Hajszolom a tudást, de ő a gyorsabb.
.jpg)
2012. augusztus 10.
A REJTETT KINCS
Szerző: Zöldi Józsefné
Magasan jár már a Nap. Nincs még melege, de fénye mégis
derűvel, arannyal hinti tele a vidéket. A levegő életörömtől vibrál, a madárkák
dalolva szorgoskodnak a fészek körül, új élet ígéretét érzik benne.
Kinn a kopár tarlón egy férfi állt meg egy pillanatra ekéje
mellett. Szánt, más földjét szántja éppen. Ebből él, ezzel keresi a kenyerét.
Bizony, keserves munka. Már kora reggeltől rója a sorokat,
barázdába fordítja a földet, ina feszül, ereje egyre fogy. De pihenésre nincs
idő, a munkának mennie kell, mert a föld várja az új vetést. De ennek öröme nem
az övé, hisz másé a föld. Neki nem ígér aranyló kalászokat, ringó
búzatengert. Csak a nedves föld illata az övé és a kis öröm, hogy
néhány napig nem fenyeget a kenyérgond.
A barázdák száma egyre nő, a tarló
mind kisebb lesz. Egyszer csak az ekevas elakad, a
folyamatos munka ritmusát, lendületét megszakítja valami. A barázdára
fordítva ott fekszik egy sáros, földes kupac. Munkáját félbehagyva, fáradtan
hajol érte az ember. Kérges kezével tisztogatni kezdi. Tekintete csodálkozásra
nyílik, hiszen ujjai alatt fényesedni, csillogni kezd a földkupac. Arcán
döbbenet, majd ujjongó öröm ébred. Kincset talált! Valami gyönyörű szépet,
melynek értéke szinte felbecsülhetetlen! Nézi-nézi, szinte elhinni sem akarja,
hogy ez a drágaság a kezébe került! Pedig ha ez az övé lehetne, megoldódna
minden nyomasztó gondja! De éppen ez a baj. Másé a föld! Tehát, ami benne van,
az is a gazdát illeti. Mit lehetne tenni? Hiszen nincsen neki pénze, hogy
megvegye ezt a földet! Honnan is tudna pénzt szerezni? Talán
ha mindenét eladná, amije csak van, elég lenne arra, hogy kifizesse a
föld árát!?
Nagy sietve
elrejtette a talált kincset, és hazaszaladva, mindenét áruba bocsátotta. Nem
sajnált semmit, ami eddig az övé volt, hiszen tudta, hogy amiért mindent odaad,
az bőséggel kárpótolja majd! Hamarosan megvette a földet, így őt illette a
benne rejlő drága kincs is! Öröme, boldogsága határtalan volt!
Így van ez a mi
életünkben is. Fáradtan, munkában őrlődnek a napok. Szívünk szegény, örömtelen,
gondokkal terhelt. De eljön egy drága nap, amikor keserves életünkben egyszer
csak felcsillan az Úr Jézus szépsége! Érezzük, hogy felbecsülhetetlenül nagy
értékre bukkantunk! Tudjuk, hogy ha a miénk lenne, eltűnne életünkből a gond, a
szomorúság, minden gyötrelem, és szívünket betöltené egy csodálatos öröm és
békesség! Életünk egyhangú robotját felváltaná az Úr Jézusban való élet öröme
és szabadsága!
A példázatban a szántó ember mindenét odaadta azért, hogy a
talált kincs az övé lehessen. Ha előttünk igazán feltündöklik az Úr szépsége,
jelenlétének öröme, a Mennyország reménye, akkor mi sem fogunk semmit se
sajnálni azért, hogy Őt megnyerjük! Akkor nem kényszerből, de örömmel adunk oda
mindent Őérte! Engedjük kezünkből kihullani eddig értéknek gondolt, féltve
szorongatott semmiségeink, hogy az igazán drága Kincs a miénk lehessen!
„..hasonlatos a
mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet megtalálván az
ember, elrejté, azt. És a felett való örömében elmegy. És eladván mindenét,
amije van, megveszi azt a szántóföldet” (Mát. 13,44)
Mindig első a közösségben
...előttetek megy Galileába: ott meglátjátok Őt, amint
megmondta nektek" (Mk 16,7).
Jézus Krisztus idejében ott lesz, ahol tanítványaival
találkozni szeretne. Ő mindig megtartja szavát és megjelenik a találkozón. Ha
ígérte, hogy találkozni fog velünk a kegyelem trónusánál, a nyilvános
istentiszteleten vagy a kenyér megtörésénél, biztosra vehetjük, hogy valóban
ott is van. Mi, bűneink miatt, elmulaszthatjuk a Vele való találkozást, Ő
azonban soha nem tesz ilyet. Azt ígérte, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek
az én nevemben, ott vagyok köztük"(Mt 18,20). Nem azt mondta, hogy majd
ott leszek", hanem hogy: ott vagyok".
Jézus Krisztus mindig elsőnek van ott a találkozón.
Előttetek megy". Szívből szereti népét, öröme van az övéiben, nem
halogatja a velük való találkozást. Minden összejövetelünkre elsőnek megy el.
Krisztus ki is jelenti magát az Őt követőknek. Meglátjátok
Őt." Milyen örömteli érzés ez! A híres embereket nem nagyon kívánjuk
látni, de ha lelki szemeinkkel Krisztust láthatjuk, az örömmel és békességgel
tölt el bennünket. Valóban meglátjuk Őt, mert megígérte, hogy eljön a benne
hívőkhöz és kijelenti magát nekik. Legyünk biztosak abban, hogy ez így is lesz,
mert Ő mindent ígérete szerint cselekszik: amint megmondta nektek".
Ragadjuk meg ezt az ígéretet, és bízzunk abban, hogy végül velünk megcselekszi
azt, amit megmondott nekünk.
C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c.
könyvéből
Kenneth E. Hagin: Amit a szívem mond
Hanem emlékezzél meg az Úrról, a te Istenedről, mert Ő az,
aki erőt ád néked a gazdagságnak meg szerzésére… - 5Mózes 8,18.
Ismertem egy férfit Kelet-Texasban, akinek olyan szegény
volt a családja, hogy tizenkét éves koráig még egy pár cipője sem volt. Csak öt
osztályt végzett el az általános iskolából. De abban az időben, amikor a
pénznek még volt értéke, kétmillió dollárja volt. Befektetésekből tett rá
szert. Gyakran vendégeskedett a házában két ismerősöm, tőlük tudom, amit
mondott: „Sok éve, hogy befektetek, de még sohasem veszítettem egy fillért
sem.” A következőket tette. Maga mesélte a barátomnak: „Amikor valaki eljön hozzám
egy elképzeléssel, és azt akarja, hogy fektessek be valamibe, az első reakció a
fejemé. Van azonban egy imaszobám, ilyenkor bemegyek oda és imádkozom ezzel
kapcsolatban. Egészen addig maradok, amíg meg nem hallom azt, amit a szellemem
mond.
Lehet, hogy a fejem azt mondja: Bolond lennél befektetni
ebbe, de ha a szívem azt mondja, hogy nyugodtan tedd csak meg, megteszem. Vagy
lehet, hogy a fejem azt mondja, legjobb lesz, ha befektetsz ebbe, miközben a
szívem azt mondja, hogy ne tedd meg, akkor nem is teszem meg. Nem veszem
figyelembe azt, amit a fejem mond. Egyszerűen bemegyek az imaszobámba és
várakozom — néha egész éjszaka. Néha meg bemegyek és kijövök, három napon
keresztül csak imádkozom és olvasom a Bibliámat, elcsendesedem, hogy
meghalljam, mit mond a szívem.”
Megvallás: A Szent Szellem vezet engem az élet minden
területén. És én arra hallgatok, amit a szívem mond!
Bölcs gondolatok mindennapra
"Egyszerűen arról van szó: Krisztus és egyedül
Krisztus, senki más!
Semmi másra nincs
szükségem, ahogy a lelkemnek sem."
A keskeny út – a szeretet útja
(A "hegyi
beszéd" alapján)
„Nem mindenki, aki azt mondja
nékem: Uram! Uram! Megyen be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az én
mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem a
te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem
cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd
nékik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők.” Mt.7,21-23
Sokat foglalkoztattak a fenti igék. Hogy is van
csak? Sokan lesznek, akik Jézus nevében jeleket és csodákat cselekednek,
betegeket gyógyítanak, ördögöket űznek, prófétálnak, és még sok hatalmas csodát
tesznek – és később, „ama napon” Jézus mégis megtagadja őket, mondván, „sohasem
ismertelek titeket, ti gonosztevők (rosszat cselekedők)!” Hogyan lehetséges ez?
Nem
jutottam közelebb a megoldáshoz, míg egy nap meg nem értettem valamit a Máté
evangéliumából, a „hegyi beszéd” olvasásakor. Tudjuk, hogy az 5-6-7 fejezetek
szorosan összetartoznak, hiszen egyetlen tanítás elemeiről van szó, így a 7.
fejezet végén, a fent már idézett versek, majd a következők is ennek elválaszthatatlan részei, és egyetlen
mondanivalót alkotnak. „Valaki azért
hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs
emberhez, aki kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az
árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, de nem dőlt össze,
mert a kősziklára építtetett. És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem
cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a fövényre
építette a házát, és ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és
beleütköztek abba a házba, és összeomlott, és nagy lett annak romlása.” Mt.7,24-27.
Milyen beszédeket hall az a bizonyos kősziklára
építkező bölcs ember, amiket azután megcselekszik, mert azt akarja, hogy a háza
ne dőljön össze a viharban? A „hegyi beszéd” szavait, Jézus egyértelműen erre
utal itt! Mi lehet olyan fontos, hogy ha valaki azokat megtartja, helye lesz a
mennyben, ha pedig nem, az Úr elutasítja őt?
Meglepő talán, de Jézus Krisztus a „hegyi beszédben”
a SZERETET útját fejti ki egészen részletesen. Az 5.és 6. fejezetben, a
„boldog-mondások” után - ahol azokról beszél, akik az isteni természet részesei
- nagyon pontos tanácsokat, utasításokat ad arra nézve, hogyan járjunk szeretet
által Istennel a mi mennyei Atyánkkal (szeretet nélkül csak a törvény marad,
amelyet kötelességből nem lehet betartani), és embertársainkkal,
testvéreinkkel. A "hegyi beszéd" egyik csúcspontja: “Szeressétek
ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal,
akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek
titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját
mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a
hamisaknak.” “Legyetek bevégzettekké, ahogy mennyei Atyátok tökéletessége is
bevégzett!” Mt. 5,44-48. (Utolsó vers
Csia fordítás)
Majd pedig
mintegy végső következtetésként hangzik: Mindenben úgy tegyetek az
emberekkel, ahogy akarjátok, hogy ők tegyenek veletek! Mert ez az, amit a
törvény és a próféták kívánnak. (Csia fordítás)
Az
utolsó fejezetben mindezt így összegzi: „Menjetek be a szoros kapun, Mert tágas
az a kapu, és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik
azon járnak. Mert szoros az a kapu, és
keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.
NOS, EZ A KESKENY ÚT – A SZERETET ÚTJA! Az isteni szeretet, az
agapé szeretet útja.
Az a bizonyos kiváltképpen való út, amelyen ha nem
jár az ember, hiábavaló minden karitatív tevékenység, és karizmatikus
megnyilvánulás. Ezt Pál apostol az 1 Kor.13-ban
írta le, hangsúlyozván, hogy „Most azért megmarad a hit, remény,
szeretet, e három, ezek között pedig
legnagyobb a szeretet.” (Gszsz.Agapé
= Szeretet: Személyre irányuló,
személyek /Isten és ember, ember és ember/ között megnyilvánuló, összetett
/komplex/ érzelmi töltésű kapcsolat. Aki szeret, abban megvan a szeretet az
iránt, akit szeret, vagyis megbecsüli őt, örömét leli benne, vágyik
jelenlétére, igyekszik neki örömet szerezni, javát és jólétét elősegíteni. A
szeretetnek ez a fajtája nem tekint tárgya érdemeire, Róm. 5,8.)
Az az isteni szeretet, amely “hosszútűrő, kegyes, nem
irigykedik,nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem
keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. Nem örül a
hamisságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent elfedez, mindent hiszen,
mindent remél, mindent eltűr.“ 2Kor.13,4-7.
És erről a szeretetről mondja Isten, hogy
kitöltetett a szívünkbe a Szent Szellem által. Ha be akarunk menni az életre,
és együtt akarunk élni Jézussal a menny királyságában, akkor ezen a keskeny
ösvényen, a szeretet keskeny útján kell járnunk. Ellenkező esetben tehetünk
bármilyen hatalmas csodát és jelet, de az életünket ez nem menti meg.
Nagyon fontos tisztában lennünk azzal, hogy az ember, de
különösen a keresztyén ember két dimenzióban él. A természetfölöttiben és a
természetes, földi világban. A szellemvilágra vonatkozóan pontosan tudja, hogy nem
test és vér ellen van tusakodása, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok
ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek
a magasságban vannak.(Ef.6,12.) Tudja, hogy bár
hústestben van, de ha most abban jár is, “nem a hústest módjára viseli a
harcot. Mert az ő harcviselésének fegyverei nem hústestből valók. Ellenkezőleg!
Isten által hatnak és arra képesek, hogy erősségeket romboljanak le,
okoskodásokat bontsanak le, továbbá minden magaslatot lerontsanak, amely Isten
ismerete ellen felemelkedik, sőt fogollyá tesznek minden gondolatot, hogy a
Krisztusnak engedelmeskedjék…” (2Kor. 10,3-5.
Csia) Ezért felöltözvén az Isten minden fegyverét, megáll az ördög minden
ravaszságával szemben. (Ef.6,11-18) A
szellemvilágban Isten erejével és hatalmával, az Úr Jézustól kapott
felhatalmazással él, és uralkodik a sátán és minden serege felett – és
győzelemről győzelemre jut. Sőt, mindezeken felettébb diadalmaskodik az által,
aki őt szereti, vagyis Jézus Krisztus által. Csodák és jelek kísérik, ördögöket
űz, új nyelveken szól, kígyókat vesz föl, és ha valami halálost iszik, meg nem
árt néki, betegekre veti kezeit és meggyógyulnak.
(Mk 16,17-18) Csodálatos kiváltság! Adja
meg Isten, hogy minden gyermeke járjon ebben a felhatalmazásban, és a világ
ilyen módon is meglássa Isten dicsőségét!
Van azonban egy másik dimenzió is. A hívő ember
hiába tesz hatalmas csodákat, prófétál igaz és nagy dolgokat, hiába űzi ki
Jézus nevében az ördögöket (azaz mégsem hiába, hiszen így sokan megmenekülnek
általa), ha nem a szeretet útján jár, ha a saját, egyéni életében nem
mutatkoznak meg a szeretet gyümölcsei Isten és ember felé – az ő számára mindez
nem sokat ér. Ha nem tartja be azt az egyetlen újszövetségi parancsot, a
szeretet parancsát - amelyből következően
tudja betartani az összes többit -, ha az élete nem mutatja fel a
szeretet gyümölcseit, Jézus azt mondja majd: Távozz tőlem, sohasem ismertelek, te
gonosztevő!
A “hegyi beszéd”-ben az Úr éppen
erre hívja fel a figyelmünket. Hogy öltözzünk fel egy egészen másfajta
„fegyverzetet” is, amelyet a természetes világban, embertársaink felé kell
viselnünk. - S a kettőt véletlenül sem lehet, nem szabad felcserélni! - Azok
felé az Istentől szeretett embertársaink felé, akiket Ő saját képére és
hasonlatosságára teremtett, s akikért odaadta egyszülött Fiát, Jézus Krisztust,
hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen, s aki attól a
pillanattól Isten gyermekévé válik.
Ez a “fegyverzet” pedig így néz ki:
“Öltözzetek föl azért mint az Istennek
választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot,
alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést. Elszenvedvén egymást és megbocsátván
kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna, miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti
is. Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint amely a
tökéletességnek a kötele”.
Kol.3,12-14.
Sőt, még a teremtett világ felé is szeretettel
fordulunk, hiszen az igaz még a barmának érzését is ismeri. (Pld 12,9.) A
teremtett világ alig várja az Isten-gyermekek – a szeretet, békesség, irgalom
megjelenését, amely nem a világban uralkodó farkastörvények szerint cselekszik,
hanem Isten országának törvényei szerint, ezért nem eltapossa, kiírtja,
hanem felemeli a gyengéket, meggyógyítja
a betegeket, ad annak, aki rászorul, segít a bajbajutottakon. Nem gázol át az
embereken saját céljainak érdekében, hanem fölemeli, segíti őket. Ráadásul
nemcsak az atyjafiát szereti, hanem még az ellenségét is.
Van tehát
egy sorrend, amit nem lehet felcserélni. A szellemvilágban uralkodunk Jézus
Krisztus által. Embertársaink, testvéreink felé pedig gyakoroljuk a szeretet
parancsát. Felvesszük keresztünket, azaz meghalunk saját magunk számára és
letesszük életünket – önzésünket, büszkeségünket, haragunkat, indulatainkat,
uralkodnivágyásunkat - mindennap.
Nem könnyű út ez. De ha elhatározzuk – mert ez a mi döntésünk
-, hogy rajta járunk, a Szent Szellem által a SZERETET Istene, maga a Teremtő,
Mindenható Isten ereje támogat. Ezen az
úton járva tarthatjuk
meg egyedül az életünket. A keskeny úton.
A szeretet útján.
Orbó
2012. augusztus 9.
LukÁCS eVANGÉLIUM 19. FEJEZET: Használd, amit Istentől kapsz (göröggel és kapcsolódó igékkel)
Luk. 19,1 És bemenvén, általméne Jerikón (jelentése: illat
helye; pálmák városa).
[Más fordítás: Ezután
Jerikóba ért, és áthaladt, és
keresztülment a városon].
Luk. 19,2 És ímé [élt]
vala
ott egy ember, akit nevéről Zákeusnak hívtak [jelentése: tiszta, ártatlan]; és az
fővámszedő [(arkhitelónész): az
adószedők elöljárója, vámfőnök] vala, és gazdag [(plúsziosz): vagyonos].
Luk. 19,3 [Szerette
volna], és igyekezik Jézust látni, ki az; de a sokaságtól [vagyis a tömeg miatt azonban] nem láthatta, mivelhogy termete szerint kis ember [vagyis alacsony termetű] volt.
Luk. 19,4 És előre futván felhágott egy eperfüge fára, [vagyis
egy vadfügefára] hogy őt lássa;
mert arra vala elmenendő.
[Más fordítás: mert arra
kellett elmennie].
Luk. 19,5 És mikor [odaért],
és arra
a helyre jutott, feltekintvén Jézus, látá őt, és monda néki: Zákeus, hamar [sietve] szállj alá [szállj le]; mert ma nékem a te házadnál kell maradnom [és ma a te házadban kell megszállnom].
Luk. 19,6 És sietve leszálla, és örömmel fogadá [és befogadta]
őt.
Luk. 19,7 És mikor ezt látták, mindnyájan zúgolódnak,
mondván hogy: Bűnös [(hamartólosz): céltévesztő] emberhez ment be szállásra.
Luk. 19,8 Zákeus pedig előállván, monda az Úrnak: Uram, ímé
minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit
patvarkodással elvettem [kizsaroltam;
hamis ürüggyel, vagy csalással elvettem], négy
annyit adok helyébe [és a négyszeresét adom vissza neki]
Luk. 19,9 Monda pedig néki Jézus: Ma lett üdvössége ennek a
háznak! Mivelhogy ő is Ábrahám fia*
*Már a törvény kimondta, hogy aki
egy másik ember ellen vétkezik az az Úr ellen vétkezik: „Mikor vétkezik valaki, és hűtlenséget követ
el az Úr ellen, tudniillik (azzal, hogy) eltagadja felebarátjának reábízott vagy kezébe adott, vagy attól
elrabolt holmiját, vagy zsarolja felebarátját. Vagy ha elveszett holmit talált,
és eltagadja, vagy valami miatt hamisan esküszik, akármi is az, amit az ember
úgy cselekszik, hogy vétkezik vele. Ez történjék: Mivelhogy vétkezett, és
adóssá lett, térítse vissza az elrablottat, amit rabolt, vagy a zsaroltat, amit
zsarolt, vagy a reá bízottat, ami reá bízatott, vagy az elveszettet, amit
megtalált. Vagy akármi legyen, amire hamisan esküdött, fizesse meg azt teljes
értéke szerint, és hozzátoldva az ötödrészét, adja azt annak, akié volt,
bűnbevallásának (és a jóvátételi áldozat) napján” (3 Móz. 6,2-5).
És aki vétkezett, annak mit kell tennie: „Szólj Izráel fiainak: hogy ha férfi, vagy
asszony bármilyen vétket követ el, egy másik ember ellen, az az Úrral szemben
válik hűtlenné, és így adós lesz. Vallja meg azért az ő bűnét, amelyet
elkövetett, és fizesse meg a kárt, amit okozott, (így térítsék meg
adósságukat) teljes értékében, azután
toldja (még) ahhoz annak ötödrészét,
és adja annak, akinek kárt tett (és úgy térítsék meg annak, akinek
tartoznak vele)” (4 Móz. 5,6-7).
Aki a másik ember bárányát megölte: „A bárányért pedig négy annyit kell adnia, (négyszer annyit kell
fizetnie) mivelhogy ezt tette, (és
mivel könyörtelen volt), és annak nem
kedvezett” (2 Sám. 12,6).
És így hangzik Isten szava: „S ha mondom a hitetlennek: halállal halsz meg; és ő megtér bűnéből és
törvény szerint s igazságot cselekszik. Zálogot visszaad a hitetlen, rablottat
megtérít, az életnek parancsolatiban jár, (vagyis az életre vivő
rendelkezéseket követi) többé nem
cselekedvén gonoszságot: élvén él, és meg nem hal. Semmi ő vétke, mellyel
vétkezett, emlékezetbe nem jön néki (és nem kerülnek említésre); Követte a törvényt (a szeretet
törvényét) és az igazságot, (a Szent
Szellemet) tehát élni fog” (Ezék.
33,14-16).
És az Újszövetségben kerül kijelentésre, hogy milyen
törvényt kell követni: „Mert az egész
törvény ez egy igében [logoszban]
teljesedik be: Szeresd [(agapaó):
Ez azt jelenti: magadat teljesen odaadni, átadni. Vagyis teljesen odaszánni
magad] felebarátodat [(plészion):
a másik embert; embertársadat, a hozzád
legközelebb levőt, szomszéd, a másik: vagyis minden embert], mint
[saját] magadat” (Gal.
5,14).
„Mert a törvény vége
[bevégzése; végcélja; beteljesedése; megszűnése; befejeződése] Krisztus minden hívőnek igazságára [vagyis
megigazulására annak, aki hisz]” (Róm. 10,4).
És milyen igazságot, hiszen: „… a Szellem az igazság” (1 Ján.
5,6)
Luk. 19,10 Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse
és megtartsa [és megmentse; üdvözítse], a mi elveszett*
*Az Úr Jézus újra-és újra kijelenti
földre jövetelének célját: „Mert
az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa [azaz: üdvözíteni jött, vagyis,
hogy: megtartsa, megőrizze, megmentse, kiszabadítsa, biztonságba helyezze,
meggyógyítsa], azt, aki elveszett vala [(apollümi): elpusztult,
tönkrement, megsemmisült]”
(Mát. 18,11).
És így folytatja az Úr Jézus:
„Mert az embernek Fia nem azért jött,
hogy elveszítse az emberek lelkét (vagyis életét), hanem hogy megtartsa (és megmentse)….” (Luk. 9,56)
„Mert nem azért küldte
az Isten az ő Fiát a világra/ba, hogy kárhoztassa (vagyis hogy elítélje) a világot, hanem hogy megtartassék (és hogy üdvözüljön) a világ általa.” (Ján. 3,17)
A farizeusokhoz pedig így szól: „Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot [és
könyörületet] akarok és nem áldozatot.
Mert nem az igazakat [nem az Isten
jogrendjéhez igazodó, megigazultakat] hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket [a céltévesztetteket] a megtérésre [a gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek,
visszaforduljanak Isten felé]”
(Mát. 9,13)
Luk. 19,11 És mikor azok ezeket hallották, folytatá és monda
egy példázatot, mivelhogy közel vala Jeruzsálemhez, és azok azt gondolák, hogy
azonnal megjelenik [(anaphainó): feltűnik, megmutatkozik, nyilvánvalóvá válik, vagyis hamarosan megvalósul] az Isten
országa [az Isten Királysága, királyi
uralma]*
*Már Bemerítő János hirdeti Isten
királyságának közeljöttét, és azt, hogy az kiben jön el: „És ezt mondja [és így prédikált, ezt
hirdette] vala. Térjetek meg [térjetek új felismerésre, változtassátok meg
gondolkozásmódotokat; térjetek, forduljatok vissza Isten felé] mert elközelített a mennyeknek országa
[királysága, uralma]” (Mát. 3,2).
Az Úr Jézus betegeket gyógyít, démonokat űz. és a farizeusok
mégis azt kérdezik Tőle, hogy: „… mikor jő
el az Isten országa. Felele nékik és monda: Az Isten országa [az
Isten Királysága] nem szemmel láthatólag [nem
szembetűnő módon] jő el.
[Mert az Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember
jelekből következtethetne rá; és nem
megfigyelhető módon jön el. Természettudományos értelemben nem vizsgálható, nem
lehet tudományos kutatás tárgyává tenni, és nem úgy jön el, hogy az ember azt
kiszámíthatná]. Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van;
mert ímé az Isten országa [az Isten királysága, királyi uralma] közöttetek van” (Luk.
17,20-21).
Mert Isten királysága Krisztusban már közel jött: Mikor
pedig a nép (reménykedve) várt és
szívükben mind azon gondolkoztak (azt fontolgatták) János felől, hogy vajon nem ő-e a Krisztus. Felele János mindeneknek,
mondván: Én ugyan bemerítlek titeket vízbe; de eljő, aki nálamnál erősebb,
akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét (szíját) megoldjam: az majd bemerít titeket Szent
Szellembe és tűzbe: Kinek szórólapátja kezében van, és megtisztítja szérűjét;
és a gabonát az ő csűrébe takarja (takarítja), a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. És még sok egyebekre
(másra) is intvén (buzdította) őket, hirdeti az evangéliumot a népnek” (Luk. 3,15-18).
Az Úr Jézus démonokat űz, és így szól a hitetlen
farizeusokhoz, kijelentve, hogy Őbenne már meg is érkezett: „Ha pedig én Istennek Szelleme által űzöm
[haj(í)tom] ki az ördögöket [a gonosz, tisztátalan szellemeket, démonokat], akkor [bizony] kétség nélkül [már] elérkezett
hozzátok az Isten országa [királysága, uralma]”
(Mát. 12,28).
Nikodémusznak jelenti ki az Úr, hogy ezt csak azok láthatják
meg, akik felülről születtek: „… Bizony,
bizony [igazán] mondom néked: ha
valaki újonnan nem születik [nem származik fentről], nem láthatja [nem képes meglátni, felfogni] az Isten országát [Isten Királyságát; birodalmát; királyi uralmát]” (Ján.
3,3).
És Pál apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Mert az Isten országa [királysága;
uralma] nem evés, nem ivás, [nem
eszem-iszom; (nem ételben, nem italban áll)] hanem igazság, [megigazultság] békesség
[vagyis: az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség;
jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás] és Szent Szellem által való öröm. [öröm,
jókedv, vidámság, boldogság a Szent Szellemben]” (Róm. 14,17).
Ezért: „Én is, amikor
megérkeztem hozzátok testvéreim, [atyámfiai] nem úgy érkeztem, [nem azért mentem] mint aki ékesszólás [keresett szavak; magasröptű (fellengző)
beszéd] vagy bölcsesség fölényével
hirdeti nektek az Isten [Krisztus] bizonyságtételét.
[misztériumát; szent titkát; tanúságtételét]”
(1Kor. 2,1).
„És az én beszédem és
az én prédikálásom [igehirdetésem] nem
emberi bölcsességnek hitető beszédeiben [nem a bölcsesség meggyőző (rábeszélő) szavaiból] állott, [nem tudományos szavakkal
szólott] hanem Szellemnek és erőnek
[hatalomnak; hatóerőnek] »(dünamisz): csodatevő erőnek« megmutatásában:
[megnyilvánulásában]” (1
Kor. 2,4).
„Mert nem beszédben
áll [szavakon alapszik; szóban nyilatkozik meg] az Istennek országa, [Isten királysága, uralma] hanem erőben. [hatóerőben; hatalomban,
csodatevő erőben]” (1 Kor. 4,20)
Luk. 19,12 Monda azért: Egy nemes ember [vagyis egy magas rangú, előkelő ember] elméne [elutazott] messze tartományba [egy távoli
országba], hogy országot vegyen [hogy királyi
méltóságot szerezzen] magának [és
hogy ott királlyá koronázzák], aztán visszatérjen [hazájába].
Luk. 19,13 Előszólítván azért tíz (rab)szolgáját, ada nékik tíz gírát [vagyis tíz
minát] és monda nékik: Kereskedjetek, míg megjövök
Luk. 19,14 Az ő
alattvalói pedig gyűlölték őt, és követséget küldének utána, [a távoli vidéken élőkhöz, és ezt üzenték] mondván: Nem akarjuk, hogy ő uralkodjék mi
rajtunk [hogy ő legyen a király].
Luk. 19,15 És lőn, mikor megjött az ország vétele után [vagyis megszerezte
a királyi méltóságot és visszatért], parancsolá, hogy az ő szolgáit, akiknek a
pénzt adta, hívják ő hozzá, hogy megtudja, ki mint kereskedett.
Luk. 19,16 Eljöve pedig az első, mondván: Uram, a te gírád [vagy minád]
tíz
gírát [vagy minát] nyert.
Luk. 19,17 Ő pedig monda néki: Jól vagyon jó [és derék] (rab)szolgám; mivelhogy kevesen voltál hű [és megbízható], legyen birodalmad [és legyen
hatalmad, fennhatóságod] tíz városon.
Luk. 19,18 És jöve a második, mondván: Uram, a te gírád öt
gírát nyert (öt gira hasznot hozott).
Luk. 19,19 Monda pedig ennek is: Néked is legyen birodalmad [és uralkodj te
is] öt városon*
*Máté bizonyságtételében további
részleteket közöl: „Mert épen
úgy van ez, mint az az ember, aki [idegenbe
készülve] útra akarván kelni, eléhívatá az ő (rab)szolgáit, és amije volt [minden
vagyonát], átadá nékik [és rájuk bízza]. És ada az
egyiknek öt tálentomot [(talanton): súlymérték ill. pénzegység (az Újszövetség
korában 20,4 kg)], a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig
egyet, kinek-kinek [képessége
szerint] az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele [és elment idegenbe].
Elmenvén pedig aki az öt tálentomot kapta
vala, kereskedék (ergadzomai: dolgozik, munkálkodik) azokkal, és szerze más (további) öt tálentomot
[Más fordítás: Aki öt talentumot kapott, kiment, forgatta
(dolgozott vele) és még ötöt szerzett].
Azonképpen
akié a kettő vala, az is [ugyanígy
tett és] más [további] kettőt
nyere. Aki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt [gödröt ásott] a földbe, és elrejté az ő
urának pénzét. Sok [hosszú] idő múlva pedig megjöve
ama (rab)szolgáknak ura, és számot
vete [számadást tartott] velük [elszámoltatta őket].
És előjövén
aki az öt tálentomot kapta vala, hoza [és
felmutata] másik [további] öt tálentomot, mondván:
Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon. Az
ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó [derék] és hű (rab)szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak [sokat bízok rád; sokak fölé foglak állítani] ezután;
menj be a te uradnak örömébe [menj
be urad ünnepi lakomájára].
Előjövén
pedig az is, aki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál
volt nékem; ímé más [további] két tálentomot nyertem azokon [szereztem
hozzá]. Monda néki az ő ura: Jól
vagyon jó [derék] és
hű (rab)szolgám, kevesen voltál hű,
sokra bízlak ezután [sokak fölé
foglak állítani]; menj be a te
uradnak örömébe [urad ünnepi
lakomájára]” (Mát. 25,14-23).
Márk röviden így tesz bizonyságot az
Úr Jézus kijelentéséről: „Úgy mint
az az ember, aki messze útra kelve, házát elhagyván, és (rab)szolgáit felhatalmazván, és kinek-kinek a
maga dolgát megszabván, az ajtónállónak is megparancsolta, hogy vigyázzon.
(Más: fordítás: Ahogy az idegenbe készülő ember, amikor
elhagyta házát, átadta szolgáinak a hatalmat, és kiadta mindenkinek a maga
munkáját, az ajtóőrnek is megparancsolta, hogy vigyázzon)” (Márk. 13,34) »mina (gíra) (mna): száz drakhmával egyenlő súly- és
pénzegység. Értéke kb. száz napszám. Hatvan mina (gíra) egy talentum«
Az apostolok fejtik ki a példázat értelmét: „Kiki amint kegyelmi ajándékot (khariszma: a kegyelem megnyilvánulása. Győzelmi ajándék,
jutalom, a győztes hadvezértől, a Szellem megnyilvánulása: szellemi ajándék.
Egy isteni jutalom, azaz szabadítás veszélyből, szenvedésből, szenvedélyből;
egy természetfeletti csodatevő képesség) kapott, (úgy) sáfárkodjatok
azzal egymásnak (szolgáljatok
egymásnak), mint Isten sokféle
kegyelmének jó (tisztességes, becsületes, érdemes, méltó) sáfárai (hű közvetítői, felvigyázói)” (1Pét 4,10)
De: „Minthogy azért
külön-külön ajándékaink [A gyülekezetben végzett szolgálat közben, a bennünk lakozó Szent Szellem
különböző megnyilvánulásai] vannak a
nékünk adott [juttatott] kegyelem
szerint, akár írásmagyarázás [prófétálás; prófétai igehirdetés] a hitnek szabálya [mértéke; hitünk
helyes aránya] szerint teljesítsük
[gyakoroljuk].
Akár szolgálat [mások javára végzett szellemi, vagy anyagi tevékenység] a szolgálatban; [munkálkodjunk
(maradjunk; fáradozzunk; forgolódjunk) szenteljük magunkat annak a
szolgálatnak] akár tanító, a tanításban;
[szentelje magát a tanításnak]. Akár intő [segítségül hív (esedezés, buzdítás
vagy vigasztalás által) könyörög, kér, kérlel, imádkozik] az intésben. [a buzdító, jóra serkentő beszéddel buzdítson; a
bátorító bátorítson; a vigasztaló vigasztaljon /nyújtson vigaszt (enyhítést)/].
Az adakozó [aki ad a másiknak
egy részt abból, amije van] szelídségben. [szerénységben; egyszerűségben,
egyenességben; becsületességgel; és jószívűséggel; tettetés vagy önzés és hátsó gondolatok
nélküli jósággal]. Az elöljáró [aki
élen járó (mint követendő példa); vezet, irányít; gondoskodik valakiről] szorgalmatossággal [igyekezettel; buzgóságban; serénységgel], a könyörülő [aki irgalmasságot gyakorol] vidámsággal [jókedvvel;
derűben; örömest; vidáman] művelje.
[tegye]” (Róm. 12,6-8)
Ugyanis: „Mindenkinek
azonban haszonra [épülésre] adatik a
Szellemnek kijelentése. [Más fordítás: A Szellem (látható)
megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele]” (1
Kor. 12,7)
„És Ő (az Úr
Jézus) adott némelyeket apostolokul,
némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul
és tanítókul: A szentek tökéletesbbítése céljából szolgálat munkájára (hogy
felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére), a Krisztus testének építésére” (Eféz.
4,11-12)
És: „Aki hű (pisztosz: hűséges, megbízható, becsületes, engedelmes) a kevesen (elakhisztosz:
a legkisebb, legapróbb, legcsekélyebb,
legjelentéktelenebb, legkevesebb), a
sokon (polüsz pollé polü: sok, rengeteg, számos, bőséges, fontos; sok
minden, mindenféle) is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is
hamis (adikosz: engedetlen;
hűtlen) az” (Luk. 16,10)
„Mert akinek van,
annak adatik (és bővölködik, úgyhogy feleslege lesz); de akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van (amije volna)” (Márk.
4,25)
És: „Mert akik jól
szolgálnak, (azok) szép tisztességet
szereznek maguknak, és sok bizodalmat a Jézus Krisztusban való hitben
(Más fordítás: és nagy bátorságot nyernek a Jézus Krisztusba
vetett hit hirdetésére)” (1 Tim. 3,13)
Luk. 19,20 És jöve egy másik, mondván: Uram, ímhol a te
gírád, melyet egy keszkenőben [vagyis
egy kendőbe kötve őriztem], és eltéve [félretéve] tartottam;
Luk. 19,21 Mert féltem tőled, mivelhogy kemény [(ausztérosz):
szigorú, rideg, merev, kemény, könyörtelen]
ember
vagy; elveszed, amit nem te tettél el [és azt is behajtod, amit nem fektettél be], és aratod,
amit nem te vetettél.
Luk. 19,22 Monda pedig annak: A te szádból [vagyis a
saját szavaid alapján] ítéllek meg téged, gonosz [(ponérosz): haszontalan, semmirekellő, hitvány, gyáva]
(rab)szolga* Tudtad, hogy én kemény [rideg, merev,
könyörtelen, és szigorú] ember
vagyok, ki elveszem, amit nem én tettem el [és behajtom azt is, amit nem fektettem be], és aratom,
amit nem én vetettem;
264 Meg van írva, hogy: „Mind a halál, mind az élet a nyelv
hatalmában van, és amiképpen kiki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét” (Péld. 18,21) Így a te: „Szádnak beszédei által estél tőrbe,
megfogattattál a te szádnak beszédivel”
(Péld. 6,2)
Luk. 19,23 Miért nem adtad azért az én pénzemet a pénzváltók
asztalára, és én megjövén, kamatostól [és nyereséggel] kaptam [és
szerezhettem] volna azt vissza?
Luk. 19,24 És az ott állóknak monda: Vegyétek el ettől a
gírát, és adjátok annak, akinek tíz gírája van.
Luk. 19,25 És mondának néki: Uram, tíz gírája van!
Luk. 19,26 És ő monda: Mert mondom néktek, hogy mindenkinek,
akinek van, adatik; akinek pedig nincs, még amije van is, elvétetik tőle
Luk. 19,27 Sőt ennek felette [és azon kívül] amaz én ellenségeimet is, kik nem akarták, hogy én
ő rajtok uralkodjam, [hogy
királlyá legyek felettük] hozzátok ide, és öljétek meg [és vágjátok le itt] előttem [és négyeljétek fel
őket a szemem láttára]*
*Máté így folytatja a
bizonyságtételét: „Előjövén
pedig [odament hozzá] az
is, aki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam [ismerlek téged], hogy te kegyetlen [kemény;
kérlelhetetlen, szigorú] ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem
vetettél, és ott is takarsz [onnan
is gyűjtesz], ahol nem vetettél [ahová magot nem szórtál]; Azért
félvén, [félelmemben] elmentem
és elástam [elrejtettem] a te tálentomodat a földbe; ímé megvan ami a
tied. Az ő ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz [gyáva] és rest [lusta, lomha] (rab)szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem
vetettem, és ott is takarok [onnan
is gyűjtök], ahol nem vetettem [ahová magot nem szórtam].
El kellett
volna tehát [vinned, és] helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel
[kamattal] kaptam volna meg a
magamét. Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és
adjátok annak, akinek tíz tálentoma van.
Mert mindenkinek, akinek van [aki
felhasználja azt, amije van], adatik, és megszaporíttatik [és bővelkedni fog; fölöslege is lesz]; akinek
pedig nincsen [aki nem
használja föl azt, amije van], attól [még] az is elvétetik, amije van.
És a
haszontalan [semmirekellő, hasznavehetetlen; mihaszna] (rab)szolgát [aki nem
hozott hasznot] vessétek
a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás” (Mát.
25,24-30).
Az Úr Jézus példázatokat mondva
tanít, és: „A tanítványok pedig
hozzámenvén, mondának néki: Miért szólasz nékik [vagyis e népnek] példázatokban? Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek
a mennyek országának [Isten királyságának] titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik,
és bővölködik [úgyhogy feleslege lesz]; de
akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van [amije volna]”
(Mát. 13,10-12)..
Más példázatnál is ugyanaz a kijelentés hangzik: „És monda nékik: Megjegyezzétek, amit
hallotok (vigyázzatok, hogy mit hallotok): Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak
néktek, akik halljátok. Mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, attól
az is elvétetik, amije van” (Márk.
4,24-25).
Hát: „Meglássátok azért [és
vigyázzatok], mi módon [és hogyan] hallgatjátok [a logoszt, az igét]: mert akinek van, annak adatik; és akinek
nincs, még amijét gondolja is, hogy van, [hogy az övé, hogy birtokolja], elvétetik tőle [elragadják tőle]”
(Luk. 8,18)
Luk. 19,28 És ezeket mondván, megy vala elől, felmenvén Jeruzsálembe.
[vagyis továbbhaladt
Jeruzsálem felé]*
*Márk így ír erről: „Útban valának pedig Jeruzsálembe menve fel;
és előttük megy vala Jézus, ők pedig álmélkodnak [rajtuk pedig döbbenet
ült; és követői hol csodálkoztak, hol meg féltek], és [aggódva] követvén
őt, félnek vala….” (Márk.
10,32)
Luk. 19,29 És lőn [vagyis
történt], mikor közelgetett Béthfágéhoz [jelentése: éretlen fügék háza, a korai fügék háza] és
Bethániához [Jelentése: szomorúság,
nyomorúság, csapás, szegénység háza], a hegyhez, mely Olajfák hegyének hivatik,
elkülde kettőt az ő tanítványai közül,
Luk. 19,30 Mondván: Menjetek el az átellenben levő [vagyis a
szemben fekvő] faluba; melybe bemenvén, [és amikor beértek] találtok egy
megkötött vemhet [egy
megkötött szamárcsikót], melyen soha egy ember sem ült: eloldván azt,
hozzátok [és vezessétek] ide.
Luk. 19,31 És ha valaki kérdez titeket: Miért oldjátok el?
Ezt mondjátok annak: Mert az Úrnak szüksége van reá.
Luk. 19,32 És elmenvén a küldöttek, úgy találák, amint nékik
mondotta.
Luk. 19,33 És mikor [és miközben] a vemhet [a szamárcsikót] eloldák, mondának nékik annak gazdái: Miért
oldjátok el a vemhet [a
szamárcsikót]?
Luk. 19,34 Ők pedig mondának: Az Úrnak szüksége van reá
Luk. 19,35 Elvivék [vagyis elvezették]
azért
azt Jézushoz: és az ő felsőruháikat a vemhére vetvén [ráterítették a szamárcsikóra], Jézust reá
helyhezteték [vagyis
felültették rá Jézust].
Luk. 19,36 És mikor ő méne, [az
emberek] az ő felsőruháikat az útra teríték.
Luk. 19,37 Mikor pedig immár közelgete az Olajfák hegyének
lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni [és magasztalni] az Istent fennszóval [hangos kiáltással] mindazokért
a [a hatalmas tettekért], és csodákért,
amelyeket láttak;
Luk. 19,38 Mondván: Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében!
Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!
Luk. 19,39 És némelyek a farizeusok közül a sokaságból
mondának néki: Mester, dorgáld meg [és
utasítsd rendre; korhold meg; intsd le] a te tanítványaidat!
Luk. 19,40 És ő felelvén, monda nékik: Mondom néktek, hogyha
ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani [(kradzó): hangosan kiáltani, rikoltani, sikítani, és
ordítani]
Luk. 19,41 És mikor közeledett [vagyis közelebb ért], látván a
várost, síra azon [és sírva
fakadt rajta]*
*Máté is bizonyságot tesz az Úr
Jézus Jeruzsálembe történő
bevonulásáról: „És mikor
Jeruzsálemhez közeledének, Bethfagé és Bethánia felé, az olajfák hegyénél,
elkülde kettőt tanítványai közül, [ezzel
a megbízatással]. És monda nékik: Eredjetek
abba a faluba, amely előttetek van; és amikor abba bejuttok [amint beértek], azonnal találtok egy megkötött vemhet [egy szamárcsikót megkötve], amelyen
ember nem ült még soha; azt oldjátok el és hozzátok ide. És ha valaki azt
mondja néktek: Miért teszitek ezt? mondjátok: Az Úrnak van szüksége reá [de hamarosan visszaküldi]. És azonnal
elbocsátja azt ide.
Elmenének azért és
megtalálák a megkötött vemhet [szamárcsikót],
az ajtónál kívül a kettős útnál [útölelkezésnél], és eloldák azt. Az ott állók közül
[akik ott
ácsorogtak] pedig némelyek
mondának nékik: Mit műveltek, hogy eloldjátok a vemhet [a szamárcsikót]? Ők pedig felelének nékik, úgy, amint Jézus megparancsolta vala. És
elbocsáták [elengedték] őket. És oda vivék a vemhet [a szamárcsikót] Jézushoz, és ráveték [ráterítették]
felső ruháikat; ő pedig felüle reá. Sokan
pedig felső ruháikat az útra teríték, mások pedig [zöld] ágakat szegdelnek vala a fákról és az útra
hányják vala [mások a mezőn vágott
lombos ágakat szórtak Elé].
Akik pedig előtte
menének, és akik követék, kiáltanak, mondván: Hozsánna! Áldott, aki jő az Úrnak
nevében! Áldott a mi Atyánknak, Dávidnak országa [Dávidnak érkező, közelgő királysága], amely jő az Úrnak nevében! Hozsánna a
magasságban! És beméne [így vonult be] Jézus
Jeruzsálembe, és a templomba [a szent helyre]; és mindent körülnézvén, mivelhogy az idő már késő vala, kiméne
Bethániába a tizenkettővel” (Márk. 11,1-11).
Máté bizonyságtétele további
részleteket is közöl az eseményről: „És
mikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bethfagéba [jelentése: éretlen fügék
háza, a korai fügék háza], az
olajfák hegyéhez jutottak [értek] vala,
akkor elkülde Jézus két tanítványt [ezzel
a megbízatással]. És monda nékik: Menjetek ebbe [a szemközt levő] faluba,
amely előttetek van, és legott [mindjárt,
azonnal] találtok egy megkötött szamarat és vele együtt az ő vemhét [csikóját]; oldjátok el és hozzátok
ide nékem [vezessétek hozzám]. És ha valaki valamit szól néktek [ezért], mondjátok, hogy az Úrnak
van szüksége rájuk: és legott el fogja bocsátani őket [azonnal elengedi azokat].
Mindez pedig azért
lett [azért történt], hogy
beteljesedjék a próféta [(prophétész):
Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy, aki Isten előtt áll,
Isten jelenlétében él, Tőle vesz Igéket] mondása, aki így szólott
[a kijelentés, az ige, ami folyt, ömlött]. Mondjátok
meg Sion [jelentése: kiszáradt,
megperzselt hely] leányának:
[vedd észre] Ímhol jő néked a te királyod [nézd, királyod érkezik (vonul be)
hozzád], alázatosan [jóindulatúan,
barátságosan, szelíden, szerényen]
és szamáron [szamárháton] ülve, és teherhordozó
szamárnak vemhén [igavonó
(járomba tört) állat csikóján ülve].
A tanítványok pedig
elmenvén és úgy cselekedvén, amint Jézus parancsolta [elrendelte, meghagyta] vala
nékik. Elhozák [odavezették] a
szamarat és annak vemhét [a
csikójával együtt], és felső ruháikat [köpenyeiket] rájuk teríték [ráhelyezték], és ráüle [felült] azokra.
A
sokaság [a tömeg] legnagyobb
része pedig felső ruháit [köpenyét] az
útra teríté; mások pedig a fákról gallyakat [ágakat] vagdalnak és hintenek vala az útra [mások ágakat tördeltek a fákról és
beszórták velük az utat]. Az
előtte és utána menő [tóduló] sokaság
[tömeg] pedig [hangosan így] kiált vala, mondván:
Hozsánna [Légy segítségül
Isten (héber eredetű szó, amelynek
értelme ez is lehet: Szabadítsd meg, oh Isten, Dávid fiát az ő elleneitől, s
add, hogy ő minket megváltson] a Dávid fiának! Áldott, aki jő az Úrnak
nevében! Hozsánna a magasságban
[Légy
segítségül Isten ki vagy a magasságban, szabadíts, óh, ments meg hát Magasságos]!
És amikor bemegy [beért, amint bevonult] vala
Jeruzsálembe, felháborodék [felbolydult,
megmozdult, izgalomba jött] az egész város, mondván: Kicsoda ez [az ember]? A sokaság pedig monda: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta”
(Mát. 21,1-11).
Jézus pedig: „… ott
hagyván őket, kiméne a városból Bethániába [jelentése: a datolyák háza vagy a nyomorúság, szomorúság, csapás, szegénység háza], és ott marada éjjel [és ott szabad ég alatt töltötte az
éjszakát]” (Mát. 21,17).
János apostol is
bizonyságot tesz a prófécia beteljesüléséről: „Találván pedig Jézus egy szamarat (egy szamárcsikót), felüle arra, amint meg van írva: Ne félj
Sionnak leánya: Ímé a te királyod jő, szamárnak vemhén (szamárcsikón) ülve. Ezeket pedig nem értették eleinte az ő
tanítványai: hanem mikor megdicsőítteték Jézus, akkor emlékezének vissza, hogy
ezek Őfelőle vannak megírva, és hogy ezeket mívelték Ővele
(Más fordítás:
Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült,
visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla)” (Ján. 12,14-16).
És a próféták mind ezt az eseményt hirdették.
Zakariás így ír erről: „Örülj
(örvendj) nagyon, Sionnak leánya,
örvendezz (ujjongj, és hirdesd), Jeruzsálem
leánya! Ímé, jön néked (érkezik hozzád) a
te Királyod; igaz (ártatlan, szent) és
szabadító (megtart, (biztonságban megőriz, megment, kiszabadít, üdvözít,
mert diadalmas) Ő; szegény (alázatos)
és szamárháton ülő, azaz nőstény
szamárnak vemhén (szamárcsikó hátán)” (Zak. 9,9).
Ézsaiás is erről
prófétál. „Ímé, az Úr hirdette mind a
föld határáig (hírül adta a föld széléig):
Mondjátok meg Sion leányának, (jön már Szabadítód Megmentőd, Üdvözítőd) ímé, eljött szabadulásod, ímé, jutalma
(szerzeménye) vele jő, és megfizetése
(munkája eredménye) Őelőtte! És hívják
(nevezik) őket szent népnek, az Úr
megváltottainak, és téged (pedig) hívnak:
keresett (sokat látogatott) és nem
elhagyott városnak (mert nem leszel elhagyatott)” (Ésa. 62,11-12).
Hát: „Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! Emeld
föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! Emeld föl, ne félj! mondjad Júda
városinak: Ímhol Istenetek (Más fordítás: Magas hegyre menj föl, ki
örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek!
Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek)! Ímé, az Úr Isten
(az én Uram, az ÚR) jő hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma
(szerzeménye) vele jő, és megfizetése (amiért fáradozott) Ő előtte” (Ésa. 40,9-11).
Sofóniás is így
prófétál: „Énekelj (és ujjongj) Sionnak leánya, (kiálts örömödben) harsogj Izráel, örvendj (örvendezz) és teljes szívvel vigadj Jeruzsálem leánya!
Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet (elveszi rólad az ítéletet), elfordította (eltávolítja) ellenségedet; Izráel királya, az Úr,
közötted (veled) van, nem látsz többé
gonoszt (nem kell többé veszedelemtől félned)!
Azon a napon ezt mondják Jeruzsálemnek (és így biztatják): Ne félj! Ne lankadjanak kezeid (ne csüggedj el) Sion! Az Úr, a te Istened közötted
(veled) van; erős ő, megtart (és
megsegít); örül te rajtad örömmel
(boldogan), hallgat az ő szerelmében
(és megújít szeretetével), énekléssel
örvendez (ujjongva örül) néked” (Sof.
3,14-17).
Egy előképben bemutatott prófécia teljesült
be: „….Azt mondja az Úr: Királlyá
kentelek téged Izráelen (Fölkentelek téged Izráel királyává). Akkor nagy sietséggel kiki mind vevé
az ő ruháját, és alája terítették a grádics felső részére (a
lépcsőre) és megfuvaták a harsonákat, és
kikiálták: Jéhu uralkodik (Jéhu= Ő, Jahve a király)!” (2 Kir. 9,12-13).
Dávid pedig így
prófétál: „Ez a nap az, amelyet az Úr
(el)rendelt; örvendezzünk és vigadjunk ezen! Oh Uram, segíts (meg) most; oh Uram, adj most jó előmenetelt
(Ó Uram, adj szerencsét)! Áldott, a ki jő
az Úrnak nevében; áldunk titeket, akik az Úr házából valók vagytok!” (Zsolt.
118,24-25)
Luk. 19,42 Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e te
mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók [vagyis amikor bekövetkezett az az állapot,
amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély
érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a
közösség vonatkozásában]! De most elrejtettek a te szemeid elől
[Más fordítás: bár
felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el
van rejtve a szemeid elől].
Luk. 19,43 Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid te
körülted palánkot építenek [és sáncot húznak és ostromfalat építenek
ellened], és körülvesznek [körülzárnak;
bekerítenek] téged, és mindenfelől megszorítanak [szorongatnak; és mindenfelől
ostromolnak] téged.
Luk. 19,44 És a földre tipornak téged, [(edaphidzó):
földig lerombolnak, és a földdel
egyenlővé tesznek] és a te fiaidat te benned [akik
tebenned laknak]; és nem hagynak te benned követ kövön;
mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.
[Más fordítás: mert
nem ismerted fel azt az időt, (kairosz): alkalmas / megfelelő időt, a kijelölt, és elrendelt időszakot) amikor Isten eljött hozzád, hogy megmentsen
téged]*
*És megismétli az Úr Jézus:
Jeruzsálem! Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat [az Isten nevében szóló, isteni
akaratot közvetítő személyeket, akik Isten előtt állnak, Isten jelenlétében
élnek, és Tőle vesznek Igéket], és megkövezed azokat, akik tehozzád
küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk az ő
kis csirkéit az ő szárnyai alá, és ti nem akarátok! Ímé pusztán hagyatik néktek [elhagyatott
lesz] a ti házatok [a ti templomotok];
és bizony mondom néktek, hogy nem láttok engem, mígnem eljő az idő, mikor ezt
mondjátok: Áldott, aki jő az Úrnak nevében [az
Ő hatalmával, és tekintélyével]”
(Luk. 13,34-35).
És így folytatja az Úr Jézus:
„Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a
prófétákat és megkövezed azokat, akik te hozzád küldettek, hányszor akartam
egybegyűjteni [magamhoz
összegyűjteni] a te fiaidat [gyermekeidet], miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit
szárnya alá; és te nem akartad. Ímé,
pusztán hagyatik néktek [elhagyottá
lesz] a ti házatok [Más fordítás:
Meglátjátok, itt marad nektek lakatlanul a Házatok, a templomotok]. Mert mondom néktek: Mostantól fogva [egyáltalán] nem láttok engem mindaddig, mígnem ezt
mondjátok [amíg nem
zengitek, és így nem kiáltotok]:
Áldott, aki jő az Úrnak nevében!” (Mát. 23,37-39).
Vagyis amíg a Dávid által mondott prófécia be nem
teljesedik: „Áldott, aki az ÚR nevében
jön! Megáldunk titeket az ÚR házából” (Zsolt.
118,26).
Pál apostol is
bizonyságot tesz: „Ezek a hitetlen júdeaiak ölték meg az Úr
Jézust és a prófétákat, és ők kényszerítettek minket, hogy Júdeát sietve elhagyjuk. Ezek nem tetszenek
Istennek, és minden emberrel
ellenségesek« (1 Thess. 2,15).
És így szól az Úr: „Azért
ti miattatok mezővé szántatik a Sion, és kőhalommá (romhalmazzá) lesz Jeruzsálem, a templom hegye pedig erdős
heggyé (erdős magaslattá)” (Mik. 3,12).
A próféták szavaival sokszor ostorozta már az Úr őket,
kijelentve az engedetlenség következményeit is: „Ha pedig nem hallgattok e szókra (ezekre az igékre), én magamra esküszöm, azt mondja az Úr, hogy
elpusztul (és rommá lesz) e ház” (Jer. 22,5).
És: „Kigyomlálom az
Izráelt e föld színéről (kiirtom Izráelt arról a földről), amelyet nékik adtam; e házat (ezt a
templomot), melyet az én nevemnek
szenteltem, elvetem szemeim (és színem) elől,
és az Izráel példabeszédül és meséül (és gúny tárgyává) lészen minden nép előtt. És bár e ház (ez a templom) felséges, mégis akik elmennek mellette,
elcsodálkoznak, felkiáltanak, (és elborzadva szisszennek föl) és azt mondják: Miért cselekedett így az Úr
ezzel a földdel (ezzel az országgal) és
ezzel a házzal (ezzel a templommal)?
És azt felelik: Azért,
mert elhagyták az Urat, az ő Istenüket, aki az ő atyáikat (aki az ő
őseiket) kihozta volt Egyiptom földéből,
és (más) idegen istenekhez
ragaszkodtak, és azokat imádták, és azoknak szolgáltak (és azokat
tisztelték): ezért bocsátá őreájuk az Úr
mind ezt a nyomorúságot (és veszedelmet)” (1 Kir. 9,7-9).
„Országotok pusztaság,
városaitokat tűz perzselé föl, földeteket szemetek láttára idegenek emésztik
(és tarolták le), és pusztaság az, mint
ahol idegenek dúltak” (Ésa. 1,7).
Mert: „Hiába
ostoroztam fiaitokat, a fenyítés nem fogott rajtok; fegyveretek úgy emésztette (és
irtotta) prófétáitokat, mint pusztító
oroszlán” (Jer. 2,30)
Luk. 19,45 És bemenvén a templomba, kezdé kiűzni [(ekballó):
kikergetni] azokat [az árusokat], akik adnak és vesznek vala abban,
Luk. 19,46 Mondván nékik: Meg van írva: Az én házam
imádságnak háza [legyen]; ti pedig
azt latroknak barlangjává tettétek.
Luk. 19,47 És tanít vala minden nap a templomban. A főpapok [vagyis a papi
fejedelmek] pedig és az írástudók [törvénymagyarázók
a nép vezetőivel] és a nép
előkelői [azon voltak], és igyekeznek
vala őt elveszteni [elpusztítani]:
Luk. 19,48 És nem találták el, mit cselekedjenek; mert az
egész nép ő rajta függ vala, reá hallgatván. [Más fordítás: De még nem találták meg a módját, hogy mit tegyenek
vele, mert az egész nép - hallgatva őt - rajongott érte]*
*Máté bizonyságtétele így hangzik:
„És [ezután] beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzi
[és kidobta /kihaj(í)totta/ az
árusokat és a vevőket mind a templomépületből] mindazokat, akik árulnak
és vásárolnak vala [akik adtak
és vettek] a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit [padjait is] felforgatá [felborította]. És monda nékik: Meg van
írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává
[rablóbarlanggá] tettétek.
És menének hozzá vakok
és sánták [bénák; csonkák] a
templomban [a szent helyen]; és
meggyógyítá őket. A főpapok [a
papi fejedelmek] és írástudók [törvénytanítók; törvénymagyarázók] pedig, látván a csodákat
[a hatalmas dolgokat], amelyeket
cselekedett [amelyeket Jézus
tett] vala, és a gyermekeket, akik [hangosan] kiáltottak vala a
templomban, és ezt mondták vala: Hozsánna [Légy segítségül Isten] a Dávid fiának [szabadíts meg hát].
Haragra gerjedének
[haragra lobbantak; És mindezek
miatt nagyon dühösek lettek; bosszankodtak; megnehezteltek; méltatlankodtak;
dühösen megkérdezték tőle]. És mondának néki: Hallod, mit mondanak [mit kiabálnak] ezek? Jézus pedig monda
nékik [persze]: Hallom.
[talán] sohasem olvastátok-é [az Írást]: A gyermekek [kisdedek] és csecsemők szája által
szereztél [vettél] dicsőséget
[Más fordítás: Hogy:
Te tanítottad meg a gyermekeket és a csecsemőket, hogy szájukból dicséret
jöjjön elő. Hogy gyermekek szájával fogom helyreállítani Isten dicséretét, és
gyerekek és csecsemők ajkával hirdetted dicsőségedet]?
És [erre] ott hagyván őket, kiméne a
városból Bethániába [jelentése: a datolyák háza vagy a nyomorúság, szomorúság, szegénység háza], és
ott marada éjjel [és ott
szabad ég alatt töltötte az éjszakát]” (Mát. 21,12-17).
Márk is bizonyságot tesz a történtekről: „És
beméne Jézus Jeruzsálembe, és a templomba; és mindent körülnézvén, mivelhogy az
idő már késő vala, kiméne Bethániába (jelentése: szomorúság, nyomorúság,
szegénység háza) a tizenkettővel” (Márk.
11,11)
De már késő van, ezért az éjszakát Jeruzsálemen kívül tölti, és másnap
reggel: „És Jeruzsálembe érkezének. És
Jézus bemenvén a templomba, kezdé kiűzni azokat, akik a templomban árulnak és
vásárolnak vala; a pénzváltók asztalait, és a galambárusok székeit pedig
felforgatá (felborította); És nem
engedi vala, hogy valaki edényt vigyen a templomon keresztül. És (azután
így) tanít vala, mondván nékik: Nincsen-é
megírva: Az én házam imádság házának neveztetik (imádság háza lesz) minden nép között (minden nép számára)? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt. És
meghallák az írástudók és a főpapok, és tanakodnak vala (és keresték a
módját), hogy mi módon (hogyan) veszíthetnék el őt. Mert félnek vala tőle,
mivelhogy az egész sokaság álmélkodik vala az ő tanításán (mert tanítása
magával ragadta az egész sokaságot)” (Mk.
11,15-18)
János bizonyságtétele pedig így
hangzik: „Mert közel vala a zsidók
húsvétja, és felméne Jézus (is) Jeruzsálembe.
És ott találá a templomban az ökrök, juhok és galambok árusait és a
pénzváltókat, amint (ott) ülnek vala:
És kötélből ostort (korbácsot) csinálván,
kiűzé mindnyájukat a templomból, az ökröket is a juhokat is; és a pénzváltók
pénzét kitölté (kiszórta), az
asztalokat pedig feldönté (felborította); És a galambárusoknak monda: Hordjátok (vigyétek) el ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak
házát kalmárság (kalmárkodás) házává”
(Ján. 2,13-16)
A próféták mind az
Úr jézusról, és az Ő testének templomáról beszélnek: „És az idegeneket, akik az Úrhoz adák magukat (akik
csatlakoznak az Úrhoz), hogy néki szolgáljanak és hogy szeressék az
Úr nevét, hogy Ő néki szolgái legyenek; mindenkit, aki megőrzi a szombatot
(akik vigyáznak, hogy meg ne sértsék a nyugalom napját), hogy meg ne
fertőztesse azt, és a szövetségemhez ragaszkodókat: Szent hegyemre viszem föl
ezeket, és megvidámítom őket imádságom házában (és örömet szerzek nekik
abban a házban ahol hozzám imádkoznak);
egészen égő és véres áldozataik kedvesek
lesznek oltáromon; mert házam imádság házának hivatik (imádság
háza lesz) minden népek számára!” (Ésa. 56,6-7)
De azt mondja az Úr: „És
eljőtök, és megálltok előttem e házban, amely az én nevemről neveztetik, és ezt
mondjátok: Megszabadultunk…Vajon latrok barlangjává lett-é ez a ház ti
előttetek, amely az én nevemről neveztetik? Ímé, én is látok (majd én is
annak nézem), azt mondja az Úr” (Jer. 7,10-11)
És hogy ki
az, aki a templomban meggyógyítja a vakokat és bénákat, arról így prófétál
Ézsaiás: „Mondjátok
a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő.
(Íme, jön Istenetek, és bosszút áll), az
Isten, aki megfizet, Ő (Isten) jő, és megszabadít titeket! Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a
süketek fülei megnyittatnak, Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta
(szökellni fog), és ujjong a néma nyelve,
mert a pusztában víz fakad, és patakok (erednek) a kietlenben (a pusztába)” (Ésa. 35,4-6).
Dávid pedig
így imádkozik és prófétál, s az Úr Jézus idézi a próféciát: „ (Ó, Urunk) mi
Urunk Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön, aki az egekre
helyezted dicsőségedet (az égen is megmutattad fenségedet). A csecsemők és csecsszopók szájával
erősítetted meg (és építed) hatalmadat
a te ellenségeid miatt (ellenfeleiddel szemben,), hogy a gyűlölködőt (az ellenséget) és bosszúállót elnémítsd” (Zsolt.
8,2-3)
Életcseppek
Isten ismerőinek bizalma
„Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, URam,
azokat, akik hozzád folyamodnak.” Zsoltárok könyve 9:11
Jézus születése előtt az Úr angyala megjelent Józsefnek, és
elmondta, hogy Mária fiút fog szülni, akit nevezzen el Jézusnak. Máté ezek után
az Ézsiás könyvében található (7:14) prófécia beteljesedésére utal, ahol
Immánuelnek nevezik Jézust, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.”
Különleges kiváltság lehetett találkozni a testté lett
Istennel. Valószínűleg sem József, sem Mária, sem a rokonok nem fogták fel
igazán mi történik velük. A próféciák által megjövendölt Messiás ott volt
közöttük – velük volt az Isten. Ha valaki megismerte Jézust, megismerte Istent.
De mit jelentett régen Isten nevének ismerete? Istennek
sok-sok neve ismeretes, melyek tulajdonságait, lényegét írják le. Ha ismerem
Isten nevét, akkor közel vagyok hozzá, ismerem őt, és ennél fogva szolgálom őt.
Amikor azzal kezdtem, hogy Jézus által „Velünk az Isten”,
még nem mondtam el mindent. Jézus megígérte, hogy a Szentlélek pártfogó
jelenléte által velünk marad, mellettünk lesz. Mikor Dávid a zsoltárt írta, nem
teologizált, hanem személyes tapasztalatát is elmondta, ami mindennek a
lényege. Számtalan nehéz helyzetet átélt, de tudta, hogy Isten vele van, nem hagyta
el.
Mivel ismerem Istent, bízok benne, hozzá fordulok
segítségért. Ő pedig ígéretei szerint velünk lesz minden helyzetben. Ne feledd
hát: ma is Velünk az Isten!
A mi vezetőnk
De amikor eljön Ő, az igazság Szelleme, elvezet titeket a
teljes valóságra..." (Jn 16,13).
A valóság olyan, mint egy mélységes barlang, amelybe be
szeretnénk hatolni, de amelyet egyedül nem tudunk végigjárni. A bejárati rész
még teljesen világos, de ha beljebb akarunk hatolni és járatait fürkészni,
vezetőre van szükségünk, különben eltévedünk. A Szent Szellem, aki az igazságot
tökéletesen ismeri, minden hívőt el akar vezetni a teljes valóságra. Ő aszerint
vezet minket, ahogyan meg tudunk birkózni a valósággal, egyik barlangüregből a
másikba, hogy egyre jobban megismerjük Isten mélységeit és feltáruljanak
előttünk Isten titkai.
Drága ígéret ez az alázatosan tudakozódó léleknek, mert mi
nagyon is szeretnénk megismerni a valóságot, és annak a mélyére hatolni, de
tisztában vagyunk azzal, hogy milyen könnyen eltévedünk benne, és érezzük a
vezető szükségességét. Ezért örvendezünk, hogy a Szent Szellem eljött közénk,
és velünk is marad. A vezetőnk akar lenni, és mi hálásan elfogadjuk vezetését.
Meg akarjuk ismerni a teljes valóságot, hogy ne legyünk egyoldalúak, és el ne
veszítsük egyensúlyunkat. Nem szeretnénk tudatlanok maradni a kijelentés egy
részletében sem, hogy el ne mulasszunk áldásokat és ne legyünk valamely bűn
áldozatává. Isten Szelleme azért jött, hogy elvezessen minket a teljes
valóságra: hallgassunk engedelmesen szavára és kövessük vezetését.
C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c.
könyvéből
Idézetek
A Láthatatlan arcot öltött
magára, az Örökkévaló az időbe jött, a Halhatatlan velünk és értünk meghalt. (D
Bonhoeffer)
Meg fogunk keresni
Kedves Keresztyének!
Ezt a küldetést bízom rátok - tulajdonképpen nevezhetitek a
nagy misszióparancsnak is. El kell mennetek mindenkihez mindenhová, és hívjátok
őket, hogy legyenek az Én tanítványaim. Kereszteljétek meg őket, és tanítsátok
meg arra, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit nektek parancsoltam.
Ne felejtsétek el! Mindig ott leszek veletek, hogy segítsek,
egészen a világvégéig. Soha el nem hagylak, sem el nem vetlek titeket, mert
szeretlek benneteket. Kérlek, ne hagyjatok el engem!
Teljes szeretetemmel:
Jézus Krisztus
Kedves Jézus Krisztus!
Ezennel visszaigazoljuk, hogy megkaptuk a korábbi
értesítésedet. Indítványod egyszerre érdekes és felcsigázó; azonban megfelelő
létszámú személyzet híján, valamint egyéb anyagi és személyi szempontokat
figyelembe véve, úgy véljük, hogy jelenleg nem tudunk kellő figyelmet fordítani
a felhívásodra.
A terv kivitelezhetőségének tanulmányozására egy bizottságot
hoztunk létre. Egy beszámoló fog készülni róla, melyet majd valamikor a
gyülekezet elé tárunk. Biztosíthatunk arról, hogy gondosan mérlegelni fogjuk,
és a vezetőségünk imádkozni fog érted és azon fáradozásodért, hogy további
tanítványokat keress.
Nagyra értékeljük, hogy kész voltál megosztani ötleteidet,
és amennyiben úgy döntenénk, hogy valamikor a jövőben vállalkozunk ennek a
projektnek a megvalósítására, meg fogunk keresni.
Szívélyes üdvözlettel:
A keresztyének
Te hogyan válaszoltál Krisztus missziói parancsára, hogy
menj el, és tégy tanítványokká másokat? (Lásd Mt 28,19-20.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)