Zsolt. 38,1 Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő,
egyesítő; főember)] zsoltára emlékeztetőül.
Zsolt. 38,2 Uram, [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló]! Haragodban
ne fenyíts meg engem [(qecep̄ jḵḥ): ne cáfolj meg felindulásodban];
felgerjedésedben ne ostorozz meg engem, ne
[(ḥémáh jásar) indulatosan figyelmeztess, és taníts]!*
*És így
folytatja Dávid: „Uram, ne feddj meg haragodban [neheztelésedben; bosszúságodban,
felháborodásodban] ne ostorozz [ne dorgálj] indulatodban! [búsulásodban, felgerjedésedben]. (Zsolt. 6,2).
Dávid megvallása – és
próféciája – amiért az Úr haragját érzi (aki eltért, vagy még meg sem tért
Istenhez): „Uram, haragodban ne fenyíts
meg engem; felgerjedésedben ne dorgálj meg engem! Mert nyilaid belém akadtak,
és kezed rám nehezült. Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség
csontjaimban vétkeim miatt ...Bizony,
elmúlunk haragod miatt, indulatod miatt megsemmisülünk, ha magad elé állítod
bűneinket, titkolt vétkeinket orcád világossága elé. Elmúlik minden napunk
haragod miatt, úgy elmúlnak esztendeink, mint egy sóhajtás. Életünk ideje
hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló
fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk. Ki tudja, milyen erős
haragod, és milyen félelmetes felháborodásod?” (Zsolt. 38,2-4; 90,7-11).
Jeremiás imája: „Fenyíts hát meg minket, Uram, de csak
mértékkel, nehogy haragodban megsemmisíts. Zúdítsd haragodat a nemzetekre,
amelyek nem ismernek el, és azokra a nemzedékekre, amelyek nem hívják
segítségül a nevedet. Mert felfalták Jákobot s fölemésztették, lakóhelyét
pusztasággá tették” (Jer 10,24-25).
Zsolt. 38,3 Mert nyilaid belém akadtak [belém hatoltak], és kezed [(jáḏ): erőd] rám nehezült.
Zsolt. 38,4 Nincs épség [nincs
erő] testemben [(báśár): húsomban ] a te haragodtól, [(zaʿam): felháborodásodtól]
a Te [(páním): jelenlétedben]; nincs békesség csontjaimban [nincs
(šálóm šálôm): egészséges,
ép, sértetlen csontom] vétkeim miatt*
*Jób is így
panaszkodik: „Mert (el
šaddaj) a Mindenható nyilai
vannak én bennem, amelyeknek mérge emészti az én szellememet, és [(ḥémáh šáṯáh rúaḥ): mérgüket issza
szellemem]. És az Istennek rettentései ostromolnak engem, [('ĕlóhah 'ĕlôhah biʿúṯ ʿáraḵ):
Isten Rémségei ellenem csatasorba álltak]” (Jób. 6,4).
És így
folytatja Jób: „Felgerjesztette haragját,
és (fellángolt haragja) ellenem,
(és ellenségének tekintett engem) és úgy
bánt velem, mint ellenségeivel. Seregei együtt jövének be (együtt támadtak
csapatai) és utat csinálnak (utat
törnek) ellenem, és az én sátorom mellett
táboroznak” (Jób. 19,11-12).
És Dávid is panaszkodik
szenvedése okát nem értve: „Nyomorult és
beteg vagyok ifjúságomtól kezdve; (rettegek tőled, tanácstalan vagyok) viselem a te rettentéseidet, roskadozom.
(Rám zúdult izzó haragod), és általmentek
rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem (rettentő
csapásaid megsemmisítenek). Körülvettek
engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek (bekerítenek) engem
(Zsolt. 88,16-18).
Jeremiás is így panaszkodik,
nem értve szenvedése okát: Miért lett
(miért tart) szünetlenné az én fájdalmam,
és halálossá, gyógyíthatatlanná az én sebem? (miért nincs gyógyulás súlyos
sebemre). Olyanná lettél nékem, mint a
bizonytalan vizű, csalóka patak (amelyben nincs állandóan víz)!”
(Jer. 15,18).
„Útjaimat elterelte, (utamról lekergetett, összetépett) és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét, és a
nyíl elé célul állított engem! Veséimbe bocsátotta tegzének nyilait” (Siral. 3,11-13).
„Vedd le rólam a te ostorodat (a Te csapásodat); kezed fenyítéke miatt elenyészem én
(elpusztulok sújtó kezed alatt). Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz
valakit, elemészted, (tönkreteszed) mint
moly, az ő szépségét. Bizony merő hiábavalóság (mint egy lehelet, annyit
ér) minden ember” (Zsolt. 39,11-12).
Zsolt. 38,5 Mert bűneim [(ʿávôn ʿáôn): törvény nélküli állapotom
miatti gonoszságaim] elborítják fejemet [(ró'š) kezdettől];
súlyos teherként, erőm felett [nehezednek
rám]*
*És így
folytatja Dávid: „Bűneim erőt vettek rajtam; vétkeinket te bocsásd meg” (Zsolt. 65,4).
Ezsdrás is erről tesz
megvallást: „És mondék: Én Istenem, szégyellem
és átallom felemelni, én Istenem, az én orcámat te hozzád, mert a mi
álnokságaink felülhaladtak fejünk fölött és a mi vétkeink mind az égig
nevekedtek! Őseink idejétől fogva mind a mai napig nagy vétekben vagyunk, és
bűneink miatt jutottunk királyainkkal és papjainkkal együtt más országok
királyai kezébe, fegyverre, fogságba, prédára és arcunk szégyenére, ahogyan ma
is van” (Ezsdr. 9,6-7).
És ennek
következményeként: „bajok vettek engem
körül, amelyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, amelyeket végig sem
nézhetek; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem”
(Zsolt. 40,13)
Zsolt. 38,6 Megsenyvedtek, megbűzhödtek [(máqaq bá'aš): Elgennyesedtek,
üszkösek, és bűzlenek] sebeim
oktalanságom miatt.
Zsolt. 38,7 Lehorgadtam, [(šáḥaḥ): elcsüggedtem,
nyomorult lettem] meggörbedtem [(ʿáváh)
elgörbültem, eltorzultam meggörnyedtem]
nagyon; naponta szomorúan járok [(qáḏar hálaḵ): mint aki gyászolva jár].
Zsolt. 38,8 Mert derekam megtelt gyulladással, [égő fájdalommal van tele; (kesel
málá'
málé' qáláh): ágyékomat
gyulladás lepte el, mely éget] és
testemben [(báśár): húsomban] semmi ép sincsen*
*Ézsaiás így
folytatja, megerősítve a kijelentést: „Tetőtől talpig nincs e testben épség, csupa
seb és dagadás és kelevény, (zúzódás, kék folt és gennyes seb) amelyeket ki sem nyomtak, be sem kötöztek,
olajjal sem lágyítottak” (Ésa. 1,6).
Zsolt. 38,9 Erőtlen és összetört vagyok nagyon, [kimerültem, végképp összetörtem, és (púḡ dḵh): elzsibbadva, elaléltam] s
szívem keserűsége miatt jajgatok [szívem
gyötrelmében kiáltozom; (léḇ nəhămáh šá'aḡ) nyögök, és ordítok,
és szívem fájdalmában felzokogok]*
*És: „Lelkem
(egész személyem) is igen megháborodott
[csupa reszketés, és mélyen megrendült, teljesen összezavarodott], és te, oh Uram, míglen [meddig
késlekedsz még]” (Zsolt. 6,4).
Zsolt. 38,10 Uram, előtted van minden kívánságom, és nincs előled
elrejtve az én nyögésem [('ănáḥáh) :sóhajtásom, jajgatásom]!
Zsolt. 38,11 Szívem [remeg,
vergődik] dobogva [(sáḥar): hevesen] ver, elhagy erőm, s
szemem világa - az sincs már velem [szememből
kialszik a fény]*
*És tovább hangzik
a prófécia az Úr Jézus szenvedéséről: „Mert kenyerem gyanánt van az én
fohászkodásom, és sóhajtásaim, és [('ănáḥáh): nyögésem, jajgatásom]
ömölnek, mint habok. [Más fordítás: kitör belőlem az ordítás, mint a
vízfolyás, és mint víz árja ömlik hangos zokogásom és panaszom]. (Jób. 3,24).
És így
folytatja panaszát: „Orcám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt” (Jób. 16,16).
„Rettegések fordultak ellenem, (és rémület fog el) mint vihar űzik el tisztességemet, (és
szélvész űzi el méltóságomat) boldogságom
eltűnt, mint a felhő. Mostan azért önmagamért ontja ki magát lelkem;
nyomorúságnak napjai fognak meg engem (fogytán van már a lelkierőm)”
(Jób. 30,15-16).
Hát: „Én Istenem, [(qárá'):
segítségért] kiáltok nappal, de nem
hallgatsz meg, és nem [(ʿánáh): válaszolsz]; éjjel is és nincs nyugodalmam [(dúmijjáh): nem tudok elcsendesedni, és nyugtot nem
találok]” (Zsolt. 22,3).
Hiszen: „ha segítségért kiáltok és segítségül hívlak
is, nem hallod meg imádságomat, elzárkózol imádságom elől”
(Siral. 3,8)
„Belefáradtam a kiáltozásba, kiszáradt a
torkom; szemeim elbágyadtak, és elhomályosodtak, míg Istenemre vártam” (Zsolt.
69,4).
„Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok,
éjjelente előtted vagyok: Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én
kiáltozásomra! Mert betelt a lényem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott.
Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az ereje vesztett
ember. A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, akik koporsóban
feküsznek, akikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől.
Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé. Elszakasztottad
ismerőseimet tőlem, utálattá tettél előttük engem; berekesztettem és ki nem
jöhetek” (Zsolt. 88,2-9).
Óh Uram: „Ne légy messze [(ráḥaq):
ne légy távol; ne távozzál messze]
tőlem, [ne maradj távol szükségemben]
mert közel a nyomorúság [(qáróḇ qárôḇ): a baj, a szorongatás], és nincs, aki segítsen. [Légy közel, mert sehol sincs segítség].
Tulkok sokasága kerített be engem, [(par par): Hatalmas, fiatal bikák
vesznek körül] körülfogtak engem Básán [jelentése: porhanyós föld] bikái [Básán ('abbír): hatalmasai vettek körül engem]. Feltátották rám [(pácáh):
fölnyitották ellenem gúnyolva, rágalmazva]
szájukat, mint a ragadozó [marcangoló]
és [mint zsákmányra éhes] ordító [(šá'aḡ):
üvöltő] oroszlán. Mint a víz, úgy kiöntettem [szétfolytam].
Csontjaim mind [kificamodtak,] széthullottak
[(páraḏ):
mind szétváltak egymástól]; szívem [a bensőm] olyan lett, mint a viasz,
megolvadt [(másas): elgyengült a
félelemtől] belső részeim között [a
bensőmben]. Erőm [torkom, ajkam]
kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz
engemet [lesújtottál a halál porába].
Mert ebek [kutyák] vettek körül
engem, [Kutyák falkája ólálkodik
körülöttem], a gonoszok serege körülfogott, [gonoszok bandája, gonosztevők zsinatja kerített be];
átlyukasztották [(káráh): átfúrták] kezeimet
és lábaimat [(reḡel): lábfejemet].
»Más fordítás: Körülvett engem nagy sereg kutya, a gonoszok (ʿéḏáh): zsinatja körülfogott engem. Oroszlán módjára
vetették rá magukat kezemre és lábamra, és átlyuggatták kezemet és lábamat«.
Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám”
(Zsolt. 22,12-18).
És így folytatódik az Úr
Jézusról a prófécia: „Oh Uram, meddig
nézed ezt? (Ments és) Szabadíts meg
engemet tombolásaiktól, (az ordítozóktól) az oroszlánkölyköktől az én egyetlenemet (életemet)”
(Zsolt. 35,17).
Mert: „Föltátották rám szájukat, (hahotázva mondják rólam): Haha! Haha! Saját szemünkkel láttunk. Láttad
mindezt, oh Uram - ne hallgass, oh Uram; ne légy távol tőlem! Serkenj föl,
ébredj, tégy igazságot peremben, oh Uram, Istenem, Ítélj meg engem a te
igazságod szerint, oh Uram, Istenem, hogy ne örüljenek rajtam (ne engedd,
hogy kinevessenek)! Ne mondhassák
szívükben: Örüljünk! Ez az, ezt akartuk!! Ne mondhassák: Elnyeltük őt
(Végeztünk vele)! Szégyenüljenek meg,
piruljanak együttesen, akik bajomnak örülnek; szégyen és gyalázat borítsa be
őket, akik felfuvalkodtak ellenem (akik dölyfösek velem szemben)”
(Zsolt. 35,21-26).
A zsidó főpapok Pilátus elé
viszik az Úr Jézust, ítéletet kérve rá: „Monda
nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak?
Mindnyájan [ezt kiáltották, és] mondának: Feszíttessék meg! A helytartó
pedig [nyomatékosan] monda:
Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább [és még hangosabban, és harsányabban] kiáltoznak [és ordítoztak] vala,
mondván: Feszíttessék meg! Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ [hogy semmire sem megy velük], hanem még nagyobb háborúság [és zavargás] támad [sőt a forrongás még nagyobb lesz, és
a zajongás mindinkább növekszik, fokozódik; sőt ebből még lázadás is kitörhet], vizet vévén [vagyis vizet
hozatott], megmosá kezeit a
sokaság előtt, mondván. Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől [Ennek az igaz embernek vére ontásában] ti
lássátok [ez a ti dolgotok;
Ti feleltek érte]! És
felelvén az egész nép, monda: Az Ő vére
mi rajtunk és a mi magzatainkon [Más fordítás: Az egész nép így kiáltott:
Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére; És az egész tömeg zúgta: Vére rajtunk
és fiainkon]”
(Mát. 27,22-25).
De azt mondja az ÚR: „Feltátották ellened szájukat minden
ellenségeid; süvöltenek és csikorgatják fogukat, mondván: Nyeljük el őt!
(Elpusztítottuk!) Bizony ez a nap az,
amelyet vártunk; megértük, megláttuk! De
nem ők, hanem az Úr műve ez: Megcselekedte
(véghezvitte) az Úr, amiket gondolt
(amit eltervezett); beváltotta szavát,
(valóra váltotta, amit megmondott) amelyet
szólt eleitől fogva (amit régóta elrendelt); rombolt és nem kímélt, és megvidámította rajtad az ellenséget,
(örömöt szerzett az ellenségnek) felemelte
szarvát a te szorongatóidnak (támadóidnak)” (Siral. 2,16-17).
Ézsaiás így folytatja a próféciát: „És az Úr akarta őt megrontani betegség
által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja,
és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz (célhoz jut vele). Mert szenvedése folytán látni fog, és
megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít (megigazulttá tesz), és bűneiket ő viseli” (Ésa. 53,10-11).
És így folytatja az ÚR: „Ki felett örvendeztek? Ki ellen tátjátok
fel szátokat és öltitek ki nyelveteket? Nem ti vagytok-e a bűn gyermekei, a
hazugságnak magva? (Más fordítás: Mit
csúfolódtok, miért jártatjátok a szátokat, miért öltögetitek a nyelveteket?
Hiszen ti vagytok a hűtlen népség, a hazug fajzat)” (Ésa. 57,4).
És
a prófécia értelmét az Úr Jézus jelenti ki: „Ti
az ördög [vagyis: a vádló, rágalmazó,
uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló] atyától valók vagytok [Más fordítás: ti
atyátoktól, az ördögtől származtok, (eszte):
az ördög atyából vagytok, és hozzá tartoztok]. És
a ti atyátok kívánságait [szándékát,
ami kedvére
van, amit szeret, ami örömet okoz neki] akarjátok
teljesíteni [(theló etheló):
azt készültök, szándékoztok, azt igyekeztek megvalósítani]. Az emberölő [(anthrópoktonosz):
embergyilkos] volt kezdettől [(arkhé): eredetétől] fogva, és nem állott meg az igazságban [(hisztémi): felkelt, fellázadt, és
ellenállt a
(alétheia): valóságnak], mert
nincsen ő benne igazság [mert nem
lehet ő magában valóság]. Mikor hazugságot [(pszeudosz): hamisságot, valótlanságot, kitalálást,
csalást, becsapást] szól, a sajátjából szól [magából meríti]; mert hazug [(pszeusztész): és csaló] és [(autosz): ő maga a] hazugság atyja” (Ján. 8,44).
„Gonoszak voltak hozzá, nem fiai már, a maguk
gyalázatja; romlott és elvetemült nemzedék. Így fizettek-é az Úrnak: balga és
értelmetlen nép?! Nem atyád-é ő, aki teremtett? Ő alkotott és erősített meg” (5 Móz. 32,5-6).
Zsolt. 38,12 Szeretteim és barátaim félreállnak csapásomban;
rokonaim pedig messze állnak [elhúzódnak
tőlem]*
*És így folytatódik
Dávid próféciája: „Minden gyűlölőm együtt suttog reám, gonoszat koholnak
ellenem: Istennek átka szállott ő reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel
többé!” (Zsolt. 41,8-9).
„Akik engem látnak [(rá'áh): néznek, szemlélnek, nézegetnek], mind csúfolkodnak [(láʿaḡ): csúfolnak, gúnyolnak,
kinevetnek, gúnyolódnak] rajtam
[gúnyt űznek belőlem], félrehúzzák
[lebiggyesztik] ajkaikat és hajtogatják
[csóválják] fejüket”
(Zsolt. 22,8).
Az Evangélium
bizonyságtétele: Beteljesültek a próféciák: Az Úr Jézus a kínoszlopon szenved,
és: „Az arra menők pedig szidalmazzák
[káromolják; gyalázzák,
becsmérelik] vala őt, fejüket hajtogatván [és a fejüket csóválva, és rázogatva]. És
ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd
[és mentsd] meg
magadat; ha Isten Fia vagy, szállj [s
lépj is] le a keresztről. [sztaurosz: a
kínoszlopról]! Bízott az
Istenben; mentse meg [(rüomai): mentse meg, szabadítsa
meg, óvja meg, és védelmezze] most
Őt [lássuk, hogyan menti meg most
Isten; hát ragadja ki most Ő a bajból], ha [ugyan] akarja; mert [hiszen] azt mondta: Isten Fia
vagyok” (Mát. 27,39-40.43).
A néki szolgáló asszonyok ott
maradtak a Megfeszített haláláig: „Valának
pedig asszonyok is, akik távolról nézik vala (és figyelik), akik között vala Mária Magdaléna, és Mária,
a kis Jakabnak és Józsénak anyja, és Salomé, Akik, mikor Galileában vala, akkor
is követték vala őt, és szolgálnak vala néki; és sok más asszony, akik vele
mentek vala fel Jeruzsálembe” (Márk. 15,40-41).
Zsolt. 38,13 De tőrt vetnek, [(náqaš): csapdát állítanak], akik életemre törnek, [akik életemet (bqš): keresik] és akik bajomra törnek;
[akik vesztemet akarják, pusztulással fenyegetnek] hitványságokat
beszélnek, [arról beszélnek, hogyan
ártsanak nekem] és csalárdságot koholnak mindennap [és csalárd terveken gondolkoznak mindennap]*
*És folytatja
Dávid: „Ellenségeim rosszat mondanak felőlem: Mikor hal meg és vész ki a neve?
Ha látogatni jön be valaki, hiábavalóságot beszél; szíve összegyűjt minden
rosszat, azután kimegy az utcára és kibeszéli. Minden gyűlölőm együtt suttog
reám, gonoszat koholnak ellenem” (Zsolt.
41,6-8).
„Sok ideje lakom már együtt a békességnek gyűlölőivel! Magam vagyok a
békesség, de mihelyt megszólalok, ők viadalra (harcra) készek” (Zsolt. 120,6-7).
Ők azok: „Akik gonoszt gondolnak (rosszat
terveznek) szívükben, és minden nap
(háborúságot szítanak), és háborút
kezdenek. Nyelvüket élesítik, mint a
kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,3-4).
A hitetlenekről, és a
vallásos emberekről így szól a Szent Szellem: „Mert nincsen az ő szájukban
egyenesség, belsejük csupa romlottság; nyitott sír az ő torkuk, nyelvükkel
hízelkednek” (Zsolt. 5,10).
De: „Szája telve
átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és
álnokság” (Zsolt. 10,7).
„Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge
van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4).
„Kígyóméreg az ő boruk,
viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33).
„Lábuk gonosz cél után
fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és
romlás van útjaikon. Nem ismerik a békesség útját, (vagyis Krisztust),
eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a
békességhez, (vagyis Krisztushoz)” (Ésa. 59,7-8).
„Mert ők rossz úton
futnak, és vérontásra sietnek” (Péld. 1,16).
Mert a hústesti ember: „A bűnös ember szíve mélyén ott suttog a
bűn. Nem számít neki az istenfélelem, sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével
gyűlöletet tud szítani. Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és
jó lenni. Rontást eszel ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat” (Zsolt. 36,2-5).
Zsolt. 38,14 De én, mint a siket, nem hallok, és olyan
vagyok, mint a néma, aki nem nyitja föl száját*
*Az Evangélium
jelenti ki, hogy kiről szól a prófécia: A
főpap kihallgatja Jézust, de: „Jézus
pedig hallgat vala…” (Mát. 26,63).
Hamis tanúk tesznek
bizonyságot az Úr Jézus ellen, és: Akkor
a főpap odaállván a középre, megkérdé Jézust, mondván: Semmit sem felelsz-é
(arra, amit ezek ellened vallanak)? Miféle
bizonyságot tesznek ezek te ellened? Ő pedig hallgat vala, és semmit sem felele. (Márk. 14,53-65).
Mert az Úr Jézus az: „Aki szidalmaztatván [(loidoreó): becsmérelve, ócsárolva, gyalázva], viszont nem
szidalmazott, [(antiloidoreó): a szidalmat nem viszonozta, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást] szenvedvén nem fenyegetőzött [(paszkhó): elviselte, eltűrte]. Ellenben hagyta az igazságosan ítélőre: [(paradidómi dikaiósz): hanem mindent az igazságos bíróra hagyott, átadta ügyét
az igazságosan ítélőnek]” (1 Pét. 2,23).
Ézsaiás így prófétál Róla: „Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem
nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán
tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját” (Ézs. 53,7).
Zsolt. 38,15 És olyanná lettem, mint az, aki nem hall, és szájában
nincsen ellenmondás [védekező szó].
Zsolt. 38,16 Mert téged vártalak [(jáḥal): benned reménykedtem] Uram [('ăḏónáj)],
te hallgass meg [(ʿánáh): Te felelj nékem] Uram, Istenem [('ăḏónáj
'ĕlóhím)]!*
*És így folytatja
Dávid: „Várom az Urat, várja az én lelkem, és bízom az ő ígéretében. Várja
lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, az őrök a reggelt” (Zsolt. 130.5-6).
Dávidot bármilyen baj éri, a
szabadító Istenhez kiált: „Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám, [fordítsd felém] füledet, hallgasd meg az én beszédemet [jusson eléd szavam]. (Más fordítás: Hozzád kiáltok, és segítségül hívlak, és te meghallgatsz, erős hatalmas Istenem)” (Zsolt. 17,6).
„Nyomorúságomnak idején hozzád kiáltok, mert te
meghallgatsz engem” (Zsolt. 86,7)
És megvallja, hogy: „Szeretem az Urat, mert meghallgatja
könyörgésem szavát. Felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg
csak élek” (Zsolt. 116,1-2)
De az Úr is erre biztatja,
megígérve a szabadítást is: „És hívj segítségül engem a nyomorúság
idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem” (Zsolt. 50,15)
És hogy ki az az Isten, akit
segítségül kell hívni, arról Pál apostolon keresztül így tesz bizonyságot a
szent Szellem: „Kegyelem néktek és
békesség Istentől,
a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.... .... akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét bárhol segítségül hívják” (1Kor.
1,2-3).
És a mindenkorban élő hívőket is erre biztatja
Dávid: „Várjad az Urat, és [(qáváh):
reménykedj az Úrban], légy erős [és bátor szívű, légy
férfias]; bátorodjék szíved [('ámac):
és megerősíti a te szívedet] és várjad az
Urat [(qáváh): reménykedj az
Úrban]” (Zsolt. 27,14).
Zsolt. 38,17 Mert azt gondolom: csak ne örülnének rajtam; [ne lennének dölyfösek velem szemben]
mikor lábam ingott [(môṭ gáḏal): tántorogtam, arrogánsan], hatalmaskodtak ellenem!*
*Isten segítségét
kéri Dávid az ellenséggel szemben: „Hogy
ne mondja, és ne [dicsekedjék] ellenségem:
meggyőztem [végeztem vele, hatalmat vettem rajta, és legyőztem] őt. Háborgatóim [ellenfeleim,
szorongatóim] ne örüljenek, [ne
örvendezzenek, és ne ujjonghassanak],
hogy tántorgok” (Zsolt. 13,5).
Mert: „Ők pedig örültek [(śámaḥ): örvendeztek] az én bukásomon [(celaʿ): elesésemen] és összegyűltek [('sp̄): gyülekeztek], és
összegyűltek ellenem a rágalmazók, a [(néḵeh): nyelvükkel
megsebzők], tudtom nélkül gyaláztak [(qáraʿ):
átkoztak] és nem nyugodtak, nem [(dámam):
hagyták abba]. Ne örüljenek, és ne [(śámaḥ):
örvendezzenek] rajtam az én hazug
ellenségeim, méltatlan gyűlölőim [(ḥinnám): akik ok nélkül gyűlölnek] se ne hunyorgassanak rám” (Zsolt. 35,15.19).
Mert így szólt a prófécia: „Többen vannak
fejem hajszálainál, akik ok nélkül gyűlölnek engem; (és sok hazug
ellenségem akar elnémítani engem), hatalmasok
a vesztemre törők, akik ellenségeim alap nélkül…” (Zsolt. 69,5).
Mert: „Gyűlölködő
szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt. 109,3).
És: „Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül”
(Siral.
3,52).
„Minden gyűlölőm együtt suttog reám, gonoszat koholnak ellenem: Istennek
átka szállott ő reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel többé!” (Zsolt. 41,8-9).
Óh
Uram!: „Lásd [(rá'áh): tekintsd] meg ellenségeimet, mert megsokasodtak,
[mekkora
elleneim száma] és gyilkos gyűlölséggel [és kegyetlen gyűlölettel] gyűlölnek engem. Őrizd [(šámar): óvd] meg életemet és
szabadíts
[(nácal): ragadj ki, ments] meg engem; ne szégyenüljek meg, hogy benned bíztam. [Más fordítás: Tartsd meg életemet,
ments meg, ne szégyenüljek meg, mert hozzád menekültem, (ḥásah):
oltalmat / menedéket Nálad
kerestem]” (Zsolt. 25,19-20).
„Istenem, benned bízom; ne szégyenüljek meg; ne
örüljenek rajtam ellenségeim” (Zsolt.
25,2).
Az ellenségnek pedig azt
mondja: „Igen taszítottál engem, hogy
elessem; de az Úr megsegített engem. Erősségem és énekem az Úr, és ő lőn nékem
szabadulásul” (Zsolt. 118,13-14).
És folytatódik a prófécia: „Feltátották ellenem szájukat, gyalázatosan
arcul csapdostak (gyalázkodva arcul vertek) engem, összecsődültek ellenem (együtt vonulnak ellenem)”
(Jób. 16.10).
És így teljesült be a
prófécia: Az Úr Jézust halálra ítéli a szanhedrin, és: „Akkor szemébe köpdösnek és arcul csapdosták [és ütötték, ököllel
verték] őt, némelyek pedig botokkal verik [és vesszővel csapdosták]”
(Mát. 26,67).
És azok a férfiak, akik fogva tartják (és őrizték) Jézust,
csúfolják (és gúnyolták) vala, vervén
őt. És szemeit betakarván, arcul csapdossák őt, és kérdezik őt, mondván:
Prófétáld meg ki az, aki téged ver (ki ütött meg téged)? És sok egyéb dolgot mondának néki, szidalmazván őt (és sok más szidalmat is
szórtak reá). (Luk. 22,63-65).
Zsolt. 38,18 És bizony közel vagyok az eleséshez, és bánatom
mindig előttem van [(maḵə'ôḇ maḵə'óḇ támíḏ): szüntelenül gyötör a fájdalom, nem hagy el soha].
Zsolt. 38,19 Sőt bevallom [beismerem]
bűneimet, bánkódom vétkem miatt*
*És így folytatja
Dávid: „Vétkemet bevallám néked, bűnömet [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh jḏʿ ʿávôn ʿáôn):
vétkemet, tévedésemet, céltévesztésemet megismertem, megértettem, és a bűn
következményét, a bajt, csapást megtapasztaltam], és el nem fedeztem [(kásáh): nem rejtegettem, nem
takargattam tovább, és hamisságomat nem titkoltam el]. Azt mondtam [('ámar): magamban]: Bevallom hamisságomat [(pešaʿ):
lázadásomat, elszakadásomat, hűtlenségemet] az Úrnak [(jəhóváh): Jahvénak, az
Örökkévalónak] - és te elvetted rólam
bűneimnek terhét [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): céltévesztésem
következményeit, bajokat, csapásokat, és eltörölted adósságom, megbocsátottad
Istennélküliségemet] Szela”
(Zsolt. 32,5).
Mert: „Egyedül te ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz…” (Zsolt.
51,6).
És: „… URam, légy kegyelmes hozzám! Gyógyíts meg engem, mert vétkeztem
ellened!” (Zsolt. 41,5).
Hiszen: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen
te nálad van a bocsánat, hogy féljenek (tiszteljenek) téged!” (Zsolt. 130,3-4).
De: „Aki elfedezi, és (takargatja)
az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot
nyer” (Péld. 28.13).
Hiszen a prófétán keresztül
már kijelentette az Úr: „Én, én vagyok,
aki eltörlöm álnokságaidat, és gonoszságodat önmagamért, és bűneidről, és gonoszságodról
nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).
Erről szól Mikeás próféta is:
„Kicsoda olyan Isten, mint te, aki
megbocsátja a bűnt, a gonoszságot, és
elengedi öröksége, a népe maradékának vétkét, gonoszságát, és büntetését?! Nem
tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban, és mert abban
telik kedve, hogy kegyelmet ad! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk, újra irgalmas
lesz hozzánk; eltapodja álnokságainkat, és igazságtalanságunkat. Bizony a
tenger mélységébe veted minden bűnünket!” (Mik.
7,18-19).
Dávid is erről prófétál: „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne
feledkezzél semmi jótéteményéről és
ne feledd el, mennyi jót tett veled. Aki - Ő - megbocsátja minden bűnödet,
minden gonoszságodat, meggyógyítja minden betegségedet, és fogyatékosságodat,
rosszullétedet. Aki megváltja életedet a koporsótól, és a sírtól; kegyelemmel,
szeretettel és irgalmassággal koronáz meg téged” (Zsolt. 103,2-4).
És az apostolon keresztül
folytatódik a kijelentés: „Ha megvalljuk
[(homologeó): elismerjük, és bevalljuk] bűneinket [(hamartia): céltévesztésünket, akkor
megtapasztaljuk, hogy Isten], hű és igaz
[megbízható és igazságos], hogy
megbocsássa bűneinket [hogy (aphiémi): elengedje
tartozásunkat, és felmentsen a céltévesztés alól] és megtisztítson [(katharidzó): tisztának
nyilvánítson] minket minden hamisságtól.
[(adikia): minden igazságtalanságtól, istentelenségtől]” (1
Ján. 1,9).
Zsolt. 38,20 De ellenségeim élnek, erősödnek [életerősek]; megsokasodtak hazug gyűlölőim, és [(ʿácam):
hatalmasok, akik ok nélkül gyűlölnek,
bántanak]*
*Így folytatja
Dávid: „Lásd
meg szegénységemet [(ʿŏní):
nyomorúságomat szenvedésemet, szorultságomat], és gyötrelmemet [(ʿámál): gyötrődésemet, bajomat, megalázottságomat]; bocsásd meg [(násá'
náśá'): vedd el] minden bűnömet [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): minden vétkemet]. Lásd [(rá'áh): tekintsd] meg ellenségeimet, mert megsokasodtak, [mekkora elleneim száma] és gyilkos gyűlölséggel [és kegyetlen gyűlölettel] gyűlölnek engem” (Zsolt. 25,18-19).
„Többen vannak fejem hajszálainál, akik ok nélkül
gyűlölnek engem; (és sok hazug
ellenségem akar elnémítani engem), hatalmasok
a vesztemre törők, akik ellenségeim alap nélkül…” (Zsolt. 69,5).
De Uram: „Ne engedd, hogy kinevessenek hazug ellenségeim, és
összekacsinthassanak, akik ok nélkül gyűlölnek” (Zsolt. 35,19).
Mert: „Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt. 109,3). És: „Vadászva vadásztak reám, mint valami
madárra, ellenségeim ok nélkül” (Siral. 3,52).
Zsolt. 38,21 És akik jóért rosszal [(ráʿ): gonoszsággal,
rosszindulattal] fizetnek [(šálam): viszonozzák]; ellenem
törnek [(śáṭan): rám támadnak,
ellenfélként viselkednek], amiért én jóra törekszem*
*És így folytatja
Dávid: „Jóért rosszal [(ṭôḇ): kedvességemért (ráʿ):
rosszindulattal] fizetnek meg nékem,
[(šəḵôl
nep̄eš): megfosztanak életemtől, életemre törnek]” (Zsolt. 35,12).
És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel, és
ostromolnak engem (harcolnak ellenem)
ok nélkül. Szeretetemért ellenkeznek
velem, (vádaskodással felelnek) én
pedig imádkozom. Rosszal fizetnek nékem a jóért, és gyűlölettel az én
szeretetemért” (Zsolt. 109,3-5).
„Még az én jóakaróm is, akiben megbíztam, aki
kenyeremet ette, fölemelte sarkát ellenem
(az is ellenem támadt)” (Zsolt. 41,10).
Pedig: „Aki fizet gonoszt a jóért, nem távozik el a gonosz baj annak
házától” (Péld. 17,13).
Kérlek: „Figyelmezz
reám Uram (jəhóváh: Jahve,
Örökkévaló), halld meg, mit beszélnek
ellenfeleim! Szabad a jóért rosszal fizetni? Hiszen vermet ástak nekem!
Emlékezz rá, hogy eléd álltam, és szót emeltem értük, hogy elfordítsam róluk
haragodat” (Jer. 18,19-20).
És a prófécia így teljesedett
be: Amikor az Úr Jézus kijelenti, hogy Ő egy az Atyával, meg akarják kövezni
Őt: „Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot
[sok jó cselekedetet] mutattam néktek az én Atyámtól; [és sok
jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én Atyám nevében] azok közül melyik dologért [melyik
cselekedetem miatt] köveztek meg engem? (Ján. 10,32).
Zsolt. 38,22
Ne hagyj el [(ʿázaḇ): ne hagyj magamra]
Uram Istenem [Jahve 'ĕlóhím], ne
távolodjál el [(ráḥaq): ne légy messze] tőlem!*
*Dávid minden
helyzetben - sürgetve - hívja segítségül az Urat, példát adva nekünk is: „Uram,
[Jahve, Örökkévaló] miért állasz [és
miért maradsz] távol [miért vagy oly
messze]? Miért rejtőzöl el [és miért
rejted el magadat, és fordulsz el] a
szükség, a [(cáráh): nyomorúság, gyötrelem, szorongattatás, nyomorgatás, elnyomás]
idején, [amikor bajok érnek]”
(Zsolt. 10,1).
„Ne rejtsd el orcádat előlem; ne utasítsd el szolgádat
haraggal; te voltál segítőm, ne taszíts
(ne vess) el és ne hagyj el engem,
üdvösségemnek Istene!” (Zsolt. 27,9).
„Hallgasd meg, Isten, az én imádságomat, és ne rejtsd el magadat az én
könyörgésem elől” (Zsolt. 55,2).
„És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; Bajban
vagyok, mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem!” (Zsolt. 69,18).
„Uram, meddig felejtkezel el rólam végképen? Meddig
rejted el orcádat tőlem? ...Ne örüljenek rajtam az én hazug ellenségeim,
méltatlan gyűlölőim se hunyorgassanak rám. Mert nem beszélnek békességet, hanem
akik békességesek e földön, azok ellen álnok dolgokat koholnak. Föltátották rám
szájukat, azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk. Láttad, oh Uram - ne
hallgass, oh Uram; ne légy távol tőlem!
Serkenj föl, ébredj ítéletemre, oh Uram, Istenem, az én ügyemért. Siess
segítségemre, oh Uram, én szabadítóm!
...Megszégyenülve vesszenek el, akik ellenem támadnak! Borítsa szégyen
és gyalázat azokat, akik vesztemre törnek!” (Zsolt. 35,19-23; 13,2; 71,12-13) .
Ugyanilyen sürgetően hívja az Urat – Dávid és Habakuk
is – Isten népéért: „Meddig kiáltok még oh Uram, és nem hallgatsz meg! Kiáltozom hozzád az
erőszak miatt, és nem szabadítasz meg! Miért láttatsz velem hamisságot, és
szemléltetsz nyomorgatást? Pusztítás és erőszak van előttem, per keletkezik és
versengés támad! Azért inog a törvény, és nem érvényesül az igaz ítélet; mert gonosz
hálózza be az igazat, azért származik hamis ítélet!” (Hab. 1,2-4)
„Istenem, ne maradj csendben, ne hallgass, és ne légy
tétlen, Istenem! Hiszen háborognak ellenségeid, gyűlölőid fenn hordják fejüket.
Néped ellen titkon ármányt szőnek, tanácskoznak védenceid ellen” (Zsolt. 83,2-4).
Zsolt. 38,23
Siess segítségemre, oh Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], én szabadítóm [(təšuʿáh təšúʿáh): én üdvösségem]!*
*És a szenvedő
Messiásről szóló prófécia folytatódik: „De te, Uram [(jəhóváh): Jahve,
Örökkévaló], ne légy messze tőlem [Ne
maradj távol, Uram, és ne távoztasd el tőlem segítségedet]; én ('ĕjálúṯ): erősségem, [te vagy segítségem] siess
segítségemre [mentésemre; (ʿezəráṯ
ʿezəráh): támogass, és figyelj az én oltalmamra]” (Zsolt.
22,20).
„Tessék Uram néked, hogy megments engemet; (légy kegyelmes) és
siess Uram segítségemre! Isten, az én szabadításomra, Uram, az én segítségemre
siess, és (ments meg engem)! Oh
Isten, ne távozzál el tőlem! (ne légy távol tőlem), Én Istenem, siess segítségemre! Ne hagyj el Uram Istenem, (ne légy
távol) ne távolodjál el tőlem! Siess
segítségemre, oh Uram, én szabadítóm! Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts
meg engem a te kegyelmed szerint! Uram! Hozzád kiáltok! Hívlak téged: siess én
hozzám (siess segítségemre); figyelmezz
szavamra, mikor hívlak téged” (Zsolt.
40,14; 70,2; 71,12; 38,22-23; 109,26; 141,1).
És az Újszövetség
bizonyságtétele szerint nem hiába, mert: „…és
meghallgattatott az ő istenfélelméért” (Zsid. 5,7).
