2012. május 31.

Esther Toncz: Szárnyalás a magasban

Joel Osteen: Merj hinni!


Készítette: Lisa Szanyel
14,12 A másik Pártfogó ígérete "Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek. (János)

Van egy orvos barátom. Évekkel ezelőtt, amint késő éjszaka hazafelé vezetett az autópályán, látott egy balesetet és megállt, hátha tud segíteni. Halálos kimenetelűnek nézett ki.

Egy fiatalember feküdt a hordágyon, és a mentősök már hosszú ideje küzdöttek érte. Próbálták újraéleszteni. Amikor a barátom odaért, éppen készültek letakarni a fiatalembert. Minthogy orvos volt, megengedték neki, hogy megnézze. Ő a fiatalember fölé hajolt és elkezdett imádkozni érte: „Istenem, adj neki még egy esélyt. Add, hogy visszaköltözzön belé az élet. Add, hogy újra elkezdjen verni a szíve, és beinduljon a tüdeje.” Egy pár percig hittel imádkozott. Nem volt lelkipásztor, és nem volt teológiai képzettsége sem. Egyszerűen csak hitte, hogy Istennel minden lehetséges. Elhitte, amit Jézus mondott, hogy nagyobb dolgokat is fogunk cselekedni.

Mialatt imádkozott, a fiatalember köhögni kezdett. A mentősök majdnem elájultak meglepetésükben. Néhány másodperc múlva kinyitotta a szemét, és nem sokra rá, már fel is tudott ülni. Ez a fiatalember ma is él, teljesen meggyógyult és jó egészségnek örvend. De ha a barátom nem hitte volna, hogy Isten hatalmas dolgokra képes, akkor nem biztos, hogy most itt lenne. Isten arra vár, hogy valaki higgyen a nagyobb dolgokban, nagyobb erőben, nagyobb kenetben, nagyobb befolyásban, nagyobb győzelemben. Arra vár, hogy jöjjön valaki, aki nem szorítja Őt korlátok közé.

Lehet, hogy most ezt gondolod: „Joel, ez nagyon bizarrul hangzik a mai világban.” Igen, de a mi Istenünk bizarr dolgokra képes! El sem tudod képzelni, mit tervez számodra! Isten valami ámulatos dolgot akar cselekedni, hogy megmutassa a nagyságát rajtad keresztül. Nem azért, hogy miénk legyen a dicsőség, hanem azért, hogy Ő dicsőüljön meg. Ha nem szorítod Őt korlátok közé, és hiszel a nagyobb dolgokban, ámulni fogsz azon, amit cselekedni fog.

Józsué pontosan ezt tette. Egy nagy csatát vívott a seregével, és már közel voltak ahhoz, hogy végezzenek az ellenséggel, azonban már későre járt és a nap kezdett lemenni. Józsué tudta, ha nem végeznek velük, akkor erőt gyűjtenek, és újra megtámadják őket. Egy hosszabb napra lett volna szüksége. Legtöbben úgy gondolkodtak volna: „Hát ez nem jött össze. Több időre lett volna szükségem, de hát ez van.” Azonban Józsué nem így tett, ő bátor volt. Felnézett az égre és így szólt: „Nap, maradj veszteg Gibeónban, te is hold, az Ajjálón-völgyben!” (Józsué 10:12) Majd így folytatja a Biblia: „És veszteg maradt a nap, megállott a hold is, míg ellenségein bosszút állt a nép” (Józsué 10:13). „Nem volt ilyen nap sem azelőtt, sem azután, hogy emberi szóra így hallgatott volna az Úr, mert harcolt Izráelért” (Józsué 10:14).

Kedves barátom, hiszem, hogy eljön a nap, amikor álmélkodni fogsz azon, amit Isten cselekszik, ha mersz hinni. Tartsd nyitva Előtte a szíved, legyen Felé várakozásod, és olvasd az Ő Igéjét, hogy a hited növekedni tudjon. Ha első helyre teszed Őt és közel húzódsz Hozzá, akkor meg fogod látni a nagyobb dolgokat, amiket érted cselekszik!

Joel Osteen pastor Lakewood Church, USA

A verseny - Egy megtörtént eset


Készítette: Man at Work

Néhány évvel ezelőtt az egyik paraolimpiai játékokon 9 atléta (akik mind mentálisan, vagy fizikailag sérültek) felálltak a 100 méteres futás startvonalához.

A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny, ahol (bár nem mindenki a lábain futva), de a cél felé törekedett a beérkezés és a győzelem reményében.

A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni.

A többi 8 versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett, majd mindenki megállt és visszafordult.
Mindegyikük!

Az egyik down-kóros lány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát.

Aztán mind a 9-en összekapaszkodtak és együtt sétáltak be a célvonalon. A stadionban pedig a nézők felálltak és percekig tapsoltak.

Azok, akik ott voltak, a mai napig emlegetik ezt a történetet.
Hogy miért? Mert valahol legbelül tudjuk: a legfontosabb dolog nem az egymás felett aratott győzelem.

Az életben sokkal fontosabb másokat győzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítani.

Ha egy kicsit elgondolkodtatott ez a történet, oszd meg a barátaiddal, hátha rájuk is hatással lesz..

2012. május 30.

Ige: A bűnre csábítás eredménye


A bűnre csábítás eredményéről pedig így szól az Úr Jézus: „Aki pedig megbotránkoztat (eltántorít, bűnre visz, bűnre csábít) (csak) egyet (is) ama kicsinyek közül, akik én bennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tengerbe vetik. És ha megbotránkoztat téged a te (egyik) kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre. És ha a te (egyik) lábad botránkoztat meg téged, vágd le azt: jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre. És ha a te (egyik) szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt: jobb néked félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára(Márk. 9,42-43.45.47)

A Szent Szellem kifejti, hogy mik azok a cselekedetek, amelyek halálba visznek, és mit kell tenni velük: „Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat (vagyis: öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul), paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot (szenvedélyt), gonosz kívánságot és a fösvénységet (kapzsiságot), ami bálványimádás. Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira. Melyekben ti is jártatok régente (mert ti is ezeket tettétek egykor), mikor éltetek azokban. Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat; haragot, fölgerjedést (indulatot), gonoszságot és szátokból a káromkodást (az istenkáromlást) és gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymás ellen (és egymásnak), mivelhogy levetkeztétek amaz ó (vagyis régi, az ádámi) embert, az ő cselekedeteivel együtt. És felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt” (Kol. 3,5-10)

„(És) paráznaság… és akármely (vagy bármiféle) tisztátalanság vagy fösvénység (nyerészkedés) ne is neveztessék (még szóba se kerüljön) ti közöttetek, amint szentekhez illik (és méltó); Sem undokság (vagy szemérmetlenség), vagy bolond (és ostoba) beszéd, vagy trágárság (és kétértelműség), melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás. Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek (vagyis nyerészkedőnek), ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában. Senki titeket meg ne csaljon (meg ne tévesszen) üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség (és engedetlenség) fiaira. Annakokáért ne legyetek részesei ezeknek (Ne vegyetek tehát részt ezekben)” (Eféz. 5,3-7) Ezek mind a hústest indulatai: „Mert a (hús)test (kívánsága) a Szellem ellen törekedik, a Szellem pedig a (hús)test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek (viaskodnak), hogy ne azokat cselekedjétek (és tegyétek), amiket akartok (és szeretnétek). Akik pedig Krisztus Jézuséi, a (hús)testet megfeszítették indulataival (szenvedélyeivel) és kívánságaival együtt” (Gal. 5,17.24)

 „Mert, ha (hús)test [kívánata] szerint éltek, meghaltok [és minden bizonnyal be fog következni a halálotok] de ha a (hús)test cselekedeteit [vagyis tetteit] a Szellem által megöldöklitek, [és a halálba viszitek; halálra juttatjátok] éltek. [Más fordítás: de ha a Szellemmel azt, amit a hús művel, megölitek, élni fogtok]” (Róm. 8,13)

„Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok [és gonoszok; hamisak] nem örökölhetik Istennek országát? [Istennek királyságát]. Ne tévelyegjetek; [és ne ámítsátok, és ne csaljátok meg; ne ejtsétek tévedésbe) magatokat; ne vezessenek félre titeket]. Se paráznák, [g.(pornosz): egy (férfi) prostituált (mint megvásárolható); parázna (buja, fajtalan) férfi; kicsapongók; cédák] se bálványimádók [(eidólolatrész): kép- (szolgáló vagy) imádó (szó szerint vagy átvitt értelemben)]. Se házasságtörők, se pulyák, [malakosz): tisztátalanok; bujálkodók; kéjencek; homoszexuális férfiak, vagy nők]. Se férfiszeplősítők, [(arszenokoitész): fajtalankodó férfi; a saját neme iránt természetellenes nemi vonzódást érző, gyakorló, homoszexuális férfi; kéjencek; férfiakkal paráználkodó (közösülő; háló)]. Se lopók, [tolvajok] se telhetetlenek, [kapzsi; fösvény; nyerészkedő; haszonlesők] se részegesek, [iszákosak] se szidalmazók. [átkozódó; rágalmazó; gyalázkodó; káromkodó; gúnyolódó] se ragadozók [rabló; harácsoló; zsaroló; aki erőszakkal eltulajdonít; aki a zsákmányt gyors, hirtelen mozdulattal elragadja és elviszi, mint a farkas a zsákmányát] nem örökölhetik Isten országát. [nem részesülhetnek Isten királyságába]” (1 Kor. 6,9-10)

„Ha tehát valaki magát ezektől tisztán tartja (vagy megtisztítja), tisztességre való (és megbecsült) edény lesz, megszentelt, és hasznos a gazdának (az Úrnak, és), minden jó cselekedetre alkalmas” (2 Tim. 2,21)

Mert: „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti…” (Mát. 6,24)

Ezért: „Azt írtam néktek ama levelemben, hogy paráznákkal [(pornosz): prostituáltakkal, és buja, fajtalan, lányfuttató férfiakkal] ne társalkodjatok. [Ne barátkozzatok (és ne érintkezzetek) romlott emberekkel; ne keveredjetek össze többé egy társaságba a cédákkal; nem szabad kapcsolatot tartani velük]. De nem általában [vagyis nem általánosságban írtam, hogy] e világ paráznáival, [kicsapongóival; cédáival] vagy csalóival, [fösvényeivel; nyerészkedőivel; kapzsijaival; haszonlesőivel; telhetetlenjeivel] vagy ragadozóival, [rablóival; harácsolóival; zsarolóival] vagy bálványimádóival; [ne keveredjetek össze] mert hiszen így ki kellene e világból mennetek. [és szöknötök] Most azért azt írom néktek, hogy ne társalkodjatok azzal, [ne érintkezzetek; olyannal ne keveredjetek (többé egy társaságba) össze] ha valaki atyafi létére [akit bár testvérnek neveznek] parázna. [kicsapongó; céda; (pornosz): parázna, fajtalankodó férfi]. Vagy csaló, [kapzsi; fösvény; nyerészkedő; haszonleső; telhetetlen; harácsoló, ezért egy csaló] vagy bálványimádó. [vagy kép- (szolgáló vagy) imádó (szó szerint vagy átvitt értelemben)], vagy szidalmazó, [átkozódó; rágalmazó; gyalázkodó; sértegető; becsmérlő; káromkodó] vagy részeges, vagy ragadozó. [rabló; zsaroló; kapzsi] Az ilyennel még együtt se egyetek. [ne is étkezzetek együtt; vagyis ne éljetek közösségben velük] Mert mi közöm ahhoz, hogy a kívülvalókról is ítéletet tegyek? [És nem is tartozik rám, hogy  bíráskodjam; ítélgessem] avagy ti nem a belüllévők fölött tesztek-é ítéletet [azok fölött, akik a közösséghez tartoznak]? A kívül valókat pedig majd az Isten ítéli meg elválaszt, megkülönböztet; (ki)válogat, meghatároz]. Vessétek ki [távolítsátok el, emeljétek (és irtsátok) ki] azért a gonoszt [(ponérosz): a nyomorúságos, nehéz; szűkös; tökéletlen, alkalmatlan; beteg; káros, veszélyes, ellenséges; züllötteket] magatok közül (1 Kor. 5,9-13)

„Ha pedig valaki nem engedelmeskedik a mi levél által való beszédünknek, azt jegyezzétek meg; ne tartsatok vele kapcsolatot, hogy megszégyenüljön” (2 Thess. 3,14)

 Figyelmeztettünk már benneteket, hogy: „Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, mert ezek miatt haragszik Isten” (Kol. 3,5-6)

Meghallottam Lágy Szavad - Nagyvárad 2011.06.09

Ige: Óvás a bűn csapdáitól



Az Úr Jézus kijelentése: „Jaj a világnak [vagyis a teremtett világnak, amely magába foglalja  az angyalokat és embereket is] a botránkozások [a kelepcék; a botrányok (a botlásba vivő alkalmak); a bűn csapdái miatt] miatt! Mert szükség [és kikerülhetetlen], hogy botránkozások essenek [és történjenek, hogy kelepcék támadjanak, hogy botrányok jöjjenek]; de [mégis] jaj, annak az embernek, aki által a botránkozás esik [aki által keletkeznek a kelepcék; és jön a botrány]

[Más fordítás: Sajnálom a világban élő embereket a miatt, ami bűnbe viszi őket! Elkerülhetetlen ugyan, hogy egyesek bűnbe essenek, de rossz lesz annak, aki bűnbe viszi az embereket; Mert szükségszerű ugyan, hogy jöjjenek csábítások a bűnre, mégis jaj annak az embernek, aki által jönnek]” (Mát. 18,7)

Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy miért szükséges hogy botránkozások (hamis tanok és tanítások)  legyenek, amelyek megosztást, szakadást hoznak a nyájban: „Mert szükség, [és kell is] hogy szakadások [(haireszisz): viszály, pártoskodás, meghasonlás, széthúzás; megosztottság] is legyenek köztetek, [a körötökben], hogy a kipróbáltak [az állhatatosak, megbízhatóak; hitelesek] nyilvánvalókká  (és láthatókká) legyenek [hogy megismertessenek, és kitűnjenek] ti köztetek. [mert a megbízhatók csak így tűnnek ki közületek]” (1 Kor. 11,19)

Ezek a Krisztus népéből támadnak, ahogy ezt Pál apostol az efézusi véneknek kijelenti: „Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz [dühös] farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak [és nem kímélik a nyájat]. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják” (Csel. 20,29-30)

Az Úr már kijelentette, hogy az Ő népének mit kell tenni a hamis tanítókkal: „Mikor te közötted jövendőmondó (próféta), vagy álomlátó támad és jelt vagy csodát ád néked (tudtodra). Ha bekövetkezik is az a jel vagy a csoda, a melyről szólott vala néked, mondván: Kövessünk idegen (vagyis más) isteneket, akiket te nem ismersz, és tiszteljük azokat: Ne hallgass efféle jövendőmondónak (és prófétának) beszédeire, vagy az efféle álomlátóra. Mert az Úr, a ti Istenetek csak próbára tesz titeket, hogy megtudja, ha szeretitek-e az Urat, a ti Isteneteket teljes szívetekből, és teljes lelketekből?

Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, és őt féljétek, és az ő parancsolatait tartsátok meg, és az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és ő hozzá ragaszkodjatok. Az a jövendőmondó pedig vagy álomlátó ölettessék meg (mert annak a prófétának és annak az álomlátónak pedig meg kell halnia). Mert pártütést hirdetett az Úr ellen, a ti Istenetek ellen (és mert el akart téríteni Istenetektől, az ÚRtól), aki kihozott titeket Egyiptom földéből, és megszabadított téged a szolgaságnak házából; hogy elfordítson (és hogy tántorítson) téged arról az útról, amelyet parancsolt néked az Úr, a te Istened, hogy azon járj. Gyomláld (és takarítsd) ki azért a gonoszt magad közül (a magad köréből)” (5 Móz. 13,1-6)

János apostol is szól a hamis tanítókról: „Fiacskáim, itt az utolsó óra; és amint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt (és jelent meg); ahonnan [és ebből] tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna; de hogy nyilvánvalóvá legyen felőlük, hogy nem mindnyájan közülünk valók” (1 Ján. 2,18-19)  

Péter apostol is erre figyelmezteti a Krisztus népét: „Valának pedig hamis próféták is a nép között, amiképpen ti köztetek is lesznek (és föllépnek majd) hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni (és romlásba döntő tévtanokat terjesztenek), és (ezekkel) az Urat, aki megváltotta őket, megtagadván, önmagukra hirtelen való veszedelmet (és gyors pusztulást) hoznak. És sokan fogják követni azoknak romlottságát; akik miatt az igazság útja káromoltatni fog. És a telhetetlenség miatt költött beszédekkel vásárt űznek belőletek (mert kapzsiságukban megkísérlik, hogy hízelgő szavakkal becsapjanak majd titeket; //és benneteket pedig szép szavakkal fognak kifosztani kapzsiságukban//); kiknek kárhoztatásuk régtől fogva nem szünetel, és romlásuk nem szunnyad (mert már rég kimondatott //és készen van// az ítélet, s pusztulásukat nem kerülik el)” (2 Pét. 2,1-3)

És sokan fognak ezekre hallgatni, és ennek eredményéről így szól a Szent Szellem: „A Szellem pedig nyilván (és világosan) mondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, hitető (és megtévesztő) szellemekre és gonosz szellemek (ördögi) tanításaira figyelmezvén (hallgatnak). Hazug beszédűeknek képmutatása által (és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek), kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretükben” (1 Tim. 4,1-2)



Ige: Ha első akarsz lenni


Az Úr Jézus hogy felkészítse tanítványait, kijelenti, hogy Őt megfogják ölni: „És elméne (és megérkeztek) Kapernaumba. És odahaza (amikor már otthon volt) megkérdezé őket: Mi felett vetekedtetek egymással az úton (miről vitatkoztatok útközben)? De ők hallgatnak, mert egymás között a felett vetekedtek (és arról vitatkoztak egymással)vala az úton, ki a (leg)nagyobb? És leülvén, odaszólítá (odahívta) a tizenkettőt, (és így szólt hozzájuk) és monda nékik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek (vagyis mindenki) között utolsó és mindeneknek (és mindenkinek) szolgája. És előfogván (és kézen fogva) egy (kis)gyermeket, közéjük állatá azt; és ölébe vévén (átölelte majd) azt, monda nékik: Aki az ilyen (kis)gyermekek közül egyet (is) befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elbocsátott (és elküldött)” (Márk. 9,33-35)

És így folytatja az Úr: „Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint (egy kis)gyermek, semmiképpen sem megy be abba. Aztán ölébe vevé (és átölelte) azokat, és kezét rájuk vetvén (rájuk téve), megáldá őket” (Márk. 10,15-16)

Lukács bizonyságtétele: „Támada pedig bennük az a gondolat, (és vita támadt közöttük arról) hogy ki nagyobb közöttük. Jézus pedig látván (és ismerve) az ő szívük gondolatát, egy kis gyermeket megfogván (kézen fogott), maga mellé állatá azt, És monda nékik: Valaki e kis gyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be; és valaki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött; mert aki legkisebb mindnyájan ti közöttetek, az lesz nagy” (Luk. 9,46-48)

 Mert: „Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint (egy kis)gyermek, semmiképpen nem megy be abba” (Luk. 18,17)

Még az utolsó vacsorán is, amikor az Úr Jézus kijelenti, hogy a tanítványok egyike elárulja Őt, a tanítványok: „Támada pedig köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük (a leg)nagyobbnak. Ő pedig monda nékik: A pogányokon (és népeiken) uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van (és akik hatalmuk alá hajtják őket), jóltévőknek hívatnak (és jótevőknek hívatják magukat.). De ti ne úgy (cselekedjetek): hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő (aki vezet), mint aki szolgál. Mert melyik nagyobb, az-e, aki (az) asztalnál ül, vagy (az) aki szolgál? Nemde aki (az) asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint aki szolgál” (Luk. 22,24-27)


Imádság:


Mennyei Atyám! Nálad van az élet forrása és köszönöm, hogy részesülhetek belőle. Köszönöm, hogy kijelentetted önmagad és akaratodat a Bibliában. Ehhez szeretném életemet igazítani, nem pedig hagyományokhoz vagy a világ egyéb elemeihez! Jézusért kérlek! Ámen

A nap gondolata:

Isten Igéje az a sínpár, melyen életednek haladni kell - naponként engedelmeskednetek kell az Igének – a vonat csak két sínen mehet, különben baj lesz. (Stewart)

C. H. Spurgeon: A hegyek síksággá lesznek


"Ki vagy te nagy hegy? Síksággá válsz Zerubbábel előtt! Ő teszi föl a zárókövet, miközben ezt kiáltják: Áldás, áldás szálljon rá!" (Zak 4,7).

Lehet, hogy éppen a nehézségek, bajok és szükségek, mint egy nagy hegy tornyosulnak előttünk, és a természetes ész nem talál utat felettük vagy rajtuk keresztül, sem megkerülni nem tudja őket. Engedjünk ilyenkor a hit szavának, és egyszerre el fog tűnni a hegy, és síksággá válik. Hitünknek azonban először meg kell hallania az Úr szavát az előző versből: "Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én Szellememmel - mondja a Seregek Ura!"

Ennek a nagy igazságnak kell a középpontban állnia, ha le akarjuk győzni az élet legyőzhetetlennek látszó nehézségeit. Be kell látnom, hogy magam nem tehetek semmit, és hiábavaló az emberekbe vetett bizodalmam is. Erőszakkal és hatalommal semmire sem megyek. Be kell látnom, hogy semmiféle látható eszközben nem bízhatok, csak Isten láthatatlan Szellemének erejében.

Hagynom kell, hogy Isten egyedül cselekedhessen, emberekre és dolgokra nem szabad számítanom. Ha azonban a mindenható Isten veszi kézbe népe ügyét, akkor még a legnagyobb "hegy" sem lehet akadály. Isten képes világokat megmozgatni, és ezt olyan könnyedén teszi, ahogyan a gyermekek labdáznak. Ezzel az erővel engem is felruházhat. Ha az Úr rajtam keresztül egy hegyet akar elmozdítani, akkor az Ő neve által meg is tudom ezt tenni. Akármilyen nagy az a hegy, még az én erőm-erőtlenségem előtt is síksággá válik - ha ez az Úr akarata. Miért félnék hát a tornyosuló nehézségektől, ha az Úr mellettem van?

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

Kubinyi Károly - Fussunk ki Babilonból

Maradj veszteg!


„Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek, megálljatok! és nézzétek az Úr szabadítását, a melyet ma cselekszik veletek; mert a mely Égyiptombelieket ma láttok, azokat soha többé nem látjátok. Az Úr hadakozik ti érettetek; ti pedig veszteg legyetek.”
2Móz 14,13-14

Csodálatos élmény tőlünk idegen kultúrákat kutatni. Minden nép egy külön világ és éppen ezért nagyon érdekes. Amikor megismerkedünk az adott közösséggel először a közöttünk levő különbségek ragadják meg a figyelmünket, de mégis a bennünk levő közös dolgok tartanak ott.

A megértés szükségszerű, mégis nehéz feladat. Például a japán kultúra alig megérthető az európai ember számára. A volt tanárom szerint azért, mert sosem értjük, hogy a japán ember mit miért tesz. Ahol mi ütnénk, ő meghajol, ahol mi meghajolnánk, ő harcol.
A Biblia is egy idegen kultúrával hoz közelebbi ismeretségbe bennünket, de nem az ókori népekre gondolok, hanem a Mennyre. Istennél is másként működnek a dolgok, mint gondolnánk, vagy mint ahogy mi tennénk, mert nála mindig hitben kell cselekedni és szükséges a megértés. Még szükségesebb azonban az engedelmesség.

Képzeljük el: Előttünk a Vörös Tenger, sziklás partvonala hirtelen mélyül. „Csak úszóknak!” – üzeni a képzeletbeli táblánk. Mielőtt azonban belemerülnénk a látványba hirtelen harci kürt szavát halljuk mögöttünk. Majd feltűnnek a kor szuperhatalmának legfejlettebb tankjai, az egyiptomi harci szekerek. A lovak és a katonák egyaránt páncélban, mindegyik fedélzetén egy képzett íjásszal. Az egész sereget az elfojtott düh és fájdalom vezérli, amit most mind ránk akarnak zúdítani. Aztán vágtatva elindulnak felénk. Mit tennék ekkor?

Meg tudnánk tenni azt, amit Mózes parancsolt a népnek? Tudnánk veszteg maradni, amikor minden arra ösztönöz, hogy azonnal tegyünk valamit; meneküljünk vagy harcoljunk, esetleg hibáztassuk mi is Mózest, mint a többiek.

Izráelnek el kellett sajátítania a mennyei alapelveket és ez a lecke az elsők között volt. Menni, amikor Isten mondja; megállni, mikor parancsolja; várni, ha Ő akarja, még akkor is, ha mást parancsol a józan ész.

Mindannyiunkra ugyan ez a lecke vár és előbb utóbb elérkezik a vizsga ideje. Vajon megnyílik-e előttünk a gondok tengere, vagy elveszejtenek minket ellenségeink? Csak azon múlik majd, hogy saját elképzeléseink ellenére is az Úrnak való engedelmességet válasszuk.

Kenneth E. Hagin: Több, mint győztesek


De mindezekben győzteseknél is többek vagyunk Őáltala, aki minket szeretett. - Róma 8,37.

Ha Isten Igéje csak azt mondta volna, hogy győztesek vagyunk, az már elég lett volna - de itt ez áll: több, mint győztesek vagyunk Jézus Krisztus által. Ahelyett, hogy azt mondod: “én vesztes vagyok”, kelj fel és mondd azt, amit a Biblia mond rólad. Mondd ki: “Én győztes vagyok!”

Lehet, hogy nem úgy tűnik, mintha győztes lennél, de ha megvallod, mert ezt látod Isten Igéjében, megvallásod megteremti ennek valóságát az életedben. Előbb-utóbb azzá válsz, amit megvallasz magadról!

Nem fogsz félni semmilyen körülménytől, ha megteszed a helyes megvallást. Nem fogsz félni semmilyen betegségtől se, ha megteszed a helyes megvallást. Nem fogsz félni semmilyen helyzettől, ha megteszed a helyes megvallást. Félelmek nélkül fogsz szembenézni az élettel, mint győztes!


Megvallás: Minden dologban több mint győztes vagyok Őáltala, aki szeret engem. Nem félek semmilyen körülménytől. Nem félek semmilyen betegségtől. Nem félek semmilyen helyzettől. Bátran nézek szembe az élettel, mint győztes! Én győztes vagyok! Sőt több mint győztes vagyok!

Értem folyt a vér Húsvét ünnepe Jézus él !

Életcseppek


"A jó alakért meg kell szenvedni" - mondják a fitnesz-edzők, és igazuk van. A csúcsteljesítményhez önfegyelemre és önuralomra van szükség. Az olimpiai versenyzők évekig edzenek, hogy esélyük legyen elnyerni egy röpke pillanatnyi dicsőséget. Az a verseny azonban, amelyet mi futunk, sokkal fontosabb, mint bármelyik földi sportesemény. Úgyhogy az önuralom nem szabadon választható a keresztyének számára. /Rick Warren/

Kenneth & Gloria Copeland: Mondd el a jó hírt


Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek Igéjét. – 2 Korinthus 5:19 ¹

Nagyon kevés újjá nem született ember hallotta valójában az evangéliumot – a jó hírt – manapság. Miért? Mert túl sok keresztény van azzal elfoglalva, hogy azt hirdesse a világnak, Isten haragszik rájuk, és az emberek milyen rosszak. Egyesek ezt jó hírnek nevezik – pedig nem az! És nem ilyen dolgok hirdetésére küldött el minket Isten.

Ő a békéltetés Igéjét bízta ránk!

Azért küldött bennünket, hogy elmondjuk a jó hírt: Isten visszaállította a harmóniát és közösséget Önmaga és az ember között. Minden ember között. Ez nem csak a hívőkre vonatkozik. Nem csak a gyülekezetedbe járó hívőkre, hanem mindenkire!

Ez így van. Isten a legelvetemültebb bűnöst is éppúgy megbékéltette magával, mint téged. Nézzük meg a Róma 5:10-et, és megérted, hogyan értem ezt. Így szól a vers: „mikor ellenségei voltunk, meg lettünk békéltetve Istennel az Ő Fiának halála által. ”

Meg lettünk békéltetve. Ez múlt idő. Isten már helyreállította a közösséget Önmaga és a világ között. Akkor tette ezt, amikor nem volt a földön senki Jézuson kívül, aki hitt az újjászületésben. Akkor tette ezt, amikor még az egész világ bűnben élt.

Jézus halála és feltámadása által Isten minden férfit, nőt és gyermeket megtisztított; megbocsátott nekünk, és helyreállított minket a Vele való közösségbe. Most annyit kell tennünk mindannyiunknak, hogy elfogadjuk a jó hírt.

Ez az a jó hír, az az Ige, amit Isten adott nekünk. Ezt kell megosztanunk az elveszettekkel. Ha megtesszük, szinte garantálni tudom, hogy nem lesznek sokáig elveszettek!

Igei olvasmány: 2 Korinthus 5:10-21

(¹) A King James-féle bibliafordítás alapján

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:


Készítette: Lisa Szanyel
Légy résen, és állj ellene a kísértésnek, ami azért jön, hogy visszahúzzon a kárhoztatásba, ami a régi elutasítottságok és kudarcok helyéről származik. Ez a lelked ellenségétől jövő támadás. Ismerd fel, és ne adj helyet az ördögnek. A téged felépítő dolgokra állítsd rá a szívedet és az elmédet, és ne azokra, amik lerombolnak. Én a te oldaladon vagyok, mondja az Úr, és nem ellened. Nézz fel!

Apostolok Cselekedetei 20:32 "És most, atyámfiai, ajánllak titeket az Istennek és az Ő kegyelmessége Igéjének, aki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek között."

Forditotta: Országh György


Amen! Halleluja!
Aldasos, szep napot es gyozedelmes hetet kivanok, a Krisztusban, mindenkinek!
Kep: Australia 

Perei Timotheus - Elhiszem.xvid

Agykontroll

készítette: KMA



                     

A herointól a Krisztusig - Anita életbizonysága