Az Úr Jézus földre jövetelének célja.

Isten cselekedete.

„mindenki, aki Krisztusban van, új, ismeretlen, szokatlan, meglepő teremtés, új teremtmény; a régi, az eredeti, a kezdeti, az ősi elmúlt, a régi megszűnt, tovatűnt, ímé, újjá lett minden, és valami új valósult meg, új jött létre, új állt elő. Mindez pedig Istentől van, ezt Ő viszi végbe, és mindez Őbelőle támadt, aki minket önmagával megbékéltetett a Jézus Krisztusban…”

(2 Kor. 5,17-18)

Kroeker: A világ és te.

Hadd érezze meg rajtad a világ, hogy szentély pitvarában áll, mikor veled van, amikor üzleti, gazdasági téren vagy az élet bármely viszonylatában veled érintkezik. 

Ne félj

Hanem hittel valld meg:

„Ha tábor fog körül, nem fél szívem; habár had támad reám, mégis Őbenne bízom én” „Nem félek a rossz hírtől, erős a szívem, bízik az Úrban. Rendületlen a szívem, nem fél, végül megvetéssel nézek ellenségeimre” 

(Zsolt. 27,3; Zsolt. 112,7-8).

Az újjászületés garanciája: A Szent Szellem, mert:

 „A Szellem az, aki életre kelt, a hústest nem használ semmit: a beszédek, a kijelentések, amelyeket én szólok néktek, Szellem és élet” 

(Ján. 6,63)

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

A karácsony végső soron nem az egymásnak adott ajándékokról szól, hanem arról az Ajándékról, amit Isten adott nekünk. 

DANIEL KOLENDA

krisztus.eu

Jézuska...?

Halleluja dicsérd Istent.

Zsoltár 54. Könyörgés szabadúlásért nagy veszélyből; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 54,1 Az éneklőmesternek, [a karmesternek] hangszerekkel; [húros hangszerre; Lantra; hárfára;  Maszkíl] Dávid tanítása [tanítókölteménye];

Zsolt. 54,2 [Abból az időből], mikor a Zifeusok [jelentése: faloromzat, olvasztás helye, előkészítési hely] eljöttek, és azt mondák Saulnak: [jelentése: akit kértek, kívántak, a kikövetelt] Nem tudod, hogy Dávid nálunk (sáṯar): rejtőzködik? Nem mi nálunk lappang-é Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember].*

*Ez pedig így történt: „Mikor pedig Dávid látta, hogy Saul kiment, hogy élete ellen törjön; és mikor Dávid a Zif pusztájában, az erdőségbe vette be magát. És felmenének a Zifeusok Saulhoz Gibeába, (jelentése: domb, magaslat, hegycsúcs) mondván: Nálunk rejtőzködik Dávid a sziklavárakban, az erdőségben, Hakilá (jelentése: szomorúság, sötétség, szárazság) halmán, a sivatagtól délre. Most azért minthogy fő kívánságod az, hogy lejőjj, óh király, jőjj le; és a mi gondunk lesz, hogy kiszolgáltassuk, és a királynak kezébe adjuk őt” (1 Sám. 23,15.19-20).

„Felkele azért Saul, és lement Zif pusztájába, és vele volt Izráel közül háromezer válogatott ember, hogy megkeresse Dávidot Zif pusztájában” (1 Sám. 26,2).

Zsolt. 54,3 Isten, [('ĕlóhím)] a te neveddel [(jášaʿ): segíts meg, támogatass, adj győzelmet, és] szabadíts meg engemet, és a te hatalmasságoddal [(gəḇúráh): erőddel, hatalmaddal] állj bosszút értem [(dún dín): uralkodj, és szolgáltass igazságot nékem; légy hatalmas szószólója ügyemnek]!*

*Dávid nem szűnik meg kiáltani az Úrhoz: „Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], figyelmezz szavaimra [figyelj beszédemre, hallgasd meg szavam]; értsd [figyelj; vedd füleidbe; halld, és értsd] meg az én sóhajtásomat [esdeklésemet; gondolatomat; kiáltásomat; panaszomat]! Ügyelj [figyelj, méltasd figyelmedre; jusson eléd] az én kiáltásom szavára [hangos kiáltozásomra, imádságomra; könyörgésemre], én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom [hozzád intézem imádságomat, könyörgésemet]!” (Zsolt. 5.2-3).

„…Perelj Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] a velem perlőkkel; harcolj [(láḥam): győzd le] az ellenem harcolókat. Ragadj pajzst és vértet, és kelj föl [és siess] segítségemre. Szegezz dárdát és rekeszd el üldözőim útját, mondd nekem: Én vagyok segítséged [(jəšúʿáh): szabadítód, győzelmed, a te üdvösséged]. [Más fordítás: Végy elő lándzsát, csatabárdot üldözőim ellen! Szólj így hozzám: Én megsegítlek téged. Serkenj föl, ébredj, kelj védelmemre, tégy igazságot peremben oh Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] Istenem [('ĕlóhím)], az én [(riḇ ríḇ): peres] ügyemért” (Zsolt. 35,1-3.23).

Zsolt. 54,4 Isten, [('ĕlóhím)] hallgasd meg az én imádságomat, [(təp̄illáh): könyörgésemet, esedezésemet] figyelmezz az én szájam beszédeire.*

*Dávid nem szűnik meg kérni és zörgetni, mintegy példát adva nékünk: „Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak [(dikaioszüné): megigazulásomnak] Istene; Szorult helyzetemből adj nekem kiutat; a szorongásban tágíts rajtam, és halld meg az én imádságomat! Könyörülj rajtam és hallgasd meg imám (könyörgésem)!” (Zsolt 4,2).

„Uram, figyelmezz szavaimra (figyelj beszédemre); értsd meg (vedd észre) az én sóhajtozásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára (figyelj hangos kiáltozásomra), én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom! (Zsolt. 5,2-3).

Hallgasd meg, Uram, az igazságot (hallgasd meg igaz ügyemet), vedd észre könyörgésemet (figyelj esedezésemre), figyelmezzél (ügyelj) imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról. A te orcádtól (a Te színed elől) jöjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat (Tőled jön felmentő ítéletem, hiszen látja szemed az igazságot)” (Zsolt. 17,1-2).

„Serkenj föl, ébredj ítéletemre (kelj védelmemre, tégy igazságot peremben), oh Uram, Istenem, az én ügyemért (intézd te az ügyem). Ítélj meg engem, oh Uram, Istenem (igazságod szerint, ne engedd, hogy kinevessenek), hogy ne örüljenek rajtam! (Tégy igazságot, igaz voltod szerint! Uram, Istenem, ne diadalmaskodjanak rajtam)” (Zsolt. 35,23-24).

Zsolt. 54,5 Mert idegenek támadtak ellenem, és kegyetlenek keresik életemet [(ʿáríc): vad, erőszakos emberek törtek (nep̄eš): életemre], akik [(śím śúm): nem törődnek Istennel], nem is gondolnak rá. [Más fordítás: Mert gőgösök keltek föl ellenem, a hatalom emberei életemre törnek, s nem tekintik az Istent]. Szela.*

*És nem szűnik meg kiáltani az Úrhoz Dávid: „Isten! Kevélyek támadtak fel ellenem, és kegyetlenek serege keresi életemet, akik meg sem gondolnak téged.(Más fordítás: Istenem! Kevélyek támadtak rám, erőszakosok hada tört életemre, de nem számolnak veled!)” (Zsolt. 86,14).

Zsolt. 54,6 Ímé, Isten [('ĕlóhím)] segítőm nékem, az Úr [('ăḏónáj)] az én életem támogatója [(sámaḵ): megtartja, oltalmazza életemet].*

*Dávid imája és megvallása szorongatás idején: „És adtad nékem a te [oltalmazó pajzsodat] üdvösségednek [(jéšaʿ ješaʿ): szabadításodnak; megmentő] pajzsát, és a te jobbod megszilárdított [(sáʿaḏ): megerősített, segített, támogatott, erősen tartott, fölemelt, fenntartott] engem, és a te jóvoltod [jóságod, jóindulatod], (ʿănáváh): felmagasztalt [naggyá tett] engem. (Zsolt. 18,36).

„Velem van az Úr az én segítőim közt, és nézni fogok az én gyűlölőimre”(Zsolt. 118,7).

Zsolt. 54,7 Bosszút áll az utánam leselkedőkön; a te igazságod által rontsd meg őket. [Héber szerint: (šúḇ): Fordítsd a (ráʿ): rosszat (šôrér): ellenségeimre, (cámaṯ): semmisítsd meg őket ('ĕmeṯ): igazságoddal].*

*Dávid megvallása: „De nekem az ÚR a váram, Istenem az oltalmam és kősziklám. Ellenük fordítja saját gazságukat, megsemmisíti őket saját gonoszságuk által, megsemmisíti őket Istenünk, az ÚR (Jahve, az Örökkévaló)” (Zsolt. 94,22-23).

Zsolt. 54,8 Kész szívvel áldozom néked: áldom [magasztalom] a te nevedet, Uram, mert jó. [Héber szöveg: (nəḏáḇáh záḇaḥ): szabad akaratból, készségesen mutatok be áldozatot, és (jáḏáh šém): hálát adva, dicsérem, ünnepelem nevedet, Uram (jəhóváh): Jahve Örökkévaló, mert (ṭôḇ): jó].*

*És: „Áldlak téged örökké, hogy így cselekedtél; nevedben remélek, mert jóságos vagy, a te híveid előtt. [Héber: (jáḏáh): hálát adva vallak meg, (ʿólám ʿôlám): egész életemen át, azért mert ezt (ʿáśáh): tetted. (šém): nevedben (ṭôḇ): boldog, sikeres, áldott minden (ḥásíḏ): szented, mert kegyelmes vagy]” (Zsolt. 52,11).

Zsolt. 54,9 Mert minden nyomorúságból [(cáráh): gyötrelemből] megszabadított [(nácal): kiragadott, kimentett] engem, s megpihentette szemeimet ellenségeimen.*

*Mert: „Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, [(ʿánáh): válaszolt nekem] és minden félelmemből [(məḡúráh): bajomból, szorongásomból, rettegésemből] kimentett [(nácal) kiragadott] engem” (Zsolt. 34,5).

„És legeltetem szememet az én ellenségeimen, és az ellenem támadó gonosztevőkön mulat majd a fülem. (Más fordítás: Szemem nyugodtan nézi azokat, akik leselkednek rám, fülem nyugodtan hallja, hogy rám akarnak támadni a gonoszok)” (Zsolt. 92,12).

„Előmbe jön (szeretetével) az én kegyelmes Istenem; látnom engedi Isten az én ellenségeim romlását (vesztét)” (Zsolt. 59,11)

Istenünk mindenhatósága

Légy hű

Krisztushoz eljutni.

Szent Szellem nélkül is el lehet érni sok mindent az életben, de Krisztushoz eljutni nem lehet.

A krisztusi szeretet.

„Az Isten szerinti szeretetben nincsen félelem, rémület, ijedtség, hanem a beteljesült, felnőtt, érett korú, a végcélba ért Isten szerinti szeretet kiűzi kidobja, kiveti, kihajtja a félelmet, rémületet, ijedtséget, mert a félelem rémület, ijedtség  büntetéstől,  fenyítéstől tart: akit pedig  megragadott, és hatalmában tart a félelem, rémület, ijedtség, az nem lett teljessé, tökéletessé, bevégzetté, felnőtté, érett korúvá, nem jutott végcélba az Isten szerinti szeretetben” 

(1 Ján. 4,18)

Vagyis Istenben, mert

„Mert nem a félelemnek szellemét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság Szellemét” 

(2Tim. 1,7).

Max Lucado: Krisztus bennetek lakozik!

 „Történjék velem a te beszéded szerint” (Lukács 1:38).

Milyen érzés lehetett Máriának Istent hordozni a méhében?

A szűztől való születés több mint egy szép történet; ez a képe annak, hogy milyen közel jön hozzád Krisztus.

Földi útjának első megállója egy anyaméh volt. Hová megy Isten, hogy megérintse világot? Máriában megtalálod a választ. Jobban mondva, nézz magadba és megtalálod a választ. Amit Máriával tett, azt felajánlja nekünk is. Mindannyiunkhoz intézi a Máriának elhangzott meghívást: „Ha megengeded, beköltözöm hozzád.”

A Biblia nem hagy kétséget afelől, hogy Jézus a gyermekeiben lakozik. A tanítványainak Jézus kijelentette: „Bennetek vagyok” (János 14:20). Pál imája az efezusiakért így szólt: imádkozom értetek „hogy Krisztus lakjék a szívetekben” (Efezusi 3:17).

„Ez a titok pedig az, hogy Krisztus bennetek lakozik! Ő a mi dicsőséges reménységünk! (Kolossé 1:27,EF)

És a legdrágább meghívás Krisztustól? „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem” (Jelenések 3:20)

Krisztus növekedett Mária pocakjában, míg egy napon előjött. Benned is növekedni fog, amíg ugyanaz megtörténik. Elő fog bukkanni a beszédedben, a cselekedeteidben, a döntéseidben. Ahol élsz, amerre jársz Betlehemmé fog válni, és minden nap ünnep lesz. Máriához hasonlóan, te is Krisztust adod a világnak.

Isten bennünk! Felfogtuk ennek az ígéretnek a mélységét?

Egy modern kori Mária vagy. Sőt, még több is. Máriában Jézus kis magzatként volt jelen, benned pedig hatalmas erőként. Ő megteszi, amit te nem tudsz. Istennel a szívedben milliónál is több forrásod van, amivel azelőtt nem rendelkeztél.

Nem tudod abbahagyni az ivást, vagy az aggódást? Krisztus képes rá. Ő pedig benned él. Nem tudsz megbocsátani, nem tudod elfelejteni a múltat, vagy elhagyni a rossz szokásaidat? Krisztus képes rá és Ő benned él. Pál jól tudta ezt.

„Ezért fáradozom én is, és küzdök az ő ereje által, amely hatalmasan működik bennem” (Kolossé 1:29)

Máriához hasonlóan, Krisztus benned és bennem él. Nehéz ezt elhinni? Mennyivel nehezebb lehetett Máriának? Senki nem volt jobban meglepődve ettől a csodától, mint ő.

És senki sem volt passzívabb, mint ő. Isten tett mindent. Mária nem ajánlotta fel önkéntes segítségét. Akkor mije volt, amit felajánlhatott? A tanácsát? „Úgy vélem, egy mennyei kórus emelné az esemény fényét.” Nem, ő nem segített be Istennek.

És nem is mutatott ellenállást. Azt is mondhatta volna: „Ki vagyok én, hogy Istent hordozzam a szívem alatt? Én kevés vagyok ehhez.” Vagy, „Más terveim vannak. Nincs időm Istenre.”

Ehelyett így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!" (Lukács 1:38)

Ha Máriából indulunk ki, akkor úgy tűnik, Istent jobban érdekli a bizalom, mint a tehetség. Viszont, Máriával ellentétben, mi mindig megpróbálunk besegíteni Istennek, mert úgy gondoljuk, hogy a mi részünk ugyanolyan fontos, mint az Övé. Vagy pedig ellenállunk Neki, mert azt hisszük túl rosszak vagyunk, vagy, mert egyszerűen túl elfoglaltak vagyunk. Azonban, amikor besegítünk vagy ellenállunk, akkor elmulasztjuk Isten kegyelmét. Elmulasztjuk megélni azt, amiért Isten ide helyezett minket a földre: hogy annyira „áldott állapotban” legyünk Krisztussal, hogy Ő rajtunk keresztül éljen. Hogy annyira telve legyünk Vele, hogy Pállal együtt mondhassuk:

„többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Galata 2:20).

Max Lucado

                                                                           Magyar fordítás: ahitatok.hu

http://www.ahitatok.hu/max-lucado/634-krisztus-bennetek-lakozik.html

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Személyes hitem azzal kezdődött, hogy a Szent Szellem égő nyilakként használta a Bibliában található igeverseket, és általuk tüzet gyújtott az elmémben. Például amikor olvastam, hogy az Élet Fáján a levelek a „népek gyógyítására” valók, akkor elkezdtem úgy tekinteni az Isten Igéjére, mint életem fájára, amelynek lapjai (levelei) mennyei gyógyulást hoznak számomra. Legyetek áldottak! REINHARD BONNKE

krisztus.eu

 

Közeleg a karácsony...

BIBLIA

Úr Jézus, Megváltóm, Királyom. Bovitett Biblia Bovitett Biblia

Zsoltár 53. A világ romlottságáról - remény és szabadúlás. (Héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 53,1 Az éneklőmesternek [a karmesternek a betegség kezdetű ének dallamára], a mahalathra [(máḥălaṯ): húros hangszerre], Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember] tanítása [tanítókölteménye; Maszkíl  (maśəkíl): ének Dávidtól].

Zsolt. 53,2 Ezt [gondolta], és mondta a balgatag [(náḇál): a bolond, az esztelen Isten nélkül élő] az ő szívében [(léḇ): magában]: Nincs Isten. Megromlottak, [(šáḥaṯ) elvetemedtek] és utálatos hamisságot [(táʿaḇ ʿavəláh ʿável ʿevel): szégyenletes gonoszságot] cselekedtek, [(ʿáśáh): munkáltak, vittek véghez]. Nincs, aki jót cselekedjék. [Más fordítás: Álnokok, romlottak, és utálatosak tetteik, s amit művelnek, borzalom. Senki sincs, aki még a jót tenné].*

*Az apostol megvallása: Ez nem változott, mert ma sincs: „… megigazult ember egy sem, nincsen senki, aki értse, aki belássa, és tudja, nincsen senki, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, letértek az útról, eltévedtek valamennyien. Mindannyian egyaránt értéktelenné lettek, megromlottak, elfajzottak; hasznavehetetlenekké váltak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem” (Róm. 3,10-12).

Mert. „A gonosz [hitetlen, céltévesztett] az ő haragos kevélységében [fölényességében, és elbizakodottságában] senkit sem tudakoz, és [nem keresi az Urat]. Nincs Isten [egyre csak ezt forgatja fejében], ez minden gondolata” (Zsolt. 10,4).

Dávid így panaszkodik az Úrnak: „... Azt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak, utálatosságot cselekedtek; nincs, aki jót cselekedjék. (Zsolt. 14,1).

Sőt: „A bűnös (a céltévesztett) ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani. Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni” (Zsolt. 36,2-4).

Már igazi hívő sincs: „Segíts Uram, mert elfogyott a hívő, mert eltűntek a hívek az emberek fiai közül. Hamisságot szól egyik a másiknak; hízelkedő ajakkal kettős szívből szólnak” (Zsolt. 12,2-3)

Pál apostolon keresztül megerősíti a Szent Szellem a kijelentést: „Szájuk telve átkozódással és keserűséggel. Lábaik gyorsak a vérontásra. (Útjaik tekervényesek), és útjaikon romlás és nyomorúság van. És a békességnek útját nem ismerik. Nincs isteni félelem az ő szemük előtt” (Róm. 3,14-18).

Sőt: „Azt mondták Istennek: Távozz tőlünk, nem akarunk tudni utadról! Kicsoda a Mindenható, hogy tiszteljük őt, (hogy szolgáljuk) és mit nyerünk vele, (és mi hasznunk abból, ha hozzá folyamodunk), és ha esedezünk előtte? (Jób. 21,14-15).

A magát mindenhatónak képzelő gonosz előképe így válaszol az Úr szavára: „A Faraó pedig mondá: Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak…? Nem ismerem az Urat…” (2 Móz. 5,2).

Zsolt. 53,3 Isten letekint a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-é értelmes [bölcs], Istent kereső [ha van-é valaki, aki megértette és keresi az Istent]?*

*Igen: „Az égből letekint az Úr, látja az emberek, az [('áḏám): ádámi / emberi faj] minden fiát. Székhelyéről lenéz [(máḵôn): lakhelyéről rátekint] a föld minden lakosára. [Más fordítás: Hajlékából (šáḡaḥ): szemléli mindazokat, akik a földet (jášaḇ): benépesítették]” (Zsolt. 33,13-14).

Mert: „Az Úr az ő szent templomában, az Úr trónja az egekben áll; ragyogó szemei szemügyre veszik, és megvizsgálják az emberek fiait” (Zsolt. 11,4).

„Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik ő hozzá teljes szívvel ragaszkodnak” (2 Krón. 16,9)

„Mert ő ellát a föld határira, (a föld széléig) ő lát mindent az ég alatt” (Jób. 28,24).

„Mindenen rajta tartja szemét az ÚR, a gonoszakat és a jókat egyaránt figyeli” (Péld. 15,3).

És amikor: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] letekintett [lenézett] a mennyből az emberek [('áḏám): az emberi – az ádámi faj] fiaira, hogy meglássa, ha van-é [köztük] értelmes, [értő; okos] Istent kereső [aki Istennel gondol]? (Zsolt. 14,2).

És: „Tekinte azért Isten a földre és látta, hogy meg vala romolva, mert minden test megrontotta vala az ő útját, mert mindenki rossz útra tért a földön” (1 Móz. 6,12).

És amit lát: „Nem tudnak, nem értenek semmit, sötétségben járnak; a földnek minden fundamentuma (alapja) inog” (Zsolt. 82,5)

„Amint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is; Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent” (Róm. 3,10-11)  

És hogy megértsék Őt: „... Isten megjelent testben...” (1 Tim. 3,16)

És: „...Ő eljött a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt” (Jn. 1,9-11).

És beteljesült a prófétai szó: „Bizony bolond az én népem: engem nem ismernek, balgatag fiak ők, és nem értelmesek! Bölcsek ők a gonoszra, jót cselekedni pedig tudatlanok!” (Jer. 4,22).

Zsolt. 53,4 Mindnyájan elhajlottak, [(súḡ): elfordultak, elpártoltak Istentől], és valamennyien [(jaḥaḏ): közösségben egymással tévelygők], és megromlottak. Nincsen, aki jót cselekedjék, [(ʿáśáh): munkáljon, véghezvigyen] nincsen csak egy is.*

*Azt mondják: „Micsoda, és (kicsoda) a Mindenható, hogy (szolgáljuk), és tiszteljük őt, és mit nyerünk vele, ha esedezünk előtte (és mi hasznunk abból, ha hozzá folyamodunk)?” (Jób. 21,15).

Zsolt. 53,5 Avagy nincs értelem a hamisságnak cselekvőiben [(jḏʿ): nincsenek tudatában, és nem tudják a gonosztevők, a ('áven páʿal): hiábavalóságot, hazugságot, gonoszságot, bajt, csapást, szerencsétlenséget munkálók], akik az én népemet megeszik, mintha kenyeret ennének, [akik az én népemet ('áḵal): pusztítják, megemésztik], akik az Istent segítségül nem hívják. [Más fordítás: (qárá'): de Istenhez nem kiáltanak; Nem jutnak jobb belátásra, akik rosszat tesznek, akik emésztik népemet, mint ahogy a kenyeret eszik, akik nem folyamodnak Istenhez]?

Zsolt. 53,6 Ott félnek nagy félelemmel, ahol nincsen félelem; mert az Isten elszéleszti azoknak tetemeit [(pázar ʿecem): szétszóratnak támadóid csontjai], akik tábort járnak ellened, és [(ḥánáh): letáboroznak]; megszégyeníted azokat, mert az Isten megveti őket. [Más fordítás: Akkor majd rettegés veri őket, amilyen váratlan rettegés még nem volt. Akik hűtlenek lettek, azoknak csontjai szétszóratnak, megszégyenültek, mivel Isten elutasította őket].*

*És így folytatódik a kijelentés: „Gyűlölőid [(śáné'): gyűlölő ellenségeid] szégyenbe [(bóšeṯ): gyalázatba] öltöznek, [(láḇéš láḇaš): szégyen borítja őket] és a gonoszok sátora megsemmisül” (Jób. 8,22).

Mert: (Romlás éri a bűnösöket a céltévesztőket). Leomlanak az istentelenek, (az Isten nélkül élők) és oda lesznek; az igazak háza pedig megáll (megmarad)” Péld. 12.6)

„Az istenteleneknek (az Isten nélkül élőknek) háza elvész; de az igazaknak sátora megvirágzik” (Péld. 14,11).

Dávid is erről tesz megvallást: „Megszégyenül [és félelem szállja meg, pirulnak, megzavarodnak, és reszketni fognak] majd és igen megháborodik minden ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek [menekülnek, távoznak mind] hirtelen [tüstént, egy pillanat alatt, és szégyent vallanak]” (Zsolt 6,11).

Bizony: „Minden istentelen fut, ha senki nem üldözi is; (Péld. 28,1).

És menekülnek: „Mert az Úr azt cselekedte volt, hogy a Siriabeliek tábora szekerek zörgését és lovak dobogását, és nagy sereg robogását hallotta, és mondának egymásnak: Ímé az Izráel királya bérbe fogadta meg ellenünk a Hitteusok királyit és az Égyiptombeliek királyit, hogy ellenünk jőjjenek. És felkelvén elfutának alkonyatkor, és elhagyák mind sátoraikat, mind lovaikat, mind szamaraikat, amint a tábor volt, és elfutának, csakhogy életüket megmenthessék” (2 Kir. 7,6-7).

Zsolt. 53,7 Oh, vajha eljönne Sionból [jelentése: a messze sugárzó; felállított emlékmű; jel = a gyülekezet] Izráelnek [jelentése: Isten harcol, Isten harcosa, hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten harcol; Isten fejedelme, egyenesen Istennel; vagy Isten erejével győző, ő Isten hercege lesz; Isten győzedelmeskedik] a szabadítás [(jəšúʿáh): az üdvösség, a szabadulás, megmenekülés]! Mikor az Úr [('ĕlóhím): Isten] visszahozza, és [(šúḇ): helyreállítja] az ő népének foglyait, örül [(gúl gíl): örvendezik, ujjong, ugrál örömében] majd Jákób [jelentése: aki a másik helyére lép] és vigad Izráel, amikor Isten jóra fordítja népe sorsát!*

*És folytatja Dávid: „Vajha eljőne Sionból Izráelnek a szabadítás  [az üdvösség]! Mikor az Úr visszahozza népének foglyait, Jákób örül majd és vigad Izráel, amikor az ÚR jóra fordítja népe sorsát” (Zsolt. 14,7).

És ennek a vigadásnak és ujjongásnak hogyan kell történnie, arról így szól Isten Igéje: „... Szenteljétek meg magatokat s a ti atyátokfiait, és vigyétek az Úrnak, Izráel Istenének ládáját arra a helyre, amelyet készítettem számára. Minthogy kezdettől fogva nem művelték ezt, az Úr, a mi Istenünk csapást bocsátott reánk, mert nem kerestük őt a rendtartás szerint” (1 Krón. 15,12)

A rendtartásról pedig már a próféták is szóltak, akik azt hirdették, hogy: „… mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül (vagyis üdvözül); mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás, amint megígérte az Úr, és a megszabadultak közt lesznek azok, akiket elhív az Úr!” (Jóel. 2,32).

Ezt a próféciát idézi Péter apostol a Szent Szellem kitöltése után:  „És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, üdvözül”  (Csel. 2,21).

És hogy ki az az Úr, akinek a nevét segítségül kell hívni, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „… akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magukén és a miénken” (1 Kor. 1,2).

Isten ládája – a kijelentés ládája – vagyis az Úr Jézus előképe – sátorban, azaz a mi testünkben kell, hogy lakjon: „Csináltata pedig Dávid magának házakat az ő városában; és helyet készített az Isten ládájának, és annak sátort állított fel” (1 Krón. 15,1)

És itt állandóan ment – és megy – a dicséret, Isten igéjének megvallása és könyörgés énekkel: „Grádicsok éneke. Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vigadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr! Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk. Hozd vissza, Uram, a mi foglyainkat, mint patakokat a déli földön!” (Zsolt. 126,1-4)

És az Úr válasza: „És ha majd ...megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez, és hallgatsz az ő szavára mind aszerint, amint én parancsolom néked e napon, te és a te fiaid teljes szívedből és teljes lelkedből: Akkor visszahozza az Úr, a te Istened a te foglyaidat, és könyörül rajtad, és visszahozván, összegyűjt majd téged minden nép közül, akik közé oda szórt téged az Úr, a te Istened. Ha az ég szélére volnál is taszítva, onnét is összegyűjt téged az Úr, a te Istened, és onnét is felvesz téged” (5 Móz. 30,1-4)

A második templom építésekor újra hangzik a könyörgés Isten népéért: „Oh, emlékezzél meg arról a beszédről, melyet parancsoltál Mózesnek, a te szolgádnak, mondván: Ha ti vétkeztek, én meg elszélesztelek titeket a népek között. Ha pedig megtérendetek hozzám és megtartjátok parancsolataimat és cselekszitek azokat: még ha az égnek utolsó szélén volnának is szétszórt gyermekeitek, onnan is összegyűjtöm őket és beviszem arra a helyre, melyet választottam, hogy lakozzék ott az én nevem!” (Nehem. 1,8-9)

Az Úr válasza: „Ímé én összegyűjtöm őket mindama földekről, amelyekre kiűztem őket haragomban, felgerjedésemben és nagy bosszankodásomban, és visszahozom őket e helyre, és lakni hagyom őket bátorságban. És népemmé lesznek nékem, én pedig nékik Istenük leszek” (Jer. 32,37)

És hogy honnan és kiket űzött ki az Úr, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: A bűneset után az Úr: „...kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerubokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját” (1 Móz. 3,24)

Imádság:

Uram Jézus! Köszönöm, hogy nem félnem kell a meredek úttól, hanem tőled kapott erővel járni rajta. Segíts ebben is nekem. 

Ámen