Jób könyve 1. fejezet: BEVEZETŐ

Jób. 1,1 Vala [élt] Úz [homokos talaj] földén egy ember, akinek Jób [a megtámadott, a gyűlölt, üldözött] vala a neve. Ez az ember feddhetetlen [józan, megbízható], igaz [egyenes, becsületes, derék] ember volt, istenfélő [vallásos] vala és bűn-gyűlölő [félte az Istent, és kerülte a rosszat].¹

Jób. 1,2 Születik pedig néki hét fia és három leánya.

Jób. 1,3 [Nagy vagyona volt]. És vala az ő marhája [a jószága]: hétezer juh, háromezer teve és ötszáz igabarom [ötszáz pár ökör] és ötszáz szamár. Cselédje [szolgája] is igen sok vala, és ez a férfiú nagyobb [hatalmasabb] vala [tekintélyesebb volt] keletnek, [napkeletnek (Mezopotámia] minden fiánál [minden keleti embernél]²

Jób. 1,4 Eljártak vala pedig az ő fiai egymáshoz és vendégséget [ünnepséget] szerzének otthon [fiai lakomát szoktak tartani odahaza], kiki [mindegyik] a maga napján. Elküldtek, [és ilyenkor üzentek] és meghívták vala az ő három húgokat is, hogy együtt egyenek és igyanak velük [részt vegyenek a lakomán].           

Jób. 1,5 Mikor pedig a vendégség [a lakoma, (ünnepség] napjai sorra lejártak vala, elkülde értök [elhívatta] Jób és megszentelte [megtisztította, (áldozati szertartás részeként)] őket, és jó reggel felserkent [úgy, hogy korán reggel fölkelt] és áldozik vala égőáldozattal mindnyájuk száma szerint [és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak]. Mert ezt mondja [gondolta] vala Jób: Hátha vétkeztek [téved, megbotlik, félrelép] az én fiaim [gyermekeim] és gonoszt gondoltak az Isten ellen [és káromolták Istent] az ő szívükben [bensőjükben]! Így cselekedik [így járt el] vala Jób minden napon [minden alkalommal; minden ünnepnap].³

Jób. 1,6 Lőn [történt] pedig egy napon, hogy eljövének [fölkerekedtek, megjelentek, és megálltak] az Istennek fiai [az istenfiak [hírnök, követ, angyal], és az Úr, Jahve az Örökkévaló elé járultak], hogy udvaroljanak az Úr, Jahve az Örökkévaló előtt [hogy az Úrnál, Jahvénél az Örökkévalónál jelentkezzenek]. És eljöve a Sátán is [ellenség, ellenfél, üldöző, vádoló, feltartóztató, szembenálló, rátámadó, szembeszegülő, ellenkező] közöttük [velük együtt megjelent].

Jób. 1,7 És [megkérdezte, és] monda az Úr, Jahve az Örökkévaló a Sátánnak: Honnét jössz [honnét kerülsz ide]? És felele a Sátán az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak és monda: Körülkerültem és át meg át jártam a földet [A földön barangoltam, ott jártam-keltem, és bolyongtam rajta].

Jób. 1,8 És monda az Úr, Jahve az Örökkévaló a Sátánnak: Észrevetted-e az én szolgámat, Jóbot [felfigyeltél-e rá]? Bizony nincs hozzá hasonló [nincs hozzá fogható] a földön: feddhetetlen [ártatlan, becsületes], igaz [egyenes, derék, ember], istenfélő [féli az Istent], és bűngyűlölő [és kerüli a rosszat; és a gonosztól tartózkodó].

Jób. 1,9 Felele pedig az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak

 a Sátán, és monda: Talán bizony ingyen (ingyen, semmiért, ok nélkül, indokolatlanul, hiába, hasztalan, alaptalanul) olyan istenfélő az a Jób?

Jób. 1,10 Avagy nem Te építettél-e sövényt Jób köré, hiszen te oltalmazod őt, és vetted körbe házát és mindenét, amije van? Keze munkáját megáldottad, marhája [jószága] igen elszaporodott [és birtoka egyre gyarapszik] e földön.

Jób. 1,11 De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá arra, amije van, majd káromol még téged!

Jób. 1,12 Az Úr, Jahve az Örökkévaló pedig monda a Sátánnak: Ímé, mindazt, amije van [mindene], a kezedben van; csak ő magára ne nyújtsd ki kezedet [csak rá magára nem vethetsz kezet]. És kiméne [eltávozott] a Sátán az Úr, Jahve az Örökkévaló elől.⁴

Jób. 1,13 Lőn pedig egy napon, hogy az ő fiai és leányai esznek és bort isznak vala [lakomáztak, és borozgattak] az ő elsőszülött bátyjuknak [testvérük] házában.

Jób. 1,14 És követ jöve [hírnök érkezett] Jóbhoz, és monda: Az ökrök szántanak [a marhákkal szántottak], a szamarak pedig mellettük legelésznek vala.

Jób. 1,15 De a Sabeusok [sébaiak] rajtuk ütnek [rájuk rontottak] és elhajtják [elvitték] azokat, a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg [a legényeket pedig kardélre hányták]. Csak én magam szaladok el [menekültem meg], hogy hírt adjak néked.

Jób. 1,16 Még szól [beszélt] vala ez, mikor jöve [megérkezett] egy másik, és monda [így szólt]: Istennek tüze esék le az égből, és megégeté a juhokat és a szolgákat, és megemészti őket. Csak én magam szaladok el [menekültem meg], hogy hírt adjak néked.

Jób. 1,17 Még ez is szól [beszélt] vala, mikor jöve [megérkezett] egy másik, és monda [így szólt]: A Káldeusok [harcias] három csapatot alkotnak és ráütnek a tevékre, és elhajtják azokat; a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg [a legényeket pedig kardélre hányták], csak én magam szaladok el [menekültem meg], hogy hírt adjak néked.

Jób. 1,18 Még ez is szól [beszélt] vala, mikor jöve [megérkezett] egy másik, és [így szólt, és] monda: A te fiaid és leányaid esznek [lakomáztak] és bort isznak vala [borozgattak] az ő elsőszülött bátyjuknak [testvérük] házában;

Jób. 1,19 És ímé [hirtelen hatalmas vihar kerekedett] nagy szél támada a puszta felől [sivatagon túl keletkező elsöprő erejű hatalmas orkán, a sivatagon túlról], megrendíti a ház négy szegletét [sarkát, úgyhogy az összeomlott], és rászakadt az a gyermekekre [a fiatalokra] és meghalának. Csak én magam szaladok el [menekültem meg], hogy hírt adjak néked.⁵

Jób. 1,20 Akkor felkele [fölállt] Jób, megszaggatá köntösét [ruháját], megberetválá [megnyírta] a fejét, és [azután] a földre esék és leborula [és imádkozott].

Jób. 1,21 [Így szólt], és monda: Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen [ruhátlanul] térek oda, vissza [mezítelen is megyek el]. Az Úr, Jahve az Örökkévaló adta, az Úr, Jahve az Örökkévaló vette el. [amint az Úrnak Jahvénak az Örökkévalónak

tetszett, úgy lett].  Áldott legyen az Úrnak neve!

Jób. 1,22 Mindezek ellenére, és még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot, (és nem szólt dőreséget, oktalanságot) Isten ellen].⁶

---

1 Úzról (ahol Jób élt) így szól a bizonyságtétel. Mikor Ábrahám Isten kérésére Izsákot fel akarta áldozni: „És lőn ezeknek utána, hírt hoznak Ábrahámnak mondván: Ímé Milka (királynő) is szült fiakat Nákhornak (haragos átfúró), a te atyádfiának (öcsédnek). Úzt (az erős, a szilárd) az ő elsőszülöttét, és Búzt (megvetés, gúny, gúnyolódás) annak testvérét, és Kemuélt (Isten felemel, Isten feláll, Isten állandó) Arámnak (felmagasztalt) atyját” (1 Móz. 22,20-21). Isten Igéje szerint tehát Úz: Náhor elsőszülött fia, Ábrahám unokaöccse. Aki, mikor Táré, Ábrahám és Lót elindul Kánaán felé, nem szerepel az útra kelők között: „És felvevé Táré (elmulasztott, késleltetett, elhalasztás) Ábrámot, az ő fiát, és Lótot (sötét színű), Háránnak fiát, az ő unokáját, és Szárait, az ő menyét. Ábrámnak az ő fiának feleségét. És kiindulnak együtt Úr-Kaszdimból (aszfaltvakolású helység), hogy Kánaán földére menjenek. És eljutnak Háránig, és ott letelepednek” (1 Móz. 11,31). István vértanú bizonyságtétele szerint Úr-Kaszdim Mezopotámiában volt: „… Atyámfiai, férfiak és atyák, halljátok! A dicsőség Istene megjelent a mi atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt (a két folyó felvidéke), mielőtt letelepedett Háránban” (ApCsel. 7,2). Összefoglalva: A fenti igék bizonyságtétele szerint Úz földje Mezopotámiában volt: Mezopotámiát a Biblia napkelet földjének is nevezi: Miután Ézsaú elsőszülöttségi áldását csalással elvette: „Jákób azután lábára kelvén (útnak indult), elméne a napkeletre lakók földére” (1 Móz. 29,1). A Máté írása szerinti Evangélium hírt ad a napkeleti bölcsek hódolatáról, a megszületett Király előtt: „Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében. ímé napkeletről [a fény felkelése, azaz hajnal] bölcsek [tudósok, csillagászok] jövének [érkeztek] Jeruzsálembe…”  (Mt 2,1-10). A napkeleti bölcsek története: az ősi Mezopotámia hódolata a világ királya előtt. (Keresztény Bibliai Lexikon). Hogy ki volt Jób, arról így beszél Isten Igéje, a Mózes könyvében szereplő nemzetségtáblázat szerint. Jób, Izsakhár fia, éa Jákób unokája volt. Izsakhár Jákób 5. fia Leától: „És monda Lea: Megadta az Isten jutalmamat (annak a bérét), amiért szolgálómat férjemnek adtam; azért nevezi nevét Izsakhárnak” (1 Móz. 30,18). „Izsakhár fiai pedig: Thóla, Puvah, Jób és Simrón” (1 Móz. 46,13).  Krónikák könyvében szereplő nemzetségtáblázat szerint Jób (a megtámadott, a gyűlölt, üldözött) már Jásub (megtérő, hazatérő) néven szerepel: „Izsakhár fiai: Thóla, Pua, Jásub és Simron, négyen. (1 Krón. 7,1)

2 Jób maga mondja el, hogy főember, azaz vezető volt a nép között: „Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra (ha tanácsot adtam). Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájuk beszédem. Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra (mint akiknek tavaszi esőt szomjaz a szája). Ha rájuk mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arcom derűjét nem sötétítik be. Én választottam meg, hogy mit tegyenek, élükön ültem, és úgy laktam közöttük, mint egy király a csapatában, mint aki gyászolókat vigasztal” (Jób. 29,21-25)

3 Jób megvallása azt bizonyítja, hogy félelemből mutatott be áldozatot Istennek, mert nem ismerve Őt, nem istenfélő, hanem Istentől félő volt, azaz vallásos: „Hiszen úgy rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék (és fenségét nem bírom elviselni)!” (Jób. 31,23). Ugyanezt vallja a zsoltáros is, kijelentve, hogy az Istentől való félelem és rettegés a hústest sajátossága: „Borzad (borzong, reszket) (hús)testem a tőled való félelem miatt (mert rettegek tőled), és félek a te ítéleteidtől” (Zsolt. 119,120). És az Újszövetségben kerül kijelentésre, hogy a hústest miért retteg Istentől: „Mert a (hús)test gondolata [bölcsessége, törekvése, észjárása, gondolatvilága, vágya] ellenségeskedés [ellenszegülés] Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, [nem veti alá magát] mert nem is teheti. [sőt nem is képes rá, mert az természete ellen van; (mert az elmének a hústestre irányítása ellenségeskedést jelent Istennel, mivel nincs alárendelve Isten törvényének, hisz nem is lehet)]” (Róm. 8,7-8). De akik nem vallásosak, hanem hívők, azoknak azt mondja Isten Igéje: „Mert nem félelemnek szellemét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak Szellemét” (2 Tim. 1,7)

4  Az Úr Jézus kijelenti, hogy a sátánnak – aki az ördög – milyen természete van: „… az ördög… emberölő (embergyilkos) volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban (valóság, isten Igéje), mert nincsen ő benne igazság (valóság, isten Igéje). Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja” (Ján. 8,44).

5 Így elmélkedik a földi emberről a Prédikátor: „Mert nem is tudja az ember az ő idejét; mint a halak, melyek megfogatnak a gonosz hálóban, és mint a madarak, melyek megfogatnak a tőrben, miképpen ezek, azonképpen megfogatnak az emberek fiai a gonosznak idején, mikor az eljő reájuk hirtelenséggel” (Préd. 9,14). Mert: „Mint szélvészek, délen tombolók, úgy jő a pusztából, rettenetes földről” (Ésa. 21,1).

6 Itt még Jób azt mondta ki, amit hitt, hogy Isten mérte rá ezt a súlyos csapást. Ő adta, Ő vette el. Nem vétkezett a nyelvével, mint aki tudja, hogy: „Aki megőrzi az ő száját (vigyáz a szájára), megtartja önmagát (életét); aki felnyitja (feltátja) száját, romlása az annak (arra romlás vár)” (Péld. 13,3).