Megnyertem Isten barátságát és ez nagyobb dolog annál, mintha
megnyertem volna az egész világ barátságát.
2017. május 15.
Bátorítás:
„Járuljunk bátran kegyelmes Istenünk
trónusához. Ott majd részesülünk irgalmában, és segítő kegyelmet találunk a
legnagyobb szükség idején”
(Zsid. 4:16 /
NLT-fordítás, második kiadás).
Max Lucado: Isten harcol érted.
Igen, érted!
Érted, akinek foltos a múltja.
Érted, akinek ott van a céltábla a hátán.
Érted, akinek a gyermeke veszélyben van.
Érted, akinek fáj a háta,
aki fizeti a hitelt,
aki legszívesebben otthagyná a szörnyű munkahelyét…
Harcol az egészségedért, a családodért, a hitedért és a
biztonságodért.
Úgy érzed, hogy összecsapnak a hullámok a fejed fölött?
Kikészít a főnököd? Nem érted, hogy lehet ilyen gonosz a világ? Minden
kétséget kizáróan nehéz időket élünk.
DE ISTEN HARCOL ÉRTED!
2017. május 11.
Márk Evangélium 3. fejezet: Jézus a nyugalom napján gyógyít. (revideált)
Márk. 3,1 És Jézus ismét beméne a zsinagógába, az összejöveteli helységükbe, és vala ott egy
megszáradt, egy elsorvadt, béna kezű ember.
Márk. 3,2 És szemmel tartották, figyelték, és lesik vala őt, vagyis: Jézust, hogy meggyógyítja-e szombatnapon, a nyugalom napján, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napján; hogy bevádolhassák Őt,
mert okot akartak találni, hogy vádat emelhessenek ellene.
Márk. 3,3 Akkor monda Jézus a megszáradt, sorvadt, a béna kezű embernek: Állj elő ide a
középre.
Márk. 3,4 Azoknak pedig monda: Szabad-é, meg van-e engedve
szombatnapon jót vagy rosszat tenni, ártani, bajt vagy kárt okozni? Életet menteni, vagy kioltani, életet veszni,
pusztulni hagyni]? De azok csendben maradtak, és
hallgatnak vala.
Márk. 3,5 Ő pedig haragosan
végignézett rajtuk, sajnálta őket, és
elszomorodott, szívük keménysége, kérgessége, vaksága, érzéketlensége,
és a makacsságuk miatt, és monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És
kinyújtá, és meggyógyult, helyreállt, rendbe jött a keze és éppé lőn, mint a másik.
Márk. 3,6 Akkor a farizeusok* kimenvén, a Heródes pártiakkal** / vagyis a kiemelkedően vallásos emberek, a politikát a vallással
egyesítőkkel együtt / mindjárt tanakodni kezdtek, hogy hogyan végezzenek
vele; hogyan ölhetnék meg Jézust, és tanácsot tartának ellene, hogy elveszítsék őt***
*Farizeus: elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően
vallásos (elkülönült, elzárkózó; elválasztó). Kiemelkedően kegyes férfiak zárt
csoportja, szektája.
**Heródes pártiak (héródianoi): Politikai csoport, amely a Heródes család és
a rómaiak palesztinai uralmát (azaz: a fennálló rendszert) támogatta
***Máté is
bizonyságot tesz a történtekről: „És távozván, és továbbhaladva onnan máshová méne. És bement az ő zsinagógájukba, vagyis az összejöveteli
helységükbe. És ímé, vala ott egy
elszáradt, sorvadt, egy béna kezű ember. És megkérdék őt, mondván: Ha
szabad-e, megengedett dolog-e szombatnapon gyógyítani? Hogy vádolhassák
őt, hogy vádat emelhessenek ellene.
Ő pedig monda nékik: Kicsoda közületek az
az ember, akinek van egy juha, egy
báránya, vagy birkája, és ha az
szombatnapon a verembe, vagy egy
gödörbe esik, meg nem ragadja, és nem követ el mindent hogy kihúzza, és kivonja azt? Mennyivel drágább, mennyivel értékesebb és többet ér,
fontosabb, becsesebb, és több pedig
az ember a juhnál, vagy a birkánál!
Szabad, és megengedhető tehát
szombatnapon is jót, és
nemes dolgot cselekedni. Akkor monda annak az embernek: Nyújtsd ki a
kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult,
és olyan éppé, egészségessé lőn, mint a másik. A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot tartának ellene, hogyan
veszíthetnék el őt, és elhatározták,
hogy végeznek vele, hogy megölik Jézust. Amikor Jézus pedig észrevévén felismerte
ezt, eltávozék onnan. És követé őt nagy
sokaság, nagy tömeg, és ő
meggyógyítja vala mindnyájukat” (Mát. 12,9-15).
De: „… a farizeusok közül néhányan ezt mondták: „Nem Istentől való ez az
ember, mert nem tartja meg a szombatot.” Mások így szóltak: „Hogyan tehetne
bűnös, azaz céltévesztett ember ilyen jeleket?” És meghasonlás támadt
köztük” (Ján. 9,16)
Már Dávid így prófétált
erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és
akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10)
„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek,
hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket.
(Más
fordítás: Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban
tőrt vetnek. Gondolják: Ki látja őket)?
Álnokságokat koholnak, és terveznek.
Titokban tartják tervüket, és a
kikoholt tervet végrehatják. mindenikük keble és szíve kikutathatatlan, mert
kifürkészhetetlen az ember bensője és szíve” (Zsolt. 64,6-7).
Márk. 3,7 Jézus pedig elméne tanítványaival a tenger mellé,
vagyis a Galileai-tóhoz; és nagy sokaság, nagy tömeg követé őt Galileából és Júdeából,
Márk. 3,8 És Jeruzsálemből és Idumeából és a Jordánon túlról;
és a Tirus és a Sidon környékiek is szintén nagy tömegben gyűltek köréje,
amikor hallották, hogy miket művel, hogy miket tesz vala, hogy milyen nagy dolgokat visz véghez. Nagy sokasággal jövének, és csatlakoztak Őhozzá.
Márk. 3,9 És Jézus pedig szólt, és megmondá tanítványainak, hogy egy kis hajót, vagyis egy
bárkát tartsanak néki készen a sokaság, a tömeg miatt, hogy ne szorongassák őt, hogy
ne tolongjanak körülötte.
Márk. 3,10 Mert sokakat, sok embert meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk, valami
betegségük volt, vagy akiket valamilyen fájdalom, csapás, szenvedés, kín gyötört, mint akiket valami
ostor vert, reá rohanának, vagyis megrohanták
őt, hozzátódultak, és körülötte tolongtak, hogy
illethessék, és megérinthessék Őt.
Márk. 3,11 A tisztátalan szellemek,
vagyis a démonok is, mikor meglátták vala őt, elé
vetették magukat, és leborulának előtte, és hangosan kiáltának rikoltanak, sikítanak, ordítanak, mondván: Te vagy az Istennek a Fia.
Márk. 3,12 Ő pedig erősen fenyegeti vala őket és szigorúan, és keményen rájuk parancsolt, hogy őt ki ne jelentsék, nehogy felfedjék kilétét,
hogy ne tegyék őt láthatóvá, nyilvánvalóvá*
*Az Evangélium
gyógyítóként, és szabadítóként is kijelenti az Úr Jézust: „És
az emberek rimánkodva kérik vala őt,
hogy csak legalább az ő ruhájának, vagy köpenyének peremét, illetve szegélyét, szegélyrojtját illethessék, és megérinthessék. És akik csak illeték
vala, azaz megérintették, mindnyájan meggyógyulnak, megmenekednek minden bajból”
(Mát. 14,36)
„És
ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba, vagy majorokba, vagy településekre, a betegeket letevék a piacokon, és a tereken, és kérik vala őt,
hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék, és érinthessék. És valahányan
csak illeték, és megérintették, meggyógyulnak” (Márk. 6,56)
Lukács bizonyságtétele: „És az egész sokaság igyekezik vala őt
illetni, és megérinteni: mert erő származék, erő áradt ki belőle, és
mindeneket meggyógyíta” (Luk. 6,19)
Az emberek nem
ismerték fel, hogy ki jött el hozzájuk, de a démonok igen. Amikor bement a
zsinagógába az Úr: „Vala pedig azok
zsinagógájában egy ember, akiben tisztátalan szellem volt, és felkiálta, és
monda: Ah! Mi dolgunk van nékünk veled, és mi közünk egymáshoz, Názáreti
Jézus? Azért jöttél-é, hogy romlásba vigyél, és elveszíts, elpusztíts, megsemmisíts, minket? a vesztünkre jöttél? Tudom
rólad, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje.
[Más fordítás: Éppen ott volt a zsinagógában, egy tisztátalan szellemben levő ember, aki felkiáltott,
felsikoltott, és monda: El innen! Mi
bajod velünk, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket?]”
(Márk. 1,23-24)
És bármerre járt
az Úr: „… meggyógyíta sokakat, akik
különféle betegségekben, különféle nyavalyákban;
bajokban sínylődtek. Akiket valamilyen kór, fogyatékosság, rosszullét,
krónikus jellegű fizikai rendellenesség, ártalom, baj, panasz, gyötrő,
kínos betegség gyötört. Akik gonoszul szenvedtek vala. És sok ördögöt, vagyis gonosz szellemet, azaz démont kiűze, vagyis
kihajított, kidobott, és nem hagyja, és nem engedte vala szólni, és beszélni az ördögöket, vagyis
a gonosz szellemeket, a démonokat, mivelhogy Őt felismerték” (Márk. 1,34).
Márk. 3,13 Azután felméne a hegyre, és magához szólítá, és magához hívta azokat, akiket akar, akiket
kiválasztott vala; és ők hozzá menének.
Márk. 3,14 És választott tizenkettőt arra, hogy vele legyenek,
és hogy azután kiküldje őket
prédikálni, hogy hirdessék az igét, az
Evangéliumot, az örömhírt, a győzedelmes hadvezér érkezésének jó hírét, és őket apostoloknak
nevezte,
Márk. 3,15 És hogy a tőle kapott hatalommal, hatalmuk legyen a betegeket gyógyítani és az ördögöket, a
gonosz, tisztátalan szellemeket, a démonokat
kiűzni, kihajítani:
Márk. 3,16 Kiválasztotta tehát a tizenkettőt: Simont, akinek Péter nevet ada;
Márk. 3,17 És kiválasztá Jakabot a Zebedeus fiát és Jánost a
Jakab testvérét; és Boanerges nevet ada nékik, amely azt jelenti mennydörgés fiai;
Márk. 3,18 És kijelölte
Andrást és Filepet, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot az Alfeus fiát,
Taddeust és a kananeai, a buzgó, féltékenyen szerető Simont, a zélótát,
Márk. 3,19 És Iskáriótes Júdást, aki később el is árulta őt*
*Máté így ír erről: „És
előszólítván magához hívta tizenkét tanítványát, és teljhatalmat, képességet, felhatalmazást, jogosultságot ada nékik a tisztátalan
gonosz
szellemek, a
démonok felett, hogy
kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenfajta betegséget, bajt, csapást, és
minden erőtlenséget, és gyengeséget.
A tizenkét apostol nevei pedig ezek: Első
Simon, akit Péternek hívnak,
és András, az ő testvére. Jakab, a Zebedeus fia, és János az ő testvére. Filep és Bertalan. Tamás és Máté, a vámszedő. Jakab, az Alfeus fia,
és Lebbeus, akit Taddeusnak, hívtak.
A vakbuzgó Simon a kananita, a zelóta, és Júdás, az Iskáriótes, aki el is árulta, kiszolgáltatta, feladta őt, aki
árulója is lett” (Mát. 10,1-4).
Az Úr Jézus példát ad arra, hogy az Istennel való ima után, felismerve az
Ő akaratát, hozza meg döntéseit. Erről így ír Lukács: „És lőn, vagyis történt azokban a napokban, hogy kiméne a hegyre
imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el, és virrasztotta át. És mikor megvirrada, előszólítá, és odahívta az ő tanítványait és
kiválaszta azok közül tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett” (Luk.
6,12-13)
Az Úr Jézus akkor – és
mindenkor – mielőtt kiküldi az Övéit, azt mondja: „Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és
az ellenségnek minden erején; és semmi ne árthasson néktek” (Luk. 10,19)
Lukácstól
tudjuk meg, hogy milyen parancsokat adott – és ad – az Úr a kiküldés előtt: „Minekutána pedig összehívta Jézus az ő
tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök,
vagyis démonok, gonosz, tisztátalan szellemek felett, és minden betegség gyógyítására. És azután
elküldé őket, hogy prédikálják, hirdessék az Isten országát,
és betegeket gyógyítsanak. És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se
pálcákat, vagy botot, se táskát, tarisznyát, se kenyeret, se
pénzt; se két-két ruhátok ne legyen. És amikor valamely házba bementek, ott
maradjatok, és onnét induljatok tovább. És ha valahol valakik be nem
fogadnak titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le
lábaitokról, bizonyságul ő ellenük” (Luk.
9,1-5)
És
Márk így folytatja a tanítványok kiküldését, ami a mindenkori tanítványokra is
vonatkozik: „Majd ezek után magához szólítá, magához
hívta a tizenkettőt, és kezdé
őket kiküldeni kettőnként, és
ada nékik hatalmat a tisztátalan szellemek a démonok fölött. És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne
vigyenek egy pálcán, vagyis egyetlen
vándorboton kívül; se táskát, vagy tarisznyát, se kenyeret, se pénzt az övükben; Hanem kössenek sarut, hogy saru
viszont legyen rajtuk, de két ruhát
ne öltsenek magukra. És ezt
is monda nékik: Ahol valamely házba
bementek, ott maradjatok mindaddig, amíg tovább mentek onnét. Akik pedig nem
fogadnak be titeket, sem nem hallgatnak rátok, akkor onnét kimenvén, verjétek le a port is lábaitokról, bizonyságul ő
ellenük. Bizony mondom néktek: Szodomának vagy Gomorának tűrhetőbb lesz a dolga
az ítélet napján, mint annak a városnak” (Márk. 6,7-11)
És hogy ez a parancs a
minden korban élő tanítványokra is vonatkozik, azt Pál apostolon keresztül mutatja
be a Szent Szellem. Az apostol Antiókhiába megy Barnabással, de: 1. nem egyedül
ment hirdetni az Igét. 2. ahol nem fogadták be az Igét, ott az Úr Jézus
parancsa szerint cselekedtek. Erről így számol be Isten Igéje: „A
zsidók azonban felindítják, felingerelték
ellenük az istenfélő és
tisztességbeli, tekintélyes asszonyokat
és a városnak eleit, vagyis előkelőit,
és üldözést támasztanak Pál és Barnabás
ellen, és kiűzik őket határukból. Azok pedig lábuknak porát lerázván
ellenük, elmenének Ikoniumba” (Csel. 13,47-52)
A
Szent Szellem kijelenti, hogy mi az az egyetlen ruha, amelybe fel kell öltözni.
Milyen sarunak kell a lábunkon lenni, hiszen harcba küld a seregek Ura: „Mert nem vér és hústest ellen van nékünk tusakodásunk, azaz harcunk, hanem a fejedelemségek
ellen, a hatalmasságok, és erők és hatalmak ellen, ez élet sötétségének
világbírói ellen, vagyis a sötétség világának urai ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a
magasságban vannak. Annakokáért,
és éppen ezért vegyétek föl az Istennek minden
fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén,
és leküzdve megállhassatok. Álljatok hát elő, és álljatok meg tehát, körül
övezvén derekatokat igazlelkűséggel, vagyis a valósággal, és felöltözvén az igazságnak, vagyis a megigazulás
mellvasába, páncéljába. És felsaruzván
lábaitokat a békesség evangéliuma hirdetésének készségével. Mindezekhez fölvévén a hitnek pajzsát,
amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a
Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem
által, és ugyanezen dologban vigyázván, és
legyetek éberek teljes állhatatossággal és könyörgéssel…” (Eféz. 6,12-18)
Akiket
az Úr kiválaszt, azok egy akaraton vannak, és együtt maradnak. Amikor az Úr
felment a mennybe: „Akkor megtérnek, vagyis ezután visszatértek Jeruzsálembe a hegyről, mely hivatik Olajfák
hegyének, mely Jeruzsálem mellett, vagyis Jeruzsálem közelében van, egy
szombatnapi járóföldre. És mikor bementek, és hazatértek, felmennek a
felsőházba, a felső szobába, ahol szállva valának: mégpedig Péter és Jakab, János és András, Filep és
Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a
Jakab fia. Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel, vagyis egyetértésben, közös akarattal foglalatosak valának, kitartóan részt vettek
az imádkozásban és a könyörgésben…” (Csel. 1,12-14)
Már Dávid a hívők egységéről
így prófétál: „Grádicsok éneke Dávidtól.
Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak, és ha a testvérek egyetértésben élnek! Mint a drága olaj a fejen, amely aláfoly a
szakállon, az Áron szakállán; amely lefoly köntöse prémjére; Mint a Hermon
harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet
örökké, és mindenkor!” (Zsolt.
133,1-3).
Márk. 3,20 Azután haza térének. És ott ismét egybegyűlt a sokaság, a tömeg, annyira, hogy még nem is ehetnek, mert még evésre sem maradt idejük.
Márk. 3,21 A mint az övéi, a hozzátartozói ezt meghallák, tudomást szereztek erről, és eljövének, hogy megfogják, és erővel elvigyék őt; mert azt mondják vala, hogy magán kívül van, hogy
nincs magánál, extázisban /
önkívületben van; hogy megzavarodott; megháborodott;
hogy elvesztette az eszét*
*És tették ezt
azért: „Mert a testvérei sem hittek benne”
(Ján. 7,5).
Márk. 3,22 Az írástudók, a törvénytanítók pedig, akik
Jeruzsálemből jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebub van vele, hogy Belzebub szállta meg, és van benne. És: Az
ördögök, vagyis a démonok, a gonosz szellemek
fejedelme által, az ő segítségével űzi, és hajítja ki az ördögöket, vagyis a démonokat, a gonosz szellemeket.
Márk. 3,23 Ő, vagyis Jézus pedig ekkor magához híván azokat a
törvénytanítókat, példázatokban monda nékik: Sátán miként, és milyen módon tud,
és hogyan képes Sátánt kiűzni, kihajítani?
Márk. 3,24 És ha egy ország, egy királyság önmagában, azaz: önmagával
meghasonlik, és részekre szakad, meg nem maradhat az az ország.
[Más
fordításban: Hiszen
az a királyság, amelyben megosztottság van, és önmaga ellen harcol, nem képes megállni].
Márk. 3,25 És ha egy ház önmagában, és önmagával meghasonlik, és részekre szakad, meg nem maradhat, és
meg nem állhat az a ház.
[Más fordítás: És ha egy háznép, egy család,
amelyben
megosztottság van, és önmaga ellen harcol, nem maradhat fönn többé az a háznép, az a család].
Márk. 3,26 És ha a Sátán önmaga ellen támadt és meghasonlott,
nem maradhat meg, nem képes megállani tovább, hanem vége van, és elpusztul*
*Az Evangélium
beszámolója szerint többször vittek az Úr Jézushoz gonosz szellemektől
megszállott, vak és néma embert: „Akkor egy vak és néma ördöngőst, egy megszállottat hoztak ő eléje, és vittek oda
hozzá; és Ő meggyógyítá azt, annyira,
hogy a vak és néma mind beszél, mind lát vala. És elálmélkodott, elcsodálkozott
az egész sokaság, és ezt monda: Vajon nem ez-é Dávidnak ama Fia? A farizeusok
pedig ezt hallván kijelentették, és mondának: Ez nem űzi ki az ördögöket, a
démonokat másként, hanemha csak Belzebubbal,
az ördögök, vagyis a démonok
fejedelmével, azaz a démonok
fejedelmének a segítségével. Jézus
pedig, tudva, és ismerve az ő gondolataikat, monda nékik: Minden
ország, amely önmagával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy
háznép sem állhat meg, és maradhat
fenn, amely meghasonlik önmagával. Ha pedig a sátán a sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg; és akkor hogyan, és mi módon állhat meg, és maradhat
fenn tehát az ő országa? És ha én
Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Azért ők maguk lesznek a ti
bíráitok. Ha pedig én Isten ujjával, vagyis Istennek Szelleme által űzöm ki az
ördögöket,a démonokat, akkor bizony
kétség nélkül elérkezett hozzátok az
Isten országa” (Mát. 12,22-28)
A tömeg
csodálkozik, és megdöbben a történteken, de a farizeusok nem így látják az Úr
cselekedeteit: „És az ördögöt, a démont, a gonosz szellemet kiűzvén belőle, megszólalt a néma. És
a sokaság, a tömeg csodálkozik, és megdöbben vala, mondván:
Soha nem láttak még ilyet, ilyen hatalmas dolog még soha nem történt Izráelben! A farizeusok pedig kijelentették, és ezt mondják vala: Az ördögök, a démonok, a gonosz szellemek fejedelme által, annak segítségével űzi ki az
ördögöket, a démonokat, a gonosz szellemeket”
(Mát. 9,33-34)
Később már bármit
jelent ki az Úr, a sokaság is azt mondja: „…
Ördög, vagyis démon van benned…” (Ján. 7,20)
Az Úr Jézus az
örökélet feltételét jelenti ki, és a tömeg válasza: „Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem
lát halált soha örökké. Mondának
azért néki a zsidók: Most értettük meg, és
most már tudjuk, hogy ördög, vagyis démon van benned. Ábrahám meghalt, a próféták is meghaltak; és te azt mondod: Ha valaki megtartja az én
beszédemet, az én igémet, nem kóstol, nem ízleli meg a halált soha örökké” (Ján.
8,51-52)
Az Úr Jézus arról
beszél, hogy Ő maga fogja letenni az életét, mert azt senki el nem veheti Tőle,
és a zsidók válasza: „És sokan mondják
vala közülük: Ördög, vagyis démon
van benne és bolondozik, őrjöng, mit hallgattok reá?” (Ján.
10,20).
Márk. 3,27 Nem rabolhatja el, és nem dúlhatja fel, nem foszthatja ki senki az erősnek, az erős harcosnak, a hatalmasnak kincseit, javait,
vagyonát, holmiját, és nem hatolhat, és nem törhet be
annak házába, hanemha elébb az erőset, az
erős vitézt megkötözi, és azután rabolja, és csak
azután foszthatja ki annak házát*
*Lukács
bizonyságtétele: „Mikor az erős fegyveres őrzi az ő palotáját, amije van, békességben
van, a vagyona biztonságban van; De mikor a nálánál erősebb reá jövén rátör és legyőzi őt, minden
fegyverét elveszi, melyhez bízott, és amit tőle zsákmányol, elosztja” (Luk. 11,21-22)
A prófétán keresztül így szól
a Megváltó: „Elvétethetik-é a préda az
erőstől, és el lehet-e venni a zsákmányt
a hőstől, és megszabadulhatnak-e az
gonosz foglyai, vagy megmenekülhetnek-e
a foglyok az erőszakostól? Igen, így
szól az Úr, az erőstől, a hőstől elvétetnek a foglyok is, és megszabadul,
és megmenekül a kegyetlen, az erőszakos
zsákmánya, és háborgatóidat én háborítom
meg, perlőiddel én fogok perelni,
és én szabadítom meg fiaidat. És etetem elnyomóiddal, és nyomorgatóiddal az önnön húsokat, és mint a musttól,
vérüktől megrészegednek, és megtudja minden hústest, hogy én vagyok az
Úr; megtartód, szabadítód és
megváltód, Jákóbnak erős Istene!” (Ésa.
49,24-26)
És a golgotai kínoszlopon ez
megtörtént, mert az Úr Jézus: „Lefegyverezte
a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, és nyilvánosan megszégyenítette, diadalt vévén rajtuk, mert diadalmaskodott
felettük magában” (Kol. 2,15)
Mert: „… az
ördög kezdettől fogva bűnben, vagyis célrévesztésben leledzik. Azért jelent meg
az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa” (1 Ján. 3,8)
Az Úr Jézus
felhatalmazása szerint, a munkát folytatni kell az Ő testének, vagyis a
kihívottak gyülekezetének: „Bizony mondom
néktek: Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és amit megoldotok
a földön, a mennyben is oldva lészen” (Mát.
18,18).
Márk. 3,28 Bizony mondom néktek, hogy minden vétek, tévedés, hiba, vagy céltévesztés megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is
mind, és minden rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés, szitkozódás,
istenkáromlás, amit kimondanak, amelyekkel káromlanak, és bármennyi káromlást szólnak, bármennyi káromlás hagyja is el a szájukat:
Márk. 3,29 De aki a Szent Szellem ellen szól káromlást, aki a Szent Szellemet gyalázza, rágalmazza, becsméreli, nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké. Mert olyan
bűnt követett el, amelyet soha nem lehet megbocsátani, ezért örök
véteknek terhe nyomja, és örök kárhozatra méltó. / a görög szerint ez azt jelenti, hogy: alá
van vetve a sátánnak, az ő hatálya, vádja alá eső, és vádolható. A sátán rabja
marad /;
Márk. 3,30 Jézus azért mondta ezt, mivelhogy ezt mondják vala:
Tisztátalan, szennyes, gonosz szellem, démon van Őbenne, hogy Jézust tisztátalan szellem vette
birtokába, és szállta meg.
Márk. 3,31 És megérkeznek
az ő testvérei és az ő anyja, és kívül megállva, beküldenek hozzá, és
üzentek neki, hívatván őt.
Márk. 3,32 Körülötte pedig sokaság, azaz tömeg ül vala; és mondának néki: Ímé a te anyád
és a te testvéreid ott künn keresnek téged.
Márk. 3,33 Ő pedig felele nékik, mondván: Tudjátok, hogy
valójában ki az én anyám vagy kik az én testvéreim?
Márk. 3,34 Azután elnézvén köröskörül a körülötte ülőkön, és végighordozta tekintetét azokon, akik körülötte körben ültek, és monda: Ímé itt van az én anyám, és itt vannak az én
testvéreim.
Márk. 3,35 Mert aki az Isten, az én mennyei Atyám akaratát cselekszi, és teljesíti, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám*
*Lukács
bizonyságtételében az Úr Jézus a magvetőt hallgatókról beszél, amikor: „Jövének
pedig hozzá az ő anyja és atyjafiai, vagyis testvérei, de nem tudtak hozzá, vagyis Jézushoz jutni a sokaság miatt. És tudtára adák néki, mondván: A te anyád és
atyádfiai, a te testvéreid künn
állnak, téged akarván látni. Ő pedig felelvén, monda nékik: Az én anyám és az én atyámfiai, az én testvéreim ezek, akik az Isten beszédét, az Isten igéjét hallgatják, és megtartják, és megcselekszik azt”
(Luk. 8,19-21)
Máté így írja le a
történetet: „Mikor pedig még szóla, amikor még beszélt a sokaságnak, a tömegeknek,
ímé az ő anyja és az ő testvérei megállanak vala odakünn, akarván, és igyekezve ő vele beszélni. És monda
néki valaki: Ímé a te anyád és testvéreid odakünn állanak, és beszélni akarnak veled. Ő pedig felelvén, monda a
hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és
kik az én testvéreim? És erre kinyújtván
kezét, azaz kitárta karját, és az ő tanítványaira mutatott, és monda: Ímé itt van, ez az én anyám és itt vannak
az én testvéreim! Mert mindenki, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem mind fivérem,
nővérem és az én anyám” (Mát. 12,46-50)
Pál apostol így
ír az Úr Jézus testvéreiről. Isten: „…
akiket eleve ismert, akiket öröktől
fogva tudott, kiválasztott, felismert, eleve
el is rendelte, és a többiektől előre
különválasztotta. Hogy azok az ő Fia
ábrázatához, képéhez hasonlatosak legyenek
[Más fordítás: Hogy az Ő Fiának képmását öltsék magukra, és hogy ugyanazt az alakot viseljék, amelyet az
ő Fia, akivel
együttformáltak.
Hogy ő legyen az elsőszülött, vagyis legelőször
előhozott, azaz az új emberiség elsőszülöttje, első példánya sok atyafi, sok testvér között” (Róm.
8,29)
„Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók, egytől
származnak mindnyájan, amely oknál
fogva nem szégyelli őket atyjafiainak hívni, vagyis testvéreinek nevezni” (Zsid. 2,11)
Amikor az ellenség szorongat
emlékeztethetjük az Urat
ígéretére:
„Hozzád menekülök, Uram! Ne
szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts meg és helyezz biztonságba engem"
(Zsolt.
31,2)
Ima
Köszönöm Uram, hogy bármilyenek a körülmények, Te:
„Megőrzöl engem teljes békességben, mert a szívem állhatatosan
bízik Benned”(Ésa. 26,3)
A megtéretlen emberről
Akiknek a szemét az Úr még nem nyitotta meg, az sóhajtozik
olyan dolgokért,
amelyekért hálát kellene adnia.
Joseph Prince: Hagyd, hogy Jézus megmossa a lábad
„Péter azt válaszolta: „Azt már nem! Az én
lábamat ugyan meg nem mosod soha!” „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs
hozzám” — felelte Jézus.” (János 13:8, EF)
El tudod képzelni, hogy az Úr meg akarja mosni
a lábad? Péter nem tudta. Valószínűleg mi is meglepődnénk, és hasonlóan
reagálnánk: „Azt már nem!”
Szeretném, ha észrevennéd, mit válaszolt erre
Jézus: „Ha nem moslak meg,
semmi közöd sincs hozzám.” Valójában
ezt mondta: „Péter, nem járhatsz velem, nem lehetsz hatékony, ha nem engeded,
hogy megmossam a lábad.” Erre Péter azt kérte Tőle: „Uram, ne csak a lábamat,
hanem a kezemet, sőt a fejemet is!" (János
13:9)
Jézus azonban így válaszolt: „Aki megfürdött, annak csak a
lábát kell megmosni, különben az egész teste tiszta. Ti már tiszták vagytok…”
(János 13:10).
Ha egyszer elfogadtuk Jézust Urunknak és
Megváltónknak, akkor már megfürödtünk, és az Ő vére egyszer s mindenkorra
megtisztított minket! Az Ő vére örökre tökéletessé tett (Zsidók 10:14), és csak
a lábunkat kell megmosni, mert a világban járunk és a lábunk poros és piszkos
lesz, és megbotlunk.
Na de hogyan mossa meg Jézus a lábunkat ma? Az
Efezusi 5:25-26 azt tanítja nekünk, hogy „…
Krisztus szerette az Eklézsiát. Odaadta érte a saját életét, hogy
szentté tegye, és szellemileg megtisztítsa, mintegy megfürdetve az Isten beszédében.” (EF)
Tehát Jézus az Ige fürdőjében mos meg minket.
Minél több felkent tanítást hallgatunk, ami az Igén keresztül felfedi
Krisztust, annál jobban megtisztulunk. És ha a lábunkat Krisztus megmosta,
akkor botlás helyett járni, sőt futni fogunk!
Ma, Jézus a mennyben van, mellén egy arany
övvel körülövezve (Jelenések 1:13). Azonban, mint egy szolga, ezt az övet
törülközőként használja, és azt szeretné, ha leülnénk, és hagynánk, hogy
szolgáljon felénk – azzal, hogy megmossa a lábunkat egy mélyebb kijelentéssel
saját Magáról az Igén keresztül. Hát ez az, ami győzelmet ad a mindennapi
járásunkban!
Joseph Prince
Magyar fordítás: ahitatok.hu
https://www.ahitatok.hu/joseph-prince/647-hagyd-hogy-jezus-megmossa-a-labad.html
Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól
A kereszténység a bűnösök
számára van; a tökéleteseknek semmit nem tud nyújtani. Nekik egy új vallást
kellene kitalálniuk. Az ember szíve „csalárdabb mindennél, javíthatatlan”
(Jeremiás 17:9). A beteg szívet nem lehet meggyógyítani azzal, hogy felvesszük
a legjobb ruhánkat, és a lelkünket sem tudjuk megtisztítani azzal, hogy
megmossuk az arcunkat. A vallásos, erkölcsös élet nem elég. A kereszténnyé
válás bűnbánattal és bűnbocsánattal kezdődik. Ezt kell prédikálnunk. Erről szól
az evangelizálás - e belső változás szükségességének hangsúlyozása. Ezt kell
sulykolni az emberekbe szünet nélkül. „Ma van az üdvösség napja”. Ámen?
2017. május 8.
Márk evangélium 2. fejezet: kelj fel és járj! (revideált)
Márk. 2,1 Napok, vagyis néhány nap múlva pedig ismét beméne, azaz: visszatért Kapernaumba, és
mihelyt elterjedt a híre, és meghallák hogy
otthon van,
Márk. 2,2 És azonnal olyan sokan összejöttek, összegyülekeznek
annyira, hogy még az ajtó elébe sem fértek, az ajtó előtti téren sem volt
hely; és hirdette, prédikálta nékik az igét, a (logoszt).
Márk. 2,3 És jövének hozzá egy gutaütöttet, egy bénát hozva, akit négyen emelnek, és cipelnek vala.
Márk. 2,4 És mivel a sokaság, a tömeg miatt nem
férkőzhettek azzal ő hozzá, és nem tudták
eléje vinni, mert nem fértek a közelébe, megbonták ama háznak fedelét, ahol Ő
vala, vagyis kibontották fölötte a tetőt, és
rést törvén a nyíláson át leeresztik
a nyoszolyát, a hordágyat, amelyben a
gutaütött, a béna feküdt.
Márk. 2,5 Jézus pedig azoknak nagy hitét látván, így szólt a bénához, és monda a gutaütöttnek: Fiam, gyermekem, megbocsáttattak néked a te
bűneid, azaz a te céltévesztésed.
Márk. 2,6 Valának pedig ott némely írástudók kik
törvénytanítók, és törvénymagyarázók, akik ott ülnek
vala, szívükben, vagyis a
bensőjükben így okoskodván, így tanakodva, ezt fontolgatva, így mérlegelve a dolgot:
Márk. 2,7 Mi dolog hogy beszélhet ez így, hogy ez ilyen káromlásokat
szól Istent káromolja, és gyalázza. Ki bocsáthatja meg, ki engedheti
el a bűnöket, azaz a céltévesztést más, hanemha egyedül az Isten, az egyetlen Istenen kívül?*
*Dávid is így
imádkozik: „Ha a bűnöket, a törvénysértéseket,
törvényszegéseket számon tartod, figyeled, és feljegyzed, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen te
nálad van a bocsánat, a kiengesztelés,
hogy féljenek téged!” (Zsolt.
130,3-4)
Hiszen: „Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem. És ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki”
(Jób.
14,4).
És az Úr, vagyis: Jehova válasza, egyben kijelentés arról, hogy ki jött el megmenteni az
embert: „Én, én vagyok, aki eltörlöm
álnokságaidat önmagamért, és bűneidről, törvénysértéseidről,
törvényszegésedről többé nem
emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).
Márk. 2,8 És Jézus azonnal észrevevé, mert belelátott gondolataikba, és felismerte gondolataikat az Ő szellemével,
hogy azok magukban így okoskodnak, és tanakodnak. Átlátta, hogy milyen
fontolgatások ébrednek bennük, és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti
szívetekben.
[Más
fordítás: Miért tanakodtok így, miért fontolgatjátok ezeket, és mit
tűnődtök ezen szívetekben, a bensőtökben és miért okoskodtok ezen]?*
*Hiszen: „… Az Úr nem
azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr
azt nézi, mi a szívben van” (1 Sám.
16,7)
Mert: „Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem, és a veséket vizsgálom,
hogy megfizessek kinek-kinek az ő útjai szerint és cselekedeteinek gyümölcse
szerint, és én mindenkivel úgy bánok,
ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli” (Jer.
17,10)
És a feltámadott Úr kijelenti, hogy ki szólt a
prófétákon keresztül: „… Ezt mondja az
Isten Fia, akinek szemei olyanok, mint a tűzláng, és akinek lábai hasonlók az
izzófényű érchez, az aranyérchez:
„… hogy én vagyok a vesék és szívek
vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint” (Jel. 2,18.23).
Márk. 2,9 Mi könnyebb, azt mondanom-e a gutaütöttnek, a bénának: Megbocsáttattak
néked a te bűneid, azaz a te
céltévesztésed bocsánatot nyert, vagy ezt
mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj, és járkálj?
Márk. 2,10 Azért pedig, hogy pedig megtudjátok, és lássátok, hogy az ember Fiának van
hatalma e földön a bűnöket megbocsátani,
mert felhatalmazást kapott arra, hogy a céltévesztést a földön megbocsássa,
ezzel odafordult a bénához, és monda a
gutaütöttnek:
Márk. 2,11 Mondom néked, kelj föl, fogd, és vedd fel a te nyoszolyádat, és eredj, menj
haza.
Márk. 2,12 Az pedig
azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját, kiméne mindenkinek szeme láttára. Úgy hogy mindenki elálmélkodik, és
félelem fogta el őket, csodálkoztak valamennyien,
szinte magukon kívül voltak, és eksztázisban dicsőiték
az Istent, ezt mondván: Bizony hihetetlen csodadolgokat láttunk ma. Soha sem láttunk ilyet, hogy ilyen hatalmat adott az embereknek*
*Dávid így prófétál
az Úrról: „Áldjad én lelkem az Urat, azaz Jehovát, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről, hogy mennyi jót tett veled. Aki
vagyis: Ő az, Aki megbocsátja minden
bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt.
103,2-3)
„Mert ő szólt, és amit ő mondott meglett, ő amit
parancsolt előállott” (Zsolt. 33,9).
Lukács is bizonyságot tesz a
béna meggyógyításáról: „És lőn egy napon,
hogy ő tanít vala: és ott ülnek a farizeusok és a törvénynek tanítói, a törvénytudók, akik jöttek Galileának és Júdeának minden faluiból és Jeruzsálemből: és
az Úrnak hatalma vala ővele, hogy gyógyítson, és az Úr ereje gyógyításra indította őt. És ímé valami férfiak ágyon egy embert hoznak, aki gutaütött, béna vala; és igyekeznek azt bevinni és ő elébe
tenni. De nem találván módot, hogy a sokaság miatt miképp vigyék őt be,
felhágnak, azaz felmentek a háztetőre, és a cseréphéjazaton át
bocsátják őt alá ágyastól Jézus elé a középre. És látván azoknak hitét, monda:
Ember, megbocsáttattak néked a te bűneid, azaz a te céltévesztésed. Az írástudók pedig és a farizeusok
elkezdenek tanakodni, mondván: Kicsoda ez, aki ily káromlást szól, aki így káromolja az Istent? Ki bocsáthatja meg a bűnt, hanemha egyedül
az Isten, vagyis az egy Istenen
kívül? Jézus pedig észrevévén az ő tanakodásukat, és átlátva gondolataikat, felelvén,
monda nékik: Mit tanakodtok a ti szívetekben, a ti bensőtökben? Melyik
könnyebb, azt mondani: Megbocsáttattak néked a te bűneid, a te céltévesztésed; vagy azt mondani: Kelj fel és járj? Azért
hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának
van hatalma e földön megbocsátani a
bűnöket, a céltévesztést, monda
a gutaütöttnek / a bénának/: Néked mondom, kelj fel, és
fölvévén nyoszolyádat, eredj haza! És az rögtön felkelvén azok szemeláttára,
fölvevé amin feküdt, és elméne haza, dicsőítvén az Istent. És az álmélkodás elfogá mindnyájukat, és
dicsőiték az Istent, és betelének félelemmel, mondván: Bizony hihetetlen csodadolgokat láttunk ma!” (Luk. 5,17-26).
Márk. 2,13 És ismét kiméne a
tenger mellé, vagyis a tó partjára. És az egész sokaság, az egész tömeg utána
tódult, és megy vala követve őt és odagyűlt őhozzá. És Ő
tanítja vala őket*
*A János írása
szerinti Evangélium kijelentése: A tömegnek látnia kell a csodákat, hogy
hallgassa és kövesse az Úr Jézust: "Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren,
a Tiberiáson túl, vagyis a Tiberiás tavának túlsó partjára. És nagy sokaság követé őt, mivelhogy látják
vala az ő csodatételeit, amelyeket cselekszik vala a betegeken” (Ján. 6,1-2).
Márk. 2,14 És amikor tovaméne, és ahogy a vámnál elhaladt, meglátá Lévit, az Alfeus fiát, aki
a vámszedő helyen ül vala, és monda néki: Kövess engemet. És felkelvén, követi
vala őt*
*A tanítványok
névszerinti elhívásáról Máté is beszámol:
„És mikor Jézus onnét tovább méne, láta
egy embert ülni a vámszedő helyen, akinek Máté volt a neve, és monda néki:
Kövess engem! És az felkelvén, követé őt” (Mát. 9,9).
Márk. 2,15 És lőn, azaz történt, illetve úgy alakult, hogy amikor Ő ennek házában asztalhoz üle, vagyis Lévi házában asztalhoz telepedett,
asztalhoz dőlt, a vámszedők és bűnösök, azaz a céltévesztett emberek is sokan odaülnek, asztalhoz dőlnek
vala Jézussal és az ő tanítványaival; mert
sokan valának kik nyomába szegődtek, és követék őt*
*A Lukács írása szerinti Evangélium további
részleteket közöl a történtekről: „És
Lévi nagy lakomát, nagy vendégséget készíte néki az ő házánál; és vala ott nagy
sokasága a vámszedőknek és egyebeknek, azaz másoknak, akik ővelük együtt letelepedtek volt, és asztalhoz dőltek. És köztük az írástudók és farizeusok
zúgolódnak az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a
vámszedőkkel és a bűnösökkel, azaz a céltévesztettekkel együtt? És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra,
hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a
bűnösöket a megtérésre, a gondolkodásmód
megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak
Isten felé” (Luk. 5,29-32).
És ezután: „Igyekeztek, és közelgetnek vala pedig ő
hozzá, vagyis Jézushoz a vámszedők és a bűnösök mind, azaz mindnyájan, hogy hallgassák őt. És
zúgolódnak a farizeusok és az írástudók, mondván: Ez bűnösöket, azaz
céltévesztetteket fogad magához, és velük együtt eszik. Ő pedig erre ezt a példázatot beszélé
nékik, mondván: Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet
azok közül elveszt, vajon nem hagyja ott a kilencvenkilencet a
pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? És ha
megtalálta, felveti az ő vállára,
örülvén. És haza menvén, egybehívja
barátait és szomszédjait, mondván nékik: Örvendezzetek én velem, mert megtaláltam az én juhomat, amely elveszett vala. Mondom
néktek, hogy ily módon nagyobb öröm
lesz a mennyben egyetlen megtérő
bűnösön, hogysem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége
megtérésre. Avagy ha valamely asszonynak tíz drakhmája van, és egy drakhmát elveszt, nem gyújt-é gyertyát, vagy lámpást, és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja?
(A drakhma, görög ezüstpénz, értéke egy napszám). És ha megtalálta, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédjait,
mondván: Örüljetek én velem, mert megtaláltam a drakhmát, melyet elvesztettem
vala! Ezenképpen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egyetlen bűnös ember megtérésén” (Luk.
15,1-10).
Márk. 2,16 És amikor látták az írástudók, és a törvénytanítók, és a
farizeusok. Hogy együtt eszik a
vámszedőkkel és bűnösökkel, mondának az ő tanítványainak: Mi dolog, hogy a ti
Mesteretek vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik
és iszik?
Márk. 2,17 És amikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az
egészségeseknek, és a jó erőben levőknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek, azoknak, akik
rosszul, szerencsétlenül, nyomorúságosan
vannak. Nem azért jöttem, hogy igazakat, vagyis megigazultakat, hanem hogy
bűnösöket, azaz céltévesztetteket hívjak
megtérésre, azaz gondolkodásmód
megváltoztatására; Isten felé való visszatérés-, visszafordulásra*
*A Máté és Lukács
írása szerinti Evangélium így tesz bizonyságot az Úr szavairól: „Mert az
embernek Fia azért jött, hogy megmentse, és megtartsa ami elveszett vala” (Mát. 18,11)
„Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és
megtartsa, ami elveszett” (Luk. 19,10)
Tehát az Úr Jézus azért jött,
hogy ezt a próféciát is betöltse: „Az
elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom, az eltévedtet
visszaterelem, s a megtöröttet és sérültet kötözgetem, vagyis bekötözöm,
s a beteget, a gyengét erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok…” (Ezék. 34,16).
Márk. 2,18 A János és a farizeusok tanítványai pedig böjtölnek vala.
Odamennek azért és mondának néki: Mi az oka, hogy Jánosnak és a farizeusoknak
tanítványai böjtölnek, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?
Márk. 2,19 Jézus pedig monda nékik: Avagy böjtölhet-e a vőlegény
násznépe, a lakodalmas ház fiai, a vőlegény barátai, amíg velük van a vőlegény?
Ameddig a vőlegény velük van, ameddig maguknál láthatják a vőlegényt, nem
böjtölhetnek, nem lehet
böjtölniük.
Márk. 2,20 De jőnek majd azok a napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, mert eljön
az idő, amikor kiragadják körükből a vőlegényt, elviszik, és erővel elveszik
tőlük, és akkor böjtölni fognak azokon a napokon*
*A Máté írása
szerinti Evangélium is bizonyságot tesz erről: „Akkor a János tanítványai
jövének hozzá, mondván: Miért hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te
tanítványaid pedig nem böjtölnek? És monda nékik Jézus: Vajon szomorkodhatik-é,
és gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De eljőnek a napok, amikor
elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak” (Mát. 9,14-15)
Lukács szerint: „Azok pedig mondának néki: Mi az oka, hogy a
János tanítványai gyakorta böjtölnek és imádkoznak, valamint a farizeusokéi is;
a te tanítványaid pedig esznek és isznak?
Ő pedig monda nékik: Avagy művelhetitek-é azt, és rávehetnétek-e a
násznépet hogy a lakodalmasok böjtöljenek, amíg a vőlegény velük van? De eljőnek a napok, és mikor a
vőlegény elvétetik ő tőlük, akkor majd böjtölnek azokban a napokban” (Luk. 5,33-35)
Bemerítő János így tesz
bizonyságot a vőlegényről: „Ti magatok
vagytok a bizonyságaim, és
tanúskodhattok arról, hogy
megmondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem hogy őelőtte küldettem el. Akinek
jegyese van, vőlegény az. Akié a
menyasszony, az a vőlegény; a
vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, örvendezve, és ujjongva örül a vőlegény szavának, a vőlegény hangjának. Ez az én örömem immár betelt, és
teljessé lett” (Ján. 3,28-29).
Márk. 2,21 Senki sem varr pedig új posztóból foltot ó, vagyis régi, öreg, ócska ruhára; máskülönben, ami azt kitoldaná, kiegészítené, még kiszakít, kitép belőle, az új a régiből, vagyis a
lyukat betöltő új magához szakítja a régit, és nagyobb, csúnyább, gonoszabb,
súlyosabb szakadás, hasadás, repedés lesz és keletkezik.
Márk. 2,22 És senki sem tölt újbort régi tömlőkbe; különben az
újbor a tömlőket szétszakítja, szétveti, szétrepeszti. A bor is kiömlik, a
tömlők is elpusztulnak, tönkremennek, odalesznek, és kárba vesznek. Hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni*
*Lukács bizonyságtétele így hangzik: „És monda nékik
példabeszédet, vagyis példázatot is: Senki nem toldja az új posztó foltot az ó
posztóhoz. Senki sem tép ki foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja, mert különben az újat is megszakasztja, eltépi, és az ó a régi posztóhoz nem is illik az újból, az új ruhából való folt. És senki sem
tölti az újbort ó, vagyis régi tömlőkbe; mert különben az újbor
megszakasztja, szétrepeszti a
tömlőket, és a bor kiömöl, és
elfolyik, és a tömlők is elvesznek,
mert tönkremennek. Hanem
az újbort új tömlőkbe kell tölteni, és mind a kettő együtt megmarad. És senki, aki ó bort iszik, mindjárt
újat nem kíván, mert azt mondja: Jobb az ó.
(Más fordítás: Aki pedig óbort ivott, az nem akar újat,
mert ezt mondja: Az óbor a jobb)” (Luk. 5,36-39)
Az új tömlőről az apostolon keresztül hangzik a
kijelentés: „Azért ha valaki Krisztusban
van, új teremtés, új teremtmény az; a régiek elmúltak,
megszűnt a régi, és ímé, újjá lett
minden, és valami új valósult meg, új jött létre” (2 Kor. 5,17).
Márk. 2,23 És lőn, vagyis történt egyszer, hogy szombatnapon a
vetések közt, a gabonaföldeken megy vala által, mert vetésen vitt keresztül az útja, és az ő
tanítványai mentükben a búzakalászokat kezdék vala szaggatni, és tépdesni.
Márk. 2,24 Ekkor a farizeusok mondának néki: Ímé, miért művelik,
miért teszik azt szombatnapon, amit nem
szabad, ami tilos?
Márk. 2,25 Erre ő ezt kérdezte, és monda nékik: Soha sem olvastátok-é, mit művelt, mit
tett Dávid, mikor megszűkült, amikor szükségben volt,
ínséget szenvedett, és nélkülözött, és
megéhezett vala társaival egybe?
Márk. 2,26 Mi módon ment be az Isten házába az Abiátár főpap, azaz
Abiátár papi fejedelemsége idejében és ette meg az Istennek szánt, az
Istennek felajánlott, és kitett szent
kenyereket, amelyeket nem szabad megenni csak a papoknak; és adott a társainak
is?
Márk. 2,27 S monda nékik: A szombat lőn, a szombat rendeltetett az emberért, nem az
ember a szombatért*
*A törvény
világosan kijelenti a szombat célját: „Hat napon át munkálkodjál, dolgozz, és végezd minden dolgodat, és mindenféle munkádat. De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek
szombatja, a nyugalom napja, a heti
pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napja. Semmi dolgot se tégy, és ne végezz azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se
ökröd, se szamarad, és semminemű barmod, és semmiféle állatod, se
jövevényed, aki a te kapuidon belől van, hogy megnyugodjék, és hadd pihenjen a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad, vagyis hozzád hasonlóan”
(5
Móz. 5,13-14)
A tízparancsolatba is
belefoglaltatott a szombatra, a nyugalom
napjára vonatkozó parancs: „Hat napon
át végezd dolgaidat, és munkáidat,
a hetedik napon pedig nyugodjál, hogy
nyugodjék, és pihenjen a te ökröd és szamarad, és megpihenjen és
lélegzethez jusson a te szolgálód fia
és a jövevény” (2 Móz. 23,12)
Az apostolon keresztül nyer
kijelentést, hogy a sabbat törvénye csak előképe a Krisztusban való életnek: „Senki
el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a
valóság” (Kol. 2,16-17).
Márk. 2,28 Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is Ura,
azaz Úr a szombat fölött is*
*Máté is
bizonyságot tesz a történetről: „Abban az időben a vetéseken át haladt,
vagyis a gabonaföldeken ment át Jézus
szombatnapon. Tanítványai pedig megéheztek, és kezdték a kalászokat tépni és
enni. Látván pedig ezt a farizeusok, mondának néki: Ímé a te tanítványaid azt
cselekszik, és olyat tesznek, amit nem szabad szombatnapon cselekedni és tenni. Ő pedig monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett, mit tett Dávid, mikor megéhezett vala ő, és akik vele valának, vagyis a
kíséretével együtt? Hogyan ment be az
Isten házába, és ette meg a szentelt, vagyis az Istennek elkülönített
kenyereket, amelyeket nem vala szabad megennie néki, sem azoknak, akik ő vele
valának, vagyis az ő kíséretének,
hanem csak a papoknak? Vagy nem
olvastátok-é a törvényben, hogy szombatnapon megtörik, és megszegik a papok a szombatot a templomban és nem vétkeznek? Mondom pedig néktek,
hogy a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig tudnátok, és értenétek, mit jelent ez: Irgalmasságot
akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok, azaz nem ítéltétek volna el az
ártatlanokat, azokat, akik nem
vétkeztek. Mert a szombatnak is Ura az embernek Fia” (Mát. 12,1-8)
Lukács további részletekkel
egészíti ki a történetet: „Lőn pedig a
húsvét szombatját követő második szombaton, hogy a vetések között, vagyis a gabonaföldeken méne által és az ő tanítványai gabonafejeket szaggatván, vagyis kalászokat tépdesve, és azokat kezeikkel a
tenyerük között kimorzsolván, ettek. Némelyek
pedig a farizeusok közül mondának nékik: Miért cselekszitek azt, és miért tesztek olyat amit szombatnapokon nem szabad cselekedni?
És felelvén Jézus, monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett, mit tett Dávid, mikor megéhezett ő és azok
is akik vele voltak? Mi módon ment be
az Úrnak házába és vette el a szent kenyereket és ette meg és adott azoknak is,
akik vele voltak, amelyeket pedig nem lett
volna szabad megenni, hanem csak a
papoknak? És monda nékik: Az embernek Fia ura a szombatnak is.” (Luk. 6,1-5)
Az Úr Jézus feleletéből
kijelentést nyer, hogy a törvény szellemi: „Most
azért, mi van kezednél? Adj öt kenyeret nékem, vagy egyebet, ami van, vagy ami éppen akad. És felele a pap Dávidnak, és monda: Nincs
közönséges kenyér kezemnél, hanem csak szentelt, azaz Istennek elkülönített
kenyér van, ha ugyan a szolgák tisztán tartották magukat, legalább az
asszonytól. Dávid pedig felele a papnak, és monda néki: Bizonyára el volt
tiltva mi tőlünk az asszony mind tegnap, mind azelőtt, mikor elindulnék, és a
szolgák holmija, edénye is tiszta vala, jóllehet az út közönséges: azért
bizonyára megtartatik ma szentnek az
edényekben, vagyis a bensőnkben. Adott azért a pap néki szentelt kenyeret, mert nem
volt ott más kenyér, hanem csak áldozati szent kenyér, melyeket elvettek az Úrnak színe elől, hogy meleg
kenyeret tegyenek a helyett azon a napon, amelyen az előbbit elvevék” (1 Sám. 21,3-6)
Az apostolon keresztül
hangzik a kijelentés minden emberre vonatkozóan, akik még nem születtek újjá
víztől és Szellemtől: „Mert tudjuk ugyanis, hogy a törvény szellemi;
de én hústesti vagyok, a bűn alá rekesztve, és eladva rabszolgának a bűn alá” (Róm. 7,14)
Azért, hogy Isten kegyelme kiáradhasson
kivétel nélkül minden emberre: „… az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus
Krisztusban vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek” (Gal. 3,22)
A törvény egyébként is így
szólt: „Ha bemégy a te felebarátod vetésébe, az
ő gabonája közé, kezeddel szaggass
kalászokat, de sarlóval ne vágj be a te felebarátod, a te embertársad vetésébe” (5 Móz. 23,25)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)