Klaus Douglass: 96 tétel az egyház jövőjéről

Első feladat:
Visszatérni a reformátori középpontba
1. Luther szándéka az volt, hogy az egyház üzenetét bibliai alapokra helyezze, külső formáját pedig kora színvonalára emelje. Az egyház ez idő szerint olyan állapotban van, amely nem felel meg sem az egyik, sem a másik követelménynek.

2. A reformáció nem a tizenhatodik század eseménye, hanem ránk váró feladat.
3. Aki reformálni akarja az egyházat, annak a tartalom kérdéseivel kell kezdenie. Ezen a ponton azonban nem állhat meg.
4. Reformátoriak akkor lehetünk, ha tovább építjük a reformátorok művét, nem pedig, ha konzerváljuk.
5. A keresztyén hit nem normák és szabályok rendszere, és nem is világnézet vagy tan. A keresztyén hit az ember és Jézus Krisztus között létrejött bizalmi kapcsolat.
6. Az olyan teológia képes rugalmas kereteket létrehozni, amelynek egyértelmű a középpontja. Ha homályos a középpont, a keretek megmerevednek.
7. Az egyház keretei nem tetszőlegesek. Azokat a középpontnak kell formálniuk, illetve a kereteknek a lehető leghatározottabban kell a középpontra mutatniuk.
8. Az új reformáció sok mindenben igazodhat az első reformációhoz. Néhány kérdésben azonban határozottan túl kell lépnie rajta.
Második feladat:
Felszabadítani a spiritualitást
9. A 21. század embere messzemenően nyitott a vallási kérdések előtt. Kérdéseire azonban ma nem az egyházban keresi a válaszokat.
10. Itt az ideje, hogy az egyháznak minden mást megelőzve az Isten-kérdést illetően legyen tekintélye.
11. Jézus Krisztus a válasz korunk spirituális éhségére. Ezt azonban nem elég csupán állítani. Ennek megtapasztalhatóvá kell lennie gyülekezeteinkben.
12. Gyülekezeteinkben a spiritualitást az odaadásnak, a lelkesedésnek és a kisugárzó erőnek kell jellemeznie.
13. Az imádkozásnak legalább tizenöt különböző módja lehetséges – ezekbő1 azonban többnyire alig ismerünk néhányat.
14. Egyházunknak spirituális fellendülésre van szüksége.
15. Az Isten iránti szeretet a protestáns teológia fehér foltja.
16. Cselekedeteinknél és fáradozásainknál fontosabb, hogy belemerítkezzünk Isten szeretetébe.
Harmadik feladat:
Újra felismerni a küldetést
17. A legfőbb megbízatás, amit Jézus egyházának adott, nem az, hogy gondot viseljen az emberekre, hanem hogy tanítvánnyá tegye őket.
18. Jézus Krisztus egyháza nem döntheti el tetszése szerint, hogy akar-e „missziót” folytatni, vagy sem.
19. Misszió és tolerancia nem mond ellent egymásnak.
20. Nincs keresztyénség megtérés nélkül – megtérési élmény nélkül azonban igen.
21. A megtérés folyamatához hozzátartozik a betagolódás a gyülekezetbe.
22. Aki közölni akarja másokkal a jó hírt, annak magának is jó hírré kell válnia.
23. Nem várhatjuk el, hogy az emberek Krisztusra hagyatkozzanak, ha mi magunk nem hagyatkozunk rá.
24. Nem missziói rendezvényekre, hanem missziói gyülekezetekre van szükségünk.
Negyedik feladat:
Aktivizálni a hívők egyetemes papságát
25. Luther tanítása az egyetemes papságról a legfontosabb tényező, ami még ma is megkülönböztet bennünket a katolicizmustól.
26. Az úgynevezett „lelkészek” és az úgynevezett „laikusok” közötti különbségtétel nem biblikus és nem protestáns.
27. Az egyetemes papságot csak úgy aktivizálhatjuk gyülekezeteinkben, ha az emberekben szeretetet ébresztünk a Szentírás iránt.
28. Egyetlen emberben sincs meg az összes képesség, amely ahhoz szükséges, hogy egy gyülekezetnek csak megközelítőleg is nyújtani tudja mindazt, amire szüksége van.
29. Minden keresztyén kapott valamilyen kegyelmi ajándékot Istentől – és megkapta a hozzá tartozó feladatot is.
30. A gyülekezet vezetésének legfontosabb feladata, hogy hozzásegítse a gyülekezet tagjait adományaik, képességeik felismeréséhez, és segítse őket, hogy éljenek velük.
31. A gyülekezetben kinek-kinek azt a feladatot kell ellátnia, amelyre Isten különösképpen alkalmassá tette.
32. Az olyan munkatársak, akik Istentől kapott képességeik szerint végzik feladatukat, nemcsak jól végzik a munkájukat, hanem motiváltan és lelkesen is szolgálnak.
Ötödik feladat:
Újra definiálni a lelkipásztori hivatást
33. Az egyházban – ellentétben önértelmezésével – majdnem minden ösvényen lelkipásztorok loholnak.
34. Egyházunk lelkipásztor-központúsága súlyos teher mind lelkipásztorainknak, mind a gyülekezeteknek.
35. Az egyházban és a gyülekezetben betöltött központi szerepüket a lelkipásztoroknak arra kelt használniuk, hogy ezt a központi szerepüket megszüntessék.
36. Az újszövetségi gyülekezeteket nem lelkipásztorok, hanem munkacsoportok vezették.
37. A lelkipásztoroknak el kell dönteniük, hogy mindenkiért, vagy az egészért akarnak-e tevékenykedni.
38. A jövő formulája így hangzik: „Lelkipásztor a munkatársakért, munkatársak a gyülekezetért.”
39. A jó lelkipásztor elismeri gyülekezete nagykorúságát.
40. Gyülekezeteink megújulása nagymértékben lelkipásztoraink lelki megújulásán múlik.
Hatodik feladat:
Vállalni az irányítás felelősségét
41. Gyülekezeteink vezetése megoldatlan kérdés, amelyet ballasztként cipelünk át az új évezredbe.
42. A gyülekezeteket az egyháztanácsoknak (presbitériumoknak) kellene vezetniük. Ezek azonban túlnyomórészt igazgatási és szervezési kérdésekkel foglalkoznak.
43. Ahol hiányzik a vezetés, ott nem szabadság uralkodik, hanem az erősebb joga.
44. A gyülekezeteknek szükségük van valamilyen vezéreszmére, amelyhez igazodhatnak.
45. A Szentlélek munkája nem szükségtelenné, hanem értelmessé teszi a tervszerű működést.
46. A jövő egyháztanácsának (presbitériumának) feladata a következő: „víziókat kialakítani, víziókat továbbadni, víziókat meggyökereztetni”. – Minden egyéb munkával másokat kell megbízni.
47. Az Újszövetség tanítása szerint csak olyanok vezethetik a gyülekezetet, akik képesek azt lelkileg táplálni.
48. Jézus példát mutatott, hogy miként kell a gyülekezetet vezetni. Nem uralkodott tanítványain, hanem szolgálta őket.
Hetedik feladat:
Kiépíteni a kiscsoportok egészséges struktúráját
49. Gyülekezeteink túlságosan nagyok ahhoz, hogy légkörük személyes és elkötelező erejű legyen, és túlságosan kicsik, hogy a diakónia, az evangélizáció vagy a spiritualitás terén kielégítő teljesítményt nyújtsanak.
50. Az újszövetségi gyülekezetnek két egyenértékű középpontja volt: az istentiszteleti összejövetel és a házközösség.
51. Isten nem egy külön, saját épületben lakik, hanem ott, ahol az emberek laknak.
52. Napjaink házi gyülekezetei nem azonosak az Újszövetség házközösségeivel, de fontos lépést jelentenek ebbe az irányba.
53. Nincs még egy médium, amely alkalmasabb lenne rá, hogy emberekei hozzásegítsen ahhoz, hogy hitre jussanak, a hitben növekedjenek, és hitüket másokkal is megosszák, mint a keresztyének otthonai.
54. Különböző körök és csoportok nagy számban vannak gyülekezeteinkben. Mindenekelőtt azonban teljes értékű kiscsoportokra van szükségünk.
55. A jövő gyülekezetének nem házi gyülekezetei és hasonló csoportjai lesznek. A jövő gyülekezete kiscsoportokból fog állni.
56. Az egyén csak egy teljes értékű kiscsoportban kaphatja meg azt a gondoskodást, amelyre szüksége van. A kiscsoportok vezetői ezért a jövő pásztorai.
Nyolcadik feladat:
Kialakítani a szeretet kultúráját
57. A keresztyén szeretet lényege szerint különbözik minden más szeretettől.
58. Ha azt akarjuk, hogy az emberek jobbak legyenek, hozzáférhetővé kell tennünk számukra Isten szeretetét.
59. Nincs élő keresztyénség közösség nélkül.
60. A keresztyén gyülekezet a keresztyén ember életének legfontosabb színtere. Ez az ő „új családja”.
61. A keresztyén közösség nem annyira eszmény, amelynek elfogadását megkövetelhetjük, mint inkább feladat, amely elé Isten állított bennünket.
62. A szeretetteljes légkörű gyülekezetek vonzóvá lesznek.
63. Gyülekezeteinknek jótékony kontrasztban kell állniuk a társadalom egészével.
64. Az egyház csak akkor egyház, ha másokért él.
Kilencedik feladat:
Megszabadítani az istentiszteletet béklyóitól
65. Istentiszteleteink, amelyek valaha mindenkihez szóltak, mára belkörű rendezvénnyé váltak.
66. Istentiszteletünk az egyházi zene és a liturgikus hagyomány kettős béklyójában vergődik. Ha nem sikerül megszabadítanunk tő1e, hamarosan meg is fog szűnni.
67. Az istentisztelet formái nem alakíthatóak tetsző1egesen, de rugalmasnak kell lenniük.
68. Az olyan istentiszteletnek, amely inspirálni akarja az embereket, az ő életérzésüket kell kifejeznie.
69. Az istentiszteleteknek a közeli jövőben át kell térniük egy többvágányú koncepcióra.
70. A jövő istentiszteletét nem a lelkipásztor fogja tartani, hanem a gyülekezet fogja ünnepelni.
71. Nemcsak ahhoz van szükségünk koncepcióra, hogy miként ünnepeljük, hanem ahhoz is, hogy miként éljük meg istentiszteleteinket.
72. Ha nem akarjuk, hogy istentiszteleteink üressé váljanak, be kell illeszteni őket egy átfogó gyülekezeti koncepcióba.
Tizedik feladat:
Egyszerűsíteni a gyülekezeten belüli struktúrákat
73. Az egyház struktúráinak rendkívüli lelki relevanciájuk van.
74. Felelősek vagyunk a struktúrákért, amelyek között élünk.
75. El kell döntenünk, hogy mit tartunk fontosabbnak: az egyház külső formáinak megőrzését, vagy a tartalmi megújulást.
76. Aki azt akarja, hogy az egyház maradjon meg olyannak, amilyen, az nem akarja, hogy az egyház megmaradjon.
77. Az olyan struktúrák, amelyek nem segítik a gyülekezetépítést, hátráltatják azt.
78. A következő évek zsinatainak az lesz a feladatuk, hogy a gyülekezeteket tehermentesítsék a jelenleg érvényes szabályok 80%-a alól, a közbeeső időszakban pedig polgári engedetlenségre szólítsák a gyülekezeteket.
79. A komplikált struktúrák megbénítják a gyülekezeteket. A jövő jelszava az egyszerűsítés. Ami nem működik egyszerűen, az egyszerűen nem működik.
80. Nem egyszerűen struktúrareformra van szükségünk, hanem a struktúrák reformációjára.
Tizenegyedik feladat:
Helyreállítani a gyülekezet primátusát
81. A tartományi egyházak legnagyobb erőforrása – a helyi gyülekezet – messzemenően kihasználatlan.
82. Számos tartományi egyház jelenlegi, gyülekezetek összevonását szorgalmazó stratégiája hosszú vagy rövid távon halálosnak bizonyul. Nem kevesebb, hanem több gyülekezetre van szükségünk.
83. A helyi gyülekezetek évszázados rendszerét ki kell egészítenie a másfajta gyülekezetmodellek sokféleségének.
84. A lelkipásztoroknak nincs szükségük egyetemi végzettségre, és nem szabad hivatalnoki státust betölteniük.
85. Az a gyülekezet, amely nem lelkipásztor-központú, egy idő múltán semmilyen más tekintélyt sem fog elismerni maga fölött. Ez pedig a hívők „egyetemes papsága” elvének magasabb szintű érvényesítését jelenti.
86. Nem a gyülekezetek vannak azért, hogy az egyház intézményét szolgálják, hanem az egyház intézménye van azért, hogy szolgálja a gyülekezetet.
87. Egyházunkban a hierarchikus viszonyokat és az igazgatási struktúrákat le kell építeni - - éspedig a lehető leghamarabb.
88. A jövő gyülekezetének joga és kötelessége lesz a profilalakítás.
Tizenkettedik feladat:
Jövőt álmodni az egyháznak
89. A pénzügyi és személyi gondoknál is nagyobb baja egyházunknak, hogy nincsenek álmaink.
90. Az álmok nem irreálisak, csak egy másfajta realitásban gyökereznek.
91. Jövőt álmodni az egyháznak annyit jelent, mint életre kelteni gyülekezeteinkben az őskeresztyénség álmát.
92. A jövő egyházáról álmodni annyi, mint Isten álmainak nyomába szegődni.
93. Álmainknak eléggé merészeknek kell lenniük ahhoz, hogy Istennek helye legyen bennük.
94. Csak álmodni nem elég. Álmainkat tettekre kell váltanunk.
95. Megálmodni az egyház jövőjét annyit jelent, mint magunkhoz ölelni az újat.
96. Az egyetlen erő, amely képes valamit jóra fordítani, a hit, a remény és a szeretet együttes ereje.
________________________________________
Forrás: DOUGLASS, Klaus: Az új reformáció. 96 tétel az egyház jövőjéről. Kálvin Kiadó, Bp. 2002.

C. H. Spurgeon : Érdemes szomorkodni?

"...szomorúságotok örömre változik" (Jn 16,20).

A tanítványok rendkívüli szomorúságának az oka az Úr halála volt. Ez a szomorúság örömre fordult, amikor Jézus Krisztus halottaiból feltámadt és megjelent közöttük. Ugyanígy kell, hogy örömre változzék ma is a hívők minden szomorúsága, még a legkeservesebbek is, amelyek pedig úgy látszanak, mintha mindörökké a keserűség forrásává kellene lenniük az életünkben.

Minél nagyobb valahol a szomorúság, annál több lehet ott az öröm. Ha egy halom fájdalmam van, az Úr hatalma egy nagy hegynyi örömre fordítja azt. Minél keservesebb a baj, annál édesebb az Úr vigasztalása: ha az inga magasra lendül jobbra, ugyanolyan magasra fog kilendülni balra is. A fájdalmakat a velük kapcsolatban megtapasztalt örömök teszik emlékezetessé, és ha szembeállítjuk egyiket a másikkal, az öröm gyémántjai kiragyognak a fekete háttérből.

Jöjj, én lelkem, örvendezzél. Még egy kis idő, és olyan boldog leszek, amilyen komor most vagyok. Az Úr Jézus azt ígéri. hogy a mennyei "gyógyszer" örömre fogja változtatni szomorúságomat. Nem tudom, hogyan lesz ez lehetséges, de hiszek benne, és már előre énekelek boldog reménységben. A szellem szomorúsága nem tart sokáig. Nemsokára ott leszek az örvendezők között, velük együtt dicsérem az Urat szüntelen, és irgalmáról énekelek, mert megszabadított a nagy megpróbáltatásokból.

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Ez a Te szerelmed (This Love) - Dics-Suli 2011.

Uram, ismersz!

Uram Te megvizsgálsz, és ismersz engem. Tudod, ha leülök, vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat” (Zsolt. 139,1-2)

(Paulo Coelho): Napi gondolat

Amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk előtt, csak alázatosan és figyelmesen körül kell néznünk, hogy meglássuk, mit akar tőlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés, amit a következő pillanatban tehetünk. 

Guti Tünde: SZÜKSÉGÁLLAPOT

   Az elmúlt hetekben rengeteg megválaszolatlan kérdés, szomorúság szakadt fel bennem, mert rádöbbentem: mintha kifosztott lennék.

   Az ördög azért jött, hogy lopjon, öljön és pusztítson, Jézus pedig azért, hogy életünk legyen és bővelkedjünk.

   Eszembe jutott egy család, akikkel több, mint két hónapja találkoztam utoljára a gyülekezetben. Sírtam, annyira hiányoztak testvéreim.

   Az Úr népe szükségben van, mert csendben – de nem nyomtalanul – kiesnek emberek, akik szolgálók, barátok, és ezzel megsérül az a lánc, ami eltéphetetlennek, áttörhetetlennek készült. A szeretet lánca, ami azért legyőzhetetlen, mert Isten lényéből fakad. Jézus mondja:

   „Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok..” János 13:35.

   Napokig töprengtem, vajon nem csupán a saját érzelmeim játéka ez a teher? Nem csak az én egyéni harcom? Később bizonyságtételeket, beszámolókat, próféciákat olvasva, hallgatva megerősödött bennem a felismerés: az Eklézsia széleskörű problémája ez.

  

   Ma délelőtt egy különös belső késztetésre le kellett borulnom az Úr előtt. Könnyek között tettem homlokomat a padlóra, mert ez a szó ismétlődött lelkem mélyén:

   „SZÜKSÉGÁLLAPOT.”

   Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok én senki, mégis az a benyomásom, hogy meg kell osztanom veletek. Nagy lenyomások és vívódások után felvállaltam ezt az üzenetet:

  Szellemi szükségállapotot hirdetek.

Meg kell állnunk, félre kell tennünk a megszokott, jól bevált ceremóniákat, és Isten szívét kell keresnünk egyéni és közösségi szinten is!

   Szólítsuk meg azokat, akik eltávolodtak, megkeseredtek, belefáradtak, bármi miatt! Tegyük félre az önigazságunkat, és a gyakran, rosszul értelmezett teológiánkat! Teljünk meg Szent Szellemmel és Igével! Engedjük Jézust szóhoz jutni és cselekedni! Annyi a reményt vesztett keresztyén!

   Amíg Krisztus Testének tagjai egymást emésztik fel BELÜL, képtelenek a győztes hadjáratra KÍVÜL! Ha ellobban az Úr iránti első szeretet tüze, a fénytelen füstölgésben nem megy a betakarítás, pedig érettek a mezők.

   Figyelmetlenségünkben eloltjuk egymás lángját…

Személyes dorgálást is kaptam az Úrtól, és tudom, hogy elsősorban nekem szól az intés, rajtam is keresi a Szőlősgazda a termést.

   „Annakokáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek fel!” Zsidók 12:12.

   Nem könnyű elviselni, amikor Isten ujja rám nehezedik, és megmutatja, nyomja azt a pontot, ahol változni, változtatni kell. Amikor már csaknem nyögök bele, annyira fáj mindaz, amit a Szent jelenlétében hiányosságnak látok, mert az Úr szembesít azzal, hogy míg mások mulasztásait elemezgetem, magam is méltatlan vagyok, és egyes egyedül Jézus Krisztusra nézve, az Ő tökéletes áldozatáért és hibátlan véréért nem állít félre.

   „A mi Istenünk megemésztő tűz!”

Istenfélelmet keres a Róla nevezettek szívében, életvitelében!

   Az ördög szétdobálóként, felforgatóként jelenik meg a hívők között, hogy békétlenséget, viszálykodásokat szítva szétzüllessze és sebezhetővé tegye a nyájat. A negatív érzelmek hullámzása elsöpri az erősségeket! Némely gyülekezet lelki élete a színfalak mögött, küzdelmekkel teli csatatérré vált.

   Nem vagyunk már egy kissé önelégültek? Pont úgy, ahogy Jézus mondja szomorúan:

 „Azt mondod magadról: meggazdagodtam, és semmire sincs szükségem, és nem veszed észre, hogy te vagy a vak, a nyavalyás és a mezítelen?!” Jelenések 3:17.

   Kint volt a nagy, kifeszített vásznon januárban, a Sportkastélyban:

   „Ha megalázza magát az én népem… meggyógyítom országukat.”

   Isten népe! Szenteld meg magad! A Vőlegény az ajtó előtt áll!

(Visszacseng bennem, amit szellemben hallottam, amikor leborultam.)

   Hol van az a nép, amely az Én nevemről neveztetik?

   Akikben ott van és látható az Én krisztusi természetem?

   Tanuljátok meg Tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok!

   Az idő nagyon szorít. Népemet megtisztítom, mint az izzó ércet, féltő szerelmem tüzében.

   Az ítélet elkezdődött Isten Házán.

Guti Tünde

http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/ateleseim/szuksegallapot.html

Hillsong - Jesus Generation (Levél Atyádtól)

BIZTONSÁGBAN

Zsolt 8.

1 A karmesternek: "A szőlőtaposók" kezdetű ének dallamára. Dávid zsoltára.

2 Ó, URunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön, az égen is megmutattad fenségedet!

3 Gyermekek és csecsemők szája által is építed hatalmadat ellenfeleiddel szemben, hogy elnémítsd az ellenséget és a bosszúállót.

4 Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél,

5 micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?

6 Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg.

7 Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél:

8 a juhokat és marhákat mind, még a mezei vadakat is,

9 az ég madarait, a tenger halait, amelyek a tenger ösvényein járnak.

10 Ó, URunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!

                           BIZTONSÁGBAN

Micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? (Zsolt 8,5)

Fiatal koromban mindig félelmet éreztem, amikor az éjszakai égbolton a csillagok végtelen kiterjedését néztem. Kíváncsi voltam, mi tartja őket a helyükön, és mi történne, ha az a titokzatos erő hirtelen eltűnne. Tudva, hogy még a legnagyobb űrtávcső is csak parányi részét képes látni a mérhetetlen világmindenségnek, kicsinynek és jelentéktelennek éreztem magam, mint egy porszem a számtalan bolygó és csillag között. Aztán egy nap valaki beszélt nekem Istenről, aki "hatalmas szavával hordozza a mindenséget" (Zsid 1,3). Ez megnyugtatott. Éreztem, hogy ugyanez az erős kéz engem is biztonságosan tart.

Megtudtam, hogy Isten elküldte Jézust, aki az én bűneimért halt meg, - és már nem is éreztem jelentéktelennek magam. Ha csak én - vagy bárki más a milliárdnyi ember közül - az egyetlen ember lettem volna a földön, Krisztus azért az egyért is meghalt volna. Ő úgy szeret minket, mint egyetlen gyermekét. Csak a tükörbe kell néznünk, hogy meglássuk Isten szeme fényét. (Zsolt17,8)

A csillagos égbolt ma már nem félelmet gerjeszt bennem, hanem hódolatot Isten iránt, akit az egek sem fogadhatnak be. Ez a hatalmas Isten mégis a szívemben lakozik, és meghallja mindennapi imámat.

Imádság: Urunk, köszönjük, hogy a világmindenség mérhetetlensége ellenére te mindnyájunkkal törődsz. Ámen.

Isten nevéről ismer minden csillagot, és ismer engem is

Flora Reigada (Florida, USA)

www.csendespercek.hu

Phillips Craig & Dean - When the stars burn down (Blessing and Honor) - ...

Hadd zengjek új dalt szívemből...

Máté Evangélium 8. fejezet: Akarom, gyógyulj meg!

Mát. 8,1 Mikor leszállott vala [vagyis lejött] a hegyről, nagy sokaság [nagy tömeg csatlakozott hozzá és] követé őt.

Mát. 8,2 És ímé [egyszer csak] eljövén egy bélpoklos [vagyis leprás], leborula [és térdre esék] előtte [és lábához borult], mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem [mert hatalmad van, hogy megtisztíts]^*

*Ez a leprás odament az Úr Jézushoz, pedig a törvény kimondja: „Ha valamely ember testének bőrén daganat, vagy tarjagosság (azaz: var), vagy fehér folt támad, és az ő testének bőrén poklos fakadékká lehet (és poklos kiütés lesz belőle): vigyék el az ilyet Áronhoz, a paphoz, vagy egy valamelyikhez az ő papfiai közül. És nézze meg a pap azt a test bőrén lévő fakadékot (azaz: kiütést). Ha a szőr a fakadékban fehérré változott, és ha a fakadéknak felülete mélyebben van az ő testének bőrénél: akkor poklos fakadék az. Mihelyt látja ezt a pap, tisztátalannak ítélje (és mondja ki) azt. A poklos ember pedig, akin a fakadék (vagyis a kiütés) van, megszaggatott ruhában és mezítelen fővel (és a haja gondozatlan) legyen, és a bajuszát fedezze be (vagyis takarja el), és ezt kiáltsa: Tisztátalan, tisztátalan! Mindaddig tisztátalan legyen, amíg rajta van a fakadék (vagyis a kiütés), tisztátalan az; csak ő maga lakjék (egyedül), a táboron kívül legyen az ő lakása” (3 Móz. 13,2-3.5-46)

A leprás – éppen úgy, mint mindenki, aki kérni akart valamit – leborult az Úr Jézus előtt, példát adva nekünk: Akinek a lánya meghalt: „… egy főember (egy zsinagógai elöljáró) eljövén leborula előtte, mondván: Az én leányom épen most halt meg; de jer, vesd reá kezedet, és megelevenedik (és élni fog)” (Mát. 9,18)

Akinek a lányát démonok gyötörték: „Az asszony pedig odaérvén, leborula előtte, mondván: Uram, légy segítségül nékem (és segíts rajtam)!” (Mát. 15,25)

Amikor kivételezett helyet kértek Tőle: „Ekkor hozzá méne a Zebedeus fiainak anyja az ő fiaival együtt, leborulván és kérvén ő tőle valamit” (Mát. 20,20).

Pedig az Úr (JHVH=Jehova) kijelentette, hogy csak Őelőtte szabad leborulni, mert: „Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat (vagyis a szolgaság) házából. Ne legyen más istened rajtam kívül!” (2 Móz. 20,2-3)

„… és le ne borulj azok előtt, és ne tiszteljed azokat...” (5 Móz. 4,19)

Mát. 8,3 És kinyújtván kezét, megilleté [megérintette, megfogta] őt Jézus, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal [vagyis hamar, azon órában, rögtön, haladéktalanul] eltisztult annak poklossága [vagyis leprája].

Mát. 8,4 És [ekkor] monda [és megparancsolta] néki Jézus: Meglásd [és vigyázz, ügyelj, hogy], senkinek se szólj [és senkinek se mondd el]. Hanem eredj [és menj el], mutasd meg magadat a papnak, és vidd [és ajánld] fel az [áldozati] ajándékot, amelyet Mózes (el)rendelt, bizonyságul [azaz: tanúbizonyság-tételül] nékik [hogy bizonyíték legyen számukra, hogy meggyógyultál]^*

*Mert a törvény parancsa a poklos emberről így hangzik: „Ez legyen a poklos embernek törvénye az ő megtisztulásának napján, hogy vigyék a paphoz (és amikor megtisztulva a pap elé kerül). A pap pedig menjen ki a táboron kívül, és nézze meg a pap, és ha és ha úgy látja, hogy) meggyógyult a pokloson a poklos fakadék (hogy meggyógyult a poklos kiütésből), Akkor parancsolja meg a pap, hogy hozzanak a megtisztulandó emberért két élő, tiszta madarat, cédrusfát, karmazsint (azaz: bíborfonalat) és izsópot” (3 Móz. 14,2-4)

Márk írása szerinti Evangélium bizonyságtétele: „És jöve (és odament) hozzá egy bélpoklos (egy leprás), kérvén őt és leborulván előtte, és (aki könyörögve és térdre borulva így szólt hozzá) mondván néki: Ha akarod, megtisztíthatsz (mert meg tudsz tisztítani) engem. Jézus pedig könyörületességre indulván (megszánta), kezét kinyújtva megérinti őt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg. És amint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tőle (illetve róla) a poklosság (a lepra) és megtisztult. És erősen megfenyegetvén (és erélyesen rászólva Jézus), azonnal elküldé őt, És monda néki: Meglásd (és vigyázz), hogy senkinek semmit ne szólj (és el ne mondj); hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd (és ajánld) fel a te tisztulásodért, amit Mózes parancsolt (és rendelt), bizonyságul nékik. Az pedig kimenvén (elment, és) kezde sokat beszélni és terjeszteni a dolgot (és elkezdte mindenfelé hirdetni és híresztelni az esetet), annyira, hogy nyilvánosan immár be sem mehetett Jézus a városba, hanem künn puszta helyeken vala, és mennek vala hozzá mindenfelől” (Márk. 1,40-45)

Lukács is bizonyságot tesz az Úr Jézus gyógyító akaratáról: „És lőn, hogy mikor az egyik városban vala, ímé vala ott egy poklossággal teljes (egy leprával borított) ember: és mikor meglátta Jézust, arcra borulva kéré őt, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz (mert meg tudsz tisztítani) engem! Jézus pedig kinyújtván kezét, illeté azt (vagyis megérintette őt és így szólt), mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal eltávozék tőle a bélpoklosság (és letisztult róla a lepra). És ő megparancsolá néki, hogy azt senkinek se mondja el; hanem eredj el, úgymond, mutasd meg magad a papnak, és vígy (és ajánlj fel) áldozatot a te megtisztulásodért, amint Mózes parancsolta, bizonyságul őnékik. A hír azonban annál inkább terjedt őfelőle; és nagy sokaság gyűlt egybe, hogy őt hallgassák, és hogy (meggyógyítsa őket, és) általa meggyógyuljanak az ő betegségeikből” (Luk. 5,12-15)

„… és ő meggyógyítja vala mindnyájokat. És megfenyegeti őket (és meghagyta nekik), hogy őt ismertté ne tegyék (és ne fedjék fel, kicsoda ő)” (Mát. 12,15-16)

És akik hallottak az Úr Jézusról, azok mind Hozzá mentek gyógyulást keresve, de csak kevesen ismerték Őt fel, és adtak néki hálát: „És mikor egy faluba beméne, (szembejött vele, és) elébe jöve tíz bélpoklos (vagyis tíz leprás) férfi, kik távol megállnak: És felemelik szavukat (és kiáltozva kérték), mondván: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! És mikor őket látta, monda nékik: Elmenvén mutassátok meg magatokat a papoknak. És lőn, hogy míg odamennek, megtisztulnak. Egy pedig ő közülük, mikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, dicsőítvén az Istent (fennhangon) nagy szóval; És arccal leborula az ő (vagyis Jézus) lábainál hálákat adván néki: és az Szamariabeli vala. Felelvén pedig (és ekkor így szólt) Jézus, monda: Avagy nem tízen tisztulának-é meg? A kilence (vagyis a többi kilenc) pedig hol van? Nem találkoztak (és nem akadt más) akik visszatértek volna dicsőséget adni az Istennek (és hogy dicsőítsék Istent), csak ez az idegen? És monda néki: Kelj föl, és menj el: a te hited téged megtartott” (Luk. 17,12-19)

Az Úr Jézus mindenkinek azt a parancsot adja, hogy ne híreszteljék, hogy meghallgatta kérésüket, és teljesítette is, mert hatalmában állott megtenni. Ezt parancsolta, amikor a vakok szemeit meggyógyította: „És megnyilatkozának azoknak szemei; és (erélyesen) rájuk parancsolt Jézus, mondván: Meglássátok (és vigyázzatok), senki meg ne tudja!” (Mát. 9,30)

Az Úr Jézus süketnémát gyógyít meg: „És (meghagyta, és) megparancsolá nékik, hogy senkinek se mondják el; de mennél inkább tiltja vala, annál inkább híresztelik” (Márk. 7,36)

 A Jairus lányát feltámasztja, és: „Ő pedig erősen megparancsolá (és szigorúan meghagyta) nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak (a leánykának) enni” (Márk. 5,43)

A tanítványainak, amikor Péter apostol kijelentést nyer az Ő személyéről: „… Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus. És (ekkor) rájuk parancsolt, hogy senkinek se szóljanak felőle (és ne beszéljenek őróla)” (Márk. 8,29-30)

Mát. 8,5 Mikor pedig [beérkezett, és] beméne Jézus Kapernaumba, egy százados méne [és odalépett] hozzá, kérvén őt [és segítségül hívta],

Mát. 8,6 És ezt mondván: Uram, az én (rab)szolgám otthon gutaütötten [és bénán] fekszik, és nagy kínokat szenved [mert szörnyű kínjai vannak, és gyötrődik, mert nagy fájdalmai vannak].

Mát. 8,7 És monda néki Jézus: Elmegyek és meggyógyítom őt.

Mát. 8,8 És felelvén a százados, monda: Uram, nem vagyok [én arra elég] méltó [és nem vagyok érdemes rá, és nem is érdemlem meg], hogy az én hajlékomba [az én házamba az én fedelem alá, az otthonomba] jöjj [és belépj]. Hanem csak szólj egy szót [egy (logoszt)=egy Igét], és [éppé lesz, és] meggyógyul az én (rab)szolgám.

Mát. 8,9 Mert én is hatalmasság alá vetett [és hatalom, és fennhatóság alatt álló] ember vagyok, és vannak alattam vitézek [és nekem is vannak alárendelt katonáim, akiknek én parancsolok]. És mondom egyiknek: Eredj el [és indulj útnak], és elmegy [és elindul]. és a másiknak: Jöszte [gyere csak], és eljő; és az én (rab)szolgámnak: Tedd ezt, és megteszi.

Mát. 8,10 Jézus pedig, amikor ezt hallá, elcsodálkozék [és meglepődött, megdöbbent], és monda az őt követőknek [a kísérőinek]: Bizony mondom néktek, még az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet [senkinél].

Mát. 8,11 De [azt] mondom néktek, hogy sokan eljőnek [sokan fognak érkezni] napkeletről és napnyugatról [is], és letelepednek [vagyis asztalhoz dőlnek] Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában [az Egek Istenének királyságában]:

Mát. 8,12 Ez ország fiai pedig [vagyis akik pedig Isten országa fiainak tartják magukat] kivettetnek [Más fordítás: De azokat, akiket a királyság illetne, hogy e királyság fiai legyenek, ki fogják dobni] a külső sötétségre; holott lészen sírás (jajgatás, siránkozás) és fogaknak csikorgatása^*

*Lukács bizonyságtétele: „Ott (és akkor) lesz sírás és fogak csikorgatása, mikor látjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákóbot, és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat pedig kirekesztve (onnan). És (akkor) (el)jőnek napkeletről és napnyugatról, és északról és délről, és az Isten országában letelepednek (az asztalhoz)” (Luk. 13,28-29)

 Mert beteljesül az Írás, amely kimondja: „És teszem minden hegyemet úttá (mert minden hegyen utat készítek), és ösvényeim magasak lesznek (és kimagaslanak az országutak). Ímé, ezek messziről (vagyis messze földről) jönnek ímé, amazok észak és a tenger felől (és nyugat felől), és amazok Sinnek (Jelentése: sár, szenny, mocsár, iszap, láp; iszapos, agyagos; az ingovány városa v. vidéke) földéről! Ujjongjatok egek, és föld örvendezz (és vigadozz), ujjongva énekeljetek (és törjetek ki ujjongásba) hegyek; mert (megszánta, és) megvígasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein (és a nyomorultakon)!” (Ésa. 49,11-13)

De: „Titeket én a kard alá számlállak (és fegyver lesz a sorsotok), és mindnyájan leborultok megöletésre (mert valamennyien a vágóhídra kerültök): mert hívtalak és nem feleltetek, szóltam és nem hallottátok: (hanem azt tettétek, amit rossznak látok) a gonoszt cselekedtétek szemeim előtt, és amit nem szerettem (és ami nem tetszik nekem), azt választottátok. Azért így szól az Úr Isten (az Úr, az én Uram): Ímé, szolgáim esznek, ti pedig éheztek, ímé, szolgáim isznak, ti pedig szomjúhoztok, ímé, szolgáim örvendnek, de ti (szégyent vallotok, és) megszégyenültök! Ímé, szolgáim vígadnak szívük boldogságában (és ujjongani fognak örvendező szívvel), és ti kiáltani fogtok szívetek fájdalmában, és megtört szellemmel jajgatni fogtok; És (csak) átok gyanánt (átok formájában) hagyjátok itt neveteket az én választottaimnak, és megöl titeket az Úr Isten, és szolgáit más (újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő) névvel nevezi” (Ésa. 65,12-15)

Mát. 8,13 És monda Jézus a századosnak: Eredj el [és menj haza], és legyen néked a te hited szerint [vagyis ahogy hittél, úgy történjék veled]. És meggyógyult annak szolgája [a legénye] abban az órában^*

*Lukács bizonyságtétele a történtekről, újabb részletekkel kiegészítve: „Mikor pedig minden Ő (vagyis az Úr Jézus) beszédeit a nép hallatára elvégezte (és befejezte), beméne Kapernaumba. Egy századosnak szolgája pedig, aki annál nagy becsületben volt (és akit nagyon kedvelt), igen rosszul lévén, már halófélben vala (és haldoklott). Az pedig, mikor hallott Jézus felől, hozzá küldé a zsidók véneit, kérvén őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa (és mentse) meg az ő szolgáját. Azok pedig Jézushoz menvén, igen (sürgetve) kérék őt, mondván: Méltó, hogy megtedd néki; Mert szereti a mi nemzetünket (a mi népünket), és a zsinagógát is ő építtette nékünk. Jézus tehát (elindult, és) elméne velük. Mikor azonban már nem messze volt a háztól, eléje küldé a százados néhány jó barátját, üzenvén néki: Uram, ne fáraszd magad; mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj; Amiért is magamat sem tartottam érdemesnek (és méltónak) arra, hogy hozzád menjek: hanem csak szóval mondd (csak szólj), és meggyógyul az én szolgám. Mert én is hatalom alá vetett (hatalom alá rendelt) ember vagyok, és vitézek vannak alattam (és nekem is vannak alárendelt katonáim); és ha az egyiknek azt mondom: Eredj el, elmegy; vagy a másiknak: Jövel (ide), eljő; és ha szolgámnak szólok: Tedd (meg) ezt, azt (meg)teszi. Jézus pedig ezeket hallván, elcsodálkozék őrajta; és hátrafordulván monda az őt követő sokaságnak: Mondom néktek, ilyen (és ekkora) hitet Izráelben sem találtam! És a küldöttek visszatérvén a házhoz, a beteg szolgát már egészségben találák” (Luk. 7,1-10)

Az Úr Jézus kijelentése arról, hogy mi a feltétele a gyógyulásnak. Egy Kananeus asszony jön az Úr Jézushoz, és kéri, hogy a leányát szabadítsa meg és Ő megszabadította: „Ekkor felelvén Jézus, (így szólt hozzá és) monda néki: Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint (legyen úgy, amint kívánod). És meggyógyult az ő leánya attól a pillanattól fogva (és még abban az órában)” (Mát. 15,28)

Két vak azt kéri az Úrtól, hogy lásson: „Akkor illeté (és megérintette) az ő szemeiket, (ezt) mondván: Legyen néktek a ti hitetek szerint. És megnyilatkozának azoknak szemei” (Mát. 9,29)

A vérfolyásos asszony a tömegben megérinti az Úr Jézust: „Mert ezt mondja vala magában: Ha csak ruháját illetem is (és ha csak megérinthetem), meggyógyulok. Jézus pedig megfordulván (és meglátta őt) és reá tekintvén (így szólt, és), monda: Bízzál leányom; a te hited megtartott (meggyógyított) téged. És meggyógyult az asszony abban az órában” (Mát. 9,21-22)

Az apostol bizonyságtétele az Úr Jézusról a zsidóknak: „A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak (és az ördög igájában vergődtek); mert az Isten vala ő vele. És mi vagyunk bizonyságai (és tanúi) mindazoknak, amiket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; akit megölének, fára feszítvén” (Csel. 10,38-39)

Így teljesedtek be a próféciák, amelyek már előre hirdették: „Ímé, én hozok néki kötést (és majd bekötözöm) és orvosságot (és orvosolom sebeit), és meggyógyítom őket, és megmutatom nékik a békesség és hűség (vagyis a hit) kincseit” (Jer. 33,6)

És: „Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (és az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet kötözgetem (és a sérültet bekötözöm), s a beteget (és a gyengét) erősítem; és a kövérre és az erősre vigyázok, és legeltetem őket úgy, mint illik (és ahogy kell)” (Ezék. 34,16)

Mert: „… az Úrhoz kiáltanak szorultságukban (és nyomorúságukban): sanyarúságukból (és szorult helyzetükből) kiszabadította őket. Kibocsátá az ő szavát (elküldte igéjét) és meggyógyítá őket, és kimenté őket az ő vermeikből (a sír mélyéről)” (Zsolt. 107,19-20)

 Az Úr Jézus így buzdítja az Őbenne hívőket: „… Legyen hitetek (higgyetek) Istenben. Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj (és emelkedjél) fel és ugorjál (és vesd magadat) a tengerbe! És szívében (az ő bensőjében) nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond (az) megtörténik, meg lesz néki (mert annak meg is adatik), amit mondott. Azért mondom néktek: Amit könyörgésetekben kértek (és amiért imádkoztok), higgyétek, hogy mindazt megnyeritek (és megkapjátok), és meglészen (és meg is adatik) néktek” (Márk. 11,22-24)

Hát: „Betegeket gyógyítsatok, poklosokat (vagyis leprásokat) tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek (éps kaptátok), ingyen adjátok” (Mát. 10,8)

Hogy beteljesedjen Isten Igéje, amely szerint: „A vakok látnak, és a sánták (és a bénák) járnak; a poklosok (vagyis leprások) megtisztulnak, és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangélium hirdettetik; És boldog, aki énbennem meg nem botránkozik (és meg nem botlik)” (Mát. 11,5-6)

Mát. 8,14 És [aztán betért, és] bemenvén Jézus a Péter házába, [észrevette és] látá, hogy annak napa [azaz: anyósa, hideglelésben] fekszik és lázas [és lázban ég].

Mát. 8,15 És illeté [és megérintette, megfogta] annak kezét, és elhagyta őt a láz [és a hideglelés]; és fölkele, és szolgála nékik^*

*Márk bizonyságtétele így hangzik: „És a zsinagógából azonnal kimenvén, a Simon és András házához menének Jakabbal és Jánossal együtt. A Simon napa (vagyis az anyósa) pedig hideglelésben (és lázasan) fekszik vala, és azonnal szólnak néki (vagyis Jézusnak) felőle.  És ő odamenvén, felemelé azt, annak kezét fogván (talpra állította); és elhagyá azt a hideglelés (és a láz) azonnal, és szolgál vala nékik” (Márk. 1,29-31)

Lukács is bizonyságot tesz a történtekről: „Azután a zsinagógából eltávozván, a Simon házába méne. A Simon napa pedig nagy hideglelésben feküdt (vagyis anyósát magas láz gyötörte, és szóltak az érdekében Jézusnak), és könyörögtek neki érette. És Jézus mellé állván (és fölébe hajolva), megdorgálá a hideglelést (és ráparancsolt a lázra), és az (a láz) elhagyá őt (vagyis az asszonyt); és ő azonnal felkelvén, szolgála nékik” (Luk. 4,38-39)

Mát. 8,16 Az est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngőst [vagyis sok démontól megszállottat, démonizáltat, akikben gonosz szellem volt], és egy szóval [egy logosszal=igével] kiűzé a tisztátalan [gonosz] szellemeket, és meggyógyít vala minden beteget [akik gonoszul szenvedtek.  Akik szerencsétlenül, nyomorúságosan, rosszul voltak].   

Mát. 8,17 Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott [vagyis az Ézsaiás prófétán át szólt ige], így szólván: Ő vette el [és Ő viselte, mert Magára vette, és hordozta, így távolította el, és szüntette meg] a mi erőtlenségünket [gyengélkedéseinket, gyengeségeinket, és bajainkat], és ő hordozta^* (el) a mi betegségünket [fájdalmainkat, nyavalyáinkat, csapásainkat]. »Itt a görög szöveg mondanivalója: betegségeinket Ő vette le rólunk«^**

*Hordozta (basztadzó): hord, cipel; eltávolít, elvisz.

**Márk bizonyságtétele így hangzik: „Estefelé pedig, amikor leszállt a nap, mind Őhozzá vivék a betegeseket [a gonoszul, súlyosan, nyomorúságosan beteg, fájdalmasan rosszul lévőket] és az ördöngösöket [a gonosz szellemtől megszállottakat, vagyis a démonizáltakat]. És az egész város oda gyűlt vala az ajtó elé [és ott tolongott az ajtó előtt]. És meggyógyíta sokakat, akik különféle betegségekben [nyavalyákban, bajokban, fogyatékosságban, rosszullétben, és akiknek krónikus jellegű fizikai rendellenesség volt a szervezetükben. És bármilyen ártalom, baj, panaszuk volt, és akik gyötrő, kínos betegségekben] sínylődnek [gyötrődtek és gonoszul szenvedtek] vala. és sok ördögöt [sok gonosz szellemet, vagyis démont] kiűze [és kihajított, kidobott]. és nem hagyja [és nem engedte] vala szólni [még szóhoz sem engedte jutni, és beszélni] az ördögöket [a gonosz szellemeket, vagyis démonokat], mivelhogy Őt (fel)ismerték” (Márk. 1,32-34)

Lukács így írja le a történetet: „Napnyugtakor mindenki hozzávitte a különféle bajokban szenvedő betegét; ő pedig mindegyikükre rátette a kezét, és meggyógyította őket. Sokakból pedig ördögök (gonosz szellemek, démonok) is mentek ki, kiáltozván és mondván: Te vagy ama Krisztus, az Isten Fia! De ő megdorgálván, nem engedi őket szólani, mivelhogy tudták, hogy ő a Krisztus” (Luk. 4,40-41)

Az Úr Jézus nem csak szavakkal hirdette Isten országát, hanem bemutatta, hogy ez mit jelent az emberek életében: „És körüljárja (és bejárta) vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten (vagyis a mennyek) országának evangéliumát, és gyógyítván mindenféle betegséget és mindenféle erőtlenséget a nép között” (Mát. 9,35)

„És elterjede az ő híre egész Siriában: és hozzávivék mindazokat, akik rosszul [szerencsétlenül, nyomorúságosan] valának [és minden szenvedőt]. A különféle betegségekben [és súlyos nyavalyákban] és kínokban [és gyötrelmekben] sínylődőket [akiket különféle betegségek és bajok gyötörtek, és a fájdalmas bajokban szenvedőket], ördöngösöket [ördögtől, vagyis démonoktól) megszállottakat, a démonizáltakat, az epilepsziásokat, és a], holdkórosokat és gutaütötteket [a bénákat, és az inaszakadtakat]; és meggyógyítja vala őket. És nagy sokaság [nagy tömeg] követé őt [és szegődött nyomába, és csatlakozott hozzá, és csapatostul kísérték] Galileából és a Tízvárosból [vagyis a pogány Dekapoliszból] és Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon túlról [való tartományokból]” (Mát. 4,24-25)

„És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magukkal sántákat (és bénákat), vakokat, némákat, csonkákat (és nyomorékokat) és sok egyebeket (és sok más beteget), és odahelyezték (oda tették) őket a Jézus lábai elé; és (Ő) meggyógyítá őket” (Mát. 15,30)

 Mert az emberek pedig – hallva és látva a csodákat – özönlöttek Hozzá: „És kimenvén Jézus, láta nagy sokaságot, és megszáná őket, és azoknak betegeit meggyógyítá” (Mát. 14,14)

Márk írása szerinti Evangélium bizonyságtétele így hangzik: „És (Jézus) prédikál vala [hirdette az igét] azoknak zsinagógáiban, egész Galileában, és ördögöket [vagyis démonokat] űz [és kihaj(í)t, kidob] vala” (Márk. 1,39)

 „És megmondá tanítványainak, hogy egy kis hajót tartsanak néki készen, a sokaság miatt, hogy ne szorongassák őt (és ne tolongjanak körülötte). Mert sokakat (sok embert) meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk volt, reá rohanának, hogy illethessék (hogy megérinthessék) őt. A tisztátalan szellemek is, mikor meglátták vala őt, leborulának előtte, és (így) kiáltanak, mondván: Te vagy az Istennek a Fia. Ő pedig erősen fenyegeti vala őket, (és erélyesen megtiltotta nekik), hogy őt ki ne jelentsék (nehogy felfedjék kilétét)” (Márk. 3,9-12)

„És (némelyek) azt az egész környéket befutván, kezdék a betegeket a nyoszolyákon ide-oda hordozni, amerre hallják vala, hogy ő ott van (és ahol hallomásuk szerint éppen tartózkodott). És ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba, vagy majorokba (és településekre), a betegeket letevék a piacokon (és tereken), és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék (és érinthessék). És valahányan csak illeték (és megérintették, meg is), gyógyulnak” (Márk. 6,55-56)

 „Jézus pedig (elvonult, és) elméne tanítványaival a tenger mellé; és nagy sokaság követé őt Galileából és Júdeából, És Jeruzsálemből és Idumeából és a Jordánon túlról; és a Tírus és a Sidon környékiek is, amikor hallották, hogy miket mivel vala (hogy milyen nagy dolgokat visz véghez), nagy sokasággal jövének ő hozzá” (Márk. 3,7-8)

„És alámenvén ővelük, megálla a síkságon (egy sík helyen), és (vele együtt) az ő tanítványainak serege (és nagy sokasága) és a népnek nagy sokasága (nagy néptömeg) egész Júdeából és Jeruzsálemből és Tírusnak és Sídonnak tengermelléki határából, akik jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak betegségeikből. És akik tisztátalan szellemektől gyötrettek, meggyógyulnak. És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni (és megérinteni): mert erő származék (és áradt ki) belőle, és mindeneket meggyógyíta” (Luk. 6,17-19)

Erről tesz bizonyságot az apostol is: „A názáreti Jézust felkente az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele” (Csel. 10,38)

Mindenki Hozzá ment, kivéve azokat, akik „ismerik” az Írásokat: „Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebub van vele (és benne), és: Az ördögök fejedelme által (annak segítségével) űzi ki az ördögöket” (Márk. 3,22)

Az Úr Jézus a tanítványainak azt is kijelenti, hogy ez az evangélium lesz a jele annak, hogy befejeződött ez a világkorszak: „És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég (Mát. 24,14)

És beteljesítette az Ézsaiáson keresztül hangzó próféciát, amely így hangzik: „… a mi betegségeinket (Ő) viselte, a mi fájdalmainkat hordozta (és eltávolította). Mi meg azt (hittük, és azt) gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta (hogy Istentől ostoroztatik, verettetik és kínoztatik). Pedig a mi vétkeink (hamartia: a mi céltévesztésünk) miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ésa. 53,4-5)

Péter apostol is idézi a próféciát, ezzel bizonyságot téve arról, hogy azt az Úr Jézus beteljesítette: „Aki a mi bűneinket (a mi vétkeinket) maga vitte fel (hús)testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván (mi a vétkekre ne legyünk kaphatók). Az igazságnak (és az igazságosságnak) éljünk (és igaz életet éljünk): akinek sebeivel gyógyultatok meg, (lettetek teljesen éppé, véres zúzódásai gyógyítottak meg titeket). (és az ő sajgó sebei által gyógyultatok meg)” (1Pét 2:24)

 És az Úr Jézus beteljesítette Ézsaiásnak ezt a próféciáját is a Messiás (a Felkent) küldetéséről: „Az Úr Isten Szelleme van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak. Elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást (és szabadon bocsátást). Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót. Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!” (Ésa. 61,1-3)

„És nem mondja (többé) a lakos (Sion lakója = a messze sugárzó emlékmű; jel = a diadalmas gyülekezet): (hogy) beteg vagyok! A nép, amely benne lakozik, bűnbocsánatot nyer” (Ésa. 33,24)

Mert Ő az: „Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. Aki megváltja életedet a koporsótól (és a sírtól); kegyelemmel (szeretettel) és irgalmassággal koronáz meg téged” (Zsolt. 103,3-4)

Mát. 8,18 Látván pedig Jézus a nagy sokaságot [a nagy tömeget] maga körül, [úgy rendelkezett, és] parancsolá, hogy menjenek [és keljenek át a tó] a túlsó partjára^*

*Márk bizonyságtétele így hangzik: „Azután monda nékik azon a napon, amint este lőn: Menjünk át a túlsó partra. Elbocsátván azért a sokaságot, elvivék őt, úgy amint (éppen) a hajóban vala…” (Márk. 4,35-36)

Lukács írása szerinti Evangélium hírt ad arról, hogy az Úr Jézus többször is átkelt hajón a túlsó partra: „Lőn (történt) pedig egy napon, hogy beméne (vagyis beszállt) a hajóba ő és az ő tanítványai; és monda nékik: Menjünk (át) a tónak túlsó partjára. És elindulnak” (Luk. 8,22)

Mát. 8,19 És [ekkor azonban] hozzámenvén [és elé járul] egy írástudó [egy törvénytanító, törvénymagyarázó, és], monda néki: Mester [vagyis tanító], követlek téged, akárhova mégy.

Mát. 8,20 És monda néki Jézus: A rókáknak vagyon barlangjuk [vagy odújuk, és vackuk] és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtani^*

*Az Úr Jézus egy próféciára utal válaszában, egyben kijelentve azt is, hogy ki Ő, hiszen nem volt „hajléktalan”: Mert: „… odahagyva Názáretet, elméne és lakozék (és letelepedett) a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Nafthali határain (a Zebulon és Nafthali területén)” (Mát. 4,13)

Viszont a prófécia így szól Róla: „Izráel reménysége, megszabadítója a nyomorúság idején! Miért vagy e földön úgy, mint valami jövevény, és mint valami utas, aki (csak) éjjeli szállásra tér be (vándorként)? Miért vagy olyan, mint a megriasztott férfi (és mint a riadt ember, mint akit megbénít a félelem); mint a vitéz (és mint az olyan férfi), aki nem tud segíteni? Hiszen te közöttünk vagy, Uram (JHVH=Jehova), és mi a te nevedről neveztetünk; ne hagyj el minket!” (Jer. 14,8-9)

Mát. 8,21 Egy másik pedig az ő tanítványai közül monda néki: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat [vagyis az apámat].

Mát. 8,22 Jézus pedig monda néki: [te csak] Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat^*

*A Lukács írása szerinti Evangélium, további részletekkel egészíti ki a történetet: „Lőn pedig, mikor menének, valaki monda néki az úton: Követlek téged Uram, valahová (és akárhova) mégy! És monda néki Jézus: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs fejét hová lehajtania. Monda pedig másnak: Kövess engem. Az pedig (ezt kérte, és) monda: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat. Monda pedig néki Jézus: Hadd temessék el a halottak az ő halottaikat: te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát. Monda pedig más is: Követlek téged Uram; de előbb engedd meg nékem, hogy búcsút vegyek azoktól, akik az én házamban vannak (a házam népétől). És monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára” (Luk. 9,57-62)

Mát. 8,23 És mikor a hajóra szállt vala [vagyis beszállt a bárkába], követék őt az ő tanítványai.

Mát. 8,24 És ímé nagy háborgás lőn [és heves vihar, és nagy rengés támadt] a tengeren [vagy a tavon], annyira, hogy a hajót [vagy a bárkát már-már] elborítják vala a hullámok; ő pedig [ő azonban] aluszik [mert lepihent, és szunnyadott] vala.

Mát. 8,25 És az ő tanítványai hozzámenvén, felköltik [felébresztették] őt, mondván: Uram [Urunk], ments [és tarts] meg minket; mert elveszünk [mert mindjárt elpusztulunk, és meghalunk]^*

*Már Dávid így prófétál: „De az Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban (az ő nyomorúságukban), és sanyarúságukból kivezeti őket (és kiszabadította őket szorult helyzetükből). (lecsendesítette, és) megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok (és elcsitultak a hullámok). És örülnek, hogy lecsillapodtak vala (amikor azok elsimultak), és a kívánt kikötőbe vezette őket. (Zsolt. 107,28-30)

„Serkenj fel! Miért alszol Uram?! (ébredj, és) kelj fel, ne vess (és ne taszíts) el minket örökké (és végképp)!” „Kelj fel, Uram (lépj elő), haragodban, emelkedjél fel ellenségeim dühe ellen (szállj szembe dühös ellenségeimmel); serkenj (és kelj) fel mellettem, te, aki parancsoltál ítéletet (szolgáltass igazságot nekem)!” (Zsolt. 44,24; 7,7)

Hiszen Te vagy: „Aki hegyeket hoztál létre erőddel, és hatalmat öltöttél magadra; Aki lecsillapítottad a tengerek zúgását, és hullámaik zúgását, a nemzetek háborgását” (Zsolt. 65,7-8)

Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén (a dühöngő tengeren); mikor az ő habjai felemelkednek (ha hullámai tornyosulnak), te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10)

Pál apostol ismerve az Urat, így bátorítja a mindenkori hívőket: „Semmi felől (és semmiért) ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal (és mindenkor) hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat (kéréseiteket) az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,6-7)

Mát. 8,26 És monda nékik: Mit féltek [miért vagytok ilyen félénkek, bátortalanok, gyávák], óh kicsinyhitűek? [milyen kevés a hitetek] Ekkor fölkelvén [azután felállt], megdorgálá [ráparancsolt és megfedi] a szeleket és a tengert [vagy a tavat], és lőn nagy csendesség [és nagy nyugalom támadt, és teljes szélcsend lett].

Mát. 8,27 Az emberek pedig elcsodálkoznak [és megdöbbentek, és elámultak], mondván: Kicsoda ez [honnan való ő], hogy mind a szelek, mind a tenger [vagyis a tó] engednek [és engedelmeskednek] néki^*

*Márk írása szerinti Evangélium így ad hírt a történtekről: „Azután monda nékik (ugyan)azon a napon, amint este lőn: Menjünk át a túlsó partra. Elbocsátván azért a sokaságot, elvivék őt (magukkal), úgy amint (és ahogy éppen) a hajóban vala; de más hajók is valának vele (vagyis a nyomában). Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék. Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon (vagyis a vánkoson) aluszik vala. És fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk? És felkelvén (ráparancsolt, és) megdorgálá a szelet, és (azt) monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél(vihar), és lőn nagy csendesség. És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek (miért féltek ennyire)? Hogy van, hogy nincsen hitetek? És megfélemlének nagy félelemmel (mert nagy félelem fogta el őket), és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek (vagyis engedelmeskednek) néki?” (Márk. 4,35-41)

Lukács is bizonyságot tesz a történtekről: „Lőn (történt) pedig egy napon, hogy beméne a hajóba (vagyis hajóra szállt) ő (Jézus) és az ő tanítványai; és monda nékik: Menjünk a tónak túlsó partjára. És elindulnak. De hajózásuk közben elszenderedék (és ő elaludt); és (ekkor) szélvész (vagyis szélvihar) csapott le a tóra, és (a hajó kezdett vízzel megtelni, és) megmerülnek, és veszedelemben valának (úgyhogy veszélyben forogtak). És (ekkor) hozzá menvén, felköltik (vagyis felébresztették) őt mondván: Mester, Mester, elveszünk! Ő pedig felserkenvén (felkelt), megdorgálá a szelet és a víznek habjait (és ráparancsolt a hullámokra mire azok lecsillapodtak); és megszünének, és lőn csendesség. És monda nékik: Hol van a ti hitetek? És (ők pedig) félelemmel (megrettenve) csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Ugyan ki ez, hogy a szeleknek is, a víznek is parancsol, és (azok) engednek (és engedelmeskednek) néki?” (Luk. 8,22-25)

Mát. 8,28 És amikor eljutott [átért] vala a túlsó partra, a Gadarénusok tartományába [azaz: földjére], két ördöngős [két démontól megszállott, vagyis démonizált] ment eléje [vagyis jött szembe vele, és közeledett felé]. A sírboltokból kijövén, igen [és rendkívül, és roppant] kegyetlenek [és veszélyesek, mert dühöngő őrültek voltak], annyira, hogy senki sem mer [senki sem tudott miattuk] vala elmenni [és végigmenni, és közlekedni] azon az úton.

Mát. 8,29 És ímé [egyszer csak] kiáltanak [vagyis felkiáltottak, rikoltottak, sikítottak, felordítottak]: mondván Mi közünk te veled [és mi dolgunk van nekünk egymással, mit akarsz tőlünk, mi bajod velünk] Jézus, Istennek fia? Azért jöttél ide, hogy [a kijelölt, az elrendelt] idő előtt meggyötörj minket? [és megkínozz bennünket].

Mát. 8,30 Tőlük [messze] távol pedig egy nagy disznónyáj [egy disznócsürhe; egy disznókonda] legelészik [és turkált] vala.

Mát. 8,31 Az ördögök [a démonok, vagyis a gonosz szellemek] pedig [esengve] kérik [és kérlelték] vala őt [és könyörögtek neki] mondván: Ha kiűzesz minket, engedd meg nékünk, hogy ama disznónyájba [disznócsürhébe] mehessünk [és küldj a disznókondába]!

Mát. 8,32 És monda nékik: Menjetek [és takarodjatok]. Azok pedig kimenvén [előjöttek, és kijöttek az emberekből, és] (bele)menének  a disznónyájba [és megszállták a sertéseket]: és ímé az egész disznónyáj [vagyis az egész konda, az egész csürhe] a meredekről [a lejtőről] a tengerbe rohant [és lezúdult], és oda vesze [mert beleveszett, belefulladt] a vízben [s elpusztultak a hullámok között].

Mát. 8,33 A pásztorok [vagyis a kondások, a kanászok]

pedig elfutnak [elmenekültek], és bemenvén [beszaladtak] a városba hírré adnak [és elhíreszteltek] mindent, azokat is, amik [a szemük láttára történtek] az ördöngösökkel [vagyis a démonoktól megszállottakkal, a démonizáltakkal] történtek vala [vagyis azokkal az emberekkel, akikben gonosz szellemek voltak].

Mát. 8,34 És ímé [ekkor] az egész város kiméne Jézus elébe [hogy Jézussal találkozzék, és hogy lássa Jézust]; és mihelyt meglátták, kérék őt, hogy távozzék [és menjen máshová] az ő határukból [s hagyja el a környéküket]^*

*Márk bizonyságtétele így hangzik: „És (azután) menének a tenger túlsó partjára, a Gadarénusok földére. És amint a hajóból kiméne (és kiszállt, egyszer csak szembejött vele, és), azonnal elébe méne egy ember a sírboltokból, akiben tisztátalan szellem (vagyis aki egy tisztátalan szellemtől megszállott) volt, Akinek lakása a sírboltokban vala; és már láncokkal sem bírta őt senki sem lekötni (és megkötözni). Mert sokszor megkötözték őt békókkal (és már sokszor meg volt kötözve bilincsekkel) és láncokkal, de ő a láncokat szétszaggatta, és a békókat (a bilincseket pedig) összetörte, és senki sem tudta őt megfékezni. És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt (és tartózkodott), kiáltozva és magát kövekkel vagdosva. Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futamodék, és elébe borult (vagyis leborult előtte), És (hangosan felkiáltott, és) fennhangon kiáltva  monda: Mi közöm nékem te veled (Tehozzád) Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz (és ne gyötörj) engem. Mert (Jézus ugyanis) ezt mondja vala néki: Eredj (és menj) ki, tisztátalan szellem, ez emberből. És (meg)kérdezé tőle: Mi a neved? És (az így) felele, mondván: Légió a nevem, mert sokan vagyunk. És igen (nagyon) kéré őt, hogy ne küldje (és ne űzze) el őket arról a vidékről. Vala pedig ott a hegynél (vagyis a hegyoldalban) egy nagy disznónyáj, amely legel vala. És (ezért) az ördögök (a tisztátalan szellemek) kérik vala őt mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba (hadd) menjünk be(léjük). És Jézus azonnal megengedé nékik. A tisztátalan szellemek pedig kijövén, bemenének (és beköltöztek) a disznókba; és a nyáj a meredekről a tengerbe rohant. Valának pedig mintegy kétezren; és belefúlnak a tengerbe. Akik pedig őrzik (és legeltették) vala a disznókat, elfutnak, és hírt vivének a városba és a (környező) falvakba. És (erre az emberek) kimenének, hogy lássák, mi az, ami történt. És menének Jézushoz (és amikor közelébe értek), és láták, hogy az ördöngős (vagyis a megszállott) ott ül, fel van öltözködve, és eszénél van, az, akiben a légió volt; és megfélemlének (és félelem fogta el őket). Akik pedig látták, elbeszélék (és elmondták) nékik, hogy mi történt vala az ördöngőssel (a megszállottal), és a disznókkal. És (ekkor) kezdék kérni őt (vagyis Jézust), hogy távozzék el az ő határukból. Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngős (a volt megszállott) kéré őt, hogy vele lehessen (és mellette maradhasson). De Jézus nem engedi meg néki (ezt), hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg (és vidd hírül) nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült (meg) rajtad. El is méne, és kezdé hirdetni a Tízvárosban, mely nagy dolgot cselekedett (és milyen nagy jót tett) vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkoznak” (Márk. 5,1-20)

Lukács is hírt ad a történtekről, további részleteket közölve: „És eveznek a Gadarénusok tartományaiba, mely Galileával átellenben van (Galileával átellenben fekszik). És mikor ő (partra szállt, és) kiment a földre, jöve elébe (vagyis szembejött vele) a városból, (a város felől) egy ember, kiben ördögök (azaz tisztátalan szellemek) voltak sok időtől fogva, sem ruhába nem öltözött (és már régóta nem vett magára ruhát), sem házban nem lakott, hanem a sírboltokban. És mikor meglátta Jézust, felkiálta és lábai elé esék néki (és leborult eléje), és fennszóval (és hangosan ezt) monda: Mi közöm van nékem te veled (Tehozzád) Jézus, felséges (és magasságos) Istennek Fia? Kérlek téged, ne gyötörj engem. Mert (ugyanis) azt parancsolá annak a tisztátalan szellemnek, hogy menjen ki (ebből) az emberből. Mert (mivel az régóta tartotta megszállva) gyakran elragadá őt: annakokáért láncokkal és békókkal (vagyis bilincsekkel) megkötözve őriztették; de a kötelékeket elszaggatván, az ördögtől (a gonosz szellemtől) a pusztákba hajtatik. Megkérdé pedig őt Jézus, mondván: Mi a neved? És ő monda: Légió; mert sok ördög (sok gonosz szellem) ment vala (és költözött) bele. És (ezek nagyon) kérék őt, hogy ne parancsolja nékik, hogy a mélységbe menjenek (és ne parancsolja őket vissza az alvilágba). Vala pedig ott egy nagy disznónyáj, legelészve a hegyen; és kérék őt (a gonosz szellemek), hogy engedje meg nékik, hogy azokba menjenek. És (Ő pedig) megengedé nékik. És minekutána kimentek az ördögök (vagyis a gonosz szellemek) az emberből, bemenének a disznókba; és a disznónyáj a meredekről a tóba rohant, és megfulladt. A pásztorok pedig látván mi történt, elfutnak, és elmenvén, hírré adák a városban és a falukban. Kimenének azért (az emberek) megnézni mi történt; és menének (és amikor odaértek) Jézushoz, és (ott) ülve találák az embert, kiből az ördögök (vagyis a gonosz szellemek) kimentek, felöltözve és eszénél (és ép elmével), a Jézus lábainál; és megfélemlének (és megrettentek). Elbeszélék pedig nékik azok is, akik látták, mi módon szabadult meg az ördöngős (vagyis a megszállott). És (ekkor) kéré őt a Gadarénusok körül való tartományok egész sokasága (vagyis Gadara vidékének egész népe), hogy ő közülük menjen (és távozzon) el, mert felette igen félnek vala (és mert nagy félelem lett úrrá rajtuk): ő (Jézus) pedig (ekkor hajóra szállt és) beülvén a hajóba, visszatért. Arra kéré pedig őt az az ember, akiből az ördögök (vagyis a gonosz szellemek) kimentek, hogy ő vele lehessen (és hogy vele maradhasson); de Jézus elbocsátá (és elküldte) őt, (ezt) mondván (neki): Térj vissza házadhoz (és térj haza), és beszéld el, mely nagy dolgokat (és mit) tett az Isten veled. Elméne azért, hirdetvén az egész városban, mely nagy dolgokat cselekedett (és milyen nagy jót tett) Jézus ő vele” (Luk. 8,26-39)

Új dalt zeng szíven.

Soha nem hagylak el - mondja az Úr!

Én veled vagyok… ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg” (Ésa. 43,2)