2016. május 31.
Hangzik a figyelmeztetés az újjászületettet ember számára:
„Meg ne
szomorítsátok* meg ne bántsátok, vagy
sértsétek az Istennek ama Szent Szellemét,
aki által, és Akiben megpecsételtettetek
a teljes váltságnak napjára. [Más fordítás: Hiszen
Isten a Szent Szellem által előre megjelölt benneteket arra az időre, amikor
elnyeritek a teljes megváltást. Ez a megjelölés mutatja, hogy ti Istenhez
tartoztok, és az övéi vagytok]” (Eféz. 4,30).
*Szomorít (lüpeó): megszomorít, megbánt;
bosszant, megsért.
Hogy
mivel szomoríthatjuk meg a Szent Szellemet, arról így beszél Isten
igéje:
„Minden
mérgesség, keserűség, fölgerjedés, indulat, düh, bosszúság és harag, vagy haragtartás, és
lárma, kiabálás, szóváltás és káromkodás, vagyis istenkáromlás, szitkozódás,
rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés kivettessék közületek, és legyen távol
tőletek minden gonoszsággal együtt. [Más fordítás: Soha ne kiabáljatok mérgesen a másikra, ne kívánjatok
rosszat senkinek, se ne átkozódjatok]. (Eféz. 4,31)
És újra-és újra hangzik a figyelmeztetés a minden
korban élő, újjászületetett ember számára: „Most
pedig tegyétek le, hagyjátok el, és vessétek el magatoktól ti is mindazokat.
Haragot, és ne haragudjatok többé senkire, fölgerjedést, vagyis az indulatot,
és a rosszindulatot, rosszakaratot, és ne dühöngjetek. Gonoszságot, és a
rosszaságot; a gyűlölködést és szátokból az istenkáromlást, rágalmazást, az
ocsmány beszédet, az átkozódást, és a gyalázatos mocskos, trágár beszédet.
Ne hazudjatok egymás ellen és egymásnak,
mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel, és szokásaival
együtt” (Kol. 3,8-9)
Hanem: „vessetek le, és tegyetek
hát félre minden gonoszságot, romlottságot, rosszindulatot, minden álnokságot,
ármánykodást, ravaszságot, csalást, cselt, körmönfontságot, képmutatást,
megtévesztést, színlelést, irigykedést, rosszakaratot, becsmérlést,
féltékenységet, és minden rágalmazást, megszólást, és gonosz beszédet” (1Pét 2,1).
És: „Ne szóljátok meg, ne rágalmazzátok egymást atyámfiai, testvéreim. Aki megszólja, vagy rágalmazza atyjafiát,
testvérét, és aki ítélkezik felette, az a törvény ellen szól az a törvény
felett ítélkezik. Ha pedig a törvény felett ítélkezel, nem megtartója, hanem
ítélőbírája vagy a törvénynek. Egy a törvényhozó, vagyis a törvényadó és az
ítélőbíró, aki hatalmas megtartani és elveszíteni, aki megmenthet és
elveszthet: de kicsoda vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett?” (Jak. 4,11-12).
A helytelen
beszéd, helytelen cselekedeteket eredményez, de ti: „Semmit nem cselekedvén versengésből, vetélkedésből, önzésből,
viszálykodásból, perlekedésre való hajlamból, sem hiábavaló hiú
dicsőségből, vagy önhittségből,
se hiú dicsőségvágyból, hanem alázatosan egymást különbeknek, kiválóbbnak tartván, és többre becsülvén ti magatoknál” (Más fordításban: Ne irányítson benneteket az önzés,
irigység, vagy büszkeség! Ellenkezőleg, alázatosak legyetek, és adjatok a
másiknak több tiszteletet, mint amit magatoknak kívántok)” (Fil. 2,3).
Az Úr Jézus
jelentette ki, hogy: „A jó ember az ő
szívének jó kincseiből, a jó
tárházából hozza elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz, rossz,
káros, semmirekellő, hitvány kincseiből,
tárházából hozza elő, és szórja ki a rosszat, a gonoszt. De mondom néktek: Minden hivalkodó, haszontalan, hiábavaló,
felesleges, hatástalan, eredménytelen
beszédért megnyilatkozásért,
amit beszélnek, és amit valaha kimondanak az emberek, számot adnak majd az
ítélet napján. Mert a te beszédedből, ami lehet kijelentés, tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás, üzenet ismertetel,
és szavaid alapján nyilvánítanak igaznak, azaz igazulsz meg. És a te
beszédedből ismertetel hamisnak. Szavaid alapján mentenek fel, és szavaid
alapján marasztalnak el téged és vonsz magadra ítéletet” (Mát. 12,35-37).
Hiszen: „Amik pedig a szájból jőnek
ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik meg, azok teszik tisztátalanná az embert. Mert a
szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések,
paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, és tanúskodások, káromlások. Ezek
fertőztetik meg és teszik tisztátalanná az
embert…” (Mát. 15,18-20).
Ezért figyelmeztet így a Szent Szellem: „Semmi rothadt, azaz bomlasztó
beszéd, ami lehet kijelentés, tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás, üzenet,
a ti szátokból ki ne származzék, ki ne jöjjön. Hanem csak amely hasznos, és
csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a
hallgatóknak, és hogy áldást hozzon azokra, akik hallják” (Eféz. 4,29).
Hiszen ha már
Krisztus Jézusba bemerítkeztetek, akkor már: „… felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja
szerint való ismeretre, aki teremtette azt, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban
megismerje Őt” (Kol. 3,10).
Már az
Ószövetségben így hangzik a prófécia az új emberről: Nem fogtok lopni, csalni, és hazudni…”! (3 Móz. 19,11).
És: „Ezek azok a dolgok, ezek az Igék,
amelyeket cselekedjetek: Igazságot, azaz
a valóságot, - ami Isten Igéje - szóljon ki-ki az ő felebarátjával: igazságos
és békességes ítélettel ítéljetek a ti kapuitokban. Ne tervezzetek magatokban
egymás ellen semmi rosszat, és ne szeressétek a hamis esküt! Mindezt gyűlölöm
én - így szól az ÚR” (Zak. 8,16-17).
A mindenség is zengje az Úr kegyelmét!
„Zengjetek dicséretet,
egek, és ujjongj, te föld! Hegyek, daloljatok örömötökben! Mert az Úr
megvigasztalja népét, és megkönyörül szegényein”
(Ésa 49,13)
Megvallás
KRISZTUSBAN
A világosság fia
vagyok, mert meg van írva, hogy ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal
fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!
(Thess. 5.5)
John Bunyan: A világról.
„Ha a világot, amely Isten előtt oly csekély, az emberek oly
nagyra tartják, mi akkor a mennyország, amelyet Isten ajánl?!”
A feltámadott Úr ígérete:
„János ugyan vízbe
merített, ti azonban Szent Szellembe
fogtok bemeríttetni nem sok nap
múlva” (Csel. 1,5)
Ki az, aki így szól?
„Szenteljétek meg azért
magatokat, és szentek legyetek, mert én, az Úr Jahve az Örökkévaló, vagyok a ti Istenetek. És legyetek szentek, mert én, az Úr Jahve az Örökkévaló, szent vagyok, aki kiválasztottalak titeket a népek közül, hogy enyéim
legyetek. Én az ÚR Jahve az Örökkévaló vagyok, a
ti megszentelőtök”
(3 Móz. 20,7.26).
És
ki a megszentelő?
Ő, aki
azért áldozta fel az életét: „Hogy az Ő
népét megszentelje, Istennek
elkülönítse, szentté tegye, megtisztítván
a víznek fürdőjével az ige az élet igéje által”
Eféz 5,26-27).
2016. május 29.
Zsoltár 45. Üdvözlő ének a király menyegzőjére; (héberrel és kapcsolódó igékkel)
Zsolt. 45,1 Az éneklőmesternek [(nácaḥ): a karmesternek] a sosannimra, [(šóšán
šôšán šúšán): A liliomok kezdetű
ének dallamára]. Kóráh [jelentése: kopasz, tarfejű; jégeső, hideg]
fiainak tanítása [(maśəkíl): verse]; ének [(šíráh šír): dal] a [(jáḏíḏ):
szeretettről]*
*Dávid: „beállítá a Lévitákat (jelentése: kísér, csatlakozik, kötődik) az Úr (jəhóváh): Jahve, Örökkévaló) házába cimbalmokkal, (cintányérokkal) lantokkal és citerákkal (kinnôr:
hárfa) Dávidnak (jelentése:
szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember) és Gádnak (jelentése:
szerencse, jó sors, ostromló) a
király prófétájának, és Nátán (jelentése: az Úr adta) prófétának parancsolatja szerint; mert az Úrtól volt a parancs az ő
prófétái által” (2 Krón. 29,25).
Ők ajtónállók voltak, akik az ő beosztásuk
szerint szolgáltak: Az ajtónállók
(kapuőrök) rendje (beosztása) ez: A Kóriták közül Meselémiás, (jelentése: Isten által helyreállított; akit az
Úr barátjának tekint) a Kóré
(jelentése: fogolymadár, kiáltó,
felszólító) fia, aki az Asáf
(jelentése: gyűjtő) fiai közül való volt” (1 Krón. 26,1).
És
ők dicsérték folyamatosan az Urat. „A
Kéhátiták (jelentése: gyülekezet) fiai
közül és a Kóriták fiai közül való Léviták
pedig felállának, hogy az Urat, (jəhóváh): Jahvet, az Örökkévalót), Izráel Istenét nagy felszóval (egyre
hangosabban) dícsérjék” (2 Krón. 20.19).
Erre
a dallamra írt Dávid, és Aszáf is több dicséretet: „Az éneklőmesternek (a karmesternek) a susanheduthra, (Liliomok bizonysága kezdetű ének dallamára) Dávidnak tanító miktámja (tanító
bizonyságtétele)” (Zsolt. 60,1).
„Az éneklőmesternek (a karmesternek) a sósannimra; (Liliomok kezdetű ének
dallamára) Dávidé”
(Zsolt. 69,1).
És
Aszáf: „Az éneklőmesternek (a
karmesternek) a sosannim-éduthra
(Liliomok bizonysága kezdetű ének dallamára); Aszáf zsoltára” (Zsolt. 80,1).
Zsolt.
45,2 Fölbuzog
szívem [(léḇ):
bensőm] szép [(ṭôḇ):, vidám, boldog, igaz] beszédre. Mondom: művem [(maʿăśeh mּeleḵ): alkotásom az uralkodó] királynak
szól. Nyelvem [(máhir máhír): képzett], és gyors [(sáp̄ar): írástudó] írónak [(ʿéṭ): íróvesszeje] tolla. [Más fordítás: Szívem zsong a szép szavaktól, zengem
dalomat a királynak. Nyelvem siet vele, gyors, mint az író vesszeje]*
*És így szól Dávid beszéde a Királyról: „Nagy az ő dicsősége [(gəḏóláh
gáḏôl, káḇóḏ káḇôḏ): és nagy lett a hírneve, tisztessége] a te segítséged [(jəšúʿáh): üdvösséged,
szabadításod] által; fényt [(háḏár):
pompát adtál neki] és méltóságot adtál
reája [(hôḏ): fenséggel és dicsőséggel övezted, és nagy ékességgel
ruháztad fel őt]. És: „Uralkodik az ÚR!
Fenségbe öltözött, felöltözött az ÚR, erőt övezett magára. Szilárdan áll a
világ, nem inog. Szilárdan áll trónod ősidők óta, öröktől fogva vagy te” (Zsolt. 93,1-2).
Ézsaiás
is ír a királyról: „A királyt ékességében
látják szemeim; látnak széles (tágas) országot”
(Ésa. 33,17).
Zsolt.
45,3 Szebb,
szebb, és [(jáp̄áh): ragyogóbb] vagy az emberek fiainál, kedvesség, ömledez
ajakidon [(ḥén jácaq śep̄eṯ
śáp̄áh): kegyelem árad szavaidból], azért áldott meg az Isten
örökké*
*Az Úr Jézusról így tesz
bizonyságot Isten igéje: „És
mindnyájan …elálmélkodnak kedves beszédein, amelyek szájából származtak, és
csodálattal hallgatták a gyönyörű szavakat, amiket mondott. Majd elcsodálkoztak
azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti…”(Luk.
4,22).
„Az ő ínye csupa édesség, és ő
mindenestől fogva kívánatos! Ez az én szerelmesem, és ez az én barátom, oh
Jeruzsálemnek leányai!” (Én. 5,16).
Zsolt.
45,4 Kösd
derekadra kardodat [(gibbór gibbôr): erős, hatalmas, hős] vitéz! Dicsőségedet [(hôḏ): fenségedet, méltóságodat]
és ékességedet*
*Dávid – és minden hívő –
megvallása: „Uralkodik az ÚR!
Fenségbe öltözött, felöltözött az ÚR, erőt övezett magára. Szilárdan áll a
világ, nem inog. Szilárdan áll trónod ősidők óta, öröktől fogva vagy te” (Zsolt. 93,1-2)
És az apostolon keresztül világosítja meg a Szent
Szellem, hogy kiről is szól a prófécia: „Ámde
a Fiúról így: A te királyi széked óh Isten, örökkön örökké. Igazságnak pálcája
a te országodnak pálcája” (Zsid. 1,8)
Mert Ő a: „...Krisztus,
aki mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen” (Róm. 9,5).
Zsolt.
45,5 És
ékességedben haladj diadallal
az igazságért, a szelídségért és jogért, és rettenetesre tanítson meg téged a
te jobb kezed. »Más fordítás: Szállj
síkra a hűségért, alázatért és igazságért! Feszítsd a húrt az íjadon; Csodákra
tanítson jobb kezed!«. //Egyszerű fordítás: Így lovagolj előre, győzelmesen, az igazságért és a helyes
ítéletért! Erős jobb karod vezessen félelmetes tettekre!//. [Héber szerint: [(háḏár): fenséggel (ráḵaḇ): lovagolva, és (cáléaḥ
cálaḥ): sikeresen, befejezve, bevégezve, és ('ĕmeṯ): megbízhatóvá téve az (dáḇár)
igében tett ígéretet az (ʿănáváh) :
alázatosoknak, szelídeknek, és (ceḏeq járé'): valóságos csodákkal, (járá'
járáh) megalapozva az (jámín)
áldást]*
*János apostol így látja a testben megjelent
Krisztust: „És látám, és ímé egy fehér ló, és a rajta ülőnél íj vala;
és adaték néki korona; és kijöve győzve, és hogy győzzön” És Ő: hivatik vala Hűnek és Igaznak, és igazságosan dönt és hadakozik”
(Jel. 6,2; 19,11).
És Ő teszi
győzelmessé Isten igéjét, amely: „élő
energia. És élesebb, és mélyrehatóbb minden kétélű kardnál: és áthatol az elme
és a szellem, az ízületek és a velők szétválásáig, felosztásáig, és
megosztásáig, és döntésre alkalmassá teszi a szív szándékait, gondolatait” (Zsid. 4,12).
Zsolt.
45,6 Nyilaid
élesek; népek hullnak alád [(náp̄al): vetik földre és hajtják meg magukat]; a király ellenségeinek
szívében*
*Pál apostol így ír a népekből megtérteknek: „Titeket is, kik
hajdan elidegenültek és ellenségek
valátok, mert azelőtt elszakadtatok,
ezért idegenek, és ellenséges gondolkozásúak voltatok, gonosz cselekedetekben,
haszontalan, káros tetteitekben gyönyörködő értelmetek
miatt, most mégis megbékéltetett, és most
nektek is megszerezte a kiengesztelődést” (Kol. 1,21).
És most már a Király: „… Jézus Krisztus bennetek van,
bennetek él]” (2 Kor. 13,5). És
azért imádkozik: „Hogy állandóan ott
lakozzék Krisztus hit által a ti szívetekben” (Eféz. 3,17).
Zsolt.
45,7 Trónod, oh
Isten örökkévaló, és [mindörökké
megmarad]; igazságnak
pálcája a te királyságodnak pálcája [uralmad
jogara az igazság jogara].
Zsolt.
45,8 Szereted
az igazságot, [(ceḏeq): megigazultságot] gyűlölöd a gonoszságot, [(rešaʿ): gonoszság, jogtalanság,
bűnösséget, a céltévesztést] azért
kent fel Isten, a te Istened öröm [(śáśón śáśôn): örvendezés, ujjongás] olajával társaid fölé [(ḥáḇér): egyesülve társaiddal]*
*És így folytatja Dávid a próféciát: „Szereti az igazságot, és [(cəḏáqáh): igazságosságot,
egyenességet, irgalmasságot, hitet] és törvényt [a
jogosságot; rendet, döntést]; az
Úr kegyelmével [(ḥeseḏ): irgalmával;
jóvoltával, szeretetével]
telve a föld” (Zsolt. 33,5).
„Kezeinek cselekedetei hűség és igazság; minden ő
végzése tökéletes, és
(maradandó). Megingathatlanok (rendíthetetlenek) örökké és mindvégig; hívségből és egyenességből származottak
(igazán és helyesen vannak megalkotva)” (Zsolt. 111,7-8).
Ezt vallja meg az apostol is:
„De hű [(pisztosz): és hűséges, megbízható, szavahihető] az
Úr, aki megerősít [(sztéridzó): támogat, táplál,
szilárddá és elmozdíthatatlanná tesz] titeket és megőriz [és megvéd, megóv,
vigyázással és erővel megoltalmaz] a
gonosztól [(ponérosz): a
rosszakaratú, rosszindulatú ördögtől, és a káros, ártalmas, azaz gonosz
dologtól, szerencsétlenségtől, és minden bajtól]” (2 Thess. 3,3).
Mert:
„Halálos eszközöket fordít reá, és
megtüzesíti nyilait” (Zsolt. 7,14)
A
tüzes nyíl pedig, amit Isten készített, és amely győzelmet szerez: „… Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok,
és Isten igéje lakik bennetek, azért legyőztétek a gonoszt” (1 Ján. 2,14).
És hogy kiről prófétál Dávid, azt a Zsidólevél fejti
ki: A fiúról így szól az Úr: „A te
királyi széked [a te trónod] óh Isten
örökkön örökké [megáll, és megmarad]. Igazságnak [(euthütész): egyenesség,
igazságosság, jogosságnak] pálcája [(rabdosz):
jogara] a te országodnak [(baszileia):
királyságodnak, birodalmadnak, uralmadnak, és a te királyi hatalmadnak] pálcája [(rabdosz): jogara]. Szeretted [(agapaó): és többre tartottad] az igazságot [(dikaioszüné):
igazságosságot, jogosságot, méltányosságot] és
gyűlölted [(miszeó): ellenszenvet éreztél, és megvetetted, semmibe vetted] a hamisságot [a gonoszságot,
törvénytiprást, és a törvénynélküli állapotot]: annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek
[ujjongásnak, és vigasságnak] olajával a
te társaid felett. [Más fordítás: Te
mindig az igazságosságot szeretted, és gyűlölted a gonoszt, ezért öntötte Isten
az öröm olaját a te fejedre, inkább, mint a társaidra]” (Zsid. 1,8 -9).
Pál apostol vallástétele
Istenről: „… Krisztus, aki mindeneknek felette örökké áldandó
[imádni való]
Isten [aki Isten mindenek felett] Ámen” (Róm. 9,5).
Mert az Úr Jézusban maga a
Teremtő jött el, erről tesz bizonyságot János apostol: „De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és
képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az
Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet”
(1 Ján. 5,20).
Zsolt.
45,9 Mirha,
áloé, kácia illatú minden öltözeted; elefántcsont palotából [hárfák] vidámítnak téged zeneszóval, és az [elefántcsont termekben húrok pendülnek vidámításodra]*
*A Király
menyasszonya így énekel Uráról: „Ha a király az asztalnál ül, nárdusom árasztja
illatát. Mint egy köteg mirha, mely keblemen nyugszik, olyan az én szerelmesem” (Én. 1,12-13).
Az apostolok jelentik ki a
prófécia beteljesedését, mindhárom evangéliumi író által: „És
mikor Jézus Bethániában [jelentése:
a nyomorúság, szomorúság, szegénység háza], a
poklos [leprás] Simon házánál [tartózkodott] vala. Méne [és odalépett] Őhozzá egy asszony, akinél vala drága
kenetnek alabástrom szelencéje [akinél
egy alabástromedény volt valódi és igen drága, illatos (nárdus) olajjal, és
eltörvén az alabástrom edényt], és az Ő fejére tölté, amint az asztalnál ül [az étkezéshez ledőlt] vala.
” (Mát. 26,12-13).
Márk így írja le a
történteket: „Mikor pedig Bethániában
[Jelentése: szomorúság, nyomorúság,
csapás, szegénység háza] a
poklos [leprás] Simon házánál vala, amint asztalhoz üle [asztalhoz
dőlt], egy
asszony méne oda, akinél alabástrom edény [korsócska] vala valódi
és igen drága nárdus olajjal [kenettel]; és eltörvén
az alabástrom edényt kitölté azt [a
kenetet] az ő [Jézus] fejére”
(Márk. 14,3).
A János bizonyságtétele: „Jézus azért hat nappal a húsvét előtt méne
Bethániába, ahol a megholt Lázár vala, akit feltámasztott a halálból. Vacsorát
készítének azért ott néki, és Márta szolgál vala fel; Lázár pedig egy vala azok
közül, akik együtt ülnek vala ő vele. Mária azért elővévén egy font igazi,
drága nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és megtörlé annak lábait
a saját hajával; a ház pedig megtelék a kenet illatával. (Ján. 12,1-3).
Zsolt.
45,10 Királyok
leányai a te ékességeid, [királyleányok
vannak díszes udvarodban, ők viselik
ékszereidet]; jobb
kezed felől királyné [a te jegyesed]
áll ofiri aranyban*
*János apostol így látja a menyegzőt: „Örüljünk
és örvendezzünk
(és ujjongjunk), és (dicsőítsük Őt) adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány
menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát, És monda nékem: Írd meg:
Boldogok azok, a kik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És monda
nékem: Ezek az Istennek igaz beszédei, (igaz igéi)” (Jel. 19,7-9).
Zsolt.
45,11 Halld
csak leány, nézd csak [(rá'áh): figyelj ide]; hajtsd ide füledet! Feledd el népedet és az atyád
házát.
Zsolt.
45,12 [(jŏp̄í): ragyogó] Szépségedet a király kívánja;* hiszen Ő Urad [('áḏón
'áḏôn): Istened, férjed],
hódolj hát néki [(šáḥáh): borulj le
előtte]!**
*Azért: „… hogy majd
a Gyülekezetet felkészítse a maga
számára, mint dicsőséges, szent és tökéletes szépségű menyasszonyát. Hogy
szent legyen és kifogástalan; Ragyogó
tisztává akarta tenni, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen” (Eféz. 5,27).
**És így
folytatódik a kijelentés: „Mert férjed
(aki alkotott), a te Teremtőd, seregeknek
Ura az Ő neve, és megváltód Izráelnek Szentje, az egész föld Istenének
hívattatik” (Ésa. 54,5).
Zsolt.
45,13 Tyrus [jelentése:
sziklák, sziklák városa] leánya is, a nép dúsai [(ʿášír):
gazdagjai], ajándékkal hízelegnek
néked [(páním):
személyednek].
Zsolt.
45,14 Csupa ékesség [(kəḇuddáh): dicsőség, pompa]
a király leánya bent, vont [(mišəbəcáh záháḇ): fényes, csillogó, ragyogó] aranyból van
a ruhája*
*János apostol így prófétál erről: „Örüljünk és örvendezzünk (ujjongjunk), és adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő
felesége elkészítette magát” (Jel.
19,7-8).
Ezékiel
is prófétál Krisztus feleségéről: „És
felöltöztetélek hímes ruhába, és felsaruztalak borjúfóka bőrrel, s övezélek
fehér gyolccsal s befedélek selyemmel. És
felékesítéd magadat aranynyal és ezüsttel, és öltözeted vala fehér gyolcs és
selyem és hímes ruha; lánglisztet, mézet és olajat ettél, és megszépültél
felette igen, s királyságra jutál”
(Ezék. 16.10.13).
És Péter apostolon keresztül hangzik a kijelentés,
ezek a díszek nem külső pompát jelentenek: „Ne
a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek
felrakása vagy különféle ruhák felöltése; ne törődjetek a külső ékességgel. Mert így ékesítették, és díszítették magukat hajdan ama szent asszonyok
is, akik Istenben reménykedtek, és bíztak engedelmeskedvén, és alárendelve
magukat az ő férjüknek” (1 Pét. 3,3.5).
Zsolt.
45,15 Hímes
öltözetben [(riqəmáh): színes, tarka, hímzett
ruhákban] viszik
[(esztjḇl): vezetik] a királyhoz, szüzek vonulnak utána, az ő társnői; néked
hozzák őket. [Más fordítás: a királylányt aranyba foglalt drágakövekkel, színpompás öltözékben viszik a királyhoz. Hajadonok kísérik, és társnői
hozzád vezetik].
Zsolt.
45,16 Bevezetik
őket [(gíl): ujjongó] örömmel, vígsággal; bemennek a
király palotájába [(hêḵál): templomába].
Zsolt.
45,17 Atyáid
helyett fiaid lesznek, [('áḇ): Őseid helyébe fiaid lépnek]
megteszed őket fejedelmekké mind az egész földön az [('erec): országok felett]*
*Krisztus népének boldog megvallása.
„És tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a
földön.” (Jel. 5,10). És beteljesült az ígéret: „És lesztek ti nékem papok birodalma és
szent nép….” (2 Móz. 19,6)
Zsolt.
45,18 Hadd
hirdessem a te nevedet [(záḵar jáḏáh): megemlékezve, és megvall] nemzedékről nemzedékre; örökkön
örökké dicsérnek [és magasztalnak] majd téged a népek!
Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól
Miért van az, hogy Isten egyeseket használ,
másokat pedig nem? Tegyük fel, hogy van két tűzhely a házadban, az egyik
tűzforró, a másik jéghideg, és te kávét akarsz magadnak főzni. Melyikre tennéd
fel a kávéfőzőt? Arra, amelyik FORRÓ, ugye? Ne ezt imádkozd: „Használj, Uram!”,
inkább ezt: „Tegyél használhatóvá, Uram!” Ha Isten tüzet gyújt a szívedben,
használhatóvá válsz, és aki használható, azt Isten automatikusan használja!
Áldjon az Úr!
REINHARD BONNKE
2016. május 27.
Zsoltár 44. Az Úrral való szövetség az övéinek erõssége. (héberrel és kapcsolódó igékkel)
Zsolt.
44,1 Az éneklőmesternek, a [karmesternek, karvezetőnek] a Kóráh [jelentése: fogolymadár, kiáltó, felszólító] fiainak tanítása [tanító költeménye; éneklési tanúsága].
Zsolt.
44,2 Oh Isten [('ĕlóhím)]! Füleinkkel
hallottuk, atyáink beszélték el nékünk a dolgot [(póʿal) a tetteket], amelyeket napjaikban, a
hajdankor napjaiban [(qéḏəmáh qeḏem): a régi időkben] cselekedtél*
*Emlékezz, és tégy bizonyságot fiaid előtt mindarról, amit az Úr
elvégzett életedben: „Mikor pedig a ti fiaitok megkérdezik tőletek: hogy
mit jelent ez a szertartás? Akkor mondjátok: Pászka-áldozat ez az Úrnak, aki
elment az Izráel fiainak házai mellett Egyiptomban, mikor megverte az
Egyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta. És a nép meghajtá magát
és leborula” (2 Móz. 12,26-27).
„És szóla Izráel fiainak, mondván: Ha fiaitok
kérdezik majd apáiktól, mondván: Mire valók ezek a kövek? Tudassátok majd a ti fiaitokkal, mondván:
Szárazon jött át Izráel ezen a Jordánon. Mert kiszárította az Úr, a ti
Istenetek a Jordán vizét ti előttetek, míg általjövétek rajta, amiképpen
cselekedett vala az Úr, a ti Istenetek a Veres tengerrel, amelyet megszárított
előttünk; míg általjövénk rajta. Hogy megismerje a földnek minden népe az Úrnak
kezét, hogy bizony erős az; hogy féljétek az Urat, a ti Isteneteket minden
időben” (Józs. 4,21-24).
„És ha majd megkérdezi egykor a fiad,
hogy mit jelent ez, akkor mondd el neki: Erős kézzel hozott ki bennünket az ÚR
Egyiptomból, a szolgaság házából. Mert amikor a fáraó makacs volt, és nem
bocsátott el bennünket, megölt az ÚR minden elsőszülöttet Egyiptomban, az ember
elsőszülöttjét csakúgy, mint az állat elsőszülöttjét. Ezért áldozok véres
áldozatul az ÚRnak minden hímet, amely megnyitja anyja méhét, és ezért váltok
meg minden elsőszülött fiút” (2Móz. 13,14-15).
„Ha majd a jövőben megkérdezi a fiad,
hogy miféle intelmek, rendelkezések és döntések ezek, amelyeket megparancsolt nektek
Istenetek, az ÚR, akkor így felelj fiadnak: A fáraó szolgái voltunk
Egyiptomban, de kihozott bennünket az ÚR Egyiptomból erős kézzel. Az ÚR nagy és
veszedelmes jeleket és csodákat vitt véghez Egyiptomban a fáraón és egész háza
népén a szemünk láttára. Minket pedig kihozott onnan, hogy bevigyen arra a
földre, és nekünk adja azt, amelyet esküvel ígért atyáinknak” (5Móz. 6,20-23).
Zsolt.
44,3 Nemzeteket [(gój
gôj): népeket]
űztél te ki, és [(járéš járaš): szórtál
szét] saját kezeddel, [(jáḏ): erőddel, és fegyvereddel].
Őket pedig [a helyükre] beplántáltad
[(náṭaʿ):
beültetted]. Népeket törtél zúztál össze, és [(lə'ôm lə'óm ráʿaʿ):
nemzeteket, (šálaḥ): űztél ki],
őket pedig kiterjesztetted [a helyükre
küldted, és naggyá tetted, meggyökereztetted]*
*Mózes így
emlékezetezteti erre Isten népét: „Az Úr, a ti Istenetek, aki előttetek megy, ő
hadakozik ti érettetek mind a szerint, amint cselekedett vala veletek
Egyiptomban a ti szemeitek előtt. És a pusztában, ahol láttad, hogy úgy
hordozott téged az Úr, a te Istened, amiképpen hordozza az ember az ő fiát,
mind az egész úton, amelyen jártatok, míg jutátok e helyre” (5 Móz. 1,30-31).
Józsué bizonyságtétele az Úr cselekedetéről: „Előhívá ekkor Józsué az egész Izráelt, annak
véneit, fejeit, biráit és felügyelőit, és monda nékik: Én megvénhedtem és
megidősödtem. Magatok is láttatok mindent, amit az Úr, a ti Istenetek mind eme
népekkel cselekedett ti előttetek; mivelhogy maga az Úr, a ti Istenetek harcolt
érettetek” (Józs. 23,2-3).
És hogy hogyan harcol
az Úr, arról így tesz bizonyságot Józsué:
„Fordula azután Józsué (Józsua, Jósua: jelentése:
Isten szabadítás, segítség,
üdvösség, nagylelkűség; az Úr segít vagy megment), és vele az egész Izráel (jelentése: Isten harcol, Isten harcosa,
hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten harcol; Isten fejedelme, Isten
győzedelmeskedik) Debirnek (hát,
hátsó; a hátulsó helység; szónok, beszélő), és
hadakozék az ellen. És bevevé azt és annak királyát és minden városát, és
fegyver élére hányá őket, és megölének minden élőlényt, amely benne vala, nem
hagyott menekülni valót. Amiképpen cselekedett vala Hebronnal (szövetség,
kapcsolódás), úgy cselekedék Debirrel és
annak királyával, avagy amiképpen Libnával (világosság, tisztaság, a fehér,
fehérvár) és annak királyával cselekedett
vala. Megveré azért Józsué az egész földet; a hegységet és a déli vidéket, a
síkságot és a lejtőket és mindazoknak
királyait, menekülni valót sem hagyott; és megölt minden élőt, amint
megparancsolta vala az Úr, az Izráelnek Istene. Megveré pedig őket Józsué Kádes Barneától (fürge forrás; örömre
szentelt; a fű szentsége vagy felszentelése) fogva egész Gázáig (erős, szilárd; erődítmény, vár, megerősített
hely), a Gósennek (a föld szája;
domb; közel, közeledés) is minden földét,
egész Gibeonig (domb, magaslat, dombon épült). És mindezeket a királyokat és azoknak földjét egy útban hódítá meg
Józsué, mivelhogy az Úr, Izráelnek Istene hadakozott vala Izráelért” (Józs. 10,38-42).
Zsolt.
44,4 Mert nem az ő fegyverükkel, nem
az ő [(ḥereḇ): kardjukkal] szereztek
[(járéš
járaš): hódították meg, foglalták
el, vették birtokba a] földet, és nem az ő karjuk, nem az ő [(zəróʿa
zərôʿa): erejük] segített
nékik, és [szerezte a győzelmet, juttatta diadalra őket]. Hanem a te
jobbod, a te [hatalmas] karod és a te
orcád világossága, [(páním'ôr): jelenléted ragyogása, fényessége] mert kedvelted
őket, mert [(rácáh): gyönyörködtél, örömöd-lelted bennük]*
*Józsué bizonyságtétele az Úr hadakozásáról: „És
összegyülének mindezek a királyok, és megindulának, és táborba szállának
együttesen Méromnak (magaslat, magas
hely, a magaslat vize; árvíz) vizeinél,
hogy hadakozzanak Izráel ellen. Ekkor monda az Úr Józsuénak: Ne félj tőlük,
mert holnap ilyenkorra mindnyájukat átdöfötten vetem az Izráel elé; lovaikat
bénítsd meg, szekereiket pedig égesd meg tűzzel. Elméne azért Józsué és vele az
egész hadakozó nép azok ellen a Mérom vizeihez nagy hirtelen, és reájuk
rohanának. És adá őket az Úr Izráelnek kezébe, és verék őket és űzék őket
egészen a nagy Sidonig (Halászat, vadászat; lapos város; vár, erődítmény) és Miszrefót-Majimig, (olvasztó kunyhók
a víz partján; üveghuta; forrásban levő víz) és Mispának (őrtorony, hegycsúcs, őrség,
őrhegy kútja) völgyéig napkelet
felé, és leverék őket annyira, hogy (senki sem menekült el, és) egy sem maradt közülük életben. És úgy
cselekedék velük Józsué, amint megmondotta vala néki az Úr: az ő lovaikat
megbénítá, szekereiket pedig tűzzel égeté el” (Józs. 11,5-9)
Az
Úr ígérete: „Mert elbocsátám előttetek a
darázsokat, és űzék azokat előletek: az Emoreusok (hegyi lakó, csúcson
lakó; kiemelkedő, derék, ékesszóló) két
királyát, de nem a te fegyvered által, de nem a te kézíved által! És adék
néktek földet, amelyben nem munkálkodtál, és városokat, amelyeket nem
építettetek vala, mégis bennük laktok; szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ti
ültettetek, de esztek azokról” (Józs.
24,12-13).
Mózes
bizonyságtétele az Úr cselekedetének okáról: „És mivel szerette a te atyáidat, és kiválasztotta az ő magvukat is ő
utánuk, és kihozott téged az ő orcájával Egyiptomból (lezárás, bezárás,
körülkerítés, beszűkülés, szorongatás, fogság) (Egyiptom (Aigüptosz): = " kettős teher,
dupla nehézség") Egyiptom = "Ptah
szellemének háza" (Ptah az ókori egyiptomi vallás egyik istene.
Memphisz főistene, a memphiszi teológiaszerint világteremtő isten. Azon istenek
közé tartozik, akiknek nincs állati alakjuk.Kék, fejre simuló sapkában álló
múmiaként szokás ábrázolni, kezében összefogott dzsed-oszloppal, uasz-jogarral,
ankhhal – a három szimbólumot időnként egyetlen jogarrá kombinálták össze a
későbbi korokban), az ő nagy erejével:
Hogy kiűzzön náladnál nagyobb és erősebb népeket előled, hogy bevigyen téged,
és adja néked az ő földjüket örökségül, mint a mai napon van, és (Így van
ez ma is): Tudd meg azért e mai napon, és
vedd szívedre, hogy az Úr az Isten, fent a mennyben, és alant e földön, és
nincsen több!” (5 Móz. 4,37-39).
Zsolt.
44,5 Te magad vagy az én királyom, oh
Isten! Rendelj segítséget [(jəšúʿáh): üdvösséget] Jákóbnak. [Más fordítás: Parancsodra megszabadul Jákób; te szerzel győzelmet Jákobnak]!
Zsolt.
44,6 Általad verjük le [(náḡaḥ):
ökleljük] szorongatóinkat [(cár
car): ellenségeinket]; a te
neveddel tapodjuk le [(bús): tiporjuk el] támadóinkat [(qúm): akik ellenünk felkeltek]*
*És így folytatódik a kijelentés: „A békességnek [vagyis annak
az állapotnak, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a
veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az
egyén, mind a közösség vonatkozásában] Istene
megrontja [összezúzza; összetiporja; összemorzsolja] a Sátánt [jelentése: ellenség;
ellenfél; vádoló; üldöző] a ti lábaitok alatt hamar [és hirtelen].
A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme
[vagyis Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása legyen] veletek. Ámen” (Róm. 16,20).
Már
Dávid így prófétál az új teremtésről: „Oroszlánon
és áspiskígyón jársz (és eltaposod az oroszlánt és a viperát), megtaposod (és eltiprod) az oroszlánkölyköt és a sárkányt (és a
tengeri szörnyet)” (Zsolt. 91,13).
És
Pál apostolon mutatja be a Szent Szellem, hogy a fenti prófécia a látható világ
szintjén is működik. „Mikor pedig Pál
nagy sok venyigét szedett (vagyis összegyűjtött egy csomó rőzsét) és a tűzre tette, egy vipera a melegből
kimászva, (a kezébe mart, és) az ő
kezére ragadt. De néki, minekutána a kígyót lerázta a tűzbe, semmi baja sem
lőn” (Csel. 28,3.5).
Mert
így szól, és szólt az Úr: „Ímé adok
néktek hatalmat [(exúszia):
felhatalmazás, hatalom, tekintély, jog,
jogosultság], hogy a kígyókon és
skorpiókon [(pateó): a lábatok alá tiporjatok] és tapodjatok, és az ellenségnek minden
erején. [Más fordítás: Hatalmatok van az
ellenség minden ereje fölött, mert hatalmat adok, hogy minden ellenséges erőn
és hatalmon úrrá legyetek]; és semmi nem
árthat néktek” (Luk. 10,19).
„Mert a mi vitézkedésünk, a mi harci fegyvereink nem földiek, nem hústestiek, hanem Isten ereje által
hatalmasak erősségek lerontására;
[Más fordítás: A
mi fegyvereink különböznek a közönséges fegyverektől! Ezek Isten
által hatnak és arra képesek, hogy erősségeket romboljanak le, okoskodásokat
bontsanak le; Így megcáfoljuk az
ellenérveket és mindazt, ami Isten megismerése elé akadályként tornyosul]” (2 Kor. 10,4).
Zsolt.
44,7 Mert nem az ívemben [(qešeṯ):
az íjamban] bízom, és kardom sem
védelmez [(jášaʿ): szabadít] meg [nem
a fegyverem segít, oltalmaz meg] engem;
Zsolt.
44,8 Hanem te szabadítasz meg minket
szorongatóinktól, [(cár car): te szereztél
győzelmet az ellenség felett, és sanyargatóinktól
te mentettél meg minket] és gyűlölőinket te szégyeníted meg*
*A próféta jajgat
Isten népének hűtlensége miatt: „Jaj azoknak, akik Egyiptomba mennek
segítségért! Lovakra támaszkodnak, és a szekerek sokaságában bíznak, és a
nagyon erős lovagokban; és nem néznek Izráelnek Szentjére, és az Urat nem
keresik. De ő is bölcs, és veszedelmet hoz, nem másítja meg szavait, hanem
rátámad a gonoszok házára és a segítséget ígérő gonosztevőkre. Hiszen Egyiptom
ember és nem Isten, és lovai hús és nem szellem, és ha az Úr kinyújtja kezét,
megtántorodik a segítő, és elesik a megsegített, és együtt mind elvesznek” (Ézs. 31,1-3)
Mert: „Nem szabadul meg a király nagy sereggel; a hős sem menekül meg nagy
erejével; Megcsal a ló a szabadításban, nagy erejével sem ment meg. Ámde az Úr
szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében bízókat, hogy kimentse őket a
halálból, és az éhségben is eltartsa őket” (Zsolt.
33,16-19)
Az Úr: „Nem a lovak erejében leli kedvét, nem a férfi izmaiban gyönyörködik.
Az őt félőkben gyönyörködik az Úr, akik kegyelmében reménykednek. Jeruzsálem,
dicsőítsd az Urat, Sion, dicsérd Istenedet! Mert ő erős zárakat tett kapuidra,
megáldotta benned lakó fiaidat” (Zsolt.
147,10-13)
Ezért szól a királyoknak a
parancs – és mindenkinek, aki befogadta az Úr Jézust, Őt, Aki: „tett minket királyokká...”:(Jel. 1,6):
„Csak sok lovat ne tartson, és a népet vissza ne vigye
Egyiptomba, hogy lovat sokasítson, mivelhogy az Úr megmondta néktek: Ne
térjetek többé vissza azon az úton!” (5
Móz. 17,16)
Hiszen bár: „Készen áll a ló az ütközetnek napjára; de
az ÚR adja a győzelmet” (Péld. 21,31)
Isten Igéje bemutatja, hogy
hogyan kell viszonyulni a gonoszhoz: „Dávid
pedig monda a Filiszteusnak: Te karddal, dárdával és pajzzsal jössz ellenem, én
pedig a Seregek Urának, Izráel seregei Istenének nevében megyek ellened, akit
te gyalázattal illettél. A mai napon kezembe ad téged az Úr, és megöllek téged,
és fejedet levágom rólad. A Filiszteusok seregének tetemét pedig az égi
madaraknak és a mezei vadaknak fogom adni a mai napon, hogy tudja meg az egész
föld, hogy van Izráelnek Istene. És tudja meg ez az egész sokaság, hogy nem
kard által és nem dárda által tart meg az Úr, mert az Úré a had, és ő titeket
kezünkbe fog adni” (1 Sám. 17,45-47)
Ez a bátorítás nekünk is
szól: „Legyetek erősek és bátrak, ne
féljetek, és ne rettegjetek az asszír királytól, meg a vele levő egész
sokaságtól (a gonosztól és démonaitól, ha embereken keresztül támad is), mert velünk többen vannak, mint ővele.
Ővele hústesti erő van, velünk pedig az Úr a mi Istenünk, hogy megsegéljen
minket és érettünk hadakozzék...” (2
Krón. 32,7-8).
Zsolt.
44,9 Dicsérjük Istent mindennap, és
mindörökké magasztaljuk nevedet. [Más fordítás: Minden időben Istennel (hálal):
dicsekedtünk, mindenkor a te neved (jáḏáh): vallottuk meg, és dicsőítettük] Szela*
*És így folytatja Dávid: „Áldom [(brḵ):
térdet hajtva dicsőítem] az Urat
[(jəhóváh):
Jahvet, az Örökkévalót] minden időben
[(ʿéṯ):
mindenkor], dicsérete mindig [(támíḏ):
szüntelen] ajkamon van!” (Zsolt. 34,2).
Az
apostol is erre buzdítja Isten népét: „Minden imádsággal és könyörgéssel
imádkozván minden időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván,
éberek lévén, minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért” (Eféz.
6,18).
Bármi
ér: „Szenved-é valaki köztetek?
Imádkozzék. Öröme van-é valakinek? Dicséretet énekeljen” (Jak.
5,13).
Hogy
mi az eredménye a szüntelen való imának, és dicséretnek arról így vall Dávid: „Bizony elrejt és megóv engem az ő hajlékába, az Ő sátrában a veszedelem napján;
eltakar, és elrejt engem sátrának rejtekében, sátra mélyén, sziklára emel fel
engem, és magas kősziklára helyez engem. Most is felülemeli fejemet
ellenségeimen, akik körültem vannak, és én az ő sátorában örömáldozatokkal
áldozom, énekelek és zengedezek az Úrnak. (Más
fordítás: Így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között, ezért
örvendezve mutatok be áldozatot az ÚR sátrában, és éneket zengek az Úrnak)” (Zsolt.
27,5-6).
Hát:
„Jöjjetek el, örvendezzünk az Úrnak;
vigadozzunk, és ujjongjunk a mi
szabadításunk kősziklájának! Menjünk elébe hálaadással; vigadozzunk néki
zengedezésekkel, és ujjongjunk előtte énekszóval” (Zsolt. 95,1-2).
És
így folytatja Dávid: „Megtelik szájam
dicséreteddel, dicsőítlek mindennap”
(Zsolt. 71,8).
„Éneklek az Úrnak egész életemben;
zsoltárt zengek az én Istenemnek, amíg vagyok!” (Zsolt. 104,33)
Ezt
a példát kövessétek: „Szüntelen
imádkozzatok. Mindenben, és mindenért
hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézusban ti hozzátok, a ti
javatokra” (1 Thess. 5,17-18).
Zsolt.
44,10 Mégis megvetettél, [(zánaḥ):
elvetettél] meggyaláztál [(kálám): megszégyenítettél, megaláztál,
szégyenben hagytál] minket, és nem vonulsz ki seregeinkkel.
Zsolt.
44,11 Megfutamítottál minket
szorongatóink előtt, és akik gyűlölnek minket, fosztogattak maguknak. [Más fordítás: Hagytad,
hogy (šúḇ'áḥór 'áḥôr): meghátráljunk
(cár car): ellenségünk előtt, és így gyűlölőink (šáśáh šásáh): zsákmányhoz jutottak boldog szívvel]*
*És így folytatja Dávid: „Hiszen te vagy oltalmam Istene [(máʿôz): te vagy erősségem,
menedékem], miért vetettél [(zánaḥ):
miért taszítottál] hát el engemet? Miért
kell gyászban [(qáḏar): szomorúan] járnom
ellenség háborgatása miatt, az [('ôjéḇ 'ójéḇ laḥac): ellenség
elnyomása, gyötrése]? (Zsolt. 43,2).
„Hadd mondjam Istennek, az én kőszálamnak [Én
kősziklámnak], oltalmazóm vagy: Miért felejtkeztél el rólam? Miért kell
gyászban járnom ellenség háborgatása miatt [miért gyötör, sanyargat engem az
ellenség]?” (Zsolt. 42,10).
Hiszen te, Uram,
védőpajzsom [oltalmazóm] vagy, te
vagy dicsőségem, csüggedt fejem fölemeled, [felmagasztalod]”
(Zsolt 3,4). Hát: „Miért vetettél el, oh Isten, teljesen? Miért füstölög haragod a te
legelődnek juhai ellen?” (Zsolt. 74,1).
„De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó
reggel (hozzád száll), és elédbe jut az én imádságom: Miért
taszítasz, és vetsz el hát Uram engem, és rejted el orcádat én tőlem?”
(Zsolt. 88,14-15).
Zsolt.
44,12 Oda
dobtál minket vágó-juhok gyanánt, és szétszórtál minket a nemzetek között. [Más fordítás: (náṯan): kiszolgáltattál,
mint áldozatra szánt juhokat;
és szétszórtál minket a népek, nemzetek
között]*
*Beteljesült a
Dávid által mondott prófécia: „Amint meg van írva,
hogy: Teéretted gyilkoltatunk és öldököltetünk minden napon. Olybá tekintenek,
és annyira becsülnek, mint vágó juhokat. [Más fordítás: Minket minden
nap miattad visznek és juttatnak halálba, és olyanok vagyunk, mint a leölésre
szánt juhok]. (Róm. 8,36).
És ez így lett megírva. „Miattad
gyilkolnak minket naponta, vágójuhoknak tekintenek” (Zsolt. 44,23).
És az apostol megvallása: „Mert
úgy gondolom, hogy Isten minket apostolokat, utolsókul állított, mint akiket
halálra szántak, mert látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az
embereknek” (1Kor. 4,9).
Ezért
aztán: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk,
de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de
el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben, azaz személyünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen
testünkben, azaz a húsunkban” (2Kor. 4,8-12).
„Naponként a halállal
nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekvésem a
Krisztus Jézusban, a mi Urunkban”
(1Kor. 15,31).
Dávid ezért így kiált
Istenhez: „Ó Isten,! Elvetettél minket,
szétszórtál, elszélesztettél minket; megharagudtál, hozz vissza, és állíts
helyre minket!” (Zsolt. 60,3).
Zsolt. 44,13 Eladtad a te népedet nagy olcsón, és
nem becsülted az árát magasra. [Héber szöveg: (máḵar):
eladta magát a néped (hôn):
vagyonért, gazdagságért, birtokért, hogy könnyű, kényelmes körülmények
között éljen, és (ráḇáh): haszonra
tegyen szert, de keveset nyert ebből a (məḥír):
cseréből, és nem lett (ráḇáh):
gazdagabb a cserével*
*De: „így szól az Úr Isten: Ingyen adattatok el, és nem pénzen váltattok meg!
(Héber szöveg: De Ezt mondja az ÚR: (ḥinnám):
ingyen, semmiért (máḵar): adtátok el magatokat, és nem pénzen (gá'al):
vásárollak vissza) (Ésa. 52,3).
És
folytatódik a prófécia: „Mivelhogy
megemlékeznek fiaik az ő oltáraikról, Aséra bálványaikról a zöld fák mellett és
a magas halmokon. Oh én hegyem a síkon! Vagyonodat, minden kincsedet prédává
teszem a te magaslataidért, minden határodban való vétkeidért. És
elszakíttatol, és pedig magad által, a te örökségedtől, amelyet én adtam néked,
és szolgáltatni fogom veled a te ellenségeidet olyan földön, amelyet nem
ismersz; mert tűzre lobbantottátok haragomat, örökké égni fog. Ezt mondja az
Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól
pedig eltávozott az ő szíve! Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és
nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány
és lakhatatlan földön. [Héber szerint: Mert
fiaid is oltáraikkal, és Asera= szerencse bálványaikkal törődnek a bujazöld
fáknál, a magas halmokon, és a síkságból kiemelkedő hegyeken. És (ḥajil):
erődet, képességedet, tehetségedet, (baz náṯan): zsákmányul átadtad,
prédává tetted a (bámáh): magaslatokon
lévő oltárokon, melyek ott vannak az egész (gəḇul gəḇúl): területeden,
ezért (ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): a baj, és veszedelem. (šámaṭ): Eldobtad (naḥăláh): birtokodat, amelyet örökségül
(náṯan):
adtam neked, és (ʿáḇaḏ): szolgáltat, és nehéz munkát végeztet veled az ('ôjéḇ
'ójéḇ): ellenség (erec) idegen földön, idegen országban.
(jḏʿ):
És megismered, és megtapasztalod a ('éš): háború, és pusztulás tűzét, a
(qáḏaḥ):
lángra gyúló, és (ʿaḏ ʿólám ʿôlám): hosszú
ideig tartó ('ap̄): dühöt. Így szól az
Úr (jəhóváh:
Jahve, az Örökkévaló): ('árar): átok alá helyezi magát az az
(geḇer):
ember, aki ('áḏám) testi emberben (báṭaḥ): bízik, és (báśár):
hústestbe (śím śúm zəróʿa zərôʿa): helyezi erejét, és az Úrtól (jəhóváh:
Jahvétól, az Örökkévalótól) (šּׂúr súr): elfordul, eltávolodik, a
(léḇ):
szíve, bensője. És lesz (ʿarəʿár): meztelen, nélkülöző,
szükségben lévő a (ʿăráḇáh): sivatagban. Ezért nem (rá'áh): látja hogy (ṭôḇ):
jó, hogy boldogság, siker (bô'): következik, hanem (ḥárér):
napégette, száraz helyen (šáḵan): állapodik meg, és telepedik
le a (miḏəbár): a sivatagban, a sivár vidéken, ahol (məléḥáh):
terméketlen a föld. Ott (jášaḇ): foglal helyet, és
helyezkedik el az ('erec): idegen
országban] (Jer. 17,2-6).
Zsolt.
44,14 Csúfságul vetettél oda minket
szomszédainknak [(ḥerəpáh): lenézés, megvetés tárgya lettünk], gúnyra és
nevetségre a körültünk levőknek. [(qeles səḇíḇáh sáḇíḇ): És megvet, gúnyol és csúfol környezetünk; nevetséges
példává lettünk azok előtt, akik körülöttünk laknak]*
*És újra -és
újra így panaszkodik Dávid: „Gyalázattá lettünk szomszédaink előtt, csúfságul és
nevetségül a körültünk lakóknak” (Zsolt.79,4).
„Perpatvarrá
tevél minket szomszédaink között, és a mi ellenégeink csúfkodnak rajtunk” (Zsolt. 80:7).
Zsolt. 44,15 Példabeszédül vetettél oda a pogányoknak,
fejcsóválásra a népeknek. [Héber: (mášál):
Közmondássá tettél minket, és szállóigévé
a pogányok, a (gój gôj): nemzetek,
népek számára. (mánôḏ): megvetéssé,
és gúnnyá a (lə'ôm lə'óm): népeknek,
nemzeteknek]*
*És az Úr válasza a panaszra, kijelentve a nyomorúság okát, például
Krisztus népének: „De hogyha elszakadtok ti és a ti fiaitok tőlem, és
meg nem őrzitek az én parancsolataimat és végzéseimet, melyeket előtökbe adtam. Hanem elmentek, és idegen isteneknek szolgáltok, és
meghajoltok azok előtt: Kigyomlálom az Izraelt e föld színéről, amelyet nékik
adtam; e házat, melyet az én nevemnek szenteltem, elvetem szemeim elől, és az
Izrael példabeszédül és meséül lészen minden nép előtt. És bár e ház felséges,
mégis akik elmennek mellette, elcsodálkoznak, felkiáltanak, és azt mondják:
Miért cselekedett így az Úr ezzel a földdel és ezzel a házzal? És azt felelik:
Azért, mert elhagyták az Urat, az ő Istenüket, aki az ő atyáikat kihozta
Egyiptom földjéből, és idegen istenekhez ragaszkodtak, és azokat imádták, és
azoknak szolgáltak: ezért bocsátá őreájuk az Úr mindezt a nyomorúságot” 1Kir. 9,6-9).
És
további következmények: „És
kiteszem őket rettegésnek, veszedelemnek a föld minden országában; gyalázatnak,
példabeszédnek, gúnynak és szidalomnak minden helyen, ahová kiűzöm őket. (Héber
szerint: És
ez náṯan):
terem (zəváʿáh): rémületet, rettegést, bajt, csapást, (ráʿ):
sikertelenséget, boldogtalanságot a
('erec):
föld minden országában. És a föld minden (maməláḵáh): királyságában,
birodalmában (ḥerəpáh): lenézést, megvetést nyertek, és lesztek (mášál šənínáh): gúny és gúnyos
megjegyzés, és qəláláh átkozódás tárgyává minden (máqômáh máqóm máqôm):
tartózkodási helyeteken, ahová (náḏaḥ) félrevezetve, elcsábulva
mentetek)” (Jer.24,9).
Zsolt.
44,16 Gyalázatom [(kəlimmáh):
megszégyenülésem] naponta előttem van, és orcám szégyene elborít engem. [Más fordítás: Minden
nap szidalmaznak engem, szégyen borítja arcomat].
Zsolt.
44,17 A csúfolók [(ḥárap̄):
gyalázók,
szidalmazók] és káromlók szaváért, az
ellenség és a bosszúálló a [(náqam páním): bosszúra szomjazó szándéka] miatt*
*És folytatja Dávid: „Meddig szidalmaz,
oh Isten, a sanyargató? Örökké gyalázza-e az ellenség a te nevedet? Miért húzod
vissza kezedet, jobbodat? Vond ki kebeledből: végezz!” (Zsolt. 74,10-11).
„Te tudod az én gyalázatomat,
szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat (minden ellenségemet)”
(Zsolt. 69,20).
„Minden
napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim átkoznak engem” (Zsolt. 102,9).
„Emlékezzél meg Uram a te
szolgáidnak gyalázatáról! Hogy sok népnek gyalázatát hordozom keblemben,
Amelyekkel gyaláztak a te ellenségeid Uram, amelyekkel gyalázták a te
felkentednek lépéseit” (Zsolt. 89,51-52).
Zsolt.
44,18 Mindez utolért minket, mégsem
feledtünk el téged, és nem szegtük meg [(šáqar): hitszegő módon] a te
frigyedet [(bəríṯ): a Te szövetségedet].
Zsolt.
44,19 Nem pártolt [(súḡ):
nem fordult] el tőled a mi szívünk a
mi [(léḇ):
bensőnk], sem lépésünk nem tért le [(náṭáh): hajolt el] a te
ösvényedről:
Zsolt.
44,20 Noha kiűztél minket a sakálok
helyére, és reánk borítottad a halál árnyékát. [Más
fordítás: Amikor (dḵh): összetörtünk a sakálok földjén,
és reánk borult a halál árnyéka].
Zsolt.
44,21 Ha elfeledtük volna Istenünk
nevét, és kiterjesztettük [(páraś): kinyújtottuk] volna
kezünket [(kap̄): hajlongva] idegen istenhez a [(zúr 'él): nem hozzánk
tartozó hatalomhoz]:
Zsolt.
44,22 Nemde kifürkészte volna ezt [nem (ḥáqar):
derítette volna ki] Isten? Mert ő jól ismeri a szívnek titkait [Ő, aki a szívek (léḇ): a bensők mélyére lát, ismeri a szív (taʿălúmáh):
rejtett dolgait]*
*Az Úr - aki
az igaz Isten - ítéli meg a népeket, ezért így imádkozik Dávid: „… az igaz Isten vizsgálja meg a szíveket és veséket” (Zsolt. 7,9-10).
Ő az, aki kijelenti,
hogy: „Én, az Úr vagyok az, aki a szívet
fürkészem, és a veséket vizsgálom,…” (Jer.
17.10).
„…egyedül csak te ismered minden embernek
szívét” (1 Kir. 8.39).
És engem is Te: „Próbálj meg, Uram, és kísérts meg, és
vizsgáld meg veséimet és szívemet” (Zsolt.
26.2).
Mert: „…a szívek vizsgálója az Úr” (Péld. 21.2).
Ha azt mondanád: ímé, nem tudtuk ezt; nemde, a ki
vizsgálja az szíveket, ő érti, és aki őrzi a te szellemedet, ő tudja?” (Péld. 24.12).
Már Mózesen keresztül
kijelentette az Úr, hogy ki Ő: „… mert
tudom az ő gondolatát, ismerem szándékát, amely szerint cselekszik…” (5
Móz. 31,21).
És hogy ki az, aki
ismeri az ember gondolatait, és szíve szándékait, arról így tesz bizonyságot
Isten Igéje: „Én, az Úr, Jahve vagyok az, aki a szívet fürkészem, és
a veséket vizsgálom,…” (Jer. 17,10).
Dávid így tesz vallást
az Úrnak: „Uram, megvizsgáltál engem, és
ismersz. Te ismered ülésemet és felkelésemet, vagy ha felállok. Messziről érted gondolatomat, messziről is
észreveszed szándékomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden utamat jól
tudod, és gondod van minden utamra. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár
egészen érted azt, te már pontosan tudod Uram! Elől és hátul körülzártál engem,
minden oldalról körülfogtál, és fölöttem tartod kezedet. Csodálatos előttem e
tudás, magasságos, nem érthetem azt, és nem is tudom felfogni” (Zsolt.
139,1-6)
„… mert egyedül csak te ismered minden embernek
szívét” (1 Kir. 8,39).
És hogy ki Ő, azt az
Evangélium jelenti ki. Az Úr Jézus: „…nem
szorult rá, és nem volt szüksége arra, hogy bárki bizonyságot tegyen az
emberről; mert magától is tudta jól, mi volt, és mi lakozik az emberben, hogy mi van a szívükben” (Ján. 2,25).
Zsolt.
44,23 Bizony te
éretted gyilkoltak minket mindennapon; [úgy]
tekintettek bennünket, mint vágó-juhokat*
*Pál apostol idézi
a próféciát, Krisztus népére vonatkoztatva: „Amint meg van írva, hogy:
Teéretted gyilkoltatunk és öldököltetünk minden napon. Olybá tekintenek, és
annyira becsülnek, mint vágó juhokat. [Más fordítás: Minket minden nap miattad visznek és juttatnak halálba, és
olyanok vagyunk, mint a leölésre szánt juhok]” (Róm. 8,36).
És az apostol így folytatja: „Mert
úgy gondolom, hogy Isten minket, apostolokat, utolsókul állított, mint akiket
halálra szántak, mert látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az
embereknek” (1Kor. 4,9).
„Mindenütt szorongatnak
minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek
vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát
mindenkor testünkben (szóma = személyünkben) hordozzuk, hogy
Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. (szarx = a húsunkban)” (2Kor.
4,8-12)
„Naponként
a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való
dicsekvésem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban”
(1Kor. 15,31).
Zsolt.
44,24 Serkenj fel! Miért alszol
Uram?! [(qúc) Ébredj föl] Kelj
fel, ne vess [(zánaḥ): ne taszíts] el minket örökké [(nécaḥ necaḥ): végképp]!*
*Dávid példát
adva a mindenkorban élő hívőknek, újra és újra sürgetően kiált Istenhez, szabadításért: „Uram [Jahve], meddig
felejtkezel el rólam végképen, és [(nécaḥ necaḥ): teljesen]? Meddig rejted, és [fordítod] el orcádat tőlem? [Más
fordítás: Meddig tart ez, URam? Végképp megfeledkeztél rólam]? (Zsolt. 13,2).
„Avagy mindörökké elvet-é az Úr? És nem lesz-é többé
jóakaró? Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? Vagy megszűnik-é ígérete
nemzedékről nemzedékre? Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? Avagy
elzárta-é haragjában az ő irgalmát? Uram, [Jahve;
Örökkévaló] miért állasz [és miért
maradsz] távol [miért vagy oly
messze]? Miért rejtőzöl el [és miért
rejted el magadat, és fordulsz el] a
szükség, a [(cáráh): nyomorúság, gyötrelem, szorongattatás, nyomorgatás, elnyomás] idején [amikor bajok érnek]? Könyörülj rajtam [és kegyelmezz] Uram, mert ellankadtam, [elcsüggedtem,
és bágyadt, gyönge, és erőtlen vagyok]:
gyógyíts meg engem Uram, mert megháborodtak [remegnek, és kiszáradtak] csontjaim [és reszket minden tagom]. Lelkem (egész személyem) is igen megháborodott [csupa reszketés,
és mélyen megrendült, teljesen összezavarodott], és te, oh Uram, míglen [meddig késlekedsz még]? Könyörülj rajtam, [légy kegyelmes] Uram! Lásd meg az én nyomorúságomat, [szorultságomat,
szenvedésemet, elnyomásomat] amely
gyűlölőim miatt van, [Nézd, szorongatnak, nyomorgatnak, és üldöznek
ellenségeim]. De Te vagy, aki felemelsz [és
kiszabadítsz] engem a halál kapuiból [(máveṯ):
betegségből, csapásból, pusztulás, és romlásból]. Hogy hirdessem minden dicséretedet Sion leányának kapuiban; hadd
örvendjek a te szabadításodban. Oh Uram, meddig nézed? Szabadítsd meg életemet
tombolásaiktól, az oroszlánkölyköktől az én egyetlenemet. Ne rejtsd el orcádat
előlem; ne utasítsd el szolgádat haraggal; te voltál segítőm, ne taszíts el és
ne hagyj el engem, üdvösségemnek Istene! És ne rejtsd el orcádat a te
szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem! Légy közel
az én életemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem. Ne
rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te
füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem! (Zsolt. 77,8-10; 10,1; 6,3; 9,14; 35,17; 27,9; 69,18-19; 102,3).
Habakuk is ugyanígy
sürgeti az Urat: „Meddig kell még
kiáltanom, Uram, miért nem hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, de
nem segítesz! (Hab. 1,2).
„Tarts
[(šámar): őrizz, óvj, védj] meg engemet, mint szemed fényét, [mint szemed világát]. Szárnyaid árnyékába rejts el engemet, [nyújts szárnyad
árnyékában menedéket nekem]. A gonoszok [az Isten nélkül élők] elől, akik pusztítanak [šáḏaḏ: elnyomnak, nyomorgatnak, erősen szorongatnak, akik
erőszakoskodnak velem, akik szenvedést okoznak,
megnyomorítanak] engem; ellenségeim [halálos ellenségeim] elől, akik lelkendezve vesznek körül,
akik [dühöngve
körülkerítettek] engem. [Más fordítás: Az
Isten nélkül élők elől, akik ellenségeim,
és bőszülten, dühöngve körülvették életemet, körülkerítettek. Az életemre törő
ellenségek szorongatnak engem]” (Zsolt. 17,8-9).
„Kelj fel, Uram, lépj elő haragodban,
emelkedjél fel ellenségeim dühe ellen, és szállj szembe dühös ellenségeimmel;
serkenj és kelj fel mellettem, te, aki parancsoltál ítéletet, szolgáltass
igazságot nekem!” (Zsolt.
7,7).
„Serkenj föl, ébredj, kelj védelmemre, tégy igazságot peremben, oh Uram [(jəhóváh):
Jahve, Örökkévaló] Istenem [('ĕlóhím)],
az én [(riḇ ríḇ): peres] ügyemért” (Zsolt.35,23).
És tovább folytatja Dávid: Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, [(qáḏam): előzd meg, Te
támad meg, ronts rá] terítsd le, és
[(káraʿ):
térdeltesd le, hódoltasd meg] őt, szabadítsd
[mentsd] meg, és [ragadd ki] életemet, [(pálaṭ): helyezz
biztonságba] a gonosztól, a [hitetlen
céltévesztettektől, az Isten nélkül élőktől] fegyvereddel [kardoddal]” (Zsolt. 17,13).
„Serkenj fel! Miért alszol Uram?! (Ébredj), kelj
fel, ne vess el minket örökké (ne taszíts el végképp)! Miért rejted el
orcádat, és felejted el nyomorúságunkat és háborúságunkat?” (Zsolt.
44,24-25).
„Bűnöm nélkül egybegyűlnek és készülnek ellenem (sietnek, hogy rám rontsanak): serkenj fel előmbe (jöjj ide)
és lásd meg ezeket! Hiszen te vagy, URam, a Seregek Istene, Izráel Istene!
Ébredj föl, büntesd meg e népeket, ne kegyelmezz az alávaló gonoszoknak! (Szela.)” (Zsolt. 59,5-6).
Ézsaiás is így kiált az
Úrhoz: „(Ébredj, ébredj), kelj föl, kelj föl, öltözd fel az erőt,
(szedd össze erődet) oh Úrnak karja!
(Ébredj) kelj föl, mint a régi időben, a
messze hajdanban (mint hajdanában az ősrégi nemzedékek idején)! Avagy nem te vagy-é, aki Ráhábot kivágta, és
a sárkányt átdöfte? Nem te vagy-é, aki a tengert kiszárította, a nagy mélység
vizeit; aki a tenger fenekét úttá változtatta, hogy átmenjenek a megváltottak?!”
(Ésa. 51,9-10).
És a tanítványok
követik Dávid példáját, a veszedelemben Istenhez kiáltva: „És mikor a hajóra szállt vala, követék őt az ő tanítványai. És ímé heves vihar, és nagy háborgás, nagy rengés
támadt a tengeren, annyira, hogy a hajót már-már elborítják vala a hullámok; ő
pedig aluszik, mert lepihent, és elszunnyadott vala. És az ő tanítványai hozzámenvén, felköltik őt,
mondván: Uram, Urunk! Ments és tarts meg minket; mert elveszünk, mert mindjárt elpusztulunk, és meghalunk” (Mát.
8,23-25).
Zsolt.
44,25 Miért rejted el orcádat [(páním):
személyedet, jelenlétedet], és [(šáḵéaḥ šáḵaḥ): hagyod figyelmen kívül],
és felejted el nyomorúságunkat [(ʿŏní): szenvedésünket] és
háborúságunkat [és (laḥac): elnyomásunkat, gyötrésünket, bajainkat, csapásainkat]?*
*Jeremiás próféta is ezt kérdezi az Úrtól: „Miért
feledkezel el örökre mi rólunk? Miért hagysz el minket hosszú időre?” (Siral. 5,20).
Zsolt.
44,26 Bizony porba hanyatlik [(šúaḥ):
süllyed] lelkünk [(nep̄eš): életünk], a földhöz tapad
[(dáḇaq):
ragad] testünk [(beṭen): bensőnk]*
*És Dávid újra és újra kiált az Úrhoz, hivatkozva ígéretére: „Életem a
porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint” (Zsolt. 119,25)
Zsolt.
44,27 Kelj fel
[siess] a mi segítségünkre, ments [(páḏáh):
szabadíts] meg minket a te kegyelmedért [(páḏáh ḥeseḏ): Válts
meg minket kegyelmedből, és szeretetedből]!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)