Luk. 8,1 És lőn ez után, hogy ő jár vala városonként és falunként, [tanítván, és] prédikálván és hirdetvén az Isten országát [az Isten királyságáról, Isten uralmáról szóló örömhírt, az Evangéliumot], és vele [volt] a tizenkettő*
*Az eseményt így jegyzi fel a többi Evangéliumíró. Máté: „Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett, visszatért Galileába. És odahagyva Názáretet (jelentése: a sarj), elméne és lakozék a tengerparti Kapernaumban (jelentése: vigasztaló faluja), a Zebulon (jelentése: megvetett, pogányok körzete) és Naftali (jelentése: harcok, küzdve, harcolva) határain.
Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a Jordánon túl, (jelentése: az alájövő, a lefelé folyó, siető) a pogányok Galileája. A nép, amely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és akik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada. Ettől fogva kezde Jézus prédikálni, és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa” (Mát. 4,12-17).
Márk bizonyságtétele: „Minekutána pedig János [elfogatott és] tömlöcbe [vagyis fogságba] vettetett, elméne Jézus Galileába, prédikálván [s ott (így) hirdette] az Isten országának [az Isten királyságának] evangéliumát [örömhírét].
És mondván: Betölt [beteljesedett; letelt a kijelölt] idő, és elközelített [már közel van] az Istennek országa [királysága; Isten királyi uralma]. Térjetek meg [térjetek más felismerésre; változtassátok meg gondolkodásmódotokat], és higgyetek az evangéliumban [az üdvösség jó hírében; az örömhírben]” (Márk. 1,14-15).
És hogy mi az Evangélium, vagyis az örömhír, amiben hinni kell, azt a Pál apostol bizonyságtétele magyarázza: „Mert amikor még erőtlenek [gyengék] voltunk [a (hús)test miatt, ami engedett a kísértésnek], a rendelt [az alkalmatos, meghatározott, és kijelölt] időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért (értümk, akik Isten nélkül éltünk, ezért gonoszok voltunk)” (Róm. 5,6)
Tehát az Evangéliumban való hit: „… az Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit…” (Csel. 20,21)
Luk. 8,2 És némely asszonyok, akiket tisztátalan [gonosz] szellemektől [szabadított meg] és betegségekből gyógyított meg, [a magdalai] Mária, aki Magdalénának neveztetik, kiből hét ördög [hét gonosz szellem, hét démon] ment ki,
Luk. 8,3 És Johanna, Khúzának, a Heródes gondviselőjének [Heródes tiszttartójának, intézőjének, gondnokának] felesége, és Zsuzsánna, és sok más asszony, kik az ő vagyonukból szolgálnak néki*
*A néki szolgáló asszonyok az Úr Jézus szolgálatának kezdetétől, ott maradtak a Megfeszített haláláig, és feltámadásáig: „Valának pedig asszonyok is, akik távolról nézik vala (és figyelték), akik között vala Mária Magdaléna, és Mária, a kis Jakabnak és Józsénak anyja, és Salomé, akik mikor Galileában vala, akkor is követték vala őt, és szolgálnak vala néki; és sok más asszony, akik vele mentek vala fel Jeruzsálembe” (Márk. 15,40-41).
János további részletekkel egészíti ki a történetet: „A Jézus keresztje alatt pedig ott állottak vala az ő anyja, és az ő anyjának nőtestvére; Mária, a Kleopás felesége, és Mária Magdaléna. Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott áll az ő anyja és az a tanítvány, akit szeret vala, monda az ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad! Azután monda a tanítványnak: Ímhol a te anyád! És ettől az órától magához (otthonába) fogadá azt az a tanítvány” (Ján. 19,25-27).
Ezek az asszonyok akartak gondoskodni a holttestről is: „Mikor pedig elmúlt a szombat, [a nyugalom napja] Mária Magdaléna, és Mária a Jakab anyja, és Salomé, [illatos] drága keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék őt [hogy bebalzsamozzák Jézus testét]. És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz menének napfelkeltekor” (Márk. 16,1-2).
A Feltámadott Úr először Mária Magdalénának jelent meg: „Mikor pedig [korán] reggel, a hétnek [az abbahagyás] első napján [miután] föltámadott vala, megjelenék [megjelent, megmutatkozott, és láthatóvá vált] először Mária Magdalénának, akiből hét ördögöt [hét gonosz szellemet, démont] űzött [haj(í)tott] vala ki” (Márk. 16,9).
Ő volt az a Mária, aki a farizeus házában megkente drága kenettel az Urat: „És ímé a városban egy asszony, aki bűnös vala, mikor megtudta, hogy ő a farizeus házában leült [hogy asztalhoz dőlt] enni, hoza egy alabástrom szelence drága kenetet. És megállván hátul az ő lábainál sírva, könnyeivel kezdé öntözni az ő lábait, és fejének hajával törlé meg, és csókolgatá az ő lábait, és megkené drága kenettel” (Luk. 7,36-38).
Ezek az asszonyok hirdették először az Evangéliumot, azt, hogy FELTÁMADOTT: „És visszatérvén a sírtól, (hírül adták, és) elmondták mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek. Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab anyja Mária, és egyéb asszonyok ővelük, akik ezeket mondák az apostoloknak. De az ő szavuk csak üres beszédnek látszék azok előtt; és nem hivének nékik” (Luk. 24,9-11).
Dávid így prófétált ezekről az asszonyokról: „Az Úr ad vala szólniuk az örömhírt (az Evangéliumot) vivő asszonyok nagy csapatának” (Zsolt. 68,12)
Luk. 8,4 Mikor pedig nagy sokaság gyűlt egybe [nagy tömeg csatlakozott hozzá], és minden városból mentek vala ő hozzá, monda példázat* által:
*Példázat (parabolé): Példabeszéd: A héber szerint: Másál. Ezek sajátos hasonlatok, vagy képes beszédek, melyek azon kívül, amit mondanak, még mást is jelentenek; a rejtett értelmű, közvetett kifejezés minden formáját jelenti. A görög szerint parabolé. egymás mellé állítás; összehasonlítás, hasonlat; példa, példázat; jelkép; allegória; talány. - összevetés; Valamennyire jellemző a rejtélyes, titokzatos. Két síkon értelmezhető rövid történet, melynek valódi és szellemi jelentését egymás mellé helyezik, vagy párhuzamba állítják azért, hogy abból tanulságokat vonjanak le. A szó bizonyos értelmében Jézus egész igehirdetése döntően másál-szerű, amely lehet: általános érvényű összehasonlítás, történeti formájú (tipikus vagy egyszeri érvényű) elbeszélés, követendő vagy kerülendő magatartást szemléltető történet, rövid mondás (hasonlat, metafora, jelkép, szólás-mondás, közmondás, jelszó, találós kérdés vagy mese) és allegória. Jézus egész tanítása parabolikus jellegű, formájában is sokkal több tanítása példázatos, mint gondolnók. A példázatos tanítás célja kettős: egyrészt magyaráz és megvilágít, amikor Isten országának dolgait földi viszonylatokhoz hasonlítja; másrészt elrejti a mélyebb értelmet, és ezzel próbára teszi hallgatóit. Csak azok értik meg, akik szívük szerint egyetértenek az összehasonlításban világossá váló tartalommal.
A példázat megértéséhez tudnunk kell, hogy Palesztinában csak a vetés után szántottak, és nem boronáltak. Ezért vet a magvető az útra is: szántáskor visszaszerzi a jövő évi vetés számára az önkényesen kitaposott ösvényt. Ezért vet a sziklás földbe is: csak szántáskor tűnik ki, hogy nagyon vékony földréteg van csupán a palesztinai talajban mindenütt jelen levő szikla fölött. Ezért vet a tövises gyomnövények közé is: arra számít, hogy szántáskor ezeket bele forgatja a földbe. A „normális” vetési mód ábrázolásában a példázatnak az a vonása mutatkozik meg, hogy sokszor ott van a legfontosabb mondanivalója, ahol a megszokottól elütő, túlzó mozzanatot tartalmaz. Túlzás az, hogy mennyire kevés mag jut a terméshez szükséges jó földbe. Túlzás az is, hogy ezek a magvak milyen hihetetlenül nagy termést hoznak.
Luk. 8,5 Kiméne a magvető, hogy elvesse az ő magvát: és magvetés közben némely esék az útfélre [az út szélére]; és eltapostatik, [vagy] az égi madarak megevék [fölcsipegették] azt.
Luk. 8,6 És némely esék a kősziklára [vagyis köves talajra hullott]; és mikor kikelt [amikor kihajtott], elszáradt, mert nem vala nedvessége.
Luk. 8,7 Némely esék a tövis [a szúrós bogáncs] közé; és a tövisek [a szúrós bogáncsok] vele együtt növekedvén, megfojtják azt.
Luk. 8,8 Némely pedig esék a jó földbe; és mikor kikelt [mikor felnövekedett, és szárba szökött], százannyi hasznot [százszoros termést] hoza. Ezeket mondván, [emelt hangon] kiált vala: Akinek van füle a hallásra, hallja [meg]*
*Máté is bizonyságot tesz az Úr Jézus példázatáról: „És nagy sokaság [nagy tömeg] gyülekezik ő hozzá, annyira, hogy ő a hajóba méne [vagyis beszállt egy bárkába] leülni; az egész sokaság [a tömeg] pedig a [sík] parton áll vala (Más fordításban: a tömeg pedig a tengerparton, a földön vala).
És sokat beszél nékik [sok mindenre tanította őket] példázatokban [példabeszédekben] mondván: Ímé kiméne a magvető [magot] vetni, És amikor ő vet vala [vetés közben], némely mag az útfélre esék [az útszélre, az út mellé hullott]; és eljövén a madarak, elkapdosták [felkapkodták; felcsipegették; fölették] azt.
Némely pedig a köves helyre esék [a sziklás talajba hullott], ahol nem sok földje vala; és hamar kikele [hamar kihajtott], mivelhogy nem vala mélyen a földben. De mikor a nap felkelt [és magasabbra hágott], elsült [mert a forró napsütésben megperzselődött, és kiégett]; és mivelhogy gyökere nem vala, elszáradt.
Némely pedig a tövisek [a szúrós bogáncsok] közé esék, és a tövisek [a bogáncsok] felnevekedvén [felnőttek, megnőttek], megfojtják azt. Némely pedig a jó földbe [a jó talajba] esék, és gyümölcsöt terme, (és termést hozott miután kikelt és szárba szökkent) némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit. Akinek van füle a hallásra, hallja [meg]” (Mát. 13,2-9)
Luk. 8,9 És megkérdék őt az ő tanítványai, mondván: Mi lehet [mit jelent] e példázat [mi a példabeszéd értelme]?
Luk. 8,10 Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának [az Isten királyságának] titkait [megismerjétek, és] értsétek; egyebeknek [vagyis a többieknek] példázatokban [adatik], hogy látván ne lássanak, és hallván ne értsenek [és belátásra ne jussanak]*
*Máté is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről, további részletekkel kiegészítve: „A tanítványok pedig hozzámenvén, mondának néki: Miért szólasz nékik [e népnek] példázatokban [példabeszédekben]? Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának [az Isten királyságának] titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővölködik [úgyhogy feleslege lesz]; de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van [amiről azt hiszi, hogy van].
Azért szólok velük [azért beszélek nekik] példázatokban [példabeszédekben], mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak [nem fogják fel], sem nem értenek [ezért belátásra sem jutnak]. És beteljesedék rajtok Ézsaiás jövendölése [próféciája], amely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek:
Mert megkövéredett [megkeményedett; megkérgesedett; elhízott, érzéketlenné vált, eltompult] e népnek szíve [mert háj nőtte be e nép szívét], és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták. Hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket [és hogy ne forduljanak hozzám, hogy helyreállítsam őket]. A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak” (Mát. 13,10-16).
Márk bizonyságtételében mindenkinek mondja az Úr, akik körülötte vannak: „Mikor pedig egyedül vala, megkérdezék őt a körülötte lévők a tizenkettővel együtt a példázat felől. Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkát tudjátok, ama kívül levőknek pedig példázatokban adatnak mindenek. Hogy nézvén nézzenek, és ne lássanak; és hallván halljanak, és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek [hogy ne forduljanak Istenhez] és bűneik [tévedéseik, hibáik, amit elkövettek] meg ne bocsáttassanak” (Márk. 4,10-12).
Az Úr Jézus imája világítja meg az értetlenség okát, amely miatt okoskodnak, bölcseknek képzelve magukat: „Abban az időben szólván Jézus, monda: Hálákat adok néked [és magasztallak, dicsőítelek; áldalak téged; és vallást teszek rólad], Atyám, mennynek [égnek] és földnek Ura. Hogy elrejtetted [titokban tartottad, eltitkoltad] ezeket [az igazságokat] a bölcsek és az értelmesek [az okosok, és éles eszűek] elől, és a kisdedeknek [de a kiskorúak előtt] megjelentetted [de megmutattad azoknak, akik olyanok, mint a kisgyermekek; és kijelentetted, kinyilatkoztattad (leleplezted, láthatóvá tetted) (ezeket) a kisgyermekeknek (a kisdedeknek, a kicsinyeknek)]” (Mát. 11,25).
Ézsaiás kérdésére, hogy ha nem hisznek neki, így válaszol az Úr: „És monda: Menj, és mondd ezt e népnek. Hallván halljatok, és ne értsetek, s látván lássatok, és ne ismerjetek. Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon” (Ésa. 6,9-10).
„Mert tanács-vesztett (tanácstalan) nép (tanácstalan nemzet) ez és nincs bennük értelem (és ezért értelmetlen)” (5 Móz. 32,28).
Az Úr Jézusban nem ismerik fel az ő Istenüket, ezért így szól az Úr: „Hogy beteljesedjék az Ézsaiás próféta beszéde (szava), amelyet monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak? És az Úr karja kinek jelentetett meg (és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá)?
Azért nem hihetnek vala, mert ismét monda Ézsaiás: Megvakította az ő szemeiket, és megkeményítette az ő szívüket; hogy szemeikkel ne lássanak, és szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Ezeket mondá Ézsaiás, amikor látá az ő dicsőségét; és beszél őfelőle (és szólt őróla)” (Ján. 12,37-41).
Pál apostol Rómában hirdeti a zsidóknak a Krisztust, de: „Mivel pedig nem egyeznek meg (nem értettek egyet) egymással eloszlanak (szétoszlottak). Miután (s ekkor) Pál ez egy szót (ez egy igét) mondá: Jól (helyesen) szólott a Szent Szellem Ézsaiás próféta által a mi atyáinknak, mondván: Eredj (menj) el (ehhez) a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok (meg)! Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.
Legyen azért néktek tudtotokra (vegyétek tehát tudomásul), hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez üdvözítése (üdvössége), és ők meg is hallgatják. És mikor ezeket mondotta, elmenének (eltávoztak) a zsidók, maguk között sokat vetekedve (és vitatkozva)” (Csel. 28,25-29).
És kijelentés az értetlenség okáról: „Ha mégis leplezett (nem elég világos) a mi evangéliumunk, azoknak leplezett (csak azok számára nem világos), akik elvesznek. Akikben (ezeknek) e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit (gondolkozását, mert hitetlenek), hogy ne lássák (és így nem látják meg) a Krisztus dicsőséges evangéliumának (a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium) világosságát, aki az Isten képe (képmása)” (2 Kor. 4,3-4).
Mert: „… megtompultak [megkérgesedtek; érzéketlenné váltak] az ő elméik [érzékeik; gondolkozásuk; értelmük; felfogóképességük]. Mert ugyanaz a lepel [fedél; fátyol] mind e mai napig ott van [és megmaradt] az Ószövetség olvasásánál [az Ószövetségen, amikor olvassák] felfedetlenül [s rajta is marad], mivelhogy a Krisztusban tűnik el; [De bele is kövesedtek gondolkodásukba. Mert az ószövetség olvasásakor a mai napig rajtuk van a lepel, s nem hull le róluk, mert csak a Krisztusban veszti hatályát]” (2 Kor. 3,14).
„Mert az Isten igazságát [az Istentől eredő megigazulást] nem ismervén, [nem ismerték el; nem értették] és az ő tulajdon igazságukat [a maguk igazságos voltát] igyekezvén érvényesíteni, [elismertetni] az Isten igazságának [az Istentől eredő megigazulásnak] nem engedelmeskedtek [nem vetik (nem rendelik) alá magukat]” (Róm. 10,3).
És nem ismerték fel Isten szeretetét, Aki köztük megjelent: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa (vagyis elítélje) a világot, hanem hogy megtartassék (hogy üdvözüljön) a világ általa. Aki hiszen őbenne, el nem kárhozik (az nem jut ítéletre); aki pedig nem hisz, immár elkárhozott (már ítélet alatt van), mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében” (Ján. 3,16-18).
„Amint meg van írva: Az Isten kábultság [bódultság; érzéketlenség; mély álom] szellemét adta nékik; [mindmáig érteni nem tudó szellemet] szemeket hogy ne lássanak, füleket, hogy ne halljanak, mind e mai napig. Dávid is ezt mondja: Legyen [és változzék] az ő asztaluk tőrré [és hurokká] hálóvá [és csapdává; kelepcévé; pusztítássá] botránkozássá [megbotlássá; botláskővé; eltántorítássá; megütközéssé, vagy felháborodás tárgyává] és megtorlássá [elégtétellé]
[Más fordítás: Az asztali közösségük. - vesztükre legyen, azaz, sorsuk romlás legyen]. Sötétüljenek meg [homályosodjanak el] az ő szemeik [látomásaik] hogy ne lássanak és az ő hátukat mindenkorra [minden időn át folyamatosan] görbítsd meg [nyomorítsd görbére; a hátukat mindenkorra görbítsd meg teherhordásra, hogy szemeik csak a földre legyenek szegezve]” (Róm. 11,8-10).
És ennek addig kellett tartania, amíg eljön a Szent Szellem, mert amikor az Úr Jézus testben járt közöttük: „… még nem adatott a Szellem, mivel Jézus még nem dicsőült meg” (Jn.7,3).
Ezékiel így prófétál arról, hogy miért nem látnak és hallanak: „És lőn az Úrnak szava (igéje) énhozzám, mondván: Embernek fia! Pártos ház (engedetlen nép) közepette lakol, kiknek szemeik vannak a látásra, de nem látnak, füleik vannak a hallásra, de nem hallanak, mert ők pártos ház (mert engedetlen nép ez)” (Ezék. 12,1-2).
Luk. 8,11 A példázat pedig ez: A mag az Isten beszéde [az Isten: igéje].
Luk. 8,12 Az útfélen valók pedig azok, akik hallják [vagyis meghallották az igét (a logoszt)]; aztán eljő az ördög [a vádló, a rágalmazó, a félrevezető, az ellenség], és kikapja [kiragadja; kitépi] az igét [a logoszt] az ő szívükből [a bensőjükből, a szellemi életük központjából], hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek.
Luk. 8,13 És a kősziklán [köves talajon] valók [vagyis a sziklás földbe esettek] azok, akik, mikor hallják [vagyis meghallják, és megértik], örömmel [ujjongással] veszik [elfogadják, és befogadják] az igét [a logoszt]. De ezeknek nincs gyökerük [de nem gyökerezik meg bennük; de nem ver bennük gyökeret], akik egy ideig hisznek, a kísértés [a megpróbáltatás] idején pedig [amikor nehézségek jönnek, többé már nem hisznek Istenben] elszakadnak [elfordulnak, elpártolnak tőle].
Luk. 8,14 És amelyik a tövis [a szúrós bogáncs] közé esett, ezek azok, akik hallották [a logoszt, az igét]. De elmenvén, a (földi)élet [és a megélhetés miatti aggodalomtól, és] gondjaitól [a megélhetésről való gondoskodás, és törekvés miatt], vagy gazdagságától [a vagyoni javak bőségétől] és gyönyörűségeitől [élvezeteitől, és vágyaitól] megfojtatnak, [úgyhogy gyümölcsérésig nem jutnak] és gyümölcsöt nem teremnek [és nem érlelnek termést].
Luk. 8,15 Amelyik pedig a jó [alkalmas, és megfelelő] földbe esett, ezek azok, akik a meghallott igét [a logoszt] tiszta [igaz] és jó [őszinte] szívvel [hallgatják, és] megtartják [megőrzik azt, és birtokukba veszik, és ragaszkodnak hozzá], és gyümölcsöt teremnek béketűréssel [türelemmel, kitartással, és állhatatossággal]*
*Márk bizonyságtétele így hangzik: „És monda nékik (a tanítványoknak): Nem értitek ezt a példázatot? Akkor mi módon (és hogyan) értitek meg majd a többi példázatot? És Máté így folytatja: „Ti halljátok meg azért a magvető példázatát [példabeszédét, hogy mit jelent]. Ha valaki hallja az igét [a logoszt] a mennyeknek országáról [az Isten királyságáról] és nem érti [meg, de nem jut belátáshoz; de nem szívleli meg], eljő a gonosz és elkapja [elrabolja tőle; elragadja] azt, ami annak szívébe [bensőjébe] vettetett vala. Ez az, amely az útfélre esett.
Amely pedig a köves helyre esett, [a sziklás talajra hullott] ez az, aki hallja az igét [a logoszt], és mindjárt [nagy] örömmel [és ujjongással] (be)fogadja; De nincs gyökere benne [mert nem gyökerezik meg benne], hanem csak ideig való [de ez csak rövid ideig tartó, ideiglenes, átmeneti, alkalomszerű]. Mihelyt pedig [háborúság vagy nyomorúság, vagy nehézség, baj] nyomorgatás vagy üldözés támad [üldözés következik, vagy üldözés éri] az ige [a logosz] miatt, azonnal [tüstént] megbotránkozik [eltántorodik, és elveszti a hitét, megbotlik, felháborodik].
Amely pedig a tövisek [a szúrós bogáncs] közé esett [és hullott], ez az, aki hallja [és meghallgatja] az igét [a logoszt]. De e világnak [de ennek a létkornak] gondja [evilág dolgai miatti aggodalom, aggódás, gondoskodás és törekvés] és a [csalóka] gazdagságnak csalárdsága [csábítása] elfojtja az igét [a logoszt]. És gyümölcsöt nem terem [és meddő marad].
Amely pedig a jó földbe [az eszményi, kitűnő talajba] esett, ez az, aki hallja és (meg)érti [megszívleli] az igét [a logoszt, és belátásra jut]; aki gyümölcsöt is terem, és terem némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit” (Mát. 13,18-23).
Már Ezékiel előre megprófétálta ezeket: „És eljőnek hozzád, ahogy a nép össze szokott jőni (mintha népgyűlésre jönnének). S oda ülnek elődbe, mint az én népem, és hallgatják beszédedet, de nem cselekszik (de nem a szerint élnek), hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkukra (pajzán dallá lesz az a szájukban), szívük (és az eszük) pedig nyereség után jár” (Ezék. 33,31).
Pedig: „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe (meg csapdába) és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe (pusztulásba) és romlásba merítik (döntik). Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal (és sok fájdalmat okoztak önmaguknak).
Ezért: Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd (és parancsold) meg, hogy ne fuvalkodjanak fel (ne legyenek gőgösek), se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra (a megélhetésünkre)” (1 Tim. 6,9-10.17).
Mert: „Aki bízik az ő gazdagságában, elesik (elbukik); de mint a fa ága (mint a lomb), az igazak kivirágoznak (és virulnak)” (Péld. 11,28).
És azért életbevágóan fontos a „mag”, vagyis Isten Igéje, mert: „Az ő (Isten) akarata szült minket az igazságnak igéje (a valóság logosza) által, hogy az ő teremtményeinek mintegy első zsengéje legyünk. Ezért… szelídséggel fogadjátok a beoltott igét (a logoszt), amely megtarthatja a ti lelkeiteket (és amely megtarthat Benneteket).
Az igének pedig megtartói (és cselekvői) legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat (és hogy be ne csapjátok magatokat). Mert ha valaki hallgatója az igének és nem megtartója (cselekvője), az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát: Mert megnézte (ugyan) magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt” (Jak. 1,18.21-24).
„Mert az Istennek beszéde (logosza, igéje) élő és ható (élő energia), és élesebb minden kétélű fegyvernél (és minden kétélű kardnál), és elhat a szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek (és áthatol az elme és a szellem, az ízületek és a velők) megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait (és szándékait)” (Zsid. 4,12)
Luk. 8,16 Senki pedig, ha gyertyát [vagy lámpást, vagy mécsest] gyújt, be nem fedi azt valami edénnyel [vagy vékával], sem az ágy alá nem rejti; hanem a gyertyatartóba [vagy a lámpatartóra; vagy a mécses tartóra] teszi, hogy akik bemennek, lássák a világot [a világosságot, a fényt]*
*Az Úr Jézus kijelentése a világosságról, amit nem szabad elrejteni: „Ismét szóla azért hozzájuk Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága” (Ján. 8,12).
„Míg e világon (vagyis a világban) vagyok, e világ világossága vagyok” (Ján. 9,5).
És az Övéiről is így szól az Úr: „Ti vagytok a világ világossága [a kozmosz fénye, és ti vagytok a világ számára a fény]. Nem rejtethetik el [nem lehet eltitkolni, titokban tartani] a hegyen épített [a hegyen fekvő, és ott elhelyezett] város. Gyertyát [lámpást; mécsest] sem azért gyújtanak, hogy a véka alá [Gyakran nádból készült, ami gyúlékony], hanem hogy a gyertyatartóba [lámpatartóra; mécslábra] tegyék [helyezzék] és fényljék [onnan világítson; ragyogjon, fényt adjon] mindazoknak, akik a házban vannak.
Úgy fényljék [világítson; ragyogjon fel] a ti világosságtok [fényetek] az emberek előtt, hogy lássák [meglássák, észrevegyék] a ti jó cselekedeteiteket [nemes; kitűnő /(eszményi) szép / tetteiteket], és dicsőítsék [magasztalják] a ti mennyei Atyátokat [aki a mennyekben van]” (Mát. 5,14-16).
„Mert valátok régen (vagyis egykor) sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai (gyermekei) úgy járjatok (és éljetek). Mert (ugyanis) a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban (és egyenességben) van” (Eféz. 5,8-9).
A János írása szerinti Evangélium így tesz bizonyságot a világosságról: „Az igazi világosság az Ige, amely megvilágosít minden e világra jövő embert” (Ján. 1,9-11).
Hát ne rejtsétek el a bennetek lévő világosságot, mert: „Igen, így fényletek közöttük, amikor Isten életet adó üzenetét mondjátok nekik.” (Fil. 2,16)
Luk. 8,17 Mert nincs oly titok [titkos, elrejtett helyen lévő dolog], mely nyilvánvalóvá ne lenne [ami ismertté, jól láthatóvá, nyilvánvalóvá ne válna, és elő ne kerülne]; és nincs oly elrejtett [eldugott, elrejtett, titokban tartott] dolog, mely ki ne tudódnék [és ismertté ne válna], és világosságra ne jőne [amely napvilágra, és nyilvánosságra ne kerülne]
*Ha üldöznek benneteket: „Azért ne féljetek [ne rettenjetek, (ne ijedjetek, és rémüljetek, ne riadjatok) meg] tőlük. Mert nincs oly rejtett [leplezett, eltitkolt] dolog, ami [egyszer] napfényre ne jőne [le ne lepleződnék]; és oly titok [rejtett, titkos, vagy színlelt dolog], ami ki ne tudódnék [melyet meg ne ismernének]. Amit néktek a sötétben mondok, a világosságban [(verő)fényben; fényes nappal] mondjátok [el, szóljátok]; és amit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről [hírnökként] hirdessétek [és prédikáljátok]” (Mát. 10,26-27).
Márk egy más összefüggésben idézi az Úr Jézus szavait: Mert nincs semmi titkolt dolog, mely egyszer láthatóvá nem lesz és nincs olyan elrejtett dolog, mely egyszer napvilágra nem kerül; Mert csak azért van titok, hogy kiderüljön, és rejtelem, hogy napfényre jusson. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja [és értse meg]” (Márk. 4,22-23).
A mindenkori így hívőket figyelmezteti az Úr: „oltalmazzátok meg magatokat (és óvakodjatok) a vallásos tanításoktól, ami képmutatás: „Mert nincs oly rejtett dolog, mely napfényre ne jőne (amely le ne lepleződnék); és oly titok, mely ki ne tudódnék” (Luk. 12,2).
„Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos (és eltitkolt) dologgal, akár jó, akár gonosz (vagy rossz) legyen az” (Préd. 12,16).
És: „Feltárja a sötétségből a mélységes titkokat, és a halálnak árnyékát is világosságra hozza. (Más fordítás: Mély, sötét titkokat leplez le, napvilágra hozza a homályos dolgokat)” (Jób. 12,22)
Luk. 8,18 Meglássátok azért [és vigyázzatok], mi módon [és hogyan] hallgatjátok [a logoszt, az igét]: mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, még amijét gondolja is, hogy van, [hogy az övé, hogy birtokolja], elvétetik tőle [elragadják tőle]*
*Az Úr Jézus példázatokat mondva tanít, és: „A tanítványok pedig hozzámenvén, mondának néki: Miért szólasz nékik [vagyis e népnek] példázatokban? Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának [Isten királyságának] titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővölködik [úgyhogy feleslege lesz]; de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van [amije volna]” (Mát. 13,10-12).
Az Úr a tálentomokról mond példázatában azt mondja, hogy aki elásta a kapott tálentomát: „Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, akinek tíz tálentoma van. Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik (és bővelkedni fog); akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, amije van” (Mát. 25,28-29).
Más példázatnál is ugyanaz a kijelentés hangzik: „És monda nékik: Megjegyezzétek, amit hallotok (vigyázzatok, hogy mit hallotok): Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak néktek, akik halljátok. Mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van” (Márk. 4,24-25)
Luk. 8,19 [Egyszer] jövének pedig hozzá az ő anyja és atyjafiai (vagyis testvérei), de nem tudtak hozzá [vagyis Jézushoz] jutni a sokaság miatt.
Luk. 8,20 És [ezért] tudtára adák néki, mondván: A te anyád és atyádfiai [a testvéreid] künn [azaz kívül] állnak, téged akarván látni.
Luk. 8,21 Ő pedig felelvén, monda nékik: Az én anyám és az én atyámfiai [testvéreim] ezek, akik az Isten beszédét [az Isten logoszát, igéjét] hallgatják, és megcselekszik [és tetté is váltják] azt*
*Márk bizonyságtételében az Úr Jézus démonokat űz, de a hozzátartozói „odakint” állnak meg: „És megérkeznek az ő testvérei és az ő anyja, és kívül megállva, beküldenek hozzá, hívatván őt. Körülötte pedig sokaság ül vala; és mondának néki: Ímé a te anyád és a te testvéreid ott künn keresnek téged. Ő pedig felele nékik, mondván: Ki az én anyám vagy kik az én testvéreim? Azután elnézvén köröskörül a körülötte (körben) ülőkön, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim. Mert aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám” (Márk. 3,31-35)
Luk. 8,22 Lőn [vagyis történ] pedig egy napon, hogy beméne [azaz beszállt] a hajóba ő és az ő tanítványai; és monda nékik: Menjünk a tónak túlsó partjára. És elindulnak [elhajóznak].
Luk. 8,23 De hajózásuk közben elszenderedék [és álomba merülve elaludt]; és szélvész [szélvihar, szélroham, azaz forgószél] csapott le a tóra, és [a hajó kezdett vízzel megtelni, és] megmerülnek, és veszedelemben valának [és veszélyben, veszedelemben forogtak].
Luk. 8,24 És hozzá menvén, felköltik [felébresztették] őt mondván: Mester, Mester, elveszünk [teljesen elpusztít a vihar]! Ő pedig felserkenvén, [felkelt] megdorgálá a szelet és a víznek habjait [és ráparancsolt a hullámokra]; és megszűnnek [vagyis azok lecsillapodtak, és megszűnt a háborgás, megszűnt a tenger hullámzása], és lőn csendesség [és lett szélcsend].
Luk. 8,25 És monda nékik: Hol van a ti hitetek? És félelemmel [megrettenve; rémülten és döbbenten] csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Ugyan ki ez, hogy a szeleknek is, a víznek is parancsol, és [azok] engednek [és engedelmeskednek] néki?*
*Már Dávid így prófétál: „De az Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban (az ő nyomorúságukban), és sanyarúságukból kivezeti őket (és kiszabadította őket szorult helyzetükből). Megállítá (és lecsendesítette) a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok (és elcsitultak a hullámok). És örülnek, hogy lecsillapodtak vala (amikor azok elsimultak), és a kívánt kikötőbe vezette őket. (Zsolt. 107,28-30).
„Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj (ébredj) fel, ne vess (ne taszíts) el minket örökké (és végképp)!” „Kelj fel, Uram (lépj elő), haragodban, emelkedjél fel ellenségeim dühe ellen (és szállj szembe dühös ellenségeimmel); serkenj (kelj) fel mellettem, te, aki parancsoltál ítéletet (szolgáltass igazságot nekem)!” (Zsolt. 44,24; 7,7).
Hiszen Te vagy: „Aki hegyeket hoztál létre erőddel, és hatalmat öltöttél magadra; Aki lecsillapítottad a tengerek zúgását, hullámaik zúgását, a nemzetek háborgását” (Zsolt. 65,7-8).
Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén (a dühöngő tengeren); mikor az ő habjai felemelkednek (ha hullámai tornyosulnak), te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10).
Pál apostol ismerve az Urat, így bátorítja a mindenkori hívőket: „Semmi felől (és semmiért) ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal (és mindenkor) hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat (kéréseiteket) az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,6-7)
Luk. 8,26 És eveznek a Gaderénusok [jelentése: végén levő jutalom] tartományaiba, mely Galileával [jelentése: alacsony, megvetett; a pogányok körzete] átellenben [Galileával szemben a Genezáreti-tó túlsó partján] van.
Luk. 8,27 És mikor ő kiment a földre [vagyis partra szállt], jöve elébe [vagyis szembejön vele] a városból egy ember, kiben ördögök [azaz gonosz szellemek] voltak sok időtől fogva [és már régóta démonok szálltak meg, és birtokoltak, birtokba vették], sem ruhába nem öltözött [és ruha nélkül volt], sem házban nem lakott [nem maradt meg], hanem a sírboltokban.
Luk. 8,28 És mikor meglátta [észrevette] Jézust, felkiálta [hangosan felüvöltött, felsikoltott] és lábai elé esék néki [leborult eléje, a földre vetve magát], és felszóval monda [és azt ordította]. Mi közöm van nékem te veled, Jézus, felséges Istennek Fia [mit akarsz tőlem, Jézus, a Magasságos, a Legfelsőbb Isten Fia; mi közöm hozzád, mi dolgod, mi bajod van velem]. Kérlek téged, ne gyötörj [könyörgök, ne kínozz, ne bánts] engem.
Luk. 8,29 Mert [Jézus] azt parancsolá annak a tisztátalan szellemnek, hogy menjen ki az emberből. Mert gyakran elragadá őt: annakokáért láncokkal és békókkal [és lábbilincsekkel] megkötözve őriztették; de a kötelékeket elszaggatván, az ördögtől [a gonosz szellemektől] a pusztákba hajtatik.
[Más fordítás: A gonosz szellemek (a démonok) már régóta hatalmukban, fogva tartották őt, ezért az emberek láncokkal és lábbilincsekkel kötözték meg és őrizték őt. Ő azonban mindig letépte magáról a láncokat, és a gonosz szellem (a démon) a pusztába (a magányos, elhagyatott sivatagba) vezette űzte, hajszolta, és kergette].
Luk. 8,30 Megkérdé pedig őt Jézus, mondván: Mi a neved? És ő monda: Légió [kb. 6000 fő]; mert sok ördög ment vala bele.
[Más fordítás: Sok gonosz szellem költözött bele, és sok démon tartotta megszállva].
Luk. 8,31 És kérék őt [könyörögnek Jézusnak], hogy ne parancsolja nékik, hogy a [feneketlen] mélységbe menjenek.
Luk. 8,32 Vala pedig ott egy nagy disznónyáj [egy nagy konda], legelészve [és turkálva] a hegyen; és [a gonosz szellemek; a démonok] kérék őt [és könyörögnek Jézusnak], hogy engedje meg nékik, hogy azokba menjenek. És megengedé nékik.
Luk. 8,33 És minekutána kimentek az ördögök [az ördögi szellemek; a démonok] az emberből, bemenének a disznókba [és megszállták a disznókat]; és a disznónyáj [a konda] a meredekről a tóba rohant, és megfulladt.
Luk. 8,34 A pásztorok pedig [vagyis a kanászok, akik legeltették őket] látván mi történt, elfutnak, és elmenvén, hírré adák [elhíresztelték] a városban és a falukban.
Luk. 8,35 Kimenének azért megnézni mi történt; és menének Jézushoz, és ülve találák az embert, kiből az ördögök [a gonosz, ördögi szellemek, a démonok] kimentek, felöltözve és eszénél [és ép elmével], a Jézus lábainál; és megfélemlének [nagyon megrémültek; megrettentek].
Luk. 8,36 Elbeszélék pedig nékik azok is, akik látták, mi módon szabadult meg az ördöngős [akiben a gonosz szellemek voltak, a démontól megszállott, a démonizált].
Luk. 8,37 És kéré őt a Gaderénusok körül való tartományok egész sokasága, hogy ő közülük menjen el, mert felette igen félnek vala [mert nagy félelem lett úrrá rajtuk]: ő pedig beülvén a hajóba, visszatért*
Az emberek nem ismerték fel Szabadítójukat, de a démonok felismerték elítélőjüket: „A tisztátalan szellemek [a démonok], mikor meglátták vala őt, leborulának előtte [és elé vetették magukat], és kiáltanak [és hangosan kiáltoztak, rikoltoztak, sikítottak, ordítottak], mondván: Te vagy az Istennek a Fia. Ő pedig erősen fenyegeti vala őket [szigorúan (keményen) rájuk parancsolt, és erélyesen megtiltotta nekik], hogy őt ki ne jelentsék [nehogy felfedjék kilétét; hogy ne tegyék őt láthatóvá, (nyilvánvalóvá)]” (Márk. 3,11-12)
Luk. 8,38 Kéré pedig őt az az ember, akiből az ördögök [az ördögi, gonosz szellemek] kimentek [akiből kiűzte a démonokat], hogy ő vele lehessen [hogy hadd menjen vele]; de Jézus elbocsátá őt, mondván:
Luk. 8,39 Térj vissza házadhoz [térj haza], és beszéld el, mely nagy dolgokat tett az Isten veled. Elméne azért, hirdetvén az egész városban, mely nagy dolgokat cselekedett Jézus [hogy milyen nagy jót tett] ővele.
Luk. 8,40 És lőn, hogy mikor Jézus visszatért, a nép örömmel fogadá őt; mert mindnyájan várják vala őt.
Luk. 8,41 És ímé eljöve egy ember, kinek Jairus [jelentése: akit Isten megvilágosít] vala neve, ki a zsinagógának [a helyi zsinagóga] feje [vezetője, elöljárója] volt; és Jézus lábai előtt leesvén [Jézus lába elé a földre borulva], kéré őt, hogy menjen be az ő házába;
Luk. 8,42 Mert vala néki egy egyetlen leánya, mintegy tizenkét esztendős, és az halálán volt [haldoklott]. Mikor pedig ő méne, a sokaság [a tömeg] szorongatá [tolongott, összezsúfolódott és szorosan körülvette] őt*
*Máté így írja le a történetet: „És hajóra [bárkába] szállva átkele [a tavon, a tengeren], és méne a maga városába. …és ímé egy főember [egy zsinagógai elöljáró] eljövén leborula előtte, mondván: Az én leányom épen most halt meg; de jer, vesd [azaz tedd] reá kezedet, és megelevenedik [és életre kel, és élni fog]. És erre felkelvén Jézus [útnak indult, és] követé őt tanítványaival együtt” (Mát. 9,1.18-19)
Luk. 8,43 És egy asszony, ki vérfolyásban volt tizenkét esztendőtől fogva, és bár minden vagyonát [minden pénzét] az orvosokra költötte [az orvosokra fecsérelte], de senki meg nem tudta [senki nem volt képes] (meg)gyógyítani,
Luk. 8,44 Hátulról hozzá járulván, illeté [és megérintette] az ő ruhájának peremét [ruhája szélét; szegélyét; felsőruhájának szegélybojtját]; és azonnal elálla vérének folyása.
Luk. 8,45 És monda Jézus: Ki az, aki engem illete [ki érintett meg]? És mikor mindnyájan tagadták, monda Péter, és akik ővele valának: Mester, a sokaság nyom és szorongat téged [hiszen az emberek tolonganak körülötted], és azt mondod: Ki az, aki engem illete [aki megérintett]?
Luk. 8,46 Jézus pedig monda: Illete [vagyis megérintett] engem valaki; mert én észrevettem [és éreztem], hogy erő származék ki tőlem [hogy erő áradt ki belőlem].
Luk. 8,47 Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban [hogy nem maradt észrevétlen], reszketve [és remegve] előjöve és előtte leesvén [és földre borulva], megjelenté [és elmondta] néki az egész sokaság [az egész nép] előtt, miért illette [és miért érintette meg] őt, és hogy azonnal meggyógyult.
Luk. 8,48 És ő monda néki: Bízzál leányom, a te hited megtartott [meggyógyított, éppé tett] téged; eredj el békességgel [és maradj egészséges]*
*Márk is bizonyságot tesz a történtekről, további részletekkel kiegészítve: „És egy asszony (pedig), aki tizenkét év óta vérfolyásos vala. És sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát (és mindenét) magára költötte, és semmit sem javult (de semmi hasznát sem látta), sőt inkább még rosszabbul lett. Mikor Jézus felől hallott vala (amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek eljött és), a sokaságban hátulról kerülve, illeté (és megérintette) annak ruháját. Mert (így gondolkodott és) ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem (megérintem) is, meggyógyulok. És vérének forrása azonnal kiszáradt (elapadt) és megérzi testében, hogy kigyógyult bajából.
Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erő áradott vala ki belőle, (ezért) megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté (és érintette meg) az én ruháimat? És mondának néki az ő tanítványai: Látod, hogy a sokaság (hogyan tolong körülötted és) szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett (ki érintett meg) engem? És körülnéze, hogy lássa azt, aki ezt cselekedte.
Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borult, és elmonda néki mindent igazán. Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott (meggyógyított) téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból (és bajodtól megszabadulva maradj egészséges)” (Márk. 5,25-34).
A törvény magyarázza meg, hogy miért csak titokban, hátulról férkőzött az asszony az Úr Jézushoz. Hiszen a törvény kimondja, hogy: „Mikor asszony lesz magfolyóssá és véressé lesz az ő magfolyása a testén (a vérfolyás a testében), hét napig legyen az ő havi bajában (hét napig számít havi tisztulásban levőnek), és valaki (és mindenki aki) illeti azt (és érinti őt), tisztátalan legyen estvéig. Mindaz is, amin hál (és fekszik) az ő havi bajában (havi tisztulása idején), tisztátalan legyen és mindaz is, amin ül, tisztátalan legyen.
És hogyha sok napig tart az asszonynak az ő vérfolyása a havi bajának idején kívül (is), vagy ha a folyás a havi bajon túl (a havi tisztulás idejénél tovább) tart: valameddig az ő tisztátalanságának folyása tart, úgy legyen (akkor tisztátalan legyen folyásának egész idején), mint havi bajának (éppoly tisztátalan, mint havi tisztulásának) idején, tisztátalan az. És mindaz is, aki illeti azokat (bárki ér hozzá azokhoz), tisztátalan lesz, mossa meg (mossa ki) azért a ruháit, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig” (3 Móz. 15,19-20.25.27).
Az asszony azért hitte, hogy már az Úr Jézus ruhájának érintésétől meggyógyul, mert hallotta – ahogy ezt a Márk írása szerinti Evangélium kijelenti – hogy: „És ahová bemegy vala (az Úr Jézus) a falvakba vagy városokba, vagy majorokba (vagy településekre), a betegeket letevék a (tereken) piacokon, és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék (megérinthessék). És valahányan csak illeték, (megérintették) meggyógyulnak” (Márk. 6,56).
És: „… sokakat (sok embert) meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk volt, reá rohanának, hogy illethessék (megérinthessék) őt” (Márk. 3,10).
És bárhová megy az Úr, az Ő híre már megelőzi, egyben kijelentést nyer, hogy az ő gyógyulásuk oka az volt – és ma is az – hogy „felismerték” Őt: „És általkelvén (a túlsó partra), eljutnak Genezáret földére. És mikor megismerték (felismerték) őt annak a helynek lakosai, szétküldnek abba az egész környékbe (embereket), és minden beteget hozzá hoznak; És kérik vala őt, hogy csak az ő ruhájának peremét (az ő ruhájának szegélyét) illethessék (megérinthessék). És akik illeték (megérintették) vala, mindnyájan meggyógyulnak” (Mát. 14,34-36).
Ezzel az erővel ruházta fel az Úr az övéit is: „Úgyannyira, hogy az utcákra hozták ki a betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon (fekvőhelyekre), hogy az arra menő Péternek (legalább) csak árnyéka is érje valamelyiket közülük (és vetődjék rá valamelyikükre). És a szomszéd városok sokasága (népe) is Jeruzsálembe gyűlt, hozva betegeket és tisztátalan szellemektől gyötretteket: kik mind meggyógyulnak” (Csel. 5,15-16)
Luk. 8,49 Mikor még a szó szájában vala, eljöve egy ember a zsinagóga fejének [a zsinagóga vezetőjének, elöljárójának] házától, mondván néki: Meghalt a leányod; ne fáraszd [ne zavard tovább] a Mestert [a tanítót]!
Luk. 8,50 Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higgy, és megtartatik [életben marad és meggyógyul, a lányod].
Luk. 8,51 Bemenvén pedig a házba [a lakásba], senkit nem bocsáta [nem enged] be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a leányzó atyját és anyját.
Luk. 8,52 Sírának pedig mindnyájan, [jajgatnak, és zokogva] gyászolják azt; ő pedig monda: Ne sírjatok; nem halt meg, hanem aluszik.
Luk. 8,53 És kinevették [és kigúnyolták] Őt, tudván [és tisztában voltak vele, hiszen látták], hogy meghalt.
Luk. 8,54 Ő pedig mindenkit kiküldvén, és a leányzó kezét megfogván, kiálta, mondván: Leányzó, kelj [ébredj, és támadj] fel!
Luk. 8,55 És visszatért annak szelleme, és azonnal fölkele; és ő parancsolá, hogy adjanak néki enni.
Luk. 8,56 És elálmélkodnak [és nagyon meg voltak döbbenve; és magukon kívül, extázisban / önkívületben voltak] annak szülei; ő pedig megparancsolá [és szigorú parancsot adott], hogy senkinek ne mondják, ami történt*
*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor ezeket mondá nékik, ímé egy főember [egy zsinagógai elöljáró] eljövén leborula előtte, mondván: Az én leányom épen most halt meg; de jer, vesd [azaz tedd] reá kezedet, és megelevenedik [és életre kel, és élni fog]. És felkelvén [erre útnak indult] Jézus és követé őt tanítványaival együtt. És Jézus a főember házához érvén [bement az elöljáró házába], látván a sípolókat [fuvolásokat] és a tolongó [zajongó; jajgató] sokaságot [tömeget, a temetési zenét játszó embereket, azonnal rájuk szólt és], Monda nékik:
Menjetek el innen, mert a leányzó [a kislány] nem halt meg, hanem [csak] aluszik [szunnyad]. És kinevették (kigúnyolták) őt. Mikor pedig a sokaság eltávolíttatik [kiment; kiterelték onnan az embereket], bemenvén [a szobába], megfogá annak [a kislánynak a] kezét, és a leányzó felkelt [felébredt; feltámadt]. És elterjede ez a hír abban az egész tartományban [az egész vidéken]” (Mát. 9,18-19.23-26).
Márk is leírja a történteket: „Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétől (a zsinagógai elöljáró házától), mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert? Jézus pedig, amint hallá a beszédet, amit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének (a zsinagógai elöljárónak): Ne félj, csak higgy. És senkinek sem engedi (meg), hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének.
És méne a zsinagóga fejének (a zsinagógai elöljáró) házához, és látá a zűrzavart, a sok (hangosan) siránkozót és jajgatót. És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok (miért csináltok ilyen zűrzavart) és (miért) sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem (csak) alszik. És nevetik vala őt.
Ő pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levőket, és beméne oda, ahol a gyermek fekszik vala. És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; ami megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj (ébredj) föl. És a leányka azonnal fölkele és jár vala. Mert tizenkét esztendős vala (már).
És nagy csodálkozással csodálkoznak (azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól). Ő pedig erősen megparancsolá (szigorúan meghagyta) nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak (a leánykának) enni” (Márk. 5,35-43).
A kislányt siratók, az izraeli szokásoknak megfelelően cselekedtek, ahogyan erről Isten igéje szól: „Jeremiás is siratá Jósiást, és siralmas énekekkel siratják vala őt az éneklő férfiak és asszonyok mindnyájan mind e mai napig, amelyek szokásossá lettek Izráelben, s ímé azok meg vannak írva a Jeremiás siralmaiban (és el is rendelték ezt)” (2 Krón. 35,25).
Pedig már Dávid így prófétál az Úrról: „Féljen az Úrtól mind az egész föld, rettegjen tőle minden földi lakó. Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott” (Zsolt. 33,8-9).
De a testi ember csak így gondolkozik: „Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad: Úgy fekszik le az ember és nem kél fel (ha egyszer lefeküdt); az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból (nem serkennek föl alvásukból)” (Jób. 14,11-12).
De a szellemi embert így bátorítja az apostol: „Nem akarom továbbá, atyámfiai (testvéreim), hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak (elhunytak), hogy ne bánkódjatok (és szomorkodjatok), mint a többiek, akiknek nincsen reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen (az is bizonyos, hogy) az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak (az elhunytakat is előhozza), a Jézus által ő vele együtt” (1 Thess. 4,13-14)
