2015. május 4.

AZ IGAZI ÉLET

Róm 5,12-19.

12 Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a
halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki
vétkezett. 13 Mert a törvényig is volt bűn a világban, bár a bűn nem
róható fel, ha nincs törvény. 14 Mégis úrrá lett a halál Ádámtól Mózesig
azokon is, akik nem Ádám vétkéhez hasonlóan estek bűnbe. Ő pedig előképe
az eljövendőnek. 15 De nem igaz az, hogy amilyen a vétek, olyan a
kegyelmi ajándék is. Mert ha annak az egynek a vétke miatt sokan haltak
meg, az Isten kegyelme és ajándéka még bőségesebben kiáradt az egy
ember, a Jézus Krisztus kegyelme által sokakra. 16 És az sem igaz, hogy
a kegyelmi ajándék ugyanolyan, mint az első ember bűnbeesése. Az ítélet
ugyan egyetlen eset folytán vitt a kárhozatba, a kegyelmi ajándék
viszont sokak elbukásából vitt megigazulásra. 17 Ha pedig az egynek
elbukása miatt lett úrrá a halál egyetlen ember által, akkor azok, akik
bőségesen kapják a kegyelem és az igazság ajándékát, még inkább
uralkodni fognak az életben az egy Jézus Krisztus által. 18 Mármost,
ahogyan egynek a vétke lett minden ember számára kárhozattá, úgy lett
egynek az igazsága minden ember számára az élet megigazulásává. 19 Mert
ahogyan az egy ember engedetlensége által sokan lettek bűnösökké, úgy az
egynek engedelmessége által is sokan lettek igazakká.

                         Bill Fisher: AZ IGAZI ÉLET

Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. (1Pét
5,5)

1968. június 17. estéjén a televízióban egy evangélizációs műsort nézve
átadtam életemet Krisztusnak. Nem szerepelt a terveim között, és nehéz
volt megtennem, de szükségem volt rá.

Az életem a maga egyhangúságában telt. Fiatal voltam, friss házas,
autószerelőként biztos munkám volt. Mindezek a szabadság és függetlenség
kellemes élményét nyújtották, de mégsem űzhették el azt a kínzó érzést,
hogy valami hiányzik az életemből. Gyülekezetben nőttem fel, ismertem a
Jézusról szóló történeteket, de nem igazán törődtem velük. A dolgok
megjavítására való rátermettségem azt az érzést erősítette bennem, hogy
ha van idő, megfelelő eszköz és szabadság, életemnek ezt a titokzatos
hiányát is helyreigazíthatom saját magam.

Elképzelhető csalódottságom, amikor az igehirdető azt mondta:
Krisztusra van szükségem. De minél tovább beszélt, annál inkább beláttam
ennek igazságát. Az adás végén kértem Krisztust, "tegyen a helyére
engem". A szeretet ereje által Isten megmentett, megtisztította
lelkiismeretemet, és új értelmet adott életemnek. Semmi más nem
gyakorolt még olyan nagy hatást rám és életvitelemre, mint amikor
Krisztus követésére szántam el magam.

Imádság: Drága Urunk, segíts beismernünk, hogy rád van szükségünk.
Ámen.

A bővelködő élet akkor kezdődik, amikor Krisztus követésére szánjuk
magunkat. (Jn 10,10)

Bill Fisher (Virginia, USA)


További információ: 
http://csendespercek.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.