2013. június 26.

Pásztor Chris: Te Vagy A Válasz

Készítette: József Balogh

Tekints a szövetségre, mert a földnek sötét helyei erőszakkal teljes lakhelyek. Ne szégyennel térjen vissza az elnyomott, a nyomorult és szűkölködő dicsérje a Te nevedet.(Zsolt 74:20-21).

Kifejező, ezt a héber szót így fordítja, mint a fönti versben "föld" az "erets"-ből, ami szintén a világ nemzeteire utal. A földnek sötét helyei vagyis a nemzetek, ahol megtörténnek a kegyetlenség és gonoszság cselekedetei, mint a: népirtás, terrorizmus, háborúk, stb..., ezen területeken van a tenyészhelyük. Arra az ártalmas és rosszindulatú helyekre, környezetre utalnak, ahol a gonosz, ördögi cselekmények megnyilvánulnak és működnek, helyek, ahol a sötétség ügynökei és a gonoszság fejedelmei uralkodnak.

Mi volt Isten válasza a kiáltásokra, amelyek a világ sötét helyeiről hallatszanak? Először is Ő kiküldte az Ő Igéjét (Zsolt 107:20) a Jézus személyében. A János 1:14 elmondja nekünk, hogy az Ige testté lett, és közöttünk lakozott. Isten megoldása az emberben, Krisztus Jézusban lett becsomagolva, aki a világ Megváltójaként jött el. Az Ő megfeszíttetése, eltemettetése, és feltámadása után, Ő felemelkedett a mennyben, de előtte még megbízott bennünket, mint gyülekezetet, hogy folytassuk a munkát, amit Ő elkezdett. Ézsaiás 53:10 azt mondja “…. Ő magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata végbemegy az Ő keze által".

Mi vagyunk Krisztus magja, az Ő személyének reprodukciója, rajtunk keresztül az Ő szolgálata, amit elkezdett, folytatódik. Minket meghatalmazott az Ő nevének erejével, hogy használjuk azt, és az Ő Igéjét adta, hogy azáltal éljünk. Most már te vagy Isten világossága a világ sötét régióiban. Amikor Jézus eljött azt mondta "Én vagyok a világ világossága, akik engem követnek nem járnak sötétségben, hanem az élet világosságaivá válnak" (János 8:12). Ezután a Máté 5:14-ben Ő azt mondja veled és velem kapcsolatban "Ti vagytok a világ világossága.... "

A világ sötét helyei lehet, hogy telve vannak a kegyetlenség lakhelyeivel, de te vagy az, akinek tennie kell valamit ezzel kapcsolatosan. Te vagy a világ világossága, nos, ne maradj csendbe. Prédikáld az Evangéliumot a föld sötét
helyein.

Ima
Drága Uram, imádkozom, hogy a Te kegyelmed világossága, amely Üdvösséget hozott, világosan ragyogjon a föld sötét helyein, amint az Evangélium hirdettetik nékik, a férfiak és asszonyok legyenek a sötétségtől elfordíttatva a világosságra, és váljanak részeseivé a Te kegyelmednek és szeretetednek, a Jézus nevében. Ámen!


TOVÁBBI TANULMÁNYOK: Máté 5:15-16; Róma 1:16

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.