Ján. 13,1 A husvét [(paszkha):
a Peszach, vagyis a pászka: jelentése: átugrás, átlépés, megkímélés] ünnepe előtt pedig, tudván Jézus, hogy eljött az ő órája, hogy
átmenjen [hogy átköltözzön] e
világból az Atyához, mivelhogy szerette az övéit [(agapaó): vagyis teljesen
odaszánta magát az Övéinek] e világon, mindvégig szerette őket [és
szeretetében
elszánta magát a végsőkre].
Ján. 13,2 És vacsora
közben, amikor az ördög [(diabolosz): a vádló,
rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló] belesugalta [(balló): belehelyezte] már Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának
szívébe [bensőjébe], hogy árulja el [hogy szolgáltassa ki, és adja át] őt,
Ján. 13,3 Tudván
Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába [(kheir): a
kezébe] adott néki, és hogy ő az Istentől /
Istenből jött [ki] és az Istenhez
megy [és Istenbe tér vissza],
Ján. 13,4 Felkele a
vacsorától, leveté a felső ruháját; és egy kendőt vévén, körülköté magát.
Ján. 13,5 Azután
vizet tölte a medencébe, [(niptér): a mosdótálba] és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a
kendővel, amellyel körül van kötve.
Ján. 13,6 Méne azért
Simon Péterhez; és az monda néki: Uram, te mosod-é meg az én lábaimat?
Ján. 13,7 Felele
Jézus és monda néki: Amit én cselekszem, te azt most nem érted, de ezután majd
megérted.
Ján. 13,8 Monda néki
Péter: Az én lábaimat nem mosod meg soha! Felele néki Jézus: Ha meg nem moslak
téged, semmi közöd sincs én hozzám [és nincs részesedésed, szereped, feladatod velem].
Ján. 13,9 Monda néki
Simon Péter: Uram, ne csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is!
Ján. 13,10 Monda néki Jézus: Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint a lábait
megmosni, különben egészen tiszta; ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan*
*Mert: „Ti már
tiszták vagytok ama beszéd (logosz: Ige) által, amelyet szóltam néktek”
(Ján. 15,3).
Ján. 13,11 Tudta ugyanis, hogy ki árulja el [ki
kiszolgáltatja ki, és ki adja át] őt; azért mondá: Nem vagytok mindnyájan
tiszták!*
*Már korábban is kijelentette az Úr, hogy: „vannak némelyek közöttetek, akik nem
hisznek. Mert eleitől fogva tudta Jézus, kik azok, akik nem hisznek, és ki az,
aki elárulja [aki ki fogja szolgáltatni] őt” (Ján. 6,64).
Ján. 13,12 Mikor azért megmosta azoknak lábait, és a felső ruháját felvette, újra
leülvén, [vagyis újra asztalhoz dőlt]
monda nékik: Értitek-é, hogy mit cselekedtem veletek?
Ján. 13,13 Ti engem így hívtok: Mester, és Uram és jól mondjátok, mert az vagyok.
Ján. 13,14 Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg
kell mosnotok egymás lábait.
Ján. 13,15 Mert példát [hüpodeigma): mintát,
útmutatást] adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen
cselekedjetek.
Ján. 13,16 Bizony, bizony mondom néktek: A (rab)szolga
nem nagyobb az ő Uránál; sem a követ [Az
eredetiben aposztolosz: az apostol] nem nagyobb annál, aki azt
küldte*
*Az Úr Jézus újra – és újra kijelenti: „Nem följebbvaló [és nem nagyobb] a tanítvány a tanítónál [a mesterénél], sem a (rab)szolga az ő uránál. Elég a tanítványnak, ha olyan(ná lesz), mint a mestere és a (rab)szolgának, mint az ő Ura [vagyis
elégedjék meg, ha úgy lesz a sora, mint a tanítójának],” (Mát. 10,24).
És ismét: „Nem
feljebb való a tanítvány az ő mesterénél; hanem mikor tökéletes lesz, mindenki
olyan lesz, mint a mestere (és aki
pedig teljesen felkészült, az lesz olyan, mint a mestere)” (Luk.
6,40).
Ján. 13,17 Ha tudjátok [és ha megértitek]
ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket*
*Jakab apostol így figyelmezteti a mindenkorban
élő hívőket: „Az igének pedig megtartói (és cselekvői) legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván
(és becsapván) magatokat. Mert ha
valaki (csak) hallgatója az igének és
nem megtartója (és cselekvője), az
ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti
ábrázatát: Mert megnézte (ugyan) magát
és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt” (Jak. 1,22-23).
Ján. 13,18 Nem mindnyájatokról szólok; tudom én kiket választottam el; hanem hogy
beteljesedjék az írás: Aki velem ette a kenyeret, a sarkát emelte fel ellenem*
*Ahogy meg van írva: „Még
az én jóakaróm (a legjobb barátom) is,
akiben bíztam, aki kenyeremet (velem együtt) ette, fölemelte sarkát ellenem (és ellenem támadt)”
(Zsolt. 41,10).
Ján. 13,19 Most megmondom néktek, mielőtt meglenne, hogy mikor meglesz, higyjétek
majd, hogy én VAGYOK*
*Az Úr Jézus kijelentette magát a júdabelieknek, - és a mindenkorban élő vallásos
embereknek, hiszen meg van írva, hogy: „Isten ezt felelte Mózesnek: VAGYOK, AKI VAGYOK. Majd azt mondta:
Így szólj Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem hozzátok” (2Móz. 3,14).
Az Úr Jézus úgy jelenti ki magát, ahogy azt már
előre kijelentették a próféták: „Én, én
vagyok az Úr (JHVH: Jahve), és rajtam kivül nincsen szabadító! Én
hirdettem, (és én mondtam meg) és
megtartottam (hogy megszabadítalak), és
megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek (mert én hirdettem, nem
valamelyik idegen isten), és ti vagytok
az én tanuim, így szól az Úr (JHVH:
Jahve), hogy én Isten vagyok.
Mostantól fogva is én az leszek (és
csak én leszek), és nincs, aki az én
kezemből kimentsen (és kiragadjon); cselekszem,
és ki változtatja azt meg? Így szól az Úr (JHVH: Jahve), a ti
megváltótok, Izráel Szentje. Ti értetek küldöttem el Bábelbe, és leszállítom
mindnyájokat, mint menekülőket a Káldeusokkal együtt vídámságuk hajóiba. Én az
Úr vagyok (JHVH: Jahve), szent Istenetek, Izráelnek teremtője,
királyotok” (Ésa. 43,11-15). Igen:
„Én vagyok az Úr (JHVH: Jahve), és több nincs, rajtam kivül nincs Isten! Felöveztelek téged, bár nem
ismerél” (Ésa. 45,5).
„Ezt mondja
az ÚR (JHVH: Jahve), aki az eget teremtette, ő, az Isten, aki a
földet formálta, alkotta és megszilárdította, nem kietlennek teremtette, hanem
lakóhelynek formálta: Én vagyok az ÚR (JHVH:
Jahve), nincs más!” (Ésa. 45,18).
„Emlékezzetek meg a messze régi (az ősrégi) dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen
több; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos” (Ésa. 46,9). „Ezt mondja az ÚR (JHVH: Jahve), a te megváltód,
Izráel Szentje: Én, az ÚR (JHVH:
Jahve), vagyok a te Istened, arra
tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell” (Ésa. 48,17).
Ezért csak egyetlen hit menthet meg: „Azért mondám néktek, hogy a ti bűneitekben
[(hamartia): céltévesztésetekben] haltok
meg [és pusztultok el]: mert ha nem
hiszitek, hogy én VAGYOK, meghaltok
[és elpusztultok] a ti bűneitekben [(hamartia): a ti céltévesztésetekben]”
(Ján. 8,24).
Ján. 13,20 Bizony, bizony mondom néktek: Aki befogadja, ha valakit elküldök, engem
fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött*
*Újra -és újra kijelenti magát az Úr: „Aki titeket befogad, engem fogad be; és aki
engem befogad, azt fogadja be, aki engem (el)küldött” (Mát. 10,40).
Mert: „Aki
titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet [és elutasít], engem vet meg [engem utasít el]; és aki engem vet meg [engem utasít el],
azt veti meg [azt utasítja el], aki engem
elküldött” (Luk. 10,16).
És hogy ne maradjunk bizonytalanságban, hogy kit
küldött az Úr, arról így hangzik az Úr Jézus szava: „… az igazságnak Szelleme… Ő tesz majd én rólam bizonyságot. És: Ő engem dicsőít majd…” (Ján.
15,26; 16,14).
Ján. 13,21 Mikor ezeket mondja vala Jézus, igen nyugtalankodék [és megrendült, zaklatott, feldúlt lett] szellemében, s bizonyságot tőn, és
monda: Bizony, bizony mondom néktek, hogy egy ti közületek elárul [és kiszolgáltat, átad] engem.
Ján. 13,22 A tanítványok ekkor [(aporeó): tanácstalanul, és
zavartan] egymásra tekintének bizonytalankodva,
hogy kiről szól.
Ján. 13,23 Egy pedig az ő tanítványai közül a Jézus kebelén nyugszik vala, [vagyis Jézus keblére dőlve feküdt] akit
szeret [(agapaó) kedvelt, többre
tartott] vala Jézus.
Ján. 13,24 Int azért ennek Simon Péter, [Szimón Petrosz): jelentése: meghallgatott kődarab] hogy tudakozza [(pünthanomai): kérdezze] meg, ki az, akiről szól?
Ján. 13,25 Az pedig a Jézus kebelére hajolván, monda néki: Uram, ki az?
Ján. 13,26 Felele Jézus: Az, akinek én a bemártott falatot adom. És bemártván a
falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának.
Ján. 13,27 És a falat után [illetve a
falattal együtt] akkor beméne abba a Sátán. Monda azért néki Jézus: Amit
cselekszel, [vagyis amit tenni
szándékozol] hamar cselekedjed*
*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig beestveledék, letelepszik vala a
tizenkettővel [Más
fordítás: Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal együtt asztalhoz dőlt], és
amikor esznek vala, monda: Bizony mondom néktek, ti közületek egy elárul [átad,
kiszolgáltat] engem. És felettébb [nagyon, és teljesen] megszomorodva,
kezdék mindannyian [vagyis egyenként
kérdezni, és] mondani néki: Én vagyok-é az, Uram [talán csak nem én]? Ő
pedig felelvén, monda: Aki velem együtt mártja kezét [aki velem egyszerre nyúl] a
tálba, az árul el [az ad át,
szolgáltat ki] engem. Az embernek Fia jóllehet elmegyen
[és elhagyja a világot], amint
meg van írva felőle, de jaj [mert
szörnyű lesz] annak az embernek,
aki az embernek Fiát elárulja; jobb volna annak az embernek, ha nem [vagyis ha meg sem] született
volna. Megszólalván Júdás is [az
áruló], aki elárulja vala őt, monda: [talán csak nem én]? Én vagyok-é az, Mester [vagyis Rabbi]? Monda néki: Te [magad] mondád” (Mát.
26,20-25).
Lukács így írja le a
történteket: „És mikor eljött az idő
(vagyis az óra), asztalhoz üle
(asztalhoz telepedett/dőlt), és a tizenkét apostol Ővele egyetembe. És
így szólt: „De ímé annak a keze, aki engem elárul, velem (vagyis az
enyémmel együtt) van az asztalon. És az
embernek Fia jóllehet, elmegy (ugyan), mint
elvégeztetett (és amint elrendeltetett): de jaj annak az embernek, aki által elárultatik! És ők kezdék egymás
között (és egymástól) kérdezni, vajon
ki lehet az ő közöttük, aki ezt meg fogja tenni?” (Luk. 22,14.21-23).
Péter apostol
megvallja, hogy Jézus a Krisztus, és az Úr Jézus kijelenti, hogy: „Felele nékik
Jézus: Nem én választottalak-é ki titeket, a tizenkettőt? És egy közületek
(mégis) ördög (diabolosz: vádló, rágalmazó, ellenség). Értette pedig Júdás Iskáriótest, Simon fiát,
mert ez akarta őt elárulni, noha egy volt a tizenkettő közül” (Ján. 6,70-71).
Az Úr Jézus menybemenetele
után így szól Péter apostol: „Atyámfiai
[testvéreim], férfiak, szükség volt betelni [vagyis beteljesedni] annak az írásnak, melyet megjövendölt
[és előre megmondott, kinyilatkoztatott] a
Szent Szellem Dávid szája által Júdás felől, ki vezetőjük lőn azoknak, akik
megfogták [vagyis elfogták] Jézust.
Mert mi közénk számláltatott [közénk
tartozott], és elnyerte ennek a
szolgálatnak az osztályrészét [és a mi szolgálatunk részese volt]. (Más fordítási lehetőség: Ez a szolgálat jutott neki örökségül). (Ez hát mezőt [vagyis telket] szerze
hamisságának [azaz gonoszságának, istentelenségének] béréből [ennek a gonosztettnek jutalmából]; és [felakasztván magát] alázuhanván
[vagyis fejjel lezuhant], elhasadt
középen [kettészakadt derékban], és
minden belső része kiomlott [kifordult]. És ez tudtukra lőn [közismertté is vált] mindazoknak, kik Jeruzsálemben lakoznak [tartózkodnak]; úgy hogy az a mező [az a telek] tulajdon [saját] nyelvükön Akeldamának, azaz Vérmezőnek neveztetett el. Mert meg van
írva a Zsoltárok könyvében: Legyen az ő lakóhelye [szállása, hajléka] puszta [elhagyatott,
váljék sivataggá], és ne legyen [ne
éljen] lakó abban [ne lakja senki
sátrukat]. És: Az ő püspökségét [hivatalát,
felvigyázói tisztét, tisztségét pedig] más
vegye [foglalja] el [más nyerje el]”
(Csel. 1,16-20).
Dávid így prófétál erről: „Istennek átka szállott ő reá, s mivelhogy
benne fekszik, nem kél fel többé (Más fordítás: Gyógyíthatatlan betegség
támadta meg, nem kel föl többé onnan, ahol fekszik)! Még az én jóakaróm (és a legjobb barátom) is, akiben (meg)bíztam, aki kenyeremet ette (és aki velem együtt
evett), fölemelte sarkát ellenem (és
az is ellenem támadt)” (Zsolt. 41,9-10).
Ezért Uram: „Állíts fölibe gonoszt, és vádló álljon az ő
jobb keze felől. Mikor törvénykezik, mint gonosz jöjjön ki (a
törvénykezésből bűnösként kerüljön ki); még
az imádsága is bűnné legyen. Életének napjai kevesek legyenek (kevés ideig
éljen), és a hivatalát más foglalja el (tisztségét más kapja meg). Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig
özveggyé. És bujdossanak az ő fiai és kolduljanak (szüntelenül bolyongjanak
és kéregessenek), és elpusztult
helyeiktől távol keressenek eledelt (és a romok között keresgéljenek). Foglalja le minden jószágát (mindenét) az uzsorás (a hitelező), és idegenek ragadozzák el szerzeményét (idegenek
fosszák meg szerzeményétől). Ne legyen
néki, aki kegyelmet mutasson iránta (senki se maradjon hűséges hozzá), és ne legyen, aki könyörüljön az ő árváin!
Vesszen ki az ő maradéka (irtsák ki az utódait); a második nemzedékben töröltessék el a nevük (már a következő
nemzedék feledje el nevüket)! Atyáinak
álnoksága emlékezetben legyen az Úr előtt (még ősei bűnére is emlékezzék az
ÚR), és anyjának bűne el ne töröltessék
(és anyjának vétkét se felejtse el)! Mindenkor
az Úr előtt legyenek, és emlékezetük is vesszen ki e földről (emléküket
pedig irtsa ki a földről), Amiatt, hogy
nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon (hogy másokkal szeretettel
bánjon) és üldözte a szegény és nyomorult
embert, és a megkeseredett szívűt, hogy megölje (hanem a nyomorult és
szegény embert, a megtört szívűt halálba kergette). Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el őt; és mivel nem volt kedve
az áldáshoz, azért távozék az el ő tőle (és maradjon is távol tőle). Úgy öltözte fel (úgy vette magára) az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje,
mint a víz, és az ő csontjaiba, mint az olaj. Legyen az néki palástul, amelybe
beburkolódzik (az legyen ruhája, amely befedi), és övül, amellyel mindenkor övezze magát (melyet állandóan
viseljen). Ez legyen jutalmuk az Úrtól az
én vádolóimnak, és akik rosszat beszélnek az én lelkemre (vagyis rólam). De te, én Uram, Istenem, bánj velem (és
tégy jót velem) a te nevedért; mivelhogy
jó a te kegyelmed, szabadíts meg engem (jóságos szereteteddel ments meg
engem)!” (Zsolt. 109,6-21).
Ján. 13,28 Ezt pedig senki sem érté a leültek [vagyis
az asztalnál fekvők] közül, miért mondta néki.
Ján. 13,29 Némelyek ugyanis állíták, mivelhogy az erszény Júdásnál vala, hogy azt
mondá néki Jézus: Vedd meg, amikre szükségünk van az ünnepre; vagy, hogy adjon
valamit a szegényeknek.
Ján. 13,30 Az pedig, mihelyt a falatot elvevé, azonnal kiméne: vala pedig éjszaka*
*Egy asszony megmossa Jézus lábát: „Akkor a tizenkettő közül egy, akit
Iskáriótes Júdásnak [vagyis kerióti
férfinak] hívtak, a főpapokhoz
menvén, Monda: Mit [szándékoztok], és akartok nékem adni, és én kezetekbe adom Őt?
Azok pedig rendelének [felajánlottak;
megállapítottak, és letettek] néki harminc ezüstpénzt [harminc
sékelt, ami egy rabszolga ára].
És ettől fogva [a megfelelő,
a kedvező] alkalmat keresi vala, hogy [kezükre
adja; hogy átadhassa; és kiszolgáltassa] hogy elárulja (és eladja) Őt (a mesterét)” (Mát. 26,14-16).
Zakariás próféta
már így szól az Úr Jézust eláruló felől: „És mondám nékik: Ha jónak tetszik néktek,
adjátok meg az én béremet; ha pedig nem: hagyjátok abba (vagyis tartsátok
meg)! És harminc ezüstpénzt fizettek
béremül” (Zak. 11,12).
Júdás egy rabszolga áráért
adta el az Urat, mert meg van írva, hogy: „Ha
(rab)szolgát öklel meg (és öklel föl)
az ökör vagy (rab)szolgálót: adassék azok urának harminc ezüst siklus (harminc ezüstpénz), az ökör pedig köveztessék meg (és verjék
agyon kővel)” (2 Móz. 21,32).
Pál apostolon keresztül kijelentést nyer, hogy az ökör
az apostolokat jelképezi: „Mert a Mózes
törvényében meg van írva: Ne kösd fel [és ne kösd be] a nyomtató ökörnek száját. Avagy [talán] az ökrökre van-e az Istennek gondja? Avagy nem érettünk mondja-é általában? Mert mi érettünk
íratott meg…” (1 Kor. 9,9-10).
Az Urat elárulóról így
prófétál Dávid: „Veszedelem van
bensőjében (és romlás uralkodik benne); s
nem távozik annak teréről a zsarnokság és csalárdság. Mert nem ellenség
szidalmazott (és nem az ellenség gyaláz) engem, hisz azt elszenvedném. Nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem
(és nem gyűlölőm hatalmaskodik rajtam), hiszen
elrejtettem volna magamat az elől (vagyis előle elrejtőzném). Hanem te, hozzám hasonló halandó
(magamfajta ember), én (bizalmas jó) barátom és ismerősöm, Akik együtt édes
bizalomban éltünk (és akivel meghitt barátságban voltam); az Isten házába (együtt) jártunk a tömegben (és a gyülekezet
körében)” (Zsolt. 55,12-15).
Júdás árulásáról így ír Márk:
„Akkor Júdás, az Iskáriótes, egy a
tizenkettő közül, elméne a főpapokhoz, hogy őt azoknak elárulja. Azok pedig,
amint meghallák, (megörültek), örvendeznek,
és igérék, hogy pénzt adnak néki. Ő pedig keresi vala (a módját), mi módon (és hogyan) árulhatná el őt jó alkalommal (egy
megfelelő pillanatban)” (Márk. 14,10-11).
Lukácson keresztül az is
kijelentést nyer, hogy az árulás mikor történt: „Elközelgetett pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely húsvétnak
mondatik (vagyis amelyet pászkának neveztek). És a főpapok és az írástudók keresnek vala módot, hogyan öljék meg őt
(Jézust); mert féltek (ugyanis) a néptől. Beméne pedig a Sátán Júdásba, ki
Iskáriótesnek neveztetik, és a tizenkettőnek számából vala (és egyike volt
a tizenkettőnek); És elmenvén, megbeszélé
a főpapokkal és a vezérekkel (vagyis a templomőrség parancsnokaival), mi módon (és hogyan) adja őt nékik kezükbe. És azok örülnek, és
megszerződének (és megígérték), hogy
pénzt adnak néki; Ő pedig (elfogadta az egyezséget, és) megigéré. És keres vala jó (és kedvező) alkalmat, hogy őt nékik kezükbe adja
zenebona nélkül (amikor nincs jelen a sokaság)” (Luk. 22,1-6).
János apostol hírül adja,
hogy az ünnepen a tömeg is keresi Jézust: „Keresék
azért Jézust, és szólnak vala egymással (és így tanakodtak) a templomban állva: Mit gondoltok, hogy nem
jön-é fel az ünnepre? A papi fejedelmek pedig és a farizeusok is parancsolatot
adnak, hogy ha valaki megtudja, hogy hol van, jelentse meg, hogy őt megfogják
(hogy elfoghassák)” (Ján. 11,56-57).
Pál apostolon keresztül nyer
kijelentést, hogy mi volt a (Júdás) bensőjében lévő romlás oka: „Akik pedig meg akarnak gazdagodni,
kísértetbe meg tőrbe (csapdába) és
sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe
(és pusztulásba) és romlásba merítik
(és döntik). Mert minden rossznak gyökere
a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és
magukat általszegezték sok fájdalommal (és sok fájdalmat okoztak
önmaguknak)” (1 Tim. 6,9-10).
Ján. 13,31 Mikor azért kiment vala, monda Jézus: Most dicsőítteték meg az embernek
Fia, az Isten is megdicsőítteték ő benne. [Más fordítás: (hote ún):
miután tehát (exerkhomai): eltávozott,
így szólt Jézus: Most dicsőült meg az
Emberfia, és az Isten dicsőült meg Őbenne].
Ján. 13,32 Ha megdicsőítteték Őbenne az Isten, az Isten is megdicsőíti Őt
Őmagában, és ezennel megdicsőíti őt [Más fordítás: Ha pedig az Isten dicsőült meg benne, az Isten is megdicsőíti majd őt
önmagában, sőt azonnal megdicsőíti őt]*
*Már Ézsaiáson keresztül kijelentette Isten, hogy a dicsőség csak az Övé: „Én vagyok az Úr (JHVH: Jahve), ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom…” (Ésa. 42,8).
A Szent Szellem kitöltetése után így tesznek
bizonyságot az apotolok: „Bizonnyal tudja
meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt
a Jézust, akit ti megfeszítettetek [akit ti (sztauroó): kínoszlopra feszítettetek]” (Csel. 2,36).
És: „… fel is magasztalta őt Isten mindenek
fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, Hogy a Jézus
nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.
És minden
nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil.
2,9-11).
Hiszen: Ő a
Messiás, a Szabadító. Ő az, aki a Seregek Ura nevét viseli, aki vele egy. Neve
lényét jelenti ki. Úr = lehetőségeinek nincs korlátja. Aki az Atya jobbján ül,
vagyis dicsőséges létmódban van. (Jubileumi kommentár).
János apostol így látja a megdicsőűlt Urat: „És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala
egy fehér ló, és a ki azon ül vala, hivatik vala Hűnek és Igaznak, és
igazságosan ítél és hadakozik. Szeme tűz lángja, és fején sokágú korona és
rajta egy-egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül; és vérbe mártott ruhába
volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje. És mennyei seregek követik
vala őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve. És az ő ruháján és
tomporán oda vala írva az ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura” (Jel. 19,11-14.16).
Ján. 13,33 Fiaim, [(teknion): gyermekeim] egy kevés ideig még veletek vagyok.
Kerestek majd engem; de amiként a zsidóknak [(iúdaiosz): vagyis
a júdeaiaknak] mondám, hogy: Ahová én megyek, ti nem jöhettek; most néktek is mondom*
Ján. 13,34 Új [(kainosz): újszerű,
ismeretlen, szokatlan, meglepő] parancsolatot adok néktek, [ami lényegében is különbözik a korábbitól,
ami eddig még nem volt érvényben] hogy egymást szeressétek; [(agapaó): Vagyis teljesen szánjátok oda magatokat egymásnak,
többre tartva a másikat, mint magatokat].
Amint [(kathósz): ugyanúgy,
ahogyan] én szerettelek titeket [(agapaó): vagyis odaszántam magam érettetek],
úgy szeressétek ti is egymást.
Ján. 13,35 Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást
szeretni fogjátok [(agapé): vagyis
Isten
szerinti szeretettel szeretve és megbecsülve egymást, függetlenül attól, hogy a
másik ezt bármivel kiérdemelte volna]*
*Az Úr Jézus kijelentése a minden korban élő hívőknek: Mert példát [hüpodeigma):
mintát, útmutatást] adtam néktek, hogy
amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek”
(Ján. 13,15).
Kijelenti a Szent
Szellem, hogy az Isten szerinti szeretet nem érzelem, hanem cselekedet: „Az Isten pedig
a mi hozzánk való szerelmét [agapéját, isteni természetét] abban mutatta meg, [azzal bizonyítja] hogy [abban az időben] mikor még bűnösök [céltévesztők] voltunk,
Krisztus [már akkor] érettünk
meghalt” (Róm. 5,8).
Minden
Krisztusban hívőt így figyelmeztet a Szent Szellem: Hát:
„Legyetek annakokáért követői az
Istennek, mint szeretett gyermekek” (Eféz. 5,1).
És hogy ez a gyakorlatban mit jelent, arról sok mondanivalója van a
Szent Szellemnek: „Egymás terhét [(barosz):
súlyos, nyomasztó teher, nehézség /olyan teherről van szó, amelynek
hordozásához testvéri segítség kell/] hordozzátok. [(basztadzó):
visz, hordoz, cipel; elvisel, felvesz, elhordoz], és úgy töltsétek be [(anapléroó): beteljesít, megvalósít, teljessé tesz, teljességre juttat] a Krisztus törvényét. »(nomosz): Krisztus útmutatása,
tanítása, amelyet az Igében jelentett ki«.
[Más fordítás: Segítsetek egymásnak, amikor valakit gondok
és bajok vesznek
körül. Így engedelmeskedtek igazán a Krisztus törvényének]” (Gal. 6,2).
„És járjatok [(peripateó):
éljetek (agapé): isteni] szeretetben,
miképpen a Krisztus is szeretett minket, és adta
Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul
[Más fordítás: S odaadta magát értünk, hogy felajánlás,
véres áldozat, jó illat legyen az Istennek]” (Eféz. 5,2).
Pál apostol így ír a Rómabelieknek, a krisztusi
szeretetet bemutatva: „Köszöntsétek
Priscillát [jelentése tiszteletre méltó] és
Akvilát, [jelentése: sas] kik nékem munkatársaim [segítőim] Krisztus Jézusban. Akik az én életemért a saját nyakukat
tették le. Akiknek
nemcsak én mondok köszönetet, hanem a
pogányok [vagyis nemzetek] minden
(kihívott) gyülekezete is”
[Más fordítás: Ők életüket, vagyis saját fejüket
kockáztatták értem. Ezért nem csupán én vagyok nekik hálás, hanem a nemzetek
minden eklézsiája is] (Róm.
16,3-4).
Minden Krisztusban hívőt így figyelmeztet a
Szent Szellem: „Öltözzetek föl azért,
mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet [belsőt; irgalmasságot], jóságosságot
[kedvességet], alázatosságot,
szelídséget, hosszútűrést [türelmet]. Elszenvedvén
[viseljétek el; hordozzátok el] egymást
és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki [a másik] ellen panasza volna. miképpen a Krisztus [az Úr] is megbocsátott néktek, akképpen [úgy tegyetek] ti is. Mindezeknek
fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele
[mert az tökéletesen összefog mindent].
»Más
fordítás: mindezek fölé
pedig a szeretetet, amely a tökéletesség (célbajutottság) köteléke; amely a tökéletesség Összefogó
ereje«.” (Kol. 3,12-14).
És ismét: „legyetek
pedig egymáshoz jóságosak [kedvesek jóindulatúak], irgalmasok [könyörületesek, megindulni képesek, együttérzők egymás
iránt], megengedvén [bocsássatok meg
mindig] egymásnak, miképpen az Isten is a
Krisztusban megengedett [megbocsátott] néktek”
(Eféz.
4,32).
Mert: „Ha annakokáért helye van [ha
valóban tényleg ér valamit]
Krisztusban az intésnek [buzdításnak, bátorításnak]. Ha helye van a(z) (agapé: Isten szerinti) szeretet(ből fakadó) vigasztalásnak. Ha helye van a Szellemben
való közösségnek [szellemi
egyesülésnek], ha helye van a
szívnek [a bensőből fakadó irgalmasságnak],
és könyörületességnek, [a résztvevő szeretetnek, és együttérzésnek].
Más fordítások szerint: »ha telik belőle a szeretetnek valamilyen
vigasztalása, a Szellemnek valamilyen közlése, ha tud irgalmat gerjeszteni
bennetek«. És még más fordítás: [Kérhetek-e tőletek valami vigasztalást a
Krisztusban? Van-e bennetek szeretetteljes vigasztalás? Valóban közösségünk van
egymással a Szent Szellemben? Van bennetek gyengéd együttérzés a számomra?]. Teljesítsétek be [tegyétek teljessé] az én örömömet, [azzal] hogy egyenlő
indulattal [egyetértésben; egyet
akarva; (gondolva), közös lelkesedéssel] legyetek, ugyanazon [(agapé): Isten szerinti] szeretettel
viseltetvén, egy érzésben [összeforrva],
egyugyanazon indulattal lévén [ugyanarra törekedtek].
Más fordításban: [Ha igen, akkor, tegyétek meg, amire kérlek
titeket! Ezzel nagy örömöt fogtok szerezni. Legyen a gondolkozásotok
összhangban egymással, legyen bennetek ugyanaz az isteni szeretet egymás iránt,
éljetek teljes egyetértésben, és ugyanarra a célra törekedjetek!]”
(Fil. 2,1-2).
És: „Az
atyafiúi szeretetről [(philadelphia): testvéri szeretetről,
és ragaszkodásról] pedig nem is szükség
írnom néktek [(khreia): nincs is szükség rá, hogy írjak], mert titeket Isten maga tanított meg arra,
hogy egymást szeressétek [(theodidaktosz): Isten által
tanítottak vagytok, aki megtanított arra, hogy (allélón): egymást
kölcsönösen (agapaó): szeressétek, és teljesen odaszánjátok
egymásnak magatokat]” (1 Thess. 4,9).
És ezt meg is tudjátok tenni, mert: „…az Istennek szerelme [agapéja,
természete] kitöltetett [kiáradt] a mi szívünkbe [(kardia): bensőnkbe a szellemi
életünk központjába] a Szent Szellem
által, ki adatott nékünk” (Róm. 5,5).
És az apostolok
újra és újra figyelmeztetik a hívőket: „Mindenek
előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti elszánt, megállás nélküli, heves, forró szeretetre (vagyis egymás
odaadó szeretetére); mert a szeretet sok
vétket (sérelmet, bűnt) elfedez
(befed, betakar, és vétkek tömegét leplezi el)” (1Pét 4,8).
„Atyafiúi [testvéri] szeretettel egymás iránt gyöngédek [egymást odaadóan
szeretők] a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek. [a
tisztelet dolgában egymással versengők]” (Róm. 12,10).
„A testvéri szeretet
legyen maradandó…” (Zsid. 13,1-2).
„Tisztítsátok meg egész
valótokat az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli
testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből (szellemből)
szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek
újjá, Isten élő és maradandó igéje által” (1 Pét. 1,22-23).
„Már Dávid így prófétál erről, kijelentve az egyetértés
és szeretet eredményét: „… Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a
testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről
lecsordul a szakállra, Áron (megvilágosított)
szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermon (szent;
hozzáférhetetlen; felszentelt) harmatja, amely leszáll a Sion (kiszáradt,
megperzselt hely) hegyére.
Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor” (Zsolt. 133,1-2).
Mert: „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én
szerettelek titeket” (Ján. 15,12).
„Aki pedig megtartja az ő beszédét
(az ő igéjét), abban valósággal teljessé
lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk; Atyámfiai, nem új parancsolatot írok néktek,
hanem (egy) régi parancsolatot, amely
előttetek volt (megvan nálatok) kezdettől
fogva; a régi parancsolat az íge, amelyet hallottatok kezdettől fogva. Aki szereti az ő atyjafiát (a testvérét)
a világosságban marad, és nincs benne
botránkozásra való. (1 Ján. 2.7-8.10).
Mert ez az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük
egymást; Mi tudjuk, hogy általmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük a mi
atyánkfiait (testvéreinket). Aki nem szereti az ő atyjafiát (a testvérét), a halálban (van, és) marad.
Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta érettünk: mi is
kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért. Akinek pedig van miből
élnie e világon, (és világi javakkal rendelkezik) és elnézi, hogy az ő atyjafia (a testvére) szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképen marad meg (és
hogyan lehetne) abban az Isten szeretete?
Fiacskáim, (gyermekeim) ne szóval
szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal. (Ebből tudható)
és erről ismerjük meg, hogy mi az igazságból vagyunk, és így tesszük
bátorságosakká ő előtte (az ő színe előtt) a mi szíveinket” (1 Ján.
3,11.14.16-19).
„Ez pedig az
ő parancsolata, hogy higyjünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük
egymást, amint megparancsolta nékünk” (1
Ján. 3,23). És azt is kijelenti a Szent Szellem, hogy mi az eredménye
az Isten szerinti az agapé szeretetnek: „… Ha szeretjük egymást, (Isten lakik
bennünk, és) az Isten bennünk marad, és
az ő szeretete teljessé lett bennünk: Erről ismerjük meg, (és abból tudjuk)
hogy benne maradunk és ő mibennünk; mert
a maga Szelleméből adott minékünk. És mi megismertük és elhittük az Istennek
irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben
marad, és az Isten is ő benne. Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy aki
szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát (a testvérét) is” (1
Ján. 412-13.16.21).
„Aki ismeri (és befogadja) az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig
engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem
magamat annak. …Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet (az én
igémet): és az én Atyám szereti azt, és
ahhoz megyünk, és annál lakozunk” (Ján.
14,21.23).
Ján. 13,36 Monda néki Simon Péter: Uram, hová mégy? Felele néki Jézus: Ahová én
megyek, most én utánam nem jöhetsz; utóbb azonban utánam jössz.
Ján. 13,37 Monda néki Péter: Uram, miért nem mehetek most utánad? Az életemet adom
éretted!
Ján. 13,38 Felele néki Jézus: Az életedet adod érettem? Bizony, bizony mondom
néked, nem szól addig a kakas, mígnem háromszor megtagadsz engem*
*Az utolsó vacsorán az Úr Jézus kijelenti, hogy mindnyájan meg fognak
botránkozni ezen az éjszakán: „Péter
pedig felelvén, monda néki: Ha mindnyájan megbotránkoznak is [és ha mások el is veszítik a hitüket;
és ha mindannyian megütköznek is] te benned, én soha meg nem botránkozom [én soha meg nem ütközöm]. Monda néki Jézus: Bizony mondom
néked, ezen az éjszakán, mielőtt megszólal a kakas, háromszor megtagadsz engem [és háromszor fogod letagadni, hogy ismersz
engem]. [Péter tovább
erősködött; és erre így fogadkozott, és]
Monda néki Péter: Ha meg kell is
veled halnom, meg nem tagadlak téged [és akkor sem tagadom le, hogy ismerlek téged]. Hasonlóképen szólnak [és ugyanígy beszélnek, és fogadkoznak] vala
a többi tanítványok is” (Mát. 26,33-35).
Márk
bizonyságtétele: „És monda nékik Jézus: Ezen az éjszakán mindnyájan megbotránkoztok
bennem; mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok. Péter
pedig monda néki: Ha mindnyájan megbotránkoznak is, de én nem. És monda néki
Jézus: Bizony mondom néked, hogy (te még) ma, ezen az éjszakán, mielőtt a kakas kétszer szólana, háromszor
tagadsz meg engem. Ő pedig annál inkább erősíti vala: Ha veled együtt kell is
meghalnom, semmiképpen meg nem tagadlak téged. Hasonlóképen szólnak vala a
többiek is” (Márk. 14,27.29-319).
„Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért
titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; De én imádkoztam (és könyörögtem) érted,
hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait
erősítsed. Ő pedig monda néki: Uram, te veled kész vagyok mind tömlöcre
(vagyis börtönbe), mind halálra menni! És
ő monda: Mondom néked Péter: Ma nem szól addig a kakas, míg te háromszor le
nem tagadod, hogy ismersz engem” (Luk. 22,31-34).
És amikor az Úr Jézust a kihallgatáson megalázzák: „Péter pedig
[ez alatt] künn [vagyis kívül] ül [kívül tartózkodik] vala az udvaron, és hozzá menvén egy
szolgálóleány, monda: Te is a Galileabeli Jézussal valál. Ő pedig mindenkinek
hallatára megtagadá, mondván: Nem tudom [és nem értem], mit
beszélsz [és mit mondasz]. Mikor
pedig kiméne a tornácra [és a
kapuba] meglátá őt egy másik szolgálóleány, és monda az ott levőknek: Ez is a
názáreti Jézussal vala. És ismét megtagadá [mégpedig] esküvéssel [is megerősítette], hogy:
Nem is ismerem ezt az embert. Kevés idő múlva pedig az ott álldogálók menének
hozzá, és mondának Péternek: Bizony te is közülük való vagy; hiszen a te
beszéded [a kiejtésed; a tájszólásod] is elárul téged. Ekkor
átkozódni és esküdözni kezde [és elkezdett
átok alatt esküt tenni], hogy: Nem ismerem ezt az embert. És a kakas
azonnal [és nyomban] megszólalt. És
megemlékezék Péter a Jézus beszédéről [(réma):
kijelentéséről, Igéjéről, amit Jézus korábban mondott neki], ki ezt mondotta vala néki: Mielőtt a kakas
szólana, háromszor megtagadsz engem [és
háromszor fogod letagadni, hogy ismersz engem]; és kimenvén onnan, keservesen síra [zokogott; és keserves sírásra
fakadt]” (Mát. 26,69-75).
Lukács így írja le a történteket, kijelentve
azt is, hogy mi a következménye, ha az Úr követője a gonoszok közé ülve, az ő
tüzüknél melegszik: „És mikor tüzet gerjesztettek (vagyis tüzet raktak) az udvar közepén, és ők együtt leültek
(és körülülték), Péter is leült ővelük
(vagyis közéjük ült). (Amint ott ült a tűz világánál), meglátván őt egy szolgálóleány, amint a világosságnál ült, szemeit reá
vetvén (szemügyre vette), és monda:
Ez is ő vele vala! Ő pedig megtagadá őt, mondván: Asszony, nem ismerem őt! És
egy kevéssel azután más látván (meg) őt,
monda: Te is azok közül való vagy! Péter pedig monda: Ember, nem vagyok! És úgy
egy óra múlva más valaki erősíti (és bizonygatta), mondván: Bizony ez is vele vala: mert Galileából való (ő) is. Monda pedig Péter: Ember, nem tudom, mit
mondasz! És azonnal, mikor ő még beszélt, megszólalt a kakas. És hátra
fordulván az Úr, tekinte Péterre. És megemlékezék Péter az Úr szaváról, amint
néki mondta: (Ma) mielőtt a kakas
szól, háromszor megtagadsz engem. És kimenvén Péter, keservesen síra” (Luk.
22,55-62).
János további részleteket tár
elénk: „Simon Péter pedig, és egy másik tanítvány
követi vala Jézust. Ez a tanítvány pedig ismerős vala a főpappal, és beméne
Jézussal együtt a főpap (palotájának) udvarába,
Péter pedig kívül áll vala az ajtónál. Kiméne azért ama másik tanítvány, aki a
főpappal ismerős vala, és szóla az ajtóőrzőnek, és bevivé Pétert. Szóla azért
Péterhez az ajtóőrző (szolgáló)leány:
Nemde, te is ez ember tanítványai közül való vagy? Monda ő: Nem vagyok. A
szolgák pedig és a poroszlók (a templomőrök) ott állnak vala, (akik tüzet raktak) szítván a tüzet, mivelhogy hűvös (sőt hideg) vala, és melegszenek vala. Ott áll vala pedig Péter is ővelük együtt,
és melegszik vala. Mondának azért néki: Nemde, te is ennek a tanítványai közül
való vagy? Megtagadá ő, és monda: Nem vagyok. Monda egy a főpap szolgái közül,
rokona annak, akinek a fülét Péter levágta: Nem láttalak-e én téged ővele
együtt a kertben? Ismét megtagadá azért Péter; és a kakas azonnal megszólalt”
(Ján.
18,15-18.25-27).