Csak Istennél csendesül el
lelkem… (Zsoltárok 62:6)
Az ember képes mindig kibúvót
keresni. Bármire. A közelmúltban hallottam, hogy egy apát és a fiát egymástól
függetlenül megkérdeztek az Istenhez való viszonyáról. A fiú azt mondta: még
fiatal vagyok ehhez, majd ha öreg és nyugdíjas leszek, akkor törődök Istennel!
Az idős édesapa pedig ezt mondta: az én koromban már minek keressem Istent? Ha
már leéltem nélküle életem nagy részét, akkor megpróbálom a hátralévő időmet is
nélküle tölteni!
Látjuk a két különböző korú
személy véleményéből, hogy kifogás az mindig van! De higgyétek el nem az a
fontos, hogy hány évesek vagyunk, hanem az, hogy akarunk-e egy lelkileg
nyugodtabb életet önmagunknak és ezáltal másoknak is? Mert ha igen, akkor az
Istennel való rendszeres kapcsolatra van szükségünk!
Az Isten előtti áldott
csendességek a felülről való több kijelentést, valamint az Úr és önmagunk jobb
megismerését teszik lehetővé! A rendszeres és őszinte Isten előtti ima a
következőket jelenti: közösséget Istennel, bizalmat, békességet,
felszabadultságot!
Nem tudom, hogy ezekből az
érzésekből mennyi van jelen az életünkben, de azt hiszem, hogy van mit
tanulnunk ezen a téren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.