Mát. 8,1 Mikor leszállott vala [vagyis
lejött] a hegyről, nagy sokaság [nagy
tömeg csatlakozott hozzá és] követé őt.
Mát. 8,2 És ímé [egyszer csak] eljövén
egy bélpoklos [vagyis leprás],
leborula [és térdre esék] előtte [és
lábához borult], mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem [mert hatalmad van, hogy megtisztíts]*
*Ez a leprás odament az Úr Jézushoz,
pedig a törvény kimondja: „Ha
valamely ember testének bőrén daganat, vagy tarjagosság (azaz: var), vagy fehér folt támad, és az ő testének
bőrén poklos fakadékká lehet (és poklos kiütés lesz belőle): vigyék el az ilyet Áronhoz, a paphoz, vagy
egy valamelyikhez az ő papfiai közül. És nézze meg a pap azt a test bőrén lévő
fakadékot (azaz: kiütést). Ha a szőr
a fakadékban fehérré változott, és ha a fakadéknak felülete mélyebben van az ő
testének bőrénél: akkor poklos fakadék az. Mihelyt látja ezt a pap,
tisztátalannak ítélje (és mondja ki) azt.
A poklos ember pedig, akin a fakadék (vagyis a kiütés) van, megszaggatott ruhában és mezítelen fővel (és a haja
gondozatlan) legyen, és a bajuszát
fedezze be (vagyis takarja el), és
ezt kiáltsa: Tisztátalan, tisztátalan! Mindaddig tisztátalan legyen, amíg rajta
van a fakadék (vagyis a kiütés), tisztátalan
az; csak ő maga lakjék (egyedül), a
táboron kívül legyen az ő lakása” (3
Móz. 13,2-3.5-46)
A leprás – éppen úgy, mint mindenki, aki kérni akart valamit
– leborult az Úr Jézus előtt, példát adva nekünk: Akinek a lánya meghalt: „… egy főember (egy zsinagógai elöljáró)
eljövén leborula előtte, mondván: Az én
leányom épen most halt meg; de jer, vesd reá kezedet, és megelevenedik (és
élni fog)” (Mát. 9,18)
Akinek a lányát démonok gyötörték: „Az asszony pedig odaérvén, leborula előtte, mondván: Uram, légy segítségül
nékem (és segíts rajtam)!” (Mát. 15,25)
Amikor kivételezett helyet kértek Tőle: „Ekkor hozzá méne a Zebedeus fiainak anyja az ő fiaival együtt,
leborulván és kérvén ő tőle valamit” (Mát.
20,20).
Pedig az Úr (JHVH=Jehova) kijelentette, hogy csak Őelőtte
szabad leborulni, mert: „Én, az Úr,
vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat
(vagyis a szolgaság) házából. Ne legyen
más istened rajtam kívül!” (2 Móz.
20,2-3)
„… és le ne borulj
azok előtt, és ne tiszteljed azokat...” (5
Móz. 4,19)
Mát. 8,3 És kinyújtván kezét, megilleté [megérintette,
megfogta] őt Jézus, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal [vagyis hamar, azon órában, rögtön, haladéktalanul] eltisztult annak
poklossága [vagyis leprája].
Mát. 8,4 És [ekkor] monda [és megparancsolta] néki Jézus: Meglásd [és vigyázz, ügyelj, hogy], senkinek se szólj [és senkinek se mondd el]. Hanem eredj [és menj el], mutasd meg magadat a papnak, és vidd [és ajánld] fel az [áldozati] ajándékot, amelyet Mózes (el)rendelt, bizonyságul [azaz:
tanúbizonyság-tételül] nékik [hogy
bizonyíték legyen számukra, hogy meggyógyultál]*
*Mert a törvény parancsa a poklos
emberről így hangzik: „Ez legyen a
poklos embernek törvénye az ő megtisztulásának napján, hogy vigyék a paphoz
(és amikor megtisztulva a pap elé kerül). A
pap pedig menjen ki a táboron kívül, és nézze meg a pap, és ha és ha úgy
látja, hogy) meggyógyult a pokloson a
poklos fakadék (hogy meggyógyult a poklos kiütésből), Akkor parancsolja meg a pap, hogy hozzanak a megtisztulandó emberért
két élő, tiszta madarat, cédrusfát, karmazsint (azaz: bíborfonalat) és izsópot” (3 Móz. 14,2-4)
Márk írása szerinti Evangélium bizonyságtétele: „És jöve (és odament) hozzá egy bélpoklos (egy leprás), kérvén őt és leborulván előtte, és (aki könyörögve és térdre borulva így
szólt hozzá) mondván néki: Ha akarod, megtisztíthatsz (mert meg
tudsz tisztítani) engem. Jézus pedig
könyörületességre indulván (megszánta), kezét
kinyújtva megérinti őt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg. És amint ezt
mondja vala, azonnal eltávozék tőle (illetve róla) a poklosság (a lepra) és
megtisztult. És erősen megfenyegetvén (és erélyesen rászólva Jézus), azonnal elküldé őt, És monda néki: Meglásd
(és vigyázz), hogy senkinek semmit ne
szólj (és el ne mondj); hanem eredj
el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd (és ajánld) fel a te tisztulásodért, amit Mózes parancsolt (és rendelt), bizonyságul nékik. Az pedig kimenvén (elment,
és) kezde sokat beszélni és terjeszteni a
dolgot (és elkezdte mindenfelé hirdetni és híresztelni az esetet), annyira, hogy nyilvánosan immár be sem
mehetett Jézus a városba, hanem künn puszta helyeken vala, és mennek vala hozzá
mindenfelől” (Márk. 1,40-45)
Lukács is bizonyságot tesz az Úr Jézus gyógyító akaratáról: „És lőn, hogy mikor az egyik városban vala,
ímé vala ott egy poklossággal teljes (egy leprával borított) ember: és mikor meglátta Jézust, arcra
borulva kéré őt, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz (mert meg tudsz
tisztítani) engem! Jézus pedig kinyújtván
kezét, illeté azt (vagyis megérintette őt és így szólt), mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal
eltávozék tőle a bélpoklosság (és letisztult róla a lepra). És ő megparancsolá néki, hogy azt senkinek
se mondja el; hanem eredj el, úgymond, mutasd meg magad a papnak, és vígy
(és ajánlj fel) áldozatot a te
megtisztulásodért, amint Mózes parancsolta, bizonyságul őnékik. A hír azonban
annál inkább terjedt őfelőle; és nagy sokaság gyűlt egybe, hogy őt hallgassák,
és hogy (meggyógyítsa őket, és) általa
meggyógyuljanak az ő betegségeikből” (Luk. 5,12-15)
„… és ő meggyógyítja
vala mindnyájokat. És megfenyegeti őket (és meghagyta nekik), hogy őt ismertté ne tegyék (és ne fedjék
fel, kicsoda ő)” (Mát. 12,15-16)
És akik hallottak az Úr
Jézusról, azok mind Hozzá mentek gyógyulást keresve, de csak kevesen
ismerték Őt fel, és adtak néki hálát: „És
mikor egy faluba beméne, (szembejött vele, és) elébe jöve tíz bélpoklos (vagyis tíz leprás) férfi, kik távol megállnak: És felemelik szavukat (és kiáltozva
kérték), mondván: Jézus, Mester,
könyörülj rajtunk! És mikor őket látta, monda nékik: Elmenvén mutassátok meg
magatokat a papoknak. És lőn, hogy míg odamennek, megtisztulnak. Egy pedig ő
közülük, mikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, dicsőítvén az Istent (fennhangon) nagy szóval; És arccal leborula az ő (vagyis Jézus) lábainál hálákat adván néki: és az
Szamariabeli vala. Felelvén pedig (és ekkor így szólt) Jézus, monda: Avagy nem tízen tisztulának-é meg? A kilence (vagyis
a többi kilenc) pedig hol van? Nem
találkoztak (és nem akadt más) akik
visszatértek volna dicsőséget adni az Istennek (és hogy dicsőítsék Istent),
csak ez az idegen? És monda néki: Kelj
föl, és menj el: a te hited téged
megtartott” (Luk. 17,12-19)
Az Úr Jézus mindenkinek azt a parancsot adja, hogy ne
híreszteljék, hogy meghallgatta kérésüket, és teljesítette is, mert
hatalmában állott megtenni. Ezt parancsolta, amikor a vakok szemeit
meggyógyította: „És megnyilatkozának
azoknak szemei; és (erélyesen) rájuk
parancsolt Jézus, mondván: Meglássátok (és vigyázzatok), senki meg ne tudja!” (Mát. 9,30)
Az Úr Jézus süketnémát gyógyít meg: „És (meghagyta, és) megparancsolá
nékik, hogy senkinek se mondják el; de
mennél inkább tiltja vala, annál inkább híresztelik” (Márk. 7,36)
A Jairus lányát
feltámasztja, és: „Ő pedig erősen
megparancsolá (és szigorúan meghagyta) nékik,
hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak (a leánykának) enni” (Márk.
5,43)
A tanítványainak, amikor Péter apostol kijelentést nyer az Ő
személyéről: „… Ti pedig kinek mondotok
engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus. És (ekkor) rájuk parancsolt, hogy senkinek se szóljanak
felőle (és ne beszéljenek őróla)” (Márk. 8,29-30)
Mát. 8,5 Mikor pedig [beérkezett, és]
beméne Jézus Kapernaumba, egy százados méne [és odalépett] hozzá, kérvén őt [és
segítségül hívta],
Mát. 8,6 És ezt mondván: Uram, az én (rab)szolgám otthon gutaütötten [és bénán] fekszik, és nagy kínokat
szenved [mert szörnyű kínjai vannak, és
gyötrődik, mert nagy fájdalmai vannak].
Mát. 8,7 És monda néki Jézus: Elmegyek és meggyógyítom őt.
Mát. 8,8 És felelvén a százados, monda: Uram, nem vagyok [én arra elég] méltó [és nem
vagyok érdemes rá, és nem is érdemlem meg],
hogy az én hajlékomba [az én házamba az én fedelem alá, az otthonomba] jöjj [és belépj]. Hanem csak szólj egy
szót [egy (logoszt)=egy Igét],
és [éppé lesz, és] meggyógyul
az én (rab)szolgám.
Mát. 8,9 Mert én is hatalmasság alá vetett [és
hatalom, és fennhatóság alatt álló]
ember vagyok, és vannak alattam vitézek [és
nekem is vannak alárendelt katonáim, akiknek én parancsolok].
És mondom egyiknek: Eredj el [és indulj
útnak], és elmegy [és elindul].
és a másiknak: Jöszte [gyere csak],
és eljő; és az én (rab)szolgámnak:
Tedd ezt, és megteszi.
Mát. 8,10 Jézus pedig, amikor ezt hallá, elcsodálkozék [és meglepődött, megdöbbent], és monda az őt követőknek [a kísérőinek]: Bizony mondom néktek, még
az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet [senkinél].
Mát. 8,11 De [azt] mondom néktek, hogy
sokan eljőnek [sokan fognak érkezni] napkeletről és
napnyugatról [is], és letelepednek [vagyis asztalhoz dőlnek] Ábrahámmal,
Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában [az
Egek Istenének királyságában]:
Mát. 8,12 Ez ország fiai pedig [vagyis akik
pedig Isten országa fiainak tartják magukat] kivettetnek [Más fordítás: De azokat, akiket
a királyság illetne, hogy e királyság fiai legyenek,
ki fogják dobni] a külső sötétségre; holott lészen sírás (jajgatás, siránkozás) és fogaknak
csikorgatása*
*Lukács bizonyságtétele: „Ott (és akkor) lesz sírás és fogak csikorgatása, mikor látjátok Ábrahámot, Izsákot és
Jákóbot, és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat pedig kirekesztve
(onnan). És (akkor) (el)jőnek napkeletről és napnyugatról, és északról és délről, és az Isten
országában letelepednek (az asztalhoz)” (Luk. 13,28-29)
Mert beteljesül az Írás,
amely kimondja: „És teszem minden
hegyemet úttá (mert minden hegyen utat készítek), és ösvényeim magasak lesznek (és kimagaslanak az országutak). Ímé, ezek messziről (vagyis messze
földről) jönnek ímé, amazok észak és a
tenger felől (és nyugat felől), és
amazok Sinnek (Jelentése: sár,
szenny, mocsár, iszap, láp; iszapos, agyagos; az ingovány városa v. vidéke) földéről! Ujjongjatok egek, és föld
örvendezz (és vigadozz), ujjongva
énekeljetek (és törjetek ki ujjongásba) hegyek;
mert (megszánta, és) megvígasztalá
népét az Úr, és könyörül szegényein (és a nyomorultakon)!” (Ésa.
49,11-13)
De: „Titeket én a kard
alá számlállak (és fegyver lesz a sorsotok), és mindnyájan leborultok megöletésre (mert valamennyien a vágóhídra
kerültök): mert hívtalak és nem
feleltetek, szóltam és nem hallottátok: (hanem azt tettétek, amit rossznak
látok) a gonoszt cselekedtétek szemeim
előtt, és amit nem szerettem (és ami nem tetszik nekem), azt választottátok. Azért így szól az Úr
Isten (az Úr, az én Uram): Ímé,
szolgáim esznek, ti pedig éheztek, ímé, szolgáim isznak, ti pedig szomjúhoztok,
ímé, szolgáim örvendnek, de ti (szégyent vallotok, és) megszégyenültök! Ímé,
szolgáim vígadnak szívük boldogságában (és ujjongani fognak örvendező
szívvel), és ti kiáltani fogtok szívetek
fájdalmában, és megtört szellemmel jajgatni fogtok; És (csak) átok gyanánt (átok formájában) hagyjátok itt neveteket az én
választottaimnak, és megöl titeket az Úr Isten, és szolgáit más (újszerű,
ismeretlen, szokatlan, meglepő) névvel
nevezi” (Ésa. 65,12-15)
Mát. 8,13 És monda Jézus a századosnak: Eredj el [és menj haza], és legyen néked a te hited szerint [vagyis ahogy
hittél, úgy történjék veled]. És meggyógyult annak szolgája [a legénye] abban az órában*
*Lukács
bizonyságtétele a történtekről, újabb részletekkel kiegészítve: „Mikor pedig minden Ő (vagyis az Úr
Jézus) beszédeit a nép hallatára
elvégezte (és befejezte), beméne
Kapernaumba. Egy századosnak szolgája pedig, aki annál nagy becsületben volt
(és akit nagyon kedvelt), igen rosszul
lévén, már halófélben vala (és haldoklott). Az pedig, mikor hallott Jézus
felől, hozzá küldé a zsidók véneit, kérvén őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa
(és mentse) meg az ő szolgáját. Azok
pedig Jézushoz menvén, igen (sürgetve) kérék
őt, mondván: Méltó, hogy megtedd néki; Mert szereti a mi nemzetünket (a mi
népünket), és a zsinagógát is ő építtette
nékünk. Jézus tehát (elindult, és) elméne
velük. Mikor azonban már nem messze volt a háztól, eléje küldé a százados
néhány jó barátját, üzenvén néki: Uram, ne fáraszd magad; mert nem vagyok
méltó, hogy hajlékomba jöjj; Amiért is magamat sem tartottam érdemesnek (és
méltónak) arra, hogy hozzád menjek: hanem
csak szóval mondd (csak szólj), és
meggyógyul az én szolgám. Mert én is hatalom alá vetett (hatalom alá
rendelt) ember vagyok, és vitézek vannak
alattam (és nekem is vannak alárendelt katonáim); és ha az egyiknek azt mondom: Eredj el, elmegy; vagy a másiknak: Jövel
(ide), eljő; és ha szolgámnak szólok:
Tedd (meg) ezt, azt (meg)teszi. Jézus pedig ezeket hallván, elcsodálkozék őrajta; és hátrafordulván
monda az őt követő sokaságnak: Mondom néktek, ilyen (és ekkora) hitet Izráelben sem találtam! És a küldöttek
visszatérvén a házhoz, a beteg szolgát már egészségben találák” (Luk. 7,1-10)
Az Úr Jézus kijelentése arról,
hogy mi a feltétele a gyógyulásnak. Egy Kananeus asszony jön az Úr Jézushoz, és
kéri, hogy a leányát szabadítsa meg és Ő megszabadította: „Ekkor felelvén Jézus, (így szólt hozzá és) monda néki: Óh asszony, nagy
a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint (legyen úgy, amint kívánod). És meggyógyult az ő leánya attól a
pillanattól fogva (és még abban az órában)” (Mát. 15,28)
Két vak azt kéri az Úrtól, hogy
lásson: „Akkor illeté (és
megérintette) az ő szemeiket, (ezt) mondván: Legyen néktek a ti hitetek szerint. És megnyilatkozának
azoknak szemei” (Mát. 9,29)
A vérfolyásos asszony a tömegben
megérinti az Úr Jézust: „Mert ezt mondja
vala magában: Ha csak ruháját illetem is (és ha csak megérinthetem), meggyógyulok. Jézus pedig megfordulván (és
meglátta őt) és reá tekintvén (így
szólt, és), monda: Bízzál leányom; a te hited megtartott (meggyógyított) téged. És meggyógyult az asszony abban az órában”
(Mát. 9,21-22)
Az apostol bizonyságtétele az Úr
Jézusról a zsidóknak: „A názáreti Jézust,
mint kené fel őt az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, ki széjjeljárt jót
tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak (és az
ördög igájában vergődtek); mert az Isten
vala ő vele. És mi vagyunk bizonyságai (és tanúi) mindazoknak, amiket mind a zsidóknak tartományában, mind
Jeruzsálemben cselekedett; akit megölének, fára feszítvén” (Csel. 10,38-39)
Így teljesedtek be a próféciák,
amelyek már előre hirdették: „Ímé, én
hozok néki kötést (és majd bekötözöm) és
orvosságot (és orvosolom sebeit), és
meggyógyítom őket, és megmutatom
nékik a békesség és hűség (vagyis
a hit) kincseit” (Jer.
33,6)
És: „Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (és az eltévedtet
visszaterelem), s a megtöröttet
kötözgetem (és a sérültet bekötözöm), s
a beteget (és a gyengét) erősítem; és
a kövérre és az erősre vigyázok, és legeltetem őket úgy, mint illik (és
ahogy kell)” (Ezék. 34,16)
Mert: „… az Úrhoz kiáltanak szorultságukban (és nyomorúságukban): sanyarúságukból (és szorult
helyzetükből) kiszabadította őket.
Kibocsátá az ő szavát (elküldte
igéjét) és meggyógyítá őket, és
kimenté őket az ő vermeikből (a sír mélyéről)” (Zsolt. 107,19-20)
Az Úr Jézus így buzdítja az Őbenne
hívőket: „… Legyen hitetek
(higgyetek) Istenben. Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek:
Kelj (és emelkedjél) fel és ugorjál
(és vesd magadat) a tengerbe! És szívében (az ő
bensőjében) nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond (az)
megtörténik, meg lesz néki (mert annak meg is
adatik), amit mondott. Azért mondom
néktek: Amit könyörgésetekben kértek (és amiért imádkoztok), higgyétek, hogy mindazt megnyeritek (és
megkapjátok), és meglészen (és meg is
adatik) néktek” (Márk. 11,22-24)
Hát: „Betegeket gyógyítsatok, poklosokat (vagyis leprásokat) tisztítsatok, halottakat támasszatok,
ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek (éps kaptátok), ingyen adjátok” (Mát. 10,8)
Hogy beteljesedjen Isten Igéje,
amely szerint: „A vakok látnak, és a
sánták (és a bénák) járnak; a
poklosok (vagyis leprások) megtisztulnak,
és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangélium
hirdettetik; És boldog, aki énbennem meg nem botránkozik (és meg nem
botlik)” (Mát. 11,5-6)
Mát. 8,14 És [aztán betért, és]
bemenvén Jézus a Péter házába, [észrevette
és] látá, hogy annak napa [azaz:
anyósa, hideglelésben] fekszik és lázas [és lázban ég].
Mát. 8,15 És illeté [és megérintette,
megfogta] annak kezét, és elhagyta őt a láz [és a hideglelés]; és
fölkele, és szolgála nékik*
*Márk bizonyságtétele így hangzik:
„És a zsinagógából azonnal kimenvén, a
Simon és András házához menének Jakabbal és Jánossal együtt. A Simon napa
(vagyis az anyósa) pedig hideglelésben
(és lázasan) fekszik vala, és azonnal
szólnak néki (vagyis Jézusnak)
felőle. És ő odamenvén, felemelé azt, annak kezét fogván (talpra állította); és elhagyá azt a hideglelés (és a
láz) azonnal, és szolgál vala nékik” (Márk. 1,29-31)
Lukács is bizonyságot tesz a történtekről: „Azután a zsinagógából eltávozván, a Simon
házába méne. A Simon napa pedig nagy hideglelésben feküdt (vagyis anyósát
magas láz gyötörte, és szóltak az érdekében Jézusnak), és könyörögtek neki érette. És
Jézus mellé állván (és fölébe hajolva),
megdorgálá a hideglelést (és ráparancsolt a lázra), és az (a láz) elhagyá őt
(vagyis az asszonyt); és ő azonnal
felkelvén, szolgála nékik” (Luk.
4,38-39)
Mát. 8,16 Az est beálltával pedig
vivének hozzá sok ördöngőst [vagyis sok
démontól megszállottat, démonizáltat, akikben gonosz szellem volt], és egy szóval [egy logosszal=igével] kiűzé a
tisztátalan [gonosz] szellemeket, és meggyógyít vala minden beteget [akik gonoszul szenvedtek. Akik szerencsétlenül, nyomorúságosan, rosszul
voltak].
Mát. 8,17 Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott [vagyis az Ézsaiás prófétán át
szólt ige], így szólván: Ő vette el [és
Ő viselte, mert Magára vette, és
hordozta, így távolította el, és szüntette meg] a mi erőtlenségünket [gyengélkedéseinket,
gyengeségeinket, és bajainkat], és ő hordozta* (el) a mi betegségünket [fájdalmainkat, nyavalyáinkat, csapásainkat]. »Itt
a görög szöveg mondanivalója:
betegségeinket Ő vette le rólunk«**
**Márk bizonyságtétele így hangzik:
„Estefelé pedig, amikor leszállt a nap,
mind Őhozzá vivék a betegeseket [a gonoszul,
súlyosan, nyomorúságosan beteg, fájdalmasan
rosszul lévőket] és az
ördöngösöket [a gonosz szellemtől megszállottakat, vagyis a
démonizáltakat]. És az egész város oda
gyűlt vala az ajtó elé [és ott tolongott az ajtó előtt]. És meggyógyíta sokakat, akik különféle
betegségekben [nyavalyákban, bajokban,
fogyatékosságban, rosszullétben, és akiknek krónikus jellegű fizikai
rendellenesség volt a szervezetükben. És bármilyen ártalom, baj, panaszuk
volt, és akik gyötrő, kínos betegségekben] sínylődnek [gyötrődtek és gonoszul szenvedtek] vala. és sok ördögöt [sok gonosz szellemet, vagyis démont] kiűze [és kihajított, kidobott]. és nem hagyja [és nem engedte] vala szólni [még szóhoz sem engedte
jutni, és beszélni] az ördögöket [a
gonosz szellemeket, vagyis démonokat], mivelhogy
Őt (fel)ismerték” (Márk.
1,32-34)
Lukács így írja le a történetet: „Napnyugtakor mindenki hozzávitte a különféle bajokban
szenvedő betegét; ő pedig mindegyikükre rátette a kezét, és meggyógyította
őket. Sokakból pedig ördögök (gonosz
szellemek, démonok) is mentek ki, kiáltozván és mondván: Te vagy ama Krisztus, az Isten
Fia! De ő megdorgálván, nem engedi őket szólani, mivelhogy tudták, hogy ő a Krisztus”
(Luk. 4,40-41)
Az Úr Jézus nem csak szavakkal
hirdette Isten országát, hanem bemutatta, hogy ez mit jelent az emberek
életében: „És körüljárja (és
bejárta) vala Jézus a városokat mind, és
a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten (vagyis a
mennyek) országának evangéliumát, és gyógyítván mindenféle betegséget és
mindenféle erőtlenséget a nép között” (Mát. 9,35)
„És elterjede az ő
híre egész Siriában: és hozzávivék mindazokat, akik rosszul [szerencsétlenül, nyomorúságosan] valának [és minden szenvedőt]. A különféle betegségekben [és súlyos
nyavalyákban] és kínokban [és
gyötrelmekben] sínylődőket [akiket
különféle betegségek és bajok gyötörtek, és a fájdalmas bajokban szenvedőket], ördöngösöket [ördögtől, vagyis
démonoktól) megszállottakat, a démonizáltakat, az epilepsziásokat, és a], holdkórosokat és gutaütötteket [a
bénákat, és az inaszakadtakat]; és
meggyógyítja vala őket. És nagy sokaság [nagy tömeg] követé őt [és szegődött nyomába, és csatlakozott hozzá, és
csapatostul kísérték] Galileából és a
Tízvárosból [vagyis a pogány Dekapoliszból] és Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon túlról [való
tartományokból]” (Mát. 4,24-25)
„És nagy sokaság megy
vala hozzá, vivén magukkal sántákat (és bénákat), vakokat, némákat, csonkákat (és nyomorékokat) és sok egyebeket (és sok más beteget), és odahelyezték (oda tették) őket
a Jézus lábai elé; és (Ő) meggyógyítá
őket” (Mát. 15,30)
Mert az emberek pedig –
hallva és látva a csodákat – özönlöttek Hozzá: „És kimenvén Jézus, láta nagy sokaságot, és megszáná őket, és azoknak
betegeit meggyógyítá” (Mát. 14,14)
Márk írása szerinti Evangélium bizonyságtétele így hangzik: „És (Jézus) prédikál vala [hirdette az igét] azoknak zsinagógáiban, egész Galileában, és ördögöket [vagyis
démonokat] űz [és kihaj(í)t, kidob] vala” (Márk. 1,39)
„És megmondá tanítványainak, hogy egy kis
hajót tartsanak néki készen, a sokaság miatt, hogy ne szorongassák őt (és
ne tolongjanak körülötte). Mert sokakat
(sok embert) meggyógyított, úgy hogy
akiknek valami bajuk volt, reá rohanának, hogy illethessék (hogy
megérinthessék) őt. A tisztátalan
szellemek is, mikor meglátták vala őt, leborulának előtte, és (így) kiáltanak, mondván: Te vagy az Istennek a
Fia. Ő pedig erősen fenyegeti vala őket, (és erélyesen megtiltotta nekik), hogy őt ki ne jelentsék (nehogy
felfedjék kilétét)” (Márk.
3,9-12)
„És (némelyek) azt az egész környéket befutván, kezdék a
betegeket a nyoszolyákon ide-oda hordozni, amerre hallják vala, hogy ő ott van
(és ahol hallomásuk szerint éppen tartózkodott). És ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba, vagy majorokba (és
településekre), a betegeket letevék a
piacokon (és tereken), és kérik vala
őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék (és érinthessék). És valahányan csak illeték (és
megérintették, meg is), gyógyulnak” (Márk. 6,55-56)
„Jézus pedig (elvonult, és) elméne tanítványaival a tenger mellé; és nagy sokaság követé őt Galileából és
Júdeából, És Jeruzsálemből és Idumeából és a Jordánon túlról; és a Tírus és a
Sidon környékiek is, amikor hallották, hogy miket mivel vala (hogy milyen
nagy dolgokat visz véghez), nagy
sokasággal jövének ő hozzá” (Márk.
3,7-8)
„És alámenvén ővelük,
megálla a síkságon (egy sík helyen), és
(vele együtt) az ő tanítványainak serege
(és nagy sokasága) és a népnek nagy
sokasága (nagy néptömeg) egész
Júdeából és Jeruzsálemből és Tírusnak és Sídonnak tengermelléki határából, akik
jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak betegségeikből. És akik
tisztátalan szellemektől gyötrettek, meggyógyulnak. És az egész sokaság
igyekezik vala őt illetni (és megérinteni): mert erő származék (és áradt ki) belőle, és mindeneket meggyógyíta” (Luk.
6,17-19)
Erről tesz bizonyságot az apostol
is: „A názáreti Jézust felkente az Isten
Szent Szellemmel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított
mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele” (Csel. 10,38)
Mindenki Hozzá ment, kivéve azokat, akik „ismerik” az
Írásokat: „Az írástudók pedig, akik
Jeruzsálemből jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebub van vele (és
benne), és: Az ördögök fejedelme által
(annak segítségével) űzi ki az ördögöket”
(Márk. 3,22)
Az Úr Jézus a tanítványainak azt is kijelenti, hogy ez az
evangélium lesz a jele annak, hogy befejeződött ez a világkorszak: „És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul
minden népnek; és akkor jő el a vég (Mát. 24,14)
És beteljesítette az Ézsaiáson
keresztül hangzó próféciát, amely így hangzik: „… a mi betegségeinket (Ő) viselte, a mi fájdalmainkat hordozta (és
eltávolította). Mi meg azt (hittük, és
azt) gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta (hogy Istentől
ostoroztatik, verettetik és kínoztatik).
Pedig a mi vétkeink (hamartia: a mi céltévesztésünk) miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték
össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk
meg” (Ésa. 53,4-5)
Péter apostol is
idézi a próféciát, ezzel bizonyságot téve arról, hogy azt az Úr Jézus
beteljesítette: „Aki a mi bűneinket
(a mi vétkeinket) maga vitte fel (hús)testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván (mi a vétkekre ne legyünk
kaphatók). Az igazságnak (és az
igazságosságnak) éljünk (és igaz
életet éljünk): akinek sebeivel
gyógyultatok meg, (lettetek teljesen
éppé, véres zúzódásai gyógyítottak meg titeket). (és az ő sajgó sebei által
gyógyultatok meg)” (1Pét 2:24)
És az Úr
Jézus beteljesítette Ézsaiásnak ezt a próféciáját is a Messiás (a Felkent)
küldetéséről: „Az Úr Isten Szelleme van
én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak.
Elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak
szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást (és szabadon bocsátást). Hogy hirdessem az Úr jókedvének
esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót.
Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek
kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt szellem helyett, hogy
igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!” (Ésa.
61,1-3)
„És nem mondja
(többé) a lakos (Sion lakója = a messze sugárzó
emlékmű; jel = a diadalmas gyülekezet): (hogy) beteg vagyok! A nép, amely benne lakozik,
bűnbocsánatot nyer” (Ésa. 33,24)
Mert Ő az: „Aki megbocsátja
minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. Aki megváltja életedet a
koporsótól (és a sírtól); kegyelemmel
(szeretettel) és irgalmassággal koronáz
meg téged” (Zsolt. 103,3-4)
Mát. 8,18 Látván pedig Jézus a nagy sokaságot [a nagy tömeget] maga körül, [úgy
rendelkezett, és] parancsolá, hogy menjenek [és keljenek át a tó] a túlsó
partjára*
*Márk bizonyságtétele így hangzik:
„Azután monda nékik azon a napon, amint
este lőn: Menjünk át a túlsó partra. Elbocsátván azért a sokaságot, elvivék őt,
úgy amint (éppen) a hajóban vala…” (Márk. 4,35-36)
Lukács írása szerinti Evangélium hírt ad arról, hogy az Úr
Jézus többször is átkelt hajón a túlsó partra: „Lőn (történt) pedig egy
napon, hogy beméne (vagyis beszállt) a
hajóba ő és az ő tanítványai; és monda nékik: Menjünk (át) a tónak túlsó partjára. És elindulnak” (Luk. 8,22)
Mát. 8,19 És [ekkor azonban] hozzámenvén [és elé járul] egy írástudó [egy törvénytanító, törvénymagyarázó, és], monda
néki: Mester [vagyis tanító],
követlek téged, akárhova mégy.
Mát. 8,20 És monda néki Jézus: A rókáknak vagyon barlangjuk [vagy odújuk, és vackuk] és az égi madaraknak fészkük; de az ember
Fiának nincs hová fejét lehajtani*
*Az Úr Jézus egy próféciára utal
válaszában, egyben kijelentve azt is, hogy ki Ő, hiszen nem volt „hajléktalan”:
Mert: „… odahagyva Názáretet, elméne és
lakozék (és letelepedett) a
tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Nafthali határain (a Zebulon és
Nafthali területén)” (Mát. 4,13)
Viszont a prófécia így szól Róla: „Izráel reménysége, megszabadítója a nyomorúság idején! Miért vagy e
földön úgy, mint valami jövevény, és mint valami utas, aki (csak) éjjeli szállásra tér be (vándorként)? Miért vagy olyan, mint a megriasztott férfi
(és mint a riadt ember, mint akit megbénít a félelem); mint a vitéz (és mint az olyan férfi), aki nem tud segíteni? Hiszen te közöttünk vagy, Uram (JHVH=Jehova), és mi a te nevedről neveztetünk; ne hagyj el minket!” (Jer. 14,8-9)
Mát. 8,21 Egy másik pedig az ő tanítványai közül monda néki: Uram, engedd meg
nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat [vagyis az apámat].
Mát. 8,22 Jézus pedig monda néki: [te csak] Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak
temessék el az ő halottaikat*
*A Lukács írása szerinti Evangélium,
további részletekkel egészíti ki a történetet: „Lőn pedig, mikor menének, valaki monda néki az úton: Követlek téged
Uram, valahová (és akárhova) mégy! És
monda néki Jézus: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük; de
az ember Fiának nincs fejét hová
lehajtania. Monda pedig másnak: Kövess engem. Az pedig (ezt kérte, és) monda: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én
atyámat. Monda pedig néki Jézus: Hadd temessék el a halottak az ő halottaikat:
te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát. Monda pedig más is: Követlek
téged Uram; de előbb engedd meg nékem, hogy búcsút vegyek azoktól, akik az én
házamban vannak (a házam népétől). És
monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem
alkalmas az Isten országára” (Luk.
9,57-62)
Mát. 8,23 És mikor a hajóra szállt vala [vagyis
beszállt a bárkába], követék őt az ő tanítványai.
Mát. 8,24 És ímé nagy háborgás lőn [és
heves vihar, és nagy rengés támadt] a tengeren [vagy a tavon], annyira, hogy a hajót [vagy a bárkát már-már] elborítják vala a
hullámok; ő pedig [ő azonban] aluszik [mert lepihent, és
szunnyadott] vala.
Mát. 8,25 És az ő tanítványai hozzámenvén, felköltik [felébresztették] őt, mondván: Uram [Urunk], ments [és tarts]
meg minket; mert elveszünk [mert mindjárt elpusztulunk, és meghalunk]*
*Már Dávid így prófétál: „De az Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban
(az ő nyomorúságukban), és
sanyarúságukból kivezeti őket (és kiszabadította őket szorult
helyzetükből). (lecsendesítette, és) megállítá
a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok (és elcsitultak
a hullámok). És örülnek, hogy
lecsillapodtak vala (amikor azok elsimultak), és a kívánt kikötőbe vezette őket. (Zsolt.
107,28-30)
„Serkenj fel! Miért
alszol Uram?! (ébredj, és) kelj fel, ne vess (és ne taszíts) el minket örökké (és végképp)!” „Kelj fel, Uram (lépj elő), haragodban, emelkedjél fel ellenségeim dühe
ellen (szállj szembe dühös ellenségeimmel); serkenj (és kelj) fel
mellettem, te, aki parancsoltál ítéletet (szolgáltass igazságot nekem)!” (Zsolt.
44,24; 7,7)
Hiszen Te vagy: „Aki
hegyeket hoztál létre erőddel, és hatalmat öltöttél magadra; Aki
lecsillapítottad a tengerek zúgását, és hullámaik zúgását, a nemzetek
háborgását” (Zsolt. 65,7-8)
Hát: „Uram, Seregeknek
Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz
téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén (a dühöngő tengeren); mikor az ő habjai felemelkednek (ha
hullámai tornyosulnak), te csendesíted le
azokat” (Zsolt. 89,9-10)
Pál apostol ismerve az Urat, így bátorítja a mindenkori
hívőket: „Semmi felől (és semmiért) ne aggódjatok, hanem imádságotokban és
könyörgésetekben minden alkalommal (és mindenkor) hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat (kéréseiteket) az Isten előtt. És az Istennek békessége,
mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat
a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,6-7)
Mát. 8,26 És monda nékik: Mit féltek [miért vagytok ilyen félénkek, bátortalanok,
gyávák], óh kicsinyhitűek? [milyen kevés a hitetek] Ekkor fölkelvén [azután felállt],
megdorgálá [ráparancsolt és megfedi]
a szeleket és a tengert [vagy a tavat],
és lőn nagy csendesség [és nagy nyugalom
támadt, és teljes szélcsend lett].
Mát. 8,27 Az emberek pedig elcsodálkoznak [és
megdöbbentek, és elámultak], mondván: Kicsoda ez [honnan való ő], hogy mind a szelek, mind a tenger [vagyis a tó] engednek [és engedelmeskednek] néki*
*Márk írása szerinti Evangélium így
ad hírt a történtekről: „Azután
monda nékik (ugyan)azon a napon,
amint este lőn: Menjünk át a túlsó partra. Elbocsátván azért a sokaságot,
elvivék őt (magukkal), úgy amint
(és ahogy éppen) a hajóban vala; de más
hajók is valának vele (vagyis a nyomában). Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba,
annyira, hogy már-már megtelék. Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon
(vagyis a vánkoson) aluszik vala. És
fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk? És
felkelvén (ráparancsolt, és) megdorgálá
a szelet, és (azt) monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És
elállt a szél(vihar), és lőn nagy
csendesség. És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek (miért féltek
ennyire)? Hogy van, hogy nincsen hitetek?
És megfélemlének nagy félelemmel (mert nagy félelem fogta el őket), és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát
ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek (vagyis engedelmeskednek) néki?” (Márk.
4,35-41)
Lukács is bizonyságot tesz a történtekről: „Lőn (történt) pedig egy napon, hogy beméne a hajóba (vagyis hajóra szállt) ő (Jézus) és az ő tanítványai; és monda nékik: Menjünk a tónak túlsó partjára. És
elindulnak. De hajózásuk közben elszenderedék (és ő elaludt); és (ekkor) szélvész (vagyis szélvihar) csapott
le a tóra, és (a hajó kezdett vízzel megtelni, és) megmerülnek, és veszedelemben valának (úgyhogy veszélyben
forogtak). És (ekkor) hozzá menvén, felköltik (vagyis
felébresztették) őt mondván: Mester,
Mester, elveszünk! Ő pedig felserkenvén (felkelt), megdorgálá a szelet és a víznek habjait (és ráparancsolt a
hullámokra mire azok lecsillapodtak); és
megszünének, és lőn csendesség. És monda nékik: Hol van a ti hitetek? És
(ők pedig) félelemmel (megrettenve) csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Ugyan
ki ez, hogy a szeleknek is, a víznek is parancsol, és (azok) engednek (és
engedelmeskednek) néki?” (Luk. 8,22-25)
Mát. 8,28 És amikor eljutott [átért] vala a túlsó partra, a Gadarénusok
tartományába [azaz: földjére], két
ördöngős [két démontól megszállott, vagyis démonizált] ment
eléje [vagyis jött szembe vele, és
közeledett felé]. A sírboltokból kijövén, igen [és rendkívül, és roppant] kegyetlenek [és veszélyesek, mert dühöngő őrültek voltak], annyira, hogy senki
sem mer [senki sem tudott
miattuk] vala elmenni [és végigmenni, és közlekedni] azon az
úton.
Mát. 8,29 És ímé [egyszer csak] kiáltanak [vagyis
felkiáltottak, rikoltottak,
sikítottak, felordítottak]: mondván Mi közünk te veled [és mi dolgunk van nekünk egymással, mit akarsz tőlünk, mi bajod velünk] Jézus,
Istennek fia? Azért jöttél ide, hogy [a
kijelölt, az elrendelt] idő előtt
meggyötörj minket? [és megkínozz
bennünket].
Mát. 8,30 Tőlük [messze] távol pedig
egy nagy disznónyáj [egy disznócsürhe;
egy disznókonda] legelészik [és
turkált] vala.
Mát. 8,31 Az ördögök [a démonok, vagyis a gonosz szellemek] pedig [esengve] kérik [és kérlelték] vala őt [és könyörögtek
neki] mondván: Ha kiűzesz minket, engedd meg nékünk, hogy ama disznónyájba
[disznócsürhébe] mehessünk [és küldj a disznókondába]!
Mát. 8,32 És monda nékik: Menjetek [és
takarodjatok]. Azok pedig kimenvén [előjöttek,
és kijöttek az emberekből, és] (bele)menének a disznónyájba [és megszállták a sertéseket]: és ímé az egész disznónyáj [vagyis az egész konda, az egész csürhe]
a meredekről [a lejtőről] a tengerbe
rohant [és lezúdult], és oda vesze [mert beleveszett, belefulladt] a vízben
[s elpusztultak a hullámok között].
Mát. 8,33 A pásztorok [vagyis a
kondások, a kanászok]
pedig elfutnak [elmenekültek], és bemenvén [beszaladtak] a városba hírré adnak [és elhíreszteltek] mindent, azokat is,
amik [a szemük láttára történtek] az
ördöngösökkel [vagyis a démonoktól megszállottakkal, a démonizáltakkal]
történtek vala [vagyis
azokkal az emberekkel, akikben gonosz szellemek voltak].
Mát. 8,34 És ímé [ekkor] az egész város
kiméne Jézus elébe [hogy Jézussal
találkozzék, és hogy lássa Jézust]; és
mihelyt meglátták, kérék őt, hogy távozzék [és
menjen máshová] az ő határukból [s
hagyja el a környéküket]*
*Márk bizonyságtétele így hangzik:
„És (azután) menének a tenger túlsó partjára, a Gadarénusok földére. És amint a
hajóból kiméne (és kiszállt, egyszer csak szembejött vele, és), azonnal elébe méne egy ember a sírboltokból, akiben tisztátalan szellem (vagyis aki
egy tisztátalan szellemtől megszállott) volt,
Akinek lakása a sírboltokban vala; és már láncokkal sem bírta őt senki sem
lekötni (és megkötözni). Mert sokszor
megkötözték őt békókkal (és már sokszor meg volt kötözve bilincsekkel) és láncokkal, de ő a láncokat szétszaggatta,
és a békókat (a bilincseket pedig) összetörte,
és senki sem tudta őt megfékezni. És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a
sírboltokban volt (és tartózkodott), kiáltozva
és magát kövekkel vagdosva. Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda
futamodék, és elébe borult (vagyis leborult előtte), És (hangosan felkiáltott, és)
fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled
(Tehozzád) Jézus, a magasságos Istennek
Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz (és ne gyötörj) engem. Mert (Jézus ugyanis) ezt mondja vala néki: Eredj (és menj) ki, tisztátalan szellem, ez emberből. És
(meg)kérdezé tőle: Mi a neved? És (az
így) felele, mondván: Légió a nevem, mert
sokan vagyunk. És igen (nagyon) kéré
őt, hogy ne küldje (és ne űzze) el
őket arról a vidékről. Vala pedig ott a hegynél (vagyis a hegyoldalban) egy nagy disznónyáj, amely legel vala. És
(ezért) az ördögök (a tisztátalan
szellemek) kérik vala őt mindnyájan,
mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba (hadd) menjünk be(léjük). És Jézus
azonnal megengedé nékik. A tisztátalan szellemek pedig kijövén, bemenének
(és beköltöztek) a disznókba; és a nyáj a
meredekről a tengerbe rohant. Valának pedig mintegy kétezren; és belefúlnak a
tengerbe. Akik pedig őrzik (és legeltették) vala a disznókat, elfutnak, és hírt vivének a városba és a (környező)
falvakba. És (erre az emberek) kimenének, hogy lássák, mi az, ami történt.
És menének Jézushoz (és amikor közelébe értek), és láták, hogy az ördöngős (vagyis a megszállott) ott ül, fel van öltözködve, és eszénél van,
az, akiben a légió volt; és megfélemlének (és félelem fogta el őket). Akik pedig látták, elbeszélék (és
elmondták) nékik, hogy mi történt vala az
ördöngőssel (a megszállottal), és a
disznókkal. És (ekkor) kezdék kérni
őt (vagyis Jézust), hogy távozzék el
az ő határukból. Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngős (a
volt megszállott) kéré őt, hogy vele
lehessen (és mellette maradhasson). De
Jézus nem engedi meg néki (ezt), hanem
monda néki: Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg (és vidd hírül) nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az
Úr, és mint könyörült (meg) rajtad.
El is méne, és kezdé hirdetni a Tízvárosban, mely nagy dolgot cselekedett
(és milyen nagy jót tett) vele Jézus; és
mindnyájan elcsodálkoznak” (Márk.
5,1-20)
Lukács is hírt ad a történtekről, további részleteket
közölve: „És eveznek a Gadarénusok
tartományaiba, mely Galileával átellenben van (Galileával átellenben
fekszik). És mikor ő (partra szállt,
és) kiment a földre, jöve elébe
(vagyis szembejött vele) a városból,
(a város felől) egy ember, kiben ördögök
(azaz tisztátalan szellemek) voltak sok
időtől fogva, sem ruhába nem öltözött (és már régóta nem vett magára
ruhát), sem házban nem lakott, hanem a
sírboltokban. És mikor meglátta Jézust, felkiálta és lábai elé esék néki
(és leborult eléje), és fennszóval
(és hangosan ezt) monda: Mi közöm van
nékem te veled (Tehozzád) Jézus,
felséges (és magasságos) Istennek
Fia? Kérlek téged, ne gyötörj engem. Mert (ugyanis) azt parancsolá annak a tisztátalan szellemnek, hogy menjen ki (ebből)
az emberből. Mert (mivel az régóta
tartotta megszállva) gyakran elragadá őt:
annakokáért láncokkal és békókkal
(vagyis bilincsekkel) megkötözve
őriztették; de a kötelékeket elszaggatván, az ördögtől (a gonosz
szellemtől) a pusztákba hajtatik.
Megkérdé pedig őt Jézus, mondván: Mi a neved? És ő monda: Légió; mert sok ördög
(sok gonosz szellem) ment vala
(és költözött) bele. És (ezek nagyon)
kérék őt, hogy ne parancsolja nékik, hogy
a mélységbe menjenek (és ne parancsolja őket vissza az alvilágba). Vala pedig ott egy nagy disznónyáj,
legelészve a hegyen; és kérék őt (a gonosz szellemek), hogy engedje meg nékik, hogy azokba menjenek. És (Ő pedig) megengedé nékik. És minekutána kimentek az
ördögök (vagyis a gonosz szellemek) az
emberből, bemenének a disznókba; és a disznónyáj a meredekről a tóba rohant, és
megfulladt. A pásztorok pedig látván mi történt, elfutnak, és elmenvén, hírré
adák a városban és a falukban. Kimenének azért (az emberek) megnézni mi történt; és menének (és
amikor odaértek) Jézushoz, és (ott) ülve találák az embert, kiből az ördögök
(vagyis a gonosz szellemek) kimentek,
felöltözve és eszénél (és ép elmével), a
Jézus lábainál; és megfélemlének (és megrettentek). Elbeszélék pedig nékik azok is, akik látták, mi módon szabadult meg az
ördöngős (vagyis a megszállott). És
(ekkor) kéré őt a Gadarénusok körül való
tartományok egész sokasága (vagyis Gadara vidékének egész népe), hogy ő közülük menjen (és távozzon) el, mert felette igen félnek vala (és
mert nagy félelem lett úrrá rajtuk): ő (Jézus)
pedig (ekkor hajóra szállt és) beülvén a hajóba, visszatért. Arra kéré pedig
őt az az ember, akiből az ördögök (vagyis a gonosz szellemek) kimentek, hogy ő vele lehessen (és hogy
vele maradhasson); de Jézus elbocsátá
(és elküldte) őt, (ezt) mondván (neki): Térj vissza házadhoz (és térj haza), és beszéld el, mely nagy dolgokat (és mit) tett az Isten veled. Elméne azért, hirdetvén az egész városban, mely
nagy dolgokat cselekedett (és milyen nagy jót tett) Jézus ő vele” (Luk. 8,26-39)
