Isten nem aszerint jutalmaz, hogy hány
lelket nyertél meg, vagy milyen nagy volt a szolgálatod, hanem aszerint, hogy
mennyire voltál hűséges és engedelmes.
DANIEL KOLENDA
2017. május 22.
2017. május 18.
Márk evangélium 5. fejezet: Az Úr Jézus egy elveszettnek is utána megy.(Revideált)
Márk. 5,1 És menének a tenger túlsó partjára, a Gadarenusok földére a Gadarenusok
vidékére.
Márk. 5,2 És amint a hajóból kiméne, azonnal futott feléjem és elébe méne egy ember
a sírboltokból, akiben tisztátalan, gonosz szellem
volt.
[Más
fordítás: Amikor kiszállt a hajóból, egyszer csak
szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan szellemtől megszállott ember],
Márk. 5,3 Akinek lakása a sírboltokban vala; és már láncokkal sem bírta őt senki sem
lekötni, megkötözni,
fogva tartani, és ártalmatlanná tenni.
Márk. 5,4 Mert sokszor megkötözték őt béklyókkal, illetve bilincsekkel, és láncokkal, és
láncra is verték, de ő a láncokat szétszaggatta, és a béklyókat, illetve bilincseket
összetörte, és senki sem tudta őt megfékezni.
Márk. 5,5 És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, a sírok közt és a hegyeken kóborolt, kiáltozva és
magát kövekkel vagdosva, kövekkel ütötte-verte magát, és szabdalta önmagát.
Márk. 5,6 Mikor pedig Jézust távolról, vagyis messziről észrevette, és meglátta, oda futamodék, odaszaladt
hozzá, a földre vetette magát előtte, és elébe borult,
Márk. 5,7 És fennhangon, és hangosan kiáltva monda: Mi közöm, és
mi dolgom vagyon nékem Teveled? Mit
akarsz tőlem, mi bajod velem Jézus, a magasságos, a Felséges
Istennek Fia? Az Istenre esküvéssel kényszerítelek,
ne kínozz, és ne
gyötörj engem.
Márk. 5,8 Mert ezt mondja, ezt parancsolja vala néki: Eredj, takarodj
ki, tisztátalan, gonosz szellem, ez
emberből.
Márk. 5,9 És kérdezé tőle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió* a nevem, mert sokan vagyunk.
Márk. 5,10 És igen nagyon kéré Őt, és rimánkodott
neki, hogy ne küldje, és ne űzze el őket arról a vidékről**
*Légió: Kb. 6000 főből álló katonai egység.
**Azért
figyelmezteti a Szent Szellem az embert, mert a démonok - az emberekkel
ellentétben - tudták, hogy ki parancsolt nekik: „Te hiszed, hogy az
Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek” (Jak.
2,19).
Hiszen meg van
írva: „És minden versengés nélkül, közismerten,
elismerten, bevallottan nagy a
kegyességnek, az istenfélelemnek
eme titka. Isten megjelent, nyilvánvalóvá
/ ismertté vált, megmutatkozott, megmutatta magát hústestben. Megigazíttatott, igaznak / igazságosnak bizonyult szellemben. Megjelent az angyaloknak, és
megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a
világon, felvitetett dicsőségbe” (Tim. 3,16)
Az emberek pedig
azért nem értették, hogy mi történt, mert: „Érzéki,
vagyis az olyan ember, akinek életét emberi / természeti /
elgondolásai, szempontjai, azaz a saját emberi értelme, akarata, érzelmei
irányítják, nem foghatja meg, mert
nem fogja fel, ezért nem fogadja el az
Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki. Balgaságnak tartja,
oktalanság, ostobaság, azaz képtelenség
az számára. Meg sem értheti, és nem is képes megérteni, és megismerni,
mivelhogy szellemileg ítéltetnek meg, vagyis szellemileg kellene megvizsgálni” (1
Kor. 2,14).
A hústesti ember azért nem értheti Isten
dolgait: „Mert a hústest szerint valók a
hústest dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira...
Minthogy a hústest törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten
törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni” (Róm. 8,5.7).
Az Úr Jézus
kijelenti, hogy mi az oka ennek: „...Ha
valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami
hústesttől született, hústest az; és ami Szellemtől született, szellem az” (Ján. 3,5-6).
Azok a hústesti
emberek: „...akikben nincsen Szent
Szellem” (Júd. 1,19).
És azok a
szellemi emberek, akikben: „...az Isten
Szelleme lakik. Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az Övé” (Róm. 8,9).
Márk. 5,11 Vala pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj, egy
nagy disznócsürhe, disznókonda, amely legel vala, és ott turkál.
Márk. 5,12 És az ördögök, azaz a
tisztátalan, gonosz szellemek kérik vala őt, és így könyörögtek,
rimánkodtak Jézusnak mindnyájan, mondván:
Küldj minket a disznókba, hogy azokba menjünk be, és hadd
szálljuk meg azokat.
Márk. 5,13 És Jézus azonnal beleegyezett, és megengedé
nékik. A tisztátalan, azaz a gonosz szellemek
pedig kijövén, bemenének a disznókba, vagyis a disznókba költöztek, és
megszállták a disznókat;
és a nyáj, a csürhe a meredekről a tengerbe
rohant. Valának pedig mintegy kétezren; és belefúltak a tengerbe.
Márk. 5,14 Akik pedig legeltetik,
és őrzik vala a disznókat, vagyis a
kondások, elfutnak, és hírt vivének a városba és a falvakba, és a környező településekre,
és a tanyákra. És kimenének, kitódultak az emberek, hogy lássák, mi az, ami történt.
Márk. 5,15 És menének Jézushoz, és amikor Jézus közelébe értek, és láták,
hogy az ördöngős, vagyis a
megszállott, akiben a gonosz szellemek voltak, akit a démonok légiója
megszállva tartott, hogy az a démonizált ember ott
ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, akiben a légió volt, megfélemlének, és megijedtek, megdöbbentek, és félni kezdtek.
Márk. 5,16 Akik pedig látták vagyis a szemtanúk,
elbeszélék nékik, hogy mi történt vala, és hogy hogyan történt a dolog az
ördöngőssel, a démoni megszállottal,
hogy mi történt a démonizálttal, és a disznókkal.
Márk. 5,17 És kezdék kérni Őt, kezdtek könyörögni Neki, hogy távozzék el az ő
határukból, és menjen el a vidékükről.
Márk. 5,18 Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngős, aki az imént még
démoni megszállott, azaz démonizált ember volt; akiben korábban a gonosz
szellemek voltak kéré őt, hogy vele lehessen, és hogy mellette
maradhasson.
Márk. 5,19 De Jézus nem engedi meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, a
saját népedhez, és vidd
hírül, jelentsd meg, és mondd el nékik,
mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.
Márk. 5,20 El is méne, és kezdé hirdetni, és elhíresztelni a
Tízvárosban, hogy mely nagy és hatalmas dolgot, és hogy milyen nagy jót cselekedett
vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkoznak*
*Így teljesedett be
a Dávid által mondott prófécia:
„Uram! Én bizonyára a te szolgád vagyok;
szolgád vagyok én, a te szolgáló leányodnak fia, te oldoztad ki az én
köteleimet, Te vetted le rólam a bilincset” (Zsolt. 116,16).
Az igehirdetésnek - amely az
Úr Jézus csodálatos szabadításáról szólt - ilyen eredménye lett: „És nagy sokaság, nagy tömeg szegődött az Úr Jézus nyomába, és követé őt, és nagy tömeg
csatlakozott hozzá, és csapatostul kísérték Galileából és a Tízvárosból, vagyis
Dekapoliszból és Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon túlról való
tartományokból” (Mát. 4,25).
Márk. 5,21 És mikor ismét általment, vagyis átkelt Jézus a hajón a túlsó
partra, nagy sokaság gyűlt Őhozzá, nagy tömeg gyűlt köré, de ő a tenger partján maradt*
*Lukács így ír
erről: „És lőn, hogy mikor Jézus visszatért, a nép, a tömeg örömmel fogadá őt; mert mindnyájan várják vala őt” (Luk. 8,40).
Márk. 5,22 És ímé, eljöve a zsinagógafők egyike, az egyik zsinagógai elöljáró, a helyi zsinagóga egyik vezetője,
név szerint Jairus és meglátván Őt, lábaihoz esék, a lába elé borult,
Márk. 5,23 És igen kéré és így könyörgött neki, és esedezve kérte őt, mondván: Az én leánykám halálán van, a végét
járja; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és életben maradjon, hogy éljen.
Márk. 5,24 Jézus ekkor elindult, és el is méne vele,
és követé Őt nagy sokaság, és
tolongott körülötte nagy tömeg is, és összeszorítják, úgy hogy minden
oldalról szorították vala
Őt.
Márk. 5,25 És egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásos vala,
Márk. 5,26 És sok orvostól sokat szenvedett, és sok
orvos részéről mindenfélét elviselt már, és minden vagyonát magára költötte, és
semmit sem javult, és semmi hasznát sem látta, sőt inkább még rosszabbul lett,
még inkább rosszabbra fordult az állapota,
Márk. 5,27 Mikor Jézus felől hallott vala, vagyis amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek,
eljött, és a sokaságban hátulról kerülve hozzáment, és a tömegen át mögé
került, és háta mögé furakodva illeté, és megérintette annak ruháját, a
köntösét.
Márk. 5,28 Mert így gondolkodott,
és ezt mondja vala magában: Ha csak ruháit
illethetem és megérintem
is, meggyógyulok.
Márk. 5,29 És vérének forrása azonnal kiszáradt, elapadt, és elállt, és megérzi
testében a (szómájában), egész személyében, hogy
kigyógyult bajából.
[Más
fordítás: S
észrevette testén, hogy az őt verő betegség ostorától, az ő kínzó bajából
meggyógyult, és hogy megszabadult fájdalmaitól].
Márk. 5,30 Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erő áradott vala ki
belőle, és azonnal felismerte magán, hogy
hatalmas erő távozott el tőle, megfordult a sokaságban, a tömegben, és monda:
Kicsoda illeté, ki
érintette, és fogta meg az én ruhámat?
Márk. 5,31 És mondának néki az ő tanítványai:
Látod hogyan tolong
körülötted a sokaság, és hogy a sokaság szorít és
nyom össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett, ki érintett, ki fogott meg engem?
Márk. 5,32 És ő mégis körülnézett, hogy lássa azt,
aki ezt cselekedte.
[Más
fordítás: Jézus azonban körbenézett, hogy meglássa azt, aki
megérintette őt].
Márk. 5,33 Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és ijedten, rémülten, és
remegve megy vala oda és elébe, a lábához borult, és elmonda néki mindent igazán. Megmondta
neki a teljes igazságot.
Márk. 5,34 Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited meggyógyított téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te
bajodból.
[Más
fordítás: És megszabadulva a te kínzó bajodtól, a téged verő ostortól, maradj egészséges; Nem kell többé szenvedned]*
*Lukács így írja le
a történteket: „És ekkor egy asszony, ki vérfolyásban
volt tizenkét esztendőtől fogva, és bár minden vagyonát az orvosokra költötte,
senki meg nem tudta gyógyítani, Hátulról hozzá járulván, hozzáférkőzve, illeté
és megérintette az ő ruhájának peremétm a ruhájának szegélyét; és azonnal
elálla vérének folyása. És monda Jézus: Ki az, aki engem illete, ki érintett
engem? És mikor mindnyájan tagadták, monda Péter, és akik ővele valának:
Mester, a sokaság tolong körülötted, és nyom és szorongat téged, és azt mondod:
Ki az, aki engem illete? Jézus pedig monda: Illete, vagyis megérintett engem
valaki; mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem, hogy erő áradt ki
belőlem. Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban, és nem
maradhat észrevétlen, reszketve előjöve és előtte leesvén eléje borult, és
megjelenté néki az egész sokaság, az egész nép előtt, miért illette őt, és hogy
azonnal meggyógyult. És ő monda néki:
Bízzál leányom, a te hited meggyógyított téged; eredj el békességgel!” (Luk. 8,43-48).
A törvény magyarázza meg, hogy miért csak titokban,
hátulról férkőzött az asszony az Úr Jézushoz. Hiszen a törvény kimondja, hogy: „Mikor asszony lesz magfolyóssá és véressé
lesz az ő magfolyása a testén, vagyis
vérfolyása a testében, hét napig legyen az ő havi bajában, vagyis hét napig
számít havi tisztulásban levőnek, és valaki, és mindenki, aki illeti és érinti
őt, tisztátalan legyen estvéig. Mindaz is, amin fekszik az ő havi bajában, a
havi tisztulása idején, tisztátalan legyen és mindaz is, amin ül, tisztátalan
legyen. És hogyha sok napig tart az asszonynak az ő vérfolyása a havi bajának
idején kívül is, vagy ha a folyás a havi bajon túl, a havi tisztulás idejénél
tovább tart: valameddig az ő tisztátalanságának folyása tart, úgy legyen, mint
havi bajának idején, mert tisztátalan az. Vagyis akkor tisztátalan legyen
folyásának egész idején illetve éppoly tisztátalan, mint havi tisztulásának
idején. És mindaz is, aki illeti azokat, és bárki ér hozzá azokhoz, tisztátalan
lesz, mossa meg, és mossa ki azért a ruháit,
és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig” (3 Móz. 15,19-20.25.27)
Az asszony azért hitte, hogy már az Úr Jézus ruhájának érintésétől
meggyógyul, mert hallotta - ahogy
ezt a Márk írása szerinti Evangélium kijelenti - hogy: „És ahová bemegy vala az Úr
Jézus a falvakba vagy városokba, vagy majorokba, vagy településekre, a
betegeket letevék a tereken, és a piacokon, és kérik vala őt, hogy legalább a
ruhája szegélyét illethessék, és megérinthessék. És valahányan csak illeték, és
megérintették meggyógyulnak” (Márk.
6,56).
És: „… sokakat, sok embert meggyógyított,
úgy hogy akiknek valami bajuk volt, reá
rohanának, hogy illethessék, és megérinthessék Őt” (Márk. 3,10)
És bárhová megy az Úr, az Ő
híre már megelőzi, egyben kijelentést nyer, hogy az ő gyógyulásuk oka az volt
- és ma is az - hogy „felismerték” Őt: „És általkelvén a túlsó partra, eljutnak Genezáret földére. És mikor megismerték, és felismerték) őt annak a helynek
lakosai, szétküldnek abba az egész környékbe, és minden beteget hozzá hoznak;
És kérik vala őt, hogy csak az ő ruhájának peremét, az ő ruhájának szegélyét
illethessék, és megérinthessék. És akik illeték, és megérintették vala,
mindnyájan meggyógyulnak” (Mát.
14,34-36)
„És alámenvén ővelük, megálla a síkságon, vagyis egy
sík helyen, és vele együtt az ő tanítványainak serege és a népnek nagy
sokasága, nagy néptömeg egész Júdeából és Jeruzsálemből és Tírusnak és Sidonnak
tengermelléki határából, akik azért
jöttek, hogy hallgassák őt és
meggyógyíttassanak betegségeikből. És akik tisztátalan szellemektől
gyötrettek, meggyógyulnak. És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni, és
megérinteni: mert erő származék, erő áradt ki belőle, és mindeneket, vagyis
mindenkit meggyógyíta” (Luk. 6,17-19)
Ezzel az erővel ruházta fel
az Úr az övéit is: „Úgyannyira, hogy az
utcákra hozták ki a betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon, hogy az arra menő Péternek legalább csak árnyéka vetődjék rájuk, és
érje valamelyiket közülük. És a szomszéd városok sokasága, a szomszéd városok
népe is Jeruzsálembe gyűlt, hozva
betegeket és tisztátalan szellemektől gyötretteket: kik mind meggyógyulnak” (Csel. 5,15-16).
Az Úr már
kijelentette, hogy ha az ellenség - vagyis a sátán betegséggel - megtámad,
kihez kell menni gyógyulásért: „… én, az
ÚR, vagyok a te gyógyítód” (2 Móz. 15,26).
Ezt ismerve így
imádkozik Dávid. „Adj szabadulást nékünk
az ellenségtől, mert hiábavaló az emberi segítség!
(Más fordítás: Adj nekünk mégis segítséget az ellenség ellen, mert az emberi segítség mit sem ér!)” (Zsolt. 108,13).
Egy történeten
keresztül mutatja be az Ige, hogy ha előbb nem az Urat keresi az Ő népe, annak
mi az eredménye: „És megbetegedék Asa,
királyságának harminckilencedik esztendejében lábaira annyira, hogy igen súlyos
volt az ő betegsége, és egyre
súlyosbodott; mindazáltal betegségében is nem az Urat keresé, hanem az
orvosokat, nem az Úrhoz folyamodott,
hanem az orvosokhoz. És elaluvék
Asa az ő atyáival, és meghala az ő királyságának negyvenegyedik esztendejében”
(2
Krón. 16,12-13).
Márk. 5,35 Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétől, vagyis a zsinagógai
elöljáró házától, mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert? És miért
zaklatod még tovább a Tanítót?
Márk. 5,36 Jézus pedig, amint hallá a beszédet, amit mondanak vala, azonnal monda a
zsinagóga fejének.
[Más
fordítás: Jézus
pedig rá sem hederítve e beszédre, és elengedve a füle mellett a hírt, így
bátorította a zsinagógai elöljárót]: Ne félj, csak higgy.
Márk. 5,37 És senkinek sem engedi, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és
Jánosnak, a Jakab testvérének.
Márk. 5,38 És méne a zsinagóga fejének, vagyis a zsinagóga vezetőjének házához. Amikor megérkeztek, és látá a zűrzavart, a sok siránkozót, a sok
siratót és jajgatót.
[Más
fordítás: Mikor bementek a zsinagógafő házába, zajongó tömeget
pillantott meg, mely sírt, jajveszékelt és igen kiáltozott].
Márk. 5,39 És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok. Miért csináltok ilyen zűrzavart; Mit
lármáztok itt és miért sírtok?
A gyermek nem halt meg, hanem csak szunnyad, alszik.
Márk. 5,40 És nevetik megvetően, gúnyosan, lenézően vala Őt. Ő pedig kiküldvén, kiutasítva valamennyit,
maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levőket, és beméne oda,
ahol a gyermek fekszik vala.
Márk. 5,41 És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; ami
megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, ébredj, és kelj föl.
Márk. 5,42 És a leányka azonnal fölkele és elkezdett járkálni. Mert tizenkét
esztendős vala. És nagy csodálkozással csodálkoznak, és
a jelenlevők szinte magukon kívül, vagyis önkívületben, elragadtatásban,
extázisban voltak a nagy csodálkozástól.
Márk. 5,43 Ő pedig szigorúan meghagyta, és erősen
megparancsolá nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. Senkinek ne beszéljenek
erről; hogy senki ne tudjon a dologról. És mondá, hogy adjanak annak enni*
*Máté
bizonyságtétele így hangzik: „És Jézus a főember házához érvén bement az elöljáró házába, és, látván a
sípolókat és fuvolásokat, és a tolongó, zajongó, jajgató sokaságot, tömeget. És
a temetési zenét játszó embereket, azonnal
rájuk szólt és monda nékik: Menjetek el innen, mert a leányzó nem halt meg,
hanem csak szunnyad, aluszik. És kinevették, és kigúnyolták őt. Mikor pedig a
sokaság eltávolíttaték, és kiterelték onnan az embereket, és kimentek, bemenvén
a szobába, megfogá annak a kislánynak a kezét, és a leányzó felébredt, és
felkelt és feltámadt. És elterjede ez
a hír abban az egész tartományban, az egész vidéken” (Mát. 9,23-26).
Lukács így írja le ezt a
csodát: „Mikor még a szó szájában vala,
mikor még beszélt, eljöve egy ember a
zsinagóga fejének, a zsinagógai elöljáró házától, mondván néki: Meghalt a leányod;
ne fáraszd tovább a Mestert! Jézus
pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higgy, és megtartatik. meggyógyul. Bemenvén pedig a házba, senkit nem
bocsáta be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a leányzó atyját és anyját. Sírának pedig mindnyájan, és
gyászolják azt a leányt; ő pedig így szólt hozzájuk, és monda: Ne sírjatok; nem
halt meg, hanem csak aluszik. És
erre kinevették őt, tudván, hogy meghalt.
Ő pedig mindenkit kiküldvén, és a leányzó kezét megfogván, kiálta, mondván:
Leányzó, ébredj, és kelj fel! És
visszatért annak szelleme, és azonnal fölkele; és ő - Jézus pedig – parancsolá,
hogy adjanak néki enni. És
elálmélkodnak annak szülei, és nem tudtak hová lenni az ámulattól; ő pedig megparancsolá, hogy senkinek ne
mondják, ami történt” (Luk. 8,49-56). A
kislányt siratók, az izraeli szokásoknak megfelelően cselekedtek, ahogyan erről
Isten igéje szól: „Jeremiás is siratá
Jósiást, és siralmas énekekkel siratják
vala őt az éneklő férfiak és asszonyok mindnyájan mind e mai napig, amelyek szokásossá lettek Izráelben, és
el is rendelték ezt, s ímé azok meg vannak írva a Jeremiás siralmaiban” (2
Krón. 35,25).
Jób panasza,
egyben kijelentés az ádámi, a hústesti,
vagyis a természetes ember sorsáról: „De ha a férfi lehanyatlik, és meghal és
elterül; ha az ember - az emberi faj - kimúlik, hol van ő? Hova lesz? Ahogy elillan,
elpárolog a víz, és kiapad a tóból, és a patak elapad, kiszárad: Úgy
fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, már
többé, és nem költetnek föl az ő
álmukból” (Jób. 14,10-12)
Drága testvéreim!
„Legyetek józanok, kiegyensúlyozottak, és vigyázzatok, mert
ellenségetek, a Sátán, kerülget benneteket. Úgy járkál körbe-körbe, mint az
ordító, éhes oroszlán, keresve, kit nyelhet el. Szilárd hittel álljatok meg
vele szemben…”
(1 Péter 5:8-9, EF)
Imádság:
Magasztallak Uram!
Azért, hogy bizonyos vagyok abban, hogy semmiért nem kell
nyugtalannak lennem, hiszen életem a Te kezedben van. Kérlek Uram, hogy a még
nyugtalanokat, aggódókat, te vond magadhoz szeretettel, irgalommal. Ámen
Adj hálát.
Biztos, hogy mindannyiunkat érnek megpróbáltatások, és vannak
nehéz napjaink. De ne sértsd meg Istent azzal, hogy lekicsinyled áldásait azt
mondva, hogy nincs semmi, amiért hálás lehetnél.
Óh Uram!
„Imádkozva nyújtom kezeimet; egész lényem, mint szomjú, kiszikkadt
föld, úgy eped utánad. Szela”
(Zsolt. 143,6).
Max Lucado: Eljön az öröm, mert Jézus eljön
„Este szállást vesz a sírás,
reggelre itt az ujjongás.”
(Zsoltárok 30:5)
Az öröm eljön, mert
Jézus eljön. Ha nem ismerjük fel az arcát, akkor a nevünkön szólít: Nézd csak, „tenyerembe véstem képedet, szüntelen szemem előtt tartalak”
(Ézsaiás 49:16, EF)
A neved nem valami
mennyei mappa alján található. Istennek nincs szüksége névtáblára, hogy
emlékezzen rád. A neved bele van tetoválva, bele van vésve a tenyerébe. Több
gondolata van felőled, mint a Csendes-óceán partján lévő homokszemek száma.
A mindene vagy. Nehéz
ezt elhinni? Gondolod, valaki máshoz szólok? Valakihez, aki szentebb, jobb,
kedvesebb? Valakihez, aki nem szúrta el, aki nem bukott el? Azt gondolod, hogy
máshoz beszélek?
Nem, én hozzád szólok.
Azt mondom, a
legnagyszerűbb dolog nem az, hogy Isten megteremtette a világot, hanem az, hogy
Isten szereti a világot. Szeret téged. Nem szolgáltál rá a szeretetére.
Szeretete irántad nem fog elmúlni, ha elveszíted a türelmed. Szeretete nem
szűnik meg, ha elveszíted az irányt. Szeretete irántad nem csökken, ha az
önfegyelmed megcsappan.
Soha nem múlt el
egyetlen napod sem, hogy ne szeretett volna.
Valaki azt mondta
neked, hogy Isten a jó embereket szereti? Tévedés. Nincsenek jó emberek.
Valaki azt mondta
neked, hogy Isten akkor szeret, ha te előbb szereted őt? Tévedés. Isten szereti
azokat az embereket, akik még csak nem is gondoltak rá.
Valaki azt mondta, hogy
Isten haragos, morcos és bosszús? Tévedés. Mi hajlamosak vagyunk arra, hogy
haragosak, morcosak és bosszúsak legyünk, de Isten nem!
„ Irgalmas és
kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy… Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink
szerint fizet nekünk. Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy
a szeretete az istenfélők iránt. Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el
vétkeinket. Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az
istenfélőkhöz.” (Zsoltárok 103:8-13)
Isten szeret téged, és
ezért el fog jönni az öröm.
Max Lucado
Magyar fordítás: ahitatok.hu
https://www.ahitatok.hu/max-lucado/646-eljon-az-orom-mert-jezus-eljon.html
Ámos 4:13 Ő az, aki hegyeket formál, és szelet teremt.
Ő teremti az ember szellemét, és gondolatait kijelenti az embereknek, Ő változtatja a hajnalt sötétséggé, és lépdel a föld magaslatain. Örökkévaló, Seregek Ura és Istene
— ez az ő neve! #ÚJTeremtésKrisztusbanGyóg
Ő teremti az ember szellemét, és gondolatait kijelenti az embereknek, Ő változtatja a hajnalt sötétséggé, és lépdel a föld magaslatain. Örökkévaló, Seregek Ura és Istene
— ez az ő neve! #ÚJTeremtésKrisztusbanGyóg
2017. május 15.
Márk Evangélium 4. fejezet: az elvetett mag sorsa. (revideált)
Márk. 4,1 És ismét kezde tanítani a tenger mellett. És nagy
sokaság, nagy tömeg gyűlt Őhozzá, úgy
hogy Ő a hajóba lépvén, a tengeren ül vala illetve: bárkába szállt és
leült, kinn a tavon, az egész sokaság, a nagy tömeg
pedig a tenger mellett, vagyis szemközt, a tenger partján, a szárazföldön vala,
és a földre telepedett.
Márk. 4,2 És sokat tanítja vala őket példázatokban* és ezt mondja vala nékik tanításában:
*Példázatok (parabolé): Példabeszédek: A héber szerint: Másál. Ezek sajátos
hasonlatok, vagy képes beszédek, melyek azon kívül, amit mondanak, még mást is
jelentenek; a rejtett értelmű, közvetett kifejezés minden formáját jelenti. A
görög szerint parabolé. egymás mellé
állítás; összehasonlítás, hasonlat; példa, példázat; jelkép; allegória; talány.
- összevetés; Valamennyire jellemző a rejtélyes, titokzatos. Két síkon
értelmezhető rövid történet, melynek valódi és szellemi jelentését egymás mellé
helyezik, vagy párhuzamba állítják azért, hogy abból tanulságokat vonjanak le.
A szó bizonyos értelmében Jézus egész igehirdetése döntően másál-szerű, amely lehet:
általános érvényű összehasonlítás, történeti formájú (tipikus vagy egyszeri
érvényű) elbeszélés, követendő vagy kerülendő magatartást szemléltető történet,
rövid mondás (hasonlat, metafora, jelkép, szólás-mondás, közmondás, jelszó,
találós kérdés vagy mese) és allegória. Jézus egész tanítása parabolikus
jellegű, formájában is sokkal több tanítása példázatos, mint gondolnók. A példázatos
tanítás célja kettős: egyrészt magyaráz és megvilágít, amikor Isten országának
dolgait földi viszonylatokhoz hasonlítja; másrészt elrejti a mélyebb értelmet,
és ezzel próbára teszi hallgatóit. Csak azok értik meg, akik szívük szerint
egyetértenek az összehasonlításban világossá váló tartalommal. A példázat
megértéséhez tudnunk kell, hogy Palesztinában csak a vetés után szántottak, és
nem boronáltak. Ezért vet a magvető az útra is: szántáskor visszaszerzi a jövő
évi vetés számára az önkényesen kitaposott ösvényt. Ezért vet a sziklás földbe
is: csak szántáskor tűnik ki, hogy nagyon vékony földréteg van csupán a
palesztinai talajban mindenütt jelen levő szikla fölött. Ezért vet a tövises
gyomnövények közé is: arra számít, hogy szántáskor ezeket bele forgatja a
földbe. A „normális” vetési mód ábrázolásában a példázatnak az a vonása
mutatkozik meg, hogy sokszor ott van a legfontosabb mondanivalója, ahol a
megszokottól elütő, túlzó mozzanatot tartalmaz. Túlzás az, hogy mennyire kevés
mag jut a terméshez szükséges jó földbe. Túlzás az is, hogy ezek a magvak
milyen hihetetlenül nagy termést hoznak. (Jubileumi kommentár).
Márk. 4,3 Halljátok és figyeljetek: Ímé, a magvető kiméne vetni.
Márk. 4,4 És lőn, történt vetés közben, hogy némely az út mellé, az útfélre esék, és eljövének az égi madarak és felkapkodták,
fölcsipegették, és megevék azt.
Márk. 4,5 Némely pedig a köves helyre, a sziklás talajra esék, ahol nem sok földje vala,
és azonnal kihajtott, és hamar kikele, mivel
nem vala mélyen a földben.
Márk. 4,6 Mikor pedig fölkelt és magasabbra,
delelőre hágott a
nap, elsűle, mert megperzselődött, kiégett a
hőség megütötte, és mivelhogy nem volt gyökere,
elszáradt.
Márk. 4,7 Némely pedig a tövisek, a haszontalan, tövises
növények, vagy a szúrós bogáncs közé esék, és felnevekednek és megnőttek a tövisek, és
a bogáncsok és teljesen elnyomják,
és megfojtják, azt, és nem ada gyümölcsöt, nem ad termést.
Márk. 4,8 Némely pedig a jó földbe, a megfelelő, termékeny talajba esék; és ád vala nevekedő és bővölködő
gyümölcsöt, és némely hoz vala harminc annyit, némely hatvan annyit, némely
pedig száz annyit.
[Más
fordítás: A
többi pedig a jó földbe esett, és termést hozott, miután kikelt és szárba
szökkent, és meghozta egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt
némelyik a százszorosát is].
Márk. 4,9 Ezeket mondván, emelt hangon hozzátette, és kiált
vala, és monda nékik: Akinek van
füle a hallásra, hallja, és értse
meg*
*Máté így írja le az Úr Jézus tanítását: „És sokat beszél nékik, és sok mindenre tanította őket példázatokban, vagyis példabeszédekben, mondván:
Ímé kiméne a magvető magot vetni. És amikor ő vet vala, vetés
közben némely mag az útfélre esék,
az útszélre, az út mellé hullott; és eljövén a madarak, elkapdossák és felkapkodták, felcsipegették, fölették azt. Némely
pedig a köves helyre esék, a sziklás
talajba hullott, ahol nem sok földje
vala; és hamar és kihajtott, és kikele, mivelhogy
nem vala mélyen a földben. De mikor a nap felkelt és magasabbra hágott elsült, mert a forró napsütésben megperzselődött, és kiégett, és mivelhogy gyökere
nem vala, elszáradott. Némely pedig a tövisek, vagy a szúrós bogáncsok közé esék,
és a tövisek, vagy a bogáncsok felnevekedvén, vagyis megnőve megfojtják azt. Némely pedig a jó földbe, a jó talajba esék, és gyümölcsöt terme,
némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit. Akinek
van füle a hallásra, hallja meg”
(Mát. 13,3-9).
Lukács bizonyságtétele pedig így hangzik: „Mikor pedig nagy sokaság gyűlt egybe azok közül is, akik városról városra
csatlakoztak hozzá, mert minden
városból mentek vala ő hozzá, monda példázat által: Kiméne a magvető, hogy
elvesse az ő magvát: és magvetés közben némely esék az útfélre; és
eltapostatik, és az égi madarak megevék azt. És némely esék a kősziklára; és mikor kihajtott, és kikelt elszáradt, mert nem vala nedvessége. Némely esék a tövis közé; és a tövisek vele
együtt növekedvén, megfojtják azt. Némely pedig esék a jó földbe; és mikor
kikelt, és felnövekedett, százannyi
hasznot, vagyis százszoros termést
hoza. Ezeket mondván emelt hangon hozzátette, és kiált vala: Akinek van füle a hallásra,
hallja” (Luk. 8,4-8).
Mert: „Aki
az Istentől van, hallgatja, és megérti az Isten beszédeit” (Ján.
8,47).
Meg van írva: „A bölcsesség kezdete ez: szerezz
bölcsességet, és minden keresményedből szerezz értelmet” (Péld. 4,7).
Azért, mert: „Szégyent vallanak a bölcsek… Mit is ér a
bölcsességük, ha megvetették az ÚR
igéjét?!” (Jer. 8,9).
A Szent Szellem így
figyelmeztet: „A Krisztusnak beszéde
lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben…”(Kol. 3,16).
Márk. 4,10 Mikor pedig egyedül vala, megkérdezék őt a körülötte
lévők a tizenkettővel együtt a példázat felől, hogy mi a példabeszéd értelme.
Márk. 4,11 Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, mert ti megkaptátok, hogy az Isten országának, az
Isten királyságának titkát tudjátok. Előttetek föltárom, hogy megismerjétek. Ama kívül levőknek pedig példázatokban
adatnak mindenek
[Más
fordítás: s Ő ezt felelte nekik: „Az Isten királyságának titka
nektek van szánva, azokhoz a kívülállókhoz minden példázatokban jut el],
Márk. 4,12 Hogy nézvén nézzenek, és ne lássanak, nehogy megismerjenek; és hallván
halljanak, és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek, hogy ne forduljanak
Istenhez, és bűneik, azaz tévedéseik,
hibáik, vétkeik, amit elkövettek, meg ne bocsáttassanak.
Márk. 4,13 És monda nékik: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor
mi módon értitek meg majd a többi példázatot?
Márk. 4,14 A magvető az igét a [logoszt] hinti, Isten üzenetét
veti, azaz Krisztus tanítását, amelynek útjain kellene járni.
Márk. 4,15 Az útfélen, valók pedig azok, akiknek hintik az igét [a logoszt], de mihelyst hallják, azonnal eljő a Sátán és
elragadja a szívükbe a bensőjükbe
vetett igét, [a logoszt].
Márk. 4,16 És hasonlóképen a köves helyre, a sziklás talajra vetettek azok, akik mihelyst
hallják az igét, mindjárt örömmel, és ujjongással fogadják,
Márk. 4,17 De nincsen őbennük gyökere, nem tud mélyen belegyökerezni a szívükbe, a
bensőjükbe, és nem így nem is ereszt bennük
gyökeret, hanem ideig való, vagyis csak rövid ideig tartó, ideiglenes, átmeneti,
és alkalomszerű. Azután ha nyomorúság, vagyis üldözés,
vagy háborúság, vagy nyomás, szorítás,
szorongattatás, gyötrés, megpróbáltatás, gyötrődés, szorongás, baj támad az
ige [a logosz] miatt, azonnal
megbotránkoznak, és felháborodnak,
eltántorodnak, tüstént tőrbe esnek.
Márk. 4,18 A tövisek, vagyis a tövises, szúrós növények, és a bogáncsok közé
vetettek pedig azok, akik az igét [a logosz] hallják, felfogják és megértik,
Márk. 4,19 De a világ, vagyis ennek a létkornak gondjai, és az emiatti aggódás, tépelődés, törekvés, és a gazdagság csalárdsága; a vagyon, és bőség csábítása; és a csalóka, félrevezető gazdagság, és egyéb, más
dolgok kívánsága, és megkívánása közbejővén; és egyéb vágyak szívükbe lopódzva, és a
többi dolgokat körülrajzó vágyak belopóznak, behatolnak a szívükbe, és elfojtják, teljesen
elnyomják az igét a [logoszt].
És így gyümölcstelen lesz. Úgyhogy ez sem hoz termést, meddő, eredménytelen marad.
Márk. 4,20 A jó földbe vetettek pedig azok, akik hallják,
felfogják, és megértik az igét, és beveszik, befogadják,
magukévá is teszik, és gyümölcsöt teremnek, termést
hoznak, némely harminc annyit, némely hatvan annyit,
némely száz annyit*
Az Úr Jézus Ézsaiás
prófétát idézi, akinek a kérdésére, hogy ha nem hisznek neki, így válaszol az
Úr: „És monda: Menj, és mondd ezt e népnek.
Hallván halljatok, és ne értsetek, s látván lássatok, és ne ismerjetek meg.
Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson
szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg
ne gyógyuljon” (Ésa. 6,9-10).
„Mert tanács-vesztett, tanácstalan nép ez és nincs
bennük értelem ezért értelmetlen” (5
Móz. 32,28).
Az Úr Jézusban nem ismerik
fel az ő Istenüket, ezért így szól az Úr: „Hogy
beteljesedjék az Ézsaiás próféta beszéde, amelyet monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak? És az Úr karja kinek
jelentetett meg és az Úr karjának
ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá? Azért
nem hihetnek vala, mert ismét monda Ézsaiás: Megvakította az ő szemeiket, és
megkeményítette az ő szívüket; hogy szemeikkel ne lássanak, és szívükkel ne
értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Ezeket mondá Ézsaiás,
amikor látá az Ő dicsőségét;
és beszél Ő felőle” (Ján. 12,37-41).
Pál apostol Rómában hirdeti a
zsidóknak a Krisztust, de: „Mivel pedig
nem egyeznek meg, és nem értettek egyet egymással eloszlanak, vagyis
szétoszlottak. S ekkor Pál ez egy szót, ez egy igét mondá: Jól és
helyesen szólott a Szent Szellem Ézsaiás próféta által a mi atyáinknak,
mondván: Eredj és menj el ehhez a néphez
és mondd: Hallván halljátok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok
meg! Mert megkövéredett e népnek
szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel
ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek,
és meg ne gyógyítsam őket. Legyen azért néktek tudtotokra, és vegyétek
tudomásul, hogy a pogány népeknek
küldetett az Istennek üdvözítése, és ők meg is hallgatják. És mikor ezeket
mondotta, elmenének eltávoztak a zsidók, maguk között sokat vetekedve, és
vitatkozva” (Csel. 28,25-29).
És kijelentés az értetlenség
okáról: „Ha mégis leplezett, és nem elég
világos a mi Evangéliumunk, azoknak leplezett, és csak azok számára nem világos,
akik elvesznek. Akikben e világ Istene
megvakította a hitetlenek elméit, és gondolkozását, mert hitetlenek, hogy ne lássák, és így nem is látják meg
a Krisztus dicsőséges evangéliumának,
vagyis a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képe, az Isten képmása” (2 Kor. 4,3-4).
Mert: „… megtompultak, megkérgesedtek,
érzéketlenné váltak az ő elméik, és az érzékeik, a gondolkozásuk, értelmük,
és felfogóképességük. Mert ugyanaz a
lepel, ugyanaz fedél, vagy fátyol
mind e mai napig megmaradt, és ott van az Ószövetség olvasásánál
felfedetlenül, ezért felolvasáskor nem ismerik fel, és rajta is marad, mivelhogy a Krisztusban tűnik el;
[Más
fordítás: De bele is kövesedtek gondolkodásukba. Mert az ószövetség
olvasásakor a mai napig rajtuk van a lepel, s nem hull le róluk, mert csak a
Krisztusban veszti hatályát]”
(2
Kor. 3,14).
Hát: „Meglássátok azért, és
vigyázzatok, mi módon és hogyan hallgatjátok: mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, még amijét gondolja is, hogy van, elvétetik tőle” (Luk. 8,17-18).
Márk. 4,21 És monda nékik: Avagy azért hozzák-e és veszik elő a gyertyát, vagy a lámpást, és
vajon azért van a mécs, hogy véka alá, vagy az ágy
alá tegyék, hogy elrejtsék? És nem azért-é,
hogy a gyertyatartóba, vagy a lámpatartóba, vagy a mécstartóra tegyék?*
*A kijelentés
fontossága miatt az Úr Jézus kijelentését feljegyzi minden apostola felhíva a
tanítványai, és a minden korban élő hívők figyelmét: „Senki
pedig, ha gyertyát, vagy lámpást gyújt, be nem fedi, és nem takarja le azt valami edénnyel, sem az ágy alá nem rejti; hanem a gyertyatartóba,
vagy a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a
világosságot” (Luk. 8,16).
Mert: „Ti vagytok a világ világossága, a kozmosz fénye, ti vagytok a világ számára
a fény. Nem rejtethetik el, és
nem lehet eltitkolni, és titokban tartani a hegyen épített, a
hegyen fekvő, ott elhelyezett
várost. Gyertyát, vagy lámpást, vagy
mécsest sem azért gyújtanak, hogy a
véka alá, - ami gyúlékony - hanem hogy a
gyertyatartóba, vagy a lámpatartóra,
vagy a mécslábra tegyék, és fényljék, és onnan
világítson; ragyogjon mindazoknak, akik a házban
vannak” (Mát.
5,14-15).
Pál apostolon
keresztül teszi egyértelművé a kijelentést a Szent Szellem: „Mert nem magunkat prédikáljuk és hirdetjük, hanem az Úr Jézus Krisztust, vagyis Krisztus Jézust, mint Urat; magunkat pedig, mint a ti rabszolgáitokat,
a Jézusért az Ő kedvéért. Mert az Isten,
aki szólt: sötétségből világosság, és fény ragyogjon, Ő gyújtott világosságot, azaz Ő csillant, és ragyogott fel
a mi szívünkben, azaz a bensőnkben az
Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.
[Más fordítás: Hogy terjedjen ismerete az Isten dicsőségének, mely Jézus
Krisztus személyében fényeskedik annak a dicsőséges felismerésnek
sugároztatására, mely Istennek a Krisztus orcáján megjelenő fénye]” (2
Kor. 4,5-6).
Márk. 4,22 Mert nincs semmi rejtett dolog, ami meg ne
jelentetnék, és ami ki ne derülne. És semmi sem volt eltitkolva vagy elrejtve,
hanem hogy nyilvánosságra, napfényre jusson, vagyis nyilvánvalóvá, ismertté, láthatóvá váljon, és
megmutatkozzon.
[Más
fordítások: Mert nincs semmi titkolt dolog, mely egyszer láthatóvá
nem lesz és nincs olyan elrejtett dolog, mely egyszer napvilágra nem kerül. Mert csak azért
van titok, hogy kiderüljön, és rejtelem, hogy napfényre jusson]*
*Ezért Ha üldöznek
benneteket: „Ne féljetek, ne rettenjetek, ne ijedjetek, ne rémüljetek, és ne riadjatok meg tőlük. Mert nincs oly rejtett, vagy leplezett, eltitkolt dolog, ami egyszer napfényre ne jőne,
és le ne lepleződnék; és oly titok, oly rejtett, titkos, vagy színlelt dolog, ami ki ne tudódnék, és melyet
meg ne ismernének” (Mát. 10,26).
A mindenkori
hívőket figyelmezteti az Úr: „Óvakodjatok,
és oltalmazzátok meg magatokat a
vallásos tanításoktól, ami képmutatás: „Mert
nincs oly rejtett dolog, mely napfényre ne jőne, amely le ne lepleződnék; és
oly titok, mely ki ne tudódnék” (Luk. 12,2).
„Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre
előhoz, minden titkos, és eltitkolt dologgal, akár jó, akár rossz vagy gonosz legyen az” (Préd. 12,16).
„Feltárja a sötétségből a mélységes
titkokat, és a halálnak árnyékát is világosságra hozza.
(Más fordítás: Mély, sötét titkokat leplez le, napvilágra hozza a
homályos dolgokat). (Jób. 12,22).
Márk. 4,23 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja, és értse meg.
Márk. 4,24 És monda nékik: Megjegyezzétek, és figyeljetek
arra, amit hallotok, hogy mi módon, és hogyan
hallgatjátok, mert: Amilyen mértékkel mértek,
olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak néktek, akik halljátok, sőt
hozzá is tesznek számotokra.
Márk. 4,25 Mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, attól
az is elvétetik, amije van*
*Mikor tanítványai
megkérdezik, hogy miért tanít példázatokban:
„Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert
néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának, Isten királyságának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik,
és bővölködik, úgyhogy feleslege lesz;
de akinek nincs, az is elvétetik tőle,
amije van, vagy amiről azt hiszi,
hogy van” (Mát. 13,11-12).
Az Úr azt
tanítja, hogy vigyázzunk: „Mert amilyen
ítélettel bírálgattok, és ítéltek,
amilyen ítélettel felebarátjaitok
magatartását megítélitek, elbíráljátok, elmarasztaló ítéletet, véleményt
alkottok, olyannal ítéltettek, olyannal fognak titeket is megítélni, és
fölöttetek is ítélkezni. és amilyen
mértékkel mértek másoknak, olyannal mérnek majd vissza néktek is” (Mát. 7,2).
Márk. 4,26 És monda: Úgy van az Isten országa, az Isten
királysága, mint mikor az ember beveti a magot a földbe.
Márk. 4,27 És alszik és felébred, és fölkel éjjel és nappal,
közben múlnak az éjszakák és a nappalok; a mag pedig kihajt, kisarjad és nő, és
a szár megnyúlik és felnő, ő maga sem tudja miképpen.
[Más
fordítás: Akár alszik, akár virraszt, s éjszaka van vagy nappal,
a mag kicsírázik és szárba szökken, maga a gazda sem
tudja hogyan].
Márk. 4,28 Mert magától terem a föld, először füvet, vagyis először zöld sarjat, szárat, azután kalászt, azután teljes búzát, vagyis érett
magot a kalászban.
Márk. 4,29 Mihelyt pedig a gabona arra való, vagyis amikor beérett a termés, a gazda azonnal sarlót
ereszt reá, mert az aratás, a
betakarítás ideje elérkezett*
*Jóel prófétán
keresztül hangzik a kijelentés arról, hogy mit jelent az Úr Jézus példázata az
aratásról: Serkenjenek fel és induljanak és
jöjjenek fel és vonuljanak a népek a Josafát, azaz a döntés völgyébe; mert ott ülök törvényt, és ott tartok ítéletet, hogy
megítéljek, azaz különbséget tegyek, szétválasszak, és
megkülönböztessek minden népeket.
Eresszétek néki a sarlót, mert megérett az aratni való! Jertek el, tapossatok,
mert tetézve a taposókád, csordultig
vannak, és ömlenek a sajtók! Mert megsokasult és nagy az ő gonoszságuk! Tömegek, tömegek! Hatalmas tömeg van az ítélet azaz: a döntés völgyében! Mert közel van az Úrnak napja az ítélet, azaz
a döntés völgyében!” (Jóel.
4,12-14).
János apostol elragadtatásban
így látta ezt az aratást: „És látám, és
ímé vala egy fehér felhő; és a felhőn üle valaki, hasonló az embernek Fiához, a
fején arany korona, és a kezében éles sarló. És más angyal jöve ki a
templomból, nagy szóval kiáltván annak, aki a felhőn ül vala: Indítsd, és ereszd neki a sarlódat és arass, mert itt
az aratás órája. Mert a földnek
aratni valója beérett, és megszáradt. Bocsátá
és ledobta azért, aki a felhőn ül vala az ő sarlóját a földre; és learattaték a
föld. (Jel. 14,14-16).
Az Úr Jézus így mutatja be az
aratást, amelyben az aratás az emberek megtisztítása, és meggyógyítása, a sarló
pedig az Evangélium: „És körüljárja, vagyis bejárta vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak
zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten, a
mennyek országának Evangéliumát,
az Isten királyságáról szóló
örömhírt, királyi uralmának jó hírét, a győztes hadvezér érkezésének hírét.
És gyógyítván mindenféle, és mindenfajta
betegséget és mindenféle erőtlenséget,
gyengeséget, minden bajt, kórt,
fogyatékosságot, rosszullétet, krónikus jellegű fizikai rendellenességet az
emberi szervezetben. Ártalmat, csapást, panaszt; gyötrő, kínos betegségeket
a nép között. Mikor pedig látta vala a sokaságot, a tömeget, könyörületességre
indult rajtuk, megszánta őket; megesett rajtuk a szíve, mert el voltak gyötörve és elesettek,
fáradtak és elhagyatottak, elcsigázottak és kimerültek voltak, és szét voltak
szórva, mint a pásztor nélkül való
juhok. Akkor monda az ő tanítványainak:
Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek
azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába” (Mát.
9,35-38).
Márk. 4,30 És monda: Mihez hasonlítsuk az Isten országát, az
Isten királyságát? Avagy milyen példában példázzuk, milyen példába foglaljuk;
vagy milyen példázattal szemléltessük azt?
Márk. 4,31 A mustármaghoz, amely mikor a földbe vettetik, minden
földi magnál kisebb,
Márk. 4,32 És mikor elvettetik, felnő, és minden veteménynél
nagyobb lesz, és fává
terebélyesedik, és nagy hosszú, magas, hatalmas ágakat hajt, úgy hogy árnyéka alatt
fészket rakhatnak az égi madarak*
*A Szent Szellem
még nem töltetett ki, ezért: „Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; de ők
nem értették, mi az, hogy mit jelent,
amit szól vala nékik” (Ján. 10,6).
Mert Isten országa az Úr
Jézusban jelent meg, és folytatódott – és növekedett – az Ő teste, vagyis a
kihívottak közössége által. Ezért Péter apostol így buzdítja a mindenkori
hívőket: „… növekedjetek a kegyelemben és
a mi Urunknak és megtartó, üdvözítő
Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki
legyen és Övé a dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké, vagyis most és az örökkévalóságban. Ámen” (2
Pét. 3,18).
De hogy Isten országa
megnyilvánuljon a jelenvalóvilágban, ahhoz a hitnek is növekedni kell. A
tanítványok nem tudtak kiűzni egy démont, és: „Ekkor a tanítványok - külön
- magukban Jézushoz menvén, megkérdezték és mondának néki: Mi miért nem tudtuk azt kiűzni? Jézus pedig monda nékik:
A ti hitetlenségetek miatt. Mert
bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok
ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen
néktek” (Mát. 17,19-20).
A prófécia pedig így szól az
Úr Jézusról és az Ő testéről, a kihívottak közösségéről: „Így szól az Úr Isten, az én
Uram, az ÚR): És veszek én ama magas
cédrus tetejéből, és elültetem. Felső ágaiból egy gyönge ágat szegek le, s
elplántálom én magas és fölemelt hegyen.
(Más
fordítás: Majd én magam török le a magas cédrus hegyéről egy ágat, és
elplántálom; tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem egy magasba
emelkedő hegyen).
Izráel magasságos hegyén plántálom, ültetem el őt, és ágat nevel és gyümölcsöt terem s
nagyságos és pompás cédrussá
nevekedik, hogy lakjanak alatta, mindenféle szárnyas madarak, és ágainak és lombjának árnyékában fognak lakozni. És akkor majd megtudja, és megismeri a mező minden fája, hogy én, az Úr tettem a magas fát alacsonnyá, az
alacsony fát magassá; megszárasztottam a zöldellő fát, és zölddé és virulóvá tettem az aszú, a kiszáradt
fát. Mert amit én, az ÚR, megmondok, azt meg is teszem! Én, az Úr szólottam és megcselekedtem” (Ezék. 17,22-24).
Márk. 4,33 És sok ilyen példázatban hirdeti vala nékik az igét a
[logoszt]: Isten
üzenetét, úgy amint megérthetik, ahogy felfoghatják vala.
[Más
fordítás: Még
sok hasonló példázattal prédikált nekik, ameddig csak figyelni tudtak rá, hogy
képesek legyenek megérteni]*
*És az Úr Jézus
azért beszélt példázatokban: „Hogy
beteljesedjék a kijelentés, amit a
próféta szólott, mondván: Megnyitom
az én számat példázatokra, vagyis példabeszédekre. És kitárom, amik e világ, a teremtett
világ alapítása, vagyis ledobása,
levetése, / Isten színe elől való elvetése
/ óta rejtve valának.
[Más fordítás: Példázatokra nyitom ajkamat, elmondom, ami a világ
levettetése óta rejtve volt].
A prófécia így
hangzik a továbbiakban, de már az Úr Jézusról: „… Figyelj én népem az én tanításomra; hajtsátok füleiteket számnak
beszédeire. Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a
régi időből, és ősrégi titkokat akarok hirdetni” (Zsolt. 78,1-2)
„Az én szájam bölcsességet beszél,
szívemnek elmélkedése tudomány, szívemnek gondolatai értelmesek. Példabeszédre
hajtom fülemet, és példázatra figyel fülem, hárfaszóval nyitom
meg mesémet, és hárfakísérettel adom
elő talányomat” (Zsolt. 49,4-5) .
Márk. 4,34 Példázat nélkül pedig nem szól, és nem tanít vala nékik;
maguk közt azonban, amikor egyedül voltak, a tanítványoknak mindent megmagyaráz és kifejt vala*
*A Szent Szellem
kitöltetése előtt az Úr Jézus ezt mondta tanítványainak: „Még sok
mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok” (Ján. 16,12).
És azért nem hordozhatták el,
mert a Szent Szellemmel való beteljesedés előtt még a „hús” szerint gondolkodik
az ember: „Mert a hústest szerint valók a
hústest dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira.
Mert a hústestnek gondolata halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség.
Mert a hústest gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik,
mert nem is teheti” (Róm. 8,5-8).
Ezért: „Érzéki /
hústesti, vagyis természeti / ember
pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki; meg
sem értheti, mivelhogy szellemiképpen ítéltetnek meg” (1 Kor. 2,14) .
Márk. 4,35 Azután monda nékik azon a napon alkonyatkor, amint este lőn: Menjünk, evezzünk át a túlsó partra.
Márk. 4,36 Elbocsátván azért a sokaságot, a tömeget, elvivék őt úgy amint a hajóban, vagyis
a bárkában vala; de más hajók is valának vele,
több bárka kísérte őket.
Márk. 4,37 Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig
becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék.
Márk. 4,38 Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik
vala. És fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődöl vele, hogy
elveszünk, hogy elpusztulunk?
Márk. 4,39 És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a
tengernek: Hallgass, némulj el! És erre elállt a
szél, a vihar, és lőn nagy csendesség, és
teljes szélcsend lett.
Márk. 4,40 És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek, miért féltek ennyire? Hogy van, hogy nincsen
hitetek. Még mindig nem hisztek?
Márk. 4,41 És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala
egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek, és engedelmeskednek néki?*
*Máté
bizonyságtétele így hangzik: „Látván pedig Jézus a nagy sokaságot, a
tömeget maga körül, parancsolá, hogy menjenek, és keljenek át a tó túlsó
partjára. És mikor a hajóra szállt vala, és beszállt a bárkába, követék őt az ő tanítványai. És ímé nagy háborgás lőn, és heves vihar nagy rengés támadt a tengeren, a tavon, annyira, hogy a
hajót, vagy a bárkát már-már elborítják vala a hullámok; ő pedig aluszik, mert lepihent, és szunnyadott vala.
És az ő tanítványai hozzámenvén,
felébresztik őt, mondván: Urunk, ments,
és tarts meg minket; mert elveszünk,
mert mindjárt elpusztulunk, meghalunk” (Mát. 8,18.23-25).
Már Dávid így
prófétál: „Szólott ugyanis és szélvészt
támaszt, és szavára forgószél támadt,
amely felduzzasztá a habokat, és fölemelték őket a hullámok. Az égig emelkednek, a fenékig süllyednek,
majd a mélybe zuhantak; lelkük elolvadt az ínségben, kétségbeestek a veszedelemben. Szédülnek, imbolyogtak és tántorgának, mint a részeg, és minden
bölcsességüknek esze vész vala, és
bölcsességük egészen odalett. De az
Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban, az ő nyomorúságukban, és sanyarúságukból kivezeti és
kiszabadította őket szorult helyzetükből. Lecsendesítette, és megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és
megcsendesedtek a habok, elcsitultak
a hullámok. És amikor azok elsimultak
örülnek, hogy lecsillapodtak vala, és
a kívánt kikötőbe vezette őket” (Zsolt.
107,25-30).
„Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj, ébredj
fel, ne vess, ne taszíts el minket végképp
örökké!” (Zsolt. 7,7).
Hiszen Te vagy: „Aki hegyeket hoztál létre erőddel, és
hatalmat öltöttél magadra; Aki lecsillapítottad a tengerek zúgását, hullámaik
zúgását, a nemzetek háborgását” (Zsolt.
65,7-8).
Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan
erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a
tengernek kevélységén, a dühöngő tengeren; mikor az ő habjai felemelkednek, ha hullámai tornyosulnak, te
csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10).
Pál apostol ismerve az Urat, így bátorítja a mindenkori hívőket: „Semmi felől, és semmiért ne aggódjatok, hanem imádságotokban és
könyörgésetekben minden alkalommal, és
mindenkor hálaadással tárjátok fel
kívánságaitokat, és kéréseiteket az Isten előtt. És az Istennek békessége,
mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat
a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,6-7).
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)