2014. április 30.

Pásztor Anita: Egy Lélek Ára

Zoltan Berki megosztotta Jager Géza állapotát.

Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilenczvenkilencz igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre. (Lukács Evangélium 15:7)

Sok ember szentel figyelmet olyan dolgoknak, amelyek nem fontosak. Az egész életükben arra törekednek, hogy híresek legyenek, és emberi elismerést kapjanak, de ezek nem tartósak. “Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága. Hogyha általmegy rajta a szél, nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé.” (Zsoltárok könyve 103:15-16). Amikor Jézus előtt állunk majd, nem az emberek elismeréset kérdezi meg majd tőlünk, hanem az érdekli, mit cselekedtünk az Evangélium által a léleknyerés terén.

Isten előtt minden emberi lélek értékes, mivel igen magas váltságdíjat fizetett minden emberért: a Fiának, Jézusnak a drága vérével vásárolt meg minket. Ezért mondja a Biblia, ha egy bűnös megtér, nagy öröm van a Mennyben. Ha csak egy ember is lett volna a világban, Jézus akkor is eljött volna, hogy meghaljon érte. Nem azért jött, mert sokan voltunk; Jézus azért jött, mert értékesek vagyunk Istennek.

A mi felelősségünk, hogy a megváltás üzenetével minél több embert elérjünk; ez az elhívásunk és a célja annak, amiért itt vagyunk a Földön. Eltekintve az adottságainktól, a tehetségünktől mindenben a léleknyerésnek kell az elsődlegesnek lenni. Isten elküldte az egyszülött Fiát a Földre, de nem azért, hogy orvos, ügyvéd vagy politikus legyen, hanem léleknyerő.

Emlékezz, a Példabeszédek 11:30 azt mondja: “Az igaznak gyümölcse életnek fája; és lelkeket nyer meg a bölcs.” Mi bölcsek vagyunk, Isten azért küldött, hogy az Evangélium világosságát hordozzuk és kihozzuk az embereket a sötétségből Isten Fiának a dicsőséges királyságába: “Az értelmesek pedig, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké” (Dániel próféta könyve 12:3).

Ima

Drága Atyám, köszönöm a szeretetedet és azt a drága árat, amit kifizettél a megváltásomért a kereszten – Jézus Krisztus kereszthalála által. Másokat a szereteted szemével látok és a megváltás jó hírével szolgálok feléjük, a Jézus nevében. Ámen.

TOVÁBBI TANULMÁNYOK: Lukács Evangéliuma 15:8-10; János Evangéliuma 3:16


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.