Luk. 17,1 Monda pedig
a tanítványoknak: Lehetetlen dolog, [és elkerülhetetlen] hogy botránkozások [azaz: botrányok, botlások, bűnre csábítások] ne essenek [és hogy kelepcék ne készüljenek]; de jaj
annak, aki által esnek [aki azokat
készíti, és aki által eljönnek].
»Más
fordítás: Biztos, hogy fognak olyan dolgok
történni, amelyek bűnbe viszik az embereket, de nagyon rossz lesz annak, aki
miatt ez történik«
Luk. 17,2 Jobb [és elviselhetőbb volna] annak, ha
egy malomkövet vetnének a nyakába, és ha a tengerbe vetnék, hogysem mint egyet
e kicsinyek közül megbotránkoztasson [és tőrbe csaljon, hitszegésre (aposztáziára) vagy elégedetlenségre
csábítson, botlásba és bűnbe vigyen]*
*Máté bizonyságtétele így hangzik:
„Aki pedig megbotránkoztat [bűnre,
elpártolásra, elégedetlenségre csábít, tőrbe ejt, botlásba visz csak] egyet
[is] e kicsinyek közül, akik énbennem
hisznek, jobb annak [és jobban járna],
hogy malomkövet [(onikosz) - szamár- (tudniillik.
olyan nagy, hogy egy szamár kell a forgatásához)] kössenek a
nyakára, és [azzal együtt] a tenger
mélységébe vessék. [a tenger fenekére
süllyesztenék]. Jaj a világnak [(koszmosz):
a teremtett világ (azaz: az angyalok és emberek együtt.) az univerzum] a
botránkozások [a kelepcék; a botrányok (a botlásba vivő alkalmak); a bűn csapdái miatt] miatt!
Mert szükség [és kikerülhetetlen],
hogy botránkozások essenek [történjenek,
hogy kelepcék támadjanak, hogy
botrányok jöjjenek]; de [mégis]
jaj, annak az embernek, aki által a botránkozás esik [aki által keletkeznek a kelepcék; és jön a botrány]
[Más fordítás: Sajnálom
a világban élő embereket a miatt, ami bűnbe viszi őket! Elkerülhetetlen ugyan,
hogy egyesek bűnbe essenek, de rossz lesz annak, aki bűnbe viszi az embereket; Mert szükségszerű ugyan, hogy jöjjenek csábítások a bűnre, mégis jaj
annak az embernek, aki által jönnek]” (Mát. 18,6-7).
Pál apostolon
keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy miért szükséges hogy botránkozások
(hamis tanok és tanítások) legyenek,
amelyek megosztást, szakadást hoznak a nyájban: „Mert szükség, [és kell is] hogy
szakadások [(haireszisz): viszály, pártoskodás, meghasonlás, széthúzás; megosztottság] is legyenek köztetek, [a ti körötökben] hogy a kipróbáltak [és állhatatosak,
megbízhatóak, hitelesek] nyilvánvalókká (és láthatókká) legyenek [hogy megismertessenek; kitűnjenek] ti köztetek. [ugyanis a megbízhatók csak így tűnnek ki közületek]” (1
Kor. 11,19).
Ezek a Krisztus népéből támadnak, ahogy ezt Pál apostol az
efézusi véneknek kijelenti: „Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom
után jőnek ti közétek gonosz [és dühös] farkasok,
kik nem kedveznek a nyájnak [és nem kímélik a nyájat]. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek,
hogy a tanítványokat maguk után vonják” (Csel.
20,29-30).
Az Úr már kijelentette, hogy az Ő népének
mit kell tenni a hamis tanítókkal: „Mikor
te közötted jövendőmondó (próféta), vagy
álomlátó támad és jelt vagy csodát ád néked (tudtodra). Ha bekövetkezik is az a jel vagy a csoda,
amelyről szólott vala néked, mondván: Kövessünk idegen (más) isteneket, akiket te nem ismersz, és
tiszteljük azokat: Ne hallgass efféle jövendőmondónak (és prófétának) beszédeire, vagy az efféle álomlátóra. Mert
az Úr, a ti Istenetek tesz próbára titeket, hogy megtudja, ha szeretitek-e az Urat, a ti Isteneteket teljes
szívetekből, és teljes lelketekből? Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, és őt
féljétek, és az ő parancsolatait tartsátok meg, és az ő szavára hallgassatok,
őt tiszteljétek, és ő hozzá ragaszkodjatok.
Az a jövendőmondó
pedig vagy álomlátó ölettessék meg (Mert annak a prófétának és annak az
álomlátónak pedig meg kell halnia). Mert
pártütést hirdetett az Úr ellen, a ti Istenetek ellen (azért, mert el akart
téríteni Istenetektől, az ÚRtól), aki
kihozott titeket Egyiptom földéből, és megszabadított téged a szolgaságnak
házából; hogy elfordítson (és eltántorítson) téged arról az útról, amelyet parancsolt néked az Úr, a te Istened,
hogy azon járj. Gyomláld (és takarítsd) ki
azért a gonoszt magad közül (a magad köréből)” (5 Móz. 13,1-6).
János apostol is szól a hamis tanítókról: „Fiacskáim, itt az utolsó óra; és amint
hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt
(és jelent meg); ahonnan [és ebből] tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk váltak ki, de nem voltak
közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak
volna; de hogy nyilvánvalóvá legyen felőlük, hogy nem mindnyájan közülünk
valók” (1 Ján. 2,18-19).
Péter apostol is erre figyelmezteti a
Krisztus népét: „Valának pedig hamis
próféták is a nép között, amiképpen ti köztetek is lesznek (és föllépnek
majd) hamis tanítók, akik veszedelmes
eretnekségeket fognak becsempészni (és romlásba döntő tévtanokat terjesztenek),
és (ezekkel) az Urat, aki megváltotta őket, megtagadván, (s ezzel) önmagokra hirtelen való veszedelmet (és
gyors pusztulást) hoznak.
És sokan fogják
követni azoknak romlottságát; akik miatt az igazság útja káromoltatni fog. És a
telhetetlenség miatt költött beszédekkel vásárt űznek belőletek (Más
fordítás: Kapzsiságukban megkísérlik, hogy hízelgő szavakkal becsapjanak majd
titeket; //és benneteket pedig szép
szavakkal fognak kifosztani kapzsiságukban//);
kiknek kárhoztatásuk régtől fogva nem szünetel,
és romlásuk nem szunnyad (De már rég kimondatott //és készen van// az
ítélet, s pusztulásukat nem kerülik el)” (2 Pét. 2,1-3).
És sokan fognak ezekre hallgatni, és ennek eredményéről így
szól a Szent Szellem: „A Szellem pedig
nyilván (és világosan) mondja, hogy
az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, hitető (és megtévesztő) szellemekre és gonosz szellemek (ördögi)
tanításaira figyelmezvén (ezekre
hallgatnak). Hazug beszédűeknek
képmutatása által (és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek), kik meg vannak bélyegezve a saját
lelkiismeretükben” (1 Tim. 4,1-2)
Luk. 17,3 [Vigyázzatok,
és ügyeljetek magatokra;
óvakodjatok tőlük], és őrizzétek
meg magatokat: ha pedig a te atyádfia [a te testvéred] vétkezik ellened, [hibázik, vagy mulasztást követ el, vagy megsért, figyelmeztesd], és dorgáld meg
őt; és ha megtér [ha megbánja,
és más felismerésre tér, és ha
gondolkozását megváltoztatja], bocsáss meg néki.
Luk. 17,4 És ha egy napon [vagy ha naponta] hétszer
vétkezik ellened [és hibázik, vagy
mulasztást követ el, vagy megsért], és egy napon hétszer te hozzád tér,
mondván: Megbántam [más
felismerésre jutottam]; megbocsáss néki*
*Máté
bizonyságtétele: „Ha pedig a te atyádfia [a te testvéred] vétkezik [és megbántott; vagy bűnt követ el]
ellened, menj el [és menj oda hozzá]
és dorgáld [intsd, fedd meg, figyelmeztesd, és győzd] meg őt négyszem között [kizárólag csak egyedül; mutass rá a
tévedésére, tárd fel előtte]: ha hallgat rád [és megérti], megnyerted a te atyádfiát; [a te testvéredet, és segítettél
hogy megmaradjon mint testvéred]. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad
mellé még egyet vagy kettőt [vagyis egy
vagy két testvéredet], hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék
minden szó [és minden vallomás; hogy két vagy három száj tanúvallomásán
megállhasson minden beszéd, mert
minden dolgot két vagy három tanú szavával kell igazolni].
Ha azokra nem hallgat [és elengedi a füle mellett, figyelmen kívül
hagyja és azoknak sem engedelmeskedik], mondd meg [és jelentsd] a gyülekezetnek
[az eklézsiának a kihívottak közösségének];
ha [pedig] a gyülekezetre [az eklézsiára] sem hallgat [és elengedi a füle mellett, figyelmen kívül
hagyja és azoknak sem engedelmeskedik], legyen előtted olyan, mint a pogány
[és tekintsd olyannak, mint a nemzetekből valót] és a vámszedő
[Más fordítás: akkor úgy kell vele bánni,
mint egy pogánnyal vagy vámszedővel]” (Mát. 18,15-17).
Péter apostol pedig: „… monda: Uram,
hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni [(hamartanó): mulasztást
elkövetni, hibázni], és [kell]
néki megbocsátanom? Még hétszer is? Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy
még hétszer is, hanem még hetvenhétszer [vagy
hetvenszer hétszer] is” (Mát. 18,21-22).
És azért kell megdorgálni, és figyelmeztetni,
mert: „Jobban megrendíti a dorgálás az
értelmes embert, mint száz botütés az ostobát” (Péld. 17,10-11).
Pál apostolon keresztül így hangzik a
kijelentés: Ha pedig eltévelyedik valaki az igazságtól: „Atyámfiai (testvéreim), még ha előfogja is az embert valami bűn
(paraptóma: ha valakit tetten
is érnek valamilyen hibás lépés, botlás, baklövés, melléfogásban), ti szellemiek (akik szellemi emberek
vagytok), igazítsátok útba
(igazítsátok helyre) az olyant
szelídségnek (praotész: jóindulat,
barátságosság, higgadtság) szellemével,
ügyelvén (de azért vigyázván) magadra,
hogy meg ne kísértessél te magad is” (Gal.
6,1).
És: „Ha pedig valaki
nem engedelmeskedik a mi levél által való beszédünknek (és intésünknek), azt jegyezzétek meg; és ne társalkodjatok
(sőt ne is tartsatok kapcsolatot) vele,
hogy megszégyenüljön. De ne tartsátok (és ne tekintsétek) ellenségnek, hanem intsétek, mint atyafit (mint
testvéreteket)” (2 Thess. 3,14-15).
Mert: „Atyámfiai
(testvéreim), hogyha valaki ti köztetek
eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti őt valaki, Tudja meg, hogy aki bűnöst
térít meg (és visszafordít) az ő
tévelygő útjáról, lelket (vagyis életet) ment meg a haláltól és sok bűnt (sok tévedést, és hibát) elfedez” (Jak. 5,19-20).
És azért is kell figyelmeztetni, mert azt mondja az Úr: „És ha elfordul az igaz az ő igazságától, és
cselekszik álnokságot, és én vetek eléje botránkozást: ő meg fog halni. Ha meg nem intetted őt, vétke miatt hal meg
és elfelejtetnek igazságai, amelyeket cselekedett; de vérét (vagyis életét) a te kezedből kívánom meg.
(Más fordítás: Ha az igaz letér az igaz útról, és
gonoszságot követ el, akkor én bukását okozom, és ő meg fog halni. Ha nem
figyelmezteted őt, akkor meghal ugyan vétke miatt, és emléke sem marad meg igaz
tetteinek, amelyeket véghezvitt, de a vérét tőled kérem számon).
Ha pedig te
megintetted (és ha figyelmeztetted) azt
az igazat, hogy az igaz ne vétkezzék (többé), és ő nem vétkezik többé: élvén él (mert akkor életben marad), mert engedett az intésnek (és a
figyelmeztetésnek), és te (is) a te lelkedet (vagyis életedet) megmentetted” (Ezék. 3,20-21).
Dávid így imádkozik: „Ha rosszul bántam
jóakarómmal, ha kifosztottam, aki ok nélkül bántott, akkor ellenség üldözzön,
és érjen utol engem, tiporja földre életemet, tapossa porba dicsőségemet!” (Zsolt. 7,5-6).
Úgy töltöd be Isten akaratát, ha megbocsátasz, hiszen az Úr
már az Ószövetségben kijelentette, hogy mit kell tenni: „Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat
(és honfitársadat) nyilván (és
bátran), hogy ne viseljed az ő bűnének
terhét (és hogy ne légy részes a vétkében)” (3 Móz. 19,17).
De: „Ne álljon elő egy
tanú senki ellen semmiféle hamisság és semmiféle bűn miatt (mert nem lehet
elég egy tanú senkinek a bűne vagy vétke dolgában sem); akármilyen bűnben bűnös valaki (és bármilyen vétket követett is
el), két tanú szavára vagy három tanú
szavára álljon a dolog (és csak két vagy három tanú szavával lehet érvényes
egy ügy)” (5 Móz. 19,15).
Ha ti: „… megbocsátjátok [elengeditek] az embereknek az ő
vétkeiket [De ha elengeditek az embereknek eleséseiket hibás lépéseiket,
botlásaikat, baklövéseiket, melléfogásaikat], megbocsát [és elengedi] néktek
is a ti mennyei Atyátok [azokat]. Ha
pedig meg nem bocsátjátok [de ha ti nem engeditek el] az embereknek az ő vétkeiket [botlásaikat, eleséseiket, hibás
lépéseiket, baklövéseiket, melléfogásaikat], a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg [és nem fogja elengedni] a ti
vétkeiteket [botlásaitokat; eleséseiteket]” (Mát. 6,14-15).
Az Úr Jézus által tanított ima is
ezt jelenti ki: „És bocsásd meg a mi
vétkeinket, [és engedd el tartozásainkat, adósságainkat] miképpen
[és amint] mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek [ahogy mi is
elengedtük azokat a nekünk tartozóknak]” (Mát. 6,12).
A megbocsátás feltétele az ima
meghallgatásnak is: „És mikor
imádkozva megálltok, bocsássátok meg (és engedjétek el), ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy
a ti mennyei Atyátok is megbocsássa (elengedje) néktek a ti vétkeiteket (botlásaitokat, hibás lépéseiteket,
baklövéseiteket, melléfogásaitokat). Ha
pedig ti meg nem bocsátotok (és el nem engeditek), a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg (és nem engedi el) a ti
vétkeiteket (botlásaitokat, hibás lépéseiteket, baklövéseiteket,
melléfogásaitokat)” (Márk. 11,25-26).
Hát ezért ti is: „Legyetek
pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén (és megbocsátva) egymásnak, miképpen az Isten is a
Krisztusban megengedett (és megbocsátott) néktek” (Eféz. 4,32).
És: „Öltözzetek föl
azért, mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes
szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést (türelmet); Elszenvedvén (viseljétek el) egymást és megbocsátván kölcsönösen
egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus (az
Úr) is megbocsátott néktek, akképpen
(úgy tegyetek) ti is” (Kol. 3,12-13).
És hogy ezt meg tudjátok tenni, előbb: „… öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust…” (Róm. 13,14)
Luk. 17,5 És mondának az apostolok az Úrnak: Növeljed [és erősítsd]
a mi
hitünket!*
Luk. 17,6 Monda pedig az Úr: Ha annyi [és ha akkora]
hitetek
volna, mint a mustármag, ezt mondanátok ím ez eperfának [vagy ennek a feketeszederfának]: Szakadj ki
gyökerestől, és plántáltassál [és
eressz gyökeret] a tengerbe; és engedne [vagyis
engedelmeskedne, és szót fogadna] néktek*
*Máté
bizonyságtétele: „Jézus
pedig felelvén, monda nékik: Bizony mondom néktek, ha van hitetek és nem
kételkedtek [(diakrinó): habozik, bizonytalankodik, kételkedik,
tétovázik]… és azt mondjátok e hegynek: Kelj fel [emelkedj fel; indulj el] és
zuhanj a tengerbe [és vesd
magad (és omolj) a tengerbe]. Az is meglészen [és megtörténik (végbemegy az is) majd]; És amit könyörgésetekben [imádságotokban hittel] kértek,
mindazt meg is kapjátok, ha hisztek [Más
fordítás: Meg is fogtok kapni mindent, amit csak hittel imádságban
kértek]” (Mát. 21,21-22).
Ehhez azonban az szükséges, hogy: „Legyetek az Istenhit
birtokosai; Legyen bennetek Isten
hite. Mert bizony [úgy van, ahogy] mondom
néktek, ha valaki azt mondja [(epó): mond, szól; kijelent, parancsol] ennek a hegynek [(orosz):
kiemelkedés, magaslat, hegy; az, amit látni lehet]: Kelj [és emelkedjél] fel [és takarodj] és ugorjál [és vesd
magadat] a tengerbe! És szívében
[(kardia) a szellemi lényünk középpontja. Isten
keresésének, az Ige befogadásának „szerve”; a benső] nem kételkedik [(diakrinó):
habozik, bizonytalankodik, kételkedik,
tétovázik], hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik,
meg lesz néki [annak meg is adatik
az], amit mondott. Azért mondom
néktek: Amit könyörgésetekben kértek higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen
néktek.
[Más fordítás: higgyétek, hogy már megkaptátok,
és a tiétek lesz az]” (Márk.
11,22-24).
Ha pedig nem teljesül a kérésünk, az: … A ti hitetlenségetek miatt [kishitűségetek miatt lesz. Mert kevés,
gyenge a hitetek]. Mert bizony
[igazán] mondom néktek: Ha [csak] akkora [és annyi] hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj
innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek [vagyis
számotokra]” (Mát. 17,20).
És az Úr Jézus kijelenti, hogy
mitől növekszik a hit: „Azért [tehát]
a hit hallásból van, [az Ige
hallásából fakad] a hallás pedig Isten
Igéje által. [vagyis Krisztus (beszéde; igéje;/rémája = kijelentése/)
által]
(Más fordítás: Tehát a hit a meghallott üzenetből, a meghallott üzenet pedig
Krisztus kijelentésén keresztül van” (Róm. 10,17)
Luk. 17,7 Kicsoda pedig ti közületek az, aki, ha egy (rab)szolgája van, és az szánt vagy
legeltet, tüstént azt mondja annak, mihelyt a mezőről megjő: Jer elő [és jöjj ide
hamar], ülj [vagyis dőlj] asztalhoz?
Luk. 17,8 Sőt nem ezt mondja-e [inkább]
néki:
Készíts vacsorámra valót, és felövezvén* magadat, szolgálj [fel] nékem, míg én eszem és iszom; és azután
egyél és igyál te?
*Felövez: (peridzónnümi): körülövez,
ruhát övvel leszorít, hogy dolgozni / menni tudjon.
Luk. 17,9 Avagy megköszöni-é [netán hálával tartozik-e] annak a (rab)szolgának, hogy azt művelte [hogy megtette], amit néki parancsolt [hogy megtette rendelkezéseit]? Nem gondolom [és nem hinném].
Luk. 17,10 Ezenképpen ti is, ha mindazokat megcselekedtétek [és ha
teljesítettétek mindazt], amik néktek parancsoltattak [és amit rendeltek nektek], mondjátok,
hogy: Haszontalan (és mihaszna rab)szolgák
vagyunk; mert amit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük
[Más fordítás: Értéktelen / haszontalan / semmirekellő /
alkalmatlan rabszolgák vagyunk, akik
nem hoztunk hasznot, csak annyit tettünk, amit tartoztunk megtenni]*
*Pál
apostol megvallása: „Mert ha az evangéliumot [vagyis az örömüzenetet; a jó hírt] hirdetem, [és prédikálom; és
evangelizálok] nem dicsekedhetem,
[nem dicsekvés az nekem] mert szükség
[és kötelesség] kényszerít engem.
[mivel kényszer alatt vagyok, kényszer nehezedik rám] Jaj ugyanis nékem, ha az evangéliumot [az örömüzenetet; a jó hírt] nem hirdetem. [nem prédikálom]. „Mert ha [szabad] akaratom szerint [jó kedvvel] önként
[önszántamból; készségesen] teszem
[és művelem; cselekszem] ezt, jutalmam
van; [bért kapok] ha pedig akaratom
nélkül, [nem önszántamból; hanem kényszerűségből; akaratom ellenére] sáfársággal bízattam meg. [csak
megbízott intéző, tiszttartó vagyok]” (1 Kor. 9,16-17).
Mert így szólt, és szól az Úr a mindenkorban
élő hívőkhöz: „Te pedig, embernek fia,
szólj néped fiaihoz (és mondd meg népednek): Az igaznak (a megigazultnak) igazsága
(megigazultsága) meg nem menti őt a
napon, amelyen vétkezik, és a
hitetlen hitetlensége által el nem esik (és a bűnös sem bukik el bűne
miatt) a napon, melyen megtér
hitetlenségéből (a bűnéből). És az
igaz nem élhet az ő igazsága (megigazultsága) által a napon, melyen vétkessé válik.
Mikor ezt mondom az igazról: Élvén éljen (hogy élni fog); és ő bízván
(elbizakodik) igazságában (megigazultságában),
gonoszságot cselekszik: semmi igazsága
(megigazultsága) emlékezetbe nem jő
(és akkor igaz / megigazult / tettei nem kerülnek említésre), és gonoszsága miatt, melyet cselekedett,
meghal. S ha mondom a
hitetlennek: halállal halsz meg (hogy meg fogsz halni); és ő megtér bűnéből (és vétkéből) és törvény szerint s igazságot cselekszik; …
többé nem cselekedvén gonoszságot: élvén él (és akkor élni fog), és meg nem hal” (Ezék. 33,12-15)
Luk. 17,11 És lőn [
vagyis az történt], hogy mikor
útban vala Jeruzsálem felé, hogy ő Samária és Galilea között haladt át.
Luk. 17,12 És mikor egy faluba beméne, szembejött vele
tíz
bélpoklos [vagyis tíz leprás] férfi, kik távol megállnak:
Luk. 17,13 És felemelik szavukat [és
kiáltozva kérték], mondván: Jézus, Mester, [irgalmazz nékünk; szánj meg minket, és] könyörülj rajtunk!
Luk. 17,14 És mikor őket [észrevette], és meglátta, monda nékik: Elmenvén mutassátok meg
magatokat a papoknak. És lőn, [vagyis
az történt], hogy míg odamennek, megtisztulnak.
Luk. 17,15 Egy pedig ő közülük, mikor [észrevette, és] meglátta, hogy
meggyógyult, visszatért, [fennhangon]
dicsőítvén
az Istent nagy szóval [és Istennek
hangos dicséretével az ajkán];
Luk. 17,16 És arccal leborula az ő lábainál hálákat
adván néki: és az [az ember] Samáriabeli
vala.
Luk. 17,17 Felelvén pedig Jézus, monda: Avagy nem tízen
tisztulának-é meg? Hol van a többi kilenc?
Luk. 17,18 Nem találkoztak [és nem akadt más] akik
visszatértek volna dicsőséget adni az Istennek, csak ez az idegen?
Luk. 17,19 És monda néki [az Úr]: Kelj föl, és menj el: a te hited téged
megtartott [megmentett,
meggyógyított, vagyis üdvözített]*
*Mert
meg van írva, hogy: „Kegyelmes, irgalmas és könyörületes az Úr, késedelmes a haragra (mert türelme hosszú) és nagy kegyelmű
(és szeretete nagy). Jó az Úr mindenki
iránt (vagyis mindenkihez), és
könyörületes (és irgalmas) minden
teremtményéhez” (Zsolt. 145,8-9).
Ezzel a gyógyítással az Úr Jézus újabb
lehetőséget adott a papoknak arra, hogy Őt felismerjék, hiszen a leprát, vagyis
a poklosságot csak Isten gyógyíthatta meg: „Szóla
ismét az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván: Ha valamely ember testének bőrén
daganat, (var) vagy tarjagosság, vagy
fehér folt támad, és poklos kiütés lesz belőle a bőrén: vigyék el az ilyet
Áronhoz, a paphoz, vagy egy valamelyikhez az ő papfiai közül. És nézze meg a
pap azt a test bőrén lévő (kiütést), és
fakadékot. Ha a szőr a fakadékban (és a kiütésben) fehérré változott, és ha a fakadéknak felülete mélyebben van az ő
testének bőrénél (vagyis a kiütés felülete bemélyed a bőrébe): akkor poklos fakadék (poklos kiütés) az. Mihelyt látja ezt a pap, tisztátalannak
ítélje azt” (3 Móz. 13,1-3).
„A poklos ember pedig, akin a fakadék van, megszaggatott ruhában (a haja maradjon gondozatlanul) és
mezítelen fővel legyen, és a bajuszát fedezze be (takarja el), és ezt kiáltsa: Tisztátalan, tisztátalan!
Mindaddig tisztátalan legyen, amíg rajta van a fakadék (vagyis a kiütés), tisztátalan az; csak ő maga (egyedül) lakjék, a táboron kívül legyen az ő lakása” (3 Móz. 13,45-46).
És: „Ez a poklos emberre vonatkozó
törvény, amikor megtisztulva a pap elé kerül: menjen ki a pap a táboron
kívülre, és ha úgy látja a pap, hogy meggyógyult a poklos ember a poklos
kiütésből, akkor hozzanak a pap parancsára a megtisztulni akaróért két élő
tiszta madarat, cédrusfát, bíborfonalat és izsópot” (3 Móz. 14,2-4)
Luk. 17,20 Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jő el
az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten országa [az Isten Királysága] nem szemmel
láthatólag [nem szembetűnő módon] jő el. [mert
az Isten országa nem úgy jön el, hogy az
ember jelekből következtethetne rá; és nem megfigyelhető módon jön el. Természettudományos értelemben nem
vizsgálható, nem lehet tudományos kutatás tárgyává tenni, és nem úgy jön el, hogy
az ember azt kiszámíthatná]*
Luk. 17,21 Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van;
mert ímé az Isten országa [az
Isten királysága, királyi uralma]
közöttetek
van]*
*Már Bemerítő János hirdeti Isten
királyságának közeljöttét, és azt, hogy az kiben jön el: „És ezt mondja [és így prédikált; ezt
hirdette] vala: Térjetek meg
[térjetek új felismerésre, változtassátok meg gondolkozásmódotokat; térjetek,
forduljatok vissza Isten felé] mert
elközelített a mennyeknek országa [királysága, uralma]” (Mát. 3,2).
Mert Isten királysága Krisztusban már közel jött: Mikor
pedig a nép (reménykedve) várt és
szívükben mind azon gondolkoztak (azt fontolgatták) János felől, hogy vajon nem ő-e a Krisztus. Felele János mindeneknek,
mondván: Én ugyan bemerítlek titeket vízbe; de eljő, aki nálamnál erősebb,
akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét (szíját) megoldjam: az majd bemerít titeket Szent
Szellembe és tűzbe: Kinek szórólapátja kezében van, és megtisztítja szérűjét;
és a gabonát az ő csűrébe takarja (takarítja), a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. És még sok egyebekre
(másra) is intvén (buzdította) őket, hirdeti az evangéliumot a népnek” (Luk. 3,15-18).
Az Úr Jézus démonokat űz, és így szól a hitetlen
farizeusokhoz, kijelentve, hogy Őbenne már meg is érkezett: „Ha pedig én Istennek Szelleme által űzöm
[haj(í)tom] ki az ördögöket [a gonosz, tisztátalan szellemeket, démonokat], akkor [bizony] kétség nélkül [már] elérkezett
hozzátok az Isten országa [királysága, uralma]”
(Mát. 12,28).
Nikodémusznak jelenti ki az Úr, hogy
ezt csak azok láthatják meg, akik felülről születtek: „… Bizony, bizony [igazán] mondom
néked: ha valaki újonnan nem születik [nem származik fentről], nem láthatja [nem képes meglátni,
felfogni] az Isten országát [Isten
Királyságát; birodalmát; királyi uralmát]”
(Ján. 3,3).
És Pál apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Mert az Isten országa [királysága;
uralma] nem evés, nem ivás, [nem
eszem-iszom; (nem ételben, nem italban áll)] hanem igazság, [megigazultság] békesség
[vagyis: az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség;
jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás] és Szent Szellem által való öröm. [öröm,
jókedv, vidámság, boldogság a Szent Szellemben]” (Róm. 14,17).
Ezért: „Én is, amikor
megérkeztem hozzátok testvéreim, [atyámfiai] nem úgy érkeztem, [nem azért mentem] mint aki ékesszólás [keresett szavak; magasröptű (fellengző)
beszéd] vagy bölcsesség fölényével
hirdeti nektek az Isten [Krisztus] bizonyságtételét.
[misztériumát; szent titkát; tanúságtételét]”
(1Kor. 2,1).
„És az én beszédem és
az én prédikálásom [igehirdetésem] nem
emberi bölcsességnek hitető beszédeiben [nem a bölcsesség meggyőző (rábeszélő) szavaiból] állott, [nem tudományos szavakkal
szólott] hanem Szellemnek és erőnek
[hatalomnak; hatóerőnek] »(dünamisz): csodatevő erőnek« megmutatásában:
[megnyilvánulásában]” (1
Kor. 2,4).
„Mert nem beszédben
áll [szavakon alapszik; szóban nyilatkozik meg] az Istennek országa, [Isten királysága, uralma] hanem erőben. [hatóerőben; hatalomban,
csodatevő erőben]” (1 Kor. 4,20)
Luk. 17,22 Monda pedig a tanítványoknak: Eljő az idő, mikor
kívántok [és szeretnétek] látni akár egyetlen egyet az ember Fiának
napjai közül, és nem láttok.
Luk. 17,23 És mondják majd néktek: Ímé itt, vagy: Ímé amott
van; de ne menjetek el [oda], és ne
kövessétek [és ne
fussatok utána]:
Luk. 17,24 Mert miként a felvillanó villámlás az ég aljától
az ég aljáig fénylik [és
megvilágítja az eget]; úgy lesz [és olyan lesz] az embernek Fia is az ő napján [Más
fordítás: Mert ahogyan a villám cikázik, és az ég
aljától az ég aljáig egyszerre villan fel és fénylik, úgy jön el az emberfia is
az ő napján]*
*Ezért: „Ha valaki ezt mondja akkor néktek: Ímé, itt a Krisztus [a Felkent], vagy amott; ne higgyétek. Mert hamis Krisztusok [felkentek] és hamis próféták támadnak [állnak
majd elő; fognak fellépni], és nagy [természetfeletti] jeleket
és csodákat tesznek [visznek végbe,
és mutogatnak), annyira, hogy
elhitessék [megtévesszék,
hogy tévútra vezessék; eltévelyítsék; tévedésbe ejtsék], ha lehet, a
választottakat is [a
kiválogatottakat is; még az Isten választottait is]. [Emlékezzetek] ímé eleve [előre] megmondottam [ezeket] néktek. Azért ha azt mondják majd
néktek: Ímé a pusztában [a sivatagban] van; ne menjetek ki. Ímé a
belső szobákban; ne higgyétek” (Mát.
24,23-26).
„Mert amiképpen a villámlás napkeletről támad [(phainó):
megjelenik, megmutatkozik; láthatóvá válik; felragyog, fénylik] és
ellátszik egész napnyugtáig [nyugatig], úgy
lesz az ember Fiának eljövetele [(parúszia:
eljövetel, megérkezés, látogatás) megjelenése; visszajövetele] is.
[Más fordítás: Mert amikor eljön az Emberfia, az olyan
lesz, mint az égen keleten felvillanó villám, amelyet még nyugaton is lehet
látni].
És akkor feltetszik [(phainó): feltűnik; megjelenik; felragyog, fénylik, láthatóvá lesz; (Itt: felragyog, fénylik; felvillan
/felvillanása után tartósan árasztja fényét/] az ember Fiának jele [(szémeion): ismertetőjel (általában: az önmagán túlutaló történés, esemény, cselekvés jelölésére
szolgáló kifejezés)] az égen. És akkor sír [és jajgatásba tör ki; jajveszékel;
gyászolni fog, és mellét veri] a föld minden nemzetsége [népe, törzse], és meglátják az embernek
Fiát eljőni az ég felhőiben [felhőin] nagy hatalommal [erővel] és [nagy] dicsőséggel. [(dünamisz):
erőben és hatalommal]” (Mát. 24,27.30)
Luk. 17,25 De előbb [még]
sokat
kell néki szenvednie és megvettetnie e nemzetségtől [mert kell, hogy ez a nemzedék elvesse, és
elutasítsa őt, mint olyant, aki a próbát nem állja meg].
Luk. 17,26 És miként a Noé [jelentése: nyugalom,
vigasztalás megnyugvás] napjaiban lett [és ahogyan a Noé napjaiban történt], úgy lesz az ember Fiának napjaiban is.
Luk. 17,27 Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek mindama
napig, amelyen Noé a bárkába beméne, és eljöve az özönvíz, és mindeneket
elveszte [és mindenkit elpusztított].
Luk. 17,28 Hasonlóképpen, mint a Lót [jelentése: lepel, fátyol vagy égés] napjaiban is
lett [és éppen
úgy lesz, mint ahogy lót napjaiban történt]; ettek, ittak, vettek [vásároltak], adtak [eladtak], ültettek, építettek;
Luk. 17,29 De amely napon kiment Lót Szodomából [jelentése:
körülzárás, körülzárt hely; égő; fás
tájék], tűz és kénkő esett [vagyis
kéneső hullott] az égből, és mindenkit elvesztett [és mindenkit elpusztított]:
Luk. 17,30 Ezenképpen lesz [és ugyanez fog bekövetkezni] azon a
napon, melyen az embernek Fia megjelenik [Más fordítás: Így történik majd azon a napon is, amelyen
az Emberfiáról a lepel lehull, és lelepleződik]*
*Az Emberfia eljövetelének módjáról
így beszél az Úr: „Mert amiképpen
a villámlás napkeletről támad [(phainó): megjelenik, megmutatkozik; láthatóvá válik; felragyog, fénylik] és
ellátszik egész napnyugtáig [nyugatig], úgy
lesz az ember Fiának [Emberfiának] eljövetele
[(parúszia:
eljövetel, megérkezés, látogatás) megjelenése; visszajövetele] is [Más fordítás: Mert amikor
eljön az Emberfia, az olyan lesz, mint az égen keleten felvillanó villám,
amelyet még nyugaton is lehet látni].
[Virrasszatok, mert] amiképpen
pedig a Noé [jelentése: megnyugvás; pihenésvigasztalás)] napjaiban
vala, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele [megérkezése] is.
[Más
fordítás: Amikor az Emberfia ismét eljön
a földre, hasonló lesz a helyzet, mint Noé idejében volt].
Mert amiképpen az
özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek
vala, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába méne. [És semmit sem sejtettek] és semmit nem vesznek vala észre [nem eszméltek fel; és nem is
gondoltak rá], mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat
elragadá [elsodorta]: akképpen
lesz az ember Fiának eljövetele [visszajövetele,
megérkezése, megjelenése] is
[Más fordítás: Az emberek addig nem tudták, mi fog
történni, és nem ismerték fel a veszélyt, amíg a vízözön oda nem ért, és el nem
pusztította őket (valamennyiüket).
Ugyanígy lesz, amikor az Emberfia eljön a földre]” (Mát. 24,27.37-39).
Noé napjairól így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „És
(amikor) látá az Úr, hogy megsokasult
(elhatalmasodott) az ember gonoszsága a
földön, és (hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül
csak gonosz, és) hogy szíve gondolatának
minden alkotása (is) szüntelen csak gonosz.
A föld pedig romlott (és mind romlottabb) vala Isten előtt és megtelék a föld erőszakoskodással. Tekinte azért
Isten a földre (és látta), és ímé meg
vala romolva (hogy mennyire megromlott), mert minden (hús)test
megrontotta vala az ő útját (mert mindenki rossz útra tért) a földön. Monda azért Isten Noénak: Minden (hús)testnek vége elérkezett előttem
(elhatároztam, hogy minden élőnek véget vetek), mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általuk: és ímé elvesztem
(elpusztítom) őket a földdel egybe (a
földdel együtt)” (1 Móz. 6,5.11-13).
De: „Hit által kapott
kijelentést Noé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent
félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által
ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett” És így Noé megmenekült családjával
együtt, az Úr tanácsa által elkészített bárkában: „Beméne azért Noé és az ő fiai, az ő felesége, és fiainak feleségei
ővele a bárkába, az özönvíz elől” (1
Móz. 7,7).
„És oda vesze minden földön
járó/mozgó (hús)test, madár, barom, vad, és a földön nyüzsgő
minden csúszó-mászó állat (minden féreg); és minden ember. Mindaz (meghalt), aminek orrában élő lélek (élet) lehelete
vala, a szárazon valók közül (ami a szárazföldön élt) mind meghala. És eltörle az Isten minden (élőt), állatot, amely a föld színén vala (minden
élőt), az embertől a baromig, a
csúszó-mászó állatig, és az égi madárig; mindenek eltöröltetnek a földről; és
csak Noé marada meg, és azok, akik vele valának a bárkában” (1 Móz. 7,21-23).
Péter apostol is erről tesz bizonyságot, és egyben
figyelmezteti a minden korban élő hívőket: „Nem
kímélte meg az őskor világát sem, hanem csak Noét, az igazság hirdetőjét őrizte
meg nyolcadmagával, amikor özönvízzel borította el az istentelenek világát” (2 Pét. 2,5).
De: „Tudjátok meg
elsősorban azt, hogy az utolsó időben (az utolsó napokban) csúfolkodók támadnak (akik mindenből
gúnyt űznek), akik saját kívánságaik
szerint járnak (élnek), És
ezt mondják (és ezt kérdezgetik): Hol
van az ő eljövetelének ígérete? Mert amióta az atyák elhunytak, minden
azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva.
Mert készakarva nem
tudják azt (mert rejtve marad előttük, és szándékosan meg is feledkeznek
róla), hogy egek régtől fogva voltak, és
föld (is), mely vízből és víz által
állott elő az Isten szavára. Amelyek (az isteni szó) által az akkori világ (özön)vízzel
elboríttatván (elárasztva) elveszett
(elpusztult). A mostani egek pedig és
a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek (és megmaradtak), tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az
istentelen emberek romlásának (pusztulásának) napjára” (2 Pét. 3,3-7).
Ugyanígy: „Elhamvasztotta
és pusztulásra ítélte Szodoma és Gomora városát, intő példaként azoknak, akik
istentelenül (vagyis Isten nélkül) élnek.
Viszont az igaz (Isten által megigazultnak nyilvánított) Lótot megszabadította, aki szenvedett az
elvetemültek kicsapongó viselkedésétől. Mert ennek az embernek az igaz lelke
napról napra gyötrődött közöttük gonosz cselekedeteiket látva és hallva. Éppen
így meg tudja szabadítani az Úr a hívőket a megpróbáltatásból, a gonoszokat
pedig büntetések között tudja megtartani az ítélet napjára” (2 Pét. 2,6-9).
És Júdás apostol így ír erről: „Ugyanígy Szodoma és Gomora, meg a körülöttük levő városok, amelyek
ezekhez hasonló módon paráználkodtak (és kicsapongó, züllött életet éltek),
és idegen (hús)test utáni kívánság hajtotta őket, például (mintául) szolgálnak, amikor az örök tűz büntetését
elszenvedik” (Jud. 1,7).
Ezékiel prófétán
keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy mi volt az ok, amely kicsapongó,
züllött élethez vezette őket: Az volt a
bűne… Szodomának, kevélység, eledel bősége és
gondtalan békesség volt nála… (de a szűkölködőnek és szegénynek
kezét nem fogta meg), és a nyomorultat és
a szegényt mégsem támogatta. Felfuvalkodtak,
utálatos dolgokat műveltek előttem, azért elvetettem őket, amikor ezt láttam.
(Ezék.
16,49-50)
Luk. 17,31 Az nap, aki a háztetőn lesz, és az ő holmija [az ő javai] a házban, ne szálljon le, hogy elvigye; és
aki a mezőn, azonképpen ne forduljon hátra [és ne térjen vissza].
Luk. 17,32 Emlékezzetek Lót feleségére!*
*Az Úr angyalai kivitték Lótot, és
vele élő családját, mielőtt elpusztult a bűn városa: „Amikor vitték őket kifelé, ezt mondták:
Mentsd az életedet! Ne nézz hátra, és ne állj meg sehol a környéken! A hegyre
menekülj, különben elpusztulsz! De a: Mögötte
menő felesége azonban hátratekintett, és sóbálvánnyá lett” (1 Móz. 19,17.26)
Luk. 17,33 Valaki igyekezik az ő életét megtartani, [(szódzó):
vagyis saját magát üdvözíteni] elveszti [(apollümi):
elpusztítja, tönkreteszi, megsemmisíti,
romlásba viszi] azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti [életre szüli, feltámasztja]
azt. [Más fordítás: Ha
valaki azt keresi, hogyan menthetné / tarthatná
meg a maga számára az életét, az elpusztítja, azaz: halálra adja az életét. Aki
pedig elpusztítja, vagyis halálra adja az életét, az életben tartja /
feltámasztja / életre kelti]*
*És így folytatódik a kijelentés: „És aki föl nem veszi [és aki nem fogadja el] az ő keresztjét, [(sztaurosz): kínoszlopát, vagyis: nem önmagának él,
nem a saját akaratának, vágyainak, érzelmeinek, és gondolatainak a
beteljesítésére összpontosít, hanem ezeket rendszeresen és folyamatosan Isten
és más emberek érdekeinek rendeli alá]
és úgy nem követ [nem kísér] engem [nem csatlakozik
hozzám, és nem jön azzal utánam], nem
méltó én hozzám [ugyancsak nem érdemli meg, hogy hozzám tartozzon]. Aki
megtalálja az ő életét [aki próbálja megtartani
az életét, vagyis önmagát], elveszti
[pusztulásba viszi] azt; és aki elveszti
[pusztulásba viszi] az
ő életét én érettem [én miattam], megtalálja
[megmenti] azt” (Mát. 10,38-39).
Lukács további részletet közöl az Úr Jézus kijelentéséről: Mert mit használ az
embernek, ha mind e világot megnyeri is, önmagát pedig elveszti, vagy magában
kárt vall (vagy magát romlásba viszi)?” (Luk. 9,23-25).
Mert: „Bizony, bizony
mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal (ha a búzaszem nem
esik a földbe, és nem hal meg), csak
egymaga marad; ha pedig el //meg// hal,
sok gyümölcsöt terem (sokszoros
termést hoz). Aki szereti a maga életét,
elveszti azt (elpusztítja, romlásba viszi); és aki gyűlöli (miszeó: kevésbé szereti, vagy választja) a maga életét e világon, örök életre tartja
(őrzi) meg azt. Aki nékem szolgál, engem
kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál,
megbecsüli azt az Atya” (Ján. 12,24-26).
Az apostolok is így: „Erősítették
a tanítványok lelkét (a tanítványokat), intvén
(és bátorították őket), hogy maradjanak
meg a hitben, és hogy sok háborúságon (sok nyomorúságon,
szorongattatáson, üldözésen) által
kell nékünk az Isten országába bemennünk” (Csel.
14,22).
„Hogy senki meg ne tántorodjék
ama szorongattatások között (a mostani megpróbáltatásokban); mert ti magatok tudjátok, hogy mi arra
rendeltettünk. Mert mikor közöttetek valánk is, előre megmondtuk néktek, hogy
szorongattatásnak leszünk kitéve (hogy üldözni fognak minket); amint meg is történt, és tudjátok (és
amint tapasztaltátok)” (1 Thess. 3,3-4).
„De mindazok is, akik kegyesen (vagyis Istenben való hitben) akarnak élni Krisztus Jézusban, (szintén) üldöztetni fognak” (2 Tim. 3,12)
Luk. 17,34 Mondom néktek, azon az éjszakán ketten lesznek egy
ágyban; az egyik felvétetik [egyiket
magukhoz veszik, Isten elfogadja, magáénak nyilvánítja], és a másik
elhagyatik [a másik elvettetik,
mert az egyik a kettő közül másféle, másfajta, idegen].
Luk. 17,35 Két asszony őröl együtt [ugyanazon a helyen]; az egyik
felvétetik [az egyiket magukhoz
veszik, Isten elfogadja, magáénak nyilvánítja], és a másik elhagyatik [a másik elvettetik, mert az egyik a kettő
közül másféle, másfajta, idegen].
Luk. 17,36 Ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik [az egyiket magukhoz veszik, Isten elfogadja,
magáénak nyilvánítja], és a másik elhagyatik [a másik elvettetik, mert az egyik a kettő
közül másféle, másfajta, idegen]*
*Máté bizonyságtételében, amikor az
Úr visszajön: „Akkor ketten
lesznek a mezőn [a
szántóföldön]; az egyik felvétetik [az egyiket magukhoz veszik, Isten
elfogadja, magáénak nyilvánítja],
a másik ott hagyatik [a másik ott marad, a másik
elvettetik, mert az egyik a kettő közül másféle, másfajta, idegen]. Két
asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik [az egyiket magukhoz veszik, Isten elfogadja, magáénak nyilvánítja], a
másik ott hagyatik [ott
marad; a másik elvettetik, mert az egyik a kettő közül másféle, másfajta,
idegen]” (Mát. 24,40-41)
Luk. 17,37 És felelvén, mondának néki: Hol, Uram? Ő pedig
monda nékik: ahol a test [(ptóma): ahol a dög, az
élettelen test, a hulla], oda gyűlnek a saskeselyűk [a
saskeselyűk a démonok szimbólumai]*
*Máté is bizonyságot tesz az Úr
Jézus kijelentéséről: „Mert ahol a
dög [(ptóma): a tetem, a hulla van],
oda gyűlnek a keselyűk [a saskeselyűk: a démonok szimbólumai]; [Más fordítás: Ahol a keselyűk összegyűlnek, ott van a
holttest]”
(Mát. 24,28).
A tanítványok kérdésére még
egyértelműbb választ ad az Úr, kijelentve, hogy ahol a testi ember nem
született újjá, vagyis halott (ptóma=holttest):
„…Mert a saskeselyű: „Fiai vért szívnak,
és ahol dög van, mindjárt ott terem” (Jób.
39,33)
Hiszen aki nem születetett újjá, az még mindig bűneiben van,
akiről azt mondja a Szent Szellem: „A
bűnös minden nap kínokban gyötrődik, a rövid időben, mely a zsarnoknak jut.
(Az istentelen kínozza önmagát egész életében, és az erőszakoskodó előtt is
rejtve van az ő esztendeinek száma; de az erőszakos ember évei meg vannak
számlálva). Ijesztő (rémítő) hangokat hallanak fülei, pusztulás támadhat
rá még békében is (A félelem hangja cseng az ő füleiben; a békesség idején
tör rá a pusztító). Sorsa, hogy keselyűk
falják fel a testét, jól tudja, hogy pusztulás fenyegeti, merthogy Isten ellen
emelte (nyújtotta ki) a kezét, s
szembe mert szegülni a Mindenhatóval (és erősködött a Mindenható ellen)” (Jób
15,20-21.25)
És ezért: „Mert ímé,
feltámasztom (útnak indítom és idehozom) a Káldeusokat (azaz
Babilónia lakóját, aminek jelentése: harcias), a kegyetlen és vakmerő (vad) nemzetet
(szilaj népet), amely eljárja a földet
széltében, hogy hajlékokat foglaljon el, amelyek nem az övéi. Rettenetes és
iszonyatos (félelmetes és borzalmas ez a nép), önmaga szerzi törvényét és hatalmát (ereje szab neki törvényt és
hatalmat)). És lovai serényebbek
(gyorsabbak) a párducoknál, és gyorsabbak
(és vadabbak) az estveli (a
pusztai) farkasoknál, és előtörtetnek
(vágtatnak) az ő lovasai (és
özönlenek); és az ő lovasai messziről
jőnek, repülnek, mint a zsákmányra siető (lecsapó) keselyű” (Hab. 1,6-8)
