2017. április 17.
2017. április 10.
Zsoltár 57. Elküldi Isten az Õ kegyelmét; (héberrel és kapcsolódó igékkel)
Zsolt. 57,1 Az éneklőmesternek [a karmesternek] az altashétre; [A
„Ne veszíts el; Ne töröld el; Ne semmisíts meg” kezdetű ének dallamára] Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember] miktámja; [arany-költeménye; bizonyságtétele abból az időből] mikor Saul [jelentése: akit kértek,
kívántak, a kikövetelt]
elől a barlangba menekült.*
*Dávid több
imádságot írt a barlangba lételekor: „Dávid tanító költeménye. Imádság abból az időből,
amikor a barlangban volt” (Zsolt.
142,1).
Mert Saul – a testi ember –
állandóan üldözte – és üldözi a szellemi embert: „Elméne azért onnan Dávid, és elfutott Adullám (jelentése: a nép
igazságossága; visszalépés, menekülés; pihenőhely; lezárt hely) barlangjába. És mikor meghallották testvérei
és atyjának egész háza népe, oda menének hozzá. És hozzá gyűlének mindazok,
akik nyomorúságban valának, és mindazok, akiknek hitelezőik voltak, és minden
elkeseredett ember, ő pedig vezérük lett azoknak; és mintegy négyszázan valának
ő vele” (1 Sám. 22,1-2).
„És Dávid elméne onnan, és Engedi (jelentése: vadkecskék forrása, kecskegidák forrása) erősségei közt, (sziklavárában) tartózkodék.
Lőn pedig, hogy a mikor visszatért Saul a Filiszteusok (jelentése: idegen,
vándor, kivándorolt) üldözéséből,
megüzenték néki, mondván: Ímé Dávid az Engedi pusztájában van. Maga mellé vőn
azért Saul az egész Izráel közül háromezer válogatott embert, és elment, hogy
megkeresse Dávidot és az ő embereit a vadkecskék kőszikláin” (1
Sám. 24,1-3).
758 Dávid így folytatja tovább könyörgését: „Tarts [(šámar): őrizz, óvj, védj] meg engemet, mint szemed fényét, [mint
szemed világát]. Szárnyaid árnyékába
rejts el engemet, [nyújts szárnyad árnyékában menedéket nekem]”
(Zsolt. 17,8).
Még amikor a világban –
a zordon sivatagban, és hústestben –voltunk, már akkor is az Úr őrzött: „Mert az Úrnak része az ő népe, Jákób néki
sorssal jutott öröksége. Puszta földön találta vala őt, zordon, sivatag
vadonban; körülvette őt, gondja volt reá, őrizte, mint a szeme fényét; Mint a
fészkén felrebbenő sas fiai felett lebeg, kiterjeszti felettük szárnyait,
felveszi őket, és tollain emeli őket” (5Móz.
32,9-11)
„Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed; az
embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek” (Zsolt. 36,8)
„Ha reád gondolok ágyamban: őrváltásról őrváltásra
rólad elmélkedem; Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok.
Ragaszkodik hozzád lelkem (pszühé
= énem; életem; személyem), jobboddal
támogatsz engem” (Zsolt. 63,7-9).
„Hiszen te vagy az én menedékem, s erős tornyom, és (erős bástyám) az ellenség ellen. Hadd lakozzam a te
sátorodban mindörökké; hadd meneküljek a te szárnyaid árnyéka alá (szárnyad
oltalmába)! Szela” (Zsolt. 61,4-5). Így van, az Úr: „Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és
páncél az ő hűsége” (Zsolt. 91,4).
Zsolt. 57,2 Könyörülj rajtam, oh Isten könyörülj rajtam, mert
benned bízom, és [(ḥásah nep̄eš): hozzád
menekülök]. Szárnyaid árnyékába menekülök, [(ḥásah): nálad keresek oltalmat, menedéket] amíg elvonulnak a
veszedelmek, amíg [(ʿáḇar
havváh): elmúlik a gonoszság, a romlás, pusztulás].*
*Dávid így
folytatja tovább könyörgését: „Tarts [(šámar):
őrizz, óvj, védj] meg engemet, mint
szemed fényét, [mint szemed világát]. Szárnyaid
árnyékába rejts el engemet, [nyújts szárnyad árnyékában menedéket nekem]”
(Zsolt. 17,8).
Még amikor a világban –
a zordon sivatagban, és hústestben –voltunk, már akkor is az Úr őrzött: „Mert az Úrnak része az ő népe, Jákób néki
sorssal jutott öröksége. Puszta földön találta vala őt, zordon, sivatag
vadonban; körülvette őt, gondja volt reá, őrizte, mint a szeme fényét; Mint a
fészkén felrebbenő sas fiai felett lebeg, kiterjeszti felettük szárnyait,
felveszi őket, és tollain emeli őket” (5Móz.
32,9-11)
„Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed; az
embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek” (Zsolt. 36,8)
„Ha reád gondolok ágyamban: őrváltásról őrváltásra
rólad elmélkedem; Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok.
Ragaszkodik hozzád lelkem (pszühé
= énem; életem; személyem), jobboddal
támogatsz engem” (Zsolt. 63,7-9).
„Hiszen
te vagy az én menedékem, s erős tornyom, és (erős bástyám) az ellenség ellen. Hadd lakozzam a te
sátorodban mindörökké; hadd meneküljek a te szárnyaid árnyéka alá (szárnyad
oltalmába)! Szela” (Zsolt. 61,4-5). Így van, az Úr: „Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és
páncél az ő hűsége” (Zsolt. 91,4).
Zsolt. 57,3 A magasságos [a
felséges] Istenhez kiáltok; Istenhez, [aki
mellém áll], és jót végez felőlem, [(gámar): ki ügyemet jó végre viszi].*
*És mert az Úr nem
változik, Pál apostol is ezt vallja meg: „Meg lévén győződve arról, hogy aki
elkezdette bennetek a jó dolgot, a jó munkát, elvégezi, és be is fejezi
a Krisztus Jézusnak napjáig” (Fil. 1,6).
A Zsoltár szavaival
megvallhatjuk, hogy: „Ha szorult helyzetben
vagyok is, megtartod életemet. Haragos ellenségeim ellen kinyújtod kezedet,
jobbod megsegít engem. Elvégzi értem az Úr, és javamra dönti el ügyemet.
Uram, a te kegyelmed örökkévaló, szereteted örökké tart: ne hagyd
el a te kezeidnek alkotásait!” (Zsolt. 138,7-8).
Zsolt. 57,4 Elküldi a mennyből, és megtart engem: és meggyalázza az engem
elnyelőt. Szela. Elküldi Isten az ő kegyelmét és hűségét. [Héber szerint: šálaḥ): lebocsátja a mennyből, és (jášaʿ): segít, támogat, megszabadít,
megőriz, győzelmet ad. Csúffá teszi üldözőimet, és gyalázatba
taszítja azokat, akik taposnak rajtam. (šálaḥ):
lebocsátja a mennyből Isten (ḥeseḏ): kegyelmét szeretetét
irgalmát, és('ĕmeṯ): igazságát].*
*Dávid így folytatja megvallását: „Kinyújtotta kezét a magasból és felém nyúlt kimentett a vizek mélyéről. (Zsolt. 18,17).
„Az Úrnak [(jəhóváh):
Jahve, az Örökkévalónak] minden útja
kegyelem [minden ('óraḥ):
ösvénye (ḥeseḏ): szeretet, jóakarat, jóindulat, jóság] és hűség [('ĕmeṯ): szilárdság,
stabilitás, állandóság; biztonság] azoknak,
akik szövetségét és bizonyságait [(ʿéḏáh): bizonyítékait] megtartják [megőrzik]”
(Zsolt. 25,10).
Mert: „az Úr kegyelme (szeretete) öröktől fogva való és örökkévaló az őt
félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain (még az unokákon is); Azokon, akik megtartják az ő szövetségét és
megemlékeznek az ő parancsolatjairól, hogy azokat megcselekedjék” (Zsolt.
103,17-18).
És az Isten igazságáról
így hangzik a bizonyságtétel: „Istennek
igazsága pedig Jézus Krisztus...” (Róm.
3,22).
Zsolt. 57,5 Az én lelkem oroszlánok között van, tűzokádók között
fekszem; emberek között, akiknek foguk dárda [lándzsa] és nyilak, nyelvük pedig éles szablya. [Héber szerint: (ləḇijjá' láḇí' nep̄eš): Oroszlánok
között fekszem, (láhaṭ táveḵ šáḵaḇ' áḏám):
lángleheletű emberek között, kiknek fogai, mint az (šén): éles szirt, mint a (ḥăníṯ
ḥéc): dárda, és a dárdahegye, és mint a nyilak. (lášón lášôn): nyelvük, és beszédük pedig (ḥăḏáh): élesre köszörült (ḥereḇ):
kard].*
*És így folytatja
Dávid: „A szádat gonoszságra tátod, [szádból (ráʿ): veszélyes,
rosszindulatú beszéd jön ki] és a nyelved
csalárdságot [(mirəmáh cámaḏ): csalást, becsapást, félrevezetést tervez] sző” (Zsolt. 50,19).
„Szeretsz minden ártalmas [(belaʿ): romlást, pusztulást hozó] beszédet, [szeretsz bántó szavakat
mondani], és az álnok [(mirəmáh):
félrevezető] nyelvet”
(Zsolt. 52,6).
A hitetlenek között: „Van olyan, aki beszél
hasonlókat a tőrszúrásokhoz; (akinek a fecsegése olyan, mint a tőrdöfés)…”
(Péld. 12,17).
Mert: „A mihaszna (haszontalan) ember
gonoszul áskálódik, és ajka olyan, mint a perzselő tűz.” (Péld. 16,27).
Jeremiás prófétán keresztül
folyatódik a kijelentés: „Nyelvük olyan, mint a kifeszített íj, hazugsággal és nem igazsággal hatalmaskodnak
az országban! Egyik gonoszságot a másik után követik el, de engem nem ismernek
- így szól az ÚR” (Jer. 9,2).
Jakab apostol megerősíti a
kijelentést: „A nyelv tűz, a gonoszságnak
összessége [(adikia): a jogtalanság, igazságtalanság, istentelenség,
gaztett, gonoszság egész világa]. Úgy
van a nyelv a mi tagjaink [(melosz): testrészeink] között, hogy megszeplősíti [(szpiloó):
beszennyezi] az egész testet, a
[(holosz
szóma): teljes lényünket] és lángba borítja életünk folyását [(geneszisz trokhosz):
természet szerinti életünk - testi származásunk - folyamatát, lefolyását,
vagyis egész életünket, és lángra lobbanva, egész életutunkat fölégeti].
Maga is lángba boríttatván a gyehennától
[(phlogidzó
geenna): lángra gyúlva a gyehenna tüzétől]. A nyelvet az emberek közül senki sem
szelídítheti meg [senki sem képes (damadzó): ellenőrzése alatt
tartani, megfékezni]; fékezhetetlen
[(akataszkhetosz):
nyughatatlan, megbízhatatlan] gonosz
[(kakosz):
rossz, gonosz, káros, ártalmas] az,
halálos [(thanatéphorosz): végzetes, halált okozó] méreggel teljes” (Jak. 3,6.8).
Zsolt. 57,6 Magasztaltassál fel az egek felett, oh Isten! Mind az
egész földön legyen a te dicsőséged [Más fordítás: Istenem, emelkedj föl az egek fölé, az egész
föld fölé keljen föl dicsőséged]!*
*És folytatja
Dávid: „Magasztaltassál fel, oh Isten, az egek felett, és dicsőséged legyen az
egész földön! Hogy megszabaduljanak a te szeretteid, segíts a te jobb kezeddel
és hallgass meg engem! (Más fordítás: Magasztaljanak a mennyben, Istenem,
dicsőítsenek az egész földön! Segítsen jobbod, és hallgass meg minket, hogy
megmenekülhessenek kedveltjeid!)” (Zsolt. 108,6-7).
Zsolt. 57,7 Hálót készítettek lábaimnak, és (nep̄eš (káp̄ap̄): megaláztak
engem; vermet ástak én előttem, de ők estek abba. Szela.*
*Az ellenség:
„Gödröt
ás [vermet nyit, és (ḥáp̄ar): csapdát készít] és mélyre vájja azt, de beleesik a verembe,
amit csinált, [a maga készített csapdába]” (Zsolt. 7,16).
Mert van egy szellemi
törvény, amely így hangzik: „Aki vermet
ás másnak, abba belé esik; és aki felhengeríti a követ, arra gurul vissza...
Aki vermet ás, beleesik abba, és aki lerontja a kőkerítést, azt megmarja a
kígyó” (Péld. 26,27; Préd. 10,8).
Egy történeten
keresztül mutatja be a Szent Szellem, a szellemi törvény működését: „És monda Harbona (jelentése: perzsa = a
lovak (a testi erő) országából), az
udvarmesterek egyike a király előtt: Ímé a fa is, amelyet készített Hámán
(jelentése: lázító, lármázó; tomboló) Márdokeusnak
(jelentése: tiszta mirtusz), aki a király
javára szólott vala, ott áll Hámán házában, ötvenkönyöknyi magas. És monda a
király: Akasszátok őt magát reá! Felakasztják azért Hámánt a fára, amelyet
készített Márdokeusnak, és megszünék a király haragja” (Eszt. 7,9-10).
De: „Aki elcsábítja az igazakat gonosz útra,
vermébe maga esik bele; a tökéletesek pedig örökség szerint bírják a jót” (Péld. 28,10).
Az Úr Jézus így fejti
ki a próféciákat: „Aki pedig
megbotránkoztat [bűnre, elpártolásra, elégedetlenségre csábít, tőrbe ejt,
botlásba visz csak] egyet [is] e kicsinyek közül, akik énbennem hisznek,
jobb annak [és jobban járnának], hogy
malomkövet kössenek a nyakára, és [azzal együtt] a tenger mélységébe vessék. [és a tenger fenekére süllyesszék]”(Mát.
18,6).
Ezért: Besüllyedtek [beestek, bezuhantak] a pogányok [a népek, nemzetek] a verembe [a gödörbe, a veszedelembe], amelyet [maguk] ástak, amit [másoknak készítettek];
a [rejtett] hálóban, [csapdában, vagy
tőrben] amelyet elrejtettek, [és
titkon vetettek] megakadt
[megbotlott, belegabalyodott, és megfogatott] a lábuk. [Más fordítás: A nemzetek beleestek a verembe, amelyet
ástak, és csapdájuk saját lábukat fogta meg]. (Zsolt. 9,16).
Bizony: „A maga álnokságai fogják meg az istentelent,
(aki Isten nélkül él) és a saját bűnének
köteleivel kötöztetik meg” (Péld. 5,22).
Zsolt. 57,8 Kész az én szívem, az én [(léḇ): bensőm], oh
Isten, kész az én szívem az én [(léḇ): bensőm]; hadd énekeljek és
zengedezzek [(šúr šír zámar): hadd ünnepeljelek
énekléssel, zenélve és táncolva hadd dicsérjelek]!*
*Ismét ezt vallja
meg Dávid: „Kész az én szívem, oh Isten, hadd énekeljek és zengedezzek lelkesen” (Zsolt. 108,2).
„Hadd menjek be, hadd [(bô'): járuljak] Isten oltárához, vigasságos örömömnek erős
Istenéhez, [(śiməḥáh gíl): jókedvű örvendezéssel, ujjongással] és hadd dicsérjelek téged citerával, [(kinnôr):
hadd magasztaljalak hárfával] Isten, én
Istenem!” (Zsolt. 43,4).
„Örvendeznek az én ajakim, hogy énekelhetek néked, és egész valóm is,
amelyet megváltottál. Nyelvem is minden napon hirdeti a te igazságodat, mert
megszégyenültek és gyalázattal illettettek, akik vesztemre törtek” (Zsolt. 71,23-24).
Zsolt. 57,9 Serkenj fel, [(ʿúr): ébredj], én dicsőségem serkenj
fel, [[(ʿúr): ébredj] te lant és hárfa, hadd költsem fel a hajnalt!*
*És újra-és újra
arra biztatja Dávid Isten népét, hogy: „Dicsérjétek [dicsőítsétek (jáḏáh):
megvallva] az Urat, és [adjatok
hálát az Úrnak] citerával; tízhúrú
hárfával [lanttal, hegedűvel] zengjetek
[(zámar):
dalt] néki [zengjétek fölségét]. Énekeljetek néki új éneket, [(šúr
šír): énekléssel ünnepeljétek] lantoljatok
[(nḡn): húrt pengessetek] lelkesen, [(jáṭaḇ) vidám szívvel,
örömkiáltással; nagy örömmel], harsogón
[(tərúʿáh): ujjongó
csatakiáltással]” (Zsolt. 33,2-3).
Hát: „Énekeljetek néki, zengedezzetek (zsoltárt) néki, beszéljétek el minden ő csodatételét. (Dicsőítsétek szent
nevét), dicsekedjetek az ő szent nevével;
örvendezzen azoknak a szívük, akik keresik az Urat” (Zsolt. 105,2-3).
„Dicsérjétek őt kürt-zengéssel; dicsérjétek őt hárfán
és citerán; Dicsérjétek őt dobbal és
tánccal (körtáncot járva), dicsérjétek őt hegedűkkel és fuvolával;
Dicsérjétek őt hangos cimbalommal, (csengő cintányérral) dicsérjétek őt harsogó cimbalommal
(zengő cintányérral). Mindenki dicsérje
az Urat! Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt.
150,3-6).
„Énekeljetek az Úrnak új éneket; énekelj az Úrnak te
egész föld! Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az ő nevét; hirdessétek napról-napra
az ő szabadítását. Beszéljétek a népek között az ő dicsőségét, minden nemzet
között az ő csodadolgait” (Zsolt.
96,1-3).
És ismét: „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert
csodadolgokat cselekedett, (mert csodákat tett); megsegítette őt az ő jobbkeze és az ő szentséges karja (szabadulást
szerzett). Tudtul adta az Úr az ő
szabadítását, (megmutatta szabadító erejét); a népek előtt megjelentette, és (nyilvánvalóvá tette) az ő igazságát. Megemlékezett az ő
kegyelméről és Izráel házához való hűségéről; látták a föld határai mind a mi Istenünknek
szabadítását. Vígan énekelj az Úrnak te egész föld; (Ujjongjatok az ÚR
előtt az egész földön)! Harsanjatok fel,
örvendezzetek és zengedezzetek (Örvendezve vigadjatok, zsoltárt
énekeljetek)! Zengedezzetek az Úrnak
hárfával, és hangos énekléssel, és (hárfakísérettel zengő éneket)! Trombitákkal (harsonákkal) és kürtzengéssel vigadozzatok, és
(ujjongjatok) a király, az Úr előtt!” (Zsolt. 98,1-6).
És ismét: „Dicsérjétek az Urat! Énekeljetek az Úrnak
új éneket; dicsérje őt a hívők gyülekezete! Örvendezzen Izráel az ő
teremtőjében: Sionnak fiai örüljenek, és (örvendezzenek) az ő királyukban! Dicsérjék az ő nevét tánccal (körtáncot járva); dobbal és hárfával zengjenek néki. Mert
kedveli az Úr az ő népét, és (gyönyörködik népében) a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg (győzelemmel ékesíti fel
az elnyomottakat)” (Zsolt. 149,1-4).
És Dávid válasza: „Isten! Új éneket éneklek néked; tízhúrú hangszerrel zengedezlek téged” (Zsolt. 144,9).
Zsolt. 57,10 Hálát adok néked [(jáḏáh): dicsérlek, és
magasztallak], én Uram, [('ăḏónáj)] a népek között, és [zsoltárt] zengedezek néked [rólad] a nemzetek között.
Zsolt. 57,11 Mert nagy az egekig a te kegyelmed [szereteted], és a felhőkig a te hűséged.*
*És Dávid újra-és újra megvallja: „Uram, az égig ér a te kegyelmed, és [szereteted]; a te hűséged a felhőkig!” (Zsolt. 36,6).
„… az Úr
kegyelmével
[(ḥeseḏ):
irgalmával; jóvoltával, szeretetével] telve
a föld” (Zsolt. 33,5).
És
ismét. „Magasztallak, URam, a népek közt,
zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt. Mert nagy, egek felett való a te
kegyelmed, (szereteted) és a felhőkig
ér a te hűséges voltod!” (Zsolt.
108,4-5).
„Az Úrnak kegyelmét (kegyelmes tetteit) hadd énekeljem örökké! Nemzedékről
nemzedékre hirdetem a te hűséges voltodat az én számmal! Mert azt mondom:
Örökké megáll a te kegyelmed, és megerősíted a te hűséges voltodat az egekben,
mondván” (Zsolt. 89,2-3).
Mert:
„Nem bűneink szerint cselekszik velünk,
és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint. Mert a milyen magas az ég a
földtől, olyan nagy az ő kegyelme (szeretete) az őt félők iránt” (Zsolt.
103,10-11).
Hát: „Dicsérjétek
az Urat mind, ti pogányok (ti nemzetek); magasztalják (dicsőítsétek) őt
mind a népek! Mert nagy az ő kegyelme (szeretete) mi hozzánk, és az Úrnak igazsága megmarad örökké. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 117,1-2).
Zsolt.
57,12
Magasztaltassál fel az egek felett, oh Isten! Mind az egész földön legyen a te
dicsőséged [Más fordítás: Uram, (rúm): emelkedj föl az
egek fölé, az egész föld fölé keljen föl dicsőséged]!*
*És így folytatja Dávid: „[Uram]
Mi Urunk [Jahve, = örökké létező,
Örökkévaló] Istenünk, mily felséges
[('addír):
hatalmas, fenséges, csodálatos] a te
neved az egész földön, [széles e világon, és szerte a világon] aki az egekre helyezted dicsőségedet [(hôḏ):
ragyogásodat, pompádat, fenségedet, méltóságodat]. (Más fordítás: Ó, Urunk, Örökkévaló! Az egész Földön nincs
nevednél felségesebb, az égnél is magasabbra emelted dicsőségedet. Mert:
A te dicsőséged fölmagasztaltatott az egek fölött, és méltóságodról az egeken
túl is beszélnek]” (Zsolt. 8,2)
Spurgeon: A szeretet hiányáról.
Amit látni akarunk, azt mindig látni fogjuk. A
hibák mindig vastagok ott, ahol vékony a szeretet. A fehér tehenet is feketének
látod, ha úgy akarod.
Bátorítsd az embereket!
„Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek
erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, aki megfizet, Ő jő,
és megszabadít titeket! Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei
megnyittatnak, Akkor ugrándoz, és szökellni fog, mint szarvas a sánta, és
ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok erednek a
kietlenben, a pusztában”
(Ésa. 35,4-6).
Hirdesd, hogy az Úr Jézus
bosszút állt az ellenségeiteken – a sátánon és csapatán, - legyőzve őt a
golgotai kínoszlopon.
NE FÉLJ!
Az Úr rendeléseit és a végzéseit megtartani és teljesíteni,
mert akkor lesz jó dolgod, ha azokat teljesíted. Akkor leszel bátor és erős, és
semmitől sem fogsz félni sem ne rettegni!
(1 Krón. 22,13)
Hát merj szeretni,
„…mert a szeretettel teljesen betöltöd a
törtvényt”
(Róm. 13,10)
2017. április 4.
Zsoltár 56. Az Istenben bízó ember könyörgése az ellenségtől való szabadításért; (héberrel és kapcsolódó igékkel)
Zsolt. 56,1 Az éneklőmesternek, [a karmesternek] a Jónathelem rehokimra [(Jónat elem rehokim): a
csöndes galamb távoli helyeken; vagy: a messzi fák galambja” kezdetű ének
dallamára]; Dávidnak [jelentése: szeretett,
szerető; összekötő, egyesítő; főember] miktámja [arany-költeménye]; mikor megragadták őt a filiszteusok Gáthban
(jelentése: (borsajtó, prés, csöbör
közhírré tétel). [A héber szerint: A karelnöknek, Jónat elem rehokim): a messzetért néma galambról, Dávid (miḵətám):
arany ékszere].
Zsolt. 56,2 Könyörülj rajtam, [(ḥánan): légy kegyelmes
hozzám] Istenem [('ĕlóhím)], mert halandó [('ĕnôš):
esendő ember] tátog [(šá'ap̄): bosszút lihegve] ellenem
és mindennap hadakozván [(láḥam): harcolva, küzdve]
nyomorgat, [(láḥac): szorongat, és gyötör] engem!*
*Dávid így
folytatja könyörgését: „Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak [(dikaioszüné):
megigazulásomnak] Istene. A nyomorúságban
vidámíts meg engemet; Szorult helyzetemből adj nekem kiutat; a szorongásban
tágíts rajtam [és halld meg az én imádságomat]! (Zsolt. 32,2-4);
Zsolt. 56,3 Ellenségeim minden napon tátognak reám: [(šá'ap̄):
szüntelenül bosszút lihegnek, folyvást
lábukkal taposnak]. Bizony sokan hadakoznak [(láḥam): harcolnak, küzdenek]
ellenem. Sokan támadnak rám kevélyen;
állíts talpra, oh magasságos Isten!*
*És Dávidnak
menekülni kellet a filiszteusok elől, és Saul, Izráel királya elől is: „És mondának
Ákhis (jelentése: haragudni,
kígyó-varázsló) szolgái (udvari
emberei) néki: Vajon nem ez-é Dávid,
annak az országnak királya? Vajon nem
erről énekelték-é a körtáncban, mondván: Saul megverte az ő ezerét, Dávid is az
ő tízezerét? És mikor eszébe vevé
Dávid ezeket a beszédeket, igen megrémüle Ákhistól, Gáthnak (jelentése:
borsajtó, prés, csöbör közhírré tétel) királyától.
És megváltoztatá magaviseletét (És félkegyelműnek tettette magát) ő előttük, és őrjönge kezeik között.
(Eszelősként viselkedett) és irkál vala a
kapuknak ajtain, nyálát pedig szakállán folyatja alá. És monda Ákhis az ő szolgáinak (az udvari embereknek): Ímé látjátok, hogy ez az ember megőrült,
miért hoztátok őt hozzám? Szűkölködöm-e
őrültekben, hogy ide hoztátok ezt, hogy bolondoskodjék előttem? Ez jöjjön-e be
házamba? (1 Sám. 21,11-14).
„Lőn pedig, hogy a mikor visszatért Saul (jelentése: akit
kértek, kívántak, a
kikövetelt) a Filiszteusok
(jelentése: idegen, vándor, kivándorolt) üldözéséből,
megüzenték néki, mondván: Ímé Dávid az Engedi (jelentése: vadkecskék
forrása, kecskegidák forrása) pusztájában
van. Maga mellé vőn azért Saul az egész Izráel közül háromezer válogatott
embert, és elment, hogy megkeresse Dávidot és az ő embereit a vadkecskék
kőszikláin” (1 Sám. 24,2-3).
Zsolt. 56,4 Mikor félnem kellene is, én bízom te benned.*
*Mert: „Velem van az Úr
(jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) segít engem, és én megvetéssel nézek
gyűlölőimre. Jobb az Úrban
(Jahvéban az Örökkévalóban) bízni,
(és Nála keresni oltalmat) mint
emberekben reménykedni. Jobb az Úrban, (jəhóváh): Jahvéban az Örökkévalóban) bízni, (és Nála keresni oltalmat) mint (előkelő) főemberekben reménykedni” (Zsolt. 118,7-9).
Zsolt. 56,5 Isten által dicsekedem az ő igéjével; az Istenben
bízom, nem félek, [(báṭaḥ): Benne nincs félnivalóm,
biztonságban vagyok]. Ember, a [(báśár): hústesti halandó ember] mit
árthatna nékem? [Istenben,
akinek igéjét dicsérem, és dicsőítem, Istenben remélek, nem félek].*
*Uram: „Ha szavaidat
hallattad, ha eljutott hozzám igéd, én élveztem azokat; a te szavaid örömömre
váltak nékem és szívemnek vígasságára; mert a te nevedről neveztetem, oh Uram,
Seregeknek Istene!” (Jer. 15,16).
Gyönyörködöm a te beszédedben, mint aki nagy
nyereséget talált” (Zsolt. 119,162).
És mindenki, aki csak él, és hisz, ezt vallja meg: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az
Örökkévaló] az én világosságom [('ôr):
fényem, ragyogásom] és üdvösségem
[(jéšaʿ
ješaʿ): szabadításom, segítségem, biztonságom, jólétem, az üdvösségem]:
kitől féljek [(járé'): kitől tartsak,
féljek, remegjek, reszkessek]? Az Úr [(jəhóváh):
Jahve, az Örökkévaló] az én [(ḥaj):
virágzó, sikeres, prosperáló] életemnek
erőssége [(máʿôz): védelme, menedéke, ereje, oltalmazója]: kitől
remegjek, [kitől rettegnék]?” (Zsolt. 27,1).
„Ímé, az
Isten az én szabadítóm! Bízom, és nem félek, nem rettegek; mert erőm és énekem
az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló), az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló), és lőn nékem szabadítóm!” (Ésa. 12,2).
„Erőm az Úr,
(jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) és énekem, szabadítómmá lőn nekem; Ő az én
Istenem, őt dicsérem, atyámnak Istene, őt magasztalom” (2 Móz. 15,2).
„Velem van az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) nem
félek; ember mit árthat nekem? Velem van az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) segít engem, és én megvetéssel nézek
gyűlölőimre. Jobb az Úrban (jəhóváh): Jahvéban az Örökkévalóban) bízni,
mint emberekben reménykedni. Jobb az Úrnál (jəhóváh): Jahvénél, az Örökkévalónál) keresni oltalmat, mint emberben bízni. Jobb
az Úrban, (jəhóváh): Jahvéban az
Örökkévalóban) bízni, mint főemberekben
reménykedni. Jobb az Úrnál, (jəhóváh): Jahvénál az Örökkévalónál) keresni
oltalmat, mint előkelő emberekben bízni. Erősségem és énekem az Úr, (jəhóváh):
Jahve az Örökkévaló), és megszabadított
engem” (Zsolt. 118,6-9.14).
„… mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom
tőled; Úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit
árthat én nékem?” (Zsid. 13,5-6).
Zsolt. 56,6 Minden nap elforgatják beszédeimet [Szüntelenül elferdítik szavaimat];
minden gondolatuk ellenem van, ártalomra. [Héber:
Minden nap (ʿácaḇ): bánkódom, és
elszomorít (dáḇár): szavuk,
beszédük, mert (maḥăšeḇeṯ maḥăšáḇáh):
elgondolásuk, tervük, céljuk (ráʿ):
gonosz, veszélyes, minden gondolatuk az elvesztésem].*
*Igen: „Minden
gyűlölőm együtt suttog reám, gonoszat koholnak, [(ráʿ ḥášaḇ): ártó gondolatokat
forgatnak fejükben] ellenem”
(Zsolt. 41,8).
És ezt mondják: „Jertek és tervezzünk terveket ellene…
Jertek el és verjük meg őt nyelvvel, és ne hallgassunk egy szavára sem!” (Jer. 18,18).
„… terveket
szőttek ellenem, mondván: Pusztítsuk el e fát gyümölcsével együtt; irtsuk ki
ezt az élők földéből, hogy még a nevét se emlegessék többé!” (Jer. 11,19)
Az Úr Jézusról szólnak a
próféták: „a farizeusok, a Heródes pártiakkal, a kiemelkedően vallásos emberek, a
politikát a vallással egyesítőkkel együtt mindjárt tanakodni kezdtek, hogy
hogyan végezzenek vele; hogyan ölhetnék meg Jézust, és tanácsot tartának
ellene, hogy elveszítsék őt” (Márk. 3,6).
Már Dávid így prófétált
erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és
akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10)
„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek,
hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket. (Más fordítás:
Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek.
Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat
koholnak, és terveznek. Titokban
tartják tervüket, és a kikoholt
tervet végrehatják. mindenikük keble és szíve kikutathatatlan, mert
kifürkészhetetlen az ember bensője és szíve” (Zsolt. 64,6-7).
Zsolt. 56,7 Egybegyűlnek, elrejtőznek, [lesben állnak] sarkaimat [lépéseimet]
lesik [figyelik], mert kívánják az én
az én életemet; [mert az életemre törnek].*
*Dávid – mint
mindig – az Úrhoz kiált az ellenség miatt: Mert az ellenség: „Leselkedik
a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja
a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt” (Zsolt. 10,9).
Igen: „Hasonlók
az oroszlánhoz, amely zsákmányra [prédára]
szomjaz, [(kásap̄): sóvárog, és vágyakozik] és a rejtekhelyen, a [(misətár): búvóhelyen] ülő [lapuló, és (jášaḇ): lesben álló] oroszlánkölyökhöz. [Más fordás: Tekintetük, mint a prédára kész
oroszláné, s mint a rejtekhelyén meghúzódó oroszlánkölyöké]” (Zsolt. 17,12)
„Mert ímé életem után leselkednek, egybegyűltek
ellenem az erősek; ólálkodnak körülöttem, életemre törnek a hatalmasok anélkül,
hogy hibás vagy vétkes volnék, Uram!”
(Zsolt. 59,4).
Zsolt. 56,8 Gonoszsággal menekedhetnének? Haraggal rontsd meg, oh
Isten, a népeket. [Héber: (pálêṭ): megszabadulhatnak-e
('áven): hazugságuk, csalásuk,
igazságtalanságuk ellenére? Taszítsd el haragodban e népséget, Istenem]!*
*Az Úr válasza: „Összetöröm őket, hogy fel sem kelhetnek;
lábaim elé hullnak. [Héber szerint: (mḥc): megrázom őket (jáḵôl
jáḵól) míg nem lesznek képesek (qúm): felállni, és szilárdan állva
maradni. (reḡel): nyomukban leszek, és követem őket, (náp̄al):
míg meg nem hajtják, és földre nem vetik magukat]” (Zsolt. 18,39).
Zsolt. 56,9 Bujdosásomnak számát jól tudod. Szedd
tömlődbe könnyeimet! Avagy nem tudod-e azoknak számát? Nincsenek-e számon
tartva könyvedben? [Héber: Te (sáp̄ar): számon tartod (nóḏ
nôḏ): vándorlásomat, bolyongásomat. Feljegyezted Uram szenvedésem útját. gyűjtsd tömlődbe könnyeimet (śím śúm): legyenek benne (sip̄əráh sép̄er): könyvtekercsedben]:*
*János
apostol így látja ezt a könyvtekercset: „És
[(eidó
oida): észrevettem], és láték
annak jobb kezében, aki a királyiszékben [(thronosz): a trónon] üle, egy könyvet [(biblion): könyvtekercset]
amely be volt írva belül és hátul, [(graphó):
kívül-belül teleírt] és le volt
pecsételve hét pecséttel. (Jel. 5,1).
Ezékiel a kapott
látomásban azt is látja, hogy mi volt a
könyvtekercsbe írva: : „És látám, és ímé
egy kéz nyúlt felém, és ímé benne egy könyv türete (egy irattekercs) vala. És kiterjeszté azt előttem, és ímé be
vala írva elől és hátul, és írva valának reá (siratóénekek), és gyászénekek és (sóhajok) és nyögések és jajszók” (Ezék. 2,9-10).
Zsolt. 56,10 Meghátrálnak majd ellenségeim, mikor [hozzád] kiáltok így tudom meg, hogy
velem van az Isten]. [Más fordítás: Ellenségeim visszarettennek, amikor téged
szólítalak, és (qárá') segítségül
hívlak, és (jḏʿ): megtapasztalom,
hogy valóban velem van az Isten];*
*Mert: „az én ellenségeim
meghátráltak, [visszafordultak], és
elbuktak, [elgyengültek, meginogtak, megbotlottak és elestek] és elvesztek [eltűntek, semmivé lettek,
elpusztultak] a Te orcád előtt [a Te
színed előtt]. (Más fordítás: Miattad hátat fordítanak ellenségeim, elfutnak
előled, földre esnek, megsemmisülnek egészen)” (Zsolt. 9,4).
„Azért te benned [(báṭaḥ): hisznek, és] bíznak, akik
ismerik a te nevedet, [akik igazán
ismernek Téged], mert nem hagytad
el [soha] Uram, akik keresnek téged,
[akik hozzád fordultak segítségért]”
(Zsolt. 9,11).
Zsolt. 56,11 Dicsérem Istent, az ő ígéretéért, dicsérem az Urat
az ő ígéretéért. [Héber: Istenben (hálal): dicsekedem az Ő Igéjével, az Ő (dáḇár):
kijelentésével. Az Úrban [jəhóváh): Jahvéban az Örökkévalóban (hálal)]: dicsekedem
az Ő Igéjével, az Ő (dáḇár): kijelentésével].
Zsolt. 56,12 Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nékem?*
*És így
folytatja Dávid: „Velem van az
Úr, nem félek; mit árthat nékem ember?”
(Zsolt. 118,6).
Hiszen: „Az Úr az én világosságom, és (segítségem) és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége
(életemnek ereje, kitől rettegnék): kitől
remegjek? (Zsolt. 27,1).
Mert Uram, Te: „Tanácsoddal igazgatsz (és vezetsz) engem, és végül dicsőségedbe fogadsz” (Zsolt.
73,24).
Bizony: „Nem félek
[nem ijedek, rémülök, riadok meg] sok
ezernyi néptől sem, amely köröskörül felállott ellenem, és (ha ellenségesen
körülvesznek, rám törnek, mindenfelől megkörnyékeznek)” (Zsolt 3,7).
Mert: „Isten a mi oltalmunk és
erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk….)” (Zsolt.
46,2-3).
„Mivelhogy… az igaz, (a
megigazított) semmi rossz hírtől nem fél;
szíve erős, az Úrban bizakodó. Rendületlen az ő szíve; nem fél, végül
megvetéssel néz ellenségeire” (Zsolt. 112,6-8).
Zsolt. 56,13 Tartozom, oh Isten, az én néked tett fogadásaimmal;
megadom néked a hálaáldozatokat [Héber: (šálam):
kész vagyok teljesíteni (néḏer neḏer):
fogadalmamat, (tôḏáh): megvallva
hálámat];*
*Így folytatódik a
kijelentés: „Tegyetek fogadást (fogadalmat) és adjátok meg
(és teljesítsétek) azokat az Úrnak, a ti
Isteneteknek; mindnyájan, akik ő körülte laknak, hozzanak ajándékot a
Rettenetesnek” (Zsolt. 76,12).
De: „Ha fogadással ígérsz valamit az Úrnak, a te Istenednek: ne halogasd
annak megadását; mert bizony megkeresi azt rajtad az Úr, a te Istened,
(mert úgyis számon kéri tőled Istened, az ÚR) és bűnül tulajdoníttatik az néked (és vétek fog terhelni). Ha pedig nem teszesz fogadást, (azzal
nem vétkezel) bűn sem tulajdoníttatik
néked. Ügyelj arra, a mi ajkaidon kijön, és úgy teljesítsd, amit száddal
ígérsz, mint mikor szabad akaratból teszesz fogadást az Úrnak, a te Istenednek.
(Más fordítás: Vigyázz azért, hogy megtedd, amit
kimondasz, ha önkéntes áldozatot fogadsz Istenednek, az ÚRnak, ahogyan azt
megígéred)” (5 Móz. 23,21-23).
A prédikátor is erre
figyelmeztet: „Mikor Istennek fogadást
(fogadalmat) teszel, ne halogasd annak
megadását (teljesítését); mert nem
gyönyörködik (nem telik neki kedve) a bolondokban.
Amit fogadsz, megteljesítsd! Jobb,
ha nem teszel fogadalmat, mint ha fogadalmat teszel, és nem teljesíted. Ne
engedd a te szádnak, hogy bűnre kötelezze hústestedet, (hogy beszéded
vétekbe ejtsen téged) és ne mondd az
angyal előtt, hogy tévedésből esett ez; hogy az Isten a te beszéded miatt fel
ne háborodjék, és el ne veszesse a te kezeidnek munkáját. (Miért háborodjék
föl Isten szavadon, és miért tegye tönkre kezed alkotásait)”
(Préd. 5,4-6).
Dávid példát ad arra, hogy mit jelent a fogadalom: „Felőled lesz [Rólad szól] dicséretem a nagy gyülekezetben [a nagy
közösségben]. És teljesítem fogadalmaimat
az istenfélők [(járé'): Istent tisztelők] előtt”
(Zsolt. 22,26).
Jónás is erről tesz
megvallást: „én hálaadó szóval áldozom
néked (én hálaéneket zengve áldozok neked); megadom, amit fogadtam. Az Úré (az Úrtól jön) a szabadítás” (Jón. 2,10).
Bizony: „Elmegyek házadba égőáldozatokkal, lefizetem (teljesítem) néked fogadásaimat, Amelyeket ajakim
ígértek és szájam kimondott nyomorúságomban (a bajban)” (Zsolt. 66,13-14).
És: „Az Úr iránt való fogadásaimat (teljesítem) megadom az ő egész népe előtt (egész népe jelenlétében). Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erős nép
között magasztallak téged” (Zsolt.
116,14).
És: „Magasztallak a nagy gyülekezetben, hatalmas nép között dicsérlek” (Zsolt. 35,18).
„Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy
gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, (és nem zárom be számat) te
(jól) tudod, óh Uram! Igazságosságodat
nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet; (beszélek
hűségedről és szabadításodról) nem
titkolom el kegyelmedet és igazságodat (szeretetedet és hűségedet) a nagy gyülekezetben” (Zsolt. 40,10-11).
„Így éneklem majd a te nevedet szüntelen, hogy
beteljesítsem az én fogadásaimat minden napon” (Zsolt. 61,9).
És miért is kell még
hálaadással áldoznunk? „Mert nincsen itt
maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Annakokáért ő általa vigyünk
dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő
ajkaknak gyümölcsét” (Zsid. 13,14)
„Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, (szeretetéért) és az emberek fiai iránt való
csodadolgaiért, (az emberekkel tett csodáiért). És áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az ő cselekedeteit
örvendezéssel (beszéljék el ujjongva tetteit)!” (Zsolt. 107,21-22).
Zsolt. 56,14 Mert megszabadítottál engem, és [(nácal nep̄eš) kiragadtad életemet] a halálból, bizony az én
lábaimat az eleséstől [(dəḥí): botlástól, bukástól]; hogy
járjak [(hálaḵ): éljek] Isten
színe előtt [(páním): az Ő jelenlétében] az életnek világosságában [('ôr):
fényében, ragyogásában].*
*Dávid így
folytatja: „Mert nagy én rajtam a te kegyelmed, és a sír mélyéből is kimentettél”
(Zsolt.
86,13).
„Hálát adok néked a népek között Uram, és zengedezek
néked a nemzetek között! Mert nagy, egek felett való a te kegyelmed, és a
felhőkig ér a te hűséges voltod!”
(Zsolt. 108,4-5).
„Megmentettél engem a haláltól, szememet a
könnyhullatástól, lábamat az elbukástól, az ÚR színe előtt járhatok (az Ő jelenlétében élhetek) az élők földjén” (Zsolt. 116,8-9)
Ne féljetek
„Maradjatok az
országban, és szolgáljatok Babilónia királyának, és jó dolgotok lesz”
(2
Kir. 25,24)
Így biztat a Gonosz.
Mit mond rólad Isten
Igen
jó vagy
„Ő alkotta veséidet, Ő formált…” ())
És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó”
És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó”
(1 Móz. 1,31; Zsolt 139,13)
Az élet terhei
mélyén ott vannak a lelki terhek, a bűnnek a terhei. Minden
teher innen származik. A bűnnel együtt alákerülünk a bűn és halál törvényének.
De Ha újjászülettél egy másik törvény alá kerülsz: Isten szeretetének a
törvénye alá.
Ezt hozta le Jézus a földre.
Imádság:
Uram! Az a célom, hogy jó társa lehessek házastársamnak, olyan,
aki mellett boldogságot talál. Kérlek segíts, hogy ezt megvalósíthassam. Ámen
Max Lucado: Belépett a világodba
Amikor a félelmeiket sorolják a gazdasággal,
vagy a gyermekeikkel kapcsolatban. Elmondom nekik, hogy Isten besározta a lábát
a mi világunkban; a pelenkák, a halál, a hasfájás és a betegségek világában.
Elmondom nekik, hogy János azt mondta Neki, hogy maradjon a folyóparton, de
Jézus nem hallgatott rá. És hogy azért jött el a földre, hogy egy legyen
közülünk.
Amikor elmosolyodnak, megkérdem: „Ha ilyen
messzire eljött, hogy elérjen minket, akkor nem vihetnénk Hozzá a félelmeinket?
„Mert
olyan Főpapunk van, aki megérti gyengeségeinket, hiszen ő is ki volt téve
azoknak a kísértéseknek, amelyek az embereket érik. Mindenféle próbán
győzelmesen ment keresztül, és sohasem vétkezett. Ha pedig Jézus a Főpapunk,
akkor bátran és bizalommal lépjünk oda az Atya-Isten kegyelmének Trónjához!
Nála bőségesen megtaláljuk mindazt a megbocsátást, segítséget és kedvességet,
amire éppen szükségünk van — s mindezt a legalkalmasabb időben” (Zsidók 4:15-16, EF).
Számít ez a csoda? Igen számít, ha ágyhoz
kötött vagy. Igen számít, ha betegséggel küszködsz. Számít, ha a krónikus
fájdalom az életed része. Az, Aki hallgatja az imádat, megérti a fájdalmadat.
Neki is emberi teste volt.
Számít ez a csoda? Ha valaha is kétségeid
vannak afelől, hogy Isten megért-e, akkor igen. Ha azon tűnődsz, vajon
meghallgat-e, akkor igen. Ha azon tűnődsz, vajon a Teremtő, megértheti-e egy
teherautósofőr, egy háziasszony, egy idegen országban élő ember életét, akkor
gondolkozz el mélyen a megtestesülésen. Isten azt mondja: „Megértelek és mindig
is meg foglak érteni.”
Nyugtalan a lelked? Az Övé is az volt. (János
12:27)
Aggódsz a halál miatt? Ő is átélte ezt. (Máté
26:38)
Elborít a fájdalom? Ő is megtapasztalta ezt.
(János 11:35)
Imádkoztál már könnyek között és hangos
kiáltással? Ő is. (Zsidók 5:7)
Néhányan Jézus bűntelenségét hozzák fel
bizonyítékként arra, hogy nem érthet meg teljesen minket. Azzal érvelnek, hogy
ha soha nem vétkezett, akkor hogyan tudná megérteni a bűn teljes erejét? Nagyon
egyszerű. Ő még jobban átérezte azt, mint mi. Mi feladjuk, Ő sohasem tette. És
legnagyobb cselekedeteként önként vállalta, hogy átérezze a bűn következményét: „Mert azt, aki nem ismert bűnt,
bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne” (2 Korinthus 5:21).
A legnagyobb fájdalom a kereszten a bűn
fájdalma volt. Jézus nem érdemelte meg a szégyent, mégis megtapasztalta azt.
Nem érdemelte meg a megaláztatást, mégis elszenvedte. Soha nem vétkezett, de
bűnösként bántak Vele. Bűnné lett. Megérti a bűntudatot, a
lelkiismeretfurdalást és a szégyenkezést.
Mivel Jézus ember, megért téged. Mivel Isten,
tud segíteni rajtad. De ha nem mész Hozzá, egyiket sem teszi. Ő nem tartott
távolságot; akkor mi miért tennénk?
Legyen ez az a nap, amikor közel húzódsz
Hozzá. Jézus belépett a világodba, hogy beléphess az Övébe.
Max
Lucado
Magyar
fordítás: ahitatok.hu
https://www.ahitatok.hu/max-lucado/641-belepett-a-vilagodba.html
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)