Zsid. 4,1 Óvakodjunk tehát, [gondosan
ügyeljünk arra] hogy mivel megvan [de
még nem teljesedett be] az ő nyugodalmába való bemenetel ígérete, valaki
közületek fogyatkozásban levőnek ne láttassék [későn jöttnek ne számítson;
senki le ne maradjon erről; [Görög szerint: (phobeó phobeomai): Féljünk (ún): ezért attól, hogy közületek bárki úgy vélekedjen, még késlekedhet
bemenni nyugalmába, amíg érvényben van a békességébe való bejutás ígérete]*
*Az Úr Jézus így
hívja a benne való hitre az embereket: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik
megfáradtatok, akik kimerültetek és
megterheltettetek, és teher alatt éltek, és én megnyugvást, nyugalmat adok
nektek, megpihentetlek és felüdítlek benneteket. Vegyétek föl magatokra az én
igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok magatoknak” (Mát. 11,28-29)
Mert aki Őbenne hisz: „Aki hiszen [aki hitre jut] és bemeritkezik, üdvözül [az mind megszabadul; megmenekül]; aki pedig nem hiszen, elkárhozik. [A görög kifejezés mondanivalója: a kárt hozó – a sátán
– hatalma alatt marad; az elvész]” (Márk. 16,16).
Ez pedig csak az ige
meghallásából keletkezhet: „Azért
[tehát] a hit hallásból van, [vagyis
az Ige hallásából fakad] a hallás pedig
Isten Igéje által. [azaz: Krisztus (beszéde; igéje;/rémája = kijelentése/)
által]. »Más
fordítás: Tehát a hit a meghallott üzenetből, a meghallott
üzenet pedig Krisztus kijelentésén keresztül van«” (Róm.
10,17).
Arra buzdít az apostol, hogy:
„Mint együttmunkálkodók [mint Isten
munkatársai] intünk is [kérünk, és
biztatunk, bátorítunk, buzdítunk benneteket], hogy hiába ne vettétek légyen [hogy ne váljék hiábavalóvá (üressé,
haszontalanná) az, hogy elfogadtátok] az
Isten kegyelmét [(kharisz) Isten jóindulatát, kedvezését,
jóindulatú gondoskodását]” (2 Kor. 6,1).
„Bánjátok meg
[gondoljátok hát meg magatokat] azért és
térjetek meg [(episztrephó):
megfordul, visszatér], hogy eltöröltessenek a ti bűneitek [(hamartia): céltévesztésetek], hogy
így eljöjjenek a felüdülés [(anapszüxisz):
fellélegzés, felüdülés, enyhülés,
frissülés] idei az Úrnak színétől
[jelenlététől]. »Más
fordítás: Térjetek észre (változtassátok meg
gondolkozásmódotokat) és forduljatok vissza Istenhez, hogy eltöröltessenek a
bűneitek (vétkeitek), hogy így eljöjjenek a felüdülés időszaka(sza)i (vagyis: a
nagy ünnepi pihenés napjai)az Úr ábrázatától, vagyis: jelenlététől«” (Csel.
3,19).
Mert aki
bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen
Isten is a magáéitól” (Zsid. 4,10).
Az igét a judabeliek is
hallották, de: „[Világos tehát], és látjuk is, hogy nem mehettek be
hitetlenség miatt. [Más fordítás: Nem voltak
képesek bemenni hitetlenségük miatt, hogy a
hitetlenség következtében nem juthattak el oda]” (Zsid. 3,19).
Dávidon keresztül is megerősíttetik a
kijelentés, hogy azért nem voltak képesek bemenni: „Mert nem
hittek Istenben, és nem bíztak az ő segítségében” (Zsolt. 78,22).
„És becsmérelték, és megvetették a kívánatos földet, nem hittek az ő
ígéretének. Hanem zúgolódtak, morgolódtak sátraikban, és nem hallgattak az Úr
szavára” (Zsolt. 106,24-25).
Az apostol megerősíti, hogy: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek
tetszeni. Senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, és aki
Őelé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt
keresik” (Zsid. 11,6).
Zsid. 4,2 Mert nékünk is hirdettetett az Evangélium [éppúgy eljutott hozzánk is az üdvösség örömhíre], miképpen azoknak:
de nem használt nékik a hallott beszéd, [a hallott Ige] mivel nem
párosították hittel azok, akik hallották [Más fordítás:
Nekünk is szól az evangélium, mint
azoknak, de nekik nem használt a hallott ige, mert nem forrt egybe a
hallgatókban hittel].
Zsid. 4,3 Mert mi, hívők, [akik
hiszünk] bemegyünk a nyugodalomba, miképpen megmondotta [(ereó):
kijelentette]: Amint megesküdtem az én haragomban, nem fognak bemenni az én
nyugodalmamba [(katapauszisz): nyugalom,
megszűnés, nyugodalmam helyére]; jóllehet munkáit a világ megalapításától
kezdve bevégezte. [az ő cselekedete a
világ alapjainak levetése óta megtörtént]*
*Dávidon
keresztül megismétli az Úr: „Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és
mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én utamat! Akiknek
megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére” (Zsolt. 95,10-11).
És Pál apostolon
keresztül jelenti ki az Úr, hogy: Mindezek
pedig példaképpen [(tüposz): előre mutató értelemben: példa,
(minta)kép; példa (figyelmeztetésre).. Előre felvázolt, megrajzolt forma);
előkép.] estek rajtuk; [történt velük]
megírattak pedig a mi tanulságunkra,
[figyelmeztetésül; és azért írták le, hogy okuljunk belőlük mi)] akikhez az időknek [világkorszakok
(aionok)] vége elérkezett. [akik a
végső (utolsó) időkben élünk]” (1 Kor. 10,11).
Ézsaiás így szól az Úr
Jézus földi életéről és haláláról, vagyis az Úr nyugodalmának helyéről: „Vesszőszál
hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az ÚR Szelleme nyugszik
rajta, a bölcsesség és értelem Szelleme, a tanács és erő Szelleme, az ÚR
ismeretének és félelmének Szelleme. Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a
látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, Igazságban ítéli a gyöngéket, és
tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának
vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent. Derekának övedzője az igazság
lészen, és veséinek övedzője a hűség. És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez,
aki a népek zászlója lészen, eljőnek a pogányok, és az ő nyugodalma (megszűnése,
pihenése) dicsőség lészen” (Ésa. 11,1-5.10).
Pál apostol
bizonyságtétele: „És viszont Ézsaiás [jelentése:
az Úr segítsége] így szól: Lészen a Jessének [jelentése: Isten embere] gyökere,
és aki felkel, [előáll, fellép, trónra kerül, és aki abból támad]
hogy uralkodjék a pogányokon [és
vezérelje a nemzeteket, aki a népek uralkodójává emelkedik]; Őbenne
reménykednek [és bíznak majd] a
pogányok [vagyis a nemzetek, és
népek]” (Róm. 15,12).
Az Evangélium
bizonyságtétele: „És az ő nevében reménykednek majd a népek” (Mát. 12,21).
És hogy ki Ő, arról a feltámadott Úr tesz
bizonyságot: „Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot
tegyen néktek a kihívott gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és
ága: ama fényes és hajnali csillag” (Jel.
22,16).
És ismét Pál apostolon
keresztül hangzik a kijelentés arról, hogy Krisztus az a hely, ahova be kell
mennünk, mégpedig úgy, ahogy az apostol megvallja: „Krisztussal együtt megfeszíttettem, azaz oszlopra szegeztettem. Élek
pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most
hústestben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és
önmagát adta, és feláldozta érettem” (Gal. 2,20).
„Hiszen tudjuk, hogy
a mi ó emberünk Ővele megfeszíttetett, vagyis oszlopra feszíttetett, hogy megerőtelenüljön, és teljesen működésképtelenné, erejét vesztetté legyen a bűnnek
teste, vagyis a céltévesztett én. Hogy tétlenné, tehetetlenné váljon a bűn
hatalmában álló, a céltévesztett egó, az én. Hogy ezután ne legyünk a
céltévesztés rabszolgái, és ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki így meghalt, felszabadult a bűn
alól, és megigazult, igazságossá lett, mert felmentést nyert a bűntől, a cél ELVÉTÉSÉTŐL.
„Eltemettetvén [(szünthaptó): együtt
elhantol valakivel, azaz szellemben hasonlóvá válik, hasonul] Ő
vele együtt a bemerítésben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten
erejébe [(energeia): cselekvés,
munka, megvalósulás, beavatkozás] vetett hit által, aki feltámasztá Őt a
halálból, [a halottak közül]”
(Kol. 2,12).
Mert a bemeritkezés
következménye: Mert akik Krisztusba
meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel” ( Gal. 3,27).
Zsid. 4,4 Mert valahol a hetedik napról ekképpen szólott: És
megnyugovék [megszűnt] Isten a
hetedik napon minden ő cselekedeteitől [minden
alkotó munkája után; És Isten
nyugalomban töltötte a hetedik napot, nem alkotott]*
*Így hangzott a
törvény: „Megtartsák azért az Izráel fiai a szombatot, megszentelvén a szombatot
nemzetségről nemzetségre, örök szövetségül. Legyen közöttem és az Izráel fiai
között örök jel ez; mert hat napon teremtette az Úr a mennyet és a földet, hetednapon
pedig megszűnt és megnyugodott” (2 Móz. 31,16-17).
A megnyugvás napjáról szól az
Úr: „És [ezután] bizonyságot tőn [tanúsította] János,
mondván: Láttam a Szellemet leszállani [leereszkedni] az égből, [mennyből] mint egy
galambot [galamb alakjában]; és megnyugovék Őrajta [s rajta is
maradt]” (Ján. 1,32).
Márk bizonyságtétele így
hangzik: „És lőn [történt] azokban a napokban, eljöve [odament] Jézus a galileai Názáretből, és be(alá)meríttette magát János által a Jordánban. És azonnal feljővén a
vízből, látá az egeket megnyilatkozni [meghasadni], és a Szellemet, mint egy
galambot [galamb alakjában] Őreá
leszállani [és rajta megnyugodni].
És szózat lőn az égből [mennyekből
pedig egy hang hallatszott]: Te vagy az
én szerelmes [kedvesen, drágán,
nagyon szeretett, drága] fiam, akiben
én gyönyörködöm [tebenned telik kedvem; akiben én megengeszteltettem]” (Márk. 1,9-11).
Mert Ő az: „Akin az
Úrnak Szelleme megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak
és hatalomnak (erőnek) Szelleme, az
Úr ismeretének és félelmének (szentség)
Szelleme” (Ésa. 11,2).
Zsid. 4,5 És ugyanabban ismét: Nem mennek be az én
nyugodalmamba [az én nyugalmam helyére]*
*Dávid így prófétál Isten népéről: „Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének
juhai vagyunk. Most, amikor halljátok szavát, ne keményítsétek meg a ti
szíveteket, mint Meribáhnál, (jelentése: viszály, civakodás, pörlekedés, elégedetlenség,
ellenszegülés), mint Maszszáh
(kísértés, teher, súly) napján a
pusztában: Ahol megkisértettek engem a ti atyáitok (őseitek); próbára tettek engem, jóllehet látták az én
cselekedetemet. Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségre (nemzedékre), és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem
tudják (nem ismerik) ők az én utamat!
Akiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére”
(Zsolt. 95,7-11).
És az apostol idézi a
próféciát: „Annakokáért amint a
Szent Szellem mondja: Ma, ha az
Ő szavát [az Ő hangját] halljátok és
[(akúó): megértitek], Meg ne keményítsétek a ti szíveteket, és nehogy [(szklérünó): konokká tegyétek]
mint az elkeseredéskor, az [(parapikraszmosz): elkeseredés,
zúgolódás, fellázadáskor] a kísértés [peiraszmosz): támadó élű próbálkozás, a bűnre, azaz
céltévesztésre való csábítás] ama napján a pusztában. Ahol
[próbára tettek] engem és látták az én
cselekedeteimet negyven esztendeig. Azért megharagudtam arra a nemzetségre
[nemzedékre] és mondám: mindig
tévelyegnek szívükben; ők pedig nem ismerték meg az én útjaimat. Úgy hogy
megesküdtem haragomban, hogy nem fognak bemenni az én nyugodalmamba, [az én
nyugalmam helyére]” (Zsid. 3,7-11).
Zsid. 4,6 Mivelhogy annakokáért áll az, hogy némelyek bemennek
abba, de akiknek először hirdettetett ez az Evangélium, nem mentek be engedetlenség miatt: [A görög szöveg szerint: (epei ún): mivel tehát
még (apoleipó): hátra van, hogy (tisz ti): egyesek (eiszerkhomai): bemenjenek, (autosz): azok, akinek (proteron):
előzőleg (euaggelidzó): hirdettetett
az evangélium, (ú úk úkh eiszerkhomai):
nem mentek be (apeitheia dia):hitetlenség,
és makacs engedetlenség miatt]*
*És újra -és újra
példaként mutatja be az apostol a pusztában vándorló népet: „Kikre [(proszokhthidzó): neheztelt], és haragudott vala pedig meg
negyven esztendeig? Avagy nem azokra-é, akik vétkeztek vagyis [(hamartanó):
elvétették a célpontot], akiknek
testei [(kólon): holttestei]
elhullottak a pusztában? Kiknek
esküdött pedig meg, [(omnüó): kiknek fogadta meg esküvel] hogy nem mennek be az ő nyugodalmába [nyugalma helyére], hanemha [(apeitheó):
a hitetleneknek, a rábeszélhetetlen, makacs]
engedetleneknek? [Világos tehát], és látjuk is, hogy nem mehettek be
hitetlenség miatt. [Más fordítás: Nem voltak
képesek bemenni hitetlenségük miatt, hogy a
hitetlenség következtében nem juthattak el oda]” (Zsid. 3,17-19).
Pál apostol így figyelmezteti Isten népét, ezért
Isten: „azoknak többségét nem kedvelé, és
nem lelte
örömét bennük, mert
elhullának, elpusztultak a
pusztában, és (katasztrónnümi):
Holttesteik szőnyegként terültek
el. Hát ti pedig ne zúgolódjatok
((go/n/ggüdzó):
morog. Félhangosan, fogai között
mormolja elégedetlenségét, morogva beszél, zúgolódik), miképpen ő közülük zúgolódtak némelyek, és elveszének a pusztító
[keze] által. [ezért lesújtott rájuk
(elveszítette őket) a pusztító angyal]. Mindezek
pedig példaképpen [(tüposz): előre mutató értelemben: példa, (minta)kép;
példa (figyelmeztetésre).. Előre felvázolt,
megrajzolt forma); előkép.] estek rajtuk; [történt velük] megírattak pedig a mi tanulságunkra, [figyelmeztetésül; és azért írták le,
hogy okuljunk belőlük mi)] akikhez az
időknek [világkorszakok (aionok)] vége
elérkezett. [akik a végső (utolsó) időkben élünk]” (1 Kor. 10,5 .10-11).
És: „meg ne szomorítsátok [(lüpeó): megszomorít, megbánt; bosszant,
megsért] az Istennek ama Szent
Szellemét, Aki által.
[Akiben] megpecsételtettetek a
teljes váltságnak napjára. Minden mérgesség [keserűség] és fölgerjedés [indulat; düh; bosszúság] és harag [haragtartás] és lárma [kiabálás; szóváltás] és káromkodás [istenkáromlás;
szitkozódás, rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés] kivettessék közületek [és legyen távol tőletek] minden gonoszsággal együtt.”
(Eféz. 4,30-31).
Judás apostol is így
figyelmezteti Isten, azaz Krisztus népét: Emlékeztetni
akarlak továbbá titeket, mint akik egyszer már tudjátok (jóllehet minderről
tudtok), hogy az Úr, amikor a népet
Égyiptom földéből kiszabadította, viszontag azokat, akik nem hittek (később), elvesztette” (Júd. 1,5).
Dávidon keresztül is
megerősíttetik a kijelentés, hogy azért nem voltak képesek bemenni: „Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az
ő segítségében” (Zsolt. 78,22).
„És becsmérelték, és megvetették a kívánatos földet, nem hittek az ő
ígéretének. Hanem zúgolódtak, morgolódtak sátraikban, és nem hallgattak az Úr
szavára” (Zsolt. 106,24-25).
Az apostol megerősíti, hogy: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek
tetszeni. Senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, és aki
Őelé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt
keresik” (Zsid. 11,6).
Zsid. 4,7 Ismét határoz [(horidzó tisz ti): kijelöl egy bizonyos] egy napot [(hémera): időszakot]: Ma, szólván
Dávid által annyi idő,
multán, annyi [(khronosz
meta) korszak után] amint előbb mondva volt. Ma, ha az ő szavát [(phóné):
az ő hangját] halljátok, meg ne
keményítsétek [(szklérünó): konokká ne tegyétek] a ti szíveiteket [a ti (kardia):
bensőtöket].
Zsid. 4,8 Mert ha őket Józsué [Jelentése: Isten szabadítás, segítség, üdvösség, nagylelkűség] nyugodalomba
helyezte volna [ha Józsué bevitte volna
őket a nyugalom helyére], nem szólana azok után más, későbbi napról*
*Előzőleg a
prófétákon keresztül szólt az Úr, de amikor elközegetett az a „nap”, akkor
Fiában beszél hozzánk: „Minekutána az Isten sok rendben [(polümerósz):
a különféle alkalmakkal sokféleképpen,
sok részletben] és sokféleképpen [(polütropósz): változatos, és különféle módokon, vagy formában] szólott [és beszélt] hajdan [a régi időben; (palai): az ősi, a távoli múltban] az atyáknak [(patér): ősatya, ősszülőknek] a próféták által.
Ez utolsó időkben [(eszkhatosz): utolsó,
legvégső korszakban] szólott
nékünk Fia által. [Más fordítás: De
most, ezekben a legutolsó napokban a Fiában beszélt velünk]” (Zsid. 1,1).
Ezért így figyelmeztet az
apostol: „Vigyázzatok, meg ne vessétek
(és el ne utasítsátok) azt, aki szól;
mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót (és aki a földön
adott kijelentést) megvetették, (és
elutasították) sokkal kevésbé
(menekülünk meg) mi, ha elfordulunk
attól, aki a mennyekből vagyon (és a mennyből szól hozzánk)”
(Zsid. 12,25).
Zsid. 4,9 Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének.
[Görög
szerint: (ara): következésképpen (apoleipó):
hátra van még a (sabbat): nyugalom, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvása az Isten népének]*
*És így folytatódik
a kijelentés: „És hallék az égből szózatot, amely ezt mondja vala nékem: Írd meg:
Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt
mondja a Szellem, mert megnyugszanak az
ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket” (Jel. 14,13).
És hogy ez mikor következik
be, arról így beszél az Úr: „Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve együtt a
Krisztussal az Istenben. Mikor a Krisztus, [Aki] a mi életünk, megjelenik [(phaneroó): láthatóvá lesz], akkor
majd ti is, Ővele együtt, megjelentek [phaneroó): láthatóvá lesztek] dicsőségben [akkor ti is megdicsőülve (doxa: fényben, ragyogásban) vele együtt láthatókká lesztek, megmutatkoztok]” (Kol. 3,3-4).
Mert nemcsak meghaltatok,
hanem Vele együtt el is temettettek: „Eltemettetvén
[(szünthaptó): együtt
elhantol valakivel, azaz szellemben hasonlóvá válik, hasonul] Ő
vele együtt a (Szent Szellembe való)
bemerítésben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe [(energeia):
cselekvés, beavatkozás] vetett
hit által, aki feltámasztá Őt a halálból. [a halottak közül]. És
titeket, kik holtak valátok a bűnökben [akiket halottakká tettek az elesések; (paraptóma):
hibás lépés, botlás, baklövés,
melléfogás] és a ti (hús)testeteknek körülmetéletlenségében,
megelevenített [életre keltett]
együtt Ővele, megbocsátván minden
bűnötöket, [az után, hogy minden
elesésünket megbocsátotta]” (Kol. 2,12-13).
Zsid. 4,10 Mert aki bement az ő nyugodalmába [(katapauszisz):
nyugalmába, megszűnésébe], az maga is megnyugodott [(katapauó): megszűnt,
felhagyott] cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól.
Zsid. 4,11 Igyekezzünk [(szpúdadzó): törekedjünk] tehát
bemenni abba a nyugodalomba [(katapauszisz): nyugalomba, megszűnésbe],
hogy valaki a hitetlenségnek [(apeitheia): engedetlenségnek]
ugyanazon példájába ne essék*
*És hogy mi volt az a hitetlenségből fakadó
engedetlenség arról így szól Mózes: „Meghallá pedig az Úr beszédetek szavát, (hangoskodásotokat) és (felháborodott), és
megharaguvék, és megesküvék, mondván: E gonosz nemzetségből (és
nemzedékből) való emberek közül egy sem
látja meg azt a jó földet, amely felől megesküdtem, hogy a ti atyáitoknak adom” (5 Móz. 1,34-35).
És Pál apostolon keresztül
ismét: „Nem mennek be az én nyugodalmamba”
(Zsid. 4,5).
Dávidon keresztül is
megerősíttetik a kijelentés, hogy azért nem voltak képesek bemenni: „Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az
ő segítségében” (Zsolt. 78,22).
„És becsmérelték, és megvetették a kívánatos földet, nem hittek az ő
ígéretének. Hanem zúgolódtak,
morgolódtak sátraikban, és nem hallgattak
az Úr szavára” (Zsolt. 106,24-25).
Az apostol megerősíti, hogy: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek
tetszeni. Senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, és aki
Őelé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt
keresik” (Zsid. 11,6).
Zsid. 4,12
Mert az Istennek beszéde (Istennek (logosza): igéje) élő és ható (működő, tevékeny, hatékony; élő energia).
És élesebb (metszőbb, áthatóbb,
mélyrehatóbb) minden kétélű fegyvernél (és
minden kétélű kardnál). És elhat (és
behatol) a szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig [gyökeréig]. »Más
fordítás: és áthatol az elme és a
szellem, az ízületek és a velők szétválásáig, felosztásáig, és megosztásáig),
és megítéli (vagyis döntésre alkalmassá
teszi) a gondolatokat és a szívnek (vagyis
a szellemi élet központjának) indulatait (és szándékait, gondolatait, nézeteit, véleményét, és gondolkodását«*
*Mert azt mondja az
Úr: „Nem
olyan-é az én igém, mint a tűz? Azt mondja az Úr, vagy mint a sziklazúzó
pöröly” (Jer. 23,29).
Mózes bizonyságtétele az
igéről, - amely élet, és életet ad - aki így szól Izráel fiaihoz: „Vegyétek szívetekre mind ezeket az igéket, …
és parancsoljátok meg fiaitoknak, hogy tartsák meg és teljesítsék e törvénynek
minden igéjét; Mert nem hiábavaló ige ez néktek (nem üres beszéd az
számotokra); hanem ez a ti életetek, (életet
jelent nektek) és ez ige által hosszabbítjátok meg napjaitokat, (Általa éltek
hosszú ideig)…” (5 Móz. 32,46-47).
Ugyanis Isten igéje szül újjá: „…nem
romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó
igéje által” (1Pt. 1,23).
Megtisztít: „Ti már tiszták vagytok ama beszéd [(logosz): az ige] által, amelyet
szóltam néktek” (Ján. 15,3).
Kéréseink teljesítése is
általa van: „Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim [(rémáim): kijelentéseim] bennetek
maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek”
(Ján. 15,7).
A gonosz elleni harcban
támadó fegyver: „… fölvegyétek a Szellem [harci] kardját [ragadjátok meg a hatalom támadó fegyverét],
amely az Isten beszéde [Isten
kijelentése]” (Eféz. 6,17).
Zsid. 4,13 És nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem
volna [rejtve volna] előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek [fedetlenek] annak szemei előtt, [mert minden átlátszó és meztelen valóság az ő szeme előtt]
akiről mi beszélünk [akinek számadással tartozunk]*
*És
folytatódik a kijelentés Arról, aki előtt semmi nem marad rejtve: „Mert az Úrnak
[(jəhóváh): Jahve, az
Örökkévaló] szemei előtt vannak mindenkinek útjai, és minden ösvényeit ő rendeli
[és
minden ösvényeiket (pálas):
mérlegeli]” (Péld. 5,21).
Jób is megvallja, hogy:
„Mert ő szemmel tartja mindenkinek útját,
és minden lépését jól látja”(Jób. 34,21)
Jeremiás megvallása: „...te nagy Isten, te hatalmas, akinek
Seregek Ura a neve! Nagyszerűek a terveid, hatalmasak a tetteid. Szemedet rajta
tartod az emberek minden útján, mindenkivel útjai és tetteinek gyümölcse
szerint bánsz” És Isten válasza: „Bizony,
szemmel tartom minden útjukat. Nem rejtőzhetnek el előlem, és nem maradhat
rejtve bűnük szemem előtt” (Jer.
32,18-19; 16,17)
Dávid
megvallása: „Megtartom utasításaidat és
intelmeidet, hiszen minden utamat ismered” (Zsolt.
119,168).
A
Szent Szellem újra és újra kijelenti, hogy: „Mindenen
rajta tartja szemét az ÚR, a gonoszakat és a jókat egyaránt figyeli” „Még a
sötétségbe és a halál árnyékába sem rejtőzhetnek el a gonosztevők” (Péld. 15,3; Jób. 34,22)
És az apostolon
keresztül jelenti ki az Ige, hogy ki az, aki szemmel tarja a mi útjainkat: „Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell
odaállnunk a Krisztus ítélőszéke / díjkiosztó emelvénye elé, hogy mindenki
megkapja, amit megérdemel, a szerint, amit e testben cselekedett: akár jót,
akár gonoszat” (2 Kor. 5,10)
Ezt az Istent csodálja
és dicséri próféciájában Dávid: „Mikor
még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram! Ha azt mondom: A
sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz, A
sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség
olyan, mint a világosság” (Zsolt.
139,4.11-12).
Zsid. 4,14 Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az
egeken, Jézus [héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó) és Józsué neve görög formában], az
Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz* [hitvallásunkhoz]**
*Vallást tesz (homologeó):
szó
szerint: ugyanazt mondják velem (együtt). Tehát jelentése még: ugyanazt mondja,
mint én, egyetért velem (a nyilvánosság előtt). Azonosul velem, elismer, elfogad engem (az emberek
előtt). Jelentései még: 1)
egyetért, ugyanazt mond; azonos, köze van valakihez / valamihez. 2)
bevall, elismer; megvall. 3) ígér, megígér. 4) szerződést köt,
megegyezik valakivel.
**Ezért: „Annakokáért
szent atyafiak [szent testvéreim], mennyei
elhívásnak részesei, figyelmezzetek, a mi vallásunknak [(homologia): a mi
megvallásunk] apostolára [(aposztolosz): követére] és főpapjára,
Krisztus Jézusra [Más fordítás: értsétek meg Jézust, mint apostolt, és
mint főpapot]” (Zsid. 3,1).
„… aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje
szerint”
(Zsid. 6,20).
És így: „… olyan főpapunk van, aki a mennyei Felség
királyi székének jobbjára üle, Mint a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája,
amelyet az Úr és nem ember épített”
(Zsid. 8,1-2).
Ő, aki: „… a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és
tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül,
És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be
egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. Mert nem kézzel
csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába
a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk” (Zsid. 9,11-12.24).
Zsid. 4,15 Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni,
[(dünamai
szümpatheó): nem képes együtt érezni] gyarlóságainkon [(asztheneia):
gyengeségeinken, erőtlenségeinken], hanem aki megkísértetett mindenekben,
hozzánk hasonlóan, mégis bűntelen
maradt*
*És: „Mert
amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik
megkísértetnek [Más fordítás: Amennyiben ugyanis őt magát is megkísértették szenvedésekkel, képes azokon segíteni,
akik kísértést szenvednek]” (Zsid. 2,18).
Mert Isten: „azt, aki bűnt, azaz céltévesztést nem ismert, bűnné, azaz céltévesztetté tette értünk, azért, hogy mi Isten igazsága
legyünk Őbenne. Hogy általa
megigazultak legyünk Istenben” (2
Kor. 5,21).
Őt:
„Aki bűnt nem cselekedett, és követett el, aki nem vétette el a célt, sem
a szájában álnokság nem találtatott. Akinek csalárdságot, hamis szót nem találtak szájában. (1Pét 2:22).
Ezért: „… mindenestől fogva hasonlatosnak kellett
lennie az atyafiakhoz [a testvéreihez], hogy
könyörülő [irgalmas] legyen és hű főpap az
Isten előtt való dolgokban [és az Isten előtti szolgálatban], hogy engesztelést szerezzen [(hilaszkomai): illetve, hogy kiengesztelt legyen] a nép
bűneiért [(hamartia):
vagyis céltévesztéséért]” (Zsid. 2,17).
„És tudjátok, hogy ő
azért jelent meg [(phaneroó): ő azért lett láthatóvá], hogy a mi bűneinket [(hamartia):
céltévesztésünket] elvegye; [(airó) viselve eltávolítsa] és [(kai): ugyanis]
ő benne nincsen bűn [(hamartia): Ő nem vétette
el a célt]” (1 Ján. 3,5).
Zsid. 4,16 Járuljunk azért bizodalommal [(parrészia): bátorsággal]
a kegyelem királyi székéhez [trónusához],
hogy irgalmasságot [(eleosz): könyörület] nyerjünk* [(lambanó): kapjunk,
megértsük, elfogadjuk] és kegyelmet találjunk, alkalmas és [még kellő]
időben való segítségül [amikor segítségre
van szükségünk]**
*Nyerjünk (lámbánó):
megfog, megragad, elér, megkap, elnyer,
megért,
befogad. - vesz (nagyon sokféle alkalmazásban, szó szerint és átvitt
értelemben: megszerez, megkaparint valamit; elfogad
**Mert: „És lévén nagy
papunk az Isten háza felett: Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek
teljességével, mint akiknek szívük (megtisztult) tiszta a gonosz lelkiismerettől, És teljes személyük meg van mosva
tiszta vízzel; tartsuk meg a reménységnek hitvallását tántoríthatatlanul, mert
hű az, a ki ígéretet tett” (Zsid.
10,21-23).
Az Úr Jézus kijelentette,
hogy miért Őhozzá kell járulnunk: „...
Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Ján.
14,6).
Az apostolon keresztül megerősíttetik
a kijelentés: „Aki által van a menetelünk
is, mert megnyílt számunkra az út, és
szabadon járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk, élünk, és
vagyunk, és dicsekedünk, ujjongunk az Isten fiai dicsőségének reménységében. [Más fordítás: És dicsekszünk a reménységgel, hogy az
isteni dicsőség részesei lehetünk]” (Róm. 5,2)
„Őbenne van bátorságunk és szabad utunk,
bizodalommal való menetelünk Istenhez a Benne való hit által” (Ef. 3,12).
És azért, mert: „az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta
engesztelő véres áldozatul, - fedélnek, mint előkép. Ő a frigyláda fedele a Templomban,
vagyis az irgalom helye, a kiengesztelés - Azoknak, akik az ő vérében hisznek,
hogy igazságát, és az Ő igazságosságát, az Ő igazzá tételét megmutassa nekünk,
nyilvánvaló jelül, bizonyítékként. Isten ugyanis az előbb, a korábban
elkövetett bűnöket végtelen türelmében elnézte, elengedte, és megbocsátotta” (Róm. 3,25)