2017. június 6.

Márk Evangélium 9. fejezet: Jézus megdicsőülése. (revidiált)

Márk. 9,1 Azután monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek az itt állók, - a jelenlévők - között, akik nem kóstolnak, nem ízlelik, és nem tapasztalják meg addig a halált, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa, az Isten királysága eljött erővel, és hatalommal, vagyis amíg meg nem látják Isten hatalommal megvalósuló uralmát, erő-megnyilvánulását, csodatevő erejét*

*Mátén keresztül hangzik a kijelentés, hogy mit jelent az Úr Jézus által kimondott Ige: „Bizony mondom néktek: Azok között, akik itt állnak, vannak némelyek, akik nem kóstolják, nem ízlelik, nem tapasztalják meg a halált, amíg meg nem látják az embernek Fiát eljőni királyként az ő országában, az ő királyságában (Mát. 16,28).

Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Így is van megírva: Lőn, azaz teremtetett az első ember, Ádám élőlénnyé; az utolsó Ádám - az Úrmegelevenítő, és éltető  Szellemmé(1 Kor. 15,45).

Így ígéri meg az Úr a Szent Szellem - vagyis az Ő -  eljövetelét tanítványainak: „Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló, akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Szelleme, … Ő tesz majd én rólam bizonyságot…  Ő engem fog dicsőíteni…” (Ján. 15,26; 16,14).

Pál apostol bizonyságtétele Isten országáról, uralmáról: Mert Isten országa akkor nyilatkozik meg, amikor a Szent Szellem erejével hirdetik a Krisztust. Ezért azt mondja az apostol: „Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten titkát. És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédében állott, hanem Szellemnek és erőnek megmutatásában: hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék” (1 Kor. 2,1.4-5).

„Mert nem beszédben áll, és nem szavakon alapszik, nem szóban nyilatkozik meg az Istennek országa, az Isten királysága, uralma, hanem erőben, hatalomban, csodatevő erőben(1 Kor. 4,20).

Hogy ez megtörténjen, ahhoz az Úr Jézus által ígért mennyei erőt kell megkapni minden hívőnek: „És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel” (Luk. 24,49).

Mert: „… János… vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. És: „… vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,5.8).

Márk. 9,2 És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé őket csupán magukban egy igen magas hegyre. És elváltozék előttük, ott a szemük láttára más alakot öltött, átalakult;

Márk. 9,3 És a ruhája fényes, tündöklő, csillogó, ragyogó lőn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet.

Márk. 9,4 És megjelenék, azaz láthatóvá lett nékik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek vala Jézussal.

Márk. 9,5 Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Mester, azaz Rabbi, jó, kellemes nékünk itt lenni: csináljunk azért három hajlékot, vagyis három sátrat, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.

Márk. 9,6 De nem volt tudatában annak, hogy mit beszél, mivelhogy megrémülének [Más fordítás: Mert nem tudta, mit mondjon, ugyanis annyira megrettentek, meg voltak ijedve].

Márk. 9,7 És felhő támada, vagyis felhő keletkezett, és ereszkedett le, szállt alá, mely őket beárnyékolta, és beborította, és a felhőből szózat jöve, azaz hang hallatszott, mondván: Ez az én szerelmes, az én kedvesen, drágán, nagyon szeretett Fiam; őt hallgassátok.

Márk. 9,8 És mikor nagyhirtelen körültekintenek, senki mást nem látának többé maguk körül, és maguk mellett, egyedül csak Jézust*

*Máté bizonyságtételében sok további részlettel egészíti ki a történteket: „És hat nap múlva maga mellé vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magukban egy igen magas hegyre. És elváltozék, vagyis átalakult előttük, a szemük láttára, és az ő orcája ragyog, fénylik, világítani kezdett vala, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, tündökölt, úgy vakított, mint a fény, mint a napsugár. Ruhái olyan fehérek lettek, mintha napfényből volnának. És ímé megjelenék, és egyszerre láthatóvá lett ő nékik, azaz megjelent előttük Mózes és Illés, akik beszélgettek vala Ővele - Jézussal. Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó, kellemes nékünk itt lennünk. Ha akarod felállítok itt három hajlékot, három sátrat, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet. Mikor ő még beszél vala, ímé, fénylő, ragyogó, világos felhő borítá, és árnyékolta be, vagyis hirtelen fénylő köd árnyéka esett rájuk, és vevé körül őket. És ímé szózat lőn, és hang hallatszott a felhőből mondván: Ez az én szerelmes, kedvesen, drágán, nagyon szeretett, Fiam, akiben én gyönyörködöm kiben én megnyugodtam. Ő nyerte el tetszésemet Őbenne telik kedvem: Őt hallgassátok. És a tanítványok amint ezt hallák, arcra esének, arcra borultak, és igen megrémülnek, és nagy félelem fogta el őket. Jézus pedig hozzájuk menvén megérintette őket, és monda: Keljetek, és álljatok fel és ne féljetek! Mikor pedig szemeiket fölemelik, és felnéztek, feltekintettek, senkit sem látnak, hanem csak Jézust egyedül” (Mát. 17,1-8). >az időpont megjelölésében: „hat nap múlva”, nem számítja a határnapokat, míg a római módon számító Lukács nyolc napról beszél<.

 Lukács bizonyságtétele szerint, amikor az Úr Jézus a tizenkét tanítványát kiküldte az evangélium hirdetésére: „És lőn e beszédek elhangzása után mintegy nyolcad nappal, hogy Jézus maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felméne a hegyre imádkozni. És imádkozása közben az ő orcájának ábrázata elváltozék, és az ő ruhája fehér és fénylő lőn, fehéren tündöklött. És ímé két férfiú beszél vala Ővele, kik valának Mózes és Illés; Kik dicsőségben megjelenvén, élete végéről szólottak, és beszélik vala az ő halálát, melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni, amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie. Pétert pedig és a vele lévőket elnyomá az álom; de mikor felébredtek, látták az ő dicsőségét, és ama két férfiút, kik vele ott állnak vala. És lőn, mikor azok eltávoztak Őtőle, monda Péter Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot, három sátrat, egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek; nem tudván mit mond. És mikor ő ezeket mondá, felhő támada és őket beárnyékozá; ők pedig megfélemlének, és nagyon megrémültek, mikor azok bementek a felhőbe. És szózat lőn, hang hallatszott a felhőből, mondván: Ez amaz én szerelmes Fiam akit kiválasztottam, őt. És mikor a szózat lőn, vagyis  a hang hallatszott, találtaték Jézus csak maga, azaz Jézust egyedül találták. Ők pedig hallgatnak, és semmit abból, amit láttak, senkinek el nem mondának azokban a napokban” (Luk. 9,28-36).

Péter apostol bizonyságtétele az Úr mennybemenetele után: „Mert nem mesterkélt, és nem kitalált meséket, mítoszokat követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését; hanem mint akik szemlélői voltunk az Ö nagyságának, szemtanúi voltunk isteni fenségének. Mert amikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózatot intézett: Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm: Ezt az égből jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen” (2 Pét. 1,16-18).

Már Mózes így prófétált az Úr Jézusról, ezt mondva: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: őreá hallgassatok! Mind a szerint, vagyis egészen úgy, amint kérted az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben az összegyülekezésnek napján mondván: Ne halljam többé, mert nem tudom tovább hallgatni az Úrnak, az én Istenemnek szavát, és ne lássam többé, mert nem tudom tovább nézni ezt a nagy tüzet, mert meghalok! Az Úr pedig így szólt hozzám és monda nékem: Jól mondták, amit mondtak. Prófétát támasztok nékik az ő atyjukfiai közül, olyat, mint te, és az én igéimet adom annak szájába, ő pedig megmond nékik mindent, amit parancsolok néki. És ha valaki nem hallgat az én igéimre, amelyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon, és azt én felelősségre vonom!” (5 Móz. 18,15-19).

És az apostol megerősíti, hogy kiről szólt a prófécia: „Mert maga Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai, a ti testvéreitek közül, olyat, mint én; őt hallgassátok mindenben, amit csak mond néktek. És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül” (Csel. 3,22-23).

Ézsaiás pedig így beszél az Úr Jézusról: „Ímé ez az én szolgám, akit gyámolítok, akit támogatok, az én választottam, akit szívem kedvel, akiben gyönyörködöm, Szellememmel ajándékoztam meg, törvényt beszél, és hirdet a népeknek” (Ésa. 42,1).

Márk. 9,9 Mikor pedig a hegyről leszállnak, szigorúan megparancsolá, és elrendelte nékik, hogy senkinek se beszéljék el, amit láttak vala, csak amikor az embernek Fia a halálból, a halottak közül feltámad.
Márk. 9,10 És ezt a szót, ezt az igét meg is jegyezték, és jól az eszükbe vésték, és megtartották magukban, de tanakodtak egymás között, mit jelent a halálból, a halottak közül feltámadni?*

*A tanítványok engedelmeskedtek a parancsnak, és: … Ők pedig hallgattak, és azokban a napokban senkinek nem mondtak el semmit a látottakról” (Luk. 9,36).

Márk. 9,11 És megkérdezék őt, mondván: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie?

Márk. 9,12 Ő pedig felelvén, monda nékik: Illés ugyan előbb eljövén helyre állít mindent; de hogyan van az embernek Fiáról megírva, hogy sokat kell szenvednie, átélni, megtapasztalni, elviselni, eltűrni és megvettetnie? Hogy semmibe veszik, azaz megvetik, lenézik, nem vesznek tudomást róla.

Márk. 9,13 De mondom néktek, hogy Illés is eljött, és azt cselekedték vele, amit akartak, mert kényük-kedvük szerint bántak vele, amint meg van írva ő felőle*

*Zakariáshoz, Bemerítő János apjához  így szól az angyal születendő fiáról:  „És az Ő - az Úrnak - színe előtt fog járni az Illés szellemével és erejével, olyan erővel, ami képessé tesz bármi megtételére. Hogy az atyák szívét a fiakhoz visszatérítse, visszafordítsa, és az engedetleneket, a meggyőzhetetlen, makacs, csökönyös hitetleneket a megigazultak vagy megigazítottak, az igaznak nyilvánítottak bölcsességére, okosságára vezesse, hogy az egész személyiség „beállítottságát”, „irányultságát megváltoztassa. Hogy készítsen az Úrnak, és állítson az Úr elé tökéletes, alkalmas, felkészült népet” (Luk. 1,17).

Őbenne fog beteljesedni a prófécia, amelyet így hirdetett meg az Úr: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja, és elegyengeti előttem az utat, és hamar eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek, aki után vágyódtok, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé, eljön, jön már, azt mondja a Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal, és hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök(Malak. 3,1; 4.6).

És Jánosról így hangzik a prófécia: „Van-e olyan vak, mint az én szolgám, és olyan süket, mint követem, akit küldök? Van-e olyan vak, mint az én megbízottam, olyan vak, mint az ÚR szolgája? Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt naggyá teszi és dicsőségessé” (Ésa. 42,19.21).

Mert János az Evangéliumot, vagyis a győztes hadvezér érkezésének jó hírét hirdette, de Heródesnek a mózesi törvényt: „Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned, és nem szabad neked feleségül venned a testvéred feleségét” (Márk. 6,18).

Mert a törvény kimondja: „A te fiútestvéred feleségének szemérmét fel ne fedd; a te fiútestvérednek szemérme az. Ha pedig elveszi valaki az ő fiútestvérének feleségét: vérfertőzés az; az ő fiútestvérének szemérmét fedte fel; magtalanok legyenek(3 Móz. 18,16; 20,21).

Márk. 9,14 És mikor a tanítványokhoz ment vala, nagy sokaságot, nagy tömeget láta körülöttük, és írástudókat, akik azokkal vitatkoztak vala.

Márk. 9,15 És az egész sokaság meglátván, észrevevén őt, azonnal elálmélkodik, megdöbben, elcsodálkozik, és hozzásietvén, eléje futva köszönté őt.

Márk. 9,16 Ő pedig megkérdezé az írástudókat: Mit versengetek ezekkel? Miről vitatkoztok velük?

Márk. 9,17 És felelvén valaki a sokaságból, a tömegből, monda: Mester, Tanító, ide hoztam hozzád az én fiamat, akiben néma szellem van, néma szellem szállt meg, és vett birtokába.

Márk. 9,18 És ahol csak előfogja, megragadja, és amikor hatalmába keríti, szaggatja, leteperi, földhöz veri őt. Ő pedig tajtékot túr, tajtékzik, habzik a szája, a fogát csikorgatja, és megmerevedik. Mondám hát tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt, hogy hajítsák ki belőle, de nem tudták, nem volt rá erejük.

Márk. 9,19 Ő pedig felelvén néki, monda: Óh, hitetlen nemzetség, és nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig visellek, és szenvedlek még titeket? Meddig hordozzalak, tűrjelek benneteket? Hozzátok őt hozzám.

Márk. 9,20 És hozzá vivék azt; és mikor a szellem megpillantotta Jézust, a szellem azonnal szaggatá azt, megrázta, és azonnal össze-vissza rángatta a fiút, és nyomban gyötörni kezdte; és leesvén lezuhant a földre, tajtékot túrván, tajtékzó, habzó szájjal fetreng vala.

Márk. 9,21 És megkérdezé az atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Hogy ő így van? Mióta szenved a bajban? Az pedig monda: Gyermeksége, vagyis gyermekkora óta.

Márk. 9,22 És gyakorta vetette, kergette, lökte őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse, hogy elpusztítsa, hogy megölje őt; de ha valamit tehetsz, ha valamire képes vagy, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk, és szánj meg minket, és segíts rajtunk.

Márk. 9,23 Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek. [Más fordítás: Ha lehet valamit tennem? Ha tudok valamit tenni? - Minden lehetséges annak, aki hisz; - mondta neki Jézus].

Márk. 9,24 A gyermek atyja pedig azonnal hangosan kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek. [Más fordítás: A fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek! De segíts, hogy még jobban tudjak hinni].

Márk. 9,25 Jézus pedig mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul, hogy tömeg fut hozzá, és egyre nagyobb tömeg verődik össze, keményen rászólt a tisztátalan szellemre, mondván néki: Te néma és süket szellem, én parancsolom néked, takarodj ki belőle, és többé belé ne menj, és soha vissza ne térj belé!

Márk. 9,26 Erre az felordított, és kiáltás és erős szaggatás között, heves rángatások közepette kiméne; az pedig olyan lőn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt, vége van.

Márk. 9,27 Jézus pedig megfogván kezét, felemelé; és az fölkele. [Más fordítás: Jézus azonban kezét megragadva magához térítette, és az felkelt; életre keltette őt, és az talpra állt]*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről, a szabadító Istenről: „És mikor visszamentek és a sokasághoz, a tömeghez értek, egy ember jöve hozzá, térdre esvén, térdre borult, térdre hullott Őelőtte és így kérlelte őt. És mondván: Uram, könyörülj, és segíts az én fiamon, mert holdkóros, azaz epilepsziás és nagyon sokat és kegyetlenül, gonoszul szenved. Mivelhogy sokszor megtörténik vele, hogy gyakorta tűzbe esik, és gyakorta vízbe. És amikor elvittem őt a te tanítványaidhoz, és nem tudták, ők képtelenek voltak őt meggyógyítani. Jézus pedig felelvén, monda: Óh hitetlen és elfajult elfordított, eltérített, eltévelyedett, elhajlott, fonák, romlott nemzetség, és nemzedék! Vajon meddig leszek veletek? [meddig kell még köztetek maradnom; meddig tűrjelek és hordozzalak titeket]? Vajon meddig szenvedlek titeket? Meddig kell még türelmesnek lennem veletek? Meddig foglak még elviselni benneteket? Hozzátok őt ide hozzám. És megdorgálá őt Jézus, rákiáltott, ráparancsolt, keményen, szigorúan rászólt, és kiméne belőle az ördög, a démon, a gonosz szellem; és meggyógyult, és egészséges lett a gyermek azon órától fogva (Mát. 17,14-18).

Lukács így mondja el a történetet: „És lőn másnap, mikor ők a hegyről lejöttek, sok nép, nagy sokaság méne elébe. És ímé egy ember a sokaság közül felkiálta, mondván: Mester, kérlek téged, tekints az én fiamra; mert nékem egyetlen egyem: És ímé időnként valami szellem megragadja őt, és hirtelen kiált; és szaggatja, rázza őt, annyira, hogy tajtékot túr, tajtékzik, és nehezen megy el tőle miután meggyötörte, szaggatván őt. És kérem a te tanítványaidat, hogy űzzék ki azt, de nem tudták. Felelvén pedig Jézus, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség, nemzedék! Meddig leszek köztetek, és meddig tűrlek, és szenvedlek még titeket? Hozd ide a te fiadat! Amíg pedig az a fiú feléje tartott, és odaméne, azon közben az ördög, a démon, a tisztátalan szellem földhöz üté, és leteperte azt, és megrángatá. De Jézus megdorgálá a tisztátalan szellemet, ráparancsolt, és meggyógyítá a gyermeket, és visszaadá azt az ő atyjának. Elálmélkodnak pedig mindnyájan az Istennek nagyságos erején, és nagyságán(Luk. 9, 37-43).

Az Úr Jézus pedig így bátorít: „… Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?” (Ján. 11,40).

„Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! - és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik -, annak meg is adatik az” (Márk. 11,23).

Márk. 9,28 Mikor pedig bement vala a házba, tanítványai megkérdezék őt külön: Mi miért nem űzhettük ki azt? [Más fordítás: Mi miért nem voltunk képesek mi kihajítani azt]?

Márk. 9,29 Ő pedig monda nékik: Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel, és böjtöléssel*

*A Máté írása szerinti Evangéliumban kerül kijelentésre, hogy milyen szellemet lehet csak ima által kiűzni: „Amikor Jézus egyedül volt, a tanítványok odamentek Jézushoz, és mondának néki: Mi miért nem tudtuk, miért nem voltunk képesek azt a gonosz szellemet kiűzni, kihajítani)?. Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt, mert kevés, gyenge a hitetek. Mert bizony mondom néktek: Ha csak akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen számotokra. Ez a fajzat pedig ki nem megy, nem távozik el, hanemha könyörgés és böjtölés által” (Mát. 17,19-21).

 Az Úr azért mondja ezt a tanítványainak, mert nem sokkal korábban történt, hogy: „És előszólítván, magához hívta tizenkét tanítványát, teljhatalmat,  felhatalmazást, ada nékik a tisztátalan gonosz szellemek felett. Hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenfajta betegséget, bajt, csapást,  és minden erőtlenséget, és gyengeséget (Mát. 10,1).

Lukács is bizonyságot tesz arról, hogy az Úr mielőtt kiküldi a tanítványait: „… ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök, azaz démonok, gonosz, tisztátalan szellemek felett, és betegségek gyógyítására” (Luk. 9,1).

És Márktól megtudjuk, hogy az Úr: „… kezdé őket kiküldeni kettőnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan szellemek, a démonok fölött” (Márk. 6,7).

Mert a hitetlenség szellemét csak ima és böjt által lehet kiűzni: „És Jézus … monda nékik: Legyen hitetek, és higgyetek Istenben. (Más fordítás: legyen Isten hite bennetek). Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál, és vesd magadat a tengerbe! És szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki, mert annak meg is adatik az, amit mondott” (Márk. 11,22-23).

Márk. 9,30 És onnét kimenvén, Galileán mennek vala át; és nem akará, hogy valaki megtudja, hogy valaki felismerje őt.

Márk. 9,31 Mert tanítja vala tanítványait, és ezt mondja vala nékik: Az embernek Fia árulással az emberek kezébe adatik, és kiszolgáltatják, elárulják, és megölik őt; de ha megölték, harmadnapra föltámad.

Márk. 9,32 De ők nem értik vala e mondást* ezt a kijelentést, és féltek őt megkérdezni, nem merték faggatni**

*Mondás (réma): megnyilatkozás, beszéd, kijelentés; Ige.

**Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig újra együtt voltak, és Galileában jártak vala, monda nékik Jézus: Az ember Fia emberek kezébe adatik, mert kell, hogy az Emberfiát átadják majd az embereknek; És megölik őt, de harmadnapon föltámad, életre kel. És [erre] felettébb megszomorodnak” (Mát. 17,22-23).

Lukács is bizonyságot tesz, és kijelentést nyer, hogy a tanítványok miért nem értették a kijelentést: „… monda az ő tanítványainak: Vegyétek füleitekbe, és jegyezzétek meg jól ezeket a beszédeket: Mert az embernek Fia az emberek kezébe fog adatni. De ők nem érték e mondást, ezt a kijelentést, mivel el vala rejtve előlük, hogy ne értsék, hogy fel ne fogják azt; és féltek őt megkérdezni a kijelentés értelméről(Luk. 9,43-45).

Márk. 9,33 És elméne Kapernaumba. És odahaza megkérdezé őket: miről vitatkoztatok egymással az úton?

Márk. 9,34 De ők hallgatnak, mert egymás között arról vitatkoztak vala az úton, ki a legnagyobb?

Márk. 9,35 És leülvén, odaszólítá a tizenkettőt, és monda nékik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindenkinek szolgája.

Márk. 9,36 És kézen fogva egy kisgyermeket, közéjük állatá azt; és ölébe vévén, átölelte azt, és monda nékik:

Márk. 9,37 Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elbocsátott, aki elküldött*

*Lukács bizonyságtétele: „Támada pedig bennük az a gondolatés vita támadt közöttük arról, hogy ki nagyobb közöttük. Jézus pedig ismerve az ő szívük gondolatát, egy kis gyermeket kézen fogott, maga mellé állatá azt, És monda nékik: Valaki e kis gyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be; és valaki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött; mert aki legkisebb mindnyájan ti közöttetek, az lesz nagy” (Luk. 9,46-48).

Mert: „Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba” (Luk. 18,17).

Még az utolsó vacsorán is, amikor az Úr Jézus kijelenti, hogy a tanítványok egyike elárulja Őt, Ők: „Támada pedig köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük a legnagyobbnak. Ő pedig monda nékik: A pogányokon uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van, jótevőknek hívatják magukat. De ti ne úgy cselekedjetek: hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő, aki vezet, mint aki szolgál. Mert melyik nagyobb, az-e, aki az asztalnál ül, vagy az aki szolgál? Nemde aki az asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint aki szolgál” (Luk. 22,24-27).

„És aki közöttetek első akar lenni, legyen a ti rabszolgátok(Mát. 20,27).

Az Úr Jézus újra-és újra kijelenti, hogy az Övéivel Ő eggyé válik, ezért: „Bizony, bizony mondom néktek: Aki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött” (Ján. 13,20).

 És hogy mit jelent az Úr befogadása, arról János apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat, jogot, ada azoknak, vagyis azokat felhatalmazta arra, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek. Akik nem vérből, sem a hústestnek akaratából, ösztönéből, sem a férfiúnak indulatjából, vágyából, hanem Istenből születtek. (Ján. 1,12-13).

 Erről így tesz bizonyságot Péter apostol: „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból, a halottak közül való feltámadása által” (1 Pét. 1,3).

Mert: „Az ő akarata szült minket az igazságnak igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk” (Jak. 1,18).

 Az újjászülő beszéd pedig: „… az igazság beszéde, mely az evangélium” (Kol. 1,5).

És ti: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő, és maradandó igéje által”  (1Pt. 1,23).

Mert: „Nem az igazságnak cselekedeteiből, vagyis nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg, azaz üdvözített minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Szellem megújítása által azaz: újjászülő és megújító fürdője a Szent Szellem által, akit kitöltött reánk bőséggel, gazdagon a mi megtartó Üdvözítőnk Jézus Krisztusunk által” (Tit. 3,5-6).

Márk. 9,38 János pedig elkezd beszélni, mondván: Mester, látánk valakit, aki a Te nevedben hajított ki gonosz szellemeket, aki nem követ minket. Eltiltók őt, mivelhogy nem tartozik közénk, nem csatlakozott hozzánk.

Márk. 9,39 Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el őt; mert senki sincs, aki csodát tesz, akin keresztül csodatevő erő árad ki az én nevemben és ugyanakkor gyalázni tudna engem. [Más fordítás: Ne tiltsátok el, mert lehetetlen, hogy valaki az én nevemben úgy gyakoroljon isteni hatalmat, hogy utána nemsokára becsméreljen, rosszat mondjon, gonoszul beszéljen; ócsároljon, gyalázzon, engem].

Márk. 9,40 Mert aki nincs ellenünk, mellettünk, és velünk van*

*Máté így írja le: „Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol. (Más fordítás: Aki nem velem dolgozik, ellenem dolgozik; és aki velem nem gyűjt, széjjelszór, pazarol)” (Mát. 12,30).


Lukács is bizonyságot tesz: Amikor a tanítványok látnak valakit, aki nem jár velük, de az Úr Jézus nevében démonokat űz,bazt kérik az Úrtól, hogy tiltsa meg: „És monda néki Jézus: Ne tiltsátok el: mert aki nincs ellenünk, az  mellettünk van” (Luk. 9,50)

És így zárja beszédét: „Aki velem nincs, ellenem van; és aki velem nem takar, nem gyűjt, nem szed össze, tékozol” (Luk. 11,23).

És a kijelentés Pál apostolon keresztül folytatódik: „Azért tudtotokra adom néktek, hogy senki, aki Istennek Szelleme által szól, nem mondja Jézust átkozottnak. Nem mond átkot Jézusra. Az egy sem mondja: Átkozott legyen Jézus. És senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Szellem által. [Más fordítás: De azt sem mondhatja senki: „Jézus az Úr”, csak ha Szent Szellemben beszél]” (1 Kor. 12,3).

A Szent Szellem egy előképben mutatja be, hogy miért így válaszolt az Úr Jézus, kijelentve azt is, hogy csak a Szent Szellem által lehet démont űzni, vagy prófétálni: „Kiméne… Mózes, … összegyűjte hetven férfiút a nép vénei közül, és állatá őket a sátor körül. Akkor leszálla az Úr felhőben, és szóla néki, és elvett abból a Szellemből, amely vala őbenne - Mózesben - és adá a hetven vén férfiúba. Mihelyt pedig megnyugovék ő rajtuk a Szellem, menten prófétálnak, de máskor nem. Két férfiú azonban elmaradt vala a táborban; egyiknek neve Eldád, a másiknak neve Médád, és ezeken is megnyugodott vala a Szellem; mert azok is az összeírottak közül valók, de nem mentek vala el a sátorhoz, és mégis prófétálnak a táborban. Elfutamodik azért egy ifjú, és megjelenté Mózesnek, és monda: Eldád és Médád prófétálnak a táborban. Akkor megszólalt Józsué, a Nún fia, Mózes szolgája, és monda: Uram, Mózes, tiltsd meg nekik! És felele néki Mózes: Avagy érettem buzgólkodol-é? Miért vagy ilyen féltékeny? Vajha az Úrnak minden népe próféta volna, hogy adná az Úr az ő Szellemét ő beléjük” (4 Móz. 11,24-29).

És azt is bemutatja Isten Igéje, hogy mi történik akkor, ha nem a Szent szellem által cselekednek: „Erre a vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz szellemektől megszállottak felett kimondják az Úr Jézus nevét. Így szóltak: „Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál hirdet!” Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. A gonosz szellem azonban visszafelelt, és azt mondta nekik: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?” Az az ember pedig, akiben a gonosz szellem volt, rájuk ugrott, legyűrte őket, és föléjük kerekedett, úgyhogy meztelenül és sebesülten futottak ki abból a házból” (Csel. 19,13-16).

 Márk. 9,41 Mert aki innotok ád egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom néktek, el nem veszti az ő jutalmát.

Márk. 9,42 Aki pedig megbotránkoztat, tőrbe csal, elgáncsol, elbotlaszt, kelepcébe csal egyet ama kicsinyek közül, akik én bennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és azzal együtt a tengerbe vetik*

*És így folytatja az Úr Jézus: „Monda pedig a tanítványoknak: Lehetetlen dolog, hogy botránkozások  ne essenek, hogy bűnre, elpártolásra, elégedetlenségre csábítás, tőrbe ejtés, botlásba vitelek ne történjenek; de jaj annak, aki által esnek. Jobb annak, ha egy malomkövet kötnek a nyakába, és ha a tengerbe vettetik, hogysem, mint egyet e kicsinyek közül megbotránkoztasson” (Luk. 17,1-2).

Márk. 9,43 És ha megbotránkoztat, vagyis tőrbe csal, elgáncsol, elbotlaszt, kelepcébe csal téged a te kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára a megolthatatlan tűzre*

*Gyehenna: (geenna): - Hinnom völgye (jelentése: nyöszörgés, sóhajtás; kegyelmes, jóságos, gazdag), Hinnom fia; - ge-henna (vagy Gaj-Hinnom), Jeruzsálem egyik völgye, szemét lerakóhely, ahol a rádobott szemétdomb addig izzik, amíg az utoljára rádobott szemét is meg nem semmisül. BDB: Siralom-völgy: a nagy nyomorúság); Pokol. (jelentése: amit nem láthatunk; a büntetés helye). A halottak tartózkodási helye, vagy állapota. Megfelel a héber seolnak, amit sírnak fordítanak. Az Újszövetségben a »gyehenna« sehol sem földrajzi, hanem mindenütt teológiai fogalom, mely az ítéletnek eszmei helyét jelöli. Seol: A holtak hazájának neve az Ószövetségben, A seolba való leszállás gyakran csak a meghalás képes kifejezése, az eltemetésre történő utalás (Bibliai nevek, és Keresztény lexikon).

Márk. 9,44 Ahol az ő férgük meg nem hal, nem pusztul el, és tüzük el nem aluszik.

Márk. 9,45 És ha a te lábad botránkoztat meg csal tőrbe, botlásba, és bűnre visz téged, vágd le azt: jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre.

Márk. 9,46 Ahol az ő férgük meg nem hal, nem pusztul el, és tüzük el nem aluszik.

Márk. 9,47 És ha a te szemed botránkoztat meg, csal tőrbe, és visz téged botlásba, vájd ki azt: jobb néked, és kedvezőbb rád nézve félszemmel bemenned az Isten országába, királyságába, mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára.

Márk. 9,48 Ott az ilyeneknek férgük meg nem hal, nem pusztul el, és tüzük el nem aluszik.

Márk. 9,49 Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg [Más fordítás: Minden áldozatra szánt dolgot a tűzre tétel előtt megsóznak]*

*És így folytatja az Úr Jézus: „Jaj a világnak a botránkozások, tőrbe csalások, azaz elgáncsolások, hitszegésre, aposztáziára csábítások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások történjenek; de jaj annak az embernek, aki által a botránkozás, tőrbe csalás, azaz elgáncsolás, hitszegés, aposztáziára csábítás történik. Ha pedig a te kezed vagy a te lábad megbotránkoztat, és bűnre, hitszegésre, aposztáziára vagy elégedetlenségre csábít téged, vágd le, így hiúsítsd és akadályozd meg azokat, és dobd el magadtól. Jobb néked az életre - az örök, azaz a természetfeletti életre sántán, rokkantan vagy nyomorékként, vagy csonkán bemenned, hogysem két kézzel vagy két lábbal vettetned az örök tűzre. És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt és dobd el magadtól; jobb néked félszemmel bemenned az életre, hogysem két szemmel vettetned a gyehenna tüzére (Mát. 18,7-9).

A Szent Szellem kifejti, hogy mik azok a cselekedetek, amelyek halálba visznek, és mit kell tenni velük: „Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, vagyis tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: paráznaságot, tisztátalanságot, buja szenvedélyt, gonosz kívánságot és a fösvénységet, kapzsiságot, ami bálványimádás. Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira. Melyekben ti is jártatok régente, ti is ezeket tettétek egykor, mikor éltetek azokban. Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat; haragot, fölgerjedést, indulatot, gonoszságot és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymás ellen és egymásnak, mivelhogy levetkeztétek amaz óembert, az ő cselekedeteivel együtt. És felöltöztétek amaz újembert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt” (Kol. 3,5-10).

És paráznaság… és bármiféle tisztátalanság vagy fösvénység, vagy nyerészkedés ne is neveztessék, még szóba se kerüljön ti közöttetek, amint szentekhez illik és méltó; Sem undokság , vagy szemérmetlenség, vagy bolond, ostoba beszéd, vagy trágárság, vagy kétértelműség, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás. Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek, vagy nyerészkedőnek, ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában. Senki titeket meg ne csaljon, és meg ne tévesszen üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség, és engedetlenség fiaira. Ne vegyetek tehát részt ezekben(Eféz. 5,3-7).

Ezek mind a hústest indulatai: „Mert a hústest kívánsága a Szellem ellen törekedik, a Szellem pedig a hústest ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, és viaskodnak, hogy ne azokat cselekedjétek amiket akartok, vagy amiket szeretnétek. Akik pedig Krisztus Jézuséi, a hústestet megfeszítették indulataival, szenvedélyeivel és kívánságaival együtt” (Gal. 5,17.24).

„Mert, ha a hústest kívánata szerint éltek, minden bizonnyal be fog következni a halálotok. De ha a hústest cselekedeteit a Szellem által megöldöklitek, a halálba viszitek, halálra juttatjátok éltek. (Más fordítás: de ha a Szellemmel azt, amit a hús művel, megölitek, élni fogtok)” (Róm. 8,13).

A hústest követésének okáról így szól az Úr: „A bűn, azaz a céltévesztés az, hogy nem hisznek énbennem” (Ján. 16,9).

Mert vagy evilágot, vagy az Urat választja az ember: „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti…” (Mát. 6,24).

Így hangzik a prófécia: „Mert ímé, eljön a nap, és az a nap olyan lesz, mint az izzó kemence. És olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, mint a polyva. és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, és nem marad sem gyökerük, sem águk(Malak. 4,1).

Ézsaiás így prófétál erről az időről: „És lesz, hogy hónapról-hónapra, és újholdról újholdra, és szombatról-szombatra eljő minden ember engem imádni, és leborul előttem, szól az Úr. És amikor eltávoznak, látni fogják azoknak holttesteit, akik ellenem vétkeztek, akik hűtlenül elhagytak engem, mert az ő férgük meg nem hal és tüzük el nem aluszik, és minden test előtt borzadásul lesznek. (Más fordítás: Nem pusztulnak el ott a férgek, a tűz sem alszik ki, és minden ember undorodni fog tőlük)” (Ésa. 66,23-24).

A mindenkori tanítványokat pedig így figyelmezteti az Úr: „Ti vagytok a földnek sója, ha pedig a só megízetlenül - az eredeti szövegben szó szerint: ha a só megbolondul /ostobává/ erőtlenné válik, vagyis: elgyengül, elveszti erejét, - mivel sózzák meg? Mivel lehetne ízét / erejét visszaadni? Semmi ereje nincs többé, nem győz, hanem másra nem való, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek” (Mát. 5,13).

A kijelentést megismétli Lukács is, újabb részlettel kiegészítve: „Jó a só: de ha a só megízetlenül, és elveszti az ízét, azaz ostobává / erőtlenné válik, vagyis: elgyengül, elveszti erejét, hogyan tudják azt visszaadni? Sem a földre, sem a trágyára nem alkalmas: tehát kidobják azt. A kinek van füle a hallásra, hallja(Luk. 14,34-35).

Jóbon keresztül pedig így szól a Szent Szellem: „Vajon ízetlen, sótalan étket eszik-e az ember; avagy kellemes íze van-e a tojás fehérnek, vagy a nyers tojásnak? Iszonyodok érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér, és mint a romlott étel!(Jób. 6,6-7).

A törvény kimondja, hogy: „Minden te ételáldozatodat pedig sózd meg sóval, és a te ételáldozatodból soha el ne maradjon a te Istened szövetségének sója; minden te áldozatodhoz sót adj, minden áldozatodat sóval mutasd be(3 Móz. 2,13).

És hogy kik az áldozati ajándékok, arról így beszél Pál apostol,: „… emlékeztetvén titeket az Istentől nékem adott kegyelem által, hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek (Róm. 15,16).

Így inti Pál apostol a mindenkori hívőket: „Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván, vagyis a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. A ti beszédetek mindenkor kellemetes, és kedves legyen, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mi módon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek. Hogy tudjatok mindenkinek helyesen felelni(Kol. 4,5-6).

 Az Úr Jézus figyelmezteti tanítványait – kijelentve azt is, hogy mit jelent a só – hogy  a Szent Szellem ereje nélkül nem tudnak eredményesen tanúskodni mellette: „És amikor együtt volt velük, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek, el ne távozzanak Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem. Hogy János ugyan vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. és vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,4-5.8)


Márk. 9,50 Jó, és hasznos a só: de ha a só ízét veszti, és ízetlenné válik, mivel adtok ízt néki? Hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és legyetek békében egymással.


Trudel: A szeretetről.

Aki ellenségeit nem szereti, és értük imádkozni nem tud, annak nem lehet igazi békessége.





Semmi felől ne aggódj!


Isten munkálkodik életedben!

 „A mindenható Istent tekintsétek szentnek, őt tiszteljétek, tőle féljetek 
(Ésa. 8:13; NIV fordítás)

Rázd le magadról tehát a félelem láncait, és menj azon az úton, amit Isten tervezett számodra. Ő szurkol neked a leginkább, és azt szeretné, hogy sikerrel járj.  És mivel Ő munkálkodik az életedben, ez így is lesz.



NE FÉLJETEK!


„Ti ne mondjátok összeesküvésnek, valamit e nép összeesküvésnek mond, és félelme szerint NE FÉLJETEK, és ne rettegjetek”
 (Ésa. 8:12)



Isten elfogad.


Isten teremtett minket, ő pedig Krisztus által elfogad minket – nem azért, amit teszünk, hiszen soha nem lehetnénk elég jók a tökéletes Istenhez.

Az Efézus 1:4-ben azt írja a Biblia: Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben" 
(NIV fordítás).

Jézus Krisztus meghalt a kereszten, kifizette az árat a mi bűneinkért és fedez minket az ő szeretetével. Isten lenéz rád és azt mondja: 
„Elfogadlak!" 


Neked csak annyit kell tenned, hogy elfogadod, amit Jézus tett érted.




A Biblia a „hit mértékéről” beszél (Róma 12:6), amely mindig annyi, amennyire az adott helyzetben szükségünk van, vagyis az előttünk álló feladattal arányos. Ha futunk, több levegőre van szükségünk, amire a szervezet gyakoribb lélegzetvétellel reagál. A kihívás mérete elveszíti a jelentőségét, ha hittel válaszolunk rá. A repülő madárnak éppoly mindegy, hogy egy domb, egy ház vagy egy vakondtúrás fölött repül el. Hit által mi is „szárnyra kelünk, mint a sasok” (Ésaiás 40:31).

Legyetek áldottak! 
REINHARD BONNKE 




BIBLIA




Anna

Megvallás. 

KRISZTUSBAN Mennyei elhívás részese vagyok, ezért, a mi vallásunknak apostolára és főpapjára, Krisztus Jézusra figyelek 
(Zsid. 3.1)




2017. június 2.

Jézus Benned van az Élet

Márk evangélium 8. fejezet: az Úr jézus kezében minden megszaporodik. (revideált)

Márk. 8,1 Azokban a napokban, ismét igen nagy volt a sokaság, a tömeg, és nem volt mit enniük, magához szólította Jézus az ő tanítványait, és monda nékik:

Márk. 8,2 Szánakozom e sokaságon, mert immár harmad napja hogy velem vannak és kitartanak mellettem, és nincs mit enniük;

Márk. 8,3 És ha éhen bocsátom haza őket, elgyöngülnek, és kidőlnek az úton; mert némelyek ő közülük távolról jöttek.

Márk. 8,4 Az ő tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában. [Más fordítás: Miből tudná valaki ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában, egy ilyen elhagyatott, lakatlan helyen]?

Márk. 8,5 És megkérdé őket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét.

Márk. 8,6 Akkor megparancsolá a sokaságnak, a tömegnek, hogy telepedjenek dőljenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, vagyis megtörte, és adá az ő tanítványainak, hogy eléjük tegyék, hogy osszák szét. És a sokaság, a tömeg elé tevék.

Márk. 8,7 Volt néhány apró haluk is. És hálákat adván, megáldotta azokat is, és mondá, hogy tegyék eléjük, hogy osszák szét azokat is.

Márk. 8,8 Evének azért, és jóllaktak; és fölszedik a maradék darabokat, hét kosárral.

Márk. 8,9 Valának pedig akik ettek mintegy négyezren; és ezek után elbocsátá őket*

*Egy próféciában mutatja be a Szent Szellem a kenyérszaporításnak egy kisebb mértékét. Elizeushoz:Jöve pedig egy férfi Baál Sálisából, és hoz vala az Isten emberének első zsengék, az első termésből készült kenyeret, húsz árpakenyeret, és megzsendült friss gabonafejeket az ő tarisznyájában; Elizeus ezt mondta: Add oda a népnek, hadd egyenek. Felele az ő szolgája: Minek adjam ezt száz embernek? Ő pedig monda ismét: Add oda a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek, és még marad is. És ő eleikbe adá, és evének, és még maradt is belőle, az Úrnak beszéde szerint” (2 Kir. 4,42-44).

Az Úr Jézus így szól a mindenkori tanítványaihoz: „Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek” (Ján. 13,15).

 És az apostol kifejti a kijelentést: „Annakokáért az az indulat, érzés, törekvés, az a gondolkodásmód és szándék legyen, és uralkodjon bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, amely a Krisztus Jézust jellemezte (Fil. 2,5).

Aki mindig megszánta a Hozzámenő sokaságot, és minden szükségüket betöltötte: „Mikor pedig látta vala a sokaságot, a tömeget, könyörületességre indult rajtuk, megszánta őket, és megesett rajtuk a szíve, mert el voltak gyötörve, elesettek, fáradtak és elhagyatottak, elcsigázottak és kimerültek és szétszórva voltak, mint a pásztor nélkül való juhok” (Mát. 9,36).

„És kimenvén Jézus nagy sokaságot, nagy tömeget láta, és megszáná, megsajnálta őket, és megesett rajtuk a szíve, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sok mindenre tanítani (Márk. 6,34).

 Hát: „Aki azt mondja, hogy Őbenne van és marad, annak úgy kell járnia, amint Ő járt, és annak magának is úgy kell élnie, ahogyan Ő élt (1 Ján. 2,6).

Márk. 8,10 És azonnal a hajóba szálla tanítványaival, és méne Dalmánuta vidékére.

Márk. 8,11 És kijövének a farizeusok, és kezdék őt faggatni, mennyei jelt kívánván tőle, csodajelet követeltek tőle, hogy kísértsék, hogy bűnre csábítsák őt.

Márk. 8,12 Ő pedig szellemében felfohászkodván, és felsóhajtva monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség, és ez a nemzedék? Bizony mondom néktek: Nem adatik semmiféle jel ennek a nemzetségnek, és ennek a nemzedéknek.

Márk. 8,13 És ezzel ott hagyván őket, ismét hajóba szálla, és a túlsó partra méne*

*Lukács is bizonyságot tesz az Úr Jézus megkísértéséről: „Mikor pedig a sokaság hozzá gyülekezik, kezdé mondani: E nemzetség, és e nemzedék gonosz nemzedék: jelt kíván, jelt követel, de más jel nem adatik néki, hanem ha Jónás prófétának ama jele. Mert miképpen Jónás jelül volt a Ninivebelieknek, azonképpen lesz az embernek Fia is jellé e nemzetségnek, és e nemzedéknek(Luk. 11,29-30).

 Azután az Úr így folytatja: „Monda pedig a sokaságnak is: Mikor látjátok, hogy napnyugatról felhő támad, azonnal ezt mondjátok: Záporeső jő; és úgy lesz. És mikor halljátok fúni a déli szelet, ezt mondjátok: Hőség lesz; és úgy lesz. Képmutatók, az égnek és a földnek ábrázatáról tudtok ítéletet tenni? A föld és az ég jelenségeit felismeritek, erről az időről pedig mi dolog, hogy nem tudtok ítéletet tenni? E mostani időt miért nem tudjátok felismerni? És mi dolog, hogy ti magatoktól is meg nem ítélitek, mi az igaz?” (Luk. 12,54-57).

Máté bizonyságtétele így hangzik: „És hozzá menvén a farizeusok és sadduceusok, kísértvén, megpróbálták rávenni, elcsábítani bűnre, vagyis céltévesztésre, és kérék őt, hogy mutasson nékik mennyei jelt, mennyei csodát bizonyítékként. Ő pedig felelvén monda nékik: Mikor esteledik, azt mondjátok: Szép, tiszta, derűs, jó idő lesz; mert veres, vagyis vöröslik az ég. Reggel pedig: Ma zivatar, és vihar lesz; mert az ég borús, sötét és veres. Képmutatók! Annyi tudásotok van, hogy az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, és az ég jeleit felismeritek, az ég színéből tudtok következtetni, az idők ismertetőjeleit pedig nem tudjátok, és nem vagytok képesek megítélni, és felismerni? E gonosz, tökéletlen, alkalmatlan; beteg; káros, veszélyes, ellenséges és parázna nemzetség. Ez a rossz, házasságtörő, hűtlen nemzedék, mennyei jelt kíván, és követel, keres, kutat; és nem adatik néki jel, hanemha a Jónás prófétának jele. És ott hagyván őket, elméne” (Mát. 16,1-4).

Az Úr Jézus bármilyen csodát tesz, vagy hatalommal szólja Isten igéjét: „... az írástudók és farizeusok...” válasza: Mester, azaz Tanító, csodajelt akarnánk látni te tőled. Ő pedig felelvén, monda nékik: E gonosz, rossz, káros, hitvány és parázna, azaz házasságtörő, hűtlen nemzetség, és nemzedék jelt kíván, jelt követel, és szeretne látni, jelek után tör, kutat; és nem adatik más jel néki, hanemha csak Jónás prófétának jele. Mert amiképpen Jónás három éjjel és három nap volt a cethal gyomrában, azonképpen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában (Mát.12,38.39).

Az Úr a Benne való hitre hívja a zsidókat, s a válaszuk: „Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higgyünk néked? Mit művelsz?” (Ján. 6,30).

Az Úr Jézus ostorral űzi ki a kufárokat a templomból és a zsidók válasza: „... Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket cselekszed?” (Ján. 2,18).

Az Úr Jézus hatalommal parancsol a gonosz szellemeknek és: „Némelyek pedig a farizeusok közül mondának: A Belzebub által, az ördögök fejedelme által és segítségével űzi ki az ördögöket, a démonokat, gonosz szellemeket. Mások meg, kísértvén őt, mennyei jelt kívánnak, és követelnek tőle” (Luk. 11,15-16).

Pál apostolon keresztül így hangzik a kijelentés: „És miközben a zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök, vagyis pogányok pedig bölcsességet keresnek, és követelnek, mi a megfeszített, azaz oszlopra feszített Krisztust hirdetjük, prédikáljuk, aki a zsidóknak ugyan megütközés, tőr, kelepce, sértő, bántó dolog, botlás köve, a pogányoknak, azaz a nemzeteknek pedig bolondság, balgaság, oktalanság (1Kor. 1,22-23).

Pedig a Szent Szellem már Ézsaiás prófétán keresztül kijelenttette, hogy egy fiúgyermek lesz a jel: „Akkor monda a próféta: Halld meg hát, Dávid háza! Hát nem elég embereket bosszantanotok, és fárasztanotok, hogy még az én Istenemet is bosszantjátok, és fárasztjátok? Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek(Ésa. 7,13-14).

„Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, azaz Örökkévaló Atyának, békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse, és megszilárdítsa azt jogosság és igazság által mostantól fogva mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme, és féltő szeretete viszi véghez ezt!” (Ésa. 9,6-8).

A Jónás története pedig ez: amikor Jónás nem akart engedelmeskedni az Úr szavának: „Az Úr pedig egy nagy halat rendelt, hogy benyelje Jónást, és az lenyelte. És lőn Jónás a halnak gyomrában három nap és három éjjel. És könyörge Jónás az Úrnak, az ő Istenének, és így imádkozott Istenéhez az Úrhoz a halnak gyomrából: Amikor elcsüggedtem, megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem, az én imádságom te hozzád, a te szentséged templomába. És én hálaadó szóval, és hálaéneket zengve áldozom néked; megadom, és teljesítem amit fogadtam. Az Úré a szabadítás, mert az ÚRtól jön a szabadulás. És parancsot adott az Úr a halnak, és az kiköpte Jónást a szárazföldre(Jón. 2,1-2.8.10-11).

 És az Úr Jézus meg is magyarázza a „jelet”, hiszen Jónás meghalt, de „feltámadt”: „Mert amiképpen Jónás három éjjel és három nap volt a cethal gyomrában, azonképpen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld belsejében (Mát.12,38.39.40).

Márk. 8,14 De elfelejtenek kenyeret vinni magukkal, és egy kenyérnél nem vala velük több a hajóban.

Márk. 8,15 És ő inti vala őket, mondván: Vigyázzatok, őrizkedjetek, és óvakodjatok] a farizeusok* elkülönülő, vagyis kirekesztően vallásos emberek kovászától** vagyis a vallásos emberek mindent átjáró, megerjesztő tanától, amely lehet vallásos vagy politikai, és a Heródes kovászától,*** vagyis a világi / politikai hatalmak, és elvektől!

*Farizeusok (Phariszaiosz): elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően vallásos emberek.

**Kovászától (dzümé): erjesztő, tovaterjedő emberi magatartást vagy tanítást jelent. Olyan magatartás, vagy tanítás, tanítási mód, amely „keleszt”, tovább hat és erjeszt; tehát a meglévőt valamilyen irányban megváltoztatja, akár kedvező, akár kedvezőtlen irányban. A mindent átjáró, megerjesztő tan, eszme, amely lehet vallásos vagy politikai.

***Heródes kovásza: világi / politikai hatalmak, és elvek.

Márk. 8,16 Ekkor egymás között tanakodván azt fontolgatták, és mondának: Nincs kenyerünk.

Márk. 8,17 Jézus pedig észrevévén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok, és fontolgatjátok, hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-é be, hát még mindig nem veszitek észre, nem fogjátok föl, és nem értitek-é? Mégis kemény-é a szívetek, azaz a bensőtök? [Más fordítás: Még mindig olyan keményszívűek vagytok? Megkövesedett, kérges, érzéketlen szívvel jártok? Még mindig el van vakulva a szívetek]?

Márk. 8,18 Szemeitek lévén, nem láttok-é? És füleitek lévén, nem hallotok-é? És nem emlékeztek-é?

Márk. 8,19 Mikor az öt kenyeret megszegtem, vagyis megtörtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el maradék darabokkal tele? Mondának néki: Tizenkettőt.

Márk. 8,20 Mikor pedig a hetet törtem meg a négyezernek, hány kosarat hoztatok el kenyérdarabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet.

Márk. 8,21 És monda nékik: Még mindig nem értitek*

*Már Jeremiáson keresztül így szólt az Úr: „Halljátok csak, te bolond, oktalan, és esztelen nép, akiknek szemeik vannak, de nem látnak; füleik vannak, de nem hallanak!” (Jer. 5,21).

Lukács is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Ezenközben mikor sok ezerből álló sokaság gyűlt egybe, annyira, hogy egymást majd letapossák, kezdé az ő tanítványainak mondani: Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat, és óvakodjatok a farizeusok kovászától, mely a képmutatás, szerepjátszás, tettetés, színlelés, és megtévesztés (Luk. 12,1).

Pál apostol így figyelmezteti a mindenkorban élő hívőket: „Őrizkedjetek az ebektől, óvakodjatok a kutyáktól, őrizkedjetek a gonosz munkásoktól, őrizkedjetek a a megmetéltektől, és a megmetélkedéstől. Mert mi vagyunk a körülmetéltek, és a körülmetélkedés, akik Szellemben, azaz Isten Szelleme szerint szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a hústestben bizakodunk” (Fil. 3,2-3).

Hát: „Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet, aki benneteket rabul ejt a tudományon keresztül, üres félrevezető szavakon át, a bölcselkedés és üres csalás által, és megtévesztéssel, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való, és amely hiú, és üres. Amely emberi hagyományhoz, a világ elemeihez, nem pedig Krisztushoz igazodik. [Más fordítás: Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen, meg ne csaljon benneteket világi bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson]” (Kol. 2,8).

„… Avagy nem tudjátok-é, hogy egy kicsiny, egy parányi kovász az egész tésztát megkeleszti, erjedésbe hozz,a megposhasztja(1 Kor. 5,6).

Márk. 8,22 Azután Bethsaidába méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala őt, hogy illesse, hogy érintse meg azt.

Márk. 8,23 Ő pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeti őt a falun kívül; itt nyállal megkente szemét, és kezeit reá tévén, megkérdé őt, ha lát-é valamit?

Márk. 8,24 Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat. [Más fordítás: Embereket látok, olyan, mintha a fák járkálnának].

Márk. 8,25 Azután kezeit ismét ráveté, rátette annak szemeire, és feltekintete véle, ő pedig körülnézett. És megépült, és meggyógyult, és látá messze és világosan mindent. [Más fordítás: mire annak látása mindenen áthatott és helyreállt, úgyhogy messzire mindent látott].

Márk. 8,26 És haza küldé, mondván: Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban*

*Az Úr Jézus visszaadta az embereknek a látásukat, sőt minden betegségtől megszabadította azokat, akik hozzá jöttek: „Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, majd így szólt hozzá: „Menj el, mosakodj meg a Siloám-tavában” - ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért” (Ján. 9,6-7).

„És ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba, vagy majorokba, vagy más településekre, a betegeket letevék a piacokon, és tereken, és kérik vala őt, könyörögtek Jézusnak, hogy legalább a ruhája, a köntöse szegélyrojtját illethessék, érinthessék. És valahányan csak illeték, megérintették, meggyógyultak, megmenekültek bajuktól (Márk. 6,56).

Márk. 8,27 És elindult, és elméne Jézus és az ő tanítványai Cézárea Filippi falvaiba; és útközben megkérdé az ő tanítványait, mondván nékik: Kinek mondanak, kinek tartanak engem az emberek?

Márk. 8,28 Ők pedig felelének: Bemerítő Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül.

Márk. 8,29 És ő monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus.

Márk. 8,30 És rájuk parancsolt, és óva intette őket, hogy senkinek se szóljanak felőle, senkinek ne beszéljenek őróla*

*Máté is bizonyságot tesz a történetről: „Mikor pedig Jézus Czézárea Filippi vidékére, tartományába - mely Filep Királyról neveztetik - ért, megkérdé tanítványait, mondván: Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak, kinek tartanak az emberek? Ők pedig mondának: Némelyek Bemerítő Jánosnak, mások Illésnek; némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül. Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem, ki vagyok? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem hústest és vér nyilatkoztatta ki, leplezte le előtted, hanem az én mennyei Atyám” (Mát. 16,13-17).

Lukács így írja le a történetet: „És történt, mikor egyszer ő magában imádkozék, vele valának a tanítványok; és megkérdé őket, mondván: Kinek mond engem a sokaság? Ők pedig felelvén, mondának: Bemerítő Jánosnak; némelyek pedig Illésnek; némelyek pedig azt mondják, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik. És monda nékik: Hát ti kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda: Az Isten ama Krisztusának. Ő pedig reájuk parancsolván, meghagyá, hogy ezt senkinek ne mondják el(Luk. 9,18-21).

Az Úr Jézust csak kijelentés útján lehet felismerni. Erről így tesz bizonyságot Pál apostol, azt is kijelentve, hogy ezután már csak a Szent Szellem vezetésére támaszkodott, példát adva a mindenkorban élő hívők számára: „De mikor az Istennek tetszett, aki elválasztott engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által. Hogy kijelentse, kinyilatkoztassa, leleplezze az ő Fiát énbennem hogy jó hírként, örömhírként hirdessem őt a pogányok, azaz a nemzetek között: azonnal nem tanácskoztam hústesttel és vérrel, azonnal abbahagytam, hogy húsra és vérre támaszkodjam, és nem vetettem alá magam hústestnek és vérnek (Gal. 1,15-16).

Ez a kijelentés szükséges ahhoz, hogy bemerítkezzen valaki. Erről tesz bizonyságot a Szent Szellem a szerecsen komornyik történetén keresztül is: „Filep pedig száját megnyitván beszélni kezdett, és elkezdvén ezen az íráson, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva, hirdeti néki a Jézust. És amint tovább haladtak az úton, jutának egy vízhez; és monda a komornyik, az udvari főember: Ímhol a víz: mi gátol, és mi az akadálya annak, hogy bemerítkezzem? Filep pedig monda: Ha teljes szívből hiszel, meglehet. Az pedig felelvén, monda: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia. És megállítá a szekeret; és leszállának mindketten a vízbe, Filep és a komornyik, vagyis az udvari főember, és bemeríté őt” (Csel. 8,35-38).

Pál megtérése az Úr Jézussal való találkozása, és a Szent Szellembe való bemerítése után azonnal, - mert így jön létre a hit azokban, akik meghallják a Szent Szellem kijelentését: „… prédikálá, és hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról hogy ő a Krisztus, az Isten Fia” (Csel. 9,20).

És: „Aki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia, az Isten megmarad abban, és ő is az Istenben” (1 Ján. 4,15).

Márk. 8,31 És kezdé őket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni* sok szenvedést kell átélni, megtapasztalni, elviselni, eltűrni, és megvettetni a vénektől, - mert szükséges, hogy elutasítsák - és a főpapoktól és írástudóktól, vagyis a törvénymagyarázóktól, és megöletni, és harmadnapra fel kell támadnia.

*Szenvedni (paszkhó): átélni, megtapasztalni; elviselni, eltűrni.

Márk. 8,32 És ezt nyilván, és világosan mondja vala. Péter pedig magához vonván, azaz félrevonta őt, és kezdé dorgálni.

Márk. 8,33 És ő megfordulván és az ő tanítványaira tekintvén, megdorgálta, megintette, keményen megrótta, rendreutasította, s így korholta Pétert, mondván: Távozz tőlem! Eredj, távozz mögém, azaz tőlem hátra sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra [Más fordítás: Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint]*

*Péter megvallja, hogy Jézus a Krisztus: „Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni, jelezni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni. És sokat szenvedni, sok szenvedést eltűrnie, átélni, megtapasztalni, elviselni, a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és a törvénytanítóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni, azaz életre kelni. És Péter előfogván magához vonta őt, és rosszallóan így szólt hozzá, mondván: Mentsen Isten! Távol legyen ez tőled, Uram! Nem eshetik, semmiképpen sem történhet ez meg te véled. Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem! Eredj, takarodj a hátam mögé sátán! Kelepce vagy nékem, bűnre csábítasz engem. Mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra, mert emberi módon, s nem Isten tervei szerint gondolkozol. Mert nem érted azokat, mik Istenéi, hanem azokat, mik emberekéi. Mert nem az Isten dolgain jár az eszed, hanem az emberek dolgain, és nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak” (Mát. 16,21-23).

Az Úr Jézus újra-és újra elmondja tanítványainak, hogy hogyan teljesednek be a próféciák, amelyek Őróla szólnak: „Amikor újra együtt voltak Galileában, így szólt hozzájuk Jézus: „Az Emberfia emberek kezébe adatik. És megölik őt, de harmadnapon föltámad. Ekkor felettébb megszomorodának” (Mát. 17,22-23).

És ismét: „És mikor felmegy vala Jézus Jeruzsálembe, útközben csupán a tizenkét tanítványt vévén magához, és útközben monda nékik: Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a főpapoknak és írástudóknak. És halálra ítélik őt, és a pogányok kezébe adják őt, hogy megcsúfolják, hogy kigúnyolják és megostorozzák, azaz megkorbácsolják és keresztre, azaz oszlopra feszítsék; de harmadnap feltámad” (Mát. 20,17-19).

Márk is többször bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről, újabb részlettel kiegészítve: „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, És megcsúfolják, kigúnyolják őt, és megostorozzák, vagyis megkorbácsolják őt, és megköpdösik őt, és megölik őt; de harmadnapon feltámad” (Márk. 10,33-34).

És újra: „Útban valának pedig Jeruzsálembe menve fel; és előttük megy vala Jézus, ők pedig álmélkodnak, és követvén őt, félnek vala. És ő a tizenkettőt ismét maga mellé vévén, kezde nékik szólni azokról a dolgokról, amik majd vele történnek. Mondván: Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, és halálra kárhoztatják őt” Lukács bizonyságtétele így hangzik: „Ezt mondván: Szükség az ember Fiának sokat szenvedni és el kell vettetnie a vénektől, a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon feltámadni” (Luk. 9,22).

És ismét:„És maga mellé vévén a tizenkettőt, monda nékik: Ímé felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az embernek Fián, amit a próféták megírtak. Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik, kigúnyoltatik, és meggyaláztatik, és megköpdöstetik; És megostorozván, megölik őt; és harmadnapon feltámad. Ők pedig ezekből semmit nem értének, semmit sem fogtak fel; és a beszéd ő előlük el vala rejtve, és nem fogták fel, és nem értették meg a mondottakat” (Luk. 18,31-34).

És mielőtt visszajön dicsőségbe az Úr: „… előbb sokat kell néki szenvednie és megvettetnie e nemzetségtől,és e nemzedéktől(Luk. 17,24-25).

Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem a tanítványok értetlenségének okát: „Érzéki, azaz a pusztán emberi, testi. Vagyis olyan ember, akinek életét emberi, természeti elgondolásai, szempontjai, vagyis a saját emberi értelme, akarata, érzelmei irányítják, nem fogja fel, és nem fogadja el az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki. Balgaságnak tartja, oktalanság, ostobaság, azaz képtelenség az számára. Nem is képes megérteni, mivelhogy szellemileg kellene megvizsgálni” (1 Kor. 2,14).

Mert még nincs bennük a: „… Szent Szellem” (Júd. 1,19)

Egy előkép az Úr Jézus végtelen kegyelméről, s az Őt a pogányok kezébe adókról: Sémei gyalázta Dávidot, s amikor ismét király lett, azt tanácsolták neki, hogy ölesse meg Sémeit: „Dávid azonban ezt mondta: Nem rám és nem rátok tartozik ez, Serújá  fiai! Még kísértésbe visztek ma engem! Miért kellene ma bárkinek is meghalnia Izráelben? Hiszen tudom én, hogy ma lettem ismét Izráel királya! Sémeinek  pedig ezt mondta a király: Nem kell meghalnod! Meg is esküdött neki a király” (2 Sám. 19,22-23).

Márk. 8,34 A sokaságot, a tömeget pedig az ő tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, - Ez azt jelenti, hogy ezután már nem önmagának él, nem a saját akaratának, vágyainak, érzelmeinek, és gondolatainak a beteljesítésére összpontosít, hanem ezeket rendszeresen és folyamatosan Isten és más emberek érdekeinek rendeli alá - és úgy kövessen engem.

Márk. 8,35 Mert valaki meg akarja tartani, meg akarja menteni az ő életét, elveszti pusztulásba viszi azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az Evangéliumért, az megtalálja, megmenti azt.

Márk. 8,36 Mert mit használ, vagy mit ér az embernek, ha az egész látható világot megnyeri, és megszerzi, életét pedig megkárosítja, és elveszíti?

Márk. 8,37 Avagy mit adhat az ember váltságul, vagyis váltságdíjul cserébe az ő életéért?

Márk. 8,38 Mert valaki szégyell engem és az én beszédeimet, az én Igéimet e parázna, azaz házasságtörő és bűnös, azaz céltévesztett nemzetség között, és nemzedék előtt, ebben a parázna, elfajult és bűnös korban. Az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor valahányszor eljő az ő Atyja dicsőségében, fényességében, ragyogásában, erejében a szent angyalokkal*

*János apostol így ír a kijelentésről: „Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, vagyis ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, csak egymaga marad; ha pedig meghal, sok sokszoros termést hoz. Aki szereti a maga életét, elveszti, elpusztítja, romlásba viszi azt; és aki gyűlöli, vagyis kevésbé szereti, vagy választja a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt. Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya” (Ján. 12,24-26).

Mert: „Valaki igyekezik törekszik az ő életét megőrizni, és megtartani, elpusztítja, romlásba viszi, elveszti azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti, azaz életre kelti azt” (Luk. 17,33).

Dávid így prófétál erről: „Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla, még ha örökké élne is, és nem látná meg a sírgödröt. Pedig meglátja! Meghalnak a bölcsek, a bolond és ostoba is elpusztul, és másokra hagyják vagyonukat” (Zsolt. 49,8-11).

Pál apostolon keresztül fejti ki a Szent Szellem, hogy mit jelent az Úr Jézus kijelentése a gyakorlatban: „Akik pedig Krisztuséi, a hústestet, azaz bűnös természetüket szenvedélyeivel, kívánságaival és vágyaival együtt megfeszítették, és azok a szenvedélyt, indulatot vagy az önzést eltörlik, kiirtják, legyőzik indulataival és kívánságaival együtt” (Gal. 5,24).

Erre mutat példát Pál apostol, amikor azt mondja, hogy: „… megsanyargatom, megzabolázom, alávetem testemet, vagyis egész lényemet és rabszolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, hirdetem az Igét, és amikor másokat versenybe hívok magam valami módon méltatlanná ne váljak, és magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre. Hogy magam valamiképpen olyannak ne bizonyuljak, mint aki nem állja ki a próbát” (1Kor. 9,27).

És ezt meg is tudjuk tenni:  „Hiszen tudjuk, hogy a mi ó emberünk Ővele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön, vagyis teljesen működésképtelenné, erejét vesztetté legyen a bűnnek teste, a céltévesztett én, hogy tehetetlenné váljon a bűn hatalmában álló test, azaz a céltévesztett én. Hogy ezután ne legyünk rabszolgája a bűnnek, azaz a céltévesztésnek. Mert aki így meghalt, felszabadult a bűn alól, vagyis felmentést nyert a bűntől, a cél ELVÉTÉSÉTŐL (Róm 6,6-7).  

Azért kell bemerítkezni a Szent Szellembe: „Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt; hogy megújuljatok szellemetekben és elmétekben, és felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben” (Ef. 4,22-24).

„Mert akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel” (Gal. 3,27)





C. W Vanderbergh: A szeretetről.

 „Nem esik nehezemre, hogy az egész világot szeressem. 
Az egyetlen igazi gondom az, hogy a szomszédomat szeretnem kell” 



C Lewis gondolatok

Isten létem alapja. Ő mindig bennünk szeretne lenni javunkra! 



Az Úr

Az Úr

„… tetszése szerint bánik a menny seregével és a föld lakóival. Senki sem foghatja le a kezét, és senki sem mondhatja neki: mit csinálsz?” (Dániel 4:32).„… Ő mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik” 
(Efezus 1:11).




John Eldredge: Hamis tisztelet

A tisztelet rázós talaj tud lenni. Sokszor közénk és Isten közé áll.
„Papa, hozzád jöttem ma reggel” – egészen máshogy hangzik, mintha a „Mindenható Isten”, vagy az „Örökkévaló Atya” kifejezést használnánk.
Még ha nem is pontosan ezekkel a szavakkal szólítod meg Istent, a hivatalos, távolságtartó elnevezések mindenképpen éket vernek a kapcsolatotokba. Jézus a „Papa” megszólítást hagyta ránk. 
„Hiszen a Szent Szellem, akit befogadtatok, nem tesz újra félelemmel megkötözött rabszolgává benneteket. Ellenkezőleg! Isten fiaivá tesz, és az ő segítségével így kiálthatunk Istenhez: „Abba!”  (Róma 8:15, EF – bibliai lábjegyzet: Abba „Édesapám!” Abban a korban a gyerekek így szólították az édesapjukat.) 

„Mivel tehát gyermekei vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a szívünkbe, aki így kiált: „Abbá!”, azaz: „Édesapám!” (Galata 4:6, EF – bibliai lábjegyzet: Abbá Héber szó, jelentése: „apuka”. Jézus korában az izráeli gyerekek így szólították az édesapjukat.)

A lényeg nem a szavakon van, hanem a lényeg a gyümölcs, azaz, a szavak hatása. Az általunk használt nyelvezet meghatározza, hogyan látjuk Jézust, milyennek gondoljuk Őt, és ez fogja formálni a Róla alkotott tapasztalatunkat. Bármilyen megszólítást is használsz, kérdezd meg magadtól: „Ez valóban kifejezi az Ő személyiségét?” „Kifejezi az Ő játékosságát, emberségét, nagylelkűségét és botrányos szabadságát?” „Leírja azt a Jézust, Aki Kánában borrá változtatta a vizet egy menyegzőn, Aki „bűnösökkel” vacsorázott, Aki a Galileai-tenger partján reggelit készített a „fiúknak”?

A nyelvezet, amit használunk, amikor Róla beszélünk sokszor eltorzított képet ad az Ő személyiségéről és távolságot tart köztünk és Közte. Ez szöges ellentétben áll azzal a bensőségességgel, amit egész életével kifejezett számunkra.  Ha „rózsaablakos” nyelven beszélünk Róla, akkor nehéz Őt szeretnünk. Tulajdonképpen szeretetünk útjába áll. Tisztelhetjük Jézust, sőt másoktól is megkövetelhetjük ugyanezt, s mindeközben valójában nem is szeretjük Őt. Ő nem ezt akarta. A hamis tisztelet a vallásos köd fátylát borítja ránk, és falat emel a szívünk és az Ő szíve közé.

https://www.ahitatok.hu/john-eldredge/644-hamis-tisztelet.html

John Eldredge
Magyar fordítás: ahitatok.hu



Hívd segítségül az Urat


Jézusban ne kételkedj!



A hitünk bizalom a minket is biztosan szerető Istenben.



László Boda



Anna Győző