Jézus nyomán minden megnemesedik.
2012. április 2.
A TROMBITA, BILL BURNS:
Keljetek fel most, gyermekeim, és lépjetek be a gyümölcsözés
idejébe! Lépjetek be ebbe az időbe hittel teljes szívvel, örömmel, imádattal és
békességgel. Nem csak diadalmaskodni, hanem bővölködni is fogtok az életetek
egészében. Bővölködni fogtok a testetekben, mert isteni egészség lesz eggyé
veletek. Bővölködni fogtok a szabadságban, mert az elnyomó és az ellenetek
végzett munkája megtörik. Bővölködni fogtok a királyság útjainak a
megismerésében, ezek az utak, amelyeket nektek készítettem, hogy azokon
járjatok. Emelkedjetek fel bizonyossággal és hittel ebben az órában. Én
diadalmat veszek tiértetek, és mindazokban a dolgokban, amikre ráteszitek a
kezeteket, hogy belekezdjetek, mondja az Úr.
A takaró
Őszi alkony homálya szállt az
észak-svéd tanya körüli mezőkre, földekre. A levegő elég hűvös volt, ami
északon szeptemberben igen gyakori, és az ég szürkéskék színbe öltözött,
jelezve az első éjszakai fagyot.
A ház melletti kertben fiatal
ember állt, és az eget szemlélte, nyílván gondjai voltak. Holger volt, a
legidősebb fiú, aki néhány hét múlva orvosi tanulmányait akarta megkezdeni.
Gyerekkora óta értelmes, szorgalmas fiú volt.
Szülőfaluja kis iskolájában olyan buzgón tanult, hogy a tanító lelkére
kötötte a szülőknek: küldjék a fiút felsőbb iskolába. Mivel Holger is erre
vágyott, először a közeli városban elvégezte a gimnáziumot, nagyon jó érettségi
bizonyítványt szerzett, s így nyitva állt az út az egyetem felé.
De akkor akadály gördült a
tervek elé, mellyel a kis családban senki sem számolt. Az előző mezőgazdasági
év nagyon kedvezőtlenül zárult. Az állandó esőzés tönkretette a szénát, a rozs
pedig nagyon megszenvedte a jégesőt. Még állt a zab, mely az északi részeken
csak szeptemberben aratható. Ennek az aratásnak az eredményétől függött, hogy
Holger tanulhat-e, vagy sem, mert Willemsen apa nem volt gazdag ember. Nagy
nehézséget okozott neki, hogy fiának biztosítsa az egyetemi tanulmányt.
- Hej, fiam – mondta a
zabföld szélén állva -, félek, hogy nem lesz semmi az egyetemre menetelből,
legalábbis ebben az évben. Ha a zab is balul üt ki, akkor nem áll
rendelkezésemre a számodra szükséges pénz. Akkor itthon kell segítened. Mert
idegen munkaerőt már nem tudok megfizetni. Hogy éppen most annyi zabot
vetettem! És milyen szépen áll!
Tekintetével végigcirógatta a
hatalmas zabtáblát, mely messze nyúlt, amerre a szem ellátott. De arca nagyon
gondterhelt kifejezést öltött, mikor az égre nézett, mely átlátszó tisztaságában
semmi jót nem ígért. Holger nem felelt semmit. Csalódása túl nagy volt.
Hiábavaló lett volna erőfeszítése, szorgalma, kitartása?
Az apa visszament a házba.
Holger még mindig az udvaron álldogált, és az eget fürkészte. Körülötte feltűnő
volt a csend. Éppen ez a csend, ez a tökéletes nyugalom nyomasztotta. Mennyire
kívánta most őszi esős szelek süvöltését, zúgását hallani, de a legkisebb
szellő sem rezdült. A szélkakas már órák óta mozdulatlanul észak felé mutatott,
és a hőmérő higanyszála állandóan süllyedt. Előbb még hat fok volt, most már
csak három.
- Semmi kilátás más időre –
látta be Holger, és komoran nézett maga elé.
Hetek óta ostromolta Istent
gyermeki bizalommal, hogy adjon áldást a tervezett tanulmányokhoz. Most
egyetlen éjszakai fagy minden reményét megsemmisítené? És vajon nem fog-e hite
is reményével együtt összeroppanni?
Megint a hőmérőre nézett.
- Két fok! Fagy lesz, sőt
erős fagy! Mindennek, mindennek vége!
- Minek van vége? – kérdezte
egy hangocska a háta mögött. Krisztina, Holger ötéves húgocskája jött ki az
udvarra.
- Az én tanulásomnak, ha a
zab elfagy. De te ezt még nem érted, és nem is kell megértened, mert úgysem
tudsz rajta segíteni!
- Olyan nagyon fájna neked,
ha nem tanulhatnál? Hiszen itthon nálunk a legeslegszebb, vagy nem? – faggatta
Krisztina. Ő még nem tudta Holger gondját igazán átérezni.
A kislány aggódva nézett
bátyjára. Nem értette egészen, mi köze a tanulásnak az időjáráshoz és a zabhoz,
de észrevette, hogy az éjszakai fagy valami gonosz dolog lehet. Egyik lábáról a
másikra ugrált, és közben erősen gondolkozott. Akkor hirtelen eszébe jutott
valami.
- Édesanya ma a ház fala
melletti virágágyat betakarta, hogy a virágok meg ne fagyjanak! Így magyarázta
nekem! Nem tudná Édesapa a zabföldet is betakarni?
- Butaság! – felelte Holger
bosszúsan, de aztán nevetnie kellett Krisztina ajánlatán.
- Nem, Krisztina, az
lehetetlen, nincs ilyen nagy takarónk.
Krisztina kicsit csalódott,
hogy ajánlata nem jelent segítséget. Tovább gondolkodott nagy igyekezettel.
Egyszer csak ragyogni kezdett a szeme.
- Tudod, mit? Ha Édesapának
nincs is olyan nagy takarója, Isten befedheti a földet, nem gondolod?
Ekkor Édesanya kiáltott:
Krisztina jöjjön be és feküdjön le. Holger magára maradt. Még egyszer a
hőmérőre nézett, csaknem egy fok volt már. Letörve ment be a házba.
Sokáig nem jött álom a szemére. Holnap reggel
eltemetheti minden reményét, és ezzel együtt – érezte titkos fájdalommal – még
valami más is kihal benne. Ó, ha még úgy tudna hinni, mint kishúga! De erre már
nem volt képes. Tehetetlenül állt szemben a természet törvényeivel és
folyamataival. És Isten? Tud még kiutat teremteni? Éppen ebben kételkedett
Holger, és ez mélyen földre sújtotta.
Krisztina már régen mély
gyermekálmát aludta. Előzőleg bizalommal imádkozott az Úr Jézushoz: terítsen
egy nagy takarót a zabföldre, hogy meg ne fagyjon. Álmában látta, hogy egy nagy
sereg angyal szállt az égből a földre, és hatalmas fehér takarót tartanak
kezükben, amit gondosan ráterítenek az egész zabföldre. Krisztina öröme
határtalan volt. Mit szól majd hozzá Holger?
Jóval korábban, mint ahogy
Krisztina felébredt, Holger felkelt és kiment. Apját is kint találta, akit a
gondok szintén nem hagytak aludni. Az apa szeme ragyogott!
- Ide nézz! – kiáltott
Holgernek, és rámutatott a földekre.
Ameddig szem ellátott, sűrű
fehér köd feküdt a mezőkön, földeken.
- Isten megőrizte a zabunkat
ma éjjel a megfagyástól, s ezt továbbra is meg tudja tenni. És látod, a szél
megfordult…
A fiú egy szót sem tudott
szólni. Percekig nézte a nagy védőtakarót, akkor visszaszaladt szobájába,
térdre esett és imádkozott. Érezte, hogy kétségeivel, hitetlenségével
megbántotta Istent, és szégyenkezve könyörgött irgalomért, bocsánatért.
Évek teltek el. Ködös tavaszi
reggel volt. A borús idő ellenére az egyetemi városban nagy sürgés-forgás
uralkodott. Sok hallgató letette a záróvizsgát, és ma kellett átvenniük az
orvosi diplomát. Az ünnepélyesen öltözött fiatalemberek között, akik egy kicsit
még az egyetem parkjában sétálgattak, ott volt Holger és húga is, aki eljött,
hogy résztvegyen az ünnepségen, és bátyjával együtt örüljön. Krisztina szeme
ragyogott. Büszkén nézett testvérére, és csendben megköszönte mennyei Atyjának,
hogy családja ezt a napot megérhette.
- Ha legalább a nap sütne! –
jegyezte meg. – A köd egyáltalán nem illik ehhez az ünnepi alkalomhoz.
- Úgy gondolod, Krisztina? –
felelt a fiatal orvos. – Azt hiszem, számunkra a köd nagyon is illik a mai
naphoz. Nem emlékszel, hogy azon az estén, mely minden reményemet szét akarta
rombolni, imádkoztál egy nagy takaróért a zabföldre? A köd, amit Isten akkor
küldött, nem csak tanulmányaimat tette lehetővé, hanem segítőm lett a
hitéletben is. Akkor nem álltam valami erősen. De milyen kegyelmes Isten!
Tudom, hogy hitben járunk, nem látásban (2Kor. 5,7). És mégis mindig
segítségünkre siet azzal, hogy látni is enged. Hála legyen neki, örökre hála,
hogy megismerhetjük Őt, mint Atyánkat és Istenünket a Jézus Krisztusban.
Zsolt 13,5-6: Mert én a Te
kegyelmedben bíztam, örvendezzen szívem a Te üdvösségedben; hadd énekeljek az
Úrnak, hogy jót tett velem!
szerkesztő: Papp Miklós
2012. április 1.
Ige: Az önmegtagadásról
Lukács így tesz bizonyságot az Úr kijelentéséről: „Gondoljátok-é, hogy azért jöttem, hogy
békességet adjak e földön (békességet hozzak a földre)? Nem, mondom néktek; sőt inkább meghasonlást.
Mert mostantól fogva öten lesznek egy házban (egy családban), akik meghasonlanak, három kettő ellen, és
kettő, három ellen. Meghasonlik az atya a fiú ellen (az apa a fiával), és a fiú az atya ellen (és a fiú az
apjával); és az anya a leány ellen, és a
leány az anya ellen; napa (az anyós) a
menye ellen, és a menye a napa (anyósa) ellen”
(Luk. 12,51-53)
Az Úr Jézus saját családján mutatja be, hogy mit jelent az
előző kijelentése. Egyik alkalommal, amikor nagy sokaság vette körül, és Ő
meggyógyította a betegeket, és kiűzte a démonokat: „Amint az övéi (a hozzátartozói) ezt meghallák, (elindultak és) eljövének,
hogy megfogják őt (hogy elfogják); mert
azt mondják vala, hogy magán kívül van. Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből
jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebub van vele (Belzebub van benne), és: Az ördögök (démonok) fejedelme által az ördögök (démonok) fejedelmének
a segítségével űzi ki az ördögöket
(a démonokat)” (Mk. 3,21-22)
„Mert a testvérei
sem hittek benne” (Ján. 7,5)
A próféta már előre figyelmeztette Isten népét: „Ne higgyetek a barátnak; ne bízzatok a
tanácsadóban (ne bízzatok a jó ismerősben); az öledben ülő előtt is zárd be szádnak ajtaját (még asszonyod
előtt is, akit magadhoz ölelsz, vigyázz, hogy mit mondasz). Mert a fiú bolondnak tartja atyját (és gyalázatosan bánik apjával),
a leány anyja ellen támad, a meny az ő
napára; az embernek saját háznépe az ellensége” (Mik. 7,5-6)
„Ne gondoljátok,
hogy azért jöttem, hogy békességet [(eiréné): a veszély érzetétől való mentességet, és háborítatlanságot]
bocsássak [hozzak] e földre; nem azért
jöttem, hogy békességet bocsássak [hozzak],
hanem hogy fegyvert [(harci) kardot vetni jöttem]. Mert azért jöttem, hogy
meghasonlást támaszszak az ember és az ő atyja [hogy szétválasszam, és egymás ellen fordítsam az embert és atyját],
a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa [anyósa]
közt; És hogy az embernek ellensége legyen az ő [saját] házanépe [tulajdon
családja lesz az ellensége].
Aki inkább szereti [(phileó):
jobban kedveli; kedvét leli, (A szó a szeretet lelki-érzelmi jellegét emeli
ki főképp: ragaszkodás, vonzalom, szimpátia] atyját és anyját [jobban ragaszkodik apjához vagy anyjához],
hogynem engemet [semmint hozzám], nem
méltó én hozzám. És aki inkább szereti [jobban
ragaszkodik; jobban kedveli] fiát és leányát, hogynem engemet [mint hozzám],
nem méltó én hozzám. És a ki föl nem veszi [vállára; aki nem fogadja el] az ő keresztjét (sztaurosz): kínkaróját
naponta, //képletesen: halálnak kitettség, azaz önmegtagadás//] és úgy nem
követ [nem kísér] engem [nem csatlakozik hozzám, és nem jön azzal
utánam,], nem méltó én hozzám [ugyancsak
nem érdemli meg, hogy
hozzám tartozzon]. Aki megtalálja az ő életét [aki próbálja megtartani az életét], elveszti [pusztulásba viszi] azt; és a ki elveszti [pusztulásba viszi] az ő életét én érettem [én miattam], megtalálja [megmenti]
azt” (Mát. 10,34-39)
Ige: Az Ige megértéséről
De: „Ha valaki
hallja az igét [(logoszt)] a mennyeknek országáról [az Isten királyságáról] és nem érti [meg, de
nem jut belátáshoz; de meg nem
szívleli], eljő a gonosz és elkapja [elrabolja
tőle; elragadja] azt, ami annak
szívébe [bensőjébe] vettetett vala.
Ez az, amely az útfélre esett. Amely pedig a tövisek [a szúrós bogáncs] közé esett [hullott],
ez az, aki hallja [meghallgatja] az
igét [(logoszt)]. De e világnak [de a kor, (aión): a
világ(korszak)] gondja [a világ
dolgai miatti aggodalom, aggódás,
gondoskodás és törekvés] és a [csalóka] gazdagságnak csalárdsága [csábítása] elfojtja az igét [(logoszt)].
És gyümölcsöt nem terem [és meddő marad]”
(Mát. 13,19.22).
Ige: A meghívottakról
„És megszólalván Jézus, ismét példázatokban [(parabolé):hasonlat, példa, jelkép;
allegória; talány] beszél vala nékik, mondván: Hasonlatos a
mennyeknek országa [az Egek (Istenének)
Királysága] a királyhoz, aki az ő fiának menyegzőt szerze [aki esküvői vacsorát rendezett fiának, aki lakodalmat készített]. És
elküldé (rab)szolgáit, hogy meghívják
azokat, akik a menyegzőre hivatalosak valának [hogy hívják össze a meghívottakat]; de [ők] nem akarnak vala eljőni.
Ismét
külde más (rab)szolgákat, [s azt üzente] mondván: Mondjátok meg a
hivatalosoknak [a meghívottaknak]:
Ímé, ebédemet [a lakomát]
elkészítettem [a vacsora elkészült; Látjátok, a legfinomabb ételeket készítettem
el nektek], tulkaim [ökreim] és
hizlalt állataim levágva vannak, és kész minden; jertek el a menyegzőre [az esküvői vacsorára; a lakodalomba].
De
azok nem törődvén vele [a meghívottak
azonban nem hallgattak rá; nem
törődtek a hívással], elmenének, az egyik a maga szántóföldjére, a másik a
maga kereskedésébe; [az üzlete után nézett]; A többiek [(loipoi): a megmaradtak, meghagyottak, a
maradék] pedig megfogván [megragadták]
az ő [a király] (rab)szolgáit, bántalmazták [megverték,
erőszakoskodtak velük; gyalázattal
illették] és megölték őket.
Meghallván
pedig ezt a király, megharaguvék [haragra
gerjedt; haragra gyulladt], és
elküldvén hadait [seregeit; csapatait; katonáit; kivezényelte hadseregét], azokat a
gyilkosokat elveszté [elpusztította; megölette; felkoncoltatta], és azoknak városait fölégeté [felgyújtatta].
Akkor
monda az ő (rab)szolgáinak: A
menyegző [az esküvői vacsora; a lakoma] ugyan készen van, de a
hivatalosok [a meghívottak] nem
valának méltók [rá]. Menjetek
azért a keresztutakra [útkereszteződésekhez;
a bekötő utakra], és akiket csak
találtok, hívjátok be a menyegzőbe [az
esküvői vacsorára, a lakodalomra].
És
kimenvén [szét is mentek] azok a (rab)szolgák az utakra, begyűjték mind [mindenkit behívtak; összegyűjtöttek] akiket csak találtak vala, jókat és gonoszokat [(ponérosz): rossz, káros,
gonosz, semmirekellő, hitványakat] egyaránt. És megtelék a menyegző [a lakodalmas ház; a menyegzői terem] vendégekkel [(anakeimai): asztalhoz dőlőkkel].
Bemenvén
pedig a király, hogy megtekintse [megszemlélje]
a vendégeket; [az asztalhoz dőlőket],
láta [észrevett] ott egy embert,
akinek nem vala menyegzői ruhája [aki nem
volt lakodalmas ruhába öltözve]. És monda néki: Barátom, mi módon
jöttél [hogy kerültél] ide [hogyan jöhettél be ide], holott nincsen
menyegzői [lakodalmas] ruhád? Az
pedig hallgat [néma maradt].
Akkor
monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és
vessétek [dobjátok ki] őt a külső
sötétségre; ott lészen sírás [jajgatás]
és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak a hivatalosok [az elhívottak; mert sok ember
kap meghívást], de kevesen a választottak [de kevés van kiválasztva]”
(Mát. 22,1-14).
„Ekképpen [így] lesznek az utolsók elsők
és az elsők utolsók; mert sokan vannak a hivatalosok [mert sok a meghívott], de
kevesen a választottak [de
kevés a kiválasztott]”
(Mát. 20,16).
És hogy milyen ruhában kell
lennünk a menyegzőn, arról így szól a Szent Szellem: „Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki (és ujjongjunk
és dicsőítsük Őt), mert eljött a Bárány
menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát (felkészült menyasszonya), És adatott annak (és megadatott neki), hogy felöltözzék (körbetekerje magát) tiszta és ragyogó fehér (lamprosz: fényes, tündöklő) gyolcsba;
mert a fehér (fényes, tündöklő) gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei (a megigazulás tetteit
jelenti). És monda nékem: Írd meg:
Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak (meghívottak).
És monda nékem: Ezek az Istennek igaz
beszédei (aléthinosz: igaz (nem hamis); valóságos igéi)” (Jel.
19,7-9).
APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Örvendezz, és legyél hálás a kihívásokért, amik azt
bizonyítják, hogy még mindig megvan benned az, ami ahhoz kell, hogy szembenézz
a nehézségekkel és győzz. Ehhez fegyelem és kemény munka kell, de te nagyon is képes
vagy rá, hogy megtedd, amit eléd helyeztem, mondja az Úr. Annak van az ideje,
amikor képes vagy arra, hogy szemtől szembe kerülsz a félelemmel és a
szemtelenséggel, és szépen továbbmész, mert tudod az igazságot. Újítsd meg a
bizonyosságodat és a bizalmadat, és legyél meggyőződve róla, hogy mindenre
képes vagy Általam és az Én kenetem által. Ne félj!
Márk 10:27 Jézus rájuk tekintett, és így szólt:
„Embereknél lehetetlen, de nem Istennél. Az Istennél minden lehetséges."
ÉNEKLEK?
Zsolt 147,7-12.
7 Zengjetek hálaéneket az ÚRnak, énekeljetek hárfakísérettel
Istenünknek!
8 Ő az, aki beborítja felhőkkel az eget, esőt bocsát a
földre, füvet
sarjaszt a hegyeken.
9 Eledelt ad az állatoknak, a károgó hollóknak is.
10 Nem a lovak erejében leli kedvét, nem a férfi izmaiban
gyönyörködik.
11 Az istenfélőkben gyönyörködik az ÚR, azokban, akik az ő
szeretetében
bíznak.
12 Jeruzsálem, dicsőítsd az URat, Sion, dicsérd Istenedet!
ÉNEKLEK?
Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem. (Zsolt 13,6)
A múltkor arra döbbentem rá, hogy csak előveszem a Bibliát,
olvasom, és
még el sem tudok csendesedni, már az imádságnál tartok, de
szívben
igazából még mindig nem vagyok ott, ahol kéne. Olyan vagyok,
mint a
gyerek, aki leül tanulni, de csak nézi a betűket, a fejében
pedig semmi
nem marad. Elkezdtem vizsgálni, mi a baj? Úgy láttam sok más
jár a
fejemben, a napi gondok, az elintézni való problémák, hogy
kész leszek-e
mindennel.
Egyik vasárnap a templomban rájöttem, hogy az ének hiányzik
otthoni
istentiszteleteimből. A zsoltáríró is arra buzdított: -
Énekeljetek az
Úrnak új éneket! - hiszen ő tudta, ha a szövegre odafigyelve
énekelünk,
gondolataink is az Úrhoz kerülnek. Már akkor, a vasárnapi
énekből
választottam egyet, és egész héten igeolvasás előtt, és
imádság után is
énekeltem. Rengeteget jelentett! Egész nap bennem maradt,
észre sem
vettem, már dúdoltam, aztán énekeltem, és többet jártak az
Úr körül a
gondolataim. Hamar megtartottam, és szokásommá vált a napi
ének az
igeolvasás mellett. Ma, mintha jutalom ért volna, egy
számomra
ismeretlen éneket énekeltünk az istentiszteleten, és már
előre örültem,
hogy a héten valóban új éneket fogok énekelni, azzal
áldhatom Istent!
Imádság: Uram, bocsásd meg figyelmetlen, "gépies"
istentiszteleteimet.
Szüntelen veled szeretnék lenni, szeretném, ha
gondolataimat, és
tetteimet te irányítanád. Ámen.
Válasszunk Istent dicsőítő énekeket, és örömmel énekeljünk!
Nagyné Pál Tünde (Felsőpakony, Magyarország)
Kinek az élete?
Fiatal nő ül a
hatalmas fa tövében, néha egyet kiált: -Na gyertek, már segítsetek! -megpróbál
felállni, de próbálkozása teljesen reménytelen. Néhány centinél jobban nem tud
felemelkedni, a gravitáció menthetetlenül visszahúzza a biztonságba, az „ennél
mélyebbre már nem süllyedhet helyzetébe.” Ennél mélyebbre már nem süllyedhet?!
– Anya! Miért teszed ezt velünk? -kiáltja a mellette álló gyermek. –kuss! Ez az
én életem! Küldjetek egy férfit! Nekem egy férfi kell!- -Anya, kérlek-, szól a
gyermek bágyadt kis hangja, miközben megjelenik az óhajtott férfi, majd
mindketten eltámolyognak. A gyermek némán néz utánuk, szívében ott a
mérhetetlen fájdalom. Azt mondta, ez az ő élete. De velem? Mi lesz velem?
Markol szívébe a fájdalom.
Az én életem, azt csinálok, amit akarok!?
A képen
intelligens fiatal pár, karrier reménysége, öröm, szeretet, két kicsi gyermek,
a szülők boldog ölelésében ragyognak. De jó látni őket. Egy nap az apa haza jön
és mondja: - elválunk a ház fele és a bútorok…osztozzuk. – Miért?- sikolt a
társ? Miért teszed ezt velem?-
- Mert már nem szeretlek-, hangzik a válasz. –De a gyerekek?....-Ja
őket szeretem a hétvégén velem, lesznek, vagy a mamánál- szól a férj ridegen. –
De nekik szükségük van rá! Ne menj el, kérlek.- kiált az asszony kétségbeesve.
- Nem kellesz, már nem bírok veled élni. Ez az én életem ! Azt
csinálok , amit akarok.-
Az asszony kétségbeesetten zokogva kérdi: -és mi lesz velem,
hogyan nevelem nélküled a
gyermekeinket.?- A férj rideg és kimért: -Te is azt csinálsz, amit akarsz!
Két kisgyermekkel, kisemmizve, becsapva. A kép kettétört, s
a gyermeki szívekben ott a soha be nem gyógyuló seb. Apa elhagyott.
Az én életem, azt csinálok, amit akarok!?
Az asszony
gondterhelt, félti férjét, rengeteget dolgozik, késő jön haza, ideges, fáradt.
Kedvét keresi mindenben, jaj csak valami baja ne legyen. Annyit küzdöttek már
együtt, harminc év, gyermekek, unokák. Az a sok nélkülözés. Nem kellene már
ennyit dolgoznia, hiszen szépen eléldegélnének már. Majd egy napon a férj
előáll.- el akarok költözni, élni akarom a magam életét. Döbbent néma csend.
Mikor már könnyebb lehetne, minden széthull, amit a gyermekeiknek szántak.
Szétbomlik a család, amiért annyit küzdöttek… alkohol, betegség, nyomorúság,
pénztelenség. Szeméből patakokban folyik a könny. – Miért? Miért tetszed ezt
velünk?- kérdezi csendben.- Csak! Az én életem és azt csinálok , amit akarok!-
Az én életem és azt csinálok, amit akarok!?
A ravatalnál
halk zokogással gyászolók törlik könnyeiket. – Két napja beszélgettünk. Egyszer
csak a szívéhez kapott. Szája elkékült egész testében reszketett. Ott ült a szemében
a halálfélelem. Az életéért rimánkodott az orvosoknak.- Most velem… mi lesz? Az
én életem ki menti meg? Jaj segítsenek……!
S a te életed ki menti meg? Gondoltál már rá?, hogy megéri-e
olyan dolgokat keresni az életben , amit nem
tarthatsz meg? S közben hány szíven ejtesz sebet, s hogyan gyilkolod
azokat, akiket szeretned kellene?? Te tudod, hogy a te életed ki menti meg?
„Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi
ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban.”Róm: 6. 23 /TVE/
Életcseppek
“Az Isten iránti szeretet akkor tiszta, ha az öröm és a
szenvedés egyenlő hálára indít." /Simone Weil/
Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja
Bármilyen sok tennivalónk van is, igyekszünk naponta néhány
alkalommal valamit enni és inni, mert csak így tudunk dolgozni, és csak így
maradunk életben. Persze az igazi az (lenne), ha mindig ugyanabban az időben, nyugodtan
tudunk (tudnánk) táplálkozni. Könnyen elfelejtjük azonban, hogy az embernek
lelke is van, s mivel a lélek nem követelőzik, nem adunk neki táplálékot. Ezért
lesz az emberi együttélés gyakran olyan lelketlen, lélek nélküli.
A lélek tápláléka Isten igéje. Jézus mondta: „Nemcsak
kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából
származik." (Mt 4,4) Eszerint teljes emberi életet az él, aki a lelkét is
táplálja.
Ezeknek az írásoknak az a célja, hogy mindennap legalább egy
igei gondolattal erősítsük a lelkünket. Isten igéjének különös hatása van: az
elolvasás után is munkálkodik az emberben, s amint az ételből fizikai erő,
gondolat, kitartás származik, úgy az igéből szeretet, bölcsesség, derű,
reménység... fakad. - Persze az igazi az, ha valaki magát a Szentírást veszi
kézbe, s abból olvas naponta folyamatosan, gondolkozva egy-egy részt, amihez
aztán hozzáigazítja az életét is. Ezeknek az írásoknak egyik célja éppen az,
hogy felébressze étvágyunkat Isten igéje után, s már ennek olvasása közben
kikeressük az idézett helyeket, s elolvassuk azok környezetét és a zárójelben
szereplő utalásokat is.
Akinek jó a lelki erőnléte, az másként hordja az élet
terheit, és tud segíteni másoknak is. De Isten igéje segít el minket igaz hitre
és üdvösségre is (Lk 8,12!). Az erre és az ezt kísérő-követő csendes, szabad
imádkozásra szánt idő nem eltékozolt fáradozás, hanem sokszorosan kamatozik.
Itt és az örökkévalóságban is.
Ezért az idős János apostol jókívánságával ajánlom ezeket a
gondolatokat minden kedves olvasónak: „Szeretett testvérem, kívánom, hogy
mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga
van a lelkednek." (3Jn 2)
Bölcs mondások: Szeretet
A szeretet himnuszát, I. Korintus tizenhármat, gyakrabban
szoktuk dicsérni, mint gyakorolni.
Bob Gass: Engedd, hogy Isten igéje megoldja!
„Uram, igéd örökké megmarad, szilárdan, akár az ég.”
(Zsoltárok 119:89)
Dr. Martyn Lloyd-Jones írta: „A lélek és az ige [végzi el],
az igében lévő lélek, és a bennünk lévő lélek, miközben az igét olvassuk”.
Az mondod: „Ez lehetetlen”. Isten azt mondja: „Ami
lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges” (Lukács 18:27).
Azt mondod: „Teljesen
kimerültem”. Ő azt mondja: „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul…” (Ézsaiás
40:31).
Azt mondod: „Engem senki sem szeret”. Ő azt mondja: „…örök
szeretettel szerettelek…” (Jeremiás 31:3).
Azt mondod: „Nem bírom tovább”. Ő azt mondja: „Elég neked az
én kegyelmem” (2Korinthus 12:9).
Azt mondod: „Nem
tudom, mit tegyek.” Ő azt mondja: „…ő egyengetni fogja ösvényeidet”
(Példabeszédek 3:6).
Azt mondod: „Képtelen vagyok rá”. Ő azt mondja: „Mindenre
van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Filippi 4:13).
Azt mondod: „Nem éri meg”. Ő azt mondja: „…a maga idejében
aratunk majd, ha meg nem lankadunk” (Galata 6:9).
Azt mondod: „Nem tudok megbocsátani magamnak”. Ő azt mondja:
„Isten megbocsátott nektek a Krisztusban” (Efézus 4:32).
Azt mondod: „Alig
tudok megélni”. Ő azt mondja: „Isten… be fogja tölteni minden szükségeteket…”
(Filippi 4:19).
Azt mondod: „Félek”. Ő azt mondja: „…nem a félelemnek lelkét
adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét” (2Timóteus
1:7).
Azt mondod: „Ezzel én nem tudok megbirkózni”. Ő azt mondja:
„Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!” (Zsoltárok 55:23).
Azt mondod: „Én nem vagyok elég okos”. Ő azt mondja: „…ha
pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől…” (Jakab
1:5).
Azt mondod: „Egyedül vagyok”. Ő azt mondja: „Nem maradok el
tőled, sem el nem hagylak téged” (Zsidók 13:5).
Bill Sunday mondta: „Isten igéjére támaszkodom, és ha a
könyv lezuhan, én is vele zuhanok.” Ma engedd, hogy Isten igéje megoldja a
dolgot!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)