Zsoltárok 121

Készítette: Nyerki Sándorné

1 Grádicsok éneke. Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. 2 Az én segítségem az Úrtól van, a ki teremtette az eget és földet. 3 Nem engedi, hogy lábad inogjon; nem szunnyad el a te őriződ. 4 Ímé, nem szunnyad és nem alszik az Izráelnek őrizője! 5 Az Úr a te őriződ, az Úr a te árnyékod a te jobbkezed felől. 6 Nappal a nap meg nem szúr téged, sem éjjel a hold. 7 Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet. 8 Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!

Az ajtó

Készítette: Keresztény idézetek és igék

A szörnyű felfordulás!

Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Volt egyszer egy édesapa, akinek volt egy hároméves Brandon nevű kisfia.Egy napon Brandon látja, hogy édesapja csokoládés kekszet eszik a nappaliban tejjel, és azt mondja magában:

„Apa szereti a csokoládés kekszet tejjel. Na, én most viszek neki egy pohár tejet."

Azzal kisiet az étkezőbe, és átvonszol egy széket a konyhába, végigkarcolva maga után a padlót.

A konyhában felmászik a székre, és felkapaszkodik a pultra, hogy ki tudja nyitni a szekrényajtót. Puff! Nekicsapódik a szomszédos szekrényajtónak, és egy mélyedés marad ott, ahol a fogantyú megütötte. Brandon egy pohárért nyúl, és a mozdulat hevében véletlenül leseper a polcról két másikat. Durr! Brandon azonban nem törődik vele. Csak arra gondol: „Viszek apának egy kis tejet!"

Ezalatt az édesapja figyeli mindezt, azon tűnődve, hogy közbelépjen-e, hogy megmentse a konyha még épen maradt részét. Úgy dönt, hogy egyelőre tovább figyeli, ahogy Brandon lemászik a székről, kikerüli az üvegszilánkokat, és a hűtő felé tart.

Nagy erővel megrántja a hűtő ajtaját, hátravágja - és természetesen sarkig tárva hagyja. A poharat a földre teszi - ahol feltehetően nem érheti semmi baj -, és megragadja a tejesdobozt, de véletlenül sem a kétliterest, amelyből már hiányzik is, hanem a nagy négyliterest, ami ráadásul színültig van. Feltépi a tetejét, aztán önti a pohár környékére, és még a pohárba is jut egy kicsi. A többi szétfolyik a padlón mindenfelé.

Amikor végre készen van ezzel a művelettel, Brandon leteszi a tejesdobozt a földre, és felkapja a poharat, ezt kiáltva:

- Apa, hoztam neked valamit!

Berohan a nappaliba, megbotlik, s a tej szerteszét fröccsen - a padlóra, a kanapéra, édesapjára.

Brandon feláll és körülnéz. Üvegszilánkot és tejet lát mindenütt, szekrények vannak nyitva, édesapja a szemöldökétől a lábujjáig csupa tej - erre elkezd sírni. Könnyein át olyan bánatos arckifejezéssel néz fel édesapjára, mintha azt kérdezné: „Most mit fogsz tenni velem?"

Édesapja csak mosolyog. Ő nem egy olyan gyereket lát, aki éppen most tette tönkre a házát, hanem egy szép kisfiút, akit nagyon szeret. Nem számít, hogy mit tett. Brandon édesapja kinyújtja a kezét kisfia felé, magához szorítja, és azt mondja: „Ez az én fiam!"

Amikor Istenről, mint Atyánkról beszélünk, akkor egy olyan édesapára gondolunk, mint amilyen Brandon édesapja. Ő a szíveket vizsgálja, Ő olyan Atya, aki feltétel nélkül szeret bennünket; és akkor is szeret, ha jó nagy felfordulást csinálunk.

Mától minden más (Continental Singers) + szöveg

Ravasz László

Istenben hinni annyi, mint hűnek tartani Istent. 

Akik boldogok

Boldogok a békességszerzők, mert ők az Isten fiainak mondatnak” (Mt 5:9)

Az úr Jézus ha jön az övéiért

Az Úr „kilopja” Övéit a Gonosz kezéből, és ez azért történik így, mert: „… ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában (hogy melyik őrváltáskor) jő el a tolvaj: vigyázna (virrasztana), és nem engedné, hogy házába törjön” (Mát. 24,43)

Uram én szeretlek.

Uram én szeretlek.

Csak Krisztus!!

Aforizmák

Hajszolom a tudást, de ő a gyorsabb.

A REJTETT KINCS

Szerző: Zöldi Józsefné

Magasan jár már a Nap. Nincs még melege, de fénye mégis derűvel, arannyal hinti tele a vidéket. A levegő életörömtől vibrál, a madárkák dalolva szorgoskodnak a fészek körül, új élet ígéretét érzik benne.

Kinn a kopár tarlón egy férfi állt meg egy pillanatra ekéje mellett. Szánt, más földjét szántja éppen. Ebből él, ezzel keresi a kenyerét. Bizony, keserves munka. Már kora reggeltől rója a sorokat, barázdába fordítja a földet, ina feszül, ereje egyre fogy. De pihenésre nincs idő, a munkának mennie kell, mert a föld várja az új vetést. De ennek öröme nem az övé, hisz másé a föld. Neki nem ígér aranyló kalászokat, ringó búzatengert. Csak a nedves föld illata az övé és a kis öröm, hogy néhány napig nem fenyeget a kenyérgond.

            A barázdák száma egyre nő, a tarló mind kisebb lesz. Egyszer csak az ekevas elakad, a folyamatos munka ritmusát, lendületét megszakítja valami. A barázdára fordítva ott fekszik egy sáros, földes kupac. Munkáját félbehagyva, fáradtan hajol érte az ember. Kérges kezével tisztogatni kezdi. Tekintete csodálkozásra nyílik, hiszen ujjai alatt fényesedni, csillogni kezd a földkupac. Arcán döbbenet, majd ujjongó öröm ébred. Kincset talált! Valami gyönyörű szépet, melynek értéke szinte felbecsülhetetlen! Nézi-nézi, szinte elhinni sem akarja, hogy ez a drágaság a kezébe került! Pedig ha ez az övé lehetne, megoldódna minden nyomasztó gondja! De éppen ez a baj. Másé a föld! Tehát, ami benne van, az is a gazdát illeti. Mit lehetne tenni? Hiszen nincsen neki pénze, hogy megvegye ezt a földet! Honnan is tudna pénzt szerezni? Talán ha mindenét eladná, amije csak van, elég lenne arra, hogy kifizesse a föld árát!?

  Nagy sietve elrejtette a talált kincset, és hazaszaladva, mindenét áruba bocsátotta. Nem sajnált semmit, ami eddig az övé volt, hiszen tudta, hogy amiért mindent odaad, az bőséggel kárpótolja majd! Hamarosan megvette a földet, így őt illette a benne rejlő drága kincs is! Öröme, boldogsága határtalan volt!

  Így van ez a mi életünkben is. Fáradtan, munkában őrlődnek a napok. Szívünk szegény, örömtelen, gondokkal terhelt. De eljön egy drága nap, amikor keserves életünkben egyszer csak felcsillan az Úr Jézus szépsége! Érezzük, hogy felbecsülhetetlenül nagy értékre bukkantunk! Tudjuk, hogy ha a miénk lenne, eltűnne életünkből a gond, a szomorúság, minden gyötrelem, és szívünket betöltené egy csodálatos öröm és békesség! Életünk egyhangú robotját felváltaná az Úr Jézusban való élet öröme és szabadsága!

A példázatban a szántó ember mindenét odaadta azért, hogy a talált kincs az övé lehessen. Ha előttünk igazán feltündöklik az Úr szépsége, jelenlétének öröme, a Mennyország reménye, akkor mi sem fogunk semmit se sajnálni azért, hogy Őt megnyerjük! Akkor nem kényszerből, de örömmel adunk oda mindent Őérte! Engedjük kezünkből kihullani eddig értéknek gondolt, féltve szorongatott semmiségeink, hogy az igazán drága Kincs a miénk lehessen!

 „..hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet megtalálván az ember, elrejté, azt. És a felett való örömében elmegy. És eladván mindenét, amije van, megveszi azt a szántóföldet” (Mát. 13,44)

http://keresztenydalok.hu/tortenetek/olvasas/33

Mindig első a közösségben

...előttetek megy Galileába: ott meglátjátok Őt, amint megmondta nektek" (Mk 16,7).

Jézus Krisztus idejében ott lesz, ahol tanítványaival találkozni szeretne. Ő mindig megtartja szavát és megjelenik a találkozón. Ha ígérte, hogy találkozni fog velünk a kegyelem trónusánál, a nyilvános istentiszteleten vagy a kenyér megtörésénél, biztosra vehetjük, hogy valóban ott is van. Mi, bűneink miatt, elmulaszthatjuk a Vele való találkozást, Ő azonban soha nem tesz ilyet. Azt ígérte, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok köztük"(Mt 18,20). Nem azt mondta, hogy majd ott leszek", hanem hogy: ott vagyok".

Jézus Krisztus mindig elsőnek van ott a találkozón. Előttetek megy". Szívből szereti népét, öröme van az övéiben, nem halogatja a velük való találkozást. Minden összejövetelünkre elsőnek megy el.

Krisztus ki is jelenti magát az Őt követőknek. Meglátjátok Őt." Milyen örömteli érzés ez! A híres embereket nem nagyon kívánjuk látni, de ha lelki szemeinkkel Krisztust láthatjuk, az örömmel és békességgel tölt el bennünket. Valóban meglátjuk Őt, mert megígérte, hogy eljön a benne hívőkhöz és kijelenti magát nekik. Legyünk biztosak abban, hogy ez így is lesz, mert Ő mindent ígérete szerint cselekszik: amint megmondta nektek". Ragadjuk meg ezt az ígéretet, és bízzunk abban, hogy végül velünk megcselekszi azt, amit megmondott nekünk.

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Ő Jézus a nagy Király

Az erőm az Úrtól van!

Kenneth E. Hagin: Amit a szívem mond

Hanem emlékezzél meg az Úrról, a te Istenedről, mert Ő az, aki erőt ád néked a gazdagságnak meg szerzésére… - 5Mózes 8,18.

Ismertem egy férfit Kelet-Texasban, akinek olyan szegény volt a családja, hogy tizenkét éves koráig még egy pár cipője sem volt. Csak öt osztályt végzett el az általános iskolából. De abban az időben, amikor a pénznek még volt értéke, kétmillió dollárja volt. Befektetésekből tett rá szert. Gyakran vendégeskedett a házában két ismerősöm, tőlük tudom, amit mondott: „Sok éve, hogy befektetek, de még sohasem veszítettem egy fillért sem.” A következőket tette. Maga mesélte a barátomnak: „Amikor valaki eljön hozzám egy elképzeléssel, és azt akarja, hogy fektessek be valamibe, az első reakció a fejemé. Van azonban egy imaszobám, ilyenkor bemegyek oda és imádkozom ezzel kapcsolatban. Egészen addig maradok, amíg meg nem hallom azt, amit a szellemem mond.

Lehet, hogy a fejem azt mondja: Bolond lennél befektetni ebbe, de ha a szívem azt mondja, hogy nyugodtan tedd csak meg, megteszem. Vagy lehet, hogy a fejem azt mondja, legjobb lesz, ha befektetsz ebbe, miközben a szívem azt mondja, hogy ne tedd meg, akkor nem is teszem meg. Nem veszem figyelembe azt, amit a fejem mond. Egyszerűen bemegyek az imaszobámba és várakozom — néha egész éjszaka. Néha meg bemegyek és kijövök, három napon keresztül csak imádkozom és olvasom a Bibliámat, elcsendesedem, hogy meghalljam, mit mond a szívem.”

Megvallás: A Szent Szellem vezet engem az élet minden területén. És én arra hallgatok, amit a szívem mond!

http://mennyeihir.hu/index.php?option=com_spurgeon_xhtml&Itemid=34

Bölcs gondolatok mindennapra

"Egyszerűen arról van szó: Krisztus és egyedül Krisztus, senki más!

  Semmi másra nincs szükségem, ahogy a lelkemnek sem."

A keskeny út – a szeretet útja

(A "hegyi beszéd" alapján)

„Nem mindenki, aki azt mondja nékem: Uram! Uram! Megyen be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők.” Mt.7,21-23

Sokat foglalkoztattak a fenti igék. Hogy is van csak? Sokan lesznek, akik Jézus nevében jeleket és csodákat cselekednek, betegeket gyógyítanak, ördögöket űznek, prófétálnak, és még sok hatalmas csodát tesznek – és később, „ama napon” Jézus mégis megtagadja őket, mondván, „sohasem ismertelek titeket, ti gonosztevők (rosszat cselekedők)!” Hogyan lehetséges ez?

Nem jutottam közelebb a megoldáshoz, míg egy nap meg nem értettem valamit a Máté evangéliumából, a „hegyi beszéd” olvasásakor. Tudjuk, hogy az 5-6-7 fejezetek szorosan összetartoznak, hiszen egyetlen tanítás elemeiről van szó, így a 7. fejezet végén, a fent már idézett versek, majd a következők is ennek elválaszthatatlan részei, és egyetlen mondanivalót alkotnak. „Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, de nem dőlt össze, mert a kősziklára építtetett. És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a fövényre építette a házát, és ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, és összeomlott, és nagy lett annak romlása.” Mt.7,24-27.

Milyen beszédeket hall az a bizonyos kősziklára építkező bölcs ember, amiket azután megcselekszik, mert azt akarja, hogy a háza ne dőljön össze a viharban? A „hegyi beszéd” szavait, Jézus egyértelműen erre utal itt! Mi lehet olyan fontos, hogy ha valaki azokat megtartja, helye lesz a mennyben, ha pedig nem, az Úr elutasítja őt?

Meglepő talán, de Jézus Krisztus a „hegyi beszédben” a SZERETET útját fejti ki egészen részletesen. Az 5.és 6. fejezetben, a „boldog-mondások” után - ahol azokról beszél, akik az isteni természet részesei - nagyon pontos tanácsokat, utasításokat ad arra nézve, hogyan járjunk szeretet által Istennel a mi mennyei Atyánkkal (szeretet nélkül csak a törvény marad, amelyet kötelességből nem lehet betartani), és embertársainkkal, testvéreinkkel. A "hegyi beszéd" egyik csúcspontja: “Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” “Legyetek bevégzettekké, ahogy mennyei Atyátok tökéletessége is bevégzett!” Mt. 5,44-48. (Utolsó vers Csia fordítás)

            Majd  pedig mintegy végső következtetésként hangzik: Mindenben úgy tegyetek az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy ők tegyenek veletek! Mert ez az, amit a törvény és a próféták kívánnak. (Csia fordítás)

Az utolsó fejezetben mindezt így összegzi: „Menjetek be a szoros kapun, Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.

            NOS, EZ A KESKENY ÚT – A SZERETET ÚTJA! Az isteni szeretet, az agapé szeretet útja.

Az a bizonyos kiváltképpen való út, amelyen ha nem jár az ember, hiábavaló minden karitatív tevékenység, és karizmatikus megnyilvánulás. Ezt Pál apostol az 1 Kor.13-ban  írta le, hangsúlyozván, hogy „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három, ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” (Gszsz.Agapé = Szeretet: Személyre irányuló, személyek /Isten és ember, ember és ember/ között megnyilvánuló, összetett /komplex/ érzelmi töltésű kapcsolat. Aki szeret, abban megvan a szeretet az iránt, akit szeret, vagyis megbecsüli őt, örömét leli benne, vágyik jelenlétére, igyekszik neki örömet szerezni, javát és jólétét elősegíteni. A szeretetnek ez a fajtája nem tekint tárgya érdemeire, Róm. 5,8.)

Az az isteni szeretet, amely “hosszútűrő, kegyes, nem irigykedik,nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.“ 2Kor.13,4-7.

 És erről a szeretetről mondja Isten, hogy kitöltetett a szívünkbe a Szent Szellem által. Ha be akarunk menni az életre, és együtt akarunk élni Jézussal a menny királyságában, akkor ezen a keskeny ösvényen, a szeretet keskeny útján kell járnunk. Ellenkező esetben tehetünk bármilyen hatalmas csodát és jelet, de az életünket ez nem menti meg.

            Nagyon fontos tisztában lennünk azzal, hogy az ember, de különösen a keresztyén ember két dimenzióban él. A természetfölöttiben és a természetes, földi világban. A szellemvilágra vonatkozóan pontosan tudja, hogy nem test és vér ellen van tusakodása, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.(Ef.6,12.) Tudja, hogy bár hústestben van, de ha most abban jár is, “nem a hústest módjára viseli a harcot. Mert az ő harcviselésének fegyverei nem hústestből valók. Ellenkezőleg! Isten által hatnak és arra képesek, hogy erősségeket romboljanak le, okoskodásokat bontsanak le, továbbá minden magaslatot lerontsanak, amely Isten ismerete ellen felemelkedik, sőt fogollyá tesznek minden gondolatot, hogy a Krisztusnak engedelmeskedjék…” (2Kor. 10,3-5. Csia) Ezért felöltözvén az Isten minden fegyverét, megáll az ördög minden ravaszságával szemben. (Ef.6,11-18) A szellemvilágban Isten erejével és hatalmával, az Úr Jézustól kapott felhatalmazással él, és uralkodik a sátán és minden serege felett – és győzelemről győzelemre jut. Sőt, mindezeken felettébb diadalmaskodik az által, aki őt szereti, vagyis Jézus Krisztus által. Csodák és jelek kísérik, ördögöket űz, új nyelveken szól, kígyókat vesz föl, és ha valami halálost iszik, meg nem árt néki, betegekre veti kezeit és meggyógyulnak. (Mk 16,17-18) Csodálatos kiváltság! Adja meg Isten, hogy minden gyermeke járjon ebben a felhatalmazásban, és a világ ilyen módon is meglássa Isten dicsőségét!

Van azonban egy másik dimenzió is. A hívő ember hiába tesz hatalmas csodákat, prófétál igaz és nagy dolgokat, hiába űzi ki Jézus nevében az ördögöket (azaz mégsem hiába, hiszen így sokan megmenekülnek általa), ha nem a szeretet útján jár, ha a saját, egyéni életében nem mutatkoznak meg a szeretet gyümölcsei Isten és ember felé – az ő számára mindez nem sokat ér. Ha nem tartja be azt az egyetlen újszövetségi parancsot, a szeretet parancsát - amelyből következően  tudja betartani az összes többit -, ha az élete nem mutatja fel a szeretet gyümölcseit, Jézus azt mondja majd: Távozz tőlem, sohasem ismertelek, te gonosztevő!

A “hegyi beszéd”-ben az Úr éppen erre hívja fel a figyelmünket. Hogy öltözzünk fel egy egészen másfajta „fegyverzetet” is, amelyet a természetes világban, embertársaink felé kell viselnünk. - S a kettőt véletlenül sem lehet, nem szabad felcserélni! - Azok felé az Istentől szeretett embertársaink felé, akiket Ő saját képére és hasonlatosságára teremtett, s akikért odaadta egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen, s aki attól a pillanattól Isten gyermekévé  válik.

Ez a “fegyverzet” pedig így néz ki: “Öltözzetek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést. Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna, miképpen a  Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is. Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint amely a tökéletességnek a kötele”. Kol.3,12-14.

Sőt, még a teremtett világ felé is szeretettel fordulunk, hiszen az igaz még a barmának érzését is ismeri. (Pld 12,9.) A teremtett világ alig várja az Isten-gyermekek – a szeretet, békesség, irgalom megjelenését, amely nem a világban uralkodó farkastörvények szerint cselekszik, hanem Isten országának törvényei szerint, ezért nem eltapossa, kiírtja, hanem  felemeli a gyengéket, meggyógyítja a betegeket, ad annak, aki rászorul, segít a bajbajutottakon. Nem gázol át az embereken saját céljainak érdekében, hanem fölemeli, segíti őket. Ráadásul nemcsak az atyjafiát szereti, hanem még az ellenségét is.

            Van tehát egy sorrend, amit nem lehet felcserélni. A szellemvilágban uralkodunk Jézus Krisztus által. Embertársaink, testvéreink felé pedig gyakoroljuk a szeretet parancsát. Felvesszük keresztünket, azaz meghalunk saját magunk számára és letesszük életünket – önzésünket, büszkeségünket, haragunkat, indulatainkat, uralkodnivágyásunkat -  mindennap.

Nem könnyű út ez. De ha elhatározzuk – mert ez a mi döntésünk -, hogy rajta járunk, a Szent Szellem által a SZERETET Istene, maga a Teremtő, Mindenható Isten ereje támogat.  Ezen az úton járva tarthatjuk meg egyedül az életünket. A keskeny úton. A szeretet útján.

http://mindenlehetseges.shp.hu/hpc/web.php?a=mindenlehetseges&o=leakw72pol_eNX

                                                                                                                                 Orbó

Kari Jobe - What love is this (magyarul)

LukÁCS eVANGÉLIUM 19. FEJEZET: Használd, amit Istentől kapsz (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Luk. 19,1 És bemenvén, általméne Jerikón (jelentése: illat helye; pálmák városa).

[Más fordítás: Ezután Jerikóba ért, és áthaladt, és keresztülment a városon].

Luk. 19,2 És ímé [élt] vala ott egy ember, akit nevéről Zákeusnak hívtak [jelentése: tiszta, ártatlan]; és az fővámszedő [(arkhitelónész): az adószedők elöljárója, vámfőnök] vala, és gazdag [(plúsziosz): vagyonos].

Luk. 19,3 [Szerette volna], és igyekezik Jézust látni, ki az; de a sokaságtól [vagyis a tömeg miatt azonban] nem láthatta, mivelhogy termete szerint kis ember [vagyis alacsony termetű] volt.

Luk. 19,4 És előre futván felhágott egy eperfüge fára, [vagyis egy vadfügefára] hogy őt lássa; mert arra vala elmenendő.

[Más fordítás: mert arra kellett elmennie].

Luk. 19,5 És mikor [odaért], és arra a helyre jutott, feltekintvén Jézus, látá őt, és monda néki: Zákeus, hamar [sietve] szállj alá [szállj le]; mert ma nékem a te házadnál kell maradnom [és ma a te házadban kell megszállnom].

Luk. 19,6 És sietve leszálla, és örömmel fogadá [és befogadta] őt.

Luk. 19,7 És mikor ezt látták, mindnyájan zúgolódnak, mondván hogy: Bűnös [(hamartólosz): céltévesztő] emberhez ment be szállásra.

Luk. 19,8 Zákeus pedig előállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem [kizsaroltam; hamis ürüggyel, vagy csalással elvettem], négy annyit adok helyébe [és a négyszeresét adom vissza neki]

Luk. 19,9 Monda pedig néki Jézus: Ma lett üdvössége ennek a háznak! Mivelhogy ő is Ábrahám fia*

*Már a törvény kimondta, hogy aki egy másik ember ellen vétkezik az az Úr ellen vétkezik: „Mikor vétkezik valaki, és hűtlenséget követ el az Úr ellen, tudniillik (azzal, hogy) eltagadja felebarátjának reábízott vagy kezébe adott, vagy attól elrabolt holmiját, vagy zsarolja felebarátját. Vagy ha elveszett holmit talált, és eltagadja, vagy valami miatt hamisan esküszik, akármi is az, amit az ember úgy cselekszik, hogy vétkezik vele. Ez történjék: Mivelhogy vétkezett, és adóssá lett, térítse vissza az elrablottat, amit rabolt, vagy a zsaroltat, amit zsarolt, vagy a reá bízottat, ami reá bízatott, vagy az elveszettet, amit megtalált. Vagy akármi legyen, amire hamisan esküdött, fizesse meg azt teljes értéke szerint, és hozzátoldva az ötödrészét, adja azt annak, akié volt, bűnbevallásának (és a jóvátételi áldozat) napján” (3 Móz. 6,2-5).

És aki vétkezett, annak mit kell tennie: „Szólj Izráel fiainak: hogy ha férfi, vagy asszony bármilyen vétket követ el, egy másik ember ellen, az az Úrral szemben válik hűtlenné, és így adós lesz. Vallja meg azért az ő bűnét, amelyet elkövetett, és fizesse meg a kárt, amit okozott, (így térítsék meg adósságukat) teljes értékében, azután toldja (még) ahhoz annak ötödrészét, és adja annak, akinek kárt tett (és úgy térítsék meg annak, akinek tartoznak vele)” (4 Móz. 5,6-7).

Aki a másik ember bárányát megölte: „A bárányért pedig négy annyit kell adnia, (négyszer annyit kell fizetnie) mivelhogy ezt tette, (és mivel könyörtelen volt), és annak nem kedvezett” (2 Sám. 12,6).

És így hangzik Isten szava: „S ha mondom a hitetlennek: halállal halsz meg; és ő megtér bűnéből és törvény szerint s igazságot cselekszik. Zálogot visszaad a hitetlen, rablottat megtérít, az életnek parancsolatiban jár, (vagyis az életre vivő rendelkezéseket követi) többé nem cselekedvén gonoszságot: élvén él, és meg nem hal. Semmi ő vétke, mellyel vétkezett, emlékezetbe nem jön néki (és nem kerülnek említésre); Követte a törvényt (a szeretet törvényét) és az igazságot, (a Szent Szellemet) tehát élni fog” (Ezék. 33,14-16).

És az Újszövetségben kerül kijelentésre, hogy milyen törvényt kell követni: „Mert az egész törvény ez egy igében [logoszban] teljesedik be: Szeresd [(agapaó): Ez azt jelenti: magadat teljesen odaadni, átadni. Vagyis teljesen odaszánni magad] felebarátodat [(plészion): a másik embert; embertársadat, a hozzád legközelebb levőt, szomszéd, a másik: vagyis minden embert], mint [saját] magadat” (Gal. 5,14).

„Mert a törvény vége [bevégzése; végcélja; beteljesedése; megszűnése; befejeződése] Krisztus minden hívőnek igazságára [vagyis megigazulására annak, aki hisz]” (Róm. 10,4).

És milyen igazságot, hiszen: „… a Szellem az igazság” (1 Ján. 5,6)

Luk. 19,10 Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa [és megmentse; üdvözítse], a mi elveszett*

*Az Úr Jézus újra-és újra kijelenti földre jövetelének célját: „Mert az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa [azaz: üdvözíteni jött, vagyis, hogy: megtartsa, megőrizze, megmentse, kiszabadítsa, biztonságba helyezze, meggyógyítsa], azt, aki elveszett vala [(apollümi): elpusztult, tönkrement, megsemmisült]” (Mát. 18,11).

És így folytatja az Úr Jézus: „Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét (vagyis életét), hanem hogy megtartsa (és megmentse)….” (Luk. 9,56)

„Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra/ba, hogy kárhoztassa (vagyis hogy elítélje) a világot, hanem hogy megtartassék (és hogy üdvözüljön) a világ általa.” (Ján. 3,17)

A farizeusokhoz pedig így szól: „Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot [és könyörületet] akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat [nem az Isten jogrendjéhez igazodó, megigazultakat] hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket [a céltévesztetteket] a megtérésre [a gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé]” (Mát. 9,13)

Luk. 19,11 És mikor azok ezeket hallották, folytatá és monda egy példázatot, mivelhogy közel vala Jeruzsálemhez, és azok azt gondolák, hogy azonnal megjelenik [(anaphainó): feltűnik, megmutatkozik, nyilvánvalóvá válik, vagyis hamarosan megvalósul] az Isten országa [az Isten Királysága, királyi uralma]*

*Már Bemerítő János hirdeti Isten királyságának közeljöttét, és azt, hogy az kiben jön el: „És ezt mondja [és így prédikált, ezt hirdette] vala. Térjetek meg [térjetek új felismerésre, változtassátok meg gondolkozásmódotokat; térjetek, forduljatok vissza Isten felé] mert elközelített a mennyeknek országa [királysága, uralma]” (Mát. 3,2).

Az Úr Jézus betegeket gyógyít, démonokat űz. és a farizeusok mégis azt kérdezik Tőle, hogy: „… mikor jő el az Isten országa. Felele nékik és monda: Az Isten országa [az Isten Királysága] nem szemmel láthatólag [nem szembetűnő módon] jő el.

[Mert az Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember jelekből következtethetne rá; és nem megfigyelhető módon jön el. Természettudományos értelemben nem vizsgálható, nem lehet tudományos kutatás tárgyává tenni, és nem úgy jön el, hogy az ember azt kiszámíthatná]. Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa [az Isten királysága, királyi uralma] közöttetek van” (Luk. 17,20-21).

Mert Isten királysága Krisztusban már közel jött: Mikor pedig a nép (reménykedve) várt és szívükben mind azon gondolkoztak (azt fontolgatták) János felől, hogy vajon nem ő-e a Krisztus. Felele János mindeneknek, mondván: Én ugyan bemerítlek titeket vízbe; de eljő, aki nálamnál erősebb, akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét (szíját) megoldjam: az majd bemerít titeket Szent Szellembe és tűzbe: Kinek szórólapátja kezében van, és megtisztítja szérűjét; és a gabonát az ő csűrébe takarja (takarítja), a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. És még sok egyebekre (másra) is intvén (buzdította) őket, hirdeti az evangéliumot a népnek” (Luk. 3,15-18).

Az Úr Jézus démonokat űz, és így szól a hitetlen farizeusokhoz, kijelentve, hogy Őbenne már meg is érkezett: „Ha pedig én Istennek Szelleme által űzöm [haj(í)tom] ki az ördögöket [a gonosz, tisztátalan szellemeket, démonokat], akkor [bizony] kétség nélkül [már] elérkezett hozzátok az Isten országa [királysága, uralma]” (Mát. 12,28).  

Nikodémusznak jelenti ki az Úr, hogy ezt csak azok láthatják meg, akik felülről születtek: „… Bizony, bizony [igazán] mondom néked: ha valaki újonnan nem születik [nem származik fentről], nem láthatja [nem képes meglátni, felfogni] az Isten országát [Isten Királyságát; birodalmát; királyi uralmát]” (Ján. 3,3)^.

És Pál apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Mert az Isten országa [királysága; uralma] nem evés, nem ivás, [nem eszem-iszom; (nem ételben, nem italban áll)] hanem igazság, [megigazultság] békesség [vagyis: az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás] és Szent Szellem által való öröm. [öröm, jókedv, vidámság, boldogság a Szent Szellemben]” (Róm. 14,17)^.

Ezért: „Én is, amikor megérkeztem hozzátok testvéreim, [atyámfiai] nem úgy érkeztem, [nem azért mentem] mint aki ékesszólás [keresett szavak; magasröptű (fellengző) beszéd] vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten [Krisztus] bizonyságtételét. [misztériumát; szent titkát; tanúságtételét]” (1Kor. 2,1)^.

„És az én beszédem és az én prédikálásom [igehirdetésem] nem emberi bölcsességnek hitető beszédeiben [nem a bölcsesség meggyőző (rábeszélő) szavaiból] állott, [nem tudományos szavakkal szólott] hanem Szellemnek és erőnek [hatalomnak; hatóerőnek] »(dünamisz): csodatevő erőnek« megmutatásában: [megnyilvánulásában]” (1 Kor. 2,4)^.

„Mert nem beszédben áll [szavakon alapszik; szóban nyilatkozik meg] az Istennek országa, [Isten királysága, uralma] hanem erőben. [hatóerőben; hatalomban, csodatevő erőben]” (1 Kor. 4,20)

Luk. 19,12 Monda azért: Egy nemes ember [vagyis egy magas rangú, előkelő ember] elméne  [elutazott] messze tartományba [egy távoli országba], hogy országot vegyen [hogy királyi méltóságot szerezzen] magának [és hogy ott királlyá koronázzák], aztán visszatérjen [hazájába].

Luk. 19,13 Előszólítván azért tíz (rab)szolgáját, ada nékik tíz gírát [vagyis tíz minát] és monda nékik: Kereskedjetek, míg megjövök

 Luk. 19,14 Az ő alattvalói pedig gyűlölték őt, és követséget küldének utána, [a távoli vidéken élőkhöz, és ezt üzenték] mondván: Nem akarjuk, hogy ő uralkodjék mi rajtunk [hogy ő legyen a király].

Luk. 19,15 És lőn, mikor megjött az ország vétele után [vagyis megszerezte a királyi méltóságot és visszatért], parancsolá, hogy az ő szolgáit, akiknek a pénzt adta, hívják ő hozzá, hogy megtudja, ki mint kereskedett.

Luk. 19,16 Eljöve pedig az első, mondván: Uram, a te gírád [vagy minád] tíz gírát [vagy minát] nyert.

Luk. 19,17 Ő pedig monda néki: Jól vagyon jó [és derék]  (rab)szolgám; mivelhogy kevesen voltál  hű [és megbízható], legyen birodalmad [és legyen hatalmad, fennhatóságod] tíz városon.

Luk. 19,18 És jöve a második, mondván: Uram, a te gírád öt gírát nyert (öt gira hasznot hozott).

Luk. 19,19 Monda pedig ennek is: Néked is legyen birodalmad [és uralkodj te is] öt városon*

*Máté bizonyságtételében további részleteket közöl: „Mert épen úgy van ez, mint az az ember, aki [idegenbe készülve] útra akarván kelni, eléhívatá az ő (rab)szolgáit, és amije volt [minden vagyonát], átadá nékik [és rájuk bízza]. És ada az egyiknek öt tálentomot [(talanton): súlymérték ill. pénzegység (az Újszövetség korában 20,4 kg)], a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek [képessége szerint] az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele [és elment idegenbe]. Elmenvén pedig aki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék (ergadzomai: dolgozik, munkálkodik) azokkal, és szerze más (további) öt tálentomot

[Más fordítás: Aki öt talentumot kapott, kiment, forgatta (dolgozott vele) és még ötöt szerzett].

Azonképpen akié a kettő vala, az is [ugyanígy tett és] más [további] kettőt nyere. Aki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt [gödröt ásott] a földbe, és elrejté az ő urának pénzét. Sok [hosszú] idő múlva pedig megjöve ama (rab)szolgáknak ura, és számot vete [számadást tartott] velük [elszámoltatta őket].

És előjövén aki az öt tálentomot kapta vala, hoza [és felmutata] másik [további] öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon. Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó [derék] és hű (rab)szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak [sokat bízok rád; sokak fölé foglak állítani] ezután; menj be a te uradnak örömébe [menj be urad ünnepi lakomájára].

Előjövén pedig az is, aki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más [további] két tálentomot nyertem azokon [szereztem hozzá]. Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó [derék] és hű (rab)szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután [sokak fölé foglak állítani]; menj be a te uradnak örömébe [urad ünnepi lakomájára]” (Mát. 25,14-23).

Márk röviden így tesz bizonyságot az Úr Jézus kijelentéséről: „Úgy mint az az ember, aki messze útra kelve, házát elhagyván, és (rab)szolgáit felhatalmazván, és kinek-kinek a maga dolgát megszabván, az ajtónállónak is megparancsolta, hogy vigyázzon.

(Más: fordítás: Ahogy az idegenbe készülő ember, amikor elhagyta házát, átadta szolgáinak a hatalmat, és kiadta mindenkinek a maga munkáját, az ajtóőrnek is megparancsolta, hogy vigyázzon)” (Márk. 13,34) »mina (gíra) (mna): száz drakhmával egyenlő súly- és pénzegység. Értéke kb. száz napszám. Hatvan mina (gíra) egy talentum«

 Az apostolok fejtik ki a példázat értelmét: „Kiki amint kegyelmi ajándékot (khariszma: a kegyelem megnyilvánulása. Győzelmi ajándék, jutalom, a győztes hadvezértől, a Szellem megnyilvánulása: szellemi ajándék. Egy isteni jutalom, azaz szabadítás veszélyből, szenvedésből, szenvedélyből; egy természetfeletti csodatevő képesség) kapott, (úgy) sáfárkodjatok azzal egymásnak (szolgáljatok egymásnak), mint Isten sokféle kegyelmének jó (tisztességes, becsületes, érdemes, méltó) sáfárai (hű közvetítői, felvigyázói)” (1Pét 4,10)

De: „Minthogy azért külön-külön ajándékaink [A gyülekezetben végzett szolgálat közben, a bennünk lakozó Szent Szellem különböző megnyilvánulásai] vannak a nékünk adott [juttatott] kegyelem szerint, akár írásmagyarázás [prófétálás; prófétai igehirdetés] a hitnek szabálya [mértéke; hitünk helyes aránya] szerint teljesítsük [gyakoroljuk].

Akár szolgálat [mások javára végzett szellemi, vagy anyagi tevékenység] a szolgálatban; [munkálkodjunk (maradjunk; fáradozzunk; forgolódjunk) szenteljük magunkat annak a szolgálatnak] akár tanító, a tanításban; [szentelje magát a tanításnak]. Akár intő [segítségül hív (esedezés, buzdítás vagy vigasztalás által) könyörög, kér, kérlel, imádkozik] az intésben. [a buzdító, jóra serkentő beszéddel buzdítson; a bátorító bátorítson; a vigasztaló vigasztaljon /nyújtson vigaszt (enyhítést)/]. Az adakozó [aki ad a másiknak egy részt abból, amije van] szelídségben. [szerénységben; egyszerűségben, egyenességben; becsületességgel; és jószívűséggel; tettetés vagy önzés és hátsó gondolatok nélküli jósággal]. Az elöljáró [aki élen járó (mint követendő példa); vezet, irányít; gondoskodik valakiről] szorgalmatossággal [igyekezettel; buzgóságban; serénységgel], a könyörülő [aki irgalmasságot gyakorol] vidámsággal [jókedvvel; derűben; örömest; vidáman] művelje. [tegye]” (Róm. 12,6-8)

Ugyanis: „Mindenkinek azonban haszonra [épülésre] adatik a Szellemnek kijelentése. [Más fordítás: A Szellem (látható) megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele]” (1 Kor. 12,7)

„És Ő (az Úr Jézus) adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesbbítése céljából szolgálat munkájára (hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére), a Krisztus testének építésére” (Eféz. 4,11-12)

És: „Aki hű (pisztosz: hűséges, megbízható, becsületes, engedelmes) a kevesen (elakhisztosz: a legkisebb, legapróbb, legcsekélyebb, legjelentéktelenebb, legkevesebb), a sokon (polüsz pollé polü: sok, rengeteg, számos, bőséges, fontos; sok minden, mindenféle) is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis (adikosz: engedetlen; hűtlen) az” (Luk. 16,10)

„Mert akinek van, annak adatik (és bővölködik, úgyhogy feleslege lesz); de akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van (amije volna)” (Márk. 4,25)

És: „Mert akik jól szolgálnak, (azok) szép tisztességet szereznek maguknak, és sok bizodalmat a Jézus Krisztusban való hitben

(Más fordítás: és nagy bátorságot nyernek a Jézus Krisztusba vetett hit hirdetésére)” (1 Tim. 3,13)

Luk. 19,20 És jöve egy másik, mondván: Uram, ímhol a te gírád, melyet egy keszkenőben [vagyis egy kendőbe kötve őriztem], és eltéve [félretéve] tartottam;

Luk. 19,21 Mert féltem tőled, mivelhogy kemény [(ausztérosz): szigorú, rideg, merev, kemény, könyörtelen] ember vagy; elveszed, amit nem te tettél el [és azt is behajtod, amit nem fektettél be], és aratod, amit nem te vetettél.

Luk. 19,22 Monda pedig annak: A te szádból [vagyis a saját szavaid alapján] ítéllek meg téged, gonosz [(ponérosz): haszontalan, semmirekellő, hitvány, gyáva] (rab)szolga* Tudtad, hogy én kemény [rideg, merev, könyörtelen, és szigorú] ember vagyok, ki elveszem, amit nem én tettem el [és behajtom azt is, amit nem fektettem be], és aratom, amit nem én vetettem;

264 Meg van írva, hogy: „Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és amiképpen kiki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét” (Péld. 18,21) Így a te: „Szádnak beszédei által estél tőrbe, megfogattattál a te szádnak beszédivel” (Péld. 6,2)

Luk. 19,23 Miért nem adtad azért az én pénzemet a pénzváltók asztalára, és én megjövén, kamatostól [és nyereséggel] kaptam [és szerezhettem] volna azt vissza?

Luk. 19,24 És az ott állóknak monda: Vegyétek el ettől a gírát, és adjátok annak, akinek tíz gírája van.

Luk. 19,25 És mondának néki: Uram, tíz gírája van!

Luk. 19,26 És ő monda: Mert mondom néktek, hogy mindenkinek, akinek van, adatik; akinek pedig nincs, még amije van is, elvétetik tőle

Luk. 19,27 Sőt ennek felette [és azon kívül] amaz én ellenségeimet is, kik nem akarták, hogy én ő rajtok uralkodjam, [hogy királlyá legyek felettük] hozzátok ide, és öljétek meg [és vágjátok le itt] előttem [és négyeljétek fel őket a szemem láttára]*

*Máté így folytatja a bizonyságtételét: „Előjövén pedig [odament hozzá] az is, aki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam [ismerlek téged], hogy te kegyetlen [kemény; kérlelhetetlen, szigorú] ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is takarsz [onnan is gyűjtesz], ahol nem vetettél [ahová magot nem szórtál]; Azért félvén, [félelmemben] elmentem és elástam [elrejtettem] a te tálentomodat a földbe; ímé megvan ami a tied. Az ő ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz [gyáva] és rest [lusta, lomha] (rab)szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és ott is takarok [onnan is gyűjtök], ahol nem vetettem [ahová magot nem szórtam].

El kellett volna tehát [vinned, és] helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel [kamattal] kaptam volna meg a magamét. Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, akinek tíz tálentoma van. Mert mindenkinek, akinek van [aki felhasználja azt, amije van], adatik, és megszaporíttatik [és bővelkedni fog; fölöslege is lesz]; akinek pedig nincsen [aki nem használja föl azt, amije van], attól [még] az is elvétetik, amije van.

És a haszontalan [semmirekellő, hasznavehetetlen; mihaszna] (rab)szolgát [aki nem hozott hasznot]  vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás” (Mát. 25,24-30).

Az Úr Jézus példázatokat mondva tanít, és: „A tanítványok pedig hozzámenvén, mondának néki: Miért szólasz nékik [vagyis e népnek] példázatokban? Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának [Isten királyságának] titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővölködik [úgyhogy feleslege lesz]; de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van [amije volna]” (Mát. 13,10-12)..

Más példázatnál is ugyanaz a kijelentés hangzik: „És monda nékik: Megjegyezzétek, amit hallotok (vigyázzatok, hogy mit hallotok): Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak néktek, akik halljátok. Mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van” (Márk. 4,24-25).

Hát: „Meglássátok azért [és vigyázzatok], mi módon [és hogyan] hallgatjátok [a logoszt, az igét]: mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, még amijét gondolja is, hogy van, [hogy az övé, hogy birtokolja], elvétetik tőle [elragadják tőle]” (Luk. 8,18)

Luk. 19,28 És ezeket mondván, megy vala elől, felmenvén Jeruzsálembe. [vagyis továbbhaladt Jeruzsálem felé]*

*Márk így ír erről: „Útban valának pedig Jeruzsálembe menve fel; és előttük megy vala Jézus, ők pedig álmélkodnak [rajtuk pedig döbbenet ült; és követői hol csodálkoztak, hol meg féltek], és [aggódva] követvén őt, félnek vala….”  (Márk. 10,32)

Luk. 19,29 És lőn [vagyis történt], mikor közelgetett Béthfágéhoz [jelentése: éretlen fügék háza, a korai fügék háza] és Bethániához [Jelentése: szomorúság, nyomorúság, csapás, szegénység háza], a hegyhez, mely Olajfák hegyének hivatik, elkülde kettőt az ő tanítványai közül,

Luk. 19,30 Mondván: Menjetek el az átellenben levő [vagyis a szemben fekvő] faluba; melybe bemenvén, [és amikor beértek] találtok egy megkötött vemhet [egy megkötött szamárcsikót], melyen soha egy ember sem ült: eloldván azt, hozzátok [és vezessétek] ide.

Luk. 19,31 És ha valaki kérdez titeket: Miért oldjátok el? Ezt mondjátok annak: Mert az Úrnak szüksége van reá.

Luk. 19,32 És elmenvén a küldöttek, úgy találák, amint nékik mondotta.

Luk. 19,33 És mikor [és miközben] a vemhet [a szamárcsikót] eloldák, mondának nékik annak gazdái: Miért oldjátok el a vemhet [a szamárcsikót]?

Luk. 19,34 Ők pedig mondának: Az Úrnak szüksége van reá

Luk. 19,35 Elvivék [vagyis elvezették] azért azt Jézushoz: és az ő felsőruháikat a vemhére vetvén [ráterítették a szamárcsikóra], Jézust reá helyhezteték [vagyis felültették rá Jézust].

Luk. 19,36 És mikor ő méne, [az emberek] az ő felsőruháikat az útra teríték.

Luk. 19,37 Mikor pedig immár közelgete az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni [és magasztalni] az Istent fennszóval [hangos kiáltással] mindazokért a [a hatalmas tettekért], és csodákért, amelyeket láttak;

Luk. 19,38 Mondván: Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!

Luk. 19,39 És némelyek a farizeusok közül a sokaságból mondának néki: Mester, dorgáld meg [és utasítsd rendre; korhold meg; intsd le] a te tanítványaidat!

Luk. 19,40 És ő felelvén, monda nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani [(kradzó): hangosan kiáltani, rikoltani, sikítani, és ordítani]

Luk. 19,41 És mikor közeledett [vagyis közelebb ért], látván a várost, síra azon [és sírva fakadt rajta]*

*Máté is bizonyságot tesz az Úr Jézus Jeruzsálembe történő  bevonulásáról: „És mikor Jeruzsálemhez közeledének, Bethfagé és Bethánia felé, az olajfák hegyénél, elkülde kettőt tanítványai közül, [ezzel a megbízatással]. És monda nékik: Eredjetek abba a faluba, amely előttetek van; és amikor abba bejuttok [amint beértek], azonnal találtok egy megkötött vemhet [egy szamárcsikót megkötve], amelyen ember nem ült még soha; azt oldjátok el és hozzátok ide. És ha valaki azt mondja néktek: Miért teszitek ezt? mondjátok: Az Úrnak van szüksége reá [de hamarosan visszaküldi]. És azonnal elbocsátja azt ide.

Elmenének azért és megtalálák a megkötött vemhet [szamárcsikót], az ajtónál kívül a kettős útnál [útölelkezésnél], és eloldák azt. Az ott állók közül [akik ott ácsorogtak] pedig némelyek mondának nékik: Mit műveltek, hogy eloldjátok a vemhet [a szamárcsikót]? Ők pedig felelének nékik, úgy, amint Jézus megparancsolta vala. És elbocsáták [elengedték] őket. És oda vivék a vemhet [a szamárcsikót] Jézushoz, és ráveték [ráterítették] felső ruháikat; ő pedig felüle reá. Sokan pedig felső ruháikat az útra teríték, mások pedig [zöld] ágakat szegdelnek vala a fákról és az útra hányják vala [mások a mezőn vágott lombos ágakat szórtak Elé].

Akik pedig előtte menének, és akik követék, kiáltanak, mondván: Hozsánna! Áldott, aki jő az Úrnak nevében! Áldott a mi Atyánknak, Dávidnak országa [Dávidnak érkező, közelgő királysága], amely jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban! És beméne [így vonult be] Jézus Jeruzsálembe, és a templomba [a szent helyre]; és mindent körülnézvén, mivelhogy az idő már késő vala, kiméne Bethániába a tizenkettővel” (Márk. 11,1-11).

Máté bizonyságtétele további részleteket is közöl az eseményről: „És mikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bethfagéba [jelentése: éretlen fügék háza, a korai fügék háza], az olajfák hegyéhez jutottak [értek] vala, akkor elkülde Jézus két tanítványt [ezzel a megbízatással]. És monda nékik: Menjetek ebbe [a szemközt levő] faluba, amely előttetek van, és legott [mindjárt, azonnal] találtok egy megkötött szamarat és vele együtt az ő vemhét [csikóját]; oldjátok el és hozzátok ide nékem [vezessétek hozzám]. És ha valaki valamit szól néktek [ezért], mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk: és legott el fogja bocsátani őket [azonnal elengedi azokat].

Mindez pedig azért lett [azért történt], hogy beteljesedjék a próféta [(prophétész): Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy, aki Isten előtt áll, Isten jelenlétében él, Tőle vesz Igéket] mondása, aki így szólott [a kijelentés, az ige, ami folyt, ömlött]. Mondjátok meg Sion [jelentése: kiszáradt, megperzselt hely] leányának: [vedd észre] Ímhol jő néked a te királyod [nézd, királyod érkezik (vonul be) hozzád], alázatosan [jóindulatúan, barátságosan, szelíden, szerényen] és szamáron [szamárháton] ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén [igavonó (járomba tört) állat csikóján ülve].

A tanítványok pedig elmenvén és úgy cselekedvén, amint Jézus parancsolta [elrendelte, meghagyta] vala nékik. Elhozák [odavezették] a szamarat és annak vemhét [a csikójával együtt], és felső ruháikat [köpenyeiket] rájuk teríték [ráhelyezték], és ráüle [felült] azokra.

 A sokaság [a tömeg] legnagyobb része pedig felső ruháit [köpenyét] az útra teríté; mások pedig a fákról gallyakat [ágakat] vagdalnak és hintenek vala az útra [mások ágakat tördeltek a fákról és beszórták velük az utat]. Az előtte és utána menő [tóduló] sokaság [tömeg] pedig [hangosan így] kiált vala, mondván: Hozsánna [Légy segítségül Isten (héber eredetű szó, amelynek értelme ez is lehet: Szabadítsd meg, oh Isten, Dávid fiát az ő elleneitől, s add, hogy ő minket megváltson] a Dávid fiának! Áldott, aki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban

[Légy segítségül Isten ki vagy a magasságban, szabadíts, óh, ments meg hát Magasságos]!

És amikor bemegy [beért, amint bevonult] vala Jeruzsálembe, felháborodék [felbolydult, megmozdult, izgalomba jött] az egész város, mondván: Kicsoda ez [az ember]? A sokaság pedig monda: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta” (Mát. 21,1-11).

Jézus pedig: „… ott hagyván őket, kiméne a városból Bethániába [jelentése: a datolyák háza vagy a nyomorúság, szomorúság, csapás, szegénység háza], és ott marada éjjel [és ott szabad ég alatt töltötte az éjszakát]” (Mát. 21,17).

János apostol is bizonyságot tesz a prófécia beteljesüléséről: „Találván pedig Jézus egy szamarat (egy szamárcsikót), felüle arra, amint meg van írva: Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jő, szamárnak vemhén (szamárcsikón) ülve. Ezeket pedig nem értették eleinte az ő tanítványai: hanem mikor megdicsőítteték Jézus, akkor emlékezének vissza, hogy ezek Őfelőle vannak megírva, és hogy ezeket mívelték Ővele

(Más fordítás: Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla)” (Ján. 12,14-16).

 És a próféták mind ezt az eseményt hirdették. Zakariás így ír erről: „Örülj (örvendj) nagyon, Sionnak leánya, örvendezz (ujjongj, és hirdesd), Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked (érkezik hozzád) a te Királyod; igaz (ártatlan, szent) és szabadító (megtart, (biztonságban megőriz, megment, kiszabadít, üdvözít, mert diadalmas) Ő; szegény (alázatos) és szamárháton ülő, azaz nőstény szamárnak vemhén (szamárcsikó hátán)” (Zak. 9,9).

Ézsaiás is erről prófétál. „Ímé, az Úr hirdette mind a föld határáig (hírül adta a föld széléig): Mondjátok meg Sion leányának, (jön már Szabadítód Megmentőd, Üdvözítőd) ímé, eljött szabadulásod, ímé, jutalma (szerzeménye) vele jő, és megfizetése (munkája eredménye) Őelőtte! És hívják (nevezik) őket szent népnek, az Úr megváltottainak, és téged (pedig) hívnak: keresett (sokat látogatott) és nem elhagyott városnak (mert nem leszel elhagyatott)” (Ésa. 62,11-12).

Hát: „Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! Emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! Emeld föl, ne félj! mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek (Más fordítás: Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek)! Ímé, az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) jő hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma (szerzeménye) vele jő, és megfizetése (amiért fáradozott) Ő előtte” (Ésa. 40,9-11).

Sofóniás is így prófétál: „Énekelj (és ujjongj) Sionnak leánya, (kiálts örömödben) harsogj Izráel, örvendj (örvendezz) és teljes szívvel vigadj Jeruzsálem leánya! Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet (elveszi rólad az ítéletet), elfordította (eltávolítja) ellenségedet; Izráel királya, az Úr, közötted (veled) van, nem látsz többé gonoszt (nem kell többé veszedelemtől félned)!

Azon a napon ezt mondják Jeruzsálemnek (és így biztatják): Ne félj! Ne lankadjanak kezeid (ne csüggedj el) Sion! Az Úr, a te Istened közötted (veled) van; erős ő, megtart (és megsegít); örül te rajtad örömmel (boldogan), hallgat az ő szerelmében (és megújít szeretetével), énekléssel örvendez (ujjongva örül) néked” (Sof. 3,14-17).

 Egy előképben bemutatott prófécia teljesült be: „….Azt mondja az Úr: Királlyá kentelek téged Izráelen (Fölkentelek téged Izráel királyává). Akkor nagy sietséggel kiki mind vevé az ő ruháját, és alája terítették a grádics felső részére (a lépcsőre) és megfuvaták a harsonákat, és kikiálták: Jéhu uralkodik (Jéhu= Ő, Jahve a király)!” (2 Kir. 9,12-13).

Dávid pedig így prófétál: „Ez a nap az, amelyet az Úr (el)rendelt; örvendezzünk és vigadjunk ezen! Oh Uram, segíts (meg) most; oh Uram, adj most jó előmenetelt (Ó Uram, adj szerencsét)! Áldott, a ki jő az Úrnak nevében; áldunk titeket, akik az Úr házából valók vagytok!” (Zsolt. 118,24-25)

Luk. 19,42 Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók [vagyis amikor bekövetkezett az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában]! De most elrejtettek a te szemeid elől

[Más fordítás: bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemeid elől].

Luk. 19,43 Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülted palánkot építenek [és sáncot húznak és ostromfalat építenek ellened], és körülvesznek [körülzárnak; bekerítenek] téged, és mindenfelől megszorítanak [szorongatnak; és mindenfelől ostromolnak] téged.

Luk. 19,44 És a földre tipornak téged, [(edaphidzó): földig lerombolnak, és a földdel egyenlővé tesznek] és a te fiaidat te benned [akik tebenned laknak]; és nem hagynak te benned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.

[Más fordítás: mert nem ismerted fel azt az időt, (kairosz): alkalmas / megfelelő időt, a kijelölt, és elrendelt időszakot) amikor Isten eljött hozzád, hogy megmentsen téged]*

*És megismétli az Úr Jézus: Jeruzsálem! Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat [az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeket, akik Isten előtt állnak, Isten jelenlétében élnek, és Tőle vesznek Igéket], és megkövezed azokat, akik tehozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk az ő kis csirkéit az ő szárnyai alá, és ti nem akarátok! Ímé pusztán hagyatik néktek [elhagyatott lesz] a ti házatok [a ti templomotok]; és bizony mondom néktek, hogy nem láttok engem, mígnem eljő az idő, mikor ezt mondjátok: Áldott, aki jő az Úrnak nevében [az Ő hatalmával, és tekintélyével]^” (Luk. 13,34-35).

És így folytatja az Úr Jézus: „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni [magamhoz összegyűjteni] a te fiaidat [gyermekeidet], miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad. Ímé, pusztán hagyatik néktek [elhagyottá lesz] a ti házatok [Más fordítás: Meglátjátok, itt marad nektek lakatlanul a Házatok, a templomotok]. Mert mondom néktek: Mostantól fogva [egyáltalán] nem láttok engem mindaddig, mígnem ezt mondjátok [amíg nem zengitek, és így nem kiáltotok]: Áldott, aki jő az Úrnak nevében!” (Mát. 23,37-39).

Vagyis amíg a Dávid által mondott prófécia be nem teljesedik: „Áldott, aki az ÚR nevében jön! Megáldunk titeket az ÚR házából” (Zsolt. 118,26).

Pál apostol is bizonyságot tesz: „Ezek a hitetlen júdeaiak ölték meg az Úr Jézust és a prófétákat, és ők kényszerítettek minket, hogy Júdeát sietve elhagyjuk. Ezek nem tetszenek Istennek, és minden emberrel ellenségesek« (1 Thess. 2,15).

És így szól az Úr: „Azért ti miattatok mezővé szántatik a Sion, és kőhalommá (romhalmazzá) lesz Jeruzsálem, a templom hegye pedig erdős heggyé (erdős magaslattá)” (Mik. 3,12).

A próféták szavaival sokszor ostorozta már az Úr őket, kijelentve az engedetlenség következményeit is: „Ha pedig nem hallgattok e szókra (ezekre az igékre), én magamra esküszöm, azt mondja az Úr, hogy elpusztul (és rommá lesz) e ház” (Jer. 22,5).

És: „Kigyomlálom az Izráelt e föld színéről (kiirtom Izráelt arról a földről), amelyet nékik adtam; e házat (ezt a templomot), melyet az én nevemnek szenteltem, elvetem szemeim (és színem) elől, és az Izráel példabeszédül és meséül (és gúny tárgyává) lészen minden nép előtt. És bár e ház (ez a templom) felséges, mégis akik elmennek mellette, elcsodálkoznak, felkiáltanak, (és elborzadva szisszennek föl) és azt mondják: Miért cselekedett így az Úr ezzel a földdel (ezzel az országgal) és ezzel a házzal (ezzel a templommal)?

És azt felelik: Azért, mert elhagyták az Urat, az ő Istenüket, aki az ő atyáikat (aki az ő őseiket) kihozta volt Egyiptom földéből, és (más) idegen istenekhez ragaszkodtak, és azokat imádták, és azoknak szolgáltak (és azokat tisztelték): ezért bocsátá őreájuk az Úr mind ezt a nyomorúságot (és veszedelmet)” (1 Kir. 9,7-9).

„Országotok pusztaság, városaitokat tűz perzselé föl, földeteket szemetek láttára idegenek emésztik (és tarolták le), és pusztaság az, mint ahol idegenek dúltak” (Ésa. 1,7).

Mert: „Hiába ostoroztam fiaitokat, a fenyítés nem fogott rajtok; fegyveretek úgy emésztette (és irtotta) prófétáitokat, mint pusztító oroszlán” (Jer. 2,30)

Luk. 19,45 És bemenvén a templomba, kezdé kiűzni [(ekballó): kikergetni] azokat [az árusokat], akik adnak és vesznek vala abban,

Luk. 19,46 Mondván nékik: Meg van írva: Az én házam imádságnak háza [legyen]; ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.

Luk. 19,47 És tanít vala minden nap a templomban. A főpapok [vagyis a papi fejedelmek] pedig és az írástudók [törvénymagyarázók a nép vezetőivel] és a nép előkelői [azon voltak], és igyekeznek vala őt elveszteni [elpusztítani]:

Luk. 19,48 És nem találták el, mit cselekedjenek; mert az egész nép ő rajta függ vala, reá hallgatván. [Más fordítás: De még nem találták meg a módját, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép - hallgatva őt - rajongott érte]*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „És [ezután] beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzi [és kidobta /kihaj(í)totta/ az árusokat és a vevőket mind a templomépületből] mindazokat, akik árulnak és vásárolnak vala [akik adtak és vettek] a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit [padjait is] felforgatá [felborította]. És monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává [rablóbarlanggá] tettétek.

És menének hozzá vakok és sánták [bénák; csonkák] a templomban [a szent helyen]; és meggyógyítá őket. A főpapok [a papi fejedelmek] és írástudók [törvénytanítók; törvénymagyarázók] pedig, látván a csodákat [a hatalmas dolgokat], amelyeket cselekedett [amelyeket Jézus tett] vala, és a gyermekeket, akik [hangosan] kiáltottak vala a templomban, és ezt mondták vala: Hozsánna [Légy segítségül Isten] a Dávid fiának [szabadíts meg hát].

Haragra gerjedének [haragra lobbantak; És mindezek miatt nagyon dühösek lettek; bosszankodtak; megnehezteltek; méltatlankodtak; dühösen megkérdezték tőle]. És mondának néki: Hallod, mit mondanak [mit kiabálnak] ezek? Jézus pedig monda nékik [persze]: Hallom. [talán] sohasem olvastátok-é [az Írást]: A gyermekek [kisdedek] és csecsemők szája által szereztél [vettél] dicsőséget

[Más fordítás: Hogy: Te tanítottad meg a gyermekeket és a csecsemőket, hogy szájukból dicséret jöjjön elő. Hogy gyermekek szájával fogom helyreállítani Isten dicséretét, és gyerekek és csecsemők ajkával hirdetted dicsőségedet]?

És [erre] ott hagyván őket, kiméne a városból Bethániába [jelentése: a datolyák háza vagy a nyomorúság, szomorúság, szegénység háza], és ott marada éjjel [és ott szabad ég alatt töltötte az éjszakát]” (Mát. 21,12-17).

 Márk is bizonyságot tesz a történtekről: „És beméne Jézus Jeruzsálembe, és a templomba; és mindent körülnézvén, mivelhogy az idő már késő vala, kiméne Bethániába (jelentése: szomorúság, nyomorúság, szegénység háza) a tizenkettővel” (Márk. 11,11)

 De már késő van, ezért az éjszakát Jeruzsálemen kívül tölti, és másnap reggel: „És Jeruzsálembe érkezének. És Jézus bemenvén a templomba, kezdé kiűzni azokat, akik a templomban árulnak és vásárolnak vala; a pénzváltók asztalait, és a galambárusok székeit pedig felforgatá (felborította); És nem engedi vala, hogy valaki edényt vigyen a templomon keresztül. És (azután így) tanít vala, mondván nékik: Nincsen-é megírva: Az én házam imádság házának neveztetik (imádság háza lesz) minden nép között (minden nép számára)? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt. És meghallák az írástudók és a főpapok, és tanakodnak vala (és keresték a módját), hogy mi módon (hogyan) veszíthetnék el őt. Mert félnek vala tőle, mivelhogy az egész sokaság álmélkodik vala az ő tanításán (mert tanítása magával ragadta az egész sokaságot)” (Mk. 11,15-18)

 János bizonyságtétele pedig így hangzik: „Mert közel vala a zsidók húsvétja, és felméne Jézus (is) Jeruzsálembe. És ott találá a templomban az ökrök, juhok és galambok árusait és a pénzváltókat, amint (ott) ülnek vala: És kötélből ostort (korbácsot) csinálván, kiűzé mindnyájukat a templomból, az ökröket is a juhokat is; és a pénzváltók pénzét kitölté (kiszórta), az asztalokat pedig feldönté (felborította); És a galambárusoknak monda: Hordjátok (vigyétek) el ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság (kalmárkodás) házává” (Ján. 2,13-16)

A próféták mind az Úr jézusról, és az Ő testének templomáról beszélnek: „És az idegeneket, akik az Úrhoz adák magukat (akik csatlakoznak az Úrhoz), hogy néki szolgáljanak és hogy szeressék az Úr nevét, hogy Ő néki szolgái legyenek; mindenkit, aki megőrzi a szombatot (akik vigyáznak, hogy meg ne sértsék a nyugalom napját), hogy meg ne fertőztesse azt, és a szövetségemhez ragaszkodókat: Szent hegyemre viszem föl ezeket, és megvidámítom őket imádságom házában (és örömet szerzek nekik abban a házban ahol hozzám imádkoznak); egészen égő és véres áldozataik kedvesek lesznek oltáromon; mert házam imádság házának hivatik (imádság háza lesz) minden népek számára!” (Ésa. 56,6-7)

De azt mondja az Úr: „És eljőtök, és megálltok előttem e házban, amely az én nevemről neveztetik, és ezt mondjátok: Megszabadultunk…Vajon latrok barlangjává lett-é ez a ház ti előttetek, amely az én nevemről neveztetik? Ímé, én is látok (majd én is annak nézem), azt mondja az Úr” (Jer. 7,10-11)

És hogy ki az, aki a templomban meggyógyítja a vakokat és bénákat, arról így prófétál Ézsaiás:  „Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő. (Íme, jön Istenetek, és bosszút áll), az Isten, aki megfizet, Ő (Isten) jő, és megszabadít titeket! Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak, Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta (szökellni fog), és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok (erednek) a kietlenben (a pusztába)” (Ésa. 35,4-6).

Dávid pedig így imádkozik és prófétál, s az Úr Jézus idézi a próféciát: „ (Ó, Urunk) mi Urunk Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön, aki az egekre helyezted dicsőségedet (az égen is megmutattad fenségedet). A csecsemők és csecsszopók szájával erősítetted meg (és építed) hatalmadat a te ellenségeid miatt (ellenfeleiddel szemben,), hogy a gyűlölködőt (az ellenséget) és bosszúállót elnémítsd” (Zsolt. 8,2-3)