Jel. 8 A hetedik pecsét felnyitása, feltörése, A hét angyal trombitája, A szentek könyörgése;

Jel. 8,1 És mikor felnyitotta a hetedik pecsétet, [(anoigó): átv. ért: szellemi meglátásba részesített], lőn nagy csendesség a mennyben, mintegy fél óráig.*

*Zakariás így ír erről: „(Csendben legyen minden (báśár: hús)test Úr (jəhóváh: Jahve az Örökkévaló) előtt mert felkelt, (ʿúr: feltámadt, elindult) Ő, a szent, (nephelé): felhő által«” (Zak. 2,13).

Jel. 8,2 És látám azt a hét angyalt, [(aggelosz): hírnököt, követet] aki az Isten [(enópion): színe] előtt álla; és adaték nékik hét trombita, [(szalpigx): hét kürt].*

*Az Evangélium híradása: „És elküldi [és szétküldi] az ő angyalait [az Ő hírnökeit, és követeit] nagy [és hangos] trombitaszóval [és kürtszóval az egész földre]. És egybegyűjtik [és összegyűjtik ugyanarra a helyre] az ő választottait a négy szelek, [a szélrózsa minden irányából, a négy égtáj] felől, az ég egyik végétől a másik végéig [Más fordítás: És szétküldi az Ő követeit a föld minden részére, hogy Őhozzá gyűjtsék kiválogatottait. Amikor ezek elkezdődnek, nézzetek föl, és emeljétek föl a fejeteket, mert közel van a megváltásotok]. (Mát. 24,31).

Pál apostol a szentek egybegyűjtéséről így ír: „Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával (igéjével), hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal (főangyal) szózatával és isteni harsonával leszáll (alászáll) az égből (a mennyből): és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe (az Úr fogadására) a levegőbe; és ekképpen (és így) mindenkor az Úrral leszünk. Annakokáért vigasztaljátok egymást e beszédekkel (ezekkel az igékkel)” (1 Thess. 4,15-18) .

Jel. 8,3 És jöve egy másik angyal, és megálla az [(thüsziasztérion): áldozati]oltárnál, arany tömjénezőt [aranyfüstölőt] tartva; és adaték annak sok tömjén, [(thümiama): sok illatos füstölőszer] hogy tegye minden szenteknek könyörgéseihez [(proszeukhé): imádságaihoz] az arany [(thüsziasztérion): áldozati]oltárra, amely a királyiszék [(thronosz): a trón] előtt vala.*

*Dávid kérése: „Mint jó illatú füst (mint illatáldozat) jusson elődbe imádságom, s kezem felemelése (imára emelt kezem) estvéli áldozat legyen” (Zsolt. 141,2).

Jel. 8,4 És felméne [(anabainó): felszállt] a tömjén [(thümiama): a jó illatok] füstje a szentek könyörgéseivel [(proszeukhé): imádságaival] az angyal kezéből az Isten [(enópion): színe] elé.

Jel. 8,5 Azután vevé az angyal a tömjénezőt; és megtölté azt az [(thüsziasztérion): áldozati]oltárnak tüzével, [az oltár parazsával] és leveté [ledobta, leszórta] a földre; és lőnek mennydörgések [égzengés] és szózatok [és  (phóné): kiáltás] és villámlások és földindulás [és (szeiszmosz): földrengés támadt].*

*Amik a trónból támadtak: „A királyiszékből [a trónból] pedig villámlások és mennydörgések és szózatok jőnek vala ki…” (Jel. 4,5).

Jel. 8,6 És a hét angyal, akinél a hét trombita [(szalpigx): a hét kürt, a hét harsona] vala, (hetoimadzó): felkészült arra, hogy a (szalpidzó): kürtöket, a trombitákat megfújja.

Jel. 8,7 Az első angyal [(aggelosz): hírnök, követ] azért trombitála, [(szalpidzó): kürtölt] és lőn jégeső és tűz, vérrel elegy, [(mignümi): vérrel keverve], és vetteték a földre [és a földre [(balló): záporozott, a szárazföldre hullott]. És a földnek [a szárazföldnek] harmadrésze megége, és az élőfáknak harmadrésze megége, [(katakaió): felperzselődött] és minden zöldelő fű megége, [mind elhamvadt].*

*Így folytatódik a kijelentés: „És megharagudtak a pogányok, (a népek) de eljött a te haragod, és a halottak ideje, hogy megítéltessenek, és jutalmat adj a te szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek, és akik a te nevedet félik, kicsinyeknek és nagyoknak; és elpusztítsd azokat, akik a földet pusztítják. És megnyilatkozik az Isten temploma a mennyben, és megláttatik az ő szövetségének ládája az ő templomában; és lőnek villámlások és szózatok és mennydörgések, és földindulás és nagy jégeső” (Jel. 11,18-19).

Erről már Mózes így prófétált: „Kinyujtá azért Mózes az ő vesszejét (a botját) az égre, az Úr pedig mennydörgést támaszta és jégesőt, és (villámok csaptak a földre), és tűz szálla le a földre, és jégesőt bocsáta (jégesőt zúdított) az Úr (Jahve az örökkévaló) Égyiptom földére. És esett a jégeső, és a (a villámlás), a tűz egymást éré az igen nagy jégeső közt, amelyhez hasonló nem volt az egész Égyiptom földén, mióta nép lakja. És elveré a jégeső egész Égyiptom földén mindazt, ami a mezőn vala, embertől baromig (az állatig); a mező minden füvét is elveré a jégeső és a mező minden fáját is összetördelte. Csak a Gósen földén, hol Izráel fiai valának, nem volt jégeső” (2 Móz. 9,23-26).

Jel. 8,8 A második angyal is trombitált, [megfújta a (szalpidzó): kürtöt] és mint egy tűzzel égő nagy [(megasz): hatalmas] hegy vetteték [(balló): zuhant] a tengerbe; és a tengernek harmadrésze vérré lőn;

Jel. 8,9 És meghala a tengerben lévő teremtett állatoknak, harmadrésze, amelyekben élet vala; és a hajóknak harmadrésze elvesze. [Görög szerint: (apothnészkó): elpusztult a (thalassza ktiszma): tenger –szellemi érttelemben: Nemzetek, amelyek nem ismerik az igaz Istent - teremtményeinek harmadrésze, amelyekben élet vala; és a hajóknak / bárkáknak harmadrésze (diaphtheiró): tönkrement, megsemmisült].*

*Az evilágot ért csapások előképét így mutatja be a Szent Szellem: „Mózes és Áron pedig úgy cselekedének, amint az Úr parancsolta vala. És felemelé a vesszőt és megsujtá a vizet, amely a folyóban vala a Fáraó előtt és az ő szolgái előtt, és mind vérré változik a víz, amely a folyóban vala. A hal pedig, amely a folyóvízben vala, meghala, és megbüdösödik a folyóvíz, és nem ihatnak az Egyiptombeliek a folyónak vizéből; és vér vala az egész Égyiptom földén” (2 Móz. 7,20-21)

Jel. 8,10 A harmadik angyal is trombitált, [(szalpidzó): megfújta a kürtöt] és leesék [(piptó): lehullik] az égről egy nagy [(megasz asztér): egy hatalmas, fényt sugárzó] csillag, [(kaió): lobogó lánggal] égve, mint egy fáklya, [mint egy  (lampasz): ragyogás] és esék [(piptó): rázuhan] a folyóvizeknek harmadrészére, és a vizek forrásaira.*

*Az Úr Jézus megnevezi ezt a lehulló csillagot: „Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből. Amint villámként zuhant, és bukott le a mennyből” (Luk. 10,18).

Ézsiás is prófétál erről, ezt kérdezve: „Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál, és lehullottál a földre, aki népeken tapostál, népek legyőzője! Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, trónomat, és odaülök az istenek hegyére, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. Felibük hágok a magas felhőknek, és fölmegyek a felhők csúcsára, és hasonló leszek a Magasságoshoz, a Felségeshez” (Ésa. 14,12-14).

János apostolon keresztül jön a felelet: „Ezután háború támadt és lőn viaskodás a mennyben. Mihály és az ő angyalai harcra keltek, és viaskodnak vala a sárkánnyal; és a sárkány is harcra kelt, és viaskodik vala és az ő angyalai; De nem vehetnek diadalmat, nem tudtak felülkerekedni, és nem volt maradásuk többé, és az ő helyük sem találtaték a mennyben. És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti és megtéveszti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének. És hallék nagy szózatot a mennyben, amely ezt mondja vala: Most lett meg az üdvösség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak, a mi testvéreinknek vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk színe előtt. És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért, a bizonyságtételük igéjével; és az ő életüket nem kímélték mind halálig” (Jel. 12,7-11).

Magával rántva az angyalok egyharmadát is: „És az ég csillagai a földre hullának, miképpen a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, mikor nagy szél rázza” (Jel. 6,13).

És beteljesült Isten ígérete, amelyet az ember bukásakor jelentett ki az Édenben: „És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom, minden állat, és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban. És ellenségeskedést támasztok közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod” (1 Móz. 3,14-15).

Jel. 8,11 A csillagnak neve pedig üröm: változik azért a folyóvizek harmadrésze ürömmé; és sok ember meghala a vizektől, mivel keserűkké lőnek.*

*Így folytatódik a kijelentés: „Mert istentelenek, Isten nélkül élő hitetlenek vannak az én népem között; guggolva fülelnek, orvul leselkednek, mint a madarászok; tőrt hánynak, embereket fogdosnak. Mint a madárral teli kalitka, úgy vannak teli az ő házaik álnoksággal, alattomossággal: ezért lettek nagyokká, és hatalmasokká és gazdagokká! Meghíztak, kövérek, megfényesedtek; nem ismernek határt a gonosz beszédben; az árvának ügyét nem ítélik igaz ítélettel, hogy boldoguljanak; sem a szegényeknek nem szolgáltatnak igazságot. Ne toroljam meg ezeket - így szól az ÚR - és ne álljak bosszút az ilyen népen?! Szörnyű és rettenetes dolgok történnek e földön: A próféták hazugságot prófétálnak, és a papok tetszésük szerint hatalmaskodnak, és az én népem így szereti! De mit cselekesznek majd utoljára, ha itt lesz a vég?!” (Jer. 5,26-31).

Ők azok: „Akik ürömmé (méreggé) változtatják az ítéletet, és (a törvényt) és az igazságot földre tiporják” (Ámós. 5,7).

„De ímé, parancsol az Úr és megveri a nagy házat repedezésekkel, és a kicsiny házat hasadozásokkal. (Más fordítás: Mert ha az ÚR parancsol, darabokra zúzzák a nagy házakat, a kis házakat pedig törmelékké). Vajon futhatnak-e a lovak a sziklán? felszánthatja-e azt valaki ökrökkel? Ti pedig méreggé tettétek a törvényt, és az igazság gyümölcsét ürömmé” (Ámós. 6,11-12).

Ezért parancsolja az Úr az ő népéből valóknak:  „Hogy megtartsd a meggondolást, és a tudományt a te ajakid megőrizzék. [Más fordítás: Maradj megfontolt, légy óvatos, őrizd meg az oktatást, és ügyelj, hogy ajkad okosan szóljon]. Mert színmézet [lépes mézet] csepeg az idegen asszony [(ḥáláq): mézesmázos, hízelgő] ajka, és simább az olajnál az ő ínye. De annak vége keserű, mint az üröm, éles, mint a kétélű tőr [mint a kétélű kard]” (Péld. 5,2-4).

És hogy mindez meddig tart? Arról Dánielen keresztül jön a kijelentés: „Azután hallottam, hogy egy szent beszélni kezdett. Egy másik szent pedig válaszolt annak, aki ezt kérdezte: Meddig tart az, amit a mindennapi áldozatról és a szörnyű bűnről láttál? Meddig lesz kiszolgáltatva a szentély, és meddig tiporja azt a sereg? Ezt válaszolta neki: Kétezer-háromszáz este és reggel; azután a szentély visszanyeri igazi rendeltetését” (Dán. 8,13-14).

Jel. 8,12 A negyedik angyal [(aggelosz): hírnök, követ] is trombitált, [(szalpidzó): megfújta a kürtöt]. És megvereték a napnak harmadrésze, és [(plésszó): csapás érte a nap harmadát] és a holdnak harmadrészét, és a csillagoknak harmadrészét; hogy meghomályosodjék [(szkotidzó szkotidzomai): hogy elsötétüljön] azoknak harmadrésze, és a nap az ő harmadrészében ne fényljék, [(phainó): ne ragyogjon, hogy a nappal se legyen világos harmadáig] és az éjszaka hasonlóképen.*

*A próféták mind erről az időtől prófétálnak: „Ímé az Úrnak napja jő kegyetlen búsulással és felgerjedt, féktelen, izzó haraggal, hogy a földet pusztasággá tegye, és annak bűnöseit elveszesse arról. Mert az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják fényüket, sötét lesz a fölkelő nap, és a hold fényét nem tündökölteti” (Ésa. 13,9-10).

„És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal” (Ámós. 8,9-10).

 „A nap elsötétül, sötétséggé válik, a hold pedig vérré, vérvörös lesz minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja” (Jóel. 2,31).

„Tömegek, tömegek! A döntés völgyében! Mert közel van az Úrnak napja a döntés völgyében! A nap és hold elsötétednek; a csillagok bevonják, elvesztik fényüket; Az Úr pedig megharsan a Sionról és megzendül Jeruzsálemből, és megrendülnek az egek és a föld; de az Úr az ő népének oltalma és az Izráel fiainak erőssége!” (Jóel. 3,14-16).

„Közel van az Úrnak nagy napja, közel van, és igen siet; az Úr napjának szava keserves, kiáltoz azon a hős is. Haragnak napja az a nap, szorongatásnak és nyomorúságnak napja; pusztításnak és pusztulásnak napja; sötétségnek és homálynak napja; felhőnek és borúnak napja. Kürtszó és riadó napja a megerősített városok ellen és a büszke tornyok ellen!” (Sof. 1,14-16).  

Előképként így mutatja be az Úr ezt az időszakot: „És monda az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki a te kezedet az ég felé, hogy legyen sötétség Égyiptom földén és pedig tapintható sötétség. És kinyújtá Mózes az ő kezét az ég felé, és lőn sűrű sötétség egész Égyiptom földén három napig. Nem látták egymást, és senki sem kelt fel, nem tudott kimozdulni az ő helyéből három napig; de Izráel minden fiának világosság vala az ő lakhelyében” (2 Móz. 10,21-23).

Az Úr Jézus kijelentése: „Mindjárt pedig [közvetlenül] ama napok nyomorúságai [szorongattatásai; megpróbáltatásai, szorongásai; e gyötrelmes napok] után a nap [hirtelen] elsötétedik [elhomályosul], és a hold nem fénylik [nem világít; nem sugározza fényét], és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei [tartóerői; a világmindséget összetartó erők] megrendülnek [és a mennyei hatalmak meginognak]. És akkor feltetszik [feltűnik; megjelenik; felragyog, fénylik, láthatóvá lesz; (Itt: felragyog, fénylik; felvillan /felvillanása után tartósan árasztja fényét/] az ember Fiának jele [ismertetőjele az égen. És akkor sír [és jajgatásba tör ki; jajveszékel; gyászolni fog, és mellét veri] a föld minden nemzetsége [népe, és törzse], és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben [az ég felhőin] nagy hatalommal [és erővel] és [nagy] dicsőséggel és [erőben és hatalommal]” (Mát. 24,29-30).

Márk így ír erről az időről: „És az ég csillagai lehullanak, és az egekben levő hatalmasságok, erősségek, az egek tartóerői, és a hatalmak meginognak, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek, megremegnek, rázkódnak, inognak, megtántorodnak” (Márk. 13,25).

Lukács is bizonyságot tesz: „Mikor az embereknek eláll a lélegzetük, megdermednek, tanácstalanná, tehetetlenné válnak, elvesztik bátorságukat a félelem, rémület, riadalom, és ijedtség miatt, és azoknak a szörnyűségeknek megsejtése miatt, amik a földkerekségre rázúdulnak. Mert az egek összetartó erői megrendülnek,  meginognak, megtántorodnak” (Luk. 21,26).  

Ézsaiás is erről prófétál: „(Széthull), és elporhad az ég minden serege, és az ég, mint írás egybehajtatik, (összecsavarodik, mint egy tekercs) és minden serege lehull, miként lehull a szőlő levele és a fügefáról a hervadó lomb” (Ésa. 34,4).

És a kijelentés folytatódik: „Az ég és a föld [mint látható világ] elmúlnak (de nem a végleges megsemmisülés értelmében, hanem csak továbbhalad, eltűnik). (Más fordításban: megváltoznak, más (jobb) állapotba mennek át)], de az én beszédeim [az én szavaim (logoszaim: Igéim) azonban] semmiképpen el nem múlnak [semmiképp sem veszítik érvényüket]” (Mát. 24,35).

Márk is ír az Úr Jézus kijelentéséről: „Az ég és a föld elmúlnak…” (Márk. 13,31).

Dávid így prófétál Arról, aki: „Régente fundáltad a földet (és Te vetettél hajdan alapot a földnek), s az egek is a te kezednek munkája (és alkotása). Azok elvesznek (és elpusztulnak)…; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és (ők) elváltoznak….” (Zsolt. 102,26-28).

Az apostol idézi a Dávid által mondott próféciát: „Te Uram kezdetben alapítottad [(themelioó): alapot vetettél, és megalapoztad] a földet [(gé): földet, mint látható világot] és a te kezeidnek művei [és alkotása] az egek [(úranosz): a látható, és láthatatlan eget]. Azok elvesznek [elpusztulnak; megsemmisülnek, azok el fognak tűnni]… és mindazok, mint a ruha megavulnak [(palaioó): hanyatlik, bomlik, romlik, elöregszik, elkopik, tönkremennek]. És palástként összehajtod [összegöngyölíted] azokat és [mint a ruha] elváltoznak [(allasszó): megváltoztatod, másmilyenné teszed, és kicseréled]…” [Más fordítás: Mint egy fátyolt úgy göngyölöd össze őket, vagy mint egy köpenyt, és elváltoznak…]” (Zsid. 1,10-12).

Mert az egész teremtett világ mulandó: „Emeljétek az égre szemeiteket, és nézzetek (és tekintsetek le) a földre ide alá. mert az egek, mint a füst elfogynak (és szétfoszlanak), és a föld, mint a ruha megavul (és szétmállik), és lakosai hasonlókép elvesznek (és úgy elhullnak, mint a legyek). De szabadításom örökre megmarad, és igazságom (az Isten által ajándékozott, és a hit által való megigazulás) meg nem romol (meg nem rendül)” (Ésa. 51,6).

Jel. 8,13 És láték és hallék az égnek közepette [az ég delelőjén] egy angyalt repülni, aki ezt mondja vala nagy szóval: Jaj, jaj, jaj a föld lakosainak, akik a földön  [(katoikeó): tartózkodnak], a három angyal trombitájának [kürtölésének] többi szavai miatt, akik még trombitálni [kürtölni] fognak.

A nevelésről

A Bibliáról.

„El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról, elmélkedjél azon éjjel és nappal, hogy mindent figyelmesen és úgy cselekedjél meg, amint meg van írva abban. Mert így gyarapodóvá teszed az útjaidat, és sikered lesz”

(Józs. 1,8; New King James)

Úr Jézus!

 „Szent templomod felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért és igazságodért; mert minden neveden felül felmagasztalád a te beszédedet” 

(Zsolt. 138,2)

Spurgeon: A Bibliáról

A Biblia egy hatalmas vég vászon, amelyet az igaz­ság szövőszékén szőttek.

Joyce Meyer: Képes vagy elbánni mindazzal, amit az élet hoz

 „Mindezek ellenére, minden nehéz helyzetben mi vagyunk a győztesek! Sőt, még annál is többek — ő általa, aki szeretett bennünket.” (Róma 8:37,EF)

Évekig azon tűnődtem, mit jelent az, hogy „több mint győztesek” vagyunk. Biztosan vannak, akik más meglátással bírnak, de én arra a következtetésre jutottam, hogy „több mint győztes” –nek lenni azt jelenti, hogy bármi is adódik az életben, bizonyosságod van afelől, hogy Jézus által képes vagy elbánni vele. Még mielőtt szembekerülnél a problémával, már tudod, hogy győztesen fogsz kikerülni belőle.

Tehát, nem félsz a dolgoktól, nem rettegsz az ismeretlentől, és nem élsz állandó aggódásban amiatt, hogy mi fog történni egy váratlan helyzetben. Nem igazán számít, hogy mi az adott helyzet, tudod, hogy Krisztus által képes vagy kezelni. Számodra a vereség nem opció!

Kezdd el minden nap azt gondolni: „Krisztus által képes vagyok kezelni mindazt, amit az élet elém hoz. Képes vagyok megtenni mindazt, amit meg kell tennem. Mindenre van erőm aKrisztusban, aki engem megerősít.” (Filippi 4:13) Még mielőtt reggel kikelsz az ágyból, hagyd, hogy ezek a gondolatok újra és újra átfussanak az agyadon.

A helyes gondolkodás az első lépés a jobb élethez. A sóhajtozás nem segít. A féltékenység arra, akinek megvan az, amire vágysz, szintén nem tesz jót. Az önsajnálat idő- és energiapocsékolás. A kívánatos új élet kezdete az, hogy elkezdünk úgy gondolkodni, ahogyan Ő.

Bízz Benne: Milyen meghatározott szituációban van szükséged arra, hogy elhidd: több, mint győztes vagy? Bízz benne, hogy Krisztus által mindenre képes vagy.

Joyce Meyer

                                                                 Magyar fordítás: ahitatok.hu

https://www.ahitatok.hu/joyce-meyer/576-kepes-vagy-elbanni-mindazzal-amit-az-elet-hoz.html

krisztus.eu

 

 

Szemben és benned...

László Boda

Keneted áradjpn

https://vimeo.com/218800393

Apostolok Cselekedetei 15. fejezet: Az apostolok gyűlése, és határozata Jeruzsálemben;

Csel. 15,1 Némelyek pedig, kik Júdeából jöttek alá, így tanítják vala az atyafiakat [a testvéreket]: Ha körül nem metélkedtek Mózes rendtartása [a törvény előírása] szerint, nem üdvözülhettek [nem menekülhettek meg / nem szabadulhattok meg / nem kerülhettek biztonságba].

Csel. 15,2 Mikor azért Pálnak [(a kicsi, alacsony, csekély)] és Barnabásnak [a vigasztalás fia, a (prófétai) ígéret fia; az építő intés fia] nagy háborúsága és vetekedése lőn azok ellen, azt végezik, hogy Pál és Barnabás és némely mások ő közülük menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe [a béke megalapozása, tanítása; kétszeres békét állíts; a gyülekezetek kiindulása;  béke városa", “béke birtoklása”, “béke alapja”; vagy "(Isten) gondoskodik a békéről] e kérdés ügyében. [Más fordítás: Mikor azért Pálnak és Barnabásnak (ú úk úkh oligosz sztaszisz): nem kis viszálya és (szüdzétészisz): vitája támadt velük, - akik nem csekély zendülést és vizsgálódást támasztottak ellenükben, - az a döntés szü­letett, hogy Pál és Barnabás és némely mások ő közülük menjenek fel az apostolokhoz, (preszbüterosz): a presbiterekhez a vénekhez, (tútú dzétéma): ebben a vitás ügyben].*

*Ábrahámhoz így szólt az Úr: „Ez pedig az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én közöttem és ti közöttetek, és a teutánad való magod között: minden férfi körülmetéltessék nálatok. És metéljétek körül a ti férfitestetek bőrének elejét, és az lesz az én közöttem és ti közöttetek való szövetségnek jele. Nyolcnapos korában körülmetéltessék nálatok minden férfigyermek nemzedékről nemzedékre; akár háznál született, akár pénzen vásároltatott valamely idegentől, aki nem a te magodból való. Körülmetéltetvén körülmetéltessék a házadban született és a pénzeden vett; és örökkévaló szövetségül lesz az én szövetségem a ti testeteken. A körülmetéletlen férfi pedig, aki körül nem metélteti az ő férfitestének bőrét, az ilyen (nep̄eš): élet) kivágattatik az ő népe közül, mert felbontotta az én szövetségemet” (1 Móz. 17,10-14).

És Pál apostol így folytatja: „Mert mi vagyunk a körülmetélkedés, a körülmetélt nép, akik Isten Szelleme szerint, és Isten Szellemében szolgálunk, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk és nem a hústestben bizakodunk” (Fil. 3,3).

És int minden hívőt: „Krisztus azért szabadított fel bennünket, hogy éljünk is ebben a szabadságban. Ezért ne engedjétek magatokat újra rabszolgává tenni. Ímé, én Pál mondom néktek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus néktek semmit sem használ, akkor nem jelent semmi áldást számotokra.  Most megismétlem, hogy aki hagyja magát körülmetélni, annak az egész Törvényt be kell tartania. Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvény által akartok megigazulni, a kegyelemből kiestetek” (Gal. 5,1-4.12-14).         

                                                                                                                                                                                            

Csel. 15,3 Miután a gyülekezet, az [(ekklészia): a kihívottak közössége] ünnepélyesen útnak indította őket általmentek [(dierkhomai): áthaladtak] Fenicián [(pálmák országa; bíbor, bíborvörös, karmazsin)] és Samárián, (őrtorony, őrhegy; őrséghez tartozó; Jahve őriz, véd)  [(ekdiégeomai): részletesen] elbeszélve a pogányok [(ethnosz): a nemzetekbeliek] megtérését; és nagy örömet szerzének az összes atyafiaknak [minden testvérnek].

Csel. 15,4 Mikor pedig megérkeztek Jeruzsálembe, a gyülekezet [(ekklészia): a kihívottak közössége] és az apostolok, a vének [(aposztolosz preszbüterosz apodekhomai): kiküldött vének, presbiterek szívesen] fogadják őket, és ők elbeszélik, mily nagy dolgokat cselekedék az Isten ővelük.

Csel. 15,5 Előállának [(exanisztémi): szólásra emelkednek] azonban némely hívők a farizeusok szerzetéből valók közül, [(haireszisz): a farizeusi szektából megtért hívők] mondván, hogy körül kell metélni őket, [a nemzetbelieket], és megparancsolni, hogy a Mózes törvényét megtartsák.

Csel. 15,6 Egybegyűlnek azért az apostolok, a vének [(aposztolosz preszbüterosz apodekhomai):az  apostolok, a kiküldött vének, presbiterek], hogy e dolog felől végezzenek [hogy tanácskozzanak, és tisztán lássanak ebben az ügyben].

Csel. 15,7 És mikor nagy vetekedés [(szüdzétészisz): nagy vita] támadt, felkelvén [(anisztémi): felállva] Péter, [szikla vagy kő; - egy (darab) kő] monda nékik: Atyámfiai, [(adelphosz): testvéreim]  férfiak, ti tudjátok, [(episztamai): ismeritek] hogy az Isten régebbi idő óta kiválasztott engem mi közülünk, hogy a pogányok [(ethnosz): a nemzetek] az én számból hallják az Evangéliumnak beszédét, [(logosz): igéjét] és higyjenek [(piszteuó): hitre jussanak].*

*Péter apostol Kornélius házában hirdeti a Krisztust: „Ti ismeritek azt a dolgot [(réma): kijelentést], mely lőn az egész Júdeában [jelentése: dicsőítve lesz], Galileától [jelentése: Csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete] kezdve, az után a keresztség után, [(baptiszma): az alámerítkezést követően], melyet János [Jelentése: Jahve kegyelmes, az Úr jóindulatú, jóságos, kedves; az Úr nagylelkű adakozó, az Úr megkegyelmezett. Isten kegyelmet ad] prédikált [(kérüsszó): hirdetett]. A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Szellemmel és hatalommal [(dünamisz): erővel], ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög [(diabolosz): vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló] hatalma [(katadünaszteuó): zsarnoksága elnyomása] alatt voltak [akik az ördög igájában vergődtek]; mert az Isten vala ő vele. És mi vagyunk bizonyságai mindazoknak, amiket mind a zsidóknak [(iúdaiosz): júdeaiaknak] tartományában, mind Jeruzsálemben [jelentése: a béke megalapozása] cselekedett; akit megölének, fára feszítvén. Ezt az Isten feltámasztá harmadnapon, és megadá, hogy ő megjelenjék nyilván [(ginomai emphanész): nyilvánvalóan láthatóvá váljon], Nem az egész népnek, hanem az Istentől eleve választott bizonyságoknak, [(prokheirotoneó martüsz): előre kiválasztott tanúknak] nékünk, kik együtt ettünk és együtt ittunk ő vele, minekutána feltámadott halottaiból” (Csel. 10,37-41)

Csel. 15,8 És a szíveket ismerő Isten bizonyságot tett mellettük, mert adta nékik a Szent Szellemet, miként nékünk is.*

*A Kornélius házában az Evangélium hirdetése eredményeként: „Mikor még szólá Péter ez igéket, [(réma): e kijelentést], leszálla [(epipiptó): ráesik, ráhull, ráborul] a Szent Szellem mindazokra, akik hallgatják vala e beszédet [(logosz): ez Igét]. És elálmélkodának (exisztémi peritomé: megdöbbentek, extázisban / önkívületbe kerültek) a zsidóságból (a körülmetélésből) való hívek [(pisztosz): hívők], mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra [(ethnosz): nemzetekből valókra] is kitöltetett a Szent Szellem ajándéka. Mert hallják vala, hogy ők nyelveken szólnak és magasztalják az Istent” (Csel. 10,44-47).

Pünkösd napján ez így történt: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal, egyetértésben, egy indulattal együtt valának ugyanazon a helyen. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és betöltötte az egész házat, ahol ülnek vala. [Más fordítás: hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt a mennyből, mintha heves szélvész jönne, és az betöltötte az egész házat, amelyben ültek]. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek, és leereszkedtek és üle mindenikre azok közül. [Más fordítás: Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre]. És beteljesedtek mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdenek szólni más, másféle nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniuk” (Csel. 2,2-4).

És a pünkösdi csoda folyamatosan történik. Az Atya ígérete pedig így hangzott: „És lészen az után, hogy kiöntöm Szellememet minden (hús)testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én Szellememet” (Jóel. 2,28-29).

Csel. 15,9 És semmi különbséget sem tett mi köztünk és azok között, a hit által tisztítván meg azoknak szívét [(kardia): bensőjét, a szellemi életük központját].

Csel. 15,10 Most azért mit kísértitek [(peiradzó): miért teszitek próbára] az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk?*

*Az írástudókról és farizeusokról így szól az Úr: „Jaj néktek is törvénytudók! Mert elhordozhatatlan, elviselhetetlenül nehéz és nyomasztóterhekkel terhelitek meg az embereket, de ti magatok nem nyúltok hozzá, egy ujjatokkal sem illetitek, és meg sem érintitek azokat a terheket. [Más fordítás: Rossz lesz nektek is, törvénytanítók! Olyan szabályokat hoztok, és kényszerítetek az emberekre, amiket nehéz betartani. Ti viszont meg sem próbáljátok betartani ezeket a szabályokat]” (Luk. 11,46).

Máté így ír a vallási vezetőkről: „Mert ők elviselhetetlenül nehéz, súlyos és elhordozhatatlan, nyomasztó terheket kötöznek egybe, és az emberek vállaira vetik; de ők maguk azonban az ujjukkal sem akarják azokat illetni, megmozdítani. (Más fordítás: Szigorú szabályokat állítanak föl, amelyeknek nehéz engedelmeskedni. Ráerőltetik más emberekre, hogy tartsák be ezeket, ők maguk viszont meg sem próbálják követni ezeket a szabályokat)” (Mát. 23,4

És az Úr válasza: „Mivel törvényeimet nem teljesítették, rendelkezéseimet megvetették, a nyugalom napjait meggyalázták, és atyáik bálványain járt a szemük. Ezért én is hagytam, hogy legyenek olyan rendelkezéseik, amelyek nem jók, és olyan törvényeik, amelyek által nem élnek” (Ezék. 20,24-25).

 Csel. 15,11 Sőt inkább az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, [(szódzó): megmenekülünk, üdvözülünk] miképpen azok is.*

*Mert: „Mindenki vétkezett, eltévesztette a célpontot, és nélkülözi, szűkölködik, híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen, ajándékképpen igazítja meg őket, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. [Más fordítás: Megigazulásukat azonban ingyen, az ő kegyelméből kapják a Krisztus Jézus kifizette váltság általi szabadítás révén, amelyet a Krisztus Jézus megváltó munkája fordított felénk]” (Róm. 3,23-24).

És tette ezt Isten: „Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban a követelményeivel, és rendelkezéseivel ellenünk szóló, és tételekbe foglalt kézírást, az adóslevelet, amely ellenünkre volt nekünk, és amely vádolt minket. És azt eltette, eltávolította, eltolta az útból, odaszegezvén azt a keresztfára, a kínoszlopra” (Kol. 2,14).

Ugyanis: „A törvény nincs hitből, nem a hitből származik, hanem amely ember cselekszi, betölti, és megteszi azokat, élni fog azok által. Krisztus váltott meg minket, Ő vásárolt ki bennünket, és váltságdíj ellenében felszabadított a törvény átkától, a törvény átka alól” (Gal. 3,12-13).

„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék” (Eféz. 2,8-9).

„Annakokáért a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg, és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgaságnak igájával. [Más fordítás: Krisztus azért szabadított fel bennünket, hogy éljünk is ebben a szabadságban. Ezért ne engedjétek magatokat újra rabszolgává tenni]” (Gal. 5,1).

Csel. 15,12 Elhallgatott, [elcsendesedett] azért az egész sokaság, [az egész gyűlés]; és hallgatják vala Barnabást és Pált, amint [(exégeomai): részletesen] elbeszélik, [akik eléjük tárták] hogy mily nagy] jelet és csodát tett az Isten ő általuk a pogányok [(ethnosz): a nemzetek] között.*

*A római gyülekezet előtt is erről tesz megvallást az apostol: „Mert nem merek szólni, prédikálni semmiről, amit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak, a nemzeteknek engedelmességére, megnyerésére, megtéréséért szóval - igével - és tettel. [Más fordítás: olyasmiről azonban aligha lesz bátorságom beszámolni, amit a Szellem hatalma nélkül tettem volna, amit rajtam keresztül nem a Krisztus munkált volna, szóval és tettel]. Jelek - természetfölötti események, rendkívüli jelenségek, és csodák ereje által, és hatalmával az Isten Szellemének ereje által; úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtől és környékétől fogva Illyriáig betöltöttem, szétszórtam a Krisztus evangéliumát. [Más fordítás: csak így történhetett, hogy Jeruzsálemtől elkezdve Illyriáig mindent betölthettem a Krisztus örömüzenetével]” (Róm. 15,18-19).

Mert ahová küldte az Úr az apostolt, ott: „Isten pedig nem mindennapi csodákat tett Pál keze által; úgyhogy még a testén levő kendőket vagy kötényeket is elvitték a betegekhez, és a betegségek eltávoztak tőlük, a gonosz szellemek pedig kimentek belőlük” (Csel. 19,11-12).

Csel. 15,13 Miután pedig ők elhallgattak, megszólalt Jakab, [mást kiszorító, más helyébe lépő] mondván: Atyámfiai, [(adelphosz): testvéreim] férfiak, hallgassatok meg engem!

Csel. 15,14 Simeon [meghallgattatás, hallva). Az Úr meghallgatott; Isten meghallgatott] elbeszéli, mi módon gondoskodott [(episzkeptomai): látogatta meg] először [(próton): első alkalommal] az Isten, hogy a pogányok, a [(ethnosz): nemzetek] közül vegyen [(lambanó): fogadjon el] népet az ő nevének.*

*Mert: „minden nemzetben kedves, és [(dektosz): elfogadott] ő előtte, aki őt féli [aki Őt tiszteli] és igazságot, a [(dikaioszüné ergadzomai): megigazulást] megszerzi]. (Csel. 10,35).

Már a próféták azt hirdették, hogy: „… mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül, üdvözül; mert a Sion (kiszáradt, megperzselt helyképletesen: (a harcos vagy a diadalmas) Egyház) hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás, amint megígérte az Úr, és a megszabadultak közt lesznek azok, akiket elhív az Úr!” (Jóel. 2,32).

Ezt a próféciát idézi Péter apostol a Szent Szellem kitöltése után:  „És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, üdvözül”  (Csel. 2,21).

És hogy ki az az Úr, akinek a nevét segítségül kell hívni, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „… akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magukén és a miénken” (1 Kor. 1,2).

És: „Amint Hóseásnál (megmentés, szabadítás; Jahve a szabadítás; Isten segít; akinek az Úr a segítsége). (Jahve az üdvösség) is mondja: Népemnek nevezem, és népem gyanánt fogom elhívni, amely nem volt az én népem, és szeretettnek azt, ami nem volt szeretett, és ki irgalmat nem talált, irgalmasságot találónak. És lészen, hogy azon a helyen, ahol ez mondatott nékik: Ti nem vagytok az én népem, ott az élő Isten fiainak fognak hívatni” (Róm. 9,25-26).

Csel. 15,15 És ezzel egyeznek [(szümphóneó): összhangban vannak] a próféták [(prophétész): Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyek] mondásai, [szavai (logosz): igéi] mint meg van írva:

Csel. 15,16 Ezek után megtérek [(anasztrephó): visszafordulok, visszatérek] és felépítem [(anoikodomeó): újjáépítem] a Dávidnak [szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember] leomlott [(piptó): tönkrement, összeomlott] sátorát; és annak omladékait [(kataszkaptó anoikodomeó anorthoó): földig rombolt romjait is újjáépítem], helyreállítom, és ismét felállatom azt:

Csel. 15,17 Hogy megkeresse az embereknek többi része [(kataloiposz): az emberek maradéka, fennmaradó része] az Urat, és a pogányok [(pasz pasza pan ethnosz): az összes nemzetek] mindnyájan, [(epi): akik között elhangzik az én nevem, melyek felett, és amelyekre az én nevemet segítségül hívják], akik az én nevemről neveztetnek. Ezt mondja az Úr, ki mindezeket megcselekszi [véghezviszi].*

*A próféták így szólnak azokról az időkről: „Azon a napon felemelem a Dávid leomlott sátorát, és kijavítom repedezéseit, és felemelem omladékait, helyreállítom romjait, és megépítem azt, mint volt hajdanán. Hogy örökségképen bírják az Edom (veres; erősség, vár, hegyes vidék; földből való); az 'ádóm melléknévből származik, jelentése: vörös. (Ádám név jelentése is: vörös, vagy a (vörös) földből való ember) maradékát és mindama népeket, (amelyeket majd rólam neveznek el) akik az én nevemről neveztetnek, ezt mondja az Úr, aki megcselekszi ezt (aki ezt véghezviszi)! Ímé, napok jőnek, ezt mondja az Úr, és ott éri a szántó az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt. És a hegyek musttal csepegnek, a halmok pedig mind megáradnak” (Ámós. 9,11-13).

 Hát: „Ujjongj te meddő, ki nem szültél, ujjongva énekelj és kiálts, ki nem vajúdtál, mert többek az elhagyottnak fiai a férjnél való fiainál, azt mondja az Úr. Szélesítsd ki a sátorod helyét, és hajlékidnak kárpitjait terjesszék ki; ne tiltsd meg; nyújtsd meg köteleidet, és erősítsd meg szegeidet. Mert mind jobb-, mind balkézre kiterjedsz, és magod népeket vesz örökségbe, és puszta városokat megnépesítnek. Ne félj, mert meg nem szégyenülsz, és ne pirulj, mert meg nem gyaláztatol, mert ifjúságod szégyenéről elfeledkezel, és özvegységednek gyalázatáról többé meg nem emlékezel. Mert férjed a te Teremtőd, (aki alkotott) seregeknek Ura az Ő neve, és megváltód Izráelnek Szentje, az egész föld Istenének hívattatik” (Ésa. 54,1-5).

Csel. 15,18 Tudja az Isten öröktől fogva minden ő cselekedeteit.

Csel. 15,19 Az okáért [(dio): azért] én azt mondom, és [(krinó): úgy gondolom] hogy nem kell háborgatni [(parenokhleó): nyugtalanítani, zaklatni] azokat, kik a pogányok [(ethnosz): a nemzetek] közül térnek meg, és [(episztrephó): fordulnak oda] az Istenhez.

Csel. 15,20 Hanem írjuk meg [rendeljük el] nékik, hogy tartózkodjanak a bálványok fertelmességeitől, [a bálvány okozta (aliszgéma): tisztátalanságtól], a paráznaságtól, [a (porneia): házasságtöréstől, fajtalanságtól, prostitúciótól]. A fúlva holt [(pniktosz): megfojtott] állattól és a vértől.*

*Az apostolok a paráznaság, és a bálványimádás miatt így figyelmeztetik Krisztus népét: „Azért kedveseim, szeretteim, szerelmeseim, kerüljétek, és távoztassátok el a bálványimádást. És fussatok, meneküljetek a bálványok tiszteletétől. Sőt, hogy amit a pogányok, a nemzetek áldoznak, ördögöknek, démonoknak áldozzák és nem Istennek; nem akarom pedig, hogy ti az ördögökkel, a démonokkal legyetek közösségben. [Más fordítás: Igazán nem óhajtom, hogy közösségre lépjetek a gonosz szellemekkel, hogy a démonok társai legyetek]” (1 Kor. 10,14.20).

 Hiszen a bálványok imádása a gonosz szellemek imádását jelenti, hiszen: „… tudjuk, hogy egy bálvány sincs a világon…” (1 Kor. 8,4)

 Hanem a bálvány mögött gonosz  szellemek vannak :„A többi emberek pedig…nem tértek meg az ő kezeik csinálmányaitól, hogy ne imádnák a gonosz szellemeket, és az arany és ezüst és érc és kő és fa bálványokat, amelyek nem láthatnak, sem hallhatnak, sem járhatnak” (Jel. 9,20)

János apostol is erre inti Krisztus népét: „Fiacskáim, oltalmazzátok meg magatokat a bálványoktól” (1 Ján. 5,21)

Péter apostolon keresztül pedig kijelentést nyernek azok a tisztátalanságok, amikbe ezek a gonosz szellemek beleviszik az embereket: „Mert elég nékünk, hogy [(biosz): földi] életünk elfolyt idejében a pogányok [(ethnosz): a nemzetek] akaratát cselekedtük [hogy a múltban a pogányok szokásait (katergadzomai): követtük], járván feslettségekben [(aszelgeia): kicsapongásokban, féktelenségben], kívánságokban, részegeskedésekben [borozásokban], dobzódásokban [(kómosz): dorbézolásokban, dőzsölésekben], ivásokban [(potosz): tivornyázásokban, mulatozásokban] és undok [szentségtelen] bálványimádásokban” (1 Pét. 4,3).

Pedig Isten parancsa így hangzott népéhez: „Ne áldozzák többé véres áldozataikat az ördögöknek, a haszontalan bálványoknak, akikkel ők paráználkodnak. Örökkévaló rendtartás legyen ez nékik nemzetségről nemzetségre” (3 Móz. 17,7)

De Isten népe nem hallgatott az Úrra: „És meghízott Jesurun, (az igaz ember; a kegyes, az igazságos; a szeretett igazságos, egyenes ember; az igazság barátja) és rugódozott, és kirúgott a hámból. Meghíztál, megkövéredtél, elhájasodtál. És elhagyá, elvetette Istent, teremtőjét, alkotóját, és megveté, elhagyta az ő üdvösségének kőszikláját. Idegen istenekkel ingerelték, utálatosságokkal bosszantották. Ördögöknek, gonosz, tisztátalan szellemeknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, akiket nem ismertek; újaknak, akik csak most támadtak, akik nemrég jöttek, akiket nem rettegtek, és nem féltek a ti atyáitok. A Kősziklát, aki szült, aki nemzett téged, elfeledted; megfelejtkeztél Istenről, aki nemzett, és világra hozott téged” (5 Móz. 32,15-18)

„Sőt összeelegyedtek a pogányokkal, és eltanulták cselekedeteiket. És tisztelték azoknak bálványait, és tőrré levének azok reájuk, amelyek csapdába ejtették őket. És feláldozák fiaikat és leányaikat az ördögöknek, a démonoknak.  Ártatlan vért ontottak, fiaik és leányaik vérét, akiket a kánaáni (lapály, mélyföld; megalázás, leigázás) bálványoknak áldoztak, vérontással gyalázták, és fertőztették meg az országot, és a földet öldökléssel. És tisztátalanokká lőnek cselekedeteikben, paráznákká tetteikben, és beszennyezték magukat” (Zsolt. 106,35-39)

Amikor csapások érték az embereket, azok nem indították az embereket megtérésre, sőt a démonok megakadályozták, hogy Istenhez térjenek: „A többi ember pedig, akiket nem öltek meg ezek a csapások, nem tértek meg kezük alkotásaitól, hanem imádták a bálványokat, az ördögöket, a démonokat. Amelyeket aranyból és ezüstből, rézből, kőből meg fából készítettek, és amelyek sem látni, sem hallani, sem járni nem tudnak; és nem tértek meg gyilkosságaikból, varázslásaikból, paráználkodásaikból és lopásaikból sem” (Jel. 9,20-21).

Erre a megoldás: „Öldököljétek meg, adjátok halálra azért a ti földi, testi tagjaitokat. [Más fordítás: Öljétek meg magatokban a régi emberi természetet és annak minden megnyilvánulását]. Paráznaságot, azaz házasságtörést, fajtalanságot, prostitúciót, tisztátalanságot, bujaságot, szenvedélyt, gonosz kívánságot, rossz, romlott, züllött, gyalázatos, káros, ártalmas, értéktelen, haszontalan vágyakat, kívánságokat, szenvedélyt…” (Kol. 3,5).

 Az Úr Jézus kijelentése a paráznaságról: „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál, azaz: ne kövess el házasságtörést! Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében, vagyis aki bűnös vággyal, bűnös kívánsággal asszonyra néz, azaz: aki azért néz egy nőt, mert megkívánta, szívében már házasságtörést követett el vele” (Mát. 5,27-28).

És az apostolok folytatják: „Kerüljétek, távoztassátok el, és fussatok, meneküljetek a paráznaságtól, vagyis a bálványimádástól, az Istentől való eleséstől. Minden bűn, céltévesztés, melyet az ember elkövet a testen, a te személyiségeden kívül van. De aki paráználkodik, azaz bálványt imád, a maga teste, személye ellen vétkezik, és a szó szoros értelmében: eltéveszti a célpontot” (1 Kor. 6,18).

Mert a paráznaság – akár fizikai, akár szellemi, azaz a bálványimádás, a test cselekedete. Arról pedig azt mondja az Úr: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratándja is. Mert aki vet az ő hústestének, a hústestből arat veszedelmet; aki pedig vet a Szellemnek, a Szellemből arat örök életet” (Gal. 6,7-8).

Így szól a hetedik parancsolat is: „Ne paráználkodj! Ne törj házasságot!” (2Móz. 20,14)

„Mert ez az Isten akarata, a ti szentté lételetek, hogy megszentelődjetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok. Hogy mindenitek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét, és tisztaságban tudjon élni feleségével. Nem kívánság gerjedelmével és szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent” (1 Thess. 4,3).

„Avagy nem tudjátok-é, és nem vagytok tisztában vele, hogy igazságtalanok, hamisak, engedetlenek, hűtlenek, és hitetlenek nem örökölhetik Istennek országát, Istennek királyságát? Ne tévelyegjetek. Ne ámítsátok, ne csaljátok meg, és ne ejtsétek tévedésbe magatokat. Ne vezessenek félre titeket. Se paráznák, azaz: buja, fajtalan, lányfuttató, vagy prostituált férfiak, se bálványimádók, azaz istenszobrot, vagy isten képet szolgálók, vagy imádók ne legyetek. Se házasságtörők, se pulyák, vagyis kéjenc, kicsapongó, homoszexuális férfi partnere, se férfiszeplősítők, vagyis homoszexuális férfi, azaz: férfiakkal paráználkodó és közösülő, férfivel háló ne legyen köztetek” (1 Kor. 6,9).

Már az Ószövetségben így figyelmeztet az Úr: „Férfiúval ne hálj úgy, amint asszonnyal hálnak: utálatosság az” (3 Móz. 18,22).

„És ha valaki férfival hál, úgy amint asszonnyal hálnak: utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak; vérük rajtuk” (3 Móz. 20,13).

Már Noéhoz így szólt Isten a vérevésről: „Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek” (1 Móz. 9,4).

És a vérrel kapcsolatos kijelentések újra és újra hangzanak: „Ne egyetek semmit a vérével! Varázslást ne űzzetek, és ne jövendölgessetek!” (3 Móz. 19,26).

„Örökkévaló rendtartás legyen ez nemzedékről nemzedékre minden ti lakhelyeteken: semmi kövéret és semmi vért meg ne egyetek! (3 Móz. 3,17).

„És semmi vért se egyetek meg bármely lakhelyeteken: se madárnak, se baromnak (állatnak) vérét. Ki kell irtani népe közül az olyan embert, aki bármilyen vért eszik. (3 Móz. 7,26-27).

„És ha valaki Izráel házából, vagy a köztük tartózkodó jövevények közül valamiféle vért megeszik: kiontom haragomat az ellen, aki a vért megette, és kipusztul az ő népe közül. Mert a hústestnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a benne levő élet által szerez engesztelést. Ezért mondtam Izráel (héb. Jisrael: Isten harcol, Isten harcosa, hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten harcol; Isten fejedelme, egyenesen Istennel; vagy Isten erejével győző, ő Isten hercege lesz; Isten győzedelmeskedik) fiainak: Senki se egyék vért közületek; a köztetek lakó idegen se egyék vért. És ha valaki Izráel fiai közül, vagy a köztük tartózkodó jövevények közül vadászásban vadat vagy madarat fog, amely megehető: ontsa ki annak vérét, és fedje be azt földdel. Mert minden testnek élete az ő vére, a benne levő élettel. Azért mondom Izráel fiainak: Semmiféle hústestnek a vérét meg ne egyétek, mert minden hústestnek élete az ő vére; valaki megeszi azt, irtassék ki. Ha pedig valaki elhullott, vagy vadtól megszaggatott állatot eszik, akár bennszülött, akár jövevény: mossa meg ruháit, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estig, azután tiszta lesz. Hogyha meg nem mossa ruháit, sem a hústestét le nem mossa: viselje az ő vétségének terhét” (3 Móz. 17,10-16).

„Csakhogy abban állhatatos légy, hogy a vért meg ne egyed; mert a vér, az élet: azért az életet a hússal együtt meg ne egyed! Meg ne egyed azt, a földre öntsd azt, mint a vizet” (5 Móz. 12,23-24).

Az Úr Jézus kijelentése a hústestről (a beszédről) és a vérről (a szellemről):„Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának hústestét, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Mert az én hústestem bizony valóságos étel és az én vérem bizony valóságos ital. Aki megrágja, és eszi az én hústestemet, és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. A Szellem az, aki megelevenít, életre kelt, és életet ad, a hústest nem használ semmit: a beszédek a kijelentések, amelyeket én szólok néktek, Szellem és halhatatlan élet” (Ján. 6,53.55-56.63).

Csel. 15,21 Mert Mózesnek régi [(arkhaiosz): ősi] nemzedékek óta városonként megvannak a hirdetői, mivelhogy a zsinagógákban minden szombaton felolvassák.*

*De: „… Mózes, lepellel fedte be arcát, hogy ne lássák Izráel fiai, és ne kelljen végignézniük az elmúlandónak, a mulandó dicsőségnek, a megszüntetendőnek, érvénytelenné teendőnek végét, elmúlását, eltűnését. De megtompultak, megkérgesedtek, érzéketlenné váltak az ő elméik, gondolkozásuk, értelmük, felfogóképességük. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig megmaradt, és ott van, az Ószövetség olvasásánál, és felismerésénél felfedetlenül, s rajta is marad, mivelhogy a Krisztusban tűnik el, válik hatástalanná, és érvénytelenné. [Más fordítás: De bele is kövesedtek gondolkodásukba. Mert az ószövetség olvasásakor a mai napig rajtuk van a lepel, s nem hull le róluk, mert csak a Krisztusban veszti hatályát]. Sőt mind máig, a mai napig, valahányszor olvassák Mózest, lepel borul az ő szívükre, lepel takarja bensőjüket. Mikor pedig megtérnek, és amint odafordulnak az Úrhoz, lehull a lepel, és eltűnik, elvétetik a takaró” (2 Kor. 3,13-16).

És kijelentés az értetlenség okáról: „Ha mégis leplezett, és nem elég világos a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, és csak azok számára nem világos, akik elvesznek. Akikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, gondolkozását, mert hitetlenek, hogy ne lássák és így nem is látják meg a Krisztus dicsőséges evangéliumának, a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képe, az Isten képmása” (2 Kor. 4,3-4).

Ézsaiás próféciáján keresztül jelenti ki az Úr, hogy ez minden nemzetre vonatkozik, beleértve Izráelt is: „És elpirul a sápadt hold, és megszégyenül az izzó nap, mikor a seregek Ura uralkodik, amikor Ő lesz a király a Sion hegyén és Jeruzsálemben: s vénei előtt dicsőség lészen, és vénein ragyog dicsősége. S elveszi e hegyen a fátyolt, leveszi a leplet, mely beboríta minden népeket, és amely ráborult minden népre, és a takarót, mely befödött, és betakart vala minden népségeket, és minden nemzetet” (Ésa. 24,23-24).

Dávid próféciája a dicsőség királyáról: „Kicsoda ez a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr, Jahve az Örökkévaló az erős hadakozó Úr. Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek fel örökkévaló ajtók, hadd menjen be a dicsőség királya! Kicsoda ez a dicsőség királya? A seregek Ura, ő a dicsőség királya. Szela” (Zsolt. 24,8-10).

 S az Újszövetség válasza Dávid kérdésére: „...dicsőség Ura... a mi Jézus Krisztusunk...” (Jak. 2,1)

Beleértve Izráelt is: „Sőt azok is, ha meg nem maradnak, ha nem tartanak ki a hitetlenségben, a tagadásban, engedetlenségben, beoltatnak. Mert az Isten ismét beolthatja őket, mert Istennek van hatalma, és képes is arra, hogy újra beoltsa őket” (Róm 11,23.)

Csel. 15,22 Akkor tetszék az apostoloknak és a véneknek [(aposztolosz preszbüterosz): az elöljáróknak, presbitereknek] az egész gyülekezettel egybe, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül és elküldjék Antiókhiába Pállal és Barnabással, Júdást, kinek mellékneve Barsabás, és Silást, kik az atyafiak [(adelphosz): testvérek] között főemberek [(hégeomai): elöljárók] valának.*

*Barnabás vitte Pál apostolt megtérése után az apostolok elé: „Barnabás azonban maga mellé vevén őt, vivé az apostolokhoz, és elbeszélé nékik, mint látta az úton az Urat, és hogy beszélt vele, és mint tanított Damaskusban nagy bátorsággal a Jézus nevében” (Csel. 9,27.)

Később ugyancsak Barnabás ment az apostolért Tárzusba, és utána együtt szolgáltak: „Elméne pedig Barnabás Tárzusba, hogy felkeresse Saulust, és rátalálván, elvivé őt Antiókhiába. És lőn, hogy ők egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek” (Csel. 11,25-26).

Barsabás volt az, akit jelöltek Júdás helyett apostolnak, de végül Mátyást választották: „Állatának azért elő kettőt, Józsefet, ki hivatik Barsabásnak, kinek mellékneve Justus vala, és Mátyást” (Csel. 1,23).

Silvánus munkatársa volt Pál apostolnak: „Pál, Silvánus és Timóteus a Thessalonikabeliek kihívott gyülekezetének, eklézsiájának írja e levelet…” (1 Thess. 1,1).

Csel. 15,23 Megírván azok keze által ezeket: Az apostolok, [(aposztolosz preszbüterosz): kiküldöttek, vének, presbiterek], és az atyafiak [(adelphosz) a ti testvéreitek] az Antiókhiában, Siriában és Czilicziában levő, a pogányok [(ethnosz): a nemzetek] közül való atyafiaknak [testvéreknek] üdvözletüket!

Csel. 15,24 Mivelhogy meghallottuk, hogy némelyek mi közülünk kimenvén, megháborítottak [(tarasszó): megzavartak, nyugtalanná tettek] titeket beszédeikkel, feldúlva (anaszkeuadzó pszükhé): felzaklatva, megzavarva) benneteket, azt mondván, hogy körülmetélkedjetek és a törvényt megtartsátok; kiknek mi parancsot nem adtunk:*

*Az apostol félelmének ad hangot, így beszélve a minden korban élő szentekhez: „Félek, hogy amiként a kígyó a maga álnokságával, és ravasz mesterkedésével megcsalta, rászedte, becsapta, elcsalta Évát, Akként a ti gondolataitok, felfogásotok, és gondolkodásmódotok is megrontatnak.  A ti gondolataitokat is elpusztítják, tönkreteszik, lerombolják és feldúlják, és ezért eltávolodtok a Krisztus iránt való egyenességtől, az őszinte, tiszta és szent hűségtől. [Más fordítás: és akkor vége Krisztushoz való őszinte ragaszkodásotoknak, a Krisztus iránti őszinte és tiszta odaadásotoknak]. Mert hogyha az, aki jő és odamegy hozzátok, és más Jézust hirdet, akit mi nem hirdettünk, vagy más szellemet vesztek, fogadtok be, amit nem vettetek, és nem akit korábban kaptatok, és amit elnyertetek, vagy más evangéliumot, örömüzenetet hallotok, és nem amelyet elfogadtatok, szépen eltűrnétek, sőt szívesen vennétek” (2 Kor. 11,3-4).

És Pál apostol elmondja, hogy: „….aki megzavar titeket, el fogja venni büntetését, bárki legyen is az” (Gal. 5,10). 

És így folytatódik a kijelentés: Mert ha a törvény alá rendeltek, a törvényből valók, a törvény alapján állók az örökösök, akkor a hit hiábavalóvá, üressé, hasztalanná, hatástalanná lett, az ígéret pedig érdektelen, haszontalan, semmis, eltöröltetett, hatálytalan, eredménytelenné válik, csődöt mond, kudarcba fullad, nincs dolga, megszűnt a funkciója, feladata” (Róm 4,14).

 Ezért hangzik a figyelmeztetés: „Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvény által akartok megigazulni, a kegyelemből kiestetek” (Gal.5,4). (Péld. 30,6).

Csel. 15,25 Tetszék nékünk, [(dokeó): jónak láttuk] miután egy értelemre [(homothümadon): egyetértésre] jutottunk, [egyhangúlag úgy határoztunk], hogy férfiakat válasszunk ki és elküldjük ti hozzátok a mi szeretteinkkel, Barnabással és Pállal,

Csel. 15,26 Oly emberekkel, kik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért.

Csel. 15,27 Küldöttük azért Júdást és Silást, kik élőszóval szintén tudtotokra adják ugyanezeket.

Csel. 15,28 Mert tetszék a Szent Szellemnek és nékünk, [(dokeó): jónak látta és vele együtt mi is úgy láttuk jónak], hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül,

Csel. 15,29 Hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fúlva holt állattól, és a paráznaságtól, [(eidólothüton pniktosz porneia): a bálványoknak áldozottaktól, a vértől, a megfojtottól, és a házasságtöréstől, fajtalanságtól, prostitúciótól]; melyektől, ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok. Legyetek egészségben!*

*Pál apostol Timóteussal: „Végigjárták a városokat, és átadták nekik azokat a határozatokat, amelyeket a jeruzsálemi apostolok és vének hoztak, hogy tartsák meg azokat. A gyülekezetek azért erősödének a hitben, és gyarapodnak számban naponként” (Csel. 16,4-5).

Jakab apostol megismétli: „A pogányokból (nemzetekből) lett hívők felől pedig mi írtunk, azt végezvén, hogy ők… oltalmazzák meg magukat mind a bálványoknak áldozott hústól, mind a vértől, mind a fúlva holt állattól, mind a paráznaságtól. [Görög szerint: (eidólothüton pniktosz porneia): a bálványoknak áldozottaktól, a vértől, a megfojtottól, és a házasságtöréstől, fajtalanságtól, prostitúciótól]. (Csel. 21,25).

Csel. 15,30 Azok annakokáért elbocsáttatván, elmenének Antiókhiába; és egybegyűjtvén a sokaságot, [az egész gyülekezetet] átadták a levelet.

Csel. 15,31 És mikor elolvasták, megörültek a bátorításnak.

Csel. 15,32 Júdás és Silás pedig [(te): szintén] próféták lévén, sok beszéddel, [(logosz): sok igével] bátorították, és buzdították az atyafiakat, [(adelphosz): a testvéreket] és megerősítik őket.

Csel. 15,33 Miután pedig bizonyos időt eltöltöttek, elbocsáták őket az atyafiak [a testvérek] békességgel [(eiréné): jókívánságokkal] az apostolokhoz, [akik küldték őket].

Csel. 15,34 De Silásnak tetszék, [(dokeó): jónak látta] ott maradni.

Csel. 15,35 Pál és Barnabás is Antiókiában időznek, tanítva és prédikálva másokkal [(meta polüsz pollé polü) együtt] az Úrnak igéjét, és [(euaggelidzó): hirdetve az evangéliumot].

Csel. 15,36 Egynéhány nap múlva pedig monda Pál Barnabásnak: Visszatérve most látogassuk meg a mi atyánkfiait [(adelphosz): a testvéreket] minden városban, melyben hirdettük az Úrnak igéjét, hogyan vannak.

Csel. 15,37 És Barnabás azt tanácsolá, hogy vegyék maguk mellé Jánost, ki Márknak hívatik.

Csel. 15,38 Pál azonban azt tartá méltónak, [(axioó): úgy tartotta helyesnek] hogy aki elszakadt [(aphisztémi): elvált] tőlük Pamfiliától fogva, és nem ment velük a munkára, ne vegyék maguk mellé azt.*

*Márk (héber neve: Ióannész, vagyis János), ő volt az, aki az Úr Jézus elfogásakor követi Őt: „Akkor otthagyták őt mindnyájan, és elfutnak. Egy ifjú pedig követé őt, akinek meztelen testét csak egy gyolcs ing takarta; és megfogák, megragadták őt az ifjak. De ő ott hagyva az ingét, meztelenül elszaladt tőlük, elmenekült” (Márk. 14,50-52).

Ő volt az a tanítvány, aki az utolsó vacsorán: „…a Jézus kebelén nyugszik vala, akit szeret vala Jézus. (Ján. 13,23).

Őreá bízta a kínoszlopon függő Úr az anyját: „A Jézus keresztje [kínoszlopa] alatt pedig ott állottak vala az ő anyja, és az ő anyjának nőtestvére; Mária, a Kleopás [jelentése: híres] felesége, és Mária Magdaléna. Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott áll az ő anyja és az a tanítvány, akit szeret [(agapaó): kedvelt] vala, monda az ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad! Azután monda a tanítványnak: Ímhol a te anyád! És ettől az órától magához [a házába, az otthonába] fogadá azt az a tanítvány” (Ján. 19,25-27).

Ő az, aki a megfeszítésnél, az Úr Jézus halálánál is jelen volt: „És aki [(eidó oida): végignézte, és] látta, [(martüreó): tanúsítja, és] bizonyságot tett, és igaz [(aléthinosz): valóságos, és szavahihető] az ő tanúbizonysága [(martüria): az ő tanúskodása]. És az tudja, hogy ő igazat [(aléthész): valóságot] mond, hogy ti is higgyetek” (Ján. 19,35).

Őróla kérdezi az Urat Péter apostol: „Péter pedig megfordulván, látja, hogy követi az a tanítvány, akit szeret vala Jézus, aki nyugodott is ama vacsora közben az ő kebelén [az estebéden az Úr keblére dőlt]… Ezt látván Péter, monda Jézusnak: Uram, ez pedig mint lészen [Uram, hát vele mi lesz]? Monda néki Jézus: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá [mit tartozik rád]? Te kövess engem!” (Ján. 21,20-22).

 Ő volt Pál apostol és Barnabás segítőtársa, már a közös szolgálatuk elkezdésekor: „Amikor Szalamiszba értek, hirdették az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt, mint segítőtárs” (Csel. 13,5).

 Péter apostol úgy ír róla, mint saját fiáról: „Köszönt titeket a [veletek] együtt (ki)választott babiloni (Babilonban lévő) [gyülekezet] és Márk, az én fiam” (1Pét 5:13).

 „Márk, [jelentése: védelem], a Barnabás unokatestvére,” (Kol. 4,10).

Egy időre elszakadtak egymástól: „Elhajózván pedig Páfusból Pál és kisérői, Pergába, Pámfiliának városába menének. János azonban elválván tőlük, megtére Jeruzsálembe” (Csel. 13,13).

A fogság idején Pál apostolt Lukács kivételével mindenki elhagyta: „Egyedül [csak] Lukács [jelentése: a megvilágosított, a fénylő, sugárzó] van velem. Márkust [jelentése: védelem] magadhoz vévén, hozd magaddal: mert nekem alkalmas, és [(eukhrésztosz): hasznos] a szolgálatra” (2 Tim. 4,11).

Pál apostollal volt a fogság idején is, a Filemonhoz írt levél írásakor „Továbbá Márk …az én munkatársaim [is köszöntenek]” (Filem. 1,24).

Őreá bízta az Úr a végidők próféciáit, amit: „elküldvén azt az ő angyala [(aggelosz): hírvivő követe] által, megjelenté [(szémainó): megmutatta, kijelentette, elmagyarázta] az ő rabszolgájának, Jánosnak. [Más fordítás: Jelképekbe öltöztette, és úgy küldte el angyalán keresztül rabszolgájának, Jánosnak]. Aki bizonyságot [(martüria): tanúságot] tett az Isten beszédéről, [az Isten igéjéről] és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, [Jézus Krisztus által (martüria): adott bizonyítékról, az Ő vértanúságáról, és] mindenről, amit látott [(eidó oida): amiről tudomása van, amit megismert]” (Jel. 1,1-2).

Csel. 15,39 Meghasonlás,* [ingerültség, feszültség] támada [(ginomai): keletkezett] azért, úgyhogy elszakadának [(apokhóridzó)í. különváltak] egymástól, és Barnabás maga mellé véve Márkot, elhajózék Ciprusba;**

*Meghasonlás: A paroxysmos orvosoknál gyakori szó, a lázgörbe tetőpontját jelenti; itt „elkeseredés, rövid ideig tartó heves vita, összecsapás” a jelentése.

**Márk Pál apostol és Barnabás segítőtársa volt, már a közös szolgálatuk elkezdésekor: „Amikor Szalamiszba értek, hirdették az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt, mint segítőtárs” (Csel. 13,5).

Péter apostol úgy ír róla, mint saját fiáról: „Köszönt titeket a veletek együtt kiválasztott babiloni gyülekezet, és Márk, az én fiam” (1Pét 5:13).

 Aristárkhus egy Tessalonikai keresztény volt, aki az apostollal szolgált: „… a Thessalonikabeliek közül pedig Aristárkhus” (Csel. 20,4).

És amikor az apostolt hajón vitték Rómába, ő az apostollal együtt ment: „Beülvén azért egy Adramittiumból való hajóba, az Ázsia mentében fekvő helyeket akarván behajózni, elindultunk, velünk lévén a macedóniai Aristárkhus, ki Tessalonikából való” (Csel. 27,2).

Démás is az apostollal szolgált, de később így ír róla az apostol: „… Démás engem elhagyott, e jelen való világhoz ragaszkodván, és elment Thessalonikába…” (2 Tim. 4,10).

Lukács tartott ki végig az apostol mellet, még a római fogság idején is: „Egyedül Lukács van velem. Márkust magadhoz vévén, hozd magaddal: mert nekem alkalmas, és hasznos a szolgálatra” (2 Tim. 4,11).

Csel. 15,40 Pál pedig Silást választván maga mellé elméne, az Isten kegyelmére bízatván az atyafiaktól [a testvérektől].

Csel. 15,41 És eljárá Siriát és Czilicziát, erősítve a gyülekezeteket, [(ekklészia): az eklézsiát, a kihívottak közösségeit].