Márk Evangélium 11. fejezet: Jézus bevonulása Jeruzsálembe.(revideált)

Márk. 11,1 És mikor Jeruzsálemhez közeledének, Bethfagé és Bethánia felé, az olajfák hegyénél, elkülde kettőt tanítványai közül, ezzel a megbízatással,

Márk. 11,2 És monda nékik: Eredjetek abba a faluba, amely előttetek van; és amint beértek, azonnal találtok egy megkötött vemhet, egy szamárcsikót, amelyen ember nem ült még soha; azt oldjátok el és hozzátok ide.

Márk. 11,3 És ha valaki azt mondja néktek: Miért teszitek ezt? Mondjátok: Az Úrnak van szüksége reá, de hamarosan visszaküldi. És azonnal elbocsátja.

Márk. 11,4 Elmenének azért és megtalálák a megkötött vemhet, a szamárcsikót, az ajtónál kívül a kettős útnál, és eloldák azt.

Márk. 11,5 Az ott állók közül pedig, akik ott ácsorogtak, némelyek mondának nékik: Mit műveltek, hogy eloldjátok a vemhet, a szamárcsikót?

Márk. 11,6 Ők pedig felelének nékik, úgy, amint Jézus megparancsolta vala. És elengedték őket.

Márk. 11,7 És oda vivék a vemhet, a szamárcsikót Jézushoz, és rráterítették felső ruháikat; ő pedig felüle reá.

Márk. 11,8 Sokan pedig felső ruháikat az útra teríték, mások pedig zöld ágakat szegdelnek vala a fákról és az útra hányják vala, mások a mezőn vágott lombos ágakat szórtak Elé.

Márk. 11,9 Akik pedig előtte menének, és akik követék, kiáltanak, mondván: Hozsánna! Áldott, aki jő az Úrnak nevében!

Márk. 11,10 Áldott a mi Atyánknak, Dávidnak országa, Dávidnak közelgő királysága, amely jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!

Márk. 11,11 És így vonult be Jézus Jeruzsálembe, és a templomba; és mindent körülnézvén, mivelhogy az idő már késő vala, kiméne Bethániába a tizenkettővel*

*Máté bizonyságtétele további részleteket is közöl az eseményről: „És mikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bethfagéba, az olajfák hegyéhez jutottak vala, akkor elkülde Jézus két tanítványt ezzel a megbízatással. És monda nékik: Menjetek ebbe a szemközt levő faluba, amely előttetek van, és legott találtok egy megkötött szamarat és vele együtt az ő vemhét, az ő csikóját; oldjátok el és hozzátok ide nékem. És ha valaki valamit szól néktek, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk: és legott el fogja bocsátani őket. Mindez pedig azért lett, azért történt, hogy beteljesedjék a próféta mondása, aki így szólott. Mondjátok meg Sion leányának: Vedd észre, ímhol jő néked a te királyod, alázatosan, jóindulatúan, barátságosan, szelíden, szerényen és szamárháton ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén, csikóján ülve. A tanítványok pedig elmenvén és úgy cselekedvén, amint Jézus parancsolta vala nékik. Elhozák, és odavezették a szamarat a csikójával együtt, és felső ruháikat rájuk teríték, és ráüle azokra. A sokaság, a tömeg legnagyobb része pedig felső ruháit az útra teríté; mások pedig a fákról gallyakat vagdalnak és hintenek vala az útra, mások ágakat tördeltek a fákról és beszórták velük az utat. Az előtte és utána menő sokaság, tömeg pedig hangosan így kiált vala, mondván: Hozsánna! Légy segítségül Isten a Dávid fiának! (héber eredetű szó, amelynek értelme ez is lehet: Szabadítsd meg, oh Isten, Dávid fiát az ő elleneitől, s add, hogy ő minket megváltson) Áldott, aki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban! Légy segítségül Isten ki vagy a magasságban, szabadíts, óh, ments meg hát Magasságos! És amikor beért vala Jeruzsálembe, felháborodék, felbolydult, megmozdult, izgalomba jött az egész város, mondván: Kicsoda ez? A sokaság pedig monda: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta” (Mát. 21,1-11).

Jézus pedig: „… ott hagyván őket, kiméne a városból Bethániába, és ott marada éjjel, a szabad ég alatt töltve az éjszakát” (Mát. 21,17).

Lukács is bizonyságot tesz, további részletekkel kiegészítve a történetet: „És lőn, mikor közel ért Béthfágéhoz és Bethániához, a hegyhez, mely Olajfák hegyének hivatik, elkülde kettőt az ő tanítványai közül. Mondván: Menjetek el az átellenben levő faluba, melybe bemenvén, találtok egy megkötött vemhet, melyen soha egy ember sem ült. Eloldván azt, hozzátok ide. És ha valaki kérdez titeket: Miért oldjátok el? Ezt mondjátok annak: Mert az Úrnak szüksége van reá. És elmenvén a küldöttek, úgy találák, amint nékik mondotta. És mikor a vemhet eloldák, mondának nékik annak gazdái: Miért oldjátok el a vemhet? Ők pedig mondának: Az Úrnak szüksége van reá” (Luk. 19,29-34).

János apostol is bizonyságot tesz a prófécia beteljesüléséről: „Találván pedig Jézus egy szamarat, felüle arra, amint meg van írva: Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jő, szamárnak vemhén ülve. Ezeket pedig nem értették eleinte az ő tanítványai: hanem mikor megdicsőítteték Jézus, akkor emlékezének vissza, hogy ezek Őfelőle vannak megírva, és hogy ezeket mívelték Ővele. (Más fordítás: Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla)” (Ján. 12,14-16).

És a próféták mind ezt az eseményt hirdették. Zakariás így ír erről: „Örülj, örvendj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, ujjongj, és hirdesd, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te Királyod; igaz, ártatlan, szent és szabadító, aki megtart, biztonságban megőriz, megment, kiszabadít, üdvözít, mert diadalmas Ő; szegény, alázatos és szamárháton ülő, azaz nőstény szamárnak vemhén, szamárcsikó hátán” (Zak. 9,9).

Ézsaiás is erről prófétál. „Ímé, az Úr hirdette mind a föld határáig, és hírül adta a föld széléig: Mondjátok meg Sion leányának, jön már Szabadítód, Megmentőd, Üdvözítőd, ímé eljött szabadulásod, ímé, jutalma, - szerzeménye - vele jő, és megfizetése Őelőtte! És hívják őket szent népnek, az Úr megváltottainak, és téged hívnak: keresett, és sokat látogatott, és nem elhagyott városnak, mert nem leszel elhagyatott” (Ésa. 62,11-12).

Hát: „Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! Emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! Emeld föl, ne félj! mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek. (Más fordítás: Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek)! Ímé, az Úr Isten, az én Uram, az ÚR jő hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma - szerzeménye - vele jő, és megfizetése Ő előtte” (Ésa. 40,9-11).

Sofóniás is így prófétál: „Énekelj, és ujjongj Sionnak leánya! Kiálts örömödben, harsogj Izráel, örvendj, és örvendezz, és teljes szívvel vigadj Jeruzsálem leánya! Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet. Elveszi rólad az ítéletet, elfordítotja, és eltávolítja ellenségedet; Izráel királya, az Úr, közötted, és veled van, nem látsz többé gonoszt, nem kell többé veszedelemtől félned! Azon a napon ezt mondják Jeruzsálemnek: Ne félj! Ne lankadjanak kezeid, ne csüggedj el Sion! Az Úr, a te Istened közötted van; erős ő, megtart, és megsegít; örül te rajtad boldog örömmel, hallgat az ő szerelmében, és megújít szeretetével, énekléssel örvendez, és ujjongva örül néked” (Sof. 3,14-17).

Egy előképben bemutatott prófécia teljesült be: „….Azt mondja az Úr: Királlyá kentelek téged Izráelen. Akkor nagy sietséggel kiki mind vevé az ő ruháját, és alája terítették a grádics felső részére, a lépcsőre, és megfuvaták a harsonákat, és kikiálták: Jéhu - Jahve – uralkodik! Ő, a király!” (2 Kir. 9,12-13).

Dávid pedig így prófétál: „Ez a nap az, amelyet az Úr rendelt; örvendezzünk és vigadjunk ezen! Oh Uram, segíts most; oh Uram, adj most jó előmenetelt! Áldott, aki jő az Úrnak nevében; áldunk titeket, akik az Úr házából valók vagytok!” (Zsolt. 118,24-25).

Márk. 11,12 És másnap, mikor Bethániából elindultak, és kimentek vala, megéhezék.

Márk. 11,13 És meglátván messziről egy zöldellő fügefát, amely dús levélzetű vala, odaméne, ha talán találna valamit rajta: de odaérvén ahhoz, levélnél egyebet, semmit sem talála; mert nem vala fügeérésnek ideje.

Márk. 11,14 Akkor felelvén Jézus, monda a fügefának: Soha örökké ne egyék rólad gyümölcsöt senki. És hallák az ő tanítványai*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről: „Korán reggel pedig, a városba visszajövet, megéhezék. És meglátva egy fügefát az út mellett, oda méne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak levelet; ezért így szólt a fához, és monda annak: Gyümölcs te rajtad ezután soha többé ne teremjen; És a fügefa azonnal elszáradt” (Mát. 21,18-19).

Lukács bizonyságtételében kerül kijelentésre, hogy az Úr Jézus hány évig szolgált Izráelben, és szolgálatának eredménye is: „Azután ezt a példázatot mondá: Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve; és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála. És monda a vincellérnek: Ímé három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába? Az pedig felelvén, monda néki: Uram, hagyj békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom körülásom és megtrágyázom: És ha gyümölcsöt terem, jó; ha pedig nem, azután vágd ki azt” (Luk. 13,6-9).

A János írása szerinti Evangélium tovább folytatja a kijelentést: „Az övéi közé, a saját tulajdonába jöve, és az övéi, a saját tulajdonai nem fogadák be őt^” (Ján. 1,11).

Márk. 11,15 És Jeruzsálembe érkezének. És Jézus bemenvén a templomba, kezdé kiűzni azokat, akik a templomban árulnak és vásárolnak vala; a pénzváltók asztalait, és a galambárusok székeit, és állványait pedig felborította;

Márk. 11,16 És nem engedi vala, hogy valaki edényt* vigyen a templomon keresztül**

*Edény (szkeuosz): használati tárgy, de jelenti az ember hústestét is, amelyet cserépedénynek nevez az Ige. (2 Kor 4,7), tehát a mondat jelentése lehet: Az Úr nem engedi, hogy hústesti ember menjen át a szenthelyen.

**Máté így írja le a történetet: „És ezután beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzi mindazokat, akik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá” (Mát. 21,12).

János további részletekről számol be: „Mert közel vala a zsidók húsvétja, a Pászka, és felméne Jézus is Jeruzsálembe. És ott találá a kereskedőket a templomban, az ökrök, juhok és galambok árusait és a pénzváltókat, amint asztalaiknál ülnek vala, akik ott telepedtek le. És kötélből ostort, csinálván, kiűzé mindnyájukat a templomból, az ökröket is a juhokat is; és a pénzváltók, a nyerészkedők pénzét kitölté, és szétszórta, az asztalokat pedig felborította. És a galambárusoknak monda: Hordjátok el ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává” (Ján. 2,13-16).

Lukács is ír erről: „És bemenvén a templomba, kezdé kiűzni az árusokat azokat, akik adnak és vesznek vala abban” (Luk. 19,45).

Márk. 11,17 És tanít vala, mondván nékik: Nincsen-é megírva: Az én házam imádság házának neveztetik minden nép között? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt.

Márk. 11,18 És meghallák az írástudók, a törvénytanítók, törvénymagyarázók és a főpapok, a papi fejedelmek, és tanakodnak, és keresik a lehetőségét annak, hogy mi módon veszíthetnék, hogyan ölhetnék meg őt. Mert félnek vala tőle, mivelhogy az egész sokaság, az egész tömeg álmélkodik, meglepődik vala az ő tanításán. [Más fordítás: Féltek ugyanis tőle, mert tanítása magával ragadta az egész sokaságot, az egész nép lelkesedett tanításáért]*

*Lukács is bizonyságot tesz a történtekről: „És tanít vala minden nap a templomban. A főpapok pedig és az írástudók és a nép előkelői, és vezetői igyekeznek vala őt elveszteni: de még nem találták meg a módját, mit cselekedjenek; mert az egész nép ő rajta függ, rajong vala érte, reá hallgatván” (Luk. 19,45-48).

Az Úr templomáról így hangzik a prófécia: „Szent hegyemre viszem föl ezeket, és megvidámítom őket, és örömet szerzek nekik imádságom házában… mert házam imádság házának hivatik minden népek számára!” (Ésa. 56,7).

És az Úr így szól az Ő népéhez: „Nemde loptok, öltök és paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baálnak áldoztok, és tömjéneztek, és idegen istenek után jártok, akiket nem ismertek: És eljőtök ide, és megálltok előttem e házban, amely az én nevemről neveztetik, és ezt mondjátok: Megszabadultunk; hogy ugyanazokat az utálatosságokat cselekedhessétek! Vajon latrok barlangjává lett-e ez a ház ti előttetek, amely az én nevemről neveztetik? Ímé, én is látok, azt mondja az Úr” (Jer. 7,9-11).

Márk. 11,19 És mikor beestveledék, kiméne a városból.

Márk. 11,20 Korán reggel pedig, amikor mellette menének el, látják vala, hogy a fügefa gyökerestől kiszáradt. 

Márk. 11,21 És Péter visszaemlékezvén, monda néki: Mester, Rabbi, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál*  kiszáradott.

*Megátkoz (kataraomai): rosszat kíván.

Márk. 11,22 És Jézus felelvén, monda nékik: Legyen hitetek Istenben. [Más fordítás: Legyetek az Istenhit birtokosai; Legyen bennetek Isten hite].

Márk. 11,23 Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja, azt parancsolja ennek a hegynek:* Kelj fel és ugorjál a tengerbe! És szívében* a bensőjében nem kételkedik* bizonytalankodik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki, annak meg is adatik az, amit mondott.

*Hegynek (orosz): kiemelkedés, magaslat, hegy; az, amit látni lehet.

**Szív (kardia): a szellemi lényünk középpontja. Isten keresésének, az Ige befogadásának „szerve”; a benső.

***Kételkedik (diakrinó): habozik, bizonytalankodik, kételkedik, tétovázik.

Márk. 11,24 Azért mondom néktek: Amit könyörgésetekben kértek higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek. [Más fordítás: higgyétek, hogy már megkaptátok, és a tiétek lesz az]*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „És ott hagyván őket, kiméne a városból Bethániába, és ott a szabad ég alatt töltötte az éjszakát. Korán reggel pedig, a városba visszajövet, megéhezék. És észrevett egy fügefát az út mellett, oda méne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak levelet; ezért így szólt a fához és monda annak: Gyümölcs te rajtad ezután soha örökké ne teremjen; És a fügefa azonnal kiszáradt. És látván ezt a tanítványok, elcsodálkoznak, megdöbbennek, mondván: Hogyan száradt ki ez a fügefa oly hirtelen? Jézus pedig felelvén, monda nékik: Bizony mondom néktek, ha van hitetek és nem kételkedtek, nem haboztok, és bizonytalankodtok, nemcsak azt cselekszitek, ami e fügefán esett, hanem ha azt mondjátok e hegynek: Kelj fel és zuhanj a tengerbe, az is meglészen. És amit könyörgésetekben hittel kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek” (Mát. 21,17-22).

 Az ima meghallgatás feltételeiről így beszél az Úr: „Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek. És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek tőlem az én nevemben, én megcselekszem azt” (Ján. 14,12-14).

Hát: „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert mindenki, aki kér, mind kap, és megnyeri azt, amit kér; és aki keres, talál, megtalálja, amit keres; és a zörgetőnek megnyittatik. (Mát. 7,7-8).

És hogy előbb mit kérjünk: „Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik. Mert: … ád a ti mennyei Atyátok Szent Szellemet azoknak, akik tőle kérik” (Luk. 11,10-11).

„De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide s tova-hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól; A kétszívű, a minden útjában állhatatlan ember” (Jak. 1,6-8).

Az ima teljesülésének további feltételei: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek, és megadatik nektek” (Ján. 15,-5.7).

„És akármit kérjünk, megnyerjük tőle, mert megtartjuk az ő parancsolatait, és azokat cselekesszük, amik kedvesek előtte. Ez pedig az ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nékünk” (1 Ján. 3,22-23).

„És ez az a bizodalom, amellyel Őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket: És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, hogy már megkaptuk, amelyeket kértünk Őtőle” (1 Ján. 5,14-15). Dávid így prófétál: „A szegények, az alázatosok kívánságát meghallgatod, oh Uram! Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet, és füleiddel figyelmezel” (Zsolt. 10,17).

Mert: „Az Úr szemei a megigazultakon vannak, és az ő fülei azoknak kiáltásán (Más fordítás: Az ÚR szeme látja a megigazultakat, füle meghallja kiáltásukat)” (Zsolt. 34,16).

Hiszen: „Közel van az Úr minden őt hívóhoz; mindenkihez, aki hűséggel, és igazán hívja őt. Beteljesíti az őt félőknek, az Őt tisztelőknek kívánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket” (Zsolt. 145,18-19).

Bizony: „…a megigazultaknak … imádságát meghallgatja” (Péld. 15,29).

„Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton vannak, egyetértenek, megegyezésnek a földön minden dolog felől - ez lehet: esemény, fordulat, jelenség, tárgy, tény, ügy, téma, feladat, vállalkozás, jogi ügy, per - Vagyis: ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek, - ahol Isten vezeti, gyűjti együvé az érintetteket, nem csak puszta emberi kezdeményezésről van szó - az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mát. 18,19-20).

És így folytatja az Úr Jézus: Mert: „Vajon járnak-é ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással?” (Ámós 3,3).

Ha pedig nem teljesül a kérésünk, az: … A ti hitetlenségetek, a  kishitűség miatt van. Mert kevés, gyenge a hitetek. Mert bizony mondom néktek: Ha csak akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek” (Mát. 17,20).

És az Úr Jézus a terméketlen hívő életről is mond egy példázatot: „És ezt a példázatot mondá: Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve; és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála. És monda a vincellérnek: Ímé három esztendeje, hogy idejárok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába? Az pedig felelvén, monda néki: Uram, hagyj békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom, körülásom és megtrágyázom: És ha gyümölcsöt terem, jó; ha pedig nem, azután vágd ki azt” (Luk. 13,6-9).

Márk. 11,25 És mikor imádkozva megálltok, bocsássátok meg, és engedjétek el, ha valaki ellen valami panaszotok* van, ha nehezteltek valakire; hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa néktek, és elengedje a ti vétkeiteket* botlásaitokat, baklövéseiteket.

*Panasz: (ekhó): kifogás, ellenvetés.

**Vétkeitek (paraptóma): hibás lépés, botlás, baklövés, melléfogás.

Márk. 11,26 Ha pedig ti meg nem bocsátotok, és el nem engeditek, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg, és nem engedi el a ti vétkeiteket*

*Az apostoli figyelmezetés így hangzik: „Ám ha haragusztok is, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon; Se pedig az ördögnek, a vádló, rágalmazónak ne adjatok helyet” (Eféz. 4,26-27).

„Azért tanuljátok meg tehát, szeretett atyámfiai, testvéreim, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra. Mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja” (Jak. 1,19-20).

Hát: „Ne légy hirtelen a szellemedben a haragra, ne bosszankodj föl szellemedben hirtelen; mert a harag, és a bosszankodás a bolondok, a hitetlenek, vagyis Isten nélkül élők kebelében nyugszik, és az ostobák szívében tanyázik” (Préd. 7,9).

És aki tartogatja haragját, a harag gyűlöletet szül. Tehát: „Aki gyűlöli az ő atyjafiát, testvérét, mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna ő benne” (1 Ján. 3,15).

Mert az ilyenekben az ördög természete van, aki emberölő, embergyilkos volt kezdettől fogva: „Ti az ördög atyától valók vagytok, tőle származtok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő, embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja” (Ján. 8,44).

Ti pedig: „legyetek pedig egymáshoz jóságosak, kedvesek jóindulatúak, irgalmasok, könyörületesek, megindulni képesek, együttérzők egymás iránt, megengedvén bocsássatok meg mindig egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett, megbocsátott néktek” (Eféz. 4,32).

Minden Krisztusban hívőt így figyelmeztet a Szent Szellem: „Öltözzetek föl azért, mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, irgalmas bensőt, jóságosságot, kedvességet, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést, türelmet. Elszenvedvén viseljétek el, és hordozzátok egymást megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna. miképpen a Krisztus, az Úr is megbocsátott néktek, úgy tegyetek ti is” (Kol. 3,12-13).

Az Úr Jézus így tanít imádkozni: „És bocsásd meg a mi vétkeinket. Engedd el tartozásainkat, adósságainkat, ahogyan mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek, ahogy mi is elengedtük azokat a nekünk tartozóknak” (Mát. 6,12).

És kijelenti azt is, hogy miért kell megbocsájtani: „Mert ha megbocsátjátok, ha elengeditek az embereknek eleséseiket, hibás lépéseiket, botlásaikat, baklövéseiket, melléfogásaikat, megbocsát, és elengedi néktek is a ti mennyei Atyátok azokat. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, botlásaikat, eleséseiket, hibás lépéseiket, baklövéseiket, melléfogásaikat, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket, botlásaitokat, eleséseiteket” (Mát. 6,14-15).

Péter megkérdezi az Úr Jézust: „… Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? Még hétszer is? Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenszer hétszer is” (Mát. 18,21-22).

A megbocsátás feltétele az ima meghallgatásnak is: És hogy ezt meg tudjátok tenni, előbb: „… öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust…” (Róm. 13,14).

 Tudva, hogy Isten már megbocsátott minden embernek, hiszen: „… az Isten volt a Krisztusban, mikor megbékéltette önmagával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket…” (2 Kor. 5,19).

Hát: „Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek” (Eféz. 5,1)

Márk. 11,27 És ismét Jeruzsálembe menének. Mikor pedig ő a templomban körüljára, hozzámennek vala a főpapok, a papi fejedelmek, és az írástudók és a vének.

Márk. 11,28 És mondának néki: Micsoda hatalommal, milyen felhatalmazással, és micsoda jogon cselekszed ezeket? És ki adta néked a hatalmat, a felhatalmazást, hogy ezeket cselekedd?

Márk. 11,29 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tőletek, és feleljetek meg nékem, akkor megmondom néktek, hogy miféle hatalomnál fogva, és miféle felhatalmazással cselekszem ezeket:

Márk. 11,30 A János bemerítése mennyből vala-é, vagy emberektől? Feleljetek nékem.

Márk. 11,31 Azok pedig tanakodnak, és így okoskodtak vala maguk között, mondván: Ha azt mondjuk: Mennyből, azt fogja mondani: Miért nem hittetek tehát néki?

Márk. 11,32 Ha pedig azt mondjuk: Emberektől, - félnek vala a néptől. Mert mindenki azt tartja vala Jánosról, hogy valóban próféta vala.

Márk. 11,33 Felelvén tehát, mondának Jézusnak: Nem tudjuk. Jézus is felelvén, monda nékik: Én sem mondom meg néktek, miféle hatalomnál fogva, milyen felhatalmazás alapján cselekszem ezeket.

Márk evangélium 12. fejezet: Példázat a gonosz szőlőművesekről

Márk. 12,1 És kezde nékik példázatokban* beszélni: Egy ember szőlőt ültetett, és körülkerítette gyepűvel, sövénykerítéssel, és borsajtót taposógödröt ása, és őrtornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és idegenbe távozott.

*Példázat (parabolé): hasonlat; példa, példázat; jelkép; allegória; talány.

Márk. 12,2 És amikor eljött az ideje rabszolgát külde a munkásokhoz, hogy megkapja a részét a szőlő gyümölcséből.

Márk. 12,3 Azok pedig megfogván azt megragadták, megverték, és üres kézzel elzavarták, elkergették.

Márk. 12,4 És ismét külde hozzájuk egy másik rabszolgát; azt pedig kővel dobálván meg megsebesítették, fejét betörték, és gyalázattal illetve visszaküldék.

Márk. 12,5 És ismét másikat külde; ezt pedig megölték: és sok másokat; némelyeket megvervén, némelyeket pedig megölvén.

Márk. 12,6 Minthogy pedig még egy egyetlen szerelmes fia is vala, utoljára azt is elküldé hozzájuk, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni, és tiszteletben fogják tartani.

Márk. 12,7 Azok a munkások azonban ezt mondák maguk között: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, és a miénk lesz az örökség.

Márk. 12,8 És megfogván nekiestek, és megragadták azt, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre.

Márk. 12,9 Mit cselekszik hát a szőlőnek ura? Eljő és elveszti, elpusztítja, megöleti a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja*

*Máté még részletesebben tárja elénk a példázatot: „Más példázatot halljatok: Vala egy házigazda, aki szőlőt plántál, és azt gyepűvel, sövénnyel körülvevé. Sajtót ása le benne, és őrtornyot építe, és kiadá azt bérbe szőlőmunkásoknak, és idegenbe távozott, messze földre ment. Mikor pedig a gyümölcs ideje elérkezett vala, elküldé rabszolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át az ő gyümölcsét, hogy megkapja a termésből a neki járó részt. Ám a munkások megfogván az ő rabszolgáit, az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Ismét küld más rabszolgákat, többet, mint előbb; de velük is ugyanezt tették.  Utoljára pedig elküldé azokhoz a maga fiát, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni, biztosan tisztelni fogják. De a munkások, meglátván a fiút, mondának maguk közt: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, és akkor miénk lesz az örökség, a birtok és foglaljuk el az ő örökségét. És megfogván, megragadák őt, kivetik a szőlőn kívül és megölték. Mit gondoltok, mikor azért megjő a szőlőnek ura, a szőlősgazda, vajon mit cselekszik ezekkel a munkásokkal? Mondának néki: Mint gonoszokat, mint romlott, gyalázatos, ártalmas, értéktelen, hitvány, alkalmatlanokat gonoszul elveszti, elpusztítja őket. A szőlőt pedig kiadja más munkásoknak, akik idejében beszolgáltatják majd néki a gyümölcsöt, a termést” (Mát. 21,33-41).

Erről a szőlőről prófétál Ézsaiás: „Hadd énekelek dalt kedvesemről, szerelmesemnek énekét az Ő szőlőjéről! Kedvesemnek szőlője van nagyon kövér hegyen; Felásta és megtisztítá a kövektől, nemes vesszőt plántált belé, és közepére tornyot építtetett, sőt benne már sajtót is vágatott; és várta, hogy majd jó szőlőt terem, és az vadszőlőt termett! Mostan azért, Jeruzsálem lakosi és Júda férfiai: ítéljetek, és tegyetek igazságot köztem és szőlőm között! Mit kellett volna még tennem szőlőmmel; amit meg nem tettem vele? Miért vártam, hogy jó szőlőt terem, holott vadszőlőt termett?! Azért most tudatom veletek, hogy mit teszek szőlőmmel; elvonszom, kerítését, hogy lelegeltessék, elrontom kőfalát, hogy eltapodtassék; És hagyom, hogy elvaduljon; nem metszetik, és nem kapáltatik meg, tövis és gaz veri föl, és parancsolok a fellegeknek, hogy rá esőt ne adjanak! A seregek Urának szőlője pedig Izráel háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése; és várt jogőrzésre, és törvényességre, s ím lőn jogorzás, és önkényesség; és irgalomra, s ím lőn siralom, igazságra várt, és lett kiáltó gazság! (Ésa. 5,1-7).

Ennek következményéről így prófétál Jeremiás: „A magad gonoszsága fenyít meg téged, és a te elpártolásod büntet meg téged. Tudd meg hát és lásd meg: mily gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, és hogy nem félsz engemet, ezt mondja az Úr, a Seregeknek Ura. Bizony régóta széttörtem a te igádat, és letéptem köteleidet, és azt mondtad: Nem leszek rabszolga; mindamellett minden magas halmon és minden lombos fa alatt bujkálsz vala te, mint egy parázna. (Más fordítás: Réges-régen összetörted igádat, széttépted köteleidet, és ezt mondtad: Nem akarok szolgálni! De minden magas dombra és minden bujazöld fa alá lefekszel, mint egy parázna). Pedig én úgy plántállak vala el téged, mint nemes szőlővesszőt, mindenestől hűséges, és igazán valódi magot: mi módon, és hogyan változtál hát nékem idegen szőlőtőnek fattyú, vad hajtásává?” (Jer. 2,19-21).

Pedig az Úr ígéretének megfelelően bevitte őket az ígéret földjére, ahol ők: „elfoglaltak megerősített városokat és kövér földet, s elfoglalnak, és birtokba vettek minden jóval teljes házakat, kőből vágott kutakat, szőlős és olajfás kerteket és sok gyümölcsfát, s evének és megelégednek és meghíznak, s gyönyörködének a te nagy jó voltodban, és dúskáltak bőséges ajándékaidban. Makacskodnak pedig, és engedetlenné váltak, és pártot ütnek, és föllázadtak ellened, és veték törvényedet hátuk mögé, és törvényednek hátat fordítottak; prófétáidat is meggyilkolták, akik bizonyságot tőnek ellenük, hogy őket te hozzád térítenék, és nagy bosszúsággal illettek téged, és ilyen gyalázatos dolgot követtek el. Annakokáért adád őket nyomorgatóik, az ellenségeik kezébe és megnyomorgatták, és szorongatták őket; de nyomorúságuk idején, szorult helyzetükben hozzád kiáltanak, és te az égből meghallgatád és nagy irgalmasságod szerint adtál nékik szabadítókat, és megszabadítják őket nyomorgatóik, az ellenségeik kezéből” (Nehem. 9,25-29). 

És ezt mondta az Úr, ezért: „Elhagytam házamat; ellöktem, és magára hagytam örökségemet, ellenségének kezébe adtam azt, akit lelkem szeret. Az én örökségem olyanná lett hozzám, mint az oroszlán az erdőben; ordítva támadt ellenem, hangosan ordított rám; ezért meggyűlöltem. Tarka madár-é az én örökségem nékem? Nem gyűlnek-é ellene madarak mindenfelől? Körülfogják a madarak. Jöjjetek, seregeljetek, és gyűljetek össze mind ti mezei vadak; siessetek az evésre! Jöjjetek, egyetek! Sok pásztor pusztította az én szőlőmet, taposta az én osztályrészemet; az én drága örökségemet sivatag, és sivár pusztává tették!” (Jer. 12,7-10).

Mert: „… még a papok fejedelmei és a nép is, mindnyájan szaporították a bűnt, és egyre hűtlenebbé váltak a pogányok minden undokságai szerint, követve a pogány népek minden utálatos szokását, és megfertőztették, és tisztátalanná tették az Úr házát, amelyet megszentelt vala Jeruzsálemben. És az Úr, az ő atyáiknak Istene elküldé hozzájuk követeit jó idején, mert kedvez vala az ő népének és az ő lakhelyének. (Más fordítás: Pedig őseik Istene, az ÚR, idejében küldött nekik üzenetet követei által, mert szánta népét és lakóhelyét). De ők az Isten követeit kigúnyolták, az ő beszédeit, kijelentéseit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek; míglen az Úrnak haragja felgerjede az ő népe ellen, s többé nem vala segítség, és nem volt mentség. És reájuk hozá a Káldeusok királyát, aki fegyverrel ölé meg, és mészároltatta le ifjaikat az ő szent hajlékukban, szent templomukban, s nem kedveze, és nem szánt meg sem az ifjaknak és szüzeknek, sem a vén és elaggott aggastyán embereknek, mindnyájukat kezébe adá” (2 Krón. 36,14-17).  

Dávid pedig így imádkozik, – példát adva a minden korban élő hívőknek – és így prófétál: „Seregek Istene, állíts helyre minket, újíts meg bennünket; világoltasd, és ragyogtasd ránk a te orcádat, hogy megszabaduljunk! Egyiptomból szőlőtőt hoztál ki, kiűzéd a pogányokat, a népeket és azt meg elültetéd. Helyét elegyengetted, és gyökeret eresztett, és ellepi a földet. Hegyeket fogott el, és borított be az árnyéka, és a vesszei olyanok lettek, mint az Isten cédrusfái, igen, vesszői vetekednek a hatalmas cédrusokkal. Sarjait, és indáit a tengerig ereszté, és hajtásait a folyamig. Miért rontottad el annak gyepűit? Miért romboltad le kerítéseit, hogy szaggathassa minden járókelő, hogy szedhessen róla, aki csak arra jár? Pusztítja azt a vaddisznó, lerágja az erdei vadkan, és lelegeli a mezei vad. Oh Seregek Istene! Kérlek, térj vissza, fordulj hozzánk, tekints alá az egekből és lásd és tekintsd meg, és gondozd e szőlőtőt! És a csemetét, amit jobbod ültetett oltalmazd, a sarjat, a fiút, akit magadnak felneveltél! Elégett a tűzben, levágatott; pusztuljanak el dorgálásodtól, akik fölperzselték, levagdalták. Legyen a te kezed a te jobbodnak férfiján, és az embernek fián, akit megerősítettél magadnak. Legyen kezed azzal a férfival, jobbod azzal az emberrel, akit magadnak neveltél, hogy el ne térjünk tőled, és akkor mi nem pártolunk el tőled. Eleveníts meg minket, és tarts életben bennünket és imádjuk, és segítségül hívjuk a te nevedet” (Zsolt. 80,8-19).

Az Úr Jézus így szól tanítványaihoz és egyben kijelentést ad a szőlőtőről, és a szőlőről: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők…” (Ján. 15,1.5). 

És így beszél Jeruzsálemhez: „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni magamhoz a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad. Ímé, pusztán hagyatik néktek, és elhagyottá lesz a ti házatok. [Más fordítás: Meglátjátok, itt marad nektek lakatlanul a Házatok]” (Mát. 23,37-38).

A példázatban szereplő fiúról, akit Isten elküldött, így tesz bizonyságot Isten Igéje: „Mikor pedig eljött, elérkezett az időnek teljessége, a beteljesedés állapota, kibocsátotta, és elküldte Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt, és a törvény alá adatott” (Gal. 4,4).

És: „Őt, aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek. [Más fordítás: Azért, aki az Isten elvégzett tanácsából és rendeléséből hatalmatokba adatott, ti az istentelenek által kínoszlopra szegeztétek és megöltétek]” (Csel. 2,23).

 És az apostol teszi világossá a példázatot: „Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett” (Zsid. 13,12).

István is erről tesz bizonyságot: „Keménynyakú és körülmetéletlen szívű és fülű emberek, ti mindenkor a Szent Szellemnek ellene szegültök, mint atyáitok, ti azonképpen. A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? És megölték azokat, akik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek” (Csel. 7,51-52).

Pál apostol bizonyságtétele megerősíti István beszédét: „Mert ti, atyámfiai, testvéreim, követői lettetek az Isten gyülekezeteinek, amelyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban. Mivelhogy ugyanúgy szenvedtetek ti is a saját honfitársaitoktól, a saját népetektől, miként azok is a zsidóktól, Akik megölték az Úr Jézust is és a saját prófétáikat, és minket is üldöznek, és az Istennek nem tetszenek, és nem kedvesek, és minden embernek ellenségei” (1 Thess. 2,14-15).

Pedig Ő az örökös: „Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által. Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette” (Zsid. 1,1-2).

Márk. 12,10 Ezt az írást sem olvastátok-é? Amely követ az építők megvetettek* elutasítottak, az lett a szeglet fejévé, az lett a sarokkő.

*Megvet (apodokimadzó): elutasít, visszautasít.

Márk. 12,11 Az Úrtól lett ez, mert az Úr tette azzá, és csodálatos a mi szemeink előtt. [Más fordítás: Az Úr művelte ezeket, csodálatos szemünk előtt, amit cselekedett]*

*És ennek eredménye az lett, hogy: „Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, nem vagytok idegenek, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe, az Istennek. Kik fölépíttettetek Isten házává, az apostoloknak és prófétáknak alapkövén lévén a szegletkő, a sarokkő maga Jézus Krisztus” (Eféz. 2,19-20).

A zsidókhoz így szól a Szent Szellem: „Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők, megvetettetek, és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” (Csel. 4,11-12).

Ez a prófécia is az Úr Jézus Krisztusban teljesedett be: „Ezért így szól az én Uram, az ÚR: A Sionra egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul. Aki hisz, az nem menekül el!” (Ézs. 28,16).

 Pál apostol idézi a próféciát, ezzel kijelentve, hogy ez az Úr Jézusban beteljesedett: „Amint meg van írva. Ímé beleütközés, botlás kövét és megbotránkozás, megütközés, vagy felháborodás kőszikláját teszem Sionba; és aki hisz Őbenne, és magát rábízza, nem fog csalódni, és nem szégyenül meg” (Róm. 9,33).

Az Úr Jézushoz megtért pogányokhoz így szól az Úr Péter apostolon keresztül: „Akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett elutasított, megtagadott - akit az emberek a próbán elvetettek ugyan, - de Istennél kiválasztott, megbecsült, nagyra értékelt kőhöz. Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szellemi templommá, szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. Azért van meg az Írásban: Ímé szegletkövet teszek Sionba, amely kiválasztott, becses, megbecsült; és aki hisz, és bízik abban, meg nem szégyenül. Tisztesség, megbecsülés, tisztelet azért néktek, akik hisztek, és számotokra, hívők számára tehát érték. Az engedetleneknek, akik nem hisznek, szándékosan és önfejűen hitetlenek pedig: A kő, amelyet az építők megvetettek, amelyet a próbán elvetettek, megtagadtak, és elutasítottak, az lett a szegletnek fejévé, szegletkővé, és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává” (1Pét 2,4-7).

Mert: „Az a kő, amelyet az építők megvetettek, szegletkővé lett! Az Úrtól lett ez, csodálatos ez a mi szemeink előtt!” (Zsolt. 118,22-23).

A vallásos zsidókhoz így szól az Úr Jézus: „… Sohasem olvastátok-é az írásokban: Amely követ az építők megvetettek, az lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt. Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét” (Mát. 21,42-43).

Márk. 12,12 És igyekeznek vala őt megfogni, de féltek a néptől, a tömegtől. Mert tudták, hogy a példázatot ellenük mondotta. Azért elhagyván őt, tovább menének.

Márk. 12,13 És küldének hozzá némelyeket a farizeusok* és a Heródes pártiak** közül, hogy megfogják őt a beszédben, hogy szóval csalják tőrbe.

*Farizeusok (Phariszaiosz): elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően vallásos (elkülönült, elzárkózó, elválasztó), szekta. Kiemelkedően vallásos emberek zárt csoportja, vallási pártja.

** Heródes pártiak (héródianoi): Politikai csoport, amely a Heródes család és a rómaiak palesztinai uralmát (azaz: a fennálló rendszert) támogatta.

Márk. 12,14 Azok pedig odamenvén, mondának néki: Mester, tudjuk hogy igaz* őszinte, és nyílt vagy, és nem gondolsz senkivel; mert nem tekintesz emberek személyére, és nem tartasz senkitől, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva, a valóság, az Ige alapján tanítod az Istennek útját. Szabad-é a császárnak adót fizetni vagy nem? Fizessünk-é vagy ne fizessünk?

*Igaz (aléthész): őszinte, nyílt.

Márk. 12,15 Ő pedig ismervén az ő képmutatásukat, átlátta a kétszínűségüket, és monda nékik: Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy pénzt, egy dénárt, hogy megnézzem.

Márk. 12,16 Azok pedig hoznak. És monda nékik: Kié ez a kép és a felírás? Azok pedig mondának néki: A Császáré.

Márk. 12,17 És felelvén Jézus, monda nékik: Adjátok meg ami a Császáré, a Császárnak, és ami az Istené, az Istennek. És elálmélkodnak, elcsodálkoznak, és igencsak megdöbbentek ő rajta*

*Máté további részleteket is közöl, kijelentve az okot is, amiért kísértik az Urat: „Ekkor a farizeusok elmenvén félrevonultak, és tanácsot tartának, és elhatározták, és kitervelték, hogy beszédben hogyan csalják őt tőrbe. Hogy szavaiban fogják meg Őt. És elküldék hozzá tanítványaikat a Heródes pártiakkal együtt, akik ezt mondják vala: Mester, tudjuk, hogy igaz vagy és az Isten útját az igazsághoz ragaszkodva, a valóságnak, az Igének megfelelően tanítod. És nem törődsz senkivel, és hogy nem tartasz senkitől,és téged nem érdekel, hogy az emberek mit gondolnak, mert embereknek személyére nem nézel, és nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét. Számodra minden ember egyforma, mert nem vagy emberek személye iránt részrehajló, és nem igazodsz emberi tekintélyhez. Mondd meg azért nékünk, mit gondolsz: Szabad-é a császárnak adót fizetnünk, vagy nem? Jézus pedig ismervén az ő álnokságukat, és jól látva gonosz szándékukat, monda: Mit kísértgettek engem, képmutatók kétszínűek? Mutassátok nékem az adópénzt. Azok pedig oda vivének néki egy dénárt. És monda nékik: Kié ez a kép, és a felírás? Mondának néki: A császáré. Akkor monda nékik: Adjátok meg azért ami a császáré a császárnak; és ami az Istené, az Istennek. És ezt hallván, meglepődtek, és elcsodálkoztak; és ott hagyván őt, eltávoztak, eloldalogtak” (Mát. 22,15-22).

Lukács is bizonyságot tesz a történtekről: „Annakokáért vigyázván ő reá, állandóan szemmel tartották őt, és leselkedőket küldenek ki, akik igazaknak tettetik magukat, hogy őt megfogják beszédében, hogy a saját szavaival fogják meg, és átadják a felsőbbségnek, a helytartó hatalmának. Kik megkérdezék őt, mondván: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és személyt nem válogatsz, hanem az Istennek útját az igazsághoz ragaszkodva tanítod: Szabad-é nékünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem? Ő pedig felismerve álnokságukat, monda nékik: Mit kísértetek engem? Mutassatok nékem egy pénzt, egy dénárt; kinek a képe és felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré. Ő pedig monda nékik: Adjátok meg azért ami a császáré, a császárnak, és ami az Istené, az Istennek. Így tehát nem tudták őt megfogni beszédében, nem tudtak belekötni szavaiba a nép előtt; és csodálkozván az ő feleletén, elhallgatnak” (Luk. 20,20-26).

„Mert ezt azért mondák, hogy megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel vádolniuk…” (Ján. 8,6).

„Akkor a farizeusok kimenvén, a Heródes pártiakkal mindjárt tanakodni kezdtek, és tanácsot tartának ellene, hogy hogyan végezzenek vele, hogyan ölhetnék meg Jézust” (Márk. 3,6).

Már Dávid így prófétált erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10).

„Megátalkodottak gonosz szándékukban, eltökélték magukat a gonosztettre; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket? Álnokságokat koholnak, és a kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve kikutathatatlan, mert kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve” (Zsolt. 64,6-7).

Amikor elfogták az Úr Jézust, így koholtak vádat ellene: „És fölkelvén az ő egész sokaságuk, vivék őt Pilátushoz. És kezdék őt vádolni, mondván: Úgy találtuk, hogy ez a népet félrevezeti, és tiltja a császár adójának fizetését, mivelhogy ő magát ama király Krisztusnak mondja” (Luk. 23,1-2).

Pál apostolon keresztül megerősíti a kijelentést a Szent Szellem, az Úr Jézus parancsát: „Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, az adót, akinek a vámmal, a vámot, akinek hódolattal, annak a hódolatot, akinek a tisztességgel, a tisztességet, akinek megbecsüléssel, a megbecsülést” (Róm. 13,7).

Péter apostol is így figyelmezteti a hívőket: „Engedelmeskedjetek, és vessétek magatokat alá azért minden emberi, társadalmi, emberek között megszokott rendelésnek, intézménynek, emberi rendnek, emberi felettes hatóságnak, vagyis a törvényhozóknak, törvényadóknak az Úrért. Akár királynak, mint feljebbvalónak, mint a legfőbb hatalomnak, vagyis: uralkodóknak, kormányzóknak, elnököknek, vagy másféle vezetőknek” (1Pét 2:13).

Márk. 12,18 És jövének hozzá Sadduczeusok* akik azt mondják, hogy nincsen feltámadás. És megkérdezék őt, mondván:

*Sadduceus [(Szaddúkaiosz): igaz, egyenes, őszinte). Krisztus-korabeli zsidó szekta, amely csak a törvényt fogadta el, a szájhagyományt elvetette; tagadta a halottak feltámadását, a lélek halhatatlanságát és a szellemi világ létezését Jelentése még: vallási szekta, mely egyben befolyásos politikain párt is.

Márk. 12,19 Mester, Mózes azt írta nékünk, hogy ha valakinek fitestvére meghalt, és feleséget hagyott hátra, gyermekeket pedig nem hagyott, akkor az ő feleségét vegye el az ő fitestvére, és támasszon magot a fitestvérének.

Márk. 12,20 Heten valának tehát fitestvérek. És az első feleséget vőn, de meghalván, magot nem hagya.

Márk. 12,21 És a második elvevé az asszonyt, de meghala, és magot ő sem hagya: a harmadik is hasonlóképen;

Márk. 12,22 És mind a hét elvevé azt, és magot nem hagynak. Legutoljára meghalt az asszony is.

Márk. 12,23 A feltámadáskor tehát, mikor feltámadnak, melyiküknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt.

Márk. 12,24 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Avagy nem azért tévelyegtek-é, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát, és erejét?

Márk. 12,25 Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.

Márk. 12,26 A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene.

Márk. 12,27 Az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene. Ti tehát igen tévelyegtek*

*Lukács további részleteket tár fel: „Hozzá menvén pedig a sadduceusok közül némelyek, akik tagadják, hogy van feltámadás, és megkérdék őt, mondván: Mester, Mózes megírta nékünk, ha valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és magzatok nélkül hal meg, hogy annak testvére elvegye annak feleségét, és támasszon magot az ő testvérének. Hét testvér vala azért: és az első feleséget vévén, meghalt magzatok nélkül; A másik vevé el azért annak feleségét, és az is magzatok nélkül halt meg; Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképen mind a heten is; és nem hagytak magot, és meghaltak. Mind ezek után pedig meghalt az asszony is. A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülük? Mert mind a hétnek felesége volt. És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak. De akik méltókká tétetnek, hogy ama eljövendő világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak. Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz, és az Isten fiaivá lesznek, mivelhogy a feltámadásnak fiai. Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, mikor az Urat Ábrahám Istenének és Izsák Istenének és Jákób Istenének mondja. Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki. Felelvén pedig némelyek az írástudók közül, mondának: Mester, jól mondád! És többé semmit sem mertek tőle kérdezni” (Luk. 20,27-40).

 Arra hivatkoznak a sadduceusok, hogy a törvény kimondta: „Ha testvérek laknak együtt, és meghal egyik közülük, és nincs annak fia: a megholtnak felesége ne menjen ki a háztól idegen férfiúhoz; hanem a sógora menjen be hozzá, és vegye el őt magának feleségül, és éljen vele sógorsági házasságban. És majd az elsőszülött, akit szülni fog, a megholt testvér nevét kapja, hogy annak neve ki ne töröltessék Izráelből” (5Móz. 25,5-6).

A csipkebokornál így szól az Úr Mózeshez: „… Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejti az ő orcáját, mert fél vala az Istenre tekinteni” (2 Móz. 3,6).

És István is a szanhedrin előtt erről tesz bizonyságot. „Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem merte megnézni” (Csel. 7,32).

Vagyis az Úr Jézus Krisztus fiai, hiszen az Úr kijelentette, hogy: „… Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él” (Ján. 11,25).

Márk. 12,28 Akkor hozzá menvén egy az írástudók, a törvénymagyarázók közül, aki aki hallotta őket vitázni, és tudván, hogy jól megfelele nékik, megkérdezé tőle: Melyik az első, a legfőbb minden parancsolatok között?

Márk. 12,29 Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr.

Márk. 12,30 Szeressed* azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből** teljes lényeddel, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.

*Szeressed (agapaó): magadat teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magad Istennel, eggyé válni vele. Vagyis teljesen odaszánni magad, és elveszni, feloldódni a szeretetben.

**Lelkedből (pszükhé): éneddel, teljes lényeddel.

Márk. 12,31 A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat* a másik, a különböző; „másféle” más fajtából való - Ádámi - idegent, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb, és fontosabb parancsolat.

*Felebarát a (plészion): közelálló személy, embertárs, szomszéd. A másik, a különböző; „másféle” más fajtából való (Ádámi), idegen.

Márk. 12,32 Akkor monda néki az írástudó, a törvénymagyarázó: Jól van, Mester helyesen, a valóságnak megfelelően mondád, hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más. [Más fordítás: Valóban jól mondtad, Mester, hogy Ő az egyetlen Isten, és hogy rajta kívül nincs más].

Márk. 12,33 És szeretni őt teljes szívből, teljes elméből, teljes lélekből, teljes valónkkal és teljes erőből, és szeretni embernek felebarátját, a másik, a különböző; „másféle” más fajtából való - Ádámi - idegent, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véres áldozatnál.

Márk. 12,34 Jézus pedig látván, hogy bölcsen felelt monda néki: Nem messze vagy az Isten országától. És többé senki sem meri vala őt megkérdezni*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről, de kijelentést nyer az is, hogy a kérdést csak azért tették fel, hogy csapdába csalják az Úr Jézust: „A farizeusok pedig, hallván, hogy a sadduceusokat elnémította vala köréje gyűltek, és megkérdé őt közülük egy törvénytudó, egy írástudó, kísértvén őt, és mondván: Mester, melyik a nagy, a legfontosabb, a fő parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, egész lényeddel, és teljes elmédből. Ez az első és legfontosabb parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, a másik, a különböző, „másféle” más fajtából való, - az ádámi - idegent, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. [Más fordítás: E két parancsolaton függ az egész törvény és a próféták]" (Mát. 22,34-40).

Már a törvény így rendelkezik: „Most pedig, óh Izráel! mit kíván az Úr, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden ő utjain járj, és szeresd őt, és tiszteljed, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből, egész valóddal” (5 Móz. 10,12).

 Az Isten népével kapcsolatosan pedig így szól az Úr: „Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, a közeledben lévő honfitársadat, mint magadat. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 19,18).

Pál apostolon keresztül így szól az Úr, tovább magyarázva a törvényt: Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást - az ugyanabból a fajtából valót, vagyis a Krisztusit - szeressétek. És aki szereti a felebarátját, az embertársát, - a különböző, „másféle” más fajtából való Ádámi idegent - a törvényt, Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki betöltötte, megvalósította, tartalmat adott neki. Mert ez: Ne légy házasságtörő, ne ölj, ne lopj, hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánd a másét, és ha valamely más parancsolat van, egy egészbe foglalja ez az egy ige: Szeressed felebarátodat, a közel levő embert, a szomszédot, az embertársadat, mint saját magadat. Az Isten szerinti szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot, és nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást, és nem tesz rosszat. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet, mert a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt” (Róm. 13,8-10).

„A parancs célja tehát a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet” (1 Tim. 1,5).

„Mert: az egész törvény ez egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal. 5,14).

Ez a királyok Királyának törvénye: „Ha ellenben megtartjátok, és betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek” (Jak. 2,8).

Mert: „A gyűlölet viszályt teremt, de minden vétket elfedez, betakar, elrejt, eltitkol a szeretet” (Péld. 10,12).

Tehát: „Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, és bánjanak, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták. [Más fordítás: Ez a törvény és a próféták tanításának lényege]” (Mát. 7,12).

 Az Isten szerinti szeretet cselekedetekben kell, hogy megnyilvánuljon, ez pedig Isten Igéjének való engedelmességet jelent: „Sámuel pedig monda: Vajon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava, Igéje iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél! Mert, mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, Igéjét, ő is megvetett téged, hogy ne légy király” (1 Sám. 15,22-23).

A törvény kijelentette azt is, hogy Izráel Istenén kívül nincs más Isten, Őneki kell engedelmeskedni: „Halld meg Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes lényeddel, és teljes erődből” (5 Móz. 6,4-5).

Mert: „Csak néked adatott láthatóan tudnod, hogy az Úr az Isten és nincsen kívüle több, és nincs más rajta kívül! Tudd meg azért e mai napon, és vedd szívedre, hogy az Úr az Isten, fent a mennyben, és alant e földön, és nincsen több (és nincs más)!” (5 Móz. 4,35.39).

„Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kívül nincs Isten! Felöveztelek téged, bár nem ismertél. Hogy megtudják napkelettől és napnyugattól fogva, hogy nincsen több (nincs más) rajtam kívül; én vagyok az Úr és több nincsen (nincs más)!” (Ésa. 45,5-6).

„Emlékezzetek meg erről, és legyetek erősek, vegyétek eszetekbe, pártütők! (Más fordítás: Emlékezzetek csak, és piruljatok, szívleljétek meg ezt, ti hűtlenek). Emlékezzetek meg a messze ősrégi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több, nincs más; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos” (Ésa. 46,8-9).

Az Úr Jézus kijelentése arról, hogy ki az Úr: „Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok” (Ján 13,13).

Tamás apostol felismerte Urát és Istenét, és ezt meg is vallotta: „És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!” (Ján. 20,28).

 Péter apostol is Istennek vallja meg: „Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, akik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak, Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak igazságában” (2 Pét. 1,1).

János apostol megvallása: „De tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy felismerjük, és megismerjük az Igazat, és hogy mi az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ő az igaz Isten és az örök élet” (1 Ján. 5,20).

Márk. 12,35 És felele Jézus és monda, amint a templomban tanít vala: Mi módon mondják az írástudók, hogy a Krisztus Dávidnak Fia?

Márk. 12,36 Hiszen Dávid maga mondotta a Szent Szellemben: Monda az Úr az én uramnak: ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.

Márk. 12,37 Tehát maga Dávid nevezi őt Urának, mi módon fia hát néki? És a nagy sokaság örömest hallgatja vala őt*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről, de kijelentést nyer az is, hogy a kérdést csak azért tették fel, hogy csapdába csalják az Úr Jézust: „A farizeusok pedig, hallván, hogy a sadduceusokat elnémította vala köréje gyűltek, és megkérdé őt közülük egy törvénytudó, egy írástudó, kísértvén őt, és mondván: Mester, melyik a nagy, a legfontosabb, a fő parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, egész lényeddel, és teljes elmédből. Ez az első és legfontosabb parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, a másik, a különböző, „másféle” más fajtából való, - az ádámi - idegent, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. [Más fordítás: E két parancsolaton függ az egész törvény és a próféták]" (Mát. 22,34-40).

Már a törvény így rendelkezik: „Most pedig, óh Izráel! mit kíván az Úr, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden ő utjain járj, és szeresd őt, és tiszteljed, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből, egész valóddal” (5 Móz. 10,12).

 Az Isten népével kapcsolatosan pedig így szól az Úr: „Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, a közeledben lévő honfitársadat, mint magadat. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 19,18).

Pál apostolon keresztül így szól az Úr, tovább magyarázva a törvényt: Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást - az ugyanabból a fajtából valót, vagyis a Krisztusit - szeressétek. És aki szereti a felebarátját, az embertársát, - a különböző, „másféle” más fajtából való Ádámi idegent - a törvényt, Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki betöltötte, megvalósította, tartalmat adott neki. Mert ez: Ne légy házasságtörő, ne ölj, ne lopj, hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánd a másét, és ha valamely más parancsolat van, egy egészbe foglalja ez az egy ige: Szeressed felebarátodat, a közel levő embert, a szomszédot, az embertársadat, mint saját magadat. Az Isten szerinti szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot, és nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást, és nem tesz rosszat. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet, mert a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt” (Róm. 13,8-10).

„A parancs célja tehát a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet” (1 Tim. 1,5).

„Mert: az egész törvény ez egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal. 5,14).

Ez a királyok Királyának törvénye: „Ha ellenben megtartjátok, és betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek” (Jak. 2,8).

Mert: „A gyűlölet viszályt teremt, de minden vétket elfedez, betakar, elrejt, eltitkol a szeretet” (Péld. 10,12).

Tehát: „Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, és bánjanak, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták. [Más fordítás: Ez a törvény és a próféták tanításának lényege]” (Mát. 7,12).

Az Isten szerinti szeretet cselekedetekben kell, hogy megnyilvánuljon, ez pedig Isten Igéjének való engedelmességet jelent: „Sámuel pedig monda: Vajon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava, Igéje iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél! Mert, mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, Igéjét, ő is megvetett téged, hogy ne légy király” (1 Sám. 15,22-23).

A törvény kijelentette azt is, hogy Izráel Istenén kívül nincs más Isten, Őneki kell engedelmeskedni: „Halld meg Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes lényeddel, és teljes erődből” (5 Móz. 6,4-5).

Mert: „Csak néked adatott láthatóan tudnod, hogy az Úr az Isten és nincsen kívüle több, és nincs más rajta kívül! Tudd meg azért e mai napon, és vedd szívedre, hogy az Úr az Isten, fent a mennyben, és alant e földön, és nincsen több (és nincs más)!” (5 Móz. 4,35.39).

„Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kívül nincs Isten! Felöveztelek téged, bár nem ismertél. Hogy megtudják napkelettől és napnyugattól fogva, hogy nincsen több (nincs más) rajtam kívül; én vagyok az Úr és több nincsen (nincs más)!” (Ésa. 45,5-6).

„Emlékezzetek meg erről, és legyetek erősek, vegyétek eszetekbe, pártütők! (Más fordítás: Emlékezzetek csak, és piruljatok, szívleljétek meg ezt, ti hűtlenek). Emlékezzetek meg a messze ősrégi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több, nincs más; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos” (Ésa. 46,8-9).

Az Úr Jézus kijelentése arról, hogy ki az Úr: „Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok” (Ján 13,13).

Tamás apostol felismerte Urát és Istenét, és ezt meg is vallotta: „És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!” (Ján. 20,28).

Péter apostol is Istennek vallja meg: „Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, akik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak, Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak igazságában” (2 Pét. 1,1).

János apostol megvallása: „De tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy felismerjük, és megismerjük az Igazat, és hogy mi az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ő az igaz Isten és az örök élet” (1 Ján. 5,20).

Márk. 12,38 Ő pedig monda nékik az ő tanításában: Őrizkedjetek, és óvakodjatok az írástudóktól, akik örömest járnak hosszú köntösökben és szeretik a piacokon, és tereken való köszöntéseket.

Márk. 12,39 És a gyülekezetekben, és zsinagógákban az elől üléseket, és a lakomákon az asztalfőn ülést:

Márk. 12,40 Akik az özvegyeknek házát fölemésztik, fölélik, és közben színből hosszan imádkoznak: ezek súlyosabb ítélet alá esnek*

*Azért figyelmezteti az Úr az Övéit: „Mert ők elviselhetetlenül nehéz és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe, és az emberek vállaira vetik; de ők maguk az ujjukkal sem akarják azokat illetni, vagy megmozdítani; (Más fordítás: Szigorú szabályokat állítanak föl, amelyeknek nehéz engedelmeskedni. Ráerőltetik más emberekre, hogy tartsák be ezeket, ők maguk viszont meg sem próbálják követni ezeket a szabályokat). Minden ő dolgaikat pedig csak azért cselekszik, és minden tettüket az vezeti, hogy lássák, és bámulják őket az emberek, hogy feltűnjenek az embereknek. Mert megszélesítik az ő homlokszíjaikat, az imaszíjaikat; és megnagyobbítják az ő köntöseik peremét, és hosszú bojtokat raknak magukra; És szeretik a lakomákon a főhelyet - szó szerint: első helyen fekvést, - és a gyülekezetekben, és zsinagógákban az az első helyre, a díszhelyre ülni. És a piacokon és vásártereken való köszöntéseket, és hogy az emberek így hívják őket: Mester, Mester, azaz: Rabbi, Rabbi” (Mát. 23,4-7).

 És így folytatja az Úr: „Jaj néktek képmutató, kétszínű, írástudók, törvénytanítók, törvénymagyarázók és farizeusok, mert nagyokat imádkozva felemésztitek, fölélitek az özvegyek házát arra hivatkozva, hogy sokat imádkoztok, és színből, külső látszatra hosszan, és terjengősen imádkoztok; ezért annál súlyosabb lesz a ti büntetésetek” (Mát. 23,14).

Erről így prófétált Ézsaiás próféta: „Jaj a hamis határozatok határozóinak, akik jogtalan rendeleteket hoznak, és a jegyzőknek, akik gonoszt jegyeznek, és irataik csak terheket rónak ki. Hogy elriasszák a gyöngéket a törvénykezéstől, elnyújtják a nincstelenek perét, s elrabolják népem szegényeinek igazságát, megfosztják jogaiktól népem nyomorultjait. Hogy legyenek az özvegyek az ő prédájuk, őket kizsákmányolják, és az árvákban zsákmányt vessenek, és az árvákat kifosztják. S vajon mit műveltek a meglátogatásnak, a megtorlásnak napján, és a messzünnen rátok jövő pusztulásnak napján, amikor megjön az ítéletidő? Kihez futtok majd segítségért, és hol hagyjátok dicsőségeteket, és kincseiteket?” (Ésa. 10,1-3).

És az Úr ismét figyelmezteti az övéit, hogy ne csak hívőknek mutassák magukat: „Ezenközben mikor sok ezerből álló sokaság gyűlt egybe, annyira, hogy egymást letapossák, kezdé az ő tanítványainak mondani: Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat, és óvakodjatok a farizeusok kovászától, mely a képmutatás” (Luk. 12,1).

Mert ezek azok: „Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld, és fordulj el ezektől. Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak” (2 Tim. 3,5.7).

Az Úr parancsa így szólt a ruhák szegélyeire varrt bojtokról, és azok céljáról: „Szólj Izráel fiainak, és mondjad nékik, hogy készítsenek maguknak bojtokat az ő ruháik szegélyére az ő nemzetségeik szerint, nemzedékről nemzedékre, és tegyenek a szeglet bojtjára kék bíborzsinórt. És arra való legyen néktek a bojt, hogy mikor látjátok azt, és valahányszor ránéztek, megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat; és ne nézzetek a ti szívetek után, és a ti szemeitek után, és ne csábítson el titeket sem a szívetek, sem a szemetek, amelyek paráznaságba vihetnek benneteket. Hogy megemlegessétek, és hogy emlékezzetek, és teljesítsétek minden én parancsolatomat, és legyetek szentek a ti Istenetek előtt” (4 Móz. 15,38-41).

 „Mert a papnak ajkai őrzik a tudományt, az Isten ismeretét, és az ő szájából tanítást várnak, mivel a Seregek Urának követe ő. De ti elhajlottatok, és letértetek erről az útról, sokakat megbotránkoztattatok a törvénnyel, és tanításotok miatt sokan elbuktak, és megrontottátok, és felbontottátok Lévi szövetségét, azt mondja a Seregeknek Ura” (Malak. 2,7-8).

Pedig: „A gonosznak pedig ezt mondja Isten: Miért beszélsz te rendeléseimről, és veszed szádra az én szövetségemet? Hogy mered emlegetni rendelkezéseimet? Hiszen te gyűlölöd a fenyítést, és a feddést, és hátad mögé veted rendelésimet, és elveted igéimet! Ha tolvajt látsz, mellé adod magad, és vele cimborálsz, és ha paráznákat, társalkodol velük. A szádat gonoszságra tátod, és szádból gonosz beszéd jön ki, és a nyelved csalárdságot sző” (Zsolt. 50,16-19).

Márk. 12,41 És leülvén Jézus a templomperselynek átellenében, nézi vala, hogy a sokaság miként dob pénzt a perselybe. Sok gazdag pedig sokat dob vala abba.

Márk. 12,42 És egy szegény, nincstelen özvegyasszony is odajövén, két fillért, azaz egy krajcárt dob bele.

Márk. 12,43 Akkor odahívta tanítványait, monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény, nincstelen özvegyasszony többet dobott, hogysem mind a többi, akik a perselybe dobtak vala.

Márk. 12,44 Mert azok mindnyájan az ő fölöslegükből vetének; ez pedig az ő szegénységéből, az ő szűkölködéséből, amije csak volt, mind bedobta, az ő egész vagyonát, az egész megélhetését*

*Lukács is feljegyezte a történetet: „És mikor feltekintett, látá, hogy a gazdagok hogyan dobják az ő ajándékaikat a perselybe. Láta pedig egy szegény özvegyasszonyt is, hogy abba két fillért dobott. És monda: Igazán mondom néktek, hogy e szegény özvegy mindenkinél többet dobott a perselybe: Mert mind ezek az ő fölöslegükből dobtak Istennek az ajándékokhoz: ez pedig az ő szegénységéből minden vagyonát, amije volt, oda veté” (Luk. 21,1-4)