fav. part 3 (lejátszási lista)

fav. part 3 (lejátszási lista)

Lukács evangélium 20. fejezet: Jézus és a vallásos emberek (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Luk. 20,1 És lőn [történt] azok közül a napok közül egyen, mikor ő a népet tanítá a templomban, és az Evangéliumot [az örömhírt] hirdeti, előállnak [(ephisztémi): megjelentek, és hozzáléptek] a főpapok [vagyis a papi fejedelmek] és az írástudók [(grammateusz): törvénymagyarázók] a vénekkel egybe [vagyis a vének társaságában],

Luk. 20,2 És mondának néki, így szólván: Mondd meg nékünk, [miféle felhatalmazással, és] micsoda hatalommal [milyen hatalom birtokában] cselekszed ezeket? Vagy ki az, aki néked ezt a hatalmat [ezt a felhatalmazást] adta?

Luk. 20,3 Felelvén pedig, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tőletek; mondjátok meg azért nékem:

Luk. 20,4 A János bemerítése mennyből vala-é, vagy emberektől [való]?

Luk. 20,5 Azok pedig tanakodnak [és így fontolgattak; okoskodtak] maguk közt, mondván: Ha ezt mondjuk: Mennyből; azt fogja mondani: Miért nem hittetek tehát néki?

Luk. 20,6 Ha pedig ezt mondjuk: Emberektől; az egész nép megkövez minket: mert meg van győződve, hogy János próféta [(prophétész): Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy] volt.

Luk. 20,7 Felelének azért, hogy ők nem tudják, honnét vala.

Luk. 20,8 És Jézus monda nékik: Én sem mondom meg néktek, micsoda hatalommal [és micsoda felhatalmazással] cselekszem ezeket [a dolgokat]^*

*Pedig az Úr Jézus már korábba kijelentette, hogy milyen hatalommal cselekszik: „Az Úrnak Szelleme van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a [koldus] szegényeknek [a koldusoknak örömhírt vigyek] az Evangéliumot hirdessem. Elküldött, hogy a töredelmes [az összetört] szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak [a raboknak] szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását [és a vakoknak újralátást; látásuk visszanyerését], hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat [elnyomottakat; a megkínzottakat; a szétzúzott szívűeket; a megtörteket; hogy békességben elbocsássam a megtörteket]. Hogy (ki)hirdessem az Úrnak kedves esztendejét [az Úr kiengesztelődésének, kegyelmének idejét]” (Luk. 4,18-19).

És az apostoloktól – akik az Úr Jézus hatalmával és erejével csodákat tettek – ugyanígy kérdezték a vallásos emberek, akkor, és azóta is: „És mikor őket a középre állaták, tudakozzák [kikérdezték, vallatták őket, és így faggatóztak] vala: Micsoda hatalommal, vagy micsoda név által [vagy kinek a nevében] cselekedtétek ti ezt” (Csel. 4,7)

Luk. 20,9 És kezdé a népnek e példázatot mondani: Egy ember plántála [vagyis ültetett] szőlőt, és kiadá azt [bérbe] munkásoknak [szőlőműveseknek], és hosszú időre elutazék [idegenbe távozott].

Luk. 20,10 És annak idején [a kellő időszakban] elküldé (rab)szolgáját a munkásokhoz [a szőlőművesekhez], hogy adjanak néki a szőlő gyümölcséből; [hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből] a munkások pedig azt megvervén, üresen bocsátják el [és üres kézzel elkergették].

Luk. 20,11 És még másik (rab)szolgát is külde; de azok azt is [csúffá tették], és  megvervén és meggyalázván, üresen bocsátják [és üres kézzel űzték] el.

Luk. 20,12 És még harmadikat is külde; de azok azt is megsebesítvén, [és sebesre verve] kiveték [kidobták]*

*Erről tesz bizonyságot a Krónikák könyve: „És az Úr, (őseiknek), az ő atyáiknak Istene elküldé hozzájuk követeit jó idején (vagyis idejében), mert (szánta), és kedvez vala az ő népének és az ő lakhelyének. De ők az Isten követeit kigúnyolták, az ő beszédeit (és kijelentését) megvetették, és prófétáival gúnyt űztek; míglen az Úrnak haragja felgerjede az ő népe ellen, s többé nem vala segítség” (2 Krón. 36,15-16).

És erről tesz bizonyságot István vértanú a szanhedrin előtt:  „A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? és megölték azokat, a kik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek” (Csel. 7,52)

Luk. 20,13 Monda azért a szőlőnek ura: Mit cselekedjem? Elküldöm az én [szeretett] szerelmes fiamat: talán azt, ha látják, megbecsülik [és vele szemben majd csak megváltozik viselkedésük].

Luk. 20,14 De mikor [azonban] azt [vagyis a fiút] meglátták a munkások, [a szőlőművesek], tanakodnak, és [megbeszélték] egymás közt, mondván: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, hogy a miénk legyen az örökség!

Luk. 20,15 És kivetvén [kidobva] őt a szőlőből, megölték. Mit cselekszik azért a szőlőnek [a szőlőskertnek] ura azokkal?

Luk. 20,16 Elmegy és elveszti [elpusztítja; megöli] azokat a munkásokat [a szőlőműveseket], és a szőlőt [a szőlőskertet] másoknak adja. És mikor ezt hallották, mondának: Távol legyen az! [Szó sem lehet róla]*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről: „Más példázatot halljatok [most pedig hallgassatok meg egy másik történetet]. Vala egy házigazda, aki szőlőt [szőlő(ültetvény), szőlőskertet]  plántál [ültetett, telepített], és azt gyepűvel [kerítéssel; fallal; sövénnyel] körülvevé [bekerítette]. Sajtót ása le benne [borsajtót készített; belül pedig borprést (taposógödröt) ásott], és (őr)tornyot építe, és kiadá azt [bérbe] (szőlő)munkásoknak, és elutazik [és idegenbe távozott, messze földre ment].

Mikor pedig a gyümölcs [a szüret] ideje elérkezett vala, elküldé (rab)szolgáit a munkásokhoz [a földművesekhez], hogy vegyék át az ő gyümölcsét [hogy megkapja a termésből a neki járó részt, hogy szedjék be a termést]. És a munkások [a földművesek] megfogván az ő (rab)szolgáit, az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Ismét küld más (rab)szolgákat, többet mint előbb; és azokkal is úgy cselekedének [ugyanígy bántak el velük; de velük is ugyanezt tették]. [végül]

Utoljára pedig elküldé azokhoz a maga fiát, [ezt gondolta magában, és] ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni [biztosan tisztelni fogják; tiszteletben tartják; A fiammal szemben csak elszégyellik magukat]. De a munkások, meglátván a fiút, mondának maguk közt [azt mondták egymásnak, ez a birtokos fia]: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, [és akkor miénk lesz az örökség, a birtok] és foglaljuk el az ő örökségét; [s tartsuk meg az örökrészét]. És megfogván [megragadván] őt, kivetik [kidobták] a szőlőn [szőlő(ültetvény), szőlőskerten] kívül és megölték. [mit gondoltok]

Mikor azért megjő [megérkezik] a szőlőnek ura, [a szőlősgazda, vajon] mit cselekszik ezekkel a munkásokkal? Mondának néki: Mint gonoszokat [(kakosz): rossz, romlott, züllött, gyalázatos, káros, ártalmas, értéktelen, hitvány, alkalmatlan] gonoszul elveszti [elpusztítja] őket [A gonoszokat a gonoszok sorsára juttatja]. A szőlőt pedig kiadja más munkásoknak [más bérlőknek], akik beadják [idejében beszolgáltatják] majd néki a gyümölcsöt [át fogják adni neki a termést] annak idejében [a megfelelő időben]” (Mát. 21,33-41).

Isten pedig bizonyságot tesz az Úr Jézusról: „És ímé [az égből szózat hallatszott] egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm [akiben kedvem telik]. [kiben én megengeszteltettem]” (Mát. 3,17).

És az Evangélium bizonyságtétele: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Aki hiszen Őbenne, el nem kárhozik (az nem jut ítéletre); aki pedig nem hisz, immár elkárhozott (már ítélet alatt van), mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében” (Ján. 3,16.18).

És Őt: „… tette mindennek örökösévé, aki által a világot [(aión): világkorszakokat] is teremtette [(poieó): létrehozta, alkotta]” (Zsid. 1,2).

És az apostol teszi világossá a példázatot: „Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett” (Zsid. 13,12).

Erről a szőlőről prófétál Ézsaiás: „Hadd énekelek (dalt) kedvesemről, szerelmesemnek énekét az Ő szőlőjéről! Kedvesemnek szőlője van nagyon kövér hegyen (hegyoldalon); Felásta és megtisztítá a kövektől, nemes vesszőt plántált (ültetett) belé, és közepére tornyot építtetett, sőt benne már sajtót is vágatott; és várta, hogy majd jó szőlőt terem, és az vadszőlőt termett! Mostan azért, Jeruzsálem lakosi és Júda férfiai: ítéljetek (tegyetek igazságot) köztem és szőlőm között! Mit kellett volna még tennem szőlőmmel; amit meg nem tettem vele? Miért vártam, hogy jó szőlőt terem, holott vadat (vadszőlőt) termett?!

Azért most tudatom veletek (és megmondom nektek), hogy mit teszek szőlőmmel; elvonszom (lerombolom) kerítését, hogy lelegeltessék, elrontom kőfalát, hogy eltapodtassék (kidöntöm a kőfalát, hogy összetiporják); És parlaggá teszem (hagyom, hogy elvaduljon); nem metszetik és nem kapáltatik meg, tövis és gaz veri föl, és parancsolok a fellegeknek, hogy rá esőt ne adjanak! A seregek Urának szőlője pedig Izráel háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése (ültetvénye); és várt jogőrzésre (törvényességre), s ím lőn jogorzás (és lett önkényesség); és irgalomra, s ím lőn siralom (igazságra várt, és lett kiáltó gazság)! (Ésa. 5,1-7).

A tövis pedig: „… e világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága (amely) elfojtja az igét, és gyümölcsöt nem terem. (Mát. 13,22).

 Ennek következményéről így prófétál Jeremiás: „A magad gonoszsága fenyít (ver) meg téged, és a te elpártolásod büntet meg téged. Tudd meg hát és lásd meg: mily gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, és hogy nem félsz engemet, ezt mondja az Úr, a Seregeknek Ura. Bizony régóta széttörtem a te igádat, és letéptem köteleidet, és azt mondtad: Nem leszek rabszolga; mindamellett minden magas halmon és minden lombos fa alatt bujkálsz vala te, mint egy parázna (Más fordítás: Réges-régen összetörted igádat, széttépted köteleidet, és ezt mondtad: Nem akarok szolgálni! De minden magas dombra és minden bujazöld fa alá lefekszel, mint egy parázna). Pedig én úgy plántállak (ültettelek) vala el téged, mint nemes szőlővesszőt, mindenestől hűséges (mint igazán valódi) magot: mi módon (hogyan) változtál hát nékem idegen szőlőtőnek fattyú (vad) hajtásává?” (Jer. 2,19-21).

Ezért: „Elhagytam házamat; ellöktem (magára hagytam) örökségemet, ellenségének kezébe adtam azt, akit lelkem szeret. Az én örökségem olyanná lett hozzám (úgy bánt velem), mint az oroszlán az erdőben; ordítva támadt ellenem (hangosan ordított rám); ezért gyűlölöm őt (ezért meggyűlöltem). Tarka madár-é az én örökségem nékem? Nem gyűlnek-é ellene madarak mindenfelől? (körülfogják a madarak). Jöjjetek, seregeljetek (gyűljetek) össze mind ti mezei vadak; siessetek az evésre (jöjjetek, egyetek)! Sok pásztor pusztította az én szőlőmet, taposta az én osztályrészemet; az én drága örökségemet sivatag (sivár) pusztává tették!” (Jer. 12,7-10).

 Dávid pedig így imádkozik, – példát adva a minden korban élő hívőknek – és így prófétál: „Seregek Istene, állíts helyre minket (újíts meg bennünket); világoltasd (ragyogtasd ránk) a te orcádat, hogy megszabaduljunk! Egyiptomból szőlőt(őt) hoztál ki, kiűzéd a pogányokat (a népeket) és azt (meg) elültetéd. Helyet egyengettél előtte (helyét elegyengetted), és gyökeret eresztett, és ellepi a földet. Hegyeket fogott el (borított be) az árnyéka, és a vesszei olyanok lettek, mint az Isten cédrusfái (vesszői vetekednek a hatalmas cédrusokkal). Sarjait (indáit) a tengerig ereszté (növesztette), és hajtásait a folyamig. Miért rontottad el annak gyepűit (miért romboltad le kerítéseit), hogy szaggathassa minden járókelő (hogy szedhessen róla, aki csak arra jár)? Pusztítja azt a vaddisznó (lerágja az erdei vadkan), és (le)legeli a mezei vad. Oh Seregek Istene! kérlek, térj vissza (fordulj hozzánk), tekints alá az egekből és lásd és tekintsd meg (és gondozd) e szőlőtőt (és ezt a szőlőt)! És a csemetét, amit jobbod ültetett (oltalmazd), a sarjat (és a fiút), melyet (akit magadnak) felneveltél! Elégett a tűzben, levágatott; arcod haragjától elvesznek (pusztuljanak el dorgálásodtól, akik fölperzselték, levagdalták). Legyen a te kezed a te jobbodnak férfiján, és az embernek fián, akit megerősítettél magadnak (legyen kezed azzal a férfival, jobbod azzal az emberrel, akit magadnak neveltél), Hogy el ne térjünk tőled (és mi nem pártolunk el tőled). Eleveníts meg minket (tarts életben bennünket) és imádjuk (és segítségül hívjuk) a te nevedet” (Zsolt. 80,8-19).

Az Úr Jézus így szól tanítványaihoz és egyben kijelentést ad a szőlőtőről, és a szőlőről: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves (a szőlősgazda). Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők…” (Ján. 15,1.5)  

Luk. 20,17 Ő pedig reájuk tekintvén, [és végignézve rajtuk] monda: Mi az tehát, ami meg van írva: Amely követ az építők megvetettek [(apodokimadzó): elutasítottak, és visszautasítottak, és a próbán elvetettek], az lett a szeglet fejévé [a sarokkővé]?

Luk. 20,18 Valaki erre a kőre esik, szétzúzatik [vagyis össze fog zúzódni mindenki, aki arra a kőre esik]; akire pedig ez esik reá, szétmorzsolja [és agyonzúzza] azt*

*A vallásos zsidókhoz így szól az Úr Jézus: „… Sohasem olvastátok-é az írásokban: Amely követ az építők megvetettek, az lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt. Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét” (Mát. 21,42-43).

És a Szent Szellem megismétli: „Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők, megvetettetek, és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” (Csel. 4,11-12).

Ez a prófécia is az Úr Jézus Krisztusban teljesedett be: „Ezért így szól az én Uram, az ÚR: A Sionra (Jelentése: a messze sugárzó; felállított emlékmű; jel = a gyülekezet) egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul. Aki hisz, az nem menekül el!” (Ézs. 28,16).

Pál apostol idézi a próféciát, ezzel kijelentve, hogy ez az Úr Jézusban beteljesedett: „Amint meg van írva. Ímé beleütközés [megütközés; botlás] kövét és megbotránkozás [botrány; KELEPCE; bűnre csábítás; eltántorítás; megütközés, vagy felháborodás] (kő)szikláját teszem Sionba  (kiszáradt, megperzselt hely); és aki hisz Őbenne, [magát rábízza] nem szégyenül meg [nem fog csalódni]” (Róm. 9,33).

Az Úr Jézushoz megtért pogányokhoz így szól az Úr Péter apostolon keresztül: „Akihez járulván, mint élő (eleven), az emberektől ugyan megvetett (elvetett) (elutasított, megtagadott) (akit emberek a próbán elvetettek ugyan), de Istennél (ki)választott, becses (megbecsült, megtisztelt) (nagyra értékelt) kőhöz. Ti magatok is mint élő (eleven) kövek épüljetek fel szellemi házzá (templommá), szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek (jóváhagyott, elfogadható) Istennek a Jézus Krisztus által (hogy Jézus Krisztus által Istennek kedves szellemi áldozatokat mutassatok be). Azért van meg az Írásban (ezért mondja az Írás): Ímé szegletkövet teszek Sionban, amely kiválasztott, becses (megbecsült); és aki hisz (bízik) abban, meg nem szégyenül (azt szégyen nem éri).

Tisztesség (megbecsülés, tisztelet) azért néktek, akik hisztek (tiétek, a hívőké a tisztesség) (számotokra, hívők számára tehát érték). Az engedetleneknek (nem hisz, szándékosan és önfejűen, hitetlen) pedig: A kő, amelyet az építők megvetettek (a próbán elvetettek), (megtagad, elutasít), az lett a szegletnek fejévé (szegletkővé) és (egyben) megütközésnek (botlás) kövévé s botránkozásnak (botrány) sziklájává” (1Pét 2,4-7).

És ennek eredménye az lett, hogy: „Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek [idegenek], hanem polgártársai a szenteknek és cselédei [háza népe; családtagjai] az Istennek. Kik fölépíttettetek [Isten házává], az apostoloknak és prófétáknak alapkövén lévén a szegletkő [sarokkő] maga Jézus Krisztus” (Eféz. 2,19-20).

Mert: „Az a kő, amelyet az építők megvetettek (elutasítottak, visszautasítottak), szegletkővé lett! Az Úrtól lett ez, csodálatos ez a mi szemeink előtt. [Más fordítás: Az Úr művelte ezeket, csodálatos szemünk előtt, amit cselekedett]! (Zsolt. 118,22-23).

Ézsaiás pedig hirdeti, hogy ki ez a kő: „A seregek Urát: Őt szenteljétek meg, Őt féljétek, és Őt rettegjétek! (akkor ő is megszentel). És Ő néktek szenthely lészen; de megütközés köve és botránkozás sziklája Izráel két házának, s tőr és háló Jeruzsálem lakosainak. És megütköznek (és megbotlanak) köztük sokan, s elesnek és összetöretnek; tőrbe esnek és megfogatnak! Kösd be e bizonyságtételt, és pecsételd be e tanítást (tanítványaimba) ” (Ésa. 8,13-16).

Dániel is erről a kőről prófétál: „… egy kő leszakada kéz érintése nélkül, és letöri azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzá azokat. Akkor eggyé zúzódik a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek, mint a nyári szérűn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyüket sem találák azoknak. Az a kő pedig, amely leüté az állóképet nagy heggyé lőn, és betölté az egész földet. És „… támaszt az egek Istene birodalmat, (egy királyságot) mely soha örökké meg nem romol, (nem semmisül meg soha) és ez a birodalom (a királyi uralom) más népre nem száll át, hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, (királyságokat) maga pedig megáll örökké” (Dán. 2,34-35.44)

Luk. 20,19 És igyekeznek vala a főpapok [a papi fejedelmek] és az írástudók [törvénymagyarázók] kezeiket ő reá vetni [és elfogni] azon órában; de félének a néptől; mert megérték, hogy ő ellenük mondta e példázatot. [Más fordítás: Az írástudók és főpapok abban az időben lehetőséget kerestek, hogy kezüket rávessék, de féltek a néptől, mert az megértette, hogy róluk mondta ezt a példázatot].

Luk. 20,20 Annakokáért vigyázván őreá, leselkedőket [felbérelt megfigyelőket] küldének ki, akik igazaknak tettették magukat, hogy őt megfogják beszédében; hogy átadják a felsőbbségnek [Más fordítás: Ezután állandóan szemmel tartották őt, és cselvető kémeket küldtek utána, hogy Jézust a saját szavaival fogják meg, és kiszolgáltassák és átadhassák, a hatóságnak] és a helytartó hatalmának*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről: „Ekkor a farizeusok elmenvén [félrevonultak], és tanácsot [vagyis tanácskozást] tartának [és elhatározták, és kitervelték], hogy szóval ejtsék őt tőrbe, [vagyis beszédben csalják kelepcébe, és hogy szavaiban fogják meg Őt]. És elküldék hozzá tanítványaikat a Heródes pártiakkal [együtt] (Mát. 22,15)

Márk bizonyságtétele pedig így hangzik: „És küldének hozzá némelyeket a farizeusok [(Phariszaiosz): elkülönülő, kiemelkedően, vagyis kirekesztően vallásos emberek zárt csoportja, szektája] és a Heródes pártiak [(héródianoi): Politikai csoport, amely a Heródes család és a rómaiak palesztinai uralmát (azaz: a fennálló rendszert) támogatta] közül, hogy megfogják őt a beszédben. [vagyis hogy szóval csalják tőrbe]” (Márk. 12,13)

Luk. 20,21 Kik [vagyis a kémek] megkérdezék őt, mondván: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és személyt nem válogatsz [és nem nézed senki személyét; nem a külsőre vagy tekintettel], hanem az Istennek útját igazán [az igazsághoz ragaszkodva; az igazság alapján] tanítod:

Luk. 20,22 Szabad-é [megengedett-e] nékünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?

Luk. 20,23 Ő pedig észrevévén [felismerte] álnokságukat [ravaszkodásukat; mélyére látott alattomosságuknak, és], monda nékik: Mit kísértetek engem?

Luk. 20,24 Mutassatok nékem egy pénzt [egy dénárt]; kinek a képe és felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré.

Luk. 20,25 Ő pedig monda nékik: Adjátok meg azért ami a császáré, a császárnak, és ami az Istené, az Istennek.

Luk. 20,26 És nem tudták őt megfogni beszédében a nép előtt; és csodálkozván az ő feleletén, elhallgatnak.

[Más fordítás: Így tehát nem tudtak belekötni szavaiba a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és megdöbbenve elhallgattak]*

*Máté is bizonyságot tesz az Úr Jézus megkísértéséről. Jöttek a kiküldött kémek?  „Akik ezt mondják vala: Mester [vagyis Tanító], tudjuk, hogy igaz [és igazságos] vagy, és az Isten útját igazán [az igazsághoz ragaszkodva, a valóságnak (alétheia: az Igének) megfelelően] tanítod. és nem törődsz senkivel [és hogy nem tartasz senkitől, és téged nem érdekel, hogy az emberek mit gondolnak] mert embereknek személyére nem nézel [és nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét. Számodra minden ember egyforma; mert nem vagy emberek személye iránt részrehajló, és nem igazodol emberi tekintélyhez]. Mondd meg azért nékünk, mit gondolsz [mi a véleményed]: Szabad-é a császárnak adót fizetnünk, vagy nem? Jézus pedig ismervén az ő álnokságukat [felismerve, és jól látva gonosz szándékukat; átlátott álnokságukon], monda: Mit kísértgettek engem, képmutatók [színészkedők kétszínűek]? Mutassátok nékem az adópénzt. Azok pedig oda vivének néki egy dénárt. És monda nékik: Kié ez a kép, és a felírás? Mondának néki: A császáré. Akkor monda nékik: Adjátok meg azért ami a császáré a császárnak; és ami az Istené, az Istennek. És ezt hallván, elcsodálkoznak [meglepődtek]; és ott hagyván őt, elmenének [eltávoztak, eloldalogtak] (Mát. 22, 16-22).

Márk bizonyságtétele így hangzik: Szabad-é a császárnak adót fizetni vagy nem? Fizessünk-e vagy ne fizessünk? Ő pedig ismervén az ő képmutatásukat, monda nékik: Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy pénzt (egy dénárt), (hogy megnézzem), és hogy lássam. Azok pedig hoznak (egyet). És monda nékik (Jézus): Kié ez a kép és a felírás? Azok pedig mondának néki: A Császáré. És felelvén Jézus, monda nékik: Adjátok meg ami a Császáré, a Császárnak, és ami az Istené, az Istennek. És elálmélkodnak (és igen elcsodálkoztak) őrajta” (Márk. 12,14-17).

 „Ezt pedig azért mondák, hogy megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel vádolniuk…” (Ján. 8,6).

 Pál apostolon keresztül megerősíti az Úr Jézus parancsát - a kijelentést - a Szent Szellem: „Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: [ami jár neki; (ami megilleti)] akinek az adóval, a [kirótt, kiszabott] adót akinek a vámmal, a vámot, akinek a félelemmel, a félelmet; [akinek hódolattal, annak a hódolatot] akinek a tisztességgel, a tisztességet. [akinek megbecsüléssel, a megbecsülést]” (Róm. 13,7).

 Péter apostol is így figyelmezteti a hívőket: „Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek (vessétek magatokat minden emberi felettes hatóság, méltóság alá) az Úrért: akár királynak (császárnak), mint feljebbvalónak (mint legfölsőbbnek, fölöttes úrnak)” (1Pét 2:13)

Luk. 20,27 Hozzá menvén pedig a sadduczeusok [vallási felekezet, (szekta) de elsősorban politikai párt volt, amely a vallási és politikai hatalmat összekapcsolta,] közül némelyek, akik tagadják, hogy van feltámadás, és megkérdék őt,

Luk. 20,28 Mondván: Mester, Mózes megírta [vagyis előírta] nékünk, ha valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és magzatok nélkül hal meg, hogy annak testvére elvegye annak feleségét, és támasszon magot [vagyis utódot] az ő testvérének^*

*A mózesi törvény kimondta. hogy: „Ha testvérek laknak együtt, és meghal egyik közülük, és nincs annak fia (fiúgyermeke): a megholtnak (az elhunytnak) felesége ne menjen ki a háztól idegen férfiúhoz; hanem a sógora menjen be hozzá, és vegye el őt magának feleségül, és éljen vele sógorsági házasságban. És majd az elsőszülött, akit szülni fog, a megholt testvér nevét kapja, hogy annak neve ki ne töröltessék Izráelből” (5Móz. 25,5-6)

Luk. 20,29 Hét testvér vala azért: és az első feleséget vévén, meghalt magzatok nélkül;

Luk. 20,30 A másik vevé el azért annak feleségét, és az is magzatok nélkül halt meg;

Luk. 20,31 Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképen mind a heten is; és nem hagytak magot, és meghaltak.

Luk. 20,32 Mind ezek után pedig [végül] meghalt az asszony is.

Luk. 20,33 A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülük? Mert mind a hétnek felesége volt.

Luk. 20,34 És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak [(aión): e világ korszak] fiai házasodnak és férjhez adatnak:

Luk. 20,35 De akik méltókká tétetnek, [(tügkhanó): vagyis célba érnek] hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak:

[Más fordítás „De akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világkorszakra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek]^*

*Máté bizonyságtételében így felel a sadduceusoknak az Úr Jézus: „Jézus pedig felelvén, monda nékik: Tévelyegtek [és tévedésben vagytok], mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát [és erejét]. Mert a feltámadáskor [vagyis a feltámadt testben ugyanis] sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek [és úgy élnek], mint az Isten angyalai a mennyben” (Mát. 22,23-30).

Luk. 20,36 Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai*

*Vagyis az Úr Jézus Krisztus fiai, hiszen az Úr kijelentette, hogy: „… Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él” (Ján. 11,25).

A jövendő világra csak azok lesznek méltók, akik újonnan születtek, vagyis Istenből születtek: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat [lehetőséget, jogot, jogosultságot] ada azoknak [azokat felhatalmazta arra], hogy Isten fiaivá legyenek [gyermekeivé váljanak], azoknak, akik az Ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a (hús)testnek akaratából [ösztönéből], sem a férfiúnak indulatjából [vágyából], hanem Istentől [Istenből] születtek” (Ján. 1,12-13)

Luk. 20,37 Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette [(ménüó): tudtul adta, közölte, jelentette] a csipkebokornál [(batosz): gyümölcstelen tüskebokornál], mikor az Urat Ábrahám [jelentése: sokaság atyja] Istenének és Izsák [jelentése: nevetés] Istenének és Jákób [jelentése: sarokfogó vagy mást kiszorító, más helyébe lépő] Istenének mondja^*

*Ez pedig így történt. Mózes elmenekülve Egyiptomból, a midianiák földjére jutott, és mikor: Mózes (jelentése: kihúzott) pedig őrzi (és legelteti) vala az ő ipának (vagyis az ő apósának), Jethrónak (jelentése: előkelő, fejedelem) a Midián (jelentése: civódás, viszály, küzdelem. Arab néptörzs) papjának juhait és hajtá a juhokat a pusztán túl és juta az Isten hegyéhez, Hórebhez (jelentése: (pusztaság, sivatag; száraz, forró); vagy Sínai hegy (csipkézett sziklák, szirtek; Szin puszta hegye). SZIN (sár, szenny, mocsár, iszap, láp; iszapos, agyagos; az ingovány városa v. vidéke).

Ott megjelenék néki az Úr angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és látá, hogy ímé a csipkebokor (tűzben) ég vala; de a csipkebokor meg nem emésztetik vala (vagyis mégsem ég el). S monda Mózes: Odamegyek, hogy lássam e nagy csodát, miért nem ég el a csipkebokor. És látá az Úr, hogy oda méne megnézni, (kiáltott neki) és szólítá őt Isten a csipkebokorból, (vagyis a csipkebokor közepéből) mondván: Mózes, Mózes. Ez pedig monda: Ímhol vagyok. És monda: Ne jöjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld (H: a kadadból, amely a. m. ’levágni’; kultikus értelemben ’elkülöníteni, elhatárolni attól, ami tisztátalan, közönséges, hétköznapi (profán), és Isten szolgálatára lefoglalni). És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az ő orcáját, mert fél vala az Istenre tekinteni. (2 Móz. 3,1-6).

István vértanú a szanhedrin előtt tett bizonyságtételében hivatkozik erre az eseményre: „És negyven esztendő elteltével megjelenék néki a Sínai hegy pusztájában az Úrnak angyala csipkebokornak tüzes lángjában. Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozék a látáson. Mikor pedig oda méne, hogy megszemlélje, lőn az Úrnak szava ő hozzá: Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meri megnézni. Az Úr pedig monda néki: Oldozd le sarudat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld” (Csel. 7,30-33)

Luk. 20,38 Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki [Más fordítás: Mert Őbenne mindenki él].

Luk. 20,39 Felelvén pedig némelyek az írástudók [törvénymagyarázók] közül, mondának: Mester, jól [(kalósz): helyesen, pontosan] mondád!

Luk. 20,40 És többé semmit sem mertek tőle kérdezni.

Luk. 20,41 Monda pedig nékik: Mi módon mondják, hogy a Krisztus Dávidnak fia?

Luk. 20,42 Holott maga Dávid mondja a zsoltárok [(pszalmosz): hangszerkísérettel énekelt dal; dicsőítés] könyvében: Monda az Úr az én Úr ülj le jobbomon],

Luk. 20,43 Míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.

Luk. 20,44 Dávid azért Urának mondja őt, mi módon fia tehát néki?^*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig a farizeusok összegyülekeztek [és együtt voltak], kérdezi őket Jézus, Mondván: Miképpen vélekedtek ti a Krisztus felől [mi a véleményetek a Krisztusról, a Messiásról]? Kinek a fia? Mondának néki: A Dávidé. [Majd újabb kérdést tett fel nekik és] monda nékik: Miképpen hívja [nevezheti] tehát őt Dávid a Szent Szellem által Urának, ezt mondván: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől [az én jobbomra], míglen vetem [alázom] a te [valamennyi] ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul. Ha tehát Dávid Urának hívja [szólítja] őt, mi módon [miképpen lehet a] fia? És senki egy szót sem felelhet vala néki; sem pedig nem meri vala Őt e naptól fogva többé senki megkérdezni” (Mát. 22,41-46).

Márk is bizonyságot tesz a történetről: „És felele Jézus és monda, amint a templomban tanít vala: Mi módon mondják az írástudók, hogy a Krisztus Dávidnak Fia? Hiszen Dávid maga mondotta a Szent Szellem által: Monda az Úr az én Uramnak: ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul. Tehát maga Dávid nevezi őt Urának, (akkor) mi módon (hogyan lehet a) fia hát néki? És a nagy sokaság örömest (szívesen) hallgatja vala őt” (Márk. 12,35-37).

Péter apostol vallástétele a zsidók előtt: „Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől (az én jobbomra), Míglen vetem a te ellenségeidet [(ekhthrosz): ellenfél (ellenség) (különösen a Sátán)] lábaid alá zsámolyul (amíg ellenségeidet hatalmad alá vetem). Bizonnyal tudja meg azért Izráelnek egész háza (teljes bizonyossággal), hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek” (Csel. 2,34-35).

 »Hiszen: Ő a Messiás, a Szabadító. Ő az, aki a Seregek Ura nevét viseli, vele egy. Neve lényét jelenti ki. Úr = lehetőségeinek nincs korlátja. Aki az Atya jobbján ül, vagyis dicsőséges létmódban van« (Jubileumi kommentár).

Dávid próféciája pedig így hangzott: „Dávidé, zsoltár. Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon (a jobb kezem felől), amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá” (Zsolt. 110,1).

És: „Az Úrnak Szelleme szólott én bennem, és az ő beszéde az én nyelvem által (Más fordítás: Az ÚR Szelleme beszélt általam, az ő szava volt nyelvemen)” (2 Sám. 23,2).

Angyal sem lehetett, mert azt mondja az Írás „Melyik angyalnak (közülük kinek) mondotta pedig valaha: Ülj az én jobb kezem felől (az én jobbomra), míglen ellenségeidet lábaidnak zsámolyává teszem?” (Zsid. 1,13)

Luk. 20,45 És az egész nép hallására [és miközben az egész nép hallgatta őt, így szólt], és monda az ő tanítványainak:

Luk. 20,46 Oltalmazzátok meg magatokat [(proszekhó): őrizkedjetek, és óvakodjatok] az írástudóktól [a törvénymagyarázóktól]. Akik hosszú [és díszes] köntösökben akarnak járni, [és akik előszeretettel járkálnak díszes köntösökben] és szeretik [és szívesen veszik] a piacokon [és a tereken] való köszöntéseket, és a gyülekezetekben az első ülést, [a zsinagógákban szeretik a főhelyeket] és a lakomákon a főhelyeket [(prótokliszia): szó szerint: első helyen fekvést];

Luk. 20,47 Kik az özvegyeknek házát felemésztik, és színből [(prophaszisz): látszatra, színlelésből szerepjátszásból] hosszan [(makrosz): hosszadalmasan, terjengősen] imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek [(perisszosz krima lambanó): ezeknél a kelleténél több, haszontalan vita előzi meg döntésüket valami mellett vagy ellen, hogy azt elfogadják, vagy befogadják]^*

*Így tanítja az Úr Jézus az embereket a törvény magyarázóktól való óvakodásra, és annak okára: „Akkor szóla Jézus a sokaságnak [a tömegnek; a népnek] és az ő tanítványainak. Minden ő dolgaikat pedig csak azért cselekszik [minden tettüket az vezeti; arra törekszenek], hogy lássák [bámulják] őket az emberek [hogy feltűnjenek az embereknek]. Mert megszélesítik az ő homlokszíjaikat [imaszíjaikat, és Ezért tesznek magukra nagyobb imadobozt]; és megnagyobbítják az ő köntöseik peremét [szegélybojtjait; hosszú bojtokat raknak magukra]; És szeretik a lakomákon [díszebédeken] a főhelyet [szó szerint: első helyen fekvést], és a gyülekezetekben [és a zsinagógákban] az elölűlést [az első helyre (díszhelyre) ülni]. És a piacokon [és vásártereken] való köszöntéseket [üdvözléseket], és hogy az emberek így hívják [és így szólítják] őket: Mester, Mester [Rabbi, Rabbi; tanító]!

De: Jaj néktek képmutató [kétszínű, színlelő] írástudók [törvénytanítók, törvénymagyarázók] és farizeusok, mert [nagyokat imádkozva] felemésztitek [fölélitek] az özvegyek házát [arra hivatkozva, hogy sokat imádkoztok], és színből [színlelésből, külső látszatra] hosszan [terjengősen] imádkoztok; ezért annál súlyosabb lesz a ti büntetésetek [ezzel rendkívüli ítéletet vontok magatokra]

 (Mát. 23,1.5-7.14).

Erről így prófétált Ézsaiás próféta:: „Jaj a hamis határozatok határozóinak (akik jogtalan rendeleteket hoznak), és a jegyzőknek, akik gonoszt jegyeznek (és irataik csak terheket rónak ki), Hogy elriasszák a gyöngéket a törvénykezéstől (elnyújtják a nincstelenek perét), s elrabolják népem szegényeinek igazságát (megfosztják jogaiktól népem nyomorultjait), hogy legyenek az özvegyek az ő prédájuk (az özvegyeket kizsákmányolják), és az árvákban zsákmányt vessenek (és az árvákat kifosztják). S vajon mit műveltek a meglátogatásnak (a megtorlás napján) és a messzünnen rátok jövő pusztulásnak napján (amikor megjön messziről az ítéletidő)? Kihez futtok (majd) segítségért, és hol hagyjátok dicsőségeteket (kincseiteket)?” (Ésa. 10,1-3).

Az Úr parancsa így szólt a ruhák szegélyeire varrt bojtokról, és azok céljáról: „Szólj Izráel fiainak, és mondjad nékik, hogy készítsenek magoknak bojtokat az ő ruháik szegleteire (szegélyére) az ő nemzetségeik szerint (nemzedékről nemzedékre), és tegyenek a szeglet bojtjára kék (bíbor-) zsinórt. És arra való legyen néktek a bojt, hogy mikor látjátok azt (valahányszor ránéztek), megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat; és ne nézzetek a ti szívetek után, és a ti szemeitek után (és ne csábítson el titeket sem a szívetek, sem a szemetek), amelyek után ti paráználkodtok (amelyek paráznaságba vihetnek benneteket). Hogy megemlegessétek (emlékezzetek), és megcselekedjétek (és teljesítsétek) minden én parancsolatomat, és legyetek szentek a ti Istenetek előtt” (4 Móz. 15,38-41).

„Mert a papnak ajkai őrzik a tudományt (az Isten ismeretét), és az ő szájából törvényt (tanítást) várnak, mivel a Seregek Urának követe ő. De ti elhajlottatok (letértetek) ez (erről az) útról, sokakat megbotránkoztattatok a törvénnyel (és tanításotok miatt sokan elbuktak), felbontottátok (megrontottátok) Lévi szövetségét, azt mondja a Seregeknek Ura” (Malak. 2,7-8).

Pedig: „A gonosznak (a bűnösnek) pedig ezt mondja Isten: Miért beszélsz te rendeléseimről, és veszed szádra az én szövetségemet (hogy mered emlegetni rendelkezéseimet, és szádra venni szövetségemet)? Hiszen te gyűlölöd a fenyítést (a feddést), és hátad mögé veted rendelésimet (és elveted igéimet)! Ha lopót (tolvajt) látsz, mellé adod magad (vele cimborálsz), és ha paráznákat, társalkodol velük (és a paráznákkal tartasz). A szádat gonoszságra tátod (szádból gonosz beszéd jön ki), és a nyelved csalárdságot sző” (Zsolt. 50,16-19).

Péter apostol így beszél a vének tanácskozásán a törvénynek a pogányok által való betartásáról: „Most azért mit kísértitek (azzal) az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink sem mi el nem hordozhattunk? Sőt inkább az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképpen azok is (Más fordítás: Ellenben abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. éppen úgy, mint ők)” (Csel. 15,10-11).

És Pál apostol így folytatja: „Mert magok a körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt; hanem azért akarják, hogy ti körülmetélkedjetek, hogy a ti (hús)testetekkel dicsekedjenek” (Gal. 6,13)

Jézus Neve erős

Vida Sándor: Mézcseppek:

- Az igazi önismerethez nem tudás, hanem bűnbánat kell.

NÉZZ RÁM!

Szerző: Guti Tünde

Kedves, meghitt, 13-14 évvel ezelőtti történetre emlékezem…

Kicsi kezeivel megfogta az arcomat és maga felé fordította. Éreztem bőre bársonyosságát, ahogy vékony ujjacskáival megérintett az állam. Volt benne valami halaszthatatlan sürgetés. Kisfiam látni akarta a tekintetemet. Ahogy odafordultam hozzá, észrevettem szemeiben a boldog várakozást. Szinte sóvárogva mondta:

-           Mosolyogj rám! Úgy szeretem, ha mosolyogsz!

Ki tudna ellenállni egy ilyen kérésnek, belenézve egy ártatlanul csillogó szempárba? Azóta is sokszor eszembe jut. A szülők gyakran tanulhatnak kisgyermekeiktől…

Ezt mondja az Úr: „Szemeimmel tanácsollak téged.” Milyen nagyszerű, mély kapcsolatra utal ez a kijelentés, ami ígéret is egyben! Bámulatos, hogy akit így vezetnek, annak nincs szüksége sem útjelző táblákra, sem távirányítóra!

„Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mehettek be a mennyek országába!” Bizonyára fel tudnánk sorolni azokat az emberi tulajdonságokat, amik miatt ezt a feltételt állította Jézus a tanítványok elé a mennybe jutás kérdésében…

A kisbabáknak létfontosságú, hogy lássák szüleik arcát. Egyszerűen nem érzik jól magukat, ha nincs rajtuk az a kedves, odafigyelő, számukra életet és biztonságot jelentő szempár, telve elfogadással.

Amikor szorongunk, homályos a jövőnk és megoldatlan problémák terhelnek, még ha rövid ideig is, de elhagyatottnak érezzük magunkat. Pedig mennyei Atyánk védelmező szeretete körülvesz, Ő szüntelenül vigyáz ránk. Talán levettük szemünket az egyedüli Vigasztalóról, békességünk és örömünk forrásáról…

„Az én orcámat keressétek és éltek” – tanácsolja az Úr. Mennyire vágyik rá, hogy miként a kisgyermek az édesanyja arca után, mi is sóvárogva forduljunk mindig felé, hogy tekintetünk találkozhasson az övével, és szemeivel tanácsoljon, atyai szeretetével türelmesen vezessen, mert nem akarja, hogy egy is elvesszen közülünk…

Ő nem csak lenéz ránk a mennyből, hanem lát, ismer, nem rejthetünk el semmit, szívünk ott van előtte csupaszon, leplezetlenül.

A 139. Zsoltár az egyik legkedvesebb zsoltárom. Így kezdődik:

„Uram, megvizsgáltál engem és ismersz… Messziről érted gondolatomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz…” Lenyűgöz és rabul ejt ez a tudás, ez az odafigyelés, törődés! Isten ellenállhatatlanul magához vont szeretete és páratlan gondoskodása által.

Amikor Jézus a földön járt, meglátta a vak Bartimeust, akit csitítottak, hogy hallgasson már el. Észrevette és lehívta a fa lombja közt megbújó Zákeust, és nem sajnálta a pillantást, hogy az Őt éppen megtagadó Péterre nézzen. Jézus irgalma az Atya irgalma!

Szemeivel kíséri lépteinket akkor is, amikor engedetlenségünkben eltévedünk az úton, néz, figyel, kezét nyújtja, hogy segíthessen. Keressük az Úr arcát! Aki egyszer a szemébe néz, az soha többé nem tudja elfelejteni. Ő az, aki minden belső sóvárgásunkat, ürességünket betölti szerető lényével.

Mikor kértük Őt utoljára?

-           Nézz rám! Fordítsd felém az arcodat és tanácsolj szemeiddel!

http://www.keresztenydalok.hu/tortenetek/olvasas/94

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Azokhoz szólok, akik robotpilótára kapcsoltátok az életeteket, mert azt gondoljátok, hogy nem kell tennetek semmit azért, hogy a kijelölt útvonalon maradjatok. De Én igazán mondom nektek, hogy nektek is meg kell tennetek a magatok részét ahhoz, hogy szellemi kapcsolatban maradjatok. Továbbra is keresnetek kell az arcomat, figyelnetek kell a hangomat, és engedelmeskednetek kell az Én igémnek. A lelketek ellensége minden tőle telhetőt megtesz, hogy egy olyan ösvényre tereljen titeket, ahonnan nehéz visszatérni. Gerjesszétek fel a parazsat, amitől újra fellángol a vágy, hogy édes kettesben legyetek közösségben Velem, mondja az Úr.

1 Péter 5:8 Legyetek józanok, legyetek éberek; mert az ellenségetek, az ördög ordító oroszlánként járkál, és azt keresi, hogy kit tud felfalni.

http://gyurinaploja.blogspot.com

Szeresd és kövesd az igazi bölcsességet

„Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek" (Péld 8,17).

A bölcsesség azokat szereti, akik azt szeretik, és azokat keresi, akik azt keresik. Aki igyekszik bölcs lenni, az máris bölcs, aki pedig szorgalmasan keresi a bölcsességet, már csaknem megtalálta azt. Ami általában érvényes a bölcsességre, az kiváltképpen érvényes a mi Urunk Jézus Krisztusban testet öltött bölcsességre. Őt kell szeretnünk és keresnünk, akkor meg fogjuk tapasztalni szeretetét, és megtaláljuk Őt magát is.

Keressük Őt már ifjúságunk idején! Boldogok azok az ifjak, akik életük reggelét az Úr Jézussal töltik. Sohasem kereshetjük Őt túl korán, de aki korán keresi, bizonyosan megtalálja. A szorgos kereskedők általában korán kelők, a szorgalmas hívő is korán kezdi keresni az Urat. Mindenki, aki már megtalálta Krisztusban a gazdagságot, teljes szívvel kereste Őt. Először Őt kell keresnünk, előbb, mint bármi mást. Krisztusé legyen az Őt megillető első hely.

A keresésben az az öröm, hogy meg is találjuk Őt. Ahogyan keressük, egyre világosabban megmutatja magát, egyre szorosabb közösségbe von önmagával. Boldogok az Őt keresők, mert ha egyszer megtalálták, velük marad mindörökké, és egyre drágább kincs lesz szívük és értelmük számára.

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Csak egy korty az Úr vizéből

A megbocsátás

Csak az tudja kimondani, hogy "megbocsátok neked", aki azt is ki tudja mondani, hogy "szeretlek".

Paulo Coelho

Isten gyermekeinek

„Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy fedhetetlenek, és romlatlanok legyetek. Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzetekben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban” (Fil 2,14-16)

Jézus és a futballcsapat

Jézus és a futballcsapat

Egy középiskolai nyári táborban, amely két héttel a futball „pokoli hete" előtt volt, ahogy a játékosok a bajnokság előtti edzőtábort hívták, az iskolai válogatott több tagja is elkötelezte magát Jézus követésére, miután a tábor előadója nagyon szemléletesen beszélt arról, hogy Jézus győztesekké teszi a veszteseket. A következő vasárnap délelőtt ezek a játékosok mind ott voltak a templomban.

-     Örülök, hogy itt látlak benneteket - mondta a lelkész, amikor az istentisztelet végeztével köszöntötte őket.

-     Hát igen, mindnyájan keresztyénekké lettünk mondta az egyik fiú.

-     Mert ha Jézus a csapatunkban van, nem veszíthetünk! - toldotta meg a másik.

-     Nos, nagyon örülök nektek - mondta a lelkész széles mosollyal.

A rákövetkező szombat este egy lány az ifjúsági csoportból meglátta egyik szomszédjuk háza előtt az egyik futballistát. Teljes gőzzel ment a buli, és a futballista ott tántorgott a gyepen, láthatóan ittasan. A lány látta, ahogy levizelte egyik barátja kocsiját.

-     Mit csinálsz itt? - kérdezte a lány. - Azt hittem, keresztyén lettél.

-     Az még nem jelenti azt, hogy nem szórakozhatok! - csattant fel a fiú. - Én nem engedem meg sem Jézusnak, sem senki másnak, hogy megszabja, mit csináljak.

A bajnokság során a csapat az első nyolc meccsből hetet elveszített. Úgy tűnt, hogy Jézus elfelejtett beszállni. A „keresztyénné lett" játékosok kezdtek elmaradozni a templomból és az ifjúsági programokról. A bajnokság végére a templom körül tizenöt kilométeres körzetben hírmondónak sem akadt egy játékos sem vasárnap délelőttönként.

Valóban igaz, hogy Jézus a veszteseket győztesekké tudja tenni, de nem abban az értelemben, ahogyan a világ szerint győztes valaki. Jézus azt mondta, hogy csak úgy lehet nyerni, ha veszítünk. (Lásd Mt 16,25.) Maga Jézus is elveszítette a saját életét azért, hogy győzelmet arasson a bűn és a halál felett. Ő a végső győztes, de nagy árat fizetett ezért a győzelemért. Jézus a mi példaképünk; ő arra hív bennünket, hogy legyünk az ő tanítványai, és feltétlen engedelmességgel kövessük őt.

Ha csak önző érdektől vezérelve követed Jézust, és nem akarod életedet az övéhez igazítani, veszíteni fogsz. Ha viszont kész vagy arra, hogy elveszítsd az életedet őérte, végül győzni fogsz. Az engedelmesség nélküli hit nem is hit.(Lásd Jak 2,17.)

http://velunkazisten.hu/content/small_story/J%C3%A9zus_%C3%A9s_a_futballcsapat

Isten igazságos.

Helyes önvédelem

"De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: "Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja". Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek."

(Jakab levele 4:6-8)

Az önvédelem bibliai formáit találjuk ebben a szövegben. Mi emberek kitaláltunk már mindent, ami helyettesíti az igazit és hosszútávon kiderül, hogy nem használható, ezért megalkottuk az önvédelem helytelen formáit. Ez pedig a világgal való barátság és a kevélység.

Az ellenségeskedést, amit a bűneset után Isten ajándékozott az embernek - és nem megátkozta vele, hanem megajándékozta vele - fel lehet oldani, legalábbis a szabad akarat engedélyt ad rá. Mégpedig egyetlen módon, ha békét kötünk az ellenséggel. Ha megszűnt az ellenségeskedés, akkor valószínű, hogy békét kötöttünk az ellenféllel. Másként nem fog menni, de ez nem ajánlatos út. Isten igényes azzal, hogy mi ne legyünk a világ barátai. Ő azt akarja, hogy az Övéi legyünk.

Az önvédelem másik helytelen formája a kevélység. Milyen a kevély ember? A hegedűtanárom mindig azt mondta, hogy nem szereti az olyan embereket, akik annyira fennhordják az orrukat, hogy beleesik az eső. A kevély ember nem tud veszíteni típus.

Tévedés, hogy a kereszténynek győztes csatákkal kell rendelkeznie. Igen, győznie kell, de nem mindig. Frusztrációt okoz ez a görcsösség, ha elhitetik veled, hogy nem lehetnek hibáid, ha keresztény vagy. Ha ezt elhiszed, még több hibát ejtesz, mintha belátnánk, hogy lehetetlen tökéletesnek lenni.

Sajnos veszíteni muszáj. Mivel mindannyian bűnösnek születünk, nem fog másként menni a dolog. Ha nem veszítesz, azt jelenti, nem tettél semmit. A példázatban szereplő egytalentumos szolgának (Máté 25) egy bűne volt: nem mert veszíteni. Veszíteni szabad, de azonnal vissza kell futni a kegyelmes Istenhez.

A kevélység arról szól, hogy nem hiszem el, hogy Isten megbocsátja a rontott lépéseimet, ezért majd én mindent jól teszek. A kevély nem tud lelki kapaszkodó nélkül élni. Nem hisz a bűnöket megbocsátó Istenben.

Az önvédelemnek egyetlen helyes formája létezik: közeledni Istenhez. Ez azt jelenti, hogy leteszünk minden kapaszkodót. Nem úgy, mint a farizeus, hogy odaáll Isten elé és megvédi magát. Hanem úgy, mint Jósua, aki odaáll Isten elé és Isten megvédi őt a Sátánnal szemben (Zakariás 3:1-5).

Az önvédelem egyetlen helyes formája. Istenhez menjünk védelemért. Ha ezt a lépést megtesszük, Isten mindent megtehet értünk.

http://reggelidicseret.blogspot.hu/2011/07/helyes-onvedelem.html

Idézet

Légy kíváncsi magadra! Te egy hihetetlenül értékes mobil vagy. Benned hatalmas értékek vannak, és csak nyomogasd a gombokat, csodálkozzál rá: jé, én ezt is tudom, ehhez is értek, azt is meg tudom tanulni. Most minden, mindenki azt akarja, hogy te figyeljél rá... Én azt akarom, hogy figyeljél önmagadra, és fedezd fel azt a virágot, gyümölcsöt, melyet kis magként beléd rejtett el a teremtő Isten.

Böjte Csaba

C. H. Spurgeon: Isten az emberi bölcsesség felett

Mert meg van írva:”Elvesztem a bölcsek bölcsességét, és az értelmesek értelmét elvetem" (1Kor 1,19).

Ez az igehely fenyegetés a világ bölcseinek, az egyszerű hívőnek azonban ígéret. A világ bölcsei szüntelenül tönkre próbálják tenni az egyszerű hívő hitét, de próbálkozásuk mindig kudarcot vall. Érveik szétfoszlanak, elméleteik összeomlanak, alattomos cseleik napvilágra kerülnek, mielőtt még elérnék céljukat. Az ősi evangélium azonban még ma is áll, és állni is fog, mert az Úr él! Ha az evangéliumot meg lehetne semmisíteni, akkor az már régen-rég megtörtént volna.

Mi magunk nem tudunk megbirkózni a világ bölcseinek bölcsességével, de ne is próbáljuk meg: ez a munka jobb kezekben van. Az Úr végzi el ezt, és amit Ő elhatároz, azt meg is teszi. Igeversünkben kétszer is kijelenti ezt az elhatározását, és biztosak lehetünk abban, hogy nem fog eltérni ezen szándékától.

Ha az Úr egyszer a filozófiára és a modern gondolkodásra teszi a kezét, alapos munkát fog végezni. Leleplezi a fényes külső mögött a nagy semmit, elpusztítja az egészet gyökerestől.

Meg van írva, hogy ez így lesz, tehát így is lesz.

Uram, kérlek, tedd ezt meg hamar! Ámen.

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

Áldjon meg téged az Úr

Joyce Meyer Mi a helyes magabiztosság?

 Készítette: Lisa Szanyel

18,5-7 Ezékiás bízott az Úrban, Izráel Istenében; nem volt hozzá hasonló senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána. Ragaszkodott az Úrhoz… megtartotta parancsolatait… Ezért vele volt az Úr, és minden vállalkozása eredményes volt. (2 Királyok)

Mi a helyes magabiztosság? Úgy gondolom, a helyes magabiztosság azt jelenti, hogy pozitívan állunk azokhoz a dolgokhoz, amiket meg tudunk csinálni, és nem aggódunk azok felől, amiket nem tudunk megcsinálni. Egy magabiztos ember nyitott a tanulásra, bátran átsétál az élet ajtóin, és izgalommal várja, mi rejlik az ajtón túl. Tudja, hogy minden ismeretlen, új dolog lehetőség arra, hogy többet megtudjon magáról, és kibontakoztathassa a képességeit.

A magabiztos emberek nem a gyengeségeikre koncentrálnak, hanem az erősségeiket fejlesztik a lehető legjobb szintre. Például egy tízes skálán, én körülbelül a hármast ütöm meg, ha zongorázásról van szó. Ha elég sokat, és nagyon keményen gyakorolnék – és a férjem elviselné a lármát, amit csapok – akkor egy átlagos zongoristává tudnám magam felküzdeni, aki a tízes skálán megüti az ötöst. Azonban előadóként a nyolcas szinten lehetek. Így, ha az időmet és az energiámat ebbe a képességembe fektetem, akkor eljuthatok a tízes szintre. Ha elkezded ilyen szemszögből vizsgálni a dolgokat, akkor könnyen meg fogod látni, mely területekre érdemes összpontosítani az erődet.

Mik az erősségeid? Ha nem tudod, kérd meg Istent, hogy mutassa meg neked.

Uram, ha Ezékiás képes volt Rád támaszkodni, és Benned bízni, akkor tudom, hogy ez számomra is lehetséges. Kérlek, segíts, hogy felismerjem, és a maximálisra tudjam fejleszteni az erősségeimet, ahelyett, hogy a gyengeségeimre koncentrálnék. Ámen.

Joyce Meyer

Joel Osteen: Imádkozz, higgy remélj!

Készítette: Lisa Szanyel

"Isten téged is magasra akar állítani. Lehet, hogy jelenleg kemény időket élsz meg. Küszködsz. De ne hagyd, hogy a nélkülözés szelleme megtelepedjen benned. Ahol most vagy, nem az a hely ahol később leszel. Isten többet tartogat számodra. Ha alárendeled magad Neki, követed a Szavát, és hűséges vagy abban, amid van, akkor az állandó gondoskodás helye vár rád. Imádkozz, higgy, remélj, mert a ,,megfelelő idő" már úton van." (Joel Osteen)

Joel Osteen: A kiválóság embere vagy?

 

Készítette: Lisa Szanyel

„És aki téged egy mérföldútra kényszerít, menj el vele kettőre.” (Máté 5: 41)

A kiválóság embere vagy? Többet teszel annál, mint amennyit elvárnak,

vagy keresed a könnyű kiutat? Csak a minimális követelményt teszed meg,

vagy elmész még egy mérföldre?

A bibliai időkben, a törvény szerint, a római katonák megkövetelhették egy embertől,

hogy vigye a fegyverzetüket egy mérföldútra.

Az egy mérföldút után, valaki mást kellett szerezniük, hogy továbbvigye.

De ebben az igeversben, Jézus azt mondja, hogy menj tovább, a kötelességre felszólításon túl.

Tégy az elvártnál többet. Vidd a fegyverzetet két mérföldútra.

És ez az a hozzáállás, amilyennek ma lennünk kell.

Arra hívattattunk, hogy a kiválóság emberei legyünk.

Arra hívattattunk, hogy tovább menjünk.

Ez az a hozzáállás, amit Isten elvár, és ez az a hozzáállás, amit Isten megjutalmaz.

A világ ezt gondolva nézzen Isten embereire: „Nahát! Ők a tisztesség emberei.

Olyan emberek, akik túlragyogják a többieket.

Én akarom azt, amijük nekik van.”

Arra bátorítalak ma, hogy keresd, mi módon „menj el még egy mérföldre”.

Cselekedeteid hozzanak dicsőséget Istenre,

és nyissák meg az ajtót az Ő áldásainak életed minden területén.

Joel Osteen