2017. szeptember 7.
Zsoltár 63. VÁGYAKOZÁS ISTEN UTÁN; (héberrel és kapcsolódó igékkel)
Zsolt. 63,1 Dávid [jelentése: szeretett,
szerető; összekötő, egyesítő; főember] zsoltára, [abból az időből] mikor a Júda [jelentése: hálaadás, áldott, magasztalt, dicséret, magasztalás; bizonyságtevő;
dicsőítve lesz] pusztájában [(miḏəbár): sivatag, Terméketlen sivár,
meg nem munkált és aszályos, víz nélkül való vidék] volt.*
*Dávid – a
kihívottak közössége, az eklézsia előképe a világba, a víz, és élet nélküli helyre helyeztetett: „És Dávid a
pusztában tartózkodék az erős helyeken, (sziklavárakban) és a Zif (jelentése: faloromzat,
olvasztás helye, előkészítési hely) pusztájában
levő hegységen marada. És Saul (jelentése: akit kértek, kívántak, a kikövetelt; a megkérdezett) mindennap
keresé, de az Isten nem adá őt kezébe” (1 Sám. 23,14).
És egyik pusztából, megy a
másikba, és ennek oka: „Lőn pedig, hogy a
mikor visszatért Saul a Filiszteusok (jelentése: idegen, vándor,
kivándorolt) üldözéséből, megüzenték
néki, mondván: Ímé Dávid az Engedi (jelentése: vadkecskék forrása,
kecskegidák forrása) pusztájában van” (1 Sám. 24,2).
És itt: „halál hullámai (örvényei) vettek
engem körül, Az istentelenség (pusztító) árjai rettentettek engem” (2
Sám. 22,5).
De: „Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó;
És megszabadulok ellenségeimtől. Mert halál hullámai vettek engem körül,
Az istentelenség (örvényei) árjai
(pusztító áradat) rettentettek engem” (2 Sám. 22,4-5).
Az Egyház helyéről tesz
bizonyságot János apostol is: „De adaték
az asszonynak két nagy sasszárny, hogy a kígyó elől elrepüljön a pusztába az ő
helyére, hogy tápláltassék ott ideig, időkig, és az időnek feléig”
(Jel. 12,14).
Zsolt. 63,2 Isten! Én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged;
téged szomjúhozlak, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, amelynek
nincs vize; [Héber szerint: ('ĕlóhím)! Én [('él): erős, hatalmas] Istenem! Jó reggel már (šáḥar):
Hozzád vágyakozom]; Téged cámé'
nep̄ eš): szomjúhozlak, Hozzád
[(kámahh
báśár): vágyakozik, epekedik] hústestem
a [(cijjáh): száraz, aszályos, szomjú, (ʿájép̄): gyenge, kimerült,
fáradt, szomjúságtól elgyötört] földön,
ahol csak (bəlí): romlás, pusztulás
van, mert nincs (majim): víze].*
* És így
folytatja Dávid: „Feléd terjesztgetem (imádkozva nyújtom)
kezeimet; egész lényem, mint szomjú, (kiszikkadt) föld, úgy eped utánad. Szela. (Zsolt. 143,6).
„Mint a szarvas kívánkozik [(ʿáraḡ): epekedik] a folyóvizekre, úgy kívánkozik [(ʿáraḡ):vágyakozik ] egész
lényem hozzád, oh Isten [('ĕlóhím)]! Szomjúhozik egész lényem Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és
jelenhetek meg Isten előtt [(rá'áh páním): hogy lássam Isten
arcát]?” (Zsolt. 42,2-3).
„Egyet kérek az Úrtól [('eḥáḏ): csak egyetlen vágyam van], azért esedezem, és azért [(šá'él
šá'al): könyörgök]: hogy
lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében. Hogy nézhessem az Úrnak
szépségét [(ḥázáh nóʿam): hadd lássam pompáját, ragyogását, és láthassam,
milyen jóságos az Úr, és élvezhessem az Úr kedvességét], és gyönyörködhessem az ő templomában” (Zsolt. 27,4).
„Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura! Kívánkozik, (sóvárog) sőt emésztődik
(eleped) lelkem az Úrnak tornácai után;
szívem és testem ujjongnak az élő Isten felé. A veréb is talál házat, és a
fecske is fészket magának, ahová fiait helyezhesse, - a te oltáraidnál, oh
Seregeknek Ura, én Királyom és én Istenem! Boldogok, akik lakoznak a te
házadban, dicsérhetnek téged szüntelen! Szela” (Zsolt. 84,2-5).
„Ó Isten! Te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem,
utánad sóvárog egész lényem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld. Hogy
láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsőségedet” (Zsolt. 63,2-3).
„Szívem utánad vágyott éjszaka, az én szellemem is
bensőmben Téged keresett, mivel ha ítéleteid megjelennek a földön, igazságot
tanulnak a földnek lakosai”
(Ésa. 26,9).
Zsolt. 63,3 Hogy láthassalak téged a szent helyen, [(qóḏeš):
a szentélyben] szemlélvén a te [(ʿôz
ʿóz): erődet] hatalmadat és dicsőségedet; [Más
fordítás: Téged keres tekintetem a
szent sátorban, hogy erődet, fenségedet és dicsőségedet megláthassam].
Zsolt. 63,4 Hiszen a te kegyelmed, és [(ḥeseḏ): szereteted]
jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged.*
*Így folytatja
Dávid: „Hallgass meg engem, Uram, (jəhóváh: Jahve Örökkévaló) jóságos
szeretettel, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága
szerint (fordulj hozzám), és tekints
én reám” (Zsolt. 69,17).
„én Uram, (jəhóváh:
Jahve Örökkévaló) Istenem, bánj velem és (tégy jót velem) a te
nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg (jóságos szereteteddel ments meg) engem!” (Zsolt. 109,21).
Zsolt. 63,5 Ezért téged áldalak, magasztallak, amíg élek, nevedet
imádva emelem föl kezem.*
*Igen: „Dicsérem az
Urat, amíg élek; éneklek, és (zsoltárt zengek) az én Istenemnek, amíg vagyok”
(Zsolt. 146,2).
És: „Éneklek az Úrnak egész életemben; zsoltárt zengek az én Istenemnek,
amíg vagyok!” (Zsolt. 104,33).
Bizony: „Boldogok, akik lakoznak a te házadban,
dicsérhetnek téged szüntelen! Szela” (Zsolt. 84,5).
Hát: „Halld meg esedezéseimnek szavát, [(šámaʿ taḥănúnáh taḥănún qól qôl): figyelj,
és értsd meg könyörgő szavam,
esedező hangomat] mikor [(šávaʿ):
segítségért] kiáltok, és [imádkozom] hozzád, és mikor felemelem [kitárom] kezeimet a te szentséged lakhelye [(qóḏeš dəḇir dəḇír): szent templomod] felé” (Zsolt. 28,2).
Zsolt. 63,6 Mintha zsírral és kövérséggel telnék meg, mikor víg
ajakkal, és [(rənánáh): ujjongó örömkiáltással] dicsérhet téged az én szájam!*
*Igen: „Ujjongva
örvendezik az én ajkam, hogy énekelhetek néked, és egész valóm is, amelyet
megváltottál” (Zsolt. 71,23).
Zsolt. 63,7 Ha reád gondolok ágyamban: őrváltásról őrváltásra
rólad elmélkedem; [Héber szerint: (jácúʿa):
ágyamban rád (záḵar): emlékezem az ('ašəmúráh
'ašəmóreṯ) éjjeli őrség idején, és Rólad (háḡáh): gondolkodom, emlékezem, felidézlek magamban].*
*Mert: „Szívem utánad
vágyott éjszaka, teljes szívből kereslek Téged, mivel ha ítéleteid megjelennek
a földön, igazságot tanulnak a földnek lakosai” (Ésa. 26,9). B
izony: „Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom, és kitárom
feléje éjjel lankadatlanul; nem tudok megvigasztalódni. Istenről emlékezem, és
csak sóhajtozom; róla gondolkodom, róla elmélkedem és elcsüggedek. Szemeimet
nyitva tartom; szótlanul hánykolódom. Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor
éveiről. Eszembe jutnak énekeim
éjjelente, szívemben elmélkedem: Vajon végleg eltaszít az Úr, és nem tart
tovább jóakarata?” (Zsolt. 77,3-8).
„És felemelem kezeimet, és elfogadom parancsolataidat, mert szeretem
őket, és elmélkedem rendelkezéseiden” (Zsolt. 119,48).
„És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, mily
drágák nekem szándékaid Istenem! Hatalmas azoknak száma! Számlálgatom őket:
többek a fövénynél; felserkenek, s mégis veled vagyok” (Zsolt. 139,17-18).
„Éjfélkor felkelek, hogy hálát adjak néked, igazságos
döntéseidért” (Zsolt. 119,62).
„Uram! A te nevedről emlékezem éjjel, és megtartom a
te törvényedet” (Zsolt. 119,55).
És én: „Áldom [dicsőítem] az Urat,
aki tanácsot, és [értelmet] adott és
[kijelentette] nékem, még éjjel is
oktatnak [tanítanak, figyelmeztetnek, erre intenek] engem az én veséim, [az én bensőm]” (Zsolt. 16,7).
Zsolt. 63,8 Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak
árnyékában örvendeztem. [Héber szerint: (ʿezəráṯ
ʿezəráh ʿezəráṯáh): pártfogóm, támogatóm, segítségem, oltalmazóm voltál. (kánáp̄): Szárnyaid körbezártak,
beburkoltak, (cél): védelmükben,
biztonságban voltam, és (ránan):
örömkiáltást hallatva, ujjongtam, és örvendeztem].*
*Még amikor a
világban – a zordon sivatagban, és hústestben –voltunk, már akkor is az Úr
őrzött: „Mert az Úrnak része az ő népe; Mint a fészkén felrebbenő sas fiai
felett lebeg, kiterjeszti felettük szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli
őket” (5Móz. 32,9-11)
„Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed; az
embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek” (Zsolt. 36,8).
Hát továbbra is: „Tarts [(šámar):
őrizz,
óvj, védj] meg engemet, mint szemed fényét, [mint szemed világát]. Szárnyaid árnyékába rejts el engemet, [nyújts szárnyad
árnyékában menedéket nekem]” (Zsolt. 17,8).
Zsolt. 63,9 Ragaszkodom Hozzád; [('aḥar): Azután] a Te jobbod megtámogat [(támaḵ):
megragad, és erősen tart] engem.
Zsolt. 63,10 Azok pedig, akik veszedelemre keresik életem, a föld mélységeibe jutnak. [Héber szerint: Akik (šó'áh
šô'áh): rombolásomra, pusztulásomra törnek,
akik azért (báqaš): keresik, kutatják (nep̄eš):
életemet, mert meg akarják rontani,
azok lekerülnek a ('erec (taḥətí): földnek mélyébe, és (bô'): beletétetnek a sírba].
Zsolt. 63,11 Szablya martalékaiul esnek el, és a rókáknak
lesznek eledelei. [Héber szerint: (ḥereḇ):
kardnak lesznek (náḡar): átadva,
kiszolgáltatva, és elvesznek, elpusztulnak. (šuʿál šúʿál): Rókáknak (mənáṯ):
lesznek zsákmányul].*
*Hát: „Fogjátok
meg a rókákat, a kölyök rókákat, mert pusztítják szőlőinket, virágzó szőlőinket!” (Én. 2,15).
Zsolt. 63,12 A király pedig örvendezni fog Istenben;
dicséri őt mindaz, aki őreá esküszik; mert bedugatik a hazugok szája. [Héber szerint: A
(meleḵ): király (śámaḥ śáméaḥ): gyönyörködve örül, és
örvendezik ('ĕlóhím): Istenben, és mindaz
(hálal): fénylik, ragyog, világít,
és énekkel dicséri, magasztalja, Istent és (šáḇaʿ): fogadalmat tesz, mert
(sáḵar): bezárul a (dáḇar
peh): leigázó szája].
NE FÉLJ!
Ha a gonosz egész csapata jön ellened, te
„Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak
téged! Mondja az Úr”
(Jer. 1:8)
Szeressük egymást
„És most kérlek téged, nem mintha új,
ismeretlen, meglepő parancsolatot írnék néked, hanem amelyet
kezdettől fogva vettünk, és eredetileg
befogadtunk, és birtokoltunk, hogy Isten
szerinti szeretettel szeressük egymást! Ez a szeretet pedig azt jelenti, hogy az ő parancsai
szerint élünk: ez a parancs viszont az, amelyről kezdettől fogva hallottátok,
hogy a szerint élhessetek”
(2 Ján. 1,5-6)
Az Úr Jézus
„sebesíttetett meg bűneinkért, céltévesztésünkért, megrontatott a mi
vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyultunk
meg”
(Ésa. 53,5)
2017. szeptember 4.
Jézus Benned van az Élet
Az Úr Jézus magasztalása igéjéért, és a velünk megosztott életért.
VIMEO.COM
Zsoltár 62. Az Istenben bízó ember áradozása; (héberrel és kapcsolódó igékkel)
Zsolt. 62,1 Az éneklőmesternek, [a karmesternek; karvezetőnek]
Jedutun [jelentése: dicséret, aki
magasztal, magasztaló kórus; bizonyságtevő; dicséretre méltó; dicsérő] szerint; Dávid [jelentése:
a szeretett, a dédelgetet; szerető; összekötő, egyesítő;
főember] zsoltára.*
*Mert: „Dávid és a
hadsereg parancsnokai a szolgálatra különválasztották Ászáf, (jelentése: gyűjtő) Hémán (jelentése: hűséges, megbízható, hívő; szerencsét jelentő) és Jedútún fiai közül azokat, aki prófétai
ihlettel játszottak citerákon, lantokon és cintányérokon Ez volt azoknak a
férfiaknak a jegyzéke, akik ezt az istentiszteleti szolgálatot végezték”
(1Krón. 25,1).
Az ő feladatuk volt: „Velük volt… a többi kiválasztott is, akiket
név szerint jelöltek ki, hogy így adjanak hálát az Úrnak, Jahvénak az
Örökkévalónak: Örökké tart szeretete! Hémánnál és Jedútúnnál voltak a kürtök,
cimbalmok és az Isten énekének szerszámai” (1Krón. 16,41).
Zsolt. 62,2 Csak Istenben nyugszom meg [(dúmijjáh): csendesülök el].
Tőle van az én szabadulásom [(jəšúʿáh): megmenekülésem, biztonságom,
győzelmem, a segítség csak tőle jön].*
*Mert: „Az Úr, Jahve
az Örökkévaló az én Uram, az én erős, hatalmas Istenem, az én kősziklám,
erősségem, segítőm, oltalmam és szabadítóm. Őbenne bízom: hozzá menekülök, nála
keresek oltalmat, és menedéket. Ő véd meg engem, Ő az, aki megment,
megszabadít, biztonságba helyez. Az én menedékem, akit magasztalok, mentsváram,
az én felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne
van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a rejtekhelyem, magasan fönn, a
hegyeken” (Zsolt. 18,3).
És ha szorongat az ellenség,
emlékeztethetjük az Urat ígéretére: „Hozzád
menekülök, Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts meg engem.
Mert kősziklám és védőváram vagy te; vezess hát engem a te nevedért és vezérelj
engemet. Hiszen te vagy az én erősségem” „Rejtekhelyem és pajzsom vagy te;
igédben van az én reménységem” „Áldott az ÚR, az én kősziklám, aki harcolni
tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat. Jótevőm és erősségem, váram és megmentőm
Ő, pajzsom, akihez menekülhetek” (Zsolt. 31,2-6; 84,10; 94,21-22; 119,114;
144,1-2).
Ezért: „Csak ő
benne vigad, ujjong, örvend a mi szívünk, a mi bensőnk. Csak az ő szent nevében
bízunk!” (Zsolt. 33,21)
Zsolt. 62,3 Csak Ő az én kősziklám és szabadulásom. Ő az én (jəšúʿáh):
szabadítóm, megmentőm, jólétem, biztonságom, győzelmem]; Ő az én oltalmam,
[(miśəgáḇ)
menedékhelyem], azért nem rendülök meg soha.*
*Dávid boldog
megvallása és kérdése: „Mert kicsoda Isten az Úron [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévalón] kívül? És kicsoda kőszikla a mi [hatalmas] Istenünkön kívül? [Más fordítás: Ki az
Isten, ha nem az Úr? Ki a szikla, ha nem a mi Istenünk]?” (Zsolt. 18,32).
„Van-e Isten az Úron kívül, és van-e kőszikla
Istenünkön kívül?” (2Sám. 22,32).
Az Úr (jəhóváh):
Jahve, az Örökkévaló az én Uram, kősziklám, (selaʿ): kőszálam, szirtem, és erős kőváram. (məcúḏáh mácúḏ): erődöm, oltalmam és hatalmas szabadítóm, megmentőm.
Az én ('él): erős, hatalmas Istenem,
az én kősziklám, erősségem, segítőm, oltalmam és szabadítóm, Őbenne bízom: (ḥásah): hozzá menekülök, nála keresek
oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki (pálaṭ): megment, megszabadít, biztonságba helyez. Az én
védőpajzsom, oltalmazóm, üdvösségem szarva, és záloga. Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás,
segítség, szabadulás, biztonság, jólét, erő, hatalom, dicsőség. Menedékem akit
magasztalok, mentsváram, az én felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki
fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a
rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken” (Zsolt. 18,3).
Igen: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a
nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának
is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek
meg háborgásától. Szela” (Zsolt. 46,2-4)
Mert: „Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi előled
az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd!” (5 Móz. 33,27)
„Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom
nékem ő s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki
megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó; És
megszabadulok ellenségeimtől” (2 Sám.
22,3-4)
„Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy
körül engem a szabadulás örömével! S az Úr válasza: Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel
tanácsollak téged” (Zsolt. 32,7-8).
Zsolt. 62,4 Meddig támadtok még egy ember ellen; meddig törtök
ellene valamennyien, mint meghanyatlott fal és dűlő kerítés ellen [Más fordítás: Miért
akarjátok mindnyájan megölni? Meddig
fenyegetitek még ti mind az egyet, hogy ledöntitek, mint az omlott falat, mint
a düledező várfalat]?*
*Így folytatódik a
kijelentés: „Azért e bűn olyan lesz tinéktek, mint a leesendő falhasadék, amely már
kiáll a magas kőfalon, amelynek aztán nagy hirtelen jő el romlása; (Más fordítás: azért úgy jártok bűnötökkel, mint a
magas kőfal, ha megreped, és megdőlve leomlással fenyeget: bármely pillanatban
összedőlhet)” (Ésa. 30,13).
Zsolt. 62,5 Csak arról tanácskoznak, mi módon vessék őt le
méltóságából; szeretik a hazugságot; szájukkal áldanak, szívükben átkoznak.
Szela [Héber szerint: (jáʿac):
összeszövetkeznek, hogy (náḏaḥ):
letaszítsák (śə'éṯ):
méltóságából. (rácáh): Örömüket lelik, gyönyörködnek a (kázáḇ): hazugságban, becsapásban, megtévesztésben. (peh): Szájukkal (báraḵ): áldást mondanak, (qereḇ):
bensőjükben (qálal): megátkozzák].*
*Így
folytatja Dávid: „A
vajnál simább az ő szája, pedig szívében [(léḇ): bensőjében] háborúság van; lágyabbak beszédei az
olajnál, pedig éles szablyák [(pəṯíḥá): kivont éles kardok] azok”
(Zsolt. 55,22).
„Hamisságot [(šavə' šávə'): hazugságot,
valótlanságot, hiábavalóságot,
gonoszságot, rombolást, pusztítást] szól,
és [(dibbér): beszél] egyik a
másiknak. Mindenki képmutatóan, hazug módon beszél társával, és felebarátjával,
hízelkedő ajakkal [(ḥeləqáh śep̄eṯ śáp̄áh): mézesmázos,
alakoskodó beszéddel] kettős szívből
szólnak [kétszínűen beszélnek]” (Zsolt. 12,3).
Jeremiás
prófétán keresztül folyatódik a kijelentés: „Nyelvük
olyan, mint a kifeszített íj, hazugsággal és nem igazsággal hatalmaskodnak az
országban! Egyik gonoszságot a másik után követik el, de engem nem ismernek -
így szól az ÚR” (Jer. 9,2).
Zsolt. 62,6 Csak Istenben nyugodjál meg lelkem, mert tőle van
reménységem. [Héber szerint: Csak ('ĕlóhím):
Istenben (dámam nep̄eš): nyugszom
meg, és csak Benne van (tiqəváh)
reménységem].*
*Mert: „Akik bíznak az
Úrban, (jəhóváh): Jahvéban az
Örökkévalóban, olyanok mint a Sion hegye, amely meg nem inog, örökké megáll” (Zsolt. 125,1)
Zsolt. 62,7 Csak ő az én kősziklám és szabadulásom; ő az én
oltalmam, erős váram, azért nem rendülök meg. [Héber
szerint: (cúr): Kősziklám Ő, és (jəšúʿáh):
szabadulásom, biztonságom, győzelmem, (miśəgáḇ):
menedékhelyem. Ezért én nem (môṭ):
ingadozom, és nem tántorodom meg].*
*Így
folytatja Dávid: „Mert te vagy az én menedékem, erős bástyám, s erős
tornyom az ellenség ellen” (Zsolt. 61,4)
„Az
Úr [(jəhóváh): Jahve, az
Örökkévaló] az én kősziklám,
és
erős kőváram. [(məcúḏáh
mácúḏ): erődöm, oltalmam, és hatalmas szabadítóm, megmentőm. Az én ('él): erős, hatalmas Istenem, az én kősziklám, erősségem, segítőm, oltalmam és
szabadítóm. Őbenne bízom: (ḥásah): hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és
menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki (pálaṭ): megment, megszabadít, biztonságba helyez.
Az én
védőpajzsom, oltalmazóm, üdvösségem záloga, Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás, segítség, szabadulás, biztonság,
jólét, erő, hatalom, dicsőség. Menedékem, akit magasztalok, mentsváram, az én felmagasztaltatásom, fellegváram,
pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a
rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken” (Zsolt. 18,3).
„Erős torony az Úrnak, (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló) neve, ahhoz folyamodik az igazzá
nyilvánított, és védelmet talál” (Péld.
18,10).
„Aki az Urat, (jəhóváh):
Jahvét az Örökkévalót) tiszteli annak erős oltalma van, fiainak
is menedéke lesz az” (Péld. 14,26).
Zsolt. 62,8 Istennél van szabadulásom [(jéšaʿ): segítségem,
üdvösségem, biztonságom, győzelmem] és dicsőségem; az én erős [(ʿôz
ʿóz): hatalmas] kősziklám, az én menedékem [(maḥəeseh): oltalmam]
Istenben van.*
*Így folytatja
Dávid: „Mert te vagy az én menedékem,
[(maḥəeseh):
oltalmam], s erős tornyom az ellenség
ellen [(páním'ôjéḇ 'ójéḇ): az ellenség előtt]” (Zsolt.
61,4).
Mert: „Bizony
elrejt [(cáp̄an): megóv, megvéd, megőriz] engem az ő hajlékában [(sóḵ): sátrában] a veszedelem napján, a [(ráʿ jôm): veszélyes, gonosz napon]; eltakar engem sátrának rejtekében, [sátra mélyén] sziklára emel fel [(cur cúr): magas
kősziklára helyez] engem”
(Zsolt. 27,5).
„Azért te benned [(báṭaḥ): hisznek, és] bíznak,
akik ismerik a te nevedet, [akik
igazán ismernek Téged], mert nem
hagytad el [soha] Uram Jahve, Örökkévaló, akik keresnek téged, [akik
hozzád fordultak segítségért]” (Zsolt. 9,11).
Zsolt. 62,9 Bízzatok ő benne, és [(báṭaḥ): hagyatkozzatok rá]
mindenkor, ti népek; öntsétek ki előtte szíveteket; Isten a mi menedékünk, [(maḥəeseh):
védelmünk a mi oltalmunk]. Szela.*
*És folytatja
Dávid: Mert: „Boldog ember az, aki az Úrba vetette bizodalmát, és nem fordul
(nem igazodik) a kevélyekhez és a
hazugságra vetemedettekhez!” (Zsolt.
40,5).
„Jobb az Úrban bízni, és Nála keresni oltalmat, mint
emberekben reménykedni, és bízni”
(Zsolt. 118,8).
„Bízzatok az Úrban, (jəhóváh: Jahvéban az
Örökkévalóban) mindenkor, mert az Úrban,
(jəhóváh: Jahvéban az Örökkévalóban) örök kőszálunk van. (jəhóváh: Jahve az Örökkévaló) a mi kősziklánk mindörökre” (Ésa.
26,4).
Zsolt. 62,10 Bizony hiábavalók a közembernek fiai és hazugok a
főembernek fiai; ha mérőserpenyőbe vettetnek, mind alábbvalók a semminél. [Héber szerint: Bizony
(heḇel): hiábavalók, mulandók,
értéktelenek az ('áḏám): emberi, az
ádámi faj (bén): gyermekei,
leszármazottai. És (kázáḇ):
hazugság, hamisság, valótlanság, becsapás, megtévesztő dolog, illúzió ('íš): minden egyes ember. Ha (mó'zén): mérlegserpenyőbe (ʿáláh): teszik, (jaḥaḏ): együtt is csak (heḇel):
lehelet, pára, köd].*
*Így folytatódik a
kijelentés: „Ne bízzatok az előkelőkben, az emberi, ádámi faj
fiában, aki meg nem menthet! Ha elszáll a lehelete, visszatér földbe, és
azonnal semmivé válnak tervei” (Zsolt.
146,3-4).
Hiszen a céltévesztett ember
sorsáról így szólt az Úr: „Arcod
verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél.
Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” (1Móz. 3,19).
„Mindegyik egy helyre kerül, mindegyik porból való, és
újból porrá lesz mindegyik” (Préd.
3,20).
„Ezt mondja az Úr: Átkozott, mert ('árar) átok alá helyezte magát az a
férfi, aki emberben bízik és hústestbe helyezi erejét, és testi erőre
támaszkodik, az Úrtól pedig elfordult és eltávozott az ő szíve!” (Jer. 17,5).
Zsolt. 62,11
Ne bízzatok zsarolt javakban, és rablott jószággal ne kevélykedjetek; a
vagyonban, ha nő, ne bizakodjatok. [Héber szerint: Ne
(báṭaḥ): bízzatok (ʿóšeq) erőszakkal kizsarolt dologban,
jogtalan haszonban, és (gázél):
rabolt jószágban vagy javakban (háḇal):
hiába reménykedtek, hiába bíztok. Ha a (ḥajil):
hatalommal szerzett gazdagság, vagyon (núḇ):
növekszik, gyarapodik is ne az (šíṯ léḇ)
irányítsa a szíveteket, bensőtöket].*
*Az Úr Jézus
kijelentése: „Jézus pedig körültekintvén, monda tanítványainak: Mily nehezen mennek
be az Isten országába, akiknek gazdagságuk, nagy vagyonuk, sok pénzük, világi bölcsességük van! A tanítványok pedig
álmélkodtak, megdöbbentek, elcsodálkoztak, és megütköztek az ő beszédén; de
Jézus ismét felelvén, monda nékik: Gyermekeim, mily nehéz azoknak, akik a gazdagságban bíznak, és milyen sok bajjal jár az Isten
országába, az Isten királyságába bemenni! Kevesebb fáradtsággal megy át egy
teve a tű fokán, mint egy gazdag az Isten királyságába” (Márk. 10,23-25).
Mert: „Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcsességével, az erős
se dicsekedjék az erejével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával. Hanem azzal
dicsekedjék, a ki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az
Úr, aki kegyelmet, szeretetet, jogot, és igazságot teremtek e földön; mert
ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr” (Jer. 9,23-24).
Zsolt. 62,12 Egyszer szólott az Isten, kétszer hallottam ugyanazt,
[és ezt a két dolgot értettem meg]
hogy a hatalom, és (ʿôz ʿóz): az erő] az Istené.
Zsolt. 62,13 Tiéd Uram [('ăḏónáj)] a kegyelem, és [a szeretet] is. Bizony te fizetsz meg
mindenkinek az ő cselekedete szerint!*
*Elihu így szól
Istenről Jóbnak: „… Távol legyen Istentől a gonoszság, és a
Mindenhatótól az álnokság! Sőt inkább, amint cselekszik az ember, úgy fizet
néki, és kiki az ő útja szerint találja meg, amit keres. Bizonyára az Isten nem
cselekszik gonoszságot, a Mindenható el nem ferdíti az igazságot!” (Jób. 34,10-12).
Igen, az Úr: „megfizet mindenkinek az ő cselekedetei, az
ő tevékenysége, eredménye, teljesítménye szerint” (Róm. 2,6).
Pál apostolon
keresztül pedig kijelentést nyer a megfizetés: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratja is. Mert aki vet az ő hústestének, a
hústestből arat veszedelmet; aki pedig vet a szellemnek, a szellemből arat örök
életet” (Gal. 6,7-8).
Az Úr Jézus az:
„Aki
ki lett szolgáltatva, és halálra adatott
bűneinkért, és félrecsúszásainkért, botlásainkért és elhajlásainkért, és
feltámasztatott megigazulásunkért, igazzá nyilvánításunkért”
(Róm. 4,25).
Imádság:
Hálás vagyok Uram mindenre elégséges kegyelmedért. Add, hogy
ennek tudata járja át szívemet minden élethelyzetben. Ámen
Ne evilág embereinek vallási és egyéb szokásait kövesd:
„Mert a mi országunk azaz polgárjogunk / modern szóval: állampolgárságunk
/ = magatartásunkat meghatározó eredetünk és hovatartozásunk a mennyekben
van, ahonnét a megtartó szabadító, megmentő, üdvözítő, védő, pártfogó, gyógyító Úr Jézus Krisztust is, mint üdvözítőt várjuk türelmetlenül, sóvárogva”
(Fil. 3,20)
Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól
A nagy ünnep
utolsó napján minden szempár a vízzel és borral teli aranyedényre szegeződik. A
papok készen állnak, hogy kiöntsék az italáldozatot az Úr előtt. Egy erre
kiválasztott pap magasba emeli a napfénytől csillogó edényt, és úgy tűnik, egy
pillanatra megáll az idő. Néma csend száll a sokaságra, miközben mindenki
feszülten várja, hogy meghallja a szent víz csorgásának hangját, amint az
oltár bronz serpenyőjébe öntik.
És ekkor valami
félbeszakítja a csendet: egy hang, amelyet évezredek óta nem hallottak már. Egy
hang, amelybe beleborsódzik a hátuk. Ez a hang Jézus Krisztusé, az Isten Fiáé.
Ő volt az Ige, aki a kezdet kezdetén szólt, és létre szólította az eget és a
földet. Most pedig itt van a jeruzsálemi templomban, feláll, és meghirdeti
királyi, sőt isteni rendeletét, Isten munkálkodásának egy új korszakát:
„Aki
szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondja,
annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek” (János 7:37-38).
Ez a rendelet van
érvényben továbbra is. Gyertek, és igyatok!
REINHARD BONNKE
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)