2011. szeptember 30.

Lukács evangélium 1. fejezet: mindennek utána jártam (göröggel és kapcsolódó igékkel)


Luk. 1,1 Mivelhogy sokan kezdették [megkísérelték; igyekeztek] rendszerint megírni [sorjában elmondani; vállalkoztak arra, hogy tudósítsanak bennünket] azoknak a dolgoknak [eseményeknek] az elbeszélését, amelyek minálunk beteljesedtek*

1 És a következő könyvében arról is ír, hogy ebben a könyvben kiről ír: „Első könyvemet írtam, Theofilus (jelentése: Istent szerető, Isten barátja; akit Isten szeret)., mindazokról, amiket kezdett Jézus cselekedni és tanítani, Mind a napig, melyen fölviteték, minekutána parancsolatokat (megbízást) adott a Szent Szellem által az apostoloknak, kiket (ki)választott vala magának” (Csel. 1,1-2)

Luk. 1,2 [úgy], Amint nékünk előnkbe adták [továbbadták; ahogy ránk maradt azoktól], akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái [hirdetői]* voltak az Igének [(logosz): - egyszerre jelent szót és dolgot is (SZPA); - speciális értelemben: (Jánosnál névelővel) az Isteni Kifejeződés (vagyis Krisztus)]**

1/A Krisztus (parancsvégrehajtói; alárendeltjei; szó szerint: más irányítása ALATT EVEZŐ valaki; katonai jellegű szó. A harci gálya evezőse volt, megkülönböztetve a fedélzeten harcoló katonáktól. Nehéz, kemény munkát végző, felettese parancsára cselekvő személy).
2 Az Úr Jézus a Szent Szellem eljövetelét, és Őróla való bizonyságtételét ígéri azzal, hogy: „De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem vagytok” (Ján. 15,27) Péter apostol az Úr Jézus mennybemenetele, és Júdás halála után így szól: „Szükség azért, hogy azok közül a férfiak közül, akik velünk együtt jártak minden időben. (akik egész idő alatt együtt voltak velünk), míg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt. A János bemerítésétől kezdve mind a napig, melyen fölviteték tőlünk, azok közül egy az ő feltámadásának bizonysága legyen mivelünk egyetemben (még valaki tanúja legyen velünk együtt az ő feltámadásának)” (Csel. 1,21-22) Az apostol így figyelmezteti a mindenkori hívőket: „Mimódon menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk ily nagy üdvösséggel? Amelyet, miután kezdetben hirdetett az Úr, azok, akik hallották, biztosítottak (megerősítették ezt) számunkra” (Zsid. 2,3) „Mert nem mesterkélt (kitalált) meséket (mítoszokat) követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét (megjelenését); hanem mint akik szemlélői voltunk az Ő nagyságának (hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének)” (2 Pét. 1,16) János apostol bizonyságtétele: „Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk (megfigyeltünk), és kezeinkkel illettünk (megtapintottunk), az életnek Igéjéről (Logoszáról). (És /mert/ az élet megjelent és (mi pedig) láttuk, és tanúbizonyságot teszünk róla és (ezért) hirdetjük néktek (is) az örök életet, amely (azelőtt) az Atyánál vala és (most pedig) megjelent nékünk)” (1 Ján. 1,1-2)

Luk. 1,3 Tetszék énnékem [jónak láttam én] is, ki eleitől fogva mindeneknek szorgalmasan [pontosan] végére [utána] jártam, hogy azokról rendszerint írjak [sorjában leírjam] néked, jó [tiszteletreméltó; nagyra becsült; igen derék] Theofilus,
Luk. 1,4 Hogy megtudhasd* [megismerd; megértsed] azoknak a dolgoknak [igéknek (logosz) igazságát] bizonyosságát, [hogy meggyőződjél róla; megtudd a kétségtelen valóságot, mennyire megbízhatók azok a tanok, és magad is megdönthetetlen bizonyosságot szerezhess] amelyekre taníttattál**

2/A Megtudhasd (aszphaleia): - bizonyosság, megdönthetetlenség. Cáfolhatatlan bizonyosság, megdönthetetlen bizonyíték. A mgingás lehetőségének kizárása
3 Taníttattál (katékheó): - elhangzik a fülekbe, vagyis (kiterjesztve), tájékoztat (informál), oktat (nevel), tanít. Tehát az Evangélium bizonyságtételei: „… pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében” (Ján. 20,31)
Luk. 1,5 Heródesnek [jelentése: hősies], a Júdea királyának idejében [korában] vala [élt] egy Zakariás [jelentése: akiről az Úr megemlékezett] nevű pap. Az Abia [jelentése: apám az Örökkévaló] rendjéből [osztályából] Az ő felesége pedig az Áron [jelentése: megvilágosított] leányai közül való vala [törzséből származott], és annak neve Erzsébet [jelentése: akit Isten megtisztel; Istennek szentelt].

Luk. 1,6 És mind a ketten igazak [igazságosak; (meg)igaz(ult)ak] valának az Isten előtt [szentül éltek], kik az Úrnak minden parancsolataiban és rendeléseiben feddhetetlenül jártak [az ő igazságos útjain]

5 Betartották az Úr parancsát: „Vigyázzatok azért, hogy úgy cselekedjetek (Tartsátok meg, és teljesítsétek azt), amint az Úr, a ti Istenetek parancsolta néktek; ne térjetek se jobbra, se balra. Mindig (mindenben) azon az úton járjatok, amelyet az Úr, a ti Istenetek parancsolt néktek, hogy éljetek, és jó legyen dolgotok, és hosszú ideig élhessetek (lakhassatok) a földön, amelyet bírni fogtok (birtokba vesztek)” (5 Móz. 5,32-33)

Luk. 1,7 És nem volt nékik gyermekük, mert Erzsébet meddő [terméketlen; magtalan] vala, és mind a ketten immár idős [élemedett (előrehaladott; hajlott) korú] emberek valának [életük alkonya felé jártak].
Luk. 1,8 Lőn [történt] pedig, hogy mikor ő rendjének [osztályának] sorában papi szolgálatot végzett az Isten előtt,
Luk. 1,9 A papi tiszt szokása szerint reá jutott a sor, hogy bemenvén az Úrnak templomába [szentélyébe], jó illatot gerjesszen [illatáldozatot; füstölőáldozatot mutasson be]*

5/A Zakariás pap Isten igéjének kijelentése szerint: „… az Abia rendjéből… pap…” (Luk.1,5) volt, tehát Áron házából származott, ahogy erről a Krónikák könyve beszámol (1 Krón. 23.13) Áron fiai leszármazottainak „rendjeik” voltak, Dávid és Sádók osztotta el őket az ő tisztük szerint a szolgálatra: „Eloszták pedig őket sors által…. mert a szenthelynek fejedelmei és Istennek fejedelmei valának úgy az Eleázár, mint az Itamár fiai közül valók.” (1 Krón. 24.5) Eleázár és Itamár Áron fiai voltak. (2Móz.28,1) És huszonnégy papi rendet alakítottak ki – a huszonnégy papi fejedelem szerint – ebből: „…Abija…a nyolcadik.” (1 Krón. 24.10) Ebből a rendből származott Zakariás, és az ő tiszte, ahogy az Úr megparancsolta Áronnak: „Ez az ő hivatalos rendjük szolgálatukban, hogy bejárnának az Úr házába sorban, az ő atyjoknak Áronnak rendelése szerint, mint megparancsolta volt néki az Úr, Izráel Istene.” (1 Krón. 24.19) Tehát ők kiválasztottak voltak, akik az Isten házában szolgáltak a füstölő – az ige más helyén: illattételre való – oltár mellett (1 Krón. 6.49) A fentiekben leírtakból megtudjuk, hogy Zakariás Áron leszármazottja volt, az Ároni nemzetségből származott, és az ő felesége, Erzsébet, szintén. Zakariáson – mint felszentelten – a kenet olaja volt. /Lásd: 2 Móz.29,21/ A kenet olaja pedig a Szent Szellem előképe, tehát Zakariás a Szent szellem kenete alatt szolgált. Másképp nem is mehetett volna be az Úr jelenlétébe. Ezt a szolgálatot, amit ő végzett, már a mózesi törvények meghatározták, mint örökkévaló rendtartást Izrael népének. Már a szent sátorba illattételre való oltárt kellett tenni, ahogy az Úr megparancsolta, és azon minden reggel és este jó illatú füstölőszert kellett a főpapnak füstölögtetni. (2 Móz. 30)

Luk. 1,10 És a népnek egész sokasága [kint várta és közben] imádkozék kívül a jó illatozás [füstölés] idején [órájában]*

6 Zakariás szolgálatát a törvény így határozta meg: „És vegye tele a tömjénezőt eleven szénnel az oltárról, amely az Úr előtt van, és vegye tele a két markát a porrá tört (illatos) fűszerekből való füstölőből, és vigye be a függönyön (kárpiton) belől. És vesse a füstölőt (tegye rá az illatáldozatot) a tűzre az Úr (színe) előtt, hogy befedje (beborítsa) a füstölő (illatáldozat) felhője a fedelet, a mely a bizonyság felett van, hogy meg ne haljon. Senki se legyen a gyülekezet (kijelentés) sátorában, amikor bemegy a szenthelybe (szentélybe)… egészen az ő kijöveteléig…” (3 Móz. 16,12-13.17)

Luk. 1,11 Néki pedig megjelenék az Úrnak angyala, állván a füstölő [illatáldozati] oltár jobbja felől.
Luk. 1,12 És láttára megrettene [zavarba jött; megháborodott; összezavarodott a látványtól] Zakariás [nyugtalanság], és félelem szállá meg őt.
Luk. 1,13 Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed [kérő imád], és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az ő nevét Jánosnak.
Luk. 1,14 És lészen tenéked örömödre és vigasságodra [boldog leszel; és ujjongani fogsz rajta], és sokan fognak örvendezni az ő születésén [világra jövetelének];
Luk. 1,15 Mert nagy lészen az Úr előtt, és bort7 és részegítő [mámorító; (bódító)] italt* nem iszik; és betelik Szent Szellemmel még az ő anyjának méhétől fogva**

7 Bor oinosz: KJV: bor, (általában erjesztett ital; árpaital, sör); borivás; mámort keltő ital.
8 Részegítő (szikera): - héber eredetű [H7941] sékár = egy részegítő, mámorító, azaz alaposan megerjesztett folyadék. Megrészegítő; erős bódító hatású, sörszerűen erjesztett ital, amely készülhet szőlőből, árpából, vagy datolyából is.
9 Bemerítő János nazir volt, hiszen a nazir törvény szólt így: „Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Mikor férfi vagy asszony külön fogadást tesz, nazireusi fogadást, hogy így az Úrnak szentelje magát. (vagyis az Úrnak szenteli magát): Bortól és részegítő italtól szakassza el magát (tartózkodjék); borecetet és részegítő italból való ecetet ne igyék, és semmi szőlőből csinált (készült) italt se igyék, se új (friss), se aszú (szárított) szőlőt ne egyék. Az ő nazireusságának egész idején át semmi afélét ne igyék (se egyék), ami a szőlőtőről kerül (való), a szőlő magvától fogva a szőlő héjáig” (4 Móz. 6,2-4)Isten így rendelkezett minden Őnéki szentelt ember felől: „És élt ebben az időben egy férfiú Czórából, a Dán nemzetségéből való, névszerint Manoah, kinek felesége magtalan (meddő) volt, és nem szült. És (egyszer) megjelent az Úrnak angyala az asszonynak, és monda néki: Ímé most magtalan (meddő) vagy, és nem szültél; de terhes leszesz, és fiat szülsz. Azért most megójjad magad (mostantól fogva vigyázz), és ne igyál se bort, se más részegítő italt, és ne egyél semmi tisztátalant. Mert íme terhes leszesz, és fiat szülsz… Istennek szenteltetett lesz az a gyermek anyjának méhétől fogva…”(Bír. 13,2-5) A papok törvénye is az, hogy mielőtt az Úr színe előtt megjelennének: „Áronnak pedig szóla az Úr, mondván: Bort és szeszes (részegítő) italt ne igyatok te és a te fiaid veled, mikor bementek a gyülekezet (kijelentés) sátorába, hogy meg ne haljatok. Örökkévaló rendtartás legyen ez a ti nemzetségeitekben (Örök rendelkezés legyen ez nektek nemzedékről nemzedékre). Hogy (így tudtok) különbséget tehessetek a szent és közönséges között, a tiszta és tisztátalan között. És hogy taníthassátok (így tudjátok tanítani) Izráel fiait mindazokra a rendelésekre, amelyeket az Úr szólott (kijelentett) vala nékik Mózes által” (3 Móz. 10,8-11) És hogy ez minden olyan hívőre vonatkozik, aki teljesen az Úrnak szenteli magát, azt az Újszövetség jelenti ki: „Annakokáért ne legyetek esztelenek (meggondolatlanok), hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akarata. És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van (Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt): hanem teljesedjetek be Szent Szellemmel” (Eféz. 5,17-18)

Luk. 1,16 És az Izrael fiai közül sokakat megtérít [visszafordít] az Úrhoz, az ő Istenükhöz.
Luk. 1,17 És az Ő [az Úrnak színe] előtt fog járni az Illés [jelentése: erősségem az Úr) ] szellemével és erejével [(dünamisz) Képesség; erő, ami képessé tesz bármi megtételére. Hatalom; erő-megnyilvánulás]. Hogy az atyák szívét a fiakhoz (vissza)térítse [visszafordítsa], és az engedetleneket [meggyőzhetetlen, makacs, csökönyös hitetleneket] az igazak [megigazultak vagy megigazítottak, igaznak nyilvánítottak] bölcsességére [okosságára térítse; vezesse; észjárására hozza; megfontoltságára; az egész személyiség „beállítottságát”, „irányultságát megváltoztassa]. Hogy készítsen az Úrnak [állítson az Úr elé] tökéletes [alkalmas; felkészült] népet*

10 Őbenne fog beteljesedni a prófécia, amelyet így hirdetett meg az Úr: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja (egyengeti) előttem az utat, és mindjárt (hamar) eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek (aki után vágyódtok), és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé, eljön (jön már), azt mondja a Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja (téríti), a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal (hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök)” (Malak. 3,1; 4.6)

Luk. 1,18 És monda Zakariás az angyalnak [(angelosz): hírnök, követ]: Miről tudhatom én ezt [a dolgot] meg [miről fogom ezt felismerni]? Mert én vén [öreg] vagyok, és az én feleségem is igen idős [előrehaladt a korban].
Luk. 1,19 És felelvén az angyal, monda néki: Én Gábriel [jelentése: Isten harcosa] vagyok, ki az Isten [színe] előtt állok; és küldettem, hogy szóljak [beszéljek] veled, és ez örvendetes dolgokat [ezt a jó hírt; örömhírt] jelentsem [meghozzam; elmondjam; tudtodra adjam] néked
Luk. 1,20 És ímé megnémulsz, és nem szólhatsz [nem fogsz tudni beszélni; megszólalni; hallgatásra leszel azonban ítélve] mindama napig, amelyen ezek meglesznek [amíg ez be nem következik; a beteljesedés napjáig]: mivelhogy nem hittél az én beszédimnek [igéimnek (logosz): Ige: egyszerre jelent szót és dolgot is], amelyek beteljesednek az ő idejükben [majd, ha eljön az ideje].
Luk. 1,21 A nép pedig várja vala Zakariást, és csodálkozék, hogy a templomban késik. [hogy oly sokáig ott időzik a szentélyben].
Luk. 1,22 És kijővén, nem szólhata nékik [nem tudott (nem volt képes) velük beszélni]; eszükbe vevék azért [ebből rájöttek; megértették; fölismerték], hogy látást látott [látomása volt] a templomban (szentélyben); mert ő csak [mutogatott, fejével] integetett nékik, és néma maradt.
Luk. 1,23 És lőn, hogy mikor leteltek az ő szolgálatának napjai, elméne haza.
Luk. 1,24 E napok után pedig fogada méhében [áldott állapotba jutott] Erzsébet [jelentése: akit Isten megtisztel] az ő felesége, és elrejtőzék [eltitkolta; (teljesen visszavonult)] öt hónapig, mondván:
Luk. 1,25 Így cselekedett velem az Úr a napokban, amelyekben reám tekinte, hogy elvegye az én gyalázatomat [szégyenemet, melyet viseltem] az emberek között [levegye rólam; és ami az emberek előtt szégyenemre volt, attól megszabadított].
Luk. 1,26 A hatodik hónapban pedig elküldeték Gábriel angyal Istentől Galileának [jelentése: csekély, alacsony, megvetett] városába, amelynek neve Názáret [jelentése: az őrzött. (héberül: Necáret; nácar = őriz; nécer = ág, hajtás],
Luk. 1,27 Egy szűzhöz, aki a Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő] házából való József [jelentése: adjon még hozzá] nevű férfiúnak volt eljegyezve [volt jegyese]. A szűznek neve pedig Mária [jelentése: keserűség, szomorúság].
Luk. 1,28 És bemenvén az angyal ő hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között..
Luk. 1,29 Az pedig látván, megdöbbene [zavarba jött; összezavarodott] az ő beszédén [(logosz): Ige = egyszerre jelent szót és dolgot is], és elgondolkodék [fontolgatta], hogy micsoda köszöntés ez [mit jelenthet ez]?!
Luk. 1,30 És monda néki az angyal: Ne félj [(phobeó phobeomai): - megijeszt, azaz (szenvedő alakban) megrémültnek lenni; riadalom vagy ijedelem] Mária, mert kegyelmet [(kharisz): . Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása] találtál az Istennél.
Luk. 1,31 És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az ő nevét JÉZUSNAK* [jelentése: héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó]**

11 Így teljesedett be a Róla szóló prófécia: „Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek” (Ésa. 7,14) Az Úr Jézus is kijelenti, hogy a jel, Ő: „Mert miképpen Jónás jelül volt (jellé vált) a Ninivebelieknek, azonképpen lesz az embernek Fia is (jellé) e nemzetségnek” (Luk. 11,30)
12 Máté beszámolója így hangzik: „A Jézus Krisztus születése [eredete (világrajövetele)] pedig így vala: Mária, az ő anyja, eljegyeztetvén Józsefnek, mielőtt egybekeltek [egyesültek] volna, viselősnek [várandósnak] találtaték a Szent Szellemtől. József pedig, az ő férje, mivelhogy igaz [megigazult vagy megigazított, igaznak nyilvánított volt, aki Isten rendelésével egyező, „jogrendjéhez” igazodó] ember vala és nem akará őt gyalázatba keverni [a nyilvánosság előtt megszégyeníteni; (megalázásnak kitenni) rossz hírbe hozni], el akarta őt titkon bocsátani. [szabadon akarta bocsátani] Mikor pedig ezeket magában elgondolta [ezeket forgatta szívében; (ezen töprengett, tűnődött)]: ímé az Úrnak angyala (hírvivő követe) álomban megjelenék néki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert aki benne fogantatott, a Szent Szellemtől van az. Szül pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak [héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó], mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből. (hamartia = céltévesztésből) [mert Ő a szódzó, vagyis Üdvözítő, Aki bűnbocsánatot, megmenekülést (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből; mindenfajta problémából, bajból). Megszabadítást (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/; oltalmazást; biztonságot. Állandóságot; jólétet (bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllétet (egészséget); boldogságot, megtartatást szerez)] Mindez pedig azért lőn [történt], hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott volt a próféta által, aki így szól: Ímé a szűz fogan méhében és szül fiat, és annak nevét Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten” (Mát. 1,18-23)

Luk. 1,32 Ez nagy lészen, és a Magasságos [Legfelsőbb] Fiának hivattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az ő atyjának, királyi székét [trónját]*

13 A próféták mind Őróla szóltak, és a próféciák Őbenne teljesedtek be. Kijelentést nyert, hogy az örökkévaló Király fiúgyermekként fog megszületni: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse (megszilárdítsa) azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó (féltő) szerelme mívelendi (viszi véghez) ezt! Beszédet (egy igét) küldött az Úr Jákóbnak, és leesett (eljutott) Izráelben” (Ésa. 9,6-8) „Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz magvat (sarjat), és uralkodik, mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot, és igazságot cselekszik e földön… és ez lesz az ő neve, amellyel nevezik őt: Az Úr a mi igazságunk!” (Jer. 23,5-6) Mert: „Nem töröm (szegem) meg az én szövetségemet, és a mi kijött az én számból, el nem változtatom (meg nem másítom). Megesküdtem egyszer (egykor) az én szentségemre: vajon megcsalhatnám-e Dávidot (nem fogok hazudni Dávidnak). Az ő magva örökké megmarad, és az ő királyi széke olyan előttem, mint a nap. Megáll örökké, mint a hold, és bizonyos, mint a felhőben lévő bizonyság. Szela” (Zsolt. 89,35-38) Mert az Úr azt ígérte Dávidnak: „És állandó lészen a te házad, és a te országod mindörökké tiéd lészen, és a te trónod erős (szilárd) lészen mindörökké” (2 Sám. 7,16)

Luk. 1,33 És uralkodik [királyként] a Jákób [jelentése: aki a másik helyére lép] házán mindörökké [a világkorszakokon át]; és az ő királyságának [országának; uralkodásának] vége nem lészen!*

14 A próféták már előre jelezték ezt: „Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg” (Dán. 7,14) „És a sántát maradékká teszem (meg fognak maradni), az elszélesztettet (a gyengék) pedig erős nemzetté (lesznek), és az Úr uralkodik rajtok (fölöttük) a Sion hegyén mostantól fogva mindörökké” (Mik. 4,7) És: „Az Úr a mennyekbe helyeztette az ő székét és az ő uralkodása mindenre kihat (királyi hatalmával mindenen uralkodik)” (Zsolt. 103,19) „Megismertetve az emberekkel az ÚR hatalmas tetteit, országa ragyogó (fényes) dicsőségét. A te országod örökre fennálló ország, és a te uralkodásod nemzedékről nemzedékre (tart)” (Zsolt. 145,12-13) Az apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy kiről szóltak az előző próféciák: „Ámde a Fiúról így (szól): A te királyi széked (trónusod) óh Isten örökkön örökké (megáll). Igazságnak pálcája a te országodnak (királyi) pálcája” (Zsid. 1,8)

Luk. 1,34 Monda pedig Mária az angyalnak: Mimódon lesz ez, [hogyan lehetséges ez] holott én férfit nem ismerek?
Luk. 1,35 És felelvén az angyal, monda néki: A Szent Szellem száll te reád, és a Magasságosnak [Legfelsőbbnek] (ható)ereje árnyékoz meg [ragyogó ködbe burkol (borít) be árnyékával; természetfölötti befolyással vesz körül] téged; azért ami születik is szentnek hivatik, Isten Fiának.
Luk. 1,36 És ímé Erzsébet, a te rokonod, ő is fogant; fiat [áldott állapotba jutott] az ő vénségében [öregségében]; és ez már a hatodik hónapja néki, akit meddőnek [magtalannak] hívtak [neveztek]:
Luk. 1,37 Mert az Istennél semmi sem [nincs olyan dolog amely] lehetetlen [mert Isten egyetlen szava (réma: kijelentése; pl. egy személyre szóló kijelentés) sem hiúsulhat meg]*

15 Jób megvallása Istennek: „Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, a mit elgondoltál (és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál)” (Jób. 42,2) Jeremiás megvallása: „Ah, ah, Uram Isten! Ímé te teremtetted (alkottad) a mennyet (eget) és földet a te nagy hatalmaddal és a te kiterjesztett (kinyújtott) karoddal, és semmi sincs lehetetlen előtted (Neked)!” (Jer. 32,17) És Isten nem változott. A tanítványok kérdésére, hogy ki üdvözülhet, az Úr Jézus válasza: „Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges” (Mát. 19,26)

Luk. 1,38 Monda pedig Mária: Ímhol az Úrnak szolgálója [(rab)szolgálóleánya]; legyen nékem [történjék velem; (váljék valóra)] a te beszéded [(réma): igéd, kijelentésed] szerint. És elméne ő tőle az angyal.
Luk. 1,39 Fölkelvén [fölkerekedett; útnak indult] pedig Mária azokban a napokban, nagy sietséggel méne a hegységbe, Júdának városába;
Luk. 1,40 És beméne Zakariásnak házába, és köszönté [üdvözölte] Erzsébetet.
Luk. 1,41 És lőn [az történt], mikor (meg)hallotta Erzsébet Mária köszöntését, [örömében] a magzat [gyermek] repese [felujjongott; megmozdult; rugdalózni kezdett] az ő méhében; és betelék Erzsébet Szent Szellemmel;
Luk. 1,42 És fennszóval [hangos szóval így] kiálta, mondván: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse.
Luk. 1,43 És honnét van [hogyan lehet] ez nékem [hogy történhet ez meg velem], hogy az én Uramnak anyja (el)jön én hozzám?*

16 A testté lett Ige így szól tanítványaihoz: „Ti engem így hívtok: Mester, és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok” (Ján. 13,13)

Luk. 1,44 Mert ímé [képzeld csak el], mihelyt a te köszöntésednek szava [üdvözlésed hangja] füleimbe hatolt [csengett], a magzat, örvendezéssel kezde repesni [rugdalózni; ujjongva megmozdult] az én méhemben.
Luk. 1,45 És boldog az [(makariosz): a legteljesebb mértékben boldog, szerencsés. Az anyagi jólétet is magában foglalja. A boldogság, az Istennel való közösségből fakad, Isten ajándéka], aki hitt; mert beteljesednek azok, amiket az Úr néki mondott.
Luk. 1,46 Akkor monda Mária: Magasztalja az én lelkem (egész lényem) az Urat*

17 Dávid buzdítására Mária is magasztalja az Urat: „Dicsőítsétek velem az Urat (Hirdessétek velem az ÚR nagyságát), és magasztaljuk együtt az ő nevét!” (Zsolt. 34,4)

Luk. 1,47 És örvendez [ujjong] az én szellemem [szellemem ujjongásba tör ki] az én megtartó* [üdvözítő] Istenemben**

18 Üdvözítő (szótér): megváltó, szabadító, megtartó, megmentő, segítő, gyámolító, gyógyító.
19 Mária megcselekszi az Igét, amit a Szent Szellem Dávidon keresztül mond: „Örüljetek az Úrban, vigadozzatok (ujjongjatok) ti igazak (megigazultak, igaznak nyilvánítottak)! Örvendezzetek mindnyájan ti egyeneslelkűek (igaz szívűek)” (Zsolt. 32,11) „Örvendezzetek (vigadjatok) ti igazak (megigazultak), az Úrban; a hívekhez (Az igaz /megigazult/ emberekhez) illik a dicséret (Zsolt. 33,1)

Luk. 1,48 Mert reá tekintett [meglátta] az ő (rab)szolgáló leányának alázatos állapotára [alacsony voltára]; mert ímé mostantól fogva boldognak (szerencsésnek; áldottnak) mondanak [hirdetnek] engem minden nemzetségek [nemzedékek].
Luk. 1,49 Mert nagy [fenséges] dolgokat cselekedék velem a Hatalmas [a Mindenható]; és szent az ő neve!*

20 Dávidon keresztül a Szent Szellem az Úr Nevéről ad kijelentést: „Tiszteljék (magasztalják) a te nagy és rettenetes (félelmes) nevedet, - szent az!” (Zsolt. 99,3) Mert: „Váltságot küldött az ő népének (gondoskodott népe megváltásáról), elrendelte szövetségét örökre; szent és rettenetes (félelmes) az ő neve” (Zsolt. 111,9)

Luk. 1,50 És az ő irgalmassága [(eleeó): - megkönyörül] nemzetségről nemzetségre [nemzedékről nemzedékre] vagyon [száll; marad] azokon, akik őt félik [tisztelik]*

21 Mária a Dávid által kijelentett igazságokat vallja meg: „Mert amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme (szeretete) az őt félők (tisztelők) iránt”. Amilyen könyörülő (irgalmas) az atya a fiakhoz, olyan könyörülő (irgalmas) az Úr az őt félők (tisztelők) iránt”. „De az Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön (tisztelőkön), és az ő igazsága a fiaknak fiain (De az ÚR szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is)” (Zsolt. 103,11.13.17) „Mert nap és paizs az Úr Isten; kegyelmet és dicsőséget ád az Úr (Isten), nem vonja meg a jót (javait) azoktól, akik ártatlanul (feddhetetlenül) élnek. Seregeknek Ura! Boldog ember az, aki bízik benned” (Zsolt. 84,12-13) Mert megígérte az Úr, hogy: „De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják” (2 Móz. 20,6)

Luk. 1,51 Hatalmas dolgot cselekedék [megvalósította hatalmának uralmát] karjának ereje által [karja bizonyságot tett hatalmáról; megmutatta erejét], elszéleszté [szétszórta] az ő szívük gondolatában [szándékában] felfuvalkodottakat [kevélyeket; gőgösködőket; akiket szívük gondolkodása fennhéjázásra bírt]*

22 És a prófécia folytatódik: „Feltűrte (kinyújtotta) az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását!” (Ésa. 52,10) Ezért: „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett (csodákat tett); megsegítette őt (szabadulást szerzett) az ő jobb keze és az ő szentséges karja” (Zsolt. 98,1) „Az Úrnak jobb keze felmagasztaltatott; az Úrnak jobb keze hatalmasan cselekedett (Fölemelte jobbját az ÚR, az ÚR jobbja hatalmasan munkálkodik)!” (Zsolt. 118,16)

Luk. 1,52 Hatalmasokat [a hatalom birtokosait; uralkodókat] dönte [levetette; taszít] le trónjaikról [fejedelmi székből], és alázatosakat [alacsonyakat; megalázottakat; kicsinyeket] magasztalt [emelt] fel*

23 Mert: „Megtartja (támogatja) az Úr a nyomorultakat (alázatosokat); a gonoszokat (bűnösöket) földig (porig) megalázza” (Zsolt. 147,6) „Mert aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik” (Mát. 23,12)

Luk. 1,53 Éhezőket töltött be javakkal, és gazdagokat [bővelkedőket] küldött [bocsátott] el üresen [kézzel, éhesen]*

24 Így is van megírva: „A megelégedettek (jóllakottak) bérért (kenyérért) szegődnek el, Éhezők pedig nem lesznek (de akik éheztek, folyton ünnepelnek); S míg a magtalan (aki meddő volt) hét gyermeket szül, A sokgyermekű (akinek sok fia volt) megfogyatkozik (gyászol)” (1 Sám. 2,5) Mert: „Az oroszlánok szűkölködnek (sínylődnek), éheznek; de akik az Urat keresik (Úrhoz folyamodnak), semmi jót sem nélkülöznek” (Zsolt. 34,11) Hát: „Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért (szeretetéért), és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért (az emberekkel tett csodáiért), Hogy megelégíté (megitatta) a szomjúhozó lelket, és az éhező lelket betölté jóval (jól tartotta az éhezőket)!” (Zsolt. 107,8-9)

Luk. 1,54 Felvevé [fölkarolta; gondjába vette gyermekét] Izráelnek, az ő szolgájának ügyét [gondját], hogy megemlékezzék az ő irgalmasságáról. [amint megígérte atyáinknak]*

25 Az Úr ígéreteinek beteljesedéséről énekel Mária: „De te Izráel, én szolgám, Jákób, akit én elválasztottam (kiválasztottam), Ábrahámnak, az én barátomnak magva. Te, akit én a föld utolsó részéről hoztalak (A föld végén ragadtalak meg) és véghatárairól (annak széléről) elhívtalak, és ezt mondám néked: Szolgám vagy te, elválasztottalak (kiválasztottalak) és meg nem útállak (nem vetlek meg). Ne félj, mert én veled vagyok. ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom (győzelmes) jobbjával támogatlak” (Ésa. 41,8-10) „Mert férjed a te Teremtőd (aki alkotott), seregeknek Ura az Ő neve, és megváltód Izráelnek Szentje, az egész föld Istenének hívattatik” (Ésa. 54,5) Dávid így prófétál:„Megemlékezett az ő kegyelméről és Izráel házához való hűségéről (Hűséggel és szeretettel gondolt Izráel házára); látták a föld határai mind a mi Istenünknek szabadítását” (Zsolt. 98,3)

Luk. 1,55 [Nem feledi irgalmasságát] (Amiképpen szólott [ígért; kijelentette] volt a mi atyáinknak), Ábrahám iránt és az ő magva iránt mindörökké [megígért; a világkorszakokba (aionba) nyúlóan]!*

26 Az Ábrahámnak tett ígéret így hangzott: „És nagy nemzetté (néppé) teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom (naggyá teszem) a te nevedet, és áldás leszesz. És megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz (gyaláz), megátkozom azt: és megáldatnak te benned (Általad nyer áldást) a föld minden nemzetségei” „És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségül, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad” (1 Móz. 12,2-3; 17,7) És az Újszövetségben nyer kijelentést, hogy ki az Ábrahám magja: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus” (Gal. 3,16)
Megjegyzés Mária énekéhez: Tehát Mária dicsőítő énekében és magasztalásában mindazokat a próféciákat mondta el, amelyeknek beteljesedését megígérte Isten számára – és az emberiség számára. A Szent Szellem uralma alá kerülve válaszol Isten dicsőítésével Erzsébet szavaira, mégpedig az Ószövetség igéinek egy új összeállításával, amely által a mondottak új tartalmat nyernek. Így kezdi magasztaló énekét: „…Magasztalja az én lelkem (egész lényem) az Urat” (Luk. 1.46) idézve Dávidot, aki így énekelt az Úrnak: „Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.” (Zsolt. 139.14) Máriát valóban csodálatosan megkülönböztette az Úr, hiszen egyedülálló feladatra kapott elhívást. Ezért így folytatja: „És örvendez az én szellemem az én megtartó Istenemben… Mert nagy dolgokat cselekedék velem a Hatalmas; és szent az ő neve!” (Luk. 1.47.49) Idézve ezzel a Zsoltárokban és a Sámuel könyvében kijelentett igazságokat: „… Örvendez az én szívem az Úrban, Felmagasztaltatott az én szarvam az Úrban.” (1 Sám. 2.1) „…Az Úrnak jobb keze hatalmasan cselekedett! Az Úrnak jobb keze felmagasztaltatott; az Úrnak jobb keze hatalmasan cselekedett! ... Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk.” (Zsolt. 118.15-16; 126.3) és végig így folytatja Mária, befejezve az Ábrahámnak tett ígérettel: „Felvevé Izráelnek, az ő szolgájának ügyét, hogy megemlékezzék az ő irgalmasságáról. (Amiképpen szólott volt a mi atyáinknak), Ábrahám iránt és az ő magva iránt mindörökké!” (Luk. 1.54-55) idézve több próféciát, és jelezve azok beteljesülését, hiszen már Dávid így prófétált: „Megemlékezett az ő kegyelméről és Izráel házához való hűségéről; látták a föld határai mind a mi Istenünknek szabadítását. (Zsolt. 98.3) és folytatja a Szent Szellem Mikeás prófétán keresztül, kifejtve azt is, hogy mit jelent Isten hűsége, irgalma, kegyelme: „Hűséget mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, amint megesküdtél atyáinknak még az ősidőkben. Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket!” (Mik. 7,20.18-19) Ézsaiás prófétán keresztül pedig így bátorít az Úr, még világosabbá téve az ígéretet: „De te Izráel, én szolgám, Jákób, akit én elválasztottam, Ábrahámnak, az én barátomnak magva; Te, akit én a föld utolsó részéről hoztalak és véghatárairól elhívtalak, és ezt mondám néked: Szolgám vagy te, elválasztottalak és meg nem útállak: Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak” (Ésa. 41,8-10) Ugyancsak Ézsaiás prófétán keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy az előző ige kiről beszél, kit választott el Isten: „Ímé az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel, Szellememet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek.” (Ésa. 42.1) Az ígéreteknek és próféciáknak, azok teljesülésének valóságos tartalmát pedig az Újszövetség fejti ki: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus.” (Gal. 3.16) Tehát az ígéretek az „Ábrahám magvának” adattak és Krisztusban és az Ő népében teljesedtek be, hiszen a pogányokból lett szenteknek is – akik már a Krisztuséi lettek – ezt mondja a Szent Szellem: „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,26-29) És hogy semmi kétségünk ne maradjon Isten ígéreteivel kapcsolatban, így folytatódik a kijelentés: „Mert valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne /Krisztusban/ van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére általunk.” (2Kor. 1.20)

Luk. 1,56 Marada pedig Mária Erzsébettel mintegy három hónapig; azután haza tére [otthonába].
Luk. 1,57 Erzsébetnek pedig betelék [elérkezett] az ő szülésének ideje, és szüle fiat.
Luk. 1,58 És meghallák az ő szomszédai [a környéken lakók] és rokonai, hogy az Úr nagy kegyelmességet [szerető irgalmasságot] cselekedett ővele [milyen irgalmas volt hozzá; hogy felmagasztalta irgalmában]; és együtt örülének [örvendeztek] vele.
Luk. 1,59 És lőn [történt pedig] nyolcad napon, eljövének, hogy körülmetéljék a gyermeket; és az ő atyja nevéről Zakariásnak akarák őt nevezni*

27 Mert a törvény parancsa így hangzott: „Nyolcnapos korában körülmetéltessék nálatok minden férfigyermek nemzedékeiteknél (nemzedékről nemzedékre); akár háznál született, akár pénzen vásároltatott valamely idegentől, aki nem a te magodból való” (1 Móz. 17,12)

Luk. 1,60 És felelvén [tiltakozott] az ő anyja, monda: Nem; [Ne úgy hívjátok] hanem Jánosnak neveztessék.
Luk. 1,61 És mondának [így válaszoltak] néki: Senki sincs a te rokonságodban, aki ezen a néven neveztetnék.
Luk. 1,62 És intének az ő atyjának, hogy minek akarja neveztetni?
Luk. 1,63 Az pedig [egy kis] (író)táblát kérvén, ezt írá (rá), mondván: János a neve. És elcsodálkozának [meglepődtek] mindnyájan.
Luk. 1,64 És feloldódék [megnyílt] az ő szája és [megoldódott] nyelve azonnal, és szóla, áldván [magasztalva] az Istent [dicsőítve beszélni kezdett]*

28 Beteljesedett a prófécia: „Azon a napon szarvat sarjasztok Izráel házának, és a te szádat megnyitom közöttük, és megtudják, hogy én vagyok az Úr” „Azon a napon megnyílik szád ott a megmenekült előtt, és szólasz, és tovább nem maradsz néma; s leszel nékik csodajelül (intő jelül), és megtudják, hogy én vagyok az Úr” (Ezék. 29,21;24,27)

Luk. 1,65 És félelem szállott minden ő szomszédaikra [félelem (riadalom, ijedelem) támadt mindazokban, akik körülöttük laktak]; és Júdeának egész hegyes tartományában elhirdettetének [szóbeszéd tárgyává lettek] mind e dolgok [erről az eseményről beszéltek].
Luk. 1,66 És szívökre vevék [vésték] mindenek, akik (meg)hallák, [elgondolkodva] mondván: Vajon mi lesz e gyermekből [ugyan mivé válik még ez a gyermek]? És az Úrnak keze vala [máris] ő vele*

29 Úrnak keze (kheir): - a kéz (szó szerint vagy képletesen (erő, hatalom); képletesen: a tevékenységre, hatóerőre utal. Átvitt értelemben: Isten keze = hatalma; hangsúlyosan Isten alkotó-teremtő hatalma, amellyel a világot kormányozza, és különleges beavatkozásával segíti az embert.

Luk. 1,67 És Zakariás, az ő atyja beteljesedék Szent Szellemmel, és prófétála [jövendöl] mondván:
Luk. 1,68 Áldott [legyen] az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta [rátekintett népére] és megváltotta* az ő népét [megváltást szerzett (készített) neki]**

30 Megváltotta (lütrószisz): - váltságdíj kifizetése (átvitt értelemben). KJV: + visszavásárolt, visszavásárlás. Váltságot szerez neki. A görög szó szószerinti jelentése: a bűn kötelékeinek MEGOLD(oz)ÁS-ára utal. Kiváltás (rabszolga) felszabadítása.
31 Dávid éneke: „Áldott az Úr, Izráelnek Istene öröktől fogva mindörökké. Ámen, ámen! Mert: „Osztogat, (bőven) adakozik a szegényeknek; igazsága megmarad mindvégig (örökre); az ő szarva (hatalma) felemeltetik dicsőséggel” (Zsolt. 41,14; 112,9) „Áldott az Úr Isten, Izráelnek Istene, aki csudadolgokat cselekszik egyedül (Egyedül ő tud csodákat tenni)! Áldott legyen az ő dicsőséges neve mindörökké, és teljék (töltse) be dicsőségével az egész föld(et). Ámen! Ámen!” (Zsolt. 72,18-19)

Luk. 1,69 És felemelte az üdvösségnek* szarvát nékünk [elhozta ránk, vagy nekünk az üdvösség erejét] az ő gyermekének [szolgájának], Dávidnak házában**

32 Üdv, üdvösség: a görög szótéria szavak (amelyek pontosan megfelelnek a héber jásá; jesuá jelentésének) tartalmazzák a bűnbocsánatot, megmenekülést (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből. Mindenfajta problémából, bajból); megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/; oltalmazás; biztonság; állandóság; jólét (bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllét (egészség); boldogság, megtartatás;
33 A Szent Szellem a prófétákon keresztül így szól a Felkentről, a Messiásról: „Hűséget esküdött az Úr Dávidnak, nem tér el attól (nem másítja azt meg): Ágyékod gyümölcsét ültetem székedbe (trónodra); Megnövesztem ott Dávidnak hatalmát, szövétneket szerzek az én felkentemnek (gondom lesz felkentem mécsesére). Ellenségeire szégyent borítok, rajta pedig koronája ragyog” (Zsolt. 132,11.17-18) „Az ő idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik (biztonságban él), és ez lesz az ő neve, amellyel nevezik őt: Az Úr a mi igazságunk!” (Jer. 23,6) Az apostolon keresztül pedig kijelenti a Szent Szellem, hogy a Dávidnak tett ígéret kiről szólt: „Atyámfiai férfiak, szabad nyilván szólanom ti előttetek Dávid pátriárkáról, hogy ő megholt és eltemettetett, és az ő sírja mind e mai napig minálunk van. Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből támasztja a Krisztust (hús)test szerint, hogy helyeztesse az ő királyi székibe (trónjára)” (Csel. 2,29-30)

Luk. 1,70 Amint szólott [meghirdette; kijelentette] az ő szent prófétáinak szája [az Ő szentjei] által, kik eleitől [ősidőktől; örökidőktől;(világ)korszaktól] fogva voltak*

34 Péter apostolon keresztül kerül kijelentésre, hogy a prófétákon keresztül a Szent Szellem szólt: „Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Szellemtől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei” (2 Pét. 1,21)

Luk. 1,71 Hogy a mi ellenségeinktől megszabadít [megment, biztonságba helyez], és mindazoknak kezéből, akik minket gyűlölnek (megvetnek, utálnak, zaklatnak, üldöznek);
Luk. 1,72 Hogy irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal, és megemlékezzék az ő szent szövetségéről,
Luk. 1,73 [arról] Az esküvésről, amellyel megesküdt Ábrahámnak, a mi (ős)atyánknak, hogy ő megadja nékünk*

35 Dávid próféciája: „Megemlékezik az ő szövetségéről mindörökké; az ő rendeletéről, amelyet megszabott ezer nemzetségiglen (az ezer nemzedéknek parancsolt igére); Amelyet kötött Ábrahámmal, és az ő Izsáknak tett esküvéséről” (Zsolt. 105,8-9) Az Ábrahámnak tett ígéret, és a neki ajándékozott szövetség: „Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes (feddhetetlen). És megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted (Megajándékozlak szövetségemmel): és felette igen megsokasítlak téged. És arcára borula Ábrám; az Isten pedig szóla őnéki, mondván: Ami engem illet, ímhol az én szövetségem te veled, hogy népek sokaságának atyjává leszesz. És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged. És felette igen megsokasítalak téged; és népekké teszlek (népeket támasztok belőled), és királyok is származnak tőled. És adom tenéked és a te magodnak te utánad a te bujdosásod földét (hol jövevény vagy), Kánaánnak egész földét, örök birtokul; és Istenük leszek nékik. És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségül, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad. Annakfelette monda Isten Ábrahámnak: Te pedig az én szövetségemet megőrizzed, te és a te magod te utánad az ő nemzedékei szerint” (1 Móz. 17,1-9) Az Úr újra-és újra megerősíti ígéretét: „Az Isten pedig monda: Kétségnélkűl a te feleséged Sára szül néked fiat, és nevezed annak nevét Izsáknak, és megerősítem az én szövetségemet ő vele örökkévaló szövetségül az ő magvának ő utána” (1 Móz. 17,19) Ábrahám hitének próbája után esküvel erősíti meg Isten az ígéretet: „És monda: Én magamra esküszöm, azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak (és nem tagadtad meg tőlem a fiad), a te egyetlenegyednek. Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat, mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek” (1 Móz. 22,16-18) És az Újszövetség kijelentése: „Mert az Isten, (a)mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött. Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged” (Zsid. 6,13-14-17) Az ígéreteknek és próféciáknak, azok teljesülésének valóságos tartalmát pedig az Újszövetség fejti ki: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus.” (Gal. 3.16) „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,29)

Luk. 1,74 Hogy megszabadulván [kiragadva] a mi ellenségeink [gyűlölőink] kezéből, félelem nélkül [félelmet nem ismerve, Istent tisztelve] szolgáljunk néki*

36 Az Úr Jézus úgy szabadított meg, hogy: „Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse (működésképtelenné, tétlenné tegye) azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, És megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes (egész) életükben rabok valának” (Zsid. 2,14-15) A félelemtől pedig úgy szabadultunk meg, hogy: „És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne. A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé (bevégzett; célba érő; érett korú) a szeretetben” (1 Ján. 4,16.18)

Luk. 1,75 Szentségben* és igazságban [igazságosságban élve /megigazulva/] ő előtte [színe előtt járva] a mi életünknek minden napjaiban [idejében]**

37 Szentségben (hosziotész): - istenfélelem (jámborság, kegyesség, jóindulat). A lelkület, vagy érzület (Isten akaratának, tetszésének) megfelelő volta
38 És hogy ezt hogyan tudjuk megvalósítani, arról így szól a Szent Szellem: „És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten (tetszése) szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben”„… aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt. (Eféz. 4,24; Kol. 3,10)

Luk. 1,76 Te pedig kis gyermek, a magasságos [Magasságbeli; Legmagasztosabb; Legfelsőbb] Isten prófétájának hivattatol; mert az Úr [színe] előtt jársz, hogy az ő útait megkészítsed [előkészítsd]*

39 Zakariásnak így jelenti be az angyal a születendő gyermek feladatát: „És az Ő előtte fog járni [az Úrnak színe előtt] az Illés [jelentése: erősségem az Úr) ] szellemével és erejével [(dünamisz) Képesség; erő, ami képessé tesz bármi megtételére. Hatalom; erő-megnyilvánulás]. Hogy az atyák szívét a fiakhoz (vissza)térítse [visszafordítsa], és az engedetleneket [meggyőzhetetlen, makacs, csökönyös hitetleneket] az igazak [megigazultak vagy megigazítottak, igaznak nyilvánítottak] bölcsességére [okosságára térítse; vezesse; észjárására hozza; megfontoltságára az egész személyiség „beállítottságát”, „irányultságát megváltoztassa]. Hogy készítsen az Úrnak [állítson az Úr elé] tökéletes [alkalmas; felkészült] népet” (Luk. 1,17) Mert őbenne fog beteljesedni a prófécia, amelyet így hirdetett meg az Úr: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja (egyengeti) előttem az utat, és mindjárt (hamar) eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek (aki után vágyódtok), és a szövetségnek követe, akit ti kívántok. ímé, eljön (jön már), azt mondja a Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja (téríti), a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek és meg ne verjem e földet átokkal (hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök)” (Malak. 3,1; 4.6)

Luk. 1,77 És az üdvösség [menekülés] ismeretére megtanítsad az ő népét, a bűnöknek bocsánatában [azaz közöld vétkeik elengedését].
Luk. 1,78 A mi Istenünk nagy [mélységes] irgalmasságáért [szívéből fakadó könyörületességéből], amellyel meglátogatott minket [s ez irgalommal reánk tekintett a] a naptámadat [napfölkelte; a fölkelő fény] a magasságból [az egekből],
Luk. 1,79 Hogy megjelenjék* [világítson; beragyogja] azoknak, akik a sötétségben** és a halálnak árnyékában*** ülnek [sínylődőknek; vesztegelnek; lakoznak]. Hogy igazgassa [vezesse; irányítsa] a mi lábainkat [teljesen kiegyenesítse lépteinket] a békességnek [vagyis abba az állapotba, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás] útjára!****

40 Megjelenjék (epiphainó): - ráragyog, azaz (szó szerint) láthatóvá vagy (átvitt értelemben) ismertté válik. KJV: megjelenik, de nem köznapi értelemben; fényt ad; feltűnik, felragyog, mint egy csillag. Megmutat, láttat, nyilvánvalóvá tesz, meglátszik,
41 Sötétség (szkotosz): - homályosság, azaz sötétség (szó szerint vagy képletesen); homály, sötétség; alkony(at); alvilág, a halál sötétsége; átvitt értelemben: homály = titok(zatosság), rejtekezés; az ismeretlenség homálya.
42 Árnyék (szkia): - homály vagy egy árnyék (szó szerint vagy képletesen (erkölcsi botlás, eltévelyedés sötétsége vagy egy sejtetés)). KJV: árnyék, sötét folt, melynek az, az oka, hogy egy tárgy, vagy valami a fény útjába kerül, étvitt. értelemben is. Árnykép, ami nem a valóság). Látszat; értéktelen semmiség, hiábavalóság, jelentéktelen dolog.
43 Hogy beteljesüljenek a próféciák: „A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény (világosság) ragyog fel fölöttük!” „Így szólván a foglyoknak: Jöjjetek ki! És azoknak, akik sötétben ülnek: Lépjetek elő (Jöjjetek a napvilágra)! Az utakon legelnek (útközben lesz élelmük), és minden halmokon (még a kopár hegyeken is) legelőjük lesz: Nem éheznek, nem szomjúhoznak, nem bántja őket délibáb és a nap (heve); mert aki rajtok könyörült, vezeti (terelgeti) őket, és őket vizek forrásaihoz viszi (vezeti)” (Ésa. 9,2; 49,9-10) „És feltámad (fölragyog) néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt (sugarai gyógyulást hoznak), és kimentek és ugrándoztok, mint a hizlalt tulkok (mint a hizlalóból kiszabadult borjak)” (Malak. 4,2)

Luk. 1,80 A kis gyermek pedig nevekedik és erősödik vala szellemben; és a pusztában [sivatagban; sivár, elhagy(at)ott, magányos helyen] vala [élt; tartózkodott] mind ama napig, amelyen megmutatta magát [bemutatkozott] az Izráelnek [amíg nyilvánosan fel nem lépett Izraelben; amelyen szolgálatba lépett]*

44 Zakariás próféciája: Zakariás engedelmességének legnagyobb jutalma, hogy nem csak felnyílt a szája, hanem „beteljesedett Szent Szellemmel” (Luk. 1,67) – a prófétaság Szellemével, vagyis a Krisztus Szellemével (1 Pét. 1.11) – és azonnal prófétálni kezdett. A prófécia pedig amit mond, Isten igéje. Ahogy Mária a Szent Szellem uralma alatt prófétikus igéket mond, mégpedig az Ószövetség igéinek egy új összeállításával, amely által a mondottak új tartalmat nyernek, ugyanígy Zakariás is. Áldotta Istent a megváltásért, a szabadításért, a szövetség megtartásáért, „Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét,” (Luk. 1,68) idézve a Zsoltárokból: „Váltságot küldött az ő népének, elrendelte szövetségét örökre; szent és rettenetes az ő neve.” (Zsolt. 111,9), Ézsaiás próféciáiból: „Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel, én megsegítlek, szól az Úr, a te megváltód, Izráelnek Szentje!” (Ésa. 41,14) És az Úr Zakariáson keresztül aktualizálta a próféciákat.
Zakariás a továbbiakban arról szól, hogy mindaz, amit ő most mond, azok a próféták által előre kijelentett isteni igazságok: „Amint szólott az ő szent prófétáinak szája által, kik eleitől fogva voltak” (Luk. 1,70)
Az apostolok is arra hivatkoznak minden prédikációjukban és bizonyságtételükben – amelyet az Úr Jézusról tesznek – a Szent Szellem kitöltetése után, hogy a próféták előre megmondták, amik most megtörténtek: „Az Isten pedig, amikről eleve megmondotta minden ő prófétájának szája által… ekképpen töltötte be.” (Csel. 3,18) „…amikről szólott az Isten minden ő szent prófétájának szája által eleitől fogva. (Csel. 3,21) „Melyet eleve megígért (Isten) az ő prófétái által a szentírásokban” (Róm. 1,2)
Az Ige, a legfőbb tekintély

Ezeken az igéken keresztül arra tanít bennünket az Úr, hogy bármit látunk, hallunk, tapasztalunk, amik még nem voltak eddigi hitéletünkben, amelyek újnak tűnnek Isten népének, vagy gyermekének életében, meg kell vizsgálni az ige – mégpedig az írott ige – tükrében, és a próféciák fényében. Isten ugyanis mindent kijelentett, ami volt, van és lesz, és minden megírásra is került. Maga az Úr Jézus erről így tesz bizonyságot: „Mert nincs semmi rejtett dolog, ami meg ne jelentetnék; és semmi sem volt eltitkolva, hanem hogy nyilvánosságra jusson. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.” (Márk. 4.22-23)
Tehát bármilyen vonzó egy tanítás, egy jelenség, egy megnyilvánulás, egy megtapasztalás, ha azt a Szent Szellem Isten igéjével nem támasztja alá, tartsuk távol magunkat tőle.
A Szabadító és a szabadítás

Zakariás így folytatja prófétálását: „Hogy a mi ellenségeinktől megszabadít, és mindazoknak kezéből, akik minket gyűlölnek”(Luk 2,71)
Már Dávid is így tesz bizonyságot, Isten szabadításáról, aki népéről úgy gondoskodott, hogy: „… kisegíté őket a gyűlölő kezéből; kimentette őket ellenség kezéből. (Zsolt. 106,10) Az Újszövetség pedig kijelenti, hogy Isten népének gyűlölői és ellenségei a sátán és csapata (a sátán szó jelentése ugyanis: ellenség; ellenfél, üldöző, vádoló) tehát a Zakariás próféciája már az Úr Jézus szabadító munkájára vonatkozik. Mert az Úr Jézus szabadított meg bennünket a sátán hatalmából.
Zakariás így folytatja beszédét: „Hogy irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal, és megemlékezzék az ő szent szövetségéről, Az esküvésről, a mellyel megesküdt Ábrahámnak, a mi atyánknak, hogy ő megadja nékünk”(Luk.2,72-73) idézve Isten Ábrahámnak tett ígéretét, amely így hangzott: „…Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: …Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei…”(1 Móz. 22,16-18). Ezt az ígéretet Isten akkor adta először Ábrahámnak, amikor ő – engedelmeskedve Isten igéjének – elhagyta a földjét, háznépét és elindult arra a földre, amelyre az Úr küldte. Isten újra és újra megismételte ígéretét, bátorítva Ábrahámot, s amikor azt parancsolta, hogy Izsákot – az egyetlen egyet, az ígéret fiát – áldozza fel a Mórija hegyén, és Ábrahám bizalommal és hitnek teljességével elindult gyermekével, hogy engedelmesen megcselekedje Isten szavát. /Ez a parancs Ábrahám hitének próbája volt./ Ekkor az Úr eküvéssel is megerősítette ígéretét. Ebben az ígéretben Isten már a „mag” – aki az Úr Jézus – győzelmét is kijelenti, hiszen azt mondja, hogy: „a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját.”(1Móz 22,17)
Az Ábrahámnak adott ígéretek – melyeket az Úr többször megismételt – arra tanítanak, hogy az Úr ígéreteit többször is megerősíti. Lehet hogy a hitet is megpróbálja – de a próba kiállásában is Ő segít – ilyenkor a próba kiállása után valósul meg életünkben az ígéret.
Erről az ígéretről emlékezik meg Dávid is: „Oh Ábrahámnak, az ő szolgájának magva; oh Jákóbnak, az ő választottának fiai! Ő, az Úr a mi Istenünk, az egész földre kihat az ő ítélete. Megemlékezik az ő szövetségéről mindörökké; az ő rendeletéről, a melyet megszabott ezer nemzetségiglen; A melyet kötött Ábrahámmal, és az ő Izsáknak tett esküvéséről. És odaállatta azt Jákóbnak szabályul, Izráelnek örök szövetségül” (Zsolt. 105,6-10)
A zsidókhoz írt levél pedig magyarázatot ad arról, hogy a fenti ígéretek kire vonatkoznak: „Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött. Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged.” (Zsid. 6.13-14) Erről az esküvel megerősített szövetségről prófétál tehát Zakariás azt is elmondva, hogy kire vonatkozik ez a szent szövetség, és mi Isten akarata velünk – a Krisztus népével – így szólva: „Hogy megszabadulván a mi ellenségeink kezéből, félelem nélkül szolgáljunk néki.”(Luk.1,74)
Az Újszövetségben kerül az is kijelentésre, hogy az ellenség a sátán, és csapata: „…a ti ellenségetek, az ördög” (1 Pét. 5.8) Az Úr gondoskodott a szabadítóról és a szabadításról is. Ennek módjáról és a Szabadító személyéről így szól a kijelentés: „Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is /Krisztus/ hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, a kinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, És megszabadítsa azokat, a kik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának.” (Zsid. 2.14-15)
Az előzőekben idézett igék is arról tesznek bizonyságot, hogy az Ószövetségben leírtakat mint előképet tárja elénk Isten igéje, amelyben minden az Úr Jézus Krisztus hatalmas művére, az Ő szabadítására megváltására, és az ellenség felett aratott győzelmére mutat.
Erről a szabadításról, annak céljáról és eredményéről prófétál Zakariás ezt mondva: „…félelem nélkül szolgáljunk néki. Szentségben és igazságban ő előtte a mi életünknek minden napjaiban”(Luk.2,75)
Tehát már nem kell félnünk, hiszen a Szabadító eljött. A halál és ura, az ördög minden csapatával legyőzve. Ezért szolgálhatjuk félelem nélkül az Urat. Zakariás próféciájában ez az eljövendő szabadítás és győzelem jelentetett ki.
Zakariás ezek után a megszületett gyermeke feladatáról prófétál a következőképpen: „Te pedig kis gyermek, a magasságos Isten prófétájának hivattatol; mert az Úr előtt jársz, hogy az ő útait megkészítsed”(Luk. 2,76) Ebben az igében több próféciát alkalmaz a Szent Szellem a jelenlegi körülményre vonatkoztatva. Kijelenti, hogy megszületett az útkészítő, vagyis az a valaki, aki a Szabadító Isten előtt fog járni. Ezek a próféciák a következők szerint kerültek megírásra: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja előttem az utat, és mindjárt eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura.” (Malak. 3.1) „Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz…” (Malak. 4.5-6)
A Szent Szellem ezzel megerősíti az angyal által kijelentett igéket.
Az Úr Jézus pedig így tesz bizonyságot Bemerítő Jánosról: „Mert ő az, a kiről meg van írva: Ímé én elküldöm az én követemet a te orcád előtt, a ki megkészíti előtted a te útadat… Illés ő, a ki eljövendő vala.” (Mát. 11,10.14)
Zakariás a továbbiakban fia további feladatáról prófétál: „És az üdvösség ismeretére megtanítsad az ő népét, a bűnöknek bocsánatában.” (Luk. 1.77)
(A Keresztelő János neve a görög eredetiben így hangzik: „János a bemerítő”. Ezt a „baptisztész” szóval fejezi ki a görög szöveg, amelynek jelentése: bemerítő, alámerítő. A magyar fordításban szereplő „keresztel” szó a görög szöveg szerint – amely a „baptidzó” szót használja – bemerít, alámerít, vagy: egy tárgyat ismételten bemárt egy folyadékba, tehát nem keresztel, hanem alámerít. A keresztel szó a görög szövegben egyáltalán nem szerepel. /Balázs Károly: Újszövetségi Szómutató Szótár – Logos Kiadó Bp. 1998./ 910-es szó a 83.oldalon, és a 907-es szó 82. oldalon./

Amire tanít Isten igéje

Bemerítő János a Krisztusban újjászületett, és Szent Szellemmel beteljesedett ember eljövetelének előképe, mert minden újjászületett ember egyben útkészítővé is válik, aki hirdeti a bűnbocsánatot, a megtérést, és azt, Aki által mindez lehetséges: az Úr Jézus Krisztust, a Szabadító Istent.




































2011. szeptember 28.

Lukács evangélium 1.fejezet: Mindennek utána jártam (szerkesztett)


Luk. 1,1 Mivelhogy sokan kezdették [megkísérelték; igyekeztek] rendszerint megírni [sorjában elmondani; vállalkoztak arra, hogy tudósítsanak bennünket] azoknak a dolgoknak [eseményeknek] az elbeszélését, amelyek minálunk beteljesedtek

Luk. 1,2 [úgy], Amint nékünk előnkbe adták [továbbadták; ahogy ránk maradt azoktól], akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái [hirdetői] voltak az Igének [(logosz): - egyszerre jelent szót és dolgot is (SZPA); - speciális értelemben: (Jánosnál névelővel) az Isteni Kifejeződés (vagyis Krisztus)]

Luk. 1,3 Tetszék énnékem [jónak láttam én] is, ki eleitől fogva mindeneknek szorgalmasan [pontosan] végére [utána] jártam, hogy azokról rendszerint írjak [sorjában leírjam] néked, jó [tiszteletreméltó; nagyra becsült; igen derék] Theofilus,

Luk. 1,4 Hogy megtudhasd [megismerd; megértsed] azoknak a dolgoknak [igéknek (logosz) igazságát] bizonyosságát, [hogy meggyőződjél róla; megtudd a kétségtelen valóságot, mennyire megbízhatók azok a tanok, és magad is megdönthetetlen bizonyosságot szerezhess] amelyekre taníttattál

Luk. 1,5 Heródesnek [jelentése: hősies], a Júdea királyának idejében [korában] vala [élt] egy Zakariás [jelentése: akiről az Úr megemlékezett] nevű pap. Az Abia [jelentése: apám az Örökkévaló] rendjéből [osztályából] Az ő felesége pedig az Áron [jelentése: megvilágosított] leányai közül való vala [törzséből származott], és annak neve Erzsébet [jelentése: akit Isten megtisztel; Istennek szentelt].

Luk. 1,6 És mind a ketten igazak [igazságosak; (meg)igaz(ult)ak] valának az Isten előtt [szentül éltek], kik az Úrnak minden parancsolataiban és rendeléseiben feddhetetlenül jártak [az ő igazságos útjain]

Luk. 1,7 És nem volt nékik gyermekük, mert Erzsébet meddő [terméketlen; magtalan] vala, és mind a ketten immár idős [élemedett (előrehaladott; hajlott) korú] emberek valának [életük alkonya felé jártak].

Luk. 1,8 Lőn [történt] pedig, hogy mikor ő rendjének [osztályának] sorában papi szolgálatot végzett az Isten előtt,

Luk. 1,9 A papi tiszt szokása szerint reá jutott a sor, hogy bemenvén az Úrnak templomába [szentélyébe], jó illatot gerjesszen [illatáldozatot; füstölőáldozatot mutasson be]

Luk. 1,10 És a népnek egész sokasága [kint várta és közben] imádkozék kívül a jó illatozás [füstölés] idején [órájában]

Luk. 1,11 Néki pedig megjelenék az Úrnak angyala, állván a füstölő [illatáldozati] oltár jobbja felől.

Luk. 1,12 És láttára megrettent [zavarba jött; megháborodott; összezavarodott a látványtól] Zakariás [nyugtalanság], és félelem szállá meg őt.

Luk. 1,13 Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed [kérő imád], és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az ő nevét Jánosnak.

Luk. 1,14 És lészen tenéked örömödre és vigasságodra [boldog leszel; és ujjongani fogsz rajta], és sokan fognak örvendezni az ő születésén [világra jövetelének];

Luk. 1,15 Mert nagy lészen az Úr előtt, és bort és részegítő [mámorító; (bódító)] italt nem iszik; és betelik Szent Szellemmel még az ő anyjának méhétől fogva

Luk. 1,16 És az Izrael fiai közül sokakat megtérít [visszafordít] az Úrhoz, az ő Istenükhöz.

Luk. 1,17 És az Ő [az Úrnak színe] előtt fog járni az Illés [jelentése: erősségem az Úr) ] szellemével és erejével [(dünamisz) Képesség; erő, ami képessé tesz bármi megtételére. Hatalom; erő-megnyilvánulás]. Hogy az atyák szívét a fiakhoz (vissza)térítse [visszafordítsa], és az engedetleneket [meggyőzhetetlen, makacs, csökönyös hitetleneket] az igazak [megigazultak vagy megigazítottak, igaznak nyilvánítottak] bölcsességére [okosságára térítse; vezesse; észjárására hozza; megfontoltságára; az egész személyiség „beállítottságát”, „irányultságát megváltoztassa]. Hogy készítsen az Úrnak [állítson az Úr elé] tökéletes [alkalmas; felkészült] népet

Luk. 1,18 És monda Zakariás az angyalnak [(angelosz): hírnök, követ]: Miről tudhatom én ezt [a dolgot] meg [miről fogom ezt felismerni]? Mert én vén [öreg] vagyok, és az én feleségem is igen idős [előrehaladt a korban].

Luk. 1,19 És felelvén az angyal, monda néki: Én Gábriel [jelentése: Isten harcosa] vagyok, ki az Isten [színe] előtt állok; és küldettem, hogy szóljak [beszéljek] veled, és ez örvendetes dolgokat [ezt a jó hírt; örömhírt] jelentsem [meghozzam; elmondjam; tudtodra adjam] néked

Luk. 1,20 És ímé megnémulsz, és nem szólhatsz [nem fogsz tudni beszélni; megszólalni; hallgatásra leszel azonban ítélve] mindama napig, amelyen ezek meglesznek [amíg ez be nem következik; a beteljesedés napjáig]: mivelhogy nem hittél az én beszédimnek [igéimnek (logosz): Ige: egyszerre jelent szót és dolgot is], amelyek beteljesednek az ő idejükben [majd, ha eljön az ideje].

Luk. 1,21 A nép pedig várja vala Zakariást, és csodálkozék, hogy a templomban késik. [hogy oly sokáig ott időzik a szentélyben].

Luk. 1,22 És kijővén, nem szólhat nékik [nem tudott (nem volt képes) velük beszélni]; eszükbe vevék azért [ebből rájöttek; megértették; fölismerték], hogy látást látott [látomása volt] a templomban (szentélyben); mert ő csak [mutogatott, fejével] integetett nékik, és néma maradt.

Luk. 1,23 És lőn, hogy mikor leteltek az ő szolgálatának napjai, elméne haza.

Luk. 1,24 E napok után pedig fogada méhében [áldott állapotba jutott] Erzsébet [jelentése: akit Isten megtisztel] az ő felesége, és elrejtőzik [eltitkolta; (teljesen visszavonult)] öt hónapig, mondván:

Luk. 1,25 Így cselekedett velem az Úr a napokban, amelyekben reám tekinte, hogy elvegye az én gyalázatomat [szégyenemet, melyet viseltem] az emberek között [és ami az emberek előtt szégyenemre volt, attól megszabadított].

Luk. 1,26 A hatodik hónapban pedig elküldeték Gábriel angyal Istentől Galileának [jelentése: csekély, alacsony, megvetett] városába, amelynek neve Názáret [jelentése: az őrzött. (héberül: Necáret; nácar = őriz; nécer = ág, hajtás],

Luk. 1,27 Egy szűzhöz, aki a Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő] házából való József [jelentése: adjon még hozzá] nevű férfiúnak volt eljegyezve [volt jegyese]. A szűznek neve pedig Mária [jelentése: keserűség, szomorúság].

Luk. 1,28 És bemenvén az angyal ő hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között..

Luk. 1,29 Az pedig látván, megdöbbene [zavarba jött; összezavarodott] az ő beszédén [(logosz): Ige = egyszerre jelent szót és dolgot is], és elgondolkodék [fontolgatta], hogy micsoda köszöntés ez [mit jelenthet ez]?!

Luk. 1,30 És monda néki az angyal: Ne félj [(phobeó phobeomai): - megijeszt, azaz (szenvedő alakban) megrémültnek lenni; riadalom vagy ijedelem] Mária, mert kegyelmet [(kharisz): . Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása] találtál az Istennél.

Luk. 1,31 És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az ő nevét JÉZUSNAK [jelentése: héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó]

Luk. 1,32 Ez nagy lészen, és a Magasságos [Legfelsőbb] Fiának hivattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az ő atyjának, királyi székét [trónját]

Luk. 1,33 És uralkodik [királyként] a Jákób [jelentése: aki a másik helyére lép] házán mindörökké [a világkorszakokon át]; és az ő királyságának [országának; uralkodásának] vége nem lészen!

Luk. 1,34 Monda pedig Mária az angyalnak: Mimódon lesz ez, [hogyan lehetséges ez] holott én férfit nem ismerek?

Luk. 1,35 És felelvén az angyal, monda néki: A Szent Szellem száll te reád, és a Magasságosnak [Legfelsőbbnek] (ható)ereje árnyékoz meg [ragyogó ködbe burkol (borít) be árnyékával; természetfölötti befolyással vesz körül] téged; azért ami születik is szentnek hivatik, Isten Fiának.

Luk. 1,36 És ímé Erzsébet, a te rokonod, ő is fogant; fiat [áldott állapotba jutott] az ő vénségében [öregségében]; és ez már a hatodik hónapja néki, akit meddőnek [magtalannak] hívtak [neveztek]:

Luk. 1,37 Mert az Istennél semmi sem [nincs olyan dolog amely] lehetetlen [mert Isten egyetlen szava (réma: kijelentése; pl. egy személyre szóló kijelentés) sem hiúsulhat meg]

Luk. 1,38 Monda pedig Mária: Ímhol az Úrnak szolgálója [(rab)szolgálóleánya]; legyen nékem [történjék velem; (váljék valóra)] a te beszéded [(réma): igéd, kijelentésed] szerint. És elméne ő tőle az angyal.

Luk. 1,39 Fölkelvén [fölkerekedett; útnak indult] pedig Mária azokban a napokban, nagy sietséggel méne a hegységbe, Júdának városába;

Luk. 1,40 És beméne Zakariásnak házába, és köszönté [üdvözölte] Erzsébetet.

Luk. 1,41 És lőn [az történt], mikor (meg)hallotta Erzsébet Mária köszöntését, [örömében] a magzat [gyermek] repese [felujjongott; megmozdult; rugdalózni kezdett] az ő méhében; és betelék Erzsébet Szent Szellemmel;

Luk. 1,42 És fennszóval [hangos szóval így] kiálta, mondván: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse.

Luk. 1,43 És honnét van [hogyan lehet] ez nékem [hogy történhet ez meg velem], hogy az én Uramnak anyja (el)jön én hozzám?

Luk. 1,44 Mert ímé [képzeld csak el], mihelyt a te köszöntésednek szava [üdvözlésed hangja] füleimbe hatolt [csengett], a magzat, örvendezéssel kezde repesni [rugdalózni; ujjongva megmozdult] az én méhemben.

Luk. 1,45 És boldog az [(makariosz): a legteljesebb mértékben boldog, szerencsés. Az anyagi jólétet is magában foglalja. A boldogság, az Istennel való közösségből fakad, Isten ajándéka], aki hitt; mert beteljesednek azok, amiket az Úr néki mondott.

Luk. 1,46 Akkor monda Mária: Magasztalja az én lelkem (egész lényem) az Urat

Luk. 1,47 És örvendez [ujjong] az én szellemem [szellemem ujjongásba tör ki] az én megtartó [üdvözítő] Istenemben

Luk. 1,48 Mert reá tekintett [meglátta] az ő (rab)szolgáló leányának alázatos állapotára [alacsony voltára]; mert ímé mostantól fogva boldognak (szerencsésnek; áldottnak) mondanak [hirdetnek] engem minden nemzetségek [nemzedékek].

Luk. 1,49 Mert nagy [fenséges] dolgokat cselekedék velem a Hatalmas [a Mindenható]; és szent az ő neve!

Luk. 1,50 És az ő irgalmassága [(eleeó): - megkönyörül] nemzetségről nemzetségre [nemzedékről nemzedékre] vagyon [száll; marad] azokon, akik őt félik [tisztelik]


Luk. 1,51 Hatalmas dolgot cselekedék [megvalósította hatalmának uralmát] karjának ereje által [karja bizonyságot tett hatalmáról; megmutatta erejét], elszéleszté [szétszórta] az ő szívük gondolatában [szándékában] felfuvalkodottakat [kevélyeket; gőgösködőket; akiket szívük gondolkodása fennhéjázásra bírt]

Luk. 1,52 Hatalmasokat [a hatalom birtokosait; uralkodókat] dönte [levetette; taszít] le trónjaikról [fejedelmi székből], és alázatosakat [alacsonyakat; megalázottakat; kicsinyeket] magasztalt [emelt] fel

Luk. 1,53 Éhezőket töltött be javakkal, és gazdagokat [bővelkedőket] küldött [bocsátott] el üresen [kézzel, éhesen]

Luk. 1,54 Felvevé [fölkarolta; gondjába vette gyermekét] Izráelnek, az ő szolgájának ügyét [gondját], hogy megemlékezzék az ő irgalmasságáról. [amint megígérte atyáinknak]

Luk. 1,55 [Nem feledi irgalmasságát] (Amiképpen szólott [ígért; kijelentette] volt a mi atyáinknak), Ábrahám iránt és az ő magva iránt mindörökké [megígért; a világkorszakokba (aionba) nyúlóan]!

Luk. 1,56 Marada pedig Mária Erzsébettel mintegy három hónapig; azután haza tére [otthonába].

Luk. 1,57 Erzsébetnek pedig betelék [elérkezett] az ő szülésének ideje, és szüle fiat.

Luk. 1,58 És meghallák az ő szomszédai [a környéken lakók] és rokonai, hogy az Úr nagy kegyelmességet [szerető irgalmasságot] cselekedett ővele [milyen irgalmas volt hozzá; hogy felmagasztalta irgalmában]; és együtt örülének [örvendeztek] vele.

Luk. 1,59 És lőn [történt pedig] nyolcad napon, eljövének, hogy körülmetéljék a gyermeket; és az ő atyja nevéről Zakariásnak akarák őt nevezni

Luk. 1,60 És felelvén [tiltakozott] az ő anyja, monda: Nem; [Ne úgy hívjátok] hanem Jánosnak neveztessék.

Luk. 1,61 És mondának [így válaszoltak] néki: Senki sincs a te rokonságodban, aki ezen a néven neveztetnék.

Luk. 1,62 És intének az ő atyjának, hogy minek akarja neveztetni?

Luk. 1,63 Az pedig [egy kis] (író)táblát kérvén, ezt írá (rá), mondván: János a neve. És elcsodálkozának [meglepődtek] mindnyájan.

Luk. 1,64 És feloldódék [megnyílt] az ő szája és [megoldódott] nyelve azonnal, és szóla, áldván [magasztalva] az Istent [dicsőítve beszélni kezdett]

Luk. 1,65 És félelem szállott minden ő szomszédaikra [félelem (riadalom, ijedelem) támadt mindazokban, akik körülöttük laktak]; és Júdeának egész hegyes tartományában elhirdettetének [szóbeszéd tárgyává lettek] mind e dolgok [erről az eseményről beszéltek].

Luk. 1,66 És szívökre vevék [vésték] mindenek, akik (meg)hallák, [elgondolkodva] mondván: Vajon mi lesz e gyermekből [ugyan mivé válik még ez a gyermek]? És az Úrnak keze vala [máris] ő vele

Luk. 1,67 És Zakariás, az ő atyja beteljesedék Szent Szellemmel, és prófétála [jövendöl] mondván:

Luk. 1,68 Áldott [legyen] az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta [rátekintett népére] és megváltotta az ő népét [megváltást szerzett (készített) neki]

Luk. 1,69 És felemelte az üdvösségnek szarvát nékünk [elhozta ránk,vagy nekünk az üdvösség erejét] az ő gyermekének [szolgájának], Dávidnak házában

Luk. 1,70 Amint szólott [meghirdette; kijelentette] az ő szent prófétáinak szája [az Ő szentjei] által, kik eleitől [ősidőktől; örökidőktől;(világ)korszaktól] fogva voltak

Luk. 1,71 Hogy a mi ellenségeinktől megszabadít [megment, biztonságba helyez], és mindazoknak kezéből, akik minket gyűlölnek (megvetnek, utálnak, zaklatnak, üldöznek);

Luk. 1,72 Hogy irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal, és megemlékezzék az ő szent szövetségéről,

Luk. 1,73 [arról] Az esküvésről, amellyel megesküdt Ábrahámnak, a mi (ős)atyánknak, hogy ő megadja nékünk

Luk. 1,74 Hogy megszabadulván [kiragadva] a mi ellenségeink [gyűlölőink] kezéből, félelem nélkül [félelmet nem ismerve, Istent tisztelve] szolgáljunk néki

Luk. 1,75 Szentségben és igazságban [igazságosságban élve /megigazulva/] ő előtte [színe előtt járva] a mi életünknek minden napjaiban [idejében]

Luk. 1,76 Te pedig kis gyermek, a magasságos [Magasságbeli; Legmagasztosabb; Legfelsőbb] Isten prófétájának hivattatol; mert az Úr [színe] előtt jársz, hogy az ő útait megkészítsed [előkészítsd]

Luk. 1,77 És az üdvösség [menekülés] ismeretére megtanítsad az ő népét, a bűnöknek bocsánatában [azaz közöld vétkeik elengedését].

Luk. 1,78 A mi Istenünk nagy [mélységes] irgalmasságáért [szívéből fakadó könyörületességéből], amellyel meglátogatott minket [s ez irgalommal reánk tekintett a] a naptámadat [napfölkelte; a fölkelő fény] a magasságból [az egekből],

Luk. 1,79 Hogy megjelenjék [világítson; beragyogja] azoknak, akik a sötétségben és a halálnak árnyékában ülnek [sínylődőknek; vesztegelnek; lakoznak]. Hogy igazgassa [vezesse; irányítsa] a mi lábainkat [teljesen kiegyenesítse lépteinket] a békességnek [vagyis abba az állapotba, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás] útjára!

Luk. 1,80 A kis gyermek pedig nevekedik és erősödik vala szellemben; és a pusztában [sivatagban; sivár, elhagy(at)ott, magányos helyen] vala [élt; tartózkodott] mind ama napig, amelyen megmutatta magát [bemutatkozott] az Izráelnek [amíg nyilvánosan fel nem lépett Izraelben; amelyen szolgálatba lépett]


2011. szeptember 16.

Kolossé levél 4. fejezet: Isten nyissa meg az Ige ajtaját (göröggel és kapcsolódó igékkel)



Kol. 4,1 Ti urak, ami igazságos és méltányos, a ti (rab)szolgáitoknak megadjátok, tudván, hogy néktek is van Uratok mennyekben*

*Az efézusi gyülekezetet is erre figyelmezteti az apostol: „Ti is urak, ugyanazt cselekedjétek ővelük, elhagyván a fenyegetést; tudván, hogy a ti Uratok is mennyben van [mennyben él], és személyválogatás [(proszópolépszia): részlehajlás, kedvezés, személyválogatás] nincsen Őnála;

[Más fordítás: Hasonlóképpen, ti is, akiknek szolgáitok vannak, bánjatok jól velük, és többé ne fenyegessétek őket! Jusson eszetekbe, hogy a ti Uratok, Jézus a Mennyben van! Ő azonban a ti szolgáitoknak is Ura, aki mindenkit igazságosan ítél]” (Eféz. 6,9).

Mert: „Aki pedig igazságtalanul cselekszik [és igazságtalanságával kárt tesz], azt kapja vissza, amit tett; és nincsen személyválogatás [részrehajlás]” (Kol. 3,25).

„Ugyanis Isten nem személyválogató [részlehajló]” (Róm. 2,11).

„Mert az Úr, a ti Istenetek, isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, hatalmas (erős) és rettenetes (és félelmes) Isten, aki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad (és akit nem lehet megvesztegetni)” (5 Móz. 10,17).

„Azért az Úr félelme (tisztelete) legyen rajtatok, vigyázzatok arra, amit tesztek; mert az Úrnál, a mi Istenünknél nincsen hamisság, sem személyválogatás, sem ajándékvétel (és vesztegetés elfogadása)” (2 Krón. 19,7).

Hát ezért: „Ne uralkodjál rajta kegyetlenül, hanem félj a te Istenedtől (tiszteld a te Istenedet)” (3 Móz. 25,43)

Kol. 4,2 Az imádságban állhatatosak [kitartóak és éberek] legyetek, vigyázván [és őrködve virrasszatok] abban hálaadással;

Kol. 4,3 Imádkozván egyszersmind mi érettünk is, hogy az Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amelyért [amely miatt most] fogoly is vagyok [melyért bilincset is viselek];

Kol. 4,4 Hogy nyilvánvalóvá [világossá] tegyem [nyilvánosságra hozzam] azt úgy, amint nékem szólnom kell [és hogy azt hirdethessem]*

*Az apostol arra figyelmezteti a hívőket, hogy: „Szüntelenül imádkozzatok” (1Thessz. 5,17).

Mégpedig a Szent Szellem által: „Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Szellem által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát” (Eféz. 6,18-19).

Az apostol ezt kéri a Rómabeli gyülekezettől is: „Kérlek pedig titeket atyámfiai [testvérek] a mi Urunk Jézus Krisztusra és a [Szent] Szellem szerelmére, [szeretetére] tusakodjatok velem együtt az imádkozásokban, énérettem Isten előtt,

[Más fordítás: Urunkon, a Krisztus Jézuson át és a Szellem szeretete által arra bátorítalak (buzdítalak) titeket testvéreim, hogy Istennek mondott imádságaitokban küzdjetek velem együtt, értem]” (Róm. 15,30).

És kijelentést nyer az is, hogy az ima egyben harc is, ezért: „Álljatok hát elő körül övezvén derekatokat [csípőtöket] igazlelkűséggel (hogy készen állhassatok a harcra) és felöltözvén az igazságnak [a megigazultság] mellvasába [a hit páncéljába, mellvértjébe]. És mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében [(onoma): név, amely magába foglalja a hatalmat, tekintélyt, jellemet] cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Őáltala” (Eféz. 6,14.17).

„Testvéreim, (így) imádkozzatok értünk is” (1Thessz. 5,25). „… hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is” (2 Thess. 3,1). „amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Az Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve” (2Tim. 2,9)

Kol. 4,5 Bölcsen viseljétek magatokat [(szophia): a tudás, ismeret és tapasztalat legmagasabb szintű, érett, megfontolt alkalmazásával] a kívül valók [(exó): idegenek] irányában, a jó alkalmatosságot [(kairosz): alkalom, alkalmas / megfelelő időt] áron is megváltván. [(exagoradzó): kihasználva a lehetőséget, megragadva az alkalmat, és Jézus vérével / életével kiszabadítva a bűn és a sátán rabszolgaságából őket]*

*És így folytatódik a kijelentés: „Ezt pedig cselekedjétek, tudván [felismerve] az időt, hogy ideje [jelen van] már. Hogy az álomból [szellemi kábultságból] felserkenjünk [fölkeljünk]. Mert most közelebb van hozzánk az üdvösség [a küszöbön áll a megmenekülés] mint amikor hívőkké lettünk” (Róm. 13,11).

És: „Mivel az Úr félelme (tisztelete) átjár bennünket, igyekszünk meggyőzni (megnyerni) az embereket, hiszen az Isten ismer minket…]” (2 Kor. 5,11).

De arra is: „jól vigyázzatok, hogyan éltek, ne esztelenül, hanem mint bölcsek: Áron is megvegyétek az alkalmatosságot (kihasználva az alkalmas időt), mert a napok (az idők) gonoszok” (Eféz. 5,15-16)

És aki hirdeti az Igét: „Szükséges, hogy a kívülállóknak is jó véleményük legyen róla, nehogy gyalázatba és az ördög csapdájába essen” (1Tim. 3,7).

„Ezt pedig azért mondom, testvéreim, mert a hátralevő idő rövidre szabott” (1 Kor. 7,29)

Kol. 4,6 A ti beszédetek [(logosz): Igéitek] mindenkor [(pantote): azaz minden időben] kellemetes [kedves; megnyerő, elfogadható] legyen, sóval [a Szent Szellemmel] fűszerezett [ízesített]; hogy tudjátok, hogy mi módon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek [hogy tudjátok, kinek milyen választ kell adnotok]*

*Maga a testté lett Ige mutat példát arra, hogy hogyan kell hirdetni az Igét: „És mindnyájan… elálmélkodnak kedves beszédein, amelyek szájából származtak [és csodálattal hallgatták a gyönyörű szavakat, amiket mondott]…” (Luk. 4,22).

Az Úr Jézus így figyelmezteti az Övéit: „… Legyen bennetek só…”(Márk. 9,50).

És hogy mit jelent a só, arról így szól a feltámadott Úr: „… monda azért nékik (a tanítványainak, és a mindenkori Övéinek) Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelt, (és így folytatta) és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet” (Ján. 20,21-22).

Mert: „Vajon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek (amiből hiányzik a lényeg, a belseje)?” (Jób. 6,6)

Kol. 4,7 Minden én dolgaimat [az én egész helyzetemet] megismerteti veletek Tikhikus [jelentése: a szerencsés, szerencse fia. Akinek szerencséje van], a szeretett atyafi [testvér] és hív [hűséges, megbízható] szolga és (rab)szolgatárs(am) az Úrban;

Kol. 4,8 Akit épen a végett küldtem hozzátok, hogy megismerje a ti dolgaitokat [és ti is megismerjétek körülményeinket] és megvigasztalja [felbátorítsa] a ti szíveteket, [bensőtöket]

Kol. 4,9 Onézimussal [jelentése: hasznos] együtt [megy], a hű és szeretett atyafival [testvérrel], ki ti közületek való; minden itt való [itteni] dolgot megismertetnek ők veletek [Ők tehát mindent tudatnak veletek, ami itt történik]*

*Mert: „Tudtotokra akarom pedig adni, atyámfiai [testvérek], hogy az én dolgaim [jelen körülményeim; helyzetem] inkább előmenetelére lőnek. [gyarapodására; (hasznára) vannak] az evangéliumnak [jó hírnek]; (Mert): [az örömüzenet előrehaladását (terjedését) szolgálják]. Annyira, hogy a Krisztusban híressé [nyilvánvaló; ismert] lett az én fogságom a [császári] testőrség egész házában [az egész pretóriumban] és mindenki más előtt; [és a többiek körében is köztudomású lett, hogy bilincseimet Krisztusért viselem]” (Fil. 1,12-13).

És hogy a gyülekezetek megvigasztalódjanak, Tikhikoszt küldi hozzájuk az apostol: „Hogy pedig ti is megtudjátok, mi van velem, és hogyan élek, mindent elmond nektek Tikhikosz (jelentése: a szerencsés, szerencse fia. Akinek szerencséje van), az Úrban szeretett testvér és hű diakónus, akit éppen azért küldtem hozzátok, hogy értesüljetek helyzetünkről, és megvigasztalja szíveteket” (Eféz. 6,21-22).

Mert az apostolt Jeruzsálemben elfogták, és Rómába szállították, mint foglyot, de itt is a Krisztust hirdette: „Mikor pedig Rómába jutottunk (megérkeztünk), a százados átadá a foglyokat a testőrsereg fővezérének. Pálnak azonban megengedteték, hogy külön lakjék az őt őriző vitézzel (katonával). Marada pedig Pál két egész esztendeig az ő tulajdon (saját) bérelt szállásán, és mindazokat befogadja vala, kik őhozzá menének (akik felkeresték). Prédikálván (hirdetve) az Istennek országát és tanítván az Úr Jézus Krisztus felől való dolgokat teljes bátorsággal, minden tiltás (akadályoztatás) nélkül” (Csel. 28,16.30-31)

Kol. 4,10 Köszönt titeket Aristárkhus [jelentése: legkiválóbb vezér], az én fogolytársam [aki velem együtt raboskodik], és Márk [jelentése: védelem], a Barnabás unokatestvére [jelentése: a vigasztalás fia], ki felől parancsolatokat vettetek [utasításokat kaptatok]: ha hozzátok megy [és ha megérkezik hozzátok], fogadjátok őt szívesen [fogadjátok be],

Kol. 4,11 És Jézus [jelentése: Isten szabadítás, segítség; Józsué neve görög formában], kit Justusnak [jelentése: az igaz, igazságos] is hívnak, kik a zsidók közül [a körülmetélkedésből] valók: csak ezek azok a munkatársaim az Isten országában, akik nékem vigasztalásomra voltak. [Más fordítás: A zsidók közül csupán ők munkatársaim az Isten országa (Isten királyi uralma) hirdetésében, és építésében. Ők, akik segítségemre szolgáltak, és mellém álltak]*

*De: „Azért kérlek, hogy ne csüggedjetek [ne veszítsétek el bátorságotokat; ne gyengítsenek] el az én tiérettetek való nyomorúságaim [elszenvedett megpróbáltatásaim; szorongattatásom, és az üldözés] miatt, amelyek néktek dicsőségetekre vannak. [szolgálnak]” (Eféz. 3,13).

És én: „Bízom pedig az Úrban, hogy magam is csakhamar el fogok [el tudok] menni. [hogy nemsokára magam is indulhatok hozzátok, és hamarosan meglátogatlak benneteket]” (Fil. 2,24)
Kol. 4,12 Köszönt titeket Epafrás [jelentése: szeretetre méltó, kedves; pezsdülő; ékesszóló], ki ti közületek való, Krisztusnak szolgája, mindenkor tusakodván [aki mindenkor küzd, aki állandó harcot folytat] ti érettetek imádságaiban, hogy megállhassatok tökéletesen és teljes meggyőződéssel, [teljes bizonyossággal állhatatosan (bevégezetten, célba érkezetten, teljes biztonságra jutva) maradjatok (állhassatok meg)] az Istennek minden akaratában.

[Más fordítás: Azért imádkozom, hogy szellemileg érettek legyetek, és minden helyzetben egészen biztosan tudjátok, hogy mi az Isten akarata]

Kol. 4,13 Mert bizonyságot teszek ő felőle [tanúskodom róla], hogy sokat fárad [hogy keményen dolgozik, küzd] érettetek és azokért, kik Laodiczeában [jelentése: népjog, a nép igazsága; népítélet] és Jerápolisban [jelentése: szent város, papok városa] vannak*

*És folytatja az apostol: „Úgy ahogy tanultátok is Epafrástól [jelentése: szeretetre méltó, kedves; ékesszóló], a mi szerelmes [agapé = Isten szerinti szeretettel szeretett] (rab)szolgatársunktól, aki hív [hűséges, megbízható] (rab)szolgája tiérettetek [ti köztetek] a Krisztusnak” (Kol. 1,7).

Epafrás hű volt Urához az Úr Jézus Krisztushoz, és tanítójához, Pál apostolhoz, akivel együtt szolgált, és aki nem hagyta őt el a fogságban sem: „Köszönt téged Epafrás, az én fogolytársam a Krisztus Jézusban” (Filem. 1,23)

És hogy mit tanultak Epafrástól, azt így jelenti ki a Szent Szellem: „Továbbá, Atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha valami nemes, ha valami dicséretes, ezekről gondolkodjatok. Amiket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok is, láttatok is én tőlem, azokat cselekedjétek; és a békességnek Istene veletek lesz” (Fil. 4,8-9)

Kol. 4,14 Köszönt titeket Lukács [jelentése: napfényes, világos, fényt adó], ama szeretett orvos [a mi kedves barátunk], és Démás [jelentése: nép kedveltje, a nép férfia, a nép vezetője, népek kormányzója].

Kol. 4,15 Köszöntsétek az atyafiakat [testvéreket], kik Laodiczeában vannak, és Nimfást [jelentése: az elrejtett, a vőlegény] és a [házánál összegyűlt (kihívott)] gyülekezetet [eklézsiát], mely az ő házánál van*

*Ismét kijelenti a Szent Szellem, hogy a gyülekezetek házanként vannak, és a szolgáló testvérek megbecsülésére hívja fel a szentek figyelmét: „És köszöntsétek azt a (kihívott)gyülekezetet [eklézsiát], mely az ő házukban [g. (oikosz) HÁZ, otthon, állandó tartózkodási hely, - egy lakás (terjedelemben kisebb vagy nagyobb)] van….” (Róm. 16,5).

„Sokszor köszönt titeket az Úrban Akvila és Priszka a házuknál levő gyülekezettel együtt” (1 Kor. 16,15-19)

És ez így volt Kolosséban, és Filemonnál is: És így köszönti az apostol Filemont:… „…és a te házadnál való gyülekezetnek” (Filem. 1,2)

Kol. 4,16 És mikor felolvastatik nálatok e levél, cselekedjétek meg, hogy a laodiceaiak [kihívott] gyülekezetében [eklézsiájában] is felolvastassék, és hogy a Laodiceából átveendő levelet ti is felolvassátok.

Kol. 4,17 És mondjátok meg Arkhippusnak [jelentése: a ló mestere, kocsi hajtó, istállómester]: Vigyázz [legyen gondod] a szolgálatra [hogy betöltsed azt], melyre vállalkoztál [amelyet átvettél] az Úrban, hogy azt betöltsed.

Kol. 4,18 A köszöntés a saját kezemmel, a Páléval, van írva. Emlékezzetek meg az én bilincseimről [fogságomról]! A kegyelem [vagyis Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása maradjon] veletek. Ámen.

[A Kolossébeliekhez íratott Rómából, Tikhikus és Onésimus által]*

*A gyülekezetekhez írott levekben a köszöntést saját kezűleg írja az apostol: „A köszöntést én Pál írom a saját kezemmel, a mi ismertető jegye (hitelesítő jele) minden levelemnek. Így írok” (2 Thess. 3,17).

„A köszöntés(t) a saját kezemmel [írtam], a Páléval. [Ez a sajátkezű üdvözletem: Pál]” (1 Kor. 16,21).

„Látjátok (nézzétek), mekkora betűkkel írok néktek a saját kezemmel!” (Gal. 6,11).

És teszi ezt a hamis tanítók miatt, ahogyan erről több gyülekezetnek is ír: „hogy ne veszítsétek el egyhamar józanságotokat, és ne rémítsen meg benneteket sem valamely szellemtől származó kijelentés, sem a mi nevünkben elhangzó megnyilatkozás, sem valamiféle nekünk tulajdonított (állítólag tőlünk érkező) levél…” (2 Thess. 2,2)






2011. szeptember 12.

Kolossé levél 4. fejezet: Isten nyissa meg az Ige ajtaját (szerkesztett)



Kol. 4,1 Ti urak, ami igazságos és méltányos, a ti (rab)szolgáitoknak megadjátok, tudván, hogy néktek is van Uratok mennyekben.
Kol. 4,2 Az imádságban állhatatosak [kitartóak és éberek] legyetek, vigyázván [és őrködve virrasszatok] abban hálaadással;

Kol. 4,3 Imádkozván egyszersmind mi érettünk is, hogy az Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amelyért [amely miatt most] fogoly is vagyok [melyért bilincset is viselek];
Kol. 4,4 Hogy nyilvánvalóvá [világossá] tegyem [nyilvánosságra hozzam] azt úgy, amint nékem szólnom kell [és hogy azt hirdethessem]

Kol. 4,5 Bölcsen viseljétek magatokat [(szophia): a tudás, ismeret és tapasztalat legmagasabb szintű, érett, megfontolt alkalmazásával] a kívül valók [(exó): idegenek] irányában, a jó alkalmatosságot [(kairosz): alkalom, alkalmas / megfelelő időt] áron is megváltván. [(exagoradzó): kihasználva a lehetőséget, megragadva az alkalmat, és Jézus vérével / életével kiszabadítva a bűn és a sátán rabszolgaságából őket]

Kol. 4,6 A ti beszédetek [(logosz): Igéitek] mindenkor [(pantote): azaz minden időben] kellemetes [kedves; megnyerő, elfogadható] legyen, sóval [a Szent Szellemmel] fűszerezett [ízesített]; hogy tudjátok, hogy mi módon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek [hogy tudjátok, kinek milyen választ kell adnotok]

Kol. 4,7 Minden én dolgaimat [az én egész helyzetemet] megismerteti veletek Tikhikus [jelentése: a szerencsés, szerencse fia. Akinek szerencséje van], a szeretett atyafi [testvér] és hív [hűséges, megbízható] szolga és (rab)szolgatárs(am) az Úrban;

Kol. 4,8 Akit épen a végett küldtem hozzátok, hogy megismerje a ti dolgaitokat [és ti is megismerjétek körülményeinket] és megvigasztalja [felbátorítsa] a ti szíveteket, [bensőtöket]

Kol. 4,9 Onézimussal [jelentése: hasznos] együtt [megy], a hű és szeretett atyafival [testvérrel], ki ti közületek való; minden itt való [itteni] dolgot megismertetnek ők veletek

[Más fordítás: Ők tehát mindent tudatnak veletek, ami itt történik]

Kol. 4,10 Köszönt titeket Aristárkhus [jelentése: legkiválóbb vezér], az én fogolytársam [aki velem együtt raboskodik], és Márk [jelentése: védelem], a Barnabás unokatestvére [jelentése: a vigasztalás fia], ki felől parancsolatokat vettetek [utasításokat kaptatok]: ha hozzátok megy [és ha megérkezik hozzátok], fogadjátok őt szívesen [fogadjátok be],

Kol. 4,11 És Jézus [jelentése: Isten szabadítás, segítség; Józsué neve görög formában], kit Justusnak [jelentése: az igaz, igazságos] is hívnak, kik a zsidók közül [a körülmetélkedésből] valók: csak ezek azok a munkatársaim az Isten országában, akik nékem vigasztalásomra voltak.

[Más fordítás: A zsidók közül csupán ők munkatársaim az Isten országa (Isten királyi uralma) hirdetésében, és építésében. Ők, akik segítségemre szolgáltak, és mellém álltak]

Kol. 4,12 Köszönt titeket Epafrás [jelentése: szeretetre méltó, kedves; pezsdülő; ékesszóló], ki ti közületek való, Krisztusnak szolgája, mindenkor tusakodván [aki mindenkor küzd, aki állandó harcot folytat] ti érettetek imádságaiban, hogy megállhassatok tökéletesen és teljes meggyőződéssel, [teljes bizonyossággal állhatatosan (bevégezetten, célba érkezetten, teljes biztonságra jutva) maradjatok (állhassatok meg)] az Istennek minden akaratában.

[Más fordítás: Azért imádkozom, hogy szellemileg érettek legyetek, és minden helyzetben egészen biztosan tudjátok, hogy mi az Isten akarata]

Kol. 4,13 Mert bizonyságot teszek ő felőle [tanúskodom róla], hogy sokat fárad [hogy keményen dolgozik, küzd] érettetek és azokért, kik Laodiczeában [jelentése: népjog, a nép igazsága; népítélet] és Jerápolisban [jelentése: szent város, papok városa] vannak

Kol. 4,14 Köszönt titeket Lukács [jelentése: napfényes, világos, fényt adó], ama szeretett orvos [a mi kedves barátunk], és Démás [jelentése: nép kedveltje, a nép férfia, a nép vezetője, népek kormányzója].
Kol. 4,15 Köszöntsétek az atyafiakat [testvéreket], kik Laodiczeában vannak, és Nimfást [jelentése: az elrejtett, a vőlegény] és a [házánál összegyűlt (kihívott)] gyülekezetet [eklézsiát], mely az ő házánál van

Kol. 4,16 És mikor felolvastatik nálatok e levél, cselekedjétek meg, hogy a laodiceaiak [kihívott] gyülekezetében [eklézsiájában] is felolvastassék, és hogy a Laodiceából átveendő levelet ti is felolvassátok.

Kol. 4,17 És mondjátok meg Arkhippusnak [jelentése: a ló mestere, kocsi hajtó, istállómester]: Vigyázz [legyen gondod] a szolgálatra [hogy betöltsed azt], melyre vállalkoztál [amelyet átvettél] az Úrban, hogy azt betöltsed.
Kol. 4,18 A köszöntés a saját kezemmel, a Páléval, van írva. Emlékezzetek meg az én bilincseimről [fogságomról]! A kegyelem [vagyis Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása maradjon] veletek. Ámen.

[A Kolossébeliekhez íratott Rómából, Tikhikus és Onésimus által]



2011. szeptember 9.

Kolossé levél 3. fejezet: A Krisztusban elrejtett életünk (göröggel és kapcsolódó igékkel)


Kol. 3,1 Annakokáért ha feltámadtatok [életre keltetek] a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén,

Kol. 3,2 Az odafelvalókkal [az odafent való dolgokkal, a mennyeiekkel] törődjetek [azokon elmélkedjetek]* nem a földiekkel**

* (phroneó): gondolkodjatok; vágyakozzatok, az kösse le a figyelmeteket; egy cél felé irányultan törekedjetek a cél elérésére, és ne engedjétek magatokat semmitől eltéríteni. (szinte szemellenzősen halad).

** (gé): föld, mint látható világ; földi ország.

Kol. 3,3 Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.

Kol. 3,4 Mikor a Krisztus, [Aki] a mi életünk, megjelenik [(phaneroó): láthatóvá lesz], akkor majd ti is, Ővele együtt, megjelentek [phaneroó): láthatóvá lesztek] dicsőségben [akkor ti is megdicsőülve (doxa: fényben, ragyogásban) vele együtt láthatókká lesztek, megmutatkoztok]*

*Mert az Úr: „Minket, kik meg voltunk halva a vétkek [eleséseink] miatt, megelevenített [életre keltett] együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg, (kegyelemből kaptátok a megváltást); [kinek kegyelme által megszabadultatok, üdvözültetek]. És [vele] együtt feltámasztott [életre keltett] és [vele] együtt ültetett [maga mellé] a mennyekben [az ég(iek)en túliakban) minket], Krisztus Jézusban” (Eféz. 2,5-6)

Tehát: „Ha meghalván a Krisztussal, megszabadultatok [elszakadtatok] e világ elemi tanításaitól, miért terheltetitek magatokat, mintha e világban élők volnátok, efféle rendelésekkel:

[Más fordítás: Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemeinek, miért vállaltok (miért vesztek) magatokra olyan kötöttségeket (szabályokat), mintha még a világban élnétek (amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők)]” (Kol. 2,20).

Mert nemcsak meghaltatok, hanem Vele együtt el is temettettek: „Eltemettetvén [(szünthaptó): együtt elhantol valakivel, azaz szellemben hasonlóvá válik, hasonul] Ő vele együtt a (Szent Szellembe való) bemerítésben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe [(energeia): cselekvés, beavatkozás] vetett hit által, aki feltámasztá Őt a halálból. [a halottak közül].

És titeket, kik holtak valátok a bűnökben [akiket halottakká tettek az elesések; (paraptóma): hibás lépés, botlás, baklövés, melléfogás] és a ti (hús)testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített [életre keltett] együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket, [az után, hogy minden elesésünket megbocsátotta]” (Kol. 2,12-13).

És így folytatja az apostol: „Avagy nem tudjátok-é, [hát nem értitek] hogy [mi] akik bemerítkeztünk Krisztus Jézusba (vagyis a Szent szellembe), az ő (Jézus) halálába merítkeztünk be?

Eltemettettünk [azaz szellemben hasonlóvá váltunk] azért Ővele együtt a bemerítés által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott [életre kelt] Krisztus a halálból [a halottak közül] az Atyának dicsősége [fényessége, ragyogása] által, azonképpen mi is új életben [állapotban] járjunk. Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint Ő vele eggyé lettünk [egybenőttünk; egyesültünk] bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk. [feltámadásával is összenőttekké leszünk] (Róm. 6,3-5).

Mert: „Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy [együtt] élünk [továbbra] is Ővele” (Róm. 6,8).

A kijelentés megerősítése: „Igaz beszéd ez. Mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is” (2 Tim. 2,11)

„Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is fel fog támasztani” (1Kor. 6,14)

A bemeritkezés következménye: Mert akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel” ( Gal. 3,27)

Kol. 3,5 Öldököljétek meg* [adjátok halálra] azért a ti földi [testi] tagjaitokat** [Más fordítás: Öljétek meg magatokban a régi emberi természetet és annak minden megnyilvánulását]. Paráznaságot [házasságtörés, fajtalanság, prostitúció], tisztátalanságot*** bujaságot**** [szenvedélyt], gonosz*****kívánságot [rossz, romlott, züllött, gyalázatos; káros, ártalmas; értéktelen, haszontalan vágyakat, kívánságokat, szenvedélyt, gerjedelmet], és a fösvénységet [a kapzsiságot; mohóságot, a telhetetlenséget; meg a gazdagság után való vágyakozást], ami bálványimádás [hiszen az a bálványimádás egyik fajtája]******

*Öldököljétek meg: [(nekroó): halálba ad, halottá tesz.

**Tagjaitokat: (melosz) a test (szóma = személy) egy-egy funkciót végző része.

***Tisztátalanság: (akatharszia): szennyes érzületet, mindazt, ami nem érintkezhet Istennel, aminek nincs helye a megszentelt életben]

****Bujaság (pathosz): felfokozott érzelmek, szenvedély, „pátosz”.

*****Gonosz: (kakosz): rossz, romlott, züllött, gyalázatos; káros, ártalmas; értéktelen, haszontalan.

******Már az Úr Jézus így figyelmeztet: „Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged [bűnre csábít; tőrbe ejt; botlásba visz (kelepcébe csal)], vájd [távolítsd el; szakítsd] ki azt és vesd el [dobd el] magadtól. Mert jobb néked, hogy egy vesszen el [pusztuljon el, semmisüljön meg] a te tagjaid [testrészeid: (szóma = egész személyed) egy-egy funkciót végző része] közül, semhogy egész tested [(szóma) = egész valód] a gyehennára [jelentése: Siralom-völgye, az örök büntetés helye (vagy állapota)] vettessék. És ha a te jobb kezed botránkoztat meg [visz bűnbe; ejt tőrbe; botlásba; (csal kelepcébe); csábít bűnre] téged, vágd le [hiúsítsd meg, akadályozd meg] azt és vesd [dobd] el magadtól.

Mert jobb néked, hogy egy vesszen el [pusztuljon el, semmisüljön meg] a te tagjaid [testrészeid: (szóma = személyed) egy-egy funkciót végző része] közül, semhogy egész tested [(szóma) = egész valód] a gyehennára vettessék [jusson; a pokolba (jelentése: amit nem láthatunk; A halottak tartózkodási helye, vagy állapota) kerüljön]” (Mát. 5,29-30).

A Szent Szellem pedig kifejti, hogy mik azok a cselekedetek, amelyek halálba visznek, és mit kell tenni velük: „(És) paráznaság… és akármely (bármiféle) tisztátalanság vagy fösvénység (nyerészkedés) ne is neveztessék (még szóba se kerüljön) ti közöttetek, amint szentekhez illik (méltó). Sem undokság (szemérmetlenség), vagy bolond (ostoba) beszéd, vagy trágárság (kétértelműség), melyek nem illenek. Hanem inkább hálaadás. Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek (nyerészkedőnek), ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában.

Senki titeket meg ne csaljon (meg ne tévesszen) üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség (engedetlenség) fiaira. Annakokáért ne legyetek részesei ezeknek (Ne vegyetek tehát részt ezekben)” (Eféz. 5,3-7).

Ezek mind a hústest indulatai: „Mert a (hús)test (kívánsága) a Szellem ellen törekedik, a Szellem pedig a (hús)test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek (viaskodnak), hogy ne azokat cselekedjétek (tegyétek), amiket akartok (szeretnétek). Akik pedig Krisztus Jézuséi, a (hús)testet megfeszítették indulataival (szenvedélyeivel) és kívánságaival együtt” (Gal. 5,17.24).

„Mert, ha (hús)test [kívánata] szerint éltek, meghaltok [minden bizonnyal be fog következni a halálotok] de ha a (hús)test cselekedeteit [tetteit] a Szellem által megöldöklitek, [a halálba viszitek; halálra juttatjátok] éltek. [de ha a Szellemmel azt, amit a hús művel, megölitek, élni fogtok]” (Róm. 8,13).

„Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok [gonoszok; hamisak] nem örökölhetik Istennek országát? [királyságát]. Ne tévelyegjetek; [ne ámítsátok (csaljátok meg; ejtsétek tévedésbe) magatokat; ne vezessenek félre titeket].

Se paráznák, [g.(pornosz): prostituált, parázna, kicsapongó] se bálványimádók [(eidólolatrész): kép- (szolgáló vagy) imádó]. Se házasságtörők, se pulyák, [malakosz): tisztátalanok; bujálkodók; kéjencek; puhák; elpuhultak; sem természetellenes célokra tartott férfiak]. Se férfiszeplősítők, [férfiakkal paráználkodó (közösülő; háló)]. Se lopók, [tolvajok] se telhetetlenek, [kapzsi; fösvény; nyerészkedő; haszonlesők] se részegesek, [iszákosak] se szidalmazók. [átkozódó; rágalmazó; gyalázkodó; káromkodó; gúnyolódó] se ragadozók [rabló; harácsoló; zsaroló; (arpax): erőszakkal eltulajdonít] nem örökölhetik [nem részesülnek] Isten országát. [királyságát]” (1 Kor. 6,9-10).

„Kerüljétek [távoztassátok el; Fussatok, meneküljetek] a paráznaságot. [(pornejá): - prostitúció, szajhaság (beleértve a házasságtörést és a vérfertőzést); szellemi értelemben: bálványimádás; Istentől való elesés]. Minden bűn, [(hamartéma): céltévesztés, vétek] melyet az ember cselekszik, [elkövet; tesz] a testen [(szóma): személyiség] kívül van.

De aki paráználkodik, [(porneuó):- prostitúciót, szajhaságot művel, azaz (szó szerint) kielégíti törvénytelen (szexuális) vágyát, vagy (képletesen) bálványt imád, paráználkodik, fajtalankodik] a maga teste [(szóma): személye] ellen vétkezik. [(hamartanó): - a szó szoros értelmében: eltéveszti a célpontot (átvitt értelemben) hibázik, vétkezik]” (1 Kor. 6,18).

Mert a paráznaság – akár fizikai, akár szellemi, vagyis bálványimádás, a test cselekedete. Arról pedig azt mondja az Úr: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratándja is. Mert aki vet az ő (hús)testének, a (hús)testből arat veszedelmet; aki pedig vet a Szellemnek, a Szellemből arat örök életet” (Gal. 6,7-8).

Mi is ilyenek voltunk, amíg a világban éltünk: „Akik között forgolódtunk egykor [közéjük tartoztunk] mi is mindnyájan a mi (hús)testünk kívánságaiban [amíg (hús)testi vágyainkban éltünk], cselekedvén a (hús)testnek és a gondolatoknak akaratát [hajlamait], és természet [születésünknél fogva emberi természetünk] szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek [mint a többi ember] is” (Eféz. 2,3).

Mert: „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti…” (Mát. 6,24).

Ezért: „Vessétek le az óembert, mely magát korábbi forgolódástokhoz szabja, mely a csalárd kívánságok útján megromlik; Aki romlásba rohan a megtévesztő (csalárd és gonosz) kívánságok miatt, és akit a saját vágyai rossz irányba vezettek];

Megújuljatok pedig a ti elméteknek [(núsz): bensőtök] szelleme szerint, És felöltözzétek amaz új [(kainosz): újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő] embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban [(dikaioszüné): Hit által való megigazulásban] és valóságos [(alétheia): maga a VALÓSÁG, az ami megfelel a tényeknek, az Ige] szentségben” (Eféz. 4,22-24).

Ne a régi életvitelek (anasztrophé: életvitel, életvezetés, magatartás, viselkedés) szerint éljetek: „Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a (hús)testet ne tápláljátok a kívánságokra [és ne dédelgessétek (ne úgy gondozzátok «ápoljátok») (hús)testeteket, hogy bűnös kívánságokra gerjedjen]” (Róm. 13,14).

Hanem: „Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek; hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek (elkülönültek) legyetek teljes életetekben” (1 Pét. 1,14-15).

És ezt akkor tudjátok megtenni, ha bemerítkeztetek Szent Szellembe: „Mert [mindannyian] akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel [öltöttétek magatokra]” (Gal. 3,27).

„hogy többé ne emberi vágyak, hanem az Isten akarata szerint éljétek le (hús)testi életetek hátralevő idejét” (1Pt. 4,2).

Hiszen ha már Krisztus Jézusba bemerítkeztetek, akkor már: „… felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt (aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje Őt)” (Kol. 3,10).

„Azért ha valaki [mindenki, aki] Krisztusban van, új [(kainosz): ismeretlen, szokatlan, meglepő] teremtés az [új teremtmény]; a régiek [az eredeti, kezdeti, ősi] elmúltak [a régi megszűnt, tovatűnt], ímé, újjá lett minden [valami új valósult meg; új jött létre; új állt elő]” (2 Kor. 5,17).

„Mert az Ő alkotása [remek(műv)ei] vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk [azok szerint éljünk]” (Eféz. 2,10).

Kol. 3,6 Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség [(apeitheia): hitetlenség, engedetlenség; makacsság; csökönyös és lázadó] fiaira;

Kol. 3,7 Melyekben ti is jártatok régente. [ti is ezeket tettétek, ilyen életmódot folytattatok egykor], mikor éltetek azokban [mikor ezekből állt az életetek]*

*És így folytatja az apostol: „Mert valamikor mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők” (Tit. 3,3).

De: „Bizony, elég volt abból, hogy a múltban a pogányok szokása szerint kicsapongásokban, kívánságokban, részegeskedésekben, dorbézolásokban, tivornyázásokban és szentségtelen bálványimádásokban éltetek” (1 Pét. 4,3).

Mert bizony ti is így éltetek: „Melyekben jártatok [éltetek] egykor [azelőtt] e világ [(koszmosz): a teremtett világ; világmindenség; világegyetem] folyása [(aion): a (világ)korszak szokása; életmódja] szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint [igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez], ama szellem szerint, mely most az engedetlenség [hitetlenség] fiaiban munkálkodik. [dolgozik; működik, tevékenykedik].

Közéjük tartoztunk mi is mindnyájan a mi (hús)testünk kívánságaiban [amíg (hús)testi vágyainkban éltünk], cselekedvén a (hús)testnek és a gondolatoknak akaratát [hajlamait], és természet [születésünknél fogva emberi természetünk] szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek [mint a többi ember] is” (Eféz. 2,2-3)

Kol. 3,8 Most pedig vessétek el magatoktól [tegyétek le, hagyjátok el] ti is mindazokat. haragot [ne haragudjatok többé senkire], fölgerjedést [az indulatot; rosszindulatot; rosszakaratot; ne dühöngjetek]. Gonoszságot [a rossza(ságo)t; a gyűlölködést] és szátokból a káromkodást [az istenkáromlást; rágalmazást; az ocsmány beszédet; az átkozódást] és gyalázatos [(aiszkhrologia) mocskos, ocsmány, trágár] beszédet [szájatokból].

Kol. 3,9 Ne hazudjatok egymás ellen [és egymásnak], mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel [szokásaival] együtt*

*És újra-és újra hangzik a figyelmeztetés a minden korban élő, újjászületetett ember számára: „Minden mérgesség [keserűség] és fölgerjedés [indulat; düh; bosszúság] és harag [haragtartás] és lárma [kiabálás; szóváltás] és káromkodás [istenkáromlás; szitkozódás, rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés] kivettessék közületek [és legyen távol tőletek] minden gonoszsággal együtt. [Más fordítás: Soha ne kiabáljatok mérgesen a másikra, ne kívánjatok rosszat senkinek, se ne átkozódjatok]” (Eféz. 4,31).

Hanem: „Levetvén azért (vessetek, tegyetek hát félre) minden gonoszságot (romlottság, rosszindulat), minden álnokságot (ármánykodás, ravaszság, csalás, csel, körmönfontság), képmutatást (megtévesztés, színlelés), irigykedést (rosszakarat, becsmérlés, féltékenység), és minden rágalmazást (megszólás, gonosz beszéd)” (1Pét 2,1).

És: „Ne szóljátok meg (ne rágalmazzátok) egymást atyámfiai (testvéreim). Aki megszólja (rágalmazza) atyjafiát (testvérét), és aki kárhoztatja atyjafiát (vagy ítélkezik felette), az a törvény ellen szól (az a törvényt rágalmazza), és a törvényt kárhoztatja (és a törvény felett ítélkezik).

Ha pedig a törvényt kárhoztatod (a törvény felett ítélkezel), nem megtartója, hanem (ítélő)bírája vagy a törvénynek. Egy a törvényhozó (a törvényadó és az ítélőbíró), aki hatalmas megtartani és elveszíteni (aki megmenthet és elveszthet): (de) kicsoda vagy te, hogy kárhoztatod a másikat (hogy ítélkezel felebarátod felett)?” (Jak. 4,11-12).

A helytelen beszéd, helytelen cselekedeteket eredményez, de ti: „Semmit nem cselekedvén versengésből [vetélkedésből; önzésből; viszálykodásból; perlekedésre való hajlamból], sem hiábavaló [hiú] dicsőségből [önhittségből; se hiú dicsőségvágyból], hanem alázatosan egymást különbeknek [kiválóbbnak] tartván [többre becsülvén] ti magatoknál. Más fordításban:

[Ne irányítson benneteket az önzés, irigység, vagy büszkeség! Ellenkezőleg, alázatosak legyetek, és adjatok a másiknak több tiszteletet, mint amit magatoknak kívántok]” (Fil. 2,3).

Az Úr Jézus jelentette ki, hogy: „A jó ember az ő szívének jó kincseiből [jó tárházából] hozza [hordja] elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz [rossz, káros, semmirekellő, hitvány] kincseiből [tárházából] hozza elő [szórja ki a rosszat] a gonoszokat.

De mondom néktek: Minden hivalkodó [haszontalan, hiábavaló, felesleges, hatástalan, eredménytelen] beszédért [(réma): mondás, megnyilatkozás, Ige], amit beszélnek [amit valaha kimondanak] az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszédedből [(logosz): szó, beszéd (annak minden fajtája: kérdés, állítás, kijelentés, tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás; üzenet; utasítás, parancs] ismertetel [szavaid alapján nyilvánítanak] igaznak [igazulsz meg]. És a te beszédidből ismertetel hamisnak [mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged és vonsz magadra ítéletet]” (Mát. 12,35-37).

Hiszen: „Amik pedig a szájból jőnek ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik meg (teszik tisztátalanná) az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok (és tanúskodások), /isten/káromlások. Ezek fertőztetik meg (és teszik tisztátalanná) az embert…” (Mát. 15,18-20).

Ezért figyelmeztet így a Szent Szellem: „Semmi rothadt (bomlasztó) beszéd (logosz: szó, beszéd (annak minden fajtája: kérdés, állítás, kijelentés, tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás; üzenet; utasítás, parancs) a ti szátokból ki ne származzék (ki ne jöjjön). Hanem csak amely hasznos, (és csak akkor szóljatok, ha az jó) a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak (és hogy áldást hozzon azokra, akik hallják)” (Eféz. 4,29).

Hiszen ha már Krisztus Jézusba bemerítkeztetek, akkor már: „… felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt (aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje Őt)” (Kol. 3,10).

Már az Ószövetségben így hangzik a prófécia az új emberről: Nem fogtok lopni, csalni, és hazudni…”! (3 Móz. 19,11).

És: „Ezek azok a dolgok (logosz: Igék), amelyeket cselekedjetek: Igazságot (alétheia: valóság, isten Igéje) szóljon ki-ki az ő felebarátjával: igazságos és békességes ítélettel ítéljetek a ti kapuitokban. Ne tervezzetek magatokban egymás ellen semmi rosszat, és ne szeressétek a hamis esküt! Mindezt gyűlölöm én - így szól az ÚR” (Zak. 8,16-17)

Kol. 3,10 És felöltöztétek amaz új [(neosz): fiatal, friss] embert, melynek újulása van [aki megújul] Annak ábrázatja szerint való ismeretre [annak képére és hasonlatosságára], aki teremtette azt.

[Más fordítás: Aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt; a teljes megismerésig]:

Kol. 3,11 Ahol nincs többé görög [hellén, vagyis pogány] és zsidó [(iúdaiosz): júdeai]: körülmetélt és körülmetéletlen, idegen [(barbarosz): barbár, műveletlen], scithiai [szittya], (rab)szolga, szabad [(eleutherosz): szabad, független, a kötelékektől, a rabszolgaság kényszerétől mentes], hanem minden [a Krisztus] és mindenekben Krisztus (van). [Más fordítás: Csak maga Krisztus a fontos, csak Ő a lényeges a hívőkben, bárhonnan származnak is]*

*És így folytatódik a kijelentés: „Mert egy az Isten, aki megigazítja [megigazulttá nyilvánítja] a körülmetéltet hitből, [éppúgy, mint aki] a körülmetéletlent [pogányt] pedig hit által. [hiten keresztül]” (Róm. 3,30).

„Mert azt mondja az írás: Valaki hisz Őbenne, meg nem szégyenül. Mert nincs különbség [megkülönböztetés] zsidó meg görög [vagyis pogány] között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, [mindnyájunknak] aki kegyelemben gazdag mindenekhez, [bőkezű mindazokhoz] akik Őt segítségül hívják. Mert minden [mindenki], aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül, vagyis: bűnbocsánatot nyer. Megmenekül (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből; mindenfajta problémából, bajból). Megszabadul (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/” (Róm. 10,11-13).

És azért vagyunk egyek, mert: „Hiszen egy Szellem által mi is mindnyájan egy testté (szóma = személlyé; egésszé) meríttettünk be, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Szellemmel itattattunk meg” (1 Kor. 12,13).

„Mert [mindannyian] akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel [öltöttétek magatokra]. Nincs [többé] zsidó, sem görög [hellén, azaz: pogány]; nincs (rab)szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok [eggyé lettetek] a Krisztus Jézusban” (Gal. 3,27-28).

„Mert Ő a mi békességünk, ki eggyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat” (Eféz. 2,14).

Beteljesült az Ige, amely azt mondja: „… monda Isten: Teremtsünk [Alkossunk] embert a mi képünkre [képmásunkra] és hasonlatosságunkra [hozzánk hasonlóvá]; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon [állatokon], mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon” (1 Móz. 1,26)

„Ez az Ádám nemzetségének könyve. Amely napon teremté Isten az embert, Isten hasonlatosságára teremté [Istenhez hasonlóvá alkotta] azt. Férfiúvá és asszonnyá [nővé] teremté őket, és megáldá őket és nevezé az ő nevüket Ádámnak [embernek], amely napon teremtetének” (1 Móz. 5,1-2)

Kol. 3,12 Öltözzetek föl azért, mint az Istennek választottai [(eklektosz): kiválasztott, értékes, kedvencei]. Szentek [(hagiosz): Istennek szentelt, a világtól Isten számára elkülönített]. És szeretettek [(agapaó): Mert Isten teljesen összekötötte magát veletek, hogy eggyé legyetek vele]. könyörületes [a nyomorúságban, bajban lévőkkel együttérző] szívet [(szplankhnon): szív: bensőből fakadó érzések], jóságosságot [kedvességet, gyengédséget], alázatosságot [szerénységet], szelídséget [(praotész): jóindulat, barátságosság, higgadtság], hosszútűrést [türelmet]*

*És így folytatódik a kijelentés: A szentség konkrét cselekedetet jelent: „És ne szabjátok magatokat [ne igazodjatok; ne legyetek hasonlóvá,ne alkalmazkodjatok (idomuljatok)] e világhoz, [ehhez a világkorszakhoz].

Hanem változzatok el [alakítsátok, formáljátok át, változtassátok meg magatokat] a ti elméteknek [értelmetek, gondolkodásotok, megértésetek; vélekedésetek; a szellemetek belső, értelmes felfogóképességének] megújulása által [hanem gondolkodásmódotok megújításával alakuljatok át úgy] hogy megvizsgáljátok, [felismerjétek; megítélhessétek; megválasszátok; hogy azt próbálgassátok] mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata. [mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes; ami neki tetsző]” (Róm. 12,2).

Hiszen: „… az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját (tulajdon) népe légy néki, minden nép közül e föld színén” (5 Móz. 7,6).

És az apostolok újra és újra figyelmeztetik a hívőket: „Tisztítsátok meg egész valótokat az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből (szellemből) szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által” (1 Pét. 1,22-23).

„Ne legyünk hiú dicsőség kívánók [(kenodoxosz): hiábavaló dicsőség után sóvárgó, hiú dicsőségre törők], egymást ingerlők, egymásra irigykedők. [Ne legyünk üres dicsőségre vágyók, egymással szemben kihívók, egymásra irigykedők; Ne törtessünk kihívóan s egymásra irigykedve hiú dicsőség után]” (Gal. 5,26).

Mert ha a Szent Szellem vezet, az meglátszik életünk minden területén. Ezért így figyelmeztet az apostol: „Atyafiúi [testvéri] szeretettel egymás iránt gyöngédek [egymást odaadóan szeretők] a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek. [a tisztelet dolgában egymással versengők]” (Róm. 12,10).

„Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel [türelemmel], elszenvedvén egymást szeretetben [Legyetek mindig alázatosak, szelídek és türelmesek, és isteni szeretettel viseljétek el egymást]” (Eféz. 4,2).

Hát ezért ti is: „Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén (bocsássatok meg) egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett (megbocsátott) néktek” (Eféz. 4,32)..

Továbbá: „Semmit nem cselekedvén versengésből [vetélkedésből; önzésből; viszálykodásból; perlekedésre való hajlamból], sem hiábavaló [hiú] dicsőségből [önhittségből; se hiú dicsőségvágyból], hanem alázatosan egymást különbeknek [kiválóbbnak] tartván [többre becsülvén] ti magatoknál.

[Más fordításban: Ne irányítson benneteket az önzés, irigység, vagy büszkeség! Ellenkezőleg, alázatosak legyetek, és adjatok a másiknak több tiszteletet, mint amit magatoknak kívántok!]” (Fil. 2,3).

„Egymás terhét [(barosz): súlyos, nyomasztó teher, nehézség /olyan teherről van szó, amelynek hordozásához testvéri segítség kell/] hordozzátok. [(basztadzó): elvisel, felvesz, elhordoz], és úgy töltsétek be [(anapléroó): beteljesít, teljessé tesz] a Krisztus törvényét. »(nomosz): Krisztus útmutatása, tanítása, amelyet az Igében jelentett ki«.

Más fordítás: Segítsetek egymásnak, amikor valakit gondok és bajok vesznek körül. Így engedelmeskedtek igazán a Krisztus törvényének]” (Gal. 6,2).

Az Úr Jézus bemutatta, hogy mindezek a tulajdonságok hogyan nyilvánulnak meg a cselekedetekben: „És körüljárja [bejárta] vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten [a mennyek] országának Evangéliumát [az Isten királyságáról szóló örömhírt; királyi uralmának jó hírét; a győztes hadvezér érkezésének hírét]. És gyógyítván mindenféle [mindenfajta] betegséget és mindenféle erőtlenséget [gyengeséget; minden bajt, kórt, fogyatékosságot, rosszullétet, krónikus jellegű fizikai rendellenességet az emberi szervezetben. Ártalmat, csapást, panaszt; gyötrő, kínos betegségeket] a nép között.

Mikor pedig látta vala a sokaságot [a tömeget], könyörületességre indult rajtuk [megszánta őket; megesett rajtuk a szíve], mert el voltak gyötörve és szétszórva [és elesettek, fáradtak és elhagyatottak, elcsigázottak és kimerültek voltak], mint a pásztor nélkül való juhok” (Mát. 9,35-36).

És az Úr Jézus: „És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten [a mennyek] országának evangéliumát [a királyság örömhírét], és gyógyítva [orvosolt] a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget [fogyatékosságot; bajt; gyengeséget]” (Mát. 4,23)

Kol. 3,13 Elszenvedvén [(anexomai anekhó): elnézőnek lenni a másikkal szemben; eltűrni, elviselni] egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki [a másik] ellen panasza volna; miképpen a Krisztus [az Úr] is megbocsátott néktek, akképpen [úgy tegyetek] ti is*

*És így folytatja az Úr: „És mikor imádkozva megálltok, bocsássátok meg (engedjétek el), ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa (elengedje) néktek a ti vétkeiteket (botlásaitokat, hibás lépéseiteket, baklövéseiteket, melléfogásaitokat)…” (Márk. 11,25-26).

Hogy mit jelent a türelem, arról így beszél az Úr: Péter megkérdezi az Úr Jézust: „… Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? Még hétszer is? Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer (hetvenszer hétszer) is” (Mát. 18,21-22).

„Nézzünk fel Jézusra, (a hitnek fejedelmére) a hit szerzőjére és beteljesítőjére…” (Zsid. 12,2).

És: „… az az indulat [érzés; észjárás, törekvés, az a gondolkodásmód és szándék] legyen [uralkodjon] bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is [amely a Krisztus Jézust jellemezte]” (Fil. 2,5)

Aki: „… tökéletesen engedelmeskedett Istennek mind halálig …«” (Fil. 2,8).

„És tökéletességre jutván, örök üdvösség szerzője lett mindazok számára, akik neki engedelmeskednek” (Zsid. 5,9)

Kol. 3,14 Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele. [Más fordítás: Mindezek fölé pedig a szeretetet, amely a tökéletesség (célbajutottság) köteléke; és összefogó ereje]*

*Az apostolok újra-és újra arra tanítják a mindenkori hívőket, hogy: „És járjatok [(peripateó agapé): éljetek isteni] szeretetben, miképpen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul

[Más fordítás: S odaadta magát értünk, hogy felajánlás, véres áldozat, jó illat legyen az Istennek]: (Eféz. 5,2).

És ismét: „Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók (tartsatok ki) az egymás iránti (elszánt, megállás nélküli, heves, forró) szeretetre (egymás odaadó agapé: szeretetében,); mert a szeretet sok vétket (sérelem, bűn) elfedez (befed, betakar) (vétkek tömegét leplezi el)” (1Pét 4,8).

És nemcsak az egymás szeretetére buzdítanak, hanem minden ember szeretetére: „Senkinek semmivel ne tartozzatok [ne legyetek adósok] hanem csak azzal, hogy egymást [ugyanabból a fajtából (Krisztusi) egy másikat] szeressétek. [kölcsönös szeretettel; (agapaó): SZERET önzetlenül, a másik érdemeitől függetlenül, vagyis teljesen odaszánni magad]

mert aki szereti a felebarátját [embertársát; különböző; „másféle” más fajtából való (Ádámi); idegent] a törvényt [Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki] betöltötte. [beteljesít; véghezvisz, megvalósít; tartalmat adott neki]” (Róm. 13,8).

Az Úr Jézus így szólt a mindenkori tanítványaihoz: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg (és erről fogja megtudni) mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (Ján. 13,34-35).

Mert: „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Ján. 15,12).

És ismét: „A testvéri szeretet legyen maradandó” (Zsid. 13,1).

Ennek eredménye, hogy: „És akármit kérjünk, megnyerjük (megkapjuk) tőle, mert megtartjuk az ő parancsolatait, és azokat cselekesszük, amik kedvesek előtte. Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk. És aki az ő parancsolatait megtartja, az Őbenne marad és Ő is abban; és abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Szellemből, amelyet nékünk adott” (1 Ján. 3,22-24).

És ismét: „Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is” (1 Ján. 4,21)

Kol. 3,15 És az Istennek [a Krisztusnak] békessége [(eiréné): vagyis: az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában] uralkodjék a ti szívetekben (a ti bensőtökben).* Amelyre el is hívattatok [az] egy testben [(szóma): személyben]** és háládatosak legyetek***
*Az Úr Jézus ígérete az övéinek: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen (és ne is csüggedjen)!” (Ján. 14,27).

**Egy testben hívattatok el, mert: „… sokan egy test (szóma=személy) vagyunk [szómát = testet képezünk] a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai [egy-egy funkciót végző tagja] vagyunk” (Róm. 12,5).

hiszen egy Szellem által mi mindnyájan egy testté (szóma = személlyé) meríttettünk be, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Szellemmel itattattunk meg” (1 Kor 12,13).

Így:„… az Ő testének (szómato = az Ő személyének, teljes lényének) tagjai vagyunk, az Ő testéből (szarx = húsából) és az Ő csontjaiból valók” (Eféz. 5,30).

Hiszen. „Csak egyetlen Test van és egyetlen Szent Szellem, mint ahogy ugyanarra az egy reménységre hívott meg Isten benneteket]” (Eféz. 4,4).

***Pál apostol mutat példát arra, hogy miért, és hogyan kell hálát adnunk szüntelen: „Hálát adok [szüntelenül] értetek Istennek mindenkor, azért a kegyelemért, [az Isten ama ajándékáért] amely nektek a Krisztus Jézusban adatott” (1Kor. 1,4).

„Istenem, hálásan köszönöm ajándékodat, amely kimondhatatlanul csodálatos]” (2 Kor. 9,15)

Kol. 3,16 A Krisztusnak beszéde [(logosza): Igéje] lakozzék [éljen] ti bennetek gazdagon [elevenen], minden bölcsességben. Tanítván és intvén [(nútheteó): eszébe juttatva, emlékeztetve, figyelmeztetve] egymást zsoltárokkal [(pszalmosz): hangszerkísérettel énekelt dal; dicsőítés], dicséretekkel [(hümnosz): elbeszélő stílusú dicséret, magasztaló ének, Istent dicsőítő költemény], szellemi énekekkel [(ódé): improvizált szöveg; prófécia, vagy nyelveken éneklés, vagy annak magyarázata]. Hálával zengedezvén [énekeljetek] a ti szívetekben [bensőtökben] az Úrnak. [Más fordítás: Isten iránti őszinte hálával énekeljetek zsoltárokat, himnuszokat, és a Szent Szellemtől származó énekeket]*

*És folytatódik a kijelentés: „Mi következik ebből, mit kell hát tenni; mi hát a helyes, testvéreim? Mikor összejöttök, mindeniteknek [kinek-kinek] van zsoltára [dicsőítő éneke], tanítása [az Úrról szóló ismerete, tudásanyaga], nyelve, kijelentése [kinyilatkoztatása; leleplezése], magyarázata. Mindenek épülésre legyenek. [épülésre szolgáljanak]. (1 Kor. 14,15.26).

És nem a napi híreket megbeszélve, hanem: „Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dicséretekben és szellemi énekekben [szellemi dallamokkal], énekelvén és dicséretet mondván szívetekben [(kardia): szív = a szellemi élet központja (a benső)] az Úrnak

[Más fordítás: a Szent Szellemtől kapott énekekkel bátorítsátok egymást; Énekeljetek az Úrnak teljes szívvel! Énekeljetek neki új éneket]. Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának” (Eféz. 5,19-20).

És így folytatja az apostol: „mi következik ebből? Imádkozom a szellemmel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek [dicséretet] a szellemmel, de [dicséretet] énekelek az értelemmel is. [hangszert pengetek Szellemtől indítva, de hangszert pengetek értelemtől indítva is]” (1 Kor. 14,15.26).

Bármi ér: „Szenved-é valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme van-é valakinek? Dicséretet énekeljen” (Jak. 5,13).

Hogy mi az eredménye a szüntelen való imának, és dicséretnek arról így vall Dávid: „Bizony elrejt (megóv) engem az ő hajlékába (sátrában) a veszedelem napján; eltakar (elrejt) engem sátrának rejtekében (sátra mélyén), sziklára emel fel engem (magas kősziklára helyez engem). Most is felülemeli fejemet ellenségeimen, akik körültem vannak, és én az ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, énekelek és zengedezek az Úrnak.

(Más fordítás: Így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között, ezért örvendezve mutatok be áldozatot az ÚR sátrában, és éneket zengek az Úrnak” (Zsolt. 27,5-6).

Hát: „Jöjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vigadozzunk (ujjongjunk) a mi szabadításunk kősziklájának! Menjünk elébe hálaadással; vigadozzunk néki zengedezésekkel (ujjongjunk előtte énekszóval)” (Zsolt. 95,1-2).

És: „Áldom az Urat minden időben, dicsérete mindig ajkamon van!” (Zsolt. 34,2).

Ezt a példát kövessétek: „Szüntelen imádkozzatok. Mindenben (mindenért) hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok (a ti javatokra)” (1 Thess. 5,17-18).

És továbbiakban így buzdít Dávid: „Örvendezzetek (és vigadjatok) ti igazak (megigazultak), az Úrban; a hívőkhöz (az igaz/megigazult emberekhez) illik a dicséret. Dicsérjétek az Urat (adjatok hálát az Úrnak) citerával; tízhúrú hárfával zengjetek néki. Énekeljetek néki új éneket, lantoljatok lelkesen, harsogón (szépen zengjenek hangszereitek)” (Zsolt. 33,1-3).

„Énekeljetek (zengjetek) Istennek, énekeljetek (zengjetek); énekeljetek (zengjetek) királyunknak, énekeljetek (zengjetek)! Mert az egész föld királya az Isten: (zengjetek neki éneket) énekeljetek bölcsességgel” (Zsolt. 47,7-8)

Kol. 3,17 És mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében [(onoma): név, amely magába foglalja a hatalmat, tekintélyt, jellemet] cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Őáltala*

*És Ismét: „Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának” (Eféz. 5,20).

„Szüntelen imádkozzatok. Mindenben (mindenért) hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok (a ti javatokra)” (1 Thess. 5,17-18).

Az Úr Jézus ígérete az Övéinek: „És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt” (Ján. 14,13-14)

Kol. 3,18 Ti asszonyok, engedelmeskedjetek [(hüpotasszó): aláveti magát] a ti férjeteknek [éljetek a férjetek fennhatósága és védelme alatt], amiképpen illik az Úrban. [mert ez illik azokhoz, akik az Úr hatalma alatt vannak]*

*Így folytatódik a kijelentés: „Akarom pedig, [szeretném azonban] hogy tudjátok, [ha megértenétek; tudatában legyetek] hogy minden férfiúnak [(ánér): - férfi (a szó szoros értelmében: a férfi, mint egyed). De jelenti az érettkoru embert is], feje [(kephalé): - Valaminek az eredete, forrása; fő; vezető. Itt a közvetlen függőség jelképe] a Krisztus [Felkent]; az asszonynak [(güné): nőnemű emberi lény. Többnyire szellemi tekintetben a női jellemet és modort jelöli] feje (eredete, forrása) pedig a férfiú; [a nőnek feje azonban a férj] a Krisztusnak feje (eredete, forrása) pedig az Isten” (1 Kor. 11,3).

És hogy ez mit jelent a gyakorlatban, arról így szól a Szent Szellem: „Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak; mert a férfi feje (eredete, forrása) a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje (eredete, forrása) az egyháznak, és ő a test (a személy) üdvözítője is. De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben” (Eféz. 5,22-24).

Péter apostol részletesen kifejti az engedelmesség okát, és a feleség feladatát: „… az asszonyok engedelmeskedjenek az ő férjüknek (vessék magukat saját férjeik alá) hogy ha némelyek nem engedelmeskednének (nem hisznek, engedetlenek, nem fogadnak szót) is az igének (engedetlenek volnának is az igével szemben). Feleségük magaviselete (életvitel, életvezetés, magatartás) által ige nélkül is megnyeressenek (meggyőzessenek) (őket az asszonyok élete beszéd nélkül is megnyeri).

Szemlélvén a ti félelemben való feddhetetlen (tiszta, ártatlan, szerény, egyszerű, tökéletes, szemérmes) életeteket (szemtanúi lesznek a ti félelemben leélt, szent tisztaságú forgolódásotoknak, istenfélő, tiszta élteteket figyelik).

Akiknek ékessége ne legyen külső(séges), hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való (fodorított haj, arany karperec vagy fényes öltözet). Hanem a szívnek elrejtett embere (a rejtett belső ember), a szelíd (alázatos) és csendes (a helyét megtartó, egy helyben maradó, csendes, nyugodt, békés) szellem romolhatatlanságával (a maga romolhatatlan valóságában). Ami igen becses (értékes) az Isten előtt. Mert így ékesítették magokat hajdan ama szent asszonyok is, akik Istenben reménykedtek (bíztak), engedelmeskedvén az ő férjüknek (úgy ékesítgették ugyanis egykor magukat, hogy férjüknek alárendelték, alávetették magukat).

Miként Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, urának nevezvén őt, akinek gyermekei lettetek, ha jót cselekesztek (helyesen éltek), és semmi félelemtől (fenyegetéstől) nem rettegtek (féltek, rémültök meg) (szenvedélyek fel nem kavarnak titeket)” (1Pét 3,1-6).

És: „Legyenek mértékletesek (józanok), tiszták, háziasak, jók, férjük (iránt) engedelmesek, hogy az Isten beszéde ne káromoltassék (nehogy miattuk érje gyalázat Isten igéjét)” (Tit. 2,5)

Kol. 3,19 Ti férfiak, [(agapaó): isteni szeretettel. Ez azt jelenti: magát teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magad, eggyé válni vele] szeressétek a ti feleségeteket, és ne legyetek irántuk keserű kedvűek [mogorvák; ne legyetek hozzájuk keserű szívvel; s ne bánjatok és viselkedjetek durván velük; és ne legyetek kemények irántuk; s ne legyetek indulatosak velük szemben]*

*A férfiakra vonatkozóan is részletes tanácsot ad az apostol: „Ti férfiak, szeressétek [(agapaó): önmagad teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magad valakivel, eggyé válni vele. Vagyis teljesen odaszánni magad, és elveszni, feloldódni a szeretetben] a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette [agapaó] az egyházat [a kihívott gyülekezetet, az eklézsiát], és Önmagát adta [feláldozta, kiszolgáltatta] azért; [Odaadta érte a saját életét]” (Eféz. 5,25).

Hogy ez mit jelent a gyakorlatban, erről így szól Isten Igéje: „A férfiak hasonlóképpen, együtt lakjanak (éljenek) értelmes módon (megértéssel, az ismeretnek megfelelően feleségükkel). Az asszonyi nemnek, mint gyöngébb (erőtlenebb) edénynek, tisztességet (tiszteletet) tévén (részesítsék őket megbecsülésben), mint akik örökös társaik az élet kegyelmében. Hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak (imáitoknak ne legyen akadálya)” (1Pét 3,7)

„A feleségének [asszonynak] adja meg a férj [amivel tartozik] a köteles jóakaratot; [teljesítse házastársi kötelességét feleségével szemben] hasonlóképpen a feleség [asszony] is [ugyanazt] a férjének. Ne fosszátok meg egymást, [Ne tartózkodjatok (vonakodjatok) egymástól] hanemha [legföljebb] közös [megegyezéssel, egyenlő] akaratból bizonyos ideig, [egy időre (időszakra)]. Hogy ráérjetek a [böjtölésre] és [időt szentelhessetek] az imádkozásra azután ismét együvé [egymáshoz] térjetek, [legyetek együtt] hogy a sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok. [az önmegtartóztatás (önfegyelmetek) hiánya miatt]” (1 Kor. 7,3.5).

És mindkét házasfélre vonatkozóan: „És járjatok [(peripateó agapé): éljetek isteni] szeretetben, miképpen a Krisztus is szeretett [(agapaó): Ez azt jelenti: magadat teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magad Istennel, eggyé válni vele. Vagyis teljesen odaszánni magad, és elveszni, feloldódni a szeretetben] minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul

[Más fordítás: S odaadta magát értünk, hogy felajánlás, véres áldozat, jó illat legyen az Istennek]” (Eféz. 5,2).

És ismét: „legyetek pedig egymáshoz jóságosak [kedvesek jóindulatúak], irgalmasok [könyörületesek, megindulni képesek, együttérzők egymás iránt], megengedvén [bocsássatok meg mindig] egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett [megbocsátott] néktek” (Eféz. 4,32).

Kol. 3,20 Ti gyermekek, szót fogadjatok a ti szüleiteknek mindenben [engedelmeskedjetek, és mindenben hallgassatok szüleitekre]; mert ez kedves az Úrnak [az Úrban]*

*A parancsot, vagyis az útmutatást megismétli a Szent Szellem a különböző kihívott gyülekezetekben: Ti gyermekek szót fogadjatok [engedelmeskedjetek; (hüpakúó): meghallgat, figyel, engedelmeskedik, szót fogad, alkalmazkodik, elfogadja a tanácsát, aláveti magát] a ti szüleiteknek az Úrban; mert ez az igaz [ez a helyes; (dikaiosz): tisztességes, illő; Isten követelése];

»Más fordítás: Gyermekek! Vessétek magatokat szüleitek alá, ha az Úrban vagytok, mert ez így igazságos, így van rendjén, ez kötelesség«. Tiszteljed [becsüld, értékeld] a te atyádat és a te anyádat, ami az első parancsolat [(prótosz): kezdeti, eredeti, nagyon jelentős, elsőrangú útmutatás] ígérettel [amelyhez ígéret is kapcsolódik]. Hogy jól legyen néked dolgod [hogy boldog, sikeres] és hosszú életű légy e földön” (Eféz. 6,1-3).

És az Ószövetségben fejti ki a Szent Szellem az Ige értelmét: „Tiszteld atyádat és anyádat (amint megparancsolta néked az Úr, a te Istened;), hogy hosszú ideig élj (és jó dolgod lehessen) azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked” (2 Móz. 20,12; 5 Móz. 5,16).

Pedig azt mondta az Úr, hogy: „Átkozott aki kevésre becsüli (aki gyalázza) az ő atyját vagy anyját! És mondja az egész nép: Ámen!” (5 Móz. 27,16).

Ezért: „Hallgasd a te atyádat, aki nemzett téged; és meg ne utáld (és ne vesd meg) a te anyádat, mikor megvénhedik (ha megöregszik)” (Péld. 23,22).

„Fiam! Az én tanításomról el ne felejtkezzél, és az én parancsolatimat megőrizze a te elméd (szíved, a te bensőd); Mert napoknak hosszú voltát, és sok esztendős életet, és békességet hoznak néked bőven (Más fordítás: mert hosszú életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked).

Az irgalmasság és igazság (a szeretet és hűség) ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te szívednek táblájára; Így nyersz (így találsz) kedvességet és jó értelmet (jóindulatot) Istennek és embernek szemei előtt” (Péld. 3,1-4)

Hát: „Őrizd meg, fiam, atyád parancsolatját (útmutatását), és anyád tanítását el ne hagyd. Kösd azokat szívedre mindenkor, fűzd (és hordozd) a nyakadba (fűzve). Valahová mégy, vezérel téged, mikor aluszol, őriz téged, mikor felserkensz, beszélget te veled

(Más fordítás: Jártodban vezessen, fektedben őrizzen, és ha felébredsz, irányítsa gondolataidat). Mert szövétnek (lámpás) a parancsolat, és a tudomány világosság, és életnek útja a tanító feddések (figyelmeztető intés)” (Péld. 6,20-23)

Kol. 3,21 Ti atyák [apák], ne bosszantsátok [ne ingereljétek (erethidzó): ingerel, elkeserít] a ti gyermekeiteket, hogy kétségbe ne essenek [hogy el ne csüggedjenek; nehogy bátortalanokká, kedvetlenné váljanak];

»Atyák, ne bánjatok keményen gyermekeitekkel, és ne követeljetek túl sokat a gyermekeitektől, nehogy elkeseredjenek, és hogy meg ne riadjanak«*

*Az efézusi (jelenése: vég), így ír az apostol: „Ti is atyák ne ingereljétek [haragítsátok meg; ne keserítsétek el] gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása és intése [(nuthesia): a szó eredeti értelme szerint jelenthet figyelmeztetést és óvást a veszedelmek ellen, melyek a jövőben leselkednek rájuk] szerint [hanem az Úr útmutatása szerint neveljétek és fegyelmezzétek őket]” (Eféz. 6,4).

Mert: Aki engedékenyen bánik fiával, elnéző vele szemben, és kíméli, az kevésbé szereti őt. aki pedig szereti, az gondosan képezi, tanítja, példát, és útmutatást ad neki” (Péld. 13,24).

Tehát: „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól (Más fordítás: Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól). A gyermek elméjéhez köttetett a bolondság (szívéhez /bensőjéhez/ hozzátartozik az ostobaság); de a figyelmeztetés; példa, tanítás, útmutatás messze elűzi őtőle azt” (Péld. 22,6.15).

És: Fegyelmezd fiadat, akkor nyugodt lehetsz felőle, sőt örömöt találsz benne” (Péld. 29,17)

Kol. 3,22 Ti (rab)szolgák, szót fogadjatok [engedelmeskedjetek] mindenben [minden tekintetben] a ti (hús)test szerint való [földi] uraitoknak. nem a szemnek szolgálván [még akkor is, mikor nem látnak benneteket, ne látszatra szolgáljatok], mint akik embereknek akarnak tetszeni [mint akik embereknek akarnak hízelegni]. Hanem szíveteknek egyenességében [tiszta szívvel, szívbeli egyszerűségben], félvén az Istent [az Úr iránti tiszteletből].

Kol. 3,23 És valamit tesztek, szívből cselekedjétek [élettel, teljes odaszánással, lelkesen végezzétek úgy], mint az Úrnak és nem [úgy, mint az] embereknek [Más fordítás: Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek];

Kol. 3,24 Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak (rab)szolgáltok. [Más fordítás: tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget. az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát]*

*Újra és újra hangzik a figyelmeztetés: „Ti (rab)szolgák, engedelmesek legyetek a ti (hús)test szerint való [földi] uraitoknak félelemmel [(phobosz): tiszteletteljes félelem] és rettegéssel, szíveteknek egyenességében, [félő tisztelettel és egyszerű szívvel] mint a Krisztusnak. Nem a szemnek szolgálván [ne látszatra szolgáljatok; ne csak színből], mint akik embereknek akarnak tetszeni [(anthrópareszkosz): embereknek hízelgő, emberek tetszését kereső], hanem mint Krisztus (rab)szolgái, cselekedvén az Istennek akaratát lélekből »(pszükhé): teljes odaszánással, lelkesen«.

[Más fordítás: Ne csak akkor dolgozzatok, amikor szem előtt vagytok. Ne csak az emberek tetszését keressétek! Szívvel-lélekkel végezzétek a munkátokat, mint akik Istennek dolgoznak, és a Krisztusnak szolgálnak, szívbéli odaadással]. Jó akarattal [örömteli szívvel dolgozzatok; jó szándékkal, odaadással és készséges akarattal, és buzgósággal végezve rabszolgálatotokat], mint akik az Úrnak szolgálnak és nem embereknek; Tudván, hogy kiki ami jót cselekszik, azt veendi [azt fogja kapni] az Úrtól, akár szolga legyen, akár szabados” (Eféz. 6,5-8).

És ez a figyelmeztetés a minden korban élő hívőknek is szól: „A cselédek (szolgák) teljes félelemmel (tisztelettel) engedelmeskedjenek az uraknak (vessétek magatokat parancsolóitok alá, gazdátoknak); nem csak a jóknak és kíméleteseknek (engedékeny, szelíd, jóindulatú), de a szívteleneknek (szigorú alá) is” (1Pét 2,18).

És: „Akik iga alatt vannak, mint (iga alatt görnyedő), szolgák az ő uraikat minden tisztességre méltóknak tekintsék (méltassák teljes tiszteletre), hogy Isten neve és a tudomány ne káromoltassék” (1 Tim. 6,1).

Titusznak ezt parancsolja az apostol: „A szolgákat intsed, hogy az ő uraiknak engedelmeskedjenek, (legyenek készségesek) mindenben kedvüket keressék, ne ellenkezzenek (ne feleseljenek). Ne tolvajkodjanak (ne lopjanak), hanem teljes jó hűséget (igazi, teljes megbízhatóságot) tanúsítsanak; hogy a mi megtartó (üdvözítő) Istenünknek tudományát ékesítsék (és díszére váljanak) mindenben” (Tit. 2,9-10).

Kol. 3,25 Aki pedig igazságtalanságot [igazságtalanul] cselekszik [igazságtalanságával kárt tesz], jutalmát veszi igazságtalanságának. [azt kapja vissza, amit tett]; és nincsen személyválogatás [részrehajlás]*

*Újra és újra megismétli a Szent Szellem: „Mert [ugyanis] Isten nem személyválogató [Nála nincs részlehajlás; protekció]” (Róm. 2,11).

Hát: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratándja is.

[Más fordítás: Ne áltassátok magatokat! Istent nem lehet becsapni! Azt fogja az ember aratni, amit vetett]” (Gal. 6,7).

Tudván, hogy kiki ami jót cselekszik, azt veendi [azt fogja kapni] az Úrtól, akár szolga legyen, akár szabados” (Eféz. 6,8).

„Mert az Úr, a ti Istenetek, isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, (erős), hatalmas és rettenetes (félelmes) Isten, aki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad (és akit nem lehet megvesztegetni)” (5 Móz. 10,17)