Ján. 3,1 Vala pedig a farizeusok közt egy [(Phariszaiosz): elkülönülő, vagyis kirekesztően vallásos] ember, a neve Nikodémusz, [jelentése: diadalmas a népe között]; a zsidók [(iúdaiosz): júdeai, Júdeában élők] főembere [egyik vezetője volt, a nagytanács, a Szanhedrin tagja]:
Ján. 3,2 Ez jöve Jézushoz [egy] éjjel, és monda néki: Mester [Rabbi], tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti [hiszen senkinek sincs hatalmában, hogy ezeket] a jeleket [csodákat], amelyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele.
Ján. 3,3 Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony [igazán] mondom néked: ha valaki újonnan nem születik [nem származik fentről], nem láthatja [nem képes meglátni, felfogni] az Isten országát [Isten Királyságát; birodalmát; királyi uralmát].
Ján. 3,4 Monda néki Nikodémusz: Mi módon születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é?
Ján. 3,5 Felele Jézus: Bizony, bizony [igazán] mondom néked: Ha valaki nem születik [nem származik] víztől és Szellemtől [vízből és Szellemből], nem mehet be [nem tud, nem képes bemenni] az Isten országába [Isten királyságába; birodalmába].
Ján. 3, 6 Ami testtől született, test az [ami hústestből van nemzve (amit hústest hoz létre), hústest az]; és ami [Szent] Szellemtől született [Szent Szellemből jön létre], szellem az.
Ján. 3,7 Ne csodáld [ne csodálkozz], hogy azt mondám néked: Szükség [(dei): szükségszerű] néktek újonnan [felülről] születnetek [fentről kell származnotok]*
*Azt is kijelenti Isten Igéje, hogy honnan ismerhetők meg a felülről született emberek: „Aki felülről [Istentől] jött, feljebb való mindenkinél. [hatalmasabb; mindeneknek fölötte van]. Aki a földről való [a földről származik], földi az [a földhöz tartozik] és földieket szól; aki a mennyből jött, feljebb való mindenkinél. [mindeneknek fölötte van]. És arról tesz bizonyságot [Ő arról beszél; arról tesz tanúságot], amit látott [ami felől látást kapott] és hallott; és az Ő bizonyságtételét [amit mond] senki sem fogadja be. Aki az Ő bizonyságtételét befogadja, [azt, amit mond] az megpecsételte [az elismeri], hogy az Isten igaz. Mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja [Isten szavait közvetíti; az Isten igéit hirdeti]; mivelhogy [neki] az Isten nem mérték szerint, mérték nélkül adja a [Szent] Szellemet” (Ján. 3,31-34).
Arról is bizonyságot tesz Isten Igéje, hogy hogyan lehet újjá születni: „Valakik pedig befogadák őt (az Urat, vagyis a Szent Szellemet /2 Kor. 3,17/), hatalmat [lehetőséget, jogot, jogosultságot] ada azoknak [azokat felhatalmazta arra], hogy Isten fiaivá legyenek [Isten gyermekeivé váljanak], azoknak, akik az Ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a (hús)testnek akaratából [ösztönéből], sem a férfiúnak indulatjából [vágyából], hanem Istentől [Istenből] születtek” (Ján. 1,12-13).
Az új teremtésről, vagyis a szellemi emberről így beszél az Úr: „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk [elmarasztaló ítéletük; mert nincsen helye velük szemben, de nem is érvényesül ellenük semmiféle elmarasztaló, halálos ítélet] azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, [élnek] kik nem (hús)test szerint járnak, hanem Szellem szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet [a természetfeletti élet] szellemének törvénye megszabadított [felszabadított a kötelékekből, és szabaddá tett] engem a bűn és a halál törvényétől. Mert a (hús)test szerint valók [élők (a húshoz igazodók)] a (hús)test dolgaira gondolnak. [a hús dolgain jár az eszük; a hústest dolgaira összpontosítanak; (A (hús)testi ember bizony (hús)testiekre vágyik) törekszik, ragaszkodik, és teljesen lekötik a hús dolgai, ügyei, vágyai] a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira. [de a Szellemhez igazodók a Szellem dolgaival törődnek (a szellemi ember ellenben szellemiekre törekszik)]” (Róm. 8,1-2.5).
„Azért ha valaki [mindenki, aki] Krisztusban van, új [(kainosz): ismeretlen, szokatlan, meglepő] teremtés az [új teremtmény]; a régiek [az eredeti, kezdeti, ősi] elmúltak [a régi megszűnt, tovatűnt], ímé, újjá lett minden [valami új valósult meg; új jött létre; új állt elő]” (2 Kor. 5,17).
Dávid próféciája is így hangzik: „Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; Ő alkotott minket és nem magunk; (az övéi vagyunk) az ő népe és az ő legelőinek juhai (nyája) vagyunk” (Zsolt. 100,3).
És Pál apostol folytatja a kijelentést: „Mert az Ő alkotása [remek(műv)ei] vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk [azok szerint éljünk]” (Eféz. 2,10). „Aki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól (gonoszságtól), és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet (a maga népévé), jó cselekedetekre igyekezőt (törekvőt)” (Tit. 2,14).
Hiszen: „Az ő akarata szült minket az igazságnak igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk” (Jak. 1,18).
Ez a menyei Atya akarta, amit cselekedni kell: „Mert [mindenki] aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem [mind] fitestvérem [fivérem], nőtestvérem [nővérem] és [az én] anyám” (Mát. 12,50).
Az újjászülő beszéd pedig: „… az igazság beszéde, mely az evangélium” (Kol. 1,5).
És ti: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által” (1Pt. 1,23).
És aki már újonnan – vagyis a Szent Szellemtől, és Isten Igéje által – született, az ilyen megvallást tesz: „Áldott (imádni való) az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága (könyörületessége, gyengéd, szerető irgalma) szerint újonnan szült minket élő reménységre (ez biztos várását jelenti valaminek, ami be is fog következni. Itt: az Isten ígéreteire irányuló, ember fölött álló, „földöntúli” remény) Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által” (1Pét 1,3).
„Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek…” (2 Pét. 1,4).
Aki: „nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szent Szellem által” (Tit. 3,5).
Így valósult meg a prófécia, amely az új teremtésnek figyelmeztetés is: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok…” (Ésa. 43,18-19).
„Mert ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek (a régire nem is emlékeznek), még csak észbe sem jutnak” (Ésa. 65,17).
És itt már: „Nincs [többé] zsidó, sem görög [hellén, azaz: pogány]; nincs (rab)szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok [eggyé lettetek] a Krisztus Jézusban” (Gal. 3,28).
„Mert hiszen egy Szellem által [egy Szellemben] mi mindnyájan egy testté [szóma = személlyé] meríttettünk be, akár zsidók, akár görögök, [hellének, vagyis pogányok;] akár szolgák, [rabszolgák] akár szabadok; és mindnyájan egy Szellemmel itattattunk meg. [valamennyiünket egy Szellem itatott át]. (1 Kor. 12,13).
Mert: „… akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel. Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Gal. 3,27-28).
És hogy mi a feladatuk, arról már a prófétákon keresztül így szólt az Úr: „A nép, amelyet magamnak alkoték (formáltam), hirdesse dicséretemet” (Ésa. 43,21).
Ján. 3,8 A szél [a Szellem; arra] fú, a hová [amerre] akar, és annak zúgását hallod [Más fordítás: A Szellem ahol akar, ott fuvall és a hangját hallod], de nem tudod, honnan jő és hová megy [és hová tart]: így van mindenki, aki [a Szent] Szellemtől született [aki Szellemből származott (lett)]*
*Mert: „Ahogyan nem ismered a szél útját, vagy a csontok formálódását a terhes asszony méhében, éppúgy nem ismered Isten munkáját, aki mindent alkotott” (Préd. 11,5).
„Mert ki ismerheti [tudhatja; láthatja] meg az emberek közül azt, ami az emberben van? [benső dolgait, lényegét]? Egyedül az emberi szellem, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, [titkait; benső, titkos dolgait] csak Isten Szelleme” (1Kor. 2,11).
Csak az Istenből születetett ember képes felismerni a Szent Szellem munkáját: „Érzéki ember [az itt szereplő pszükh i kosz görög szó jelentése: pusztán emberi, testi. Olyan ember, akinek életét emberi (természeti) elgondolásai, szempontjai, (vagyis a saját emberi értelme, akarata, érzelmei) irányítják] pedig nem foghatja meg [nem fogja fel; (nem fogadja el)] az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki [balgaságnak tartja; oktalanság, ostobaság, azaz képtelenség az számára]. Meg sem értheti [nem képes megérteni (megismerni)] mivelhogy szellemileg ítéltetnek meg. [szellemileg kellene megvizsgálni]. Mert ki ismerte meg [látta át; érte fel] úgy az Úr gondolatát, [értelmét] hogy őt kioktathatná? [taníthatná] Bennünk pedig Krisztus értelme van. [g: núsz: értelem, gondolkozás, megértés; gondolkozásmód, vélekedés; Itt szellemi értelem; a szív értelme. A Krisztus értelmét csak az új teremtés részesei birtokolják, de ez nem egy statikus állapot, hanem dinamikus, azaz állandó újulásra van szüksége] [Mi azonban birtokában vagyunk Krisztus értelmének]. (1 Kor. 2,14.16)
Ján. 3,9 Felele Nikodémusz (Jelentése: aki legyőzi a népet) és monda néki: Mi módon lehetnek ezek [hogy történhetnek meg ezek; hogyan képesek ezek létrejönni]?
Ján. 3,10 Felele Jézus és monda néki: Te Izráel tanítója vagy, és nem tudod ezeket [és mégsem tudsz ezekről, és nem érted]?*
*Azért kérdezi ezt az Úr Jézus, mert aki Isten népét, vagyis a Krisztus népét tanítja, annak érteni kell a próféciákat, hiszen a próféták mind az új teremtésről, és létrejöttének módjáról beszélnek: „Szívedet és utódaid szívét körülmetéli Istened, az ÚR, szeretni fogod Istenedet, az URat teljes szívedből és teljes lelkedből, és élni fogsz” (5 Móz. 30,6).
„És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságotoktól és minden bálványaitoktól megtisztítlak titeket. És adok néktek új szívet (léḇ: szív, a szellemi lényünk középpontja. Isten keresésének, az Ige befogadásának szerve), és új szellemet adok belétek, és elveszem (eltávolítom) a kőszívet (hús)testetekből, és adok néktek hússzívet. És az én Szellememet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok (rendelkezéseim szerint éljetek) és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek (megtartsátok és teljesítsétek)” (Ezék. 36,25-27).
„Azután kitöltöm majd Szellememet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. Még a szolgákra és szolgálókra is kitöltöm Szellememet abban az időbe” (Jóel. 2,28-29).
„Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm (kiárasztom) Szellememet a te magodra (utódaidra), és áldásomat a te csemetéidre (sarjadékaidra)” (Ésa. 44,3).
Az Úr Jézus jelenti ki a próféciák jelentését: „Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Szellemről, amelyet veendők valának az Őbenne hívők: mert még nem vala (még nem adatott a) Szent Szellem; mivelhogy Jézus még nem dicsőítették meg” (Ján. 7,38-39)
Ján. 3,11 Bizony, bizony [igazán] mondom néked, amit tudunk, azt mondjuk [mi arról beszélünk; mi azt hirdetjük], és amit látunk, arról teszünk bizonyságot [és azt mondjuk el]; és a mi bizonyságtételünket [tanúságtételünket; amit mondunk] el nem fogadjátok.
Ján. 3,12 Ha a földiekről szóltam [ha földi dolgokról beszéltem] néktek és nem hisztek, mi módon [hogyan] hisztek, ha a mennyeiekről szólok [ha mennyei dolgokról beszélek] néktek?
Ján. 3,13 És senki sem ment [jutott] fel a mennybe, hanemha az, aki a mennyből szállott alá [aki a Mennyből jött le], az embernek Fia, aki a mennyben van*
*Az Úr Jézus a második ember, aki nem teremtetett, hanem Istenből születetett: „Az első ember földből való [porból formált], földi [és a porból alkották]; a második ember, az Úr, mennyből [égből] való. [mennyei]” (1 Kor. 15,47).
Ő: „… az egyszülött Fiú [Isten], aki az Atya kebelében [ölén] van [nyugszik]…” (Ján. 1,18).
Pál apostol bizonyságtétele: „Ez okáért mondja az Írás: Fölmenvén [(anabainó): felmegy, felemelkedik, felszáll] a magasságba... Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire [hogy előzőleg le is szállt erre a földre]” (Eféz. 4,8-9)
Ján. 3,14 És amiképpen [(kathósz): ahogyan] felemelte Mózes a kígyót a pusztában [a sivatagban], akképpen [(hútó hútósz): így, ilyen módon] kell [(dei): szükséges; szükségszerű] az ember Fiának felemeltetnie.
Ján. 3,15 Hogy valaki [mindenki, aki] hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne, el ne vesszen [(apollümi): elpusztít, tönkretesz, megsemmisít, romlásba visz], hanem örök élete legyen [Őbenne]*
És így folytatja az Úr Jézus: „Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok és semmit sem cselekszem magamtól, hanem amint az Atya tanított engem, úgy szólok. És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok. Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse (hogy jelezze), milyen halállal kell meghalnia” (Ján. 8,28;12,32).
Az Úr Jézus egy előképben mutatja be, hogy miért, és hogyan kell meghalnia. Izráel népe zúgolódott az Úr ellen, vagyis céltévesztő lett: „Bocsáta azért az Úr a népre tüzes kígyókat (mérgeskígyókat), és megmardosák a népet, és sokan meghalának Izráel népéből. Akkor méne a nép Mózeshez, és mondának: Vétkeztünk (ḥṭ': téved, eltéveszti a célt, elhibáz, megbotlik, félrelép; eltéved, letér az útról), mert szólottunk az Úr ellen és te ellened; imádkozzál az Úrhoz, hogy vigye (távolítsa) el rólunk a kígyókat. És imádkozék Mózes a népért. És monda az Úr Mózesnek: Csinálj magadnak tüzes kígyót (vörösréz-kígyó), és tűzd (emeld) fel azt póznára (nés: rúd, pózna): és ha valaki megmarattatik, és feltekint arra, életben maradjon (Más fordítás: Az ÚR pedig ezt mondta Mózesnek: Csinálj egy rézkígyót, és tűzd rá egy póznára. Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha föltekint arra). Csinált azért Mózes rézkígyót, és feltűzé azt póznára. És lőn, hogy ha a kígyó valakit megmar vala, és az feltekinte a rézkígyóra, életben marada” (4 Móz. 21,6-9).
Ez megmaradt egészen Hóseás király (Jelentése: megmentés, szabadítás; Jahve a szabadítás; Isten segít; akinek az Úr a segítsége) uralkodásáig, aki: „Ő rontotta le a magaslatokat (ő szüntette meg az áldozóhalmokat), törte el (összezúzta a szent) oszlopokat (maccéḇáh: oszlop, szerencsét hozó. Kananeus bálvány, más „faragott és öntött képek” társaságában. Tiszteletben, (imádatban) részesített oszlop), és vágta ki az Aserát (kivágatta a szent fákat), és törte össze (és darabokra törette) az érckígyót (a rézkígyót) is, amelyet Mózes csinált. Mert mind az ideig az Izráel fiai jó illatot tettek (tömjéneztek: jelképezi a hívők imádságait) annak, és nevezték azt Nékhustánnak (jelentése: rézből való kígyó). Egyedül az Úrban, Izráel Istenében bízott, és ő utána nem volt hozzá hasonló Júda minden királyai között sem azok között, akik őelőtte voltak. Mert az Úrhoz ragaszkodott, és el nem hajlott (nem tért el) ő tőle, és megőrizte (megtartotta) az ő parancsolatait, amelyeket az Úr Mózesnek parancsolt vala. És vele volt az Úr mindenütt és ahova csak ment, előmenetele volt (és minden vállalkozása eredményes volt). És elszakadt (fellázadt) Assiria királyától, és nem szolgált néki” (2 Kir. 18,4-7)
Ján. 3,16 Mert úgy szerette [(agapaó): Ez azt jelenti: magát teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magát, eggyé válni. Vagyis teljesen odaszánni, feloldódni a szeretetben] Isten e világot [(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy az Ő egyszülött [egyetlen] Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne [a Fiúban], el ne vesszen [el ne pusztuljon], hanem örök élete legyen [(ekhó): birtokol].
Ján. 3,17 Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát [erre] a világra [(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy kárhoztassa [elítélje] a világot [az embereket], hanem hogy megtartassék [üdvözüljön; megmeneküljön] a világ általa [hanem azért, hogy megmentse őket általa].
Ján. 3,18 Aki hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne, el nem kárhozik [nem esik ítélet alá, vagyis nem marad a kárt hozó a (sátán) hatalma alatt]. Aki pedig nem hisz [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis végleg elutasította Őt], immár elkárhozott [már ítélet alatt van; marad a kárt hozó a (sátán) hatalma alatt], mivelhogy nem hitt [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis végleg elutasította Őt] az Isten egyszülött Fiának nevében [Isten egyetlen Fiában]*
*Erről így prófétál Ézsaiás, kijelentve azt is, hogy ki a mi Atyánk: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának (Örökkévaló Atyának), békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó (féltő) szerelme mívelendi (viszi véghez) ezt! Beszédet (egy igét) küldött az Úr Jákóbnak, és leesett Izráelben (eljutott Izráelhez)” (Ésa. 9,6-8).
„És az Ige (logosz) (hús)testté lett és lakozék [itt (élt) sátorozott; sátrat vert; letáborozott] mi közöttünk [közöttünk vett szállást] és láttuk [szemléltük] az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét. [mint az Atyától származó egyszülött dicsőségét]. Aki teljes vala kegyelemmel [(kharisz): Isten szeretetének konkrét cselekedetekben való megnyilvánulása] és igazsággal [(alétheia): Ige = Az, ami megegyezik, megfelel a tényeknek, maga a VALÓSÁG]; »Más fordítás: akit kegyelem és igazság tölt be«” (Ján. 1.14).
„Az által lett nyilvánvalóvá (abban nyilvánul meg) az Isten (hozzánk való) szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent (Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent), hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért” (1 Ján. 4,9-10).
János apostol bizonyságtétele: „És mi láttuk és (mi) bizonyságot teszünk (arról), hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül” (1 Ján. 4,14).
Pál apostol is Isten szeretetéről tesz bizonyságot: „Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét [agapéját, isteni természetét] abban mutatta meg, [azzal bizonyítja] hogy [abban az időben] mikor még bűnösök [céltévesztők] voltunk, Krisztus [már akkor] érettünk meghalt” (Róm. 5,8).
És: „Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged [nem hisz; nem engedelmeskedik] a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,36).
„Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az Ő Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,10-12).
És ismét: „Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged [nem hisz; nem engedelmeskedik] a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,36).
Az Úr Jézus bizonyságtétele küldetéséről: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet (az én igémet) hallja és hisz abban, aki engem elbocsátott (elküldött), örök élete van; és nem megy a kárhozatra (ítéletre), hanem általment a halálból az életre.” (Ján. 5,24).
„Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz Őbenne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon. Bizony, bizony mondom néktek: Aki énbennem hisz, örök élete van annak” (Ján. 6,40.47).
De: „… ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz (és nem tartja meg azokat), én nem kárhoztatom (nem ítélem el) azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam (elítéljem) a világot, hanem hogy megtartsam (hogy megmentsem) a világot. Aki megvet (elvet) engem és nem veszi be (és nem fogadja el) az én beszédeimet, van annak, aki őt kárhoztassa (annak van ítélő bírája): a beszéd (az az ige), amelyet szólottam, az kárhoztatja (ítéli el) őt az utolsó napon” (Ján. 12,47-48).
„Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek életét, hanem hogy megtartsa (hogy megmentse)” (Luk. 9,56).
„Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett (az elveszettet)” (Luk. 19,10).
Pál apostol megvallása: „Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa (üdvözítse) a bűnösöket, akik közül első vagyok én” (1 Tim. 1,15).
már a próféta így dicséri az Urat: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad” (Mik. 7,18).
//Ö az Üdvözítő, ami azt jelent: a görög szótéria szavak (amelyek pontosan megfelelnek a héber jásá; jesuá jelentésének) tartalmazzák a bűnbocsánatot, megmenekülést (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből. Mindenfajta problémából, bajból); megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/; oltalmazás; biztonság; állandóság; jólét (bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllét (egészség); boldogság, megtartatás;//
Ján. 3,19 Ez pedig a kárhoztatás [az ítélet pedig azt jelenti], hogy a világosság e világra jött [hogy a fény behatolt a világba, az emberek közé], és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot [a fényt,]; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának [mert gonosz dolgokat tettek]*
*Pedig: „… a világosság [fény] a sötétségben fénylik [világít; felragyog; tündöklik], de a sötétség nem fogadta be azt. [nem fogta fel; nem ismerte meg; fel nem tartóztatta; nem tudta megragadni, hatalmába keríteni, elfoglalni; fogva tartani. A görög szöveg szerint: A sötétség nem tudott erőszakkal úrrá lenni a világosság fölött]” (Ján. 1,5).
Mert: „Az igazi világosság eljött volt már a világba (Az Ige volt az igazi világosság), amely megvilágosít minden (e világra jövő) embert (ő jött el a világba). A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt” (Ján. 1,9-10)
Ján. 3,20 Mert minden, aki hamisan cselekszik [aki gonosz, hitvány, romlott dolgokat tesz], gyűlöli a világosságot [a fényt] és nem megy [ki] a világosságra [fényre], hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek [nehogy kiderüljön, mit csinált; le ne lepleződjenek, rá ne bizonyuljanak cselekedetei]*
*Ezek azok: „… akik ellenségei a világosságnak, nem ismerik útjait, nem maradnak ösvényein” (Jób. 24,13)
Ján. 3,21 Aki pedig az igazságot cselekszi [aki az igazságot követi, az igazsághoz szabja tetteit], az a világosságra megy [kimegy a fényre], hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek [hogy látsszon, amit tesz], hogy Isten szerint való cselekedetek [Más fordítás: A világosság megmutatja, hogy Isten által tette ezeket a dolgokat; és hogy tetteiről nyilvánvalóvá legyen, hogy Istenben tette őket]
Ján. 3,22 Ezután elméne Jézus az ő tanítványaival a Júdea földére; és ott időzik [tartózkodott] velük, és bemerített. [Más fordítás: Ott maradt velük, és alámerítette az embereket].
Ján. 3,23 János pedig szintén alámerített vala Énonban [jelentése: forrásokban gazdag], Sálemhez közel [jelentése: üdv / így a mondat értelme ez lenne: „források az üdvösség közelében/], mert ott sok volt a víz. És oda járulnak és alámerítkeztek.
Ján. 3,24 Mert János még nem vetteték a tömlöcbe [ekkor még nem zárták börtönbe]*
*Lukács röviden így számol be János börtönbe vetéséről, és annak okáról: „Mikor pedig Heródes, a negyedes fejedelem, megfeddetett (megintetett) ő tőle Heródiásért, az ő testvérének, Filepnek feleségéért és mindama gonoszságokért (és minden gonosz tettéért), amiket Heródes cselekedett, Ez még azzal tetézte mindezeket, hogy Jánost tömlöcbe vetteté (csukatta)” (Luk. 3,19-20)
Mert azt mondta neki Bemerítő János, idézve Isten Igéjét: „A te fiútestvéred feleségének szemérmét fel ne fedd; a te fiútestvérednek szemérme az” (3 Móz. 18,16)
„Ha pedig elveszi valaki az ő fiútestvérének feleségét: vérfertőzés(t követ el) az; az ő fiútestvérének szemérmét fedte fel; magtalanok (gyermektelenek) legyenek” (3 Móz. 20,21)
Ján. 3,25 Vetekedés [vita] támada azért a János tanítványai és a judeaiak [(iúdaiosz): Júdeában élők] között a mosakodás [a megtisztulás] felől.
Ján. 3,26 És menének Jánoshoz és mondának néki: Mester; [Rabbi, látod]! Aki veled vala a Jordánon túl, akiről te bizonyságot [tanúságot] tettél, ímé Ő alámerít [most ő is bemerít], és hozzá megy mindenki [és mindenki tódul hozzá].
Ján. 3,27 Felele János és monda: Az ember semmit sem vehet [szerezhet; semmit sem vallhat a magáénak; nem tulajdoníthat magának], hanem ha a mennyből adatott néki.
Ján. 3,28 Ti magatok vagytok a bizonyságaim, [tanúim; ti tanúsítjátok] hogy megmondtam: Nem vagyok én a Krisztus, hanem hogy Őelőtte küldettem el [hanem hogy előfutár (küldött) vagyok Őelőtte]*
*Bemerítő János így tesz bizonyságot a Megváltóról: „János (tanú)bizonyságot tett Őróla, és kiáltott, [és azt hirdette] mondván: Ez vala [Ő volt az], akiről mondám [hirdettem]: Aki utánam jő [nyomomba lép], előttem lett (megelőz engem), mert előbb volt nálamnál [nagyobb nálam]” (Ján. 1,15).
Bizonyságot tesz a júdeaiak előtt is: „És ez a János tanú(bizony)ságtétele [tanúsága], amikor a zsidók [júdeaiak] papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? És [erre] megvallá és nem tagadá; és megvallá, hogy: Nem én vagyok a Krisztus [a Messiás]. Monda: Én kiáltó szó [hang] vagyok a pusztában [sivatagban]. Egyengessétek az Úrnak útját [készítsetek egyenes utat az Úrnak], amint megmondotta Ézsaiás próféta” (Ján. 1,19-20.23).
Az Úr Jézus is bizonyságot tesz Bemerítő Jánosról: „Mert ő az, akiről meg van írva: Ímé én elküldöm az én (hírvivő) követemet [(angelosz): angyalomat] a te orcád [színed] előtt, [aki megkészíti előtted [hogy előtted járva előkészítse] a te útadat” (Mát. 11,10).
És bemerítő Jánosban beteljesült a prófécia, amely így lett megírva: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja előttem az utat. És mindjárt eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura” „Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal” (Malak. 3,1; 4,5-6)
Ján. 3,29 Akinek jegyese [menyasszonya] van, vőlegény az [akié a menyasszony, az a vőlegény]; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll [csak vár és figyel] és hallja őt, örvendezve [ujjongva] örül a vőlegény szavának [és nagyon örül, amikor hallja a közeledő vőlegény hangját]. Ez az én örömem immár betelt [teljessé lett; Ugyanúgy örülök most én is]*
*Pál apostolon keresztül jelenti k a Szent Szellem, hogy ki a vőlegény, és ki a menyasszony: „Igen, én „eljegyeztelek” benneteket Jézus számára, és arra törekszem, hogy úgy vigyelek hozzá, mint tökéletes menyasszonyát” (2 Kor. 11,2)
Ján. 3,30 Annak [a Krisztusnak] növekednie kell, nékem pedig alább szállanom [kisebbé válnom].
Ján. 3,31 Aki felülről [Istentől] jött, feljebb való [hatalmasabb] mindenkinél [mindeneknek fölötte van]. Aki a földről való [a földről származik], földi az [a földhöz tartozik] és földieket szól; aki a mennyből jött, feljebb való [az felette van mindeneknek; hatalmasabb] mindenkinél*
*Akik a földről származnak, vagyis a hústesti emberek: „Azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájuk” (1 Ján. 4,5).
Mert: „Az első ember földből való [porból formált], földi [és a porból alkották]; a második ember, az Úr, mennyből [égből] való. [mennyei]” (1 Kor. 15,47).
Erről így tesz bizonyságot Isten Igéje: Ő pedig nem más, mint a Krisztus: „mert senki sem ment fel a mennybe, hanemha (csak) az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia (az Emberfia), aki a mennyben van” (Ján. 3,13).
„Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és (ható)erőn és uraságon és minden néven mely neveztetik [és valamennyi névnél, amelyet segítségül hívnak] nemcsak e világon [(világ)korszakban (aionban)], hanem a következendőben [ami még KÖRÜL fog venni; az eljövendő (világ)korszakban] is” (Eféz. 1,21).
Maga az Úr Jézus is bizonyságot tesz származásáról, és a zsidók származásáról, így beszélve hozzájuk: „És monda nékik: Ti innét alól valók vagytok (lentről származtok), én onnét felül való vagyok (én pedig fentről származom); ti e világból valók vagytok (származtok), én nem vagyok e világból való (én nem e világból származom)” (Ján. 8,23).
Dávid próféciája kijelenti azt is, hogy kijött el erre a földre. „Mert te vagy, Uram (JHVH=Jehova), a legfenségesebb az egész földön, magasan fölötte vagy minden istennek” (Zsolt. 97,9)
Ján. 3,32 És arról tesz bizonyságot [Ő arról beszél; Arról tesz tanúságot], amit látott [ami felől látást kapott] és hallott; és az Ő bizonyságtételét [de amit mond] senki sem fogadja be.
Ján. 3,33 Aki az Ő bizonyságtételét [azt, amit mond] befogadja, az megpecsételte [elismeri], hogy az Isten igaz [(aléthész): valóságos].
Ján. 3,34 Mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja [Isten szavait közvetíti; az Isten igéit (réma: kijelentés) hirdeti]; mivelhogy [neki] az Isten nem mérték szerint adja a [Szent] Szellemet [nem méricskélve, hanem mérték nélkül adja]*
*Az Úr Jézus kijelentése: „Aki megvet (elvet) engem és nem veszi be (és nem fogadja el) az én beszédeimet, van annak, aki őt kárhoztassa (annak van ítélő bírája): a beszéd (az az ige), amelyet szólottam, az kárhoztatja azt (az ítéli el őt) az utolsó napon. Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amiket azért én beszélek, úgy beszélem (úgy hirdetem), amint az Atya mondotta vala nékem” (Ján. 12,48-50)
Az Úrnak Szelleme van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat (a megkínzottakat). Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét” (Luk. 4.18).
Már Ézsaiáson keresztül így szólt az Úr Jézusról: „Ímé (ez) az én szolgám, akit gyámolítok (akit támogatok), az én választottam, akit szívem kedvel (akiben gyönyörködöm), Szellememet adtam ő belé (Szellememmel ajándékoztam meg), törvényt beszél (útmutatást hirdet) a népeknek” (Ésa. 42,1).
és folytatja Ézsaiás az Úr Jézusról: „Az Úr Isten Szelleme van (nyugszik) én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt (örömhírt) mondjak. Elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást (és szabadon bocsátást). Hogy hirdessem az Úr jókedvének (kegyelmének) esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót. Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet (fejdíszt) a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!” (Ésa. 61,1-3)
Ján. 3,35 Az Atya szereti a Fiút, és az Ő kezébe adott mindent*
*Az Úr Jézus már földi szolgálata alatt így imádkozott, kijelentve, hogy: „… Hálákat adok néked [magasztallak, dicsőítelek; áldalak téged; Vallást teszek rólad], Atyám, mennynek és földnek Ura. Hogy elrejtetted [titokban tartottad, eltitkoltad] ezeket [az igazságokat] a bölcsek és az értelmesek [okosok, éles eszűek] elől, és a kisdedeknek [de kiskorúak (újjá születettek) előtt] megjelentetted [de megmutattad azoknak, akik olyanok, mint a kisgyermekek; és kijelentetted, kinyilatkoztattad (leleplezted, láthatóvá tetted) (ezeket) a kisgyermekeknek (a kisdedeknek, a kicsinyeknek)]. Igen, [valóban így van] Atyám, mert így volt kedves te előtted [mert így láttad jónak; mert így tetszett neked; mert ezt te is így láttad helyesnek]. Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni [kijelenteni, leleplezni; akinek szeme elől a Fiú a leplet el akarja vonni]” (Mát. 11,25-27).
Lukács bizonyságtétele szerint ez akkor történt, amikor a hetven tanítvány győztesen visszatért: „Azon órában örvendeze (és így ujjongott) Jézus a Szent Szellem által, és monda: Hálákat adok néked (és magasztallak), Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted (felfedted a gyermekeknek). Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted (és így láttad jónak). Mindent nékem adott (át) az én Atyám: és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya; és kicsoda az Atya, hanem csak a Fiú, és (az) akinek a Fiú akarja megjelenteni” (Luk. 10,21-22).
Mert: „Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, (annak) örök élete van; aki pedig nem enged (nem engedelmeskedik) a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,35-36).
És: „Amiként te hatalmat adtál néki minden (hús)testen (minden halandó felett), hogy örök életet adjon mindennek, amit néki adtál. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Ján. 17,2-3).
Pál apostol bizonyságtétele: „Mert mindent az ő lábai alá vetett [Isten] Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló hogy azon kívül [annak kivételével], aki neki mindent alávetett. [aki a mindenséget alá rendelte] Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, [Istennek] aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben. [amikor azonban alá fogja rendelni a mindenséget, akkor majd maga a Fiú is alá fogja rendelni magát Annak, aki a mindenséget alá rendelte, hogy az Isten legyen minden mindenekben]” (1 Kor. 15,27-28).
A feltámadott Úr átadja ezt a hatalmat a kihívottak közösségének, az eklézsiának: „És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen” (Mát. 28,18-20).
És hogy ez a hatalom – amelyet visszaad Istennek – a Krisztusé, és az Ő testéé, vagyis az Eklézsiáé, a felkenté,– azaz a fiúé – arról így beszél az Ige: „sőt bizonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda az ember, hogy megemlékezel ő róla, avagy az embernek fia, hogy gondod van reá? Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, mindent lába alá vetettél.” Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne lenne neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll, azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált” (Zsid. 2,6-9).
Erről tesz bizonyságot a Szent Szellem Dávidon keresztül is: „micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél: Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek vadait is; Az ég madarait és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!” (Zsolt. 8,5-10).
Hiszen Krisztus a fej, és az eklézsia – a kihívottak gyülekezete, mely Uráról, Krisztusról neveztetik – az Ő teste: „És Ő a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék” „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg. és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol. 1,18-19; 2,9-10)
Ján. 3,36 Aki hisz a Fiúban, örök [egy más minőségű, természetfeletti] élete van; aki pedig nem enged [nem hisz; nem engedelmeskedik; (apeitheó): nem hisz (szándékosan és önfejűen); rábeszélhetetlen, makacs] a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta*
*Pál apostol idézi Habakuk prófétát: „… miképpen meg van írva: Az igaz [a megigazult vagy megigazított] ember pedig hitből él. [Olyan hit, amely Istennek emberi ésszel fel nem érhető segítségében (csodáiban) tud bizakodni]” (Róm. 1,17).
Így szól a prófécia: „Ímé, felfuvalkodott, nem igaz őbenne az ő szelleme; az igaz (megigazult) pedig az ő hite által él” (Hab. 2,4).
Az Úr Jézus kijelentése az örök élet feltételéről: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet (igémet) hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott (elküldött), örök élete [egy más minőségű, természetfeletti élete] van; és nem megy a kárhozatra (sőt ítéletre sem megy), hanem általment a halálból az életre” (Ján. 5,24).
„Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete [egy más minőségű, természetfeletti élete] legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon. Bizony, bizony mondom néktek: Aki énbennem hisz, örök élete [egy más minőségű, természetfeletti élete] van annak” (Ján. 6,40.47).
János apostolon keresztül megerősíti Isten a kijelentést: „Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,12)
