Zsidókhoz írt levél 9. fejezet: Krisztus örökre eltörölte a bűnt; (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Zsid. 9,1 Annakokáért voltak ugyan az első a szövetségnek is istentiszteleti rendtartásai, mint szintén világi szenthelye. [Görög szöveg: (ún): szóval a [(prótosz): legelső, az eredeti] szövetség [(latreia): szolgálatának is] volt (dikaióma): rendelkezései, előírásai, és (koszmikosz hagion): földi, evilági szent helye].

Zsid. 9,2 Mert sátor építtetett, az első, amelyben vala a gyertyatartó, [(lükhnia): lámpatartó, mécses tartó] meg az asztal, és a kenyerek felrakása, [(protheszisz): kihelyezése]; ezt nevezték szenthelynek.*

*Az Úr így szólt Mózeshez: „És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy ő közöttük lakozzam. Mindenestől úgy csináljátok, amint én megmutatom néked a hajléknak formáját, (mintáját) és annak minden edényeinek formáját, (és az egész fölszerelés mintáját)” (2 Móz. 25,8).

„Az első hónapban, a hónap első napján, állítsd fel a gyülekezet sátorának hajlékát, a kijelentés sátrát!” (2 Móz. 40,1).

Zsid. 9,3 A második kárpiton túl pedig az a sátor, melyet neveztek szentek szentjének,*

*Az Úr így szólt Mózeshez: Azután készíttess kárpitot kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból, művészi módon beleszőtt kerubokkal készíttesd azokat! Tedd ezt négy arannyal bevont akácfa oszlopra, amelyeknek aranykampóik legyenek, négy talpa pedig ezüstből legyen!” (2Móz. 26.31).

 „És egészen úgy cselekedék Mózes, amint az Úr parancsolta néki, úgy cselekedék. Lőn azért a második év első hónapjában, a hónap első napján, hogy felállíták a hajlékot. Mózes tehát felállítá a hajlékot, és letevé annak talpait, a deszkáit is felállítá, beilleszté a reteszrúdakat, és felállítá annak oszlopait. Azután kifeszíté a hajlékra a sátort, és a sátor takaróját is reá teríté felülről, amint parancsolta vala az Úr Mózesnek” (2 Móz. 40,16-19)

Zsid. 9,4 Melyben vala az arany füstölő oltár, az [(khrüszeosz thümiatérion): aranyból készült illatáldozati oltár] és a szövetség ládája beborítva minden felől [(pantothen): minden oldalról] arannyal, ebben a mannás aranykorsó és Áron kihajtott vesszeje meg a szövetség táblái.*

*Az Úr parancsa így hangzott: „És csináljanak egy ládát sittim-fából; harmadfél sing hosszút, másfél sing széleset, és másfél sing magasat. Borítsd meg azt tiszta arannyal, belül is kívül is megborítsd azt, és csinálj reá köröskörül arany pártázatot (aranyszegélyt). Csinálj fedelet is tiszta aranyból: harmadfél sing hosszút, és másfél sing széleset. Csinálj két Kerubot is aranyból, vert aranyból csináld azokat a fedélnek két végére. A Kerubok pedig terjesszék ki szárnyaikat fölfelé, betakarva szárnyaikkal a fedelet; arcaik egymás felé legyenek; a Kerubok arcai a fedél felé forduljanak. A fedelet pedig helyezd a ládára felül, a ládába pedig tedd a Bizonyságot, amelyet adok néked. Ott jelenek meg néked, és szólok hozzád a fedél tetejéről, a két Kerub közül, melyek a bizonyság ládája felett vannak, mindazokról, amiket általad parancsolok az Izráel fiainak” (2 Móz. 25,10-22).

És: „Csinálj oltárt a füstölő szerek füstölgésére is, (az illatáldozat bemutatására) sittim-fából (akácfából) csináld azt. És borítsd meg azt tiszta arannyal, a tetejét és oldalait köröskörül, és szarvait is; arany pártázatot (aranyszegélyt) is csinálj hozzá köröskörül. És tedd azt a függöny (a kárpit) elé, amely a bizonyság ládája mellett, a bizonyság fedele előtt van, ahol megjelenek néked. Áron pedig füstölögtessen rajta minden reggel jó illatú füstölő szert, (mutasson be illatáldozatot); mikor a mécseket rendbe szedi, akkor füstölögtesse (akkor mutassa be) azt. És a mikor Áron estennen felrakja a mécseket, füstölögtesse azt. Szüntelen való illattétel (állandó illatáldozat) legyen ez az Úr előtt nemzetségről nemzetségre. Ne áldozzatok azon idegen füstölőszerekkel, se égőáldozattal, se ételáldozattal; italáldozatot se öntsetek reá, és (ne mutassatok be azon idegen illatáldozatot)” (2 Móz. 30,1-9).

„Áronnak pedig monda Mózes: Végy egy edényt és tégy bele egy teljes ómer Mánt és tedd azt az Úr eleibe, hogy megtartassék maradékaitok számára. Amint parancsolta vala az Úr Mózesnek, eltevé azt Áron a bizonyságtétel ládája elé, hogy megtartassék” (2 Móz. 16,33-34).

„És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Izráel fiainak, és végy tőlük egy-egy vesszőt az ő atyáiknak háza szerint; az ő atyáik házának valamennyi fejedelmétől tizenkét vesszőt; és kinek-kinek a nevét írd fel az ő vesszejére. Az Áron nevét pedig írd a Lévi vesszejére: mert egy vessző esik az ő atyjuk házának fejéért. És tedd le azokat a gyülekezet, (a kijelentés) sátorában a bizonyság ládája elé, ahol megjelenek, és (kijelentem magam) néktek. És lesz, hogy annak a férfiúnak vesszeje, akit elválasztok, kihajt, és (ki fog virágzani). (így csendesítem le) és hárítom el magamról Izráel fiainak zúgolódásait, amelyekkel zúgolódnak ti ellenetek. Szóla azért Mózes Izráel fiainak, és adának néki mind az ő fejedelmeik egy-egy vesszőt egy-egy fejedelemért; az ő atyáiknak háza szerint tizenkét vesszőt; az Áron vesszeje is azok között a vesszők között vala. És letevé Mózes a vesszőket az Úr elé a bizonyság sátorában. És lőn másnap, hogy beméne Mózes a bizonyság sátorába; és ímé kihajtott vala a Lévi házából való Áronnak vesszeje, és hajtást hajtott, (bimbót fakasztott), és virágot növelt, és mandulát érlelt. És kihozá Mózes mind azokat a vesszőket az Úr színe elől mind az Izráel fiai elé, és miután megnézték vala, vevé kiki az ő vesszejét. És monda az Úr Mózesnek: Vidd vissza az Áron vesszejét a bizonyság ládája elé, hogy őriztessék ott a lázadó fiaknak jegyül, hogy megszűnjék az én ellenem való zúgolódásuk, hogy meg ne haljanak. Mózes egészen úgy cselekedett, ahogyan megparancsolta neki az ÚR” (4 Móz. 17,1-10).

A salamoni templomban is ott volt az Úr szövetségládája: „bevitték a papok az ÚR szövetségládáját a helyére, a templom legbelső részébe, a szentek szentjébe, a kerubok szárnyai alá. És nem volt egyéb a ládában, mint csak a két kőtábla, amelyeket Mózes a Hórebnél helyezett bele, mikor az Úr szövetséget kötött az Izráel fiaival, mikor kijövének Égyiptom földéből” (1Kir. 8,6.9).

Zsid. 9,5 Fölötte pedig a dicsőség kerubjai, beárnyékolva az [(hilasztérion): engesztelés] fedelét [a kegyelemtáblát], amikről most nem szükséges külön [részletesen] szólani.*

*Az Úr parancsa így hangzott: „Csinálj két Kerubot is aranyból, vert aranyból csináld azokat a fedélnek két végére. Az egyik Kerubot csináld az egyik végére innen, a másik Kerubot a másik végére onnan: a fedélből csináljátok ki a Kerubokat annak két végén. A Kerubok pedig terjesszék ki szárnyaikat fölfelé, betakarva szárnyaikkal a fedelet; arcaik egymás felé legyenek; a Kerubok arcai a fedél felé forduljanak. A fedelet pedig helyezd a ládára felül, a ládába pedig tedd a Bizonyságot, amelyet adok néked. Ott jelenek meg néked, és szólok hozzád a fedél tetejéről, a két Kerub közül, melyek a bizonyság ládája felett vannak, mindazokról, amiket általad parancsolok az Izráel fiainak” (2 Móz. 25,18-22).

 „Azután tedd rá a fedelet a bizonyság ládájára a szentek szentjébe” (2 Móz. 26,34).

Mózes pontosan végrehajtotta az Úr parancsát:  „És vevé és betevé a bizonyságot is a ládába, a rudakat pedig a ládára tevé, és a ládára felül helyezteté a fedelet. Azután bevivé a ládát a hajlékba, és feltevé a takaró függönyt, a (függőkárpitot) és elfedezé a bizonyság ládáját, amint az Úr parancsolta vala Mózesnek” (2 Móz. 40,20-21).

Ez pedig így volt a salamoni templomban is:  „És bevivék a papok az Úr szövetségének ládáját az ő helyére a ház (a templom) legbelső részébe, a szentek-szentjébe, a Kerubok szárnyai alá. Mert a Kerubok kiterjesztik vala szárnyaikat a láda helye felett, és befedik (betakarták) vala a Kerubok a ládát és annak rúdjait felülről” (1 Kir. 8,6-7).

És ismét: „És bevivék a papok az Úr szövetségének ládáját az ő helyére, az Isten házának (a templom) legbelső részébe, a szentek-szentjébe, a Kerubok szárnyai alá. A Kerubok pedig szárnyaikat kiterjesztik vala a láda felett, és befedezik vala a Kerubok a ládát és annak rúdjait felülről” (2 Krón. 5,7-8).

Zsid. 9,6 Ezek pedig ekképpen levén elrendezve [(kataszkeuadzó): elkészítve]; az első sátorba ugyan mindenkor bejárnak a papok az istentisztelet a [(latreia): szolgálat] elvégzésére,*

*És a szolgálatról így szólt az Úr: „És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Parancsold meg Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Ügyeljetek, hogy az én áldozatomat, kenyeremet kedves illatú tűzáldozatul a maga idejében (a megszabott időben) áldozzátok nékem” (4 Móz. 28,1-2).

Zsid. 9,7 A másodikba azonban egy-egy évben egyszer csak [(monosz): egyedül] maga a főpap, vérrel, [sohasem vér nélkül] melyet magáért és a nép bűneiért [(agnoéma): a nép tudatlanságból eredő vétkeiért] áldoz [(proszpheró): mutat be áldozatot].*

*Mert így szólt a törvény: „Áronnak pedig monda Mózes: Járulj az oltárhoz, és készítsd el a te bűnért való áldozatodat és egészen égőáldozatodat, és végezz engesztelést magadért és a népért. Készítsd el a nép áldozatát is, és végezz engesztelést érettük is, amint megparancsolta az Úr” (3 Móz. 9,7).

„És áldozza meg Áron a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé, és végezzen engesztelést magáért és háza népéért. Áron pedig úgy áldozza meg a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé, és úgy szerezzen engesztelést magáért és háza népéért, hogy ölje meg a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé” (3 Móz. 16,6.11).

„És egyszer egy esztendőben engesztelést végezzen Áron annak szarvainál az engesztelő napi áldozat véréből; egy esztendőben egyszer végezzen engesztelést azon, nemzetségről nemzetségre. Szentségek szentsége ez az Úrnak” (2 Móz. 30,10).

 De: „Senki se legyen a gyülekezet (a kijelentés) sátorában, amikor bemegy a szenthelybe, hogy engesztelést szerezzen, egészen az ő kijöveteléig; és végezzen engesztelést magáért, háza népéért, és Izráelnek egész gyülekezetéért. Azután menjen ki az oltárhoz, amely az Úr (színe) előtt van, és végezzen engesztelést azért is; vegyen ugyanis a tuloknak véréből és a baknak véréből, és kenje meg az oltárnak szarvait köröskörül. És hintsen arra a vérből az ő ujjával hétszer; így tegye tisztává, és így szentelje meg azt Izráel fiainak tisztátalanságaitól. Miután pedig elvégezi a szenthelyért, a gyülekezet (a kijelentés) sátoráért és az oltárért való engesztelést; hozza elő az élő bakot. És tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére, és vallja meg felette Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, (és minden vétkes hitszegését), mindenféle bűneit: és rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arravaló emberrel a pusztába, Hogy vigye el magán a bak minden ő hamisságukat (egy távol eső) kietlen földre, és hogy bocsássa el a bakot a pusztában. Azután menjen be Áron a gyülekezet (a kijelentés) sátorába, és vesse le a gyolcs ruhákat, amelyeket felöltött, mikor bement a szentélybe, és hagyja ott azokat. És mossa meg a hústestét vízben szent helyen, és öltse fel a maga ruháit, úgy menjen ki, és készítse el a maga egészen égőáldozatát és a nép egészen égőáldozatát, és végezzen engesztelést magáért és a népért” (3 Móz. 16,17-24).

„Mert minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, [Isten szolgálatára] hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen [(proszpheró): mutasson be] a bűnökért, Aki képes együtt érezni a tudatlanokkal [aki elnéző tud lenni az értelmetlenekkel] és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van véve gyarlósággal [asztheneia): erőtlenséggel]. És ezért köteles, miképpen a népért, azonképpen önmagáért is áldozni [áldozatot bemutatni] a bűnökért” (Zsid. 5,1-3).

Mert a törvény szerint: „… minden főpapot ajándékok és áldozatok bemutatására rendelnek…Ezek a papok a mennyei dolgok képmásának és árnyékának szolgálnak...” (Zsid. 8,3.5).

„Minthogy a törvényben az eljövendő javaknak csak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, vagyis nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza, ennél fogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, és rendszeresen bemutatnak, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat” (Zsid. 10,1).  

Mert ezek: „csak árnyékai a következendő, a jövendő dolgoknak, de teljes lényetek, személyetek, az énetek a Krisztusban van. (Kol. 2,17).

Zsid. 9,8 Azt jelentvén ki, azt [(déloó): leplezi le] ezzel a Szent Szellem, hogy még nem nyílt meg a szentély útja, [még nem lett [(phaneroó)]: nyilvánvaló, még nem járható, még nem nyittatott meg az Isten felé vezető út] fennállván még az első sátor.*

*Az Úr Jézusban megnyílt az út: mert az Úr Jézus golgotai halálakor: a templom kárpitja [(katapetaszma): a Szenthelyet és a Szentek Szentjét elválasztó kárpit a jeruzsálemi Templomban] középen kettéhasadt” (Luk. 23,32-45).

„Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk, és (szabad utunk) van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által, Azon az úton, amelyet ő szentelt nékünk, és (nyitott meg előttünk) új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő (szarx): (hús)teste által” (Zsid. 10,19-20).

Zsid. 9,9 Ami példázat a jelenkori időre, mikor áldoznak oly ajándékokkal és áldozatokkal, melyek nem képesek lelkiismeret szerint tökéletessé tenni a szolgálattevőt,

Zsid. 9,10 Csakis ételekkel meg italokkal és különböző [rituális] mosakodásokkal, és [(baptiszmosz): bemerítésekkel] - melyek [(szarx): hús]testi rendszabályok - a megjobbulás idejéig kötelezők, ezek a [(diorthószisz kairosz epikeimai): helyreállítás elrendelt idejéig vannak érvényben].*

*De ezek: „csak árnyékai a következendő, a jövendő dolgoknak, de teljes lényetek, személyetek, az énetek a Krisztusban van” (Kol. 2,17).

„Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet, [(údeisz údemia úden): nem tett bevégzetté, nem vitt végcélba], de beáll [(epeiszagógé): bevezetést nyert] a jobb (kreittón): felette álló, erősebb] reménység, amely által, és [(hosz hé ho dia): akin, és amin keresztül] közeledünk az Istenhez. [Más fordítás: A törvény tudniillik nem vezetett el a tökéletességre, csak előkészítője volt egy jobb reménynek, amely közelebb visz az Istenhez]” (Zsid. 7,19).

Zsid. 9,11 Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való [(ktiszisz): nem ebből a teremtésből való,] sátoron keresztül,*

*És mert: „Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus [héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó) és Józsué neve görög formában], az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz, [megvallásunkhoz].” (Zsid. 4,14).

Ezért: „Annakokáért szent atyafiak [szent testvéreim], mennyei elhívásnak részesei, figyelmezzetek, a mi vallásunknak [(homologia): a mi megvallásunk] apostolára [(aposztolosz): követére] és főpapjára, Krisztus Jézusra [Más fordítás: értsétek meg Jézust, mint apostolt, és mint főpapot]” (Zsid. 3,1).

„… aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 6,20).

És így: „… olyan főpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára üle, Mint a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, amelyet az Úr, és nem ember épített” (Zsid. 8,1-2).

Zsid. 9,12 És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.

Zsid. 9,13 Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek [(szarx): hústestnek] tisztaságára:

Zsid. 9,14 Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.*

*Mert: „minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, [Isten szolgálatára] hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen [(proszpheró): mutasson be] a bűnökért, Aki képes együtt érezni a tudatlanokkal [aki elnéző tud lenni az értelmetlenekkel] és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van véve gyarlósággal [asztheneia): erőtlenséggel]. És ezért köteles, miképpen a népért, azonképpen önmagáért is áldozni [áldozatot bemutatni] a bűnökért” (Zsid. 5,1-3).

Ezért: „minden pap naponként szolgálatban áll és gyakorta viszi ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek eltörölni a bűnöket. Ő azonban, egy áldozattal áldozván a bűnökért, mindörökre üle az Istennek jobbjára; Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,11-12.14).

Az apostol így vall az Úr Jézusról és a váltság megtörténtéről. Ő az: „Aki odaadta önmagát váltságul mindenkiért, - hogy kifizesse a váltságdíjat minden emberért, - mint tanúbizonyság a maga idejében” (1 Tim. 2,6).

Ugyanis: „Senki sem válthatja meg atyjafiát, vagy önmagát. nem adhat érte, vagy magáért váltságdíjat Istennek. [Héber: Egy ember sem adhat testvéréért váltságdíjat az Úrnak]. Minthogy életüknek váltsága drága, abba kell hagynia örökre. [Héber szerint: Az élet ára túl magas volna, meg nem fizetheti senki soha, végképp le kell tennie róla]” (Zsolt. 49,8-9).

De Isten: „Gondoskodott népe megváltásáról, örökre elrendelte szövetségét, szent és félelmes az ő neve” (Zsolt. 111,9).

„Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, és így aztán Ő bűnhődött a mi céltévesztésünkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész teremtett, látható világért is” (1 Ján. 2,2).

Az Úr Jézus megvallása: „És én ő érettük oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban [(alétheia): a valóságban]” (Ján. 17,19).

Azokért: „Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre…” (1 Pét. 1,2).

 „Amely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének teljes lényének megáldozása által” (Zsid. 10,10).

Aki: „… egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,14).

Az Úr Jézus az: „Aki adta, és feláldozta önmagát a mi bűneinkért, a mi céltévesztésünkért, és tévedéseinkért, hibáinkért. Hogy kiszabadítson, kiragadjon, kimentsen, kivegyen, kiemeljen minket magának e jelenvaló gonosz, káros, veszélyes, ellenséges züllött világból, a jelen világ gonoszságából, ebből a gonosz korszak létkorából az Istennek és a mi Atyánknak akarata, rendelése, elhatározása szerint. (Gal. 1,4).

A Szent Szellem újra - és újra kijelenti, hogy mit tett Isten Krisztusban értünk: „Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért”„aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik (Tit. 2,14; Róm. 4,25)

És így folytatódik a kijelentés: „Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén” (1 Pét. 1,18-19).

Az apostol így figyelmezteti Isten népének vezetőit, és egyben kijelentést nyer, hogy kijött el megváltani az embereket: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Szellem titeket vigyázókká tett, az Isten egyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett. (Csel. 20,28).

Bizony: „Nagy áron vétettetek meg, nagy váltságdíjat fizetett értetek, ne legyetek, és ezért ne váljatok embereknek rabszolgáivá” (1 Kor. 7,23).

Ő: „Aki nem [(szarkikosz): hús]testi parancsolatnak törvénye szerint, [nem vérségi leszármazás útján] hanem enyészhetetlen [(akatalütosz): elpusztíthatatlan, kiolthatatlan, leronthatatlan, romolhatatlan, halhatatlan, örök] életnek ereje [hatalma] szerint lett. Akinek nincs szüksége, mint a főpapoknak, hogy napról-napra előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, maga-magát megáldozván. (Zsid. 7,16.27).

Zsid. 9,15 És ezért újszövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét.*

*Az Úr Jézus azért jött: „Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, és kivásárolja, hogy elnyerjük, hogy visszanyerjük a fiúságot, és ismét Isten fiaivá legyünk” (Gal. 4,5).

 János apostol megvallása: „És mi láttuk és bizonyságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül” (1 Ján. 4,14).

 Pál apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy ki jött el hústestben: „És minden versengés nélkül, közismerten, elismerten, bevallottan, és valóban nagy a hitnek eme titka: Isten, aki megjelent, aki láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált; megmutatkozott hústestben, megigazíttatott, és igaznak bizonyult szellemben. Megláttatott, megjelent, megmutatkozott az angyaloknak. Hirdettetett a pogányok, a népek, nemzetek közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16).

Így beteljesült ez a prófécia is: „És megjelenik az Úr, Jahve dicsősége, és minden hústest látni fogja azt; mert az Úr szája szólt, mert az ÚR,  Jahve az Örökkévaló maga mondja ezt” (Ésa. 40,5)

Dávid pedig így dicséri az Urat: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad” (Mik. 7,18).

„És mindenekből, amikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, őáltala mindenki, aki hisz, megigazul” (Csel. 13,39).

 Mert: „a törvénynek cselekedeteiből, az olyan tettekből, melyekkel a törvényt akarja betölteni, egy hústest sem igazul meg Őelőtte, Isten előtt: mert a bűn, a céltévesztés ismerete és felismerése a törvény által vagyon” (Róm. 3,20).

De Isten: „amikor még erőtlenek, gyengék, és tehetetlenek voltunk a hústest miatt, ami engedett a kísértésnek, a rendelt, az alkalmatos, a meghatározott, és kijelölt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért, Isten nélkül élőkért” (Róm. 5,6).

„Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét, isteni természetét abban mutatta meg, azzal bizonyítja, hogy abban az időben, mikor még bűnösök, céltévesztők voltunk, Krisztus már akkor érettünk meghalt” (Róm. 5,8).

Zsid. 9,16 Mert ahol végrendelet van, szükséges, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék.

Zsid. 9,17 Mivel a végrendelet holtak után jogerős, különben pedig, ha él a végrendelkező, épen nem érvényes.*

*És így folytatja az apostol: „Atyámfiai, testvéreim! Ember szerint szólok, emberi szokásra hivatkozom. Lám az embernek megerősített, jogerős, hitelesített testámentomát, végrendeletét, szövetségkötését senki erőtlenné nem teheti, senki sem hatálytalaníthatja, érvénytelenítheti, nem másíthatja meg, sem ahhoz hozzá nem adhat, nem toldhatja meg, vagy záradékkal nem láthatja el” (Gal. 3,15).

Zsid. 9,18 Innét van, hogy az első [szövetség] sem szenteltetett meg vér nélkül, [az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül].

Zsid. 9,19 Mert mikor Mózes a törvény szerint minden parancsolatot elmondott az egész népnek, vevén a borjúknak és a bakoknak vérét, vízzel és vörös gyapjúval meg izsóppal együtt, magát a könyvet is és az egész népet meghintette,*

*Ez pedig így történt: „Elméne azért Mózes, és elbeszélé a népnek az Úr minden beszédét (minden igéjét) és minden rendelését; az egész nép pedig egyező szóval (egyhangúan) felele, mondván: Mindazokat a dolgokat, amelyeket az Úr parancsolt, megcselekesszük. Mózes pedig felírá az Úrnak minden beszédét, (összes igéjét) és felkele reggel és oltárt építe a hegy alatt, és tizenkét oszlopot, az Izráel tizenkét nemzetsége szerint. Azután elküldé az Izráel fiainak ifjait, és áldozának égő áldozatokat, és hálaáldozatul tulkokat ölének az Úrnak. Mózes pedig vevé a vérnek felét, és tölté a medencékbe: a vérnek másik felét pedig az oltárra hinté. Azután vevé a szövetség könyvét, és elolvasá a nép hallatára; azok pedig mondának: Mindent megteszünk, amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk. Mózes pedig vevé a vért, és ráhinté a népre, és monda: Ímé a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött ti veletek, mindama beszédek szerint (mindezeknek az igéknek az alapján)” (2 Móz. 24,3-8).

Zsid. 9,20 Mondván: Ez azon szövetség vére, amelyet Isten számotokra rendelt.

Zsid. 9,21 Majd a sátort is és az istentiszteletre, a [(leitúrgia): szolgálatra] való összes edényeket [(szkeuosz): és felszerelést] hasonlóképen meghintette vérrel.*

*Mert így szólt a törvény: „Vevé Mózes a kenetnek olaját is, és megkené a hajlékot minden benne valóval egybe, és felszentelé azokat. És hinte abból az oltárra is hétszer, és felkené az oltárt és annak minden edényét, és (minden fölszerelését) a mosdómedencét is a lábával együtt, hogy azokat megszentelje. Az Áron fejére is tölte a kenetnek olajából, és megkené (fölkente) őt, hogy felszentelje őt. És előállatá Mózes az Áron fiait is, és felöltözteté azokat is az ő köntöseikbe, és felövezé őket övvel, felköté nékik a süvegeket is, amint az Úr parancsolta vala Mózesnek. Azután előhoza egy tulkot a bűnért való áldozatra, és Áron az ő fiaival egybe a bűnért való áldozat tulkának fejére tevé az ő kezét. És miután megölték azt, vőn Mózes annak véréből, és tőn az ujjával az oltárnak szarvaira köröskörül, és megtisztítá az oltárt, a többi vért pedig önté az oltárnak aljára; és felszentelte azt, hogy engesztelést szerezzen rajta. Azután előállatá az égőáldozatra való kost, és Áron és az ő fiai rátevék kezeiket a kos fejére. És megölék azt; Mózes pedig elhinté a vért az oltárra köröskörül. Azután előállatá a másik kost is, a felavatási kost, és rátevék Áron és az ő fiai kezeiket a kos fejére. És megölék azt; Mózes pedig vőn annak véréből, és tőn abból az Áron jobb fülének cimpájára, és jobb kezének hüvelykére és jobb lábának hüvelykére. Előállatá az Áron fiait is, és tőn Mózes a vérből azok jobb fülének cimpájára, és jobb kezüknek hüvelykére és jobb lábuknak hüvelykére; azután oda tölté Mózes a vért az oltárra köröskörül. Azután vőn Mózes a kenetnek olajából és a vérből, amely az oltáron vala, és meghinté Áront és az ő ruháit, az ő fiait és az ő fiainak ruháit ő vele együtt, és megszentelé Áront és az ő ruháit, és az ő fiait és az ő fiainak ruháit ő vele együtt” (3 Móz. 8,10-15.18-19.22-30).

Zsid. 9,22 És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat, nincs [(apheszisz): nincs bűnök eltörlése].*

*Ezért így rendelkezett a törvény: „Mert a hústestnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a benne levő élet által szerez engesztelést” (3 Móz. 17,11).

Zsid. 9,23 Annakokáért szükséges, hogy a mennyei dolgoknak ábrázolatai [(hüpodeigma): mintái, képmásai] effélékkel tisztíttassanak meg, maguk a mennyei dolgok azonban ezeknél különb áldozatokkal.*

* „Mert minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, [Isten szolgálatára] hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen [(proszpheró): mutasson be] a bűnökért” (Zsid. 5,1).

De ezek: „csak árnyékai [(szkia): a jövendőnek az árnyéka, árnyképe, mint a valóságra homályosan utaló jel] a következendő [vagyis a jövendő] dolgoknak, de a valóság [(szóma): teljes lényetek, személyiségetek, az énetek] a Krisztusban van” (Kol. 2,17).

„Minthogy a törvényben az eljövendő javaknak csak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, vagyis nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza, ennél fogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, és rendszeresen bemutatnak, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat” (Zsid. 10,1).

„Viszont a mi Főpapunk: „Krisztus Önmagát adta miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul [Más fordítás: S odaadta magát értünk, hogy felajánlás, véres áldozat, jó illat legyen az Istennek]” (Eféz. 5,2).

„Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő véres áldozatul…” (Róm. 3,25).

És Ő: „önmagát adta értünk…” (Róm. 4,25).

És ismét: „Aki adta, és feláldozta önmagát a mi bűneinkért, céltévesztésünkért… Az Istennek és a mi Atyánknak akarata, rendelése, és elhatározása szerint” (Gal. 1,4).

Zsid. 9,24 Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak a [(aléthinosz): valóságosnak] csak másolatába [(antitüpon): amely csak képmása, előképe] ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk, hogy [(emphanidzó hémón): bemutasson minket].*

*És így folytatódik a kijelentés: „Mint a szent helynek és amaz igazi [(aléthinosz): valódi] sátornak [(leitúrgosz): sz.sz jelentése: a népért működő] szolgája, amelyet az Úr és nem ember épített [(pégnümi): állított fel]” (Zsid. 8,2).

„Mert Krisztus szenvedett egyszer a bűnökért,a  céltévesztésért, mint igaz a nem igazakért, Azért hogy minket Istenhez vezéreljen…” És: „Ő egy áldozattal áldozván a bűnökért, mindörökre üle az Istennek jobbjára, Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,12.14).

„Ennek okáért ő mindenképen üdvözítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettük” (Zsid. 7,25).

Zsid. 9,25 Nem is, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint ahogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel;

Zsid. 9,26 Mert különben sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtetése óta; így pedig csak egyszer jelent meg az időknek végén, [a látható világba] hogy áldozatával [egyszer s mindenkorra] eltörölje a bűnt [(hamartia): a céltévesztést].*

*Pál apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Mikor pedig eljött, elérkezett az időnek teljessége, a beteljesedés állapota, kibocsátotta, és elküldte Isten az ő Fiát, aki asszonytól született, aki törvény alatt lett, a törvénynek alávetve, mert a törvény alá adatott, Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, kivásárolja, hogy elnyerjük, és visszanyerjük a fiúságot, és Isten fiaivá legyünk” (Gal. 4,4-5).

Ugyanis: „Valaki a bűnt (hamartia: a cél elvétését) cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi; [(anomia): törvényszegést követ el]. A bűn pedig a törvénytelenség. [Más fordítás: Mindenki, aki (hamartia: céltévesztő) az a törvényt is megrontja, kai): ugyanis a (hamartia: a céltévesztés törvénynélküli állapotot (poieó): eredményez]. És tudjátok, hogy ő azért jelent meg [(phaneroó): ő azért lett láthatóvá], hogy a mi bűneinket [(hamartia): céltévesztésünket] elvegye; [(airó) viselve eltávolítsa] és [(kai): ugyanis] ő benne nincsen bűn [(hamartia): Ő nem vétette el a célt]” (1 Ján. 3,4-5.)

Isten: „Mert azt, aki bűnt [(hamartia): céltévesztést] nem ismert, bűnné [(hamartia): céltévesztetté] tette értünk [helyettünk], hogy mi Isten igazsága [igazságossága] legyünk Őbenne [hogy általa megigazultak legyünk Istenben]” (2 Kor. 5,21).

„Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát [erre] a világra [(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy kárhoztassa [elítélje] a világot [az embereket], hanem hogy megtartassék [üdvözüljön; megmeneküljön] a világ általa [hanem azért, hogy megmentse őket általa]” (Ján. 3,17).

Bemerítő János is az Ő céljáról, és feladatáról tesz bizonyságot: „Másnap [amikor] látá János Jézust őhozzá menni, és [hogy Jézus feléje tart], monda [így szólt: nézzétek]: Ímé az Istennek ama Báránya, aki elveszi [hordozza; magára veszi; eltávolítja] a világ bűneit [(hamartia): céltévesztését]!” (Ján. 1,29).

Péter apostol bizonyságtétele szerint, Őt: „Aki bűnt nem cselekedett (nem követett el) (hamartia: nem vétette el a célt), sem a szájában álnokság nem találtatott (csalárdságot, hamis szót nem találtak szájában). Aki szidalmaztatván (becsmérel, ócsárol, gyaláz), viszont nem szidalmazott (a szidalmat nem viszonozta) (mikor gyalázták, gyalázást vissza nem mondott,), szenvedvén nem fenyegetőzött. Hanem hagyta az igazságosan ítélőre (mindent az igazságos bíróra hagyott) (átadta ügyét az igazságosan ítélőnek). Aki a mi bűneinket (hamartia: céltévesztésünket) maga vitte fel testében (testén) a fára, hogy a bűnöknek meghalván (hamartia: a céltévesztésre ne legyünk kaphatók), az igazságnak (igazságosságnak, megigazult életet) éljünk. Akinek sebeivel gyógyultatok meg (véres zúzódásai gyógyítottak meg titeket, teljessé, éppé tett) (az ő sajgó sebei által gyógyultatok meg)” (1Pét 2:22-24)

Ézsaiás így prófétál Róla: „A fogságból és ítéletből ragadtatott el (fogság és ítélet nélkül hurcolták el). És kortársainál ki gondolt arra (ki törődött azzal), hogy kivágatott az élők földéből (hogy amikor kiirtják a földön élők közül), hogy népem bűnéért (anomia: törvénytelenség, törvénysértés, törvényszegés) lőn rajta vereség (népe törvényszegése miatt éri a büntetés)?! És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot (nem követett el gonoszságot), és álnokság sem találtatott szájában (és nem beszélt álnokul)” (Ésa. 53,8-9)

És tette ezt Isten azért: „Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, [mivel a törvény a maga részéről tehetetlenséget mutatott] mivelhogy erőtlen  vala a (hús)test miatt [melyet a (hús)test gyengévé tett]. Az Isten [azt megtette] az ő [saját] Fiát elbocsátván [elküldve] bűn [a céltévesztés] (hús)testének hasonlatosságában [hasonmásában] és a bűnért, [a céltévesztés miatt]. Kárhoztatá a bűnt [a céltévesztést] a (hús)testben. [hogy elítélje a (hús)testben  levő bűnt (céltévesztést]” (Róm. 8,3)

Azért, hogy az embert kiszabadítsa az ördög hatalmából: „Mivel tehát a gyermekek (hús)testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse (működésképtelenné tegye) azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, És megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának” (Zsid. 2,14-15)

„Krisztus váltott meg minket [kivásárolt bennünket; szabadított fel váltságdíj ellenében] a törvény átkától [átka alól] átokká [az átok hordozójává] levén [átok alá került] érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki (száraz)fán függ. Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon [szálljon a nemzetekre], hogy a Szellem ígéretét elnyerjük [és befogadjuk] hit által, [a hiten keresztül]” (Gal. 3,13-14)

„Őbenne van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek (céltévesztésünknek) bocsánata (eltörlése, elengedése; megbocsátása).  Az Ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Eféz. 1,7)

„hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk” (Gal. 4,5)

Így váltunk szabaddá: „Mert a Jézus Krisztusban való élet Szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől” (Róm. 8,2).

Zsid. 9,27 És miképpen elvégezett [elrendeltetett] dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet, a [(kriszisz): a megítélés]:

Zsid. 9,28 Azonképpen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett, [elhordozására] másodszor bűn [hordozása] nélkül jelen meg azoknak, akik őt várják üdvösségükre.*

*Az Úr kijelenti a céltévesztés – a halál ura befogadásának – következményét: „Orcád verítékével eszed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel” (1 Móz. 3,19).

 „A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a szellem pedig visszatér Istenhez, aki adta” (Préd. 12,9).

„Ha kimegy, és elszáll a szelleme; visszatér a földbe, és aznapon elvesznek az ő tervei” (Zsolt. 146,4).

De az apostolok újra és újra megvallják, hogy az Úr Jézus helyettünk vállalta a halált: „Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért. Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt. És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is” (Róm. 4,25; 3,25; 1 Ján. 2,2).

Hát: „Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért, céltévesztésünkért” (1 Ján. 4,10).

És a nemzetbeliekhez így szól a Szent Szellem: „Titeket is, kik hajdan elidegenültek, és idegenek voltatok, mert elszakadtatok, és ezért ellenségek valátok, és ellenséges gondolkozásúak, és érzületűek voltatok gonosz cselekedetekben, haszontalan, káros tetteitekben gyönyörködő értelmetek miatt, most mégis megbékéltetett, most nektek is megszerezte a kiengesztelődést” (Kol. 1,21).

„…hiszen Ő  az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált. Mert az volt méltó Istenhez, hogy akiért van a mindenség és aki által van a mindenség, sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé” (Zsid. 2,9-10).

NE FÉLJ!

„Ezt mondja az Úr: 

Ne félj a beszédektől, amelyeket hallottál, amelyekkel szidalmaztak téged a gonosz szolgái”

(2 Kir. 19,6)

A megpróbáltatásokról

Jöjj hozzám!

És nem kell félned többé a haláltól, mert: „Én örök életet adok neked,

és soha örökké meg nem halsz…”

(Ján 10 28)

Ne aggódj!

Egy apró tévedés

Tévednek, akik azt mondják, minden a tiéd lehet. Nem tudsz megtenni mindent, amit te akarsz, de mindenre képes vagy, amit Isten akar.

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Néha a legőszintébb imádságok könnycseppek formájában gördülnek végig az arcon. 

DANIEL KOLENDA

Böbe Kalányos

BIBLIA

Szólj neki megszületett Jézus

Jób. 10. FEJEZET: Jób kutatja szenvedése okát; (HÉBERREL ÉS KAPCSOLÓDÓ IGÉKKEL)

Jób. 10,1  (náqaṭ): Undorral tekintek saját (nep̄eš): életemre, szabadon hagyom, szabadjára engedem, áradjon panaszom, gyötrődő lelkemet kiöntöm.*

*És így folytatja Jób: „Mért is ad Isten a [(ʿámél): szenvedő, szerencsétlen] nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett [(máráh mar): szomorú, bánatos, fájdalmas] szívűeknek. [Más fordítás: Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet]?” (Jób. 3,20).

 „Ha így cselekszel (ha így bánsz) velem, kérlek (nyomban) ölj meg engemet, ölj meg, ha kedves vagyok előtted, hogy ne lássam az én nyomorúságomat” (4 Móz. 11,15).

„Oh, ha az én kérésem teljesülne [(bô'): megvalósulna], és az Isten megadná, amit remélek; És tetszenék Istennek, hogy összetörjön [(dḵ'): összezúzzon, darabokra törjön, szétmorzsoljon] engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem [(bácaʿ): hogy elvágja életem fonalát]” (Jób. 6,8-9).

„Úgy, hogy inkább választom a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat. Utálom! [(má'as): megvetem, nem kell tovább]! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, [(ḥáḏal): hagyj békén], mert nyomorúság [(haḇél heḇel): csak egy lehelet] az én  életem” (Jób. 7,15-16).

 „Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, amíg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, (kiszabnád időmet) azután megemlékeznél rólam! (Jób. 14,13).

Jób. 10,2 Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass [(rášaʿ): ne nyilváníts, ne ítélj, bűnösnek] engem. Add tudtomra, miért perlesz velem? [Jelentsd meg nekem: miért ítélsz el ennyire]?!

Jób. 10,3 Jó-e az néked, (ṭôḇ): jónak, megfelelőnek, helyénvalónak tartod], hogy nyomorgatsz, és [(ʿášaq): gyötörsz]? Hogy megutálod [(má'as): megveted] kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát [(ʿécáh): tervét, szándékát] támogatod, és [jóváhagyod]?

Jób. 10,4 [(báśár)] Hústesti szemeid vannak-e néked, és úgy látsz-e te, amint halandó ember lát?*

*És az Úr válasza: „… az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van” (1 Sám. 16,7).

Jób. 10,5 Mint a halandónak, az [('ĕnôš) esendő embernek] napjai, olyanok-e a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai [mint az emberi idők]?

Jób. 10,6 Hogy az én álnokságomról, az én [(ʿávôn ʿáôn): törvényszegésemről] tudakozol, [(bqš): kutatod] és az én vétkem [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): tévedésem, hibám, céltévesztésem] után kutatsz, és [(drš): tudakozódsz].*

*És így folytatja Jób: „… számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet! Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez” (Jób. 14,16-17).

„Számon tartottad vétkeimet, összefonódtak kezedben, és nyakamra csavarodva megrendítették erőmet. Olyanok kezébe adott az Úr, akiknek nem tudok ellenállni” (Siral. 1,14).

Jób. 10,7 Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, aki kezedből kiszabadítson!

Jób. 10,8 Kezeid formáltak engem és készítenek engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem, [és el akarsz (blʿ) pusztítani]?!*

*Erről tesz megvallást Dávid is: „Bizony te alkottad veséimet, te formáltál engem anyám méhében” (Zsolt. 139,13).

„A te kezeid teremtettek és erősítettek meg engem; oktass, tégy értelmessé, hogy megtanuljam parancsolataidat” (Zsolt. 119,73).

Az apostol is erről tesz bizonyságot: „Így is van megírva: Teremtetett az első ember, Ádám, élőlénnyé… Az első ember földből való, porból formált, földi és a porból alkották… ” (1 Kor. 15,45-47).

Erről így tesz bizonyságot Isten Igéje: „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába (pnoé): Isten életet adó erejét), életnek leheletét. Így lőn az ember élőlénnyé” (1 Móz. 2,7).

Amikor az ember a sátán szavát fogadta be Isten Igéje helyett, a következményekről ezt mondja az Úr: „Arcod verejtékével eszed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te és vissza fogsz térni a porba” (1 Móz. 3,19).

És az embernek: „Ha kimegy, elszáll a szelleme, visszatér földébe, és aznapon elvesznek, semmivé válnak az ő tervei, okoskodása, számvetése” (Zsolt. 146,4).

Jób. 10,9 Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél [úgy (ʿáśáh): formáltál] engem, és ismét porrá tennél engem?*

*De a céltévesztés következményét is kijelenti az Úr: „Orcád verítékével eszed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel” (1 Móz. 3,19).

Jób. 10,10 Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet, és mint a sajtot, megoltottál [sajt módjára hagytál megalvadni] engem?

Jób. 10,11 Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem. [Más fordítás: Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át].*

*Dávid bizonyságtétele: „Bizony te alkottad veséimet, te formáltál, és te takargattál engem anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és én jól tudom ezt. Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, amelyeken formálódni fognak; holott egy sem volt még meg közülük” (Zsolt. 139,13-16).

Jób. 10,12 Életet és kegyelmet szerzettél számomra, [és szeretettel ajándékoztál meg], és a te gondviselésed őrizte az én szellememet.

Jób. 10,13 De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban. [Más fordítás: Bár szívedben rejtegetted, és tudom, hogy elmédben forgattad mindezeket. Ez volt a szándékod]:

Jób. 10,14 Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam [te számon tartod], és bűnöm alól nem mentesz föl engem [Héber: Te (šámar): figyeled, hogy (ḥṭ'): eltévesztem-e a célt, elvétem-e a lépést, megbotlok, vagy félrelépek-e, és (ʿávôn ʿáôn): jön a büntetés, a baj, a csapás.  Miért nem engedsz (náqah): tisztának, büntetlennek lenni, büntetés nélkül maradni].*

*Így folytatja Jób panaszát: „Miért nem fordítod el tőlem szemedet, [(ráp̄áh): miért nem hagysz békén], és nem távozol csak addig is tőlem, amíg nyálamat lenyelem? Vétkeztem! [(ḥṭ'): tévedtem, eltévesztettem a célt, elvétettem a lépést, megbotlottam, félreléptem]. Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki céltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére? És mért nem bocsátod meg [(násá' náśá'): veszed el] vétkemet [(pešaʿ): lázadásomat, elszakadásomat] és nem törlöd el [(ʿáḇar): nézed el, bocsátod meg] az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek. [Más fordítás: Íme, most a porban elalszom; és ha reggel keresel engem, nem leszek többé]” (Jób. 7,19-21).

 Jeremiás megvallása: „... Te nagy Isten, te hatalmas, akinek Seregek Ura a neve! Nagyszerűek a terveid, hatalmasak a tetteid. Szemedet rajta tartod az emberek minden útján, mindenkivel útjai és tetteinek gyümölcse szerint bánsz” És Isten válasza: „Bizony, szemmel tartom minden útjukat. Nem rejtőzhetnek el előlem, és nem maradhat rejtve bűnük szemem előtt” (Jer. 32,18-19; 16,17)

 A Szent Szellem újra és újra kijelenti, hogy: „Mindenen rajta tartja szemét az Úr, Jahve az Örökkévaló, a gonoszakat és a jókat egyaránt figyeli” „Még a sötétségbe és a halál árnyékába sem rejtőzhetnek el a gonosztevők” (Péld. 15,3; Jób. 34,22)

„Mert ő szemmel tartja mindenkinek útját, és minden lépését jól látja”(Jób. 34,21).

Jób. 10,15 Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra. [Héber: Ha (rášaʿ): gonoszul eltávolodtam, ('aləlaj): jaj! ó jaj! Ha pedig igaz vagyok, ha (cáḏaq): igaznak nyilvánít, akkor sem (násá' náśá' ró'š): emelhetem fel a fejem, mert (śáḇéʿa): bővelkedem bajokban. (rá'áh rá'eh): Látván lásd tele vagyok (ʿŏní): csapással és nyomorúsággal, jóllaktam szégyennel, nyomor italával]!*

*Így folytatja Dávid: „Tekints reám [(pánáh): fordulj felém] és könyörülj rajtam [(ḥánan): légy kegyelmes hozzám], mert árva és szegény [(jáḥíḏ): magányos és (ʿání): elnyomott, szerencsétlen, nyomorult] vagyok” (Zsolt. 25,16).

 Jób. 10,16 Ha pedig felemelkednék az, [(g'h): ha gőgös; büszke lennék] mint oroszlán kergetnél engem, és rontanál rám, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám [és ellenem fordítanád csodálatos hatalmadat].*

*A próféták is erről panaszkodnak, bemutatva az Úr Jézus szenvedését: „Reggelig nyugton vártam, és igyekeztem megnyugodni; de úgy törte össze minden csontomat, mint az oroszlán. Reggeltől estig végzesz velem!” (Ésa. 38,13).

Mert: „Ólálkodó medve ő nékem és lesben álló oroszlán. Útjaimat elterelte, összetépett, és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé célul állított engem! Veséimbe bocsátotta tegzének nyilait. Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig. Eltöltött engem keserűséggel, megrészegített engem ürömmel. És kova-kővel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem. És kizártad lelkem a békességből; elfeledkeztem a jóról. És mondám: Elveszett az én erőm és az én reménységem az Úrban. Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömről és a méregről! Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem” (Siral. 3,10-20).

Jób. 10,17 Megújítanád a te bizonyságidat, és [(ʿéḏ): új tanúkat állítanál] ellenem. Megöregbítenéd a te bosszúállásodat rajtam [(ráḇáh): megsokasítanád (kaʿaś kaʿas ʿimmáḏ): gyötrelmeimmel, kínzásommal haragodat], és  [(ḥălíp̄áh cəḇá'áh cáḇá'): váltakozó csapások serege rohanna rám].*

*És így folytatja Jób: „Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem. Haragja marcangolt, széttépett, és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, ellenségemként villogtatja felém tekintetét” (Jób. 16,8-9).

 „Ímé, megöl engem! Nem remélem; hiszen csak utamat akarom védeni előtte!” (Jób. 13,15).

Jób. 10,18 Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!*

*És folytatja Jób: „Vesszen el az a nap, amelyen születtem [amikor világra jöttem], és az az éjszaka, amelyen azt mondták: fiú fogantatott. Mért is nem haltam meg [(mámôṯ): és miért nem pusztultam el] fogantatásomkor; mért is ki nem múltam [azonnal], mihelyt megszülettem. (Más fordításban: Hogy nem pusztultam el már az anyaméhben! Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből; Vagy miért nem haltam meg, mikor megszülettem). Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám [még meg sem nyugodtam, máris új baj ért]. (Más fordítás: Nem tudok (šáqaṭ): megnyugodni), és (núaḥ): csendben / nyugton maradva várni), mert (róḡez): zűrzavar, reszketés, félelem, nyugtalanság) jön rám)” (Jób. 3,3.11.26).

Jeremiás próféta is így panaszkodik: „Átkozott az a nap, amelyen születtem; az a nap, amelyen anyám szült engem, ne legyen áldott! Miért is jöttem ki az én anyámnak méhéből, hogy nyomorúságot, gyötrelmet, szenvedést lássak és bánatot, és hogy napjaim gyalázatban, és szégyenben végződjenek?” (Jer. 20,14.18).

 A prédikátor is arról beszél, hogy milyen a hústesti – a földi – ember sorsa: „Viszont látám én mind a nyomorgatásokat, amelyek a nap alatt történnek, és ímé, nyilván van azoknak, akik nyomorgattatnak, könnyhullatások, és vigasztalójuk nincs nékik; és az őket nyomorgatóknak kezekből erőszaktételt szenvednek, és vigasztalójuk nincs nékik (Más fordításban: Láttam azt is, hogy milyen sok elnyomás történik a nap alatt. Láttam az elnyomottak könnyeit, akiknek nincs vigasztalójuk. Elnyomóik erőszakosan bánnak velük, és nincs vigasztalójuk). És dicsérém én (és boldogabbaknak tartom) a megholtakat, akik már meghaltak vala, az élők felett, akik még élnek; De mind a kettőnél boldogabbnak azt, (mert mindkettőjüknél jobb annak) aki még nem lett, (aki meg sem született) aki nem látta azt a gonosz dolgot, amely a nap alatt történik (amelyeket elkövetnek a nap alatt). (Préd. 4,1-3).

 Jób. 10,19 Lettem volna, mintha nem is voltam volna anyámnak méhéből sírba vittek volna!

Jób. 10,20 Hiszen kevés napom van még; szűnjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé. [Más fordítás: Kevés életnapom nemde hamar véget ér. Szűnjék meg, s hagyjon föl velem, hogy kevéssé megújuljak].*

*És így folytatja Jób: „Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehelet [csak szellő], és az én szemem nem lát többé jót, és [boldogságot]. (Jób. 7,7).

„Utálom! [(má'as): megvetem, nem kell tovább]! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, [(ḥáḏal): hagyj békén], mert nyomorúság [(haḇél heḇel): csak egy lehelet] az én  életem” (Jób. 7,16).

„Mért is ad Isten a [(ʿámél): szenvedő, szerencsétlen] nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett [(máráh mar): szomorú, bánatos, fájdalmas] szívűeknek. [Más fordítás: Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet]?” (Jób. 3,20).

„Ha így cselekszel (ha így bánsz) velem, kérlek (nyomban) ölj meg engemet, ölj meg, ha kedves vagyok előtted, hogy ne lássam az én nyomorúságomat” (4 Móz. 11,15).

„Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltűnt, mint a felhő. Mostan azért önmagamért ontja ki magát lelkem; (fogytán van már a lelkierőm) nyomorúságnak napjai fognak meg engem, és (tartanak fogva). Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim (és kínjaim nem csillapodnak). A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra” (Jób. 30,15-18).

„Oh, ha az én kérésem teljesülne [(bô'): megvalósulna], és az Isten megadná, amit remélek; És tetszenék Istennek, hogy összetörjön [(dḵ'): összezúzzon, darabokra törjön, szétmorzsoljon] engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem [(bácaʿ): hogy elvágja életem fonalát]. Még akkor lenne valami vigasztalásom [(neḥámáh): valami vigaszom]; ujjonganék [(sálaḏ): ugrálva ujjonganék, és nagyot ugranék] a fájdalomban, [(ḥíláh ḥíl): gyötrelemben, kínomban] amely nem kímél [(ḥámal): nem könyörül rajtam], mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét. Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam. [Más fordítás: Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi lesz a végem, ha meghosszabbodik is életem]?! Kövek ereje-e az én erőm, avagy az én testem acélból van-e? [Erős vagyok tán, olyan mint a [('eḇen)] szikla, talán kemény ércből, vagy [(náḥúš): bronzból]  jött létre a [(báśár):] (hús)testem]? Hát nincsen-e segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-e tőlem? [Számomra nincs többé semmi (tušijjáh túšijjáh náḏaḥ): hatékony, praktikus bölcsesség, maradandó siker, száműzve lett, elmenekült]?!” (Jób. 6,8-13).

„Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, amíg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, (kiszabnád időmet) azután megemlékeznél rólam! (Jób. 14,13).

Dávid is így könyörög: „Ne nézz reám [haraggal], hadd enyhüljek meg [hadd viduljak föl. Vedd le rólam szemedet, hogy egyszer még föllélegezzem], mielőtt elmegyek, és nem leszek többé. [Héber: (šáʿáh): tekints rám, hogy (blḡ): megvidámodjak, megnyugodjak mielőtt (jálaḵ): elmegyek]” (Zsolt. 39,14).

„Miért nem fordítod el tőlem szemedet, [(ráp̄áh): miért nem hagysz békén], és nem távozol csak addig is tőlem, amíg nyálamat lenyelem?” (Jób. 7,19).

 Jób. 10,21 Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe.*

*Mert: „A felhő eltűnik [a távolban] és elmegy [elszáll], így aki leszáll a sírba [a holtak hazájába], nem jő fel többé [nem tér az vissza]. Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye [lakóhelye] nem ismeri őt többé, [nem tud róla többé]” (Jób. 7,9-10).

 Dávid is erről tesz megvallást: „Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága. Hogyha általmegy (ha végigsöpör) rajta a szél, (vége van) nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé” (Zsolt. 103,15-16).

Jób. 10,22 Az éjféli homálynak földébe, amely olyan, mint a halál árnyékának sűrű sötétsége; hol nincs rend, és a világosság, [a fény is] olyan, mint a sűrű sötétség, ahol [zűrzavar és örökös iszonyat lakozik]. »Héber: A (ʿêp̄áh): sötétség földébe (caləmáveṯ): halál árnyékának mélységes sötétségségébe, ahol nincs (séḏer): rend, csak ('óp̄el): sötétség, ború, homály. Ahol nincs (jáp̄aʿ): ragyogás, fény, csak ('óp̄el): sötétség, csapás, szerencsétlenség«.

*Dávid is erről tesz bizonyságot: „Az istentelenek (az Isten nélkül élők) sötétségben némulnak, és vesznek el” (1 Sám. 2,9)

 

NE FÉLJETEK!

„és meg ne rettenjetek; legyetek bátrak és erősek, mert ekképpen cselekszik az Úr minden ellenségetekkel, akik ellen ti hadakoztok”

(Józs. 10:25)

Rick Warren: Isten Igéjének alkalmazása életfontosságú.

Tudtad, hogy a Biblia tanulmányozása veszélyes? Tény, hogy a bibliatanulmányozás eredménye végzetes lehet.

Mert: „Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet azonban épít” (1.Korinthus 8:1b, NIV fordítás)

Furcsának hangzik. Isten azonban arra szánta a Bibliát, hogy alkalmazzuk az életünkben, ne csak olvassuk. A Biblia arra való, hogy átformáljon, ne csupán informáljon. A Hegyi Beszéd végén Jézus azt mondta: „Mindenki, aki hallja a szavaimat és gyakorlattá váltja, az olyan, mint a bölcs ember, aki sziklára építette a házát.” (Máté 7:24, NIV fordítás). 

Kempis Tamás: Munkálkodj!

Este mindig vidám leszel, ha a napot hasznosan töltötted.

Joseph Prince: Tartottál ma már szeretetszünetet?

„Ahogyan az Atya szeret engem, ugyanazzal az isteni szeretettel szeretlek én is titeket. Maradjatok meg és éljetek ebben a szeretetben!” (János 15:9)

A munkahelyeden valószínűleg tartasz kávé- vagy teaszünetet, ebédszünetet, és minden bizonnyal mosdószünetet. Miért ne tennéd ugyanezt a szellemi életedben? Tarts szünetet, szeretetszünetet.

De mi is az a szeretetszünet? Ez az az idő, amit arra használsz, hogy élvezd Jézus szeretetét és feltöltődj vele. Bárhol és bármikor a nap során, keress magadnak egy nyugodt helyet és töltekezz fel az Ő szeretetével. Csak ülj le és beszélj Vele: „Köszönöm Jézus, hogy szeretsz engem. Semmi sem fog velem történni, amiről Te ne tudnál. Úr Jézus, amikor nem tudtam magamat megmenteni, Te meghaltál értem. A legdrágábbat, az életedet adtad értem. Akkor mi egyebet nem tennél meg értem?”

Ilyen szeretetszünettel találkozhatunk az Ószövetségben, amikor Áron a főpap és a fiai elfogyasztották az áldozati állat szegyét (3 Mózes 7:31). Az állat szegye a szívét jelenti, ami Jézus szeretetére utal. Jézus Krisztus papokká tett minket (Jelenések 1:6), így nekünk is táplálnunk kell magunkat az Ő szeretetével. Jézus, a mi Főpapunk, örömét leli abban, hogy szerethet minket.

Azonban nem feledkezhetünk meg arról, hogy az áldozati állat szegyét tűzön sütötték meg (3 Mózes 7:35), ami Isten ítéletét szimbolizálja a bűneink miatt, amit Jézus hordozott el értünk a kereszten. Amikor Jézus szeretetével töltekezel, lásd ezt a szeretetet, ami a kereszten megnyilvánult. Amikor nem mennek jól a dolgok, ne hagyd, hogy az ördög ezt suttogja a füledbe: „Ha Isten szeret téged, akkor miért történik ez veled?” Kedves barátom, Isten szeretetét mindig a kereszt alapján mérd le, és ne a jelen körülményeid alapján.

A nap során, amikor keményen dolgozol, amikor elborítanak a feladatok, amikor felhalmozódnak a problémák, amikor megkörnyékez a csüggedés, állj meg és tarts egy kis szeretetszünetet Jézussal. Hagyd, hogy elárasszon szeretetével. Élvezd a szeretetét és maradj meg benne.

Joseph Prince

                                                                              Magyar fordítás: ahitatok.hu

https://www.ahitatok.hu/joseph-prince/642-tartottal-ma-mar-szeretetszunetet.html

Spurgeon: Isten és ígéretei.

Isten előbb szűnhetne meg létezni, mintsem hogy ígéretét megszegné, vagy adott szaváról megfeledkezne. 

Mire használd tested tagjait?

László Boda

Anna Győző

Hatalmas vagy erős Isten