A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Napi inspiráció: Nem vagy egyedül az üldözéskor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Napi inspiráció: Nem vagy egyedül az üldözéskor. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. december 14.

Napi inspiráció: Nem vagy egyedül az üldözéskor


http://awme.hu/2011/11/nem-vagy-egyedul-az-uldozeskor-napi-inspiracio-november-30/#.Tud6SbI0-IQ

Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta, és fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz. (Lukács 23:11)

Krisztus szenvedése nem ért véget azzal, hogy befejezte a földi szolgálatát.

Ő még ma is személyesen átéli a népét ért szenvedéseket, ahogy Jézus kijelentéséből megismerhetjük abból, amit Pál apostolnak mondott a damaszkuszi úton. “Saul, Pál, miért üldözöl engem?” Nem azt kérdezte Páltól, hogy miért üldözi az Ő népét. Azt mondta, hogy “Miért üldözöl engem?”Amikor a megigazulás miatt üldöznek bennünket, akkor valójában Krisztust üldözik.

Az egyik legnagyobb megpróbáltatást okozó érzés az üldöztetésben, amikor úgy érezzük, hogy Isten elhagyott bennünket. “Ha Isten úgy akarta volna, akkor megállíthatta volna az üldözést, igaz? Ebből az következik, hogy nem törődik velünk.” Ezt akarja az ördög elhitetni velünk.

Azonban az Úr veled van az üldözésben is. Ha megemlékezel erről, akkor meg fog ez tartani téged az elcsüggedéstől akkor is, amikor üldözésen mész keresztül.

A kereszténység pontosan az ellenkezője a világszerte látott rendszernél. Az önzetlenség felé igyekszünk, miközben a világ teljesen önmagát állítja középpontba. Jézus arra tanít, hogy szeressünk, míg a világ tele van gyűlölettel. Oda kellene tartanunk a másik orcánkat, míg a világ kihasználja ezt és megsért bennünket. A világ és a kereszténység konfliktusban áll egymással. Az egyetlen ok, amiért egy keresztény nem szenved üldöztetést, ha ugyanabba az irányba tart, mint a nem hívők. Amikor Isten útján járunk, akkor bele fogunk ütközni az ördögbe.

Krisztus ma is üldöztetést szenved, amikor a népét üldözik.

Egészen addig fog ez folytatódni, amíg Isten fizikai Királysága meg nem alakul.