Márk evangélium 6. fejezet: Egy próféta sem kedves az ő hazájában. (revideált)

Márk. 6,1 És kiméne és eltávozott onnét, és méne az ő hazájába, a saját szülővárosába, és követék őt az ő tanítványai.

Márk. 6,2 És amint eljött vala a szombat, a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás, a nyugalom napja, tanítani kezde a zsinagógában, a gyülekezőhelyen; és sokan, akik őt hallák, elálmélkodnak vala, és megdöbbenve szóltak, és feldúltan mondogatták: Honnét milyen forrásból vannak ennél ezek? Honnan tanulta mindezeket; Honnan kapta ez ezeket az adományokat. És mely bölcsesség az, ami néki adatott? Miként kaphatott ekkora bölcsességet, hogy ily csodadolgok is történnek általa.

[Más fordítás: Micsoda tudomány az, melyet kapott, hogy az isteni hatalomnak ekkora megnyilvánulásai támadnak kezétől, és mik azok az erő-megnyilvánulások, amelyek a keze nyomán végbemennek]?

Márk. 6,3 Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-é itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoznak, megütköznek vala Őbenne, mert kelepce fogta meg őket, ezért nem tudták elfogadni őt.

Márk. 6,4 Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül, és nem vetik meg a prófétát másutt, és nincs becsülete a prófétának csak a maga hazájában, a szülővárosában, és a rokonai között és a maga házában.

Márk. 6,5 Nem is tehet vala, mert nem is tudott tenni ott semmi csodát, csak néhány beteget gyógyít meg, rájuk vetvén kezeit.

[Más fordítás: Nem is mutathatta meg ott egy csodában sem hatalmát, csak kevés betegre vetette rá kezét, hogy meggyógyítsa őket].

Márk. 6,6 És csodálkozik vala, és megdöbbent azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül járja vala a környező falvakat, tanítván*

*Máté is leírja a történetet, a következő módon: „És hazájába érve visszatért a saját városába, és tanítja vala őket az ő zsinagógájukban, a gyülekezés helyén, annyira, hogy álmélkodnak és megdöbbenve,  meglepődve, elámulva magukon kívül voltak a megdöbbenéstől, és  szörnyülködtek, és feldúltan ezt mondják vala. Honnét van Őbenne ez a bölcsesség és az erők? Honnét van csodatevő ereje? Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-e Máriának, és az ő testvéreit Jakabnak, Józsénak, Simonnak és Júdásnak? És az ő nőtestvérei is nem mind minálunk vannak-e? Honnét vannak tehát ennél mindezek. Honnan kapta mind e hatalmat? És megbotránkoznak vala ő benne, és nem tudták őt elfogadni, és belebotolva tőrbe, és csapdába estek. Jézus pedig monda nékik: Nincsen próféta tisztesség nélkül és megbecsülés híján, és nem vetik meg a prófétát, hanem csak az ő hazájában, a saját szülővárosában, és házában. Nem is tőn ott sok csodát, és nem is mutatta ott meg hatalmának egy jelét sem, az ő hitetlenségük miatt” (Mát. 13,54-58).

Lukács a felháborodás, és megütközés okáról is bizonyságot tesz: „És méne Názáretbe, ahol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába, és felállt olvasni. És odanyújtották, és adák néki az Ézsaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárván, és megkeresve azt a helyet, és arra a helyre nyita, ahol ez vala írva. Az Úrnak Szelleme van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem. Elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, és a megkínzottakat. Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét. És összegöngyölítve a könyvtekercset, átadá a szolgának, és leült. És a zsinagógában mindenek szemei ő reá valának függesztve. Ő pedig kezde hozzájuk szólani: Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra. És mindnyájan bizonyságot tőnek felőle, és egyetértettek vele, és elálmélkodnak kedves beszédein, amelyek szájából származtak, majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti, és mondának: Avagy nem a József fia-é ez? És monda nékik: Bizonyára azt a közmondást mondjátok nékem: Orvos, gyógyítsd meg magadat! Amiket hallottunk, hogy Kapernaumban történtek, itt a te hazádban is cselekedd meg azokat. Monda pedig: Bizony mondom néktek: Egy próféta sem kedves az ő hazájában” (Luk. 4,16-24)

És bármikor az Úr kijelenti magát, a zsidók reakciója: „És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, akinek mi ismerjük atyját és anyját? Mi módon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá?” (Ján. 6,42)

Mert aki azt hiszi, hogy ismeri Őt, az így nyilatkozik: „De jól tudjuk, honnan való ez; mikor pedig eljő a Krisztus, róla senki sem tudja, honnan való” (Ján. 7,27)

Pedig már Mózesen keresztül előre figyelmezteti népét az Úr: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok!” (5 Móz. 18,15)

És így figyelmezteti Krisztus népét a Szent Szellem: „Mert nékünk is hirdettetett az evangélium, miképpen azoknak is: de nem használt nékik a hallott beszéd, a hirdetett ige, mivel nem párosították hittel azok, akik hallották” (Zsid. 4,2)

Márk. 6,7 Majd magához szólítá, magához hívta a tizenkettőt, és kezdé őket kiküldeni kettőnként, vagyis kettesével, és ada nékik felhatalmazást, hatalmat, és teljhatalmat a tisztátalan, gonosz szellemek felett.

Márk. 6,8 És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálcán, illetve egy vándorboton kívül; se táskát vagy tarisznyát, se kenyeret, se pénzt az övükben;

Márk. 6,9 Hanem húzzanak sarut, de két ruhát, vagy két köntöst ne öltsenek.

Márk. 6,10 És monda nékik: Ahol valamely házba bementek, ott maradjatok mindaddig, amíg tovább mentek onnét, amíg el nem hagyjátok a várost.

Márk. 6,11 Akik pedig nem fogadnak titeket, sem nem hallgatnak rátok, onnét kimenvén, verjétek le a port lábaitokról, bizonyságul ő ellenük. Ez figyelmeztetés lesz számukra. Bizony mondom néktek: Szodomának vagy Gomorának tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak*

*Máté írása további részleteket közöl a kiküldetésről: „És előszólítván magához hívta tizenkét tanítványát, teljhatalmat és képességet, felhatalmazást, jogosultságot ada nékik a tisztátalan gonosz szellemek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenfajta betegséget, bajt, és csapást és minden erőtlenséget, és gyengeséget. Ezt a tizenkettőt küldé ki Jézus, és ezt a rendelkezést adta megparancsolva nékik, mondván: Pogányok útjára ne menjetek, és a nemzetek életmódja felé vivő úton el ne induljatok, és Szamaritánusok városába ne menjetek, ne térjetek be. Hanem menjetek inkább Izráel házának eltévelyedett, és elveszett juhaihoz. Elmenvén pedig prédikáljatok, és hírnökként ezt hirdessétek nekik, mondván: Elközelített, közel jött a mennyeknek országa, a mennyeknek királysága, az Isten királyi uralma. Betegeket, erőtleneket, és gyengélkedőket gyógyítsatok, poklosokat, vagyis leprásokat tisztítsatok meg. Halottakat támasszatok, és keltsetek életre, ördögöket, azaz gonosz szellemeket, démonokat űzzetek. Ingyen vettétek, ajándékba kaptátok, ingyen, vagyis ajándékba adjátok. Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti erszényetekbe, a ti övetekbe. Ne vigyetek az útra se tarisznyát], se két felsőruhát illetve köntöst, se sarut, se pálcát. Mert méltó a munkás az ő táplálékára és a munkás megérdemli, hogy gondoskodjanak róla. Amely városba vagy faluba pedig bementek, érdeklődjetek, és tudakozzátok meg, hogy kire számíthattok, kutassátok ki, hogy ki abban méltó; és ott, vagyis annál maradjatok, amíg tovább nem mehettek, és amíg tovább nem indultok. Ha pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét e szavakkal: Békesség e háznak. És ha méltó erre az a ház, illetve az a háznép, szálljon a ti békességetek reá; ha pedig nem méltó, a ti békességetek rátok térjen vissza. És ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket, sőt meg sem hallgatja szavaitokat, vagyis Igéiteket, távozzatok abból a házból, vagy városból, és mikor kimentek abból a házból, vagy városból, még lábaitok porát is verjétek és rázzátok le lábatokról. Bizony mondom néktek: a válság napján könnyebb, elviselhetőbb, tűrhetőbb, kíméletesebb sorsa, és helyzete volt Szodoma és Gomora földjének, mint annak a városnak” (Mát. 10,1.5-15).

Lukácstól tudjuk meg, hogy milyen parancsokat adott – és ad – az Úr a kiküldés előtt az Övéinek: „Minekutána pedig összehívta Jézus az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen, vagyis minden démonok, gonosz, tisztátalan szellemek felett, és betegségek gyógyítására. És azután küldé el őket, hogy prédikálják, és hirdessék az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak. És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se botokat, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt; se két-két ruhátok ne legyen. És amikor valamely házba bementek, ott maradjatok, és onnét induljatok tovább. És ha valahol valakik be nem fogadnak titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, bizonyságul, és bizonyítékul ő ellenük” (Luk. 9,1-5).

Megjegyzés: A görög szöveg – sem a eredeti latin Vulgata, sem a német, katolikus, református fordítások – nem tartalmazzák ezt a részt: „Bizony mondom néktek: Szodomának vagy Gomorának tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak.  (A Szent István társulat megjegyzésében az szerepel, hogy: Több görög kézirat hozzá teszi: Bizony mondom nektek, tűrhetőbb sorsa lesz Szodomának és Gomorának az ítélet napján, mint annak a városnak).

Márk. 6,12 Kimenvén azért, prédikálják vala, hogy térjenek meg és változtassák meg gondolkozásmódjukat, és életüket, és hogy más, új felismerésre kell térni.

Márk. 6,13 És sok ördögöt, vagyis gonosz szellemet, démont űznek, és hajtottak vala ki, és olajjal sok beteget megkennek és meggyógyítnak vala*

*Lukács röviden így ad hírt a tanítványok szolgálatáról: „Útra keltek, és kimenvén, bejárták a falukat, hirdetvén az evangéliumot, és gyógyítván mindenütt” (Luk. 9,6).

Jakab apostol a szétszórtságban élő hívőknek így ír, kijelentve a betegség okát, és azt, hogy miért támadhatta meg az ellenség a hívőt: „Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt és megszabadítja a szenvedőt, és meggyógyítja. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz, azaz a megigazult ember buzgó könyörgésének” (Jak. 5,14-16).

Már Dávid próféciájában kijelentést nyer a betegség oka, és az Úr megbocsátó szeretete: „Az ÚR megőrzi, és életben tartja, boldog lesz a földön; nem engedi át ellenségei dühének. Az ÚR enyhülést ad betegágyán, jobbulást ad neki, valahányszor betegen fekszik. Ezt mondom: Uram, légy kegyelmes hozzám! Gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened!” (Zsolt. 41,3-5).

Márk. 6,14 És meghallá ezeket Heródes király mert nyilvánvalóvá lőn, és mindenfelé ismertté vált az ő neve, és monda: Bemerítő János támadt fel a halálból és azért működnek benne, és hatnak általa ezek a hatalmas csodatevő erők.

Márk. 6,15 Némelyek azt mondják vala, hogy Illés Ő; mások meg azt mondják vala, hogy Próféta, vagy olyan, mint egy a próféták közül.

Márk. 6,16 Heródes pedig ezeket hallván, monda: Akinek én fejét vétetém, akit lefejeztettem, az a János ez; ő támadt fel a halálból.

Márk. 6,17 Mert maga Heródes fogatta el és vettette vala börtönbe, és bilincseltette meg Jánost, Heródiás miatt, Fülöpnek, az ő testvérének felesége miatt, mivelhogy azt vette vala feleségül.

Márk. 6,18 Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned.

 [Más fordítás: nem szabad neked feleségül venned a testvéred feleségét].  

Márk. 6,19 Heródiás pedig ólálkodik vala utána, mert gyűlölte Jánost, és ármánykodott, áskálódott ellene, és meg akarja vala őt ölni; de nem teheti, nem tudta.

Márk. 6,20 Mert Heródes fél vala Jánostól, igaz és szent embernek ismervén őt, oltalmazá őt, és megvédte, és vigyázott rá; és ráhallgatván gyakran zavarba jött, és tanácstalanul állt vele szemben, de sok dologban követi, és örömest és szívesen hallgatja vala őt.

Márk. 6,21 De egy alkalmatos nap, vagyis a kedvező alkalom jöttével, mikor Heródes a maga születése ünnepén nagyjainak, vezéreinek és Galilea előkelő embereinek lakomát ad vala,

Márk. 6,22 És ennek a Heródiásnak a leánya beméne és táncola, és megtetszék Heródesnek és a vendégeknek, monda a király a leánynak: Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom néked.

Márk. 6,23 És megesküvék néki, és esküvel fogadja, hogy: Bármit kérsz tőlem, megadom néked, még ha országom, a királyságom felét is.

Márk. 6,24 Az pedig kimenvén, monda az ő anyjának: Mit kérjek? Ez pedig mondja: A Bemerítő János fejét.

Márk. 6,25 És a királyhoz nagy sietve azonnal bemenvén, kéré őt mondván: Akarom, hogy mindjárt add ide nékem a Bemerítő János fejét egy tálban.

Márk. 6,26 A király pedig, noha igen megszomorodék, esküje és a vendégek miatt nem akará őt elutasítani, és nem akará esküjét megszegni.

Márk. 6,27 És azonnal hóhért küldvén a király, megparancsolá, hogy hozzák el annak fejét.

Márk. 6,28 Ez pedig elmenvén, fejét vevé annak, vagyis lefejezte őt a börtönben, és előhozá a fejét egy tálban és adá a leánynak; a leány pedig az anyjának adá azt.

Márk. 6,29 A tanítványai pedig, amikor ezt meghallották vala, eljövének, és elvivék a holttestét, és sírba tevék, vagyis egy sírboltba helyezték.

Márk. 6,30 És az apostolok összegyülekeznek Jézushoz, és elbeszélnek néki mindent, azt is, amiket cselekedtek, azt is, amiket tanítottak vala.

Márk. 6,31 Ő pedig monda nékik: Jertek el velem csupán ti magatok valamely puszta, lakatlan, csendes, elhagyatott helyre, pihenjetek és nyugodjatok meg egy kevéssé. Mert sokan valának a járó-kelők, és mert olyan sokan voltak, akik odaérkeztek, hogy még evésre sem volt alkalmas idejük és lehetőségük.

Márk. 6,32 És elmenének hajón egy puszta, lakatlan, csendes, elhagyatott helyre csupán ő maguk, hogy magukban legyenek.

Márk. 6,33 A sokaság pedig meglátá őket, amint mennek vala, és sokan megismerik őt; és minden városból egybefutnak oda gyalog, és megelőzik őket, és hozzá gyülekeznek.

Márk. 6,34 És kimenvén Jézus nagy sokaságot, nagy tömeget láta, és megszáná, megsajnálta őket, megesett rajtuk a szíve, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra, vagyis sok mindenre tanítani.

Márk. 6,35 Mikor pedig immár nagy idő vala, és amikor az idő már későre járt és beesteledett, hozzámenvén az ő tanítványai mondának: Puszta, lakatlan, elhagyatott ez a hely, és immár nagy idő van, az idő már későre jár:

                                                                                                                                                                 

Márk. 6,36 Bocsásd el őket, hogy elmenvén a körülfekvő, vagyis a környező majorokba és településekre és falvakba, vegyenek maguknak kenyeret; mert nincs mit enniük.

Márk. 6,37 Ő pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniük. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-e kétszáz pénz - kétszáz dénár - árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik?

Márk. 6,38 Ő pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. És megtudván, mondának: Öt kenyerünk van, és két halunk.

Márk. 6,39 És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra.

Márk. 6,40 Letelepednek azért szakaszonként, százával és ötvenével, azaz száz és ötvenfős csoportokban.

Márk. 6,41 Ő pedig kézbe vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén megáldotta, és hálákat adva, megtörte a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájuk között.

Márk. 6,42 Evének azért mindnyájan, és megelégednek, és jól is laktak;

Márk. 6,43 És maradékot is szedének fel, mert összeszedték a kenyérdarabokat, tizenkét tele kosárral, és a halakból is.

Márk. 6,44 Akik pedig a kenyerekből ettek, mintegy ötezren valának csak a férfiak*

*Lukács is bizonyságot tesz az Úr Jézus által tett csodáról: „Visszatérvén pedig az apostolok, elbeszélnek néki mindent, amit cselekedtek. És azokat maga mellé vévén, elvonult velük külön, magánosan a Bethsaida nevű városnak puszta helyére. A sokaság pedig ezt megtudván, és észrevéve követé őt, és utánament: és Ő - Jézus - örömmel fogadván őket, szóla és beszélt nékik az Isten országáról, és akiknek gyógyulásra volt szükségük, akik gyógyulásra szorultak, azokat meggyógyítá. A nap pedig hanyatlani kezdett; és a tizenkettő ő hozzá járulván, monda néki: Bocsásd el a sokaságot, hogy elmenvén a körülvaló, vagyis a környező településekre és falvakba és majorokba hogy ott megszálljanak, és eledelt találjanak, vagyis hogy élelmet szerezzenek, mert itt puszta és lakatlan helyen vagyunk. Ő pedig monda nékik: Adjatok nékik ti enni. Azok pedig mondának: Nincs nékünk több öt kenyerünknél és két halunknál; hanem ha elmegyünk, és mi veszünk eledelt ennek az egész sokaságnak. Mert valának ott mintegy ötezren férfiak. Monda pedig az ő tanítványainak: Ültessétek le őket csoportokba ötvenével . És akképpen cselekednek és leültették valamennyit. Minekutána pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre és a mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat, és megtörte; és adá a tanítványoknak, hogy a sokaság elé tegyék. Evének azért és megelégednek és jóllaktak mindnyájan; és azután felszedik, ami darabok maradtak tőlük, tizenkét kosárral” (Luk. 9,10-17).

János is bizonyságot tesz az Úr Jézus csodatettéről: „Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl. És nagy sokaság követé őt, mivelhogy látják vala azokat a jeleket, az ő csodatételeit, amelyeket cselekszik vala a betegeken. Felméne pedig Jézus a hegyre, és leült ott a tanítványaival. Közel vala pedig húsvét, a zsidók ünnepe. Mikor azért felemelé Jézus a szemeit, és amikor körültekintett látá, hogy nagy sokaság jő hozzá, monda Filepnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek? Ezt pedig azért mondá, hogy próbára tegye őt; mert ő maga már tudta, mit akar vala cselekedni, és mit fog tenni. Felele néki Filep: Kétszáz dénár vagyis egy napszám áru kenyér nem elég ezeknek, hogy mindenikük kapjon valami keveset. Monda néki egy az ő tanítványai közül, András, a Simon Péter testvére: Van itt egy gyermek, akinek van öt árpa kenyere és két hala; de mi az ennyinek? Jézus pedig monda: Ültessétek le az embereket. Nagy fű vala pedig azon a helyen. Leülnek, és letelepedtek) azért a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta és kiosztotta) a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképen osztott a halakból is, amennyit akarnak, és amennyit kívántak vala. Amint pedig betelének és jóllaktak, monda az ő tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen, és hogy semmi ne menjen kárba. Összeszedik azért, és megtöltenek tizenkét kosarat az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek megmaradtak vala az evők után” (Ján. 6,1-13).

Dávid így prófétál az Úr Jézus tetteiről: „Dicsérjétek az Urat… Nagyok az Úrnak cselekedetei; kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban és kikutathatják, akiknek csak kedvük telik benne. Dicsőség és méltóság az ő cselekedete. Az Ő munkája fenséges és ékes, és igazsága megmarad mindvégig, és örökre. Emlékezetet szerzett az ő csodálatos dolgainak, és emlékezetessé tette csodáit; kegyelmes és irgalmas az Úr. Eledelt ad az őt félőknek; megemlékezik az ő szövetségéről örökké” (Zsolt. 111,1-5).

„Mindenki szemei tereád vigyáznak, és mindenki várakozva néz rád, és te idejében megadod eledelüket. Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élőlényt ingyen és kegyelmesen. Igaz az Úr minden ő útjában, mert az Úrnak minden útja igaz, és minden dolgában kegyelmes, és minden tette jóságos” (Zsolt. 145,15-17).

Egy előképben pedig így hangzik a prófécia az Úr Jézus csodatettéről, Aki több mint egy próféta, és nagyobbak a tettei is: „Egyszer jöve pedig egy férfi Baál Sálisából és hoz vala az Isten emberének első zsengék kenyereit, vagyis az első termésből készült húsz árpakenyeret, és megzsendült, azaz friss gabonafejeket az ő ruhájában, és a tarisznyájában. De ő - Elizeus - monda: Add oda a népnek, hadd egyenek. Felele az ő szolgája: Minek és hogyan adjam ezt száz embernek? Ő pedig monda ismét: Add oda a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek, és még marad is. És ő eleikbe adá, és evének, és még maradt, még hagytak is belőle, az Úrnak beszéde szerint, ahogyan az ÚR megmondta” (2 Kir. 4,42-44).

Márk. 6,45 És azonnal sürgette, és kényszerítette tanítványait, hogy hajóba szálljanak, és menjenek át előre a túlsó partra Bethsaida felé, amíg Ő a sokaságot, a tömeget elbocsátja.

Márk. 6,46 Minekutána pedig elbocsátotta őket, felméne a hegyre imádkozni.

Márk. 6,47 És mikor beesteledék, a hajó a tenger közepén vala, Ő pedig egymaga, vagyis egyedül a parton, a szárazföldön.

Márk. 6,48 És látá őket, amint vesződnek, és küszködnek, kínlódnak az evezéssel; mert a szél szembe fú vala velük, vagyis ellenszelük volt; és az éj negyedik szakában, a negyedik éjszakai őrváltás idején, vagyis hajnali háromkor hozzájuk méne a tengeren járva; és el akar vala haladni mellettük.

Márk. 6,49 Azok pedig látván Őt a tengeren járni, kísértetnek vélték, kísértetnek gondolták, és felkiáltanak;

Márk. 6,50 Mert mindnyájan látják vala Őt és megrémülének, megrettentek, és nyugtalanság fogta el őket. De Ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek.

Márk. 6,51 Ekkor beméne, vagyis beszállt hozzájuk, a hajóba, és elállt a szél; ők pedig magukban szerfölött álmélkodnak, és meghökkentek, megdöbbentek, és csodálkoznak vala, úgyhogy egészen magukon kívül voltak, azaz extázisban / önkívületben kerültek*

*Mert Ő az, akiről így hangzik a prófécia: „Ezek látták az Úrnak dolgait, tetteit, és az ő csodáit a mélységben, a mélységes tengeren. Szólott ugyanis és szélvészt támaszt, és szavára forgószél támadt, amely felduzzasztá a habokat és fölemelték őket a hullámok. Az égig emelkednek, a fenékig süllyednek, majd a mélybe, a feneketlen mélységbe zuhantak; egész lényük elolvadt az ínségben, és kétségbeestek a veszedelemben. Szédültek és imbolyogtak, és tántorgának, mint a részeg, és minden bölcsességüknek esze vész vala, vagyis bölcsességük egészen odalett. De az Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban, az ő nyomorúságukban, és sanyarúságukból és szorongattatásból, a gyötrelemből kivezeti őket, és kiszabadította őket szorult helyzetükből. Megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék és lecsendesítette a vihart, és megcsendesedtek a habok, elcsitultak a hullámok. És örültek amikor azok elsimultak, hogy lecsillapodtak vala, és vezérli őket az ő kívánságuknak partjára, vagyis a kívánt kikötőbe vezette őket” (Zsolt. 107,24-30)

Hiszen Ő az: „Aki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos és a tenger hullámhegyein lépdel” (Jób. 9,8)

Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén, a dühöngő tengeren, mikor az ő habjai felemelkednek, és ha hullámai feltornyosulnak, te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10).

Márk. 6,52 Mert nem okultak a kenyereken, mivelhogy a szívük meg vala keményedve.

[Más fordítás: És bár látták, hogy Jézus hogyan sokasította meg a kenyeret, mégsem értették, mit jelent, mert kemény volt, vagyis meg volt kövesedve a szívük, és a bensőjük még érzéketlen volt].

Márk. 6,53 És átkelve, eljutnak a Genezáret földére, és kikötnek.

Márk. 6,54 De mihelyt kiszálltak a hajóból, azonnal megismerik, vagyis felismerték Őt az emberek.

Márk. 6,55 És azt az egész környéket befutván, kezdék a betegeket a nyoszolyákon ide-oda hordozni, amerre hallják vala, hogy Ő ott van.

[Más fordítás: Sietve bejárták azt az egész vidéket s elkezdték azokat, akik gonoszul szenvedtek, ide is, oda is hordozni, ahol csak hallották, hogy jelen van, hogy megjelent].

Márk. 6,56 És ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba, vagy majorokba, vagy más településekre, a betegeket letevék a piacokon és a tereken, és kérik vala őt, és könyörögtek Jézusnak, hogy legalább a ruhája, vagyis csak a köntöse szegélyét, vagy szegélyrojtját, vagy köpenyének bojtját illethessék, érinthessék. És valahányan csak illeték, és akik megérintették, meggyógyultak, és megmenekültek bajuktól*

*Lukács bizonyságtétele: „És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni és megérinteni: mert erő származék, erő áradt ki belőle, és mindeneket meggyógyít” (Luk. 6,19).

És az emberek megtapasztalták Isten országának jelenlétét: „Mert sokakat, sok embert meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk, betegségük volt, akiket valamilyen fájdalom gyötört, akiket csak valami ostor vert, megrohanták őt, reá rohanának, körülötte tolongtak, és hozzátódultak, hogy illethessék, hogy megérinthessék őt” (Márk. 3,10)

Lehet az Úrral lenni már ma.

Hatalmunk van arra, hogy Istennel már most a paradicsomban legyünk, hogy boldogok legyünk vele, akár ebben a pillanatban is, ha úgy szeretünk, ahogy ő, ha úgy segítünk, ahogy ő, ha úgy adunk, ahogy ő, ha úgy szolgálunk, ahogy ő.

/Calcuttai Teréz Anya/

Ne rejtsd el fényedet

Uram!

„Te töltöd el szívemet örömmel”

(Zsolt. 4,8)

NE FÉLJ!

„Ne félj a hirtelen való félelemtől, és a gonoszok pusztításától, ha eljő”

(Péld. 3:25)

Terv – irányítás – döntés.

„Minden vállalkozás egy jól átgondolt  tervre épül, józan ésszel való irányítással erősödik meg, és nagy profitot hoz a tényekhez igazodó döntések által”

 (Péld. 24:3; TLB fordítás)

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Isten nem aszerint jutalmaz, hogy hány lelket nyertél meg, vagy milyen nagy volt a szolgálatod, hanem aszerint, hogy mennyire voltál hűséges és engedelmes.

 DANIEL KOLENDA

krisztus.eu

Nem hangerőre, hanem mennyei erőre van szükségünk!

Gábor Horváth‎

A_szeretet_ereje

Nyilvános

Anna Győző megosztott egy hivatkozást.
épp most · 
Indavideó
 · 

A szeretet ereje
Az Úr Jézus szeretetének magasztalása.
INDAVIDEO.HU

Márk evangélium 5. fejezet: Az Úr Jézus egy elveszettnek is utána megy.(Revideált)

Márk. 5,1 És menének a tenger túlsó partjára, a Gadarenusok földére a Gadarenusok vidékére.

Márk. 5,2 És amint a hajóból kiméne, azonnal futott feléjem és elébe méne egy ember a sírboltokból, akiben tisztátalan, gonosz szellem volt.

[Más fordítás: Amikor kiszállt a hajóból, egyszer csak szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan szellemtől megszállott ember],

Márk. 5,3 Akinek lakása a sírboltokban vala; és már láncokkal sem bírta őt senki sem lekötni, megkötözni, fogva tartani, és ártalmatlanná tenni.

Márk. 5,4 Mert sokszor megkötözték őt béklyókkal, illetve bilincsekkel, és láncokkal, és láncra is verték, de ő a láncokat szétszaggatta, és a béklyókat, illetve bilincseket összetörte, és senki sem tudta őt megfékezni.

Márk. 5,5 És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, a sírok közt és a hegyeken kóborolt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva, kövekkel ütötte-verte magát, és szabdalta önmagát.

Márk. 5,6 Mikor pedig Jézust távolról, vagyis messziről észrevette, és meglátta, oda futamodék, odaszaladt hozzá, a földre vetette magát előtte, és elébe borult,

Márk. 5,7 És fennhangon, és hangosan kiáltva monda: Mi közöm, és mi dolgom vagyon nékem Teveled? Mit akarsz tőlem, mi bajod velem Jézus, a magasságos, a Felséges Istennek Fia? Az Istenre esküvéssel kényszerítelek, ne kínozz, és ne gyötörj engem.

Márk. 5,8 Mert ezt mondja, ezt parancsolja vala néki: Eredj, takarodj ki, tisztátalan, gonosz szellem, ez emberből.

Márk. 5,9 És kérdezé tőle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió* a nevem, mert sokan vagyunk.

Márk. 5,10 És igen nagyon kéré Őt, és rimánkodott neki, hogy ne küldje, és ne űzze el őket arról a vidékről**

*Légió: Kb. 6000 főből álló katonai egység.

**Azért figyelmezteti a Szent Szellem az embert, mert a démonok - az emberekkel ellentétben - tudták, hogy ki parancsolt nekik: „Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek” (Jak. 2,19).

Hiszen meg van írva: „És minden versengés nélkül, közismerten, elismerten, bevallottan nagy a kegyességnek, az istenfélelemnek eme titka. Isten megjelent, nyilvánvalóvá / ismertté vált, megmutatkozott, megmutatta magát hústestben. Megigazíttatott, igaznak / igazságosnak bizonyult szellemben. Megjelent az angyaloknak, és megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (Tim. 3,16)

Az emberek pedig azért nem értették, hogy mi történt, mert: „Érzéki, vagyis az olyan ember, akinek életét emberi / természeti / elgondolásai, szempontjai, azaz a saját emberi értelme, akarata, érzelmei irányítják, nem foghatja meg, mert nem fogja fel, ezért nem fogadja el az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki. Balgaságnak tartja, oktalanság, ostobaság, azaz képtelenség az számára. Meg sem értheti, és nem is képes megérteni, és megismerni, mivelhogy szellemileg ítéltetnek meg, vagyis szellemileg kellene megvizsgálni” (1 Kor. 2,14).

 A hústesti ember azért nem értheti Isten dolgait: „Mert a hústest szerint valók a hústest dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira... Minthogy a hústest törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni” (Róm. 8,5.7).

Az Úr Jézus kijelenti, hogy mi az oka ennek: „...Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami hústesttől született, hústest az; és ami Szellemtől született, szellem az” (Ján. 3,5-6).

Azok a hústesti emberek: „...akikben nincsen Szent Szellem” (Júd. 1,19).

És azok a szellemi emberek, akikben: „...az Isten Szelleme lakik. Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az Övé” (Róm. 8,9).

Márk. 5,11 Vala pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj, egy nagy disznócsürhe, disznókonda, amely legel vala, és ott turkál.

Márk. 5,12 És az ördögök, azaz a tisztátalan, gonosz szellemek kérik vala őt, és így könyörögtek, rimánkodtak Jézusnak mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba menjünk be, és hadd szálljuk meg azokat.

Márk. 5,13 És Jézus azonnal beleegyezett, és megengedé nékik. A tisztátalan, azaz a gonosz szellemek pedig kijövén, bemenének a disznókba, vagyis a disznókba költöztek, és megszállták a disznókat; és a nyáj, a csürhe a meredekről a tengerbe rohant. Valának pedig mintegy kétezren; és belefúltak a tengerbe.

Márk. 5,14 Akik pedig legeltetik, és őrzik vala a disznókat, vagyis a kondások, elfutnak, és hírt vivének a városba és a falvakba, és a környező településekre, és a tanyákra. És kimenének, kitódultak az emberek, hogy lássák, mi az, ami történt.  

Márk. 5,15 És menének Jézushoz, és amikor Jézus közelébe értek, és láták, hogy az ördöngős, vagyis a megszállott, akiben a gonosz szellemek voltak, akit a démonok légiója megszállva tartott, hogy az a démonizált ember ott ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, akiben a légió volt, megfélemlének, és megijedtek, megdöbbentek, és félni kezdtek.

Márk. 5,16 Akik pedig látták vagyis a szemtanúk, elbeszélék nékik, hogy mi történt vala, és hogy hogyan történt a dolog az ördöngőssel, a démoni megszállottal, hogy mi történt a démonizálttal, és a disznókkal.

Márk. 5,17 És kezdék kérni Őt, kezdtek könyörögni Neki, hogy távozzék el az ő határukból, és menjen el a vidékükről.

Márk. 5,18 Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngős, aki az imént még démoni megszállott, azaz démonizált ember volt; akiben korábban a gonosz szellemek voltak kéré őt, hogy vele lehessen, és hogy mellette maradhasson.

Márk. 5,19 De Jézus nem engedi meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, a saját népedhez, és vidd hírül, jelentsd meg, és mondd el nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.

Márk. 5,20 El is méne, és kezdé hirdetni, és elhíresztelni a Tízvárosban, hogy mely nagy és hatalmas dolgot, és hogy milyen nagy jót cselekedett vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkoznak*

*Így teljesedett be a Dávid által mondott prófécia: „Uram! Én bizonyára a te szolgád vagyok; szolgád vagyok én, a te szolgáló leányodnak fia, te oldoztad ki az én köteleimet, Te vetted le rólam a bilincset” (Zsolt. 116,16).

Az igehirdetésnek - amely az Úr Jézus csodálatos szabadításáról szólt - ilyen eredménye lett: „És nagy sokaság, nagy tömeg szegődött az Úr Jézus nyomába, és követé őt, és nagy tömeg csatlakozott hozzá, és csapatostul kísérték Galileából és a Tízvárosból, vagyis Dekapoliszból és Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon túlról való tartományokból” (Mát. 4,25).

Márk. 5,21 És mikor ismét általment, vagyis átkelt Jézus a hajón a túlsó partra, nagy sokaság gyűlt Őhozzá, nagy tömeg gyűlt köré, de ő a tenger partján maradt*

*Lukács így ír erről: „És lőn, hogy mikor Jézus visszatért, a nép, a tömeg örömmel fogadá őt; mert mindnyájan várják vala őt” (Luk. 8,40).

Márk. 5,22 És ímé, eljöve a zsinagógafők egyike, az egyik zsinagógai elöljáró, a helyi zsinagóga egyik vezetője, név szerint Jairus és meglátván Őt, lábaihoz esék, a lába elé borult,

Márk. 5,23 És igen kéré és így könyörgött neki, és esedezve kérte őt, mondván: Az én leánykám halálán van, a végét járja; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és életben maradjon, hogy éljen.

Márk. 5,24 Jézus ekkor elindult, és el is méne vele, és követé Őt nagy sokaság, és tolongott körülötte nagy tömeg is, és összeszorítják, úgy hogy minden oldalról szorították vala Őt.

Márk. 5,25 És egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásos vala,

Márk. 5,26 És sok orvostól sokat szenvedett, és sok orvos részéről mindenfélét elviselt már, és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult, és semmi hasznát sem látta, sőt inkább még rosszabbul lett, még inkább rosszabbra fordult az állapota,

Márk. 5,27 Mikor Jézus felől hallott vala, vagyis amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek, eljött, és a sokaságban hátulról kerülve hozzáment, és a tömegen át mögé került, és háta mögé furakodva illeté, és megérintette annak ruháját, a köntösét.

Márk. 5,28 Mert így gondolkodott, és ezt mondja vala magában: Ha csak ruháit illethetem és megérintem is, meggyógyulok.

Márk. 5,29 És vérének forrása azonnal kiszáradt, elapadt, és elállt, és megérzi testében a (szómájában), egész személyében, hogy kigyógyult bajából.

[Más fordítás: S észrevette testén, hogy az őt verő betegség ostorától, az ő kínzó bajából meggyógyult, és hogy megszabadult fájdalmaitól].

Márk. 5,30 Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erő áradott vala ki belőle, és azonnal felismerte magán, hogy hatalmas erő távozott el tőle, megfordult a sokaságban, a tömegben, és monda: Kicsoda illeté, ki érintette, és fogta meg az én ruhámat?

Márk. 5,31 És mondának néki az ő tanítványai: Látod hogyan tolong körülötted a sokaság, és hogy a sokaság szorít és nyom össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett, ki érintett, ki fogott meg engem?

Márk. 5,32 És ő mégis körülnézett, hogy lássa azt, aki ezt cselekedte.

[Más fordítás: Jézus azonban körbenézett, hogy meglássa azt, aki megérintette őt].

Márk. 5,33 Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és ijedten, rémülten, és remegve megy vala oda és elébe, a lábához borult, és elmonda néki mindent igazán. Megmondta neki a teljes igazságot.

Márk. 5,34 Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited meggyógyított téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból.

[Más fordítás: És megszabadulva a te kínzó bajodtól, a téged verő ostortól, maradj egészséges; Nem kell többé szenvedned]*

*Lukács így írja le a történteket: „És ekkor egy asszony, ki vérfolyásban volt tizenkét esztendőtől fogva, és bár minden vagyonát az orvosokra költötte, senki meg nem tudta gyógyítani, Hátulról hozzá járulván, hozzáférkőzve, illeté és megérintette az ő ruhájának peremétm a ruhájának szegélyét; és azonnal elálla vérének folyása. És monda Jézus: Ki az, aki engem illete, ki érintett engem? És mikor mindnyájan tagadták, monda Péter, és akik ővele valának: Mester, a sokaság tolong körülötted, és nyom és szorongat téged, és azt mondod: Ki az, aki engem illete? Jézus pedig monda: Illete, vagyis megérintett engem valaki; mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem, hogy erő áradt ki belőlem. Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban, és nem maradhat észrevétlen, reszketve előjöve és előtte leesvén eléje borult, és megjelenté néki az egész sokaság, az egész nép előtt, miért illette őt, és hogy azonnal meggyógyult. És ő monda néki: Bízzál leányom, a te hited meggyógyított téged; eredj el békességgel!” (Luk. 8,43-48).

 A törvény magyarázza meg, hogy miért csak titokban, hátulról férkőzött az asszony az Úr Jézushoz. Hiszen a törvény kimondja, hogy: „Mikor asszony lesz magfolyóssá és véressé lesz az ő magfolyása a testén, vagyis vérfolyása a testében, hét napig legyen az ő havi bajában, vagyis hét napig számít havi tisztulásban levőnek, és valaki, és mindenki, aki illeti és érinti őt, tisztátalan legyen estvéig. Mindaz is, amin fekszik az ő havi bajában, a havi tisztulása idején, tisztátalan legyen és mindaz is, amin ül, tisztátalan legyen. És hogyha sok napig tart az asszonynak az ő vérfolyása a havi bajának idején kívül is, vagy ha a folyás a havi bajon túl, a havi tisztulás idejénél tovább tart: valameddig az ő tisztátalanságának folyása tart, úgy legyen, mint havi bajának idején, mert tisztátalan az. Vagyis akkor tisztátalan legyen folyásának egész idején illetve éppoly tisztátalan, mint havi tisztulásának idején. És mindaz is, aki illeti azokat, és bárki ér hozzá azokhoz, tisztátalan lesz, mossa meg, és mossa ki azért a ruháit, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig” (3 Móz. 15,19-20.25.27)

Az asszony azért hitte, hogy már az Úr Jézus ruhájának érintésétől meggyógyul, mert hallotta - ahogy ezt a Márk írása szerinti Evangélium kijelenti - hogy: „És ahová bemegy vala az Úr Jézus a falvakba vagy városokba, vagy majorokba, vagy településekre, a betegeket letevék a tereken, és a piacokon, és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék, és megérinthessék. És valahányan csak illeték, és megérintették meggyógyulnak” (Márk. 6,56).  

És: „… sokakat, sok embert meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk volt, reá rohanának, hogy illethessék, és megérinthessék Őt” (Márk. 3,10) 

És bárhová megy az Úr, az Ő híre már megelőzi, egyben kijelentést nyer, hogy az ő gyógyulásuk oka az volt -  és ma is az - hogy „felismerték” Őt: „És általkelvén a túlsó partra, eljutnak Genezáret földére. És mikor megismerték, és felismerték) őt annak a helynek lakosai, szétküldnek abba az egész környékbe, és minden beteget hozzá hoznak; És kérik vala őt, hogy csak az ő ruhájának peremét, az ő ruhájának szegélyét illethessék, és megérinthessék. És akik illeték, és megérintették vala, mindnyájan meggyógyulnak” (Mát. 14,34-36)

„És alámenvén ővelük, megálla a síkságon, vagyis egy sík helyen, és vele együtt az ő tanítványainak serege és a népnek nagy sokasága, nagy néptömeg egész Júdeából és Jeruzsálemből és Tírusnak és Sidonnak tengermelléki határából, akik azért jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak betegségeikből. És akik tisztátalan szellemektől gyötrettek, meggyógyulnak. És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni, és megérinteni: mert erő származék, erő áradt ki belőle, és mindeneket, vagyis mindenkit meggyógyíta” (Luk. 6,17-19)

Ezzel az erővel ruházta fel az Úr az övéit is: „Úgyannyira, hogy az utcákra hozták ki a betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon, hogy az arra menő Péternek legalább csak árnyéka vetődjék rájuk, és érje valamelyiket közülük. És a szomszéd városok sokasága, a szomszéd városok népe is Jeruzsálembe gyűlt, hozva betegeket és tisztátalan szellemektől gyötretteket: kik mind meggyógyulnak” (Csel. 5,15-16).

Az Úr már kijelentette, hogy ha az ellenség - vagyis a sátán betegséggel - megtámad, kihez kell menni gyógyulásért: „… én, az ÚR, vagyok a te gyógyítód” (2 Móz. 15,26).

Ezt ismerve így imádkozik Dávid. „Adj szabadulást nékünk az ellenségtől, mert hiábavaló az emberi segítség!

(Más fordítás: Adj nekünk mégis segítséget az ellenség ellen, mert az emberi segítség mit sem ér!)” (Zsolt. 108,13).

Egy történeten keresztül mutatja be az Ige, hogy ha előbb nem az Urat keresi az Ő népe, annak mi az eredménye: „És megbetegedék Asa, királyságának harminckilencedik esztendejében lábaira annyira, hogy igen súlyos volt az ő betegsége, és egyre súlyosbodott; mindazáltal betegségében is nem az Urat keresé, hanem az orvosokat, nem az Úrhoz folyamodott, hanem az orvosokhoz. És elaluvék Asa az ő atyáival, és meghala az ő királyságának negyvenegyedik esztendejében” (2 Krón. 16,12-13).

Márk. 5,35 Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétől, vagyis a zsinagógai elöljáró házától, mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert? És miért zaklatod még tovább a Tanítót?

Márk. 5,36 Jézus pedig, amint hallá a beszédet, amit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének.

[Más fordítás: Jézus pedig rá sem hederítve e beszédre, és elengedve a füle mellett a hírt, így bátorította a zsinagógai elöljárót]: Ne félj, csak higgy.

Márk. 5,37 És senkinek sem engedi, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének.

Márk. 5,38 És méne a zsinagóga fejének, vagyis a zsinagóga vezetőjének házához. Amikor megérkeztek, és látá a zűrzavart, a sok siránkozót, a sok siratót és jajgatót.

[Más fordítás: Mikor bementek a zsinagógafő házába, zajongó tömeget pillantott meg, mely sírt, jajveszékelt és igen kiáltozott].

Márk. 5,39 És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok. Miért csináltok ilyen zűrzavart; Mit lármáztok itt és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem csak szunnyad, alszik.

Márk. 5,40 És nevetik megvetően, gúnyosan, lenézően vala Őt. Ő pedig kiküldvén, kiutasítva valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levőket, és beméne oda, ahol a gyermek fekszik vala.

Márk. 5,41 És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; ami megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, ébredj, és kelj föl.

Márk. 5,42 És a leányka azonnal fölkele és elkezdett járkálni. Mert tizenkét esztendős vala. És nagy csodálkozással csodálkoznak, és a jelenlevők szinte magukon kívül, vagyis önkívületben, elragadtatásban, extázisban voltak a nagy csodálkozástól.

Márk. 5,43 Ő pedig szigorúan meghagyta, és erősen megparancsolá nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. Senkinek ne beszéljenek erről; hogy senki ne tudjon a dologról. És mondá, hogy adjanak annak enni*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „És Jézus a főember házához érvén bement az elöljáró házába, és, látván a sípolókat és fuvolásokat, és a tolongó, zajongó, jajgató sokaságot, tömeget. És a temetési zenét játszó embereket, azonnal rájuk szólt és monda nékik: Menjetek el innen, mert a leányzó nem halt meg, hanem csak szunnyad, aluszik. És kinevették, és kigúnyolták őt. Mikor pedig a sokaság eltávolíttaték, és kiterelték onnan az embereket, és kimentek, bemenvén a szobába, megfogá annak a kislánynak a kezét, és a leányzó felébredt, és felkelt és feltámadt. És elterjede ez a hír abban az egész tartományban, az egész vidéken” (Mát. 9,23-26).

Lukács így írja le ezt a csodát: „Mikor még a szó szájában vala, mikor még beszélt, eljöve egy ember a zsinagóga fejének, a zsinagógai elöljáró házától, mondván néki: Meghalt a leányod; ne fáraszd tovább a Mestert! Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higgy, és megtartatik. meggyógyul. Bemenvén pedig a házba, senkit nem bocsáta be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a leányzó atyját és anyját. Sírának pedig mindnyájan, és gyászolják azt a leányt; ő pedig így szólt hozzájuk, és monda: Ne sírjatok; nem halt meg, hanem csak aluszik. És erre kinevették őt, tudván, hogy meghalt. Ő pedig mindenkit kiküldvén, és a leányzó kezét megfogván, kiálta, mondván: Leányzó, ébredj, és kelj fel! És visszatért annak szelleme, és azonnal fölkele; és ő - Jézus pedig – parancsolá, hogy adjanak néki enni. És elálmélkodnak annak szülei, és nem tudtak hová lenni az ámulattól; ő pedig megparancsolá, hogy senkinek ne mondják, ami történt” (Luk. 8,49-56). A kislányt siratók, az izraeli szokásoknak megfelelően cselekedtek, ahogyan erről Isten igéje szól: „Jeremiás is siratá Jósiást, és siralmas énekekkel siratják vala őt az éneklő férfiak és asszonyok mindnyájan mind e mai napig, amelyek szokásossá lettek Izráelben, és el is rendelték ezt, s ímé azok meg vannak írva a Jeremiás siralmaiban” (2 Krón. 35,25).

Jób panasza, egyben kijelentés az ádámi, a hústesti, vagyis a természetes ember sorsáról: „De ha a férfi lehanyatlik, és meghal és elterül; ha az ember - az emberi faj - kimúlik, hol van ő? Hova lesz?  Ahogy elillan, elpárolog a víz, és kiapad a tóból, és a patak elapad, kiszárad: Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, már többé, és nem költetnek föl az ő álmukból” (Jób. 14,10-12)

Drága testvéreim!

„Legyetek józanok, kiegyensúlyozottak, és vigyázzatok, mert ellenségetek, a Sátán, kerülget benneteket. Úgy járkál körbe-körbe, mint az ordító, éhes oroszlán, keresve, kit nyelhet el. Szilárd hittel álljatok meg vele szemben…” 

 (1 Péter 5:8-9, EF)

Imádság:

Magasztallak Uram!

Azért, hogy bizonyos vagyok abban, hogy semmiért nem kell nyugtalannak lennem, hiszen életem a Te kezedben van. Kérlek Uram, hogy a még nyugtalanokat, aggódókat, te vond magadhoz szeretettel, irgalommal. Ámen

Adj hálát.

Biztos, hogy mindannyiunkat érnek megpróbáltatások, és vannak nehéz napjaink. De ne sértsd meg Istent azzal, hogy lekicsinyled áldásait azt mondva, hogy nincs semmi, amiért hálás lehetnél.

Óh Uram!

„Imádkozva nyújtom kezeimet; egész lényem, mint szomjú, kiszikkadt föld, úgy eped utánad. Szela” (Zsolt. 143,6).

Élővizet ad az Úr!

Max Lucado: Eljön az öröm, mert Jézus eljön

„Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás.” (Zsoltárok 30:5)

Az öröm eljön, mert Jézus eljön. Ha nem ismerjük fel az arcát, akkor a nevünkön szólít: Nézd csak, „tenyerembe véstem képedet, szüntelen szemem előtt tartalak” (Ézsaiás 49:16, EF)

A neved nem valami mennyei mappa alján található. Istennek nincs szüksége névtáblára, hogy emlékezzen rád. A neved bele van tetoválva, bele van vésve a tenyerébe. Több gondolata van felőled, mint a Csendes-óceán partján lévő homokszemek száma.

A mindene vagy. Nehéz ezt elhinni? Gondolod, valaki máshoz szólok? Valakihez, aki szentebb, jobb, kedvesebb? Valakihez, aki nem szúrta el, aki nem bukott el? Azt gondolod, hogy máshoz beszélek?

Nem, én hozzád szólok.

Azt mondom, a legnagyszerűbb dolog nem az, hogy Isten megteremtette a világot, hanem az, hogy Isten szereti a világot. Szeret téged. Nem szolgáltál rá a szeretetére. Szeretete irántad nem fog elmúlni, ha elveszíted a türelmed. Szeretete nem szűnik meg, ha elveszíted az irányt. Szeretete irántad nem csökken, ha az önfegyelmed megcsappan.

Soha nem múlt el egyetlen napod sem, hogy ne szeretett volna.

Valaki azt mondta neked, hogy Isten a jó embereket szereti? Tévedés. Nincsenek jó emberek.

Valaki azt mondta neked, hogy Isten akkor szeret, ha te előbb szereted őt? Tévedés. Isten szereti azokat az embereket, akik még csak nem is gondoltak rá.

Valaki azt mondta, hogy Isten haragos, morcos és bosszús? Tévedés. Mi hajlamosak vagyunk arra, hogy haragosak, morcosak és bosszúsak legyünk, de Isten nem!

„ Irgalmas és kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy…   Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk. Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt. Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket. Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz.” (Zsoltárok 103:8-13)

Isten szeret téged, és ezért el fog jönni az öröm.

Max Lucado

Magyar fordítás: ahitatok.hu

https://www.ahitatok.hu/max-lucado/646-eljon-az-orom-mert-jezus-eljon.html

ÚJ Teremtés Krisztusban - Gyógyulás, szabadulás, helyreállítás

 

Ámos 4:13 Ő az, aki hegyeket formál, és szelet teremt.
Ő teremti az ember szellemét, és gondolatait kijelenti az embereknek, Ő változtatja a hajnalt sötétséggé, és lépdel a föld magaslatain. Örökkévaló, Seregek Ura és Istene
— ez az ő neve! #ÚJTeremtésKrisztusbanGyógyulás,szabadulás,helyreállítás.

Anna Győző

Kik tudnak bemenni Isten országába?