2014. február 2.

Oswald Chambers: MEGSZENTELŐDÉS

"Mert ez az Isten akarata: a ti szentté lételetek" (1Tesz 4,3).

A halál oldala. Istennek a megszentelődésünkben az élet és a halál oldalán egyaránt formálnia kell minket. Egyesek túl sok időt töltenek a halál helyén, végül olyanok lesznek, mint a sír. Mindig heves harc folyik a megszentelődés előtt, mindig van valami, ami éles ellentétben áll Jézus Krisztus kívánságaival. Amint Isten Szelleme elkezdi megmutatni, mi a megszentelődés, elkezdődik a küzdelem. "Ha valaki hozzám jön és meg nem gyűlöli... a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom" (Lk 14,26).

A megszentelődés folyamatában Isten Szelleme megfoszt engem mindentől, míg nem marad más, csak "önmagam", s ez a halál helye. Hajlandó vagyok-e csak "magam" lenni és semmi több - barátok, szülő, testvér és önző érdek nélkül -, készen a halálra? Ez a megszentelődés feltétele. Nem csoda, hogy Jézus ezt mondta: "Nem békességet hozni jöttem, hanem fegyvert" (Mt 10,34). Itt kezdődik a harc, itt sokan elcsüggedünk. Nem akarjuk azonosítani magunkat Jézus halálával ezen a ponton. "De ez olyan rettenetes és kérlelhetetlen" - mondjuk, Urunk szigorú és elvárja ezt tőlünk. "Nem kívánhatja, hogy ezt tegyem." - Pedig kívánja.

Akarok-e egészen "magam" lenni, mindent határozottan lehántani magamról, amit barátaim vagy saját magam gondolok magamról és kiszolgáltatom-e ezt a mezítelen valómat Istennek? Amint kész vagyok erre, Ő megszentel egészen, és életem megszabadul minden nyűgtől, mindentől - Istent kivéve.

Amikor így imádkozol: "Uram, mutasd meg, mi nekem a megszentelődés" - Ő megmutatja. Azt jelenti, hogy eggyé lettem Jézus Krisztussal. A megszentelődés nem olyasvalami, amit Ő helyez belém, hanem Ő maga az bennem.

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből


http://keresztenydalok.hu/ahitatok/chambers

Oceans will part

Spurgeon: A türelem.

A türelem csak türelemmel sajátítható el, mint ahogy az ember úszni csak az úszás gyakorlása által tanulhat meg.




Dr-Kováts György: A SZENT LÉLEK (SZENT SZELLEM) AJÁNDÉKAI-1.

Mi a jelentősége a karizmáknak? Mi a jelentőségük a gyakorlatban, a keresztény életben, a szolgálatban?

1Kor 12,7. Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése.

„MINDENKI” – minden egyes, személyenként, aki ajándékot kap, akinél ott a Szent Szellem megnyilvánulása, ugyanzért, ugyanarra kapja. (A „mindenki” ugyanakkor bíztatás arra, hogy a Szent Szellem MINDENKI-nek akarja adni. Nem akar kihagyni senkit, és nem akarja, hogy a mennyei „csupán emberi módon” menjen végbe, ill. legyen kivitelezve. A mennyei célhoz mennyei „eszközöket” – MUNKAESZKÖZÖKET – rendel hozzá az Úr.)
„AZONBAN” – (de) – arra utal, hogy sokféleség jelentkezik a Krisztus testében. A sokféleség ott van az elhívásokban, a megnyilvánulásokban, a szolgálatokban, és a működésben, a konkrét munkákban, amik végződnek. (v.4-7.)

„HASZONRA” (Károli fordítása szerint – az újabb fordítások használatot, hasznosságot említenek) – a „szümferó” (gör) – nagyon gazdag kifejezés. De minden, amit jelent, összekapcsolódik itt, a Szent Szellem megnyilvánulásai között: hasznos, szükséges jó, kívánatos, jó megoldás, megfelel, segít, használ, illik, érdemes, jobb, „összehord”, stb. (A 17 előfordulás az Újszövetségben ezekre utal. Néha kifejezetten összehasonlításban szerepel: „jobb” – ez „hasznosabb”-at jelent a jövőre nézve. Pl: „Jobb néktek, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek, nem jön el hozzátok a Vigasztaló…” Jn 16,7. Máskor az emberek, a közösség javát fejezi ki. „Mi lesz hasznos, mi válik javadra…” Mindenképpen ott van benne a jövőre való előretekintés, és ott van benne a következmények felmérése, mi a helyes, mi a működő, mi a jó, mi a hasznos, a megfelelő.)

„ADATIK” – a „didómi” odaadást, átadást, rendelkezésre bocsátást jelent, ajándékozást, részesítést, engedést. Ki teszi ezt? Ki adja, ki adja át? A Szent Szellem. Nyilván céllal. „Használatra, haszonra”, azért, hogy építsen, felépítsen, segítsen, kivitelezze a mennyei felépítő, megmentő célt. Céllal adja. Használatra adja. Azért adja, hogy egy cél megvalósuljon. De „adja” – vagyis átadja, rendelkezésre bocsátja. Ez pedig felelősséggel is jár. Hogyan használod, mire fordítod, milyen módon élsz vele…

„LÉLEK” – Szent Szellem. Az Övé. Az Övéből ad. Hozzá tartozik – nyilván Róla is szól, az Ő lényével, jellemével, személyével kapcsolatos. Hozzá is kapcsol, ha Tőle származik. S Róla tudjuk, hogy mindig abból ad kijelentést, amit az Úr Jézus végez, szól, Általa. S tudjuk, hogy mindig Jézusra fog mutatni, mert Őt akarja megdicsőíteni. Mindig a mennyei terv lesz Előtte, és azt fogja segíteni kibontakozni. (A Szent Szellem itt birtokos alakban szerepel, Hozzá tartozik minden, amiről szó van. A kijelentés, az ajándékok, a megnyilvánulás.)

„KIJELENTÉSE” – „fanerószisz” (gör) – a nyilvánvalóvá tételt jelenti, azt, hogy ami nem látható, bizonyos formában láthatóvá válik, egyértelművé, letagadhatatlanná. Az Úr titkos munkájából egy rész megláthatóvá lesz, és meggyőző, irányba állító módon megjelenik.



SZAVAK

Szádnak beszédei által estél tőrbe, megfogadtattál a te szádnak beszédeivel.
- Példabeszédek 6,2.

Sok keresztény az ördögöt hibáztatja bizonyos dolgokért, pedig valójában saját szájának szavai ejtik fogságba. Egy író így fogalmazta ezt meg: Azt mondtad, hogy nem vagy rá képes — és abban a pillanatban, hogy kimondtad, vereséget szenvedtél.

Azt mondtad, hogy nincs hited — a kételkedés pedig óriásként feltámadt és megkötözött téged. Bebörtönözted magadat a saját szavaiddal. A kudarcról beszéltél és a kudarc fogvatartott téged.

Szavaink uralkodnak felettünk. Ezt mondta Jézus a Márk 11,23-ban: „…meglesz néki, amit mondott.”

Sohase beszélj a kudarcról. Sohase beszélj a vereségről. Soha, még egy pillanatra se ismerd el, hogy Isten képessége vagy ereje nem tud téged sikerre vinni.

Ha a kudarcról vagy a vereségről beszélsz, azt ismered el, hogy Isten nem tudja megtenni, nem vitt téged sikerre az életben.

De hála Istennek, Ő meg tudja tenni! Ő már meg is tette! Ha helyesen hiszel és helyesen beszélsz, ennek a valóságában fogsz járni!

Megvallás: Én visszautasítom, hogy a kudarcról beszéljek. Visszautasítom, hogy a vereségről beszéljek. Isten sikerre visz engem az életben.

/Kenneth Hagin Hitünk tápláléka napi adagokban/




Rozsa Nemes Nagy


Extreme Silver


Az orvos tévedett, mégis meggyógyultam

Hit Gyülekezete - Sok lázadó szívben

2014. február 1.

Ige: Minden embernek hirdetem: Jézus szeret téged!

 „Mind a görögöknek, azaz helléneknek, vagyis pogányoknak, mind a barbároknak, a műveletleneknek, mind a bölcseknek, a tudósoknak, mind a tudatlanoknak, a bolondoknak, vagyis Isten nélkül élőknek, az értelmetleneknek, vagyis érzéki, azaz hústestieknek köteles vagyok és tartozom ezzel]*

*És így folytatja az apostol, megvallva, hogy ez nem a saját erejéből történik: „Amire igyekezem is, tusakodván, küzdve, harcolva, igyekszem, és törekszem, és ezért fáradok és küzdök az Ő ereje szerint, és az Ő erejével, mely én bennem hatalmasan, és hatékonyan, és hatalommal munkálkodik, és működik (Kol. 1,29)

Azért ami rajtam áll, és amennyire tőlem függ, kész vagyok, és megvan bennem a buzgó készség, hogy néktek is, akik Rómában [jelentése: fenséges hírnévben, erőben] vagytok, az evangéliumot, az örömüzenetet, a győzelmi hírt hirdetni, és prédikálni” (Róm. 1,14-15)



Az Úr velünk

34-es ZSOLTÁR

Az ember fődolga:

 „A végső tanulság mindezeket hallván, ez: tiszteld az Istent, és az ő parancsolatit megtartsad;  mert ez az embernek fődolga!” (Préd. 12,15).


Térj meg, és fogadd be a Szent Szellemet!

„Tartsd meg azért az Ő rendeléseit és parancsolatait, amelyeket én parancsolok ma néked, hogy jól legyen dolgod és a te fiaidnak te utánad, és hogy mindenkor hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád néked(5 Móz. 4,40)


Szeretet

Aki becsüli a szeretetet, az minden megnyilvánulását becsüli, és nem tépi ki gyökerestől a jó szándékot a szívekből. (Ismeretlen)


APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Szeretteim, azt akarom, hogy figyeljetek a hangomra. Buzdítást akarok szólni a lelketeknek, és magasabb helyekre akarlak vezérelni a szellem birodalmában. Bölcsességet és kijelentést akarok adni nektek a királyságomról, mondja az Úr. De ehhez az kell, hogy megnyissátok a szíveteket arra, hogy átvegyetek mindent, amit készítettem nektek, csendesítsétek le a lelketeket, és szellemileg észleljetek. Csendesítsétek le a testeteket; figyeljétek, halljátok meg és értsétek meg, amit mondok nektek.

János 10:27 "Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem"
https://blogger.googleusercontent.com/tracker/3042054485133650203-8325138629357322184?l=gyurinaploja.blogspot.com

http://feeds.feedburner.com/~r/gyurinaploja/~4/3P8EGIEtLP0?utm_source=feedburner&utm_medium=emailhttp://gyurinaploja.blogspot.com

Orvosság irigység ellen

Az ember semmit sem szerezhet meg, csak ha a mennyből adatott neki. 
(János 3, 27)

Az irigység ártalmas, mérges gomba. Szétrombolja a közösséget. Olyan, mint a lisztharmat, mindent tönkretesz, ami jót csak kapott a lélek. Akiben irigység uralkodik, az tönkremegy. Isten semmit sem adhat az irigy embernek. Az irigy ember másoknak is és önmagának is gyilkosa. Megfosztja magát az igazságtól, nem tud már igazságosan, részrehajlás nélkül ítélni. Mindent gyanús és visszás fényben lát. Mindig valami rosszat tételez fel vetélytársáról. Az irigység minden tekintetben borzalmas pusztítást visz véghez, de kitűnő orvosság ellene Keresztelő János kijelentése: Az ember semmit sem szerezhet meg, csak ha a mennyből adatott neki." Rendkívül mély, hathatós szavak ezek. János nem ad helyet az irigységnek akkor sem, amikor ezt mondják: Jézus keresztel és hozzá megy mindenki."

Kétféle állásfoglalás van: vagy mindent maga akar megszerezni az ember, vagy mindent felülről kér és fogad. Mivel az irigység önzésből fakad, mindazokban ott van, akik maguknak harácsolnak. Szegények! Mégsem érik el soha a kívánt célt! - Milyen más, ha felfelé nézek - akkor nem támadhat irigység bennem. Ha csak a magam érdekét nézem, lelkembe lopakodik, de ha Őreá nézek, akitől jön minden jó adomány, tudom, velem is jót akar. Káromra lenne, ha azt kapnám, ami a másiké. Mindenki annyit kap, amennyit el tud hordozni (Máté 25, 15). Javamra szolgál, ha mások mögé kerülök a sorban. Ez az alázatosság iskolája.

Az adománnyal együtt a felelősség is nagyobb. Akinek sokat adtak, többet kívánnak tőle. Ezért ne irigykedj arra, akinek többje van, neki nehezebb dolga lesz a számadáskor. Ráadásul az a kicsi, amit te kaptál, éppen úgy meg is szaporítható, ha hűségesen használod. Ne légy elégedetlen, és ne ásd el dacból az egy talentumodat, mert akkor mindent elveszítesz. Ha hűségesen használod azt, amid van, akkor többet kapsz. - Milyen nagyszerű mindent felülről venni! A sötét irigység helyett hála és öröm tölt be minket a másoknak jutott ajándékért is. Még a visszásságokban, kellemetlenségekben is ajándékot lát akkor az ember. A Megváltó egészében azoké, akik szívből vágyódnak utána.

Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből


http://keresztenydalok.hu/ahitatok/eichorn/

Több erőt, több szeretetet

Vianney Szent János: A szeretetről

"Aki szeretetben él, nem büszke, nem akar másokon uralkodni, nem halljátok soha, hogy hibáztatna, vagy gúnyolna másokat. Nem kutat mások szándékai felől, nem hiszi azt, hogy ő jobban cselekszik, mint mások, és soha nem tartja többre magát embertársainál. Aki szeret, az amennyire csak lehet, elkerüli, hogy fájdalmat okozzon."


http://www.bolcs_mondasok.abbcenter.com/


SPURGEON: ISTEN ÍGÉRETEIRŐL

Isten örökkévaló szeretetét nem teszi függõvé érzelmeinktõl; ez olyan lenne, mint hullámokra templomot építeni.


Gloria Copeland: Legyél lojális Istenhez

1Sám2,30 de most, [azt] mondja az Úr, távol legyen tőlem, mert akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek, akik azonban engem megutálnak, megutáltatnak. 

Isten tiszteli azokat, akik tisztelik Őt. Sohasem felejti el a lojalitás magvait, amiket elvetettél. Megsokasítja és visszaadja ezeket az áldások aratásának formájában. Mal 3,17 azt mondja:
 Amikor felteszi az Ő ékszereit, te örökké köztük leszel. 

A NIV Bible fordításban:
 Az enyémek lesznek, mondja a Mindenható Úr, mikor azon a napon felveszem az én féltve őrzött tulajdonaimat, megőrzöm őket, olyan szenvedéllyel, ahogy egy ember megvédi a fiát, aki szolgálja őt, s újra meglátod a különbséget az igaz és a gonosz között. Aközött, aki szolgálja Istent és aki nem. 

A King James Bible fordítás szerint:
 És ők az enyéim lesznek, azon a napon, mikor én felteszem az ékszereimet, és megőrzöm őket, mint ahogy egy férfi a saját fiát, aki szolgálja őt. 

Az Amplified Bible szerinti fordításban:
 És akkor az enyéim lesznek, mondja a Seregek Ura, azon a napon, mikor nyilvánosan kijelentem őket, hogy ők az én ékszereim (különleges tulajdonaim, drága kincseim) és én megvédem őket, mint egy férfi a saját fiát, aki szolgálja őt. 

Örökké – gondold végig ezt! Istennek megadott tiszteleted által, amit az életeddel és ajkaiddal fejezel ki, belépsz az áldások birodalmába, amelynek felfedezéséhez egy örökkévalóságra van szükség.
 

Ha örökkévaló perspektívából szemléled ezt, meg fogod érteni, hogy milyen éretlen dolog Istenre haragudni, mikor nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnéd. Meg fogod érteni, hogy
 az Isten iránti lojalitásodnak első helyen kell lenni, hogy keresned kell az Ő királyságát még akkor is, amikor nehéz időket élsz.Neki a tiszteleted számít leginkább. Az, hogy keresd az Ő királyságát, még akkor is, amikor nehéz időket élsz meg. A Biblia azt mondja, ha így teszel, minden megadatik néked. 

Isten sohasem felejt. Nem felejti, hogy amikor mások már rég feladták azt mondván: „ez az egész hit-dolog nem működik!”, te akkor is tiszteled őt azáltal, hogy szilárdan állsz, és beszéled az Ő ígéreteit.
 

Határozd el a szívedben most, hogy lojális leszel Istenhez minden kimondott szavadban. Egyszer s mindenkorra döntsd el magadban, hogy Isten tisztelete a legfontosabb az életedben. Semmi sem olyan fontos számodra, mint az, hogy tiszteled őt.
 
Tiszteld Őt, és hit szavakat szólj!
 

Már ebben az életben szabadulásban lesz részed, és biztos lehetsz benne, hogy az örökkévalóságban nagyon örülni fogsz, hogy így tettél.
 

Fordította: Orbán Tibor Kenneth Copeland: Faith to faith c. könyvéből
 
K.Copeland Ministry által engedélyezett fordíttás
 

Javasolt Igerész: 61. Zsoltár
 
Zsolt 61:1 Az éneklőmesternek hangszerre: Dávidé.
 
Zsolt 61:2 Hallgasd meg, oh Isten, az én kiáltásomat; figyelmezzél az én könyörgésemre.
 
Zsolt 61:3 E föld széléről kiáltok te hozzád; mert szívem elepedt: Vígy el engem [innen] a sziklára, ahova én nem jutok.
 
Zsolt 61:4 Mert te vagy az én menedékem, s erős tornyom az ellenség ellen.
 
Zsolt 61:5 Hadd lakozzam a te sátorodban mindörökké; hadd meneküljek a te szárnyaid árnyéka alá! Szela.
 
Zsolt 61:6 Mert te, oh Isten, meghallgattad az én fogadásaimat; a te neved tisztelőinek örökségét megadtad nékem.
 
Zsolt 61:7 Adj napokat a király napjaihoz, esztendeit nemzedékről nemzedékre [nyujtsd].
 
Zsolt 61:8 Isten előtt lakozzék örökké; kegyelmedet és hűségedet rendeld ki, hogy őrizzék meg őt.
 
Zsolt 61:9 Így éneklem majd a te nevedet szüntelen, hogy beteljesítsem az én fogadásaimat minden napon.
 



Joseph Prince: Egy dolog szükséges

4,20 Fiam, figyelj szavaimra, hajtsd füledet mondásaimra!
4,21 Ne téveszd szemed elől, őrizd meg azokat szíved mélyén,
4,22 mert életet adnak azoknak, akik megtalálják, és gyógyulást egész testüknek.(Példabeszédek)

Müller Györgynek, aki az 1800-as években élt, öt nagy árvaházában kétezer árvára volt gondja. Azonban soha nem hagyta, hogy emiatt a hatalmas felelősség miatt ne legyen ideje Isten Igéjére. Minden nap annyi időt szánt az Írások tanulmányozására amennyi szükséges volt ahhoz, hogy belső embere örvendezzen az Úrban.

Egy alkalommal Müller György találkozott egy emberrel, aki naponta 14-16 órát dolgozott. Azt mondta a férfinak: „Tönkreteszed az egészségedet. Nincs időd a családodra, és ami a legfontosabb, nincs időd, hogy Isten Igéjével tápláld a belső embered.” A férfi így válaszolt: Értelek, de ugyan, hogy dolgozhatnék kevesebbet, és hogy tölthetnék időt Isten Igéjével, ha még napi 14-16 óra munkával sem tudok elég kenyeret tenni a családom asztalára?” Ahogy a férfi eltávozott Müller György ezt mondta: „Ez az ember nem hiszi, hogy ha időt szán Isten Igéjére, akkor Isten gondoskodni fog a szükségeiről.”

Te vajon elhiszed, hogy csak egy dolog szükséges? A számlák és az irodai munka várhat. Egy dolog szükséges: hogy időt tölts Istennel.

Amikor Márta Jézusnak panaszkodott, hogy nővére Mária, - aki Jézus lábainál üldögélt - egyedül hagyta a szolgálatban, Jézus megvédte Máriát: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle” (Lukács 10:41-42).

Kedves barátom, nem fogsz veszíteni, ha időt szánsz arra, hogy leülj Jézus lábaihoz. Még az egészségedre is áldott hatása lesz (Példabeszédek 4:22). Szakíts ma időt arra, hogy elmélkedsz az Ő Szaván, és „akkor sikerrel jársz utadon és boldogulsz” (Józsué 1:8).

Joseph Prince
Magyar fordítás: ahitatok.hu


http://www.ahitatok.hu/joseph-prince/149-egy-dolog-szukseges.html

A Biblia

Teológia Mennyei Maflás


A Biblia egy olyan könyv, amivel ha 100 ateista elé állsz ki, és ha nem hisznek neki, akkor is neked lesz igazad ha arról beszélsz, ami benne van.


Egy értelmetlen háború

Katona

Küzdeni valamilyen célért érdemes. Miféle jelenség az, amikor az ember a saját java ellen harcol?
“Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgy, hogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!” (2Kor 5,17-20)
Furcsa háborúnak vagyunk szemtanúi nap mint nap: egyegyoldalú harcnak. Az egyik oldal háborúzik, a másik csupán tűriaz ellenségeskedést, elszenvedi a folyamatos támadásokat. Néha van tűzszünet is, általában akkor, amikor a támadó fél valamilyen bajba kerül vagy segítségre van szüksége. Ekkor hívja az „ellenségét”, a segítségéért könyörög, aztán – ha megkapta amit kért, ha nem – újult erővel folytatja ellene támadásait.Mindeközben a háborúságot elszenvedő fél nem viszonozza a támadásokat, mert békülni akar. Elég furcsa helyzet, ugye? Mi ez? Az őrült és a balek háborúja?
Ezt a háborút nem én találtam ki, ez az ember és Isten háborúja.Egész pontosan az emberé Isten ellen. Azé az emberé, aki ha bajban van, imádkozik, fogadkozik Istennek, de amint túljut a nehézségeken, mintha semmi sem történt volna, folytatja tovább a harcot, a gyűlölködést Isten ellen. Sokan az egész életüket képesek így leélni, miközben észre sem veszik, hogy a háború, amit vívnak, rég véget ért.
Hogyan ér véget egy háború? Általában az erősebb fél győzelmével a gyengébb felett, tehát ebben az esetben Isten győzelmével az emberek felett. Ám ez a megoldás az emberiség örök halálátjelentette volna, ezért ez Istennek nem felelt meg, Ő más utat választott. A konfliktus alapja ugyanis a bűnös ember és a bűntelen Isten közötti ellentét, feszültség volt. Mivel ezen az ember változtatni nem tudott és nem is tud, Isten elküldte Jézust, aki értünk meghalt – ha tetszik, elszenvedte vereségünket –, és ezzelvéget vetett a háborúnak. Isten eszerint tehát győzött vagy veszített? Ez egy rossz kérdés. Isten a megváltásban nem győztes-vesztes játszmát vívott, hanem az egyetlen lehetséges módon – egyszülött Fia halála által – végleg eltörölte a háborúság okát. Így írja Pál apostol:
“Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket.”
Az alapkonfliktus nem Istentől, hanem az embertől származik. Nem Isten helyezkedett szembe az emberrel, hanem az ember Istennel, ő változtatta a békességet békétlenséggé. Ennek az ember oldaláról származó békétlenségnek a megszüntetésére egyedül Jézus volt képes, aki egyrészt emberként elszenvedte, másrésztIstenként megbocsátotta az emberek bűnét. Az erről szóló üzenetet – az evangéliumot – nevezi Pál apostol a békéltetés igéjének, mert Isten nem harcol velünk, hanem békejobbot nyújt Krisztusban. Már csak az embernek kellene letennie a fegyvert, hogy észrevegye:a háború, amit vív, nem létezik.
Miért fontos ez az egész? Azért, mert e nélkül a békekötés nélkülsenki sem találhatja meg Istent. Ő már megbékélt velünk, mostrajtunk a sor. Bizonytalankodó testvéreinknek azt szoktuk mondani, hogy bízzanak, igyekezzenek követni Jézus tanítását, megismerni Istent és így tovább. Ez rendjén is van, ám mindezek előtt, első lépés gyanánt békét kell kötniük Vele. Csak az az ember tudja közel engedni magához Istent, aki kitör a bűn által létrehozott alaphelyzetből – abból az állapotból, amelyben amagam ura, cselekedeteim egyetlen mércéje akarok lenni; amelyben haragszom Istenre azért, amit nem adott és azért, amit adott; amelyben irritál és dühít, hogy van Valaki, aki nálam nagyobb. Isten közeledik az emberhez; aki meri letenni a fegyvertés felhagy az értelmetlen csatározással, az igazi békét talál.
http://www.teologiablog.hu/egy-ertelmetlen-haboru/

Belülről táplálkozó élet - Kubinyi Károly

Hit Gyülekezete - Úgy vágyom esődet

2014. január 31.

IGE: Az útkészítő feladata, akkor és azóta is!


„Azokban a napokban pedig eljöve, és megjelent, fellépett, és feltűnt Bemerítő János, aki prédikál vala, és ezt hirdette, tanítván Júdea pusztájában, a Júdeai-sivatagban*

*Ő az, akinek születését, feladatát és nevét, angyal jelentette be atyjának, Zakariásnak: „Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az ő nevét Jánosnak” (Luk. 1,13)

A Lukács írása szerinti Evangélium így ad hírt Bemerítő János szolgálatáról, meghatározva az időt is, amikor szolgálatát elkezdte: „Tibérius császár uralkodásának tizenötödik esztendejében pedig, mikor Júdeában Poncius Pilátus volt a helytartó, és Galileának negyedes fejedelme Heródes, Iturea és Trakhónitis tartományának pedig negyedes fejedelme az ő testvére Filep, Abiléné negyedes fejedelme meg Lisániás. Annás és Kajafás főpapsága alatt, lőn az Úrnak szava Jánoshoz, a Zakariás fiához, a pusztában. És méne a Jordán mellett lévő minden tartományba, a Jordán egész környékére, prédikálván, és hirdetve a megtérésre való bemerítést a bűnöknek bocsánatára; Amint meg van írva Ézsaiás próféta beszédeinek könyvében, ki ezt mondja: Kiáltónak szava, kiáltónak hangja szól a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek, és tegyétek egyenessé az ő ösvényeit. Minden völgy betöltetik, hát minden szakadékot töltsetek fel, minden hegy és halom megalacsonyíttatik, és minden hegyet és halmot hordjatok el; és az egyenetlenek, a görbe utak egyenesekké, és a göröngyös utak simákká lesznek; És meglátja minden test, minden halandó az Istennek szabadítását. Monda azért a sokaságnak, amely kiméne hozzá, hogy általa bemeríttessék: Viperák fajzati, kicsoda intett meg, és kicsoda figyelmeztetett titeket, hogy a bekövetkező harag elől meneküljetek? Teremjetek azért megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne mondogassátok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom néktek, hogy az Isten ezekből a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak. Immár pedig a fejsze is rávettetett a fák gyökerére: minden fa azért, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik, és a tűzre vettetik. Mikor pedig a nép reménykedve várt, és szívükben mind azon gondolkoztak, és azt fontolgatták János felől, hogy vajon nem ő-e a Krisztus. Felele János mindeneknek, mondván: Én ugyan bemerítlek titeket vízbe; de eljő, aki nálamnál erősebb, akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét, sarujának szíját megoldjam: az majd bemerít titeket Szent Szellembe és tűzbe: Kinek szórólapátja kezében van, és megtisztítja szérűjét; és a gabonát az ő csűrébe takarja, az ő csűrébe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. És még sok egyebekre, sok másra is intvén, buzdított) őket, és hirdeti az evangéliumot a népnek” (Luk. 3,1-18)

Márk így ír róla: Történt pedig hogy előáll vala János, bemerítvén a pusztában és prédikálván, és hirdetvén a megtérésnek bemerítését a bűnöknek bocsánatára. És kiméne hozzá Júdeának egész tartománya, egész vidéke, és a Jeruzsálembeliek is, és bemerítkeznek mindnyájan ő általa a Jordán vizében, bűneikről vallást tévén” (Márk. 1,2-5) 

János írása szerinti Evangélium is róla tesz bizonyságot: „Megjelent vala egy Istentől küldött ember, kinek neve János. Ő jött tanúbizonyságul, tanúként, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen ő általa. Nem ő vala a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen, mert bizonyságot kellett tennie a világosságról” (Ján. 1,6-8)

És ezt mondja, és így prédikált, ezt hirdetve vala: Térjetek meg, térjetek új felismerésre, változtassátok meg gondolkozásmódotokat; térjetek, forduljatok vissza Isten felé, mert elközelített a mennyeknek országa, a mennyeknek királysága, uralma*

*Már a prófétákon keresztül is megtérésre hívja Isten népét: „Így szól a Seregek Ura Jahve, Izráel Istene: Jobbítsátok meg a ti útjaitokat és cselekedeteiteket, tetteiteket, és veletek lakozom e helyen. És akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok!” (Jer. 7,3)

Térj vissza hát Izráel az Úrhoz, a te Istenedhez, mert elbuktál, és erőtlenné lettélÁlnokságod, és igazságtalanságod, vagyis az Ige hiánya miatt! Vigyetek veletek beszédeket, Igéket, kijelentéseket, és térjetek vissza az Úrhoz! Mondjátok néki: Végy el minden álnokságot. Bocsáss meg minden igazságtalanságot! És fogadd szívesen azt, ami jó, és ajkaink tulkaival áldozunk néked” (Hós. 14,2-3)

„Bizony így szól az Úr az Izráel házához: Engem keressetek, és éltek!” (Ámós. 5,4)

„Térjetek az én dorgálásomhoz, az én bizonyítékomhoz; ímé közlöm veletek, és kiárasztom rátok az én lelkemet, az én Életet adó erőmet, tudtotokra adom néktek, és megismertetem veletek az én beszédemet az én (logoszomat): az én igémet(Péld. 1,23)

Az Evangélium pedig kijelenti, hogy kit ismertet meg az Úr:  „És az Ige (a logosz) hústestté lett és lakozék mi közöttünk, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal” (Ján. 1,14)

Mert Ő az, akiről Ézsaiás próféta szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, és egyengessétek meg, és tegyétek egyenessé az ő ösvényeit* (Mát. 3,1-3)

*Zakariásnak így jelenti be az angyal a születendő gyermek feladatát: „És az Őelőtte vagyis az Úrnak színe előtt fog járni az Illés szellemével és erejével, az Illés Képességével, és  hatalmával. Hogy az atyák szívét a fiakhoz visszatérítse, visszafordítsa, és az engedetleneket, a meggyőzhetetlen, makacs, csökönyös hitetleneket az igazak, a megigazultak vagy megigazítottak, az igaznak nyilvánítottak bölcsességére, okosságára és megfontoltságára térítse, észjárására hozza és vezesse; és az egész személyiség „beállítottságát”, irányultságát megváltoztassa. Hogy készítsen az Úrnak, és állítson az Úr elé tökéletes, alkalmas, és felkészült népet(Luk. 1,17)

Zakariás is így prófétál fia körülmetélésekor: „Te pedig kis gyermek, a magasságos a Legfelsőbb Isten prófétájának hivattatol; mert az Úr színe előtt jársz, hogy az ő útjait megkészítsed, és előkészítsed (Luk. 1,76)

 Mert őbenne fog beteljesedni a prófécia, amelyet így hirdetett meg az Úr: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja, és elegyengeti előttem az utat, és mindjárt eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek, aki után vágyódtok, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok. ímé, eljön, sőt jön már, azt mondja a Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiakhoz téríti, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal, és hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök(Malak. 3,1; 4.6)

Őróla szólt Ézsaiás próféta is: „Egy szó, egy hang kiált: A pusztában készítsétek, és építsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek, és készítsetek egyenes utat a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és süllyedjen le, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává, a dombvidék síksággá. Mert megjelenik az Úr dicsősége, és minden hústest, vagyis minden ember egyaránt látni fogja azt; mert az Úr szája szólt” (Ésa. 40,3-5)

Maga Bemerítő János is így tesz bizonyságot arról, hogy a próféták által megjövendölt útkészítő ő: „És ez a János bizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? Erre ő így felelt és monda: Én kiáltó szó, kiáltó hang vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, és készítsetek egyenes utat az Úrnak, amint megmondotta Ézsaiás próféta” (Ján. 1,19.23)


Uram hadd legyek élő cserépedény.

Ne vallj hamisan!

„Ne kövesd a többséget a gonoszságban, és a perben ne csatlakozzál a többség vallomásához, úgyhogy eltérsz az igazságtól” (2 Móz. 23,2)


Ravasz László: Tégy jót!

Ne vesztegessétek az időt, tegyetek jót, sok jót, soha nem bánjátok meg. (Don Bosco) 


Nemes Pál: Istent nem lehet meglepni semmivel.

Istent nem érte meglepetésszerűen sem a jelenlegi kormány, sem az előtte levők egyike sem. Istent nem sújtotta le egyetlen politikai hatalom egyetlen döntése sem, Istent nem ejtette kétségbe a jelenlegi egyházpolitikai helyzet sem, és nem is esett depresszióba a gazdasági nehézségeket látva …


Bob Gass: Becsületesség

„Adj nekem igazat, Uram, hiszen igaz és feddhetetlen vagyok!” (Zsoltárok 7:9)

Chuck Swindoll mondja el az alábbi történetet egy férfiról, aki sült csirkét vásárolt magának és a vele lévő hölgynek. A kiszolgáló tévedésből a napi bevételt tette a sült csirke helyett a csomagba. Swindoll ezt írja: „Mikor a piknikező helyre értek, akkor vették észre, hogy egészen mást kaptak, mint csirkét: több mint 800 dollárt!

A férfi ekkor váratlan dolgot tett: gyorsan visszatette a pénzt a papírzacskóba, visszaugrott az autójába, és visszament a gyorsétterembe. Addigra az üzletvezető már őrjöngött. »Mr. Becsületesség« kiszállt az autóból, besétált az étterembe, és rögtön hőssé lett. »Szeretném, ha tudná, hogy én egy csirkevacsorát kértem, és ezt kaptam helyette« – mondta.

Az üzletvezető magán kívül volt az örömtől. Azt mondta: »Betetetem a képét a helyi újságba. Ön a legbecsületesebb ember, akiről valaha hallottam.« A férfi erre gyorsan így válaszolt: »Ó ne, kérem, ne tegye!« – majd közelebb hajolva ezt suttogta: »Tudja, a hölgy, akivel jöttem… nos… ő nem az én feleségem, hanem valaki másé.«”

Pál ezt írja: „Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel…” (Efézus 6:14).

Arról a bőr derékövről beszél itt, amit a római katonák hordtak a derekukon, mely védte ágyékukat, és melyen fegyvereiket, a tőrt és a kardot hordták. Ez az öv tartotta össze a katona tunikáját is, így az nem gyűrődött össze, és nem akadályozta a katonát a mozgásban. Amikor a lelki fegyverzetről van szó, a becsületesség véd meg téged, és tart össze mindent. Ha nem vagy feddhetetlen a nagy és kis dolgokban egyaránt, akkor el fogod veszíteni a csatát. Becsület nélkül minden darabokra hullik.



Az árvák atyjának szíve érted is dobog

 „Árváknak atyja, özvegyek védője az Isten, szent hajlékában. Isten hazahozza az elhagyottakat…” (Zsoltárok 68:6-7)

Az ókori világban imádott istenek csak a nagy emberekkel törődtek – aki erős, ügyes, aki gyors és káprázatos. Az emberiség maradéka a színfalak mögött szolgált – mellékszereplők, eltaposottak, jelentéktelen figurák a királyok, hadvezérek, istenségek nagy tervében.

A Biblia Istene azonban nem ilyen.

A Szentírás minden lapján láthatjuk Isten erőteljes érdeklődését a perifériára szorultak felé. Ennek bizonyitéka, hogy egy rabszolga nemzetet választott ki, hogy az ő különleges népe legyen. Ezt visszhangozza, hogy juhpásztorok voltak az elsők, akik meghallották az Úr Jézus testet öltésének hírét.

Azonban talán sehol sem látjuk ezt a különös valóságot tisztábban, mint Istennek az árvák felé való szenvedélyes szeretetében.

Lehet, hogy nem értjük, hogy mennyire páratlan dolog ez, mert egy olyan kultúrában élünk, amelyet mélységében a keresztény gondolkodás alakított. Bár gyakran megsértik, a gyengékkel, sebezhetőkkel való törődés a Nyugat erkölcsi értéke maradt. Ez azonban általában nem így volt azokban a kultúrákban, amelyek körbevették a zsidókat és a korai keresztyénséget. Ugyanúgy, mint a modern társadalom darvinistái, az ókori társadalmak is tipikusan úgy tekintettek a gyengeségre, mint ami méltatlan az élethez. Ahogy a római filozófus, Seneca leírja a Jézus korabeli római kultúrát: „eldobjuk azokat a gyerekeket, akik születésükkor gyengék, fogyatékosak.”

Gondolj bele milyen csodálatos az Isten, aki nemcsak eltűri a gyengéket, hanem megerősíti. A betegeket meggyógyítja, a szegényeket, meggazdagítja, és a legmagasabb szintű védelmébe és törődésébe részesiti őket.

Micsoda kontraszt. Látjuk Istent, amint a leghatalmasabb és önmagában elégséges Hatalom elképzelhetetlenül, folyamatosan kifejezi mélységes törődését a legkisebbek és  a nyomorban levő árvák felé. A törvény leírja: „Igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek” (5.Mózes 10:18). A próféta visszhangozza ugyanezt az igazságot: „Csak nálad talál irgalmat az árva.” (Hóseás 14:4) Aztán újra a zsoltárban: „Árváknak atyja, özvegyek védője az Isten, szent hajlékában. Az Isten családba helyezi a magányosakat…” (Zsoltárok 68:5-6)

Amint megragadjuk ezt az idegenszerű, gyönyörű valóságot, találkozunk Isten atyai szívének igazságával, amely nemcsak az árvákért dobog, hanem értünk is, mindannyiunkért.  Követett minket, mikor még nyomorúságban és egyedül voltunk. Gyermekeivé fogadott minket. Meghívott, hogy „Abba”-nak, apucikának szólítsuk, hogy az ő lányaiként, fiaiként éljünk.

Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy Isten arra hívja az övéit, hogy ugyanezt tegyék. „Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban” (Jakab 1:27)

Mikor ezt tesszük, akkor feltárjuk az Atya szívét a világ számára. Akár örökbe fogadunk egy árvát, akár felnevelünk, mentorálunk valakit vagy egy helyi gyülekezet árvák felé irányuló szolgálatát támogatjuk, kifejezzük azt a megdöbbentő valóságot, amint a Leghatalmasabb szenvedélyesen törődik a legkisebbekkel. És ebben a folyamatban sokkal mélyebben megtapasztaljuk Isten szívét mi magunk is – egy különleges, csodálatos szeretetet az árvák iránt. Egy különleges, csodálatos szeretet irántunk.


(Daily Hope by Jed Medefind - 2012.03.27)
 

http://napiremeny.blog.hu/2012/04/03/az_arvak_atyjanak_szive_erted_is_dobog

Prazsák László-Hinni kell!

Kenneth & Gloria Copeland: Nem az agyagedények idejét éljük

Egy nagy házban pedig nemcsak arany és ezüst edények vannak, hanem fából és cserépből valók is; és azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig gyalázatra valók.
- 2 Timótheus 2:20

Isten nagy dolgokra rendelt téged a királyságában?

Ha felteszed ezt a kérdést hívőknek, a legtöbben alázatosan biztosítanak afelől, hogy őket bizony nem erre rendelte Isten. „Tudod, nem mindannyian lehetünk aranyedények,” mondják. „Ahogy a Biblia is mondja, Isten néhányunkat agyagedénynek hívott el.”

Dicsőség Istennek, a Bibliában nem találunk ilyet!

Természetesen vannak arany- és agyagedények is a királyságban, de mi döntjük el – nem pedig Isten –, hogy mi melyik csoportba tartozunk. A 2 Timótheus 2:21 azt mondja, hogy „valaki magát ezektől [amelyek tisztátalanok és alantasak] tisztán tartja – aki elkülönül a szennyező és romlásba döntő hatásoktól –, tiszteletreméltó és nemes célokra való, elkülönített edény lesz, megszentelt, és hasznos a gazdának, bármilyen jó cselekedetre alkalmas és kész” (az Amplified Bible, bővített bibliafordítás alapján).

Arany- vagy agyagedény – te választasz!

Akkor miért dönt oly sok hívő az alantas munkák mellett Isten királyságában? Miért elégednek meg azzal, hogy agyagedények maradnak?

Mert hiányzik belőlük valami, ami minden aranyedénynek meg kell, hogy legyen: nem odaszántak. Nem hozták meg azt a minőségi döntést, hogy elkülönítik magukat a szennyező hatásoktól. Nem akartak elfordulni a világ útjaitól, és nem akarták Istennel átlépni azt a pontot, ahonnan már nincsen visszaút.

Barátom, Isten izgalmas dolgokat végez a földön a mai napon. Jeleket és csodákat tesz, utat készít Jézus visszajövetelének. Rendkívül izgalmas időket élünk, de semmiképpen sem az agyagedények idejét! Tehát ha még nem szántad magad oda az Úrnak, és még nem vagy aranyedény, ismerd be. Utána szánj időt arra, hogy Isten elé menj, tanulmányozd az Igét, és az akaratodat hozd összhangba az Övével. Engedd, hogy a Szent Szellem foglalkozzon veled, amíg készségesen magad mögött tudod hagyni a világ dolgait, és a magasabb utakat választod – Isten útjait.

Tedd meg most. Kései órában vagyunk. Isten dicsősége egy utolsó nagy hullámban kiárad a földre. És nem agyagedényekből szivárog ki. Az aranyedényeken keresztül árad – és Isten pontosan erre hívott el téged.

Igei olvasmány: 2 Timótheus 2:15-26


http://mennyeihir.hu/index.php?option=com_spurgeon_xhtml&Itemid=34

Különbség bárány és bárány közt

Már régóta motoszkál bennem ez a kép a bárányról. A Bibliában olvasunk az elveszett juhról, aki eltéved, rossz útra tér, talán mert kíváncsi, vagy engedetlen, vagy kalandra vágyik, el a megszokott biztonságból. Ézsaiás könyvében pedig az áll, olyanok voltunk, mint a juhok, mindenki a saját útjára ment. Úgy látszik, a bárányoknak szükségük van a terelgetésre, a gondoskodásra, odafigyelésre, mert önfejűek. Mint mi, emberek.

Mindegyikünk a saját útját, álmait akarja megvalósítani, még akkor is, ha ez az életünkbe kerül, még akkor is, ha bajba kerülünk miatta, segítségre szorulunk, és megszégyenülve kell visszatérni a nyájba a Pásztor vállán. Ő viszont gondviselő, eljön megkeresni, fontos vagy neki.

De érdekes, hogy amikor a Biblia Jézust hasonlítja a bárányhoz, akkor rá a báránynak nem azok a tulajdonságai vonatkoznak, mint az emberekre. Ő bárányként is engedelmes, önfeláldozó, és szelíd tud lenni. Tűri a megaláztatást, pontról pontra végrehajtja a nagy tervet. Nem a saját feje után megy, nem a saját útját és az önmegvalósítást keresi, hanem Isten tervét tölti be. Őt nem a jogos büntetés éri az elkóborlásáért, hanem a mi engedetlenségeinkért és tévelygéseinkért szenved sebeket, némán, ártatlanul, és mégis hatalmasan és legyőzhetetlenül.

Dicsőség a Báránynak!!!


http://motiva-tlet.blogspot.hu/2013/11/kulonbseg-barany-es-barany-kozt.html

Erőművész

„De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.”
Pál második levele a korinthusiakhoz 12:9

Először csak rázod a fejed, hogy nem. Te ezt nem fogod megtenni, se kedved, se időd nincs hozzá, különben is, miért neked kellene? Azután mégiscsak nekiveselkedsz, és megpróbálod kihozni magadból a legjobbat. Egyre csak harcolsz, minden izmod megfeszül, de olyan messze még a cél, mint egy távoli csillag vibráló fénye. Már akarod, összpontosítasz, hogy majd te… Majd Te leszel az, aki mégis véghezviszi, aki minden lehetetlen ellenére eléri a megközelíthetetlent. Míg végül csüggedten roskadsz össze, és úgy érzed, semmire sem vagy képes.

A mocsár egyre csak lejjebb húz, fáj a kudarc, de felcsillan egy reménysugár: majd Isten! Majd Ő elveszi az akadályt, elgördíti a mozdíthatatlan követ az útból, és te haladhatsz tovább zavartalanul. Aztán ismét csalódnod kell.

Isten nem szól, vagy legalábbis nem úgy szól, ahogy te azt szeretnéd. Most nem ad sámsoni erőt, nem növeszt rajtad hirtelen nagyobb, keményebb izmokat. Most nem tölti fel előtted a szakadékot, nem hordja el a hegyeket, és nem teszi egyenessé az utat, melyen tovább kell menned. Most nem könnyíti meg a helyzetet, de nem is hagy magadra.

Veled megy végig, és Vele a képtelenségeid használható tulajdonságok lesznek. Vele még a gyengeséged sem lesz hátrány. Vele sikerülhet a sorozatos kudarcok után is. Vele igazán hasznosnak érezheted magad, mert az Ő ereje ér célhoz, és ebben te is munkatárs lehetsz. Ez a kegyelem.


http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/06/eromuvesz.html
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Portálja - www.tirek.hu


A csendben a tisztázás, megtisztulás és a lényegesre való összpontosítás csodálatos hatalma rejlik.

http://www.tirek.hu/tartalom/mutat/napiige/lista/