2012. június 26.

CseriKálmán: Aggódás helyett imádkozás


Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt... (Fil 4,6)

Istentől kapott programunk: ne aggódjatok, hanem imádkozzatok! Nem tudjuk, mit hoz a jövő, és olyan sok rosszat kellett már tapasztalnunk. Ez könnyen aggodalmaskodóvá tesz. Erre gyógyszer a hittel elmondott imádság.

Az aggodalmaskodás gyökere a hitetlenség, az imádkozás tápláló gyökere az Istenbe vetett bizalom. Az aggodalmaskodás elszívja az energiáinkat, az imádkozás megsokszorozza és mozgósítja azt. Az aggodalmaskodó ember csőlátásban szenved: csak a lehetséges bajokat és nehézségeket látja. Az imádkozónak tágas a horizontja: a láthatatlanokat is komolyan veszi. Az aggodalmaskodó úgy véli, van oka félni. Az imádkozó meg van győződve arról, hogy van oka nem félni. Az aggodalmaskodó csak az ellenségre és önmagára szokott nézni, ezért gyakran eleve lemond a győzelemről. Az imádkozó Istenre figyel, és szent kíváncsisággal várja: ebben a helyzetben hogyan mutatja meg majd hatalmát és szeretetét. Az aggodalmaskodó a holnap gondját is hordozni akarja. Az imádkozó a ma terheit és feladatait viszi, és azokat sem egyedül.

Nem az aggodalmaskodó áll a valóság talaján, mert ő az elképzelt bajok világában él, ahol egyedül érzi magát. Az imádkozó ember áll a valóság talaján, mert miközben számol a látható tényekkel, számol a mindenség Urával is, és számít rá.

Mit jelent imádkozni? Jézus tanítása szerint: kiönteni a szívünket Istennek, ahogyan egy kisgyermek az apjának, akiről tudja, hogy szereti és bármit képes megtenni érte. Szánjunk időt erre mindennap és minden évben!

Istennel járni, lakozni, Szent élettel illatozni, Igaz hitben nem habozni: Jézus Krisztus, taníts, Taníts imádkozni!


Oswald Chambers: HIT ÉS MEGTAPASZTALÁS


"...Isten Fia, aki szeretett engem és önmagát adta érettem" (Gal 2,20).

Át kell harcolnunk magunkat érzéseinken és hangulatainkon, hogy saját vallásos megtapasztalásaink kicsinyes magánügyeiből kijussunk az Úr Jézusnak való feltétlen odaadásba. Gondold meg, kinek mondja az Újszövetség Jézus Krisztust, és azután gondolj nyomorúságos hitünk megvetendően közepes voltára! - "Csak még ezt vagy azt nem tapasztaltam meg." Gondold meg, mit követel a Jézus Krisztusba vetett hit: hogy minket hiba nélkül állítson Isten trónja elé, kibeszélhetetlenül tisztán, tökéletesen megigazítva és mélységesen megszentelve. Állj meg bátran, imádattal a hitben, Ő lett nekünk "bölcsességül és igazságosságul, szentségül és váltságul" (1Kor 1,30). Hogy is beszélhetnénk arról, hogy mi hozunk áldozatot Isten Fiáért! A pokolból és a kárhozatból mentett meg és mi még "áldozathozatalunkról" beszélünk?

Nekünk szüntelenül a Jézus Krisztusba vetett hithez kell átküzdeni magunkat; de nem az imaközösségi Jézus Krisztusba vagy egy könyv-Krisztusba, hanem az Újszövetség Jézus Krisztusába vetett hitünkig, aki testben megjelent Isten, és akinek a lábai elé kellene esnünk holtan. Abban az Egyetlenben kell hinnünk, akitől minden megtapasztalásunk származik. Jézus Krisztus azt akarja, hogy maradéktalanul adjuk át és szenteljük oda magunkat neki. Mi soha sem tudjuk Jézus Krisztust megtapasztalni, sem megragadni saját szívünk határain belül, hanem hitünknek a belé vetett erős bizodalomra kell épülnie.

Így láthatjuk meg, mennyire nem tűri a Szent Szellem a hitetlenséget. Minden félelmünk gonosz. Félünk, mert nem akarunk hitből élni. Hogyan félhet vagy kételkedhet az az ember, aki egy lett Jézus Krisztussal?! Ellenkezőleg: győzelmes hitünk diadalénekét soha nem volna szabad abbahagynunk!

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből


Krisztus az én erőm


A Mester itt van ma is gyógyít

Életcseppek


" Akik a legalkalmatlanabbak az ítélet dolgában, azok fognak elítélni téged...Az, Aki a legalkalmasabb arra, hogy elítéljen, nem fog!" /Bob Gass/

Hogy is működik...?


Sam egy kicsi afrikai faluban lakott a dzsungel mélyén, távol a civilizációtól.
Egy napon elvitték őt a falutól messze fekvő városba. Mikor hazajött, büszkén mutogatta szerzeményét, amit a városban vásárolt, - "Ez itt arra való, hogy száraz maradjak, amikor esik az eső" - magyarázta, és dicsekedve mutogatta élete első esernyőjét barátainak.

Nemsokára megjött az eső. Minden gyerek összegyűlt a faluban, hogy lássák megvéd-e az esernyő az esőtől. Sam büszkén sétált ki a kunyhóból, az esernyőjét a kezében lóbálva. Természetesen bőrig ázott, és a többiek kinevették.
Nem tudta, hogy az esernyőt ki kell nyitni, és a feje fölé kell tartania...


"Az Istennek teljes beszéde igaz és pajzs az ahhoz folyamodónak." (Példabeszédek könyve 30.5)


"Boldogok, akik hallgatják az Isten beszédét és megtartják azt." (Lukács evangéliuma 11.28)

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:


Szűkítsétek a fókuszotokat, szeretteim. Álljatok ellene, és ne hagyjátok, hogy a figyelmetek szétszóródjon minden irányba. Azt se hagyjátok, hogy a fókuszotok a gondjaitokra vagy az aktuális dilemmátokra irányuljon. Most annak van az ideje, hogy egyenesen az arcomba nézzetek, elmondjátok az imádságotokat határozott hittel, és bízzatok Bennem, hogy megválaszolom, mondja az Úr. Szabadítsátok fel magatokat minden zaklatottság és aggódás alól. 

János 6:20 Ő pedig azt mondta nekik: "Én vagyok; ne féljetek!"
https://blogger.googleusercontent.com/tracker/3042054485133650203-1742725681007153568?l=gyurinaploja.blogspot.com
http://feeds.feedburner.com/~r/gyurinaploja/~4/WAHyzRl0Ir0?utm_source=feedburner&utm_medium=email

Fontos hívószámok


Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

A boldog pillanatokban dicsérd Istent.
A nehéz pillanatokban keresd Istent.
A csendes pillanatokban adj hálát Istennek.
A fájdalmas pillanatokban bízz Istenben,
És minden időben imádd Őt!

Fontos hívószámok:
Ha szomorú vagy, hívd: a János 14-et!
Ha valaki cserbenhagy, hívd: a Zsolt. 27-et!
Ha termékenyebb szeretnél lenni, hívd: a János 15-öt!
Ha bűnt követtél el, hívd: a Zsolt. 51-et; 1János 1,9-et!
Ha aggódsz valami miatt, hívd: a Máté 6,19-34-et!
Ha veszélyben vagy, hívd: a Zsolt. 91-et!
Amikor Istent távolinak érzed, hívd: a Zsolt. 139-et!
Ha hitednek erősítésre van szüksége, hívd: a Zsidó 11-et!
Ha magányos vagy, hívd: a Zsolt. 23-at!
Ha keserű és kritikus lettél, hívd: az 1Kor. 13-at!
Ha szeretnél megnyugodni, hívd: a Máté 11,25-30-at!
Ha a világ nagyobbnak tűnik Istennél, hívd: a Zsolt. 90-et!
Ha honvágyad van, hívd: a Zsolt. 121-et!
Ha imáid gyengék és önzőek, hívd: a Zsolt. 67-et!
Ha bátorításra van szükséged, hívd: a Józsué 1-et!
Ha depresszióba estél, hívd: a Zsolt. 27-et!
Ha elvesztetted a bizalmadat az emberekben, hívd: az 1Kor. 13-at!
Ha az emberek rosszindulatúnak tűnnek, hívd: a János 15-öt!
Ha elcsüggedtél a munkádban, hívd: a Zsolt. 126-ot!

Zuhanórepülés!


Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Egy fiatalember ejtőernyősnek tanult. Első ugrása előtt a következő utasításokat kapta:

Amikor azt mondják, ugorj, akkor ugorj!
Számolj el tízig, és húzd meg a zsinórt!
Ha az ejtőernyő nem nyílik ki, bár erre kicsi az esély, akkor húzd meg a tartalék ernyő zsinórját.
Amikor földet érsz, ott lesz egy teherautó, ami visszavisz a repülőtérre.

A fiatalember jól megjegyezte ezeket az utasításokat, és beszállt a repülőre. A repülő felszállt 3300 méter magasra, és az ejtőernyősök kezdtek kiugrálni. Amikor a fiatalembernek azt mondták, hogy ugorjon, kiugrott. Aztán elszámolt tízig, és meghúzta a zsinórt. Semmi nem történt. Az ernyő nem nyílt ki. Így hát meghúzta a tartalékernyő zsinórját. Megint nem történt semmi. Ejtőernyő sehol.

„Hát ez remek, – mondta a fiatalember – gondolom, a teherautó se lesz ott, amikor földet érek!”

Te érezted már úgy magad, mint ez a fiatalember? Annyi kudarcban, csalódásban volt már részed, hogy nem is hiszed, hogy valami jól sikerülhet? A történetben szereplő fiatalemberrel ellentétben számunkra van remény. Jézus Krisztusban bocsánatot nyerhetünk a múlt kudarcaiért, és újra kezdhetjük. A kereszténységet szokták a „második esély evangéliumának” is nevezni, mert a bukásainknak sosem kell véglegesnek lenniük. Erről szól Isten kegyelme! Még ha az ejtőernyőink nem is nyílnak ki, mindig belezuhanhatunk szerető mennyei Atyánk szerető karjaiba.

Friderika Elkésett karnevál

2012. június 25.

Filemonhoz Írott Levél 1. fejezet: Ima és kérés (szerkesztett)


Filem. 1,1 Pál, Krisztus Jézusnak foglya, és Timótheus [jelentése: Isten dicsősége; valaki, aki Istent tiszteli; istenfélő], az atyafi, [a testvér, írják e levelet] Filemonnak [jelentése: szerető, szeretetteljes], a mi [Isten szerinti szeretettel, kedvesen, nagyon] szeretett [drága testvérünknek és] munkatársunknak,

Filem. 1,2 És Appiának »jelentése: előhozó, termékeny; gyümölcsöző« [a mi testvérünknek, és Isten szerinti szeretettel, kedvesen, nagyon szeretett, vagyis] a szeretettnek, és Arkhippusnak [jelentése: a ló gazdája; a ló mestere, lovakon uralkodó], a mi bajtársunknak [és harcostársunknak], és a te házadnál [a te otthonban] való gyülekezetnek [vagyis: kihívottak közösségének, vagyis: eklézsiának]:

Filem. 1,3 Kegyelem néktek [vagyis Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása] és békesség [vagyis az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában] Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.

Filem. 1,4 Hálát adok [folyton, és újra meg újra] az én Istenemnek mindenkor, [amikor megemlékezem rólad] emlegetvén téged az én imádságaimban,

Filem. 1,5 Mert hallom a te [(agapé): Isten szerinti] szeretetedet és ama te hitedet, mely van benned [és hogy milyen hűséges vagy] az Úr Jézushoz, és minden szentek irányában [és mennyire szereted azokat, akik Istenhez tartoznak]

Filem. 1,6 Hogy a te hitedben [és meggyőződésedben] való közösség hathatós [aktív, működő, tevékeny, és hatékony] legyen, a Krisztus ügyében, minden bennetek levő jónak [vagyis jó dolgoknak, és javaknak] megismerése [és megértése] által.

[Más fordítás: Azért imádkozom, hogy a hitünkben való közösséged, és a benned élő hit vezessen el téged azoknak a jó dolgoknak a teljes felismerésére, amiket Krisztusért megtehetünk, és ami a mienk a Krisztusban]

Filem. 1,7 Mert sok örömünk és vigasztalásunk van [és sok buzdítást, és bátorítást kapunk] a te [(agapé)= Isten szerinti] szeretetedben, hogy a szenteknek szíveik [bensői] megvidámodtak [és felüdültek] te általad, atyámfia [testvérem].

[Más fordítás: Testvérem, sokszor megmutattad, hogy isteni szeretettel szereted a testvéreket, és ezzel felvidítottad (és megnyugtattad) őket. De még engem is megvigasztaltál, és nagy örömet szereztél]  

Filem. 1,8 Annakokáért jóllehet nagy bátorságom van a Krisztusban, megparancsolni néked azt, ami illendő [ami kötelességed volna];

»Más fordítás: Filemon, valamit meg kellene tenned. Igaz, meg is parancsolhatnám ezt neked, hiszen lenne rá hatalmam«,

Filem. 1,9 (De) a szeretetért inkább [csak] kérlek, ilyen lévén, én [az öreg] Pál, a megvénhedett, most pedig [megkötözött] foglya is a Jézus Krisztusnak;

Filem. 1,10 Kérlek téged az én fiamért, akit fogságomban szültem [akinek bilincseimben adtam életet], Onésimusért [jelentése: hasznos, hasznot hozó, használható],

Filem. 1,11 Aki egykor tenéked haszontalan [és hasznavehetetlen szolgád] volt, most pedig mind néked, mind nékem nagyon hasznos [használható és nagyon drága lett],

Filem. 1,12 Kit visszaküldöttem; te pedig őt, azaz az én szívemet, fogadd magadhoz

[Más fordítás: te pedig úgy fogadd őt, mint az én szívemet]!

Filem. 1,13 Őt én magamnál akartam tartani, hogy te helyetted szolgáljon [és segítségemre legyen] nékem az Evangéliumért szenvedett fogságomban [vagyis az örömüzenetért viselt bilincseimben];

Filem. 1,14 De a te megkérdezésed [és beleegyezésed] nélkül semmit sem akartam cselekedni, hogy jótéteményed ne kényszerítésből, hanem szabad akaratból való legyen [és hogy ne kényszerből tegyél jót, hanem saját elhatározásodból].

Filem. 1,15 Mert talán azért vált meg [és szakadt el] tőled ideig-óráig [vagyis azért hagyott el téged rövid időre], hogy őt, mint örökkévalót kapd vissza [hogy őt örökre visszanyerd];

Filem. 1,16 Nem úgy immár [és többé már nem], mint (rab)szolgát, hanem (rab)szolgánál nagyobbat [és jóval többet], mint szeretett atyafit [mint kedves testvéredet], kiváltképpen nékem, mennyivel inkább pedig néked, mind (hús)testben, mind az Úrban.

[Más fordítás: aki nekem is, de sokkal inkább neked, hústesti értelemben is és az Úrban is szeretett testvéred].

Filem. 1,17 Azért, ha engem részestársadnak [veled közösségben lévőnek] tartasz, úgy fogadd őt magadhoz, mint engemet.

Filem. 1,18 Ha pedig valamit vétett ellened [ha valamivel megbántott, vagy bármivel megkárosított téged], avagy adós [és tartozik neked], ezt nekem ródd fel [mert én kezeskedem érte, tőlem kérd számon, vagyis azt nekem számítsd fel, én megfizetem helyette].

Filem. 1,19 Én Pál írtam az én [saját] kezemmel, én [azt] megfizetem [vagyis megadom neked]: hogy azt ne mondjam néked, hogy te magaddal is adós vagy ezen felül nékem

[Más fordítás: Azt ugyanis nem akarom mondani, hogy önmagaddal is tartozol nekem].

Filem. 1,20 Bizonyára, atyámfia, jótéteményt várnék tőled az Úrban: vidámítsd meg az én szívemet [az én bensőmet] az Úrban

[Más fordítás: Igen, testvérem, kérlek, tedd meg nekem ezt a szívességet az Úrért! Vidámíts fel engem, és nyugtasd meg, üdítsd fel az én szívemet, - a bensőmet - Krisztusban; szeretnék benned örömet találni az Úrban]!

Filem. 1,21 Bízván [mert biztos vagyok] a te engedelmességedben, így írtam néked, tudván, hogy annál, amit mondok, többet is fogsz cselekedni.

Filem. 1,22 Egyúttal pedig készíts nékem szállást; mert reménylem, hogy a ti imádságaitokért néktek ajándékoztatom

[Más fordítás: Remélem, hogy Isten válaszolni fog az imádságaitokra, és hamarosan meglátogatlak benneteket].

Filem. 1,23 Köszönt téged Epafrás (Jelentése: Aphroditének szánt,
szeretetre méltó, kedves; pezsdülő; ékesszóló), [aki velem együtt raboskodik Jézus Krisztusért, vagyis] az én fogolytársam a Krisztus Jézusban

Filem. 1,24 Továbbá Márk [jelentése: védelem], Aristárkhus [jelentése: a legjobb vezér, a legjobb uralkodó], Démás [jelentése: nép kedveltje, a nép férfia, a nép vezetője, népek kormányzója] és Lukács [jelentése: napfényes, világos, fényt adó], az én munkatársaim [is köszöntenek]

Filem. 1,25 A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme [vagyis: Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása] legyen a ti szellemetekkel! Ámen

[Filemonhoz küldetett Rómából az Onésimus szolga által].









Jézus ez a Név, amit a szívem szeret

Az Úr szeret


Ima


Az Úr szerelme


Régi Ír áldás


Dicsérjük harsonákkal (Hallelu et adonai)

Ravasz László


A lelki szolgálat nem robot, hanem valóságos boldogság. Erről a gyönyörről azok semmit sem tudnak, akik mindenből kenyérkérdést csinálnak. 

Szállj le rólam!


Van egy régi mese egy apáról és a fiáról, akik mentek az úton a szamarukkal. Nemsokára találkoztak egy emberrel, aki azt mondta, hogy ostobák, amiért gyalogolnak, amikor ott a szamaruk. Így az apa és a fiú felpattant a szamár hátára.

Nem jutottak messzire, amikor egy másik ember megkritizálta őket, amiért mindketten a szamár hátán ülnek. Túl nehezek az állatnak, érvelt az ember, és ez embertelen. Így aztán a fiú leszállt.

Nem sok idő telt bele, és egy harmadik utazó megjegyezte, hogy az apa mennyire nem törődik másokkal, mert ő szamárháton utazik, a fia meg gyalogol. Így helyet cseréltek.

Rövidesen találkoztak egy újabb emberrel, aki megszidta a fiút, amiért ennyire tapintatlan, hogy hagyja gyalogolni az apját, aki sokkal idősebb, mint ő.

Amikor utoljára látták őket, ott bandukoltak ketten az úton, és cipelték a szamarat.

Van egy régi rock szám, amiben az van: „Mindenkinek nem keresheted a kedvét, hát keresd a sajátodat!" Te kinek a kedvét igyekszel keresni? Ha a tömegre hallgatsz, és megpróbálsz úgy táncolni, ahogy ők fütyülnek, csak összezavarodsz. Ha túl érzékeny vagy mások véleményével és kritikájával szemben, a végén a bűntudat és alkalmatlanság érzésének felesleges terhét fogod magaddal cipelni. Ha pedig csak saját tetszésedre élsz, önző és én központú leszel.

Ezért próbáljuk mi, keresztyének, Isten tetszését keresni, nem az emberekét. Pál azt írta: „Nekem az élet Krisztus!" Végül is Istennek fogunk számot adni. „Mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek" (1Thessz 2,4).

Oswald Chambers: SZELLEMIVÉ LETT ÉLET


"Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak; íme, újjá lett minden" (2Kor 5,17).

Hogyan képzeled el a lelked megmentését? A szabadulás megtapasztalása valóban megváltoztatott mindent az életedben, többé nem nézed úgy a dolgokat, mint megszoktad azelőtt? Kívánságaid újak, a régi dolgoknak nincs hatalmuk többé feletted? A megtapasztalás egyik próbaköve az, hogy megváltozott számodra a dolgok fontossági sorrendje. Ha még mindig élnek a régi kívánságaid, nincs értelme újjászületésről beszélned. Ezzel csak önmagadat ámítod. Ha újjászülettél, Isten Szelleme valóságosan megbizonyítja a változást mindennapi életedben és gondolkozásodban. Amikor válságba kerülsz, te csodálkozol majd legjobban, hogy mennyire különbözöl attól, aki voltál. Még elképzelni is lehetetlen, hogy ezt te tetted. Teljesen és csodálatosan más lettél, és ez bizonyítja, hogy megmentett lélek vagy.

Milyen változást hozott üdvösségem és megszentelődésem? Például ezt: az 1Korintus 13 világosságában állok-e, vagy kibúvókat keresek? A váltság, amit a Szent Szellem vitt véghez bennem, szabaddá tesz egészen. Amíg a világosságban járok - mint ahogyan Ő a világosságban van -, addig Ő nem lát semmi megróni valót, mert az Ő élete bennem részletesen kimunkál mindent, nemcsak a tudatos életemben, hanem annál mélyebben is.

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből