2014. április 26.

IGE: A kicserélt Evangélium hirdetőiről

 „Amint előbb mondottuk, és kijelentettük, most is ismét mondom, és megismétlem: Ha valaki néktek hirdet valamit, vagyis más Evangéliumot azon kívül, amit tőlünk hallottatok, és kaptatok, amit elfogadtatok, átvettetek, átok alatt, átkozott legyen*(Gal. 1,9)

*Az apostol figyelmezteti a Krisztusban hívőket, hogy csak egy Evangélium van, és aki mást hirdet, vagy ehhez hozzá tesz, vagy elvesz belőle, az a sátán szolgája: „Kérlek titeket, testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak azzal, hogy az ellenkezőjét tanítják annak, amit tanultatok. Térjetek ki előlük! Mert az ilyenek nem a mi Urunknak, Krisztusnak szolgálnak, hanem a saját hasuknak, és szép szóval, ékesszólással megcsalják a jóhiszeműek szívét” (Róm. 16,17-18).

 „Mert az ilyenek hamis apostolok, álapostolok, álnok, csaló, cselszövő, csalárd munkások, akik a Krisztus apostolaivá, kiküldötteivé változtatják át magukat.

[Más fordítás: Mert ezek hamis apostolok. Becsapják az embereket, és elhitetik velük, hogy ők valóban Krisztus apostolai; kik a Krisztus apostolaihoz hasonlóvá változtatják a külsejüket; akik csak a látszatát keltik annak, hogy Krisztus apostolai].

Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává, és a világosság angyalának tetteti magát a fény követévé. Nem nagy dolog azért, és nem csodálkozom, ha az ő szolgái is átváltoztatják magukat az igazság szolgáivá; akiknek megérdemelt végük az ő cselekedeteik, és az ő munkájuk szerint lészen.

 [Más fordítás: Nem meglepő tehát, ha a Sátán szolgái olyan álarcot vesznek fel, hogy az igazság szolgáinak látsszanak. Végül azonban megkapják, amit a tetteikkel megérdemeltek]” (2 Kor. 11,13-15).



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.