„Jó [alkalmas,
megfelelő; hasznos, kiváló, és előnyös] a só: de ha a
só megízetlenül [ha elveszti az ízét, akkor ostobának bizonyul, és bolonddá válik], és akkor mivel sózzák meg [hogyan tudják azt visszaadni]?
Luk. 14,35 Sem a földre, sem a trágyára nem alkalmas [és nem megfelelő, vagy hasznos]: kivetik [és kidobják] azt. Akinek van füle a hallásra, hallja [az hallja meg]* (Luk. 14,34-35)
*Az Úr Jézus így szól a mindenkori
tanítványihoz: „Ti vagytok a
földnek sója, ha
pedig a só megízetlenül [az
eredeti szövegben szó szerint: ha a
só megbolondul /ostobává/erőtlenné válik, vagyis: elgyengül, elveszti erejét)],
mivel sózzák meg [mivel lehetne ízét/erejét visszaadni]? Nem jó azután semmire [Semmi ereje nincs
többé, nem győz, hanem másra nem való], hanem
hogy kidobják és eltapossák [széttiporják]
az emberek” (Mát.
5,13).
Még teljesebbé teszi a kijelentést Márk: „Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden
áldozat (áldozati ajándék) sóval
sózatik meg. Jó a só: de ha a só ízét veszti (ízetlenné válik;
ostobává/erőtlenné válik, vagyis: elgyengül, elveszti erejét), mivel adtok ízt néki (hogyan adjátok
vissza az ízét)? Legyen bennetek só, és
legyetek (éljetek) békében egymással”
(Márk. 9,49-50).
Jóbon keresztül pedig így szól a Szent Szellem: „Vajon ízetlen, sótalan étket eszik-e az
ember; avagy kellemes íze van-e a tojásfehérnek (vagy a nyers tojásnak)? Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok
nékem, mint a megromlott kenyér (és mint a romlott étel)!” (Jób.
6,6-7).
A törvény kimondja, hogy: „Minden te ételáldozatodat pedig sózd meg sóval, és a te
ételáldozatodból soha el ne maradjon a te Istened szövetségének sója; minden te
áldozatodhoz sót adj (Minden áldozatodat sóval mutasd be)” (3
Móz. 2,13).
És hogy kik az áldozati ajándékok, arról így beszél Pál
apostol,: „… emlékeztetvén titeket az
Istentől nékem adott kegyelem által, hogy
amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek
közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a
pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek” (Róm.
15,16).
Így inti Pál apostol
a mindenkori hívőket: „Bölcsen viseljétek
magatokat a kívül valók (kívülállók) irányában,
a jó alkalmatosságot áron is megváltván (a kedvező alkalmakat jól használjátok
fel). A ti beszédetek mindenkor
kellemetes (kedves) legyen, sóval
fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mi módon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek
(és hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni)” (Kol. 4,5-6).
Az Úr Jézus
figyelmezteti tanítványait – kijelentve azt is, hogy mit jelent a só – vagyis
hogy a Szent Szellem ereje – nélkül nem
tudnak eredményesen tanúskodni mellette: „És
velük összejövén (és amikor együtt volt velük), meghagyá (megparancsolta) nékik,
hogy el ne menjenek (ne távozzanak el) Jeruzsálemből,
hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem. Hogy
János ugyan vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni
nem sok nap múlva. (és) vesztek erőt,
minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy
Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső
határáig” (Csel. 1,4-5.8).
Már a prófécia így
hangzott, mert:„Nektek tudnotok kellene,
hogy az ÚR, Izráel Istene Dávidnak és fiának adta Izráel királyságát, sónak
szövetsége (vagyis a Szent Szellem ereje) által” (2Krón. 13,5).
Hiszen így szólt az
ÚR Dávidhoz: „Ha majd letelik az időd, és
pihenni térsz őseidhez, fölemelem majd az egyik fiadat, és szilárddá teszem az
ő királyságát. Ő épít nekem házat, én pedig megerősítem a trónját örökre. Atyja
leszek neki, és ő a fiam lesz. Nem vonom meg tőle szeretetemet, ahogyan
megvontam elődödtől, hanem házam és királyságom szolgálatába állítom örökre, és
trónja örökké szilárd lesz” (1Krón. 17,11-14).
„Ő így szólít engem: Atyám vagy te; én
Istenem és szabadításom kősziklája! Én meg elsőszülöttemmé teszem őt és
feljebbvalóvá a föld királyainál. Örökké megtartom néki az én kegyelmemet
(és szeretetemet), és az én szövetségem
bizonyos (és állandó) marad ő vele.
És az ő magvát örökkévalóvá teszem, és az ő királyi székét, mint az egeknek
napjait” (Zsolt. 89,27-30).
És Dávid fiáról –
aki a Krisztus – ezt mondja a Szent Szellem: „Viszont mikor behozza az ő elsőszülöttét a világba, így szól: És
imádják őt az Istennek minden angyalai. Ámde a Fiúról így: A te királyi széked (a
te trónusod) óh, Isten örökkön örökké
(megáll). Igazságnak pálcája a te
országodnak pálcája (a te királyi pálcád)” (Zsid. 1,6.8)
