Jób könyve 2. fejezet: Jób a betegségben is istenfélő marad

Jób. 2,1  Történt pedig midőn egyik napon fölkerekedtek, és eljöttek az istenfiak (az Istennek angyalai) és az Úr, Jahve az Örökkévaló színe elé járultak [hogy az Úrnál, Jahvénél az Örökkévalónál jelentkezzenek]. A sátán (a szembenálló, ellenség, vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség) is megérkezett, közéjük jött, és megállt az Úr, Jahve az Örökkévaló előtt 

Jób. 2,2 És monda az Úr, Jahve az Örökkévaló a Sátánnak: Honnét jössz [és hogyan kerülsz ide]? És felele a Sátán az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak és monda: Körülkerültem és át meg átjártam a földet, [ott jártam-keltem, barangoltam, és kószáltam rajta].

Jób. 2,3 Monda pedig az Úr, Jahve az Örökkévaló a Sátánnak: Észrevetted-e [és megfigyelted-e] az én szolgámat, Jóbot [a megtámadott, a gyűlölt, üldözött]? Bizony nincs [hozzá fogható] a földön [bizony nincs] olyan, mint ő; feddhetetlen, igazi ártatlan, becsületes, derék ember], istenfélő, [fél Istentől] bűngyűlölő, [és elfordul, eltávozik, eltávolodik, és tartózkodik a gonosztól, és kerüli a rosszat]. Még [most is kitartóan ragaszkodik, és] erősen áll az ő feddhetetlenségében [és ártatlanságában], noha [ok nélkül, indokolatlanul, és alaptalanul] ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg őt [és adjam át az enyészetnek, hogy megsemmisüljön].

Jób. 2,4 És felele a Sátán [az ellenség, vádló, rágalmazó, uszító] az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak és monda: Bőrt bőrért; de mindent, amije van, odaad az ember az életéért.

Jób. 2,5 Azért csak hagyd magára és küldj el, hogy elmenjek, és hozzányúljak, megérintsem a csontját és a húsát, a teljes hústestét: avagy nem átkoz-e meg szemtől-szembe téged? [Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni].⁸

Jób. 2,6 Monda pedig az Úr, Jahve az Örökkévaló a Sátánnak: Ímé kezedbe [a te hatalmadban] van ő [és visszaadom], csak életét kíméld.⁹

Jób. 2,7 És kiméne [eltávozott] a Sátán az Úr Jahve az Örökkévaló színe elől, [jelenlétéből]. És megverte [csapással sújtotta] Jóbot undok [gonosz, rosszindulatú, fájdalmas, és forró, lángoló gyulladással, és] fekéllyel talpától fogva a feje tetejéig, [undok, rosszindulatú, és fájdalmas keléssel sújtotta tetőtől talpig].

Jób. 2,8 És vőn egy cserepet, hogy azzal vakarja magát, és így ül vala a hamu¹¹ közepett.

Jób. 2,9 Monda pedig őnéki az ő felesége: Erősen állasz-e még mindig a te feddhetetlenségedben [és még most is kitartasz amellett, hogy tökéletes, és ártatlan vagy]? Átkozd meg az Istent, és halj meg!

Jób. 2,10 Ő pedig monda néki: Úgy [beszélsz, és úgy] szólsz, mint szól egy a bolondok közül [mint akik istentelenek, és Isten nélkül élnek]. Ha már a jót [a jó dolgokat, javakat, és áldást] elvettük [és elfogadtuk] Istentől, a rosszat [a sikertelenséget, boldogtalanságot, és szerencsétlenséget] nem vennénk-e [nem fogadnánk-e] el? Mindezekben sem vétkezik Jób az ő ajkaival [és még ebben a helyzetben sem vétkezett, és nem hibázott, és nem botlott meg Jób a szájával, a beszédével].¹²

Jób. 2,11 Mikor pedig meghallotta Jóbnak három barátja mind ezt a nyomorúságot, amely esett vala rajta, [a csapásokat, és szerencsétlenséget, amely őt érte], eljött mindenik az ő lakó helyéből [hazájukból]. A témáni [a jobbra fekvő, déli vidéki] Elifáz [az én istenem színarany, gazdagság]. A sukhi [elnyomás, gödör, árok, mélység, hajlati; hajlott, görbe] Bildád [Bél szerette; a viszály fia; nyakas]. És a naamai [az istenség gyönyörűség, kedvesség, bűbájosság] Czófár [karom, nyers, vakmerő; fütyülő, fecsegő; táncoló, ugráló; csicsergő, versengés fia]. És elvégezték [és megállapodtak egymással], hogy együtt mennek be [hozzá], hogy bánkódjanak vele és [részvéttel] vigasztalják őt. [Hogy fejüket csóválva, élénk, keleti gesztusokkal együttérzésüket kifejezzék].

Jób. 2,12 És amint rávetették szemüket távolról [és messziről megpillantották], nem ismerték meg őt [alig ismertek rá], és fennhangon zokogtak, [és hangos sírásban törtek ki]; azután pedig megszaggatta kiki a maga köntösét, és port hintenek [port szórtak a] fejükre az ég felé.

Jób. 2,13 És ülnek vele hét napon és hét éjszakán át a földön, és nem szólt [hozzá] egyetlen egy szót egyik sem, mert látják vala, hogy igen nagy az ő fájdalma.

---

8 Dávid megvallja a betegség okát: „Avagy elfelejtkezett-e könyörülni (vagy elfelejtette kegyelmét) Isten? Avagy elzárta-e haragjában az ő irgalmát (vagy elnyomta irgalmát a harag)? Szela. És mondám: Ez az én betegségem (és az az én bajom, gondoltam), hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott” (Zsolt. 77,10-11)

9 És hogy miért adja vissza Isten a sátánnak Jóbot, annak az az oka, hogy a sátán Ádám céltévesztése miatt: „… e világ (e világkorszak) istene” (2 Kor. 4,4)

11 A görög fordításban: és így ült a városon kívül lévő trágyadomb mellett.

12 Az is kijelentést nyer, hogy a csapás kísértés, aminek célja az Istenben való hit elrablása: „Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek. Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal (és a gonosztól) nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz. Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai (szeretett testvéreim)! Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akiben nincs változás, vagy változásnak árnyéka (sem fénynek és árnyéknak váltakozása)” (Jak. 1,12-17). „Ímé, boldogoknak mondjuk a tűrni [elviselni, kibírni] tudókat. Jóbnak [a megtámadott, a gyűlölt, üldözött] tűrését [kitartását, állhatatosságát] hallottátok, [ha megértettétek, akkor] az Úrtól való [eredményét], végét láttátok, [megismertétek, hogyan intézte a sorsát az Úr, mert] igen irgalmas az Úr és könyörületes” (Jak. 5,11). Dávid tudta ezt, ezért az Úrhoz kiáltva várja a szabadítást: „Uram, meddig felejtkezel el rólam végképen? (meddig tart ez, Uram) Meddig rejted el orcádat tőlem? Meddig kell magamban tanakodnom, és bánkódnom szívemben naponként? Meddig kerekedhetik fölém (és meddig hatalmaskodik) ellenségem (rajtam)?” (Zsolt. 13,2-3). És az Úrnak panaszkodva mondja, hogy csapásában egyedül maradt, mert: „Szeretteim és barátaim félreállnak csapásomban; rokonaim (is elhúzódnak tőlem) és messze állnak (mert csapás ért)” (Zsolt. 38,12).