Hálát adok Néked Úr Jézus, mert hiszem, és tudom, hogy minden
élethelyzetemben velem vagy. Ámen
2017. június 20.
Max Lucado: Egy fura megérzés és egy nagy remény
„mert így gondolkodott: "Ha megérintem akár csak a ruháját is,
meggyógyulok.”" (Márk 5:28)
Kockázatos döntés. Ahhoz, hogy megérinthesse
Őt, meg kell érintenie az embereket is. Ha valaki felismeri, akkor búcsút
inthet a gyógyulásnak, viszont kiteszi magát a bőséges szidalmazásnak.
De mi más választása lehetne? Nincs pénze,
nincsenek kapcsolatai, barátai, és nincs megoldása. Mindössze egy fura
megérzése van afelől, hogy Jézus tud, és nagy reménye, hogy fog is segíteni
rajta.
Lehet, hogy neked is csak ennyid van: egy fura
megérzésed és egy nagy reményed. Semmid sincs, amit adhatnál. De fájdalmad van.
Mindaz, amit felajánlhatsz Neki a fájdalmad.
Lehet, hogy ez tartott vissza attól, hogy
Istenhez gyere. Tettél már egy vagy két lépést Felé, de azután megláttad az
embereket körülötte. Annyira tisztának tűntek, annyira megvolt bennük minden,
annyira szilárd hittel rendelkeztek. És amikor megláttad őket, eltakarták Őt
előled. Így hát megtorpantál.
Ha esetleg a leírtak illenek rád, akkor jól
jegyezd meg, hogy azon a napon egyetlen emberről jelentette ki Jézus, hogy van
hite. Ez az ember nem egy gazdag adománnyal jött. Nem tartozott a hűséges
követők közé. Nem egy elismert tanító volt. Egy szégyenkező, nincstelen volt,
aki belekapaszkodott a megérzésébe, hogy Jézus meg tudja, és belekapaszkodott a
reményébe, hogy Jézus meg is fogja őt gyógyítani.
Nem is rossz meghatározása ez a hitnek: egy
meggyőződés, hogy Isten meg tudja tenni, és egy remény hogy Isten meg fogja tenni.
Hasonló a Bibliában található definícióhoz: „Hit
nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi,
annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.”
(Zsidók 11:6)
Ugye, nem is olyan bonyolult? A hit az a
meggyőződés, hogy Isten valóságos és Isten jó. A hit nem valami misztikus
tapasztalat, vagy egy éjféli látomás, vagy egy hang az erdőben… A hit az egy
döntés, hogy elhiszem, hogy Aki mindent alkotott, nem hagyta magára az
alkotását, és még mindig küld fényt az árnyékba, és még mindig válaszol a hit
megnyilvánulásaira.
Természetesen nem volt bizonyosság. Az asszony
csak remélte, hogy Jézus válaszolni fog… és vágyott rá… de nem tudhatta
biztosan, hogy így lesz. Mindössze annyit tudott, hogy Ő ott volt és Ő jó. Ez a
hit.
A hit nem az a meggyőződés, hogy Isten azt
fogja cselekedni, amit akarsz. A hit az a meggyőződés, hogy Ő azt fogja tenni,
ami helyes.
Max
Lucado
Magyar fordítás: ahitatok.hu
https://www.ahitatok.hu/max-lucado/649-egy-fura-megerzes-es-egy-nagy-remeny.html
2017. június 15.
Márk Evangélium 11. fejezet: Jézus bevonulása Jeruzsálembe.(revideált)
Márk. 11,1 És mikor Jeruzsálemhez közeledének, Bethfagé és
Bethánia felé, az olajfák hegyénél, elkülde kettőt tanítványai közül, ezzel a
megbízatással,
Márk. 11,2 És monda nékik: Eredjetek abba a faluba, amely
előttetek van; és amint beértek,
azonnal találtok egy megkötött vemhet, egy
szamárcsikót, amelyen ember nem ült még soha; azt oldjátok el és
hozzátok ide.
Márk. 11,3 És ha valaki azt mondja néktek: Miért teszitek ezt?
Mondjátok: Az Úrnak van szüksége reá,
de hamarosan visszaküldi. És azonnal elbocsátja.
Márk. 11,4 Elmenének azért és megtalálák a megkötött vemhet, a szamárcsikót, az ajtónál kívül a
kettős útnál, és eloldák azt.
Márk. 11,5 Az ott állók közül pedig, akik ott ácsorogtak, némelyek mondának
nékik: Mit műveltek, hogy eloldjátok a vemhet, a szamárcsikót?
Márk. 11,6 Ők pedig felelének nékik, úgy, amint Jézus
megparancsolta vala. És elengedték őket.
Márk. 11,7 És oda vivék a vemhet, a szamárcsikót Jézushoz, és rráterítették felső ruháikat; ő pedig felüle reá.
Márk. 11,8 Sokan pedig felső ruháikat az útra teríték, mások
pedig zöld ágakat szegdelnek vala a fákról és az útra hányják vala, mások a mezőn vágott lombos ágakat szórtak Elé.
Márk. 11,9 Akik pedig előtte menének, és akik követék,
kiáltanak, mondván: Hozsánna! Áldott, aki jő az Úrnak nevében!
Márk. 11,10 Áldott a mi Atyánknak, Dávidnak országa, Dávidnak közelgő királysága, amely jő az Úrnak
nevében! Hozsánna a magasságban!
Márk. 11,11 És így vonult be Jézus Jeruzsálembe, és a templomba;
és mindent körülnézvén, mivelhogy az idő már késő vala, kiméne Bethániába a
tizenkettővel*
*Máté
bizonyságtétele további részleteket is közöl az eseményről: „És mikor
közeledtek Jeruzsálemhez, és Bethfagéba,
az olajfák hegyéhez jutottak vala, akkor elkülde Jézus két tanítványt
ezzel a megbízatással. És monda nékik:
Menjetek ebbe a szemközt levő faluba,
amely előttetek van, és legott találtok egy megkötött szamarat és vele együtt
az ő vemhét, az ő csikóját; oldjátok el és hozzátok ide nékem. És ha valaki valamit szól néktek,
mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk: és legott el fogja bocsátani őket. Mindez pedig azért lett, azért
történt, hogy beteljesedjék a próféta mondása,
aki így szólott. Mondjátok meg
Sion leányának: Vedd észre, ímhol
jő néked a te királyod, alázatosan, jóindulatúan,
barátságosan, szelíden, szerényen
és szamárháton ülve, és
teherhordozó szamárnak vemhén, csikóján ülve. A tanítványok pedig elmenvén és úgy cselekedvén, amint Jézus
parancsolta vala nékik. Elhozák, és odavezették a szamarat a csikójával együtt, és felső ruháikat rájuk teríték,
és ráüle azokra. A sokaság, a
tömeg legnagyobb része pedig
felső ruháit az útra teríté; mások pedig a fákról gallyakat vagdalnak és
hintenek vala az útra, mások ágakat tördeltek a fákról és beszórták velük az
utat. Az előtte és utána menő
sokaság, tömeg pedig hangosan
így kiált vala, mondván:
Hozsánna! Légy segítségül Isten a Dávid fiának! (héber
eredetű szó, amelynek értelme ez is lehet: Szabadítsd meg, oh Isten, Dávid
fiát az ő elleneitől, s add, hogy ő minket megváltson) Áldott, aki jő az Úrnak
nevében! Hozsánna a magasságban! Légy segítségül Isten ki vagy a magasságban,
szabadíts, óh, ments meg hát Magasságos!
És amikor beért vala Jeruzsálembe, felháborodék, felbolydult,
megmozdult, izgalomba jött az
egész város, mondván: Kicsoda ez? A
sokaság pedig monda: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta” (Mát. 21,1-11).
Jézus pedig: „… ott hagyván őket, kiméne a városból
Bethániába, és ott marada éjjel, a szabad ég alatt töltve az éjszakát” (Mát. 21,17).
Lukács is bizonyságot tesz, további részletekkel kiegészítve a
történetet: „És lőn, mikor közel ért
Béthfágéhoz és Bethániához, a hegyhez, mely Olajfák hegyének hivatik, elkülde
kettőt az ő tanítványai közül. Mondván: Menjetek el az átellenben levő faluba,
melybe bemenvén, találtok egy megkötött vemhet, melyen soha egy ember sem ült.
Eloldván azt, hozzátok ide. És ha valaki kérdez titeket: Miért oldjátok el? Ezt
mondjátok annak: Mert az Úrnak szüksége van reá. És elmenvén a küldöttek, úgy
találák, amint nékik mondotta. És mikor a vemhet eloldák, mondának nékik annak
gazdái: Miért oldjátok el a vemhet? Ők pedig mondának: Az Úrnak szüksége van
reá” (Luk. 19,29-34).
János apostol is bizonyságot tesz a prófécia beteljesüléséről: „Találván pedig Jézus egy szamarat, felüle arra, amint meg van írva: Ne félj
Sionnak leánya: Ímé a te királyod jő, szamárnak vemhén ülve. Ezeket pedig nem értették eleinte az ő tanítványai: hanem mikor
megdicsőítteték Jézus, akkor emlékezének vissza, hogy ezek Őfelőle vannak
megírva, és hogy ezeket mívelték Ővele. (Más
fordítás: Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus
megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva
róla)” (Ján. 12,14-16).
És a próféták mind ezt az eseményt hirdették. Zakariás így ír erről: „Örülj, örvendj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, ujjongj, és hirdesd,
Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te Királyod; igaz, ártatlan, szent és
szabadító, aki megtart, biztonságban megőriz, megment, kiszabadít, üdvözít,
mert diadalmas Ő; szegény, alázatos és szamárháton ülő, azaz nőstény szamárnak
vemhén, szamárcsikó hátán” (Zak.
9,9).
Ézsaiás is erről prófétál. „Ímé, az
Úr hirdette mind a föld határáig, és hírül
adta a föld széléig: Mondjátok meg Sion leányának, jön már Szabadítód,
Megmentőd, Üdvözítőd, ímé eljött szabadulásod, ímé, jutalma, - szerzeménye -
vele jő, és megfizetése Őelőtte! És hívják őket szent népnek, az Úr
megváltottainak, és téged hívnak: keresett, és sokat látogatott, és nem
elhagyott városnak, mert nem leszel elhagyatott” (Ésa. 62,11-12).
Hát: „Magas hegyre menj fel,
örömmondó Sion! Emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! Emeld föl, ne
félj! mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek. (Más
fordítás: Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős
hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda
városainak: Itt van Istenetek)! Ímé, az
Úr Isten, az én Uram, az ÚR jő hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma -
szerzeménye - vele jő, és megfizetése Ő előtte” (Ésa. 40,9-11).
Sofóniás is így prófétál: „Énekelj,
és ujjongj Sionnak leánya! Kiálts
örömödben, harsogj Izráel, örvendj,
és örvendezz, és teljes szívvel
vigadj Jeruzsálem leánya! Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet. Elveszi rólad
az ítéletet, elfordítotja, és eltávolítja ellenségedet; Izráel királya, az Úr,
közötted, és veled van, nem látsz többé gonoszt, nem kell többé veszedelemtől
félned! Azon a napon ezt mondják Jeruzsálemnek: Ne félj! Ne lankadjanak kezeid,
ne csüggedj el Sion! Az Úr, a te Istened közötted van; erős ő, megtart, és
megsegít; örül te rajtad boldog örömmel, hallgat az ő szerelmében, és megújít
szeretetével, énekléssel örvendez, és ujjongva örül néked” (Sof. 3,14-17).
Egy előképben bemutatott prófécia teljesült be: „….Azt mondja az Úr: Királlyá kentelek téged Izráelen. Akkor nagy sietséggel kiki mind vevé az ő
ruháját, és alája terítették a grádics felső részére, a lépcsőre, és megfuvaták a harsonákat, és
kikiálták: Jéhu - Jahve – uralkodik! Ő, a király!” (2 Kir. 9,12-13).
Dávid pedig így prófétál: „Ez a nap
az, amelyet az Úr rendelt; örvendezzünk és vigadjunk ezen! Oh Uram,
segíts most; oh Uram, adj most jó
előmenetelt! Áldott, aki jő az Úrnak
nevében; áldunk titeket, akik az Úr házából valók vagytok!” (Zsolt.
118,24-25).
Márk. 11,12 És másnap, mikor Bethániából elindultak, és kimentek vala, megéhezék.
Márk. 11,13 És meglátván messziről egy zöldellő fügefát, amely dús levélzetű vala, odaméne, ha talán
találna valamit rajta: de odaérvén ahhoz, levélnél egyebet, semmit sem talála; mert nem vala fügeérésnek ideje.
Márk. 11,14 Akkor felelvén Jézus, monda a fügefának: Soha örökké
ne egyék rólad gyümölcsöt senki. És hallák az ő tanítványai*
*Máté
is bizonyságot tesz a történtekről:
„Korán reggel pedig, a városba visszajövet, megéhezék. És meglátva egy
fügefát az út mellett, oda méne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak
levelet; ezért így szólt a fához, és
monda annak: Gyümölcs te rajtad ezután soha többé ne teremjen; És a fügefa azonnal elszáradt” (Mát.
21,18-19).
Lukács
bizonyságtételében kerül kijelentésre, hogy az Úr Jézus hány évig szolgált
Izráelben, és szolgálatának eredménye is: „Azután
ezt a példázatot mondá: Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve; és
elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála. És monda a vincellérnek:
Ímé három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd
ki azt; miért foglalja a földet is hiába? Az pedig felelvén, monda néki: Uram,
hagyj békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom körülásom és megtrágyázom: És ha gyümölcsöt terem, jó;
ha pedig nem, azután vágd ki azt” (Luk. 13,6-9).
A János írása
szerinti Evangélium tovább folytatja a kijelentést: „Az övéi közé, a saját
tulajdonába jöve, és az övéi, a saját tulajdonai nem fogadák be őt”
(Ján.
1,11).
Márk. 11,15 És Jeruzsálembe érkezének. És Jézus bemenvén a
templomba, kezdé kiűzni azokat, akik a templomban árulnak és vásárolnak vala; a
pénzváltók asztalait, és a galambárusok székeit, és állványait pedig felborította;
Márk. 11,16 És nem engedi vala, hogy valaki edényt* vigyen
a templomon keresztül**
*Edény (szkeuosz): használati
tárgy, de jelenti az ember hústestét is, amelyet cserépedénynek nevez az Ige.
(2 Kor 4,7), tehát a mondat jelentése lehet: Az Úr nem engedi, hogy hústesti
ember menjen át a szenthelyen.
**Máté
így írja le a történetet: „És ezután beméne Jézus az Isten templomába, és
kiűzi mindazokat, akik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók
asztalait és a galambárusok székeit felforgatá” (Mát. 21,12).
János további
részletekről számol be: „Mert közel vala
a zsidók húsvétja, a Pászka, és felméne Jézus is Jeruzsálembe. És ott
találá a kereskedőket a templomban, az ökrök, juhok és galambok árusait és a
pénzváltókat, amint asztalaiknál ülnek vala,
akik ott telepedtek le. És kötélből ostort, csinálván, kiűzé mindnyájukat a
templomból, az ökröket is a juhokat is; és a pénzváltók, a nyerészkedők pénzét
kitölté, és szétszórta, az asztalokat pedig felborította.
És a galambárusoknak monda: Hordjátok el ezeket innen; ne tegyétek az én
Atyámnak házát kalmárság házává” (Ján. 2,13-16).
Lukács is ír
erről: „És bemenvén a templomba, kezdé
kiűzni az árusokat azokat, akik adnak és vesznek vala abban” (Luk. 19,45).
Márk. 11,17 És tanít vala, mondván nékik: Nincsen-é megírva: Az én házam imádság házának neveztetik
minden nép között? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt.
Márk. 11,18 És meghallák az írástudók, a törvénytanítók,
törvénymagyarázók és a főpapok, a papi fejedelmek, és tanakodnak, és keresik a
lehetőségét annak, hogy mi módon veszíthetnék, hogyan ölhetnék meg őt. Mert
félnek vala tőle, mivelhogy az egész sokaság, az egész tömeg álmélkodik, meglepődik vala az ő tanításán. [Más fordítás: Féltek ugyanis tőle, mert tanítása
magával ragadta az egész sokaságot, az
egész nép lelkesedett tanításáért]*
*Lukács is bizonyságot tesz a történtekről: „És tanít vala minden nap a templomban. A főpapok pedig és az írástudók
és a nép előkelői, és vezetői igyekeznek vala őt elveszteni: de még nem
találták meg a módját, mit cselekedjenek; mert az egész nép ő rajta függ,
rajong vala érte, reá hallgatván” (Luk.
19,45-48).
Az Úr templomáról így hangzik
a prófécia: „Szent hegyemre viszem föl
ezeket, és megvidámítom őket, és
örömet szerzek nekik imádságom házában… mert házam imádság házának hivatik
minden népek számára!” (Ésa. 56,7).
És az Úr így szól az Ő
népéhez: „Nemde loptok, öltök és paráználkodtok, hamisan esküsztök, a
Baálnak áldoztok, és tömjéneztek, és idegen istenek után jártok, akiket nem
ismertek: És eljőtök ide, és megálltok előttem e házban, amely az én nevemről
neveztetik, és ezt mondjátok: Megszabadultunk; hogy ugyanazokat az
utálatosságokat cselekedhessétek! Vajon latrok barlangjává lett-e ez a ház ti
előttetek, amely az én nevemről neveztetik? Ímé, én is látok, azt mondja az Úr” (Jer. 7,9-11).
Márk. 11,19 És mikor beestveledék, kiméne a városból.
Márk. 11,20 Korán reggel pedig,
amikor mellette menének el, látják vala, hogy a fügefa gyökerestől
kiszáradt.
Márk. 11,21 És Péter visszaemlékezvén, monda néki: Mester, Rabbi,
nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál* kiszáradott.
*Megátkoz (kataraomai): rosszat
kíván.
Márk. 11,22 És Jézus felelvén, monda nékik: Legyen hitetek
Istenben. [Más fordítás: Legyetek az Istenhit
birtokosai; Legyen bennetek Isten
hite].
Márk. 11,23 Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja, azt
parancsolja ennek a hegynek:* Kelj fel és ugorjál a tengerbe! És szívében* a bensőjében nem kételkedik*
bizonytalankodik, hanem hiszi, hogy
amit mond, megtörténik, meg lesz néki, annak
meg is adatik az, amit mondott.
*Hegynek (orosz): kiemelkedés, magaslat, hegy;
az, amit látni lehet.
**Szív (kardia): a szellemi lényünk középpontja. Isten
keresésének, az Ige befogadásának „szerve”; a benső.
***Kételkedik
(diakrinó): habozik, bizonytalankodik, kételkedik, tétovázik.
Márk. 11,24 Azért mondom néktek: Amit könyörgésetekben kértek
higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek. [Más fordítás:
higgyétek, hogy már megkaptátok,
és a tiétek lesz az]*
*Máté
bizonyságtétele így hangzik: „És ott hagyván őket, kiméne a
városból Bethániába, és ott a szabad
ég alatt töltötte az éjszakát. Korán reggel
pedig, a városba visszajövet, megéhezék.
És észrevett egy fügefát
az út mellett, oda méne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak levelet;
ezért így szólt a fához és monda
annak: Gyümölcs te rajtad ezután soha örökké ne teremjen; És a fügefa azonnal
kiszáradt. És látván ezt a
tanítványok, elcsodálkoznak, megdöbbennek, mondván: Hogyan száradt ki ez a fügefa oly hirtelen? Jézus pedig felelvén, monda nékik:
Bizony mondom néktek, ha van hitetek és nem kételkedtek, nem haboztok, és
bizonytalankodtok, nemcsak azt
cselekszitek, ami e fügefán esett, hanem ha azt mondjátok e hegynek: Kelj fel
és zuhanj a tengerbe, az is meglészen. És
amit könyörgésetekben hittel kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek”
(Mát. 21,17-22).
Az ima meghallgatás feltételeiről így beszél az Úr: „Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én
bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem;
és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek. És akármit
kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a
Fiúban. Ha valamit kértek tőlem az én nevemben, én megcselekszem azt” (Ján. 14,12-14).
Hát: „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik
néktek. Mert mindenki, aki kér, mind kap, és megnyeri azt, amit kér; és aki
keres, talál, megtalálja, amit keres; és a zörgetőnek megnyittatik. (Mát.
7,7-8).
És hogy előbb mit
kérjünk: „Mert aki kér, mind kap; és aki
keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik. Mert: … ád a ti mennyei Atyátok
Szent Szellemet azoknak, akik tőle kérik” (Luk. 11,10-11).
„De kérje hittel, semmit sem kételkedvén:
mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet
a szél hajt és ide s tova-hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat
valamit az Úrtól; A kétszívű, a minden útjában állhatatlan ember” (Jak. 1,6-8).
Az ima
teljesülésének további feltételei: „Én
vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az
terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Ha én bennem
maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok,
és meglesz az néktek, és megadatik nektek” (Ján.
15,-5.7).
„És akármit kérjünk, megnyerjük tőle,
mert megtartjuk az ő parancsolatait, és azokat cselekesszük, amik kedvesek
előtte. Ez pedig az ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus
Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nékünk” (1
Ján. 3,22-23).
„És ez az a bizodalom, amellyel Őhozzá
vagyunk, hogy ha kérünk valamit az Ő akarata szerint,
meghallgat minket: És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk,
tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, hogy már megkaptuk, amelyeket kértünk Őtőle” (1 Ján. 5,14-15). Dávid így
prófétál: „A szegények, az alázatosok kívánságát meghallgatod, oh Uram!
Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet, és füleiddel figyelmezel” (Zsolt.
10,17).
Mert: „Az Úr szemei a megigazultakon vannak, és az
ő fülei azoknak kiáltásán (Más fordítás: Az
ÚR szeme látja a megigazultakat, füle meghallja kiáltásukat)” (Zsolt.
34,16).
Hiszen: „Közel van az Úr minden őt hívóhoz;
mindenkihez, aki hűséggel, és igazán hívja őt. Beteljesíti az őt félőknek, az
Őt tisztelőknek kívánságát;
kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket” (Zsolt. 145,18-19).
Bizony: „…a megigazultaknak … imádságát meghallgatja” (Péld. 15,29).
„Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten
közületek egy akaraton vannak, egyetértenek, megegyezésnek a földön
minden dolog felől - ez lehet: esemény, fordulat, jelenség, tárgy, tény, ügy,
téma, feladat, vállalkozás, jogi ügy, per - Vagyis: ha közületek ketten
egyetértenek a földön mindabban, amit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei
Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman
egybegyűlnek, - ahol Isten vezeti, gyűjti együvé az érintetteket, nem csak
puszta emberi kezdeményezésről van szó - az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mát. 18,19-20).
És így folytatja
az Úr Jézus: Mert: „Vajon járnak-é ketten
együtt, ha nem egyeztek meg egymással?” (Ámós
3,3).
Ha pedig nem
teljesül a kérésünk, az: … A ti
hitetlenségetek, a kishitűség miatt van.
Mert kevés, gyenge a hitetek. Mert bizony mondom néktek: Ha csak akkora hitetek
volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és
elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek” (Mát. 17,20).
És az Úr Jézus a
terméketlen hívő életről is mond egy példázatot: „És ezt a példázatot mondá: Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe
ültetve; és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála. És monda a vincellérnek: Ímé három esztendeje, hogy idejárok
gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért foglalja a
földet is hiába? Az pedig felelvén, monda néki: Uram, hagyj békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül
megkapálom, körülásom és megtrágyázom: És ha gyümölcsöt terem, jó;
ha pedig nem, azután vágd ki azt” (Luk.
13,6-9).
Márk. 11,25 És mikor imádkozva megálltok, bocsássátok meg, és
engedjétek el, ha valaki ellen valami panaszotok* van, ha nehezteltek valakire; hogy a ti
mennyei Atyátok is megbocsássa néktek, és elengedje a ti vétkeiteket*
botlásaitokat, baklövéseiteket.
*Panasz: (ekhó): kifogás, ellenvetés.
**Vétkeitek (paraptóma):
hibás lépés, botlás, baklövés, melléfogás.
Márk. 11,26 Ha pedig ti meg nem bocsátotok, és el nem engeditek,
a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg, és nem engedi el a ti vétkeiteket*
*Az apostoli figyelmezetés
így hangzik: „Ám ha haragusztok is, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti
haragotokon; Se pedig az ördögnek, a vádló, rágalmazónak ne adjatok helyet”
(Eféz.
4,26-27).
„Azért tanuljátok meg tehát, szeretett atyámfiai, testvéreim, legyen
minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.
Mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja” (Jak. 1,19-20).
Hát: „Ne légy hirtelen a szellemedben a haragra,
ne bosszankodj föl szellemedben hirtelen; mert a harag, és a bosszankodás a
bolondok, a hitetlenek, vagyis Isten nélkül élők kebelében nyugszik, és az
ostobák szívében tanyázik” (Préd. 7,9).
És aki tartogatja
haragját, a harag gyűlöletet szül. Tehát: „Aki
gyűlöli az ő atyjafiát, testvérét,
mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete,
ami megmaradhatna ő benne” (1 Ján. 3,15).
Mert az ilyenekben az
ördög természete van, aki emberölő, embergyilkos volt kezdettől fogva: „Ti az ördög atyától valók vagytok, tőle
származtok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő,
embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert
nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug
és hazugság atyja” (Ján. 8,44).
Ti pedig: „legyetek pedig egymáshoz jóságosak, kedvesek
jóindulatúak, irgalmasok, könyörületesek, megindulni képesek, együttérzők
egymás iránt, megengedvén bocsássatok meg mindig egymásnak, miképpen az Isten
is a Krisztusban megengedett, megbocsátott néktek” (Eféz. 4,32).
Minden Krisztusban
hívőt így figyelmeztet a Szent Szellem: „Öltözzetek
föl azért, mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes
szívet, irgalmas bensőt,
jóságosságot, kedvességet, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést, türelmet.
Elszenvedvén viseljétek el, és
hordozzátok egymást megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki
ellen panasza volna. miképpen a Krisztus, az Úr is megbocsátott néktek, úgy tegyetek ti is” (Kol.
3,12-13).
Az Úr Jézus így tanít
imádkozni: „És bocsásd meg a mi
vétkeinket. Engedd el tartozásainkat,
adósságainkat, ahogyan mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek,
ahogy mi is elengedtük azokat a nekünk tartozóknak” (Mát. 6,12).
És kijelenti azt is, hogy miért kell megbocsájtani: „Mert ha
megbocsátjátok, ha elengeditek az embereknek eleséseiket, hibás lépéseiket,
botlásaikat, baklövéseiket, melléfogásaikat, megbocsát, és elengedi néktek is a
ti mennyei Atyátok azokat. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő
vétkeiket, botlásaikat, eleséseiket, hibás lépéseiket, baklövéseiket,
melléfogásaikat, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket,
botlásaitokat, eleséseiteket” (Mát.
6,14-15).
Péter megkérdezi az Úr
Jézust: „… Uram, hányszor lehet az én
atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? Még hétszer is? Monda néki
Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenszer hétszer is” (Mát.
18,21-22).
A megbocsátás feltétele
az ima meghallgatásnak is: És hogy ezt meg tudjátok tenni, előbb: „… öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust…” (Róm. 13,14).
Tudva,
hogy Isten már megbocsátott minden embernek, hiszen: „… az Isten volt a Krisztusban, mikor megbékéltette önmagával a
világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket…” (2 Kor. 5,19).
Hát: „Legyetek annakokáért követői az Istennek,
mint szeretett gyermekek” (Eféz. 5,1)
Márk. 11,27 És ismét Jeruzsálembe menének. Mikor pedig ő a
templomban körüljára, hozzámennek vala a főpapok, a papi fejedelmek, és az
írástudók és a vének.
Márk. 11,28 És mondának néki: Micsoda hatalommal, milyen
felhatalmazással, és micsoda jogon cselekszed ezeket? És ki adta néked a
hatalmat, a felhatalmazást, hogy ezeket cselekedd?
Márk. 11,29 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Én is kérdek egy
dolgot tőletek, és feleljetek meg nékem, akkor megmondom néktek, hogy miféle
hatalomnál fogva, és miféle felhatalmazással cselekszem ezeket:
Márk. 11,30 A János bemerítése mennyből vala-é, vagy emberektől?
Feleljetek nékem.
Márk. 11,31 Azok pedig tanakodnak, és így okoskodtak vala maguk között, mondván: Ha azt mondjuk:
Mennyből, azt fogja mondani: Miért nem hittetek tehát néki?
Márk. 11,32 Ha pedig azt mondjuk: Emberektől, - félnek vala a
néptől. Mert mindenki azt tartja vala Jánosról, hogy valóban próféta vala.
Márk. 11,33 Felelvén tehát, mondának Jézusnak: Nem tudjuk. Jézus
is felelvén, monda nékik: Én sem mondom meg néktek, miféle hatalomnál fogva,
milyen felhatalmazás alapján cselekszem ezeket.
Márk evangélium 12. fejezet: Példázat a gonosz szőlőművesekről
Márk. 12,1 És kezde nékik példázatokban* beszélni: Egy ember szőlőt
ültetett, és körülkerítette gyepűvel, sövénykerítéssel, és borsajtót
taposógödröt ása, és őrtornyot építe, és kiadá
azt munkásoknak, és idegenbe távozott.
*Példázat (parabolé): hasonlat; példa, példázat; jelkép; allegória;
talány.
Márk. 12,2 És
amikor eljött az ideje rabszolgát külde a
munkásokhoz, hogy megkapja a részét a szőlő
gyümölcséből.
Márk. 12,3 Azok pedig megfogván azt megragadták,
megverték, és üres kézzel elzavarták, elkergették.
Márk. 12,4 És ismét külde hozzájuk egy másik rabszolgát; azt
pedig kővel dobálván meg megsebesítették, fejét betörték, és gyalázattal
illetve visszaküldék.
Márk. 12,5 És ismét másikat külde; ezt pedig megölték: és sok
másokat; némelyeket megvervén, némelyeket pedig megölvén.
Márk. 12,6 Minthogy pedig még egy egyetlen szerelmes fia is
vala, utoljára azt is elküldé hozzájuk, ezt mondván: A fiamat meg fogják
becsülni, és tiszteletben fogják tartani.
Márk. 12,7 Azok a munkások azonban ezt mondák maguk között: Ez
az örökös; jertek, öljük meg őt, és a miénk lesz az örökség.
Márk. 12,8 És megfogván nekiestek, és megragadták azt, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre.
Márk. 12,9 Mit cselekszik hát a szőlőnek ura? Eljő és elveszti,
elpusztítja, megöleti a munkásokat, és a
szőlőt másoknak adja*
*Máté még
részletesebben tárja elénk a példázatot:
„Más példázatot halljatok: Vala egy
házigazda, aki szőlőt plántál, és azt gyepűvel, sövénnyel körülvevé. Sajtót ása le benne, és
őrtornyot építe, és kiadá azt bérbe szőlőmunkásoknak,
és idegenbe távozott, messze földre ment. Mikor pedig a gyümölcs ideje
elérkezett vala, elküldé rabszolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át az ő gyümölcsét,
hogy megkapja a termésből a neki járó részt. Ám a munkások megfogván az ő rabszolgáit, az egyiket megverték, a
másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Ismét küld más rabszolgákat,
többet, mint előbb; de velük is ugyanezt tették. Utoljára pedig elküldé azokhoz a maga fiát, ezt mondván: A fiamat meg fogják
becsülni, biztosan tisztelni fogják. De a munkások, meglátván a fiút, mondának
maguk közt: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, és akkor miénk lesz az örökség,
a birtok és foglaljuk el az ő örökségét.
És megfogván, megragadák őt,
kivetik a szőlőn kívül és megölték. Mit gondoltok, mikor azért megjő a szőlőnek ura, a szőlősgazda, vajon mit cselekszik ezekkel a munkásokkal?
Mondának néki: Mint gonoszokat, mint romlott,
gyalázatos, ártalmas, értéktelen, hitvány, alkalmatlanokat gonoszul
elveszti, elpusztítja őket. A
szőlőt pedig kiadja más munkásoknak, akik idejében beszolgáltatják majd néki a gyümölcsöt, a termést” (Mát. 21,33-41).
Erről a szőlőről prófétál
Ézsaiás: „Hadd énekelek dalt kedvesemről, szerelmesemnek énekét az Ő
szőlőjéről! Kedvesemnek szőlője van nagyon kövér hegyen; Felásta és megtisztítá
a kövektől, nemes vesszőt plántált belé, és közepére tornyot építtetett, sőt
benne már sajtót is vágatott; és várta, hogy majd jó szőlőt terem, és az
vadszőlőt termett! Mostan azért, Jeruzsálem lakosi és Júda férfiai: ítéljetek,
és tegyetek igazságot köztem és szőlőm között! Mit kellett volna még tennem
szőlőmmel; amit meg nem tettem vele? Miért vártam, hogy jó szőlőt terem, holott
vadszőlőt termett?! Azért most tudatom veletek, hogy mit teszek szőlőmmel;
elvonszom, kerítését, hogy lelegeltessék, elrontom kőfalát, hogy eltapodtassék;
És hagyom, hogy elvaduljon; nem metszetik, és nem kapáltatik meg, tövis és gaz
veri föl, és parancsolok a fellegeknek, hogy rá esőt ne adjanak! A seregek
Urának szőlője pedig Izráel háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése;
és várt jogőrzésre, és törvényességre, s ím lőn jogorzás, és önkényesség; és
irgalomra, s ím lőn siralom, igazságra várt, és lett kiáltó gazság! (Ésa.
5,1-7).
Ennek következményéről így
prófétál Jeremiás: „A magad gonoszsága
fenyít meg téged, és a te elpártolásod büntet meg téged. Tudd meg hát és lásd
meg: mily gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, és
hogy nem félsz engemet, ezt mondja az Úr, a Seregeknek Ura. Bizony régóta
széttörtem a te igádat, és letéptem köteleidet, és azt mondtad: Nem leszek
rabszolga; mindamellett minden magas halmon és minden lombos fa alatt bujkálsz
vala te, mint egy parázna. (Más fordítás:
Réges-régen összetörted igádat, széttépted köteleidet, és ezt mondtad: Nem
akarok szolgálni! De minden magas dombra és minden bujazöld fa alá lefekszel,
mint egy parázna). Pedig én úgy
plántállak vala el téged, mint nemes
szőlővesszőt, mindenestől hűséges, és igazán
valódi magot: mi módon, és hogyan változtál hát nékem idegen szőlőtőnek fattyú,
vad hajtásává?” (Jer. 2,19-21).
Pedig az Úr ígéretének
megfelelően bevitte őket az ígéret földjére, ahol ők: „elfoglaltak megerősített városokat és kövér földet, s elfoglalnak, és
birtokba vettek minden jóval teljes házakat, kőből vágott kutakat, szőlős és
olajfás kerteket és sok gyümölcsfát, s evének és megelégednek és meghíznak, s
gyönyörködének a te nagy jó voltodban, és dúskáltak bőséges ajándékaidban.
Makacskodnak pedig, és engedetlenné váltak, és pártot ütnek, és föllázadtak
ellened, és veték törvényedet hátuk mögé, és törvényednek hátat fordítottak;
prófétáidat is meggyilkolták, akik bizonyságot tőnek ellenük, hogy őket te
hozzád térítenék, és nagy bosszúsággal illettek téged, és ilyen gyalázatos
dolgot követtek el. Annakokáért adád őket nyomorgatóik, az ellenségeik kezébe
és megnyomorgatták, és szorongatták őket; de nyomorúságuk idején, szorult
helyzetükben hozzád kiáltanak, és te az égből meghallgatád és nagy
irgalmasságod szerint adtál nékik szabadítókat, és megszabadítják őket
nyomorgatóik, az ellenségeik kezéből”
(Nehem.
9,25-29).
És ezt mondta az Úr, ezért: „Elhagytam házamat; ellöktem, és magára hagytam örökségemet, ellenségének
kezébe adtam azt, akit lelkem szeret. Az én örökségem olyanná lett hozzám, mint
az oroszlán az erdőben; ordítva támadt ellenem, hangosan ordított rám; ezért
meggyűlöltem. Tarka madár-é az én örökségem nékem? Nem gyűlnek-é ellene madarak
mindenfelől? Körülfogják a madarak. Jöjjetek, seregeljetek, és gyűljetek össze
mind ti mezei vadak; siessetek az evésre! Jöjjetek, egyetek! Sok pásztor
pusztította az én szőlőmet, taposta az én osztályrészemet; az én drága
örökségemet sivatag, és sivár pusztává
tették!” (Jer. 12,7-10).
Mert: „… még a papok fejedelmei és a nép is, mindnyájan szaporították a bűnt,
és egyre hűtlenebbé váltak a pogányok
minden undokságai szerint, követve a pogány népek minden utálatos szokását, és
megfertőztették, és tisztátalanná tették az Úr házát, amelyet megszentelt vala
Jeruzsálemben. És az Úr, az ő atyáiknak Istene elküldé hozzájuk követeit jó
idején, mert kedvez vala az ő népének és az ő lakhelyének. (Más fordítás: Pedig őseik Istene, az ÚR, idejében
küldött nekik üzenetet követei által, mert szánta népét és lakóhelyét). De ők az Isten követeit kigúnyolták, az ő
beszédeit, kijelentéseit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek; míglen az
Úrnak haragja felgerjede az ő népe ellen, s többé nem vala segítség, és nem
volt mentség. És reájuk hozá a Káldeusok királyát, aki fegyverrel ölé meg, és
mészároltatta le ifjaikat az ő szent hajlékukban, szent templomukban, s nem
kedveze, és nem szánt meg sem az ifjaknak és szüzeknek, sem a vén és elaggott
aggastyán embereknek, mindnyájukat kezébe adá” (2 Krón. 36,14-17).
Dávid pedig így imádkozik, –
példát adva a minden korban élő hívőknek – és így prófétál: „Seregek Istene, állíts helyre minket, újíts meg bennünket; világoltasd, és
ragyogtasd ránk a te orcádat, hogy megszabaduljunk! Egyiptomból szőlőtőt hoztál
ki, kiűzéd a pogányokat, a népeket és azt meg elültetéd. Helyét elegyengetted,
és gyökeret eresztett, és ellepi a földet. Hegyeket fogott el, és borított be
az árnyéka, és a vesszei olyanok lettek, mint az Isten cédrusfái, igen, vesszői
vetekednek a hatalmas cédrusokkal. Sarjait, és indáit a tengerig ereszté, és
hajtásait a folyamig. Miért rontottad el annak gyepűit? Miért romboltad le
kerítéseit, hogy szaggathassa minden járókelő, hogy szedhessen róla, aki csak
arra jár? Pusztítja azt a vaddisznó, lerágja az erdei vadkan, és lelegeli a
mezei vad. Oh Seregek Istene! Kérlek, térj vissza, fordulj hozzánk, tekints alá
az egekből és lásd és tekintsd meg, és gondozd e szőlőtőt! És a csemetét, amit
jobbod ültetett oltalmazd, a sarjat, a fiút, akit magadnak felneveltél! Elégett
a tűzben, levágatott; pusztuljanak el dorgálásodtól, akik fölperzselték, levagdalták.
Legyen a te kezed a te jobbodnak férfiján, és az embernek fián, akit
megerősítettél magadnak. Legyen kezed azzal a férfival, jobbod azzal az
emberrel, akit magadnak neveltél, hogy el ne térjünk tőled, és akkor mi nem
pártolunk el tőled. Eleveníts meg minket, és tarts életben bennünket és
imádjuk, és segítségül hívjuk a te nevedet” (Zsolt. 80,8-19).
Az Úr Jézus így szól
tanítványaihoz és egyben kijelentést ad a szőlőtőről, és a szőlőről: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám
a szőlősgazda. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők…” (Ján. 15,1.5).
És így beszél Jeruzsálemhez: „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a
prófétákat és megkövezed azokat, akik te hozzád küldettek, hányszor akartam
egybegyűjteni magamhoz a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit
szárnya alá; és te nem akartad. Ímé, pusztán hagyatik néktek, és elhagyottá
lesz a ti házatok. [Más fordítás:
Meglátjátok, itt marad nektek lakatlanul a Házatok]” (Mát. 23,37-38).
A példázatban szereplő
fiúról, akit Isten elküldött, így tesz bizonyságot Isten Igéje: „Mikor pedig eljött, elérkezett az időnek teljessége, a beteljesedés állapota, kibocsátotta, és
elküldte Isten az ő Fiát, aki
asszonytól lett, aki törvény alatt, és a törvény alá adatott” (Gal. 4,4).
És: „Őt, aki Istennek
elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott
halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek. [Más fordítás: Azért, aki az Isten elvégzett tanácsából
és rendeléséből hatalmatokba adatott, ti az istentelenek által kínoszlopra
szegeztétek és megöltétek]” (Csel. 2,23).
És az apostol teszi világossá a példázatot: „Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet
tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett” (Zsid. 13,12).
István is erről tesz
bizonyságot: „Keménynyakú és körülmetéletlen
szívű és fülű emberek, ti mindenkor a Szent Szellemnek ellene szegültök, mint
atyáitok, ti azonképpen. A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? És
megölték azokat, akik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most
árulóivá és gyilkosaivá lettetek” (Csel. 7,51-52).
Pál apostol bizonyságtétele
megerősíti István beszédét: „Mert ti,
atyámfiai, testvéreim, követői lettetek az Isten gyülekezeteinek, amelyek
Júdeában vannak a Krisztus Jézusban. Mivelhogy ugyanúgy szenvedtetek ti is a saját
honfitársaitoktól, a saját
népetektől, miként azok is a zsidóktól, Akik megölték az Úr Jézust is és a
saját prófétáikat, és minket is üldöznek, és az Istennek nem tetszenek, és nem kedvesek, és minden embernek ellenségei” (1 Thess. 2,14-15).
Pedig Ő az örökös: „Minekutána az Isten sok rendben és
sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben
szólott nékünk Fia által. Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is
teremtette” (Zsid. 1,1-2).
Márk. 12,10 Ezt az írást sem olvastátok-é? Amely követ az építők
megvetettek* elutasítottak, az lett a szeglet fejévé, az lett a
sarokkő.
*Megvet (apodokimadzó): elutasít, visszautasít.
Márk. 12,11 Az Úrtól lett ez, mert az Úr tette azzá, és
csodálatos a mi szemeink előtt. [Más fordítás: Az
Úr művelte ezeket, csodálatos szemünk előtt, amit cselekedett]*
*És ennek
eredménye az lett, hogy: „Azért immár nem vagytok jövevények és
zsellérek, nem vagytok idegenek, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe,
az Istennek. Kik fölépíttettetek Isten házává, az apostoloknak és prófétáknak
alapkövén lévén a szegletkő, a sarokkő maga Jézus Krisztus” (Eféz.
2,19-20).
A zsidókhoz így szól a
Szent Szellem: „Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők, megvetettetek, és
nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt
más név, amely által üdvözülhetnénk” (Csel. 4,11-12).
Ez a prófécia is az Úr
Jézus Krisztusban teljesedett be: „Ezért így szól az én Uram, az ÚR: A Sionra
egy követ teszek le alapul, szilárd követ,
drága sarokkövet alapul. Aki hisz, az nem menekül el!” (Ézs. 28,16).
Pál apostol idézi a próféciát, ezzel
kijelentve, hogy ez az Úr Jézusban beteljesedett: „Amint meg van írva. Ímé beleütközés, botlás kövét és megbotránkozás, megütközés, vagy felháborodás kőszikláját teszem Sionba; és aki
hisz Őbenne, és magát rábízza, nem fog csalódni, és nem szégyenül meg”
(Róm. 9,33).
Az Úr Jézushoz megtért pogányokhoz így szól az Úr Péter apostolon
keresztül: „Akihez járulván, mint élő,
az emberektől ugyan megvetett
elutasított, megtagadott - akit az emberek a próbán elvetettek ugyan, - de
Istennél kiválasztott, megbecsült, nagyra értékelt kőhöz. Ti magatok is
mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szellemi templommá, szent
papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a
Jézus Krisztus által. Azért van meg az Írásban: Ímé szegletkövet teszek Sionba,
amely kiválasztott, becses, megbecsült; és aki hisz, és bízik abban, meg nem
szégyenül. Tisztesség, megbecsülés, tisztelet azért néktek, akik hisztek, és
számotokra, hívők számára tehát érték. Az engedetleneknek, akik nem hisznek,
szándékosan és önfejűen hitetlenek pedig: A kő, amelyet az építők megvetettek,
amelyet a próbán elvetettek, megtagadtak, és elutasítottak, az lett a szegletnek
fejévé, szegletkővé, és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává” (1Pét 2,4-7).
Mert: „Az a kő,
amelyet az építők megvetettek, szegletkővé lett! Az Úrtól lett ez, csodálatos
ez a mi szemeink előtt!” (Zsolt. 118,22-23).
A vallásos zsidókhoz
így szól az Úr Jézus: „… Sohasem olvastátok-é az írásokban: Amely követ az
építők megvetettek, az lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos
a mi szemeink előtt. Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten
országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét” (Mát.
21,42-43).
Márk. 12,12 És igyekeznek vala őt megfogni, de féltek a néptől, a
tömegtől. Mert tudták, hogy a példázatot ellenük mondotta. Azért elhagyván őt,
tovább menének.
Márk. 12,13 És küldének hozzá némelyeket a farizeusok* és a
Heródes pártiak**
közül, hogy megfogják őt a beszédben, hogy szóval csalják tőrbe.
*Farizeusok (Phariszaiosz): elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően
vallásos (elkülönült, elzárkózó, elválasztó), szekta. Kiemelkedően vallásos
emberek zárt csoportja, vallási pártja.
** Heródes pártiak (héródianoi): Politikai
csoport, amely a Heródes család és a rómaiak palesztinai uralmát (azaz: a
fennálló rendszert) támogatta.
Márk. 12,14 Azok pedig odamenvén, mondának néki: Mester, tudjuk
hogy igaz* őszinte,
és nyílt vagy, és nem gondolsz
senkivel; mert nem tekintesz emberek személyére, és nem tartasz senkitől, mert
nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva,
a valóság, az Ige alapján tanítod az Istennek útját. Szabad-é a császárnak
adót fizetni vagy nem? Fizessünk-é vagy ne fizessünk?
*Igaz (aléthész): őszinte, nyílt.
Márk. 12,15 Ő pedig ismervén az ő képmutatásukat, átlátta a
kétszínűségüket, és monda nékik: Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy
pénzt, egy dénárt, hogy megnézzem.
Márk. 12,16 Azok pedig hoznak. És monda nékik: Kié ez a kép és a
felírás? Azok pedig mondának néki: A Császáré.
Márk. 12,17 És felelvén Jézus, monda nékik: Adjátok meg ami a
Császáré, a Császárnak, és ami az Istené, az Istennek. És elálmélkodnak,
elcsodálkoznak, és igencsak megdöbbentek ő
rajta*
*Máté további részleteket is közöl, kijelentve az okot
is, amiért kísértik az Urat: „Ekkor a
farizeusok elmenvén félrevonultak, és tanácsot tartának, és elhatározták, és
kitervelték, hogy beszédben hogyan csalják őt tőrbe. Hogy szavaiban fogják meg
Őt. És elküldék hozzá tanítványaikat a Heródes pártiakkal együtt, akik ezt
mondják vala: Mester, tudjuk, hogy igaz vagy és az Isten útját az igazsághoz
ragaszkodva, a valóságnak, az Igének
megfelelően tanítod. És nem
törődsz senkivel, és hogy nem tartasz senkitől,és téged nem érdekel, hogy az
emberek mit gondolnak, mert embereknek személyére nem nézel, és nem veszed
figyelembe az emberek tekintélyét. Számodra minden ember egyforma, mert nem
vagy emberek személye iránt részrehajló, és nem igazodsz emberi tekintélyhez.
Mondd meg azért nékünk, mit gondolsz: Szabad-é a császárnak adót fizetnünk,
vagy nem? Jézus pedig ismervén az ő álnokságukat, és jól látva gonosz
szándékukat, monda: Mit kísértgettek engem, képmutatók kétszínűek? Mutassátok
nékem az adópénzt. Azok pedig oda vivének néki egy dénárt. És monda nékik: Kié
ez a kép, és a felírás? Mondának néki: A császáré. Akkor monda nékik: Adjátok
meg azért ami a császáré a császárnak; és ami az Istené, az Istennek. És ezt
hallván, meglepődtek, és elcsodálkoztak; és ott hagyván őt, eltávoztak,
eloldalogtak”
(Mát. 22,15-22).
Lukács is bizonyságot tesz a
történtekről: „Annakokáért vigyázván ő
reá, állandóan szemmel tartották őt,
és leselkedőket küldenek ki, akik igazaknak tettetik magukat, hogy őt megfogják
beszédében, hogy a saját szavaival fogják meg, és átadják a felsőbbségnek, a
helytartó hatalmának. Kik megkérdezék őt, mondván: Mester, tudjuk, hogy te
helyesen beszélsz és tanítasz, és személyt nem válogatsz, hanem az Istennek
útját az igazsághoz ragaszkodva tanítod: Szabad-é nékünk adót fizetnünk a
császárnak, vagy nem? Ő pedig felismerve álnokságukat, monda nékik: Mit
kísértetek engem? Mutassatok nékem
egy pénzt, egy dénárt; kinek a képe és felirata van rajta? És felelvén,
mondának: A császáré. Ő pedig monda
nékik: Adjátok meg azért ami a császáré, a császárnak, és ami az Istené, az
Istennek. Így tehát nem tudták őt megfogni beszédében, nem tudtak belekötni
szavaiba a nép előtt; és csodálkozván az ő feleletén, elhallgatnak” (Luk. 20,20-26).
„Mert ezt azért mondák, hogy megkísértsék őt, hogy
legyen őt mivel vádolniuk…” (Ján. 8,6).
„Akkor a farizeusok kimenvén, a Heródes pártiakkal
mindjárt tanakodni kezdtek, és tanácsot tartának ellene, hogy hogyan végezzenek
vele, hogyan ölhetnék meg Jézust” (Márk. 3,6).
Már Dávid így prófétált
erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és
akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10).
„Megátalkodottak gonosz szándékukban, eltökélték
magukat a gonosztettre; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja
őket? Álnokságokat koholnak, és a
kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve kikutathatatlan, mert
kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve” (Zsolt. 64,6-7).
Amikor elfogták az Úr Jézust,
így koholtak vádat ellene: „És fölkelvén
az ő egész sokaságuk, vivék őt
Pilátushoz. És kezdék őt vádolni, mondván: Úgy találtuk,
hogy ez a népet félrevezeti, és tiltja
a császár adójának fizetését, mivelhogy ő
magát ama király Krisztusnak mondja” (Luk. 23,1-2).
Pál apostolon keresztül
megerősíti a kijelentést a Szent Szellem, az Úr Jézus parancsát: „Adjátok meg azért mindenkinek, amivel
tartoztok: akinek az adóval, az adót, akinek a vámmal, a vámot, akinek
hódolattal, annak a hódolatot, akinek a tisztességgel, a tisztességet, akinek
megbecsüléssel, a megbecsülést” (Róm. 13,7).
Péter
apostol is így figyelmezteti a hívőket: „Engedelmeskedjetek,
és vessétek magatokat alá azért minden emberi, társadalmi, emberek között
megszokott rendelésnek, intézménynek, emberi rendnek, emberi felettes hatóságnak, vagyis a törvényhozóknak,
törvényadóknak az Úrért. Akár királynak, mint feljebbvalónak, mint a legfőbb
hatalomnak, vagyis: uralkodóknak, kormányzóknak, elnököknek, vagy másféle
vezetőknek”
(1Pét
2:13).
Márk. 12,18 És jövének hozzá Sadduczeusok* akik azt mondják, hogy nincsen
feltámadás. És megkérdezék őt, mondván:
*Sadduceus [(Szaddúkaiosz): igaz,
egyenes, őszinte). Krisztus-korabeli zsidó szekta, amely csak a törvényt
fogadta el, a szájhagyományt elvetette; tagadta a halottak feltámadását, a
lélek halhatatlanságát és a szellemi világ létezését Jelentése még: vallási
szekta, mely egyben befolyásos politikain párt is.
Márk. 12,19 Mester, Mózes azt írta nékünk, hogy ha valakinek
fitestvére meghalt, és feleséget hagyott hátra, gyermekeket pedig nem hagyott,
akkor az ő feleségét vegye el az ő fitestvére, és támasszon magot a
fitestvérének.
Márk. 12,20 Heten valának tehát fitestvérek. És az első feleséget
vőn, de meghalván, magot nem hagya.
Márk. 12,21 És a második elvevé az asszonyt, de meghala, és magot
ő sem hagya: a harmadik is hasonlóképen;
Márk. 12,22 És mind a hét elvevé azt, és magot nem hagynak.
Legutoljára meghalt az asszony is.
Márk. 12,23 A feltámadáskor tehát, mikor feltámadnak, melyiküknek
lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt.
Márk. 12,24 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Avagy nem azért
tévelyegtek-é, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát, és
erejét?
Márk. 12,25 Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem
házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a
mennyekben.
Márk. 12,26 A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem
olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az
Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene.
Márk. 12,27 Az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene. Ti
tehát igen tévelyegtek*
*Lukács további
részleteket tár fel: „Hozzá menvén pedig a sadduceusok közül némelyek, akik tagadják, hogy
van feltámadás, és megkérdék őt, mondván: Mester, Mózes megírta nékünk, ha
valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és magzatok nélkül hal meg, hogy annak testvére elvegye
annak feleségét, és támasszon magot az
ő testvérének. Hét testvér vala azért: és az első feleséget vévén, meghalt
magzatok nélkül; A másik vevé el
azért annak feleségét, és az is magzatok nélkül halt meg; Akkor a harmadik
vette el azt; és hasonlóképen mind a heten is; és nem hagytak magot, és meghaltak. Mind ezek után pedig meghalt az asszony is. A
feltámadáskor azért kinek a felesége
lesz közülük? Mert mind a hétnek felesége volt. És felelvén, monda nékik Jézus:
E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak. De akik méltókká tétetnek, hogy ama eljövendő világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem
házasodnak, sem férjhez nem adatnak. Mert meg sem halhatnak többé: mert
hasonlók az angyalokhoz, és az Isten fiaivá lesznek, mivelhogy a feltámadásnak
fiai. Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a
csipkebokornál, mikor az Urat Ábrahám Istenének és Izsák Istenének és Jákób
Istenének mondja. Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert
mindenek élnek ő néki. Felelvén
pedig némelyek az írástudók közül, mondának: Mester, jól mondád! És többé
semmit sem mertek tőle kérdezni” (Luk.
20,27-40).
Arra hivatkoznak a sadduceusok, hogy a törvény
kimondta: „Ha
testvérek laknak együtt, és meghal egyik közülük, és nincs annak fia: a megholtnak felesége ne menjen ki a háztól idegen férfiúhoz; hanem a sógora menjen
be hozzá, és vegye el őt magának feleségül, és éljen vele sógorsági
házasságban. És majd az elsőszülött, akit szülni fog, a megholt testvér nevét
kapja, hogy annak neve ki ne töröltessék Izráelből” (5Móz. 25,5-6).
A csipkebokornál így szól az
Úr Mózeshez: „… Én vagyok a te atyádnak
Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig
elrejti az ő orcáját, mert fél vala az Istenre tekinteni” (2 Móz. 3,6).
És István is a szanhedrin
előtt erről tesz bizonyságot. „Én vagyok
a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak
Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem merte megnézni” (Csel. 7,32).
Vagyis az Úr Jézus Krisztus
fiai, hiszen az Úr kijelentette, hogy: „…
Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él” (Ján. 11,25).
Márk. 12,28 Akkor hozzá menvén egy az írástudók, a törvénymagyarázók közül, aki aki
hallotta őket vitázni, és tudván, hogy jól megfelele nékik, megkérdezé tőle:
Melyik az első, a legfőbb minden parancsolatok
között?
Márk. 12,29 Jézus
pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első: Halljad Izráel: Az Úr,
a mi Istenünk az egyetlen Úr.
Márk. 12,30 Szeressed* azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből,
teljes lelkedből**
teljes lényeddel, és teljes
elmédből és teljes erődből. Ez az első
parancsolat.
*Szeressed (agapaó): magadat
teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magad Istennel, eggyé válni vele.
Vagyis teljesen odaszánni magad, és elveszni, feloldódni a szeretetben.
**Lelkedből (pszükhé): éneddel, teljes lényeddel.
Márk. 12,31 A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd
felebarátodat* a másik, a különböző; „másféle” más
fajtából való - Ádámi - idegent, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb, és
fontosabb parancsolat.
*Felebarát a (plészion):
közelálló személy, embertárs, szomszéd. A
másik, a különböző; „másféle” más fajtából való (Ádámi), idegen.
Márk. 12,32 Akkor monda néki az írástudó, a törvénymagyarázó: Jól van, Mester helyesen, a valóságnak
megfelelően mondád, hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más. [Más fordítás: Valóban jól mondtad, Mester, hogy Ő az
egyetlen Isten, és hogy rajta kívül nincs más].
Márk. 12,33 És szeretni őt teljes szívből, teljes elméből, teljes
lélekből, teljes valónkkal és
teljes erőből, és szeretni embernek felebarátját, a másik, a különböző; „másféle” más fajtából való - Ádámi -
idegent, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véres áldozatnál.
Márk. 12,34 Jézus pedig látván, hogy bölcsen felelt monda néki:
Nem messze vagy az Isten országától. És többé senki sem meri vala őt
megkérdezni*
*Máté is
bizonyságot tesz a történtekről, de kijelentést nyer az is, hogy a kérdést csak
azért tették fel, hogy csapdába csalják az Úr Jézust: „A farizeusok pedig, hallván, hogy a sadduceusokat
elnémította vala köréje gyűltek, és megkérdé őt közülük egy törvénytudó, egy írástudó, kísértvén őt, és mondván: Mester, melyik a nagy, a legfontosabb, a
fő parancsolat a törvényben?
Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből,
teljes lelkedből, egész lényeddel, és
teljes elmédből. Ez az első és legfontosabb parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat,
a másik, a különböző, „másféle” más
fajtából való, - az ádámi - idegent, mint magadat. E két parancsolattól
függ az egész törvény és a próféták. [Más fordítás: E két parancsolaton függ az egész törvény és a
próféták]" (Mát.
22,34-40).
Már a törvény így rendelkezik: „Most pedig, óh Izráel! mit kíván az Úr,
a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden ő utjain járj,
és szeresd őt, és tiszteljed, és
szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből, egész
valóddal” (5 Móz. 10,12).
Az Isten népével kapcsolatosan pedig így szól az Úr:
„Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts
a te néped fiai ellen, hanem
szeressed felebarátodat, a közeledben lévő honfitársadat, mint magadat. Én vagyok az Úr” (3
Móz. 19,18).
Pál apostolon keresztül
így szól az Úr, tovább magyarázva a törvényt: Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást - az ugyanabból a fajtából valót, vagyis a Krisztusit - szeressétek. És aki szereti
a felebarátját, az embertársát, - a különböző, „másféle” más fajtából való
Ádámi idegent - a törvényt, Isten útmutatását, tanítását, amelyet az
Igében jelentett ki betöltötte, megvalósította,
tartalmat adott neki. Mert ez: Ne légy házasságtörő, ne ölj, ne lopj, hamis
tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánd a másét, és ha valamely más parancsolat
van, egy egészbe foglalja ez az egy ige: Szeressed felebarátodat, a közel levő embert, a szomszédot, az
embertársadat, mint saját magadat. Az Isten szerinti szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot,
és nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást, és nem tesz rosszat.
Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet, mert a szeretettel teljesen
betöltjük a törtvényt” (Róm. 13,8-10).
„A
parancs célja tehát a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli
hitből fakadó szeretet” (1 Tim. 1,5).
„Mert: az egész törvény ez egy igében teljesedik be: Szeresd
felebarátodat, mint magadat” (Gal.
5,14).
Ez a királyok
Királyának törvénye: „Ha ellenben
megtartjátok, és betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint:
Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek” (Jak. 2,8).
Mert: „A gyűlölet viszályt teremt, de minden vétket elfedez, betakar,
elrejt, eltitkol a
szeretet” (Péld. 10,12).
Tehát: „Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, és
bánjanak, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a
próféták. [Más fordítás: Ez a törvény és a
próféták tanításának lényege]” (Mát. 7,12).
Az Isten szerinti szeretet cselekedetekben
kell, hogy megnyilvánuljon, ez pedig Isten Igéjének való engedelmességet
jelent: „Sámuel pedig monda: Vajon
kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava, Igéje iránt
való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a
szófogadás a kosok kövérénél! Mert, mint a varázslásnak bűne, olyan az
engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te
megvetetted az Úrnak beszédét, Igéjét, ő is megvetett téged, hogy ne légy
király” (1 Sám. 15,22-23).
A törvény kijelentette
azt is, hogy Izráel Istenén kívül nincs más Isten, Őneki kell engedelmeskedni: „Halld meg Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeressed azért az
Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes lényeddel, és teljes erődből” (5 Móz. 6,4-5).
Mert: „Csak néked adatott láthatóan tudnod, hogy
az Úr az Isten és nincsen kívüle több, és nincs más rajta kívül! Tudd meg azért
e mai napon, és vedd szívedre, hogy az Úr az Isten, fent a mennyben, és alant e
földön, és nincsen több (és nincs más)!” (5 Móz. 4,35.39).
„Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kívül
nincs Isten! Felöveztelek téged, bár nem ismertél. Hogy megtudják napkelettől
és napnyugattól fogva, hogy nincsen több (nincs más) rajtam kívül; én vagyok az Úr és több nincsen (nincs más)!” (Ésa.
45,5-6).
„Emlékezzetek meg erről, és legyetek erősek, vegyétek
eszetekbe, pártütők! (Más fordítás: Emlékezzetek csak, és piruljatok,
szívleljétek meg ezt, ti hűtlenek). Emlékezzetek
meg a messze ősrégi dolgokról, hogy
én vagyok Isten és nincsen több, nincs más; Isten vagyok, és nincs hozzám
hasonlatos” (Ésa. 46,8-9).
Az Úr Jézus kijelentése
arról, hogy ki az Úr: „Ti Mesternek és
Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok” (Ján 13,13).
Tamás apostol
felismerte Urát és Istenét, és ezt meg is vallotta: „És felele Tamás és monda
néki: Én Uram és én Istenem!” (Ján.
20,28).
Péter apostol is Istennek vallja meg: „Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és
apostola, azoknak, akik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és
megtartónknak, Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak igazságában” (2
Pét. 1,1).
János apostol
megvallása: „De tudjuk azt is, hogy az
Isten Fia eljött, és értelmet adott
nékünk arra, hogy felismerjük, és megismerjük az Igazat, és hogy mi az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban
vagyunk. Ő az igaz Isten és az örök élet” (1 Ján. 5,20).
Márk. 12,35 És felele Jézus és monda, amint a templomban tanít
vala: Mi módon mondják az írástudók, hogy a Krisztus Dávidnak Fia?
Márk. 12,36 Hiszen Dávid maga mondotta a Szent Szellemben: Monda
az Úr az én uramnak: ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te
ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.
Márk. 12,37 Tehát maga Dávid nevezi őt Urának, mi módon fia hát
néki? És a nagy sokaság örömest hallgatja vala őt*
*Máté is
bizonyságot tesz a történtekről, de kijelentést nyer az is, hogy a kérdést csak
azért tették fel, hogy csapdába csalják az Úr Jézust: „A farizeusok pedig, hallván, hogy a sadduceusokat
elnémította vala köréje gyűltek, és megkérdé őt közülük egy törvénytudó, egy írástudó, kísértvén őt, és mondván: Mester, melyik a nagy, a legfontosabb, a
fő parancsolat a törvényben?
Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből,
teljes lelkedből, egész lényeddel, és
teljes elmédből. Ez az első és legfontosabb parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd
felebarátodat, a másik, a különböző,
„másféle” más fajtából való, - az ádámi - idegent, mint magadat. E két
parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. [Más
fordítás: E két parancsolaton függ
az egész törvény és a próféták]"
(Mát.
22,34-40).
Már a törvény így rendelkezik: „Most pedig, óh Izráel! mit kíván az Úr,
a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden ő utjain járj,
és szeresd őt, és tiszteljed, és
szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből, egész
valóddal” (5 Móz. 10,12).
Az Isten népével kapcsolatosan pedig így szól az Úr:
„Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts
a te néped fiai ellen, hanem
szeressed felebarátodat, a közeledben lévő honfitársadat, mint magadat. Én vagyok az Úr” (3
Móz. 19,18).
Pál apostolon keresztül
így szól az Úr, tovább magyarázva a törvényt: Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást - az ugyanabból a fajtából valót, vagyis a Krisztusit - szeressétek. És aki szereti
a felebarátját, az embertársát, - a különböző, „másféle” más fajtából való
Ádámi idegent - a törvényt, Isten útmutatását, tanítását, amelyet az
Igében jelentett ki betöltötte, megvalósította,
tartalmat adott neki. Mert ez: Ne légy házasságtörő, ne ölj, ne lopj, hamis
tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánd a másét, és ha valamely más parancsolat
van, egy egészbe foglalja ez az egy ige: Szeressed felebarátodat, a közel levő embert, a szomszédot, az
embertársadat, mint saját magadat. Az Isten szerinti szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot,
és nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást, és nem tesz rosszat.
Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet, mert a szeretettel teljesen
betöltjük a törtvényt” (Róm. 13,8-10).
„A
parancs célja tehát a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli
hitből fakadó szeretet” (1 Tim. 1,5).
„Mert: az egész törvény ez egy igében teljesedik be: Szeresd
felebarátodat, mint magadat” (Gal.
5,14).
Ez a királyok
Királyának törvénye: „Ha ellenben
megtartjátok, és betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint:
Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek” (Jak. 2,8).
Mert: „A gyűlölet viszályt teremt, de minden vétket elfedez, betakar,
elrejt, eltitkol a
szeretet” (Péld. 10,12).
Tehát: „Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, és
bánjanak, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a
próféták. [Más fordítás: Ez a törvény és a
próféták tanításának lényege]” (Mát. 7,12).
Az Isten szerinti
szeretet cselekedetekben kell, hogy megnyilvánuljon, ez pedig Isten Igéjének
való engedelmességet jelent: „Sámuel
pedig monda: Vajon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr
szava, Igéje iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres
áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél! Mert, mint a varázslásnak bűne,
olyan az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel
te megvetetted az Úrnak beszédét, Igéjét, ő is megvetett téged, hogy ne légy
király” (1 Sám. 15,22-23).
A törvény kijelentette
azt is, hogy Izráel Istenén kívül nincs más Isten, Őneki kell engedelmeskedni: „Halld meg Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeressed azért az
Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes lényeddel, és teljes erődből” (5 Móz. 6,4-5).
Mert: „Csak néked adatott láthatóan tudnod, hogy
az Úr az Isten és nincsen kívüle több, és nincs más rajta kívül! Tudd meg azért
e mai napon, és vedd szívedre, hogy az Úr az Isten, fent a mennyben, és alant e
földön, és nincsen több (és nincs más)!” (5 Móz. 4,35.39).
„Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kívül
nincs Isten! Felöveztelek téged, bár nem ismertél. Hogy megtudják napkelettől
és napnyugattól fogva, hogy nincsen több (nincs más) rajtam kívül; én vagyok az Úr és több nincsen (nincs más)!” (Ésa.
45,5-6).
„Emlékezzetek meg erről, és legyetek erősek, vegyétek
eszetekbe, pártütők! (Más fordítás: Emlékezzetek csak, és piruljatok,
szívleljétek meg ezt, ti hűtlenek). Emlékezzetek
meg a messze ősrégi dolgokról, hogy
én vagyok Isten és nincsen több, nincs más; Isten vagyok, és nincs hozzám
hasonlatos” (Ésa. 46,8-9).
Az Úr Jézus kijelentése
arról, hogy ki az Úr: „Ti Mesternek és
Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok” (Ján 13,13).
Tamás apostol
felismerte Urát és Istenét, és ezt meg is vallotta: „És felele Tamás és monda
néki: Én Uram és én Istenem!” (Ján.
20,28).
Péter apostol is
Istennek vallja meg: „Simon Péter, Jézus
Krisztus szolgája és apostola, azoknak, akik velünk egyenlő drága hitet nyertek
a mi Istenünknek és megtartónknak, Üdvözítőnknek,
Jézus Krisztusnak igazságában” (2
Pét. 1,1).
János apostol
megvallása: „De tudjuk azt is, hogy az
Isten Fia eljött, és értelmet adott
nékünk arra, hogy felismerjük, és megismerjük az Igazat, és hogy mi az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban
vagyunk. Ő az igaz Isten és az örök élet” (1 Ján. 5,20).
Márk. 12,38 Ő pedig monda nékik az ő tanításában: Őrizkedjetek,
és óvakodjatok az írástudóktól, akik örömest
járnak hosszú köntösökben és szeretik a piacokon, és tereken való köszöntéseket.
Márk. 12,39 És a gyülekezetekben, és zsinagógákban az elől üléseket, és a lakomákon az asztalfőn ülést:
Márk. 12,40 Akik az özvegyeknek házát fölemésztik, fölélik, és
közben színből hosszan imádkoznak: ezek
súlyosabb ítélet alá esnek*
*Azért figyelmezteti
az Úr az Övéit: „Mert ők elviselhetetlenül nehéz és elhordozhatatlan terheket
kötöznek egybe, és az emberek
vállaira vetik; de ők maguk az ujjukkal sem akarják azokat illetni, vagy
megmozdítani; (Más fordítás: Szigorú szabályokat állítanak föl,
amelyeknek nehéz engedelmeskedni. Ráerőltetik más emberekre, hogy tartsák be
ezeket, ők maguk viszont meg sem próbálják követni ezeket a szabályokat). Minden ő dolgaikat pedig csak azért
cselekszik, és minden tettüket az vezeti, hogy lássák, és bámulják őket az emberek, hogy feltűnjenek az embereknek. Mert
megszélesítik az ő homlokszíjaikat, az imaszíjaikat; és megnagyobbítják az ő
köntöseik peremét, és hosszú bojtokat raknak magukra; És szeretik a lakomákon a
főhelyet - szó szerint: első helyen
fekvést, - és a gyülekezetekben, és zsinagógákban az az első helyre, a díszhelyre ülni. És a piacokon és vásártereken való köszöntéseket, és hogy az emberek így hívják őket: Mester,
Mester, azaz: Rabbi, Rabbi”
(Mát. 23,4-7).
És így folytatja az Úr: „Jaj néktek képmutató, kétszínű, írástudók, törvénytanítók,
törvénymagyarázók és farizeusok, mert nagyokat imádkozva felemésztitek,
fölélitek az özvegyek házát arra hivatkozva, hogy sokat imádkoztok, és színből,
külső látszatra hosszan, és terjengősen imádkoztok; ezért annál súlyosabb lesz
a ti büntetésetek” (Mát. 23,14).
Erről így prófétált Ézsaiás
próféta: „Jaj a hamis határozatok
határozóinak, akik jogtalan
rendeleteket hoznak, és a jegyzőknek, akik gonoszt jegyeznek, és irataik csak
terheket rónak ki. Hogy elriasszák a gyöngéket a törvénykezéstől, elnyújtják a
nincstelenek perét, s elrabolják népem szegényeinek igazságát, megfosztják
jogaiktól népem nyomorultjait. Hogy legyenek az özvegyek az ő prédájuk, őket
kizsákmányolják, és az árvákban zsákmányt vessenek, és az árvákat kifosztják. S
vajon mit műveltek a meglátogatásnak, a megtorlásnak napján, és a messzünnen
rátok jövő pusztulásnak napján, amikor megjön az ítéletidő? Kihez futtok majd
segítségért, és hol hagyjátok dicsőségeteket, és kincseiteket?” (Ésa.
10,1-3).
És az Úr ismét figyelmezteti
az övéit, hogy ne csak hívőknek mutassák magukat: „Ezenközben mikor sok ezerből álló sokaság gyűlt egybe, annyira, hogy
egymást letapossák, kezdé az ő tanítványainak mondani: Mindenekelőtt
oltalmazzátok meg magatokat, és óvakodjatok a farizeusok kovászától, mely a
képmutatás” (Luk. 12,1).
Mert
ezek azok: „Kiknél megvan a kegyességnek
látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld, és fordulj el
ezektől. Kik mindenkor tanulnak, de az igazság
megismerésére soha el nem juthatnak” (2
Tim. 3,5.7).
Az Úr parancsa így szólt a
ruhák szegélyeire varrt bojtokról, és azok céljáról: „Szólj Izráel fiainak, és mondjad nékik, hogy készítsenek maguknak
bojtokat az ő ruháik szegélyére az ő nemzetségeik szerint, nemzedékről nemzedékre,
és tegyenek a szeglet bojtjára kék bíborzsinórt. És arra való legyen néktek a
bojt, hogy mikor látjátok azt, és valahányszor ránéztek, megemlékezzetek az
Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat; és ne nézzetek a
ti szívetek után, és a ti szemeitek után, és ne csábítson el titeket sem a
szívetek, sem a szemetek, amelyek paráznaságba vihetnek benneteket. Hogy
megemlegessétek, és hogy emlékezzetek, és teljesítsétek minden én
parancsolatomat, és legyetek szentek a ti Istenetek előtt” (4 Móz. 15,38-41).
„Mert a
papnak ajkai őrzik a tudományt, az
Isten ismeretét, és az ő szájából tanítást várnak, mivel a Seregek Urának
követe ő. De ti elhajlottatok, és letértetek erről az útról, sokakat
megbotránkoztattatok a törvénnyel, és tanításotok miatt sokan elbuktak, és
megrontottátok, és felbontottátok Lévi szövetségét, azt mondja a Seregeknek
Ura” (Malak. 2,7-8).
Pedig: „A gonosznak pedig ezt mondja
Isten: Miért beszélsz te rendeléseimről, és veszed szádra az én szövetségemet?
Hogy mered emlegetni rendelkezéseimet?
Hiszen te gyűlölöd a fenyítést, és a feddést, és hátad mögé veted rendelésimet,
és elveted igéimet! Ha tolvajt látsz, mellé adod magad, és vele cimborálsz, és
ha paráznákat, társalkodol velük. A szádat gonoszságra tátod, és szádból gonosz
beszéd jön ki, és a nyelved
csalárdságot sző” (Zsolt. 50,16-19).
Márk. 12,41 És leülvén Jézus a templomperselynek átellenében,
nézi vala, hogy a sokaság miként dob pénzt
a perselybe. Sok gazdag pedig sokat dob
vala abba.
Márk. 12,42 És egy szegény, nincstelen özvegyasszony
is odajövén, két fillért, azaz egy krajcárt dob bele.
Márk. 12,43 Akkor odahívta
tanítványait, monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény,
nincstelen özvegyasszony többet dobott, hogysem mind a többi, akik a
perselybe dobtak vala.
Márk. 12,44 Mert azok mindnyájan az ő fölöslegükből vetének; ez
pedig az ő szegénységéből, az ő szűkölködéséből, amije csak volt, mind bedobta, az ő egész vagyonát, az egész
megélhetését*
*Lukács is
feljegyezte a történetet: „És mikor feltekintett, látá, hogy a
gazdagok hogyan dobják az ő
ajándékaikat a perselybe. Láta pedig egy szegény özvegyasszonyt is, hogy abba
két fillért dobott. És monda: Igazán mondom néktek, hogy e szegény özvegy
mindenkinél többet dobott a perselybe: Mert mind ezek az ő fölöslegükből dobtak
Istennek az ajándékokhoz: ez pedig az ő szegénységéből minden vagyonát, amije
volt, oda veté” (Luk. 21,1-4)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)