2016. december 21.
Isten cselekedete.
„mindenki, aki Krisztusban
van, új, ismeretlen, szokatlan, meglepő teremtés, új teremtmény; a régi, az eredeti, a kezdeti, az ősi elmúlt, a régi megszűnt, tovatűnt, ímé, újjá
lett minden, és valami új valósult
meg, új jött létre, új állt elő. Mindez pedig Istentől van, ezt Ő viszi végbe, és mindez Őbelőle támadt,
aki minket önmagával megbékéltetett a Jézus Krisztusban…”
(2 Kor. 5,17-18)
Kroeker: A világ és te.
Hadd érezze meg rajtad a világ, hogy szentély pitvarában áll,
mikor veled van, amikor üzleti, gazdasági téren vagy az élet bármely
viszonylatában veled érintkezik.
Ne félj
Hanem hittel valld meg:
„Ha tábor fog körül, nem fél szívem; habár had támad reám, mégis Őbenne
bízom én” „Nem félek a rossz hírtől, erős a szívem, bízik az Úrban. Rendületlen
a szívem, nem fél, végül megvetéssel nézek ellenségeimre”
(Zsolt. 27,3; Zsolt. 112,7-8).
Az újjászületés garanciája: A Szent Szellem, mert:
„A Szellem az, aki életre kelt, a hústest
nem használ semmit: a beszédek, a kijelentések, amelyeket én szólok néktek,
Szellem és élet”
(Ján. 6,63)
2016. december 17.
Zsoltár 54. Könyörgés szabadúlásért nagy veszélyből; (héberrel és kapcsolódó igékkel)
Zsolt. 54,1 Az éneklőmesternek, [a karmesternek] hangszerekkel; [húros
hangszerre; Lantra; hárfára; Maszkíl] Dávid tanítása [tanítókölteménye];
Zsolt. 54,2 [Abból az időből],
mikor a Zifeusok [jelentése: faloromzat, olvasztás helye, előkészítési
hely] eljöttek, és azt mondák Saulnak: [jelentése:
akit kértek, kívántak, a kikövetelt] Nem tudod, hogy Dávid nálunk (sáṯar): rejtőzködik? Nem mi nálunk lappang-é Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember].*
*Ez pedig így
történt: „Mikor pedig Dávid látta, hogy Saul kiment, hogy élete ellen törjön; és
mikor Dávid a Zif pusztájában, az erdőségbe vette be magát. És felmenének a
Zifeusok Saulhoz Gibeába, (jelentése:
domb, magaslat, hegycsúcs) mondván:
Nálunk rejtőzködik Dávid a sziklavárakban, az erdőségben, Hakilá
(jelentése: szomorúság, sötétség, szárazság) halmán, a sivatagtól délre. Most azért minthogy fő kívánságod az, hogy
lejőjj, óh király, jőjj le; és a mi gondunk lesz, hogy kiszolgáltassuk, és a
királynak kezébe adjuk őt” (1 Sám.
23,15.19-20).
„Felkele azért Saul, és lement Zif pusztájába, és vele
volt Izráel közül háromezer válogatott ember, hogy megkeresse Dávidot Zif
pusztájában” (1 Sám. 26,2).
Zsolt. 54,3 Isten, [('ĕlóhím)] a te neveddel [(jášaʿ):
segíts meg, támogatass, adj győzelmet, és] szabadíts meg engemet, és a te
hatalmasságoddal [(gəḇúráh): erőddel, hatalmaddal] állj bosszút értem [(dún
dín): uralkodj, és szolgáltass igazságot nékem;
légy hatalmas szószólója ügyemnek]!*
*Dávid nem szűnik
meg kiáltani az Úrhoz: „Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], figyelmezz szavaimra [figyelj
beszédemre, hallgasd meg szavam]; értsd
[figyelj; vedd füleidbe; halld, és értsd] meg
az én sóhajtásomat [esdeklésemet; gondolatomat; kiáltásomat; panaszomat]! Ügyelj [figyelj, méltasd figyelmedre;
jusson eléd] az én kiáltásom szavára
[hangos kiáltozásomra, imádságomra;
könyörgésemre], én Királyom és én
Istenem; mert én hozzád imádkozom [hozzád intézem imádságomat, könyörgésemet]!” (Zsolt. 5.2-3).
„…Perelj Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] a velem perlőkkel; harcolj [(láḥam):
győzd le] az ellenem harcolókat. Ragadj
pajzst és vértet, és kelj föl [és siess] segítségemre. Szegezz dárdát és rekeszd el üldözőim útját, mondd nekem:
Én vagyok segítséged [(jəšúʿáh): szabadítód, győzelmed, a
te üdvösséged]. [Más fordítás: Végy elő
lándzsát, csatabárdot üldözőim ellen! Szólj így hozzám: Én megsegítlek téged.
Serkenj föl, ébredj, kelj védelmemre, tégy igazságot peremben oh Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] Istenem [('ĕlóhím)],
az én [(riḇ ríḇ): peres]
ügyemért” (Zsolt. 35,1-3.23).
Zsolt. 54,4 Isten, [('ĕlóhím)] hallgasd meg az én
imádságomat, [(təp̄illáh): könyörgésemet, esedezésemet] figyelmezz az én
szájam beszédeire.*
*Dávid nem szűnik
meg kérni és zörgetni, mintegy példát adva nékünk: „Mikor kiáltok,
hallgass meg engem, igazságomnak [(dikaioszüné):
megigazulásomnak] Istene; Szorult helyzetemből adj nekem
kiutat; a szorongásban tágíts rajtam, és
halld meg az én imádságomat! Könyörülj rajtam és hallgasd meg imám (könyörgésem)!” (Zsolt 4,2).
„Uram, figyelmezz szavaimra (figyelj beszédemre); értsd meg (vedd észre) az én
sóhajtozásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára (figyelj hangos
kiáltozásomra), én Királyom és én
Istenem; mert én hozzád imádkozom! (Zsolt.
5,2-3).
Hallgasd meg, Uram, az igazságot (hallgasd meg igaz ügyemet), vedd észre könyörgésemet (figyelj esedezésemre), figyelmezzél (ügyelj) imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról. A
te orcádtól (a Te színed elől) jöjjön
ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat (Tőled jön felmentő
ítéletem, hiszen látja szemed az igazságot)” (Zsolt. 17,1-2).
„Serkenj föl, ébredj ítéletemre (kelj védelmemre, tégy igazságot peremben), oh Uram, Istenem, az én ügyemért (intézd
te az ügyem). Ítélj meg engem, oh Uram,
Istenem (igazságod szerint, ne engedd, hogy kinevessenek), hogy ne örüljenek rajtam! (Tégy
igazságot, igaz voltod szerint! Uram, Istenem, ne diadalmaskodjanak rajtam)” (Zsolt.
35,23-24).
Zsolt. 54,5 Mert idegenek támadtak ellenem, és kegyetlenek
keresik életemet [(ʿáríc): vad, erőszakos
emberek törtek (nep̄eš): életemre],
akik [(śím śúm): nem törődnek
Istennel], nem is gondolnak rá. [Más fordítás: Mert
gőgösök keltek föl ellenem, a hatalom emberei életemre törnek, s nem tekintik
az Istent]. Szela.*
*És nem szűnik meg
kiáltani az Úrhoz Dávid: „Isten! Kevélyek támadtak fel ellenem, és kegyetlenek
serege keresi életemet, akik meg sem gondolnak téged.(Más fordítás: Istenem!
Kevélyek támadtak rám, erőszakosok hada tört életemre, de nem számolnak
veled!)” (Zsolt. 86,14).
Zsolt. 54,6 Ímé, Isten [('ĕlóhím)] segítőm nékem, az Úr [('ăḏónáj)]
az én életem támogatója
[(sámaḵ):
megtartja, oltalmazza életemet].*
*Dávid imája és megvallása szorongatás idején: „És adtad nékem a te [oltalmazó pajzsodat] üdvösségednek [(jéšaʿ ješaʿ):
szabadításodnak; megmentő] pajzsát, és a te jobbod megszilárdított [(sáʿaḏ): megerősített, segített, támogatott, erősen tartott, fölemelt, fenntartott] engem, és a te jóvoltod [jóságod,
jóindulatod], (ʿănáváh): felmagasztalt [naggyá
tett] engem. (Zsolt. 18,36).
„Velem van az Úr az én segítőim közt, és nézni fogok
az én gyűlölőimre”(Zsolt. 118,7).
Zsolt. 54,7 Bosszút áll az utánam leselkedőkön; a te igazságod
által rontsd meg őket. [Héber szerint: (šúḇ):
Fordítsd
a (ráʿ): rosszat (šôrér):
ellenségeimre, (cámaṯ): semmisítsd
meg őket ('ĕmeṯ): igazságoddal].*
*Dávid megvallása: „De nekem az
ÚR a váram, Istenem az oltalmam és kősziklám. Ellenük fordítja saját
gazságukat, megsemmisíti őket saját gonoszságuk által, megsemmisíti őket
Istenünk, az ÚR (Jahve, az Örökkévaló)” (Zsolt.
94,22-23).
Zsolt. 54,8 Kész szívvel áldozom néked: áldom [magasztalom] a te nevedet, Uram, mert
jó. [Héber szöveg: (nəḏáḇáh záḇaḥ): szabad akaratból,
készségesen mutatok be áldozatot, és (jáḏáh
šém): hálát adva, dicsérem, ünnepelem nevedet, Uram (jəhóváh): Jahve Örökkévaló, mert (ṭôḇ):
jó].*
*És: „Áldlak téged örökké, hogy így cselekedtél; nevedben
remélek, mert jóságos vagy, a te híveid előtt. [Héber: (jáḏáh): hálát adva
vallak meg, (ʿólám ʿôlám): egész életemen át, azért mert ezt (ʿáśáh): tetted. (šém): nevedben (ṭôḇ): boldog, sikeres, áldott
minden (ḥásíḏ): szented, mert kegyelmes vagy]” (Zsolt. 52,11).
Zsolt. 54,9 Mert minden nyomorúságból [(cáráh):
gyötrelemből] megszabadított [(nácal):
kiragadott, kimentett]
engem, s megpihentette szemeimet ellenségeimen.*
*Mert: „Megkerestem
az Urat és meghallgatott engem, [(ʿánáh): válaszolt nekem] és minden félelmemből [(məḡúráh):
bajomból, szorongásomból, rettegésemből] kimentett
[(nácal)
kiragadott] engem”
(Zsolt. 34,5).
„És legeltetem szememet az én ellenségeimen, és az ellenem támadó
gonosztevőkön mulat majd a fülem. (Más fordítás: Szemem nyugodtan nézi azokat, akik
leselkednek rám, fülem nyugodtan hallja, hogy rám akarnak támadni a gonoszok)”
(Zsolt. 92,12).
„Előmbe jön
(szeretetével) az én kegyelmes Istenem;
látnom engedi Isten az én ellenségeim romlását (vesztét)”
(Zsolt. 59,11)
A krisztusi szeretet.
„Az Isten szerinti szeretetben
nincsen félelem, rémület, ijedtség, hanem
a beteljesült, felnőtt, érett korú, a végcélba ért Isten szerinti szeretet kiűzi
kidobja, kiveti, kihajtja a félelmet, rémületet, ijedtséget, mert a félelem rémület, ijedtség
büntetéstől, fenyítéstől tart: akit pedig megragadott, és hatalmában tart a félelem,
rémület, ijedtség, az nem lett teljessé,
tökéletessé, bevégzetté, felnőtté, érett
korúvá, nem jutott végcélba az Isten szerinti szeretetben”
(1
Ján. 4,18)
Vagyis Istenben, mert
„Mert nem a
félelemnek szellemét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a
józanság Szellemét”
(2Tim. 1,7).
Max Lucado: Krisztus bennetek lakozik!
„Történjék velem a te
beszéded szerint” (Lukács 1:38).
Milyen érzés lehetett Máriának Istent hordozni a méhében?
A szűztől való születés több mint egy szép történet; ez a
képe annak, hogy milyen közel jön hozzád Krisztus.
Földi útjának első megállója egy anyaméh volt. Hová megy
Isten, hogy megérintse világot? Máriában megtalálod a választ. Jobban mondva,
nézz magadba és megtalálod a választ. Amit Máriával tett, azt felajánlja nekünk
is. Mindannyiunkhoz intézi a Máriának elhangzott meghívást: „Ha megengeded,
beköltözöm hozzád.”
A Biblia nem hagy kétséget afelől, hogy Jézus a gyermekeiben lakozik.
A tanítványainak Jézus kijelentette: „Bennetek vagyok” (János 14:20). Pál imája
az efezusiakért így szólt: imádkozom értetek „hogy Krisztus lakjék a szívetekben” (Efezusi 3:17).
„Ez a titok pedig az,
hogy Krisztus bennetek lakozik! Ő a mi dicsőséges reménységünk! (Kolossé 1:27,EF)
És a legdrágább meghívás Krisztustól? „Íme,
az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja
az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig
énvelem” (Jelenések
3:20)
Krisztus növekedett Mária pocakjában, míg egy napon előjött.
Benned is növekedni fog, amíg ugyanaz megtörténik. Elő fog bukkanni a
beszédedben, a cselekedeteidben, a döntéseidben. Ahol élsz, amerre jársz
Betlehemmé fog válni, és minden nap ünnep lesz. Máriához hasonlóan, te is
Krisztust adod a világnak.
Isten bennünk! Felfogtuk ennek az ígéretnek a mélységét?
Egy modern kori Mária vagy. Sőt, még több is. Máriában Jézus
kis magzatként volt jelen, benned pedig hatalmas erőként. Ő megteszi, amit te
nem tudsz. Istennel a szívedben milliónál is több forrásod van, amivel azelőtt
nem rendelkeztél.
Nem tudod abbahagyni az ivást, vagy az aggódást? Krisztus
képes rá. Ő pedig benned él. Nem tudsz megbocsátani, nem tudod elfelejteni a
múltat, vagy elhagyni a rossz szokásaidat? Krisztus képes rá és Ő benned él.
Pál jól tudta ezt.
„Ezért fáradozom én is,
és küzdök az ő ereje által, amely hatalmasan működik bennem” (Kolossé
1:29)
Máriához hasonlóan, Krisztus benned és bennem él. Nehéz ezt
elhinni? Mennyivel nehezebb lehetett Máriának? Senki nem volt jobban meglepődve
ettől a csodától, mint ő.
És senki sem volt passzívabb, mint ő. Isten tett mindent.
Mária nem ajánlotta fel önkéntes segítségét. Akkor mije volt, amit
felajánlhatott? A tanácsát? „Úgy vélem, egy mennyei kórus emelné az esemény
fényét.” Nem, ő nem segített be Istennek.
És nem is mutatott ellenállást. Azt is mondhatta volna: „Ki
vagyok én, hogy Istent hordozzam a szívem alatt? Én kevés vagyok ehhez.” Vagy,
„Más terveim vannak. Nincs időm Istenre.”
Ehelyett így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék
velem a te beszéded szerint!" (Lukács
1:38)
Ha Máriából indulunk ki, akkor úgy tűnik, Istent jobban
érdekli a bizalom, mint a tehetség. Viszont, Máriával ellentétben, mi mindig
megpróbálunk besegíteni Istennek, mert úgy gondoljuk, hogy a mi részünk
ugyanolyan fontos, mint az Övé. Vagy pedig ellenállunk Neki, mert azt hisszük
túl rosszak vagyunk, vagy, mert egyszerűen túl elfoglaltak vagyunk. Azonban,
amikor besegítünk vagy ellenállunk, akkor elmulasztjuk Isten kegyelmét.
Elmulasztjuk megélni azt, amiért Isten ide helyezett minket a földre: hogy
annyira „áldott állapotban” legyünk Krisztussal, hogy Ő rajtunk keresztül
éljen. Hogy annyira telve legyünk Vele, hogy Pállal együtt mondhassuk:
„többé tehát nem én
élek, hanem Krisztus él bennem” (Galata
2:20).
Max Lucado
Magyar fordítás: ahitatok.hu
http://www.ahitatok.hu/max-lucado/634-krisztus-bennetek-lakozik.html
2016. december 13.
Zsoltár 53. A világ romlottságáról - remény és szabadúlás. (Héberrel és kapcsolódó igékkel)
Zsolt. 53,1 Az éneklőmesternek [a karmesternek a betegség
kezdetű ének dallamára], a mahalathra [(máḥălaṯ): húros hangszerre], Dávid
[jelentése: szeretett, szerető;
összekötő, egyesítő; főember] tanítása [tanítókölteménye;
Maszkíl
(maśəkíl): ének Dávidtól].
Zsolt. 53,2 Ezt [gondolta],
és mondta a balgatag [(náḇál): a bolond, az esztelen Isten nélkül élő] az ő
szívében [(léḇ): magában]: Nincs Isten. Megromlottak, [(šáḥaṯ)
elvetemedtek] és utálatos hamisságot [(táʿaḇ ʿavəláh ʿável ʿevel):
szégyenletes gonoszságot] cselekedtek, [(ʿáśáh): munkáltak, vittek véghez].
Nincs, aki jót cselekedjék. [Más fordítás: Álnokok, romlottak, és utálatosak tetteik, s
amit művelnek, borzalom. Senki sincs, aki még a jót tenné].*
*Az apostol
megvallása: Ez nem változott, mert ma
sincs: „… megigazult ember egy sem,
nincsen senki, aki értse, aki belássa, és tudja, nincsen senki, aki keresse
Istent. Mind elhajlottak, letértek az útról, eltévedtek valamennyien.
Mindannyian egyaránt értéktelenné lettek, megromlottak, elfajzottak;
hasznavehetetlenekké váltak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen
egy sem” (Róm. 3,10-12).
Mert. „A gonosz [hitetlen, céltévesztett] az ő haragos kevélységében [fölényességében, és
elbizakodottságában] senkit sem tudakoz,
és [nem keresi az Urat]. Nincs Isten
[egyre csak ezt forgatja fejében], ez
minden gondolata” (Zsolt. 10,4).
Dávid így panaszkodik az
Úrnak: „... Azt mondja a balgatag az ő
szívében: Nincs Isten. Megromlottak, utálatosságot cselekedtek; nincs, aki jót
cselekedjék. (Zsolt. 14,1).
Sőt: „A bűnös (a céltévesztett)
ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, sőt azzal
hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani. Szája rontást és
csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni” (Zsolt. 36,2-4).
Már igazi hívő sincs: „Segíts Uram, mert elfogyott a hívő, mert
eltűntek a hívek az emberek fiai közül. Hamisságot szól egyik a másiknak;
hízelkedő ajakkal kettős szívből szólnak” (Zsolt.
12,2-3)
Pál apostolon keresztül
megerősíti a Szent Szellem a kijelentést: „Szájuk
telve átkozódással és keserűséggel. Lábaik gyorsak a vérontásra. (Útjaik
tekervényesek), és útjaikon romlás és
nyomorúság van. És a békességnek útját nem ismerik. Nincs isteni félelem az ő
szemük előtt” (Róm. 3,14-18).
Sőt: „Azt mondták Istennek: Távozz tőlünk, nem akarunk tudni utadról!
Kicsoda a Mindenható, hogy tiszteljük őt, (hogy szolgáljuk) és mit nyerünk vele, (és mi hasznunk
abból, ha hozzá folyamodunk), és ha
esedezünk előtte? (Jób. 21,14-15).
A magát mindenhatónak képzelő
gonosz előképe így válaszol az Úr szavára: „A
Faraó pedig mondá: Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak…? Nem ismerem az
Urat…” (2 Móz. 5,2).
Zsolt. 53,3
Isten letekint a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-é értelmes [bölcs], Istent kereső [ha van-é valaki,
aki megértette és keresi az Istent]?*
*Igen: „Az égből
letekint az Úr, látja az emberek, az [('áḏám): ádámi / emberi faj] minden fiát. Székhelyéről
lenéz [(máḵôn): lakhelyéről rátekint] a föld minden lakosára. [Más fordítás: Hajlékából
(šáḡaḥ):
szemléli mindazokat, akik a földet (jášaḇ): benépesítették]”
(Zsolt. 33,13-14).
Mert: „Az Úr az ő szent templomában, az Úr trónja az egekben áll; ragyogó szemei szemügyre veszik, és megvizsgálják
az emberek fiait” (Zsolt. 11,4).
„Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő
megmutatja erejét azoknak, akik ő hozzá teljes szívvel ragaszkodnak” (2 Krón. 16,9)
„Mert ő ellát a föld határira, (a föld széléig)
ő lát mindent az ég alatt” (Jób. 28,24).
„Mindenen rajta tartja szemét az ÚR, a gonoszakat és a
jókat egyaránt figyeli” (Péld. 15,3).
És amikor: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az
Örökkévaló] letekintett [lenézett]
a mennyből az emberek [('áḏám): az emberi – az ádámi faj] fiaira, hogy
meglássa, ha van-é [köztük] értelmes,
[értő; okos] Istent kereső [aki
Istennel gondol]? (Zsolt. 14,2).
És: „Tekinte azért Isten a földre és látta, hogy meg vala romolva, mert
minden test megrontotta vala az ő útját, mert mindenki rossz útra tért a
földön” (1 Móz. 6,12).
És amit lát: „Nem tudnak, nem értenek semmit, sötétségben
járnak; a földnek minden fundamentuma (alapja) inog” (Zsolt. 82,5)
„Amint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is;
Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent” (Róm. 3,10-11)
És hogy megértsék Őt: „... Isten megjelent testben...” (1 Tim. 3,16)
És: „...Ő eljött a világba. A világban volt, és
a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az
övéi nem fogadták be őt” (Jn. 1,9-11).
És beteljesült a
prófétai szó: „Bizony bolond az én népem:
engem nem ismernek, balgatag fiak ők, és nem értelmesek! Bölcsek ők a gonoszra,
jót cselekedni pedig tudatlanok!” (Jer.
4,22).
Zsolt. 53,4 Mindnyájan elhajlottak, [(súḡ): elfordultak,
elpártoltak Istentől], és valamennyien [(jaḥaḏ): közösségben egymással tévelygők],
és megromlottak. Nincsen, aki jót cselekedjék, [(ʿáśáh): munkáljon,
véghezvigyen] nincsen csak egy is.*
*Azt mondják: „Micsoda, és
(kicsoda) a Mindenható, hogy
(szolgáljuk), és tiszteljük őt, és mit
nyerünk vele, ha esedezünk előtte (és mi hasznunk abból, ha hozzá
folyamodunk)?” (Jób. 21,15).
Zsolt. 53,5 Avagy nincs értelem a hamisságnak cselekvőiben [(jḏʿ):
nincsenek tudatában, és nem tudják a gonosztevők, a ('áven páʿal): hiábavalóságot, hazugságot, gonoszságot, bajt,
csapást, szerencsétlenséget munkálók], akik az én népemet megeszik, mintha
kenyeret ennének, [akik az én népemet
('áḵal):
pusztítják, megemésztik], akik az Istent segítségül nem hívják. [Más fordítás: (qárá'): de Istenhez nem kiáltanak; Nem jutnak jobb belátásra, akik rosszat
tesznek, akik emésztik népemet, mint ahogy a kenyeret eszik, akik nem
folyamodnak Istenhez]?
Zsolt. 53,6 Ott félnek nagy félelemmel, ahol nincsen félelem;
mert az Isten elszéleszti azoknak tetemeit [(pázar ʿecem): szétszóratnak támadóid
csontjai], akik tábort járnak ellened, és [(ḥánáh): letáboroznak];
megszégyeníted azokat, mert az Isten megveti őket. [Más
fordítás: Akkor majd rettegés veri
őket, amilyen váratlan rettegés még nem volt. Akik hűtlenek lettek, azoknak
csontjai szétszóratnak, megszégyenültek, mivel Isten elutasította őket].*
*És így
folytatódik a kijelentés: „Gyűlölőid [(śáné'): gyűlölő ellenségeid] szégyenbe
[(bóšeṯ): gyalázatba] öltöznek,
[(láḇéš láḇaš): szégyen
borítja őket] és a gonoszok sátora megsemmisül” (Jób. 8,22).
Mert: (Romlás éri a
bűnösöket a céltévesztőket). Leomlanak az
istentelenek, (az Isten nélkül élők) és
oda lesznek; az igazak háza pedig megáll (megmarad)” Péld. 12.6)
„Az istenteleneknek (az Isten nélkül élőknek) háza
elvész; de az igazaknak sátora megvirágzik”
(Péld. 14,11).
Dávid is erről tesz
megvallást: „Megszégyenül [és félelem szállja meg, pirulnak,
megzavarodnak, és reszketni fognak] majd
és igen megháborodik minden ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek
[menekülnek, távoznak mind] hirtelen
[tüstént, egy pillanat alatt, és szégyent vallanak]” (Zsolt 6,11).
Bizony: „Minden istentelen fut, ha senki nem üldözi
is; (Péld. 28,1).
És menekülnek: „Mert az Úr azt cselekedte volt, hogy a
Siriabeliek tábora szekerek zörgését és lovak dobogását, és nagy sereg
robogását hallotta, és mondának egymásnak: Ímé az Izráel királya bérbe fogadta
meg ellenünk a Hitteusok királyit és az Égyiptombeliek királyit, hogy ellenünk
jőjjenek. És felkelvén elfutának
alkonyatkor, és elhagyák mind sátoraikat, mind lovaikat, mind szamaraikat,
amint a tábor volt, és elfutának, csakhogy életüket megmenthessék” (2
Kir. 7,6-7).
Zsolt. 53,7 Oh, vajha eljönne Sionból [jelentése: a
messze sugárzó; felállított emlékmű; jel = a gyülekezet] Izráelnek [jelentése: Isten harcol, Isten harcosa, hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten harcol;
Isten fejedelme, egyenesen Istennel; vagy Isten erejével győző, ő Isten hercege
lesz; Isten győzedelmeskedik] a szabadítás [(jəšúʿáh): az üdvösség, a szabadulás, megmenekülés]! Mikor
az Úr [('ĕlóhím): Isten] visszahozza, és [(šúḇ): helyreállítja] az
ő népének foglyait, örül [(gúl gíl): örvendezik, ujjong, ugrál
örömében] majd Jákób [jelentése: aki
a másik helyére lép] és vigad Izráel, amikor Isten jóra fordítja népe
sorsát!*
*És folytatja
Dávid: „Vajha eljőne Sionból Izráelnek a szabadítás [az
üdvösség]! Mikor az Úr visszahozza
népének foglyait, Jákób örül majd és vigad Izráel, amikor az ÚR jóra fordítja népe sorsát” (Zsolt. 14,7).
És ennek a vigadásnak és
ujjongásnak hogyan kell történnie, arról így szól Isten Igéje: „... Szenteljétek meg magatokat s a ti
atyátokfiait, és vigyétek az Úrnak, Izráel Istenének ládáját arra a helyre,
amelyet készítettem számára. Minthogy kezdettől fogva nem művelték ezt, az Úr,
a mi Istenünk csapást bocsátott reánk, mert
nem kerestük őt a rendtartás szerint” (1
Krón. 15,12)
A rendtartásról pedig már a
próféták is szóltak, akik azt hirdették, hogy: „… mindaz, aki az Úrnak nevét
hívja segítségül, megmenekül (vagyis
üdvözül); mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a
szabadulás, amint megígérte az Úr, és a megszabadultak közt lesznek azok,
akiket elhív az Úr!” (Jóel. 2,32).
Ezt a próféciát idézi Péter
apostol a Szent Szellem kitöltése után: „És
lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, üdvözül” (Csel. 2,21).
És hogy ki az az Úr, akinek a nevét segítségül kell
hívni, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „… akik a mi Urunk Jézus
Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magukén és a miénken” (1 Kor. 1,2).
Isten ládája – a kijelentés
ládája – vagyis az Úr Jézus előképe – sátorban, azaz a mi testünkben kell, hogy
lakjon: „Csináltata pedig Dávid magának
házakat az ő városában; és helyet készített az Isten ládájának, és annak sátort
állított fel” (1 Krón. 15,1)
És itt állandóan ment – és
megy – a dicséret, Isten igéjének megvallása és könyörgés énekkel: „Grádicsok éneke. Mikor visszahozta az Úr
Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk
nevetéssel, nyelvünk pedig vigadozással. Akkor így szóltak a pogányok:
Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr! Hatalmasan cselekedett velünk az Úr,
azért örvendezünk. Hozd vissza, Uram, a mi foglyainkat, mint patakokat a déli
földön!” (Zsolt. 126,1-4)
És az Úr válasza: „És ha majd ...megtérsz az Úrhoz, a te
Istenedhez, és hallgatsz az ő szavára mind aszerint, amint én parancsolom néked
e napon, te és a te fiaid teljes szívedből és teljes lelkedből: Akkor
visszahozza az Úr, a te Istened a te foglyaidat, és könyörül rajtad, és
visszahozván, összegyűjt majd téged minden nép közül, akik közé oda szórt téged
az Úr, a te Istened. Ha az ég szélére volnál is taszítva, onnét is összegyűjt
téged az Úr, a te Istened, és onnét is felvesz
téged” (5 Móz. 30,1-4)
A második templom építésekor
újra hangzik a könyörgés Isten népéért: „Oh,
emlékezzél meg arról a beszédről, melyet parancsoltál Mózesnek, a te
szolgádnak, mondván: Ha ti vétkeztek, én meg elszélesztelek titeket a népek
között. Ha pedig megtérendetek hozzám és megtartjátok parancsolataimat és
cselekszitek azokat: még ha az égnek utolsó szélén volnának is szétszórt
gyermekeitek, onnan is összegyűjtöm őket és beviszem arra a helyre, melyet
választottam, hogy lakozzék ott az én nevem!” (Nehem. 1,8-9)
Az Úr válasza: „Ímé én összegyűjtöm őket mindama földekről,
amelyekre kiűztem őket haragomban,
felgerjedésemben és nagy bosszankodásomban, és visszahozom őket e helyre, és
lakni hagyom őket bátorságban. És népemmé lesznek nékem, én pedig nékik Istenük
leszek” (Jer. 32,37)
És hogy honnan és kiket űzött ki az Úr, arról így tesz bizonyságot a Szent
Szellem: A bűneset után az Úr: „...kiűzé az embert, és oda helyezteté az
Éden kertjének keleti oldala felől a Kerubokat és a villogó pallos lángját,
hogy őrizzék az élet fájának útját” (1
Móz. 3,24)
Imádság:
Uram Jézus! Köszönöm, hogy nem félnem kell a meredek úttól,
hanem tőled kapott erővel járni rajta. Segíts ebben is nekem.
Ámen
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)