Jób könyve 4. fejezet: Amit vet az ember, azt aratja is;

Jób. 4,1 És [megszólal] és felelt a témáni [a déli] Elifáz [az én Istenem színarany], és monda:

Jób. 4,2 Tán bosszantásnak veszed, ha megkíséreljük a választ? De ki tudja itt magába fojtani a szót, ki tarthatja fel az elgondolt beszédet?²³

Jób. 4,3 Ímé sokakat oktattál, [buzdítottál, figyelmeztettél; tanítottál, intettél, korrigáltál, bátorítottál] és a megfáradott [ernyedt, fáradt, gyenge, erőtlen] kezeket megerősítetted [támogattad és a hanyatló karoknak újra erőt adtál];

Jób. 4,4 A tántorgót a te beszédeid fenntartották, [a botladozót talpra állították, az ingadozókat állhatatosakká tették, és buzdító szavad a támolygó támasza volt]. A reszkető [és roskadozó] térdeket megerősítetted, [az ingadozók térdét megszilárdítottad].²⁴

Jób. 4,5 Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed [(gyengének, erőtlennek bizonyulsz, és türelmedet veszted]; hogy téged ért a baj, [hogy téged sújt a csapás] elrettensz [megrettentél, és összezavarodtál]?²⁵

Jób. 4,6 Nem bizodalmad-e, és [nem ad bizodalmat] a te istenfélelmed, s nem reménységed-e utjaidnak becsületessége [a te feddhetetlen utad, és igazságos életed]? Hová lett istenfélelmed, kitartásod, béketűrésed, türelmed, s útjaid tökéletessége?

Jób. 4,7 [Gondold meg], és emlékezzél kérlek, ki az, aki elveszett [szerencsétlen sorsú lett, vagy elpusztult, meghalt] ártatlanul [bárki, aki tiszta, ártatlan, hibátlan, bűntelen, romlatlan, becsületes], és hol töröltettek el az igazak, a becsületesek? Gondold csak meg, az ártatlanokat nem éri csapás! És aki helyesen, és becsületesen él, nem éri veszedelem.²⁶

Jób. 4,8 Amint én [(tanultam, megértettem, és] láttam, akik hamisságot [hiábavalóságot, hazugságot, igazságtalanságot] szántanak és gonoszságot [értéktelen, káros, ártalmas dolgot] vetnek, ugyanazt aratnak [vagyis azok aratnak veszedelmet, bajt, vészt, fájdalmakat, gyötrelmet, szenvedést, gyötrődést].²⁷

Jób. 4,9 Az Istennek leheletére [fuvallására] elvesznek [tönkremennek], az ő haragjának szelétől elpusztulnak, [haragjának Szelleme elsodorja őket].

Jób. 4,10 Olyanok lesznek, mint az ordító oroszlán, mint a törött fogú morgó oroszlán.

Jób. 4,11 Mint nőstény oroszlán, ha nem talál prédát. Mind elpusztulnak, s kölykeik éhen halnak.

Jób. 4,12 Titokzatos szó (egy elrejtett ige) jutott, [lopakodott] hozzám, de csak suttogást fogott fel belőle a fülem.

Jób. 4,13 Mikor éjjeli látomáson töprengtem éppen, s mély álomba zuhantam hirtelen.

Jób. 4,14 Rettegés és reszketés fogott el engem, és rettegés töltötte el egész testemet.

Jób. 4,15 Szellő suhant el az arcom előtt, valami lehelet suhant át arcomon, és az égnek állt minden hajam szála.

Jób. 4,16 Csendben megállt előttem, de arcát nem vettem ki. Egy alak van a szemem előtt, és mintegy gyenge szellő szavát hallom:

Jób. 4,17 Az esendő ember feddhetetlen, kifogástalan, tökéletes lehet-e Isten szemében? Vajon megállhat-e Isten előtt? Számára lehet-e valaki elfogadható?²⁸

Jób. 4,18 Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban, [küldötteiben, hírvivő követeiben] is [észrevesz, és] talál hibát [hamisságot, kivetnivalót, még azok sem állhatatosak.²⁹

Jób. 4,19 Mennyivel inkább a sárházak [a sátrak] lakosaiban, [azokban, akik agyagházban laknak] akiknek fundamentumuk, azaz [alapjuk] a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?³⁰

Jób. 4,20 Reggeltől estig gyötrődnek, [és szenvednek] s anélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre, [észrevétlen elpusztulnak, megsemmisülnek teljesen].

Jób. 4,21 Ha kiszakíttatik belőlük sátoruk kötele, és [összeomlik sátruk] nem halnak-e meg, [nem pusztulnak, és nem vesznek el] és pedig bölcsesség nélkül?³¹

---

23 Ki volt Elifáz? És ki az ő istene: „Elifáz (déli), vagyis pogány származású, ahogy ezt a Józsué könyvben kijelenti a Szent Szellem: „a déli vidék, a Khittheus, Emoreus, Kananeus, Perizeus, Khivveus és Jebuzeusok földje” (Józs. 12,8). Ellenük is harcolt Józsué: „Azután pedig alámentek a Júda fiai, hogy harcoljanak a hegységen, a déli tartományban és a lapályon lakó Kananeus ellen” (Bír. 1,9). Ézsaú leszármazottja: „Ezek Ézsaú fiainak nevei: Elifáz, Adának Ézsaú feleségének fia…” (1 Móz. 36,10). Ézsaú pedi Ádám leszármazottja, vagyis testi ember „Ézsaú pedig az Edóm (Ádámi, földből való azaz: testi ember)” (1 Móz. 36,8). És nevének jelentése szerint bálványimádó, hiszen az ő istene „színarany”.

24 Ezzel Jób beteljesítette ezt az igét: „Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok a tántorgó térdeket (tegyétek erőssé a roskadozó térdeket)” (Ésa. 35,3).

25 A „barátok” igét idézve mondják: „Ha lágyan viselted magadat (ha gyenge vagy, ha elveszíted bátorságodat) a nyomorúságnak (és gyötrelemnek) idején: szűk (és kevés) a te erőd” (Péld. 24,10).

26 Hiszen meg is van írva: „Az Úr, Jahve az Örökkévaló irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki. Ha elesik, nem terül el, (és nem marad fekve) mert az Úr, Jahve az Örökkévaló támogatja kezével” (Zsolt. 37,23-24). Ezért: „ha hétszer elesik is az igaz, (az igazzá nyilvánított), mégis felkél; az istentelenek (az Isten nélkül élők) pedig (elbuknak a bajban) és csak egy nyavalyával is elvesznek” (Péld. 24,16). Mert: „Nem éri az igazat, a (megigazultat) semmi veszedelem, de az istentelenek, (az Isten nélkül élők) élete bajjal lesz tele” (Péld. 12,20).

27 Meg van írva, hogy: „Az istentelen (az Isten nélkül élő, a nem hívő) munkál (szerez) álnok (hamis) keresményt; az igazságszerzőnek (a megigazulást szerzőnek) pedig jutalma valóságos (és igaz bérhez jut az, aki igazságot / valóság, Ige / vet)” (Péld. 11,18). Mert: „Aki vet álnokságot (hazugságot), arat nyomorúságot (bajt, csapást, katasztrófát); és az ő haragjának (gőgjének, kevélységének) vesszeje megtöretik (megsemmisül)” (Péld. 22,8). Mert azt mondja az Úr: „Istentelenséget szántottatok, álnokságot arattatok. Eszitek a hazugság gyümölcsét, mert bíztál a te utadban, a magad tetteiben …” (Hós. 10,13). És az apostol kifejti a próféciák értelmét: „Ne tévelyegjetek, (ne áltassátok magatokat) Isten nem csúfoltatik meg (Őt nem lehet becsapni); mert amit vet az ember, azt aratándja is. Mert aki vet az ő hústestének [a hús világába], a hústestből arat veszedelmet [pusztulást; saját húsából fog romlást aratni]…” (Gal. 6,7-8).

28 Az apostolon keresztül érkezik a válasz: „Nincsen igaz, és igazságos, vagy megigazult ember egy sem” (Róm. 3,10). Dávid így szól Istenhez: „Ne szállj perbe a te szolgáddal, mert egy élő sem igaz előtted!” (Zsolt. 143,2). És a Prédikátoron keresztül megerősítést nyer a kijelentés: „Mert nincs egy igaz ember is a földön, aki jót cselekednék, és nem vétkeznék” (Préd. 7,20). Bizony: „Ki mondhatná azt: megtisztítottam szívemet, tiszta vagyok az én vétkemtől? (Péld. 20,9).

29 És Elifáz így folytatja beszédét: „Micsoda a halandó, hogy tiszta lehetne, és hogy igaz volna, aki asszonytól születik? Ímé, még az ő szentjeiben sem bízhat, az egek sem tiszták az ő szemében: Mennyivel kevésbé az utálatos és a megromlott ember, aki úgy nyeli a hamisságot, mint a vizet?!” (Jób. 15,14-16).

30 Péter apostolon keresztül világítja meg a Szent Szellem, hogy kikről beszél Elifáz: „Méltónak vélem [és helyesnek, sőt kötelességemnek és igazságos dolognak tartom] pedig, amíg ebben a sátorban vagyok [a földi porsátorban lakom], hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket [buzdítsalak, és ösztönözzelek benneteket]” (2 Pét. 1,13). Ugyanis mindenki meghal, vagyis mindenkinek lebomlik a hústeste, azaz a „háza” akár gazdag, akár bölcs: „Akik gazdagságukban bíznak, és nagy vagyonukkal dicsekszenek? Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla, Még ha örökké élne is, és nem látná meg a sírgödröt. De meglátja! A bölcsek is meghalnak; együtt vész (és pusztul) el bolond és ostoba, és gazdagságukat (vagyonukat) másoknak hagyják. (Azt képzelik), és gondolatuk ez: az ő házuk örökkévaló (hogy házuk örökké megmarad), lakóhelyeik (lakásaik) nemzedékről-nemzedékre szállnak, nevüket hangoztatják a földön (földeket neveznek el róluk). De a gazdag ember sem marad meg, hasonló az állatokhoz, amelyek kimúlnak” (Zsolt. 49,7-13). Erről így tesz bizonyságot Isten Igéje: „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét (pnoé): Isten életet adó erejét). Így lőn az ember élőlénnyé” (1 Móz. 2,7). És Amikor az ember a sátán szavát fogadta be Isten Igéje helyett, a következményekről ezt mondja az Úr: „Arcod verejtékével eszed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert (bizony) por vagy te s ismét porrá leszel (és vissza fogsz térni a porba)” (1 Móz.3,19).

31 A próféta így panaszkodik: „ Azt gondoltam, hogy nem látom többé az Urat, Jahvét az Örökkévalót az élők földjén, nem láthatok többé embert a világ lakói között. Porsátorom lerontatik, és elmegy tőlem, mint a pásztor hajléka! Összehajtám, mint a takács, életemet; hiszen levágott a fonalról engem; reggeltől estig végzesz velem!” (Ésa. 38,11-12)