2014. április 22.

Kenneth E. Hagin: Tartsd az igét a szemed előtt

Fiam, az én szavaimra figyelmezz, az én beszédimre hajtsad füledet. Ne távozzanak el a te szemeidtől, tartsd meg ezeket a te elmédben. Példabeszéd 4,20-21

Ha visszagondolok 1957 szeptemberére, eszembe jut egy 82 éves evangélista hölgy, aki már két éve súlyos gyomorrákban szenvedett. Az orvosok nem értették, hogyan élhet még. Mikor felnyitották a testét, láttak jó néhány rosszindulatú daganatot, és nem csináltak semmit, csak visszavarrták a sebet. Azt mondták, itt már semmit sem lehet tenni.

Éreztem, az Úr vezet, hogy olvassam fel a Példabeszéd 4,20-22 Igéket. Azt mondtam neki: „amikor én is súlyos beteg voltam, ragaszkodtam ezekhez az Igékhez, és rájöttem, hogy hol az a pont, ahol elhibáztam.”

Folytattam: „a példabeszéd 4,21 azt mondja: ne engedd, hogy a szemeid elől eltávozzon az Ige. Ez volt a fordulópont. Tudod, én holtan láttam magam, s mikor ragaszkodtam ehhez az Igéhez és szüntelenül a szemem előtt tartottam, újra élőként kezdtem magam látni. Láttam magam, hogy olyan dolgokat teszek, amiket addig még soha.”

Ezt tanácsoltam ennek a drága hölgynek: ”minden egyes alkalommal, mikor ránézel a gyomrodra és látod milyen óriásira duzzadt, lásd újra laposnak, normálisnak. Lásd magad újra, ahogy prédikálsz. Isten nem akarja, hogy így halj meg. Meghalhatsz, ha akarsz, de engedd, hogy előbb Isten meggyógyítson, és aztán halj meg. Ebből semmi dicsőség nem származik.”

Megvallás: Isten Igéjét a szemem és a fülem előtt tartom. Isten Igéje igaz, az Ő Igéje élet az én szellememnek.

Fordította: orb-t

„Health food” (Egészséges étel) c. könyvből






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.