Az Úr Jézus szenvedése előtt már megígéri a mindenkori
övéinek a Szent Szellemet, és feladatát: „És én kérem az Atyát, és más vigasztalót (és másik Pártfogót,
Bátorítót, Szószólót) ád néktek, hogy
veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem
fogadhat (akit a világ nem kaphat meg), mert
nem látja őt és nem (is) ismeri őt;
de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. Nem hagylak titeket
árvákul; eljövök ti hozzátok.
Ama vigasztaló (Pártfogó, Bátorító, Szószóló) pedig, a Szent Szellem, akit az én nevemben küld az Atya, Ő mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe
juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek” (Ján. 14,16-18.26)
És: „… mikor eljő Ő, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd
titeket minden igazságra (a teljes igazság útján vezet titeket). Mert nem önmagától szól, hanem azokat
szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek (és az
eljövendő dolgokat is kijelenti nektek). Ő engem
dicsőít majd, mert az enyémből vesz (merít), és megjelenti néktek (és azt jelenti ki nektek)” (Ján.
16,13-14)
„Mikor pedig eljő majd a
Vigasztaló (a Pártfogó, Bátorító, Szószóló), akit
én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Szelleme, aki az Atyától származik, Ő
tesz majd én rólam bizonyságot. De ti is bizonyságot tesztek; mert
kezdettől fogva én velem vagytok„ (Ján.
15,26-27)
Ézsaiás prófétán keresztül már így hangzik az ígéret: „Ti
vagytok az én tanúim, így szól az Úr; és szolgám, akit elválasztottam
(és szolgáim, akiket kiválasztottam), hogy
megtudjátok (és megismerjetek) és
higgyetek nékem (bennem) és
megértsétek, hogy én vagyok, előttem Isten nem alkottatott, és utánam sem lesz! Én, én vagyok
az ÚR, rajtam kívül nincs szabadító. Én hirdettem (és én mondtam meg), és megtartottam, és megjelentettem (hogy
megszabadítalak, nem valamelyik idegen isten), és nem volt idegen isten köztetek, és ti vagytok az én tanúim,
így szól az Úr, hogy én Isten vagyok. Mostantól fogva is én az leszek (ezután is csak én leszek), és nincs, aki az én kezemből kimentsen
(kiragadjon); cselekszem, és ki
változtatja (ki másíthatja meg) azt
meg? Így szól (ezt mondja) az Úr, a
ti megváltótok, Izráel Szentje. Ti értetek (érdeketekben) küldöttem el Bábelbe (Babilóniába,
letörök minden zárat), és leszállítom
mindnyájukat, mint menekülőket a Káldeusokkal együtt vidámságuk hajóiba” (Ésa. 43,10-14) (Megjegyzés: az Ószövetség minden Igéjében,
ahol az ÚR szó szerepel, a héberben mindenütt a JHVH, vagyis Jehova szó
szerepel).
„Ímé, (én) újat cselekszem; most készül (most kezd
kibontakozni), avagy nem tudjátok még? (majd megtudjátok) Igen, a pusztában utat
szerzek (már készítem az utat a pusztában), és
a kietlenben (a sivatagban) folyóvizeket
(folyókat fakasztok). Dicsőítni fog
engem (még) a mező vada (is), a sakálok és struccok (is), hogy vizet szereztem (mert vizet
fakasztok) a pusztában; a kietlenben
folyóvizeket (és folyókat a sivatagban), hogy választott népemnek inni adjak.
A nép(nek), amelyet magamnak alkoték (formáltam,
hogy), hirdesse dicséretemet” (Ésa. 43,19-21)
„Kopasz (kopár) hegyeken folyókat nyitok (fakasztok) és a rónák közepén (a völgyek mélyén) forrásokat; a pusztát vizek tavává
(bővizű tóvá) teszem és az aszú (a
szomjú) földet vizeknek forrásivá. A
pusztában cédrust (a hatalom
szimbóluma), akácot nevelek
(növesztek) és mirtuszt és olajfát (Júda szimbóluma), plántálok a kietlenben (a pusztaságba). Ciprust, platánt, sudár cédrussal együtt (borókafenyőt ültetek, meg
kőrisfát). Hogy lássák, megtudják, eszükbe vegyék (vegyék észre) és megértsék mindnyájan, hogy az Úrnak keze
művelte ezt (hogy az ÚR keze vitte ezt végbe), és Izráel Szentje teremtette ezt!” (Ésa.
41,18-20)
„Mert vizet öntök (árasztok) a szomjúhozóra (a szomjas földre), és folyóvizeket (patakokat) a szárazra; kiöntöm (kiárasztom) Szellememet a te magodra (utódaidra), és áldásomat a te csemetéidre
(sarjadékaidra). És növekednek, mint fű
között (mint fű a víz mellett), és
mint a fűzfák vizek folyásinál (csatornák mentén). Ez azt mondja: én az Úré vagyok, amaz Jákób nevét emlegeti (Jákób
nevére hivatkozik), és a másik önkezével
írja: az Úré vagyok, és hízelegve (dicsekedve) Izráel nevét említi. Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a
seregeknek Ura: Én vagyok az első, én
az utolsó, és rajtam kívül nincsen Isten. És ki hirdetett hozzám
hasonlóan? Jelentse meg és hozza azt elém, mióta e világ népét teremtém. (Kicsoda
olyan, mint én? Szóljon, mondja meg, sorolja fel, hogy mi történt, amióta
hajdan népet alkottam); és jelentsék meg
(és mondják el) a közeli és távoli jövőt.
Ne féljetek, és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-é meg és nem jelentém előre?
(Hiszen régóta hirdettem, megmondtam). Ti
vagytok tanúim! Hát van-é rajtam kívül Isten? Nincs kőszál (kőszikla), nem tudok (róla)!” (Ésa. 44,3-7)
János apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy ki tette az ígéreteket:
„Szellemben valék ott (elragadtattam)
az Úrnak napján, és hallék hátam megett
nagy szót (hatalmas hangot), mint egy
trombitáét. Megfordulék azért, hogy lássam a szót (milyen hang szólt
hozzám), amely velem beszéle;
megfordulván pedig, láték hét arany gyertyatartót; És a hét gyertyatartó között
hasonlót az ember Fiához, bokáig érő ruhába (palástba) öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve
Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő
jobb kezét, mondván nékem: Ne félj; én
vagyok az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek
örökkön örökké. Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai” (Jel. 1,10.12-13.17)