Luk. 9,1 Minekutána pedig összehívta Jézus [magához] az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen [minden gonosz szellem, azaz: minden démon felett], és betegségek [és minden baj, és csapás] gyógyítására.
Luk. 9,2 És elküldé őket, hogy prédikálják [és hirdessék] az Isten országát [az Isten királyságát, királyi uralmát], és betegeket gyógyítsanak [és minden beteget éppé tegyenek, és helyreállítsanak].
Luk. 9,3 És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se pálcákat [se botot], se táskát [se tarisznyát], se kenyeret, se pénzt; se két-két; [vagyis egy váltás] (alsó)ruhátok se legyen.
Luk. 9,4 És valamely házba bementek, ott maradjatok [ott szálljatok meg], és onnét induljatok tovább.
Luk. 9,5 És valakik be nem fogadnak [és ahol nem látnak szívesen] titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról [ellenük szóló tanúságtételül; ez figyelmeztetés lesz majd a számukra],
Luk. 9,6 [az apostolok tehát útnak indultak, és] kimenvén annakokáért, bejárták a falukat [és jártak faluról falura], hirdetvén az Evangéliumot [az örömhírt, a győztes hadvezér érkezésének jóhírét], és gyógyítván [és meggyógyítva a betegeket] mindenütt*
*Máté írása további részleteket közöl a kiküldetésről: „És előszólítván [magához hívta] tizenkét tanítványát, (telj)hatalmat [(exúszia): képességet, felhatalmazást, jogosultságot] ada nékik a tisztátalan [gonosz] szellemek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden(fajta) betegséget [(noszosz): bajt, csapást] és minden erőtlenséget [és gyengeséget].
Ezt a tizenkettőt küldé ki Jézus, és megparancsolá [ezt a rendelkezést adta] nékik, mondván: Pogányok útjára ne menjetek, [pogányokhoz (a nemzetekhez) vivő úton el ne induljatok] és Szamaritánusok [jelentése: őrtorony, őrhegy; őrséghez tartozó] városába ne menjetek [ne térjetek] be; Hanem menjetek inkább Izráel házának [Izráel népének] eltévelyedett [ezért elveszett] juhaihoz. Elmenvén [tehát menjetek el, (hírnökként)] és prédikáljatok [és ezt hirdessétek nekik], mondván: Elközelített [vagyis közel jött] a mennyeknek országa [a mennyeknek királysága; az Egek (Istenének) királyi uralma].
Betegeket [erőtleneket; gyengélkedőket] gyógyítsatok, poklosokat [vagyis leprásokat] tisztítsatok [meg], halottakat támasszatok [halottakat keltsetek életre], ördögöket [ördögi, gonosz szellemeket, démonokat] űzzetek. Ingyen vettétek [ajándékba kaptátok], ingyen [ajándékba] adjátok. Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti erszényetekbe [övetekbe]. [Ne vigyetek az útra se poggyászt] se útitáskát [tarisznyát], se két (felső)ruhát [köntöst], se sarut, se pálcát [se vándorbotot ne vigyetek]; mert méltó a munkás az ő táplálékára [az ő kenyerére; a munkás ugyanis megérdemli, hogy gondoskodjanak róla].
Amely városba vagy faluba pedig bementek, tudakozzátok meg [érdeklődjetek, hogy kire számíthattok; kutassátok ki hogy], ki abban méltó; és ott [annál] maradjatok, amíg tovább [nem] mehettek [indultok]. Ha pedig bementek [beléptek] a házba, köszöntsétek azt [a ház népét e szavakkal: Békesség (eiréné: vagyis az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás), a háznak]. És ha méltó [erre az] a ház (az a háznép), szálljon a ti békességetek reá; ha pedig nem méltó, a ti békességetek rátok térjen vissza. És ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket [meg sem hallgatja szavaitokat (logosz: Igéiteket), távozzatok abból a házból, vagy városból, és] mikor kimentek abból a házból, vagy városból, [még] lábaitok porát is verjétek [rázzátok] le [lábatokról].
Bizony mondom néktek: Az ítélet [(kriszisz): döntés, (meg)ítélés, válság] napján könnyebb [elviselhetőbb (tűrhetőbb, kíméletesebb) sorsa, helyzete] lesz a Szodoma [jelentése: körülzárás, körülzárt hely; égő; fás tájék] és Gomora [jelentése: elsüllyedés, árvíz, elpusztulás; hasadék, szakadék] földjének. Mint annak a városnak” (Mát. 10,1.5-15).
Megjegyzés: A görög szöveg – sem a eredeti latin Vulgata, sem a német, katolikus, református fordítások – nem tartalmazzák ezt a részt: „Bizony mondom néktek: Szodomának vagy Gomorának tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak. (A Szent István társulat megjegyzésében az szerepel, hogy: Több görög kézirat hozzá teszi: Bizony mondom nektek, tűrhetőbb sorsa lesz Szodomának és Gomorának az ítélet napján, mint annak a városnak).
Márk is bizonyságot tesz az Úr Jézus parancsáról, amelyet így teljesítettek a kiválasztott tanítványok: „(A tanítványok pedig elindultak és) kimenvén azért, prédikálják vala (és hirdették az embereknek), hogy térjenek meg. És sok ördögöt (démont, tisztátalan gonosz szellemet) űznek vala ki, és olajjal sok beteget megkennek és meggyógyítnak vala” (Márk. 6,12-13).
És hogy ez a parancs a minden korban élő tanítványokra is vonatkozik, azt Pál apostolon keresztül mutatja be a Szent Szellem. Az apostol Antiókiába megy Barnabással, de: 1. nem egyedül ment hirdetni az Igét. 2. ahol nem fogadták be az Igét, ott az Úr Jézus parancsa szerint cselekedtek. Erről így számol be Isten Igéje: „A zsidók azonban felindítják (felingerelték ellenük) az istenfélő és tisztességbeli (tekintélyes) asszonyokat és a városnak eleit (előkelőit), és üldözést támasztanak Pál és Barnabás ellen, és kiűzik őket határukból. Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikoniumba” (Csel. 13,47-52).
A Szent Szellem kijelenti, hogy mi az az egyetlen ruha, amelybe fel kell öltözni. Milyen sarunak kell a lábunkon lenni, hiszen harcba küld a seregek Ura: „Mert nem vér és (hús)test ellen van nékünk tusakodásunk (harcunk), hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen (erők és hatalmak ellen), ez élet sötétségének világbírói ellen (a sötétség világának urai ellen), a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak. Annakokáért (és éppen ezért) vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén (leküzdve) megállhassatok.
Álljatok hát elő (álljatok meg tehát), körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel (igazságszeretettel), és felöltözvén az igazságnak (a megigazulás) mellvasába (páncéljába). És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliuma hirdetésének készségével. Mindezekhez fölvévén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván (legyetek éberek) minden (teljes) állhatatossággal és könyörgéssel…” (Eféz. 6,12-18)
Luk. 9,7 Meghallá pedig Heródes a negyedes fejedelem, mindazokat, amik őáltala történtek: és zavarban [és kétségek közt] volt [és nyugtalankodott, és nem tudta, mitévő legyen], mivelhogy némelyek azt mondák, hogy János támadt fel [hogy János kelt életre] a halálból [vagyis a halottak közül];
Luk. 9,8 Némelyek pedig, hogy Illés jelent meg [hogy Illés jött vissza]; mások meg, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik.
Luk. 9,9 [így töprengett], és monda Heródes: Jánosnak én vettem fejét [lefejeztettem]: kicsoda hát ez, aki felől én ilyen dolgokat hallok? És igyekezik vala őt látni [és kereste a módját, és igyekezett keresni az alkalmat, hogy láthassa]*
*Márk is bizonyságot tesz a történtekről: Az Úr Jézus kiküldi a hetven tanítványt, felruházva őket erővel, és hatalommal: „És sok ördögöt űznek vala ki, és olajjal sok beteget megkennek és meggyógyítnak vala. És meghallá ezeket Heródes király (mert nyilvánvalóvá >közismertté vált> az Ő >Jézus> neve) és monda: Bemerítő János támadt fel a halálból és azért működnek benne ezek a (csodatevő)erők.
Némelyek (meg) azt mondják vala, hogy Illés Ő; (ismét) mások meg azt mondják vala, hogy Próféta, vagy olyan, mint egy a próféták közül. Heródes pedig ezeket hallván, monda: Akinek én fejét vétetém (akit én lefejeztettem), az a János ez; ő támadt fel a halálból. Mert maga Heródes fogatta el és vettette vala (és bilincseltette meg a) börtönbe Jánost, Heródiás miatt (Heródiásnak kedvéért), Fülöpnek, az ő testvérének felesége miatt, mivelhogy azt vette vala feleségül.
Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned. Heródiás pedig (ezért megharagudott rá, és) ólálkodik vala utána, és meg akarja vala őt ölni; de nem teheti. Mert Heródes fél vala Jánostól, igaz és szent embernek ismervén őt, és oltalmazá (és védelmébe vette) őt; és ráhallgatván (gyakran zavarba jött, de), sok dologban követi, és örömest (szívesen) hallgatja vala őt.
De egy alkalmatos nap (a kedvező alkalom) jöttével, mikor Heródes a maga születése ünnepén nagyjainak (főembereinek), vezéreinek és Galilea előkelő embereinek lakomát ad vala, És ennek a Heródiásnak a leánya beméne és táncola, és megtetszék Heródesnek és a vendégeknek, monda a király a leánynak: Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom néked. És megesküvék néki, hogy: Bármit kérsz tőlem, megadom néked, még ha országom felét is. Az (a leány) pedig kimenvén, monda az ő anyjának: Mit kérjek? Ez pedig mondja: A Bemerítő János fejét. És a királyhoz nagy sietve azonnal bemenvén, kéré őt mondván: Akarom, hogy mindjárt add ide nékem a Bemerítő János fejét egy tálban. A király pedig, noha igen megszomorodék, (de) esküje és a vendégek miatt nem akará őt elutasítani. És azonnal hóhért küldvén a király, megparancsolá, hogy hozzák el annak fejét.
Ez pedig elmenvén, fejét vevé annak (lefejezte Jánost) a börtönben, és előhozá a fejét egy tálban és adá a leánynak; a leány pedig az anyjának adá azt. A tanítványai pedig, amikor ezt meghallották vala, eljövének, és elvivék a (ptóma: holttest, tetem) testét, és (egy) sírba tevék (sírboltba helyezték)” (Márk. 6,13-29)
Luk. 9,10 Visszatérvén pedig az apostolok, elbeszélnek [és részletesen beszámoltak] néki [vagyis Jézusnak] mindent, amit cselekedtek. És azokat maga mellé vévén [és magával vitte őket, és] elvonult [és teljesen különvonultak] magánosan [egy csöndes tájékra] a Bethsaida nevű városnak puszta helyére.
Luk. 9,11 A sokaság [a tömeg] pedig ezt megtudván, követé őt: és ő örömmel fogadván őket, szóla nékik az Isten országáról [Isten királyságáról; királyi uralkodásáról], és akiknek gyógyulásra volt szükségük [a betegeket], azokat meggyógyítá.
Luk. 9,12 A nap pedig hanyatlani kezdett [már közeledett az este; a nap már lemenőben volt]; és a tizenkettő őhozzá járulván, monda néki: Bocsásd el a sokaságot [a tömeget], hogy elmenvén a körülvaló falvakba és majorokba [településekre] megszálljanak, és eledelt találjanak, mert itt puszta helyen vagyunk [ez egy lakatlan hely].
Luk. 9,13 Ő pedig monda nékik: Adjatok nékik ti enni. Azok pedig mondának: Nincs nékünk több öt kenyerünknél és két halunknál; hanem ha elmegyünk, és mi veszünk eledelt az egész sokaságnak [ennek az egész népnek].
Luk. 9,14 Mert valának ott mintegy ötezren férfiak. Monda pedig az ő tanítványainak: Ültessétek le őket csoportokba ötvenével [ötvenfős csoportokban].
Luk. 9,15 És akképpen cselekedének, és leültették [letelepítették] valamennyit [és mindenki ledőlt].
Luk. 9,16 Minekutána pedig vette az öt kenyeret és a két halat, a mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat [felnézett az égre, és hálát adott értük], és megszegé [megtörte azokat]; és adá a tanítványoknak, hogy a sokaság elé tegyék [hogy osszák szét az embereknek].
Luk. 9,17 Evének azért és megelégednek [jóllaktak] mindnyájan; és felszedik, ami darabok maradtak tőlük, tizenkét kosárral [tizenkét kosarat töltöttek meg a maradék darabokkal]*
*Márk bizonyságtétele: És az apostolok (visszatértek és) összegyülekeznek Jézushoz, és elbeszélnek néki mindent, azt is, a miket cselekedtek (tettek), azt is, amiket tanítottak vala. Ő pedig monda nékik: Jertek el (velem) csupán ti magatok valamely puszta (lakatlan) helyre és pihenjetek meg egy kevéssé. Mert sokan valának a járó-kelők (akik odaérkeztek, és akik elindultak), hogy még evésre sem volt alkalmas idejük.
És elmenének hajón egy puszta (lakatlan) helyre csupán ő maguk. A sokaság pedig meglátá (meglátták és felismerték) őket, amint mennek vala, és sokan megismerék Őt; és minden városból egybefutnak (összefutottak) oda gyalog, és megelőzék őket, és hozzá gyülekeznek. És kimenvén (kiszállván) Jézus nagy sokaságot láta, és megszáná őket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra tanítani.
Mikor pedig immár nagy idő vala (és az idő már későre járt), hozzámenvén az ő tanítványai mondának: Puszta (lakatlan) ez a hely, és immár nagy idő van (és az idő már későre jár): Bocsásd el őket, hogy elmenvén a körülfekvő (a környező településekre a) majorokba és falvakba, vegyenek magoknak kenyeret (ennivalót); mert nincs mit enniük.
Ő pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniük. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-é kétszáz pénz árú (kétszáz dénárért) kenyeret, hogy enni adjunk nékik? Ő pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. (Amikor megnézték) és megtudván, mondának: Öt (kenyerünk van) és két halunk.
És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként (egy-egy csoportba) a zöld pázsitra (a zöld fűre). Letelepedének azért szakaszonként, százával és ötvenével (százas és ötvenes csoportokban). Ő (Jézus) pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada (megáldotta); és megszegé (megtörte) a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájuk között. Evének azért mindnyájan, és megelégednek (és jól is laktak);
És maradékot is szednek fel (összeszedték a kenyérdarabokat) tizenkét tele kosárral, és a halakból is (ami maradt). Akik pedig a kenyerekből ettek, mintegy ötezren valának (csak) férfiak. (Márk. 6,30-44).
János is bizonyságot tesz az Úr Jézus csodatettéről: „Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl (Tiberiás tavának túlsó partjára). És nagy sokaság követé őt, mivelhogy látják vala (azokat a jeleket) az ő csodatételeit, amelyeket cselekszik (tett) vala a betegeken. Felméne pedig Jézus a hegyre, és leüle ott a tanítványaival. Közel vala pedig húsvét, a zsidók ünnepe. Mikor azért felemelé Jézus a szemeit (amikor körültekintett), és látá, hogy nagy sokaság jő hozzá, monda Filepnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek? Ezt pedig azért mondá, hogy próbára tegye őt; mert ő maga (már) tudta, mit akar vala cselekedni (mit fog tenni).
Felele néki Filep: Kétszáz dénár árú kenyér nem elég ezeknek, hogy mindenikük kapjon valami keveset (dénár: római ezüstpénz, értéke egy napszám). Monda néki egy az ő tanítványai közül, András, a Simon Péter testvére: Van itt egy gyermek, akinek van öt árpa kenyere és két hala; de mi az ennyinek? Jézus pedig monda: Ültessétek le az embereket. Nagy fű vala pedig azon a helyen. Leülnek (letelepedtek) azért a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta (és kiosztotta) a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképen (osztott) a halakból is, amennyit akarnak (amennyit kívántak) vala.
Amint pedig betelének (jóllaktak), monda az ő tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen (hogy semmi ne menjen kárba). Összeszedik azért, és megtöltenek tizenkét kosarat az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek megmaradtak vala az evők után” (Ján. 6,1-13).
Dávid így prófétál az Úr Jézus tetteiről: „Dicsérjétek az Urat… Nagyok az Úrnak cselekedetei (tettei); kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban (kikutathatják, akiknek csak kedvük telik benne). Dicsőség és méltóság az ő cselekedete (munkája fenséges és ékes), és igazsága megmarad mindvégig (örökre). Emlékezetet szerzett az ő csudálatos dolgainak (emlékezetessé tette csodáit); kegyelmes és irgalmas az Úr. Eledelt ad az őt félőknek; megemlékezik az ő szövetségéről örökké” (Zsolt. 111,1-5).
„Mindenki szemei tereád vigyáznak (mindenki várakozva néz rád), és te idejében megadod eledelüket. Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élő(lény)t ingyen (kegyelmesen). Igaz az Úr minden ő útjában (az Úrnak minden útja igaz), és minden dolgában kegyelmes (és minden tette jóságos)” (Zsolt. 145,15-17).
Egy előképben pedig így hangzik a prófécia az Úr Jézus csodatettéről: „(Egyszer) jöve pedig egy férfi Baál Sálisából (jelentése: a harmad ura), és hoz vala az Isten emberének első zsengék kenyereit (az első termésből készült kenyeret), húsz árpakenyeret, és megzsendült (meg friss) gabonafejeket az ő ruhájában (a tarisznyájában).
De ő (Elizeus: jelentése: az én Istenem üdvösség, szabadító) monda: Add (oda) a népnek, hadd egyenek. Felele az ő szolgája: Minek (és hogyan) adjam ezt száz embernek? Ő pedig monda ismét: Add (oda) a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek, és még marad is. És ő eleikbe adá, és evének, és még maradt (hagytak) is belőle, az Úrnak beszéde szerint (ahogyan az ÚR megmondta)” (2 Kir. 4,42-44)
Luk. 9,18 És lőn, mikor ő magában [vagyis egyedül] imádkozék, vele valának a tanítványok; és megkérdé őket, mondván: Kinek mond engem a sokaság [a tömeg]?
Luk. 9,19 Ők pedig felelvén, mondának: Egyesek Bemerítő Jánosnak; némelyek pedig Illésnek; némelyek pedig, hogy a régi [az ősi] próféták közül támadt fel valamelyik.
Luk. 9,20 És monda nékik: Hát ti kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda: Az Isten ama Krisztusának [a Krisztusnak, akit Isten küldött, az Isten Felkentjének].
Luk. 9,21 Ő pedig reájuk parancsolván [szigorúan megtiltva], meghagyá, hogy ezt senkinek ne mondják [hogy erről senkinek se szóljanak];
Luk. 9,22 Ezt mondván: Szükség az ember Fiának sokat szenvedni és megvettetni [és el kell vettetnie] a vénektől, a főpapoktól és írástudóktól [a törvénytanítóktól, és a törvénymagyarázóktól, akik elutasítják, és nem ismerik el], és megöletni, és harmadnapon feltámadni [és életre kelni].
Luk. 9,23 Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg (ön)magát, és vegye fel az ő keresztjét [az ő kínkaróját] minden nap //nem önmagának él, nem a saját akaratának, vágyainak, érzelmeinek, és gondolatainak a beteljesítésére összpontosít, hanem ezeket rendszeresen és folyamatosan Isten és más emberek érdekeinek rendeli alá. képletesen: halálnak kitettség, azaz önmegtagadás//, és [úgy] kövessen engem.
Luk. 9,24 Mert aki meg akarja tartani [meg akarja menteni] az ő életét, elveszti [romlásba viszi, és elveszti] azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja [az megmenti] azt.
Luk. 9,25 Mert mit használ [mi haszna van abból] az embernek, ha mind e világot megnyeri [és megszerzi] is, ő magát pedig elveszti [romlásba viszi, és elpusztítja], vagy magában kárt vall [önmagának kárt okoz, és veszteséget szenved]?
Luk. 9,26 Mert valaki szégyell engem és az én beszédemet [vagy az én szavaimat, Igéimet], az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljő az ő dicsőségével, és az Atyáéval és a szent angyalokéval*
*A Máté írása Evangélium jelenti ki, hogy mikor és miért szólt így az Úr Jézus: „… kezdé Jézus jelenteni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni.
És Péter előfogván (magához vonta) őt, kezdé feddeni, mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik (nem történhet) ez meg te véled. Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem (botránkoztatsz engem, csapdát állítasz nekem); mert nem gondolsz az Isten dolgaira (és nem az Isten szerint gondolkozol), hanem az emberi dolgokra (az emberek szerint).
Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, (sztaurosz): kínkaróját naponta, //képletesen: halálnak kitettség, azaz önmegtagadás// és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani (menteni) az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem (és az evangéliumért), megtalálja (megmenti) azt.
Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall (az élete kárt szenved)? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért (életéért)?” (Mát. 16,21-26).
Mert: „Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal (ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg), csak egymaga marad; ha pedig el//meg//hal, sok gyümölcsöt terem (sokszoros termést hoz). Aki szereti a maga életét, elveszti azt (elpusztítja, romlásba viszi); és aki gyűlöli (miszeó: kevésbé szereti, vagy választja) a maga életét e világon, örök életre tartja (őrzi) meg azt. Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya” (Ján. 12,24-26).
Mert: „Valaki igyekezik (törekszik) az ő életét megtartani (megőrizni), elveszti (elpusztítja, romlásba viszi) azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti (dzóogoneó): megtartja, életben tartja, életre kelti) azt” (Luk. 17,33).
Az apostolok is így: „Erősítették a tanítványok lelkét (a tanítványokat), intvén (és bátorították őket), hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon (sok nyomorúságon, szorongattatáson) által kell nékünk az Isten országába bemennünk” (Csel. 14,22).
Hogy senki meg ne tántorodjék ama szorongattatások között (a mostani megpróbáltatásokban); mert ti magatok tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk. Mert mikor közöttetek valánk is, előre megmondtuk néktek, hogy szorongattatásnak leszünk kitéve (hogy üldözni fognak minket); amint meg is történt, és tudjátok (és amint tapasztaltátok)” (1 Thess. 3,3-4).
„De mindazok is, akik kegyesen (vagyis Istenben való hitben) akarnak élni Krisztus Jézusban, (szintén) üldöztetni fognak” (2 Tim. 3,12).
De az Úr kijelentése minden Őbenne hívő embernek szól: „A sokaságot [a tömeget] pedig az ő tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát [(hosztisz hétisz): mindenki, aki követni akar engem, annak előbb meg kell tagadnia önmagát], és vegye fel az ő keresztjét. [(sztaurosz): Itt jelentése: nem önmagának él, nem a saját akaratának, vágyainak, érzelmeinek, és gondolatainak a beteljesítésére összpontosít, hanem ezeket rendszeresen és folyamatosan Isten és más emberek érdekeinek rendeli alá], és kövessen engem.
Mert valaki meg akarja tartani [menteni] az ő életét, elveszti azt [pusztulásba viszi]; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az Evangéliumért [az örömüzenetért], az megtalálja [megmenti] azt. Mert mit használ [mit ér] az embernek, ha az egész (látható) világot megnyeri [megszerzi], lelkében pedig kárt vall [életét pedig elveszíti; életét megkárosítja]? Avagy mit adhat az ember váltságul [váltságdíjul; cserébe] az ő lelkéért [az ő életéért]? Mert valaki szégyell engem és az én beszédeimet [az én (logosz): Igémet] e parázna [házasságtörő] és bűnös [(hamartólosz): céltévesztett] nemzetség között [nemzedék előtt; ebben a parázna, elfajult és bűnös korban].
Az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor [(hotan): bármikor, valahányszor] eljő az ő Atyja dicsőségében [(doxa): pompa, fényesség, ragyogás, erő] a szent angyalokkal” (Márk. 8,34-38).
János apostol így ír a kijelentésről: „Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal (ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg), csak egymaga marad; ha pedig el /meg/ hal, sok gyümölcsöt terem (sokszoros termést hoz).
Aki szereti a maga életét, elveszti azt (elpusztítja, romlásba viszi); és aki gyűlöli (miszeó: kevésbé szereti, vagy választja) a maga életét e világon, örök életre tartja (őrzi) meg azt. Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya” (Ján. 12,24-26).
Mert: „Valaki igyekezik (törekszik) az ő életét megtartani (megőrizni), elveszti (elpusztítja, romlásba viszi) azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti (dzóogoneó): megtartja, életben tartja, életre kelti) azt” (Luk. 17,33).
Dávid így prófétál erről: „Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla (abba kell hagynia), még ha örökké élne is, és nem látná meg a sírgödröt. Pedig meglátja! Meghalnak a bölcsek, a bolond és ostoba is elpusztul, és másokra hagyják vagyonukat” (Zsolt. 49,8-11).
Pál apostolon keresztül fejti ki a Szent Szellem, hogy mit jelent az Úr Jézus kijelentése a gyakorlatban: „Akik pedig Krisztuséi, a testet [a (hús)testet; bűnös természetüket szenvedélyeivel, kívánságaival és vágyaival együtt] megfeszítették (sztauroó: a szenvedélyt, indulatot vagy az önzést eltörli, kiirtja; legyőzi). Minden olyan magatartás, amellyel az ember Krisztus megfeszítésének jegyében megtagadja hústesti életét, és a világban őt körülvevő bűnt. (dr Varga Zsigmond: Újszövetségi görög-magyar szótár 879. oldal: sztauroó)] indulataival és kívánságaival együtt” (Gal. 5,24).
Erre mutat példát Pál apostol, amikor azt mondja, hogy: „… megsanyargatom [megzabolázom; állon ütöm; megöklözöm; alávetem] testemet (szóma: énemet, egómat) és szolgává teszem; [és rabságba (rabszolgaságba) vetem (kényszerítem) leigázom] hogy míg másoknak prédikálok, [tanítok; hirdetem az Igét; hogy amikor másokat versenybe hívok] magam valami módon méltatlanná ne legyek. [váljak; (magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre; magam valamiképpen olyannak ne bizonyuljak, mint aki nem állja ki a próbát)]” (1Kor. 9,27).
És ezt meg is tudjuk tenni: „Hiszen tudjuk, hogy a mi ó emberünk Ővele megfeszíttetett [oszlopra feszíttetett] hogy megerőtlenüljön [teljesen működésképtelenné, erejét vesztetté legyen] a bűnnek teste. (amartias szóma: a céltévesztett én) [megsemmisüljön (elpusztuljon; tétlenné; tehetetlenné váljon) a bűn hatalmában álló (a céltévesztett) test (szóma = én)]. Hogy ezután ne szolgáljunk [ne legyünk rabszolgája] a bűnnek. [ne legyünk (a céltévesztés) rabszolgái].
Mert aki [így] meghalt, felszabadult a bűn alól. [megigazult; igazságossá lett; (felmentést nyert) a bűntől, a cél ELVÉTÉSÉTŐL)]” (Róm 6,6-7).
Azért kell bemerítkezni a Szent Szellembe: „Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt; újuljatok meg szellemetekben és elmétekben, És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben” (Ef. 4,22-24).
„Mert akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel” (Gal. 3,27).
Pál apostol így bátorítja Timóteust, és a minden időben élő, Istent szeretőket: „Ne szégyeneld hát a mi Urunk bizonyságtételét (a mi Urunkról szóló bizonyságtételt), se engem, az ő foglyát; hanem (velem) együtt szenvedj az evangéliumért Istennek hatalma szerint (Isten ereje által)” (2 Tim. 1,8).
Mert: „Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is: ha megtagadjuk, ő is megtagad minket” (2 Tim. 2,12).
A feltámadott Úr ígérete: „Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt” (Jel. 3,5).
Ezt tudva így bátorít az apostol: „Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van” (Zsid. 10,35)
Luk. 9,27 Mondom pedig néktek bizonnyal [igazán mondom néktek], hogy vannak az itt állók közül némelyek, kik a halált meg nem kóstolják [nem tapasztalják meg], mígnem meglátják az Istennek országát [az Isten királyságát; királyi uralmát eljönni hatalommal]*
*Máté is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről, azt is kijelentve, hogy ez mit jelent: „Bizony mondom néktek: Azok között, akik itt állanak, vannak némelyek, akik nem kóstolják [nem ízlelik, nem tapasztalják] meg a halált, amíg meg nem látják az embernek Fiát [az Emberfiát] eljőni [királyként] az ő országában [az ő királyságában]” (Mát. 16,28).
A farizeusok kérdésére így válaszol az Úr: „Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el (nem úgy jön el, hogy az ember jelekből következtethetne rá, vagy kiszámíthatná). Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa közöttetek, van” (Luk. 17,20-21).
Mert Isten országa akkor nyilatkozik meg, amikor a Szent Szellem erejével hirdetik a Krisztust. Ezért azt mondja az apostol: „Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten titkát. És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédében állott, hanem Szellemnek és erőnek megmutatásában: hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék” (1 Kor. 2,1.4-5).
„Mert nem beszédben áll [nem szavakon alapszik; szóban nyilatkozik meg] az Istennek országa, [Isten királysága, uralma] hanem erőben. [hatóerőben; hatalomban, csodatevő erőben]” (1 Kor. 4,20).
Hogy ez megtörténjen, ahhoz az Úr Jézus által ígért mennyei erőt kell megkapni minden hívőnek: „És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel” (Luk. 24,49).
Mert: „… János… vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. És: „… vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,5.8).
És ez be is teljesedett pünkösdkor: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának (ugyanazon a helyen). És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése (hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt), és eltelé (betöltötte) az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek (lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak) és üle (leszálltak) mindenikre azok közül. És megtelnek mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdenek szólni más nyelveken (különféle nyelveken), amint a Szellem adta nékik szólniuk” (Csel. 2,1-4).
Így vált valóra az Úr ígérete, aki megígérte a Szent Szellem eljövetelét: „Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat (nem kaphat meg), mert nem látja őt és nem (is) ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok. Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek” (Ján. 14,17-20).
Hiszen: Így is van megírva: Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett, az utolsó Ádám (az Úr Jézus) pedig megelevenítő Szellemmé” (1Kor 15,45).
Dávid így prófétál erről: „Az Úr a mennyekbe helyeztette az ő székét (állította fel trónját) és az ő uralkodása mindenre kihat (királyi hatalmával mindenen uralkodik)” (Zsolt. 103,19).
Ezért: „Dicsér (és magasztal) téged, Uram minden teremtményed és áldanak téged a te kegyeltjeid (a Te híveid). Országodnak dicsőségéről szólnak (elmondják, hogy országod milyen dicsőséges), és a te hatalmadat beszélik. Hogy tudtul adják az ember fiainak az ő hatalmát (megismertetve az emberekkel az ÚR hatalmas tetteit), és az ő országának fényes (ragyogó) dicsőségét. A te országod örökre fennálló (örökkévaló) ország, és a te uralkodásod nemzedékről nemzedékre (tart)” (Zsolt. 145,10-13)
Luk. 9,28 És lőn e beszédek [e logoszok, e szavak elmondása] után mintegy nyolcad nappal, hogy maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felméne a hegyre imádkozni.
Luk. 9,29 És imádkozása közben az ő orcájának ábrázata [az Ő arcának színe, az Ő jelenléte, az Ő külső, látható alakja] elváltozék [és más lett], és az ő ruhája [csillogó, és ragyogóan, sugárzóan] fehér és fénylő lőn [és fényben ragyogott; fehéren tündöklött, s villogó fehéren szikrázni kezdett].
Luk. 9,30 És ímé [egyszerre két férfi tűnt fel], és beszél vala ő vele, kik valának Mózes és Illés;
Luk. 9,31 Kik dicsőségben megjelenvén [kik dicsőségben voltak láthatók], beszélik vala az ő halálát [s Jézus elmeneteléről beszéltek, és megmondták az Ő halálának végbemenetelét], melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni
[Más fordítás: akik dicsőségben megjelenve, élete végéről szólottak, amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie].
Luk. 9,32 Pétert pedig és a vele lévőket elnyomá az álom; de mikor felébredtek, láták az ő dicsőségét, és ama két férfiút, kik vele állanak vala.
Luk. 9,33 És lőn, mikor [már indulni készültek] azok, [és mialatt azok elválóban voltak, és] eltávoztak őtőle, monda Péter Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot [három sátrat], egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek; nem tudván mit mond.
Luk. 9,34 És mikor ő ezeket mondá, felhő [vagyis köd] támada és azokat beárnyékozá [és árnyékba borította be, és ragyogó köd burkolta be, vagyis természetfölötti befolyással vette körül őket]; ők pedig megfélemlének, mikor azok bementek a felhőbe [és nagyon megijedtek, és megrémültek, amikor a felhő körülvette őket, és amikor a felhőbe kerültek, és a felhőbe jutottak].
Luk. 9,35 És szózat lőn [és egy hang hallatszott] a felhőből, mondván: Ez amaz én szerelmes Fiam [akit kiválasztottam], őt hallgassátok [és rá hallgassatok].
Luk. 9,36 És mikor a szózat lőn [és mikor a hang keletkezett], találtaték Jézus csak maga. Ők pedig hallgatnak, és semmit abból, amit láttak, senkinek el nem mondának azokban a napokban*
*Máté bizonyságtétele így hangzik: „És hat nap múlva magához [maga mellé] vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magukban [külön] egy [igen] magas hegyre. És elváltozék [átalakult] előttük, [ott szemük láttára], és az ő orcája [fénylett; világítani kezdett, és] ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn [fehéren ragyogott, tündökölt], mint a fényesség [úgy vakított, mint a fény, mint a napsugár; ruhái olyan fehérek lettek, mintha napfényből volnának].
És ímé megjelenék [egyszerre láthatóvá lett] ő nékik [megjelent előttük] Mózes és Illés, akik beszélnek [beszélgettek] vala Ővele [Jézussal]. Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó [kellemes, eszményi szép (kitűnő)] nékünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk [felállítok] itt három hajlékot [sátrat], néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.
Mikor ő még beszél vala, ímé, fényes [fénylő, ragyogó, világos] felhő borítá [takarta; árnyékolta] be [hirtelen fénylő köd árnyéka esett rájuk; nagy fényes köd vevé körül] őket és ímé szózat lőn [és hang hallatszott] a felhőből [a ködből], mondván: Ez az én szerelmes [kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága] Fiam, akiben én gyönyörködöm [kiben én megnyugodtam; ő nyerte el tetszésemet; akiben kedvem telik]: Őt hallgassátok [reá hallgassatok].
És a tanítványok amint ezt hallák, arcra esének [arcra borultak] és igen megrémülnek [és nagyon (roppant) megijedtek (megrettentek), és nagy félelem fogta el őket]. Jézus pedig hozzájuk menvén [hozzájuk lépett], illeti [megérintette] őket, és monda: Keljetek [álljatok] fel és ne féljetek! Mikor pedig szemeiket [tekintetüket] fölemelik [felnéztek, feltekintettek], senkit sem látnak, hanem csak Jézust egyedül.
És mikor a hegyről alájövének, megparancsolá [meghagyta, a lelkükre kötötte] nékik Jézus, mondván: Senkinek se mondjátok el, amit láttatok [ezt a látomást], míg fel nem támadt [életre nem kelt] az embernek Fia [az Emberfia] a halálból [a halottak közül]” (Mát. 17,1-9).
(Megjegyzés: az időpont megjelölésében: „hat nap múlva”, nem számítja a határnapokat, míg a római módon számító Lukács nyolc napról beszél).
Péter apostol bizonyságtétele: „Mert nem mesterkélt (kitalált) meséket (mítoszokat) követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét (és megjelenését); hanem mint akik szemlélői voltunk az Ö nagyságának (hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének). Mert amikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott (ilyen szózatot intézett): Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm: Ezt az égből (a mennyből) jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen” (2 Pét. 1,16-18).
Már Mózes így prófétált az Úr Jézusról, ezt mondva: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok (őreá hallgassatok)! Mind a szerint (egészen úgy), amint kérted az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben a (össze)gyülekezésnek napján mondván: Ne halljam többé (nem tudom tovább hallgatni) az Úrnak, az én Istenemnek szavát, és ne lássam többé (és nem tudom tovább nézni) ezt a nagy tüzet, hogy meg ne haljak (mert meghalok)!
Az Úr pedig (így szólt hozzám és) monda nékem: Jól mondták, amit mondtak. Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat, mint te, és az én igéimet adom annak szájába, és (ő pedig) megmond nékik mindent, amit parancsolok néki. És ha valaki nem hallgat az én igéimre, amelyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon (azt én felelősségre vonom)!” (5 Móz. 18,15-19).
És az apostol megerősíti, hogy kiről szólt a prófécia: „Mert (maga) Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai (testvéreitek) közül, mint engem (olyat, mint én); azt (őt) hallgassátok mindenben, amit csak szólánd (amit csak mond) néktek. És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül” (Csel. 3,22-23)
Luk. 9,37 És lőn másnap, mikor ők a hegyről leszállottak [lejöttek], sok nép méne elébe [és hatalmas tömeg várta Jézust].
Luk. 9,38 És ímé egy a sokaság közül felkiálta, mondván: Mester, kérlek téged, tekints az én fiamra; mert nékem egyetlen egyem [vagyis egyetlen gyermekem ő]:
Luk. 9,39 És ímé a szellem [elkapja, és] megragadja. [megtámadja] őt és hirtelen [hangosan] kiált [rikolt, sikít, felordít]. És [rángatja, gyötri, marcangolja, és] szaggatja őt, és annyira [megkínozza] hogy tajtékot túr [vagyis habzik a szája], és nehezen megy el tőle [és nehezen hagyja el őt], szaggatván [miután meggyötörte, összetörte, és agyonkínozta] őt.
Luk. 9,40 És kérem a te tanítványaidat, hogy űzzék ki azt, de nem tudták [nem volt rá hatalmuk, képtelenek voltak rá].
Luk. 9,41 Felelvén pedig Jézus, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség [eltévelyedett emberek, kificamodott, elfordult, elcsavarodott és romlott nemzedék]! Meddig leszek köztetek [meddig kell még veletek maradnom], és meddig tűrlek [meddig hordozlak] titeket, [és meddig kell még türelmesnek lennem veletek, és titeket elszenvednem]? Hozd [vezesd] ide a te fiadat!
Luk. 9,42 Amíg pedig az [a fiú még feléje tartott, még oda sem ért, és amíg] odaméne azon közben az ördög [a gonosz szellem, a démon] földhöz üté azt [leteperte, és a földre vetette, megtépte], és megrángatá [és megrázta, és szaggatni és marcangolni kezdte]. De Jézus megdorgálá a tisztátalan [gonosz] szellemet, [és ráparancsolt], és meggyógyítá [megszabadította, helyreállította, és éppé tette] a gyermeket, és adá azt az ő atyjának*
*Máté még részletesebben mondja el a történteket: „És mikor [visszamentek és] a sokasághoz [a tömeghez] értek, egy ember jöve hozzá, térdre esvén [térdre borult, térdre hullott] Őelőtte [és így kérlelte őt]. És mondván: Uram, könyörülj [segíts] az én fiamon, mert holdkóros [epilepsziás és nagyon sokat] és kegyetlenül [gonoszul] szenved [és sokszor van rosszul]. Mivelhogy [sokszor megtörténik vele, hogy] gyakorta esik a tűzbe, és gyakorta a vízbe. És [amikor] elvittem őt a te tanítványaidhoz, és nem tudták [képtelenek voltak] őt meggyógyítani.
Jézus pedig felelvén, monda: Óh hitetlen és elfajult [(diasztrephó): elfordított, eltérített, eltévelyedett, elhajlott, fonák, romlott, torz] nemzetség [nemzedék]! Vajon meddig leszek veletek [meddig kell még köztetek maradnom; meddig tűrjelek és hordozzalak titeket]? Vajon meddig szenvedlek titeket [meddig kell még türelmesnek lennem veletek, és elviselni benneteket]? Hozzátok őt [azt a fiút] ide nékem [hozzám]. És megdorgálá őt Jézus [rákiáltott; ráparancsolt; keményen, szigorúan rászólt], és kiméne belőle az ördög [a démon, a gonosz szellem]; és meggyógyult [egészséges lett] a gyermek azon órától fogva” (Mát. 17,14-18).
Márk beszámolója a tanítványok tehetetlenségéről, így hangzik: „És mikor a tanítványokhoz ment vala, nagy sokaságot láta körülöttük, és írástudókat, akik azokkal versengenek (vitatkoztak) vala. És az egész sokaság meglátván őt, azonnal elálmélkodik (megdöbbent), és hozzásietvén (és eléje futva) köszönté őt. Ő pedig megkérdezi az írástudókat: Mit versengetek ezekkel, (miről vitatkoztok velük)? És felelvén egy a sokaságból, monda: Mester, ide hoztam hozzád az én fiamat, akiben néma szellem van. És ahol csak előfogja (megragadja), szaggatja őt; ő pedig tajtékot túr (úgy leteperi őt, hogy tajtékzik), a fogát csikorgatja, és elfonnyad (és megmerevedik). Mondám hát tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt, de nem tudták.
Ő pedig felelvén néki, monda: Óh hitetlen nemzetség (nemzedék), meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt hozzám. És hozzá vivék azt; és mihelyt ő meglátta azt, a szellem azonnal szaggatá azt; és leesvén a földre, tajtékot túrván fetreng vala (Más fordítás: és amikor meglátta őt a szellem, azonnal megrázta a fiút, úgyhogy az a földre esve fetrengett és tajtékzott). És megkérdezé (az Úr Jézus) az atyját (a fiú apjától): Mennyi ideje, hogy ez esett rajta (hogy ő így van)? Az pedig monda: Gyermeksége (gyermekkora) óta. És gyakorta (sokszor) veté őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse (elpusztítsa) őt; de ha valamit tehetsz (szánj meg minket), légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk.
Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek (Más fordítás: Jézus ezt mondta neki: „Ha lehet valamit tennem? - Minden lehetséges annak, aki hisz). A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek (segíts a hitetlenségemen). Jézus pedig mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul (összefut), megdorgálá a tisztátalan szellemet (és ráparancsolt), mondván néki: Te néma és süket szellem, én parancsolom néked, menj ki belőle, és többé belé ne menj! És kiáltás és erős szaggatás között kiméne (Más fordítás: Erre az felkiáltott, erősen megrázta őt, és kiment belőle); az (a gyermek) pedig olyan lőn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt (vége van). Jézus pedig megfogván (megragadta) kezét, fölemeli (magához térítette); és az fölkele” (Márk. 9,14-27).
Mózesen keresztül már így hangzik a prófécia a hitetlen nemzedékről: „Gonoszak voltak hozzá (elromlottak), nem fiai (már), a maguk gyalázatja; romlott és elvetemült (hitvány, fonák és hamis) nemzedék (ez)” (5 Móz. 32,5)
Luk. 9,43 Elálmélkodnak pedig [az emberek] mindnyájan [megdöbbentek] az Istennek nagyságos erején, [és elámultak Isten nagyságán]. Mikor pedig mindnyájan csodálkoznak mind azokon, amiket Jézus cselekedék, monda az ő tanítványainak:
Luk. 9,44 Vegyétek füleitekbe ezeket a beszédeket, [és jól jegyezzétek meg, amit most mondok; véssétek eszetekbe ezeket a szavakat, ezeket a logoszokat]: Mert az embernek Fia [árulással] az emberek kezébe fog adatni, [és elkerülhetetlenül meg fog történni, hogy kiszolgáltatják].
Luk. 9,45 De ők nem érték e mondást [ezt a rémát, ezt a kijelentést], és el vala rejtve előlük [hogy fel ne fogják; el volt az leplezve előlük], hogy ne értsék azt [hogy ne tudják felfogni]; és [nem merték] féltek őt megkérdezni e mondás felől [e réma, e kijelentés értelméről].
Luk. 9,46 Támada [felmerült] pedig bennük az a gondolat [okoskodás, számítgatás, fontolgatás, meggondolás], hogy ki nagyobb közöttük
[Más fordítás: a tanítványok egymás között vitatkozni kezdtek, és vetélkedés csúszott be közéjük a felől, hogy ki közöttük a legnagyobb].
Luk. 9,47 Jézus pedig látván az ő szívük gondolatát [és vitaindító fontolgatását], egy kis gyermeket megfogván, maga mellé állatá azt,
Luk. 9,48 És monda nékik: Valaki e kis gyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be; és valaki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött; mert aki legkisebb [a legjelentéktelenebb] mindnyájan ti közöttetek, az lesz nagy*
*Az Úr Jézus hogy felkészítse tanítványait, kijelenti, hogy Őt meg fogják ölni: „És elméne (és megérkeztek) Kapernaumba. És odahaza (amikor már otthon volt) megkérdezé őket: Mi felett vetekedtetek egymással az úton (miről vitatkoztatok útközben)? De ők hallgatnak, mert egymás között a felett vetekedtek vala az úton (arról vitatkoztak az úton egymással), ki a (leg)nagyobb?
És leülvén, odaszólítá (odahívta) a tizenkettőt, (így szólt hozzájuk) és monda nékik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek (mindenki) között utolsó és mindeneknek (és mindenki) szolgája. És előfogván (kézen fogva) egy (kis)gyermeket, közéjük állatá azt; és ölébe vévén (átölelte majd) azt, monda nékik: Aki az ilyen (kis)gyermekek közül egyet (is) befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elbocsátott (elküldött)” (Márk. 9,33-35).
Még az utolsó vacsorán is, amikor az Úr Jézus kijelenti, hogy a tanítványok egyike elárulja Őt, Ők: „Támada pedig köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük (a leg)nagyobbnak. Ő pedig monda nékik: A pogányokon (népeiken) uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van (és akik hatalmuk alá hajtják őket), jóltévőknek hívatnak (jótevőknek hívatják magukat.). De ti ne úgy (cselekedjetek): hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő (aki vezet), mint aki szolgál. Mert melyik nagyobb, az-e, aki (az) asztalnál ül, vagy (az) aki szolgál? nemde aki (az) asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint aki szolgál” (Luk. 22,24-27).
Hát közöttetek is: „… aki a (leg)nagyobb közöttetek, legyen a ti szolgátok. Mert aki magát felmagasztalja [magasra emeli], megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik [magasra emelik]” (Mát. 23,11-12).
Az Úr Jézus példázatokkal világítja meg kijelentését: „Mikor valaki lakodalomba hív, ne ülj a fő helyre; mert netalán náladnál nagyobb tiszteletben álló (érdemesebb) embert is hívott meg az, És eljövén az (odamegy hozzád), aki mind téged, mind azt meghívta, ezt mondja majd néked: Engedd (át) ennek a helyet! És akkor szégyennel (szégyenszemre) az utolsó helyre fogsz ülni (kerülni). Hanem mikor meghívnak, menj el és ülj le az utolsó helyre; hogy mikor eljő az, aki téged meghívott, ezt mondja néked: Barátom ülj feljebb! Akkor néked dicsőséged lesz azok előtt, akik veled együtt ülnek (becsületed lesz minden asztaltársad előtt). Mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik” (Luk. 14,8-11).
„Dávid ismerte Urát, és ilyen megvallást tesz, példát adva Krisztus népének: „Grádicsok éneke (zarándokének); Dávidtól. Uram, nem fuvalkodott fel az én szívem, szemeim sem láttak magasra (nem kevély a tekintetem), és nem jártam nagy dolgok után, erőmet haladó csodadolgok után (nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem); Sőt (csitítottam) lecsendesítem és elnémítom lelkemet. >magamat; legbelső énemet > (mint anya a gyermekét). Amilyen az elválasztott gyermek az anyjánál; mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem (legbelső énem)” (Zsolt. 131,1-2).
Mert: „Az embernek kevélysége megalázza őt; az alázatos pedig tisztességet nyer” (Péld. 29,23).
„A csúfolódókat ő (Isten) megcsúfolja, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad” (Péld. 3,34).
Mert: „A megromlás előtt felfuvalkodik az ember elméje; a tisztesség előtt pedig alázatosság van (Más fordítás: Akire romlás vár, annak fölfuvalkodik a szíve, de akire dicsőség, az alázatos)” (Péld. 18,12).
Ezért jobb az: „hogyha megaláznak, felmagasztalásnak mondod azt, és ő az alázatost megtartja” (Jób. 22,29 .
Az apostol is arra kéri a mindenkori hívőket, hogy: Ne irányítson benneteket az önzés, irigység, vagy büszkeség! Ellenkezőleg, alázatosak legyetek, és adjatok a másiknak több tiszteletet, mint amit magatoknak kívántok!” Fil. 2,2-3)
Luk. 9,49 Felelvén pedig János, monda: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket [gonosz szellemeket, démonokat hajt ki, és] űz; és eltiltók őt [megtiltottuk neki], mivelhogy téged nem követ mi velünk.
Luk. 9,50 És monda néki Jézus: Ne tiltsátok el: mert aki nincs ellenünk, mellettünk [velünk] van [Más fordítás: ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van]*
*Márk is leírja a történteket: „János pedig felele néki [(apokrinomai): elkezd beszélni], mondván: Mester [Tanító], látánk valakit, aki a te neveddel [(onoma): hatalom, tekintélyt is magába foglalja] ördögöket [tisztátalan szellemeket, démonokat] űz [aki a Te nevedben haj(í)tott ki gonosz szellemeket].
Aki nem követ minket, és eltiltók őt, mivelhogy nem követ minket [nem tartozik közénk; nem csatlakozott hozzánk]. Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el őt; mert senki sincs, aki csodát tesz [(dünamisz): erő-megnyilvánulás, csoda(tevő erő)] az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna felőlem [és ugyanakkor gyalázni tudna engem]; »Más fordítás: Ne tiltsátok el, mert lehetetlen, hogy valaki az én nevemben úgy gyakoroljon isteni hatalmat, hogy utána nemsokára becsméreljen [(kakologeó): rosszat mond, gonoszul beszél; becsmérel, ócsárol, gyaláz, átkoz] engem«. Mert aki nincs ellenünk, mellettünk [velünk] van” (Márk. 9,38-40).
Máté így írja le: „Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol. [Más fordítás: Aki nem velem dolgozik, ellenem dolgozik; és aki velem nem gyűjt, széjjelszór, pazarol]. Csak az van ellenetek, ki nincs velem” (Mát. 12,30).
És így zárja beszédét: „Aki velem nincs, ellenem van; és aki velem nem takar (nem gyűjt, nem szed össze), tékozol” (Luk. 11,23).
A Szent Szellem egy előképben mutatja be, hogy miért így válaszolt az Úr Jézus, kijelentve azt is, hogy csak a Szent Szellem által lehet démont űzni, vagy prófétálni: „Kiméne… Mózes, … összegyűjte hetven férfiút a nép vénei közül, és állatá őket a sátor körül. Akkor leszálla az Úr felhőben, és szóla néki, és elszakaszta (elvett) abból a Szellemből, amely vala őbenne (amely Mózesben volt), és adá a hetven vén férfiúba. Mihelyt pedig megnyugovék ő rajtok a Szellem, menten prófétálnak, de nem többé (máskor nem).
Két férfiú azonban elmaradt vala a táborban; egyiknek neve Eldád (Jelentése: akit Isten kedvel), a másiknak neve Médád (jelentése: kedvenc), és ezeken is megnyugodott vala a Szellem; mert azok is az összeírottak közül valók, de nem mentek vala el a sátorhoz, és mégis prófétálnak a táborban. Elfutamodik azért egy ifjú, és megjelenté Mózesnek, és monda: Eldád és Médád prófétálnak a táborban.
Akkor megszólalt Józsué (Jahve szabadítás, segítség, üdvösség, nagylelkűség; a megváltó; az Úr segít vagy megment; A Józsué neve görög formában: Jézus), a Nún fia (jelentése: folyamatosság, utód, sarj), Mózes szolgája, és monda: Uram, Mózes, tiltsd meg őket (tiltsd meg nekik)! És felele néki Mózes: Avagy érettem buzgólkodol-é (miért vagy ilyen féltékeny)? Vajha az Úrnak minden népe próféta volna, hogy adná az Úr az ő Szellemét ő beléjük” (4 Móz. 11,24-29).
És azt is bemutatja Isten Igéje, hogy mi történik akkor, ha nem a Szent szellem által cselekednek: „Erre a vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz szellemektől megszállottak felett kimondják az Úr Jézus nevét. Így szóltak: „Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál hirdet!” Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. A gonosz szellem azonban visszafelelt, és azt mondta nekik: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?” Az az ember pedig, akiben a gonosz szellem volt, rájuk ugrott, legyűrte őket, és föléjük kerekedett, úgyhogy meztelenül és sebesülten futottak ki abból a házból” (Csel. 19,13-16)
Luk. 9,51 Lőn pedig, mikor az idő elközelget [elérkezett], hogy ő felvitessék [amikor közeledett felemeltetésének ideje, hogy visszamenjen a mennybe], eltökélte magát [szilárdan elhatározta a szívében], hogy Jeruzsálembe megy [Más fordítás: Amikor Jézus felvitetésének napjai betelőben voltak, arcát szilárdan a Jeruzsálembe vivő útra fordította],
Luk. 9,52 És követeket külde az ő orcája [az Ő személye] előtt; [és miután a küldöttek útra keltek] és elmentek, [megérkeztek, és] bementek egy szamaritánus faluba, hogy néki szállást készítsenek.
Luk. 9,53 De nem fogadák be őt, mivelhogy ő Jeruzsálembe megy vala [Más fordítás: Mert arca a jeruzsálemi útra volt szegezve].
Luk. 9,54 Mikor pedig ezt látták az ő tanítványai, Jakab és János, mondának: Uram, akarod-é, hogy mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből, és eméssze meg [hogy pusztítsa el] ezeket [Más fordítás: hogy a mennyből tüzet parancsoljunk rájuk, hogy megégesse őket], mint Illyés is cselekedett?*
*Aház király Illés prófétát üldözte: „És hozzá külde egy ötven ember előtt járó főembert, az alatta való ötven emberrel (egyik parancsnokát ötven emberével). És mikor ez hozzá felment, ott ült fenn a hegy tetején, és monda néki: Isten embere, a király azt parancsolja: Jöjj le! Felelvén Illés, monda az ötven ember előtt járó főembernek (az ötven ember parancsnokának): Ha én Isten embere vagyok, szálljon tűz alá az égből, és emésszen meg téged és az alattad való ötven embert. És tűz szálla alá az égből, és megemészti őt és az ő ötven emberét.
És ismét külde őhozzá a király más ötven ember előtt való főembert, mind az ötven férfival egybe, aki szóla és monda néki: Isten embere, a király azt parancsolja, hogy hamar jöjj alá! És felele Illés, és monda nékik: Ha Isten embere vagyok, szálljon tűz az égből alá, és emésszen meg téged és a te ötven emberedet. És Istennek tüze szálla alá az égből, és megemészti őt és az ő ötven emberét” (2 Kir. 1,9-12)
Luk. 9,55 De Jézus megfordulván, megdorgálá őket [rájuk szólt, és megfeddte őket], mondván: Nem tudjátok minémű szellem van ti bennetek
[Más fordítás: nem tudjátok, milyen szellemben vagytok]:
Luk. 9,56 Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek életét, hanem hogy [megmentse, és] megtartsa [vagyis üdvözítse]. Elmenének azért más faluba*
*Az Úr Jézus újra-és újra kijelenti jövetele célját: „És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz (és nem tartja meg azokat), én nem kárhoztatom (én nem ítélem el) azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam (hogy elítéljem) a világot, hanem hogy megtartsam (és megmentsem) a világot” (Ján. 12,47).
„Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát [erre] a világra [(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy kárhoztassa [elítélje] a világot [az embereket], hanem hogy megtartassék [üdvözüljön; megmeneküljön] a világ általa [hanem azért, hogy megmentse őket általa]” (Ján. 3,17).
Pál apostol is erről tesz bizonyságot: „Igaz beszéd ez [megbízható, és hiteles az Ige] és [minden(kép)] teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e [látható] világra, hogy megtartsa [üdvözítse, megmentse] a bűnösöket [a célt eltévesztőket], akik közül első [és legnagyobb] vagyok én” (1 Tim. 1,15)
Luk. 9,57 Lőn pedig, mikor menének, valaki monda néki az úton: Követlek téged Uram, valahová [bárhová is] mégy!
Luk. 9,58 És monda néki Jézus: A rókáknak barlangjuk [odújuk, vackuk] van, és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs fejét hová lehajtania*
*A Máté írásába kerül kijelentésre, hogy ki akarta követni az Urat: „És [ekkor azonban] hozzámenvén [elé járul] egy írástudó [törvénytanító egy törvénymagyarázó], monda néki: Mester [tanító], követlek téged, akárhova mégy. És monda néki Jézus: A rókáknak vagyon barlangjuk [odújuk; vackuk] és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtani” (Mát. 8,19-20).
Az Úr Jézus egy próféciára utal válaszában, egyben kijelentve azt is, hogy ki Ő, hiszen nem volt „hajléktalan”: Mert: „… odahagyva Názáretet, elméne és lakozék (letelepedett) a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Nafthali határain (területén)” (Mát. 4,13)
Viszont a prófécia így szól Róla: „Izráel reménysége, megszabadítója a nyomorúság idején! Miért vagy e földön úgy, mint valami jövevény, és mint valami utas, aki (csak) éjjeli szállásra tér be (vándorként)? Miért vagy olyan, mint a megriasztott férfi (mint a riadt ember, mint akit megbénít a félelem); mint a vitéz (mint az olyan férfi), aki nem tud segíteni? Hiszen te közöttünk vagy, Uram (JHVH=Jehova), és mi a te nevedről neveztetünk; ne hagyj el minket!” (Jer. 14,8-9)
Luk. 9,59 Monda pedig másnak [egy másiknak]: Kövess engem. Az pedig monda: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb [először] elmenjek és eltemessem az én atyámat.
Luk. 9,60 Monda pedig néki Jézus: Hadd, temessék el a halottak az ő halottaikat [Más fordítás: hagyd a holtakra, hogy temessék el halottaikat]: te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát [az Isten királyságát].
Luk. 9,61 Monda pedig más [egy másik] is: Követlek téged Uram; de előbb engedd meg nékem, hogy búcsút vegyek azoktól, akik az én házamban vannak [a családomtól; házam népétől].
Luk. 9,62 És monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint [és hátrafelé nézeget], nem alkalmas az Isten országára [az nem való az Isten királyságába]*
*Pál apostol megvallása: „De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén [nekifeszülve; nekilendülve], célegyenest igyekszem [és futok egyenest a cél felé] az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára” (Fil. 3,14).
„Egy másik pedig az ő tanítványai közül monda néki: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat. Jézus pedig monda néki: [te csak] Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat” (Mát. 8,21-22).
Egy előképben így szól az Úr azokhoz, akik már Krisztusnak szentelték az életüket: Az egész időn át, amelyre az Úrnak szentelte magát, megholtnak testéhez be ne menjen. Se atyjának, se anyjának, se fiú- se leánytestvéreinek holttestével meg ne fertőztesse (tisztátalanná ne tegye) magát, mikor meghalnak, mert az ő Istenének nazireussága (mert Istennek szentelt haj) van az ő fején. Az ő nazireusságának egész idejében szent legyen az Úrnak, (és az Úrnak legyen szentelve, a világtól el legyen különítve)” (4 Móz. 6,6-8).
És hogy kik a holtak, arról Pál apostolon keresztül szól a Szent Szellem: „És titeket, kik holtak valátok a bűnökben [akiket halottakká tettek az elesések; (paraptóma): hibás lépés, botlás, baklövés, melléfogás] és a ti (hús)testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített [életre keltett] együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket, [az után, hogy minden elesésünket megbocsátotta]” (Kol. 2,13).
Ezért nem a közösség vállalás a cél, hanem a Megváltó szeretete: „Én is, amikor megérkeztem hozzátok testvéreim, [atyámfiai] nem úgy érkeztem, [nem azért mentem] mint aki ékesszólás [keresett szavak; magasröptű (fellengző) beszéd] vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten [Krisztus] bizonyságtételét. [misztériumát; szent titkát; tanúságtételét].
Mert úgy határoztam, [döntöttem] hogy nem tudok közöttetek másról, [nem akarok semmiről sem tudni] csak Jézus Krisztusról, [még pedig] róla is, mint a megfeszítettről. [oszlopra feszítettről]” (1Kor. 2,1-2).
Pál apostol vallástétele: „Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot” (1 Kor. 1,23).
De: „… én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon” (1 Kor. 15,3)
„Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat, pedig mint szolgáitokat Jézusért” (2 Kor. 4,5)
