Luk. 5,1 És lőn, hogy mikor a sokaság hozzá tódult [és nagy tömeg vette körül], hogy hallgassa az Isten beszédét [(logoszát): igéjét], Ő a Genezáret [jelentése: hárfa, lant, citera; a király kertje, fejedelmi kert] tavánál áll vala;
Luk. 5,2 És láta két hajót [két bárkát] állani a vizen [amely a part mentén vesztegelt]: a halászok pedig, miután azokból kiszállottak, mossák vala az ő hálóikat.
Luk. 5,3 És ő bemenvén az egyik hajóba, amely a Simoné vala, kéré őt, hogy vigye egy kissé beljebb a földtől [a parttól]: és mikor leült, a hajóból tanítá a sokaságot.
Luk. 5,4 Mikor pedig megszűnt beszélni [befejezte a tanítást], monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.
Luk. 5,5 És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk [keményen dolgoztunk; küszködtünk], még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra [a te szavadra, igédre (réma): kijelentésedre mégis] levetem a hálót.
Luk. 5,6 És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát kerítik be [olyan hatalmas tömegű halat fogtak be, hogy]; szakadoz vala pedig az ő hálójuk.
Luk. 5,7 Intenek azért társaiknak, akik a másik hajóban valának, hogy jöjjenek és segítsenek nékik. És eljövén, megtölték mind a két hajót, annyira, hogy csaknem elsüllyednek.
Luk. 5,8 Látván pedig ezt Simon Péter, Jézusnak lábai elé esék [lábaihoz borult], mondván: Eredj el én tőlem, mert én bűnös [(hamartólosz): a célt eltévesztő] ember vagyok, Uram!
Luk. 5,9 Mert félelem [(thambosz): elképedés, megdöbbenés, csodálkozás] fogta körül [döbbentette meg] őt és mindazokat, akik ővele valának, a [nagy] halfogás miatt, amelyet fogtak;
Luk. 5,10 Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, akik Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz [halászni; emberhalász leszel].
Luk. 5,11 És a hajókat [a bárkákat] a szárazra vonván [kieveztek a partra], elhagyták mindenüket [otthagytak mindent] és követék Őt*
*A János írása szerinti Evangélium bemutatja az előzményeket: a leendő tanítványok először hallottak Jézusról: „Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt, és rátekintve Jézusra, aki arra járt, így szólt: „íme, az Isten Báránya!” Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust. Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította őket: „Mit kerestek?” Ők pedig ezt válaszolták: „Rabbi - ami azt jelenti: Mester -, hol van a lakásod?” Ő így szólt: „Jöjjetek, és meglátjátok.”
Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; körülbelül délután négy óra volt ekkor. A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték őt, András, Simon Péter testvére volt az egyik. Ő mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást” - (ami azt jelenti: Felkent). Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: „Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni” - (ami azt jelenti: Kőszikla)” (Jn. 1,35-42).
Márk rövid híradása így hangzik. Később Jézus: „Mikor pedig Galilea tengere mellett [Galileai-tó partján] járt, látá Simont és Andrást, annak testvérét, amint a tengerbe [vízbe] (kör)hálót vetének [kerítőhálót dobtak]; mert halászok valának. És monda nékik [így szólította meg őket] Jézus: [gyertek] Kövessetek engem, és én azt művelem [cselekszem], hogy embereket halásszatok [és emberhalászokká teszlek benneteket]. És azonnal [rögtön; tüstént] elhagyván az ő (kerítő)hálóikat, követék őt [és csatlakoztak hozzá]” (Márk. 1,16-18).
Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig a galileai tenger mellett [galileai tó partján] jár [járt-kelt] vala Jézus, láta két testvért, Simont, akit Péternek neveznek, és Andrást az ő testvérét, amint a tengerbe (kör)hálót vetnek [dobtak] vala; mert halászok valának. És monda nékik: [gyertek] Kövessetek engem [jöjjetek utánam], és azt művelem, hogy embereket halásszatok. [emberek halászává teszlek benneteket]. Azok pedig azonnal [azon nyomban; tüstént] otthagyván a hálókat, követék őt. [csatlakoztak hozzá].
És onnan tovább menve [útját folytatva], láta [megpillantott; észrevett] más két testvért, Jakabot a Zebedeus fiát, és Jánost amannak testvérét, amint a hajóban [bárkában] atyjukkal Zebedeussal a hálóikat kötözgetik [javították; rendezték; foltozták; szedték rendbe] vala; és hívá őket. Azok pedig azonnal [rögtön; mindjárt; tüstént] otthagyván a hajót [bárkát] és atyjukat, követék őt. [és a nyomába szegődtek; csatlakoztak Hozzá]” (Mát. 4,18-22).
Az erről szóló próféciák beteljesülése ezzel elkezdődött: „Ímé én sok halász után küldök (sok halászt hívatok), ezt mondja az Úr, hogy halászszák ki őket; az után pedig elküldök sok vadász után, hogy vadászszák ki őket minden hegyből, minden halomból és a sziklák hasadékaiból is. Oh Uram, én erősségem (erőm), én bástyám (mentsváram) és én menedékem a nyomorúság idején! Hozzád jőnek majd a nemzetek a föld határairól (legszéléről is), és ezt mondják: Bizony hamis isteneket bírtak a mi atyáink és hiábavalókat, mert nincs köztük segíteni tudó (egyik sem ér semmit)” (Jer. 16,16.19).
Ezékiel már prófétált az „emberhalászok”- ról. Az Úr megmutatta Ezékielnek az Új templomot: „Azután visszavitt engem a templom bejáratához. Ott víz fakadt a templom küszöbe alól kelet felől, mert a templom keletre néz. A víz a templom déli oldala mellől, az oltártól délre folyt tovább. És mondá nékem: Ez a víz a keleti tájékra folyt ki, és a lapácra megyen alá, és a tengerbe megyen be, a tengerbe szakad, és meggyógyul a víz.
És lészen, hogy minden élő állat, amely nyüzsög, valahova e folyam bemegyen, élni fog; és a halaknak nagy bőségük lészen, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahova e folyó bement. És lészen, hogy halászok állnak rajta Éngeditől (vadkecskék forrása /pogányok/) Énegláimig (a két borjú forrása /Izráel/): varsák kivető helye lészen; nemük szerint lesznek benne a halak, mint a nagy tenger halai, nagy bőséggel” (Ez. 47,1.8-10)
Luk. 5,12 És lőn, hogy mikor az egyik városban vala, ímé vala ott egy poklossággal [leprával] teljes [leprával borított] ember: és mikor meglátta Jézust, arcra borulva kéré őt, mondván: Uram, [hatalmadban áll, hogy] ha akarod, megtisztíthatsz engem [te képes vagy megtisztítani]!
Luk. 5,13 Jézus pedig kinyújtván kezét, illeté [megérintette] azt, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal eltávozék tőle a bélpoklosság.
Luk. 5,14 És ő megparancsolá néki, hogy azt senkinek se mondja el; hanem eredj el, úgymond, mutasd meg magad a papnak, és vígy áldozatot a te megtisztulásodért, amint Mózes parancsolta, bizonyságul őnékik [Ez lesz nekik a bizonyíték arra, hogy meggyógyultál].
Luk. 5,15 A hír azonban annál inkább terjedt Őfelőle; és nagy sokaság [tömeg] gyűlt [verődött] egybe [és emberek tömegei mentek hozzá; és nagy gyűlt össze], hogy Őt hallgassák, és hogy általa meggyógyuljanak az ő betegségeikből*
*Máté írásából kerül kijelentésre, hogy előzőleg az Úr Jézus a hegyen volt, (és ott imádkozott): „Mikor leszállott [lejött] vala a hegyről, nagy sokaság [nagy tömeg csatlakozott hozzá és] követé őt. És ímé [egyszer csak] eljövén egy bélpoklos [leprás], leborula [térdre esék] előtte [lábához borult], mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem [hatalmad van, hogy megtisztíts]. És kinyújtván kezét, megilleté [megérintette; megfogta] őt Jézus, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal [hamar, azon órában, rögtön, haladéktalanul] eltisztult annak poklossága [leprája]. És [ekkor] monda [megparancsolta] néki Jézus: Meglásd [vigyázz, ügyelj, hogy], senkinek se szólj [senkinek se mondd el]. Hanem eredj [menj el], mutasd meg magadat a papnak, és vidd [ajánld] fel az [áldozati] ajándékot, amelyet Mózes (el)rendelt, bizonyságul] nékik [hogy bizonyíték legyen számukra, hogy meggyógyultál]” (Mát. 8,1-4).
Márk írása szerinti Evangélium bizonyságtétele: „És jöve (és odament) hozzá egy bélpoklos (leprás), kérvén őt és leborulván előtte és mondván néki (aki könyörögve és térdre borulva így szólt hozzá): Ha akarod, megtisztíthatsz (mert meg tudsz tisztítani) engem. Jézus pedig könyörületességre indulván (megszánta), kezét kinyújtva megérinté őt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg. És amint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tőle (róla) a poklosság (lepra) és megtisztult. És erősen megfenyegetvén (erélyesen rászólva Jézus), azonnal elküldé őt, És monda néki: Meglásd (vigyázz), hogy senkinek semmit ne szólj (el ne mondj); hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd (ajánld) fel a te tisztulásodért, amit Mózes parancsolt (rendelt), bizonyságul nékik.
Az pedig kimenvén (elment), kezde sokat beszélni és terjeszteni a dolgot (és elkezdte mindenfelé hirdetni és híresztelni az esetet), annyira, hogy nyilvánosan immár be sem mehetett Jézus a városba, hanem künn puszta helyeken vala, és mennek vala hozzá mindenfelől” (Márk. 1,40-45).
János írása jelenti ki, hogy miért követte az Urat a tömeg: „És nagy sokaság (tömeg) követé őt, mivelhogy látják vala az ő csodatételeit, amelyeket cselekszik vala a betegeken” (Ján. 6,2).
Ez a leprás odament az Úr Jézushoz, pedig a törvény kimondja: „Ha valamely ember testének bőrén daganat, vagy tarjagosság (var), vagy fehér folt támad, és az ő testének bőrén poklos fakadékká lehet (és poklos kiütés lesz belőle): vigyék el az ilyet Áronhoz, a paphoz, vagy egy valamelyikhez az ő papfiai közül. És nézze meg a pap azt a test bőrén lévő fakadékot (kiütést). Ha a szőr a fakadékban fehérré változott, és ha a fakadéknak felülete mélyebben van az ő testének bőrénél: akkor poklos fakadék az. Mihelyt látja ezt a pap, tisztátalannak ítélje (mondja ki) azt. A poklos ember pedig, akin a fakadék (a kiütés) van, megszaggatott ruhában és mezítelen fővel (és a haja gondozatlan) legyen, és a bajuszát fedezze be (takarja el), és ezt kiáltsa: Tisztátalan, tisztátalan! Mindaddig tisztátalan legyen, amíg rajta van a fakadék (a kiütés), tisztátalan az; csak ő maga lakjék (egyedül), a táboron kívül legyen az ő lakása” (3 Móz. 13,2-3.5-46).
Mert a törvény parancsa szerint a gyógyulás csak Istentől lehet, ezért Istennek kell áldozatot bemutatni: „Ez legyen a poklos embernek törvénye az ő megtisztulásának napján, hogy vigyék a paphoz (és amikor megtisztulva a pap elé kerül). A pap pedig menjen ki a táboron kívül, és nézze meg a pap, és ha meggyógyult a pokloson a poklos fakadék (és ha úgy látja, hogy meggyógyult a poklos kiütésből): Akkor parancsolja meg a pap, hogy hozzanak a megtisztulandó emberért két élő, tiszta madarat, cédrusfát, karmazsint (bíborfonalat) és izsópot” (3 Móz. 14,2-4)
Luk. 5,16 De Ő félrevonult a pusztákba [Jézus azonban gyakran elment egy elhagyatott helyre, a sivatagba], és imádkozék.
Luk. 5,17 És lőn egy napon, hogy ő tanít vala: és ott ülnek a farizeusok és a törvénynek tanítói [is, és hallgatták őt], akik jöttek Galileának és Júdeának minden faluiból és Jeruzsálemből: és az Úrnak hatalma [ereje] vala Ővele, [rajta volt és ösztönözte] hogy gyógyítson.
Luk. 5,18 És ímé valami férfiak ágyon egy embert hoznak, aki gutaütött [béna] vala; és igyekeznek azt bevinni és ő elébe tenni.
Luk. 5,19 De nem találván módot, hogy a sokaság [a tömeg] miatt miképp vigyék őt be, felhágnak a háztetőre, és a cseréphéjazaton át bocsátják őt alá ágyastól Jézus elé a középre.
Luk. 5,20 És látván azoknak hitét, monda: Ember, megbocsáttattak néked a te bűneid [(hamartia): céltévesztésed].
Luk. 5,21 Az írástudók pedig és a farizeusok elkezdnek tanakodni [fontolgatni; okoskodni], mondván: Kicsoda ez [az ember], aki ily káromlást szól [aki Istent gyalázza]? Ki bocsáthatja meg a bűnt [kinek van hatalma vétkeket elengedni], hanemha egyedül az Isten [az egy Istenen kívül]?
Luk. 5,22 Jézus pedig észrevévén az ő tanakodásukat [ismerte, átlátta gondolataikat; fontolgatásaikra rálátott], felelvén, monda nékik: Mit tanakodtok [miért gondolkodtok így; mit fontolgattok; mit okoskodtok] a ti szívetekben?
Luk. 5,23 Melyik könnyebb, azt mondani: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy azt mondani: Kelj fel és járj?
Luk. 5,24 Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön megbocsátani a bűnöket, (ezzel a bénához fordult, és monda a gutaütöttnek): Néked mondom, kelj fel, és fölvévén nyoszolyádat [az ágyadat], eredj haza!
Luk. 5,25 És az rögtön felkelvén [felállt] azok szemeláttára, felvevé amin feküdt, és elméne haza, dicsőítvén az Istent.
Luk. 5,26 És az álmélkodás [ámulat] elfogá mindnyájukat [mindannyian önkívületbe jutottak], és dicsőítik az Istent [mindenki eksztázisban dicsőítette Istent], és betelének [szent] félelemmel, mondván: Bizony [hihetetlen; megfoghatatlan, különös] csodadolgokat láttunk ma!*
*Máté bizonyságtétele így hangzik: „És hajóra [bárkába] szállva átkele [a tavon; a tengeren], és méne a maga városába (Kapernaumba = Vigaszfalva). És ímé hoznak vala hozzá egy ágyban fekvő [hordágyra helyezett] gutaütött embert [egy bénát]. És látva Jézus azoknak hitét, monda a gutaütöttnek [a bénának]: Bízzál fiam [légy bátor gyermekem]! Megbocsáttattak néked a te bűneid [(hamartia): céltévesztés, a cél ELVÉTÉSE].
És ímé némelyek az írástudók [törvénytanítók] közül mondának magukban: Ez káromlást szól [ez az ember Istent káromolja, gyalázza]. És Jézus, látva [mivel ismerte] az ő gondolataikat [tűnődéseiket; belelátva a gondolataikba], monda: Miért gondoltok gonoszt a ti szívetekben [miért hatnak a rossz indulatok szívetekben]? Mert [ugyan] mi könnyebb [mi jár kevesebb fáradtsággal, mi egyszerűbb], ezt mondani-é: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy ezt mondani: Kelj föl és járj [járkálj, sétálj]?
Hogy pedig megtudjátok [hogy azonban lássátok, megmutatom nektek], hogy az ember Fiának van hatalma [felhatalmazása van] a földön a bűnöket megbocsátani (ekkor monda a gutaütöttnek) [a bénának]: Kelj föl, vedd [föl] a te (hord)ágyadat, és eredj haza. És az felkelvén, haza méne. A sokaság [a tömeg] pedig ezt látván, elálmélkodik [félelem fogta el őket; elcsodálkozott; megrémültek], és dicsőíté az Istent, hogy ilyen [nagy dolgokra] hatalmat [felhatalmazást, jogot, jogosultságot] adott az embereknek” (Mát. 9,1-8).
Márk is bizonyságot tesz a történtekről: „Napok [néhány nap] múlva pedig ismét beméne [visszatért] Kapernaumba, és meghallák [és mihelyt elterjedt a híre], hogy otthon van. És azonnal [olyan] sokan összegyülekeznek [összejöttek], annyira, hogy még az ajtó elébe sem fértek [ajtó előtti téren sem volt hely]; és hirdette [prédikálja] nékik az igét (logoszt).
És jövének hozzá egy gutaütöttet [bénát] hozva, akit négyen emelnek [cipelnek] vala. És mivel a sokaság [a tömeg] miatt nem férkőzhettek azzal ő hozzá [nem tudták eléje vinni; nem fértek a közelébe], megbonták ama háznak fedelét, ahol Ő vala [kibontották fölötte a tetőt], és rést törvén [a nyíláson át], leeresztik a nyoszolyát [hordágyat], amelyben a gutaütött [a béna] feküdt.
Jézus pedig azoknak [nagy] hitét látván, monda a gutaütöttnek [így szólt a bénához]: Fiam [gyermekem], megbocsáttattak néked a te bűneid [(hamartia)= céltévesztésed]. Valának pedig ott némely írástudók [törvénytanítók, törvénymagyarázók], akik ott ülnek vala, szívükben [bensőjükben] így okoskodván [tanakodtak; ezt fontolgatták; így mérlegelték a dolgot]: Mi dolog [hogy beszélhet ez így], hogy ez ilyen káromlásokat szól [káromkodik; Istent káromolja; Istent gyalázza]?
Ki bocsáthatja meg [engedheti el] a bűnöket [(hamartia)= céltévesztést] más, hanemha egyedül az Isten [az egyetlen Istenen kívül]? És Jézus azonnal észrevevé [belelátott gondolataikba; átlátta gondolataikat; felismerte] az Ő szellemével, hogy azok magukban így okoskodnak [tanakodnak; hogy milyen fontolgatások ébrednek bennük], és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben [miért tanakodtok így (miért fontolgatjátok ezeket; mit tűnődtök ezen) szívetekben (bensőtökben); mit okoskodtok ezen]?
Mi könnyebb, azt mondanom-e a gutaütöttnek [bénának]: Megbocsáttattak néked a te bűneid [(hamartia)= céltévesztésed bocsánatot nyert], vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat [fogd az ágyadat], és járj [menj]? [azért] hogy, pedig megtudjátok [és lássátok], hogy az ember Fiának van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani [felhatalmazást kapott arra, hogy [(hamartia)= céltévesztést a földön megbocsásson]: monda a gutaütöttnek [ezzel odafordult a bénához]. Mondom néked, kelj föl, vedd fel [fogd] a te nyoszolyádat [ágyadat], és eredj [menj] haza.
Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját [fogta a hordágyat], kiméne mindenkinek [szeme] láttára. Úgy hogy mindenki elálmélkodék [és félelem fogta el őket; ámulatba estek; csodálkoztak; valamennyien, szinte magukon kívül voltak], és [eksztázisban] dicsőiték az Istent, ezt mondván: [Bizony hihetetlen csodadolgokat láttunk ma] Soha sem láttunk ilyet (hogy ilyen hatalmat adott az embereknek)!” (Márk. 2,1-12).
„És elterjede az ő híre egész Siriában: és hozzávivék mindazokat, akik rosszul [szerencsétlenül, nyomorúságosan] valának [minden szenvedőt]. A különféle betegségekben [súlyos nyavalyákban] és kínokban [gyötrelmekben] sínlődőket [akiket különféle betegségek és bajok gyötörtek; a fájdalmas bajokban szenvedőket], ördöngösöket [ördögtől (démonoktól) megszállottakat; démonizáltakat, epilepsziásokat], holdkórosokat és gutaütötteket [bénákat; és inaszakadtakat]; és meggyógyítja vala őket.” (Mát. 4,24).
Hiszen a prófétán keresztül már kijelentette az Úr: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat (gonoszságodat) önmagamért, és bűneidről (gonoszságodról) nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).
Erről szól Mikeás próféta is: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt (a gonoszságot) és elengedi öröksége (népe) maradékának vétkét (gonoszságát; büntetését)?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban (mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad)! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk (újra irgalmas lesz hozzánk); eltapodja álnokságainkat (igazságtalanságunkat). Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket (hamartia: céltévesztésünket)!” (Mik. 7,18-19).
Dávid is erről prófétál: „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről (és ne feledd el, mennyi jót tett veled). Aki (Ő) megbocsátja minden bűnödet (gonoszságodat), meggyógyítja minden betegségedet (fogyatékosságodat, rosszullétedet). Aki megváltja életedet a koporsótól (a sírtól); kegyelemmel (szeretettel) és irgalmassággal koronáz meg téged” (Zsolt. 103,2-4).
És a próféciák beteljesedtek az Úr Jézusban, Aki mindig és minden beteget meggyógyított, és meggyógyít, ha Hozzá fordulnak: „És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magokkal sántákat (és bénákat), vakokat, némákat, csonkákat (nyomorékokat) és sok egyebeket (és sok más beteget), és odahelyezik őket a Jézus lábai elé. És meggyógyítá őket, Úgy hogy a sokaság álmélkodik (csodálkozik) vala, látván, hogy a némák beszélnek, a csonkák megépülnek (a nyomorékok épek lesznek), a sánták (a bénák) járnak, a vakok látnak: és dicsőiték Izráel Istenét” (Mát. 15,30-31)
„És elfogá mindazokat (mindnyájukat) a félelem, és dicsőiték az Istent, mondván: Nagy próféta támadt mi köztünk; és: Az Isten megtekintette (és meglátogatta) az ő népét” (Luk. 7,16).
Pál apostol bizonyságtételében kertül kijelentésre, hogy minden nyomorúság (betegség, szegénység, és a földi életet jellemző sok probléma) azt jelenti, hogy az „ördög igájában vergődnek az emberek: „Ti ismeritek azt a dolgot, mely lőn az egész Júdeában, Galileától kezdve, az után a bemerítés után, melyet János prédikált. A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak (akik az ördög igájában vergődtek); mert az Isten vala Ővele” (Csel. 10,37-38)
Luk. 5,27 Ezek után pedig kiméne, és láta egy Lévi nevű vámszedőt, aki a vámnál ül vala, és monda néki: Kövess engem!
Luk. 5,28 És az mindeneket elhagyván [(kataleipó): hátrahagyva], felkele és követé őt*
*Máté bizonyságtétele: „És mikor Jézus onnét tovább méne [onnan távozott], láta egy embert ülni a vámszedő helyen, akinek Máté volt a neve [jelentése: Isten ajándéka, az Úr adománya], és monda néki: Kövess engem! És az felkelvén, követé őt” (Mát. 9,9).
És Márk így ír róla: „És amikor tovaméne [ahogy a vámnál elhaladt], meglátá Lévit [jelentése: ragaszkodás, csatlakozás, szövetség; egyesült], az Alfeus fiát [jelentése: vezető, tanító], aki a vámszedő helyen ül vala, és monda néki: Kövess engemet. És felkelvén, követi vala őt” (Márk. 2,14)
Luk. 5,29 És Lévi nagy lakomát [nagy vendégséget, nagy vacsorát rendezett] készíte néki az ő házánál; és vala ott nagy sokasága a vámszedőknek és egyebeknek, akik ővelük letelepedtek volt [velük együtt dőlt asztalhoz].
Luk. 5,30 És köztük az írástudók [törvénytanítók] és farizeusok zúgolódnak [és így panaszkodtak] az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel?
Luk. 5,31 És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek.
Luk. 5,32 Nem azért jöttem, hogy az igazakat [megigazultakat] hívjam, hanem a bűnösöket [(hamartólosz): a célt eltévesztőket] a megtérésre [arra, hogy az életük megváltozzon; hogy más felismerésre gondolkozásmód megváltozásra térjenek]*
*Máté is bizonyságot tesz a történtekről: „És lőn [történt], amikor [vendégül látta és] Ő (Jézus) letelepedik a házban [és mikor benn a házban asztalhoz dőlt], ímé sok vámszedő és bűnös [céltévesztett] jött oda és letelepedtek Jézussal és az ő tanítványaival az asztalhoz [és szintén asztalhoz dőltek]. És látva ezt a farizeusok, mondának az ő tanítványainak: Miért eszik ez a ti Mesteretek a vámszedőkkel és bűnösökkel [céltévesztettekkel] együtt? Jézus pedig ezt hallván, monda nékik: Nem az egészségeseknek [jó erőben lévőknek; nem az erő(telje)seknek] van szüksége orvosra, hanem a betegeknek [akik gonoszul szerencsétlenül, nyomorúságosan, súlyosan szenvednek; a rosszullévőknek].
Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot [könyörületet] akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat [Isten jogrendjéhez igazodó, megigazultakat] hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket [a céltévesztetteket] a megtérésre [gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé]” (Mát. 9,10-13).
Márk bizonyságtétele így hangzik: „És lőn [történt; úgy alakult], amikor Ő ennek házában asztalhoz üle [Lévi házában asztalhoz dőlt], a vámszedők és bűnösök [(hamartólosz): a céltévesztett emberek] is sokan odaülnek vala [és sok vámszedő és vétkező is asztalhoz dőlt] Jézussal és az ő tanítványaival; mert sokan valának [kik nyomába szegődtek], és követék őt.
És amikor látták az írástudók [törvénytanítók] és a farizeusok (jelentése: elkülönült, elzárkózó; elválasztó; kiemelkedően kegyes férfiak zárt csoportja / vallásos emberek). Hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel (a céltévesztettekkel), mondának az ő tanítványainak: Mi dolog, hogy a [ti Mesteretek] vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik és iszik? És amikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az egészségeseknek [a jó erőben levőknek] van szükségük orvosra, hanem a betegeknek [azoknak, akik rosszul, szerencsétlenül, nyomorúságosan vannak]. Nem azért jöttem, hogy igazakat [igazságosokat; (meg)igaz(ult)akat], hanem hogy bűnösöket [vétkezőket; (céltévesztetteket)] hívjak megtérésre [gondolkodásmód megváltoztatására; Isten felé való visszatérés-, visszafordulásra]” (Márk. 2,15-17).
És az Úr Jézus így folytatja a kijelentést: „Mert az embernek Fia azért jött, hogy (megkeresse) megtartsa (és megmentse), ami elveszett vala” (Mát. 18,11).
És a kijelentés megismételtetik: „Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett (az elveszettet)” (Luk. 19,10).
„Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát [erre] a világra [(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy kárhoztassa [elítélje] a világot [az embereket], hanem hogy megtartassék [üdvözüljön; megmeneküljön] a világ általa [hanem azért, hogy megmentse őket általa]” (Ján. 3,17).
Tehát az Úr Jézus azért jött, hogy ezt a próféciát is betöltse: „Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet (sérültet) kötözgetem (bekötözöm), s a beteget (a gyengét) erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok…” (Ezék. 34,16).
És így folytatódik a kijelentés: „Ha pedig tudnátok (értenétek), mi(t jelent) ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok (nem ítéltétek) volna (el) az ártatlanokat (azokat, akik nem vétkeztek)” (Mát. 12,7)
Pedig: „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél (hogy élj törvény szerint), szeressed az irgalmasságot (törekedj szeretetre), és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik. 6,8)
„Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hós. 6,6)
„Hogy ártatlan vér ne ontassék ki a te földeden (országodban), amelyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül, és hogy a vér ne legyen rajtad (és ne terheljen vérontás)” (5 Móz. 19,10).
Pál apostol bizonyságtétele: „Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa (üdvözítse, megtartsa, meggyógyítsa, megszabadítsa) a bűnösöket, akik közül első vagyok én” (1 Tim. 1,15)
Luk. 5,33 Azok pedig mondának néki: Mi az oka, hogy a János tanítványai gyakorta böjtölnek és imádkoznak, valamint a farizeusokéi is; a te tanítványaid pedig esznek és isznak?
Luk. 5,34 Ő pedig monda nékik: Avagy művelhetitek-e [tehetitek−é; rábírhatjátok-e] azt, hogy a lakodalmasok böjtöljenek [rávehetnétek-e a násznépet, hogy böjtöljön], amíg a vőlegény velük van?
Luk. 5,35 De eljőnek a napok, és mikor a vőlegény elvétetik [(apairó): elragadtatik] őtőlük, akkor majd böjtölnek azokban a napokban [Más fordítás: De eljön majd az idő, amikor a vőlegényt elveszik tőlük. Ők majd akkor böjtölnek]*
*Máté így ír erről: „Akkor a János tanítványai jövének [odamentek] hozzá, mondván: Miért [van] hogy [amíg] mi és a farizeusok sokat [gyakran] böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? És monda nékik Jézus: Vajon szomorkodhatik-é [csak nem gyászolhat] a násznép [búsulnak-e a vőlegény barátai; hogy a lakodalmas ház fiai gyászban üljenek] amíg velük van [náluk tartózkodik] a vőlegény? De eljőnek a napok [az az idő], amikor elvétetik tőlük a vőlegény [erővel elviszik], és akkor [majd ők] böjtölni fognak” (Mát. 9,14-15).
Márk elbeszélése pedig így hangzik: „A János és a farizeusok tanítványai pedig böjtölnek vala. Odamennek azért és mondának néki: Mi az oka, hogy Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai böjtölnek, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? Jézus pedig monda nékik: Avagy böjtölhet-e a vőlegény násznépe, amíg velük van a vőlegény? Ameddig a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jőnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak azokon a napokon” (Márk. 2,18-20).
Az Úr Jézus halála és feltámadása után, vagyis amikor elvétetett tőlük a vőlegény: „Valának pedig Antiókiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hivattatik vala Nigernek, és a Czirénei Luczius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett vala, és Saulus. (Egyszer) mikor azért azok szolgálának az Úrnak és böjtölnek, monda a Szent Szellem: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájuk vetették, elbocsáták őket” (Csel. 13,1-3)
Luk. 5,36 És monda nékik példabeszédet is: Senki nem toldja az új posztó foltot az ó posztóhoz; mert különben az újat is megszakasztja [eltépné] és az ó posztóhoz nem illik az újból való folt. [Más fordítás: Senki nem tép ki foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja. Ha ezt teszi, kiszakítja az új ruhát, és az új ruhából készült folt sem illik a régi ruhához].
Luk. 5,37 És senki sem tölti az újbort ó tömlőkbe; mert különben az újbor megszakasztja [szétrepeszti a régi] tömlőket, és a bor kiömöl, és a tömlők is elvesznek [kiszakadnak; tönkremennek].
Luk. 5,38 Hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni, és mind a kettő megmarad.
Luk. 5,39 És senki, aki ó bort iszik, mindjárt újat nem kíván [az nem akar újat], mert azt mondja: Jobb az ó*
*Máté bizonyságtétele: „Senki sem vet [tesz, varr] pedig új posztóból [szövetből] foltot az ócska [régi] ruhára [köpenyre]. Mert ami azt kitoldaná [amivel a lyukat betölti; mert a folt (a toldás)], még elszakít a ruhából [kitép; magához szakítja a köpenyt]. És nagyobb szakadás lesz. [csúnyább (rosszabb) szakadás támad; keletkezne]. Újbort sem töltenek ó [régi] tömlőkbe; máskülönben [ha mégis megteszik] a tömlők szétszakadoznak [szétrepednek; kiszakadnak], és a bor kiömöl [elfolyik], a tömlők is elvesznek [elpusztulnak; tönkremennek]; hanem az újbort új tömlőkbe töltik, és [akkor] mindkettő megmarad [együtt]” (Mát. 9,16-17).
Márk így ír az Úr Jézus kijelentéséről: „Senki sem varr pedig új posztóból foltot ó (régi) ruhára; máskülönben, ami azt kitoldaná, még kiszakít belőle, az új a régiből, és nagyobb szakadás lesz (csúnyább szakadás támadna). És senki sem tölt újbort régi tömlőkbe; különben az újbor a tömlőket szétszakítja (szétrepesztené), a bor is kiömlik (odalenne), a tömlők is elpusztulnak; hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni (új tömlőbe való)” (Márk. 2,21-22).
ELIHU (jelentése: maga az Isten) így beszél Jóbnak az új tömlőről, és az újborról, aki a Szent Szellem: „Mert tele vagyok beszéddel (szavakkal); unszolgat (szorongat) engem a bennem levő Szellem. Ímé, bensőm olyan, mint az újbor, amelynek nyílása nincsen; miként (újbortól) az új tömlők, csaknem szétszakad (széthasad)” (Jób. 32,18-19)
