Vajon hányan keresik a megbocsátás jelét, amit neked kell
kitenned? Ne késlekedj!
A fiatalember egymagában ült az autóbuszon. Kitekintett az
ablakon. Alig múlt húsz éves, csinos, finom arcvonású fiú volt. Egy nő ült le a
mellette lévő ülésre. Miután kicsit kedvesen elbeszélgettek a meleg tavaszias
időről, a fiú váratlanul így szólt:
- Két évig börtönben voltam. Ezen a héten szabadultam, éppen
úton vagyok hazafelé?
Áradt belőle a szó, elmesélte, hogy egy szegény, de
becsületes családban nőtt fel, és az a bűntett, amit elkövetett mekkora
szégyent és fájdalmat okozott szeretteinek, akiktől a két év alatt semmi hírt
nem kapott. Tudta, hogy szülei túl szegények ahhoz, hogy vállalják az utat és
meglátogassák őt a börtönben, és azt is tudta, hogy túl tudatlannak érzik
magukat ahhoz, hogy levelet írjanak neki.
Mivel választ egyetlen levelére sem kapott, a végén már ő a
sem írt nekik. Ám a szabadulása előtt három héttel tett egy utolsó, reménytelen
próbálkozást, hogy kapcsolatba lépjen velük. Bocsánatukért könyörgött, amiért
csalódást okozott nekik.
Miután kiengedték, felszállt az első buszra, ami éppen a
házuk előtt halad el. A ház előtt, ahol felnevelkedett, és ahol még most is
élnek szülei. A szüleinek megírta, hogy megbocsátásuk jeléül egy jelet kér
tőlük. Olyan jelet, amit jól lehet látni az autóbuszból. Jelezzék, ha még
visszafogadnák: kössenek egy fehér szalagot a kert almafájára. Ha ezt a jelet
nem látja, nem száll le az autóbuszról, és örökre távozni fog az életükből.
Az úti célhoz közeledve a fiút egyre nagyobb nyugtalanság
töltötte el. Nem mert az ablakon kinézni. Biztos volt benne, hogy az almafán
nem lesz szalag. Útitársa, végighallgatta történetét, majd udvariasan megkérte
a fiút:
- Cseréljünk helyet. Majd én figyelek az ablakból.
Éppen csak néhány ház előtt haladt el az autóbusz, amikor a
nő meglátta az almafát. Könnyeivel küszködve, kedvesen megérintette a
fiatalember vállát:
- Nézze! Nézze! Az egész fát szalagok borítják.
Vajon hányan lesik a te almafádat, keresik a megbocsájtás
kis jelét rajta? Ne halogasd, menj, és tűzd ki rá!!
Állatokhoz hasonlítunk, amikor ölünk.
Emberekhez hasonlítunk, amikor ítélünk.
Istenhez hasonlítunk, amikor megbocsátunk.
(Bruno Ferrero nyomán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.