Zsolt.
48,1
A Kóráh [jelentése: kopasz, tarfejű; jégeső, hideg]
fiainak
zsoltáréneke [a szombat második napjára].*
*És így folytatódik a kijelentés: „Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra kijelölék az Asáf
(jelentése: gyűjtő), Hémán (jelentése:
hűséges, megbízható, hívő; szerencsét jelentő) és Jédutun (jelentése: dicséret, aki magasztal, magasztaló kórus;
bizonyságtevő; dicséretre méltó) fiait,
hogy prófétáljanak citerákkal, lantokkal és cimbalmokkal” (1
Krón. 25,1).
Ők
ajtónállók voltak, akik az ő beosztásuk szerint szolgáltak: Az ajtónállók (kapuőrök) rendje (beosztása) ez: A Kóriták közül
Meselémiás, (jelentése: Isten által helyreállított; akit az Úr barátjának
tekint) a Kóré (jelentése: fogolymadár, kiáltó, felszólító) fia, aki az Asáf (jelentése: gyűjtő) fiai közül való volt” (1 Krón. 26,1).
És
ők dicsérték folyamatosan az Urat. „A
Kéhátiták (jelentése: gyülekezet) fiai
közül és a Kóriták fiai közül való
Léviták pedig felállának, hogy az
Urat, (jəhóváh): Jahvet, az
Örökkévalót), Izráel Istenét nagy
felszóval (egyre hangosabban) dícsérjék” (2 Krón. 20.19).
Zsolt.
48,2
Nagy [(gəḏóláh
gáḏôl): hatalmas, erős] az Úr [jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] és igen dicséretes [(hálal): méltó, hogy ünnepeljék, és dicsérjék]
a mi Istenünknek [('ĕlóhím)]
városában,
az ő szentséges hegyén, az Ő [(ʿár ʿír): városában].*
*És így
folytatja Dávid: „Tied a hódolat,
(Téged illet) a dicséret, oh Isten, a
Sionon; és néked teljesítik ott a fogadást”
(Zsolt. 65,2).
„Mert a Siont (jelentése: a messze sugárzó; felállított emlékmű; jel
= a gyülekezet) választotta ki az Úr, (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló) azt szerette meg magának (azt kívánta) lakhelyül: Ez lesz nyugovóhelyem örökre; itt
lakozom, mert ezt szeretem (mert így kívánom)” (Zsolt. 132,13-14).
És
az Egyház, a kihívottak közösségéről így szól az Úr: „Lészen az utolsó időkben, hogy (szilárdan), és erősen fog állani az Úr házának hegye (jelentése: a harcos vagy
a diadalmas Egyház), hegyeknek felette,
(a hegyek tetején) és magasabb lészen a
halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok (valamennyi nép). És eljönnek sok népek, mondván: Jertek
menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az
Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és
Jeruzsálemből (jelentése: a béke megalapozása, a béke városa) az Úrnak beszéde (jəhóváh): Jahvenak, az Örökkévalónak igéje)”
(Ésa. 2,2-3).
Zsolt.
48,3
Szépen emelkedik az egész föld öröme, [az
egész föld örömére] a Sion hegye,
a szélső észak felé [az északi oldalon],
a nagy királynak városa [valóban a nagy
király városa].
Zsolt. 48,4 Isten [('ĕlóhím)]
van az ő palotáiban, ismeretes ott, mint menedék: [Héber
szerint: ; úgy
ismerik Istent, mint erős ('arəmôn): fellegvárat, (miśəgáḇ):
mint oltalmat].*
*Mert: „Az Isten ő közepette van, nem [(môṭ): támolyog, tántorog], és nem rendül meg; megsegíti Isten
virradatkor. [Más fordítás: Isten van benne, nem inog meg. Már hajnalban is védelmezi]. Nemzetek zajongnak [(hámáh): nyughatatlankodnak], országok [(maməláḵáh): birodalmak, hatalmak] mozognak [(môṭ): rázkódnak, tántorognak]; kiereszti hangját, megszeppen a föld. [Más
fordítás: Népek
háborognak, országok inognak, birodalmak megrendülnek, ha az ÚR mennydörög; megolvad, megretten, megrendül a föld]. A Seregek Ura [az erők Ura, (jəhóváh):
Jahve, az Örökkévaló]
velünk van, Jákób Istene a mi várunk
[(miśəgáḇ): menedékünk, oltalmazónk]. Szela” (Zsolt. 46,6-8).
„Mert az Úr [jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] felséges, [(ʿeləjôn): magasságos] rettenetes [(járé'): tiszteletreméltó, csodálatos]; nagy [(gəḏóláh gáḏôl): hatalmas,
erős] király az egész földön [minden
ország felett]” (Zsolt. 47,3).
Igen: „Ismeretes az Isten
Júdában, nagy az ő neve Izráelben. Mert hajléka (sátra) van Sálemben, és lakhelye Sionban. Ott törte
össze a kézív villámait, (a tüzes nyilakat) pajzsot, szablyát (kardot, a harci eszközöket) és a hadat. Szela. Ragyogó vagy te, felségesebb, mint a zsákmányadó
hegyek” (Zsolt. 76,2-5).
Bizony: „Megszégyenülnek és
hátraszorulnak, és (meghátrálnak)
mindazok, akik gyűlölik a Siont” (Zsolt. 129,5).
Zsolt. 48,5 Mert ímé, a királyok összegyűltek,
de [(jaḥaḏ):
egyszerre] tovatűntek együttesen.*
*És így
folytatja Dávid a próféciát: „Miért háborognak [dühösködnek, tombolnak, agyarkodnak, dühöngnek, zúgolódnak,
morognak, miért fennhéjázók] a nemzetek
[pogányok]? A népek miért kovácsolnak [gondolnak, terveznek] hiú
[céltalan, sikertelen, üres, hiábavaló, semmit érő, haszontalan] terveket? A föld királyai fölkelnek,
[felkerekednek, összegyűlnek, fölállnak] nagyjai
[a fejedelmek] összeesküsznek [együtt tanácskoznak; egybegyűlnek] az Úr ellen és Fölkentje [Krisztusa] ellen” (Zsolt 2,1-2).
Hiszen: „Semmivé teszi az ÚR a nemzetek tervét,
meghiúsítja a népek szándékait” (Zsolt.
33,10)
„A nemzetek az Úr és
az Ő népe ellen háborognak, és terveket szőnek az Úr munkájának
megakadályozására. És hogy az Úr hogyan harcol, azt egy prófécián keresztül
mutatja be az Ige. Példát adva Krisztus népének: „És lőn, hogy meghallották a mi ellenségeink, hogy megtudtuk az ő
szándékukat, és hogy Isten semmivé tette az ő tanácsukat: megtérénk mi
mindnyájan a kőfalhoz, kiki az ő munkájához; Attól a naptól fogva legényeimnek
csak a fele végezte a munkát, a másik fele dárdával, pajzzsal, íjjal és
páncéllal volt fölfegyverkezve. A vezetők pedig ügyeltek Júda egész népére. A
kőfal építői, a teherhordók és a rakodók egyik kezükkel a munkát végezték, a
másikkal pedig a kopját tartották. Mindegyik építőnek a derekára volt kötve a
kardja, úgy építettek. A kürtös pedig mellettem volt. Akkor ezt mondtam az
előkelőknek, az elöljáróknak és a nép többi részének: A munka sok, és nagy
területen folyik, és mi a kőfalon elszéledve, messze vagyunk egymástól. Ezért
bárhol vagytok, ha a kürt hangját halljátok, gyűljetek ide hozzánk. Istenünk
harcol értünk! Így végeztük a munkát, miközben az emberek fele dárdával volt
fölfegyverkezve, hajnalhasadástól a csillagok feljöttéig” (Nehem. 4,15-21)
A fegyvereket, és a
harcot így mutatja be a Szent Szellem. Amikor az apostoloknak megtiltották,
hogy a Jézusban való hitet hirdessék, a gyülekezet így harcolt: „Ezek pedig mikor hallották, egy
szívvel-lélekkel (egyhangúlag, egyetértésben; közös akarattal) felemelék szavukat az Istenhez, és mondának:
Urunk, te vagy az Isten, ki teremtetted a mennyet és a földet, a tengert és
minden azokban levő dolgot. Ki Dávidnak (atyánknak), a te szolgádnak szája által ezt mondottad (a Szentlélek által): Miért zúgolódtak (zúdultak fel) a pogányok, és gondoltak (terveznek) a népek (nemzetek) hiábavalókat? Felállottak (felkeltek) a földnek királyai, és a fejedelmek egybegyűltek (és megegyeztek) az Úr ellen és az ő Krisztusa
(Felkentje) ellen. Mert bizony
egybegyűltek a te szent Fiad (a te szent Szolgád), a Jézus ellen, a kit felkentél, (valóban megegyezett) Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal (nemzetekkel) és Izráel népével, Hogy véghezvigyék
(végrehajtsák), amikről a te kezed és a
te tanácsod (akaratod) eleve
elvégezte (előre elrendelte) volt,
hogy megtörténjenek. Most azért, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre: és adjad
a te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják a te beszédedet
(hirdessék igédet), A te kezedet
kinyújtván gyógyításra; és hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiadnak
(a te szent Szolgádnak), a Jézusnak neve által. És minekutána könyörögtek, megmozdula a hely, ahol
egybegyűltek; és betelének (megteltek) mindnyájan
Szent Szellemmel, és az Isten beszédét (igéjét) bátorsággal szólják (hirdették) vala”
(Csel. 4,24-30).
Zsolt. 48,6 Meglátták ők, legott elcsodálkoztak
[(támah):
meglepődtek, megdöbbentek]; megijedtek, elriadtak [(bhl ḥáp̄az): megrettentek
összezavarodtak, és futásnak eredtek].
Zsolt. 48,7 Rémület [(rəʿáḏáh
raʿaḏ): remegés, reszketés] fogta el [('áḥaz):
ragadta meg, vette birtokba] ott őket, fájdalom [(ḥíláh ḥíl): gyötrelem, kín],
amilyen a szülőasszonyé [(jálaḏ): mint a vajúdó asszonyt];*
*Ézsaiás is
erről prófétál: „És megrémülnek, kínok és fájdalmak fogják el
őket, és (gyötrődnek) szenvednek, mint a szülőasszony…” (Ésa. 13,8).
Zsolt. 48,8 A keleti széllel összezúzod Tarsis
[jelentése: erősség, megerősített előőrs;
kemény, jól megalapozott; szigorú; leigázás)] hajóit. [Héber szerint: A (qáḏim qáḏím): szembe fúvó (rúaḥ): szellem (šáḇar):
összetör, legyőz minden erősséget,leigázást].
Zsolt. 48,9 Amiként hallottuk, akként láttuk a
Seregek Urának városában [az erők
Urának,( jəhóváh): Jahvénak, az
Örökkévalónak], a mi Istenünk városában; örökre megerősítette [megtartja] azt az Isten! Szela.*
*Igen: „…
Ő, a Felséges, erősíti azt” (Zsolt.
87,5).
Zsolt. 48,10 A te kegyelmedről, [(ḥeseḏ)
szeretetedről, jóságodról]
elmélkedünk, és [(dámáh) emlékezünk]
oh Isten a te templomodnak belsejében [(hêḵál) szentélyében].*
*És így folytatja
Dávid: „Mert
kegyelmed [(ḥeseḏ): szereteted, jóakaratod, jóindulatod, jóságod] szemem előtt van, és hűségedben [('ĕmeṯ):
szilárdan, állandóan, biztonsággal] járok-kelek,
és [(hálaḵ): élek]” (Zsolt. 26,3).
Zsolt. 48,11 Amilyen a neved, oh Isten, olyan a
te dicséreted a föld határáig; igazsággal teljes a te jobbod. [Más fordítás: Amilyen
mértékben ismeretes lesz neved, úgy fog terjedni dicséreted is a föld (qicəváh qecev):
végéig, befejeződéséig; (ceḏeq málá'
málé' jámín) megigazulással van tele a Te jobbod].*
*A próféták így írnak erről az időről: Hiszen
napkelettől fogva napnyugatig nagy az én nevem a pogányok (a népek) között, és minden helyen tömjénnel áldoznak
az én nevemnek és tiszta ételáldozattal! Bizony nagy az én nevem a pogányok
(a népek) között! Azt mondja a Seregeknek
Ura” (Mal. 1,11).
„Eljőnek a népek
mind, amelyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te nevedet” (Zsolt. 86,9).
Hiszen:
„Ki ne félne téged, Uram! És ki ne
dicsőítené a te nevedet? Mert csak egyedül vagy szent. Mert eljőnek mind a
pogányok és lehajolnak előtted; mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek” (Jel.
15,4).
„Mert meg van
írva: Élek én, mond az Úr, mert nékem hajol meg minden térd, és minden nyelv
Istent magasztalja. [Más fordítás: Ezt
mondja az Írás: Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr -, előttem meghajlik
minden térd, s minden nyelv nyíltan vallást tesz az Istenről]” (Róm. 14,11).
És
arról a NÉV-ről, amely előtt meghajol
minden térd: „Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon,
mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus
Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil. 2,10-11).
Zsolt. 48,12
Örül, és [(śámaḥ): örvendez] Sion
hegye, ujjonganak [(gúl gíl): vigadoznak, ugrálnak örömükben] Júda leányai a te ítéletedért [(mišəpáṭ): döntéseidért].*
*És
folytatódik a prófécia: „Örvendnek és vígadnak a nemzetek, mert
igazságot teszel a népek között, és a nemzeteket e földön te igazgatod, (és Te vezeted). Szela” (Zsolt. 67,5).
„Megszégyenülnek mind a faragott képek szolgái, (a bálványimádók mind), akik bálványokkal dicsekednek; meghajolnak
előtte (leborulnak) mind az istenek.
Hallotta és örvendeze Sion, és örülének Júdának leányai a te ítéleteidnek Uram!
Mert te felséges vagy Uram az egész földön, és igen felmagasztaltattál minden
isten felett (magasan fölötte vagy minden istennek.)!” (Zsolt. 97,7-9).
Zsolt. 48,13 Vegyétek [(sáḇaḇ): járjátok] körül a Siont, kerüljétek meg
azt, számláljátok meg tornyait.
Zsolt. 48,14
Jól nézzétek [csodáljátok] meg
sáncait, [bástyáit]
járjátok be palotáit [falait, erődítményeit], hogy elmondhassátok a
jövendő nemzedéknek. [Héber szerint: (léḇ): szíveteket, a bensőtöket (šíṯ): fordítsátok, és adjátok annak (pásaḡ): megértésére, hogy ('arəmôn) Isten a mi erődünk,
fellegvárunk, aki felemel, biztonságba helyez. Ezt (sáp̄ar): írjátok meg az ('aḥărón
'aḥărôn): utókornak (dór dôr): az elkövetkezendő generációknak].*
*Folytatódik a kijelentés, megismételve a
parancsot: „Amiket hallottunk és
tudunk; és amiket atyáink (őseink)
beszéltek el nékünk, Nem titkoljuk el fiaink elől, elbeszéljük a jövő
nemzedéknek: az ÚR dicső tetteit és erejét, csodáit, amelyeket véghezvitt. Hogy
megtudja azokat a jövő nemzedék, a fiak, akik születnek; és felkeljenek és
hirdessék azokat fiaiknak; Hogy Istenbe vessék reménységüket és el ne
felejtkezzenek Isten dolgairól, (Isten nagy tetteiről) és az ő parancsolatait megtartsák” (Zsolt. 78,3-4.6-7).
„Irattassék meg ez a
következő (a
jövő) nemzedéknek, és a
teremtendő nép (az
újjáteremtett nép) dicsérni
fogja az Urat. Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a
földre nézett le az Úr. Hogy meghallja a fogolynak (sóhajtását) nyögését, és hogy feloldozza (és megszabadítsa a
halálraítélteket) a halálnak
fiait” (Zsolt. 102.19-21).
Az
újjáteremtett népről így szól az apostol: „Azért ha valaki, mindenki, aki Krisztusban van, új ismeretlen,
szokatlan, meglepő teremtés, az új teremtmény; a régiek, vagyis az eredeti,
kezdeti, ősi elmúltak, a régi megszűnt, tovatűnt, ímé, újjá lett minden, és
valami új valósult meg, új jött létre, új állt elő” (2 Kor. 5,17).
A
kijelentés a továbbiakban így hangzik: „És monda az, aki a királyiszéken, a trónuson ül vala: Ímé mindent
újjá teszek, mindent újjáteremtek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek
hívek, megbízhatók, és igazak” (Jel.
21,5).
„Mert ímé, új egeket és
új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek, és a régire nem is
emlékeznek, még csak észbe sem jutnak” (Ésa.
65,17).
Hogy: „A nép,
amelyet magamnak alkoték, amelyet magamnak formáltam, hirdesse dicséretemet” (Ésa. 43,21)
„Tudjátok meg, hogy az
Úr az Isten; Ő alkotott minket és nem magunk; Az övéi vagyunk, az ő népe és az
ő legelőinek juhai, az Ő nyája vagyunk” (Zsolt.
100,3)
„Mert az Ő alkotása az
Ő remekművei vagyunk, teremtetvén Általa
a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az
Isten, hogy azokban járjunk, és azok szerint éljünk” (Eféz. 2,10).
Zsolt. 48,15 Bizony ez az Isten [ilyen nagy az Isten, ő a mi vezérünk] a mi Istenünk
mindörökké [(ʿaḏ): örökkévalóságban, a
folytonos létezésben], ő vezet,
és [ő igazgat] minket mindhalálig, és még a (halálon
túl is)!