2014. április 3.

Zsoltár 9. ISTEN MEGMENTI AZ IGAZAT; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 9,1 Az éneklőmesternek [karvezetőnek, karmesternek] a múthlabbén szerint. [„A fiú halála” kezdetű ének dallamára; oboára és hárfára. Végig, fia titkaiért] Dávid zsoltára.

Zsolt. 9,2 Dicsérlek [dicsőítlek, magasztallak, hálát adok] Uram [əhóváh): Jahve, Örökkévaló] teljes szívemmel, [és szívem mélyéből]. [Elbeszélem], és hirdetem minden csodatételedet [nagy, és csodálatos tetteidet]*

*És Dávid dicséri Istent kegyelméért, szabadításáért: „Dicsérlek téged Uram, Istenem, teljes szívemből, és dicsőítem a te nevedet örökké! Mert nagy én rajtam a te kegyelmed, és kiszabadítottad életemet a sírból” (Zsolt. 86,12-13)

És ezért: Éneklek az Úrnak egész életemben; zsoltárt zengek az én Istenemnek, amíg vagyok!” (Zsolt. 104,33)

Dávid - a szeretett - magasztalja a szellemi lények előtt, és a gyülekezetben: „Dávidé. Magasztallak téged (Uram) teljes szívemből; (Az angyalok színe előtt énekelek neked). Szent templomod felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért, igazságodért, és (hűséges szeretetedért); mert minden neveden felül felmagasztalád a te beszédedet (a Te Igédet) (Zsolt. 138,1-2).

Dicséri a gyülekezetben nagy tettiért: „(Alleluja!) Szívem mélyéből dicsőítem az Urat a szentek tanácsában és a gyülekezetben. Nagyok az Úrnak cselekedetei; kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban” (Zsolt 111,1-2).

Zsolt. 9,3 Örülök és örvendezek [vigadok, és ujjongok] Tebenned, [és Benned van örömöm]. Zengedezem, [magasztalom, és zsoltárral dicsőítem], oh, Magasságos, [Felséges] a te nevedet*

*Dávid így örvendezik Istenben:Milyen jó hálát adni az ÚRnak és éneket mondani a te nevednek, oh Felséges!” (Zsolt. 92,2).

A Szent Szellem pedig kijelenti azt a nevet, amely Istennek minden neve fölött van: És az Ige (logosz) (hús)testté lett és lakozék [itt (élt) sátorozott; sátrat vert; letáborozott] mi közöttünk [közöttünk vett szállást] és láttuk [szemléltük] az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét. [mint az Atyától származó egyszülött dicsőségét]. Aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal [Aki maga a VALÓSÁG](Ján. 1,14)

Akinek nevét az Úr szája határozta meg, azt mondva Józsefnek: „...nevezd  nevét Jézusnak...” (Mát. 1,21)

Ezért hirdetik az apostolok: „És ...nem is adatott emberek között az ég alatt más név – csak Jézus Krisztusnak neve – mely által kellene nékünk megtartatnunk” (Csel. 4,12).

Zsolt. 9,4 Hogy az én ellenségeim meghátráltak, [visszafordultak], és elbuktak [elgyengültek, meginogtak, megbotlottak és elestek] és elvesztek [eltűntek, semmivé lettek, elpusztultak] a Te orczád előtt [a Te színed előtt]. »Más fordítás: Miattad hátat fordítanak ellenségeim, elfutnak előled, földre esnek, megsemmisülnek egészen«*

*A Szent Szellem így mutatja be a dicséret fontosságát: „Dávid pedig ezt az éneket mondotta az Úrnak azon a napon, mikor az Úr megszabadítá őt minden ellenségeinek kezéből, és a Saul kezéből. És monda: Az Úr az én kősziklám és kőváram, és szabadítóm nékem. Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom nékem ő s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó; És megszabadulok ellenségeimtől” (2 Sám. 22,1-4).

Zsolt. 9,5 Hogy véghezvitted [végrehajtottad] ítéletemet és [képviselted] ügyemet. [Te magadévá tetted igazságomat, fölkaroltad peremet, döntöttél, és igazságot szolgáltattál nekem ügyemben]: az ítélő-székben [vagyis trónodon] ültél, mint igaz [igazságos] bíró, [ki igazsággal ítélsz, és javamra ítéltél]*

*Dávid – aki a Szent Szellem által ismeri az Urat – így imádkozik:Szolgáltass nekem igazságot, Uram, jogom és ártatlanságom szerint! Igazságos bíró az Isten. Fékezi haragját, de bosszúja bármely nap fellobbanhat. Az ÚR ott van szent templomában, az ÚR, akinek trónja a mennyben van, lát a szemével, pillantása megvizsgálja az embereket. Az ÚR megvizsgálja az igazat és a bűnöst, szívből gyűlöli azt, aki az erőszakot szereti” (Zsolt 7,9.12; 11,4-5)

 Az apostolok így tesznek bizonyságot az Úr Jézusról – az igaz bíróról – és  arról, ahogyan Ő ítél: „És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot, hogy ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. Erről a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatát veszi az ő neve által mindenki, aki hisz ő benne” (Csel. 10,42-43)

Isten templomáról tesz bizonyságot Pál apostol: „Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Szelleme lakozik bennetek? ...az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.” (1 Kor. 3,16-17).

Zsolt. 9,6 Megdorgáltad [figyelmeztetted] a pogányokat, [a népeket, nemzeteket] elvesztetted [; semmivé tetted, elvesztetted, megsemmisítetted] a gonoszt [elpusztítottad az istentelent, vagyis az Isten nélkül élőt]: nevüket mindörökre [időtlen időkre] kitörölted*

*Aki a gonoszt követi: „El kell szakadnia biztonságos sátrától, és oda kell lépnie a borzalmak királya elé. Emlékezete eltűnik a földről, és nem emlegetik nevét az utcán. A meghaltak nem élnek, az árnyak nem kelnek föl” (Jób. 18,14-17; Ésa. 26,14)

„Mert ímé, az Úr eljő tűzben, s mint forgószél az ő szekerei, hogy megfizesse búsulásában az Ő haragját, és megfeddését sebesen égő lánggal. Mert az Úr tűzzel ítél és kardjával minden (hús)testet, és sokan lesznek az Úrtól megöltek” (Ésa. 66,15-16).

És hogy: „Mikor? Amikor az Úr Jézus tüzes lángok között megjelenik (lelepleződik) a Mennyből, hatalmas angyalaival együtt (vagyis angyalseregével). Lángoló tűzben, aki akkor fogja, megbünteti lobogó tűzzel azokat, akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus Evangéliumának. Ők Örökre távol maradnak az Úrtól és dicsőséges (és fönséges) hatalmától; mellyel az Úr orcája és dicsőséges ereje fogja őket igazságos ítéletképpen sújtani]” (2 Thess. 1,7-9).

És újra így prófétál Dávid: „Elveszted [elpusztítod, megsemmisíted], akik hazugságot szólnak [a képmutatókat, a hazudozókat]; a vérszopó [a vérszomjas, véres kezű, vérontó] és álnok [ravasz, alattomos, csalárd, csaló, félrevezető] embert, (aki másnak szolgája, alattvalója) utálja (vagyis utálatossá, szégyenletessé teszi) az Úr” (Zsolt. 5,7).

Mert: „Szájuknak vétke az ő ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben; mert csak átkot és hazugságot szólnak (Ejtse őket csapdába gőgjük, vétkes szájuk és ajkuk beszéde, hiszen csupa átok és hazugság, amit beszélnek)” (Zsolt. 59,13).

Zsolt. 9,7 Az ellenség megszünt [eltűnt, csatát vesztett, kardjai végkép ellankadtak], elpusztult örökre [végleg megsemmisült teljesen]; és a városoknak, amiket feldúltál [amik leromboltattak, romokban hevernek] még az emlékezetük is elveszett [velük együtt tűnt el mint a hang*

*Mert: „Az Úr orcája... a gonosztevőkön van, hogy kiirtsa, emlékezetüket a földről” (Zsolt. 34,17)

 És: „...elpusztítja az Úr Babilont, és kiveszíti belőle a nagy zajt, és zúgnak az ő habjai, mint a nagy vizek, hallatszik az ő szavuk harsogása. Mert pusztító tör reá, Babilonra, és elfogatnak vitézei, eltörik az ő kézívük, mert a megfizetésnek Istene, az Úr, bizonnyal megfizet. És megrészegítem az ő fejedelmeit, bölcseit, hadnagyait, tiszttartóit és vitézeit, és örök álmot alusznak, és nem serkennek fel, azt mondja a király, akinek neve Seregek Ura! Ezt mondja a Seregek Ura: Babilon széles kőfala földig lerontatik, és az ő büszke kapuit tűz égeti meg, és a népek hiába munkálkodnak, és a nemzetek a tűznek, és kifáradnak...Hiszen a Seregek Ura így határozott: Amiért a népek fáradoznak, azt tűz pusztítja el, amiért a nemzetek fáradoznak, az semmivé válik. De a föld tele lesz az ÚR dicsőségének ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja” (Jer. 51,55-58; Hab. 2,13-14)

„És ímé, lovas csapat jött, páros lovagok, és szólott és mondá: Elesett, elesett Babilon, s isteneinek minden faragott képeit a földre zúzták le” (Ésa. 21,9)

 A „Páros lovagokat” az Úr Jézus küldi ki; először csak a tizenkettőt: „...magához szólítá a tizenkettőt, és kezdé őket kiküldeni kettőnként, ... És ...hatalmat ada nékik a tisztátalan szellemek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden betegséget és minden erőtlenséget. (Mát. 10,1;Márk. 6,7)

„Ezek után pedig rendele az Úr másokat is, hetvenet, és elküldé azokat kettőnként az ő orcája előtt, minden városba és helyre, ahová ő menendő vala” (Luk. 10,1)

 És hogy mikor? „Amikor az Úr Jézus tüzes lángok között megjelenik (lelepleződik) a Mennyből, hatalmas angyalaival együtt (vagyis angyalseregével), lángoló tűzben, ki igazságot szolgáltat, azokon, akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus Evangéliumának. Akik meg fognak lakolni az Úr jelenlététől, és az ő hatalmának dicsőségétől Mert örökre távol maradnak az Úrtól és dicsőséges (és fönséges) hatalmától; mellyel az Úr orcája és dicsőséges ereje fogja őket igazságos ítéletképpen sújtani. Mindez akkor történik meg, amikor az Úr eljön. Akkor mindenki dicsőíteni fogja őt, mert meg fogják látni dicsőségét azokban, akik teljesen az Övéi. Igen, mindenki csodálni fogja őt azok miatt, akik benne hisznek. Ezek közé tartoztok ti is, hiszen hittel elfogadtátok, amit Jézusról mondtunk” (2 Thess. 1,7-10)

És akkor felhangzik a diadalkiáltás: „...Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan szellemnek tömlöcévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöcévé” (Jel. 18,2).

Zsolt. 9,8 Az Úr pedig örökké trónol, ítéletre készítette el az ő székét. [Más fordítás: De az ÚR örökké trónján ül, fölállította, és megszilárdította királyi trónját]*

*Ő mindenek Ura: „Az Úr a mennyekbe helyeztette az ő székét és az ő uralkodása mindenre kihat... Az ÚR ott van szent templomában, az ÚR, akinek trónja a mennyben van, lát a szemével, pillantása megvizsgálja az embereket” „Isten uralkodik a nemzetek fölött; Isten ott ül az ő szentségének trónján” (Zsolt. 103,19; 11,4; 47,9).

A krónikás bizonyságtétele: „Örüljön az ég, örvendjen a föld, és mondják el a népeknek, hogy uralkodik az ÚR!” (1 Krón. 1631)

Dávid nem szűnik meg az Úr csodálatos voltáról zengeni: „Uralkodik az Úr, méltóságot öltözött fel és; felöltözött (fenségbe) az Úr: (erőt), és hatalmat övezett magára. Megerősítette a földet is, hogy meg ne induljon. Állandó a te királyi széked eleitől kezdve; (szilárdan áll trónod ősidők óta) öröktől fogva vagy Te!” (Zsolt. 93,1-2).

És az apostolokon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy kiről énekel Dávid: „...Jézus Krisztus ...Ő mindeneknek Ura”(Csel. 10,36).

 János apostol így írja le, amit elragadtatásban látott és hallott: „És hallottam valami nagy sokaság hangját, mely mintha nagy vizek zúgása és erős mennydörgés hangja volna: Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!” (Jel. 19,6).

Zsolt. 9,9 És ő megítéli a világot [a föld kerekségét] igazsággal, törvényt tesz a népeknek méltányosan. [Más fordítás: És Ő igazságosan (šáp̄a): bíráskodik és kormányoz a világ fölött, (ceeq): egyenességben, és igazságban, (dún dín): uralkodik, és irányítja (lə'ôm lə'óm): nemzeteket]*

*Dávid megvallása Isten ítéletéről: „Viduljon a mező és minden, ami rajta van; örvend akkor az erdő minden fája is, Az Úrnak orcája előtt, mert eljön, mert eljön, hogy megítélje e földet. Megítéli majd a világot igazsággal, és a népeket az ő hűségével” (Zsolt. 96,12-13)

 „Mert az Úr igaz; igazságot szeret, az igazak látják az ő orczáját. (Zsolt. 11,7).

 Az apostolok bizonyságtétele az Úr Jézusról; Isten: „...rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból” (ApCsel. 17,31).

Zsolt. 9,10 És lesz az Úr nyomorultak [elnyomottak, szegények, összetörtek] kővára, [biztos menedéke], kővár a szükség [a nyomorúság, szorongatás, és veszedelem] idején. [az alkalmas időben segítője]*

*Dávid vallástétele az Úr ítéletéről: „Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; Ő az ő erősségük a háborúság idején. Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert ő benne bíznak” (Zsolt. 37,39-40)

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától. Szela” (Zsolt. 46,2-4)

 Mert: „Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi előled az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd!” (5 Móz. 33,27)

„Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom nékem ő s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó; És megszabadulok ellenségeimtől” (2 Sám. 22,3-4)

„Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével!  S az Úr válasza: Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32,7-8)

 A hit válasza: „Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; paizs és páncél az ő hűsége. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól, amely délben pusztít. Elesnek mellőled ezren, és jobb kezed felől tízezren; és hozzád nem is közelít. Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!... Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te életedet. Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!” (Zsolt. 91,2-8; 121,7-8).

Zsolt. 9,11 Azért te benned [(a): hisznek, és] bíznak, akik ismerik a te nevedet, [akik igazán ismernek Téged], mert nem hagytad el [soha] Uram, akik keresnek téged, [akik hozzád fordultak segítségért]*

*Dávid boldogan vallja meg, hogy: „Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem. Akik ő reá néznek, azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul. (Zsolt. 34,5-6)

És az Úr válasza: „Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet! Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt” (Zsolt. 91,14-15)

Ezért te csak: „...hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem” (Zsolt. 50,15)

És hogy kinek a nevét kell segítségül hívni, azt Pál apostolon keresztül jelenti ki az Úr: „Az Isten gyülekezetének, ...a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magukén és a miénken ...Akik Őt segítségül hívják, azoknak a gyermekeire is kiterjeszti Isten az Ő ígéretét: „Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre szülnek, mert az ÚR áldott népe ez, ivadékaival együtt. Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom....(Mert irgalmas Isten az Úr, a te Istened), nem hagy el téged, sem el nem veszít, sem el nem felejtkezik a te atyáidnak szövetségéről, amely felől megesküdt nékik. ... én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, ...Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked” (1 Kor. 1,2; Ézs. 65,23-24; 5 Móz. 4,31; 1Móz. 28,15)

Az Úr Jézus ígérete Az övéinek: „...én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mát. 28,20)

Pál apostolon keresztül jelenti ki Isten, hogy kiknek szólnak az ígéretek:  „Mert az Isten Fia Jézus Krisztus... És:  „Istennek valamennyi ígérete ő benne lett igenné és ő benne lett Ámenné az Isten dicsőségére mi általunk” (2 Kor. 1,19-20).

Zsolt. 9,12 Zengjetek az Úrnak, [énekeljetek dicséretet, dicsőítsétek az Urat] aki Sionban lakik; hirdessétek [beszéljétek el] a népek [a nemzetek] között az ő cselekedeteit. [hatalmas tetteit]*

*Az Úr Sionban lakik: Sion jelentése: a messze sugárzó; jel; a mennyei Jeruzsálem = az eklézsia, a kihívottak gyülekezete, a szentek serege. Dávid próféciája: „Ismeretes az Isten Júdában, nagy az ő neve Izráelben. Mert hajléka van Sálemben, és lakhelye Sionban. Ott törte össze a kézív villámait, paizst, szablyát és a hadat. ...Mert a Siont választotta ki az Úr, azt szerette meg magának lakhelyül: Ez lesz nyugovóhelyem örökre; itt lakozom, mert ezt szeretem; (Zsolt. 76,2-4; 132,13-14)

És hogy hol lakik az Úr, azt Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem: „...ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek” (2 Kor. 6,16).

Zsolt. 9,13 Mert számon kéri a kiontott vért, [a vérontást] megemlékezik róluk, nem feledkezik el a szegények [a szerencsétlen nyomorultak, elnyomottak] (jaj)kiáltásáról, [sóhajáról]*

*Már Noénak kijelentette az Úr: „A benneteket éltető vért pedig számon kérem. Minden élőlénytől számon kérem azt, az embertől is. Számon kérem az ember életét: egyik embertől a másikét. Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert Isten a maga képmására alkotta az embert” (1Móz. 9,5-6).

Így bátorít Isten Dávidon és Ézsaiáson keresztül: „Ti, akik félitek az Urat, dicsérjétek őt! Jákób minden ivadékai dicsőítsétek őt, és féljétek őt Izráel minden magzata! Mert nem veti meg és nem utálja meg a szegény nyomorúságát; és nem rejti el az ő orcáját előle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja. „...Ujjongjatok egek, és föld örvendezz, ujjongva énekeljetek hegyek; mert megvígasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein!” (Zsolt. 22,24; Ésa. 49,13).

 És: „Ha igazak kiáltanak, az Úr meghallgatja, és minden bajukból kimenti őket” (Zsolt. 34,18)

Dávid megvallása: „A szegények kívánságát meghallgatod, oh Uram! Megerősíted szívüket, füleiddel figyelmezel. ...Oh könyörgést meghallgató, hozzád folyamodik minden test.”(szarx = hústest)” (Zsolt. 10,17) (Zsolt. 65,3).

Zsolt. 9,14 Könyörülj rajtam, [légy kegyelmes] Uram! Lásd meg az én nyomorúságomat, [szorultságomat, szenvedésemet, elnyomásomat] amely gyűlölőim miatt van, [Nézd szorongatnak, nyomorgatnak, és üldöznek ellenségeim].De Te vagy, aki felemelsz [és kiszabadítsz] engem a halál kapuiból [(máve): betegségből, csapásból, pusztulás, és romlásból]*

*Dávid nem szűnik meg könyörögni, ha szorongatja az ellenség: „Könyörülj én rajtam Uram, mert hozzád kiáltok minden napon! Vidámítsd meg a te szolgádnak lelkét, mert hozzád emelem fel Uram lelkemet. Mert te Uram jó vagy és kegyelmes, és nagy irgalmasságú mindazokhoz, akik hozzád kiáltanak. Figyelmezzél Uram az én imádságomra, és hallgasd meg az én könyörgésemnek szavát! Nyomorúságomnak idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem” (Zsolt. 86,3-7)

És bár: „Halál kötelei vettek körül, s az istentelenség árjai rettentettek engem. A Seol kötelei vettek körül; a halál tőrei fogtak meg engem. Szükségemben az Urat hívtam, és az én Istenemhez kiáltottam; szavamat meghallá templomából, és kiáltásom eljutott füleibe” (Zsolt. 18,5-7)

Mert az Úr kegyelme olyan nagy, hogyha még a saját bűnei juttatják az embert az ellenség kezébe, az Úr akkor is meghallgatja és megszabadítja: „A balgatagok az ő gonoszságuknak útjáért, és az ő hamisságukért nyomorgattattak. Minden étket utál az ő lelkük, és a halál kapujához közelgetnek. De az Úrhoz kiáltnak szorultságukban: sanyarúságukból kiszabadította őket. Kibocsátá az ő szavát és meggyógyítá őket, és kimenté őket az ő vermeikből. Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért, És áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az ő cselekedeteit örvendezéssel!” (Zsolt. 107,17-22)

Ezért Dávid Isten vezetését kéri, hogy ne uralkodhasson rajta a bűn: „Tekints reám és könyörülj rajtam, amiképpen szoktál a te nevednek kedvelőin. Irányítsd léptemet ígéreted szerint, hogy a bűnnek ne legyen hatalma felettem” (Zsolt. 119,132-133)

 És Pál apostol is arra int, hogy Istenek szánjuk oda magunkat a bűn helyett: „Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben (szóma: a ti énetekben), hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban: Se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek” (Róm. 6,12-13).

Zsolt. 9,15 Hogy [elbeszélhessem], és hirdessem minden dicséretedet [dicsőségedet, és sok dicső tettedet] Sion leányának kapuiban; hadd örvendjek [(gúl gíl): vigadhassak, és ujjongjak] a te szabadításodban [a Te segítségedben, üdvösségedben]*

*Dávid örömének forrása, példaként számunkra: Mert én a te kegyelmedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem” (Zsolt. 13,6)

És Dávid újra-és újra megvallja: Én pedig ujjongok az Úrban, és örvendezek szabadításában” (Zsolt. 35.9)

 Hogy Dávid – és mi – örvendezve dicsérni tudjuk az Urat, ahhoz az kell, hogy: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős szellemet újítsd meg bennem! Ne vess el orcád elől, Szent Szellemedet ne vedd el tőlem! Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy szellemem készséges legyen, hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád. Ments meg, mert vért ontottam, ó Isten, szabadító Istenem! És igazságodat ujjongva hirdeti nyelvem. Nyisd meg ajkamat, Uram, és dicséretedet hirdeti szám.” (Zsolt. 51,12-17).

 Isten dicséretét, és minden problémát is az Úr Jézushoz – mert Ő mondotta: „Én vagyok az ajtó...”(Ján. 10,9) – és a gyülekezet véneihez, kell vinni. Erre mutat példákat Isten igéje: „Annakokáért Őáltala vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét” (Zsid. 13,15)

„Ha valakinek pártütő és makacs fia van, aki az ő atyja szavára és anyja szavára nem hallgat, és ha megfenyítik, sem engedelmeskedik nékik: Az ilyet fogja meg az ő atyja és anyja, és vigyék azt az ő városának véneihez és az ő helységének kapujába(5 Móz. 21,18-19)

„Ha valaki feleséget vesz, és bemegy hozzá, és meggyűlöli azt, És szégyenletes dolgokkal vádolja, és rossz hírbe keveri azt, mert ezt mondja: E feleséget vettem magamnak, és hozzá mentem, de nem találtam ő benne szüzességet: Akkor vegye azt a leánynak atyja és anyja, és vigyék a leány szüzességének jeleit a város vénei elé a kapuba(5 Móz. 22,13-15)

Pál apostol is így inti a hívőket: „Merészel valaki ti közületek, ha peres dolga van a másikkal, az igaztalanok előtt törvénykezni, és nem a szentek előtt?” (1 Kor. 6,1).

Zsolt. 9,16 Besülyedtek [beestek, bezuhantak] a pogányok [a népek, nemzetek] a verembe [a gödörbe, a veszedelembe], amelyet [maguk] ástak [másoknak készítettek]; a [rejtett] hálóban, [csapdában, vagy tőrben] amelyet elrejtettek, [és titkon vetettek] megakadt [megbotlott, belegabalyodott, és megfogatott] a lábuk. [A nemzetek beleestek a verembe, amelyet ástak, és ájuk saját lábukat fogta meg]*

*Dávid így kiált az Úrhoz a gonoszok ellen:Mert ok nélkül vetették ki rám hálójukat, ok nélkül ástak vermet nekem. Érje őket váratlan veszedelem, fogja meg őket a háló, amelyet kivetettek, ők maguk essenek gödörbe! Én pedig ujjongok az Úrnak, és örvendezek szabadításának. ...Mert a gonoszok: Hálót készítettek lábaimnak, lelkem meggörnyedett; vermet ástak én előttem, de ők estek abba. Szela. ...Ímé, álnoksággal vajúdik a gonosz, hamisságot fogan és hazugságot szül. Gödröt ás és mélyre vájja azt; de beleesik a verembe, amit csinált”  (Zsolt. 35,7-9; 57,7; 7,15-16)

A Szent Szellem többszörösen kijelenti azt a törvényszerűséget, hogy: „...a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak” (Jób. 4,8)

„Aki vet álnokságot, arat nyomorúságot; és az ő haragjának vesszeje megtöretik” (Péld. 22,8)

Nem csak a gonosz cselekedetek, hanem a hazug – vagyis az igével ellentétes – beszédekre is vonatkozik ez a törvényszerűség: „Szádnak beszédei által estél tőrbe, megfogattattál a te szádnak beszédivel” Mert: „Amit mond az ember, annak a gyümölcséből fog jóllakni a bensője, és amit a beszéde terem, azzal kell jóllaknia. Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi. (Péld. 6,2; 18,20-21)

Pál apostol is felhívja a hívők figyelmét erre a törvényszerűségre: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratándja is. [Más fordítás: Ne áltassátok magatokat! Istent nem lehet becsapni! Azt fogja az ember aratni, amit vetett]. Mert aki vet az ő (hús)testének [aki a hús világába vet], a (hús)testből arat veszedelmet [pusztulást; saját húsából fog romlást aratni]; aki pedig vet a Szellemnek, a Szellemből arat örök életet. [Más fordítás: Aki azért vet, hogy kielégítse bűnös természetének kívánságait, annak a bűnös természete örök halált terem, és ezt fogja learatni. Aki viszont a Szent Szellem tetszésére vet, az a Szent Szellemből arat örök (természetfeletti) életet]” (Gal. 6,7-8).

Egy előképben így mutatja be a Szent Szellem ezt a törvényszerűséget: „Felakaszták azért Hámánt a fára, amelyet készített Márdokeusnak, és megszünék a király haragja” (Eszt. 7,10).

Zsolt. 9,17 Megismertetett [(jʿ): megmutatta magát, megnyilatkozott] az Úr, ítéletet [(mišəpá): döntést] hozott, és [(ʿáśáh): beteljesítette, végrehajtotta]. A [(rášáʿ):] gonoszt annak kezemunkájával ejtette el [kötötte meg, és ejtette náqaš): csapdába, így szolgáltatott igazságot]. Higgajon [(higgájôn): ez elmélkedésre való]. Szela. [(seláh): közjáték, csend, szünet]. »Új fordítás: Megnyilatkozott az Úr, ítéletet tartott, saját keze művein fennakadt a gonosz. Így mutatta meg nekik az Örökkévaló, hogy igazságosan ítél: a gonoszt saját csapdájában fogta meg. Higgajon Szela«*

*És így folytatódik a kijelentés: A maga álnokságai fogják meg az istentelent, (az Isten nélkül élőt) és a saját bűnének köteleivel kötöztetik meg” (Péld. 5,22).

Ő: „Vermet ás és mélyre vájja azt; de (de maga) esik bele a verembe, amit csinált. Visszahárul fejére a nyomorúság, erőszakossága saját fejére száll” (Zsolt. 7,16-17).

Mert:  „A gonoszt gonoszság öli meg…” (Zsolt. 34,22).

Zsolt. 9,18 Seolba [vagyis a holtak hazájába] jutnak, és [(šú): újra meg újra, ismételten visszakerülnek, visszatérnek] a gonoszok, (rášáʿ: a célt eltévesztők). És oda minden [olyan] nép [és nemzet], amely elfeledkezik Istenről*

*A lázadó Kóré (jelentése: kopasz), és a hozzá tartozók sorsát mutatja be a Szent Szellem, kijelentve sorsukat, és helyüket: „Ha pedig az Úr valami új dolgot cselekszik, és a föld megnyitja az ő száját, és elnyeli őket, és mindazt, ami az övék, és elevenen szállanak alá a holtak hazájába: abból megtudjátok, hogy megutálták ezek az emberek az Urat. És lőn, a mint elvégezé mind e beszédeket, meghasada a föld alattok. És megnyitá a föld az ő száját, és elnyelé őket és az ő háznépeiket: és minden embert, akik Kórééi valának, és minden jószágukat. És alászállának azok és mindaz, ami az övék, elevenen a holtak hazájába: és befedezé őket a föld, és elveszének a község közül” (4 Móz. 16,30-34).

Jób könyvében a sukhi Bildád beszéde: „Ilyenek az ösvényeik (életútjuk, sorsuk) mindazoknak, akik Istenről elfeledkeznek, és a képmutatónak reménysége is elvész” (Jób. 8,13)

„… a gonoszok [hitetlenek, istentelenek, vagyis az Isten nélkül élők] útja pusztulásba [semmibe] visz” (Zsolt. 1,6)

De a gonoszok megsemmisülnek, és az Úrnak ellensége, mint a liget ékessége, elmúlik, füstként múlik el” (Zsolt. 37,20).

 És: „…elvesznek, akik elszakadnak tőled, megsemmisíted mind, akik hűtlenül elhagynak” „A lázadók és a gonoszok elvesznek, és akik elhagyták az Urat, elpusztulnak” (Zsolt 73,27;  Ésa. 1,28).

A holtak országáról ad kijelentést az Újszövetség: „A nép, amely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, nagy fényt, és akik a halálnak földében és országában, és árnyékában ülnek és laknak vala, azoknak világosság támada, és fény virradt rájuk. Ettől fogva kezde Jézus prédikálni, és hirdetni, és ezt mondani: Térjetek meg, térjetek új felismerésre; változtassátok meg gondolkozásmódotokat, mert elközelgetett a mennyeknek országa, a mennyek királysága” (Mát. 4,16-17). Így teljesült be az Ézsaiás prófétán keresztül hangzó ígéret: „De nem lesz, nem marad mindig sötétség ott, ahol most szorongatás, és elnyomás van. Először megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, a tenger felé vivő utat, a Jordán túlsó partját, vagyis a Jordánon túli részt, és a pogányok határát, a pogányok területét. A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény és világosság ragyog fel fölöttük! (Ésa. 9,1-2).

Zsolt. 9,19 Mert a szegény [('eəjôn): rászoruló, szükségben levő, elnyomott, szerencsétlen, nyomorult, segítségre szoruló] nem lesz [(néca neca): teljesen], és végképen elfelejtve. A nyomorultak [(ʿánájv ʿánáv): elnyomott szerencsétlenek, szelídek] reménye és [(tiqəváh): várakozása] sem vész el örökre [s aki bajban is remél nem csalódik soha]*

*Dávid megvallása az Úrról: „Mert nem veti meg és nem utálja meg a szegény nyomorúságát; és nem rejti el az ő orcáját előle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja. ...Rólam is, noha én szegény és nyomorult vagyok, az én Uram visel gondot. Te vagy segítségem, szabadítóm, oh Istenem, ne késsél! (Zsolt. 22,25; 40,18)

A megvallásra jön a válasz: „Akik ő reá néznek, azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul. Ez a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta, és minden bajából kimentette őt. (Zsolt. 34,6-7)

Pál apostol megvallása, imája – és harca:  „Naponként halál révén állok. ...Ha csak emberi módon viaskodtam Efézusban a fenevadakkal, mi a hasznom abból... „Emlékezzél meg erről: ellenség szidalmazta az Urat, s bolond nép káromolta a te nevedet. Ne adjad a fenevadnak a te gerlicédnek életét; szegényeidnek gyülekezetéről ne feledkezzél meg végképen!” (1 Kor. 15,31-32; Zsolt. 74,18-19)

És az Úr Jézus válasza: „Nemde öt verebet meg lehet venni két filléren? És egy sincs azok közül Istennél elfelejtve. De néktek a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért, sok verébnél drágábbak vagytok” (Luk. 12,6-7).

Zsolt. 9,20 Kelj fel Uram, ne hatalmasodjék el a halandó; Ne engedd, hogy erőszakoskodjanak, nehogy elbízza magát (ʿázaz): az erősnek mutatkozó ember, (šáp̄a): tégy igazságot, szólítsd színed elé], hogy megítéltessenek a pogányok [a népek, nemzetek] te előtted*

*A hívő imája, amikor ellenséges tömeg támad ellene:Akkor kiált Asa az Úrhoz, az ő Istenéhez, és monda: Oh Uram, nincs különbség előtted a sok között és az erő nélkül való között, hogy megsegítsed! Segélj meg minket, oh mi Urunk Istenünk, mert benned bízunk, és a te nevedben jöttünk e sokaság ellen! oh Uram, te vagy a mi Istenünk, ne vegyen ember te rajtad erőt” (2 Krón. 14,11)

Isten válasza: „Az Úr van jobbodon: királyokat zúz össze haragja napján. Ítéletet tart a népek fölött, mindenfelé holttestek lesznek, összezúzza sok ország fejét” (Zsolt. 110,5-6)

Kijelentés arról, Aki ítél: „És látám, és ímé vala egy fehér felhő; és a felhőn ül valaki, hasonló az embernek Fiához, a fején arany korona, és a kezében éles sarló” (Jel. 14,14)

 Kijelentés az országok fejeiről: „Mert ördögi szellemek azok, akik jeleket tesznek; akik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybe gyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára” (Jel. 16,14).

Zsolt. 9,21 Rettentsd meg, Uram, őket; [töltsd el őket rettegéssel; Kelts bennük félelmet; Rendelj, Uram törvényhozót föléjük] tudják meg a pogányok [népek; nemzetek], hogy halandók [csak ('ĕnôš): esendő emberek] ők! Szela [(seláh): csend]*

*Dávid megindokolja kérését: „Hogy ítéletet tégy az árvának és nyomorodottnak, hogy többé már ne rettentsen a földből való ember” (Zsolt. 10,18)

Az Úr válasza: „Jajgassatok, mert közeledik az ÚR napja, a Mindenható pusztításaként jön el. Ezért lehanyatlik minden kéz, megdermed minden ember szíve. Megriadnak, kínos fájdalmak fogják el őket, gyötrődnek, mint a szülő nő. Riadtan néznek egymásra, és arcuk lángban ég. Jön már az ÚR napja kegyetlenül, féktelen, izzó haraggal. Pusztává teszi a földet, kipusztítja róla a bűnösöket” (Ézs. 13,6-9)

Az Úr Jézus az Ő visszajöveteléről – az Úr napjáról – így  beszél: „És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban; és a földön pogányok szorongása a kétség miatt, mikor a tenger és a hab zúgni fog, Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, amik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek. És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni a felhőben, hatalommal és nagy dicsőséggel” (Luk. 21,25-26)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.