BIBLIA
2016. július 25.
2016. július 18.
Zsolt 46 Isten védő hatalmának dicsőítése; (héberrel és kapcsolódó igékkel)
Zsolt 46,1 Az éneklőmesternek, [(nácaḥ): A karmesternek] a Kóráh [jelentése: kopasz, tarfejű; jégeső, hideg]
fiainak éneke, a halamothra. [(ʿălámôṯ):
magas hangra;]*
*És így folytatódik a kijelentés: „Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra kijelölék az Asáf (jelentése:
gyűjtő), Hémán (jelentése: hűséges, megbízható, hívő;
szerencsét jelentő) és Jédutun (jelentése: dicséret, aki magasztal,
magasztaló kórus; bizonyságtevő; dicséretre méltó) fiait, hogy prófétáljanak citerákkal, lantokkal és cimbalmokkal” (1
Krón. 25,1).
Ők ajtónállók voltak, akik az ő beosztásuk szerint
szolgáltak: Az ajtónállók (kapuőrök) rendje (beosztása) ez: A Kóriták közül
Meselémiás, (jelentése: Isten által helyreállított; akit az Úr barátjának
tekint) a Kóré (jelentése: fogolymadár, kiáltó, felszólító) fia, aki az Asáf (jelentése: gyűjtő) fiai közül való volt” (1 Krón. 26,1).
És ők dicsérték folyamatosan az Urat. „A Kéhátiták (jelentése: gyülekezet) fiai közül és a Kóriták fiai közül való Léviták pedig felállának, hogy az Urat, (jəhóváh): Jahvet, az Örökkévalót), Izráel Istenét nagy felszóval (egyre
hangosabban) dícsérjék” (2 Krón. 20.19).
Zsolt.
46,2 Isten a mi
oltalmunk és erősségünk, Ő a [(maḥəseh maḥaseh): menedékünk, védelmünk]! Igen bizonyos [(ʿôz
ʿóz): stabil, megbízható] segítség, és [(mə'óḏ mácá'): elegendő erő]
a nyomorúságban. [Más fordítás: A
mi Istenünk oltalom és erő; a ránk zúdult számos bajban ő a mi segítőnk]*
*És így folytatja megvallását,
és próféciáját Dávid: „És lesz az Úr nyomorultak [elnyomottak, szegények, összetörtek] kővára, [biztos
menedéke], kővár a szükség [a
nyomorúság, szorongatás, és
veszedelem]
idején,
és [alkalmas időben segítője]” (Zsolt. 9,10).
„Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az
Örökkévaló] az én [Uram], kősziklám, [(selaʿ):
kőszálam, szirtem, és erős] kőváram. [(məcúḏáh mácúḏ): erődöm, oltalmam] és [hatalmas]
szabadítóm, [megmentőm]. Az én [('él):
erős, hatalmas] Istenem, az én kősziklám, [erősségem,
segítőm, oltalmam] Őbenne bízom: [(ḥásah): hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő
az, aki (pálaṭ): megment,
megszabadít, biztonságba helyez]. Az én védőpajzsom, [oltalmazóm] üdvösségem szarva, [üdvösségem záloga, Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás, segítség, szabadulás, biztonság,
jólét, erő, hatalom, dicsőség]. Menedékem [akit
magasztalok, mentsváram, az én felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki
fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a
rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken]” (Zsolt. 18,3)
Mert: „Az igazak
segedelme pedig az Úrtól van; Ő az ő erősségük a háborúság idején. Megvédi őket
az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti
őket, mert ő benne bíznak” (Zsolt.
37,39-40)
Mert: „Hajlék az
örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi előled az ellenséget,
és ezt mondja: Pusztítsd!” (5 Móz. 33,27)
„Az Isten az én
erősségem, ő benne bízom én. Paizsom nékem ő s üdvösségemnek szarva, erősségem
és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz
kiáltok, aki dicséretreméltó; És megszabadulok ellenségeimtől” (2 Sám. 22,3-4).
Mert: „Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől;
végy körül engem a szabadulás örömével!
S az Úr válasza: Bölccsé teszlek
és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32,7-8)
A hit válasza: „Azt
mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom!” (Zsolt. 91,2).
Ezért: „Ha tábor fog körül, nem fél szívem [(maḥăneh):
ha hadsereg áll is velem szemben,és ha
egy egész tábor jön is ellenem, szívem akkor sem remeg, és nem ijed meg];
habár had támad reám [és ha harcra kelnek
ellenem, ha háború tör is rám] mégis ő benne bízom én [(báṭaḥ)
bizakodom; reménykedem]” (Zsolt. 27,3).
Bizony: „Nem félek [nem ijedek, rémülök, riadok
meg] sok ezernyi néptől sem, amely
köröskörül felállott ellenem, és (ha ellenségesen körülvesznek, rám törnek,
mindenfelől megkörnyékeznek)” (Zsolt 3,7).
„Bizony elrejt [(cáp̄an): megóv, megvéd, megőriz]
engem az ő hajlékában [(sóḵ): sátrában] a veszedelem napján, a [(ráʿ jôm): veszélyes, gonosz
napon]; eltakar engem sátrának rejtekében, [sátra mélyén] sziklára emel fel [(cur cúr): magas kősziklára helyez] engem”
(Zsolt. 27,5).
Zsolt. 46,3 Azért nem félünk, [(járé'):
nem aggódunk, nem reszketünk, és nem rémülünk meg] ha elváltoznék [ha megindul, ha megrendül] is a föld, ha hegyek [(môṭ): rázkódnának,
reszketnének, remegnének, támolyognának, tántorognának], és omlanának is a
tenger közepébe [a tenger mélyébe]*
*És azért nem félünk, mert az Úr így szól az
övéihez: „Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az
én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül,
így szól könyörülő Urad” (Ésa. 54,10).
Dávid próféciája az Úr
megjelenéséről: „Megindult, megrendült [(gáʿaš):
megingott, reszketett, rengett és
rázkódott] a föld, s a
hegyek fundamentumai [alapjai] inogtak [megrendültek,
megremegtek, megrázkódtak és ingadoztak], és megindultak [(ráḡaz):
kimozdultak, rázkódtak, remegtek lángoló haragjától], mert haragra gyúlt” (Zsolt. 18,8).
Bizony az Úr: „Tekintetétől
reszket a föld, érintésétől füstölögnek a hegyek” (Zsolt. 104,32)
Mert Ő az: „Aki
hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában. Aki
kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek” (Jób. 9,5-6)
„Megvilágosítják az
ő villámai a világot; látja és megretten a föld. A hegyek, mint a viasz
megolvadnak az Úr előtt, az egész földnek Ura előtt” (Zsolt. 97,4-5)
Jeremiás megvallása: „Látom a hegyeket: ímé
megrendülnek, és reszketnek; és a halmok, mind inognak! (Jer. 4,24).
És az Evangélium bizonyságtétele a prófécia
beteljesüléséről: az Úr Jézus haláláról, és Szellemének kibocsátásáról: „Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az
egész földön, kilenc óráig... és meghomályosodék a nap... Jézus pedig ismét
nagy fennszóval kiáltván, kiadá Szellemét. És ímé a templom kárpitja fölétől
aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének” (Mát. 27,45.50-51).
Zsolt.46,4 Zúghatnak, tajtékozhatnak
hullámai; hegyek [(ráʿaš): remeghetnek, rázkódhatnak],
és rendülhetnek meg
háborgásától [(ga'ăváh): fennhéjázásától, zajongása,
háborgása miatt]; Szela. »Más fordítás: Ha háborognak
és tajtékoznak is vizei, és tombolásától, viharától megrendülnek a hegyek«*
*És így folytatja Dávid: „A folyóvizek és a (folyamok) Uram, a folyóvizek (hangosan) zúgnak, és (zúgva morajlanak a folyamok) a folyóvizek hullámokat hánynak”
(Zsolt. 93,3).
De: „Te uralkodol a
(dühöngő) tengernek kevélységén; mikor az
ő habjai felemelkednek, (ha hullámai tornyosulnak) te csendesíted le azokat”
(Zsolt. 89.10).
És így szólsz: „És
(megrettennek), és megremegnek előttem a
tenger halai és az ég madarai és a mező vadai és a földön csúszó-mászó
mindenféle állatok és minden ember a föld színén; és (leomlanak) leszakadnak a hegyek, és leesnek (lezuhannak)
a meredek kősziklák, és minden fal a
földre hull” (Ezék. 38,20).
Ezért így Dicséri az Urat Dávid: „Oh Isten, milyen drága a te kegyelmed [(ḥeseḏ): a te szereteted];
az embernek fiai a te szárnyaidnak
árnyékába menekülnek [és menedéket (cél ḥásah): védelmet találnak
szárnyad árnyékában]” (Zsolt. 36,8).
Zsolt.
46,5
Forrásainak árja [(náhár
peleḡ): folyójának vízfolyása] megörvendezteti Isten városát, a
Felségesnek szent hajlékait*
*És ez a víz a trón alól árad ki, és: „… a keleti tájékra folyik ki, és a
lapácra megyen alá, (a pusztán
folyik keresztül) és a tengerbe megyen
be, a tengerbe szakad, és meggyógyul a víz”
(Ezék. 47,8).
Bizony: „Dicsőséges dolgokat beszélnek felőled, te
Istennek városa! Szela” (Zsolt. 87,3).
„meghajolva (járulnak eléd), és mennek hozzád a
téged nyomorgatók fiai, és leborulnak lábad talpainál minden megutálóid,
(mind, akik megvetettek) és neveznek
téged az Úr városának, Izráel Szentje Sionának” (Ésa. 60,14).
És így folytatja Dávid: „Egyet
kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden
idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét (láthassam, milyen jóságos az
ÚR) és gyönyörködhessem az ő templomában.
Bizony elrejt (megóv) engem az ő
hajlékába (az ő sátrában) a
veszedelem napján; eltakar (elrejt) engem
sátrának rejtekében, (sátra mélyén) sziklára
emel fel engem (magas kősziklára helyez engem)” (Zsolt. 27,4-5).
„Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre,
úgy kívánkozom én hozzád, oh Isten! Szomjúhozom Istenhez, az élő Istenhez;
mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt?” (Zsolt. 42,2-3).
„Mily szerelmetesek a te hajlékaid,
Seregeknek Ura! Kívánkozik, (sóvárog) sőt emésztődik
(eleped) lelkem az Úrnak tornácai után;
szívem és testem ujjongnak az élő Isten felé. A veréb is talál házat, és a
fecske is fészket magának, ahová fiait helyezhesse, - a te oltáraidnál, oh
Seregeknek Ura, én Királyom és én Istenem! Boldogok, akik lakoznak a te
házadban, dicsérhetnek téged szüntelen! Szela” (Zsolt. 84,2-5).
„Mert a nemzeteknek minden istene
bálvány, az Úr pedig egeket alkotott. Ékesség és fenség van előtte; tisztesség
és méltóság az ő szent helyén (erő és ékesség van szentélyében). Adjatok az Úrnak, népeknek nemzetségei: adjatok az Úrnak dicsőséget és
tisztességet (Magasztaljátok az URat! Magasztaljátok az ÚR dicsőségét és
hatalmát)! (Zsolt. 96,5-7).
Zsolt.
46,6 Az Isten ő
közepette van, nem [(môṭ):
támolyog, tántorog], és nem rendül
meg; megsegíti Isten virradatkor [Más fordítás: Isten van
benne, nem inog meg.
Már hajnalban is védelmezi].
Zsolt.
46,7 Nemzetek
zajongnak [(hámáh): nyughatatlankodnak], országok [(maməláḵáh): birodalmak, hatalmak]
mozognak [(môṭ): rázkódnak, tántorognak]; kiereszti hangját,
megszeppen a föld. [Más fordítás: Népek háborognak, országok inognak, birodalmak
megrendülnek, ha az ÚR
mennydörög; megolvad, megretten, megrendül a föld]*
*De: „Miért háborognak [dühösködnek;
tombolnak; agyarkodnak; dühöngnek; zúgolódnak; morognak; miért fennhéjázók] a nemzetek [pogányok]? A népek miért kovácsolnak [gondolnak;
terveznek] hiú [céltalan; sikertelen; üres; hiábavaló; semmit érő; haszontalan] terveket?” (Zsolt 2,1).
„Aki az égben
[mennyekben] lakik, az mosolyog
[nevet] rajtuk, kineveti
[megcsúfolja; kigúnyolja] őket az Úr. De egyszer majd [izzó] haraggal
fordul feléjük, és kemény szót intéz hozzájuk. [Más fordítás: „Majd szól
nékik és megrettenti (megrémíti; megháborítja; szétzavarja) őket gerjedelmében; (búsulásában;
bosszúságában)]” (Zsolt 2,4-5).
És: „Semmivé teszi
az ÚR a nemzetek tervét, meghiúsítja a népek szándékait” (Zsolt. 33,10)
És: „Oda lesz
Egyiptom (jelentése: kettős teher,
dupla nehézség) bátorsága,
tanácstalanná teszem. Kérdezgetik majd a bálványokat és a szellemeket, a
halottidézőket és a jövendőmondókat. És adom az egyiptomiakat kemény úrnak
kezébe, és kegyetlen király uralkodik rajtok, szól az Úr, a seregeknek Ura” (Ésa. 19,3-4).
Zsolt.
46,8 A Seregek
Ura [az erők Ura, (jəhóváh):
Jahve, az Örökkévaló] velünk van, Jákób Istene a mi
várunk [(miśəgáḇ): menedékünk, oltalmazónk]. Szela*
*És Dávid így folytatja megvallását: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én [Uram], kősziklám, [(selaʿ):
kőszálam, szirtem, és erős] kőváram. [(məcúḏáh mácúḏ): erődöm, oltalmam] és [hatalmas] szabadítóm, [megmentőm]. Az én [('él):
erős, hatalmas] Istenem, az én kősziklám, [erősségem, segítőm] Őbenne bízom: [(ḥásah): hozzá menekülök,
nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki (pálaṭ):
megment, megszabadít, biztonságba helyez]. Az én védőpajzsom, [oltalmazóm] üdvösségem szarva, [üdvösségem záloga, Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás,
segítség, szabadulás, biztonság, jólét, erő, hatalom, dicsőség]. Menedékem [akit magasztalok,
mentsváram, az én felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki fölemel
engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a
rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken]” (Zsolt. 18,3).
Zsolt.
46,9 Jöjjetek,
lássátok, az Úr tetteit, aki pusztaságokat [(šammáh): elhagyatott helyeket] szerez [(śím śúm): állít helyre] a földön;*
*És folytatja a próféciát Dávid: „Jöjjetek és lássátok az Isten
dolgait, (Isten tetteit); csodálatosak
az ő cselekedetei az emberek fiain. A tengert szárazzá változtatta, a folyamon
(száraz lábbal) gyalog mentek át: ott
örvendeztünk ő benne, és (ezért örültünk neki). Aki uralkodik az ő hatalmával örökké, szemmel tartja a pogányokat,
(a népeket) hogy az engedetlenek, a (sárar:
makacs, konok, ellenszegülők) fel ne
fuvalkodjanak magukban, (hogy a lázadók ne kelhessenek föl). Szela” (Zsolt. 66,5-7).
„Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, és a
te nyomdokaidon kövérség (bőség) fakad;
Csepegnek a puszta legelői és (legelők sarjadnak a pusztán) és a halmokat vígság (ujjongás) övezi. A legelők megtelnek juhokkal,
(nyájak lepik el a legelőket), és a
völgyeket gabona borítja; örvendeznek (ujjonganak) és énekelnek” (Zsolt. 65,12-14).
Ézsaiás, és Mikeás is erről az
időről prófétál: „Ki ítéletet tesz (šáp̄aṭ:)
a pogányok (a nemzetek) között, és bíráskodik, és (jḵḥ:
igazságot tesz) sok nép között; és
csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre
kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul” (Ésa. 2,4).
„És sok népek között ítéletet (šáp̄aṭ:
igazságot) tesz, és megfedd (jḵḥ:
megvéd) erős nemzeteket nagy messze
földig és fegyvereiket kapákká kovácsolják, dárdáikat pedig sarlókká; nép népre
fegyvert nem emel, és hadakozást többé nem tanulnak. És kiki nyugszik az ő
szőlője alatt és fügefája alatt, és senki meg nem rettenti őket, mert a Seregek
Urának (jəhóváh): Jahvénak,
az Örökkévalónak) szája szólott” (Mik. 4,3-4).
Zsolt.
46,10 Hadakat
némít el [megálljt parancsol a hadaknak, (miləḥámáh
šáḇaṯ): háborúkat
szüntet meg] a
föld széléig [(qéceh
qáceh): a föld határáig]; ívet tör, [(qešeṯ šáḇar): íjat tör össze] kopját ront, [(ḥăníṯ qácac): dárdát szálakra hasít] hadi szekereket éget el
tűzben”*
*Mert: „Sálembe (békesség, béke) került
a sátra, lakóhelye a Sionra (jelentése: a harcos vagy a diadalmas Egyház). Ott törte össze a kézív villámait, pajzst, szablyát (a kardot, a
harci eszközöket) és a hadat. Szela” (Zsolt. 76,3-4).
És: „a vitézek harci saruja és a vérbe
fertőztetett öltözet megég, és tűznek eledele lészen. (Más fordítás: Mert minden dübörögve menetelő csizma és
véráztatta köpönyeg elég, és tűz martaléka lesz” (Ésa. 9,5).
„És fát nem hordanak a mezőről, sem az
erdőkről nem vágnak, hanem a fegyverekből tüzelnek, és zsákmányt vetnek
zsákmányolóikban, s prédálóikat elprédálják, ezt mondja az Úr Isten” (Ezék. 39,10).
„És azon
a napon frigyet szerzek (szövetséget kötök javukra) a mezei vadakkal, az égi madarakkal és a föld férgével, (a földön csúszó-mászó állatokkal) és az ívet, kardot és háborút eltörlöm e
földről, és bátorságos lakozást adok nékik (és biztonságban élhetnek)”
(Hós. 2,17)
Zsolt.
46,11
Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a
nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön [(rúm):
magasztalnak a népek, (rúm):
magasztal a föld].
Zsolt.
46,12 A Seregek
Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk, a [(miśəgáḇ):
menedékünk]! Szela.
Apostoli figyelmeztetés!
„Eszetekbe
juttatom, mint akik egyszer már tisztában voltatok vele,
hogy az Úr, amikor a népet Égyiptom földéből, a ptah szellemének házából,
evilágból kiszabadította; de másodszor már azokat, akik nem hittek, hagyta, hogy tulajdonából elkerüljenek”
(Júd. 1,5)
Nem félek: Az éhség napjaitól.
Mert beteljesült életemben szent igéd, amely szerint az
oroszlánok szűkölködnek és éheznek, de mert én Téged kereslek életem minden
napján, ezért semmi jót sem nélkülözöm, és nincs fogyatkozásom semmiben.
(Zsolt.34,10.11)
Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól
A hit az életünk
üzemanyaga, hiányában sehova nem jutunk. A kételkedők lenyomott fékpedállal
közlekednek, nem csoda, hogy egy helyben toporognak. A hit az előrehaladó,
aktív élet titka. A hit ad szabadságot, és kellő önbizalmat. Jézus azt mondta:
„Én vagyok az út, az igazság, és az élet” (János 14:7). REINHARD BONNKE
2016. július 16.
Az Úr jézus egy elveszettnek is utána megy.
„És menének a
tenger túlsó partjára, a Gadarenusok földére a Gadarenusok vidékére.
És amint a hajóból kiméne, azonnal futott feléje és
elébe méne egy ember a sírboltokból, akiben tisztátalan, gonosz szellem volt. [Más fordítás: Amikor kiszállt a hajóból,
egyszer csak szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan szellemtől
megszállott ember],
Akinek lakása a sírboltokban vala; és már láncokkal
sem bírta őt senki sem lekötni, megkötözni, fogva tartani, és
ártalmatlanná tenni.
Mert sokszor megkötözték őt béklyókkal, illetve bilincsekkel,
és láncokkal, és láncra is verték, de ő a láncokat szétszaggatta, és a
béklyókat, illetve bilincseket összetörte, és senki sem tudta őt megfékezni.
És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban
volt, a sírok közt és a hegyeken kóborolt,
kiáltozva és magát kövekkel vagdosva, kövekkel ütötte-verte magát, és szabdalta önmagát.
Mikor pedig Jézust távolról, vagyis
messziről észrevette, és meglátta, oda
futamodék, odaszaladt hozzá, a földre vetette magát előtte, és elébe borult,
És fennhangon, és hangosan kiáltva monda: Mi közöm, és
mi dolgom vagyon nékem Teveled? Mit
akarsz tőlem, mi bajod velem Jézus, a magasságos, a Felséges
Istennek Fia? Az Istenre esküvéssel kényszerítelek,
ne kínozz, és ne
gyötörj engem.
Mert ezt mondja, ezt parancsolja vala néki: Eredj, takarodj
ki, tisztátalan, gonosz szellem, ez
emberből.
És kérdezé tőle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió* a
nevem, mert sokan vagyunk.
És igen nagyon kéré Őt, és rimánkodott neki, hogy ne küldje, és ne űzze el
őket arról a vidékről**
*Légió: Kb. 6000 főből álló katonai egység.
**Azért
figyelmezteti a Szent Szellem az embert, mert a démonok - az emberekkel
ellentétben - tudták, hogy ki parancsolt nekik: „Te hiszed, hogy az
Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek” (Jak.
2,19).
Hiszen meg van
írva: „És minden versengés nélkül, közismerten,
elismerten, bevallottan nagy a
kegyességnek, az istenfélelemnek
eme titka. Isten megjelent, nyilvánvalóvá
/ ismertté vált, megmutatkozott, megmutatta magát hústestben. Megigazíttatott, igaznak / igazságosnak bizonyult szellemben. Megjelent az angyaloknak, és
megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a
világon, felvitetett dicsőségbe” (Tim. 3,16)
Az emberek pedig
azért nem értették, hogy mi történt, mert: „Érzéki,
vagyis az olyan ember, akinek életét emberi / természeti /
elgondolásai, szempontjai, azaz a saját emberi értelme, akarata, érzelmei
irányítják, nem foghatja meg, mert
nem fogja fel, ezért nem fogadja el az
Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki. Balgaságnak tartja,
oktalanság, ostobaság, azaz képtelenség
az számára. Meg sem értheti, és nem is képes megérteni, és megismerni, mivelhogy
szellemileg ítéltetnek meg, vagyis szellemileg kellene megvizsgálni” (1
Kor. 2,14).
A hústesti ember azért nem értheti Isten
dolgait: „Mert a hústest szerint valók a
hústest dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira...
Minthogy a hústest törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten
törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni” (Róm. 8,5.7).
Az Úr Jézus
kijelenti, hogy mi az oka ennek: „...Ha
valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami
hústesttől született, hústest az; és ami Szellemtől született, szellem az” (Ján. 3,5-6).
Azok a hústesti
emberek: „...akikben nincsen Szent
Szellem” (Júd. 1,19).
És azok a
szellemi emberek, akikben: „...az Isten
Szelleme lakik. Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az Övé” (Róm. 8,9).
Vala pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj, egy nagy disznócsürhe, disznókonda, amely legel
vala, és ott turkál.
És az ördögök, azaz a tisztátalan, gonosz szellemek kérik
vala őt, és így könyörögtek, rimánkodtak
Jézusnak mindnyájan, mondván: Küldj minket a
disznókba, hogy azokba menjünk be, és hadd
szálljuk meg azokat.
És Jézus azonnal beleegyezett, és megengedé nékik. A tisztátalan, azaz a gonosz szellemek pedig kijövén, bemenének a disznókba, vagyis a disznókba
költöztek, és megszállták a disznókat; és a nyáj, a csürhe a
meredekről a tengerbe rohant. Valának pedig mintegy kétezren; és belefúltak a
tengerbe.
Akik pedig legeltetik, és őrzik vala a disznókat,
vagyis a
kondások, elfutnak, és hírt vivének a városba és a falvakba, és a környező településekre,
és a tanyákra. És kimenének, kitódultak az emberek, hogy lássák, mi az, ami történt.
És menének Jézushoz, és
amikor Jézus közelébe értek,
és láták, hogy az ördöngős, vagyis a megszállott, akiben a gonosz szellemek voltak, akit a démonok
légiója megszállva tartott, hogy az a démonizált ember
ott ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, akiben a légió volt,
megfélemlének, és megijedtek, megdöbbentek, és
félni kezdtek.
Akik pedig látták vagyis a
szemtanúk, elbeszélék nékik, hogy mi történt vala, és
hogy hogyan történt a dolog az
ördöngőssel, a démoni megszállottal,
hogy mi történt a démonizálttal, és a disznókkal.
És kezdék kérni Őt, kezdtek könyörögni Neki, hogy
távozzék el az ő határukból, és menjen el a
vidékükről.
Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngős,
aki az imént még démoni megszállott, azaz démonizált ember volt; akiben
korábban a gonosz szellemek voltak kéré őt,
hogy vele lehessen, és hogy mellette maradhasson.
De Jézus nem engedi meg néki, hanem monda néki: Eredj
haza a tiéidhez, a saját népedhez, és vidd hírül, jelentsd meg, és mondd el nékik,
mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.
El is méne, és kezdé hirdetni, és elhíresztelni a Tízvárosban, hogy mely nagy és hatalmas dolgot, és hogy milyen nagy jót cselekedett vele Jézus; és mindnyájan
elcsodálkoznak* (Márk. 5,1-20)
*Így teljesedett be
a Dávid által mondott prófécia:
„Uram! Én bizonyára a te szolgád vagyok;
szolgád vagyok én, a te szolgáló leányodnak fia, te oldoztad ki az én
köteleimet, Te vetted le rólam a bilincset” (Zsolt. 116,16).
Az igehirdetésnek - amely az
Úr Jézus csodálatos szabadításáról szólt - ilyen eredménye lett: „És nagy sokaság, nagy tömeg szegődött az Úr Jézus nyomába, és követé őt, és nagy tömeg
csatlakozott hozzá, és csapatostul kísérték Galileából és a Tízvárosból, vagyis
Dekapoliszból és Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon túlról való
tartományokból” (Mát. 4,25).
Imádság:
Urunk, bocsásd meg, ha megpróbálunk elrejtőzni előled!
Köszönjük, hogy kitartóan keresel minket. Ámen.
/Chuck Kralik (Missouri, USA)/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)