2013. június 24.

Dr-Kováts György: JÓ AKARAT-3.

Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratának jó kedve szerint… (Ef 1,5.)

És akkor mi lesz azokkal, akik nem akarnak engedni Neki? Mi lesz azokkal, akik nem fogadják el ezt a megváltást, ezt a jó akaratot Istentől?
Szerinted?
Kényszeríteni fogja őket?

Szerintem az marad, ami volt. A világ fejedelme alatt. A sötétség hatalma – exusziája (gör: uralomgyakorlás, hatalmi helyzet, rendszer) – alatt. Bár a megváltás végbement, és lehetőséget ad számára – de, ha nem választja, ott marad, mintha nem lett volna megváltva.

Mit tehetsz?
Tehetsz valamit azokért, akik még nem fogadták be Őt? Sőt, azokért, akik most „nem akarják” befogadni Őt, sőt, talán hallani sem akarnak Róla?

Igen. Tehetsz.
Ismered a te Istened jó akaratát. Ezért imádkozol. Értük. Leteszed az életedet. Újra és újra odamész a te Urad elé. Nem azért, mert Ő ne tudná, amit kértél, hanem azért, mert azt mondta, hogy ilyenkor imádkozz. Kérj. Keress. Zörgess. És megnyered. (1)

Amikor lehet, szólsz. Elmondod, hogy mit tett érte az Örökkévaló Isten. De nem erőszakosan. Ezzel ellentétben: bölcsen. Újra és újra, minden jó alkalmat (kairosz) kihasználva, a lehetőséget áron is megvásárolva (kerül neked, amibe kerül, de az üzenet elhangzott) – és rábízva őt a Szent Szellemre, aki ébreszti, feltámasztja, keltegeti az üzenet által. Bizonyságtétel, az Úrral való tapasztalat, jó film, olvasmány, ige, ige, ige… nem csak felolvasva, de megosztva, kibontva. Ezek kincsek, megosztod, és várod az Urat. (2)

S mindezen közben élsz, cselekszed a jót, véghezviszed, amit az Úr, a te Istened napról-napra lehetőségként elkészít, hogy a hit által, szeretetből, a jó cselekedeteiddel – türelmeddel, segítségeddel, adakozásoddal, bátorításoddal, megértéseddel, stb. – bemutasd Őt és az Ő országát (szeretetét, igazságát, békességét, örömét).


S így, ez a három, együtt, elvégzi. Isten jó akarata megvalósul. Fiakká lesznek azok, akik még távol vannak Tőle. Légy áldott, bátor, kitartó és reményteljes. Legyen az Úr munkája is áldott a te életedben. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.