Ján. 18,1 Mikor ezeket mondta vala Jézus, kiméne az ő
tanítványaival együtt túl a Kedron [Jelentése: zavaros, piszkos, sötét, fekete; téli patak, fekete patak. A Kidronon való
átkelés a város elhagyásának számított]
patakán, ahol egy kert vala, amelybe bemenének ő és az ő tanítványai*
*Egy prófétai
előképben Dávid üldözésén keresztül így mutatja ezt be a Szent Szellem: „És az egész
föld népe nagy jajgatással sír vala, mikor az egész nép elméne. A király azért
általméne a Kedron patakán, és a nép mind átméne az útra, a puszta felé” (2
Sám. 15,23).
Ján. 18,2 Ismeré pedig azt a helyet Júdás is, aki őt elárulja [aki Őt kiszolgáltatta, aki átadta] vala;
mivelhogy gyakorta ott gyűlt egybe Jézus az ő tanítványaival*
*Mátén keresztül
jelenti ki a Szent Szellem, a kert nevét:
„Akkor elméne Jézus velük egy helyre,
amelyet Gecsemánénak hívtak [jelentése:
olajütő, olajprés], és monda a
tanítványoknak: Üljetek le itt, míg elmegyek, és amott imádkozom” (Mát. 26,36).
Sokszor
tartózkodott itt az Úr Jézus a tanítványaival „Tanít vala pedig naponta a templomban; éjszakára pedig kimenvén, a
hegyen vala [(aulidzomai): a hegyen tölti az éjszakát, és ott tartózkodott], mely Olajfák hegyének neveztetik”
(Luk. 21,37).
Ján. 18,3 Júdás azért magához vevén a katonai csapatot, és a
papi fejedelmektől és a farizeusoktól [küldött
templomi] szolgákat, oda méne [Jézushoz]
fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel*
*Márk így számol be
az eseményekről: „És mindjárt még mikor ő szól vala, eljöve Júdás, egy a tizenkettő
közül, és vele együtt nagy sokaság [nagy
tömeg], fegyverekkel
[szablyákkal; kardokkal] és botokkal [dorongokkal], a főpapoktól [a
papi fejedelmektől], az
írástudóktól és a vénektől” (Márk.
14,43).
Lukács beszámolója ad hírt arról, hogy Judás
csókkal árulja el mesterét: „És mikor még
beszél, ímé sokaság [egy tömeg] jöve, melynek az méne előtte, aki
Júdásnak neveztetik, egy a tizenkettő közül: és közelgete Jézushoz [és Jézushoz lépett], hogy
őt megcsókolja” (Luk. 22,47).
Péter apostol így beszél a
tanítványokhoz Judásról, az Úr Jézus mennybemenetele után: „Atyámfiai [testvéreim], férfiak, szükség volt betelni
[beteljesedni] annak az írásnak, melyet
megjövendölt [előre megmondott, kinyilatkoztatott] a Szent Szellem Dávid szája által Júdás felől, ki vezetőjük lőn
azoknak, akik megfogták [elfogták] Jézust.
Mert mi közénk számláltatott [közénk
tartozott], és elnyerte ennek a
szolgálatnak az osztályrészét [a mi szolgálatunk részese volt]. (Más fordítási lehetőség: Ez a szolgálat jutott neki örökségül)” (Csel. 1,16-17).
És a prófécia így
hangzik: „Még az én jóakaróm (a
legjobb barátom) is, akiben (meg)bíztam, aki kenyeremet ette (aki velem
együtt evett), fölemelte sarkát ellenem (az
is ellenem támadt)” (Zsolt. 41,10).
Péter apostol
ezekre a próféciákra hivatkozik: „Legyen
az ő palotájuk puszta (legyen pusztává szállásuk), és az ő hajlékukban ne legyen lakos (sátraiknak ne legyen lakója)” (Zsolt.
69,26)
Uram: „Állíts fölibe gonoszt, és vádló álljon az ő
jobb keze felől. Mikor törvénykezik, mint gonosz jöjjön ki (a
törvénykezésből bűnösként kerüljön ki); még
az imádsága is bűnné legyen. Életének napjai kevesek legyenek (kevés ideig
éljen), és a hivatalát más foglalja el (tisztségét más kapja meg). Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig
özveggyé. És bujdossanak az ő fiai és kolduljanak (szüntelenül bolyongjanak
és kéregessenek), és elpusztult
helyeiktől távol keressenek eledelt (és a romok között keresgéljenek). Foglalja le minden jószágát (mindenét) az uzsorás (a hitelező), és idegenek ragadozzák el szerzeményét (idegenek
fosszák meg szerzeményétől).
Ne legyen néki, aki kegyelmet mutasson
iránta (senki se maradjon
hűséges hozzá), és ne legyen, aki
könyörüljön az ő árváin! Vesszen ki az ő maradéka (irtsák ki az utódait); a második nemzedékben töröltessék el a nevük
(már a következő nemzedék feledje el nevüket)! Atyáinak álnoksága emlékezetben legyen az Úr előtt (még ősei bűnére
is emlékezzék az ÚR), és anyjának bűne el
ne töröltessék (és anyjának vétkét se felejtse el)! Mindenkor az Úr előtt legyenek, és emlékezetük is vesszen ki e földről
(emléküket pedig irtsa ki a földről), Amiatt,
hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon (hogy másokkal
szeretettel bánjon) és üldözte a szegény
és nyomorult embert, és a megkeseredett szívűt, hogy megölje (hanem a
nyomorult és szegény embert, a megtört szívűt halálba kergette). Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el
őt; és mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozék az el ő tőle (és
maradjon is távol tőle). Úgy öltözte fel
(úgy vette magára) az átkot, mint a
ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az ő csontjaiba, mint az olaj.
Legyen az néki palástul, amelybe beburkolódzik (az legyen ruhája, amely
befedi), és övül, amellyel mindenkor
övezze magát (melyet állandóan viseljen). Ez legyen jutalmuk az Úrtól az én vádolóimnak, és akik rosszat
beszélnek az én lelkemre (vagyis rólam).
De te, én Uram, Istenem, bánj velem (és tégy jót velem) a te nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg engem
(jóságos szereteteddel ments meg engem)!” (Zsolt.
109,6-21).
Ján. 18,4 Jézus azért tudván [és ismerve] mindazt, ami
reá következendő vala, előre méne, [eléjük
ment] és monda azoknak: Kit kerestek?
Ján. 18,5 Felelének néki: A názáreti Jézust. Monda nékik Jézus:
Én vagyok. Ott állt pedig ő velük Júdás is, aki elárulta [kiszolgáltatta, átadta] őt.
Ján. 18,6 Mikor azért azt mondá nékik, hogy: Én vagyok; hátra
vonulának [visszatántorodtak; hátra hőköltek] és földre esének [földre zuhantak]*
*A testi ember,
amikor találkozik a természetfölöttivel, elzuhan: A mennyből jövő szózatot
hallva: „És a tanítványok amint ezt hallák, arcra esének [arcra borultak] és igen megrémülnek [és nagyon és
roppant megijedtek, megrettentek, és nagy félelem fogta el őket]” (Mát.
17,6).
Ezékiel szintén nem tudott
megállni a lábán: „Mint amilyen a
szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség
(a fényözön) köröskörül. Ilyen vala az Úr
dicsőségének formája (és látványa), és
látám, és orcámra esém, és hallám egy szólónak szavát” (Ezék. 1,28).
Pál apostol - aki korábban
Saul volt - bizonyságtétele: „És amint
méne, lőn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá őt
körül a mennyből: És ő leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala
néki: Saul, Saul, mit kergetsz (miért üldözöl) engem? És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok
Jézus, akit te kergetsz (akit te üldözöl): nehéz néked az ösztöke ellen rúgódoznod” (Csel. 9,3).
Saul, aki később Pál, üldözte
a keresztényeket, és: „Egyszer éppen
ilyen ügyben utaztam a főpapok felhatalmazásával és megbízásával Damaszkusz
felé. Déltájban az úton láttam, ó király, amint a mennyből a nap fényénél is
ragyogóbb világosság sugároz körül engem és útitársaimat. Mikor pedig
mindnyájan a földre estünk, egy hangot hallottam, amely így szólt hozzám héber
nyelven: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen
rugódoznod. Erre ezt kérdeztem: Ki vagy, Uram? Az Úr pedig így válaszolt: Én
vagyok Jézus, akit te üldözöl” (Csel.
26.12-15).
Ján. 18,7 Ismét megkérdezé azért őket: Kit kerestek? És azok
mondának: A názáreti Jézust.
Ján. 18,8 Felele Jézus: Mondtam néktek, hogy én vagyok az.
Azért, ha engem kerestek, ezeket bocsássátok el, [és hagyjátok elmenni].
Ján. 18,9 Hogy beteljesüljön a beszéd [(logosz): az ige], amelyet mondott: Azok közül,
akiket nékem adtál, senkit sem vesztettem el*
*És mert az Atya és
az Úr Jézus egy, ezért jelenti ki: „Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött
engem, hogy amit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámaszszam
azt az utolsó napon” (Ján. 6,39).
Ján. 18,10 Simon Péter [jelentése: meghallgatott
kődarab] pedig, akinek
szablyája [vagy kardja] vala, kirántá
azt, és megüté a főpap (rab)szolgáját,
és levágá [vagyis lecsapta] annak jobb fülét. A szolga neve pedig Málkus [jelentése:
tanácsadó, király, ragyogás] vala.
Ján. 18,11 Monda azért Jézus Péternek: Tedd hüvelyébe a te
szablyádat [a te kardodat]; avagy nem
kell-é kiinnom a pohárt [vagyis a
kehelyt], amelyet az Atya adott
nékem?*
*Máté beszámolója
így hangzik: „És ímé egyik azok közül, akik a Jézussal valának, kinyújtván kezét [és kardjához kapott], szablyáját
[vagyis kardját kihúzta],
és kirántá, és a főpap (rab)szolgáját
megcsapván [rásújtott a főpap rabszolgájára], és
levágá [leszelte] annak egyik fülét. Akkor monda néki Jézus: Tedd helyére szablyádat [vagyis kardodat]; mert
akik fegyvert [vagy kardot] fognak,
fegyverrel kell veszniük [és
fegyver által pusztul el; Mert mindaz, aki kardot ragad, kard által vész
el]” (Mát. 26,51-52).
Lukács is beszámol a
történtekről: És közülük valaki megvágá a
főpap szolgáját [vagyis egyikük oda is csapott a főpap szolgájára], és levágá annak jobb fülét. Felelvén pedig
Jézus, monda: (Hagyjátok abba)! Elég
eddig. És illetvén (és megérintve) annak
fülét, meggyógyítá azt. (Luk. 22,50-51).
Ján. 18,12 A [katonai]
csapat azért és az ezredes és a zsidók [vagyis
a júdeaiak] szolgái [a
templomszolgák, a templomőrök] megfogák Jézust, és megkötözék őt,
Ján. 18,13 És vivék őt először Annáshoz; mert ipa [apósa] vala ez Kajafásnak, aki abban az
esztendőben főpap vala.
Ján. 18,14 Kajafás pedig az vala, aki tanácsolta vala a
zsidóknak [vagyis a
júdeaiaknak], hogy jobb [és hasznosabb], hogy egy ember veszszen
el [és haljon meg] a népért*
*Az Úr Jézus
felkészíti tanítványait arra, ami vele történni fog: „Tudjátok, hogy
két nap múlva a húsvét [vagyis a
pászkabárány] ünnepe lészen, és az
embernek Fia elárultatik [kiszolgáltatják majd és átadatik ellenségeinek], hogy
megfeszíttessék. A főpapok pedig már készülnek az Úr Jézus elfogására: Akkor egybegyűlnek a főpapok, az írástudók
[és törvénymagyarázók] és a nép vénei a főpap házába [vagyis palotájába], akit
Kajafásnak [jelentése: kőfaragó; elnyomás] hívtak, És tanácsot tartának [tervet
készítettek, és megegyeztek abban],
hogy Jézust álnoksággal megfogják [vagyis
csellel, cselvetéssel csapdába
csalják, és elfogják] és megöljék. De azt mondják vala: Ne az
ünnepen: hogy zendülés ne legyen [és
nehogy zavargás törjön ki] a nép között [nehogy fellázadjon a nép]” (Mát. 26,2-5).
Ezeknek a papi fejedelmeknek idejében: „Annás és
Kajafás főpapsága alatt lőn
[szólt] az Úrnak [Istennek] szava [(rémája): Isten kijelentése, Igéje] Jánoshoz, a Zakariás fiához a pusztában [a magányos, elhagyatott sivatagban]” (Luk. 3,2).
Ezek a főpapok voltak azok, akik minden áron meg
akarták ölni Krisztust: „Akkor egybegyűlnek
a főpapok, az írástudók [törvénymagyarázók]
és a nép vénei a főpap házába [palotájában], akit Kajafásnak hívtak,
és tanácsot tartának [tervet
készítettek, és megegyeztek abban],
hogy Jézust álnoksággal megfogják [csellel, cselvetéssel csapdába csalják, elfogják] és
megöljék” (Mát. 26,3-4).
Az Úr Jézus elfogása után
ezekhez a vallási vezetőkhöz vitték az Urat, és ők ítélték el Őt: „Először Annáshoz vitték, ez ugyanis apósa
volt Kajafásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kajafás volt az, aki azt
tanácsolta a zsidóknak, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Annás ezután
elküldte őt megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz” (Ján. 18,13-14.24.)
És: „akik elfogták a foglyul
ejtett Jézust, vivék Kajafáshoz, a főpaphoz, ahol az írástudók és a vének
egybegyűltek vala” (Mát.
26,57).
És a főpapok nem változtak,
ugyanúgy el akarták pusztítan az Úr Jézus tanítványait, ahogyan Őt: „Lőn pedig, hogy másnapra egybegyűlnek
azoknak fejei, vénei és írástudói [a törvénytanítók, és a jeruzsálemi
elöljárók] Jeruzsálembe. És Annás
[jelentése: alázatos], a főpap, és
Kajafás [jelentése: kőfaragó; elnyomás] és
János [jelentése: Jahve kegyelmes] és
Sándor [jelentése: férfit legyőző], és
akik csak főpapi nemzetségbeliek [főpapi származásúak] valának. És mikor őket a középre állaták, tudakozzák [kikérdezték,
vallatták őket, és így faggatóztak] vala:
Micsoda hatalommal, vagy micsoda név által [vagy kinek a nevében] cselekedtétek ti ezt” (Csel.
4,5-7).
Az Úr ellen kiküldött csapat:
„pedig megfogván [vagyis akik elfogták a foglyul ejtett] Jézust, vivék Kajafáshoz,
a főpaphoz, ahol az írástudók és a vének egybegyűltek vala. A főpapok pedig és a vének és az
egész (nagy)tanács [a Szanhedrin] hamis bizonyságot keresnek
vala [és igyekeztek hamis
tanúvallomásra szert tenni] Jézus ellen, hogy megölhessék [és hogy halálra ítélhessék, és adhassák] Őt; És nem
találnak. És noha sok hamis tanú jött vala elő, még sem találnak. Utoljára
pedig előjövén két hamis tanú, [akik
azt állították] Mondván: Ez azt mondta: Leronthatom [mert hatalmam
van arra, hogy leromboljam] az Isten templomát, és három nap alatt
felépíthetem [és három nap alatt felépítsem] azt. És fölkelvén [és erre fölállt] a főpap, monda néki: Semmit sem felelsz-é? Micsoda tanúbizonyságot
tesznek ezek ellened. [miért nem
felelsz semmit arra, amivel ezek vádolnak]? Jézus pedig hallgat vala. És
felelvén a főpap, monda néki: Az élő
Istenre [esküvéssel] kényszerítelek
téged [és az élő Isten nevében
megesketlek, és parancsolom], hogy
mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus [a Messiás], az Istennek Fia? Monda néki Jézus: Te mondád. [Én Vagyok]. Sőt
mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek
hatalmas jobbján [az Isten
erejének jobbján], és eljőni az égnek felhőiben. Ekkor a
főpap megszaggatá a maga (felső)ruháit [a köpenyét], és
monda: Káromlást szólott [Istent
káromolta; és ez az ember Istent
gyalázta]. Mi szükségünk van még bizonyságokra? [Több
tanúra nincs is szükségünk]. Ímé
most hallottátok az ő káromlását [amit
Isten ellen mondott]. Mit gondoltok
[mi
az ítéletetek; mi a véleményetek]?
Azok pedig felelvén mondának: Méltó a
halálra. [Bűnös, halált érdemel]” (Mát. 26,57.59-67).
Márk további részleteket
közölve mondja el a történteket: „És vivék Jézust a főpaphoz. És oda gyűlnek
mindnyájan a főpapok, a vének és az írástudók. Péter pedig távolról követé őt,
be egészen a főpap (palotájának) udvaráig:
és ott üle a szolgákkal, és melegszik vala a tűznél. A főpapok pedig és az
egész tanács (az egész nagytanáccsal együtt) bizonyságot (és bizonyítékot) keresnek
vala Jézus ellen, hogy megölhessék (vagyis hogy halálra adhassák) őt; de nem találnak vala. Mert sokan tesznek
vala ugyan hamis tanúbizonyságot (hamis tanúvallomást) ellene, de a bizonyságtételek (a vallomások azonban) nem valának megegyezők. És némelyek
fölkelének és hamis tanúbizonyságot tőnek ellene, mondván (Más fordítás:
Ekkor előálltak néhányan, és ezt a hamis vallomást tették ellene): Mi hallottuk, mikor ezt mondá: Én lerontom
(és lerombolom) ezt a kézzel csinált
(és alkotott) templomot, és három nap
alatt mást építek, (olyat) amely nem
(emberi) kézzel csináltatott (és
alkottatott). De még így sem vala egyező
az ő bizonyságtételük (az ő vallomásuk). Akkor a főpap odaállván a középre, megkérdé Jézust, mondván: Semmit sem
felelsz-é (arra, amit ezek ellened vallanak)? Miféle bizonyságot tesznek ezek te ellened? Ő pedig hallgat vala, és
semmit sem felele. Ismét megkérdezé őt a főpap, és monda néki: Te vagy-é a
Krisztus, az áldott Isten Fia? Jézus pedig monda: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak
(a Hatalmasnak) jobbján, és eljőni az ég
felhőiben. A főpap pedig (erre) megszaggatván ruháit, monda: Mi szükségünk
van még tanúkra? Hallátok az istenkáromlást. Mi tetszik (mi a véleményetek)
néktek? Azok pedig halálra méltónak
ítélték őt mindnyájan. És kezdék őt némelyek köpdösni, és az ő orcáját elfedni
(és betakarni), és őt öklözni
(ütlegelni), és mondani néki: (most) prófétálj! A szolgák pedig arcul csapdossák
(és verték) vala őt” (Márk.
14,53-65).
Lukács bizonyságtételében is
több részlet tárul elénk: „Megfogván
azért őt, elvezeték, és elvivék (vagyis miután pedig elfogták őt, elvitték
és bekísérték) a főpap házába. Péter
pedig követi vala távol. És azok a férfiak, akik fogva tartják (és őrizték)
Jézust, csúfolják (és gúnyolták) vala, vervén őt. És szemeit betakarván,
arcul csapdossák őt, és kérdezik őt, mondván: Prófétáld meg ki az, aki téged
ver (ki ütött meg téged)? És sok
egyéb dolgot mondának néki, szidalmazván
őt (és sok más szidalmat is szórtak reá).
És amint nappal lett, egybegyűlt a nép véneinek tanácsa, főpapok és írástudók:
és vivék (és bekísértették) őt az ő
gyülekezetükbe (a nagytanácsba), Mondván:
Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk. Monda pedig nékik: Ha (meg)mondom néktek, nem hiszitek: De ha kérdezlek
is, nem feleltek nékem, sem el nem bocsátotok. (De) mostantól fogva ül az embernek Fia az Isten hatalmának jobbja felől.
Mondának pedig mindnyájan: Te vagy tehát az Isten Fia? Ő pedig monda nékik: Ti
mondjátok, hogy én vagyok! Azok
pedig mondának: Mi szükségünk van még bizonyságra (és tanúvallomásra)? Hiszen mi magunk hallottuk az ő (saját) szájából” (Luk. 22,54.63-71).
Ő volt az, aki így jövendölt: „Ha ekképpen (és egyszerűen csak) hagyjuk őt, mindenki hinni fog ő benne: és
eljőnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet. Egy
pedig ő közülük, Kajafás, aki főpap vala abban az esztendőben, monda nékik: Ti
semmit sem tudtok (és semmit nem értetek). Meg sem gondoljátok (és azt sem veszitek fontolóra), hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg
a népért, és az egész nép el ne vesszen. Ezt pedig nem magától mondta: hanem
mivelhogy abban az esztendőben főpap vala, jövendőt monda, hogy Jézus meg fog
halni a népért; És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt
(és szétszóródott) gyermekeit
egybegyűjtse” (Ján. 11,48-52).
Ján. 18,15 Simon Péter pedig, és egy másik tanítvány követi vala
Jézust. Ez a tanítvány pedig ismerős vala a főpappal, és beméne Jézussal együtt
a főpap udvarába [palotájába],
Ján. 18,16 Péter pedig kívül áll vala az ajtónál. Kiméne azért
ama másik tanítvány, aki a főpappal ismerős vala, és szóla az ajtóőrzőnek, [az ajtót őrző leánynak] és bevivé
Pétert.
Ján. 18,17 Szóla azért Péterhez az ajtóőrző (rabszolga)leány: Nemde, te is ez ember
tanítványai közül való vagy? Monda ő: Nem vagyok.
Ján. 18,18 A szolgák pedig és a poroszlók [vagyis a templomőrök] ott állnak vala, szítván a tüzet [a parazsat élesztgetve ácsorogtak],
mivelhogy hűvös vala, és melegszenek vala. Ott áll vala pedig Péter is ő velük
együtt, és melegszik vala*
*Lukács
bizonyságtétele a történtekről: „Megfogván [és megragadva] azért őt, elvezeték, és elvivék [vagyis
Jézust bekísérték] a főpap házába. Péter
pedig követi vala távol [messziről]. És
mikor tüzet gerjesztettek [tüzet gyújtottak] az udvar közepén, és ők együtt leültek [és körülülték], Péter is leült ővelük [és leült
közéjük]” (Luk. 22,54-55).
Ján. 18,19 A főpap azért [vallatta], és kérdezé Jézust az ő tanítványai
felől, és az ő tudománya [(didakhé): tanítása, és
tevékenysége] felől.
Ján. 18,20 Felele néki Jézus: Én nyilván [nyilvánosan, és nyíltan] szólottam a világnak, én mindenkor tanítottam a zsinagógában és a templomban,
ahol a zsidók mindenünnen [és mindenkor]
összegyülekeznek; és titkon semmit sem szólottam.
Ján. 18,21 Mit kérdesz engem? Kérdezd azokat, akik hallották,
mit szóltam nékik: ímé ők tudják, amiket nékik szólottam*
*És hogy kit
vallattak a papi fejedelmek, arról így prófétál Ézsaiás: „Mert így szól
az Úr, aki az egeket teremté; Ő az Isten, aki alkotá a földet és teremté azt és
megerősíté; nem hiába teremté (formálta, és megszilárdította) azt, hanem lakásul alkotá (vagyis
lakóhelynek formálta): Én vagyok az Úr és
több nincsen (Én vagyok az ÚR, nincs más)! Nem titkon (és nem rejtélyesen) szóltam,
a sötétség földének helyén; nem mondtam Jákób magvának: hiába (vagy
hiábavaló dolgokban) keressetek engem!
Én, az Úr, igazságot szólok, és megjelentem, amik igazak (és a valóságot
jelentem ki)” (Ésa. 45,18-19).
Péter
apostol bizonyságot tesz arról, hogy az Úr szótlanul tűrte, hogy szidalmazzák
és gyalázzák: „Aki szidalmaztatván
(becsmérelve, ócsárolva, gyalázva), viszont
nem szidalmazott (és a szidalmat nem viszonozta), szenvedvén nem fenyegetőzött; hanem hagyta az igazságosan ítélőre
(hanem átadta ügyét az igazságosan ítélőnek)” (1Pét 2,23).
A szanhedrin azért állított
elő tanukat, nem átalva hamis bizonyítékokat keresni, mert azt a látszatot
akarták kelteni, mintha a törvény értelmében akarnának cselekedni. A törvény
azonban így hangzott: „Csak két vagy
három tanú vallomása alapján szabad valakit halálra ítélni; egy tanú vallomása
alapján nem szabad. Ne álljon elő (mert nem lehet elég) egy tanú senki ellen semmiféle hamisság
(és vétek) és semmiféle bűn miatt;
akármilyen bűnben vétkes valaki, két tanú szavára vagy három tanú szavára
álljon a dolog (és lehet érvényes egy ügy)” (5 Móz. 17,6; 19,15).
Dávid ezt már megprófétálta: „Erőszakos (és hamis) tanúk állnak elő; azt kérdezik tőlem (és
olyanról faggatnak), amiről nem tudok.
Jóért rosszal fizetnek meg nékem, megrabolják lelkemet (és életemre
törnek)” (Zsolt. 35,11-12).
Ezek is hamis tanúk voltak,
akik nem értették sem azt, amit mondtak, sem azt, amit bizonygattak, hiszen
amiről ők beszéltek, az így történt: „Felelének
azért a zsidók és mondának néki: Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket
cselekszed? Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok (és romboljátok) le (ezt) a templomot, és három nap alatt megépítem azt. Mondának azért a zsidók:
Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?
Ő pedig az ő testének (szóma: lényének, erejének, teljes valójának) templomáról szól
vala” (Ján. 2,18-20).
Az Úr Jézust azért nevezték
Isten káromlónak, mert Ő volt Isten Fia, és ezért már halálra lehetett ítélni: „Izráel fiainak pedig szólj, ezt mondván:
Ha valaki az ő Istenét átkozza, viselje az ő bűnének terhét (mert annak
bűnhődnie kell vétkéért). És aki szidalmazza
(vagy káromolja) az Úrnak nevét, halállal
lakoljon, (irgalom nélkül) kövezze
azt agyon az egész gyülekezet (az egész közösség); akár jövevény, akár bennszülött, ha szidalmazza (vagy káromolja) az Úrnak nevét, halállal lakoljon (mert
meg kell halnia)” (3 Móz. 24,15-16).
Dávid így prófétált az
Evangéliumban leírt eseményekről: „Ne adj
át engem szorongatóim kívánságának, mert hamis tanúk támadnak ellenem, és
erőszakot lihegnek. (Más fordítás: Ne dobj oda ellenségeim indulatának,
mert hamis tanúk támadtak rám, bosszút lihegnek)” (Zsolt. 27,12).
„Mert a gonosznak szája és az álnokságnak szája
felnyílt (és bűnösök és alattomosok
tátották fel szájukat) ellenem, hazug
nyelvvel beszélnek énvelem. És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel (és
gyűlölködő szavakkal), és ostromolnak
engem (és harcolnak ellenem) ok
nélkül. Szeretetemért ellenkeznek
velem (és szeretetemre vádaskodással felelnek), én pedig imádkozom” (Zsolt. 109,2-4).
„De tőrt vetnek, akik életemre törnek, és akik bajomra
törnek (akik vesztemet akarják); hitványságokat beszélnek, és csalárdságot
koholnak mindennap (arról beszélnek, hogyan ártsanak nekem, és csalárd
terveken gondolkoznak mindennap). De én
meg sem hallom, mintha süket volnék, olyan vagyok, mint egy néma, aki nem
nyitja ki száját. Olyan vagyok, mint aki nem hall, és szájában nincs
ellenvetés” (Zsolt. 38,13-15).
Ézsaiás is megprófétálta
ezeket az eseményeket: „Az Úr Isten
(az én Uram, az ÚR) megnyitotta fülemet,
és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam (és nem hátráltam meg). Hátamat odaadám a verőknek (és hagytam,
hogy verjék a hátamat), és orcámat a
szaggatóknak (hogy tépjék a szakállamat), képemet (vagyis arcomat) nem
födöztem (és nem takartam) be a
gyalázás és köpdösés előtt. És az Úr
Isten (az én Uram, az ÚR) megsegít
engemet, azért nem szégyenülök meg (és nem maradok gyalázatban), ezért olyanná tettem képemet (az
arcomat), mint a kova(kő), és tudtam, hogy szégyent nem vallok. Közel
van, aki engem megigazít (és aki igazságot ad nekem), ki perel én velem (ki mer perbe szállni velem)? Álljunk együtt elő! Kicsoda peresem (ki
az én vádlóm)? közelegjen hozzám
(lépjen ide)! Ímé, az Úr Isten (az én
Uram, az ÚR) megsegít engem, kicsoda
kárhoztatna engem (ki mer bűnösnek mondani)? Ímé, mindnyájan, mint a ruha megavulnak (és szétmállanak), moly emészti (és rágja) meg őket! Ki féli közületek az Urat? És ki hallgat az ő szolgája szavára? Ő, aki
sötétségben jár és nincs fényesség néki (és nem ragyog rá fény), bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék
Istenhez! Ímé, ti mind, akik tüzet gyújtotok, felövezvén magatokat tüzes
nyilakkal, vettessetek tüzeteknek lángjába és a tüzes nyilakba, amelyeket
meggyújtottatok! Kezemből jő ez rátok; fájdalomban fogtok feküdni (Más
fordítás: De mindnyájan, akik tüzet szítotok, gyújtónyilakat gyártotok, saját
tüzetek lángjába kerültök, nyilaitok tüzébe, melyeket gyújtottatok! Az én kezem
teszi ezt veletek, kínok közé kell jutnotok)!” (Ésa. 50,5-11).
Ján. 18,22 Mikor pedig ő ezeket mondja vala, egy a poroszlók [törvényszolgák] közül, aki ott áll vala,
arczul üté Jézust, mondván: így felelsz-é a főpapnak?
Ján. 18,23 Felele néki Jézus: Ha [helytelenül, vagy] gonoszul
szóltam, tégy bizonyságot a gonoszságról; ha pedig jól [és tisztességesen], miért versz engem*
*Az Úr Jézus
kijelentése a bántalmazókkal kapcsolatos viselkedésről: „… Ne
álljatok ellene a gonosznak (a
gonoszságnak) [ne szálljatok szembe (ne harcoljatok ellene; ne helyezkedjetek
szembe vele)], hanem aki arcul üt téged
jobb felől [és megüti a jobb arcodat], fordítsd
felé [és annak tartsd oda] a másik
orcádat is” (Mát. 5,39).
Az Úr Jézus kijelentése arról a „másik”
arcról, amit oda kell fordítani a bántalmazó felé: „Áldjátok azokat (ajánld
Isten kegyelmébe, és üdvözítő erőt közvetíts felé, vagyis az Evangéliumot), akik titeket átkoznak, és imádkozzatok
azokért, akik titeket háborgatnak (és bántalmaznak). Aki egyik arcodat megüti, fordítsd (és tartsd oda) néki a másikat is (vagyis a Krisztusit); és attól, aki felső ruhádat elveszi, ne
vond meg alsó ruhádat se” (Luk. 6,28-29).
És Péter apostolon keresztül
folytatódik a kijelentés: „Nem fizetvén
gonosszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást
(üdvhozó erőt) mondván, tudva, hogy arra
hívattatok el, hogy áldást (üdvösséget) örököljetek”
(1 Pét. 3,9).
Ján. 18,24 Elküldé őt Annás megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz*
*Már húsvét előtt: „… egybegyűlnek
a főpapok, az írástudók [és
törvénymagyarázók] és a nép vénei
a főpap házába [vagyis palotájába], akit
Kajafásnak [jelentése: kőfaragó;
elnyomás] hívtak, És tanácsot
tartának [tervet készítettek,
és megegyeztek abban], hogy Jézust álnoksággal megfogják [vagyis csellel, cselvetéssel csapdába csalják, és elfogják] és
megöljék. De azt mondják vala: Ne az ünnepen: hogy zendülés ne legyen [és nehogy zavargás törjön ki] a nép között [nehogy fellázadjon a nép]” (Mát. 26,2-5).
És miután az Úr Jézust
elfogták, és Annás kihallgatta: „Vivék
[elvezették] Jézust a főpaphoz. És oda
gyűlnek [összeültek] mindnyájan a
főpapok [papi fejedelmek], a vének és
az írástudók” (Márk. 14,53).
Ján. 18,25 Simon Péter pedig ott áll vala és melegszik vala.
Mondának azért néki: Nemde, te is ennek a tanítványai közül való vagy?
Megtagadá ő, és monda: Nem vagyok.
Ján. 18,26 Monda egy a főpap szolgái közül, rokona annak, akinek
a fülét Péter levágta: Nem láttalak-e én téged ő vele együtt a kertben?
Ján. 18,27 Ismét megtagadá azért Péter; és a kakas azonnal
megszólala*
*Máté
bizonyságtétele: „Péter pedig [ez
alatt] künn [vagyis kívül] ül [kívül tartózkodik] vala az
udvaron, és hozzá menvén egy szolgálóleány, monda: Te is a Galileabeli Jézussal
valál. Ő pedig mindenkinek hallatára megtagadá, mondván: Nem tudom [és nem is
értem], mit beszélsz [és mit mondasz]. Mikor pedig kiméne a
tornácra [és a kapuba] meglátá
őt egy másik szolgálóleány, és monda az ott levőknek: Ez is a názáreti Jézussal
vala. És ismét megtagadá [mégpedig] esküvéssel
[is megerősítette], hogy: Nem is ismerem ezt az embert. Kevés
idő múlva pedig az ott álldogálók menének hozzá, és mondának Péternek: Bizony
te is közülük való vagy; hiszen a te beszéded [a kiejtésed; a tájszólásod] is
elárul téged. Ekkor átkozódni és esküdözni kezde [és elkezdett átok alatt esküt tenni], hogy: Nem ismerem ezt az
embert. És a kakas azonnal [és nyomban] megszólalt. És
megemlékezék Péter a Jézus beszédéről [(réma):
kijelentéséről, Igéjéről, amit Jézus korábban mondott neki], ki ezt mondotta vala néki: Mielőtt a kakas
szólana, háromszor megtagadsz engem [és
háromszor fogod letagadni, hogy ismersz engem]; és kimenvén onnan, keservesen síra [zokogott; és keserves sírásra
fakadt]” (Mát. 26,69-75).
Márk
újabb részleteket tár elénk: „Amint pedig
Péter lent vala az udvarban, odajöve egy a főpap szolgálói közül; És meglátván
Pétert, amint melegszik vala, rátekintvén, monda: Te is a Názáreti Jézussal
valál! Ő pedig megtagadá, mondván: Nem ismerem, s nem is értem, mit mondasz. És
kiméne a tornácra [az előcsarnokba]; és
a kakas megszólala. A szolgáló pedig meglátva őt, kezdé ismét mondani az ott
állóknak: Ez közülük való. Ő pedig ismét megtagadá. De kevés idő múlva az ott
állók ismét mondják vala Péternek: Bizony közülük való vagy; mert Galileabeli
is vagy, és a beszéded is hasonló [és a beszéded is elárul téged]. Ő pedig kezde átkozódni és esküdözni, hogy:
Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek. És másodszor szóla a kakas. És
Péternek eszébe juta a beszéd [(réma):
kijelentés], amelyet néki Jézus mondott
vala, hogy mielőtt a kakas kétszer szólana, háromszor megtagadsz engem. És
sírva fakada” (Márk. 14,66-72).
Lukács így írja le
a történteket, kijelentve azt is, hogy mi a következménye, ha az Úr követője a
gonoszok közé ülve, az ő tüzüknél melegszik:
„És mikor tüzet gerjesztettek (vagyis
tüzet raktak) az udvar közepén, és ők
együtt leültek (és körülülték), Péter
is leült ővelük (vagyis közéjük ült). (Amint ott ült a tűz világánál), meglátván őt egy szolgálóleány, amint a
világosságnál ült, szemeit reá vetvén (szemügyre vette), és monda: Ez is ő vele vala! Ő pedig megtagadá
őt, mondván: Asszony, nem ismerem őt! És egy kevéssel azután más látván
(meg) őt, monda: Te is azok közül való
vagy! Péter pedig monda: Ember, nem vagyok! És úgy egy óra múlva más valaki
erősíti (és bizonygatta), mondván:
Bizony ez is vele vala: mert Galileából való (ő) is. Monda pedig Péter: Ember, nem tudom, mit mondasz! És azonnal, mikor
ő még beszélt, megszólalt a kakas. És hátra fordulván az Úr, tekinte Péterre.
És megemlékezék Péter az Úr szaváról, amint néki mondta: (Ma) mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz
engem. És kimenvén Péter, keservesen síra” (Luk. 22,55-62).
Előzőleg az Úr Jézus így
figyelmeztette Pétert: „Monda pedig az
Úr: Simon! Simon! ímé a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát;
De én imádkoztam (és könyörögtem) érted,
hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait
erősítsed. Ő pedig monda néki: Uram, te veled kész vagyok mind tömlöcre, mind
halálra menni! És ő monda: Mondom néked Péter: Ma nem szól addig a kakas, míg
te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem” (Luk. 22,31-34).
Az Úr Jézus búcsúzik a tanítványaitól, kijelentve,
hogy most még nem követhetik, de Péter így válaszol: „… Uram, miért nem mehetek most utánad? Az életemet adom éretted!
Felele néki Jézus: Az életedet adod érettem? Bizony, bizony mondom néked, nem
szól addig a kakas, mígnem háromszor megtagadsz engem” (Ján. 13,37-38).
Ezért így figyelmeztet Isten
igéje: „Azért aki azt hiszi,
[gondolja; úgy véli] hogy áll, meglássa,
[vigyázzon; ügyeljen] hogy el ne essék” (1 Kor. 10,12).
Ján. 18,28 Vivék azért Jézust Kajafástól a törvényházba [a pretóriumba, vagyis a helytartóságra].
Vala pedig reggel. És ők nem menének be a törvényházba [vagyis a helytartóságra], hogy meg ne fertőztessenek [hogy ne legyenek tisztátalanokká], hanem
hogy megehessék a husvétibárányt [a
húsvéti vacsorát, a húsvéti pászkát]*
*Máté így ad hírt a
történtekről: „Mikor pedig [megvirradt, és kora] reggel lőn, tanácsot
tartának mind a főpapok [vagyis az
összes papi fejedelmek] és a nép vénei [és azt a határozatot hozták] Jézus ellen, hogy őt
megöljék [vagyis hogy
halálra juttatják; és kimondották, hogy halálra adják őt]. És megkötözvén őt,
elvivék [elvezették, és
elhurcolták], és átadák őt Poncius [jelentése: áthidalt, hidat vert] Pilátusnak, [jelentése: hajítódárdával ellátott; a
felfegyverzett, tömören összepréselt, azaz: szilárd] a
helytartónak” (Mát. 27,1-2).
Dávid próféciája a zsidó nép
vezetőiről, és Isten Fiáról: „A föld
királyai fölkelnek, [felkerekednek; összegyűlnek; fölállnak], nagyjai [a fejedelmek] összeesküsznek [együtt tanácskoznak; egybegyűlnek] az Úr ellen és Fölkentje [Krisztusa] ellen” (Zsolt 2,2).
Már Dávid így prófétált
erről: „Megátalkodottak gonosz
szándékukban (eltökélték magukat a gonosztettre); megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket? Álnokságokat koholnak (és terveznek,
titokban tartják tervüket, és); a
kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve kikutathatatlan (mert
kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve)” (Zsolt. 64,6-7).
Pál apostol bizonyságtétele arról, hogy mindez
miért történt: „Mert azt, aki bűnt [(hamartia): céltévesztést] nem ismert,
bűnné [(hamartia): céltévesztéssé] tette értünk [és helyettünk],
hogy mi Isten igazsága [igazságossága] legyünk Őbenne [azaz: hogy
általa megigazultak legyünk Istenben]” (2 Kor. 5,21).
Ján. 18,29 Kiméne azért Pilátus ő hozzájuk, és monda: Micsoda
vádat hoztok fel [milyen vádat emeltek]
ez ember ellen?
Ján. 18,30
Felelének és mondának néki: Ha gonosztevő [(kakopoiosz): bűnös, ártalmas, kárt okozó] nem volna ez, nem adtuk volna őt a te kezedbe.
Ján. 18,31 Monda azért nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti, és
ítéljétek meg őt a ti törvényeitek szerint. Mondának azért néki a zsidók [a júdeaiak]: Nékünk senkit sem szabad [senkit sincs jogunk] megölnünk;
Ján. 18,32 Hogy beteljesedjék a Jézus szava [(logosza):
igéje], amelyet monda, amikor jelenti vala, hogy milyen
halállal kell majd meghalnia.
Ján. 18,33 Ismét beméne azért Pilátus a törvényházba [a helytartóságra, a pretóriumba], és szólítja vala Jézust, és monda néki: Te vagy a
Zsidók királya?
Ján. 18,34 Felele néki Jézus: Magadtól mondod-é te ezt, vagy
mások beszélték néked én felőlem?
Ján. 18,35 Felele Pilátus: Avagy zsidó vagyok-e én? A te néped
és a papifejedelmek [a főpapok] adtak
téged az én kezembe: mit cselekedtél?
Ján. 18,36 Felele Jézus: Az én országom [és az én királyságom] nem e világból való. Ha e világból való volna
az én országom [az én királyságom],
az én szolgáim vitézkednének, [és
harcolnának] hogy át ne adassam [hogy
ne szolgáltassanak ki] a zsidóknak. Ámde az én országom [az én királyságom] nem innen való.
Ján. 18,37 Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te
csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem,
és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról [vagyis valóságról]. Mindaz, aki az
igazságból [a valóságból] való,
hallgat az én szómra [az én hangomra].
Ján. 18,38 Monda néki Pilátus: Micsoda az igazság [a valóság]? És amint ezt mondá, újra
kiméne a zsidókhoz, és monda nékik: Én nem találok benne semmi bűnt [semmi okot nem találok benne a vádolásra]*
*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Jézus pedig
ott álla a [római] helytartó [Pilátus] előtt; és kérdezé Őt a helytartó, mondván: Te vagy-é a zsidók királya?
Jézus pedig monda néki: Te mondod. És mikor vádolák Őt a főpapok [vagyis a papi fejedelmek] és
a vének, [vádjaikra] semmit
sem felele. Akkor monda néki Pilátus: Nem hallod-é, mily sok tanúbizonyságot
[vagyis tanúvallomást] tesznek ellened [hogy mennyi mindennel vádolnak]? És nem felele néki egyetlen szóra [és egyetlen vádra] sem, úgy
hogy a helytartó igen [sőt szerfölött] elcsodálkozék
[és nagyon meglepődött]” (Mát. 27,11-14).
Lukács további részleteket közöl a történtekről: „És (így) kezdék őt vádolni, mondván: Úgy találtuk (és megállapítottuk), hogy ez a népet félrevezeti, és (ellenzi
és) tiltja a császár adójának fizetését, mivelhogy ő magát ama király Krisztusnak
mondja (és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király). Pilátus pedig megkérdé őt, mondván: Te
vagy-é a zsidók királya? És ő felelvén néki, monda: Te mondod! Monda pedig
Pilátus a főpapoknak és a sokaságnak: Semmi bűnt nem találok ez emberben. De
azok erősködének, mondván: A népet felzendíti (fellázítja tanításával), tanítván az egész Júdeában, elkezdve
Galileától mind idáig. Pilátus pedig
Galileát hallván, megkérdé, vajon galileai (Galileából való) ember-é ő? És mikor megtudta, hogy ő a
Heródes hatósága alá tartozik, Heródeshez küldé őt, mivelhogy az is
Jeruzsálemben vala (tartózkodott) azokban
a napokban. Heródes pedig Jézust
látván igen megörült: mert sok időtől fogva kívánta őt látni, mivelhogy sokat
hallott ő felőle, és reménylé, hogy majd valami csodát lát, melyet ő tesz. Kérdezé pedig őt (hosszasan) sok beszéddel; de ő (Jézus) semmit nem felele néki. Ott állnak vala pedig a főpapok és az
írástudók, teljes igyekezettel (hevesen) vádolván őt. Heródes pedig az
ő katonáival egybe semminek állítván és kicsúfolván (katonai kíséretével
együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta) őt,
minekutána felöltöztette fényes ruhába, visszaküldi Pilátushoz. És az napon lőnek barátok egymással Pilátus
és Heródes; mert az előtt ellenségeskedésben valának egymással. Pilátus pedig a
főpapokat, főembereket és a népet egybegyűjtvén, Monda nékik: Idehoztátok nékem
ez embert, mint aki a népet félrevezeti: és ímé én ti előttetek kivallatván,
semmi olyan bűnt nem találtam ez emberben, amivel őt vádoljátok: De még Heródes sem (mert visszaküldte
hozzánk); mert titeket ő hozzá
igazítalak; és ímé semmi halálra való dolgot nem cselekedett ő. Megfenyítvén
azért őt, elbocsátom. (Luk. 23,2-23).
Ján. 18,39 Szokás [(szünétheia): és bevett gyakorlat] pedig az nálatok, hogy elbocsássak [szabadon engedjek] néktek egyet a
husvétünnepen [vagyis a pászka
ünnepén]: akarjátok-é
azért, hogy elbocsássam [szabadon
engedjem] néktek a zsidók királyát?
Ján. 18,40 Kiáltának azért viszont mindnyájan, mondván: Nem ezt,
hanem Barabbást [az apa, vagy a gazda fia].
Ez a Barabbás pedig tolvaj [rabló, haramia, lator] vala*
*Máté is
bizonyságot tesz a történtekről: „Ünnepenként [vagyis a Pászka ünnepének idején] pedig [szokása volt] egy
foglyot [vagyis egy rabot] szabadon
bocsátani a helytartó/nak, a sokaság [a nép] kedvéért [és kérésére], akit akarának [és akit a tömeg választott]. Vala
pedig akkor egy nevezetes [hírhedt] foglyuk
[egy bűnöző], akit Barabásnak [jelentése: az atya fia] hívtak. Mikor azért [a tömeg összegyűlt], és egybegyülekeztek, monda nékik Pilátus:
Melyiket akarjátok, hogy elbocsássam [szabadon] néktek: Barabást-é, vagy Jézust, akit
Krisztusnak hívnak? Mert jól tudja vala [mert észrevette, és tisztában volt vele], hogy irigységből [féltékenységből, rosszindulatból,
gyűlöletből] adák Őt kézbe [és szolgáltatták ki neki].
Amint
pedig ő az ítélőszékben
[vagyis a bírói székben] ül vala, külde ő
hozzá a felesége, ezt üzenvén: Ne avatkozzál [és semmivel se ártsd magadat]
amaz igaz ember dolgába [és ügyébe]; mert sokat szenvedtem ma álmomban Őmiatta
[amikor ma éjjel róla álmodtam]. A főpapok [vagyis a papi fejedelmek] és
vének pedig reá beszélék [és rávették, és felbujtották] a sokaságot, [a népet] hogy Barabást kérjék [és követeljék] ki, Jézust pedig veszítsék el [és
ítéljék halálra]. Felelvén pedig a helytartó, [és újra megkérdezte őket, és] monda nékik: A kettő [fogoly] közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam [és
szabadon engedjem] néktek? Azok pedig
mondának: Barabást. Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát
Jézussal, akit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan [ezt kiáltották, és] mondának:
Feszíttessék meg! A helytartó pedig [nyomatékosan] monda: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább [és még
hangosabban, és harsányabban] kiáltoznak
[és ordítoztak] vala, mondván:
Feszíttessék meg! Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ [hogy semmire sem megy velük], hanem még nagyobb háborúság [és
zavargás] támad [sőt a forrongás még
nagyobb lesz, és a zajongás mindinkább növekszik, fokozódik; sőt ebből még
lázadás is kitörhet], vizet vévén
[vagyis vizet hozatott], megmosá kezeit a
sokaság előtt, mondván. Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől [Más
fordítás: Ennek az igaz embernek vére ontásában] ti lássátok [ez a ti dolgotok; Ti feleltek érte]! És felelvén az egész nép, monda: Az Ő
vére mi rajtunk és a mi magzatainkon [Más fordítás: Az egész nép, az
egész tömeg így kiáltott, és zúgta: Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére.
Vére rajtunk és fiainkon]” (Mát. 27,15-25).
Márk
bizonyságtételében kerül kijelentésre, hogy kit szimbolizál Barabás, hiszen a
sátán az, aki fellázadt Isten ellen, és „embergyilkos” volt kezdettől fogva.
Így került a zsidó nép a sátán fogságába:
„Ünnepenként pedig egy foglyot
szokott vala elbocsátani nékik, akit épen óhajtanak (és akit ők kívántak). Vala pedig (a fogságban) egy Barabás nevű, megkötöztetve ama
lázadókkal együtt, akik a LÁZADÁS
alkalmával (és idején) GYILKOSSÁGOT követtek vala el. És a sokaság (felmenve Pilátus
elé) kiáltván, kezdé kérni Pilátust arra,
amit mindenkor megtesz vala nékik. Pilátus
pedig felele nékik, mondván: Akarjátok-é, hogy elbocsássam néktek a zsidók
királyát? Mert tudja vala, hogy irigységből adták őt kézbe (és
szolgáltatták ki Jézust) a főpapok. A
főpapok azonban felindítják [felbujtották;
fellázították] a sokaságot [a népet], hogy inkább Barabást bocsássa
el nékik [hogy inkább Barabás
elbocsátását követeljék]. Pilátus
pedig felelvén, ismét monda nékik: Mit akartok tehát, hogy cselekedjem ezzel,
akit a zsidók királyának mondotok? És azok ismét kiáltanak [(kradzó):
hangosan kiált, rikolt, sikít, ordít]:
Feszítsd meg őt! Pilátus pedig monda
nékik: Mert mi rosszat [mi gonoszat] cselekedett?
Azok pedig annál jobban [még hangosabban] kiáltanak [(kradzó): hangosan kiált,
rikolt, sikít, ordít] vala: Feszítsd meg őt!” (Márk. 15,6-14).
Lukács így tesz
bizonyságot a történtekről: „(Szabadon) kell vala pedig elbocsátania nékik
ünnepenként egy foglyot. De felkiálta az egész sokaság, mondván: Vidd el (és
öld meg) ezt, és bocsásd el nékünk
Barabást! Ki a városban történt LÁZADÁSért és GYILKOSSÁGért vettetett a
tömlöcbe (vagyis a börtönbe)” (Luk. 23,17-19).
„Amikor az Úr Jézust Heródes
visszaküldi Pilátushoz, akkor: Pilátus
pedig a főpapokat, főembereket és a népet egybegyűjtvén, Monda nékik:
Idehoztátok nékem ez embert, mint aki a népet félrevezeti: és ímé én ti
előttetek kivallatván, semmi olyan bűnt nem találtam ez emberben, amivel őt
vádoljátok: De még Heródes sem (mert
visszaküldte hozzánk); mert titeket ő
hozzá igazítalak; és ímé semmi halálra való dolgot nem cselekedett ő.
Megfenyítvén azért őt, elbocsátom. (Szabadon)
kell vala pedig elbocsátania nékik
ünnepenként egy foglyot. De felkiálta az egész sokaság, mondván: Vidd el (öld
meg) ezt, és bocsásd el nékünk Barabást!
Ki a városban történt LÁZADÁSért és GYILKOSSÁGért vettetett a tömlöcbe (a
börtönbe). Pilátus azért ismét felszólalt, el akarván bocsátani Jézust; De azok
ellene kiáltanak, mondván: Feszítsd meg! Feszítsd meg őt! Ő pedig harmadszor is
monda nékik: Mert mi gonoszt tett ez? Semmi halálra való bűnt nem találtam ő
benne; megfenyítvén azért őt, elbocsátom! Azok pedig nagy fennszóval sürgették,
kérvén (hangos kiáltásokkal követelték), hogy megfeszíttessék; és az ő szavuk és a főpapoké erőt vesz vala (és
kiáltozásuk győzött). És
Pilátus [ekkor úgy döntött, hogy] megítélé,
hogy meglegyen, amit kérnek vala [hogy legyen meg a követelésük]. És elbocsátá [és szabadon engedte] nékik azt, aki lázadásért és gyilkosságért
vettetett a tömlöcbe, akit kértek vala; Jézust pedig kiszolgáltatá [(paradidómi): átengedte, átadta] az ő
akaratuknak” (Luk. 23,20-25).
Dávid próféciája a
zsidó nép vezetőiről, és Isten Fiáról: „A föld királyai fölkelnek,
[felkerekednek; összegyűlnek; fölállnak] nagyjai
[a fejedelmek] összeesküsznek [együtt tanácskoznak; egybegyűlnek] az Úr ellen és Fölkentje [Krisztusa] ellen” (Zsolt 2,2).
Még Pilátus
kézmosása is szerepel a próféciában: „Ártatlan vagyok, megmosom kezemet…” (Zsolt. 26,6).
És meg van írva, hogy: „Aki igaznak mondja (igaznak
nyilvánítja) a bűnöst (a gonosz ártó
árulót), és kárhoztatja (törvény
előtt felelősségre vonja, bíróság elé idézi, vádolja, és ítéletet mond, vagyis
elítéli, és alávaló, tisztátalannak nyilvánítja) az igazat (az ártatlant, a szentet), utálatosság az Úrnak egyaránt mind a kettő” (Péld. 17,15).
És kijelentésre
kerül az is, hogy miért üldözik a nemzetek a zsidó népet: „Aki igaznak
mondja a bűnöst (a gonosz istentelent, vagyis Isten nélkül élőt), azt átkozzák a népek, és kárhoztatják
(arra dühösek, és haragszanak) a
nemzetek” (Péld. 24,24).
Az Úr Jézus
feltámadása és mennybemenetele után Péter – egy béna teljes gyógyulásáról való
kihallgatásakor – így tesz bizonyságot a szanhedrin előtt: „Az
Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette
az ő Fiát [paisz: szolgáját], Jézust,
kit ti elárulátok [kiszolgáltattatok; átadtatok], és megtagadátok [(arneomai):
elutasít, visszautasít] Pilátus előtt,
noha ő úgy ítélt, hogy elbocsátja. [Más fordítás: Nem! Isten tette ezt! Ő
az Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi ősapáinknak Istene. Ő dicsőítette meg
szolgáját, Jézust ezzel a gyógyulással. Igen, azt a Jézust, akinek ti a halálát
akartátok. Mert Pilátus már elhatározta, hogy felmenti, szabadon engedi, de ti
nem akartátok őt]. Ti pedig azt
a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok, hogy a gyilkos ember
bocsáttassék el néktek.
[Más fordítás:
Elutasítottátok, megtagadtátok Jézust, a Szentet és az Igazságost. És
követeltétek, hogy egy gyilkos embernek adjon kegyelmet a kedvetekért],
Az életnek [(arkhégosz
tesz dzóész; az arkhégosz): elsődleges jelentése kezdő, előidéző, okozó, alapító, szerző]
fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten
feltámasztott a halálból, minek mi bizonyságai [tanúi] vagyunk. [Más fordítás: Megöltétek azt, aki az életet adja. Isten
azonban feltámasztotta Jézust a halálból. Ennek tanúi vagyunk - a saját szemünkkel
láttuk őt]” (Csel. 3,13-15)
.jpg)
