Zsolt. 33,1 [Dávid zsoltára]. Örvendezzetek [(ránan): örüljetek, vigadjatok, ujjongjatok, örömkiáltást
hallassatok] ti igazak, [(caddíq): igaznak
nyilvánítottak] az Úrban; [(jəhóváh): Jahvéban, az Örökkévalóban, mert] a hívőkhöz [(jášár): igazakhoz] illik a dicséret*
*Amíg az emberek
nem értik az Úr tetteit, addig: „Félelem fog el minden embert, és hirdetik
Isten tetteit, megértik cselekedeteit. Örülni fog az Úrban az igaz, (és
hozzá menekül), mert nála talált
oltalmat, dicséretet mondanak a tiszta szívűek” (Zsolt. 64,10).
És Dávid újra -és újra arra
buzdítja a hívőket: „Dicsérjétek az Urat!
Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő
dolog! Az Úr építi Jeruzsálemet, összegyűjti (a szétszóródott) Izráelnek elűzötteit; Meggyógyítja a megtört
szívűeket, és bekötözi sebeiket” (Zsolt.
147,13).
„Jöjjetek el,
örvendezzünk az Úrnak; vigadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának! Menjünk
elébe hálaadással; vigadozzunk néki zengedezésekkel, (ujjongjunk előtte énekszóval). Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül” (Zsolt. 95,1-3).
Mert: „Jó dolog dicsérni az Urat, és éneket mondani a te nevednek, oh
Felséges! Hirdetni jó reggel a te kegyelmedet, és (szeretetedet) és éjjelente a te hűséges voltodat. Tíz húrú
hegedűvel és lanttal, hárfán való zengedezéssel. Mert megvidámítottál engem
Uram a te cselekedeteddel, a te kezednek műveiben örvendezem, és
(ujjongok)” (Zsolt. 92,2-5).
Mária
megcselekszi az Igét, amit a Szent Szellem Dávidon keresztül mond: „Örüljetek az Úrban, vigadozzatok, és ujjongjatok ti igazak, ti, akik megigazultatok, akiket igaznak nyilvánítottak! Örvendezzetek mindnyájan ti igaz szívűek”
(Zsolt. 32,11).
És
ő is arra buzdít, hogy: „Dicsőítsétek
velem az Urat! Hirdessétek velem az
ÚR nagyságát, és magasztaljuk együtt az ő nevét!” (Zsolt. 34,4).
Az apostol is arra buzdítja a
hívőket, hogy: „Örüljetek és örvendezzetek az Úrban mindenkor, azaz minden
időben szüntelenül. Újra csak
azt mondom, örüljetek és örvendjetek!” (Fil. 4,4).
És a Szent Szellem újra- és újra arra buzdít az apostolon keresztül, hogy: „… atyámfiai, testvéreim, örüljetek, és örvendezzetek az Úrban. Ugyanazokat írni néktek én nem restellem,
nekem nincs terhemre, és engem nem
fáraszt, tinéktek pedig bátorságos, sőt szükséges, mert biztonságot jelent, és titeket megerősít” (Fil. 3,1).
És azért örüljenek, mert: „… a Szellem
gyümölcse: öröm…” (Gal.
5,22).
Már Dávid így prófétál róluk:
„Az igazak, azaz a megigazultak… örvendeznek és vígadnak az Isten színe előtt, és
ujjongnak örömmel, és vígan örvendeznek” (Zsolt. 68,4).
Hát: „Azonképpen ti is örüljetek, és örüljetek, örvendezzetek együtt
velem” (Fil. 2,18).
És ismét: „Mindenkor örüljetek” (1
Thess. 5,16).
Mert: „Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked,
megújít szeretetével, ujjongva örül neked” (Sof. 3,17).
Ezért: „Örvendezzetek Istennek, a mi erősségünknek; ujjongjatok a Jákób
Istenének! (Más fordítás: Vigadjatok a mi
erős Istenünk előtt, ujjongjatok Jákób Istene előtt)!” (Zsolt. 81,2).
Mert: „Világosság támad fel, és fényözön
árad az igazra, és a tiszta szívűekre öröm. Örüljetek ti igazak az Úrban, és
magasztaljátok az ő szentséges emlékezetét, és szent nevét!” (Zsolt.
97,11).
Habakuk is az Úrban való
örömről, és annak okáról prófétál: „Hallám
és reszket a bensőm, a szózatra remegnek ajkaim. Fájdalom járja át csontjaimat, és porladni kezdenek csontjaim,
reszketnek lábaim és reszkető léptekkel járok: hogy nyugtom legyen a nyomorúság
napján, amely feljön a bennünket fosztogató népre, mely megsanyargatja azt.
Mert a fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben a szőlőtőkéken nem lészen
gyümölcs, megcsal, és hiányozni fog az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek
eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban. De én
örvendezni, és vigadozni fogok az
Úrban, és vigadok az én szabadító Istenemben” (Hab. 3,16-18).
Ézsaiás is erről prófétál, és
arról, hogy mit tett az Úr velünk: „Örvendezvén
örvendezek, és ujjongva ugrálok
örömömben, mert nagy örömöm telik az Úrban, örüljön egész lényem az én
Istenemben, mert víg örömre indít Istenem. Mert az üdvnek, a szabadulásnak,
megmentésnek, biztonságnak, és jólétnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság,
azaz a megigazulás palástjával vett engemet körül. A megigazulás palástját
terítette rám, mint vőlegény, aki pap módon ékíti fel magát, aki fölteszi
fejdíszét, és mint menyasszony, aki felrakja ékességeit, és ékszereit. Mert
mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit,
akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot, azaz a megigazulást s a
dicsőséget minden nép előtt, és öröméneket ad minden nép hallatára” (Ésa.
61,10-11).
Zsolt. 33,2 Dicsérjétek [dicsőítsétek (jáḏáh):
megvallva] az Urat, és [adjatok hálát az Úrnak] citerával; tízhúrú hárfával [lanttal, hegedűvel] zengjetek [(zámar): dalt] néki [zengjétek fölségét]*
*Mert: „Boldog nép az,
amely megérti a kürt szavát, (amely tud neked ujjongani), a te orcádnak világosságánál jár ez, oh
Uram! A te nevedben örvendeznek egész nap; és a te igazságodban
felmagasztaltatnak” (Zsolt. 89,16-17).
Hát: „Énekeljetek
néki, zengedezzetek (zsoltárt) néki,
beszéljétek el minden ő csodatételét. (Dicsőítsétek szent nevét), dicsekedjetek az ő szent nevével;
örvendezzen azoknak a szívük, akik keresik az Urat” (Zsolt. 105,2-3).
„Dicsérjétek őt kürt-zengéssel; dicsérjétek őt hárfán
és citerán; Dicsérjétek őt dobbal és
tánccal (körtáncot járva), dicsérjétek őt hegedűkkel és fuvolával;
Dicsérjétek őt hangos cimbalommal, (csengő cintányérral) dicsérjétek őt harsogó cimbalommal
(zengő cintányérral). Mindenki dicsérje
az Urat! Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt.
150,3-6).
Zsolt. 33,3 Énekeljetek néki új éneket, [(šúr
šír): énekléssel ünnepeljétek] lantoljatok [(nḡn): húrt pengessetek] lelkesen, [(jáṭaḇ) vidám szívvel,
örömkiáltással; nagy örömmel], harsogón [(tərúʿáh): ujjongó csatakiáltással]*
*És újra-és újra
arra biztatja Dávid Isten népét, hogy: „Énekeljetek az Úrnak új éneket;
énekelj az Úrnak te egész föld! Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az ő nevét;
hirdessétek napról-napra az ő szabadítását. Beszéljétek a népek között az ő
dicsőségét, minden nemzet között az ő csodadolgait” (Zsolt. 96,1-3).
És ismét: „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert
csodadolgokat cselekedett, (mert csodákat tett); megsegítette őt az ő jobbkeze és az ő szentséges karja
(szabadulást szerzett). Tudtul adta az Úr
az ő szabadítását, (megmutatta szabadító erejét); a népek előtt megjelentette, és (nyilvánvalóvá tette) az ő igazságát. Megemlékezett az ő
kegyelméről és Izráel házához való hűségéről; látták a föld határai mind a mi
Istenünknek szabadítását. Vígan énekelj az Úrnak te egész föld;
(Ujjongjatok az ÚR előtt az egész földön)! Harsanjatok
fel, örvendezzetek és zengedezzetek (Örvendezve vigadjatok, zsoltárt
énekeljetek)! Zengedezzetek az Úrnak
hárfával, és hangos énekléssel, és (hárfakísérettel zengő éneket)! Trombitákkal (harsonákkal) és kürtzengéssel vigadozzatok, és (ujjongjatok)
a király, az Úr előtt!” (Zsolt. 98,1-6).
És ismét: „Dicsérjétek az Urat! Énekeljetek az Úrnak
új éneket; dicsérje őt a hívők gyülekezete! Örvendezzen Izráel az ő
teremtőjében: Sionnak fiai örüljenek, és (örvendezzenek) az ő királyukban! Dicsérjék az ő nevét tánccal (körtáncot járva); dobbal és hárfával zengjenek néki. Mert
kedveli az Úr az ő népét, és (gyönyörködik népében) a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg (győzelemmel ékesíti fel
az elnyomottakat)” (Zsolt. 149,1-4).
És Dávid válasza: „Isten! Új éneket éneklek néked; tízhúrú
hangszerrel zengedezlek téged” (Zsolt.
144,9).
Mert: „kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára
állította fel lábamat, megerősítvén (biztossá tette) lépteimet. És új éneket adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét;
sokan látták és megfélemlettek, és bíztak az Úrban” (Zsolt. 40,3-4).
Az Úr szava: „A régiek ímé beteltek, és most újakat
hirdetek, mielőtt meglennének, tudatom veletek. Énekeljetek az Úrnak új éneket,
és dicséretét a földnek határairól, ti, a tenger hajósai és teljessége, a
szigetek és azoknak lakói. Emeljék fel szavukat a puszta és annak városai, a
faluk, amelyekben Kédár lakik, ujjongjanak a kősziklák lakói, a hegyeknek
tetejéről kiáltsanak. Adják az Úrnak a dicsőséget, és dicséretét hirdessék a
szigetekben” (Ésa. 42,9-12)
És János apostol
elragadtatásban látja, és hallja Isten népét: „És hallék szózatot az égből, mint sok vizeknek zúgását, és mint nagy
mennydörgésnek szavát. És hallom hárfásoknak szavát, akik az ő hárfájukkal
hárfáznak vala; És énekelnek vala mintegy új éneket a királyiszék előtt, és a
négy lelkes állat (a négy élőlény)
előtt és a Vének előtt; és senki meg nem tanulhatja vala azt az éneket, csak a
száznegyvennégy ezer, akik áron vétettek meg a földről” (Jel. 14,2-3).
„És láték a királyiszék és a négy lelkes állat között
és a Vének között egy Bárányt állani, mint egy megölettet, hét szarva és hét
szeme vala, ami az Istennek hét Szelleme, amely elküldetett az egész földre. És
eljöve és elvevé a könyvet a királyiszékben ülőnek jobbkezéből. És mikor elvevé
a könyvet, a négy lelkes állat és a huszonnégy Vén leborula a Bárány előtt,
mindeniknél hárfák és aranypoharak lévén, jóillatokkal tele, amik a szentek
imádságai. És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet
és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a
te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből” (Jel. 5,6-9).
Zsolt. 33,4 Mert az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] szava [(dáḇár): Igéje] igaz [(jášár): igazságosak, egyenesek], és minden cselekedete hűséges, és [('ĕmunáh
'ĕmúnáh): minden tette hűség, megbízhatóság]*
*És így folytatja
megvallását Dávid: „Az Úrnak [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] törvénye [(tóráh tôráh): tanítása,
irányítása, utasítása] tökéletes [(támím):
szeplőtelen, hiba nélkül való], megeleveníti
[(šúḇ):
visszafordít Istenhez, helyreállítja, megújítja] az embert. Az Úrnak bizonyságtétele [(ʿéḏúṯ): tanúsága] biztos, [('áman): stabil, szilárd,
amire támaszkodni lehet, hűséges, megbízható, építő] bölccsé teszi [(ḥáḵam): bölcsességre tanítja] az
együgyűt [(pəṯá'í peṯí pəṯí): az együgyű, naiv, hiszékeny, becsapható
kisdedeket, a tapasztalatlant]. Az Úrnak
[(jəhóváh):
Jahve, az Örökkévaló] rendelései [(piqquḏ
piqqúḏ): előírása, végzései] helyesek
[(jášár):
igazságosak, egyenesek]. Megvidámítják
[(śámaḥ):
földerítik, megörvendeztetik, megvigasztalják] a szívet [(léḇ): a bensőt]; az Úrnak [(jəhóváh):
Jahve, az Örökkévaló] parancsolata [útmutatása]
világos, [(bar): érthető, tiszta] megvilágosítja [('ôr): ragyogóvá teszi] a szemeket. Az Úrnak félelme [(jirə'áh):
tisztelete] tiszta, [(ṭáhór
ṭáhôr): szent, nem kevert], megáll
[(ʿámaḏ):
megmarad] mindörökké. Az Úrnak ítéletei
[(mišəpáṭ):
döntései] változhatatlanok [('ĕmeṯ):
szilárdak, stabilak, állandóak] s
mindenestől fogva [mindenben] igazságosak
[(jaḥaḏ
cáḏaq): teljesen igazzá tesznek, megigazítanak, felmentenek]” (Zsolt.
19,8-10).
Mert: „Isten igaz [Ő igazságos, és pártatlan] bíró; [erős és hatalmas
Isten] de hosszan tűrő, vagyis elnézően
türelmes velem és fékezi haragját” (Zsolt. 7,12).
Ezért Dávid megvallása és
kérése: „A te bizonyságaidat igazságban
és hűségben jelentetted meg, és mindenek felett való egyenességben” „A te
bizonyságaidnak igazsága örökkévaló; oktass, hogy éljek!” (Zsolt. 119,138.144).
Ezért: „Gyönyörködöm a te rendeléseidben; a te beszédedről nem feledkezem el” (Zsolt. 119,16).
Ezért Dávid újra és újra így
prófétál: „A te igazságod igazság örökké,
és a te törvényed igaz” (Zsolt.
119,142).
És hogy kiről prófétál Dávid:
„Aki teremtette, és (alkotta) az eget és földet, a tengert és mindent, ami
bennük van. Aki meg is tart hűségesen mindenkor” (Zsolt. 146,6).
„Kezeinek cselekedetei hűség és igazság; minden ő
végzése tökéletes, és
(maradandó). Megingathatlanok (rendíthetetlenek) örökké és mindvégig; hívségből és egyenességből származottak
(igazán és helyesen vannak megalkotva)” (Zsolt. 111,7-8).
Ezt vallja meg az apostol is:
„De hű [(pisztosz): és hűséges, megbízható, szavahihető] az
Úr, aki megerősít [(sztéridzó): támogat, táplál,
szilárddá és elmozdíthatatlanná tesz] titeket és megőriz [és megvéd, megóv,
vigyázással és erővel megoltalmaz] a
gonosztól [(ponérosz): a
rosszakaratú, rosszindulatú ördögtől, és a káros, ártalmas, azaz gonosz
dologtól, szerencsétlenségtől, és minden bajtól]” (2 Thess. 3,3).
Mert:
„Halálos eszközöket fordít reá, és
megtüzesíti nyilait” (Zsolt. 7,14)
A
tüzes nyíl pedig, amit Isten készített, és amely győzelmet szerez: „… Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok,
és Isten igéje lakik bennetek, azért legyőztétek a gonoszt” (1 Ján. 2,14)
„Legyőzték őt a Bárány
vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket
mindhalálig” (Jel. 12,11).
Igen: „Hűséges az Isten, aki által meghívást kaptatok Fiának, Jézus
Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe [(koinónia): az Ővele
való eggyéválásra]” (1Kor 1,9).
És
hogy ez megtörténhessen, arról Isten maga gondoskodik: „Hű az, aki elhívott titeket és ő meg is cselekszi azt” (1 Thess.
5,24).
„Mert kegyelemből [(kharisz): Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú
gondoskodása irántatok] tartattatok meg
[részesültetek a megváltásban; üdvözültetek], hit által; és ez nem tőletek van [nem a magatok érdeme]: Isten ajándéka [adománya] ez” (Eféz. 2,8).
Zsolt. 33,5 Szereti az igazságot, és [(cəḏáqáh):
igazságosságot, egyenességet, irgalmasságot, hitet] és törvényt [a jogosságot; rendet, döntést]; az Úr kegyelmével [(ḥeseḏ):
irgalmával; jóvoltával, szeretetével] telve a föld*
*És Dávid így
folytatja a próféciát: „Trónod, oh Isten örökkévaló; igazságnak
pálcája a te királyságodnak pálcája. Szereted az igazságot, gyűlölöd a
gonoszságot, azért kent fel Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé” (Zsolt. 45,7).
És hogy kiről prófétál Dávid,
azt a Zsidólevél fejti ki: A fiúról így szól az Úr: „A te királyi széked [a te trónod] óh Isten örökkön örökké [megáll, és megmarad]. Igazságnak [(euthütész):
egyenesség, igazságosság, jogosságnak]
pálcája [(rabdosz): jogara] a te
országodnak [(baszileia): királyságodnak, birodalmadnak, uralmadnak, és a te
királyi hatalmadnak] pálcája [(rabdosz): jogara]. Szeretted [(agapaó): és többre
tartottad] az igazságot [(dikaioszüné):
igazságosságot, jogosságot, méltányosságot] és
gyűlölted [(miszeó): ellenszenvet éreztél, és megvetetted, semmibe vetted] a hamisságot [a gonoszságot,
törvénytiprást, és a törvénynélküli állapotot]: annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek
[ujjongásnak, és vigasságnak] olajával a
te társaid felett. [Más fordítás: Te
mindig az igazságosságot szeretted, és gyűlölted a gonoszt, ezért öntötte Isten
az öröm olaját a te fejedre, inkább, mint a társaidra]” (Zsid. 1,8 -9).
És: „A te kegyelmeddel, oh Uram, teljes e föld: taníts meg engem
rendeléseidre!” (Zsolt. 119,64).
Zsolt. 33,6 Az Úr szavára lettek az egek, [(dáḇár
ʿáśáh): az Úr Igéje alkotta az eget] és szájának leheletére, azaz [(rúaḥ):
Szelleme által] minden seregük*
*Dávid megvallása: „Te vetettél
hajdan alapot a földnek, az ég a te kezed alkotása” (Zsolt. 102,26)
Az Újszövetség
bizonyságtétele a mi Urunkról, az Úr Jézus Krisztusról: „Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása
az ég” (Zsid. 1,10)
A nap és a hold – és az idő – megteremtése így történt: „És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy
elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói
ünnepeknek, napoknak és esztendőknek. És legyenek világítókul az ég
mennyezetén, hogy világítsanak a földre. És úgy lőn. Teremté tehát Isten a két
nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a
kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat. És helyezteté Isten azokat az ég
mennyezetére, hogy világítsanak a földre;
És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválasszák a
világosságot a sötétségtől. És látá Isten, hogy jó. És lőn este és lőn reggel,
negyedik nap” (1 Móz. 1,14-19)
„Mert nagy az Úr és igen dicsérendő, és rettenetes minden istenek
felett; Mert a pogányoknak minden isteneik csak bálványok, de az Úr teremtette
az egeket” (1 Krón. 16,25-26)
Ő a teremtő, és Övé minden: „Ímé az Úréi, a te Istenedéi az egek, és az
egeknek egei, a föld, és minden, a mi rajta van!” (5 Móz. 10,14).
Nehémiás megvallása a Teremtőről: „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted, és alkottad az eget, az egeknek
egeit, és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket
minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak, és az égnek
serege előtted borul le” (Nehem. 9,6).
Ézsaiáson keresztül szól az
Úr: „Így szól az Úr Jahve, az Örökkévaló, megváltód és alkotód, anyád méhétől fogva, aki az anyaméhben formált. Én vagyok
az Úr, aki mindent cselekszem. Én, az ÚR, Jahve, az Örökkévaló alkottam
mindent. Aki az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól,
mert egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet” (Ésa.
44,24).
Az
embernek tudnia kell, hogy Isten a Teremtő: „Mert ami az Isten felől tudható [megismerhető, megérthető, és
nyilvánvaló] nyilván van ő bennük;
[és világosan ismerik] mert az Isten
megjelentette [nyilvánvalóvá, és láthatóvá tette, sőt kijelentette] nékik. Mert ami Istenben láthatatlan tudniillik az ő örökké való hatalma
[az Ő ereje, ami képessé tesz bármi megtételére] és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból [az Ő
műveiből, és munkái értelmes vizsgálata révén] megértetvén megláttatik; [és világosan látszanak,
mivel a teremtett dolgokból érzékelhetők] úgy,
hogy ők menthetetlenek. [És ezért nincs hát mentségük]” (Róm. 1,19-20).
Hiszen: „Az egek beszélik
Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond
beszédet; éj éjnek ad jelentést. Nem olyan szó, sem olyan beszéd, amelynek
hangja nem hallható: Szózatuk kihat az egész földre, és a világ végére az ő
mondásuk” (Zsolt. 19,2-5)
„Kérdezd csak meg az
állatokat, azok is tanítanak, és az égi madarakat, azok is tudósítanak. Vagy
elmélkedj a földről, az is tanít, a tenger halai is beszélnek neked. Ki ne
tudná mindezekről, hogy az ÚR keze alkotta őket?” (Jób. 12,7-9).
És
János apostol megvallása: „Kezdetben
[már] vala az Ige (a logosz) és az Ige [a logosz]
vala az Istennél, és Isten maga vala az
Ige (a logosz). Ő kezdetben [(arkhé): eredetileg] az
Isten. Minden [a mindenség] Őáltala
lett [teremtetett; rajta keresztül támadt; általa jött létre] és nála nélkül [Tőle különválasztva] semmi sem lett [teremtetett], ami lett [teremtetett; létrejött; s
egyetlen létező sem lett Őnélküle]”
(Ján. 1,1-3).
És
hogy ki a Teremtő, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Kezdetben teremté Isten az eget (mennyet) és a földet” (1 Móz. 1,1)
De
ezt csak: „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde (réma: megnyilatkozása, kijelentése)
által teremtetett (a világokat Isten szava alkotta), hogy ami
látható, a láthatatlanból (nem a jelenségek világából) állott elő” (Zsid. 11,3).
Bizony
Ő az: „Aki teremtette (és megalkotta)
a nagy (égitesteket, a) világító testeket; mert örökkévaló az ő
kegyelme (és örökké tart szeretete). A
napot, hogy uralkodjék nappal; mert örökkévaló az ő kegyelme (és mert
örökké tart szeretete). A holdat és
csillagokat, hogy uralkodjanak éjszaka; mert örökkévaló az ő kegyelme (és
örökké tart szeretete)” (Zsolt.
136,7-9).
És
Ő, az: „Aki a Fiastyúkot és a
kaszáscsillagot (alkotta, és) teremtette;
aki reggellé változtatja a homályt és a nappalt (sötét) éjszakává sötétíti… az Úr (Jahve) annak a neve” (Ámós. 5,8).
És
Ő az: „Aki teremtette a gönczölszekeret,
(Ő alkotta a Nagymedvét), és a kaszás
csillagot és a fiastyúkot és (Dél csillagait), és délnek titkos tárait. Aki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul (és
kikutathatatlanul), és csodákat
megszámlálhatatlanul” (Jób. 9,9-10).
Mert Ő, vagyis: „… Isten maga az Ige (a Logosz)”
(Ján. 1,1).
A
feltámadott dicsőség Urának kijelentése Önmagáról: „A Laodiceabeli
gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, a teremtett
világ eredete” (Jel. 3,14).
Zsolt. 33,7 Összegyűjti, és [(kánas):
felhalmozza] a tenger vizeit, mintegy tömlőbe, és [gáttal torlaszolta el]; tárházakba [az ö titkos helyeire] rakja [mederbe zárja] a hullámokat [(təhóm təhôm): a mélységek vizeit, az örvényeket, és az áradatot gát
közé szorítja]*
*Jóbtól azt kérdezi
az Úr: „És kicsoda zárta el ajtókkal a tengert,
amikor előtűnt, és az anyaméhből kijött
(amikor buzogva előtört a föld gyomrából); Mikor
ruházatává a felhőt tevém, takarójául pedig a sűrű homályt? Mikor reávontam törvényemet,
(határt szabtam neki) zárat és ajtókat
raktam rá, és azt mondám: Eddig jöjj és ne tovább; ez itt ellene áll kevély
habjaidnak (büszke hullámaidnak)!” (Jób. 38,8-11).
És Dávid válaszol: „Határt vetettél, amelyet át nem hágnak, nem
térnek vissza a földnek elborítására” (Zsolt. 104,9).
Zsolt. 33,8 Féljen az Úrtól [(járé')
félelemmel tisztelje az Urat] mind az egész föld,
rettegjen tőle, és [remegjen előtte] minden földi lakó [(gúr jášaḇ): a világ, a földkerekség minden lakója]*
*És így folytatódik
a kijelentés: „Mindenható! Nem foghatjuk meg őt; (nem tudjuk megtalálni), nagy az ő hatalma és fenséges, és a tiszta
igazságot el nem nyomja. Azért félik őt az emberek; a kevély bölcsek közül nem
lát ő egyet sem (rá sem néz azokra, akik bölcsnek tartják magukat)”
(Jób. 37,22-23).
„Ő nem nézi a fejedelmek személyét (a vezető emberekkel szemben nem
személyválogató) és a gazdagot a
szegénynek fölibe nem helyezteti; mert mindnyájan az ő kezének munkája (az
ő keze alkotása)” (Jób. 34,19).
Zsolt. 33,9 Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott [(cúh ʿámaḏ): Ő rendelkezett és létrejöttek]*
*Ezért: „Dicsérjék ők az
Úrnak nevét, mert (Ő) parancsolt és
előállottak (létre jöttek) ők”
(Zsolt. 148,5).
Zsolt. 33,10 Az Úr elforgatja [(púr):
semmivé teszi] a nemzetek tanácsát [(ʿécáh):
tervét, szándékát], meghiúsítja [(nú'): elveti, megakadályozza] a népek gondolatait [(maḥăšeḇeṯ maḥăšáḇáh): elgondolásait,
elképzeléseit, terveit, céljait]*
*És bár: „Sokféle
szándék van az ember szívében, de csak az ÚR tanácsa valósul meg” (Péld. 19,21).
Mert: „Az emberi
értelem tervezget, de az ÚR adja meg, hogy mit mondjon a nyelv” (Péld. 16,1).
De: „Nincs, és (nem használ) a
bölcsesség, és az értelem, sem a tanács az Úrral szemben” (Péld.
21,30).
És bár a: „Népek háborognak, országok inognak, ha az ÚR
mennydörög, megretten a föld” (Zsolt.
46,7)
De az Úr az: „Aki semmivé teszi a csalárdok gondolatait
[széttépi a ravaszok
fondorkodását], hogy szándékukat kezeik véghez ne vihessék
[Héber szerint:
Aki (párar): meghiúsítja a (ʿárúm): ravaszak, agyafúrtak (maḥăšeḇeṯ maḥăšáḇáh): elgondolását,
terveit, célját, hogy (tušijjáh túšijjáh): maradandó sikert (jáḏ):
kezeik, erejük, fegyvereik ne (ʿáśáh): vihessenek véghez]”
(Jób. 5,12)
Mert
azt mondja az Úr: „Tanácskozzatok,
(szőjetek csak terveket) de haszontalan
lesz, (majd meghiúsulnak) beszéljetek
beszédet, (tárgyaljatok csak) de nem
áll meg, (úgysem sikerül) mert Isten
van mi velünk!” (Ésa. 8,10).
Bizony: „Oda lesz
Egyiptom (kettős teher, dupla
nehézség) bátorsága, tanácstalanná
teszem. Kérdezgetik majd a bálványokat és a szellemeket, a halottidézőket és a
jövendőmondókat. És adom az egyiptomiakat kemény úrnak kezébe, és kegyetlen
király uralkodik rajtuk, szól az Úr, a seregeknek Ura” (Ésa. 19,3-4).
Zsolt. 33,11 Az Úr tanácsa [(ʿécáh):
előrejelzése, szándéka, terve, határozata, pedig] megáll [(ʿámaḏ):
megmarad] mindörökké [(ʿólám ʿôlám): időtlen
időkig, mert örök érvényű], szívének gondolatai [(maḥăšeḇeṯ
maḥăšáḇáh): elgondolása, elképzelése, terve] nemzedékről-nemzedékre [(dór
dôr): generációkon, és korszakokon át]*
*Hát: „Emlékezzetek
meg a messze régi (az ősrégi) dolgokról,
hogy én vagyok Isten és nincsen több, és (nincs más); Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos. Ki megjelentem kezdettől
fogva a véget, és előre azokat, amik még meg nem történtek, mondván: tanácsom
megáll, (tervem megvalósul), és
véghezviszem minden akaratomat” (Ésa.
46,9-10)
Zsolt. 33,12 Boldog nép az [(gój
gôj): a nemzet], amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül [(naḥăláh): tulajdonául] választott magának*
*A választott
népről így szól Péter apostolon keresztül a Szent Szellem: „Ti pedig
választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, [Isten
tulajdon - megváltott, megvásárolt,
megmentett -] megtartásra való nép vagytok, hogy
hirdessétek Annak hatalmas dolgait [nagy tetteit], aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára [az Ő fényébe] hívott el titeket. Akik hajdan [(pote): egykor] nem nép [nem az ő népe] voltatok,
most pedig Isten népe vagytok; akik [(eleeó): könyörület nélkül éltetek, nem nyertetek
irgalmat], nem kegyelmezettek
voltatok, most pedig [könyörületet
nyertetek, irgalomra találtatok] kegyelmezettek
vagytok” (1 Pét. 2,9-10)
Pál apostolon keresztül
jelenti ki a Szent Szellem: „Amint
Hóseásnál (jelentése: Jahve az üdvösség)
is mondja: Népemnek nevezem, amely nem volt az én népem és
szeretettnek azt, ami nem volt szeretett. [Más
fordítás: Azt, ami nem népem, népem gyanánt fogom elhívni, és amelyet
nem szeretek, szeretett (agapé) népemnek, és ki irgalmat nem
talált, irgalmasságot találónak]. És
lészen, hogy azon a helyen, ahol ez mondatott nékik: Ti nem vagytok az én
népem, ott az élő Isten fiainak fognak hívatni” (Róm. 9,25-26).
Így szólt Isten szava a
prófétán keresztül: „És eljegyezlek téged magamnak örökre, és pedig
igazsággal és ítélettel, kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el. Eljegyezlek
magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat. Mert bevetem vele a földet,
és akit „Nincs irgalom”- nak hívnak, ahhoz irgalmas leszek, a „Nem népem”- nek
ezt mondom: Népem vagy, ő pedig ezt mondja: Én Istenem!” (Hós. 2,18-19.22).
És így valósult meg Isten szava, amely kijelenti,
hogy: „De lesz még annyi Izráel fiainak a száma, mint a homok a
tengerparton, amelyet nem lehet megmérni, sem megszámolni. Akkor ahelyett, hogy
ezt mondanák nekik: Nem vagytok népem! - ezt mondják: Az élő Isten fiai
vagytok! És összegyűlnek Júda fiai és Izráel fiai együvé, és
egy (vagyis egyetlen) fejedelmet választanak, és feljőnek az
országból, mert nagy lesz a Jezréel (Jelentése: Isten vet, plántál, és új
vetést, új népet fog alapítani) napja!
Mondjátok atyátokfiainak (testvéreiteknek): Ammi (vagyis: Népem)! És a ti
húgaitoknak: Rukhámáh (azaz: van irgalom)!” (Hós. 1,10-12).
És ez akkor következik be,
amikor: „Vesszőszál hajt ki Isai
törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az ÚR Szelleme nyugszik rajta, a
bölcsesség és értelem Szelleme, a tanács és erő (és hatalom) Szelleme, az ÚR ismeretének és félelmének
Szelleme. Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem
hallomás után dönt” (Ésa. 11,1-3).
Ő: „Aki országa
népévé tett és királyokká és papokká tett minket az ő Istenének és Atyjának:
annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen” (Jel. 1.6).
És már új ének zeng a
mennyben: „És éneklének új éneket,
mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert
megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, (a Te
véreddel vásároltad meg őket) minden
ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből. És tettél minket a mi Istenünknek
királyokká és papokká; és uralkodunk a földön” (Jel. 5.9-10).
És beteljesült a Krisztusnépéről hangzó
prófécia „Mostan azért ha figyelmesen
hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem
valamennyi nép közt az enyéim; (az én tulajdonom) bár enyém az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma (papok
királysága) és szent nép. Ezek azok az
igék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak” (2 Móz. 19,5-6).
Az
Úr Jézus azt mondja Pál apostolnak: „Azért
küldelek el, hogy megnyissad szemeiket, hogy a sötétségből világosságra (a
fényre) és a Sátánnak (ellenségnek) hatalmából az Istenhez térjenek, hogy
bűneiknek (céltévesztésüknek) bocsánatát
és a megszenteltettek között osztályrészt (örökséget) nyerjenek az én bennem való hit által” (Csel.
26,18)
Az
apostol pedig így szól a hívőkhöz: „Mert
valátok (egykor) régen sötétség, most
pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai (gyermekei) úgy járjatok (éljetek)” (Eféz. 5,8)
Ézsaiás
is a Krisztus népéről prófétál: „Dicsőíteni
fog engem a mező vada, a sakálok és struccok, hogy vizet szereztem (vizet
fakasztottam) a pusztában; a kietlenben
(a sivatagban) folyóvizeket, hogy
választott népemnek inni adjak. A népnek, amelyet magamnak alkoték, (és
formáltam) hirdesse dicséretemet!”
(Ésa. 43,20).
Mózes
is a választott népről prófétál: „Hiszen
az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te
Istened, hogy saját (tulajdon) népe légy néki, minden nép közül e föld
színén. Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket,
hogy minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok;
Hanem mivel szeretett titeket az Úr, és hogy megtartsa az esküt, amellyel
megesküdt volt a ti atyáitoknak; azért hozott ki titeket az Úr hatalmas kézzel,
és (ezért váltott ki, és) szabadított
meg téged a szolgaságnak házából, Egyiptom (evilág) királyának kezéből. És hogy megtudjad, hogy az Úr, a te Istened, ő az
Isten, a hűséges (állhatatos) Isten,
aki (hűségesen) megtartja a
szövetséget és az irgalmasságot ezeríziglen (ezer nemzedéken át is) azok iránt, akik őt szeretik, és az ő
parancsolatait megtartják” (5 Móz. 7,6-9).
És:
„Mert egyedül a ti atyáitokat kedvelte az
Úr, hogy szeresse őket, és az ő magvukat: titeket választott ki ő utánuk minden
nép közül, amint e mai napon is látszik” (5 Móz. 10,15).
És
folytatódik a kijelentés: „Az
ígéretek pedig Ábrahámnak adattak [lettek kijelentve] és az ő
magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a
te magodnak, aki a Krisztus” (Gal. 3,16).
És a pogányokból (nemzetekből) megtérteknek így szól
az Úr: „Ha pedig Krisztuséi vagytok,
tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,29).
Mert: „…Ábrahám
… mindnyájunknak
atyánk” (Róm. 4,16).
És
az Ábrahám hitéből valókat: „És hívják
őket szent népnek, az Úr megváltottainak” (Ésa. 62,12).
Zsolt. 33,13 Az égből letekint az Úr, látja az emberek [('áḏám): ádámi / emberi faj] minden fiát.
Zsolt. 33,14 Székhelyéről lenéz [(máḵôn):
lakhelyéről rátekint] a föld minden lakosára. [Más fordítás: Hajlékából (šáḡaḥ):
szemléli
mindazokat, akik a földet (jášaḇ): benépesítették]*
*Mert: „Az Úr az ő szent templomában, az Úr trónja az egekben áll; ragyogó szemei szemügyre veszik, és megvizsgálják
az emberek fiait” (Zsolt. 11,4).
„Mert az Úr szemei áttekintik az egész
földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik ő hozzá teljes szívvel
ragaszkodnak” (2 Krón. 16,9)
„Mert ő ellát a föld határira, (a föld széléig)
ő lát mindent az ég alatt” (Jób. 28,24).
„Mindenen rajta tartja szemét az ÚR, a gonoszakat és a
jókat egyaránt figyeli” (Péld. 15,3).
És amikor: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az
Örökkévaló] letekintett [lenézett]
a mennyből az emberek [('áḏám): az emberi – az ádámi faj] fiaira, hogy
meglássa, ha van-é [köztük] értelmes,
[értő lelkű; okos] Istent kereső [aki
Istennel gondol]? (Zsolt. 14,2).
És: „Tekinte azért Isten a földre és látta, hogy meg vala romolva, mert
minden test megrontotta vala az ő útát, mert mindenki rossz útra tért a földön” (1 Móz. 6,12).
És amit lát: „Amint meg van írva, hogy nincsen csak egy
igaz is; Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent” (Róm. 3,10-11)
És hogy megértsék Őt: „...Isten megjelent testben...” (1 Tim. 3,16)
És:
„...Ő eljött a világba. A világban volt,
és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és
az övéi nem fogadták be őt” (Jn. 1,9-11
Zsolt. 33,15 Ő alkotta [(jácar): Ő formálta] mindnyájuk szívét [(léḇ). bensőjét], és jól tudja [(bín): jól ismeri] minden tettüket.
Zsolt. 33,16 Nem szabadul meg a király nagy sereggel; a hős sem menekül meg nagy
erejével [Más
fordítás: Nem a nagy, erős sereg segíti győzelemre a királyt, nem a nagy erő menti meg a hőst];
Zsolt. 33,17 Megcsal a ló a szabadításban, nagy erejével sem ment meg [(šeqer): Csalódik, aki lovaktól vár (təšuʿáh
təšúʿáh):
segítséget, mert nagy erejük nem ment meg]*
*A próféta jajgat
Isten népének hűtlensége miatt: „Jaj azoknak, akik Egyiptomba mennek
segítségért! Lovakra támaszkodnak, és a szekerek sokaságában bíznak, és a
nagyon erős lovagokban; és nem néznek Izráelnek Szentjére, és az Urat nem
keresik. De ő is bölcs, és veszedelmet hoz, nem másítja meg szavait, hanem
rátámad a gonoszok házára és a segítséget ígérő gonosztevőkre. Hiszen Egyiptom
ember és nem Isten, és lovai hús és nem szellem, és ha az Úr kinyújtja kezét,
megtántorodik a segítő, és elesik a megsegített, és együtt mind elvesznek” (Ézs. 31,1-3)
Az Úr: „Nem a lovak erejében leli kedvét, nem a férfi izmaiban gyönyörködik.
Az őt félőkben gyönyörködik az Úr, akik kegyelmében reménykednek. Jeruzsálem,
dicsőítsd az Urat, Sion, dicsérd Istenedet! Mert ő erős zárakat tett kapuidra,
megáldotta benned lakó fiaidat” (Zsolt.
147,10-13).
És nem is: „…
az íjamban bízom, és kardom sem védelmez meg engem; Hanem te szabadítasz meg
minket szorongatóinktól, és gyűlölőinket te szégyeníted meg” (Zsolt. 44,7-8).
Ezért szól a királyoknak a
parancs – és mindenkinek, aki befogadta az Úr Jézust, Őt, Aki: „tett minket királyokká...”:(Jel. 1,6):
„Csak sok lovat ne tartson, és a népet vissza ne vigye
Egyiptomba, hogy lovat sokasítson, mivelhogy az Úr megmondta néktek: Ne
térjetek többé vissza azon az úton!” (5
Móz. 17,16)
Hiszen bár: „Készen áll a ló az ütközetnek napjára; de
az ÚR adja a győzelmet” (Péld. 21,31).
Dávid megvallása: „Ezek [harci] szekerekben, amazok lovakban bíznak; mi
pedig az Úrnak, a mi Istenünknek nevéről emlékezünk meg [Más fordítás: Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat
emlegetik dicsekedve, mi ellenben Urunk, Istenünk nevét hívjuk segítségül]”
(Zsolt. 20,8).
Isten Igéje bemutatja, hogy
hogyan kell viszonyulni a gonoszhoz: „Dávid
pedig monda a Filiszteusnak: Te karddal, dárdával és pajzzsal jössz ellenem, én
pedig a Seregek Urának, Izráel seregei Istenének nevében megyek ellened, akit
te gyalázattal illettél. A mai napon kezembe ad téged az Úr, és megöllek téged,
és fejedet levágom rólad. A Filiszteusok seregének tetemét pedig az égi
madaraknak és a mezei vadaknak fogom adni a mai napon, hogy tudja meg az egész
föld, hogy van Izráelnek Istene. És tudja meg ez az egész sokaság, hogy nem
kard által és nem dárda által tart meg az Úr, mert az Úré a had, és ő titeket
kezünkbe fog adni” (1 Sám. 17,45-47)
Ez a bátorítás nekünk is
szól: „Legyetek erősek és bátrak, ne
féljetek, és ne rettegjetek az asszír királytól, meg a vele levő egész
sokaságtól (a gonosztól és démonaitól, ha embereken keresztül támad is), mert velünk többen vannak, mint ővele.
Ővele hústesti erő van, velünk pedig az Úr a mi Istenünk, hogy megsegéljen
minket és érettünk hadakozzék...” (2
Krón. 32,7-8).
Zsolt. 33,18 Ámde az Úr szemmel tartja az őt félőket, az [(járé') Isten tisztelőket], az ő kegyelmében, és [(ḥeseḏ jáḥal): szeretetében reménykedőket],
és bízókat*
*Hiszen: „Az
ÚR szeme látja az igazakat, füle meghallja kiáltásukat” (Zsolt. 34,16).
És: „Beteljesíti az őt félőknek (az Őt
tisztelőknek) kívánságát, kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket”
(Zsolt. 145,19).
„Mert az Úr igaz [(caddíq): igazságos, méltányos, pártatlan]; igazságot [(cəḏáqáh):
igazságosságosságot, jogosságot] szeret,
[('áhéḇ
'áhaḇ): kíván, abban gyönyörködik] az
igazak [az igaznak nyilvánítottak] meglátják
[(horaó): megpillantják] az
ő orcáját [(páním): személyét, jelenlétét]” (Zsolt. 11,7).
„Nem veszi le az igazról szemeit, sőt a királyok mellé, a trónba ülteti
őket örökre, hogy felmagasztaltassanak”
(Jób. 36,7).
Péter apostol megvallása: „Mert az Úr szemei [(proszópon):
jelenléte] az igazakon
[megigazultakon] vannak, és az ő fülei
azoknak könyörgésein; [és füle az ő könyörgésükre figyel] az Úr orcája pedig a gonoszt [(kakosz):
rossz, káros, ártalmas, értéktelen, hitvány]
cselekvőkön” (1 Pét. 3,12)
Zsolt. 33,19 Hogy kimentse [(nácal): kiragadja, és megszabadítsa] őket a halálból [(máveṯ): csapásokból, pusztulásból], és az
éhségben is [éhínség idején is] eltartsa [(ḥájah): életben tartsa, megőrizze,
táplálja] őket*
*Azt mondja az Úr: „Hanem
bizonyára megszabadítlak téged, nem esel el fegyver miatt, és az életed
zsákmányul lesz néked, mert reménységed volt (bíztál) bennem, azt mondja az
Úr” (Jer. 39,18).
„Akik ő reá néznek, azok felvidulnak, (örömre derülnek) és arcuk meg nem pirul. Ez a szegény (nyomorult)
kiáltott, és az Úr meghallgatta, és
minden bajából kimentette (kiszabadította) őt. Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül (őrt áll az
istenfélők mellett), és kiszabadítja
(és megmenti) őket. Az oroszlánok
szűkölködnek, éheznek; de akik az Urat keresik, semmi jót sem nélkülöznek” (Zsolt. 34,6-8.11).
„Nem szégyenülnek meg a (gonosz), veszedelmes időben, és jóllaknak az éhség napjaiban (is)”
(Zsolt. 37,19).
„Az Úr nem hagyja éhezni a megigazultat…” (Péld. 10,3).
„Az éhínségben megment [(páḏáh):
megszabadít, megőriz] téged a haláltól [(máveṯ): romlástól, pusztulástól], és a háborúban [(miləḥámáh): küzdelemben, csatában] a
fegyveres kezektől [s a
hadban a (ḥereḇ jáḏ): kardnak erejétől]” (Jób. 5,20).
Zsolt. 33,20 Lelkünk az Urat várja, segítségünk és pajzsunk ő
[Más
fordítás: Életünket az Úr hordozza, ő segít meg s oltalmaz minket]*
*És Dávid –
az életveszély közepette – így folytatja megvallását, példát adva a
bajbajutottaknak: Mert: „Te,
[oh] Uram, azért védőpajzsom
[oltalmazóm] vagy, te vagy dicsőségem,
csüggedt fejem fölemeled. [felmagasztalod]” (Zsolt 3,4).
„Bizony elrejt (és megóv) engem az ő hajlékába (sátrában) a
veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében (elrejt sátra mélyén),
sziklára emel fel engem (magas
kősziklára helyez engem). Most is felül
emeli fejemet ellenségeimen (így hát fölemelt fővel állok ellenségeim
között), akik körültem vannak, és én az ő
sátorában örömáldozatokkal áldozom, énekelek és zengedezek az Úrnak” (Zsolt. 27,5-6)
Az Úr: „Az igazaknak (becsületeseknek) valóságos jót rejteget (jutalmat
tartogat), pajzsot a tökéletesen járóknak
(a feddhetetlenül élőknek)” (Péld.
2.7).
Mert: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én [Uram],
kősziklám, [(selaʿ): kőszálam, szirtem,
és erős] kőváram. [(məcúḏáh
mácúḏ): erődöm, oltalmam] és [hatalmas] szabadítóm, [megmentőm].
Az én [('él): erős, hatalmas]
Istenem, az én kősziklám, [erősségem,
segítőm, oltalmam és szabadítóm] Őbenne bízom: [(ḥásah): hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és
menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki (pálaṭ): megment, megszabadít, biztonságba helyez]. Az én védőpajzsom, [oltalmazóm] üdvösségem szarva, [üdvösségem záloga, Ő a (jéšaʿ
ješa qeren): szabadítás,
segítség, szabadulás, biztonság, jólét, erő, hatalom, dicsőség]. Menedékem
[akit magasztalok, mentsváram, az én
felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne van
minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő
a rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken]” (Zsolt. 18,3).
Ábrámhoz így szólt az
Úr: „...Ne félj Ábrám: én pajzsod vagyok
tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges” (1 Móz. 15,1)
Ez az ígéret Ábrahám
minden magvának szól, mert meg van írva:
„Krisztus váltott meg minket... átokká levén érettünk; ...Hogy az Ábrahám
áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Szellem ígéretét elnyerjük
hit által” Így lettünk Krisztusé, és Ábrahám áldásainak örökösei: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az
Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,13-14.29)
És ha szorongat az
ellenség, emlékeztethetjük az Urat ígéretére: „Hozzád menekülök, Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal
szabadíts meg engem. Hajtsd hozzám füledet, hamar szabadíts meg; légy nékem
erős kőszálam, erődített házam, hogy megtarts engem. Mert kősziklám és
védőváram vagy te; vezess hát engem a te nevedért és vezérelj engemet. Ments ki
engem a hálóból, amelyet titkon vetettek nékem; hiszen te vagy az én erősségem.
Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engemet, oh Uram, hűséges Isten”
„Istenünk, pajzsunk, nézz ránk, tekints fölkented személyére!”
„Egybegyülekeznek az igaznak élete ellen, és elítélik az ártatlannak vérét. De
kőváram lőn én nékem az Úr, és az én Istenem az én oltalmamnak kősziklája”
„Rejtekhelyem és pajzsom vagy te; igédben van az én reménységem” „Áldott az ÚR,
az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat. Jótevőm és
erősségem, váram és megmentőm Ő, pajzsom, akihez menekülhetek, aki népeket vet
alám” (Zsolt. 31,2-6; 84,10; 94,21-22; 119,114; 144,1-2).
Zsolt. 33,21 Csak ő benne vigad [(śámaḥ):
ujjong, örvend] a mi szívünk, [(léḇ):
a mi bensőnk] csak az ő szent nevében bízunk!
Zsolt. 33,22 Legyen, Uram, a te kegyelmed és [szereteted] rajtunk, amiképpen bíztunk Tebenned [Más fordítás: Kegyelmed őrködjék fölöttünk, Uram, ahogy
tebenned remélünk].
