Dr. Hoyt 1925-ben Koreában született egy misszionárius
sebész fiaként. A kaliforniai egyetemen szerzett diplomát, és orvos továbbképző
tanulmányokat folytatott patológiából a Cambridge-i egyetemen. San Franciscóban
speciális praxist folytatott.
1967. novemberében egy késő vasárnap délután ott álltam San
Franciscóban a Civic Aditorium előtt egy evangélizációs összejövetel után,
melyet Kathrin Kuhlman tartott. Elég különös hely egy orvosdoktor számára!
Életemnek sok évét töltöttem orvosi tanulmányokkal és orvosi előkészítőkben,
melyet gyakorlóév és öt éves tudományos gyakorlat követett. Ez idő alatt a test
anatómiai és pszichológiai elváltozásait tanulmányoztam, amelyet a beteg
állapot idéz elő. A patológus az emberi testben a betegség eredetét,
természetét és a modern orvosi eszközökkel a betegség lefolyását vizsgálja.
Keresztyén misszionárius családban nevelkedtem. Legkorábbi
emlékeim közé tartozik, hogy imádkozva térdeltünk a szobánkban a mindennapi
szükségletünkért és az egyházért. Tizenéves koromban fogadtam el Jézus
Krisztust Megváltómnak, és Ő vezetett át minden veszedelmen a II.
világháborúban, mikor katonai szolgálatot teljesítettem a légierőnél. A háború
után indultam az orvosi iskolába. De a bizonyosságom mind gyengébb lett. Az
orvosi előképző harmadik évében egy keresztyén doktor azt mondta nekem, hogy az
én keresztyén életem nem is létezik, örülök, hogy megmondta, mert ez
fordulópont volt az életemben. 1965-ben Etiópiába mentem egy évre, hogy a Hailé
Szelasszié egyetemen megalapítsam a patológia tanszéket. Azért mentem, hogy
eleget tegyek annak a vágyamnak, hogy a választott orvosi téren Istent szolgáljam,
mint nem hivatásos orvos-misszionárius.
Míg Afrikában voltam, szemtől-szembe találkoztam Isten
valóságos hatalmával. Különösen nagy hatást tett rám egy római katolikus nővér,
egy misszionáriusnő, akinek nagy szeretete és együttérzése a betegekkel
rendkívül meghatott. Láttam, amint Gábriel nővér átkarolta a leprásokat,
tuberkulotikusokat és olyanokat, akiknek borzasztó kiütéseik voltak a bőrükön.
Még sohase láttam ilyen szeretetet aktívan működni, és meg kellett állapítanom,
mennyire üres, erőtlen az én életem. Kezdtem vágyakozni Isten szeretete és
ereje után a saját életem számára, és ez a probléma még mélyebben érdekelt,
mint azelőtt.
Afrikában töltött évem alatt megfigyeltem a Szent Szellem
csodálatos működését a Wallamo tartományban. Ennek a történetnek a részletei,
melyek a II. világháború alatt játszódtak le, Raymond Dévis könyvében vannak
megírva „Tűz a hegyekben” címen.
Három misszionárius ment a hegyekbe, a Wallamo Provincebe
öszvérháton (ez az egyedüli szállítóeszköz volt akkor). Három év kellett, míg
megtanulták a bennszülöttek nyelvét, és további egy év, hogy meg tudják nyerni
a harmincöt bennszülött szívét. Akkor az olaszok bejöttek Etiópiába és kiűzték
a misszionáriusokat, mivel mögöttük nagyon kisszámú bennszülött állt, akik
keresztyének voltak. Egyedül egy nyersfordítású János evangélium maradt utánuk,
öt év múlva az egyik misszionáriusnak megengedték, hogy látogatóként
visszatérjen Etiópiába. Hallotta, hogy igen erős keresztyén mozgalom van a
Wallamo Provinceben. Három hónap múlva végre kierőszakolt egy látogatást a
délnyugati vidékre, és ott egy több mint tízezer főnyi gyülekezetet talált.
Szinte elállt a lélegzete. A tartományban teljes újjászületett falvak voltak,
és ami még meghatóbb, óriási módon virágzott a hitből való gyógyulás. Bénák jártak,
vakok láttak.
A helyzet az volt: mikor lefordította az evangéliumot, majd
sietve el kellett menekülnie, nem volt rá ideje, hogy figyelmeztesse őket, hogy
a csodák ideje elmúlt, és hogy a csodák, amiket Jézus tett a Szent Szellem
ereje által, ma lehetetlenek. Az új keresztyének olvasták az evangéliumot,
hittek és imádkoztak és Isten megmozdult. Hittem a misszionáriusok sikerének és
bizonyságtételének ezekről a csodákról Etiópiában, és visszatértem az USA-ba,
csodálva a Szent Szellem erejét a modern idők Afrikájában. Csodálkoztam, miért
nem mozdul meg ilyen módon Amerikában is.
Hazatérésem után hat hónapig erősen dolgoztam – nagyon
erősen – kórházi laboratóriumunkban és tanítottam is. Kevés szabadidőm alatt
megpróbáltam új felszerelést és személyzetet szerezni a laboratórium számára,
amit Etiópiában elindítottunk. Nagyon nagy szükségét éreztem, hogy életemben
több legyen Istenből. Tudtam, hogy van egy hatalom, Aki képes csodákat tenni,
mert erről első kézből hallottam Etiópiában, de hol találhatunk ilyen hatalmat
Amerikában?
Azt gondoltam, hogy a misszionáriusok ismerhetik a választ,
ezért elkezdtem olvasni misszionáriusok életrajzát, egyiket a másik után. Egy
napon egy keresztyén könyvkereskedésben újabb életrajz után kutatva rátaláltam
John Sherryll könyvére: „Más nyelveken szólnak.” Nem tudtam semmit arról, hogy
a Szent Szellemmel be lehet telni, míg el nem olvastam a Guidepost magazin eme
munkatársának könyvét és beszámolóját. Ezen az éjszakán az Úr hitet adott
nekem, hogy elhiggyem, hogy Ő beköltözik az életembe erőben, ha imádkozom a
Szent Szellem kitöltetéséért és keresztségéért. Úgy feküdtem le, hogy hittem,
másnapra megváltozott leszek, és mikor felébredtem, dicsőséges reggel volt. A
menny lejött és lelkemet dicsőség töltötte el. Jézus olyan közel volt, mintha
fizikailag jelen lett volna, járkált a házban át a szobákon. Hirtelen nagy
összefüggést fedeztem fel életem és Őközte és az örökkévalósággal. Beoltott
szőlővessző voltam, és az Ő ereje és szeretete áramlani kezdett rajtam
keresztül. Azóta sohase voltam olyan, mint azelőtt, és a valóságnak ez az
érzése Krisztussal csak erősebbé vált.
Ezután hallottam
Kathrin Kuhlmanról és tervbe vettem, hogy elmegyek egy szolgálatára a Memorial
Templ-be, Nob Hill, San Franciscoba. Ott sok minden történt, amit nem tudtam
megmagyarázni orvosi tudásommal a közönséges betegség lefolyásáról. Az egyedüli
magyarázat, hogy Istennek magasabb törvényei vannak, mint azt orvosi és
tudományos törvényekkel meg tudnánk magyarázni. A Memorial Temple szolgálaton,
amint ott álltunk, várva az áldást, figyelmünket megragadta egy atya és úgy 14
éves fia, akik az emeletről jöttek le. Az atya arcáról nem lehetett leolvasni,
hogy ámul-bámul-e, fél, vagy hitetlen-e. Akkor, egész váratlanul, szégyen
nélkül zokogni kezdett. Amint leértek az emeletről, a fiú átadott miss
Kuhlmannak két hallókészüléket és azt mondta, szinte igazolásul: „Hallok.”
Mozdulatlanul álltunk, egy hang se zavarta a csendet. Az apa gyorsan elmondta a
történetüket. A felső emeleten állt fiával együtt, mikor a fiú hozzáfordult és
azt mondta: Apám, én hallok. A fiú mindkét hallókészüléket kihúzta a füléből és
azt mondta, hogy tökéletesen hall. Ez igaz volt – tudtam.
A következő hónapok folyamán látogattam ezeket a
szolgálatokat és végül Pittsburghba hívtam Kathrin Kuhlmant és azt mondtam:
Pittsburghba megyek, és személyesen meg akarom vizsgálni azokat, akik
meggyógyultak Isten ereje által az elmúlt évben. – Úgy éreztem, közeledem
problémám megoldásához.
Kérdeztem. Vizsgáltam. Ellenőriztem. Teljesen meggyőződtem
arról, hogy Isten még mindig véghezvisz csodákat. Kathrin Kuhlman szolgálatán
át új területét fedeztem fel a hitnek az élő Krisztusban.
Mégis, a legnagyobb csoda inkább a megváltozott élet, nem a
megváltozott test. A sebész át tud plántálni egy szívet, de nem az életet!
Sohasem fogom elfelejteni, mikor fiatalok százai jöttek
előre, hogy új életbe lépjenek, bővölködő életbe; csapatostól jöttek, és az
emelvényen álltak a Shrine Auditóriumban Los Angelesben, 7.000 bizonyságtevő,
felemelt kezekkel és kérve Istent, változtassa meg az életüket.
Mindig vissza fogok emlékezni egy fiatal párra, akikkel
együtt álltam az emelvényen és házassági esküjüket ismételték meg másodszor is.
Már válófélben voltak, mert a férfi alkoholizmusa pokollá változtatta az
életüket. De Kathrin Kuhlman egyik szolgálatán megváltozott az élete és
elfogadta Krisztust Megváltójának. Felesége óvatosan, de megértéssel figyelte
hónapokon át, és végül ő is hívővé lett. Most keresztyén családdá lettek és
elfoglalták helyüket a társadalomban, mint tisztelt és hasznos tagjai a
közösségnek.
Dr. Alexis Carrol, Nobel-dijas orvos, aki elsőként
tenyésztett ki élő szövetet az emberi testen kívül, az én érzéseimet is
summázta egyik könyvében (Voyage to Lourdes, Harper, 1950):
„Mint orvos, láttam embereket, miután nem kaptak semmi
kezelést, felépülni betegségből és búskomorságból csupán az ima ereje által. Ez
olyan erő a világban, amely láthatólag felülmúlja az úgynevezett „természeti
törvényeket”. Az az alkalom, mikor az imádság drámai módon teszi ezt, „csoda”
néven van meghatározva. De állandó, nyugodtabb csoda megy végbe óránként az
emberi szívekben, akik felfedezték, hogy az imádság kielégíti őket a fenntartó
erő állandó folyamával mindennapi életükben.”
Más alkalommal Dr. Carol szembe került egy beteg
természetellenes gyógyulásával tuberkulózisból. Így ír: „A vad helytelenítésből
egyszerű tény lett. Az a tény, hogy nem tudok magyarázatot találni arra a
gyógyulásra, ami megzavar és mélyen megdöbbent. Vagy nekem kell felhagynom a
metódusunkban való hittel és elfogadni, hogy többé nem vagyok képes diagnózist
felállítani egy betegnél, vagy el kell fogadnom azt a dolgot, mint egy teljesen
új, kívülálló jelenséget, amit tanulmányoznunk kell minden elfogadható módon.
Az ilyen gyógyulások nem hozhatók létre természetes módon.”
Dr. Carol nem tudta befejezni kutatását, írását egyszerűen
imádsággal fejezte be ... imádsággal, amit minden orvosnak használnia kellene,
és mindenki másnak is, aki valamilyen kutatást végez:
Te válaszoltál imádságainkra ragyogó csodával. Meg vagyok
vakulva tőle. De életem leghőbb kívánsága, legmagasabbra törő vágyam, hinni,
szenvedélyesen hinni, feltétlenül hinni és soha többé nem elemezni, nem
kételkedni. Csak hinni!!!”